Déli-dombság

// A kék hajú elf szépség

* Még szinte össze se esik a bandita, mikor egy pillanatig összenézek az őrrel. Szó nélkül értettük egymást. Fegyvereinket készenlétben tartva indultunk a következő ellenfeleink felé.
Ez alkalommal egy három főből álló csoportot sikerült találnunk, akik nemsokkal érkezésünk előtt intéztik el eddigi ellenfelüket, mikor sikerül megosztaniuk a figyelmét és egy megfelelő pillantban indított támadást követően, holtan esik össze.*
~ Ennyit a meglepetésről.
* Húzom el a számat. Ez alkalommal nincs más szemtől szemben kell legyőzni őket.
Köszönhetően annak, hogy őrtársammal ellentétben rajtam semmi védelmet nyújtó öltözet se lelhető fel, így én lettem az elsőszámú célpontjuk. Nem is kell sokáig várnom, hogy a helyzett láttán magabiztosan támadjon rám két bandita, míg a harmadik az őrt foglalata el.
Kardom által nyújtott nagyobb hatótáv ez alkalommal is segítségemre, volt. Az egyik rám támadó bandita rosszul mérte fel a távolságot, így sikerült egy vágást ejtenem rajta, azonban sajnálatomra arra nem volt elég, hogy harcképtelenné tegye. Azonban ezt követően már ők se támadtak rám ész nélkül. Csak tapogatóztak és várták a megfelelő pillanatot a támadásra. Ezt elég hamar észre is vettem, ezért egy szándékos elvágást követően várt az érkező támadásra illetve a közelebb lépő ellenfélre koncentráltam. Támadásának kivédését követően pengém egyenes vonalban szánja át mellkasát.
Eddigre az őr is végez ellenfelével, és a megmerő bandita már nem okoz különösebb problémát számunkra.
Mire ő is holtan esik össze és keresném a következőt, azt kell tapasztalnom, hogy elfogytak. Túlságosan nem is bánom. Bőven elég volt ebből mára nekem.
Végül megpillantom Mitsukot, amint felém közeledik. Örömmel fogadom, hogy látszólag nem sérült meg. Ez sokat javít a hangulatomon is. Hiszen már egy ideje eltűnt a szemem elől, és bármennyire is próbáltam elhessegetni az iránta érzett aggodalmamat, hogy az ellenfeleimre tudjak koncentrálni, mégis folyton visszatért az érzés.*
- Azt hiszem végeztünk…
- Én is úgy látom.
* Jegyzem meg egy nagy levegővételt követően. Kezének lágy érintése igazán megnyugtatólag hat rám a harcot követően. Kicsit még hozzá is nyomom az arcomat.*
- Nem esett semmi bajod?
- Semmi komoly.
* Válaszolom mosolyogva, miközben keze és arcom eltávolodik egymástól. Még egy gyors pillantást vetek Mitsukora.*
- Örömmel látom, neked se. Igaz?
* Csókja meg is adja számomra a választ.*
- Köszönjük szépen a segítséget.
- Ha nem jöttek volna segíteni biztos vesztünk… Hálámból meghívom önöket… jöjjenek velünk a kastélyomba…
* Igazár érdekesen hangzik számomra, hiszen nem túl gyakran kerülök kastélyba és főleg nem mint vendég. Azonban a mögénk kerülő őrök kicsit elveszik a kedvem a dologtól.*
~ Csak nem fognak rátámadni azokra, akik nélkül jó eséllyel holtan végezték volna.
- Hát… nem is… tudom…
- Nem lesz semmi gond.
* Súgom Mitsuko felé. Ezzel próbálva kicsit javítani a helyzeten. *
- Gyere szálljunk be.
* Alig fejezem be a mondatot, mikor az egyik őr megszólal. *
- Kérem a fegyvereiket!
~ Még mit nem!
* Még mielőtt hangot adhatnék felháborodottságomnak, a hintós fickó szólal meg.*
- Semmi gond Dharr. Ha végezni akarnának velem, akkor nem sietnek a segítségünkre.
* Inti le az őrt és utat enged nekünk a hintóhoz. Miután mi beszállunk, ő is csatlakozik hozzánk.*
- Dharr indulhatunk!
* Adja ki a parancsot. *
- Elnézést kérek a katonáim modora miatt. Nem mindig cselekednek úgy, ahogy én gondolom.
* Rövid hallgatás után újra megszólal. *
- Bocsássanak meg a modortalanságomért, még be se mutatkoztam. A nevem Eron Ekraton.
* Először hagyom Mitsukot megszólalni, hiszen élete során, biztos több tapasztalatot szerzett, a hasonló beszélgetésekben, mint nekem. Végül én is bemutatkozom.*
- Szabad megérdeklődnöm, merre tartanak? Nem szeretnék gondot okozni meghívásommal.

//Zen//

*Egyszerűen csak megrázom a fejem. A hideg már szétáradt a mellkasomba és tudom, hogy idő kell hozzá, talán egy örökkévalóság, hogy elfelejtsem ki is vagyok igazából. Szembe fordulok a férfival és végig a szemébe nézve mondom.*

- Sajnálom, de most mennem kell. Tudod talán igazak a mesék, talán arra születtem, hogy pusztítsak... amerre jártam vér és halál kövezte az utam... Talán ezért születtem, hogy a halál prófétája legyek...
*Éreztem, hogy egy könnycsepp szánkázik végig az arcomon. Amikor földet ér fekete lánggal fellobban, aztán elenyészik. Hátrálni kezdek, egészen addig, amíg nincs elég helyem.

Amikor elég messze érek, átváltozok. Látom, ahogy a holdfény kirajzolja hatalmas árnyékomat. A lábam fekete pikkelyeit ezüstös fénnyel vonja be. Nézem a férfit, onnan a magasból, az ég küszöbéről aztán szárnyra kapok.
~ Remélem találkozunk még... ha nem itt, hát egy másik életben....
*Ismét a levegőben szállok és a szél, ami körbenyalja a testem kiűzi a fejemből a keserűséget, nincs bánat, nincs semmi, csak én és a repülés....

*Köszönöm a játékot.*

// Mitsi

* Figyelmesen nézem Mitsuko reakcióját a feltett kérdésre. *
- Ha önöknek jó irányban haladunk, akkor egyenesen a váramba megyünk és nem a közeli kis házba, ha nem baj.. Ott mégiscsak kényelmesebb lesz.
- Ahogy óhajtja.
* Válaszolom Mitsuko bólintása után, elővéve legjobb modoromat.*
~ Mintha aggódna… De vajon miért? … Haladunk célunk felé, igaz kis kitérővel, de akkor is. Mellesleg ingyen kapunk szálást és igen valószínű ételt is. Végül csak nem jött rosszul, hogy besegítettünk a banditák ellen.
* Ezek a gondolatok járnak a fejemben, miközben a kifele meredő elfre vetek egy pillantást.
Egy rövid ideig csend uralkodik a hintóban. A hintó mozgása rám is kifejtette hatását. Éreztem, amint szemeimet egyre nehezebben tudom nyitva tartani, ezért elhatározom, feldobom egy kis beszélgetéssel az utazást, de még mielőtt ezt megtenném, vetek egy pillantást minden utasra, hiszen mégse kellemes dolog egyedül lebonyolítani egy társalgást.
Először Eronra vetek egy pillantást, hiszen velem szemben ül. Látom ő is hasonló állapotban van mint én.*
~ Neki is jót fog tenni.
* Végül Mitsuko felé fordulok, akinél semmi jelét nem látom az ébrenlétnek. Ő már megadta magát a hintó ringatózásának.*
- Eron! Miért fordult meg, mikor felvett minket? Hiszen addig, az ellenkező irányba haladt.
* Teszem fel a kérdést, igaz nem túl hangosan, hiszen nem szeretném felébreszteni az alvó elfet.*
- Ez miért érdekli?
- Szimpla kíváncsiságból.
- Elég egyszerű az ok. Kíséretem felét megölték.
- Jogos.
- Most én tennék fel egy kérdést.
- Mi lenne az?
- Minek köszönhetem a segítségüket? Nem mindenki rohant volna segítségemre.
- Egész egyszerűen a véletlennek. Miközben levágtuk az utat véletlen ráakadtunk a banditák korábbi táborhelyére, így már sejtettük, hogy a közelben vannak. Mikor meghallottuk a fegyverek zaját … .
- De még mindig nem értem, miért avatkoztak be? Mások messze elkerülték volna a helyet.
- Mások igen.
* Válaszolom mosolyogva. *
- Ezek szerint szeretik a kihívásokat. Ha jól értem a célzást?
- Így is lehet fogalmazni. Ha tudná, mennyi olyan dolgot tettem, amit beleeshet ebbe a kategóriába.
- Érdekesnek hangzik. Mondjon néhány példát.
- Végül is, miért ne.
* Végül elkezdek mesélni, eddigi életem egy egy kis történetét.
Idő közben a nap már leszállóágba került. Ami együtt járt a hintóban uralkodó fényviszonyok romlásával, ezért Eron egy lámpást gyújtott. Kicsit eltakartuk, hogy az éppen pihenő elf hölgyet ne ébressze fel a hírtelen felélinkülő fényviszonyok. Végül az egyik bukkanót követően a fény mégis utat talált Mitsuko szemeihez. Aki szinte azonnal elkezdett mozgolódni.*
- Azt hiszem aludtam, hol vagyunk?
- Felébredt? Épp most érkeztünk meg a várhoz. Kicsit hosszú volt az út bevallom, de itt maradhatnak a délután maradék részében, és szobát is biztosíthatunk önöknek.
- Jót aludtál? – kérdezem mosolyogva.
* Az a lendület amivel széthúzta a függönyöket, majd végül megfogja a kezem, nem erre utal.*
- Amint kettesben maradtunk mondanom kell valamit.
- Rendben.
* Válaszolom mosolyogva. Reménykedek benne, azt akarja mondani, amire én gondolok.*
- Mi korán szoktunk vacsorázni, úgyhogy miután elhelyezkedtek a szobájukban szép lassan le is fáradhatnak majd.
* Egy nyugtázó bólintásra jut csak időm, mielőtt elindulunk szállásunk felé. Végül odaérünk.*
- Gyere Gyl menjünk be, muszáj mondanom valamit, amiről feltétlenül tudnod kell.
* Követem Mitsukot, bár egyre inkább kezd az az érzésem lenni, nem azt fogom hallani, amire számítok.
Alig, hogy belépek, végre megcsodálhatom a szobában található bútorokat. Kicsit csodálkoztam a szoba tágasságán, ebből következően, mennyire helyet hagynak maguk körül a bútorok, de ami még jobban meglepett, az a bútorok kidolgozottsága volt. Részletesebben is meg akartam nézni őket, mikor Mitsuko félbeszakít.*
- Gyl ülj le valahova… légy szíves… a biztonság kedvéért.
~ Ez egyre rosszabbul alakul …
* Utam az ágy felé veszem. Hátha mégis olyan dolgot szeretne tudtomra hozni … .*
- Emlékszel, amit még erről mondtam? Hogy minden teliholdkor működésbe lépnek.
* Mondja, miután az ágy előtt megmutatja a két jelet. *
~ Az átokjelek. És?
* Eltelik egy fél pillanat mire leesik a válasz. *
- CSAK NEM TELIHOLD LESZ??
* Válaszolom döbbenten, kicsit talán hangosabban a kelleténél, de ez is csak a döbbenetemet mutatja.*
- Pontosan… ma telihold éjszakája van… és az átok nem más, mint az, hogy én halott leszek, míg a holdat megtalálod az égen.
* Hát ilyet se mindennap hall az ember, így nem csoda, hogy egy rövid ideig csak bámulok kifele a fejemből, mire sikerül feldolgoznom a hallottakat. Aggódó tekintettel nézek azokba a gyönyörű zafírkék szemekbe. Már kezdek a legrosszabbra gondolni, mikor megcsókol.*
- De nem halok meg ténylegesen, csak egy éjszakára… aztán nem lesz semmi bajom.
- Így már egy fokkal jobban hangzik, de még így se repesek az örömtől.
- Talán ,ha… ha lennének felhők, akkor a holdat nem látnám és csak kicsit gyengülnék le, de nem halnék meg.
* Széles mosolya ellenére, én még mindig nem vagyok teljesen nyugodt. Pedig már tudatában vagyok, mi várhat rám az este folyamán, valahogy mégse érzem magam eléggé felkészültnek az esetre.*
- Ebben az esetben, ha egy épületben vagy, ahova nem jutnak be a hold sugarai, nem lennél biztonságba?
* Próbálok egyéb alternatívákat is találni, bár túl sok reményt nem fűzök hozzá, hiszen neki már több száz éve megvan ez a bizonyos átok és ha lennének ilyen egyszerű alternatívái, akkor gondolom nem hagyná csak úgy figyelmen kívül.
Miközben válaszára várok, kopogtatnak az ajtón.*
- Tessék!
* Próbálom visszafogni magam, de azért még így is erőteljesen érződik hangomon, hogy kimondottan nem örülök a zavarásnak. Ennek ellenére lassú mozdulattal elkezd kinyílni az ajtó. Egy fiatal fiú feje bújik elő az ajtó mögül.*
- E… Elnézést. Várják magukat az étkezőben.
~ Már csak ez hiányzott. Miért nem tudott volna pár perccel később jönni.
* Aggódó tekintettel nézek újra azokba a bizonyos szemekbe. Mikor ezt megteszem már tudom a korábbi kérdésemre nem most fogok választ kapni.*
- Máris indulunk.
* Ezzel felkelek az ágyról, majd magamhoz ölelem Mitsukot. *
- Nem hagyom, hogy bármi bajod essen. Ígérem!
* Talán még emlékszik rá, mit mondtam neki az ígéretekről. De ha nem, az se számít, hiszen az úgy is csak engem kötelez.
Bele telik jó néhány másodpercbe, mire elengedem őt és elindulunk a fiút követve az étkező felé.
Az étkező egy, még a szobánkhoz képest is nagy volt, ráadásul a falon egymást követték a különböző embereket ábrázoló festmények. A festmények felett, néhányat leszámítva, egy egy állat trófeája volt látható. A mennyezetről két nagyobb csillár lógott lefele, mely a szükséges fényt szolgáltatja, a terem közepén egy hosszú asztal és körülötte legalább ötven szék volt fellelhető, de ebből csak a három legtávolabbinál volt fellelhető teríték.*
- Örülök, hogy végül mégis csak úgy döntöttek, csatlakoznak hozzám. Már kezdtem azt hinni, nem is fognak jönni.
* Szólal meg az asztal végéről Eron. *

- Kérem foglaljanak helyet… egyenek bátran utána pedig érezzék otthon magukat.
* Nincs ellenemre a kérés teljesítése, bár egy aggódó pillantást vetek a mellettem álló elf felé. *
~ Remélem minden rendben lesz.
* Igen csak jó étvággyal látok neki az ételnek, mely az asztalon várta, hogy valaki bendőjében kössön ki. Nem is tervezem, hogy sokáig váratom. Lehet ezzel nem éppen a legjobb modoromat mutatom, de ha éhes az ember és ilyen minőségi étek található előtte, nehéz visszafogni magát. *
- Én személy szerint nagyon szépen köszönöm ezt a pompás vacsorát, de remélem megérti, hogy nagyon fáradt vagyok, ezért most elnézését kérem, nyugovóra térek.
* Aggódó tekintetemet próbálom elrejteni, de a korábbi beszélgetésünkből tudom a valódi indokot.
Mikor megérinti vállamat, megértem a célzást. Azonban nem rég szedtem az újabb adagot a tányéromra, így kénytelen vagyok még nekilátni, mielőtt utána eredhetnék.
Alig tellett pár percbe mire eltakarítottam a tányéromon található ételt.*
- Huhh! Köszönöm a vacsorát. Azt hiszem, nem bírok többet enni.
- Ahhoz képest igen nagy hévvel fogyasztotta el a ételt.
- Lehet, pont azért érzem ezt. Igazán finom volt, de ha megbocsát én is szeretném eltenni magam holnapra. Hosszú nap áll mögöttünk.
- Természetesen.
* Azzal Eron kétszer összecsapja kezét, amire három szolga jelenik meg és elkezdi leszedni az asztalt. *
- Lehetne még egy kérésem?
- Természetesen, mi lenne az?
- Azt szeretném kérni, semmilyen indokkal se zavarják meg a pihenésünket Napkelte előtt.
- Ez csak természetes.
* Már indulnék Mitsuko után, mikor Eron folytatja mondanivalóját. *
- Remélem holnap, kipihenten lesz szerencsém jobban megismerni másik megmentőmet is.
- Minden bizonnyal.
* Válaszolom mosolyogva.
Azzal el is indulok szállásunk felé. Alig hagyom el az étkezőt és máris megnyújtom lépteimet.
Így elég hamar sikerül visszaérnem. Mikor belépek a szobába, egyből megpillantom Mitsukot, aki nagy meglepetésemre az ablaknál áll. Épp nyitni készülök számat, mikor megszólal.*
- Minden rendben… egy darabig… csak remélni tudom, hogy vihar lesz ma éjszaka… éppen azt akarom megnézni…
* Nem akarok hinni a fülemnek. Tudja milyen hatással van rá a holdfény, mégis ki akar nézni az ablakon, mikor már én is a szobában vagyok. Alig fordul vissza az ablak felé, én máris hosszú léptekkel közeledek felé.*
~ Rossz előérzetem van!
* Be is igazolódik. Alig húzta szét a függönyt, máris jelentkeztek az első tünetek. Először csak a stabilabb támaszkeresés. Ekkor már tudtam, mi fog történni, ezért lépteimet ismét megszaporázom.
Hiába. Túl messze voltam, hogy elkaphassam az éppen összecsukló elfet.
Enyhén szólva se rajongok kudarcomért, de már nem tudok ezen változtatni. Gyorsan megnézem nem esett e komolyabb baja, de szerencsére semmi látható.
Felveszem a földön elterült elfet és visszaviszem az ágyhoz, s ott helyezem nyugalomra. Kezemmel végigsimítom arcát, majd az ablakhoz sétálok és megcsodálom azt az égitestet, amelyik felelős ezért.*
- Pont ma kell neked is egész valódat megmutatnod!
* Még nézem egy darabig az égboltot, majd mikor már megunom, visszasétálok az ágyhoz, közben egy széket magammal vittem.
Eddigre már arca teljesen elvesztette színét és nyugodtan lehetett mondani rá, holtsápadt lett. Ujjaimat ismét végighúzóm arcán.*
~ Ha nem mondtad volna el, már rég halottnak hinnélek. Csak remélni tudom, hogy senki se akar bejönni míg ebben az állapotban vagy. Ki tudja, mi lenne akkor.
* Még gondolkodok egy sort azon, hogy éledhet fel valaki ”egyszerűen” ebből az állapotból.
Egyszer csak felkapom a fejem.*
~ Dörgött? De hogy?
* Azonban hamarosan hallom a következőt is. Arcomra mosoly kezd kiülni, hiszen megcsillant a remény, melyet említett nekem.
Újra Mitsuko arcát kezdem fürkészni. Így látom, amint arca kezdi visszanyerni színét. Igaz még közel volt a megszokottól, azonban már nem az a holtsápadt volt, mint korábban.
Egyszer csak …*
- aha..
* Kipattannak Mitsuko szemei és egy hatalmas levegőt vesz. Az ébredés váratlan intenzitás igencsak meglep engem, ez tükröződik is arcomon.*
- De hisz teli hold van… akkor hogy?
* Hírtelen még szóhoz se jutok, hiszen arra számítottam, egész este egy élettelen testtel fogom megosztani a szobát, erre mégse. Így csak fejemmel bökök az ablak felé.
- Beborult… beborult az ég….
- Igen.
*Sikerült végre kipréselni az első szót, mióta újra magához tért.
- Gyl segíts az ágyhoz….
- De hát már ott vagy.
* Megvárom, míg sikerül felmérnie környezetét, majd egy csókkal üdvözlöm a visszatérését. *

* Karjaival körbefonta nyakamat, majd gyengéden magához húzott. Nem volt okom ellenkezni.*
- Élek… nem vagyok halott… ez … jó…
- Jó? … Csodálatos!
~ Mi más lenne, ha nem egy isteni ajándék? Egy gyönyörű éjszaka kezdete?
* Futott végig agyamon, miközben tekintetem elveszett a zafírkék szemekben.
Gyengéd húzást éreztem karjaiban, melyek ajkai felé tereltek. Nincs okom ellenkezni. *
~ Ez az istenek ajándéka!
* Csókom intenzitása is tükrözi ezen felfogásomat. Úgy érzem, nem véletlenül kerekedett ez a felhő felettünk. Mintha valami szándékuk lenne az isteneknek velünk, csak még azt nem tudom, éppen mi lenne az.*
- Megijesztettelek mi?
- Egy kicsit igen, de ha nem árultad volna el a dolgot, akkor lettem volna csak igazán rémült. Így csak azért aggódtam, ne legyen probléma abból, hogy nem tudtalak elkapni, mikor elért a holdsugár.
* De ébredése közepette félelmem alaptalannak bizonyult, így még szinte be se fejeztem mondandóm, mikor ajkainkat megszokott közös táncukra invitálta.
A tánc végeztével, Mitsuko a lámpákban is táncparkettet rendezett be. Ez alkalommal a lámpásokban a lángok keltek táncra. Táncuk fénye bevilágította az egész szobát.
De az a fényjáték is messze eltörpült Mitsuko szemeinek csillogása mellett. *
- Most már legalább nyugodtan gyönyörködhetek.
* Mondatom után majd fél percig, egész egyszerűen, csak azokat a zafírkék szemeket csodáltam. Nem ez az első alkalom, mikor gyönyörködhetek bennük, de még mindig nem sikerült betelni velük.
Azonban egy benső késztetés arra utasít, hogy hagyjam abba a gyönyörködést és csókoljam meg az elf szépséget. Engedelmeskedek a belső késztetésnek.
De ez nem volt elég neki. Miközben ajkaink összeérnek, újabb érzés kerít hatalmába. Ez alkalommal, nem mást tűz ki célul számomra, minthogy oldjam ki az alattam fekvő elf övét.
Én még mindig Mitsuko ajkai által nyújtott gyönyörök hatása alatt vagyok, miközben ujjaim saját feladatukat kezdik ellátni. Mire észbe kapok, már kezemben van az a bizonyos öv és már csak arra vár, hogy a lehető legmesszebb kerüljön.
Vetek egy pillantást a kezemben található övre, majd egy íves mozdulattal megszabadulok tőle.
Egy újabb csókot követően széles mosollyal mondom a következő szavakat.*
- Remélem nem fog hiányozni?
* Majd még mielőtt választ kaphatnék az általam feltett kérdésre, egy újabb csókkal akadályozom meg válasz érkezését, amely akár nemleges választ is magába ölelhetne, bár nem túl nagy valószínűséggel, de jobb a biztonság. *
- Mit gondolsz, a véletlen műve lenne?
* Kíváncsian várom válaszát, azonban közben, fürge ujjaim ruháját kicsit szétnyitva, elég helyet biztosítanak számomra, hogy csókokkal köszöntsem kölünböző formás testrészeit.*

- Érdekes éjszakának nézünk elébe.
- Remélem is.
* Válaszolom széles mosoly társaságában, mely cseppet se lankad a helyzetváltozás közepette.
Rövid mondatát követően érdeklődve várom, mi is járhat fejében.
Nem kell sokáig várnom, hisz a suttogást követően szinte azonnal fülcimpámat veszi szájába. Meg kell hagyni nem pont erre számítottam. De azt se mondhatom, hogy ellenemre van.
Főleg miután ujja elkezd lefele haladni. Egyre inkább hatalmába kerít az érzés, miszerint nem várunk Norlanig. Ennek megfelelően engedem át magam egyre jobban és jobban az érzésnek. *
~Kívánom!
* Ez az érzés rá is nyomja jelét csókjaimra. Egészen addig, míg egyszer csak le nem fordul rólam.*
- Ez most így nem fog menni…
- ?? Miért??
* Értelmesebb szövegre nem telik. Ezt is csak reflexszerűen bukkan ki ajkaimon, azonban ez az egy szó is sugározza értetlenségemet. *
~ Nem úgy tűnt, mintha nem lenne kedvére a helyzet, akkor miért?
* Fut végig elmémen a gondolat, mikor már a sikerül kicsit magamhoz térni.
Végül a hírtelen jött csöndet Mitsi töri meg.*
- Ha folytatnánk, annak gyerek lenne a vége….
* Egy újabb rövid csönd áll be, miközben vetek egy pillantást a mennyezetre.*
~ Gyerek, gyerek! Mindig a gyerek! Ma már egyszer visszatartott. Azóta meg is halt egyszer, s most újra éledt, mikor élettelenül kéne feküdnie. Ismét a reggeli sors vár rám?
* Vetek egy pillantást, a gondolataimban forgó elf szépség felé. Észreveszem lecsukott szemhéjait.
Óvatosan felé hajolok, úgy, hogy a lehető legkevesebb rezgést keltsem.
Újra megbizonyosodok a lecsukott szemhéjak zártságában, s mivel a legapróbb rezgést se vettem észre rajta, talán még nem tudja, mire készülök.
Levegőmet visszatartva közeledek felé.
Szám kicsi mosolyra húzódik, hiszen annyi minden jut ebben a helyzetben az eszembe, amivel megbosszulhatom kijelentését.
Egy pillanat erejéig meg is torpanok, míg végiggondolom az összeset, és ki nem választom a legmegfelelőbbet. Mosolyom egész szélesre húzódik. Csak ezek után folytatom utam.
Idő közben már kezd kicsit problémássá válni a levegő visszatartása, de még nem túlságosan. Azonban jobbnak látom minél hamarabb befejezni cselekedetemet. Így a végére kicsit gyorsítok, úgy érintem ajkaimat az övéihez.
Nem tartom ott túl sokáig, hiszen a szükség nagyúr és a levegő elég fontos alkotóelem az ember életéhen, de addig késleltetem a dolgot, míg csak bírom.
Egy apró levegővételt követően megtöröm a társalgásunkban kialakult szünetet.*
- Nem érdekel!
* Hangzanak el a számból a szavak, melyet egy újabb mosoly követ.
Keze, mely még mindig az én kezemmel van összekulcsolva, mellkasomra helyezem, pontosabban a szívem felé, így érezheti annak dobbanásait.*
- Nem akarok Norlanig várni!
* Hangzanak szavaim, melyek tartalmuk ellenére mégis inkább kívánságot sugallnak. Kívánságom nyomatékosítása érdekében adok egy újabb csókot Mitsukonak, mellyel remélem sikerül őt is meggyőzni ezen elképzelésem felől. *

//sry most csak ennyire tellett

* Jó érzés hallani, ő se vélekedik másképp a dologról.
S miközben ajkai tovább kényeztetik arcom különböző részeit, ujjaim sem tétlenkednek, egyre nagyobb felületről szabadítják meg külső ruházatát, mígnem csak karjai tartják magán kékes ruháját. *
- Szeretlek…
*A csókok szünetében egy kis mosolyt megejtek, igazából csak saját magamnak, de a lényegen ez nem változtat. *
- Én is szeretlek! …
* Válaszolom halkan neki.
Válaszom közepette, akaratlanul is eszembe jut első találkozásunk története, pontosabban mikor én a partról megpillantom a fürdőző elfet. *
~ Milyen rég volt már??
* Miközben ezen a kérdésen merengek, akaratlanul is elmosolyodok, miközben az említett elf karjait nyakam köré fonja.
Idő közben tekintetem rabul ejtődik szemének ragyogásában. Mely újra és újra első találkozásunk és az azt követő eseményekre emlékeztetnek. *
~ Mit nem adnék, ha újra átélhetném azokat a perceket!
* Alig fut végig ez a gondolat rajta.*
~ Persze, ebben a kellemes környezetben.
* Jut eszembe egy mosoly köszönetében, hisz akkor nem véletlen tudhattam magaménak egy kellemetlen meghűlést. *
- Ünnepeljük meg, hogy ily döntést hoztál, hogy nem vagyok halott és pótoljuk be a reggeli elmaradásunkat.
- Mintha ez csak az én döntésem lenne.
* Válaszolom egy molyos társaságában, hiszen egy ilyen helyzethez az egy fő édes kevésnek bizonyulna. *
- Örömömre szolgál, te se vélekedsz másképp.
* Nem is kell több számomra, s már is kibújtatom karjait, hírtelen szükségtelenné vált ruházatából. Majd rövidesen hálóingjétől is.*
- A fene!! Még Mindig Elképesztően Gyönyörű Vagy!!!!
* Jegyzem meg széles, sőt fülig érő mosoly közepette. Alig tudok beletelni a látvánnyal, mely elém tárul.*
- Ugye tudod hogy egyes helyeken, egy ilyen nőért háborút indítanának,
* Mosolyom továbbra se lankad. Örömest csókolom testének intimebb részeit. Hosszas kényeztetés után folytatom.*
- Egyet értesz velem?
* Huncut mosolyomat nehéz lenne félre érteni, de azért minden lehetséges. Válaszát szinte meg se várom miközben ajkaim vissza-vissza térnek korábbi területeikre.*

* Válaszát, csókjainak áradata követi, melyet örömmel fogad s viszonzok egyben. Ajkaim harapdálása eleinte jó mókának tűnik, majd mikor megérzem vérem ízét, régi emlékek jutnak eszembe. Kellemes emlékek, de mégis hasonló módon vérveszteséggel járó emlékek. *
- Te pedig még mindig olyan ízletes vagy, amilyen voltál… talán még ízletesebb.
* Jóízűen elmosolyodok a szavak hallatán, hiszen ő is ugyanarra gondolt, mint én. Bár mosolyomba némi saját szórakozott gondolat is belefolyt. *
~ Még mindig finomnak talál, de jó nekem... . Csak aztán el ne fogyasszon az este folyamán.
* Azonban megszólalni már nem nagyon hagyott csókja közepette. Nem is bánom túlságosan. Ez sokkal kellemesebb időtöltésnek bizonyul. *
- Te érted pedig nők ezrei képesek harcba szállni egymás ellen…
* Még az átfordulást megvárom, mielőtt válaszolnék, közben mintha máshol járnék.*
- Hmm. Szívesen megnézném azt a harcot. Igazán üdítő látvány lehet. – válaszolom mosolyogva – Viszont csak egynek szurkolnék.
* Fejezem be egy csók kíséretében. Miközben eltávolodok ajkaitól, szemeim ismételten megakadnak zafírkék szemein, miközben kezei testem más részein haladnak végig.*
- Úgy érzem ez egy felejthetetlen éjszaka lesz.
- Ez már csal rajtunk áll.
* Válaszolom sokat sejtető széles mosollyal, csókját követően.*
.
.
.
.
.
.
* Reggel kopogásra ébredek. *
~ Ki a …, aki nem tud aludni?
* Szemem próbálom kinyitni, de még nem nagyon akar engedelmeskedni a parancsomnak, így újra próbálkozok.
Mire sikerül végre résnyire kinyitnom, és körbenéznem, ekkor látom a mellettem nyugodtan pihenő elfet. *
~ Mégse álom volt!
* Egy kellemes mosolyt elengedek, miközben arcának vonalait nézem, azonban nem tehetem sokáig, hiszen újra kopognak.*
~ JÓL VAN!! JÓL VAN!!
* Nagy erőt kell vennem magamon, hogy kikeljek az ágyból. Legszívesebben én is inkább csak a másik oldalamra fordulnék, és követném Mitsuko példáját.
Az ajtó felé veszem az irányt. Lassú kimért szinte már csoszogó lépéssel haladok előre, miközben néhány ruhadarab megakad a lábamban. *
Fel kéne venni ...
*Még nézem kicsit, mikor újra kopognak. Aminek, na és persze annak a ténynek a hatására, hogy le kéne hajolni érte, el is vetem a tervet.*
- De sürgős valakinek! …
* Jegyzem meg halkan, hiszen még nem akarom felkelteni Mitsukot. Végül csak elérem az ajtót és kinyitom. Arcomon nem túl sok értelem vehető ki, de annál több harag. *
- Iiigenn?
- Jó reggelt uram! Eron úr üzeni, fél óra múlva várja magukat reggelire.
- Akkor ráértél volna 20 perc múlva felverni minket!
- Elnézést uram! Nem tudtam.
- Na … most már mindegy.
* Rövid szünet után folytatom*
- Üzenem neki, ott leszünk!
* Ezzel be is csuktam az ajtót, s komótos léptekkel elindultam az ágy felé, majd felmászok rá. Lassan Mitsuko felé hajolok és egy, az ajkaira adott csókkal próbálom ébreszteni. *

* Csókom meghozza az eredményét. Szemei kinyílnak. *
- Jó reggelt kedvesem....
- Jó reggelt …
* Engedek karjai invitálásnak, melynek hatására orrunk már összeér.*
- Ki volt az, aki már ilyenkor zavarja a vendégeket?
- Egy nagyon idegesítő szolga.
* Válaszolom neki két csókocska között.*
- Mit akartak?
- Készül a reggeli.
* Válaszolom elhúzott szájjal, ezzel is érzékeltetve részemről az indok lényegtelenségét. Eddigre egyértelművé válik számomra, kettőnk közül nem én vagyok az éberebb. Még akkor se, ha nekem már ki kellett másznom az ágyból. Nem is akaródzik újra megtennem.*
- Gyl... Biztos, hogy nem baj?
- Micsoda … ?
* Kérdezek vissza, azonban a kérdést követően arcára kiülő érzelmek egyértelműen megadják kérdésemre a választ. *
- Biztosan!
* Válaszolom egy magabiztos molyos, majd néhány az ajkaira elhelyezett apró csók társaságban. Végül újra elmosolyodok, majd számomra egy gyors mozdulatot követően már én is a takaró alatt fekszek Mitsuko mellett.*
- Még van pár percünk, azt itt szeretném eltölteni.
* Jelentem ki egy széles mosoly társaságában. Azonban a kellemes percek hamar elröppenek. Ezek után se esik jobban az ágyból történő felkelés, de nincs mit tenni … Végül a ruhadarabok is visszakerülnek a tulajdonosaikra.
Az étkező felé vezető út megtalálása nem okozott nagy fejtörést. Eron ez alkalommal is már az asztalnál ülve fogadott minket.*
- Jó reggelt! Remélem, jól aludtak.
* Első nekifutásnak nem akartam válaszolni, a reggeli ébresztő gondolata nem hozott a legjobb hangulatomba, majd egy kis idő elteltével válaszolok.*
- Önnek is. Kellemesen aludtunk.
* Bár ennek igen csak ellent mondanak, még mindig csak résnyire nyílt szemhéjaim. Ezért, hogy a helyzetemet mentsem, egy hamis mosoly társaságában folytatom.*
- Bár az ébresztő kicsit koraira sikeredett.
* Eron arca változatlan marad.*
- A tegnap esti válasza alapján, úgy gondoltam nem okoz önöknek problémát, ha ilyen időpontban fogyasztanánk el a reggelit. De már nincs mit tenni. Kérem, foglaljanak helyet.
* Majd kezével ismét ugyanazokhoz a székekhez invitált minket melyeknél vacsoránkat elfogyasztottuk. Hamarosan meg is jelenik öt szolga. Első három kezében egy-egy tányérral és pohárral. A tányéron rántottával. A negyedik két kosarat egyikben almát a másikban kenyeret, míg az ötödik két kancsót, vizet és bort hozott.
Hamarosan neki is látunk a reggelinek. Ami egyet jelent azzal, hogy Eron elkezdi kifejteni érdeklődését az elfek iránt, ezért nem kevés kérdést tesz fel Mitsukonak faját és annak múltját illetően.
Én csak csendesen hallgatom, hiszen engem is érdekel a téma és sose lehet tudni, mikor tud meg valami újat az ember. A csendes figyelés közepette reggelim rohamos ütem fogyott, így nem meglepő, hogy nálam tűnik el elsőnek.*
- Nyugodtan egyen almát is. Igazén ízletes.
* Nem is kéretem magam tovább elveszek egy igen ízletesnek ígérkezőt. Mire ezzel is végzek, addigra a többiek is hasonlókép állnak.*
- A tegnapi események alkalmával, nem kerülte el figyelmemet tehetségük. Mit szólnának egy egyszerű munkához, mellyel sok darna üthetné a markukat?
* Kicsit furcsán nézek Eronra, akin egyáltalán nem látszik, a korábbi baráti témák és a mostani közötti különbség. Mitsukora nézek. Mivel nem látszik rajta egyértelmű ellenkezésre utaló jel, így válaszolok.*
- Az az elvégzendő munkától függ.
* Eron arca továbbra se mutat változást.*
- Ez esetben, kérem, kövessenek.
* Az asztaltól felállva, Eron egy, az étkezőnél, kisebb helységbe vezet minek. A berendezés alapján, innen intézhette a birtoka és egyéb személyes ügyeit. Alig hogy belépünk. egy az ajtóval szemben lévő falon található nagy portréra mutat Eron.*
- Bemutatom apámat … Nyugodjon békében … Ez a kép pár hónappal a halála előtt készült.
* A nap folyamán ez volt az első alkalom, mikor Eron arca megváltozott. Lehangolt lett. A kép egy öregedő félben lévő férfit ábrázol, akinek a vonásai részben felismerhetők Eron arcán is. *
- Látják a képen azt az amulettet?
* Most így, hogy mondja, már nem kerüli el a figyelmemet. Egy bólintással jelzem számára. Ő azonban megvárja mindkettőnk reakcióját, s csak ezt követően folytatja.*
- Azt az amulettet maga Onoria adta neki, azonban két hónappal ezelőtt egy tolvaj ellopta tőlem, majd ezek után régi riválisomhoz került, aki azt állította nekem, tisztességesen vette meg és nem hajlandó visszaadni, de szerintem ő bérelte fel a tolvajt, mert tudja mennyit jelent nekem és a családomnak.
* Egy levegővételnyi szünet után folytatja.*
- Miután tudomásomra hozta, hogy nem hajlandó visszaadni, felajánlottam neki, megveszem tőle. Eleinte ellenkezett, míg el nem érte azt az árat, ami már kész rablásnak számít és amire azt gondolta nem leszek hajlandó megadni érte. Tegnap ezt az összeget akartam átadni neki, hogy visszaszerezzem apám egyik legnagyobb kincsben tartott örökségét, mikor megtámadtak minket. Úgy sejtem az se a véletlennek köszönhető. Errefele már hónapok óta egy banditát se láttak. A lényegre térve, arra szeretném felkérni önöket, hogy szerezzék vissza nekem ezt az amulettet. Nem lennék hálátlan, ha megtennék.

- Merre található ez a bizonyos ellenség?
- Norlan felé a következő bírtok… úgy egy napi járásra.
- Szerintem nincs akadálya, hogy segítsünk önnek.
* Válasza után az én véleményemre kíváncsi*
~ Én se látok okot, amiért ne fogadhatnánk el a feladatot.
* Egy vállrándítással jelzem számára, nekem se jut eszembe ilyen akadály.*
~ Sőt több szempont is az elfogadás mellett szólt számomra. Egyik ilyen szempont, hogy nem jönne rosszul az a kis pénz, melyet a munkáért kapnánk, hiszen két napja a fogadóban hiába volt szerencsém a kockákkal, mégis kevesebb pénzzel hagytam el, mint amennyivel betértem. Pedig bíztam benne, hogy sikerül kicsit megszedni magam. Lehet, nem kellett volna annyit innom ... Na de már kár ezen búslakodni. Itt az újabb lehetőség. Másrészről, bár nem igazán nekem való feladat egy tárgy eltulajdonítása, de mégis meg tudom érteni, mit érezhet Eron. Ha az én örökségemet tulajdonítaná el valaki ~ vetek egy rövid pillantást kardomra ~ a világ végére is üldözném az illetőt.
* Miközben gondolataimmal vagyok elfoglalva, tekintetem folyamatosan vándorol. Hol Mitsukot nézem, hol Eront, attól függően éppen melyikükön a sor a beszélgetésben. Kicsit meglepődök Mitsuko érdeklődésén, azonban Eron reggelinél felhozott kérdései után nem csodálom, ha vissza akar vágni. Eron válaszai azonban jobban megleptek. Amennyire eddig sikerült megismerni, kicsit magabiztosabb válaszokat vártam volna tőle. Bár lehet, csak a téma érintette rosszul. Én se szívesen beszélek rokonaim haláláról.
Hamarosan már az úton haladunk Mitsukoval, mikor egyszer csak megáll, galléromat megragadja, nehogy szabaduljak, majd egy heves csók újdonsült gazdájává válhatok. Már kezdem átadni magam az élvezetnek, mikor megkéri csókjának árát. Kicsit fel is szisszenek, a váratlanul érkező fájdalomra.*
~ Erre nem számítottam.
- Bocsáss meg.
* Suttogja, majd a még mielőtt a szivárgó vér kárba veszne, eltávolítja ajkaimról. *
- Már kezdem megszokni … a gyakori vérvesztést.
- Bocsáss meg de szükségem volt rá… és lehet hogy majd még kellesz… ugyanis a tegnapi elmaradt telihold attól még ásnak vérre szomjazom. De most mást akarok mondani.
~ Akkor miért nem kértünk egy kulacsnyi vért Eronéktől … Mondhattuk volna, hogy a feladathoz kell.
- Nem tűnt fel valami? Egy kis kavarodás? Szóban is és képletesen is? Megnézted jobban a portrét?
* Eleinte nem értem mire gondol, de a portré már egyértelművé teszi.*
- Nem igazán. Mással voltam elfoglalva. Mit értesz kavarodás alatt?
* Megvárom, míg kifejti számomra is a számára problémát jelentő dolgot.*
- Láttam, hogy nem nyerte el a tetszésedet Eron, főleg ahogy az asztalnál kérdezősködött.

- Kicsit sem. Sőt kicsit furán viselkedett. Amikor kérdezősködtem tőle ár nem volt olyan magabiztos.
- Lehet csak rosszul érintették a személyes ké…
* Még mielőtt befejezhettem volna folytatta.*
- Másfelől. Tegnap amikor megmentettük őket éppen Norlan felől jöttek. Nem? Viszont azt mondta, hogy épp ellenfelének vitte a pénzt, de akkor, hogy lakhat az a bizonyos ellenfél Norlan felé?
* Ezek a kérdések már jobban felkeltették az érdeklődésemet. Átgondolom én is, hogy tényleg ezek a szavak hangzottak el, hiszen egy kis félreértés is sokat jelent ebben a helyzetben. De végül igazat kell adnom Mitsukonak.*
- Ez tényleg különös.
- Nem tetszik nekem Eron... valami nem stimmel a történetében... De menjünk el a következő birtokig, de csak úgy mintha csak szállást kérnénk éjszakára. Kérdezősködjünk az amulettről.. hallgassuk meg az ottani történetet is. Találunk majd egyezést vagy nem?
- Egyet kell, hogy értsek veled. Nem árt kicsit jobban utánajárni a kérdésnek.
* Válaszolom a mosolygó elfnek, azonban én közel se fogadom olyan vidáman, mint ő. Sokkal inkább lehangol.*
~ De bármi is legyen az eredmény. Köt a szavunk. Eddig még tudatosan egyszer sem szegtem meg a szavam. Nincs kedvem most elkezdeni.
* Miközben ezen gondolkodok Mitsuko gyorsabb haladásra serkent. Hamar fel is veszem a tempót, azonban kedvem továbbra sem akar vidámabb mederbe terelődni. Zavar a tény, lehet, csak kihasználnak, de elveimet nem akarom feladni ilyen helyzetben sem.*
~ Én voltam a figyelmetlen. Miért nem figyeltem jobban? Miért vállaltam el mielőtt tisztán átláttam a helyzetet? Most is végezzem el? De hiszen már köt az adott szavam.
* Ezeken a kérdéseken rágódok, miközben haladunk a célunk felé. Egy idő után végül, sikerül eltolni ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását, hiszen még egyáltalán nem biztos, hogy ez a helyzet és akkor feleslegesen töröm magam.
Ez az elgondolás némileg javít is a kedvemen, hogy ez ne is alakuljon másképpen, egy fűszálat tépek, majd pár perc rejtegetés után Mitsuko nyakán kezdem végighúzni.
A nap további részében el is feledkezek a korábban engem foglalkoztató kérdésektől, ez a kis változatosság segített nekem, így bár nem teljesen nyerem vissza hangulatom, de mégis sokkal jobban éreztem magam a bőrömben az út kezdetéhez képest.
Ebben a hangulatban értük el a következő települést, melyen az eddig követett utunk keresztül halad.*

* Mikor megérkezünk a településre, elég néptelennek tűni. Alig látunk embert, míg egy parkszerűséghez nem érünk. Ott megpillantunk egy középkorú embert, aki az egyik padon ülve az éppen megjelenő csillagokat nézegeti. *
- Szerintem kérdezzük meg azt a férfit ott a padon.
- Abból csak nem lesz gond. De csak óvatosan.
* Ezzel célba is vesszük a férfit.*
- Elnézést. Megmondaná, merre találjuk a nagybirtokos urat?
* Nem akarok hinni a fülemnek, bár ezt próbálom leplezni.*
~ Ennyire biztos lenne Eron meséjének valótlanságában? És ha mégse az?
- Mért mondanám meg maguknak?
~ Na ez se a legelőzékenyebb. Talán jobb is így.
* Látom, ahogy Mitsuko felém fordul, talán segítséget vár, de fáradt is vagyok másrészt az se bánnám ha továbbmennénk és kicsit kérdőre vonhatnám a diszkrét információszerzési módszereiről.
Az ezt követő párbeszéd nem reményeim szerint alakul. Voltunk olyan szerencsések, vagy szerencsétlenek, hogy sikerült kiszúrnunk a célszemélyt. De várjunk csak.*
~ Ekraton …? Miért olyan ismerős ez a név?
- Gylnar Radek.
* Válaszolom Mitsuko után, hisz már akár el is felejthetem a feladat elvégzését. Mosollyal az arcomon rázok kezet Meldorral.*
~ Most hogyan tovább??
* Nem kell sokáig ötletelnem a dolgon, hiszen Meldor magához hivat, hogy nyugodt környezetben beszélhessünk.
A padoktól nem kellett sokat sétálnunk. Alig pár perc alatt már a birtok kapujánál voltunk, amit Meldor hamarosan ki is nyit. *
~ Hát … Nem lehet panasza a kertészére.
* De nem volt időm sokat nézegetni a kert kialakítását, hiszen Meldor egyenesen a birtok közepén álló kúriába vezet minket. Azon belül is egy szobába. A belépést követően hamar gondoskodik a világításról is. Ekkor tűnik fel egy kép a szobában. Ismerős volt. Nem is maga a kép, hanem a képen található középkorú férfi. *
~ Ismerem. Ki lehet ez?
- Itt lennénk. Kérem, foglaljanak helyet.
* Először Mitsuko ül le, majd miután ő elfoglalja helyét, én is így cselekszek. Közben ismét a képen gondolkodom.*
- Most szívesen hallgatnám, mi lenne az a fontos hivatalos ügy, mely nem várhatott reggelig.
* Látszik rajta, nem a legnagyobb örömmel fogad ilyen kései órában váratlan vendégeket, de ez most engem nem érdekelt, inkább mindenkit megelőzve szólalok meg.*
- Elnézést, kit ábrázol az a kép?
* Meldor a kép felé fordul, majd kicsit értetlenül nézve válaszol. *
- Apámat. De miért kérdezte?
* Ekkor esett le, hol láttam korábban ezt a férfit. Igaz azon a képen jó tíz évvel idősebb lehetett, sőt lehet az tizenöt is.*

* Miután megtudjuk, hogy Meldor apját ábrázolja a kép, Mitsuko is el kezd kérdezősködni. Már az első kérdéseknél tudom, ő is ugyanarra gondol, mint én. Ez a megérzés a kérdések célzottságával egyre erősebben megvan bennem. De nem csak ez tudatos bennem a kérdések közepette. *
~ Ezek szerint, a feladatunk kudarcot vall. Ezek után már nincs értelme megszerezni az amulettet. Ha megtennénk, másnap már a körözési plakátjainkat nézegethetnénk, miközben a környező fejvadászok támadásaira kellene ügyelnünk. Ehhez nincs kedvem.
- Eron…
* Meldor fejrázása nem volt túl jó előjel, de mégis érdeklődve hallgatom a történetét.*
- Szóval Eron birtokán … Ez nem meglepő Eron és én testvérek vagyunk.
* Tart egy rövid szünetet, de továbbra is a képet nézi.*
- Habár nem éppen a testvéri szeretet jellemezte kettőnk kapcsolatát. Ezt csak tetézte apánk végakarata.
* Meldor továbbra is a képet nézve vesz egy nagy levegőt, majd lassan kifújja azt.*
- A végakaratában az állt, hogy javait felosztja kettőnk között. Eron ezt nem tudta elfogadni. Mindig is úgy gondolta elsőszülöttként minden őt illeti. Ezek után, úgy érezte, megszégyenítették, kirabolták. Apánk temetésén megfogadta, mindent elkövet, hogy visszaszerezze, amit szerinte elloptam tőle.
* Fejét lehajtva folytatja.*
- Azóta mindent elkövet, hogy megnehezítse az életem. Most éppen mit talált ki ellenem?
* Furcsa volt végighallgatni ezt a történetet. Egész jól beleillett abba, amit Eron mondott. De mégis más megvilágításba helyezi a dolgokat. Már csak egy kérdés foglalkoztat.*
~ A banditák … Vajon tényleg ő küldte? Ezek után nem lennék meglepve, ha nem csak az egyik oldalról lennének ilyen dolgok.
- Ó semmi különös … Egy bizonyos amulett irányt érdeklődik.
* A válaszom után Meldor egyből felénk fordul. Látszik nem örökölte Eron nyugodtságát, Hiszen szemeiből csak úgy sugárzott a harag, bár arcán már kevésbé volt kivehető, de hangneme kárpótol minket ezért.*
- Szóval már megint azt akarja … Ezúttal, mennyivel akarja kiszúrni a szemem?
* Hát nem éppen erre a válaszra számítottam, de ez csak jobban alátámasztja történetét. Valószínű nem mi vagyunk az elsők. akiket Eron az amulettért küldött.
Kérdőn nézek Mitsuko felé, mi legyen a válaszunk erre a kérdésre. Kitaláljunk valamit, vagy mondjuk meg, hogy csak mi kapnánk érte fizetséget.*

* Látszott Mitsukonak se sok kedve van elmondani a valódi megbízatásunkat, de miután Meldor már nem bírja türtőztetni magát, végül elkezdi a rávezetést. *
- Elnézést, csak már annyiszor küldött pénz ajánlatot, hogy az már felháborító és idegtépő.
~ Vajon, miért gondoltam én is ezt?
* Egy kis mosolyt megengedek magamnak, szerencsére senki se veszi észre.
Mikor látom, Mitsuko fejének fordulását, gyorsan komoly arcot vágva bólintok egyet, ezzel próbálom tudtára adni, hogy most már mondjuk el az egészet. *
~ Ennyit a szavahihetőségemről…
* Mikor Mitsuko a valódi megbízatásunkat is elárulja, Meldor ismét haragra gerjed. *
~ Valahogy meg tudom érteni…
* Mitsuko következő mondata, mintha javítana a helyzete, mivel Meldor kicsit nyugodtabbnak tűnik, sőt inkább értetlennek. *
- Már csak azt nem értem, miért kerestek fel, ha lopásra bérelték fel magukat.
- Kicsit hibás volt Eron meséje. Bár nem én vettem észre.
* Mitsuko felé fordulok, hisz a válasz igazából őt illette volna.*
- De akkor is?
- Kíváncsiak voltunk az igazságra.
* Meldor talán nem az első alkalommal, de most igen feltűnően végigmér minket.*
- Nem tűnnek tipikus tolvajoknak. De akkor, miért magukat küldte Eron?
* Ismét Mitsuko felé fordulok, neki egy vállmozgatással jelezve, hogy fogalmam sincs, de úgy tűnt neki sincs kimondott elképzelése, ezért végül én válaszolok.*
- Nem tudjuk. Talán lehetőséget látott bennünk, miközben megmentettük pár banditától, akiket elvileg ön küldött rá.
* A mondat utolsó részét, talán jobb lett volna nem kimondani, mert Meldor ismét mérgesen csap az asztalra.*
- AZ EGY DOLOG, HOGY NEM KEDVELEM, DE HOGY BANDITÁKAT BÉRELEK ELLENE!! EZ ELKÉPESZTŐ!! MEDDIG AKAR MÉG ELMENNI?
* Ismételten az asztal bánja haragját.*
~ Talán ezt még az előnyünkre fordíthatnám.
- Meldor úr. Mit szólna, ha viszonoznánk Eronnak a mindannyiunknak tett szívességet??
- Mire gondol?
- Adjuk meg neki, amit akar.
- NEM VÁLOK MEG AZ AMULETTŐL!
- Először hallgasson végig, kérem. A mellettem ülő bájos elf és én elvisszük Eronnak az amulettet. Megvárjuk, míg kifizet minket, majd elvégezzük a feladatot, amiért eredetileg felbérelt minket, azaz ellopjuk az amulettet, majd visszahozzuk önnek. Önnek meg csak el kellene hallgatni az egész esetet.
* Várok egy kicsit, míg minden részlet mindenki fejében a helyére kerül, majd folytatom.*
- Így mindannyian jól járnánk. Mi megkapnánk a fizetségünket, maga meg túljárhatna a testvére eszén, és ezek után, kétszer is meggondolná, hogy egyáltalán küld-e magához valakit hasonló célokkal.

* Figyelmesen hallgatom, amint Mitsuko és Meldor szépen fokozatosan átalakítják tervemet, majd Mitsuko egy teljesen újjal áll elő.
Eleinte igen furcsán hangzik, nem is értem pontosan, hogy is képzeli el a kivitelezését.*
- Ezt kifejtenéd bővebben? Hiszen Eron azért küldött minket, hogy ellopjuk. Ezek után elég érdekes, hogy egy ajánlattal térünk vissza. Egyáltalán, már az is eléggé aláássa majd a bizalmát irányunkba, hogy beszéltünk Meldorral. Ezek után miért bízna meg bennünk? Sőt azt még nehezebb lesz elérni, hogy velünk küldesse el az összeget.
* Látom Meldor tekintetén, őt is érdekli, Mitsuko a kérdésekre adott válasza, ezért meg is adom a szót Mitsukonak. Miután befejezi újra magamhoz ragadom a kezdeményezést.*
- Nem gondolod, hogy kicsit túl merész a terved? Túl sok buktató van benne. Sőt ezek után valóban elkövetjük a tettet, és ami még rosszabb egyértelműen tudni fogja, ki a tettes. Ezek után számíthatunk sok szép papírlapra, melyet a legtöbb településre kiakasztanak, egy-egy arcképet ábrázolva, valamekkora összeggel rajta és egy nagy körözött felirattal. Hacsak nem kapjuk meg a szükséges támogatást egy másik nemestől, aki hajlandó elsimítani az ügyet.
* Ezzel a mondattal Meldor felé nézek, hiszen az elgondolásomban szereplő nemes nem lenne más, mint ő.*
~ Nélküle, nem is biztos, hogy belemennék ebbe. Kelleni kell a pénz, de nem minden áron. Ezt már egyszer bizonyítottam magamnak, mikor banditák közé álltam. Mégis legszívesebben letagadnám azt a pár hetet. De nem tehetem, része az énemnek, másrészt sokat köszönhetek akkori társaimnak. Nélkülük, talán nem is ilyen lennék.
* Látszik Meldoron, ez már nem annyira nyeri el a tetszését.*
~ Milyen jó, hogy nem tudja elrejteni az érzelmeit.
* Rövid gondolkodás után Meldor megszólal.*
- Rendben. Ezt a részt bízzák csak rám.
* Megkönnyebbülten hallom.*
~ Egy problémával kevesebb. De maradt még elég megoldatlan. Azt hiszem, ma se fogom kialudni magam.
* Utolsó gondolatommal egy időben számat is elhúzom. Az elmúlt két este nem sikerült kellő képen kipihennem magam és ez az este se kecsegtet ennek a lehetőségével.*
- Bocsánat, hogy így akadékoskodok, de szeretnék előre látni minden lehetőséget. Azt értem, hogy a mi dolgunk lenne meggyőzni Eront, hogy elküldje a pénzt, sőt hogy velünk, de mi lesz akkor, ha Eron nem enged minket egyedül? Gondolok itt valamekkora kíséretre. Akkor mit teszünk?
* Érdeklődve nézek először Mitsukora, majd Meldorra, de mivel Meldoron nem látom a megoldás szikráját, így újra az elfre nézek és tőle várom a megoldást.*

* Mitsuko válasza, felkelti az érdeklődésemet. Van elképzelésem, hogy szeretné ezt megoldani. Nem leszek sokkal nyugodtabb ettől a tudattól, de már nincs kedvem tovább akadékoskodni, ezért én is mosolyt erőltetek arcomra. Miközben, Mitsuko ajkait arcomhoz érinti, egy halk sóhajtás keretében tudatom magammal, ezt így kell végigcsinálnom.*
- Elnézést Meldor, holnap korán útra kelünk és elintézzük ezt az ügyet, így maga jól jár, mert Eron valószínűleg többet nem fog próbálkozni, de nekünk pihenésre lenne szükségünk. Nem tudna valami jó megoldást?
~ Ezek szerint nem csak én fáradtam el.
* Én is reménykedve várom Meldor válaszát. Hiszen, mégis csak jobb egy kényelmes ágyban aludni.
Meldor Mitsukora néz, mivel az ő kérdésére akart válaszolni, de látszik rajta, nem igazán akarja ezt, ezért felém fordul. Már készülne válaszolni, mikor újra Mitsuko felé fordul. Újabb pár pillanat csend, miközben Mitsuko arcát nézi.*
- Rendben van. Mivel "megszabadítanak" a testvéremtől felajánlom az egyik szobát. Egy pillanat és máris felkísérik önöket.
~ IGEN! Mitsi! Áldom azokat a gyönyörű zafírkék szemeidet!
* Mikor Meldor kimegy, Mitsuko fülembe súg két mondatot, mellyel én is teljesen egyet értek. Miután egy puha csók boldog tulajdonosa leszek.*
- Eeeeesetleg egy csöppnyi vérnek örülnék.
* Elmosolyodok. Miközben válaszolok.*
- Azt hiszem, ez még bele fog férni az estébe.
* Hamarosan egy szolga zavar meg minket. Akit kérése után a számunkra szánt szobáig követünk.*
- Itt lennénk. Kellemes estét!
* Ezzel magunkra is hagy minket. Mitsukora nézek, majd egy magabiztos mozdulattal ki is nyitom az ajtót. A szoba nem volt se nagy, se díszesen berendezve. Szinte ellentéte volt annak, melyben Eronnál megszálltunk.
Bemegyek a szobába, Miután semmi lényegeset nem látok, egyből az ágy felé veszem az irányt, majd ráülök.*
- Azt hiszem, ez a hely megfelelő lesz egy véres csóknak.
* Széles mosoly keretében figyelem Mitsuko közeledését. Közben kicsit bánom, hogy inkább a pihenést választottam. De az is igaz, holnap nem árt, ha kipihenten nézek az előre nem látható kihívások elé.
A csók, melyet Mitsukoval váltok, szenvedélyes volt, s ez alkalommal a harapás, mellyel ismét véremet veszi, már szinte tökéletes részét képezi ennek a mozdulatsoranak.
Percek telnek el, mire ajkaink külön válnak. Ezt követően megnyalom ajkam sérült részét.*
- Ezt hiszem itt még maradt. Nem szép dolog pazarolni.
* Még szinte be se fejezem a mondatot, mikorra ajkainkat újabb találkozásra kényszerítem.*