Stern

Na, úgy tűnik a mai napom nekem sem indult túl jól, ugyanis kapásból sikerült minden lehetséges hülyeséget elkövetnem, ráadásul még azt hiszem, be is néztem magamnak alaposan az igét, amit használni akartam, hogy végre ne legyen olyan piszok feltűnő a jelenlétem egy kísértet társaságában. Azt már rég óta tudom, hogy eléggé béna vagyok, és feltűnő is tudok lenni, sőt ami azt illeti, amikor éppen a jelenlétemet nem akarom felfedni, akkor sem bírok az egyik sarokban nyugton ülni, ezért lett volna jobb, ha még véletlenül sem tűnt volna fel senkinek a jelenlétem. Mivel azonban már második ember tette meg az elmúlt pár órában, hogy egyszerűen megjelent és közölte velem, hogy a sárkányoknak hála nem vagyok itt biztonságban, vagy éppen akadályozom a kilátást, esetleg nem szép dolog egy hölgynek egyedül tartózkodni ilyen helyen, mert még a végén elszédül és leesik. Nos, ez utóbbi kiagyalóját én magamban majdnem lelöktem, mire a szövege végére ért, de szerencsémre vette a lapot elég gyorsan, és lelépett, mielőtt a kezemet akcióba lendítettem volna komolyabban. Igaz, ha azt megteszem, akkor végképp lemondhattam volna arról, hogy senkinek és semminek ne tűnjön fel a jelenlétem, mert sok minden nem feltűnő, de ha egy kis csaj valakit lendületből lefordít a várfalról, na az az. Egyrészt mert ki nem néznék belőlem, hogy ilyen erős vagyok, másrészt pedig akármibe fogadnék, hogy olyan éktelen ordibálásba kezdene, hogy minden a váron belül tartózkodó azt hinné, mindjárt megnyúzom pár nemesebb szervét, és akkor még piszok szépen fogalmaztam. Mindegy, száz szónak is egy a vége, jól jön, ha az ember ismer speciális igéket, mert ki tudja küszöbölni a nem kívánt mellékhatásokat egy-egy feladatnál, például azt az idegesítő dolgot, hogy mindenki zaklatja. Nos, én nem vagyok 100%-ig hibátlan belőlük, de azért abban reménykedtem, annyira nem nyúltam mellé, mint egyeseknek sikerült. Nos, hát, hogy is mondjam, ez egy teljesen felesleges remény volt, ugyanis még véletlenül sem azt értem el, amit akartam. Mint kiderült a kedves kísértet kisasszony megjegyzéséből, a hang van kép nincs variációt hajtottam végre, méghozzá nagyon gyors ütemben. Azt akartam eredetileg elérni, hogy csak az lásson, aki ismer, és hozzá értem itt, de nem jött be teljesen. Hát be kell vallanom, hogy most kezdem felfogni, mi is az, amit a kedves tanárom próbált jó ideje belém verni. Nem elég tudni a varázsigét, és jól elmondani, ami már magában elmegy egy idegen nyelv órának, de a hangsúlyra is figyelni kell, hogy a kulcsszót nyomd meg, mert a végén másképp fognak a dolgok történni. Úgy tűnik én ezzel szívtam be, ugyanis nem a feltételen volt a hangsúly, hanem, hogy ne lássanak. Na, ez minden lesz, csak éppen nem túl érdekes mások számára. Oké, akkor elölről kéne az egészet kezdeni, de ehhez nekem semmi türelmem nincs az én adta világon. Inkább marad így, a kis kísértet ennyit igazán el tud viselni anélkül, hogy kiakadna. Na, meg ahogy elnézem a helyet, jobb, ha nem pattogok én, még szükség lehet pár pajzsra...
- Pontosan melletted vagyok a párkány felől. Sajnálom, nem erősségem a hangsúly... - válaszoltam vidáman a hölgynek, aki maga sem volt sokkal elfogadhatóbb idegállapotban, mint én, egyébként pedig a halmaza sem éppen az a fajta volt, amit olyan könnyű észre venni és megtartani. Inkább nem is mondok semmit. Ráadásul engem egyenlőre nem zavar a dolog, önmagamat látom, de a kezemben lévő kristályt szerintem más sem fogja észrevenni. Addig legalább van időm megnézni, miközben a kedvenc sárkányom túlesik a szokásos szitokáradatán. Ez utóbbi szerintem eltart egy darabig, senki nem repes az örömtől, ha valaki a fejében kezd el bányászni. Egyenlőre azonban nem engem szid hangosan, ráadásul nem is küldött melegebb éghajlatra, szóval alakul a helyzet, már ahhoz képest, hogy mennyivel lehetne rosszabb. Igaz, még így is majdnem kiment a fülem a szövegétől, de azt hiszem ezt kivételesen el tudom viselni, az én hangom még így is magasabb decibeleket üt meg ha kiabálok, és neki jó oka is van rá, hogy cseppet zabos legyen. Mondjuk igaz, ennek a fejbe belemászó istennő csak az egyik fele, a másik egy jó nagy adag sárkány, akik zabosak rá, ja és ki ne hagyjuk a vicc kedvéért a nyilakat sem, amiből szintén nincs kevés.
~Oké, Alex, hangerőt vissza, úgy is értem. A nyilakat pedig eltérítem, nem fognak gyenge pontokon eltalálni, a sárkányra koncentrálj! Bízom benned! - tettem hozzá csak azért is a végén a szöveget, hogy megnyugtassam, azért én sem vagyok ennyire a kételkedés mintaképe. Az ellenségem ellensége a barátom, márpedig a sárkányt közös célunk hatástalanítani, mert ha a többi isten veti be magát, itt kő kövön nem marad, és őket aztán végképp nem fogja izgatni, hogy én mennyire utálom a gyilkolást és még nézni is. Oké, vérontásból valamennyit ki kell bírnom, azt le is nyelem, de a kelleténél egy is több magas az én gyomromnak, talán pontosan ezért van az, hogy a múltkor annyira felhúztam magamat. Senki nem kérte, hogy előttem tegyék, igazság szerint, elegem is van azóta a vérontásból.
Hirtelen valami történt, a kristály fényleni kezdett, méghozzá elég élesen, az álcát is elnyomva, majd hirtelen kitágult, és egy burkot képzett körülöttünk, amibe bele került még jó pár ember is rajtunk kívül. Először azt hittem valami védelmi fal, hiszen amint hozzá értem, éreztem, hogy masszív és felfogja a varázslatot is, de rögtön utána egy sikítás visszarántott a valóságba, és tudatta velem, hogy nincs szerencsém, ráadásul a gömb valami miatt nem csak rám volt hatással, hanem mindenki másra is. A szellem mellettem mintha kezdett volna visszatérni az eredeti állapotába, a nagypapa korú őrnek pedig, aki szintén kifogta, hirtelen a ráncai kezdtek kisimulni. A fene, ez nem semmi mágia, ráadásul belülről még csak megtörni sem lehet, hogy csak egyszerűen ki tudjunk szabadulni belőle, mert ezt rögtön a megjelenésekor kipróbáltam. Ajjaj, külső erő fog kelleni, méghozzá nagyon nagy. A kapcsolat Alexszel még működött, azt rögtön leellenőriztem, amint sikerült összeszednem magamat, ráadásul nagyjából azt is láttam, hogy ő mit tesz. Oké, máskor nem ajánlanám neki ezt a tömeghisztériát, de jelenleg elég közel volt ahhoz, hogy lássa, ahogy az emberek alatta megváltoznak, és így én is fel tudtam mérni a terepet. Ha jól láttam, egy másik kristály vizet kezdett el ömleszteni magából, és egy harmadik is csinált valamit az emberekkel. Ha jól látom az ő koruk meg nőtt. Szuper, ez kell ide, meg egy segítőkész sárkány, és asszem az utóbbit meggyőzni nem lesz könnyű.
~ Alex, kell egy kis segítség. Az északi gömbnél vagyok, pontosabban benne, és ezt nem lehet összetörni csak úgy. De van egy tervem. Benne lennél? - ezerrel reménykedtem, hogy megint szitkozódás mellett lesz egy igenlő válasz is, miközben a fejemben lepörgettem az eseményeket vele is megosztva. Ezt elmagyarázni túl nehéz lett volna, inkább a képeket küldtem át neki, hátha ezzel könnyebben megérti, hogy mit is akarok tőle, lehetőleg azelőtt, hogy a többiek ideje elfogy. Szerencsére tényleg benne volt a dolgokban, bár fogadni mertem volna, hogy erre önszántából nem lenne hajlandó.
- Nyugalom, és mindenki készüljön fel, rázósan fogunk kijutni! - jegyeztem meg hangosan, és cseppet sem zavart, hogy csak a hangot hallják egyesek, és kép nincs. Majd lesz, ha tényleg kell, közben pedig már láttam, ahogy a sárkány felénk tart, majd egy jól irányzott kanyarral tesz felettünk egy fél fordulatot, aminek eredményeként valamelyik testrésze, igazság szerint azt nem akarom tudni melyik, de mozgásba hozta a gömböt, amely elindult és áthaladva az egész piacon, pár standot, meg emberek, elérte a másikat, amelynek fordított volt a hatása, majd irtózatos erővel bele csapódott. Ha ez nem töri meg őket, akkor semmi, engem meg le kell majd ütni, ha még egyszer bevállalok egy ilyen szörnyű utat. Nem hittem volna, hogy sikerül az egész gond nélkül, de nyilván valaki jókora erővel lőtt bele a kapszulába, mivel simán, biliárd golyó, vagy éppen foci labda imitációjaként került el, és meg sem állt a másikig. Egyenlőre azonban ahhoz túlságosan szédültem, hogy megnézhessem, kin landoltam, és mennyire hatott a nyakatekert ötletem...