Stern

Tárgy: Re: Stern 2015-12-05, 2:08 pm

Mondhatni, hogy nem sok kedvem van ismét az életemért küzdeni, de nem hiszem, hogy sok választásom lenne. Persze elbújhatnék egy házban vagy a fogadóban, de a falakra felérve, elnézve azokat az ostromgépeket, nem hiszem, hogy sokáig érintetlenek maradnak a házak, később, meg ……….hát csak az Istenek tudják mi lesz később, de nincsenek jó tapasztalataim.
- Igen, én sem hiszem, mert akkor már a nyakunkon lennének, igaz. – bólintok a katona megjegyzésére. – Én csak egyet látta, de az is elég volt. – teszem hozzá.
Viszont abban is biztos vagyok, hogy azok ott nem piknikezni jöttek és a fáklyákból ítélve, nagyon sokan voltak és ha tippelnem kellett volna, akkor az agyarasokra tettem volna a voksom és nem hittem volna, hogy veszítettem volna.
Érdeklődnék tovább, de szavaimat egy puffanás szakítja félbe és több helyről nyögések és kiáltások ütik meg a fülemet. Egy pillanat múlva már tudom mi volt ez és látom, hogy elég jó hatást értek el az orkok a kis meglepetésükkel.
- Lesz ennél még rosszabb is. – szólalok meg és kis habozás után leveszem a köpenyemet és letakarom a véres fejet.
~ Nem árt jóban lenni a katonákkal, ha az életem összekötődik velük. ~
Persze engem is megérinti a látvány, de épp elég véres jelenetet láttam már ahhoz, hogy ezen ne akadjak ki.
Aztán megakad a szemem a hajítógépeket vonszoló orkokon és, hogy eltereljem a saját és a katona figyelmét is, lekapom a hátamról az íjamat és gondos célzás után megpróbálom kilőni egyiküket, hátha már elég közel vannak hozzá.
Az íjam kiváló elf mesterek munkája, még a nagyapámról maradt rám, így talán szerencsém lesz és valami kis elégtételt okozok Cassius-nak is.
Ha itt nem érek célt próbálok olyan helyet találni, ahol már hasznát veszem íjász tudományomnak.

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*A kapunál a surranó kislányt a katona leviszi a falról. Polkin utasította, ha nem így tesz, parancsmegtagadást hajt végre, s az semmiképpen nem kedvező senkinek ebben a helyzetben.
Odalent vannak, amikor az orkok kilövik hajítógépeik tartalmát. A kövek egyike épp oda hull, ahol korábban álltak, a saját hajítógépük mellé, s darabokra roppan szét.
A kőtörmelék még beborítja a kislányt és Jozefet is.
De nem csak mellettük hullanak az égből a kövek, s nem csak kövek hullanak. A vár istállója melletti szénaboglyára hull az egyik, s az az égig törő lángokban tör ki, megvilágítva az istállóban nyerítő lovakat, s a környéket is.
Másik a templom tetejére hull, az csak kő, de a tetejét bezúzza, s végül a sebesülteknek előkészített, üres fekvőhelyek egyikén landol. A tetőszerkezet egy része is utána hull a földre.
Ha Adyda és Jozef a fogadó felé indulnak, láthatják a lángoló szénakupacot, mely amilyen nagy lánggal ég, olyan gyorsan fog majd elhamvadni is.
Marad még szalma, s zab is a lovaknak, e pillanatban jólétük felől még nem kell aggódni.
Hamarosan a strázsák futnak elöl, vödrökkel a kezükben, hogy oltani próbálják, amit még lehet.
A fogadóban Gabriel is ébredezhet már lassacskán, hiszen a közelben hangzó sikolyok, a lábdobogás, ahogy egyesek szobájukból ki, mások pedig befelé rohannak, meglehetősen hangosak, nem is beszélve a várra hulló kőtömbök robajáró.

Vey’na akkor ér oda Sadir mellé, a falra, amikor az már a levegőben szálló köveket és égő lövedékeket figyeli összeráncolt homlokkal.
A mágusnő eszébe juttatja a hadifoglyokat, melyeket nem is oly régen még Thalion nagyúr, az olassië-i elfek vezére küldetett hozzájuk az éjszaka sötétjében.
Sadir, a kemény kapitány a fehérköpenyesre néz.*
- Vihetsz belőlük, mágusnő, amennyit óhajtasz. S katonát is tudok nélkülözni ennyit. Az ostrom még nem kezdődött el, ez csak az előkészítése.
S elhiheted, tudom, mivel állunk szemben. Azonban távozásod előtt még válaszolj korábbi kérdésemre. Képesek vagytok e tornyot kifelé omlasztani, ha úgy hozza a szükség?
*Mutat fel ismét a mellette magasodó toronyra. A másik mágus, Huor sem felelt még a kérdésre, ő csak egykedvűen világít lefelé.
Ha a mágusnő távozik, a kapitány a mellé lépő Helionhoz fordul.*
- Hozzátok elő a ballistákat is! Ha nem is a csata legelején, szükség lesz rájuk.
*Az elfogott orkokból bizony nem simogatással csalták ki a szükséges információkat, de amit megtudtak, azt igyekszik is a kapitány hasznosítani.
Ezen információkat elküldte nem csak a Tanácsnak, hanem a szövetséges elfeknek, nimfáknak, törpéknek is.
A többi orkot meg csak azért nem végeztette ki, mert egyelőre még van mivel etetni, itatni őket, s csak az istenek tudják, mikor veszi a védelem hasznát néhánynak a megkínzott, megtört lények közül.
A hóhér jól végezte dolgát, nem csupán az akasztáshoz, kivégzéshez ért, s bár az orkok előbb átkozódtak, végül többen is megtörtek közülük, s akadt, aki Dremerhez is magával vitte azt, amit tudott.

Jeremy és Cassus a várfalon állva nézik, ahogy az előbb eléjük hullt fej után már lángoló, s hidegen csillanó lövések szállnak a vár felé. Lábuk alatt megremeg a kő, ahogy a fal külső felén koppan egy méretes lövedék, majd lehull a vízbe.
Az elf lövése nem száll el úgy a hajítógépig, hogy kárt is okozhasson használóiban. Jó az elf nyíl, s az íjász sem gyenge, de a hajítógépek távolabbra vannak állítva, mintsem pár száz méter, melyre odafentről a nyíl hord.
Azonban azok a nyilak még jó szolgálatot tehetnek, amikor megindul az ostrom vagy talán a csatára készülő ork táborban.
Cassus minden esetre értékeli az íjász szándékát, s a fejet köpenyestől leengedi a falról.*
- A lelke már Dremernél van. Örök nyugalomra lelhet ott, s reméljük, közel az istenekhez fohászkodik majd értünk.
*Vélekedik, majd visszanéz az orkokra.*
- Mint a tenger….
*Odébb, távol a tolvajtól, a kapitány leállítja a lentiek felesleges nyilazását. Úgy tűnik, a rönkhidat ez nem akadályozza meg abban, hogy megépüljön.
Hiába esett már el nem egy ork, hiába gyújtották meg a rönkökre ömlött olajat, az orkok ebben a pillanatban még megállíthatatlannak tűnnek a híd építésében.
Ha a mágusok nem tudják megállítani őket ebben, a katonák sem lesznek képesek.
A közelben lehulló lövedékek egyike-másika azonban nem is oly kicsi.*
- Emeljétek a falra, hadd guruljon a nyakukba! Ami nem lángol, mindet adjuk vissza nekik!
*Parancsolja a kapitány.
Nagy erőlködéssel gurítják mind közelebb. Köteleket vetnek át rajta, s felül húzzák, alul tolják, hogy hamarabb kerülhessen fel a bástyára.

Ryn karját erős markok fogják, nem tudja kiszakítani karját belőlük, ám ébredése hatással van rájuk.*
- Úgy, megjött hát a hangod?!
*Hallatszik az egyik katona szava.*
- Jöhetett volna hamarabb is. Mi is éltünk már meg ostromot, harcoltunk és vesztettünk már el testvéreket. Tudjuk, mi az a háború, és hogy milyen színű a kiontott vér.
*Azonban a mágus hamarosan bosszantóan nagy szájúvá válik.*
- Jobb szerettem, amikor még hallgatott!
*Jegyzi meg egyik a másiknak.
A pálcája már náluk van még tőrét is elvették, ezek könnyen fellelhetők voltak.
A másik katona megvonja a vállát.*
- Helion alkapitány adott parancsot. Mi nem szeghetjük meg.
Lettél volna akkor ilyen beszédes, amikor kérdezett. De nyugodt lehetsz, legalább a börtönben biztonságban leszel az ellenségtől.
*Ezzel vonnák tovább, amikor mellettük hull le az orkok által kilőtt egyik lövedék. A szétpattanó szikrák, lángok, szikladarabok, amikkel a kosár töltve volt, leverik mindhármukat a lábukról. Ryn a két katona között állva valamelyest védve van ettől.

Az orkok hajítógépei pedig az első lövések utána újból be vannak töltve, s újabb lövéseket indítanak meg Sternre. A vár falai még állják a sarat, de ez nem mondható el a belső épületekről. Hamarosan több helyen oltani sietnek a védők, és az esetleg hozzájuk csatlakozó bátor hazafiak is.
Máshol a beomlott házak alól igyekeznek menteni az alul maradtakat, habár azt sem tudhatják, él-e ott még valaki.
A lövések pedig érkeznek válaszul.
A kapitány ekkor rendeli el a választ:*
- Lőjünk vissza! Hadd lássák, Stern nem feltett kézzel várja az orkok ostromát! Nem ez lesz az első csatánk, és ha bátrak leszünk, nem is az utolsó!
*A felállított hajítógépek kilövik terhüket, s a cél nem egy esetben az orkok valamelyik ostromgépe.*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-05, 10:13 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//
//Bocs, hogy ennyit lógtam… :/ //

*Az orkok elérték a partot és nem is vesztegetik az időt, a hajítógépek máris működésbe lépnek, ám nem köveket lőnek magukból... a levágott lovasok fejeit. A megfélemlítés olcsó eszköze; mégis hatásos. A katonák többsége megbénul halott bajtársaik látványától. Huor is megdermed egy pillanatra, de inkább azért, hogy elmerengjen az e fajta divatjamúlt manőverek működési elvéről, mintsem valódi félelemből. A mágusnő a folyó eltorlaszolásáról kérdezi Huor-t, aki rögtön elkezd kutakodni emlékeiben egy itt felhasználható praktika után, de oly soká gondolkodik, hogy mire felocsúdna, a varázslónő már elviharzott. A kapitány az egyik toronyra mutat és azt kérdezi, hogy le lehetne-e omlasztani az ostromlókra. Huor ebben a kérdésben is hosszasan kutat a megfelelő varázslat után. A mágus nem érzékeli mennyi idő telt el, de az feltűnik neki, hogy időközben a hajítógépek jóval veszélyesebb lövedékeket kezdtek el ontani magukból a levágott fejeknél. A kapitány parancsot ad a tűz viszonzására, amire a falakon lévő hajítógépek mozgásban lendülnek.*
-Le tudom omlasztani azt a tornyot… *szólal meg végül a mágus.* De fel kell mennem a tetejére, hogy előkészítsem a varázslatot. Ha pedig sikerrel járok, rés fog keletkezni a védelemben... Veszélyes terv. Biztos benne, hogy szükség lesz erre?
*Ha a kapitány úgy dönt és parancsot ad, Huor késlekedés nélkül elindul a kérdéses torony felé...*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-07, 10:33 am

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Frikk a hajítógépek mellett állva örömmel látja, ahogy a várból felcsapnak a lángok. A füstben megremegnek a csillagok.
Odalent a felderítők és az ork harcosok tovább építik a rönkhidat. Az a Hajnal folyó bal partján már áll és a katonák nyilazása is abbamarad és így tovább építhetnek.
A hullákat a vízbe hajigálják, hogy könnyebben tudjanak dolgozni.*
- Meg ne álljatok! Lőjétek tovább! Levegőt se vegyenek közben!
*Azt várja a fehér ork vezér, hogy a falon rések keletkezzenek.
A kapu irányába a lövések közepette még valami megindul. Egy faltörő kos az, amelynek célja, hogy a kaput bezúzza.
Még nem ér el közel oda, sokat dolgoztak az orkok rajta, hogy harcképes legyen.
Azonban a vár védőinek is vannak hajítógépeik.
A Hatalmas vörös szemei látják, ahogy egy-egy hajítógépét megrongálja a lövés. Vicsorogva simítja hátra pár szál fehér haját, majd parancsot ad.*
- Tüzet a hajítógépeikre! Figyeljétek, honnan lőnek, és oda lőjetek a lángoló kosarakkal!
*Harcosaira is esik és épp ezért nem vitték egészen a folyó közelébe a csónakokat, nehogy a csata elején tönkretegyék a védők.*
- Az ember kutyák azt hiszik, ér valamit az erejük! Megmutatjuk nekik, hogy mennyit is!
Épüljön az a rönkhíd!
*Az készül is, de Frikknél van még más is.
Ubahn, aki a vár túloldalán jelenik meg, ott, ahol nincs még semmi, csak a folyó jobb partját tartják szemmel. A „mágus” azonban nem onnan érkezik.

Stern - Page 11 Speedpainting___Dark_Wizard_by_godofwar_www.kepfeltoltes.hu_

Stern - Page 11 Speedpainting___Dark_Wizard_by_godofwar_www.kepfeltoltes.hu_

Körbepillant, majd hamarosan el is indul a maga útjára.*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-09, 5:50 pm

Az orkok azonban csak bemelegítésnek szánták, meg a védők megfélemlítésének, a levágott fejeket, hiszen ezek után meg égő vagy csak egyszerűen mázsás súlyú kövekkel kezdik lőni a várost és a falakat. Lehet, hogy lelki hatásnak szánták bajtársaik testrészét az agyarasok, csak azt felejtették el, hogy ezeknek az embereknek itt, már csak azért is helyt kell állni, mert nincs hová menniük. Szóval lehet, hogy a kezdeti megdöbbenés után, inkább csak a dühüket, elszánásukat erősítették, legalábbis volt egy olyan érzésem, ahogy Cassus-t elnéztem.
A falak is keményen állják majd az ostromot, tudomásom szerint nem ez lesz az első, amit kibír, bár érezhetően megremeg, ahogy eltalálja egy méretes lövedék.
Mikor elküldtem az első nyilamat, igazából csak próbának szántam, hogy lássam mi az a határ, ahol még hatékonyan tudom használni, de a hajítógépek még túl messze voltak ahhoz, hogy akár egy lángoló vesszővel sikert lehessen elérni.
- Nem baj, jöttök ti még közelebb is. – mormolom a fogaim között halkan, ahogy nézem, amint erejét vesztve lehullik. – Igen, sokan vannak, de talán csak ez az egyetlen előnyük, amit talán az erős falak ellensúlyoznak. – válaszolok, ezzel magamat is biztatva.
Nem állunk olyan messze a hidat építő orkokra nyilazóktól, hogy ne halljam, amikor a parancsnok leállítja azokat, ami azt jelenti, hogy a híd háborítatlanul épül.
- Talán pár jó úszó a sötétség leple alatt, olajos korommal bekenve, hogy még jobban beolvadjanak, elvághatná alulról a rögzítő köteleket, amivel a rönköket erősítik össze. – jut eszembe egy kóbor ötlet.
Jó lenne már valami komoly bosszúságot okozni ennek a büdösszájú bandának.

Tárgy: Re: Stern 2015-12-11, 10:30 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

Az apró surranót igen nagy sokk érte, hiszen most értette meg naiv, kisgyermeki felfogásával, hogy itt bizony egy háború készül, itt emberek fognak meghalni és már haltak is meg, ahogy a melléjük érkező fej is mutatja.
A kislány igyekszik visszafojtani könnyeit, ám azok csak utat törnek maguknak, és hamarosan csíkossá varázsolják szép arcát. Ijedten és félve nyúl Jozef után, és kéri, hogy kísérje vissza a fogadóba. Fogalma sincs, hogy a férfinak itt a toronyban, a kapitánnyal lenne dolga. A karjaiba kapaszkodik, és lefelé rángatja a falról. Bárhova, csak el innen a hulla fejtől. Megborzong, ahogy elhaladnak mellette, de látszik a kislányon, hogy erős: igyekszik visszafogni a könnyeit, mély levegőt vesz és próbál nyugodt maradni - több, kevesebb sikerrel. A férfi kezét szorosan fogva rángatja maga után, ami Jozefnek kicsit kényelmetlen lehet, hiszen a kislány alig több, mint 1 méter magas, vagy talán annyi sem. Gyorsan mozog, húzza maga után a férfit.
- Gabriel... - susogja magában a kislány kétségbe esetten. Ahogy haladnak a fogadó felé, hirtelen esik le melléjük a tüzes lövedék, beterítve őket különböző törmelékekkel. Ayda sikítva ugrik be egy láda mögé, így őt nagy baj nem éri, kérdés, hogy Jozef mennyire védekezik, vagy éppen mennyire védi a kislányt. A lovak hangos nyerítésére látszik, hogy a kis surranó ismét megrémül. Tágra nyílt szemekkel áll a lovarda előtt, néhány lépést hátrál, de látszik, hogy totál le van fagyva. Végül a tűz szép lassan csillapul, és habár a lovak még nem nyugodtak meg, a lovarda szélébe húzódzkodnak a tűz elől. Ayda gyorsan megrázza szép fejét, mintha emlékeztetné magát, hova indultak.
- A fogadó... Gabriel! - fut el és kérdés, hogy Jozef követni tudja-e a fürge mozgású, ijedt kislányt. A fogadó is lángokban áll, és ahogy besiet az épületbe számos embert pillant meg, akik vizes vödrökkel igyekeznek oltani a fogadót. A lépcsőn mennek fel néhányan,de már csak a bátrabbak: a fogadó felső szintje lángokban áll, a lépcsőt is mardossák a lángok, szinte életveszély rálépni. Ám mozgolódás hallatszik a felső szintről.
- Gabriel! GABRIEL! - szinte visítja a kislány a férfi nevét, és riadtan kerülgeti az embereket, nevelő apját keresve.A könnyei most már szabadon folynak, orrát is megtörli néha. Egyelőre kétségbe van esve. Tekintetével Jozef-et keresi, hiszen jelen pillanatban benne bízhat csak.
- Megkeresed nekem Gabrielt? Kérlek! - ragadja meg a férfi kezét és két szipogás között, szinte zokogva kéri a férfit, hogy segítsen neki. Hiszen fogalma sincs, hol van a társa...

Tárgy: Re: Stern 2015-12-12, 1:31 am

*Ahogy a kapitány utasít felkapom a kislányt aki elkezdi rángatni a kezem. Szapora léptekkel indulok lefelé a várfalról. Hallom a csattanást a hátam mögött nem nézek vissza érzem közeli a halál jelenléte. Ahogy leérünk s a fogadónak vesszük az irányt, egy hatalmas lángoló olajos gömb csapódik mellettünk, ránk zúdítva rengeteg törmeléket, a kezem elereszti a kislányt, aki rögvest bevetődik egy láda mögé. Nekem nincs ilyen szerencsém viszont kezemmel vedekeztem s igy arcomnak nem lett nagy baja, de az egyik kis szikladarab valahogy beférkőzött s szemöldökömnél telibe talált. Amikor kezem elveszem arcom elől nagy megkönnyebbülés volt hogy a nagyobb darabok elkerültek. S ekkor kezdődik a kiabálás legalábbis a kislány részéről aki elszalad mellőlem. Vállat vonok, s mire legközelebb hátra néz én már nem állok mögötte. S elindulok a kapu felé, talán jól is jöttem ki a dologból, rengeteg sérült társam van itt, a közelben becsapódott lövedék kikezdett egy házat ami beteritette az alatta lévő embereket. Odarohanok az egyikhez aki a kövek alatt fekszik eszméletlen volt, vagy halott? Leveszem sapkáját látom van még légzése. Ezekszerint életben van. Súlyos a sérülés vagy sem pont megfelel nekem. Körbe tekintek nagy a káosz. Nem figyelnek itt az alkalom. A férfi tarkójára rakom kezemet, halk szavakat ejtek majd azon egy jel jelenik meg. Az egyetlen mágiát amit a fejembe vert atyám. Az az amivel ő maga is egységben tart egy családot. A jel ami képes arra, hogy felrobbantsa azt akin van, s aki túl közel van ő maga is áldozatul esik neki. Az igazi assasinok jele, ha elbuksz vidd magaddal azt akit még tudsz. Majd elkezdem leszedni társamról a követ, mások is segíteni kezdenek, majd az ispotályba viszik. A pecsét ami a tarkóján volt a férfinak nagyon régi darab. Zaricse nagyúr családjában nemzedékről nemzedékre örökölték a gyermekek. S csak azok tanulhatták meg feltenni s levenni magukról akik a biztos halál küldetését is elvállalták. Olyanok akik tudják kicsi az esély a túlélésre. Josef testén is van egy jel amit ha élve szeretné megúszni ezt a csatát le kell majd vennie magáról mielött beindítja a reakciót. Viszont nem lesz képes sok bombát elhelyezni, hisz ez a varázslat csak élő személyeken lehet alkalmazni, viszont felhelyezése égető érzéssel jár. Ahogy a fal felé tartok megtorpanok egy íjász mögött. Megéreztem valamit, amit én magam is viselek. Kezem megfogja az íjász vállát, s halkan megszólalok.
- Miért vagy te itt?
* Hajolok Közelebb Jeremyhez.

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*A fal északi tornyánál, ahol a bástya a folyó, s az épülő rönkhíd fölé magasodik, Sadir áll, s nézi a lent sürgölődő orkok sötét árnyait.
Helion már elindult, hogy teljesítse a parancsot, amit kapitánya adott neki. A ballisták nem egy fal mélyén, torony felső részében állnak rejtve, hogy a katonákat a normál hadviselésben ne akadályozzák.
Most, értve a kapitány utasítását, hiszen tudnak a mardani ork sereg sárkányáról, sietve juttatja el az altisztekhez a futárokkal a parancsot.
Hamarosan sietve készítik elő a harcra a ballistákat.
Maga az alkapitány is gondoskodik róla, hogy mielőbb üzemben legyenek, s ha eljön a sárkány, legyen mivel felelniük támadására.
Sadir kapitány a mágus szavaira kihúzza magát, s úgy néz a szemeibe az egykori fehérköpenyesnek.*
- Azt akarom, hogy ha úgy hozza a szükség, megtehessük. Ha nem lesz rá szükség, a torony marad a védelem egyik láncszeme.
Menj hát, mágus uram, s tedd, amit tenned kell!
*Ha Huor felsiet a torony tetejére, ő maga újra a készülődő ork sereget veszi szemügyre.
Katonái végre feljuttatják a falra a nehéz lövedéket, s ő figyeli, amint legördítik azt a rönkhídra.
A nehéz kő hangos robajjal gurul végig a falon, majd pattan meg a kősziklán, amelyre Stern vára épült, s landol végül a rönkhídon.
Nem zúzza szét a láncokkal, fémkapcsokkal összetákolt építményt, de a rajta nyüzsgő orkok közül többet igen.
A kapitány bólint, bár nagyobb eredményre számított.*
- Helyes, folytassátok! Pusztuljanak odalent!

*Időközben Vey’na, a fehérköpenyes mágusnő útban lehet a cellák felé, ahová, Stern legmélyebb zugába, a hadifogoly orkokat rejtették.
Láthatja, amint a vár belső épületeire is hullnak az orkok lövedékei, néhol csupán rombolva, máshol gyújtogatva is.
A templom tetején ütött seben is bevilágítanak az éjszaka fényei, de, egyelőre, újabb találatot nem szenved el.
Az első sebesültek meg is érkeztek.
Még nem harci sebesülésekkel, sokkal inkább a szétroppanó kőlövedékektől sebzetten, lángok által megégetten fekszenek a rögtönzött ispotály fekhelyein.
A cellák nyirkos mélyén lévő orkok gubbasztva várják sorsukat, amely, könnyen lehet, a halál lesz.
A vörösköpenyes a lángba boruló fogadótól nem messze áll, onnan figyeli, ahogy sürgölődnek az oltással. Víz van bőven, nem csak a hegy saját forrása, a folyó is odakint van.

Úgy tűnik, a szürkeköpenyes mágusnő, Ryn ismét csendben marad, talán beletörődött sorsába, talán az őrök szavai némítják el, s így a megtépázott katonák tovább viszik a börtön felé.
Nem a mélybe viszik, hiszen előbb még vallatni fogják, bár, talán szerencsésebb lett volna, ha Helion alkapitánnyal beszél, odakint, mint egy vallatóval, esetleg magával a hóhérral, aki az orkokat is „kikérdezte”.
A várnak még nincs szüksége rá, de könnyen lehet a későbbiekben.

Jozef megszabadul a kis surranótól, akit egy láda óvott meg a mellettük szétrobbanó lövedéktől. A katona maga is csupán kisebb sebesülést szenved, ez nem gátolja meg abban, hogy magára hagyja Aydát. A surranó láthatja, amint lángol a fogadó, ám Gabrielnek ebben a pillanatban még nyomára sem bukkan. A vörösköpenyes mágus, amit Vey’na keres, nem messze áll tőle.
Ő talán láthatta fogadott apját, talán nem látta.
Azonban akár rá is bukkanhat Gabrielre, habár könnyen lehet, a férfi épp a kis surranót keresi valahol a várban.

Polkin, a kaput őrző tiszt (nem kapitány, ő Sadir és az északi bástyán áll) is kiadja az utasítást, amikor elér hozzá Sadir parancsa, s a kapu közelében tevékenykedő orkokra zúdítja a hajítógép az első lövedéket.
Nem kell félteni a várba vezető utat, jól bírja majd a csatát, s az sem nagy baj, ha megrongálódik, hiszen az orkok nehezebben jutnak majd el a kapuig.
Jozef távolléte még nem kelt benne gyanakvást, hiszen a gyermekkel nem haladhat túl gyorsan.
A katona, akit a bérgyilkosok hagytak a várban, nem tudja végrehajtani a pecsét felhelyezését, bár rajta még rajta lehet.
//Ezt felhelyezni és feltörni csak Zaricse tudja, egy kis beépített ügynök, akinek a felvételéért is könyörögni kellett, nem tudhatja. Mivel katonai kiképzés mellett titokban nem kaphatott rendes mágusképzést, gyakorlásra és saját maga fejlesztésére pedig szintén kevés lehetősége volt az előtörténet alapján, ezért képességei nem elengendők hozzá.//
A sebesültet azonban kiszabadítják segítségével, s ezzel a mentésben résztvevők elismerését bezsebelheti a katona.

Cassus szeme lelkesen villan Jeremyre.*
- Nem rossz ötlet! Talán fordulj vele Helionhoz, vagy magához a kapitányhoz. Ha ők parancsot adnak, biztos lesz pár bátor katona, akik vállalkoznak erre!
*Veregeti meg a tolvaj vállát.
A melléjük lépő katonára, Jozefre, kérdőn pillant.*
- Azt, amit minden bátor hazafi tesz. Védi Középvidék kapuját!
*S mutat a lent sorakozó orkokra.
A támadók hajítógépei továbbra is ontják a tüzes lövedékeket, valamint a köveket a falakra.
Stern várfala ismét megremeg alattuk, de továbbra is állja a sarat. Az orkok nem állítanak a szögön, így az újabb kemény lövés csaknem ugyanott érte a várfalat.
Az ork vezér elégedett lehet, habár akad olyan ostromgép, amit a várbeliek megrongáltak lövéseikkel, a többség továbbra is tűz alatt tartja Stern.
Akad azonban olyan, amely a várfalon álló hajítógépekre lövi már ki lángoló tartalmát, s egyik-másik falra állított védelmi eszköz lángba is borul. Az egyik nem messze áll Jeremytól, Jozeftől és Cassustól.

Távol, a vár nyugati felében Ubahn, Inaeth küldöttje összetalálkozik Aethével. Helion asszonya váratlan emeli fegyverét magasba és sújt le a mágusra, ám az könnyű szerrel hajol el az első csapás elől.
Öklét hátrahúzza, s miközben másik karjával elkapja a nő fegyvert tartó kezét, gyomrába zúzza a hátrahúzott kezet.
A nő tüdejéből kiszökik a levegő, s a sárkány ütésének hatására megrogynak térdei.
Ubahn azonban nem hagyja annyiban, ismét hátrahúzza a karját, s ezúttal úgy találja állcsúcson a vele szembenállót, hogy az fegyverét is elejtve méterekkel arrébb zuhan a földre eszméletlenül.
A mágus sötét pillantása megvetően méri végig az alkapitány feleségét, majd övénél megragadva elkezdi húzni az árnyak közé.
Az ostrom előkészítése tovább folyik. A rönkhíd építése ugyan lassan, de halad, s a lövések is egyre több kárt okoznak. Egyes hajítógépek lángokban állnak, a vár belső épületei közül több romba dőlt, lángokban áll.
A falakat nem egy ponton döngetik a lövedékek, sejteni lehet, hogy csak idő kérdése, mikor szakadnak át a kitartó lövések hatására.*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-14, 2:51 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Frikk nem lát rá a rönkhíd teljes egészére, nem látja, hogy a várbeliek milyen új húzást ejtettek az építők ellen.
A felderítőknek sincs válaszuk erre, mint ordítozni, átkozódni, és végezni tovább a munkát.
A hídépítők veszteségeit idővel pótolni kell majd. A fák tovább érkeznek és lassan feltorlódnak a vár alatt.
Elég bajuk van vele, ha nem kapcsolják össze időben, a folyó el fogja sodorni őket.
Egy felderítő átrohan a lezúgó kövek között, hogy a szárazföldről hozzon erősítést.
A kapunál lévőkre a kövek az ottani hajítógépből hullanak.
A faltörő kost a harcosok meghagyják az ostromra.
Azonban a harcosok pajzsokat készítenek elő, hogy magukra kössék. Legalább védjék valamennyire majd a védők nyilaitól a kost cipelőket.
A várbeliekkel folytatódik a hajítógép-párbaj.
Egymás gépeit lövik, de az orkok nem csak a hajítógépeket, a falakat, a várost is lövik.
Frikk előrelátó, ha a falakat elég ideig lövik ugyanott, lassan le fogják bontani. Ez épp elég.
És hogy ne legyen idejük a védőknek ezzel foglalkozni, ott vannak a tüzek, és az összedöntött házak.
A Hatalmas Frikk, akit régen csak Görbelábúként neveztek, piros szemeivel figyeli az ostrom állását.
A hozzá elérő felderítők mellé rögtön újabb csapat orkot rendel.
Szürke orkokat, a lényeg, hogy haladjon az építkezés.

Ubahn közben bejutott a várba és rögtön az alkapitány asszonyát üti ki.
A mágus arcán nem látszik semmi érzelem. Ha el tudja rejteni a kétlábú nőt, elindul a maga dolgára. Látja a lángokban álló épületeket, és hallja az újabb házakra hulló lövedékek robaját. A várban nyüzsgő kétlábúak úgy szaladgálnak, mint pók a falon. Itt tűz, ott tűz, amott beomló tető.
A mágus köpenyébe rejti kezeit, fejébe húzza csuklyáját. A kapitányi torony felé tart.
Átsétál a piactéren, amelyen most nincsenek kofák. Akik tudták. elmentették holmijukat, amit ott maradt, azt nem is lehetett gyorsan elbontani.
A téren inkább a kivontatott ballisták állnak. Megvetően nézi végig őket.*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-14, 11:46 pm

*Mély levegőt veszek majd a katonára nézek elvigyorodom magam majd meghajtom a fejem.
- Igaz is milyen hülye kérdés. Vigyázzatok magatokra barátaim.
* Eleresztem a vállát Jeremynek az ismeretlen elfnek majd elindulok, hogy elő kerítsem a kapitányt. Nem egy gyakorlaton vettünk részt az évek alatt. Mind tudtuk a pontos helyünket azt is, tudnunk kellett ki fogja meg hátsó felünk mikor nem figyelünk oda. Itt testvérként éltünk, s úgy is kellett volna meghalnunk. Habár ez nem túl szimpatikus nekem. A parancsok láncolatát követve, s néhány kérdés csupán s hamar felfedik elöttem a kapitány helyzetét. Az északi torony felé tartok ahol meglelem majd, legalábbis ebben bízok. De hogyan semlegesítem az egy jobb kérdés ezerszer jobb kardforgató mint én, viszont fejemben elkezd körvonalazódni egy ötlet. De nem most van itt az ideje, próbálom csendben meghúzni magam a háttérben. S olyan érzésem van mintha figyelne valaki, nem pislantok hátra csak törtetek előre a katonák a hullák s romok között. Mindeközben az égből meg mindig hullik a fejemre az áldás ami nem egyszer oly közel volt, hogy még a szelét is megéreztem.

Tárgy: Re: Stern 2015-12-15, 7:25 pm

Nekem is meglódul a képzeletem, ha arról van szó, hogy sarokba szorítanak egy várban és azon múlik az életem, hogy minél többen, minél jobb dolgokat találjunk ki, amivel elvesszük a mocsok orkoknak a kedvét, hogy halomra gyilkoljanak minket.
Nem vagyok valami nagy stratéga, de látom, amit látok, hogy az eddigi próbálkozások megzavarták ugyan némileg a hídépítőket, de megállítani semennyire nem sikerült őket.
Viszont nem ártana, ha a veszteségen kívül, nem jönne az agyarasoknak össze, hogy arról az oldalról is támadjanak, ezért merül fel bennem ez az ötlet, ami láthatóan elnyeri Cassus tetszését és javasolja, hogy ezt megemlíthetném a kapitánynak is.
- Tényleg jó szerinted? – nézek rá egy csepp vigyorral, mert ez meghozta a kedvem. – Merre találom és hogy néz ki. – kérdezem, mivel nem volt hozzá még szerencsém.
Mielőtt még megmondhatná, hogy hová induljak, egy fiatal katona lép hozzám és a vállamra helyezett kézzel von kérdőre, amire felvont szemöldökkel fordulok felé, de a válasszal Cassus meg is előz.
- Talán valami gond van? – teszem még hozzá, mert furcsállom a dolgot és némi kényelmetlen érzés furakszik a férfivel kapcsolatban belém.
Újabb robaj és remegés fut végig a falon, hogy meg kell vetnem a lábam, aztán a következő lövedék már kicsit feljebb ér és tüzes tartalma egy katapultot kap telibe, nem messze tőlünk.
- Anyátok! – hördülök fel, de utána máris Cassus-t keresem a tekintetemmel. – Ha csinálni akarunk valami, jobb minél előbb, akkor felajánlom a kapitánynak, hogy én is a búvár csapattal tartok.
A folyó mégis hűsebbnek tűnik, int lassan idefenn és a hangtalanság varázsa a vízben is jobban rejt majd. Ha megtalálom a parancsnokot remélem értékeli a tervet.

Tárgy: Re: Stern 2015-12-19, 8:53 am

Megkapom az orkokat, és az embereket is. Remek... A fogadóhoz érve meglátom a vörösköpenyest és megkönnyebbülök. Szerencsém van.
- Mágus, segíts kérlek! - lépek oda hozzá - Gondolom te is kiveszed részed majd a harcból, de előtte szeretnék kérni tőled valamit. Ha segítenél, jöjj kérlek. - mondom, ha segítene, tova indulok vele a börtön felé. A masszív kőépületbe érve keresek egy pergament és tintát, majd egy asztalhoz érve írni kezdek rá, figyelve arra, hogy egy fogoly se hallhassa a hangom a közeli cellákban.
- Ezek a megadási feltételeink. Az egyik ork fogja remélhetőleg elvinni a vezérének. Azt kérem tőled, hogy a viaszra tegyél egy varázslatot, hogy felrobbanjon, mikor kibontják. - ha beleegyezik és megtudja csinálni, akkor befejezem az előkészületeket és megírom, majd lezárom viasszal a megadási feltételeket. A katona arra kell, hogy megvédjen és kivigyük a kapuhoz az orkot. Fogva az élesített pergament lépek oda az egyik ilyen mocsok cellájához. Nem gondolom úgy, hogy a foglyoknak fontos lesz az, hogy elolvassák a levelet. Úgy hiszem, sokkal jobban félnek attól, hogy egy fontos iratot késve adnak át, s vezérük kettéhasítja őket.. Ha egyáltalán tudnak olvasni.
-Szerintem nem ér meg az életed annyit, de sajnos felsőbb körökben ezt másképp gondolják. Elfogod vinni a megadási feltételeinket a vezérednek, hátha a könnyű és gyors győzelem reményében nem mészárolnak le mindünket. Gondolom nekik se érdekük egy szét rombolt várat átvenni. A győzelem szavainak átadásának a dicsősége pedig téged illet majd, gondolom. Lehet kapsz majd valami jutalmat, a jó hír megviteléért. - mondom keserű hangvétellel, majd biccentek a katonáknak, hogy hozzák ki az orkot, s övére akasztom a papírt, majd elindulunk a kapu felé.
- Amikor oda érünk, majd gondoskodom arról, hogy ne juthassanak be, míg ő kimegy. - mondom a katonának. Amikor oda érünk, az orkokat hallom kívülről. Elhúzom a számat.
- Résnyire nyissátok ki a kaput, hogy ez a féreg kiférjen. A szemetek pedig takarjátok el. Te is, ha nem akarsz részleges vakságot, féreg. - mondom az orkfogolynak. Az íjászok miatt a kapu alá, közelébe nem jöhettek orkok, habár a földhíd már az övéké. A katonával és az orkkal egyetemben lépek a kapuhoz, és ha résnyire nyitják, már félig ki is lépek, s botom felemelve olyan erős fényt bocsájtok ki végén, akárha a nap jelent volna meg rajta, s ránézni sem lehet. Ekkor tolják ki mellettem az orkot, majd én vissza lépek, kialszik a fény és bezárják a kaput.

Tárgy: Re: Stern 2015-12-19, 9:13 am

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Huor a toronyhoz érve fel is helyezi az első jelet annak falára.
A mágus ezt a varázslatot még sosem használta (legalábbis ilyen céllal). Az olyan főzetek elkészülési idejét szokta lerövidíteni vele, amelyeknek normál körülmények között több hónapra lenne szükségük, hogy teljesen elkészüljenek.
Egy ekkora torony esetében kérdéses, hogy vajon mennyi időre lenne szüksége míg magától leomlik és hogy mennyi időbe tudja majd mindezt belesűríteni a mágus.
Huor a statikailag fontosabb pontokra és a már amúgy is meggyengültnek látszó részekre igyekszik újabb és újabb jeleket elhelyezni.
Bár Stern vára erős, de régi, s az idő ellen semmi nem védekezhet.
A mágusnak beletelik némi időbe, amíg el tudja végezni a dolgát; azután visszaindul a kapitányhoz, hogy jelentse: minden készen áll. "Reméljük működni fog..."*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-19, 11:07 am

A fogadóba érkezve a kislány döbbenten tapasztalja, hogy az épület lángokban áll, a felső szintek szobáit már bőven nyaldossa a tűz. Fogalma sincs, hol lehet nevelő apja, és ez iszonyatos erővel nehezedik rá. Fél. És fogalma sincs, mit tegyen. Valahol a naiv agya kis szegletében sejti, hogy meg fog halni. Hogy itt fog pusztulni számos várvédővel. Habár nem tudja, hogy miért. Körbeforgatja aprócska fejét, Jozefet keresi, aki egyszerűen ott hagyta őt. Igyekszik észrevétlen maradni, ám tudja, hogy nem ülhet tétlenül és várhatja, hogy Gabriel rá találjon. Ahogy az aprócska kislány forgatja a fejét és igyekszik nem útban lenni, egy ismerős szőke hajkoronát pillant meg. Felcsillan a szeme, hiszen a nőben felismeri Vey'na-t, aki ez a borzalmas este elején bemutatkozott neki. A szíve majd kiugrik a helyéről örömében, és megszaporázva a lépteit követi a nőt és a vele tartó vörösköpenyes mágust. Őt nem ismeri, nem is látta még, de most Vey'na az, aki érdekli. A börtönbe nem megy be, de mikor a nő a mágus és egy or, illetve a katonák kijönnek, Ayda félve,visítva rohan oda a nőhöz.
- Vey'na! - kapja el a nő kezét és öleli át annak derekát.
Gabriel eltűnt. Nem láttad őt? - szipogja a kislány. A nő láthatja és érezheti, hogy a kislány reszket, és nagyon meg van ijedve.
- Hova viszitek? - néz az orkra a kislány, majd mikor látja, hogy fogolyként vezetik, dühösen belerúg a lábába. Ha nem lenne csata, talán még megmosolyogtató is lenne a kislány elégedett arckifejezése. Szerinte ő megadta azt az orknak, ami neki jár. Ám nem engedi el a nőt, megy velük a kapuhoz, ami nem biztos, hogy a legbiztonságosabb hely egy ilyen kislánynak.

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Stern várát elérte a háború. Ork sereg székel a várat tartó hegyet körbefolyó Hajnal partján, a folyón leúsztatott farönkökből hidat építenek, mely lehetővé teheti, hogy száraz lábbal ostromolhassák meg Lanuria végvárát. A parton tüzek fénylenek, amelyeket az orkok gyújtottak.
A fogadónál a vörösköpenyes ráemeli tekintetét. Nem tűnik úgy, mintha meghatnák szavai a nőnek, de végighallgatja, s ez máris haladás.
A férfi vállat von, s úgy halad tovább előre, immár Vey’na mellett. Nem szól, jobb dolga azonban nincs.
E pillanatban nem érzi úgy, hogy tennie kellene a harcban a várért. Eljön majd az idő, ha az ő erejére is szükség lesz, de a helyiek még megbirkóznak a kihívásokkal.
A celláknál a fehérköpenyes mágusnő megkapja, amit kért, s a katonákat is hozzá.
Azonban amikor a nő felvezeti tervét, elhúzza száját.*
- Nem gondolod komolyan, hogy megadásról tárgyalni lehet velük…
*Azonban csendben marad, s nem is erőlteti a beszédet, inkább elgondolkodik azon, ha a boríték eljut a célba, s megsemmisül, teljesen mindegy, mi van bele írva.
Egyébként is, kételkedik benne, hogy akármelyik ork el tudná olvasni a tartalmát.*
- Tűzpecsétet talán tudok rátenni, de az nem fog sokakat magával ragadni, legfeljebb azt, aki olvassa.
Időbe telik, míg rá helyezem, hiszen biztosra akarsz menni…
*Amíg Vey’na várakozik, a pecsét felett kezd kántálni a férfi. Természetesen feljebb húzódik vele, ahol a rabok már nem hallhatják, mit terveznek.
Köpenyét nem veti le, ujjaival több alkalommal csettint felette, mind közelebb kerülve hozzá.
A kántálás emlékeztethet a fel-fellobbanó lángok intenzitására, hol elhalkul, hol felerősödik.
Amikor befejezi, egész tenyerét a pecsétre helyezi, majd másikat kézfejére, s az utolsó hangok épp csak, hogy hallhatóan hagyják el száját.
Az ork megtörve, karjain, s lábain lánccal lépeget előre a katonák kíséretében.
Csupán a mágusnő szavai azok, melyek reményt csepegtetnek bele, s amikor a kislány megrúgja lábát, fel is morran.
Van még benne fajának vadságából és állatiasságából.
A katona lök rajta egyet, hogy a dupla kapu előtt megálljanak. Amíg az egyik kísérő harcos elhalad mellettük, hogy értesítse Polkint, a kapu védelmének fejét, a másik lecsatolja a láncokat az ork lábáról.
A kezén rajta hagyja, ahhoz, hogy elvigye az üzenetet, elég, ha a lábai szabadok.
Polkin odafent épp azon morfondírozik, hol jár még Jozef. Az orkra pillantva tűnik fel neki az egykedvűen ácsorgó mágus közelében a kis surranó.
Idegesen pödör egyet bajszán, majd a börtönőrnek szól.*
- Kiengedjük a férget.
*Az meghajolva halad vissza, s ellépve Ayda mellett társának, s Vey’nának biccent.
A belső kapukat már a lenti őrök nyitják meg, a külsőt is ezután, s míg az íjászok a kapu felé mozduló orkokat leszedik, kilökik a futárt.
A fény a többi, kapu felé tartót orkot is visszatartja, s csupán a kapuban álló lát rendesen a környéken.
Az hamar csatlakozik társaihoz, azonban ez nem az ő serege, ezek az orkok nem a Sárkány-hegységből származnak.
Bizalmatlanok vele, de elkísérik a kapu közeléből.
Aydára a vörösköpenyes néz le. Köpenyébe rejti kezeit, s ha nem tartóztatja senki, hát odébb áll.
A hajítógépek monoton zaja, s a levegőben zúgó lövedékek nem tetszenek neki.

A börtönhöz ekkor érkezik Ryn, s tiltakozása ellenére is megszabadítják köpenyétől. Pálcája, tőre immár a szoba közepén álló asztal melletti polcra kerül. Egy tiszt ül vele szemben, míg a háta mögött több katona nyomja le a kemény székre. Kezét a szék mögé feszítik, s a támla mögött kötik össze.
A tiszt csupán ezután szólal meg.*
- A szürkeköpenyes rend tagjai nem ellenségeink. Azonban ezt a várat lepték már meg álruhába bújt ellenségek, s a jelek szerint, te is gyanút keltették a vár őreiben.
Cassus fejét csóválja, mikor Jozef odébb áll.*
- Egyeseknek máris megártott a háború.
*Jeremy tettrekészsége tetszik neki. Mert miért is ne lehetne egy kívülállónak olyan ötlete, amihez a katonai gondolkodáshoz szokottak nem jutnak el?
Minden esetre int neki.*
- Elvezetlek hozzá.
*A lángokban álló hajítógép mellett haladnak el, ha Jeremy követi. Cassus is megejt egy szitkot, de többet nem tehet. A következő lövedék már úton van, és sietve halad tovább. Hallható amint a falból kiomlanak az első darabok.
Az orkok ostromgépei jól működnek.
Északnak haladnak, nem egyszer kell tüzet kerülniük, vagy a földre vetni magukat a közelben szálló kőtömeg elől. Vannak olyan részei a falnak, ahol már ki lehet látni az ostromra készülő ork seregre.
Északon a kapitány szemmel kíséri a rönkhíd egyre lassuló építését. A legördülő kövek hasznosak, habár nem az építmény, hanem az építők ellen.
Huor eközben végzi dolgát a tornyon. Remélhetőleg a varázslatot úgy készíti elő, hogy a torony ne a fal védőire, s ne is befelé, hanem a falon kívülre omoljon. Egy ekkora kőtömeg szétzúzhatja majd a lenti hidat, ha addig nincs más, ami megakadályozza felépülését.
A kapitány magas alakja, fejébe húzott, fekete díszítésű sisakja messziről látszik.
Cassus és Jeremy útját azonban őr állja el, amikor közelítenek hozzá.*
- Ez az elf azért jött, hogy felajánlja segítségét a rönkök ellen. Érzésem szerint az ötlete megfontolandó, hadd terjesszük a kapitány elé!
*A katona int, de nem tágít. Pajzsa hátára csatolva, míg kezét kardján nyugtatja. Elkíséri Sadir elé Jeremít és Cassust.
Jozef az árnyékban ácsoroghat, onnan figyelve a jelenetet. Elég távol van ahhoz, hogy ne érthesse szavaikat, de elég közel, hogy felismerhesse a félelf tolvajt.
Sadir fél szemmel megpillantja Huort is, aki a torony irányából lép elő, de Cassusra és Jeremyre szegezi pillantását.
Újabb kő száll el a várfal felett, s magával sodorva egy védőt, bezúzza a bentebb álló egyik ház falát. Jozef a közelben áll, ha nem vetődik el, nem egy kődarab őt is eltalálhatja.
Huornak, bár a kapitány közelébe engedik, várnia kell, míg Sadir meghallgatja Jeremyt és Cassust.

Odakint az orkok lassan felsorakoznak. A falakon immáron több kisebb rés is keletkezett, miközben a kapunál a faltörő kos is készülődik. A Frikk által küldött ork csapat megérkezik az elesett hídépítők helyére, hogy haladjon a terv szerint az is.
A Vey’na által küldött ork megérkezik a sereghez. A láncokat rövidesen letörik róla kalapáccsal egy kövön, így már szabad kézzel érkezhet Frikk elé.
Ő maga csatolja le a levelet az övéről és nyújtja át a vezérnek. Megkínzott testén jól látszódnak a hegek, amiket Stern hóhéra okozott neki.
Nem fogja elmondani, hogy megtörték őt. Sosem vallaná be.*
- A mágusnő, aki küldte…azt mondta, megadnák magukat. Az van benne.
*Dörmögi a sereg urának.

Ubahn jelenléte semmivel nem különösebb a várban, mint bármelyik másik mágusé. Akadálytalanul jut el a kapitányi toronyig, amely a piactér szélén áll. Emlékszik még Furia szabotázsára, amelyet végül megakadályoztak. Ez a torony volt a célpontja.
A torony falán is koppan egy azok közül a lövedékek közül, amelyeket az orkok lőnek ki.
A téren a katonák egymás után vontatják a ballistákat a kijelölt pontokra. Ezek többnyire bástyák lesznek.*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-19, 3:16 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*A várban Ubahn a kapitányi toronyra néz. Zsebre dugott kézzel sétálja körbe, s vizsgálja a falat. Keres valamit, s azt meg is leli. Amikor Furia előzőleg itt járt, a falon repedések keletkeztek.
Ezen halvány repedéseket találja most meg. Tenyerét rájuk helyezi, s elmormol egy igézetet.
Nem erőltet semmit, látszólag nincs változás a falban.
Aztán visszasétál a torony kapujához, s kezét ráhelyezi a zárra. Halk, épp hallható igéi után a zár halk kattanással nyílik, s ő már bent is van.
Őr szerencsére nem állt ott, így akadálytalanul jut be, és hajtja be maga mögött a bejáratot. A csigalépcső, amely felfelé vezet, üres. Lehet, hogy odabent vannak katonák, ez még most nem érdekli őt, más céllal érkezett.
A torony magasába jutva valóban talál a tetőn védőket. Egy ballistát igyekeznek üzembe helyezni. Lehet, hogy ebben az esetben a lenti ajtó is nyitva volt, csak be kellett volna nyitnia.
Felérkezésekor igazán meglepheti a kétlábúakat.
Egyikükre tárja tenyerét, majd marokba szorítja.*
- Domma lei!
*A katona összegörnyed fájdalmában, majd holtan bukik a földre. A többi kardot rántva kerüli meg a torony tetején álló fegyvert.
Ubahn azonban a sajátja helyett csendesen várja őket, míg odaérnek, aztán két kezét felemeli, mintha védekezne, ám a két kéz helyén karmos mancsok jelennek meg.
Elhajolva a kardok elől sújt vissza. Sebezhető pontokra támad, hiszen tanították neki, hova érdemes sújtani a kétlábúaknak, hogy könnyen elhulljanak.
Ha sikerrel jár mindezekkel, már övé a torony teteje, s néhány hulla maga körül.

Odakint az ork futár megérkezik Frikkhez. A Hatalmas átveszi a levelet, s nézegeti kívülről.
Vörös szemei mögött az a gondolat rejtőzik, hogy nem tudja elolvasni.
Felbonthatná, ám a futár szavai helyette mondják meg, mi van benne.*
- Olvassa a mágus az effélét, ha akarja! Nem veszem el az élvezetet a harcosaimtól, hogy vért ontsanak! Ha meg akarják adni magukat tegyék!
Sorakozzatok!
*Hajítja a levelet a tűzbe, majd jártatja a körülötte állókon tekintetét.
A tűzbe dobott levél azonban meglepetést tartogat. Hirtelen lobban fel hatalmas lánggal a tábortűz, s borítja be a körülötte állókat.
Ami a tűz lelohadása után marad, az egy kormos, fekete, és igencsak meglepett vezér.
Ha közelebb van, talán végzett volna vele a merénylet.
Azonban az első, amit tesz, az a futár ellen való. Meglendíti a halálfejes fejszét és lesújt vele.
Az ork holtan esik össze, miközben Frikk pár szél fehér haja is lepörkölődve hagyja kopaszon fejét.*
- Megölni mindet!
Induljanak a csapatok! Elég rés van már a falon!
*Az ork sereg a Mardanban is használt kampókat is előveszi, ahogy szétfut a parancs. Azzal mászták meg a meredekebb sziklákat.
A harcosok végtagjaira erősíthető fémkarmok ezek.
Csónakok kerülnek elő, ork kürtök szava zeng, pajzsok takarásában indulnak meg és még a félig kész rönkhíd felé is.
A csónakok egy része a folyón át a szikla széléhez visz, ott aztán majd a parton maradottak a rá kötött kötéllel visszahúzhatják, ha már megkapaszkodtak a falon, hogy újabb dicső ork harcosokat szállítsanak magukban.
Frikk azonban még újabb parancsot is ad.*
- Csak a falak tetejét lőjétek, és a rajtuk lévő hajítógépeket!
Idejük se legyen védekezni, amíg fel nem érünk a falakra!
*A forróságot még mindig érzi a bőrén.*
- Megkeserülik azt is, hogy megszülettek! Dögöljenek meg mind! Öljetek!

//Nesztek, merénylők! Very Happy

//

Tárgy: Re: Stern 2015-12-22, 1:34 pm

Én is érdeklődve nézek a távozó után, de egyáltalán nem csodálkozom, hiszen nagyon fiatalnak tűnt a legény még és az ostrom alatt álló város és a falak előtt álló ocsmány hadak bizony nem mindenki idegrendszerének tesz jót. Az enyémnek sem például és ezért inkább csinálnom kell valamit, hogy eltereljem baljós gondolataimat, még ha ez veszélyesebbnek is tűnik, mint itt kuksolni a biztos oltalmazó falak mögött.
Kérdésemre, hogy merre találom a kapitányt Cassus készségesen felajánlja, hogy inkább elkísér, mint hogy neki álljon elmagyarázni és még akkor sem biztos, hogy megtaláltam volna, hiszen valószínűleg van elég dolga és egyik helyről a másikra megy, én meg nem ismerem.
- Rendben, menjünk! – bólintok a katonának és követem, miközben kikerüljük a tüzet fogott hajítógépet, amit sietve kezdenek oltani.
Az agyarasok rendületlenül lőnek, ezt hallhatjuk és érezhetjük is, ahogy egy-egy lövedék elzúg felettünk és az utcákra, vagy a házakra hullik, vagy amikor megreng alattunk a fal.
Hiába a vastag falak azonban, a kitartó munka meghozza sajnos az orkok gyümölcsét, mert van,a hol már méretes lyukat ütöttek és várhatóan ott fog tömörödni majd a támadás java is. Talán mégis jobb, ha nem itt éri az embert az első roham.
Cassus rámutat egy magas, fekete sisakos alakra és elmondja, hogy ő a kapitány, de mielőtt odaérhetnénk hozzá, egy katona az utunkba áll, amire én kérdőn nézek Cassus-ra, aki azonnal magyarázni is kezd az őrnek.
Szerencsére nem akadékoskodik, viszont kitartóan jön a nyomunkba, láthatóan készen arra, hogy azonnal kardot rántson, ha valami rosszban törnénk a fejünket.
Megbiccentem a fejem a parancsnok felé és ha engedélyt ad rá, már vázolom is, amit már Cassus-nak is elmondtam.
- Talán szétzilálhatnánk az orkok ezen oldalának bekerítő műveletét, ha sikerülne szétvágni a hídnak használt rönköket. Egy kis csapat, álcázva a víz alól talán sikerrel járhatna, akár magam is velük tartanék. Vagy akár, ha van mágusotok, ő is kitalálhat valamit, amivel egyszerre több helyen is megrongálhatjuk alulról, a víz felől a hidat.
Láttam, hogy messziről mennyire nem hatékonyak a próbálkozások, de ha ezt közvetlenül próbáljuk meg, szerintem sikerrel járhatnánk.

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*A kapunál a vörösköpenyes köpenyébe rejtett kezekkel hagyja el az események helyszínét. A kis, szőke surranó, ahogy a fehérköpenyes mágusnő is, érdektelenek számára.
Lényegesebb dolog, hogy túlélje ezt a csatát, de ő épp az a mágus, aki ha úgy hozza a szükség, hát elhagyja majd e helyet. Nem akar hőssé válni a Birodalomért, főképp nem halott hőssé.
A kapu parancsnoka maga siet le a kis surranóhoz, aki még mindig a kapu közelében áll, mikor az ork elég távolságra jut.
Lenéz a magasból a tündéri szépségű leányra, és halkan kérdez tőle.*
- Kislány. A katona, akivel elindultál innen…hol hagytad őt?
*Ha Ayda válaszol, a választ teljesen csendben fogadja, majd ismét ránéz.*
- Keress menedéket távolabb innen. Az ellenség hamarosan meg fogja támadni a várat, légy biztonságosabb helyen, mint ez!

Vey’na is ott áll még, s a katona ekkor hozzá fordul.*
- Remélem, beválik a terved, mágusnő, és javára válik a várnak. Most szükségünk lehet a hozzád hasonló mágiatudókra.
*A fehérköpenyest, ha az nem tartóztatja, úgyszintén rövid szavai nyomán hagyja is ott, hogy visszatérjen helyére, a kapu fölé. Az orkok mozgolódása közeli ostromot sejtet.
Vey’na mellett több katona szalad el oltásra szánt vödrökkel, dézsákkal. A közeli lángoló épülethez tartanak.

A börtönben Ryn, a szürkeköpenyes mágus néma marad. A tiszt nem akarja a mágusnőt megkínozni, ám szabadon sem engedheti, ha maga az alkapitány küldte oda. A faramuci helyzetet úgy zárja le, hogy végül kiadja a parancsot.*
- Zárjátok az orkok közé a mélybe. Ételt, fényt ne kapjon, s ne hagyjátok aludni sem! Majd meglátjuk, megoldja-e a nyelvét e sors.
*Ezzel a szürkeköpenyest eloldozzák, s felállítják székéről. Az őrök pedig lökdösve kezdik kísérni ki a szobából, majd le a vár alapját képező sziklákba vájt, ablaktalan cellák felé, amelyek némelyikében még mindig az Arash által küldött sereg szétverését túlélt orkok ülnek.

Ubahn, a sárkányok által Frikk mellé rendelt „mágus” eközben bejut a kapitányi toronyba, s könnyedén mészárolja le annak őrségét.
Nem tudni, miben mesterkedik a sárkány, ám sejthető, hogy sötét tervére hamarosan fény derülhet, ha máskor nem, hát akkor, amikor az ork sereg végül támadásba lendül. A ballista már nem fog harcba szállni senkivel, látható, mily könnyedén iktatta ki a mágus a fegyver személyzetét.

Az ork sereg vezéréhez eközben megérkezik a harcos, akit küldtek, és a merénylet csaknem sikerrel is zárul. Vey’na tervének gépezetében nem kerül homokszem, azonban Frikk nagyravágyása és tudatlansága miatt elbukik mégis.
Habár a sereg vezére megpörkölődik, nem esik el, s dühe talán idő előtti támadásra szítja a sereget.
A rönkhíd még nincs egészen készen, s bár a falakon keletkeztek még rések, talán nem puhították meg még kellően a védelmet.
Az ork sereg megindul. Egy része felemelt pajzsokkal menetel a félig kész rönkhíd felé, egy másik része csónakokon kel át a folyón. Amikor elérik a sziklát, a rájuk erősített fémkarmokkal megkapaszkodva kezdenek mászni.
A kapu felé is megindul az első támadósereg. Ork íjászok érnek közel és lövik a falakat, miközben a távolabb felállított hajítógépek lövedékei is a falak tetejét veszik célba.

Az északi toronynál a kapitány előtt egy katona és egy íjász állnak. Sadir elgondolkodva hallgatja az íjász ötletét. Nincs ellenére, ez a próbálkozás nem igényel sok embert, a legnagyobb kockázat az, ha nem sikerül.*
- Ám legyen! Egy tucat katonát vihetsz magaddal, önkénteseket, akik vállalját ezt a feladatot.
Leléphetsz, dologra, nincs sok időnk!
Ha Jeremy Cassussal ellép, akkor fordul a renegát fehérköpenyes felé a kapitány.*
- Készen áll a munka, mágus uram?

*A távolból megszólalnak az ork kürtök. Mély, repedt fazékhangjuk elhallatszik egészen a várig. A kapitány, ahogy a védők java része is, kelet felé tekint, ahonnan az ellenség kürtjeinek zajai hallatszódnak.*
- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megindulnak….
*Mormogja szakállába Stern kapitánya, majd rögvest kiadja a parancsot.*
- Íjászok, csak biztos célpontra lőjetek! A hajítógépek dolgozzanak tovább, a falakra pedig mielőbb kerüljön forró víz, mész, kövek, minden, ami visszatartja őket! Csatára készülj! Vissza kell vernünk az ostromot!
*A katonák, köztük Cassus is, a falak felé rohannak. Jeremyt ebben a pillanatban hagyja magára, hiszen neki a védelemben a helye.
Helion alkapitány a fal egyik réséhez siet egy csapatnyi katonával.*
- Gerendákat elő! Oda kell őket erősítenünk!
*Az orkok hajítógépei a falak tetejét döngetik. Több védő hull le halálsikoly közepette, míg még mindig előfordul, hogy a célját vétett lövedék nem a fal tetejére, hanem beljebb fekvő épületekre hullik.
Sadir az északi toronynál letekintve látja az érkező orkokat. Még nem von kardot, vár.
Megindult hát az ostrom. Nem tudni még, visszaveri-e azt Stern védőinek bátor serege, avagy a harcias orkok elfoglalják már ekkor az északi végvárat.*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-28, 1:01 pm

//Mese: Lanuria védelmezőjének bukása... Very Happy

//

*Frikk dühösen forgatja vörös szemeit. Teljesen tar feje tetején most nincs egyetlen hajszál sem és máskor szürkésfehér bőre most sötétszürkére van színeződve, néhol egészen fekete.
Halálfejes fejszéje keze ügyében van, és így figyeli, hogy szólalnak meg az ork kürtök, hogy hörrennek fel katonái és indulnak meg tömött sorokban a folyó felé.
A hajítógépeken is állítanak parancsára és azok el is kezdik lőni a falak tetejét. Látja, hogy nem talál mind, van, amelyik túl rövidre sikerül, van, amelyik túl távolira.
A sereg eközben elindul, a helytartók által vezetett csapatok a falak felé vonulnak, nem létrákat visznek, azoknak nem sok hasznát vennék. Akik a csónakok felől érkeznek, azok fémkarmokat visznek magukkal, akik a rönkhíd felé, azoknál akad azért létra is, de csak, hogy ameddig az felér, addig ne a karmokkal kelljen mászni.
A falakról amint közel érnek csapatai, az íjászok lőni kezdenek. Több harcosa is a földre esik és nyílvessző áll ki belőle. A magasra emelt pajzsok sem védenek minden nyíltól.
A falakon még működő hajítógépek is a partra lőnek.
Az ő bátor és vérszomjas harcosai, akik bosszúra vágynak Mardan után, és neki is bizonyítani szeretnének, hörögve, dühösen csattognak a csónakokhoz.
A csónakokba szállva elindulnak a folyón a vár alapjai felé. Amikor odaérnek, kampóikkal kapaszkodnak meg a sziklában, lábaikra, kezeikre erősítik szíjakkal a különös alkalmatosságokat és mászni kezdenek a sziklafalon felfelé.
A rönkhídon ugyanezt teszik, amikor sikerül a hullámzó farönkökön körülbelül stabilan kitámasztani a létrákat, addig mennek fel rajtuk, amíg tudnak, a létrák tetején pedig karmokkal kapaszkodnak a sziklába.
A nyakukba gördülő kövek többeket agyonütnek, de maradnak még elegen. Vannak, akik létra nélkül, a sziklák rejtekében indulnak el felfelé.
A kapu felől egy pajzstömegre lehetnek a védők figyelmesek. Miközben az ork íjászok is előbbre óvakodnak és lövik a védőket, addig ez a pajzstömeg viszi előre a faltörő kost a kapu ellen.
Amikor odaérnek, a hatalmas fegyver döngetni kezdi a vár kapuját.
A védők lövéseitől többen kidőlnek a harcosok közül, de van, aki a helyükre álljon, míg a többiek kampós kötelekkel, fémkarmokkal kezdik megmászni Stern kapujának falait.
Ők érnek leghamarabb fel és csapnak össze az őrséggel.
Céljuk, hogy a hajítógépet minél hamarabb használhatatlanná tegyék és ha addig nem törik be társaik a kaput, akkor majd ők kinyitják belülről, ha legyőzték ott a védőket.
A rönkhídon is nyilaznak már ork íjászok a falak tetejére, a hajítógépek is lövik a falak tetejét.

Ubahn a kapitányi torony tetején leguggol, és tenyerét a torony kövére tapasztja.
Halk szavakat mond, mire a kövön megdermed a nedvesség, ami a levegőből jutott rá. Ez a jeges kéreg halad tovább lefelé, kifelé a falon oda, ahol Furia repedése található, és csendesen feszíteni kezdi a torony anyagát szét.*

Tárgy: Re: Stern 2015-12-30, 11:38 am

Ha nincs lehetőség a menekülésre, akkor már jobb, ha nem valami nyirkos pincében várom meg, hogy az orkok vagy valami más sötét dolog találjon rám. Lehet, hogy nem vagyok harcos fajta, de ha kell kiállok magamért és most ez az ötlet lehetőséget ad rá, hogy kihasználjam valamennyire adottságaimat és csendben, láthatatlanul okozzak meglepetést agyaras „barátainknak”.
Nem olyan elvetélt ötlet ez, hiszen, mind Cassus, mind a most elgondolkozva hallgató kapitány sem utasítja el, sőt, röpke percen belül az engedélyt is megkapom és még egy tucatnyi önkéntes vezetését is.
Azonban már el is vagyok bocsátva, hiszen a parancsnoknak láthatóan ezer más dolga van és én távozhatok a megvalósítás terhével és Cassus-sal az oldalamon.
Hallom a csatába hívó szavakat és látom, hogy társam is arra indul, így visszafordulok Sadir-hoz, egy pillanatra félbeszakítva.
- Uram! Kell valami, ami bizonyítja, hogy megkaptam az engedélyét. Nem hiszem, hogy csak úgy hinnének nekem, ha katonái elé állok így. – intek végig magamon, hiszen civil félvér vagyok, ki engedelmeskedne nekem.
Ha kapok ebben segítséget, akkor máris egy a falakon belül várakozó egységhez robogok, hiszen nincs vesztegetni való idő, a támadás hallhatóan megindult.
Remélem akad vagy tíz-tizenkét bátor jelentkező, aki nem féli a vizet és velem tart.
Pár erősebb embert kérek meg, hogy kötelekkel, a falak egy sötétebb, csendesebb zugánál engedjenek le minket a folyó felőli oldalon.
Csak nadrág van nálunk és vágóeszközök, rövid kardok, tőrök, testünk olajos korommal bekenve, hogy egybeolvadjunk a sötét víztükörrel. Mindenki tudja, hogy a csend most a legnagyobb barátunk és én még a mágiámmal is rásegítek, ahogy igyekszem a vízbe merülni.

Tárgy: Re: Stern 2015-12-30, 3:12 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

A börtönnél Ayda megpillantja újdonsült barátnőjét, Vey'na-t, akivel habár csak pár szót váltott, mégis élvezheti a kislány bizalmát. A szőke surranó igencsak meg van ijedve, ám agya gyorsan pörög, az események is igen izgalmasak számára, így egy pár pillanatra el is felejti, hogy elvesztette Gabriel-t, és immár a büdös ork fogolyra összpontosít. Morcosan rúg bele a fogolyba, aki ezt persze annyira nem szívleli meg. A morrantásra Ayda ijedten lép hátra, kapja el Vey'na kezét, aki azonban úgy tűnik, most nem akar bébiszitter lenni. Nagyobb, nevesebb céljai és ötletei vannak, amihez nem kell egy felesleges surranó, akire vigyázni kellene.
A kapuhoz érve kíváncsian várja, hogy mi fog történni, ám ekkor a kapitány szól hozzá. Ijedten, tágra nyílt szemekkel jut eszébe a katona.
- Volt egy robbanás... Felrobbant a lovarda. Szegény pacik. - szipog a kislány, orrát törölgetve, majd visszatér a kérdés lényegéhez.
- Elhagytuk egymást. Én bebújtam egy láda mögé, ő pedig eltűnt. Utána már nem láttam, a fogadóba mentem, hogy megkeressem Gabriel-t. Nem láttad Gabriel-t? - rángatja meg a kislány kétségbe esetten a kapitány köpenyét könnyes szemmel. Körbepillant és ijedten húzódik a kapitány lábához közelebb.
- Megkeressem a katonát? Hátha megtalálom... - ajánlja fel szolgálatait a kislány, és habár látszik rajta, hogy ijedt és fél, hangjába enyhe lelkesedés kúszik.

Tárgy: Re: Stern 2015-12-30, 10:42 pm

Nem láttam és nem hallottam, hogy bevált-e a terv, mert a kapuk eltakartak mindent, a gépek zaja pedig elnyomta a hangokat is. Ekkor jelent meg mellettem Ayda, s apja iránt érdeklődött riadtan. Meglepve néztem rá. Hogy lehet itt? Miért nincs Gabriellel? Ekkor megemlítenek egy katonát is, aki elvileg vele volt.
- Ne keresd meg, maradj velem. Mellettem biztonságban leszel. - teszem kezem a gyermek fejére nyugtatóan, s felpillantok a templomtoronyra.
- Gyere, ne maradj le. - mondom Aydának, szinte ellenvetést el nem fogadva, s sietve fordulok meg, indulok sietős léptekkel, lobogó köpennyel, figyelve Aydát, hogy jön-e utánam. A kampók csengését hallani a falakon, az íjászok is valószínűleg munkába állnak. A templomba betérve látom a kárt, amit az egyik lövedék okozott. Azonban most nem emiatt jöttem ide. Elindulok oldalt, majd egy csigalépcsőre fordulok és elindulok rajta felfelé. Sokszor fordulunk körbe, míg végül feljutunk a tetejére, a haranghoz. Segítek Aydának megtenni az utolsó lépcsőfokokat. Ezután körbe nézek. Magas a templomtorony, jól belátni a várost és a falakat, a környező háztetőket, tornyokat. Nagyot sóhajtok, majd mágusbotom végét megtámasztom magam előtt a földön, mindkét kezemmel finoman marokra fogom, s bele kezdek a varázslatba.

- Ő, a névtelen felfog szabadítani a szolgaság alól.

- kezdem, s koppantok a padlón a bottal, mire annak végéből apró fényhullám tör elő, mint mikor kavicsot dobnak az álló vízbe. Halovány és gyenge, szinte azonnal eltűnik.

-Ő, a névtelen helyreállítja a mágia művészetét.

- újabb mondat, újabb koppantás. Ezúttal a fényhullám már nagyobb, szinte három lépésnyit is kitesz, s ereje gyengén megmozgatja a harangot, de újra elül.

- Mozdulj Lychnus, az egyetlen szabad helyről a világon!

- hangom immár hangosabbra fogom és újabbat koppantok, mire a fényhullám megkongatja a harangot, fénnyel borítja be azt, s úgy is tartja.

- Közeleg a templom Őre!

- kiáltom, s egy újabb koppanással egy időben kong meg ismét a harang. Hangja tisztább, mint máskor, ezt a varázs teszi, amely magáról a Világosságról, az isteni áldásról, fényről szól. A benne lévő fény a hanggal együtt sebesen terjed a városban, a falakon és a földön rohan végig, s minden nőt, férfit és gyermeket, kik a város védelmére tesznek átjár a fény, melegséget, reményt és határozott, biztos fogást, koncentrációt adva, erősebbé válnak valamennyivel. Egy ideig felfénylik bőrük és vértezetük, melyet halovány, vékony fénypajzs borít be, egészen addig, míg a varázslat "le nem jár". Ez nagyjából 10-15 percre tehető, s addig a papnőnek van ideje pihenni és gondolkodni a következő áldáson, varázslaton.

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Sadir kapitány visszapillant az ismét elé álló Jeremyre. Az őket körülvevő katonák visszaengedték őt, s a vár kapitánya elgondolkodva ismeri el jogosságát kérésének.*
- Jogos felvetésed, s ha vársz egy keveset, tüstént intézkedek arról, hogy legyen írásos felhatalmazásod.
*Int az egyik testőrnek, s az futva indul a legközelebbi raktárba. Ott lelhetnek írnokot, aki nem sokára érkezik a férfival.
A csata közben megindult, így a kapitány orra alatt morogva néz ki a falakról. Amíg a körülötte álló harcosok többször lehúzzák fejüket egy-egy a közelben elsuhanó és találó lövedékre, amíg nem a közvetlen közelükbe esik egy, ő sziklaként áll a falon, s figyeli az ellenség mozgását.*
- Felkészültek, sokkal szervezettebbek egy gyülevész ork hordánál.
*Morogja az orra alatt. Ha addig Jeremy nem szól, nem törődik vele.*
- Hogy álltok a forró vízzel? Készítsétek a falakra, hadd főzzük meg azt, aki fel akar jutni hozzánk!
*A megérkező raktáros még gyertyát is hoz magával, kezével óvja a zűrzavarban.
Sadir sietve diktálja le az engedélyt, s a papírra hamarosan viasz is cseppen, amelybe belenyomja pecsétgyűrűjét.
Jeremynek nyújtja át.*
- Menj, ezzel gyorsan találsz majd önkénteseket!
*E szavakkal bocsátja útjára, s tér vissza a védelem irányításához.
A tolvajnak az egység több bátor tagja rögtön felajánlja, hogy csatlakozik, persze, akik tudnak úszni, így hamarosan a félelf nyomán ereszkednek a hideg vízbe.

A börtön mélyére érve Ryn hamarosan egy cella rácsa mögött találja magát. Varázstudónak valóba zárták, hiszen tudják, hogy az, s a végvár felkészült arra, hogy legyen alkalmas hely, ha ilyesféle bűnözőt kell bezárniuk.
A sötét folyosón, a szűk lépcsőkön őrök strázsálnak, habár mind szívesebben állna most odafent, a falakon, hogy megmárthassa fegyverét az ellenség vérében.
A szürkeköpenyes a sötét, ablaktalan cellában ülve várhatja az ostrom végét, ahol csak egy gyertya, s a folyosón elhelyezett fáklyák fénye világít.

A kapu parancsnoka Vey’nára és Aydára néz. Ő is csak megerősíteni tudja a mágusnő szavát.*
- Helyesen teszed, ha a mágusnővel maradsz. Tiszteletem, hölgyeim, hív a kötelesség!
*Hajtja meg fejét Polkin és sietve tér vissza a kaput védő bástyára. Az ellenség már közelít.*
~Jozef, ha nem vagy sebesült valahol, ajánlom, hogy sietve kerülj vissza a kapuhoz, mert különben kötelességszegésért fogsz bűnhődni…!~

Ha Ayda követi Vey’nát a templomba, ő is láthatja a beszakadt tetőt, a romokat, s a pusztítást. Láthatja a sebesülteket is, akiket már ott ápolnak, főképp az ostromgépek és a tűz okozta sebesülésekkel.
Vey’na varázslata sikeres, azonban ennyi emberre áldást küldeni, még a legtapasztaltabb mágus erejét is igénybe veszi, s ez alól nem kivétel a mágusnő sem. Tisztán érezheti, amint a varázslattal egy időben erejéből is jó mennyiséget veszít.
Lynchus igéje Alseran, a fény istenének világosságát idézi meg, s juttatja el a szívekbe, a fejekbe.
A templom harangjának kongása, a hirtelen terjedő fény, s a varázslat, mely a védőket erősíti látványos megoldás.
A védők így várják a feléjük törtető ellenséget.
Helion alkapitány, s azok, akiket a rések megerősítésére rendelt, gyorsabban haladnak a hajítógépek ütötte rések betömésével, az íjászok lövései pontosabban találnak a támadó orkok között, azok, akik köveket emelnek, hogy a falon felfele haladókat visszataszítsák a mélybe, könnyebben emelik a fal szélére a nehéz sziklákat.
Sadir maga is kivonja kardját, amikor felér az első ork a fal tetejére. Mielőtt az ellenség felkapaszkodhatna, vagy a fogai között hordott fegyvert kézbe vehetné, páncélozott lábával rúgja képen, s az hull is vissza a mélybe. Ork nyilak repkednek mellette, s akad már olyan védő, aki ezzel mellkasában bukik át a fal peremén, és esik a rönkhídra.*
- Stern katonái! Mi vagyunk Lanuria védelmezői! Ez pedig itt, most a Birodalom északi kapuja! Mi ezt a kaput ki nem tárjuk, az ellenséget át nem engedjük, amíg erő van karjainkban, amíg dobban a szívünk! Lanuriáért!
*Harsan a vár kapitányának hangja.
Érzi ő is a mágusnő áldását és harcosai is. Hamarosan a kardokat már sötét vér szennyezi, s a falakat is. Gőz sistereg, és hangos visítások hallatszanak, ahol az üstökből a forró víz leömlik a falakon mászókra. Kövek koppannak végig a falak oldalán, orkok hullanak a mélybe.
Vey’na áldása, a kapitány szónoklata, a hazaszeretet a védőket tüzeli.
A Helion alkapitány által védett résnél eközben a gerendák csaknem a helyükre kerültek mind, mire az orkok odaérnek. A gerendák közötti réseken döfködnek be, míg a védők ott lőnek és szúrnak kifelé. A falak tetején is ádáz küzdelem dúl.
A kapu bástyájára, amelyet Polkin védelmez, másznak fel az első orkok. Birokra kelnek a katonákkal, akik nyilaikkal, fegyvereikkel igyekeznek feltartani őket.
A csata itt a legkeményebb, ahol az ellenség legközelebb jut. Kövek, víz, nyilak hullnak a pajzstömegre, amely alatt Frikk harcosai mind közelebb óvakodnak a faltörő kossal a kapu felé.
Az első, döngő hangok már el is hangzanak, ahogy a csapatot vezető fehér ork szavára az orkok ütemesen kezdik a kossal döngetni Stern külső kapuját.
A kapitányi torony tetején Ubahn is észlelheti a mágiát és hallhatja a hangot, ez pedig a fénylő harang felé irányítja figyelmét.
Varázslata hatására elkezd meggyengülni a kapitányi torony szerkezete alatta, de még idő, mire célját eléri vele.
Eközben az ork seregek három oldalról ostromolják a várat, de Stern védői még kitartanak.
A falak tetejére nem szállnak most a hajítógépek lövései, az orkok nem ellenségei saját maguknak.
A lenti íjászok azonban lövik a falakon álló védőket, s ezek okoznak is veszteségeket, miközben társaik másszák a falakat, hogy aztán holtan, sebesülten zuhanjanak is lefelé.
Az ég alján bíbor-narancsos fények jelennek meg. Hamarosan pirkad.*

Tárgy: Re: Stern 2016-01-03, 3:01 am

Csendben pillantok végig a felfénylő városon, míg magam mellett tartom Aydát. Szemem sarkából fura csillogást pillantok meg, amelyet varázslatom okoz. Először azt hittem, víz veri vissza, de nem... Oda pillantva jeget látok meg, deret a falon. Végig követem az útját, egyik végéig, s egy férfit látok meg, másik vége pedig a sárkánytámadáskor befalazott résnél van. Hirtelen megriadok, s hamar egy apró, gyorsan száguldó fénygömböt küldök a férfi felé, aki előtt aztán felvillan, mintha csak "robbanna", azonban nem sebez, s melege sincs, csupán erős a fénye. Ha a férfi közvetlen bele néz, fájhat a szeme, de ezt nem csak az ő lassításából csináltam. A gömb után küldök még három ilyet, egymás után, hogy zavarjam, s a villogásra az őrök is felfigyelhetnek. Apró, idegesítő, de mágiakímélő varázslat.
- Ellenség a falon! - kiáltom közben. - Állítsátok meg!

Tárgy: Re: Stern 2016-01-03, 7:24 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

A riadt, szőke kislány örül, hogy ismerős arcot lát. Arcán sugárzik az öröm, ahogy Vey'na-hoz siet. A nő észreveszi és habár értetlenül tekint a kislányra, marasztalja, hogy maradjon vele. A parancsnok egy kérdést intéz a kislányhoz, aki a legjobb tudása szerint válaszol rá, de sajnos nem tud érdemi információt mondani a katona hollétéről. Kicsit elhúzza a száját, ahogy látja a parancsnok értetlen arcát, majd végül a mágusnőre figyel. A parancsnok ott hagyja a két nőt, Vey'na pedig gyors léptekkel indul el, figyelmeztetve a kislányt, hogy ne maradjon le. Hah! Hiszen ő egy surranó! Ha tudná, hova akar menni a nő, már előbb ott lenne, mint ő. Így azonban csak a mágusnő mellett lavírozik a kicsi lány, kikerülve néhány katonát és menekülő embert. Nem veszíti el szem elől a nőt, és amikor a toronyhoz érkeznek, döbbenten pislant fel a magasba.
- Oda megyünk fel? - csillan fel a szeme, majd lelkesen indul neki, hogy megmássza a lépcsőket. Lelkesen indul felfelé, ám a felénél már elég szaporán veszi a levegőt és le is lassul a mozgása. Vey'na után érkezik fel, és lecsüccsenve a padlóra fújja ki magát. Ám hamarosan rájön, hogy bizony felértek a torony tetejére, és újult erővel pattan fel, hogy megszemlélje a csodás kilátást. Ami most annyira nem is csodás, hiszen mindenhol csata dúl, a falakon, a falak előtt, és látja a hatalmas ork sereget is. Döbbenten, tátott szájjal pislog és remegve fordul a mágusnő felé.
- Mi lesz velünk? - suttogja gyermeki hangon. Figyeli, hogy mit csinál a nő, és döbbenten látja, hogy varázsolni készül. Hallgatja a szavakat, és tátott szájjal figyeli, hogyan tölti be először a tornyot, majd az egész várost a fény, a segítő fény, ami telve van mágiával, optimizmussal, lelkesedéssel és kitartással. Ayda is érzi magán, hogy újult erővel töltődik fel, már nem érzi magát annyira fáradtnak a lépcsőzés miatt és tudja, hogy Gabrielt is meg fogja találni. Határozottan szívja teli tüdejét levegővel, hogy aztán a férfi nevét kiabálhassa ki a toronyból. Reméli, hogy Gabriel meghallja őt (hogyan is hallhatná ilyen magasról, ekkora zajban?) és megtalálják egymást. Figyeli, ahogy a fény végigsöpör a városon, majd Vey'na mellett maradva várja a fejleményeket.

Tárgy: Re: Stern 2016-01-04, 9:28 am

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Frikk, a Hatalmas még mindig érzi az égető érzés bőrében. Szerencsére nem látja magát sehol, pedig a sötétre pörkölődött bőr és a villogó, piros szemek igazán jól mutatnak.
A csapatok megindultak és ostrom alá vették három oldalról is a várat. A vízről, csónakkal. Látja, hogy amikor a csónakokból felkapaszkodnak a sziklára a támadó harcosai, a parton lévők már húzzák is vissza a csónakokat, hogy elindulhasson a következő csapat. DE nem sokáig marad ez ilyen csendes, kövek gördülnek le, nyilak záporoznak és az ork íjászok is viszonozzák a tüzet.
Frikk távolabbról látja a váron végigfutó fényt és hallja a harangot is.
Van odabent valami átkozott mágus.
Aztán figyelme a kapu felé terelődik. Odaértek a harcosok, és döngetni kezdik a kaput. Nem hallja, de a sötét tömeget látja a vár kapujához vezető töltésen.*
- Állítsátok a gépeket a vár belsejére! Ne hagyjatok egy perc nyugtot sem nekik! Lőjétek!
*Hörgi, majd elpillant az ég felé. Ha felkel a nap, az bajt fog majd jelenteni.
Jól jönne most egy sámán, vagy mágus, aki eltakarná a napot.

A toronyban Ubahn is látja a fényt és nem is tétlenkedik sokáig. Amikor a harang megszólal, már a ballista mögött áll. Az első fénygömbnél még a fegyverrel bíbelődik, fordítja éppen, így nem vakul el.
A felvillanó fényre odanéz, és látja, hogy újabbak is jönnek.*
-Átkozott kétlábú!
*Nem sokat törődik azzal, hogy meghallják a védők. Az ostrom megindult, ő pedig biztos benne, hogy van nekik jobb dolguk is, mint a kapitányi torony tetejével foglalkozni.
Ha mégis feljönnek, majd akkor törődik velük. A ballistával a fények szünetében végre megcélozta a templomtornyot, azon belül is a harang tartószerkezetét.
A méretes dárda, amit biztosan neki tartogattak, vagy a hozzá hasonlóknak, már száll is a templomtorony felé.
Ha talál, a mágusnő közelében álló harang megrendül a becsapódó fegyvertől. Lehet, hogy le is zuhan helyéről.
Ubahn nem várja meg, hogy sikeres volt-e a találat, már tölti is be a következőt és ha nem volt elég pontos, pontosít rajta.*

Tárgy: Re: Stern 2016-01-04, 1:27 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Az ostrom megkezdődött. Az ork sereg olyan mint egy felzavart termeszvár; ezeknek a termeszeknek azonban veszélyes a csípése. Huor a köpenye alá nyúl és kihúzza kardját, majd megmozgatja egy kicsit (régen kellett utoljára kézbe vennie és most csupán ellenőrzi, hogy nem felejtette-e el hogyan kell forgatni).*
-Kapitány! Mi legyen a toronnyal?
*Ha parancsot kap a ledöntésére, tüstént hozzálát a varázslathoz, ám ez beletelik majd néhány percbe, s ez idő alatt védtelen lesz.*

Tárgy: Re: Stern 2016-01-05, 2:43 pm

Sikerül megállítanom az idegen varázslót abban, hogy felfeszítse a rést, azonban most ránk koncentrál. Felénk irányítja a hatalmas fegyvert, s magam mögé terelve Aydát lépek arrébb. Ekkor már elsuttogom magam elé a következő varázslatom, amely az erőm visszanyerésére szolgál a nap fényéből. A hatalmas dárda át repül a torony tetőjén, cserepeket és egy részét magával rántva a földre, azonban lejjebb kell lőnie, hogy a harangot tartó gerendát is eltalálja. Ezt már egészen biztos észre veszik a katonák, a folyamatos villanások mellett, amelyeket azóta sem állítottam meg, hogy a célzást is nehezítsem, úgy hogy Ubahnnak számítania kell nyilakra.

Közben egyre több fényt nyerek el a napból a botom által, s mikor érzem, hogy végre elég a következő varázslatomhoz, ismét a földre helyezem botom végét, s jeleket kezdek fényével rajzolni a földre.
- És ím egy új legenda születik...
... A tér és az idő határai megtörnek ismét
És a kozmosz bölcs energiája egy új Hősért szól!
Itt, az északi földek félhomályában
Ahol a keservesen szenvedő lelkek szaporodnak..
EMELKEDJ! - kiáltom a varázslat utolsó igéjét, botom végét az ellenséges mágus felé irányítva. Hirtelen egy fénykör tör le a magasból épp mellette, majd valami fénycsóva ereszkedik, vagy sebességéből ítélve inkább zuhan le mellette, hatalmas szél, fényes pára kíséretében. Érkezte puha, még is nagy fénnyel jár. Eltűnik a magasba törő fénykör, s a világító csomóból lassan kiemelkedik két kitárt szárny, s ahogy a fénygólem felkel, úgy lesz egyre kivehetőbb az alakja. Először páncélja fényből alakul ki, majd egyre szilárdabb, emberibb alakot vesz fel, mígnem egy hatalmas, majdnem három méteres, fényszárnyakkal megáldott gólemmé alakul, akkora karddal, mint én magam.
- Védd meg a várost! Pusztítsd el őt és az orkokat! - kiáltom, mire a megidézett lény engedelmesen két marokra fogja a kardját, s támad neki a varázslónak.
Nagyon kimerültem, idő kell, míg újra varázsolhatok.
- Gyerünk Ayda, menjünk le, ott most többet tehetünk egy ideig! - terelem lefelé a kislányt gyorsan a lépcsőn, s közben újra kezdek felhasználni a nap erejét az én erőm újra töltésére. Az orkok által ütött lyuk miatt a tetőn egy oda lent sem lesz probléma.

Stern - Page 11 Legend_of_cryptids_by_boosoohoo-d5t8mkf

Tárgy: Re: Stern 2016-01-07, 8:14 pm

Egyáltalán nem akarom feltartani a láthatóan igen elfoglalt kapitányt, de muszáj megkérnem arra, hogy valamit adjon a kezembe, hiszen egyébként miért hallgatnának rám a katonák, nem is ismernek, számukra idegen vagyok.
A sok dolga és a folyamatosan a várra zúduló lövések ellenére érveim alapján azért időt szakít egy kis gondolkodás után Sadir parancsnok, hogy egy gyorsa levelet lediktáljon a gyorsan előkerített írnoknak, amiben rögzíti a megbízásomat és, hogy jogom van embereket toborozni az akciómhoz.
Míg az írásra várok, igyekszem nem láb alatt lenni, én nem értek a taktikához, vagy a várvédelemhez, hogy bármiféle tanácsot adhatnék, bár nem is szorul rá, ahogy elnézem.
Mikor megszületik az írás és utamra bocsát a kapitány, máris kapok pár önként jelentkezőt és, azokkal megerősítve, most már könnyű összeszedni azt a tucat embert, akik velem tartanak és hamarosan már mindannyian a folyó vizében lapulunk, kezünkben kisebb-nagyobb vágószerszámokkal. A víz elég hűvös volt, de a ránk mázolt olajos kence valamennyire meg is óvott tőle minket.
Nagyon sasszeműnek kell lennie annak, aki sötétre mázolt képünkkel felfedez minket a vízben, meg aztán a már előző próbálkozásokból, hogy felgyújtsák az ideiglenes hidat elég sok törmelék úszott, ezért könnyen tudtuk álcázni magunkat velük.
Láttam a csónakok ingázását is, de elsősorban a „híd” volt a célpont, aztán, ha már sikerrel járunk akár a csónakok felborogatását is beiktathatjuk visszafelé.
Intetem az embereknek és mikor már a lehető legközelebb értünk, nagy levegőt véve alámerültem és a rönköket összekötő köteleket igyekeztem több helyen elvágni, ahogy szétszóródva a többiek is.

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Stern várának falait ork harcosok másszák. Fémkarmokkal kapaszkodnak a sziklába, s úgy haladnak felfelé. Akad olyan is, aki kampóval, s kötéllel húzza fel magát a várfalon.
A réseket a védők Helion alkapitány vezényletével javarészt sikerrel zárták el gerendákkal, s a fal romjaival.
A két szembenálló fél erői a gerendák között is lőnek, döfnek egymásra, s míg az orkok onnan hullnak a mélybe, addig a falon belül is szaporodnak a sebesültek, s a halottak.
Vey’na varázslata nagyobb pontosságot, erőt kölcsönöz a védőknek, de sebezhetetlenné ez sem teszi őket.
A vár falain hasonlóan ádáz küzdelem dúl. A várvédők kövekkel, forró vízzel igyekeznek visszatartani a falakon mászókat, s többen is akadnak, akik emiatt pottyannak le ordítva a falakról, s a vár alapján képező szikláról.

Vey’na varázslata hatásos, Ubahn már nem a kapitányi torony szétfeszítésén munkálkodik. sokkal inkább azon, hogy a templom tornyát találja telibe a ballistával.
Első lövése azonban nem találja el a célt.
A mágusnő kiáltása a harci zajban nem jut el a védőkig, legalábbis azokig, akik a kapitány tornyának közelében tartózkodnak.
Varázslata azonban látványosabb, s bár a falakon harcolók nem a hátuk mögötti toronnyal vannak elfoglalva, akad odabent katona, akinek feltűnik a villogás a torony tetején.
Rosszat sejt, hiszen mindenki ismeri a mesét Stern csillagáról, amely már a korábbi ostromkor is segítségére volt a védőknek, s a sárkányok szabotázsa idején is.
Két másik katonának hívja még fel figyelmét, s a romok eltakarítását meghagyják másnak, maguk pedig fegyverre kapva rontanak a torony bejáratán be.
Odafentről Ubahn jól láthatja, hogy pirkad az ég alja, s ez számára is lényeges dolog.
Miután rájött, hogy a fények nem ártanak neki, talán ideje lenne lényegesebb dologgal foglalkoznia, mint például a torony lépcsőin felfelé csörtető katonák zaja, vagy a felkelő nap, esetleg az, hogy terve, amivel igyekezett a tornyot leomlasztani, egy varázslónak hála, késedelmet szenved.
Azonban Vey’na nem hagyja őt pihenni. Megkísérel erőt gyűjteni a felkelő nap fényéből, ám az vajmi kevés, s így, bár létrejön a fénygólem, közel sem olyan erős, és hatalmas, mint amilyennek szánta.
A fehérköpenyes mágusnő is kimerült e pillanatban, s jól érezve ezt, elhagyja a templomtorony tetejét a kis surranóval, Aydával egyetemben.
Mágiáját most egy darabig nem tudja használni, de egy jól képzett varázslónak talán nagyobb ereje van elméjében, mint vérében keringő mágiájában.
A kis surranó láthatja a küzdelmet a két varázstudó között, s láthatja azt is, ahogy a falak tetején meg-megjelennek, majd vissza is buknak az első orkok.
Mintha a tenger hullámai ostromolnák a sziklát, de ezek a hullámok, egyelőre, megtörnek a falakon.
Ha követi a mágusnőt lefelé, még egy szempillantásra észreveheti Gabrielt odalent, a tömegben, amint elkeseredetten keres valakit.
Azonban kénytelen szem elől téveszteni a férfit, s ha biztonságban akarja magát tudni, követni Vey’nát lefelé.
Az ork hajítógépek egyike ugyanis célba vette a templomtornyot is.

Huor kérésére Sadir, két ork halálba küldése között így válaszol:*
- Megvárjuk, hogy a víz alatt mire jutnak az önkéntesek, ám maradj a közelemben, mágus, könnyen lehet, hamarosan szükség lesz arra a toronyra, ha az ostrom így folyik tovább.
*Ezután tovább folytatja a harcot, kardjának első csapását a következő ork hárítja, s mászna is fel, ám a kapitány ismét lábával rúgja meg, s mikor a támadó még megkapaszkodik a fal szélében, kardjával nyesi le ujjait.
Huor sem tétlenkedhet, közel áll a falhoz, s amikor az egyik védőt az ork övénél megragadva a falon kívülre rántja, ő a következő, akire a fellendülő támadó feni fogát.
A szürke ork acsarkodva sújt Huorra csorba kardjával, amely nem is olyan régen még törpék vérét ontotta, s ha a mágus, ki az előbb próbálta kardját, nem elég ügyes, könnyen lehet, köpenyén vörös vérfolt jelenik meg.

Jeremy és társai csak olyan helyen ereszkednek a mélybe, ahol nincsenek támadók, hiszen az orkok ellepték a falakat. Ilyen hely pedig csak a nyugati fal területe, az, ahonnét a keleti falat megközelítő csónakok nem láthatók. Az északon épült rönkhíd viszont csendben elérhető. Az utolsóként rögzített rönkök köteleinek átvágása gyors sikerélményt hoz a félelf tolvajnak és társaiknak, míg a hideg víz öleli őket.
Azonban a Hajnal ölelésében lassan elgémberednek majd tagjaik, s nem is olyan sokára kellemetlen meglepetés is érheti őket.
Egyike ezeknek, hogy a rönkök elszabadulására több ork is a vízbe veti magát, hogy csáklyákkal befogják az elszabadult fatörzseket.
Óhatatlanul fellelik a víz alatt az első önkéntest.
A másik, hogy a korábban összekapcsolt fatörzseket nem kötelek, hanem fémkapcsok, kampók tartják össze, amelyeket úgy kopácsoltak mélyen a fába.
Ehhez a vágószerszámok kevesek lesznek.
Felfedezésük pedig nehezíti az ügyes búvárok dolgát. Ork íjászok kezdik a vizet nyilaikkal lőni.

Odabent Aethe is magához tér. Meglepő, hogy Ubahn nem ölte meg, habár lehet, hogy ha tudja, hogy a vár alkapitányának, Heliannak nejéről van szó, másképp határoz.
A harcosnő sajgó állal tápászkodik fel, s még mellkasa is tompán fáj, amikor megkapaszkodva a falban körbenéz. A környéken több házat romboltak már le az orkok hajítógépei, de látja a templomtornyot és a kapitányi torony tetején villózó fényeket is.

A kapunál Polkin mindent megtesz, hogy megvédje a kaput. A hajítógép már üzemel, de távolabbra hatásos csak, így a kapunál lévő faltörő kos ellen nem.
A bástyát ostromlók ellen katonái helytállnak, de a kaput érő döngésektől még a fal is megremeg.
A parancsnok elordítja magát.*
- Forró vizet! Olajat ide, minél előbb! Ha nem tudjuk a faltörő kost semlegesíteni, hamarosan elveszítjük a külső kaput!
*Katonái sietve emelik a magasba az üstöt, kesztyűik még bírják a forróságot, s öntik a nyakába az orkoknak.
A nap megjelenik a látóhatáron, s az orkok hátában narancsos fénnyel kezdi megvilágítani a tájat.
Ez még nem árt a támadóknak, hiszen a hátukba süt.*

» Stern csillaga
» Ayda - Halálra szánt NJK - Stern