Ambaron falu

Aden

*Lysanor lépked Ambaronban, a faluban, hiszen olyan rég járt már itt. Mióta magányosan tengeti életét, egészen felszabadult. Már megszokta ezt a helyzetet, hiszen ilyen is kell. Szeret itt lenni, mert nyugodt környezet és sok a fajtársa is errefelé.Egyenlőre nem tudta, hogy hol lesz a végcélja, de arra gondolt, hogy egy pár napot a környéken marad. Szép lassan sétált előre egy szűkebb utcácskán.*

*Kegyetlenül zavarta a sok tünde szem mi reá vetült. Még mindig borzongással telítette el, ha rá gondolt a lányra. Valamiért úgy érezte nem szeretne találkozni vele. Hisz még nem is oly rég történt ez az eset. Mióta Vadalanon túl van s az a fekete sárkány akihez elvezette a kígyó. Rengeteg dolog változott meg körülötte s nem is igazán tudja még hol is áll a feje. A főutcán sétálva nézelődött, ideje lenne már egy új inget vennie. A mostani már kissé viseltes, meg megtorpan a kirakatok előtt. Majd egy szűk kis sikátort hagy el ahonnan egy ismerős illat érkezik. Megborzong ahogy megérzi, tudja ki ő. S látja is, pont felé tart a lány. Nehéz lenne úgy elillanni előle, hogy ez ne tűnjön fel neki. Eltekint a sikátor felől a vele szemben lévő házra. Idő van cselekedni kell, hátat fordít majd a kirakat elé áll. S gyorsan dobogó szívvel várakozik. Csuklyája nincs is rajta a fehér haj akár fel is fedheti. Bár arcra sokat változott azért Lys talán felismerné, hisz senki nem látta még annyit arcát mint ez a lány. Szíve hamar felkerült torkába s kisebb rosszullét következett.
~Csak ne... csak ne ismerjen fel....

*A hátán végig futott a hideg, ahogy azt a nevet meghallotta. Főleg az ő szájából, kissé megborzong bár ezt nem óhajtja kimutatni semmilyen nemű jelben. Hátra pillant, a mögötte állóra. Először szóra nyílna a szája de meggondolja mit mondjon. Majd teljes határozottsággal néz a lány szemébe.
-Fogalmam sincs ki az akit te keresel...
*Az arc sokban változott, leginkább a szeme s az arcáról eltűnt sebhely az mi teljességgel eltűnt. Hajdanán egyik vöröslő szemét nem tudta elrejteni de most mind a kettőből a cián színe áradt.
-Abban amit én keresek te nem tudsz segíteni...
*Bólint egyet a köszönet jele ként majd ha a lány továbbá nem tartja fel megpróbál odébb állni. Bár ő nem annak ismerte meg a lányt, aki csak ennyiben hagyta volna ezt az egészet.

*Mély levegőt vesz, tudja pontosan kire gondol a lány. Akkor tájban még más szelek fújtak. S igen a hasonlóság lehet nagy, de mégsem az akire az elf gondol.
-A külcsín semmit sem tesz... csak az számít ami belül folyik....
*A lány csak nem hagyja békén, s ismét csak ugyanaz a kérdés. Bár most egy kicsit más formában. Úgy érzi megpróbál az agyára mászni, még úgy is, hogy a segítségéből sem kért.
-Amit keresek az rám tartozik senki másra...
*Elindul a kövezett úton, kezdi kissé szorultnak érezni a helyzetet. Nem néz vissza hátha a lány végre leakad róla. Azóta kergeti a bűntudat, hogy ott hagyta a parton. De ezt elég erőteljesen elnyomja, hogy még írmagja se látszódjon rajta.

*Megint ez a név, már sosem fogja nyugton hagyni. Kezével betemeti arcát, majd végig húzza azon. Nagy lélegzetet vesz. Nem szeretné megölni a lányt, bár amikor a vesszője oda ért a hátához nem volt kétséges, hogy megtenné e.
-Ha ismered... azt a férfit akiről beszélsz... Emlékszel még az első szabályra ami szerint élt?
*Kezében egy kést szorongatott, mitől szép lassú cseppekben kezdett hullani a vér a lába közé. Tekintete elvöröslőt, a tőr mi eddig kezében volt most szintén lábaihoz esett. S nagyot csörrent a köveken. Ekkor fordult meg ő, majd egy kiadós pofonra indult karja a lány felé. Ahogy az a lányhoz ért, furcsa bizsergést érezhetett. Nem csak arcán az egész testében. Míg a lány feleszmélt már meg is emelte egyik kezét s két ujjával felfelé mutatott.
-A kín pecsétje...
*A lány most érezheti igazán azt amit eddig csak bizsergésnek érzett. Fájdalom kezdett eluralkodni rajta. A kéznyom az arcán elhanyagolható volt ahhoz képest mit most gyomrában érzett. Mintha csak kötéllel akarnák kitépni a helyéről. S tüdeje is mintha feladná a szolgálatot, s nehézkes a levegővétel.
-Jól jegyezd meg... nekem nem kell magyarázkodnom... az a férfi akit te úgy ismertél Aden... már meghalt.
* Állát feljebb emeli mostanra már a lány biztos térdre esett a méreg hatásától.
-A nevem Nawarean Su...

*Bólint rá egyet, végre valaki képes volt felfogni, hogy akit ismert már rég halott. Lehet ez az a pillanat amikor kis elégedettséget érzett elegyedve a keserűséggel amit tett.
-Ő már meg... De az utóbbit sem mondtam volna...
*A könnyeket figyelte a lány szemében, ahogy azok potyognak lefelé, néhol az ő kezére is került belőle. Másik keze letörli a lány arcáról a patakzó könnyet, s mikor a lány kimondja azt a bizonyos szót csak elmosolyodik rajta.
-Helyes, gyűlölj csak. Ez az egyetlen olyan dolog ami hatalmas erőt tud adni. Légy erősebb, légy olyan erős, hogy az által tudj belőlem kicsikarni választ a kérdésre. S akkor talán megkapod, azt amit tudni szeretnél.
*Felemeli kezét majd halkan megszólal.
-A pecsétet feloldom...
*A lány még érezheti a méreg mellékhatásait, úgy ahogy még a fájdalom sem múlt el. Egy két perc még kell hozzá pont elég ahhoz amit szeretne neki mondani.
-Ne potyogtass értem könnyet asszony... értem már fölösleges. Ami volt az elmúlt, s ne hasonlíts ahhoz aki régen voltam. Más szelek járják ezt a vidéket azóta.
*Nyomok egy csókot homlokára, majd felállok s elindulok azon irányba amerre tartottam. Ha a lány elég erős, még a mellékhatásokkal is képes utánam ereszteni egy nyilat. Bár kételkedek ebben az erőben, talán még nekem is hatalmas fájdalmakat okozna ez a pecsét. De aztán ki tudja lehet felnőtt a kislány.

* Lysanor érzi a fiú kezét,amint azok letörlik könnyeit. Majd kezd a fájdalom csillapodni.*
- Nem is miattad hullajtottam, inkább magam miatt.
*Füllentette s feltérdelt. Érezte a csókot a homlokán, ami szintén felkavarta.*
- Miért csinálod ezt velem?
*Kérdezte. Kezdett újra dühös lenni. Figyelte, ahogy a fiú gyáván megint otthagyja őt. Felszedett egy ágat a földről. Közben mérgében apró darabokra tördelte.*
~ Azt hiszed elmehetsz megint?
*Gondolta. Fogott pár apróbb fadarabot, motyogott valamit a tenyerébe és a darabok, akár a pengék megrohamozták Adent. Nem mindegyik találta el, de egy kettő kgen, és ez éppen elég volt, ahhoz, hogy a lány utolérje.*
- Ennyit ért neked a szerelmem? Mert tudd meg, hogy szerettelek.
~ Vajon tényleg csak szerettem? Már nem? Talán még érzek valamit..valahol mélyen.
* Magával is vetekedett. Nehéz volt neki eldönteni, hogy mit is érez. De még érzett valamit a fiú iránt. Nem múlt el teljesen az érzés, hiszen a homlokára adott csók nem kavarta volna fel ismét.*

*Éles fájdalom üt szöget hátában, egyszerre több helyen is megveti a lábát. Kissé előre görnyed ahogy a fájdalom erősödik, kezével hátra nyúl majd egyesével tépkedi ki azokat onnan. A varázslat mindig is csak játékszer volt a gyengék kezében. S az ehhez hasonlók, még csak nem is sérülést mint inkább csak bosszankodást hoznak rá.
-Mit akarsz tőlem?
*Sandítok rá fél szemmel a lányra.
-Mit szeretnél? Azt akarod, hogy ilyen gyenge nőt hordozzak magam mellett társként...? Felejtsd el... nincs szükségem arra aki még csak magát sem tudja megvédeni... Ha most én is így tennék ahogy te? Képes lennél megállítani? Mielőtt még kitépném a szíved a helyéről asszony?
*Húzom ki magam, a hátam mögött feltámadó szél cibálja a kabátomat. Úgy mintha csak egy gyermek játszana vele. A mellkasomon lévő gombon kívül egyik sincs begombolva. S ahogy az utolsó ágat is kiszedtem a hátamból a földre vetem azokat.
-Azért hagytalak ott mert pont ugyanilyen gyenge voltál... nem használtad a fejed... s most is mint mindig, vagy kiabálsz vagy erőszakos vagy...
*Fordulok meg s tekintek a lányra.
-Szerinted mekkora erő kell ahhoz, hogy most nemet mondjak annak ami szerint élek? Életért életet... ezt mondja a törvény... s most megtagadom azt ami szerint eddig éltem... A régi idők emlékére...
*Zsebembe eresztem a kezem majd pördülök meg, hátat fordítva a lánynak.
- Ha erősebb leszel talán még beszülhetünk dolgokról... kettőnkről... de addig is maradj tőlem távol... Ég veled Lysanor Eweny

//Szabadulás - Kesa Klensbane társaságában  //

Fejemben éles fájdalommal eszmélek fel. Odáig tiszta a kép, hogy a fogadóban vagyok és egy kellemetlenkedő alakot tanítok móresre, aztán kitör a zavargás. Valami fejbe talál, a föld felé zuhanok...
Kezeimre támaszkodva kitolom magam, hunyorogva nézek szét, hogy behatároljam hol is vagyok most tulajdonképpen. Félhomály, a világosság valahol messzebbről szűrődik ide, és sejtelmes alakot ad a körülöttem felsorakozó rácsoknak. A felismerés újult erővel ugraszt fel a padlóról, idegesen néztem körbe és kaptam oldalamhoz fegyverem után. Csak egy szalmazsák van az egyik sarokban, de azon is csak legyek röpködnek, ahogy a másik oldalt egy sötét kupacon, amit inkább nem kívántam beazonosítani.
A rácsokra feszülnek kezeim, idegesen rángatom meg, mintha bármi valószínűsége is lenne annak, hogy megmozdul az erőmtől. 
- Nem hiszem el... - A folyosó üresen kong, egy árva lélek se jár erre. A pár méterre égő fáklya fénye rámutatást ad eltűnt holmim jelenlegi helyére. A falnak támasztva pihen, mellette még idegen fémek is sorakoznak. Jobb oldalról teljes üresség, csak a puszta fal övez, míg másikról egy szomszédos cella helyezkedett el. Pár lépést arra téve pislantok az irányba, ismerős érzés kerít uralma alá. A fogadóban is éreztem...

//Szabadulás - Kesa & Ilián//

Összeráncolom homlokom az "ismeretlen" női hang hallatán. Meglehet, ő az igazak álmát kívánja aludni, de én nem maradok tétlen. Fejemet a rácsoknak döntöm, ujjaim a fémre szorulva egyre jobban lefelé veszik az irányt, mígnem egy merőlegesen futón elakadnak.
- Örülök, hogy ilyen otthonosan érzed magad… - Hagyja el végül ajkaim gúnyos megjegyzésem, melyeken eddig csak kétes sóhajom szűrődött ki. Fogalmam sincs mit keresek itt, de valahogy most az okok sem érdekelnek. A mielőbbi szabadulás annál inkább…
Már kezdett körvonalazódni bennem egy terv, de a sors csúf tréfája közbeszólt. Szemeim kikerekedtek, pupilláim tágra nyíltak az érzésre. Tekintetem rögvest az ismeretlen érintés gazdáját pásztázták a földön, s ezzel egy időben rúgom le szabad lábammal az engem fogó kezet. A beismerés, hogy az ismeretlen kupac, ami legyek ötvözte aurában helyezkedett el a sarokban, egy élőlény… mélyebb döbbenet, mint a hirtelen fogás a bokámon.
Az arc, amit a fáklya félhomálya láttatni enged, ráébreszt miféle szerezettel is van dolgom. Kimérten lépek a férfi mellé, majd egy hirtelen mozdulattal meglököm, hogy hátára borulva fölé magasodhassak. Ránehezedve dőlök közel hozzá, egyenesen az arcához hajolva, egyik kezem mellkasán támaszkodott, míg másikkal nyakára mérek szorítást.  
- Ki vagy te? – Hangnemem a körülményekhez képest meglehetősen nyugodt, tetteimhez most „békés” arcvonás párosult. Néhány hajtincs végigszántott az arcán, ahogy hátrébb emelkedtem, s végig néztem rajta. Az élénkzöld íriszekre, majd a bőrén cikázó vonalakra meredtem egy ideig, aztán szemein állapodtam meg végezetül.
Választ sem vártam igazán, csupán a helyzet röpke kérdése volt.
-Többet ne gyere a közelembe. – Szögezem le végül, s apránként szorításom is alábbhagy, hogy aztán lassan elemelkedjek a férfitól.

// Szabadulás, Wyerre és Kesa //

Nyögni sem tud, ahogy Wyerre a hátára dönti és tenyerével a földhöz szorítja. Némán bámul az ezüst szemekbe, amíg tulajdonosa hozzá beszél. Egész kellemes most így, hogy megfáradt testét a hideg kövekhez szorítják. Úgy érzi, mintha egyik lába sérült volna és a homloka is erősen lüktet. Talán még véres is, mert bizonyosan vér szagot érez a közelben.
-Ki vagy te?
Apró levegővétellel készülne épp bemutatkozni, mikor inkább visszatartja szavait. Jobb volna nem bemutatkozni ilyen börtöntölteléknek. Most hogy jobban belegondol, arra sem emlékszik mikor került ide mellé ez a nő. És ha jobban megnézi, talán nem is bajkeverő, csak egy félreértés miatt került ide, épp mint ő. De nem hagyhatja, hogy az ezüst szemek elbűvöljék, továbbra is megtartja azt a gondolatot, hogy nem egy tisztességes személy magasodik fölé.
-Többet ne gyere a közelembe.
Hm, ezt igazán nem lesz nehéz betartani, amint megtudta milyen nap van.
Ahogy a nő enged a szorításon, majd el is lép mellőle feltápászkodik kezeire. Egyik kezével továbbra is támasztja magát, míg másikkal megdörzsöli a szemeit és homlokát tapogatja. Bizony igaza volt, homloka enyhén véres, ahogy kupán vágták.
Ahogy a fal repedéseibe kapaszkodva feláll végignéz szánalmas ruházatán. Nadrágja sáros, ingét pedig egy penge hasította fel. Cipőjét és köpenyét nem látja sehol, de megmaradt darnáit rejtő erszényét sem. Minden bizonnyal kifosztották a nagy mulatozás közepette.
Nehéz lépésekkel a cella elejébe megy, a határozott nőre pillant.
-Elnézést. Bizonyára megijesztettem kegyedet az imént. Pedig higgye el, nem ez volt szándékom, csak afelől szeretnék meggyőződni, hogy ma milyen nap van. –arca komor, de hogy enyhítsen megjelenésén, valamiféle mosolyt varázsol szájára, remélve, hogy választ kap a harcias hölgytől.-

A halovány mosoly eltűnik szájáról, és valós, komor tekintetével néz a hölgyre. Fülei a másik cella irányába mozdulnak, amint az ott raboskodó személy a köztes falnak dől. Eleddig nem is sejtette, hogy mások is vannak ezen a nyomasztó helyen.
-Igazán semmi nem történt. –Néz Wyerre szemébe.-
Menekülésének módja már tisztázódott lelki szemei előtt, ám azt még nem tudja, hogy érdemes lenne e rabtársát is a menekülés útjához segíteni, vagy jobb volna-e itt hagyni. A nő első megmozdulása cseppet sem tetszett személyének, ám mostani megnyilvánulása valamivel már tisztelettudóbb volt.
Hátrébb lép, majd megfordul. Kíváncsi, hogy az átmulatott éjszaka, vagy tán éjszakák után már visszatért-e ereje. Gondosan takarva kezét a falnak támasztja tenyerét. Bőre felizzik és halovány zöld fény dereng alatta. Mindeközben mélyet sóhajt, mintha csak fáradt volna, és megpihenés céljából dőlt volna a falnak.
Az üres folyosóra pillant, aztán körbejárja a cellát. Megáll a hátsó fal előtt, melynek nemrég még vállát támasztva aludt. Érzékeny fülei és orra légmozgás után kutat, mit meg is lel. Épp ezt remélte, a fal nem túl vastag. Kis szerencsével egyéb dologgal sem erősítették meg, így könnyedén áttörhető volna.
Megfordul és ismét a hölgy elé sétál. Úgy dönt, váltana vele még pár szót, mielőtt döntésre szánja el magát. Bár minél hamarabb jó volna elillanni innét, mert cseppet sincs kedve magyarázkodni. A lelke mélyén megbúvó rakoncátlan fiatal egyel talán nem tervezi, hogy felelősséget vállaljon elkövetett tetteiért.
-Ismét had kérjek elnézést kegyedtől, hisz be sem mutatkoztam. Ilián vagyok. –Óvatos mozdulattal kéri Wyerre kezét egy kézcsókra.- Kegyedben kit tisztelhetek? –Arca komor és szoborszerű, azonban szemei élénken csillognak. Aki belenéz, őszinte érdeklődést és tiszteletet lát benne, ám a szokatlan zöld ragyogás oka az éber figyelem, melyet most nem csak az előtte ülő hölgy kap, hanem a szomszédos cellában raboskodó is. Ilián szinte biztos benne, hogy együtt kerültek ide, hiszen mekkora véletlen kellene ahhoz, hogy két efféle hölgy egyszerre kerüljön rácsok mögé?

//Szabadulás//

Unott pillantással nézek hátra vállam felett, de szinte rögvest vissza is fordulok Kesához. Ilián cselekedeti kevésbé érdekeltek, mint a rácsok túlsó felén megszólaló nő mondanivalója. Csendben hallgattam végig őt, eszem ágában sem volt még közbe szólni. Úgy tűnt, haragja valós alapokra épül ellenem, ezért is adok értelmet a hallottaknak. A mellettem elhaladó férfit szemem sarkából követem, a markolatra feszült kezem figyelmesen várta az eseményeket. Amint eltűnt a felfelé vezető lépcsőn, már fel is csendült az ideges, harsogó kitörése a nőnek, egy lépést hátráltam, a falnak dőlve próbáltam meg érlelni az információkat. 
~ Mal'lyor... - Homlok dörzsölve csóválom meg fejem, mély levegőt veszek, térdeimre támaszkodok tenyeremmel, mintha megfáradásban szusszannék egyet. Nem erről volt szó. Ráébredtem mit szabadítottam fel ott, akkor, abban a pillanatban.
~ Fergeteges mulatság volt, unaloműzés! - Becsukott szemeim alatt elképzelem ahogy Mal'lyor megelevenedett lényét tépem most apró cafatokra, csak úgy szárnyaltam ezen fantázia képen. Bár tudom, ez nem ilyen egyszerű... én vagyok a felelős azért is, amit ő cselekszik. 
Kedvem nincs magyarázkodni, ha lenne, akkor sem tenném, hisz ki ez a nő... számomra senki...
- Örömmel hallom, figyeltél minden részletre. - Ökölbe szorult kezeim erősen igyekeztem elfojtani a jelen pillanatban keletkezett haragom. 
~ Elvetetted a sulykot... 
~ Ugyan, csak paraszt csőcselék az egész...
~ Engem nem a kiontott vér érdekel, hanem az, hogy MÁS IS LÁTTA!!!
A bennem dúló háborút külső szemlélő aligha láthatta, az összeszűkölt szemeken kívül, csak a rideg vonások ülték meg magukat. 
- ...mit veszett Ambaron? Néhány részeg fattyút, kiknek puszta léte is sorvasztja környezetét? Több, se kevesebb nem lesz tőlük Lanuria. Téged talán érdekel mások sorsa? - A titkot nem fedem fel, ezzel a pár röpke mondattal is csak a magam lelkét nyugtatom. A lépcsősor első fokára lépve már kiszúrom az ácsingózó alakot. Visszalépve a kulcscsomó már a földön csörrent. Kisebb terpeszt veszek fel, ujjaimmal gömb alakot formálva teszem meg különös, nyers formátumú mozdulataim. 
- Nad iman'ari -  betanult mozdulatsort szavak követték, a szabad erőhullám maga aköré vonta a börtön zugaiból, kövei közül a földet, s minden belőle származó legapróbb szemcsét is. Auraként gyűrűzött a lüktető erőhullámtól úgy egy arasznyi távolságban. Már elegendő esszencia halmozódását követően egyszerűen elhajítom azt, pontosan Kesa rácsainak a falhoz kapcsolódásánál történik a robbanás. A súlyos rácsok azon részen meghajoltak, akár egy száraz kóró, összeborzolódva bukkantak elő a porfelhő csendesedése után. Gondolkodás nélkül ugrok ki a törmelékek közül, csuklyám arcomba húzva eltűnök a házak közt. A járókelők már mutogatják az érkező őröknek menekülésem útvonalát, de a másik rabról sem feledkeznek meg, kinek úgyszintén, egy lépés a szabadság...

//Köszönöm a játékot!  //

[Balál - II. fejezet, befejezetlen futárszolgálat - az úton, majd Ambaronban]

-Még meggondolom!
*Á, kizárt, hogy megbocsásson a következő tíz évben. Főleg ha továbbra is fájdalommal illeti a nyereg a fenekét. Kijár neki egy kiadós masszírozás, ha megérkeznek és elsántikált az üzenet tulajdonosához, az lesz utána az első dolga, hogy keres egy csontkovácsot. Balál újabb és most már feddő szavaira Adria felpaprikázta magát. Ő sem olyan mint első látásra volt, Balál most már tudja hány éves, szóval lemondhat a gyerek megszólításról.*
-De szitkózódom mert jólesik. Az első lecke pedig rád is áll Balál Tangeran!
*Oldalba bökte a férfit aztán újra belékapaszkodott. Nem szeretett volna leesni és szegény feneke is sajgott már.*
-Visszafelé te ülsz hátul!
*Ezt már a város határában mondta hosszú hallgatás után és amint megálltak nyögvenyelősen lecsusszant a félnyeregből. Mivel tarisznyája és fegyverei rögzítve voltak a kapaszkodás miatt, most két kézzel tudta hátsóját masszírozni. Mennyei érzés volt. Most már csak azt kell megtudnia hol található a célszemély. Valami fűszerest kell keresnie akinek köze van egy kecskéhez.*
-A kecskés fűárust kell megtalálnunk.