Stern

*Nasuada már jó ideje nem mozdult ki a hegyek közül, rejtekéből. Csak néha meg le egyik, másik városba, hogy beszerezzen ezt azt, vagy épp egy régi barátot látogasson meg. Fent napozott az egyik kedvenc helyén, amikor egy postagalamb érkezett hozzá. Miután elvette az üzenetet, kicsit megijedt, mert egy régi barátjának beteg a kislánya, és kéri, hogy segítsen rajta, mert ő az utolsó reményük. Egyedül csak az nem tetszett Nasuadának, hogy egy nagyobb településre kell bemennie. Nem kérheti, hogy egy beteg kis lányt hozzanak ki az erdőbe. Így hát szárnyra kélt a széllel, karmai közé fogta táskáját, és útnak indult.
Nem messze a Stern végvárától szállt le, és változott vissza emberré. Mivel napsütötte idő volt ezért magára terítette köpönyegét, hogy ha esetleg valami miatt még is felragyogna, még se vegye ezt észre senki sem. Vállára akasztotta a táskát, és elindult a végvár felé.
Amikor felért, a kapu már nyitva volt előtte, így hát belépett rajta. Alig tett pár lépést, amikor siettében neki ment valakinek.*
- Ne haragudj, nem eset bajod? – *fordult a lány felé* - Nem állt szándékomban fellökni téged. -*nézett mosolygósan a lányra, miközben úgy fordult, hogy az árnyékban legye.*

*Miután behúzódott az árnyékba, úgy nézet vissza a lányra, és kis barátjára. Első ránézésre szimpatikusnak is találta mind kettejüket. Majd a lány kérdések sorozatát záporozta rá, ő pedig nem szeret sok mindent elárulni magáról, kilétéről. Egy picit elmosolyodott a sok kérdés hallatán. Már idejét sem tudja mikor tettek fel neki hirtelen ennyi kérdést, és egyszerre. *
~ Vegyük, akkor sorba a dolgokat.~ *gondolta Nasuada*
- Az én nevem Nasuada, és egy barátot jöttem meglátogatni. – *ez még mind igaz is, hiszem valóban ezért jött ide.
- Sárkány vagyok. - *suttogta alig hallhatóan. De az, hogy milyen már nem szerette volna elárulni. Sosem lehet tudni hol hallottak már felőle, és ahogy tanították neki, nem szeretné, ha bárki kihasználná, ezért csak apró információkat árul el mindig magáról.*- És ti mi járatban erre felé?
*Figyelte a lányt, és bájosnak találta, gyermekinek. A kinézete is egy gyermekre utalt, de bizonyára nem az. Ahogy pedig kérdéseket neki szegezte, kíváncsi természete lehet. *

*Noria, folyamatossan bicentett, és végül leállt.* -Név: Noria! Kor: 220! Faj: Vízi nimfa! Küldetés: Postát szállítok ebbe a várba! *Mondta katonássan, de a végén nem birta ki nevetés nélkül.* -na milyen voltam? *Mondta kacagva, majd egy kis mosollyal bicentett.* -Értem! Ha odaadom a levelem akkor átadja annak a barátnak? Kérem! És akkor mehetek az utolsó várhoz! Kérem! *Könyörgött neki, majd egy nagy hajolással átnyújtotta a levelet.* -Ó, ezt meg kell említenem! Maga nagyon szép nő! *Mondta mosolyogva, majd egy hirtelen csinált egy hátraszaltót, és meghajolt.* -Tátátádám! *Mondta bohókássan.*

*Egy folytában bólogatott, mint egy Jancsi bohóc, de egyáltalán nem hasonlít rá. Nevezzük inkább kicsit furcsa lánykának, aki a maga nevében aranyos.
Mit valami katona, vagy valami betanult szöveget tárta elé kérdéseire a válaszokat. Nagy szemekkel nézet rá, hogy ez még is hogyan lehetséges. Egyre érdekesebbnek, és furcsának is találta Nasuada Noriat. *
- Örülök, hogy megismerhetlek Noria. – *mosolygott rá egy kicsit. *
- Hogy én adjam át a leveledet? Nem is tudom, mi van ha nem is ugyan ahhoz a baráthoz megyek, mint akihez neked kell menni? – *vetette fel neki a kérdést, és egyben ténymegállapítást is. *
- Én szívesen, de szerintem nem egy személyhez tartunk. Neked kihez kell menned, vagy is elvinned a leveledet. –* mosolygott továbbra a kicsi lányra. *
*Szinte már könyörgött a lány, de Nasuada nem értette mért neki kellene átadnia a levelet. Ráadásul neki nincs ideje még valaki mást is megkeresni a városban, plusz nem szeretett volna csak annyi időt itt tölteni amennyi szükségeltetik. A felé nyújtott levelet még nem vette el, félt, hogy akkor a kicsi lány eltűnik, ő pedig itt marad még egy feladattal. *
- köszönöm.
*Picit zavarba jött a bók hallatán, mert nincs hozzá szokva az ilyesmihez egyáltalán. Szerencséjére az árnyékban állt, és így nem volt annyira feltűnő az a pír, ami megjelent az arcán. Noria hirtelen mozdult, és hátraszaltózott, amin Nasuada kicsit meglepődött.*
- Te pedig bohókás vagy, de jó értelemben persze, és jól is áll neked. –* kezdett magyarázkodni. *

*Aranyos volt a maga nevében, és illet is hozzá ez a kis lányos viselkedés. *
- Óh értem. Akkor nem tudok neked segíteni, én teljesen más irányba megyek. –* válaszolt neki mosolyogva.*
- Tudtommal a tábornok, és a hadnagy nem ugyan az, nagyon nem. A tábornok felette áll a hadnagynak rangban.
*Figyelmesen hallgatta a lányt, ahogy beszélt.*
- Szerintem a hadnagyot hamarabb megtalálod, mint a tábornokot. És szerintem egy hadnagy hamarabb fog fogadni, mint egy tábornok. A hadnagy pedig oda fogja adni feljebb valójának a levelet. – *kedvesen rámosolygott még egyszer a lányra, és figyelte, hogy mit fog még tenni, hiszen az előbb is meglepte kicsit a viselkedésével.
Nem is kellett sokáig várnia, hiszen a lány újra csak hátra szaltózott egyet. Nasuada hátra lépet egyet, mert félt, hogy esetleg a meglepetéstől, vagy attól az apró örömtől, amit a lány jelenléte okoz neki felragyog. *
- Nem is tudom, nem szeretem magam mutogatni. – *mondja picit halkan, de ez az igazság. *
- Igen, aranyszínű ő is.
*Tényleg aranyos volt Noria, de már is félt, hogy jobban megkedvelte, mint az kellett volna. *
- Szóval nem tudok neked segíteni, és még én sem tudom mikor szabadulok el az ismerősömtől, de talán majd egyszer máskor szívesen megmutatom neked.
*Magát is meglepte, hogy végül belement a dologba, még akkor is, ha később lesz ez a dolog. *

//Időntúli játék, Görbelábú Frikk-kel//

Jó maga éppen a város falait csodálja. Sokat halott már erről a helyről. A törp Balladák is megőrizték eme erődöt, hisz sok nagy csatában a törpök is részt vettek a vár védelmezésében. Sőt, sok legendás hőstettet hajtottak végre.
- Talán megszállhatnék itt. – gondolja magában. – Minden bizonnyal van még jó törp sörük.
Erre a gondolatra felderül csúfondáros arca és még talán valami mosolyféle is feltűnik sebhelyes pofáján. Majd hírtelen ötlettől vezérelve énekelni kezd. Mély reszelős hangon és nem túl tisztán, de az egész környék hallja. Talán még az őrök is meghallják, hisz az ő és a halottak tiszteletére teszi.

„ Bucsúzva száll felhők megé
Az est arany sugára,
Szrkűl a völgy, kéklő homály
Terűl a láthatárra.
Magasra nyúlt szirtnek fokán
Sötétlik Csillagvára;
Bástyáin Lóra fájdalom
Között andalg magára.
…”
//Sólyomvár – Bajza József (részlet)//

Majd tovább énekli a nótát, miközben halad tovább az úton a vár felé. A mögötte , avagy éppen előtte haladó orkra fel sem figyel egyenlőre. Ha akarja az ork, akár még el is kerülhetik egymást.

~ Végre megérkeztem! ~
* Gondoltam magamban, hiszen már jó pár napja volt, mikor egy kereskedőtől hallottam, hogy vásár lesz Stern várában és hát, mivel épp semmi elfoglaltságom nem volt és persze még úgy se fordultam meg nevezetesebb vásáron, így hát útra keltem.
Ahogy egyre közelebb kerültem a várhoz, a körülöttem lévők száma is gyorsan növekedett. Ez nem zavart túlságosan. Így legalább végre láthattam elfet, nimfát, sőt még egy rövidebb ideig egy törpe is a látómezőmbe került. Már a kapu alatt voltam, mikor meghallottam a kürtöket, de a kapitány szavai már nem jutottak el hozzám. Alig hogy bejutottam a kapun a tömeg sodort magával egészen a vásár helyszínéig. *
~ Jobb lett volna először a várat körbejárni, de ha már így alakult, akkor kezdjük a vásárral. A vár úgyse fog megszökni. ~
* Miközben az árusok között sétáltam szemügyre vettem a portékákat, hátha találok valamit, amire igazán szükségem lehet, csak jelen pillanatban nem vagyok még tudatában. Ez elég hamar meg is történ, mikor az egyik közeli stand előtt egy hosszú fekete szakállas ember kiengedte a hangját.*
- KENYÉRLÁNGOST VEGYENEK! ITT A FRISS KENYÉRLÁNGOS! VEGYÉK ÉS EGYÉK!
* Nem is kellett több, az étel hallatára gyomrom rögtön tudomásomra hozta, rég volt már az utolsó étkezés. Kicsit sokalltam az árát, de hát vásáron vagyok, az ilyen helyen ez szinte már természetes. Hamarosan ott is volt a kezemben, és nekiláthattam gyomrom újbóli elnémításához. Közben tovább folytattam utamat. Nemsoká egy bőrműves portékáival szemben találtam magam, azok közül is főleg a vértek keltették fel érdeklődésemet. Hosszas töprengés után elálltam a vásárlási szándéktól. Ellenben egy másik standnál nagyon jó áron sikerült szert tennem egy egész jó kis tőrre, ki tudja mikor fog még jól jönni.*

//vásár Carnëval //

*Végre kezemben a legújabb szerzeményem! Már éppen indulni készültem a következő kereskedő felé, mikor egy nimfát pillantottam meg magam mellett.
Arcomon egy kis mosoly kezdett kirajzolódni, hisz miért ne örültem volna, itt vagyok ebben a nagy nyüzsgésben, sőt igazán annak örülök, hogy nem csak emberekkel találkozhatok itt. Visszagondoltam a kapu előtti tömegre, ahol életemben, első ízben láthattam elfet és nimfát, most már nem csak hihetetlen történetek szereplői, amit egy vándor mesél a hallgatóságának. Hanem élő és lélegző lények. Ráadásul az egyikük itt van, pont az orrom előtt!
Elég hamar elhatároztam, lehet nem ártana még nézegetni egy kicsit a kereskedő kínálatát. Közben néha a nimfa felé pillantottam. Egyszerűen nem tudtam elhinni a látottakat. Hallottam történeteket a nimfák szépségét illetően, de a látottak túlszárnyalták a képzeletemet.
Nagy nehezen sikerült rá venni magam, hogy tovább induljak, még mielőtt elszalasztanám a jó ajánlatokat.
Lassan elsétálok, nem sokkal, a nimfa mögött, közben vetek egy utolsó pillantást a nimfára.
Ekkor veszem csak észre a fiatal fiút, alig lehetett több 13 évesnél, aki kihasználva a környezete takarását, próbálja kezét óvatosan a nimfa táskájába csúsztatni. Nem is vettem volna észre, ha nem épp a nimfát nézem. Egy gyors lépéssel megfelelő pozícióba kerültem, hogy elkapjam a tolvaj jobb kezét, ami már a táskában járt, majd szinte azonnal a másik kezét is leszorítottam, még mielőtt előkerülne valami éles tárgy a ruhája alól.
A kis tolvaj reflexszerűen rántotta volna ki a kezét a táskából, és ezzel a mozdulattal próbált volna szabadulni a fogásomból is. Szerencsére számítottam valami hasonlóra, így csak annyit ért el, hogy felkeltette a nimfa figyelmét is, aki hátrafordult megnézni mi történik.*
- Elnézést hölgyem! Azt hiszem valami kiesett a táskájából. – itt kicsit megemelem a kezemet és ezzel együtt a fiú jobb kezét is. - Szeretné, ha visszatenném?