Ambaron falu

Ásitva bandukolok, a romos tájon. A hó befedi a tájat, mégis érezhető valaha éltek errefelé. Na meg egyes pletykák szerint Aranamophe istennő is eljön. Nem igazán van kedve a harchoz bár pár ork koponyát bezúzná, vagy csak megkergetné őket. De a hely maga is noha kihaltnak tűnik valamiféle nyugalmat áraszt. Mivel most jár erre először óvatosan közlekedik, ki tudja mikor botlik egy sárkányba vagy bugyuta szolgálóikba. De azt is kibököm, hogy egyre nagyobb a nyüzsgés, az élet a környéken, hisz pata és lábnyomok látszódnak az úton. Hogy barátok, vagy ellenség az majd kiderül. A romok közt, egy nagyobb csoport kezd tábort verni, jól látható rajtuk a mivoltuk. De hogy barátok avagy ellenség nos az rejtély. Viszont szívesen elcsevegnék az újjászületés istenével hogy miért pikkel rá és ebbe a csenevész testbe kellett vissza jönnöm. Igaz harag nem lakozik a szívemben, de hogy még az összes negatív gondolat is nehezen jön elő az ijesztő. Mindegy nincs rejtegetni valóm, így miközben a táborozó elfek felé sétálok pipára gyújtok. Majd érdes hangon rájuk köszönök.
-Üdv utazók, nem lenne gond ha megmelegednék annál a tűznél amit most fogtok rakni? De modortalan vagyok először bemutatkoznék. A nevem Shuga Melfiomer barna köpenyes mágus lennék. Erre hozott az utam, mintha hívna valami.

Eredetileg nem erre akartam jönni, csak végre ki akartam keveredni a sárkányok és orkok uralta vidékről, de megláttam a nyomokat és már nagyon rám fért volna egy kis pihenés valami, a földnél kényelmesebb fekvőhelyen is. Még egy tál meleg ételben is reménykedtem. Az agyarasok ritkán járnak lovon és a sárkányokat sem hiszem, hogy hátast használtak volna, így azt gondoltam valahol lehet itt valami faluféle. (Nem jártam még itt, így bár hallottam a mészárlásról, nem azonosítottam be a hellyel.)
A hóval borított táj egyébként szokatlanul csendes és békés volt, de tudtam, hogy nem lankadhat a figyelmem, mert ez megtévesztő is lehet.
Lassan és megfontoltan követtem tehát a paták taposta ösvényt és hamarosan megláttam, hogy tényleg egy falu volt az előttem érkezők célja, csak, hogy ezt már jó pár éve lerombolhatták.
~ Szóval a puha ágyról ennyit. ~ sóhajtottam, de a tábortűz hivogatóan intett felém és ha jól vettem ki tündéket és nőket is láttam körülötte, talán nekem is akad egy kis hely.
Kiléptem a sötétből, hogy nem valami osonó ellenségnek lássanak és barátságosan intettem.
- Jó estét! Békés utazó vagyok és megláttam a tüzeteket, megpihenhetnék közöttetek ma éjszakára, már, ha maradni szándékoztok.

Ahogy a három nő megérkezik, érzékei veszélyt jeleznek. Noha nem látszik támadó szándék rajtuk, az érzékeiben mindig megbízott. Sárkányként ezen múlt az élete, természetesen most jöhet bárki azzal hogy megöltek szóval essek már túl rajta. De nem megy, amint kiderül kifélék mifélék, elmosolyodok. Tagadhatatlan hogy vonzóak, de halovány árnyékok a kis boszorkányom mellett. Így a nimfák részemről stabil biztonságban lehetnek, de az a nyavalyás kis boszi ... Na ő olyat kap amiért kitörölte az emlékeit már megint hogy arról kódul.
-Hölgyeim, üdv köztünk. Meg nyugodhatnak nem igazán vagyok nimfás típus. Sajna egy nő kerget az őrületbe de ő nagyon mélyen a szívembe ékelte magát. Így tőlem önök biztonságban vannak. Oh viszont elnézést kérek a szavaimért, túlságosan egyenes típus vagyok, és néha nem igazán tudom befogni pedig lehet hogy jó lenne.- Igen ez egy remek beszólás volt taps vihar nekem. Néha hiányzik a kritikusabb felem de ő Sendel óta eltűnt vagy egyé vált velem. A másik amit kibökök hogy a két csoport vezetője nagyon stíröli egymást. Szóval tuti jóban vannak vagy legalábbis ismerik jól a másikat.
-Van hely gondolom mindenki számára pláne hogy ez az ő tüzük.- Mutatok az elfekre. - Megvallom először járok itt. Noha erős csata lehetett itt, mégis valahol megnyugtató ez a hely. Meg van benne a természet nyüzsgése és az élet is ha odafigyelünk.
Ez az süllyedj még mélyebbre a marhaságaiddal, csak nem sértődnek meg. Noha minden szavam komolyan gondolom. A táj noha csendes, élet lengi be amit csak kevesen érzékelnek. Pechemre pont az a két faj van itt akik igen. De valahol el kell kezdeni a csevegést. A félelf valahonnan rémlik, de lehet hogy tévedek. Talán az egyik fogadóban találkoztunk. Vagy nem.

Megköszönöm az elf vezérnek a vendéglátást, de mivel nem ismer fel, így én sem erőltetem, eléggé elfáradtam és jól esik inkább csendben pihenni.
A nimfák természetesen felkeltik az érdeklődésemet, de tudom, hogy nem értékelnének semmilyen közeledést, így csak biccentek feléjük, ahogy a barnaköpenyesnek is, akinek rajtam áthaladó fürkész pillantása azt mutatja, hogy talán ismer és ez nem biztos, hogy jó nekem.
Ám most még ez sem tud izgatni, valahogy furcsa nyugalom honol most a lelkemben.

Ahogy gyűlnek a népek, egyre több és változatosabb utazók érkeznek. Egyelőre azonban a tünde hadúr sárkánytémája izgatja. Bár sejti hogy Alamais lesz az a sárkány aki errefelé pusztíthatott. Ahogy az érkezők is mesélik uti viszontagságaikat, nem egy fura eseményt említenek.
-Azért meglepő hogy egy lélekkel sem találkoztunk idefelé jövet, még ha itt véd minket az istennő hatalma. Attól még a távolabbi részeken hemzsegnie kellene az orkoknak és azoknak akik hozzájuk csapódtak. És ha már Thalion nagyúr sárkányt emleget, Sendel óta össze vissza egyel találkoztam. -Azt mégse említhetem hogy volt ott még egy sárkány aki szeret rejtőzködni és kb annyi élet van az arcán mint egy kősziklának.-Szóval fura események zajlanak, a hátérben amiket nem látunk át. De beszéljünk vidámabb dolgokról, hisz egy ünnepre. És egy istennő érkezte miatt jöttünk össze mind itt. Hagyjuk hátra a nyomasztó gondokat erre a napra. Várjuk ki az érkezést és éljük meg a pillanatot. A gondokkal majd törődünk holnap. Vagy amikor az utunkba kerül.

Az elf nagyúr szavai aztán rávilágítanak arra, hogy miért vertek itt tábort és miért kezdenek egyre többen gyülekezni a romos faluban, bár míg a többi érkezőt veszem szemügyre, azon morfondírozom, hogy ha ennyire a szívén viselte Aranamophe istennő a falu, akkor miért hagyta elpusztulni. Magam is állandóan és önkéntelenül fohászkodom valamelyik istenhez, amit a helyzet épp megkíván, de vajon több-e ez, mint egy megszokás. Ez atörténet is azt mutatja, hogy talán az istenek nem tekintenek minket többnek, mint érdekes furcsaságoknak.......
Az orkok hiánya......most már én is furcsának találom, mert eddig csak hálás voltam a jószerencsémnek, hogy elkerültem őket, de lehet, hogy ez nem véletlen?
A tea illata jólesően áraszt el és az ujjaim is hálásak a melegadta érzés miatt és miközben egy fintorral veszem tudomásul, hogy balga mód ennek ellenére kortyolni próbáltam belőle és megégette a nyelvem, a szemem sarkából elkaptam az egyik nimfa elpalástolni igyekvő tekintetét, ami egy jóleső borzongást és egy meglepett mosolyt váltott ki. Apró biccentéssel fejeztem ki felé hódolatomat, hogy egyáltalán figyelemre méltatott.
- Bár kegyetlen egy népségről beszélünk, talán nekik is van valami ünnepségféléjük ezen időszakban, vagy csak egyszerűen találtak ennél a romos és lepusztított vidéknél szaftosabb zsákmányt. - mondtam halkan, hiszen úgy éreztem, hogy még a hangos beszéd is illetlen ehhez a békés hangulathoz.

Ahogy elnézem, és ahogy érzem egyre nyugodtabb mindenki. Az is biztos hogy ezen estén kevesen éreznek, pontosabban éreznének kedvet a harcra. Nem is annak van itt az ideje. Csendesen nézem ahogy az elf és a nimfa nem néz egymás szemébe. De most már biztos hogy van köztük nem kevés vonzalom, ez mosolyt csal az arcomra. Ahogy az is ahogy az egyik nimfa a félelfet tünteti ki figyelmével. Izra lányai tényleg vonzók, de sajna az én eszemet, egy cserfes nőszemély ragadta el. Így megmaradnak csupán szép nőknek. Az érkezőket hallgatva, eszembe ötlik hogy rég pipáztam.
-Elnézést de van egy rossz szokásom, illetve több is de ez most az ittlevőket érinti.- húzom elő a pipámat- Engedelmükkel rágyújtanék, hisz mint gyenge ember hiányzik ez az élvezet nekem.
Amennyiben engedik, a tealevelekből is kérek egy keveset, hogy a dohány szagát át vegye a levelek keltette aroma. Nekem is jól esne és nekik se a pipadohány füstjét kell szagolni. Majd rá gyújtok.

Jól esik a tűz és a körülötte ülők békessége. Régen volt már, hogy ilyen meghitt, csendes környezetben pihenhettem, miközben ennyi ember vett körül, ellenség meg egy szál sem.
A tea jólesően melengeti nem csak a kezemet, hanem a gyomromat is, miközben hallgatom a többieket, a nimfák úrnőjének szavait és a barnaköpenyes kérdését, mely így nyílt térben aligha zavar bárkit is, de engem biztos nem.
Különben is sokkal jobban érdekel a nimfák által ígért étek, főleg, hogy hamar az előbbi nimfa kerül elém és kínál meg vele, miközben olyan szívmelengető mosolyt mutat felém, hogy teljesen belebambulok, le sem tudom venni róla a szemem, így ujjaim vakon tapogatnak a táskájában lévő pogácsák felé.
- Kö.....köszönöm....hálás vagyok érte, biztos....nagyon finom.....

Ahogy rágyújtanék, amit az elf hadúron könnyedén engedélyez. A nimfáknál nos nem épp hoz kedvelést. De ők kívűl is esnek az érdeklődésemen. Csendesen hallgatom az elfek énekét, ha a régi testemben lennék szívesen csatlakoznék a dologhoz, azonban ez a test mindenre képes de énekelni nos arra erős ellenérveket tudnék felhozni. Így marad az hogy figyelek és hallgatom őket. Az hogy amint a vándor eltűnik, és a tájra szokatlanul erős béke és nyugalom szál, megerősít abban hogy az istennő jött közénk halandó álcában. Nem lehet leírni azt az érzést amit a varázslata? Vagy inkább a jelenléte okoz. De a szavai nem rejtenek rejtett tartalmat, semmi utasítást. Csak a nagybetűs reményt hogy szeretnénk, és akarunk változtatni a helyzeten ami Neminrán folyik. Részemről több változást is méltányolnék, de sajnos mindegyik meredek. A béke vágy is nehéz eset míg Furia a vak gyűlöletét hajszolja. Na de én is ugyan olyan bosszút hajszolok mint ő, csak ma valahogy nem okoz örömet a haragom, sőt mintha elfújták volna teljesen. Ez nem hoz zavarba, hisz a béke ideje van de a haragom vissza tér ha távozom a béke eme szentélyéből, még ha fájni is fog az érzés. Kezem nyújtom az egyik fénybogár felé, jobb szavam nincs rájuk de tuti akad. Ahogy az egyik hozzám ér a testembe süllyed, ami kellemes érzéssel tölt el. Noha az istennő biztos tudja ki és mi vagyok mégse tesz kivételt velem. Az áldása engem is elér. Csendesen nézem ahogy a táj aranyszínbe öltözik, élvezem a fürdőt eme csendes és békés hatalomba ami nem ad mást csak a megújulás esélyét. Nekem nos pont erre van vagy volt szükségem. Kezdtem beletörődni, abba hogy így maradok. De a láng újra tüzet fogott bennem és beindulnak a gondolataim azon témában. Továbbiakban csendesen nézem a társaságot, és Jeremyre a tolvaj futárra nézek, immár teljes bizonyossággal a kiléte felé. Elmosolyodom, majd kicsit minden cél nélkül megropogtatom a kezeimet majd kiveszem a számból a pipát és figyelem a tájat.
-Nem tudom mennyire jók ezek a szavak pláne most hogy az Úrnő félig távozott, és még is köztünk van. De kívánok mindenkinek további békés és hosszú életet. Kevés zűrrel, és gonddal.- Nézek Jeremyre had töprengjen honnan is vagyok számára ismerős.- Legyen mindenki boldog és szeressék egymást változatlanul. Ha a szavaim kicsit zavarosak elnézést, de csak ennyi telik tőlem. Az istennő áldása kísérjen mindenkit.

Az elfek éneke régi, bús emlékeket idéz fel bennem és bár a szövegére már nem emlékszem a dallamot egy ideig együtt dúdolom halkan e nagyszerű harcosokkal, akik mégis élvezni és megbecsülni is tudják e kis nyugalmat a béke kicsiny szigetét.
Szememmel követem a kecses nimfát, aki most a táskát magához szorítva ringatja magát a dal ritmusára és csak arra eszmélek, hogy az égbolton olyan ragyogóan szikráznak fel a csillagok, amit még sosem láttam. Ámultan figyelem az égi játékot és meg sem rezdülök, ahogy meghallom az istennő szavait, hiszen - bár nem tudom honnan - biztos vagyok benne, hogy sehol nem lehetünk nagyobb biztonságban, mint itt.
Soha nem érzett melegség járja át a szívem, amire csak egy mosoly lehet a válasz és az csak természetes, hogy megpróbálom elkapni a lehulló apró kis csillagokat, melyek azonban biztosan káprázatok, hiszen azonnal el is tűnnek, ahogy a bőrömhöz érnek. De ez csak halk kuncogást vált ki belőlem.
A pipázó barnaköpenyes tekintetébe kapcsolódik egy pillanatra az enyém és már biztos vagyok benne, hogy összefutottunk valahol, de nem érzek felőle fenyegetést, bár szerintem most senki felől nem éreznék......
Rá is pazarlok egy féloldalas vigyor és egy kacsintást, aztán a nimfához lépek és egy kis faragott rókafigurát nyújtok felé a tenyeremen. Utam során, szórakozásból, magam faragtam.
- Kérlek fogadd el kedvességed fejében.