Ambaron falu

Hallottam egy kis legendát az egyik utam során. A mai naptól kezdve egy faluban a szeretet lesz az úr. Senki nem emel kezet a másikra és vidámság van. Ráadásul ott ezen a héten mindig van hó, ami kiváló alkalmat fog nyújtani egy kis játékhoz.
Így hát már négy napja úton vagyok, hogy időben ideérjek, semmi kedvem lemaradni ilyen dolgokról.~Biztos szórakoztató lesz.~Gondoltam magamban. Ahogy a falu határára értem éreztem ahogy egyre boldogabb lettem. Szinte éreztem ahogy a pozitív energia megtölti a testem. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Észre vettem pár hócsatát vívó gyereket. Olyan édesek voltak. Mosolyogva forgattam meg a csuklóm mire egy nagyobb adag hó felrepült. Feldobtam az égbe majd pedig egy csettintéssel felrobbantottam, ami havazássá alakult. Halkan felnevettem ahogy láttam kis emberek ámulatát.
Ismét elindultam, hogy utat találjak.~Gondolom, sokan a kocsmába vannak most... Ki tudja talán találok pár ismerős arcot.~Gondoltam miközben haladtam, és figyeltem a szép épületeket. Annyira belemerültem, hogy észre se vettem hova megyek így az ütközés elkerülhetetlen volt.
Éreztem, ahogy neki mentem valaminek. Annyira váratlanul ért, hogy rögtön hátra csusszantam.
-Oh... Bocsánat.-Mondtam, miközben megvakartam a tarkóm, és kicsit zavart nevetést hallattam. Végig néztem a vándoron. A csuklyáját mélyen a fejébe húzta, így nem jöttem rá egyből, hogy elf, valószínűleg okkal rejtegeti a kilétét.
-Mellesleg jó napot! Látom ön is vándor lélek. Az ünnepek miatt jött ide?

A másik végigmér, és az a sejtelmes pillantása azt sugallja, hogy nem hiszi, hogy csak egy egyszerű vándor vagyok.~Ügyes, kevesen látnak át az álcámon.~
Ekkor azonban egy ismerős hangra lettem figyelmes, és az én nevem kiáltotta. Megfordultam, és egy ismerős arcot vettem észre.~Nocsak... He...len azt hiszem.~Kutakodtam a memóriámban.~Átkozott név memória~Futott végig az agyamon, miközben a lány már az elfnek mutatkozott be.
-Szia. Rég láttalak.-Mondtam Helennek, miközben a másik személy is bemutatkozott.~Uf... Na ezt a nevet, hogy fogom megjegyezni.~Gondoltam, magamban. Habár kicsit elgondolkoztam, hogy miért a művész nevén mutatkozott be, mivel "úgy" nézett rám, így inkább nem szóltam.
-Elkator Rayen. Örvendek a szerencsének.-Nyújtottam jobbomat Thailonnak. Kicsit körbe néztem, és megláttam a cirkuszt amivel Helen jött.
-Látom ti is a jó kedv fokozásáért jöttetek.-Mondtam mosolyogva.-Mikor lesz az előadás, misz levegő tündér?-Kérdeztem viccelődve.

Amikor meglökött kicsit kuncogtam, miközben hátra léptem. Most egy kicsit csöndben maradtam, és hallgattam a kettejük rövid beszélgetését. Helen szeme csak úgy sugárzott az örömtől. Mintha csak egy hajszál választaná el attól, hogy újra láthasson.~Ki tudja talán egyszer találnak neki is gyógymódot... Bár biztos szokatlan lenne neki, a színes világ.~Gondoltam magamban, miközben, az elf meghívott minket egy teára. Rögtön bólogatni kezdtem.~Egy kis tea tényleg jól esne.~
-Szívesen.-Mondtam, és Helenre is ránéztem.-Te jössz?-Kérdeztem, egy barátságos mosollyal és még egy kicsit közelebb is hajoltam, hogy jobban lássa.~Ha megelőztelek.~Gondoltam magamban. Miután válaszolt felzárkóztam Thailonhoz, és mellette kezdtem el haladni, miközben a vékony hórétegből gyorsan jeget csináltam, majd vizet, és abból egy nagyobb vízgömb9öt, amit meg is dermesztettem, majd az egyik házhoz gurítottam és megállítottam.

Kedvesen elmosolyodik az elf szavaira. Majd még mielött válaszolhatna a feltevésre, Rayen megelőzi. "Ránéz", azaz rámereszti nagy szürke szemeit.
-Még szép. Nem hagynék ki egy forró teát, egy jó baráttal!
Széles mosoly, és karonfogás. Igen, belekarolt a srácba, amolyan kislányos huncutsággal, és izgatottan várta a további fejleményeket.

//Bocsesz kicsit kevés lett, de nem jut eszembe semmi izgis//

Mivel Helen is belement, így elindultunk a fogadóba. Ahogy átkarolta a karom, kicsit elmosolyodtam, miközben sétáltam.~Olyan érzés mintha a húgom lenne.~Gondoltam, ahogy ránéztem.
Hogy ne csak Thalionnak legyen könnyű a séta kicsit babráltam az utunkba kerülő jéggel, hogy sose a lábunk alatt legyenek, így tudtuk követni a vezetőt. Rövid séta után meg is érkeztünk, a meleg helyiségnek olyan kellemes aurája volt. Akár egy táblát is ki tehettek volna."Ha kint túl hideg van a szeretethez akkor gyere be."
Követtem az elfet, és oda mentem a székhez.
-Most már elengedhetsz.-Mondtam halkan, ha Helen még nem tette meg. A fogadós megjelenik és megkérdezte mit kérünk.
-Citromos teát legyen szíves.

//csillagfény fogadó ->//

Lassan elkezdődött az előadás, még épp helyet tudtunk foglalni az egyik sorban, hogy megtekintsük az előadást. Csendes voltam, de csak addig amíg Helen nem került a színpadra. A viccelődős, vak hölgy karaktere pont ráillett gyakran nevettem együtt a tömeggel. Nem tartott sokáig, hogy a két nimfa elkezdjen kicsit mozgolódni. Éreztem, ahogy a testük az enyémhez érintik, és azt is éreztem, hogy ez nem csak a véletlen műve, de nem szóltam, csak figyeltem az előadást, és közben néha rájuk mosolyogtam.~Úgy tűnik tényleg vonzom a nimfákat... Furcsa.~Gondoltam magamban, mielőtt újra az előadásra figyeltem.
A történet szál nem igazán keltette fel a figyelmem hanem inkább magukat a karaktereket figyeltem, és úgymond kielemeztem a személyiségük. Elég érdekes volt.

A műsor vége elég nagy lett. Főleg, hogy Aranamophe is megjelent. Tartott egy szép beszédet, aminek szinte minden szavát ittam. Én is így gondolkodtam. Ami pedig a fény árt illeti, szinte végig csak azt néztem csodálatos volt. Éreztem, hogy ennél jobban már nem érezhetem magam, szinte belém égett ez a látvány. Még utána is néztem a tiszta eget ami ismét a csillagoknak adta át a helyük. Az ámulatomból a lányok kérése ébresztett fel. Egy kicsit pislogtam, mert elsőre nem is tudtam mi történt. Aztán eljutott a tudatomig, hogy máris mennek.~De kár.~Gondoltam.
-Nem, sajnos nem tehetem. De talán majd még egyszer találkozunk.-Mondtam a lányoknak, miközben a vezetőjük is oda sétált elbúcsúzni.
-Ugyanazt kívánom nektek is.-Mondtam és enyhén meghajoltam előtte. Az elf vezér szavaira feltekintek, majd elmosolyodok.
-Köszönöm, de ha lehetséges, most nem élnék a lehetőséggel, még szándékozom maradni pár napot. Meg különben is gratulálnom kell Mirjam kisasszonynak.-Mondtam mosolyogva, és én is elindultam, hogy találkozzak vele.
Ahogy haladtam, nem nagyon figyeltem a környezetemre, talán épp ezért csúsztam meg a jégen. Hirtelen ért ezért nem is nagyon figyeltem kibe kapaszkodom, csak megfogtam a köpenyét, hogy megtartsam magam.
-Oh elnézést, az én hibám.-Kértem elnézést, miközben megnéztem, kit is rántottam magammal majdnem.

Szerencsére nem történt nagy baj. A nő nem tűnt túl dühösnek.~Ezt megúsztam.~Gondoltam magamban, miközben megeresztettem egy halvány mosolyt.
-Ehe, igen az kellemetlen lett volna.-Mondtam halkan miközben megvakartam a tarkóm, de még így is mosolyogtam.
Bár először nem gondoltam rá, de most, hogy megtörtént úgy gondoltam, hogy kicsit össze ismerkedek a hölggyel, hisz lehet, hogy épp ezért kerültem ilyen helyzetbe.
-Mellesleg Elkator Rayen. Örvendek a balszerencsének.-Mondtam egy kisebb nevetéssel, hisz még mindig élt bennem az ünnepi szellem, meg különben sem vagyok az a visszafogó fajta.
-És önt hogy hívják?

A lány mondata kicsit meglepet, de utána elmosolyodtam.~Titkolózunk?... Legalább van egy új célom.~Gondoltam magamban, miközben mosollyal válaszoltam a másik mosolyára. Aztán megjegyezte, hogy kicsit útban vagyunk. Hátra néztem, és elmosolyodtam.
-Tényleg.-Mondtam, és félre léptem, utat engedve az embereknek akik erre vártak.-És hogy hívjalak? "Lány akit majdnem levettem a lábáról"? Vagy az túl hosszú?-Mondtam viccelődve. Közben észrevétlenül végig néztem a testén. Persze nem olyan szándékkal, csak hogy legyen egy kép a fejemben ha esetleg gondolnék rá a jövőben. Meg kell mondtam elég szép volt, de főleg az arca. Olyan érzés volt, mintha a holdba néznék.~Érdekes...~Gondoltam magban.
-Esetleg meghívhatlak egy teára? Nagyon finomakat adnak a fogadóban.-Mondtam végül, ha már ilyen durván találkoztunk kicsit egyengessük a széleket.
Ha igennel válaszolt akkor elindultam, persze nem sokkal mögötte, és ezúttal figyeltem a jégre. Nincs kedvem másodjára is kapaszkodót keresni, még a végén megvádol, hogy direkt csinálom.

Elindultunk a fogadó felé, közben én próbáltam szuggerálni a becenevét. Ez legalább könnyű volt, csak 4 betű. De amilyen memóriám van, a két nimfa nevét már el is felejtettem.
-És honnan jöttél?-Tettem fel az újabb kérdést, hogy kicsit vigyem előre a beszélgetést. Mivel a nevét nem árulta el, így nem gondoltam, hogy ezt is elmondja. De így legalább nem néma csendben zajlik le az egész utazás.
Nem tartott sokáig, hogy oda érjünk, viszont volt egy kis probléma. A tömeg nagy része az ünnepség után oda gyűlt ünnepelni, így a körülbelül egy órával ezelőttig tartó nyugodt mulatozás, hangerőt kapott.

//Fogadó//

* Miután sikerül kicsit megnyugodnom, remélhetőleg kardom még mindig ugyanott pihen, ahol hagytam.
Nem kell sok, miután túlteszem magam a hírtelen jött aggodalmon, a jelen helyzet kezd ismételten eluralkodni rajtam. Név szerint az a hasogató fejfájás, amit volt szerencsém sajátomnak tudni, pedig a szívesen elfeledkeztem volna továbbra is.
Kezemet sajgó fejemhez emelem, s próbálom megállapítani a sérülés mértékét.
Nem vagyok egy nagy gyógyító, de azért ezt a helyzetet még tudom kezelni. Egy hatalmas púp éktelenkedik a fejem tetején, melyhez mikor hozzáértem a fájdalom csak fokozódott. Elég hamar levonom a megfelelő következtetés.
Ne nyúljak hozzá!
Viszont ezzel azt is sikerült megállapítanom, hogy vér se szivárog a sérült területen.*
~ Egész jól megúsztam.
* A gyors egészségügyi átvizsgálást követően idejét látom, hogy felkeljek.
Azonban nem volt olyan könnyű, mint gondoltam. Vagyis a felállással még nem volt annyira nagy gond, azonban az állva maradás egy újabb kihívást jelentett.
Egy, addigra már. felállított szék nyújtott ehhez a feladathoz támaszt, illetve a felszolgáló is megpróbált támaszt nyújtani, ha a szék nem lett volna elég. *
- Köszönöm. Azt hiszem, még kicsit ülve kellene maradnom.
- Én is úgy látom.
* Jelenti ki a felszolgáló, majd az eddig támaszt nyújtó székre ülök.
A széken ülve elhatározom, ha már nem haladhatok előre, legalább érdeklődök kicsit.
De hiába, minden érdeklődésem, nem hoz eredményt. Senki se tudja hova kerülhetett erszényem.
Nem túl könnyű szívvel, de muszáj vagyok elfogadni az elvesztését. Bár az elfogadást még megelőzte néhány hangos szó, azonban köszönhetően annak, hogy mikor megpróbáltam komolyabb hangot adni problémámnak, fejemben is fokozódott a fájdalom.
Már lassan fél óra is eltelt, mióta helyet foglaltam azon a bizonyos széken, mikor újra elhatározom, hogy felállok. Ez alkalommal már semmi se szól közbe.
Még pár jelenlévőt megkérdezek erszényem ügyében, de már én se hiszem, hogy viszont láthatom vagyonom. Így szobám felé veszem az irányt.*
- Megint szerencsét hoztál!
* Közlöm az ajtón szereplő számnak, miközben kinyitom szobám ajtaját.
Másnap reggel csak a fejemen éktelenkedő púp emlékeztet az este történtek valódiságára.
Lassú komótos mozdulatokkal szedem össze holmimat. Hiszen ha nincs pénz, nincs szállás se. Elérkezett az idő, hogy munkát találjak.
Első utam a kocsmároshoz vezetett, aki a tegnap estére és annak anyagi kárára hivatkozva közöli velem, most nem akar új munkaerőre szert tenni, hacsak nem elégszek meg a szállással és a koszttal. Ami nem is lenne rossz, de mivel nem tervezem, hogy sokáig maradok a faluban, néhány érmének jobban örültem volna. Így tovább próbálkozok.
Az idő előrehaladtával kedélyállapotom is fokozatosan romlott, ahogy egymást követték az elutasítások, illetve a számomra nem megfelelő bérezések. *
~ Talán a következő településen több szerencsém lesz.
* Születik meg az elhatározás, amit könnyebb volt kigondolni, mint kivitelezni. Hiszen a legközelebbi település is legalább félnapi járóföldre található. De ha fejembe veszek valamit, azt szeretem véghez is vinni. Ennek megfelelően útnak indulok.
Hamarosan elhagyom Ambaron faluját, majd a kezdetekben még felém magasodó épületek elkezdenek egyre kisebbekké válni, míg végül alig észrevehetőkké zsugorodnak.

// 5. küldetés - Banditák

*A Nap lassan vánszorgott az égen, miközben én is követem példáját és folyamatosan haladok a saját magamnak kijelölt úton. Az időjárás igen kedvezően alakult számomra ez idő alatt. Kellemesen légmozgás segítette előrehaladásomat, de annyira nem volt erős, hogy esőre kelljen készülnöm, azonban arra elég volt, hogy a rajtam lévő ruhákkal együtt egy kellemes időnek tűnjön.
Menet közben elnézegettem az út menti fákat, amelyek közül jó pár leveleivel jelzi a tél közeledtét, melyet a hőmérséklet, szerencsémre, még nem igazán követ.
Miközben, ezeket a fákat nézegetem, az úttól kicsit távolabb, de még látható távolságban, sikerült megpillantanom egy almafát. A fa zöld termései láttán eszembe jut, hogy ma még nem ettem és lassan már a nap is delelő környékén lehet. Szóval ideje ebédelni.
Holmimat lepakolom a fa tövében, majd egy kis ügyetlenkedést követően, sikerül felmásznom az első ágra, onnan már semmi se okoz problémát, hogy néhány almát a földre segítsek.
Mikor már vagy tíz almát leszedtem, én is lemászok. Majd a földön összeszedem a leejtett gyümölcsöket. Kettő kivételével a holmimba rejtem őket, végezetül visszatérek az útra és folyatatom azt, miközben elkezdem majszolni első almámat.
Első almám elfogyása jó ürügyként szolgál egy kis testmozgáshoz, név szerint egy szépen kivitelezett dobáshoz, mellyel sikerül megszabadulnom a számomra felesleges részeitől.
Ez a sors vár a következő három almára is, mikorra már úgy érzem, hírtelen elég lesz ennyi.*