Stern

Tárgy: Re: Stern 2011-01-20, 9:27 pm

*Nyugodtan áll a tömegben. Véletlenül sem mutatná ki undorát.
Carnët nézi, amint éppen a tőröket nézegeti. Nem látja mindig, a vásárosok jönnek-mennek előtte, így néha kitakarják a nimfát. Egy újabb szabad pillanatban már az előbb látott sötét harcos lép a nimfa mögé, s akkor már megpillantja az arany sárkány is a kis tolvajt.
Elismerése a harcosnak, gyorsan és nagyon hatékonyan járt el.
Látja, amint egy idősebb férfi is közbelép, majd pillanatok alatt távozik a fiúval.
Még mindig ott állva figyeli, ahogy a vörös nimfával szóba elegyedik a harcos.
Kain világos bőrű arca nem mutat érzelmet. Sötét szemei egy ideig még figyelmesen rajta nyugszanak a két alakon, a fiatal harcoson és a karcsú nimfán.
Egészen addig, amíg a tömegen idegesség fut végig.
A sötét „mágus” is felkapja fejét, s már érti is, hogy miért. Sárkányok szelik a levegőt, alig emelkedve Stern legmagasabb tornyai fölé.
Külső szemlélő azt hinné, hogy hunyorog, valójában összevonta szemöldökét és szűk szemrésén keresztül koncentrál. Áll a közelben egy tiszt is.
Az ő karját ragadja meg meglehetősen erősen. A katona oda is pillant, s nem épp barátságos tekintettel, de ez érdekli a legkevésbé a sárkányt.
Halkan, a tiszt szemébe nézve mélyesztve sötét tekintetét szól hozzá, ellentmondást nem ismerően.*
- Ez elterelés. Régi sárkány trükk. Nem ők a fő csapása a sárkányoknak. Legyetek résen.
Mondd meg a kapitánynak!
*Régi, de el nem feledett emlékek ébrednek benne. Igen, még a háború idejéből, amikor ő is előszeretettel vett rész hasonló hadműveletekben. Csakhogy nem a repülő csapatok között foglalta el helyét, hanem a beszivárgók csoportjában. Könnyedén kihasználták a védelem gyengeségeit.
Nem szívesen emlékszik vissza, de ennek most Stern veheti hasznát.
A tiszt egy pillanatig még áll, talán tiltakozna, de Kain mostmár ráripakodik.*
- Menj már!
*A tiszt végre elindul, s a sárkány ekkor tekint csak vissza a nimfa és a harcos irányába.*

Tárgy: Re: Stern 2011-01-21, 4:18 pm

//Bástya a szellemecskével//

Furcsa volt itt ülni és csak nézni, hogy mi történik, mondjuk úgy, odalenn. Na jó, ez most pont úgy hangzott, mintha vagy kilométerekkel feljebb lennék, és onnan figyelném az eseményeket mint valami extra kiadásos kívülálló. Hát valójában most éppen az is vagyok, az itteni tömegben túl sok az egy négyzetméterre jutó emberek száma az ízlésemhez képest, így szerintem még egy darabig maradok én azon a gerendán, ahol eddig is ücsörögtem. Nem olyan rossz hely ez, mögöttem a falnak lazán neki tudok dőlni, és hála ennek a fának, ami nagyon nem úgy néz ki, mintha hatvan kilónál többre tervezték volna, szerintem nincs az az elvetemült alak, akinek kedve támad mellém telepedni. Nem akarok senkit sem megítélni csak úgy, és valami téves következtetést levonni a mondandójából, de tudom, hogy amikor valaki már harmadszor jön ide és érdeklődik, hogy nem unatkozom-e fenn és egyedül, már elég nehéz olyan magyarázatot találni a dologra, mint a túlzott aggódás. Szerintem legalábbis ekkora nem létezik egy idegen irányába, de ha tévednék, akkor javítson ki valaki. Most mindenesetre addig eljutottam, hogy kicsit idióta helyemnek hála, olyan vagyok, mint egy rossz játék résztvevője/fődíja, és éppen ezért kezdem már nagyon unni a dolgokat, arról nem is beszélve, hogy még mindig semmi olyan eget verően fontos dolog nem történt, ami indokolttá tette volna a kirendelésemet ide, mint felügyelő. Mondjuk nem mintha annyira figyelnék a munkámra, ha valami baj volt, a katonák előbb intézkedtek, minthogy én zuhanással lejutottam volna az ülőhelyemről. Egyébként meg kell, hogy mondjam, azért nagyon szimpatikus helyzet volt a jelenlegi, főleg figyelembe véve a lenti tömegnyomort. A legtöbben már eléggé összepréselődtek egy-egy sátor előtt, ahol valami érdekesebbet árultak. Na, most szerintem nem lenne olyan dolog, ami miatt én hajlandó lennék oda bemenni, hacsak nem találok valami marhát, akinek kedve támadt erdei vadakat árulni háziállatnak, mert annál szerintem betelne a pohár nálam is. Oké, nem a legnagyobb a tűrőképességem, de ha elérem, hogy tényleg kifogyjak belőle, hát oda a leállításomhoz nem lesz elég pár egyszerű lény. Szerintem azért ez nem fog összejönni, de egyszerűen nagyon nem szeretem, ha nem tudják megkülönböztetni azokat az állatokat, amelyek a ház körül élnek és szelídíthetőek, azoktól, amelyeknek az erdő az otthonuk, és nem szabad elvenni a függetlenségüket. Szerintem ez utóbbi fajta a jobb, mert értelmesebb, mint hinné az ember, és ráadásul a legtöbben van annyi értelem, hogy rájöjjön, mikor van szükség tényleg arra, hogy beleavatkozzon a dolgok menetébe. Szerencsére egyenlőre senkit nem láttam vesszőkalitkákkal közeledni, és ennek örülhetnek is, mert nagyon úgy áll, hogy a mai napot minden és mindenki megússza egy tipikus Akahana-féle nagyjelenet nélkül teljes egészében. Na, lehet örülni...
Hirtelen teljesen megváltozik itt minden, mintha valaki fogta volna, és egészében megfagyasztotta a levegőt. Hát, erre van esély, ugyanis jó ideje lehűlt, de eddig nem volt ilyen hirtelen változás benne. Most mintha minden egyszerre vette volna át a hideget, és kezdte el volna magából ontani. Bár pár pillanat alatt rájöttem, hogy messze nem erről van szó, csak történt valami, ami megzavarta azokat, akik képesek voltak észlelni minden apró változást. Éppen csak egy pillanatba telt nekem felfogni a dolgokat, a következőben már sikeresen talpra is szökkentem, hogy megnézhessem, mégis mi okozta a pánikot. Még eléggé messze, az égen kivehető volt néhány folt, amelyet ha jobban megnézett valaki, felfedezhette, hogy egyre nagyobbak és furcsább alakúak lesznek. Pár pillanat is elég volt hozzá, hogy felmérjem, vagy fél tucat sárkány tart erre, és valami azt súgta, éppen eszük ágában sincs csak úgy elmenni a város mellett. De mégis mi a fene van itt, ami ide vonzotta őket, tudtommal jókora tömegiszonya van a legtöbbnek. Nem tudom miért, de ez így nagyon nem lesz jó.
- A francba! - szaladt ki a számon, miközben gyorsan visszaléptem a gerendára, ahol az elmúlt időt töltöttem, hogy a felfelé, faltörő kos módra igyekvő katonák ne engem taroljanak le. Már bocsánat, de nem éppen az a típus vagyok, aki csak úgy egyszerűen kibír egy ilyen ütközést, és ezért jobb is nem próbálkozni a hasonlóakkal. Köszönöm, semmi kedvem összeszedni pár zöld foltot, bár szeretem azt a színt, a bőrömön nem áll jól egyik sem belőlük... De annyit attól még megtehetek, hogy elintézzem, legalább a vicces kedvű szellemecske, ne hozzon rájuk frászt. Merthogy a leányzó, aki eddig engem boldogított, éppen most riogatja a sárkányok miatt szerintem már így is eléggé feszült társaságot. Na, nem lennék a helyükben, nem lehet valami vidám dolog pont így megpróbálni nyugton maradni. Egyszerűen csendesen mozogva sétáltam fel a férfiak után egy felsőbb fokra, hogyha már itt vagyok, akkor hadd nézzem meg, éppen mi is tart erre azzal az utánozhatatlan sebességével. Mivel a szellem éppen ott tartózkodott, egyszerűen elmentem mellette, mintha nem is látnám, csak a sárkányokat keresném. Remélem senki nem fog azért engem is hozzá hasonlítani, és kipróbálni esetleg, hogy mennyire is vagyok sebezhetetlen. Az ilyenhez sem hangulatom, sem idegzetem nincs. Ráadásul ahogy innen számolom, öten vannak a kedves pikkelyesek, akik éppen fel akarják oszlatni a vásárt. De jó, én meg nem mondom nekik, hogy rossz az ötlet...
- Tudod, szerintem nem kéne csak úgy frászt hoznod a katonákra! - jegyeztem meg csendesen a szellemnek, figyelve rá, hogy senki ne tudja meg, én is látom, csak egyszerűen mintha magamban motyognék. Szerintem ő hallotta azért, másnak meg nincs semmi köze hozzá...

//próba kettő, bár szerintem ez is kicsit hosszú -.-" //

Tárgy: Re: Stern 2011-01-21, 9:47 pm

* Miután a nimfa megfordult láttam arcán a meglepődöttséget. Ezek után, rajtam volt a sor, hogy meglepődjek, mikor szó nélkül nyújt felém egy zacskót, benne néhány süteménnyel. Mikor tekintetem a zacskóról újra a nimfa arcára vándorolt, még mindig csak állt, a zacskót felém tartva és továbbra se szólalt meg.*
~ Miért nem szólal meg? Mit kéne tennem ezzel a zacskóval? De kínos, szinte semmit se tudok a nimfákról és a szokásaikról. Biztos tennem kéne valamit, különben csak nem tartaná így felém ennyi ideig, de fogalmam sincs, mi lenne az. Valaki igazán kisegíthetne. ~
*Alig, hogy befejeztem a gondolatot, az áru körüli tömegből egy kéz ragadta meg a fiút és rántja ki a kezeim közül. Ránézek a férfira, akihez az a bizonyos kéz tartozott, majd a kis színjátékot követően, el is tűnnek a vásárlók sűrűjében.*
~ Végül is, miért ne engedjem el őket? Nem történt semmi komoly, ráadásul, ezt a napot, nincs kedvem elrontani, azzal, hogy az elkövetkező időszakot néhány katona társaságában töltsem és bizonygassam a történteket.
* Visszafordultam a nimfához, aki még mindig ugyanúgy tartotta a zacskót.*
~ Lesz, ami lesz. Veszek egy süteményt.
* Határoztam el magam, de még mielőtt a kezem megmozdult volna, a nimfa keze hirtelen elindult a kezemben lévő erszény felé. Ez újra összezavart kicsit, de miután Carnë bemutatkozott a zavarodottságom is elillant.*
- Semmiség volt. Engem Gylnar Radeknak hívnak. De inkább csak Radek.
* Miközben bemutatkoztam Carnë a szemembe nézett és én is az övébe. Soha nem gondoltam volna, hogy valakinek lehetnek ilyen szemei. Egyszerűen vonzotta a tekintetemet és egy pillanatra el is vesztem azokban az igéző zöld szemekben. Csak akkor szabadultam, mikor Carnë kicsit lehajtotta a fejét. Követtem a tekintetét és láttam, hogy az új tőrömet nézi. Ekkor jutott csak eszemben, hogy nem is olyan rég, igaz akaratlanul, de hallottam pár mondatot, amit az árus feleségével váltott.*
- Egész jó kis darab, szerintem még jó hasznát fogom venni. Neked sikerült megtalálnod a hozzád legjobban illő fegyvert vagy csak a kínálatot nézegetted?
~ Eléggé felesleges kérdés, hiszen már tudom rá a választ, de mégse mondhatom neki, hogy kihallgattam, még ha nem is szándékosan.
- Ha szeretnéd, megpróbálhatok segíteni a választásban. – ajánlkoztam fel nem sokkal az után, hogy az előző kérdésemre megkaptam a választ.
* Miután sikerült újra jó helyet szereznem Carnë mellett, megkérdeztem, mégis milyen jellegű tört szeretne, mire illetve hogyan szeretné használni. Miután megválaszolta a kérdéseimet, alaposan szemügyre vettem újra a kínálatot, néha felvettem a kiszemelt tőrt, hogy alaposabban megnézhessem. Egy-egy ilyen alkalommal megkértem Carnët, hogy vegye kézbe és mondja el milyen érzés, milyennek gondolja. Carnë válaszaitól függően vagy magam elé tettem vagy vissza a helyére, ahonnan felvettem. Mikor végeztem a kínálattal, a magam elé rakottakat néztem át újra még alaposabban, majd két tőrt választottam ki ezek közül.*
- Szerintem ezek közül kellene választanod.
* Miután Carnënak átadtam a tőröket, észrevettem, amint egyre többen néznek az ég felé. Követtem a példájukat.*
~ Sárkányok! Ezt nevezem emlékezetes napnak! Nem elég, hogy ma látok először elfet és nimfát. Sőt az utóbbiak közül meg is ismerhettem egyet. Most még sárkányokat is láthatok. Igazán szép látványt nyújtanak, ahogy köröznek a vár fölött. De jó lenne még közelebbről látni egyet, persze csakis úgy, hogy a végén ne darabokban és ne, mint harapnivaló végezzem. Viszont miért van az az érzésem, hogy a sárkányok megjelenése nem fog javítani a nap további részének hangulatán? Hiszen csak köröznek. Ha akartak volna, már lecsaphattak volna a vásár résztvevőire.

Tárgy: Re: Stern 2011-01-23, 4:48 pm

*Lépéseket hallok. Két férfi lehet az, talán katonák.*
- Hölgyem jól van? Minden rendben?
*Biztos rájuk ijesztettem. Fejemet megrázom, így jelezve nekik, hogy nincs semmi bajom, majd mosolyogva felállok.*
- Köszönöm az aggódást, de semmi bajom, csak tüsszentettem egy nagyot.
*Csuklyámat még jobban a fejembe húzva elhagytam a padot és a két katonát.
~Kéne egy új fegyver, meg néhány íj is.~
*Gondoltam, majd elindultam abba az irányba ahonnan a leghangosabb ajánlatokat hallottam. *
- TÖRÖKET TESSÉK! FEGYVEREKET! JÓ MINŐSÉGŰEK!
*Egyszer csak halk suhogásra lettem figyelmes. Rögtön felnéztem az égre. ~Sárkányok! És ott is van két vörös sárkány!! Nem hiszem el! Ilyen ”szerencsém” is csak nekem van! ~
*Gyorsan köpenyem egy részét az orrom elé kaptam, hogy így enyhítsem az illatot, amit éreztem, majd ismét felnéztem az égre. A másik kezemet ellenzőnek használtam, hisz pont a szemembe sütött a nap.*
- Ezek meg mit keresnek itt?
- Menj már!
*Ahogy léptem egyet előre, nekimentem valaminek, vagy inkább valakinek?*
- Bo- bocsánat nem volt szándékos….
~Ne már! Sárkány ez is! Mi van itt?? Sárkánytalálkozó?... De őt ismerem!!
*Szépen lassan felnéztem egyenesen bele a férfi fekete szemébe.*
~Hát persze!!! *szinte éreztem ahogy koppan a felismerés* Ismerem a kaszás fogadóból!~

Tárgy: Re: Stern 2011-01-23, 11:05 pm

*Radek nagylelkűsége sokat segített abban, hogy az addig kissé kellemetlen szituáció oldottabbá váljon. Carnë örült ennek, hiszen mindezidáig megszólalni sem tudott a megilletődöttségtől. Az addig sötét alak ezek után szimpatikusabbá vált a nimfa szemében. Amint észrevette, hogy Carnë nagy érdeklődést mutat az általa megvásárolt tőr iránt, rögtön megkérdezte, hogy ő milyet szeretne pontosan magának.
- A tőr egy kissé nőiesebb fegyver a kardnál, és jobban elrejthető. Minden képen olyat választanék, ami dobó tőr, így akár messzebbről is támadható vele az ellenség. A két tőr közül melyik az, amelyik erre alkalmasabb? – Tette fel Carnë számára a kérdést.
*Közelebb lépett az asztalhoz hogy megnézze a kiválasztott tőröket. Megkönnyíti a döntését, hogy csak két fegyvert pakolt ki maguk elé. A nimfa megbízott az ismeretlenbe, mert mind abból, amit a fegyverekről elmondott, teljesen hozzáértőnek tűnt. Egy pillanatot sem gondolkodott, rögtön odatette elé a kiválasztott tőrt. Carnë azonnal a kezébe vette és tüzetesen vizsgálgatni kezdte, majd lassú mozdulatokat tett vele a levegőbe.*
- Egészen más érzés a kezemben tartani ezt a fegyvert, mint egy kardot. Sokkal könnyebbnek tűnik. Szerencsére eddig még nem volt rá szükségem, mert a kardom is elegendő volt, hogy megvédjem magam. Az utazásom során sajnos olyan szituációba keveredtem, ahol igen erős ellenséggel volt dolgom. Hála a többi bajtársamnak és a fegyveremnek, nem történt nagyobb baj. - A nimfa nem akart többet mesélni a történtekről, hiszen már szerencsésen túl van rajta, csak az igaz példa kedvéért hozta most fel neki. -
*Mivel most először tart a kezében tőrt, úgy gondolta, hogy segítséget kérhetne a férfitól a fegyver használatához. Mielőtt ezt megtenné, magára erősíti, hiszen ruházta jó nimfához illően nem takarja túlságosan testét, így meg kell néznie, hogyan sikerül elrejtenie legújabb szerzeményét. Szerencsére a tőr tokja olyan színű, hogy egészen egybeolvad ruházatával.
A férfi csendben figyeli, amint a nimfa ügyeskedik, talán azt várja, hogy Carnë segítséget kérjen tőle.
Már eddig is éppen eleget tett érte, nehogy tolakodásnak vegye. Az a baj, hogy nem ismer itt senki mást, aki segíthetne. Mit csinál akkor, ha hirtelen használatba kell vennie a fegyvert?
Amint ezt kigondolta a levegőben a vár fölött köröző sárkányokat pillantott meg. Rögtön az a kérdés fogalmazódott meg benne, hogy vajon milyen szándékkal jöttek?
Carnë éppen szólni akart Radeknak, hogy nézzen fel a feje fölé, de addigra már ő is kiszúrta őket.*
- Nagyon ijesztőek ezek a hatalmas szárnyasok itt fölöttünk. Lehet, hogy máris szükségem lesz az új fegyveremre? Megmutatná nekem, hogyan kell használnom?- Kérdezte a nimfa és egyenesen a férfi szemébe nézett. -
*Tőlük nem messze, a másik sátornál egy csapzott alak, kissé erőszakosan megragadta az egyik katona karját, és közben súgott neki valamit. Nem volt egészen egyértelmű a mozdulat szándéka, hiszen a férfi fáradtnak és sérültnek tűnt. Lehet, hogy csak egyszerűen ez teszi őt indulatosabbá.
Carnët kíváncsivá tették az ott történtek, így megkérte beszélgetőpartnerét, hogy nem túl feltűnően nézzék meg, mi történik ott. Amint elindultak, a katona otthagyta a férfit. Igazán egyik sem tűnt feldúltnak, békében váltak el egymástól.
A nimfa amint közelebb ért a szintén sötét köpenyes alakhoz, hirtelen ismerősnek tűnt neki. Mintha valahol már találkoztak volna. Kísérője látthatta arcán a felismerést.*
- A fáradság és kimerültség ennyire felismerhetetlenné tud tenni valakit? – Tette fel a kérdést magának hangosan Carnë. –
*Radek nagy valószínűséggel ebből nem sokat érthetett.*

Tárgy: Re: Stern 2011-01-24, 1:30 pm

//Carnë, Radek, Mitsi//

*Végre a katona elsiet. Kain fúj egyet. Utálja, ha a kétlábúak ilyen értetlenek. Még a segítséget sem fogadják egyből. Nem is gondol bele, hogy mágusként s a mostani állapotában nem éppen hihető az előadása, miszerint ismeri a sárkányok taktikáját.
Haja kissé ápolatlanabb a szokásosnál, bár csapzottsága azért mérsékelt. Inkább csak bőre fakóbb még a megszokott fehérségénél is, s mivel kabátja jól rejti testét, semmi egyéb nem látszik a külsején, csak arcán, haján és a mozgásán.
Egy pillantást vet vissza a nimfa felé, aki épp a sötét külsejű harcossal beszélget. Ében szemeinek villanását láthatják is mindketten, de a következő pillanatba el is kapja, mert valami könnyedén meglöki.
Persze sebei még nem gyógyultak meg egészen, így a hirtelen lökéstől fájdalmas arccal görnyed össze. Fogát összeszorítja, s csak úgy sziszegi ki a választ.*
- Nem tesz semmit…
*A lány, aki nekiment, nem tudta kibillenteni egyensúlyából az arany sárkányt, de nem is kell.
Csapzott haja az arcába lóg, ahogy felegyenesedik, miután úrrá lesz a fájdalmán.
Csak most veszi jobban szemügyre és ami először feltűnik neki, hogy a lányon az uralkodó szín a kék, s hogy elf az illető.
Másodjára már azt is felfogja, múló fájdalma mellett, hogy a lánnyal már találkozott, méghozzá nem is olyan régen a Nagy Kaszáshoz címzett fogadóban, mikor Haleran istenség nem kicsit megtréfálta a fogadó vendégeit Dremer elorozott kaszájával.
Akkor ő előbb ájultan látta a tündét, majd még megpillanthatta harc közben is. Ami feltűnt neki, az a különleges kivitelezésű kard volt.
Bár a harc alatt csak villanásokra látta, annyit megállapított, hogy egyedi fegyver.
Oldalra pillant, s észreveszi, hogy a nimfa és az ember őt figyelik. Szemöldökét összevonja.
Nem szeret szem előtt lenni, ahogy tömegben sem.
Jelentősen ront ez a komfortérzetén, de nincs mit tenni.
A nimfa is ismerősnek tűnik, s végre ráébred, hogy a vörös haj az, ami leginkább megmaradt benne. Nem emlékszik, hogy a nevét megmondta volna, de ő is ott volt a fogadóban, s Kain már emlékszik, hogy sikeresen ki is húzta párszor a csávából.
Ő bő hét évszázada alatt már látott néhány nimfát, de egyen kívü nem volt többnek vörös haja. Az a bizonyos Riana volt, Risan nője. Ők is ott voltak az Éj-hasadéknál, erre még emlékszik.
Megrázza fejét, remélve, hogy az emlékeket ez eltűntesse a fejéből.*

Tárgy: Re: Stern 2011-01-24, 5:42 pm

//A kapitányi torony - Furia //

Furcsa, szinte már egészen tűrhető volt itt a helyzet. Stern magában felér egy rémálommal, amiben az emberek vitték a pálmát a legrosszabb szörnyek helyett, és minden egyes újabb lény egy-egy fegyver volt számukra, amitől égnek állt a hajam. Nem szívesen megyek ilyen helyekre, mivel itt senki nincs, aki fel tudná fogni, mire is képesek azok, akik régebben éltek, és miért kell őket tisztelni, így olyan a helyzet, mintha öt évesek vennének körül. Olyan megalázó, hogy most mégis be kellett ide tennem a lábamat, hála a szertelen nimfáknak, bár azt erősen megköszönöm nekik, hogy hajlandóak voltak olyan helyre behúzódni, ahol, hogy úgy mondjam, valamivel jobb a helyzet. Merthogy éppen az egyik tornyot nézték ki maguknak, hogy megpróbáljanak ellenem elbújni, ami már eleve halva született ötlet. De legalább nem kellett most a napon lennem, ami már egyébként is kezdett bosszantóan égető lenni. Igaz még nem volt túl meleg, de én már most éreztem, hogy mennyivel melegebb van, mint ott, ahol én élek. Nekem már a pluszba menő hömérséklet is komolyan zavaró tud lenni a legtöbbször, így ez elég ütős volt. De eszem ágában sincs a lányok előtt megmutatni, hogy mennyire zavar a meleg, a végén még elbízzák magukat, és azt fogják hinni, hogy máskor is le tudnak lépni, pedig ez nem fog megtörténni. Ezért is komolyan dühös vagyok már, előre megmondtam mindenkinek, hogyha akar még tanulni, maradjon a fenekén.
Végül a tornyon belül a lányok után haladva próbáltam megtalálni a jó utat, mikor hangokat hallottam kintről. Valaki elkezdett kiabálni, hogy sárkányok, és hamarosan már én is láttam az egyik résből, hogy felbukkantak. De jó, nem szeretem túlságosan őket, de ha lesznek olyan kedvesek, és feloszlatják a tömeget, akkor itt miattam akár bombát is robbanthatnak. Legalábbis szerintem addigra, mire ezek komolyan bele lendülnek a dolgokba, a lányokat haza tudom küldeni, így azt csinálnak, amit csak akarnak. Nem hiszem, hogy túl sokan lennének errefelé, akik velem értenek egyet, de nem érdekel a dolog. Akinek van egy kis esze, az simán meg tudja érteni a gondolataimat. Időközben pedig sikeresen kijutottam egy másik toronyhoz is, ami szintén árnyékban volt, de már nem láttam a lányokat. Viszont mást igen, egy majdnem teljesen fekete nőt, legalábbis ruháját és ami a haját illeti, az volt, és nem úgy nézett ki, mintha olyan fiatal lenne.
- Elnézést, nem láttál véletlenül errefelé pár nimfát? - fordultam hozzá, miközben ki akartam lépni, de a cipőm sarka sikeresen belesüppedt kicsit a földbe, így akaratlanul is megbotlottam. Nem estem el, a falban meg tudtam kapaszkodni, de így is eléggé feltűnő volt a kiscserkész számára, aki a közelben tartózkodott, mert megcélzott azonnal engem. - Ne érj hozzám, nincs semmi bajom! - sziszegtem szokásos, jeges hangnemben oda neki, engem egy ember csak ne tapogasson. El vagyok nélküle is, köszönöm szépen. Keressen mást, aki segítségre szorul!

Tárgy: Re: Stern 2011-01-25, 2:16 pm

//Kapitányi torony, őr, Hisame//

*A katona üres kézzel kénytelen felemelkedni, amire a fekete sárkány ismételten csak egy mosollyal reagál. Dehogyis pirul ő el egy kis lehajlás miatt, vagy kétlábú segítőkészsége miatt.
Nem olyan fából faragták. Vissza is térne a köröző sárkányok önfeledt bámulásához, amikor hirtelen megjelenik mellette egy teljesen fehér nőszemély.
Furia első pillantásra végigméri a szinte világító égimeszelőt.
Impozáns látvány, meg kell hagyni, s pillanatok alatt rá is jön, hogy nimfával van dolga.
Furia kisepri szép, fiatal arcából fekete haját, s úgy néz ismét a nimfára.*
- Nem, ha voltak is, a sárkányokat figyeltem.
*Szemével követi a fehér nő mozdulatsorát, ahogy megbotlik, majd a falba támaszkodik.
Meg sem mozdul, végignézte volna, ahogy elvágódik a földön, esetleg a fal mellett.
Ellenben az őr nem. Már lép is oda, hogy segítse a fehér szépséget, de az igen határozottan küldi el melegebb éghajlatra.
Furia elhúzza a száját.*
- Pff…
*Ha nem nimfa lenne, hanem esetleg sárkány, nagyon is szimpatikus lenne számára a nő.
Azonban faji hovatartozása igen rossz pontnak számít az ősi sárkánynál.
Rianára emlékezteti, még ha teljesen más karakter is a két nő.
A vörös céda csavarta el Risan fejét és vitte száműzetésbe a sárkányok ezreit számláló sereget.
Ezt sosem bocsájtja meg neki.
Visszatérve a fehérkéhez, még mindig ott áll, így a fekete sárkány kénytelen felnézni rá.
Nem kedveli az ilyet, habár szándékosan választott átlagos női termetet, hogy minél észrevétlenebb maradjon Sternben.
Nem szívesen tűnik fel, viszont maradna a sárkányok szemlélésénél.*
- Gyönyörűek…
*Jegyzi meg a nimfának, pusztán hogy valami információt szerezzen róla.
Ha már ide vetette a sors.*

Tárgy: Re: Stern 2011-01-25, 4:23 pm

//Kapitányi torony - Furia//

Megint ki kellett jönnöm a napra, és tessék, máris kezdődött a rossz része a dolognak. Nem tudom miért, de valaki nyilván büntetni akar, mert kevés dolog van, amit jobban útálok, mint magát a meleget és ezt az égető fényt, amely bármit képes lenne lángra lobbantani. Én a legszívesebben kiirtanám, mivel nagyon zavaró tud lenni, főleg amikor éppen rossz szögben áll az égbolton. Hiába, minnél melegebb van itt, annál nagyobb a sugárzás, és ráadásul nem nekem tervezték ezt az időt. Bocsánat, de én vihar párti vagyok, meg a nagy havazásoké, ha valaki napfürdőzni akar, inkább fogja magát, és a nyár nimfáját keresse meg. Bár most én is szívesen megtenném, bármennyire is nem szeretem, mivel meg kéne beszélnem vele, hogy én itt és most egy szép nagy adag jeget bűvölök a városra. Na jó, nincs még annyira nyár sem, valóhában majdhogynem csak tavasz van, de egyszerűen az ilyesmi nem tud izgatni. Tartom magamat, hiszen nem olvadok el a melegben, de csúnyán le tudnék égni, ráadásul kiifejezetten nehéz olyan levegőből lélegezni, ami nincs tele apró jégkristályokkal, mivel így nem elég nedves. Ezek még nem hallottak páráról, vagy mi? Nem hiszem el, ez így szörnyű, ráadásul a két kedves kis nimfa is fogta magát, és felszívódott, mielőtt még megnézhettem volna, merre is mentek, így most maradhatok itt az éterben és élvezhetem a napsütést, amit persze utálok, meg a hímek társaságát, akiket szintén utálok, ha lehet mondani, még az előbbinél is jobban.
Sőt, ami azt illeti, most már kezd tőlük komoly herótom is lenni, mivel nem bír pár leszállni rólam megint, és a hátamon, sőt, ami azt illeti, inkábba fenekemen érzem a pillantásukat. Nem tudom mennyire tetszik nekik a látvány, de ha fél méternél közelebb mernek hozzá menni, eskü, odafagynak majd a földhöz. Sőt, ami azt illeti, ez a nap amúgy sem lesz jó, és még a botlásomnak hála, a kiscserkészt is kifogtam, akinek szemmel láthatóan nincs jobb dolga egy sárkány támadás idején, mint amúgy is morcos nimfákat kísérgetni. Meg persze az nem tűnik fel neki, hogy pont annyira van szükségem erre, mint egy jókora sebre a hátamon. Köszönöm szépen, lépjen le, amíg még mondhatni, hogy kedvesen viselkedem vele szemben. De persze ezt neki nem olyan könnyű dolog beadni, mivel éppen felém tart, és még mindig nem hiszi el, hogy nem kérek belőle. Már nyújtotta is felém a kezét, mire mérgesen elhajoltam előle. Próbálkozzon másnál!
- Nem ment ki a bokán, és a hátam közepére sem kívánom egy férfi érintését. Viszlát! - szegeztem neki ingerülten és jeges hangon, mivel nagyon nem akart lelépni. De úgy tűnik, ez sikeresen leszerelte, nagyon dühös arccal, de végül csak hajlandó volt tovább menni, és engem hagyni a fenébe. Én pedig simán elengedtem a nem túl higiénikus falat, bizonyítva, hogy semmi bajom, csak sikeresen belesüllyedtem valamibe. Nagyon remélem, hogy nem valamilyen ürülék volt, vagy itt elszabadul a pokol. Óvatosan néztem le, és szerencsére csak valami fegyver véste lyukat sikerült kifognom. Egy fokkal jobb... Közben a lány válaszolt, és jobban megnézve meg tudtam róla állapítani, hogy nem nimfa, és nem is elf. Vagyis sárkány. Hát, nem a kedvenceim, de van pár, akivel kibírom egy légtérben. Bár azok jegelve vannak, de ez mellékes információ. - Bár nekem nem a fajtám, és valójában a jég sárkányokat szeretem, el kell ismernem, hasznosak. Kezdett itt már émelyítően sok ember felbukkanni... - válaszoltam mellékesen, miközben még egyszer megpróbáltam helyzeti előnyömet kihasználva átlátni a tömeg fölött, hátha van a közelben még a lányok közül...

Tárgy: Re: Stern 2011-01-25, 5:22 pm

*A nimfa határozottan küldte el az őrt*
~Nem mondom, igencsak komoly férfiundora lehet. Az ilyen nem alakul ki magától.~
*Minden esetre Furia arcán némi derűvel figyeli a jelenetet a katona és a fehérke között.
Igen, jól látja, hogy nem mai csirke már az előtte álló nő, de hát ő sem nevezhető éppenséggel fiatalnak, ebben a helyzetben nem a kor számít, főleg nem varázstudók között.
Érdeklődéssel figyeli, hogy a magas sarkú cipő ugyan mibe ragadt bele.
Furia kimérten bólint a nimfa szavaira.*
- Az emberek nem tudnak meglenni egymás társasága nélkül. Azt hiszik, ha sokan vannak, erősebbek.
*Sajnos a jégsárkányok nem bírják olyan jól a meleget, az ő hazájuk a messzi észak.
Az ősi sárkány járt is náluk, mikor toborozni próbált egy újabb sereget Lanur csapatai ellen, de nem járt sikerrel. A jégsárkányok nem álltak kötélnek, maradtak a békés, nyugodt jeges világukban.*
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de ilyenkor határozottan bántja az orromat a szaguk.
*Közben kitekint az őrre, de az tüntetően távolabb helyezkedett el tőlük, mintha megsértődött volna a nimfa szavaira.
Furia feláll a padról. Kabátját lazán a vállára veti, s úgy néz még mindig fel a nimfára.
A nap lassan eléri a padot és a feketében ő sem ül olyan előszeretettel a tűző napon.
Fekete ruhája karcsú derekára simul, miközben kissé arrébb áll, ahol még sűrűbb az árnyék. Sárkány testében nem is zavarná a meleg, de ebben a kétlábú testben valahogy mindig rosszabbul érzi magát.
Átpillant a fehérkére.*
- Feltételezem, te sem kedveled annyira ezt a napsütést. Pedig mára kevésbé meleg időre számítottam. Jobban örültem volna egy kis esőnek, jókora mennydörgéssel, villámlással….

Tárgy: Re: Stern 2011-01-30, 8:30 pm

Az utolsó falatokat is sikeresen gyomrába küldte, s közben lelkes szemlélődéssel sétált el néhány árus előtt. A fennhangon szórt dicshimnuszok nem hatották meg, melyeket a híres fegyvereikről zagyváltak a piaci kofák. Mert ezek akkor is csak kofák maradnak, ha vértezetbe bújva hull alá a hó, és támadást indít ellenük. Mint sivító disznók, úgy inalnának el a nem várt veszedelemtől. Na nem mintha ilyen helyzet valóban adódhatna. Na persze... Még, hogy támadó hópelyhek... Ilyen még a legvadabb mesékben sem fordulna elő.
De a lényeg az akkor is megmarad: a kofa az csak kofa, és nem feltétlen párosul rozsdás fazék hangjuk szakértelemmel.
Ennek ellenére tekintetét még sikerült párszor magukra vonniuk a kiabálóknak. A legutóbbinak csupán egyetlen okból sikerült ez: sárkányt kiáltott.
~Sárkány? Hol?~
Gondolatait kíváncsisága vezérelte tovább, s egy szempillantás alatt vette is az irányt a legközelebbi torony felé.
Nem volt tőle messze az a torony, vagy akár nevezhetjük bástyának is... Sydney nem sokkal később már a lépcsőkön futott felfelé.
Egy futó pillantást vetett csak a helyre, hogy van-e ott még valaki rajta kívül, de igazán nem foglalkoztatta, hogy egyedül van-e vagy sem.
A nő leakasztotta háti táskáját, kézbe véve turkált benne egészen addig, míg egy karcsú, sárgás színű fémrúd elő nem került a táska bendőjéből.
Halk neszre pillantott hátra, de semmi érdekeset nem látott egy vacak hollón kívül, mely rosszalló tekintettel pislogott felé miközben oldalazva lépegetett odébb és odébb a lőrések egyikében.
Sydney hamar el is vesztette iránta érdeklődését, s inkább rutinos mozdulattal húzta szét a fémrudacskát, melyet aztán kíváncsian tartott szeme elé.
- Azt aaa... Ezek jókora dögök...
Döbbent arckifejezéssel engedte le a távcsövet, és töprengve dobolt a kövön egyik lábával.
- Most mi a fenéhez kezdjek? *újra a közeledő bestiákra nézett* - Talán ideje volna lelépni...
~Lelépni?! Hogy lehetek ilyen hülye? Évek óta azért utazgatok, hogy végre nyakon csípjek egyet és tudományos szemszögből is meghatározhassuk mibenlétüket. Vagy csak puszta létüket?...~
- Lécelés lefújva... *lázasan törte fejét, hogy mielőbb kiagyaljon valamit, aminek segítségével, akár még a közelükbe is kerülhet anélkül, hogy az ő fejét léptetné meg a nyakáról egy bestia* - Akkor várok... Türelmesen.
Azzal lekucorodott a fal tövébe, s csak időnként kukucskált ki a lőrésen, hogy mennyire közelítették meg már a várat a sárkányok.

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*Stern vára felett tovább köröz az öt sárkány, s a kezdeti pánikszerű riadalom után, látva, hogy támadás nem indult, néhányan már idegesen bár, de visszatérnek a korábbi teendőikhez.
Sokan viszont most látnak először közelről élő sárkányt, így bizony szemlélik is őket. Kivált a várban tartózkodó gyerekek ámulnak nagyot a hatalmas bestiákon, akik a vár bástyái, tornyai felett köröznek egykedvűen.
Alex talán kissé elhamarkodottan reagált, mivel a katonák bár ámultak egy sort, csak feszültebbekké váltak a sárkányok megjelenésétől, s az idegen, kinek kékes arcát a nap is megvilágította, hirtelen „szökési” szándékával még inkább feltűnővé vált.
Közre is fogják hamarosan, s bár lándzsát a tömegbe nem visznek, előkerül néhány kard és felajzott íj is, melyek a köpenyes idegenre irányulnak.*
- Lassan a testtel, idegen! Talán bizony valamiben mesterkedsz?
*Gyanakszik a tiszt, aki láthatóan a kis csapat vezetője. Eközben a köpenyes sárkány felpillant, elenged egy halvány mosolyt Alex felé, majd a kis csomagot a fal tövében lévő kisebb-nagyobb kődarabok közé rúgja, s egy illúzióval épp olyanná teszi, mint a körülötte lévő darabok. Ő maga pedig eltűnik onnan, egyenesen ki a kapun.
Aventhis belépője arra jó volt, hogy a két íjászt még inkább a frász kerülgesse. Nem láttak még ők sem sárkányt, s az egyik lény éppen elég közel suhan el a bástyához, hogy lássák vörösen égő szemét. Kis híja csak, hogy nem rántanak kardot, s próbálják ledöfni a szellemet hirtelen megjelenésére.
Utána inkább összetorlódva hátrálnak a nem várt jelenség elől. Sárkányok, kísértetek, ez már sok nekik.
Akahana nem árulja el kilétét, talán jobb is, ha rejtve marad, hiszen a sárkányok szándékait egyenlőre senki nem ismeri. Minden esetre a kísértet egyre nagyobb riadalmat okoz a sárkányok mellett, hiszen a két íjász több társát is figyelmezteti a természetfeletti lény jelenlétére a bástyán.
Hamarosan egy lándzsás őr is odalép az istennőhöz, s próbálja leküldeni a várfalról.*
- Kisasszony, kérem, fáradjon beljebb a várba, itt nem biztonságos!
*A nyugati bástya tövében tevékenykedő sárkány, ugyanúgy hagyja ott kis csomagját, mint ahogy tette azt a keleti kapunál lévő társa is és hamarosan igyekszik is el a bástya tövéből. Mivel a piacon kell keresztül jutni, ha el akarja hagynia várat, ezért könnyen lehet, hogy a tömegben valaki esetleg megállítja a köpenyes alakot.
A kísértet és az istennő lehetnek csupán azok, kik megérezhetik a csomagot rejtő kisugárzást, mely mágia jelenlétére utal, de vajon megtalálják-e a szövetbe csomagolt kristályt, mely oly szépen vegyül el a bástya tövében lévő kődarabok között, mintha egy lenne közülük?
Az északi toronynál a harmadik sárkány is elhelyezte társaihoz hasonlóan a csomagokat, majd ő is sietve elindul, hogy elhagyja a várat.
Carnë és Radek ügyesen megúsztak egy zsebtolvajlást, hála a férfi szemfülességének és gyors közbelépésének, míg a Kain által szalasztott katona csak kis idő elteltével ér oda Sadirhoz.
A kapitány a fejét vakarja, ugyanis nem tudja hova tenni a légi bemutatót.
Azonban az arany sárkány üzenete hála a katonának eljut hozzá.
Nem teheti meg, hogy minden kofát és vásárlót átkutattat, s még ha így is lenne, ekkora tömegben órákat venne igénybe ekkora tömegnél, s ki tudja, lenne-e eredménye?
A kívülről érkező támadást pedig a tornyokba küldött őrszemek hamar észreveszik.
A kapitány homlokán izzadtság gyöngyözik.*
- Helion! Mozgósítsd a teljes őrséget! Mindenki a falakra, akinek nem dolga a rend fenntartása odalent!
*Visszatér a levegőben repkedő sárkányokhoz.*
~Jól jönnének most azok a mágusok, akiket Onoria nem küldött segítségül…~
*Mitsi nehézségei bizonyára csak tovább fokozódnak, hiszen a nevezett légi parádé bemutatói egyre mélyebbre ereszkednek, s így közvetlen közelről érezheti lassan őket.
Furia és Hisame a kapitányi torony tövéből figyelhetik a sárkányok röptét, a kérdés az, vajon meddig marad meg ez a békés állapot?
Ha feltette volna bárki ezt a kérdést, a válasz hamarabb érkezik, mint gondolta volna.
Az első az egyik arany sárkány képében, aki egészen véletlenül, mintha csupán elvétette volna az ívet, karmaival belekap az egyik torony tetejébe. A karmok szinte szikrát hánynak a köveken. Ez éppen az a torony, amiben Sydney is nézelődik, s egy pillanatra közvetlen közelről tekinthet be a bestia szemébe, amint elhalad az egyik lőrés előtt, hogy utána újra forduljon a torony tetejére. Bizony nem kevés intelligencia is sugárzik belőle, ha van szeme észrevenni a lánynak, láthatja, hogy nem vadakkal van dolga, s talán emiatt is veszélyesebbek.
Azonban a másik négy sárkány is mintha így járna, egyre másra bukdácsolnak a tornyoknak, s éppenséggel azoknak, amelyekben őrszemek figyelik a tájat.
A tömeg ismét morajlik, mert bár a várat építői erősre építették, s a falak is tartanak még, azonban kisebb kődarabok, stukkók, s a tető szerkezete megadja magát, s egy része a tornyok belsejébe, más része éppenséggel a vár udvarára zúdul.
Jól teszi mindenki, ha figyel, mert a hulló kő és fa könnyen sérülést okozhat és a sárkányok minden bizonnyal tartogatnak még meglepetést....*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-01, 2:26 pm

// Akahana //

*A bástyáról leugorva válok láthatóvá, miközben a négy sárkány is össze-vissza köröz a bástyák körül.
A két őr bizony igen csak meglepődik, sőt halálra vált arccal pislognak ide-oda, hol rám, hol a sárkányokra.
Egy picit kuncogok, majd a kérdésemre nem igazán kapok választ.
Legalábbis szó formájában nem, de hamarosan egy nő érkezik meg, akiről egyből tudom, hogy bizony egy istennő.
Mi az ilyesmit megérezzük, így egy kicsit hátrálok is és a szememben félelemmel vegyes tisztelet csillan.
A nő közelebb sétál az őrökhöz és hozzám és hamarosan egy apró kis mondatot suttog nekem, amit csak én hallhatok.
- Nem volt szándékos... - szólalok meg bűnbánóan a nőre nézve, majd figyelem, ahogy a sárkányok egy lejjebb ereszkednek.
Mintha egy csuklyás, sötét köpenybe burkolt alak egy apró kis csomagot rakna le a vár szélére és hamarosan érzem is a mágikus vibrálást, ami a csomagból jön.
Lekukucskálva a várfal oldalára egy halom sziklát látok.
- Érzed? Mágia szűrődik ki a csomagokból! - jelentem ki még mindig halkabb hangon, szavaimat az istennőnek idézve.
Persze felismerem őt - a Holdistennőt és a vadászok hű segítőjét.
Akahana.
Istennő.
Tisztelendő.
Ezek a szavak futkosnak a fejemben - persze nem látszanak - majd ismét kihajolok a vár oldalán.
- Megnézem mi az... - jelentem ki határozottan és lehunyva a szememet, hamarosan eltűnik, majd a vár aljánál jelenek meg megint.
Leguggolva, félre tolva hófehér, hosszú ruhámat keresgélni kezdek.
Hamar rájövök, hogy így nem igazán fogom tudni megtalálni a sok egyforma kő között az apró kis csomagot, így lehunyom a szemem és a mágia vibrálását követve tapintok ki egy lágy papírba csomagolt kis dobozt.
Lassan kinyitom a szememet és felemelem a csomagot, ami nemrég még az alaknál volt.
Máshonnan is érzem a mágia vibrálását, habár a kezemben lévő igen csak elnyomja a többit, de hamar rájövök, hogy bizony van még egy-egy kisebb csomag.
Ismét lehunyom a szemem, majd megjelenek Akahana előtt - már ha ezidáig még nem mozdult el onnan.
- Van még néhány a kastély körül - jegyzem meg és mélyen a nő szemébe nézek, majd alig észrevehetően hajtom meg a fejem és nyújtom a kis csomagot a nő felé.
Egy picit várok, hogy mond-e valamint, majd ha nem, akkor elmegyek megkeresni a többi csomagocskát, ha igen, akkor érdeklődve hallgatom őt.*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-01, 7:27 pm

A lőrésen át leste a hozzá közeli sárkányt, ami meglehetősen egyre csak közelebbinek tűnt neki, ahányszor csak kilesett.
Utolsó megfigyelése után kissé idegesen kapkodva a levegőt vetette hátát a hideg kőfalnak. Temérdek gondolat futkosott agyában. Többek között az is, hogy egyáltalán honnan a fenéből jött a gigászi ötlet, hogy éppen most kellett Sterbe jönnie? Mi a fenének? Hiszen csak azért érkezett, hogy találkozzon egy helybéli kutatóval, vagy felfedezővel? Már ez se volt tiszta számára. Minden esetre csupán meghívásra érkezett, mert saját körükből kapta a levelet, melyben Stern tudósáról írtak, s az ő dolga csupán a tapasztalat csere. Vagy ilyesmi.
Igazság szerint, most inkább szárnyakra szeretné cserélni tudását, s nem tapasztalatra. Előbbivel tuti, hogy totál veszett iramban hagyná háta mögött ezt a káoszt.
Mert neki kezdett ez egy felettébb kínos káoszra hasonlítani.
Újra megfordult, hogy kinézzen, ám ekkor szinte közvetlenül a sárkány szemeibe nézett, s az pedig visszanézett az ő zöld szemeibe, melyek úgy kerekedtek el, mintha a halállal nézne farkasszemet.
A bestia tekintetében épp azt az agyatlan és ösztönös vadságot nem fedezte fel, amit keresett volna. Helyette egy elszánt, talán dühös, és amolyan "előlem nem bújhatsz el" szempárral találta szemközt magát.
Dermedt mozdulatlansággal merült el tekintete a sárkányéban, s gondolatai mélységéből csak az rántotta ki, hogy körülötte hatalmas döndüléssel omladozni kezdett a fal.
Sydney egy szempillantás alatt hemperedett félre a hatalmas karmok elől, melyek a fal tetejét döntötték le. A feje fölötti gerendák is megadták magukat. Hallotta, ahogy jókora reccsenéssel törnek derékba, s épp csak sikerült elugrania a lezuhanó gerenda alól.
Futó pillantást vetett a lassan újra felé forduló sárkány szempárba.
Azok a szemek... Azokból a szemekből olyasmit lehetett kiolvasnia, hogy az előbbi kis belépő bizony szándékos volt, s még véletlen sem saját ügyességének köszönheti, hogy még él.
~Létezne, hogy szándékosan hagyott életben?~
További gondolkodásra nem igazán maradt ideje. A sárkány újra megindult, s ezúttal nem látott szemében kíméletet.
- Na jó! A következő fordulót kihagyom!
Igaz, nem kiáltotta hangosan szavait, ám sosem tudni, mennyire éles egy bestia hallása. Azt se tartotta kizártnak, hogy amaz tökéletesen értette, amit mondott. Még arra is megesküdött volna, hogy egy pillanatra mintha kárörvendő felcsillanást látott volna a szörnyeteg szemében.
Ezen most akkor sem agyalt. Gyorsan talpra szökkent, és spuri le a lépcsőn.
Már csaknem leért, amikor újra meghallotta a bestia "beérkezését".
~Ez most fájna, ha még odafönt volnék...~
Ennyi futott csak át az agyán, s a következő pillanatban megremegett alatta a talaj. Vagyis a lépcsősor. A remegés szinte azonnal megtette hatását. Sydney úgy hullott le a lépcsősorról, mint falevél az ágról. Csak nem olyan lassan történt nála. Egy kiadós sikkantás, és már landolt is. Beletelt néhány másodpercbe, mire a portól való prüszkölést abba bírta hagyni, valamint az is időt vett el tőle, hogy a szemét ellepő port valahogy kikönnyezze helyéről.
Aztán homályosan, de végre mégis látott. Valami világos ruhájú alakot pillantott meg a törmelékek között turkálva.
Látta, amint felvesz valamit, és mintha föltartaná. Fogalma sem volt, hogy egy szellemet lát.
Nem tudni, hogy a fejét verte-e be esés közben és attól látta, vagy valami folytán eleve látni képes volna ilyesmiket? Ki tudja? Ő nem az biztos. Hiszen nem is tudta, most mit lát. Csupa elmosódott körvonalak mindenütt. Csak ennyit érzékelt pillanatnyilag.
Végül mégis összekaparta magát, és feltérdelt. Térden állva próbált kivenni valami azonosítható alakot a láthatóan zavartan futkosó tömegben.
- Nagyszerű... Ettől a hülye portól semmit nem látok.
Szeme sarkából ismerős sötét alakot pillantott meg. Nem bánta volna, ha az a jóképű fazon lett volna, akit korábban szemrevételezett. De most ez izgatta a legkevésbé.
Maga sem tudja miként, mégis elbotorkált a sötét kontúros alakig. Igaz, a falnak lapulva tette ezt, ám így is jobb, mint sehogy. Mellé érve még így "félvakon" is érzékelte, mennyire magas az illető. Bár tőle nem nehéz magasabbnak lenni. A lehető legcsöndesebben szólította meg. Hiszen, na nehogy már fölhívja magára a figyelmet, amikor ilyen semmilyen állapotban leledzik.
- Elnézést. Segítene kérem? Egy kis vízre lenne szükségem... A szemem lassan kieszi ez a hülye por... Kérem!
Kicsit mintha tisztult volna közben a kép. Sydney felnézett az ismeretlenre.

Tárgy: Re: Stern 2011-02-01, 10:12 pm

*A vár udvarán egyre nagyobb riadalmat keltenek, a levegőben köröző sárkányok. Nem tudni, hogy milyen szándékkal érkeztek! Carnë kezdi úgy érezni, hogy vonzza a bajt. Bármerre megy is, ott biztos, hogy furcsa dolgok történnek! Ameddig a hegyekben lakott nem gondolta, hogy az ő kis egyszerű mindennapjaiban furcsa lényekbe botlik. Eddig soha nem találkozott még sárkánnyal, és most egyszerre, ha jól számolja öt is repked fölötte, ráadásul különböző színűek.
A tömeg hangjából ítélve nem csak a vörös nimfa lepődik meg az itt történteken. Az eddig hangosan kiabáló kofák most hírtelen elhallgatnak, valahogy kevésbé érdekeli őket a nagy konkurencia. Talán a saját életüket féltik, és nem véletlenül. A vásári rengeteg egyre hangosabb morajlása hallható.
Mivel a nimfa és Radek a kapitány tornyától nem messze beszélgetnek, így még éppen hallják, amint az alkapitány a katonákat mozgósítja. A parancsoló hangjából némi bizonytalanság érezhető, mintha nem lennének elegen ahhoz, hogy ezzel a pár darab, nagyobbacska sárkánnyal megbirkózzanak. Egy szárnycsapásuk kivédéséhez is, egy kisebb fajta hadseregre lenne szükség. A katonák láthatóan értenek a szóból, fegyvereiket a vállukra csapják, és elindulnak a várfalakra. Elég nagy a toronyban a mozgolódás. Carnë, Radek felé pillant, akinek nem látszik ijedtség az arcán!*
- Nem látni a félelmet, túlságosan is nyugodtnak tűnik! Biztosan többször került már olyan szituációba, amikor az élete forgott kockán! Igazam van?
* Nézett a nimfa kérdőn Radek felé.
Beszélgetés közben, Carnë faforgács hullását észleli, ami pont a férfi vállára esik. Felpillantott hát a mellettük lévő toronyra, hogy megnézze mi is ez pontosan. Egy sárkánynak úgy sikerült a landolása, hogy a tornyot súrolta. Persze arra senki nem gondol, hogy talán veszélyes lehet ott állni alatta. Radek szerencséjére a nimfa éppen felnéz, amikor egy nagyobbacska léc darab éppen a férfi feje felé tart. Arra már nem volt ideje Carnënak, hogy figyelmeztesse őt, így inkább egy határozott mozdulattal megfogta a karját és arrébb rántja. A korábbi nyugodt arckifejezés gyorsan ijedtbe csap át. A léc a férfi fekete köpenyének az alját súrolja. Senkinek nem esik bántódása. Jó lesz egy picit arrébb menni és ott beszélgetni, talán a piac közepén, ahol nincs épület, ott biztonságosabb.
Carnë a sok minden mellett teljesen elfeledkezik a tőrvásárlásról. Visszaszalad hát, hogy kifizesse az általa kiválasztottat. Hirtelen egész sokan lettek a fegyverek után érdeklődők.*
- Az lesz a legjobb, ha mindenre felkészülök! Nem tudni, hogy ezek a dögök itt fölöttünk milyen szándékkal érkeztek!
*Szól hangosan, és kissé idegesen a mellette tolongó férfi, mint aki attól fél, hogy valamiről lemarad!
A kofának és feleségének láthatóan tetszik, hogy végre igazán beindul az üzlet.*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-02, 1:36 pm

//Kapitányi torony, Hisame, meg az őr... Very Happy

//

*Furia megvárja, hogy a nimfa követi-e az árnyékba, s ugyanúgy várja a válaszát is a korábban elhangzottakra.
Talán a nimfa el is indult, de mindenképpen érdemes neki, ugyanis az árnyékos rész felett van egy kiemelkedés, ami alá viszonylag jól beférnek ketten.
Viszont közben a köröző sárkányok érezhetően veszélyesebb manőverekbe kezdtek és az egyetlen kék sem kíméli a kapitányi torony tetejét.
Lakótoronyról van szó, mely a vár középső részén áll, ahonnan jól rá lehet látni Stern minden védművére és az udvarra is, ahol éppenséggel a piac van.
Az ősi sárkány fel is néz, s a következő pillanatban már fehér karjával ki is nyúl és megragadja a még fehérebb tél nimfát, hogy szó nélkül berántsa a saját háta mögé.
Ha Hisame esetleg azon morfondírozna, hogy vajon miért is tette ezt a sárkány, hát gyors, és hangos választ ad rá a magas lány hűlt helyére zuhanó faldarab, melyet a kék sárkány „balesete” mozdított ki a helyéről. Láthatóan a kövek és zsindelyek egy része ennél messzebbre is repül, a piacon tömörülő kétlábúak tömegeire.
No, őket a fekete lány véletlenül sem sajnálja.
Kárörvendő mosollyal szemléli az örvénylő masszát, s a szinte tapintható rémületet.*
~Testvéreim…igen, ez az!~
*Az őrnek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy rájuk figyeljen, ugyanis épp ébredezik vérző fejjel a körülötte lévő romok között.
Őt nem figyelmeztette senki az égi áldásra, s elég gyors sem volt, hogy esetleg beugorjon a torony bejáratán.
Minden bizonnyal a fejét díszítő acélsisak volt az egyetlen, mely a halálos sebtől megvédte, de még így is felrepedt a bőre, s némileg el is kábult.*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-02, 10:10 pm

//Kapitányi torony - Furia és őr//

Egyenlőre sokat nem értem el a kereséssel, de annyit sikerült összehoznom, hogy a sárkány szemmel láthatóan nagyon jól szórakozott rajtam, ráadásul fogadni mertem volna, hogy most éppen láttam a szemében is valamit. Mintha egy pillanatra megjelent volna a szemében az elismerés is, de rögtön utána letörölte az arcáról az érzelmeket, mint egy szobor. Hm, nem is rossz lány, szerintem vele nagyon ki tudnék jönni, elvégre ahogy eddig megnéztem, embereket ő sem szereti, abban a fekete cuccban biztosan nem a nap lesz itt a legjobb barátja, ráadásul egészen biztos, hogy nem mai csirke. A viselkedése legalábbis eddig nagyon arra hajaz, hogy idősebb, ráadásul arisztokratikus jellem. Szuper, pont az a fajta, akivel ki is tudok jönni anélkül, hogy komolyabban megsérteném. Vagyis, remélhetőleg nem sértem meg, bár szerintem azért kitelhet tőlem, hogy mondok olyat, ami rosszul érinti. Bár elismerem, nem úgy néz ki, mint akit olyan könnyű vérig sérteni, szerintem nem is tudnám azt én olyan könnyen megtenni, főleg, ha figyelembe veszem, mennyire tűnik dacosnak. Biztos, hogy az, különben nem itt lenne, ezért simán nem kapok frászt attól, hogy válaszolnom kell neki.
- Tudod, engem inkább a kisugárzásuk idegesít, túl nagy errefelé a szabadosság, senki és semmi nem tudna itt szerintem rendet tenni. Még ők sem! - utalok fel a sárkányokra, akiknek a jelenlétéről ugyan már mindenki tud, de valójában mintha észre sem vennék. Ha egy kicsit is komolyabban vennék a dolgokat, akkor akiknek nincs erejük, azok már régen leléptek volna innen, mert az most már nyilvánvaló, hogy ezek nem teadélutánra jöttek. Bár szerintem ezt már korábban is tudta mindenki.
- Csak ne figyeljen a hugom, mindjárt legalább jégeső lenne itt... - válaszolok a sárkánynak, miközben én is beljebb húzódok az árnyékba, hiszen ez a hely nem éppen arra lett tervezve, hogy naptól óvjon. De kicsit hátrább már sokkal kellemesebb ebből a szempontból az idő, és őszintén megmondom, nekem aztán semmi kedvem komolyabban találkozni bármilyen fénypászmával. Nem égetne meg, vagy olvasztana el, de kifejezetten irritálná attól még a bőrömet...
Mielőtt még elértem volna egy kiszögelést, amely végre sikeresen elnyerte volna a fényeket, sikeresen láttam, amint az egyik sárkány elsuhan a torony mellett és magával viszi a tetejét is. Meg kell mondanom, hogy még nagyon is kedvemre való lett volna a látvány, ha pont nem elénk akarják az összes törmeléket terelni. Előre felkészültem rá, hogy itt pár darabot közülük tönkre kell tennem, de az utolsó pillanatban a sárkány elrántott az útból. Szerencsére, mivel utána rögtön lezuhant egy csomó gerenda és kő, mondjuk nagy része egyenesen be is az emberek közé. Hát, ő bajuk, szerintem már régen el kellett volna húzniuk az éterbe. De persze nem tették, aminek az eredményét szerintem érzik is. Megjegyzem a hiperkatív őrnek is érdekes sebei lettek volna, ha a feje nem sérül meg komolyabban. Most viszont már nincs más megoldás, mint eltűrnie, hogy kapott egy nagyot.
- Köszönöm. Egyébként elismerésem a sárkányoknak, szépen dolgoznak. A nevem különben pedig Hisame. - mondtam óvatosan meghajolva, miközben körül néztem újra, hogy van-e még valamilyen lény erre, aki kőzáport akar ide zúdítani.

Tárgy: Re: Stern 2011-02-03, 4:07 pm

Maga sem tudta, hogy valóban várt-e bármi reakciót a kérésére, amire egyébként nem is történt semmi. Legalábbis egy ideig valóban nem történt semmi említésre méltó.
Egyetlen dolgot leszámítva...
A fekete ruhás alak lassan fölé hajolt. Erre abból következtetett, hogy amaz eltakarta feje felől a nap kellemesen melengető sugarait. Selymes súrlódással válaszolt a fekete köpeny viselője mozdulatára. Meleg, finom érintést érzett bal karján, s már-már poros karjára kulcsolódtak az ujjak amikor...
Hangok szűrődtek hozzájuk. Kiabálás, és lábdobogás. Valami fémes csörgött. Minden bizonnyal az őrség szedte össze magát annyira, hogy futva igyekezzenek a bajba jutottak segítésére.
Sydney erőteljes rántást érzett, s már talpon is volt. Még mindig égtek szemei a maró portól de, mégis látott annyit, hogy a szíve azon kezdjen tanakodni, hogy csak kihagyjon néhány ütést avagy inkább megálljon a rémülettől vegyes döbbenettől. Parázslón izzott fel egy szempár, mely közvetlen az ő szemeibe nézett. Egy pillanatig tartott csupán, aztán halk felhördülés, és a kíváncsi leányzó piheként rántódott odébb. A nő érezte, ahogy háta a falhoz csapódik. Ösztönösen kapott a vele szemben lévő köpenye után, amint érezte, hogy lábai alól kezd kicsúszni a talaj.
A kiabálás ekkor ért el közvetlen közel hozzájuk. A sötét alak észlelhetően feléjük kapta a fejét, majd reflex szerűen taszított egyet Sydney-n. Syd ujjai belekapaszkodtak a másik köpenyébe. Ujjai valami nem túl nagy, ám melegséget sugárzó tárgyat érintettek. Aztán jött az újabb falnak ütközés. Halk nyekkenéssel egyengetődött meg háta, és erőtlenül csuklottak össze lábai.
Markában továbbra is ott érezte a meleg dolgot, melyet érezhetően kiszakított támadója nyakából. Mert ő ezt bizony támadásnak vélte.
A sötét köpenyes különös morgással fordult sarkon és elsietett a közelgő hangokkal ellentétes irányba.
A nő megkönnyebbülten sóhajtott fel. Szemeiből kibuggyantak könnyei. Nem félt már, azonban abban a pillanatban, amint megpillantotta (még, ha homályosan is) az izzó szempárt, bizony félig meddig lepergett előtte rövidke élete.
Hallott korábban elejtett utalásokat, sőt még olvasott is "tudományos" feljegyzéseket a sárkányok népének alakváltoztatási képességeiről de... De arra nem számított, hogy egyszer, s ráadásul ilyen helyzetben fog eggyel szembe kerülni. Mert legbelül érezte, az a férfi... a támadója... az, akit korábban még alaposan meg is nézett... belül mindene azt üvöltötte, hogy az a férfi egy sárkány volt!
Könnyei természetes úton mosták egyre tisztábbá szemeit.
A dobogó lábak odaértek hozzá. Aggódó szemű katonák segítették talpra.
- Jól van hölgyem? Megsérült? *kérdezte az egyik katona, mely valószínűleg szanitéc forma lehetett*
- Semmi bajom. Jól vagyok. *Sydney tekintetéből talán még az istenek sem olvastak volna ki semmit, ami az előző eseményekre utalhattak volna*
- Látott erre gyanús alakot, netán feltűnően viselkedő személyeket? *a kérdést nyíltan szögezték neki, mivel látszólag valóban nem esett semmi baja azon kívül, hogy merő kosz volt az egész lány*
- Nem... Nem láttam... Nem jött erre senki... rajtam kívül...
A katonák tanácstalanul néztek össze, majd újra Syd-re.
- Ha szüksége van rá, akkor egy katona biztonságos helyre kíséri. *a beszéd végén aggodalmas pillantást vetett épp arra a sárkányra, mely elől a lány lemenekült*
- Boldogulok magam is... Köszönöm. Elég, ha útbaigazítanak. *Sydney már nem bánta volna, ha végre magára marad, és hagyják elmerülni gondolataiban.*
- A kapitányi torony mellett van egy közepes épület. Ott lesz rengeteg ember. Oda küldünk tovább mindenkit. Ott biztonságban lesznek a bestiáktól. Azok a falak még a legvadabb ostromoknak is ellenálltak eddig. Menjen csak!
A válasz befejeztével a katonák egykettőre odébb is álltak, hogy tovább kutassanak a behatolók után.
Tett pár lépést, majd gondolt egyet és az egyik istállóba sietett.
Még nem is sok idő telt el, amióta behozták ide hátasát. A sárga kanca megnyugtató nyerítése könnyed eligazodást nyújtott számára.
A ló egy kis, elkülönített "box"-ban álldogált. Láthatóan kitörő lelkesedéssel fogadta gazdája felbukkanását. Syd besétált egészen a fejéhez. Kedvesen, s egyben nyugtatólag megsimogatta, majd feldobta magát a jászol szélére, s ott ücsörögve kotorta elő táskájából korábban kezébe akadó szerzeményét, melyet támadója hagyott hátra, még ha nem is önként.
A tenyerében nyugvó tárgyra nézett. Már látta. Most már képes volt megállapítani, mit is tart kezében: sárkány alakot formáló medált. Maga a medalion tartalmazott különös írásjeleket is, melyeket leginkább a rúna betűkhöz tudott hasonlítani, ám azokkal ellentétben, ezt bizony nem volt képes elolvasni.
~ Hasonlít a nemesi címerekhez... vagy akár egy klán címerhez...~
- Szerinted? Nem épp olyan, mint egy címer?
Tenyerét a ló orra elé tartva mutatta a címert. A hátas némi hiábavaló próbálkozás után letett arról a szándékáról, hogy ő most ezt sebtiben leküldi bendőjébe. Egyébként sem volt oda a nem "ehető" dolgokért. Jobban örült volna egy almának.
Sydney kuncogva húzta el a mohó fogak támadásai elől.
- Nana! Ez nem ennivaló ám!
Nyakából kiemelte nyakláncát, majd a címeres medált ráhúzta, s aztán vissza a nyakláncot a nyakba.
A medált elsüllyesztette keblei közé, s amolyan "na innen szerezze meg bárki" mosollyal az arcán talpra szökkent. Odakint hallotta, micsoda zűrzavar uralkodik. Úgy gondolta, itt a fene se fogja keresni, s inkább lekuporodott a box árnyékosabb sarkába. Hátsója is puhán volt, hiszen melegítette, és kímélte csontjait a friss szalma. Térdeit átkarolva kucorgott a sarokban várva, hogy az események fordulatot vegyenek. Nem számított már, hogy milyen irányba is fordulnak az események. Csak azt akarta, hogy minél előbb legyenek túl ezen a napon, és mielőbb elhagyhassa ezt a sarkaiból kifordulni kezdő végvárat.

//Regélő, légyszike (ha lehet), az egyik sötét alakod legyen az amelynek a címere a kezemben maradt... köszönöm Smile

//

Tárgy: Re: Stern 2011-02-04, 1:48 pm

*Első hallásra is rájön, hogy a nimfa első mondata az emberekre vonatkozik. Szemével ismét a levegőben köröző, s immár a tornyokat módszeresen meg-megbökő, s karmaikkal is megtépő testvérekre pillant.
Már nem lehetne őket véletlen balesetnek minősíteni, de tervszerű támadásnak sem.
Ha tudnák ezek a kétlábú fajankók, hogy amit most tesznek a felettük szárnyaló sárkányok, az még csak enyhe fuvallatja sincs annak, mire ténylegesen képesek, ha jó vezető alatt kell erejüket megmutatni.
Furia felnéz a hideg szemekbe.*
~Jégeső…furcsa gondolat egy nimfától, de végül az is csak a természet része.~
*Csak biccent a köszönetre, nem azért tette, s nem is szívjóságból. Terve van a nimfával, s nagyobb haszna van így, hogy kirántotta a törmelék alól, mintha ott hagyja.
Ismét felnéz az aranysárkányra, aki a torony tetejét lökdösi újra, meg újra.*
- Valóban szépen dolgoznak.
*Csak ezután fordul a nimfához újra, s néz egyenesen a szemeibe.*
- Furia vagyok. Itt már biztonságban vagyunk, ez a is építmény megvéd minket a törmeléktől.
*Az őrt hagyja ott kóvályogni a szálló porban, s látja is, hogy balszerencséjére a sisak, amelynek az életét köszönhette, valahol a leomló toronydarabok alatt maradt.
Vajmi kevés esélye lesz ráakadni a magánál sem nagyon lévő katonának.*
- Csak játszanak, a sárkányok ennél sokkal többre is képesek lehetnek, mint nekidörgölőzni egy-egy toronynak…
*Mindenesetre kitörő élvezettel szemléli a megzavarodott embereket és egyéb lényeket a piactéren. Némelyek már igyekeznek is elhagyni a teret, de jól láthatóan minél beljebb van valaki a tömegben, annál nehezebben megy ez.
Ráadásul hajszál választja csak el őket egy jó kis pániktól, ami ekkora tömegben olyanná teszi őket, mint a vándorló rágcsálók.*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-04, 5:03 pm

//Piac, Mitsi//
*Az arany sárkány még mindig érezve kicsit sebeit újra a kék elfre tekint. Épp szólna már hozzá, mikor a tömeg felmorajlik és ő is hallja már érzékeny füleivel a hangot.
Ismeri ezt, amikor sárkány találkozik fával és kővel, a karmok hangja ez.
Fel is pillant, s épp csak van ideje elmormolni az igézetet, mellyel pajzsot emel maga körül.
Kezeit megemeli maga előtt, s a közeledő nagyobb tömegű kő kis hatásszünet után lassulni kezd zuhanásában, majd végül meg is állapodik a levegőben. Épp annyi időre, míg az alatt lévő emberek végre észbe kapnak és elállnak alóla. Namelyr eközben folyamatosan mormol valamit az orra alatt. Nyilvánvaló, hogy a varázslat, mellyel megállította a követ azzal az igével működik.*
- Mire vártok!?
*Ripakodik rá a még mindig csak bámészkodó, vagy éppen a meglepettségtől lemerevedett emberekre, mire végre elindulnak ki a kő alól.
Kain akkor már el is engedi, s jókora huppanással landol a torony darabja a földön.
Visszapillant, s nem érti, mire várnak még a katonák.
~Miért nem lőnek már?~
*Közben ismét az elfre néz. Nagyon reméli, hogy most nem akar elájulni, habár elég borzalmas ez így is, nem hiányzik, hogy a lányt is cipelni kelljen. Ezt a sok embert végképp nem menthetné meg, de valahogy mégis közösséget érez közülük néhánnyal.
Annyira azért nem is akarja megmenteni őket. Az éves jócselekedet is megvolt már azzal, amit tett a fogadóban azon az éjszakán. Annyira azért nem kedveli a kétlábúakat, hogy mindenáron segíteni akarjon nekik.
A kék elffel is és a vörös hajú nimfával azonban összeköti ugyanaz az éjszaka.
Jó lenne legalább őket kimenteni, de már most a kavargó tömeg el is rejti előle a nimfát és a fekete ruhás harcost.
Csak most ötlik eszébe, hogy hallotta ismét a hangot és felpillantva már látja is a feléjük tartó újabb darabot, ami ezúttal egy gerenda, valószínűleg a torony tetejéből.
Arra már nincs idő, hogy ismét megpróbálja megfogni a gerendát, ráadásul kissé lemaradva törött zsindelyek is kísérik.
Egy pillanat múlva megidéz egy energiapajzsot maga köré. Nem erre való, ez egyértelmű, de arra még elég, hogy a kék elf elé lépjen vele.
A pajzs csak lassítani képes a gerendát, mely még így is mellkason találja a sárkányt, kikerülve felé kapó kezeit is, és le is dönti lábáról, a mögötte lévő elffel együtt.
Kain mellkasába belehasít a fájdalom, s mágustestének tüdeje szűkölve küzd a levegőért, mely csak néhány pillanat múlva indul meg újra.
Megdörzsöli az ütés helyét, s fel is tápászkodik lassacskán. Köhög néhányat, majd kezét nyújtja az elfnek, hogy felsegítse.
Közben szemével a másik nőt, a nimfát is keresi, de nem látja.
Aggódó tekintettel néz körbe, miközben fél szemmel az eget is lesi újabb „áldástól” tartva.*
~Talán ideje lenne elhagyni a várat, mert itt nagyobb dolgok vannak készülőben….Nem az én dolgom megvédeni a kétlábúakat saját népemtől. Tettem már eleget, sokat is értük.
Arra valók a mágusaik, katonáik, hogy megtegyék…Mégis mit tettek ők értem? Az öreg máguson kívül senki semmit. Talán még a család, akik idehoztak. Őket jó lenne megmenteni…~

Tárgy: Re: Stern 2011-02-04, 10:19 pm

*Carnë lassú mozdulatokkal próbálgatta a fegyvert, közben abbahagytam a sárkányok nézését és lekezdtem figyelni a nimfa mozdulatait.*
~ Hát … Van még hova fejlődnie.
* Jegyeztem meg magamnak. Miközben tovább néztem a nimfát, belegondoltam abba az időbe, mikor még otthon voltam apámmal és ő próbált mindenre megtanítani, amit csak tudott. Elképzeltem, mint már oly sokszor, hogy is nézhettem ki, mikor először fogtam meg apám kardját, és én is hasonló módon vizsgáltam meg a gyakorló fakard és az igazi fém közötti külömbségeket.
Egyszer csak megszólal a nimfa és ezzel, vissza is ránt a valóságba. Majd újra próbálgatni kezdi a tőrt. Miközben néztem a próbálkozását, néhány hiba elég hamar fel is tűnt. Még annak ellenére is, hogy én se vagyok túlságosan otthon a tőr forgatásában. Minél tovább néztem a nimfát, egyre hangosabban hallottam apám hangját. – Hogy fogod azt a fegyvert! Figyelj már oda, mit csinálsz! Ezt nevezed vágásnak! Hol volt ebben az erő! Ne mozdulj bele ennyire! Nem a kardnak kell irányítania téged, hanem neked a kardot! –
Carnë egyszer csak abbahagyja a próbálkozást és felnéz a sárkányokra. Ekkor jut csak eszembe, hogy a nimfa figyelése közben teljesen el is felejtettem felhívni rájuk a figyelmét. Inkább én is újra felnéztem. A nimfa kérdésére, tekintetem visszatért a földre és újra szembe találtam magam azokkal a bizonyos zöld szemekkel. Ilyen helyzetben mi mást mondhattam volna, mint igent?*
- Természetesen megmutathatom az alapokat. Habár nekem se ez a fő fegyverem. – fejemet jobbra fordítottam és a hátamra erősített kard markolatára pillantottam, majd a szemébe nézve folytattam - Viszont egy kicsit nagyobb hely nem ártana.
* Miközben egy alkalmas helyet próbáltam keresni, Carnë felhívta a figyelmem egy őrre és az őt megragadó különös alakra. Nem volt túl bizalomgerjesztő a sötét ruhába öltözött csapzott alak, lehet pont ezért akarta megnézni. Hát elindultunk a katona és az őt megragadó alak felé. Alig tettünk meg pár lépést és a furcsa figura elengedtem a katonát, aki folytatta az útját, a férfi meg felénk nézett. Újabb lépések megtétele után, kicsit meglepődtem, mikor Carnë újra megszólalt, mert túl sok értelme nem volt a mondanivalójának, de mivel tudtam, hogy nem nekem szánta, ezért inkább figyelmen kívül is hagytam. Ellenben a katonák mozgolódása sokkalta figyelemfelhívóbb volt. Ki nem vette volna észre, miközben egymás után sietnek a várfalak felé kezükben, vagy vállukra vetve a már felajzott íjakkal. Látszott rajtuk, hogy nem újoncok. A mozgásuk és fegyelmük igazán elismerésre méltó. Láthatóan a társaságomban lévő nimfának is feltűnt a mozgósítás ezért megállt és felém fordult.
- Nem igazán, mert eddig kevés olyan helyzetbe kerültem, amikor kevésnek tartottam a saját képességeimet, és az ember igazán csak ezekben, a szituációkban van életveszélyben. Szerintem legalábbis. Másrészt, miért ne lennék nyugodt? – kérdeztem vissza egy mosoly társaságával – A sárkányok még semmi jelét nem adták annak, hogy támadni akarnának. Ha ezt akarták volna, akkor már rég megtehették volna. Még mielőtt a katonák komolyabban fel tudtak volna készülni ellenük. – kis hatásszünetként fejemet körbefordítottam, így láthattam az egymás után helyükre kerülő katonákat – Pont ezért nem érzem, hogy veszélyben lennék és így – Carnë hírtelen megragadta a kezem arrébb rántott.
* Nem értettem a dolgot, de még javában az egyensúlyvesztés zavarában voltam, mikor hallottam a léc landolását azon a helyen, ahol nem is olyan rég még én álltam. Reflexszerűen behúztam a nyakam, nem mintha számított volna bármit is. Miután sikerült visszanyerni az egyensúlyom, mostanra már eltűnt az a nyugodtság az arcomról, ami irány a nimfa érdeklődött. Helyét átvette a harag és nyomokban még mindig megtalálható volt rajta a félelem is, bármennyire próbáltam erőt venni magamon. Felnéztem a sárkányok felé, hogy megállapítsam, mégis honnan érkezhetett az életemre törő fadarab és talán arra is rájöjjek melyik sárkánynak köszönhettem az égi áldást. Hamar megtaláltam a feltételezett származási helyét, mikor megláttam az egyik torony állapotát, de a feladó kilétének kiderítésére már esélyem se volt. A ruhám leporolása, után Carnë felé fordultam.*
- Köszönöm az életmentő segítséget. Azt hiszem, tartozok eggyel. Nem hiszem, hogy az árusnál nyújtott apró szívességek, ehhez mérhetőek lennének. Visszatérve az előzőekhez, most már veszélyben érzem magam.- egy gyors mosoly után folytatom - Lehet nem ártana behúzódni egy masszívabb épületbe vagy egy nagyobb nyúlt terültre menni.
* Még szinte be se fejeztem, mikor Carnë hírtelen elkezdett szaladni egyenesen vissza az árushoz. Mikor láttam hova is fut, elhatároztam, hogy a tömegen kívül megvárom. Közben fel-fel néztem hátha egy újabb építkezési alapanyag unná meg a szolgálatot és úgy döntene leugrik vakációzni egyet a térre. Szerencsére se a sátor közelébe se az én közelembe nem akart landolni egy ilyen, viszont a sárkányok viselkedése kezd egyre jobban zavarni. Egyre agresszívebbnek mutatkoznak.*
~ Nem hinném, hogy ez túl sok jót jelentene a nap további részére nézve. ~ sóhajok egy nagyot ~ Miért kell elrontani ezt az eddig nagyszerű napot? Miért nem lehet egyszerűen olyan, mint amilyen eddig volt? Túl jó lett volna? De akkor is! Istenek! Miért kell?
*Rövidesen Carnë újra csatlakozik társaságomhoz. Alig, hogy befejezi a mondandóját, miért rohant vissza a tőr árushoz, mikor az egyik sárkány megint érinti az egyik tornyot, és onnan újabb darabok esnek le a téren tartózkodókra. Eddigre már többen is a sárkányok mozdulatait figyelték, és próbálták a többiek tudomására hozni, merre kell vigyázni, ha még nem tette volna meg az illető. Az egyik nagyobb darab nem is túl messze tőlem az egyik sátorra érkezik, ami rögvest megadva magát takarja be az alatta tartózkodókat. Ez nem volt más, mint a tőrárus sátra, ahol a figyelmeztetés után is még maradtak, mert nem tudott mindenki elmenekülni onnan. Hamarosan körbevették az emberek a sátor maradványát, mi is visszasiettünk. Miközben próbáltuk leszedni a törmeléket a sátorról, hogy az esetleges túlélőket valahogy kimentsük, addig néhányan az eget kémlelték, nehogy a végén azok is segítségre szoruljanak, akik segíteni akartak. *

Tárgy: Re: Stern 2011-02-05, 10:15 pm

//Piac. Kain.//

*Csak figyeltem, ahogy a sárkányok megkezdik a tornyok tetőszerkezetét. Az egyik torony, mely a legközelebb volt hozzánk, gyengének tűnt és a lezuhanó nagyobb tömegű kődarabok is ezt bizonyították. Szerencsére az alatta álló tömeg megmenekült mivel az arany sárkány, varázserejét bevetve, megmentette őket, bár így is rájuk kellett szólni, hogy ne nézelődjenek inkább álljanak arrébb.
Arany sárkány rám néz majd reccsenő hangot hallunk. Egy gerenda az mely egyenesen felém tartott. Arany sárkány elém lépve s elő hívva energia pajzsát lelassította annak sebességét, de ereje így is ledöntötte őt a lábáról, és vele együtt engemet is. Miután talpra állt kezét nyújtotta melyet megfogva felhúztam magam. Aggódva néztem rá, hisz most találta el egy gerenda.*
- Hé! Te arany sárkány... jól vagy?
*Kérdeztem majd köpenyem alá nyúlva rögtön elkezdtem kotorászni a szütyőmben valami jó kis szer után ami esetleges fájdalmát csillapíthatná.*
- Nem tudod mit keresnek itt ezek a sárkányok???
*Kérdeztem majd újabb reccsenést hallottam. Az egyik sárkány úgy döntött farkával találja el a tornyot, így annak felső darabjai nem egy helyre hanem szanaszét szóródva kezdtek zuhanni. A közelben volt egy kisgyermek aki nem tudva mit csinálnak a többiek csak nézte a feléje zuhanó darabokat. Gyorsan odaugrottam és köpenyemmel beborítva őt szorosan magamhoz húztam, majd egyik kezemet a levegőbe emelve, tenyeremet az ég felé fordítva , gyorsan összeszorítottam a markomat.*
- Ruptum!
*Miután a varázsszó elhagyta a számat, a kődarabok és a kisebb nagyobb gerenda darabok apró, pici darabokra robbantak szét, és mint porszemek hullottak le a földre. A robbanás nem volt túl hangos, de fűl sértő volt, így a kezeim közt lévő kisfiú elkezdett sírni.
Mikor köpenyemet leemeltem róla láttam, ahogy a krokodil könnyei lecsorognak az arcán és próbálja kezével letörölni.*
- Most már semmi baj picur.
*Mondtam neki majd letörölve könnyeit, kezembe vettem, fel álltam és visszamentem az arany sárkányhoz*
- Nem tudom, te hogy gondolod, de ez nem mehet így tovább. Vagy meg kellene velük beszélnünk, hogy menjenek el, vagy erőszakkal eltenni őket innen. Nem akarom, hogy halandók halljanak meg. Elég volt az amit a fogadóban láttam. Remélem te is így gondolod. Ezek itt nem tehetnek semmiről, és nem tehetnek ellenük semmit.
*Mondtam és szorosabban öleltem magamhoz a karjaimban lévő kis fiuskát aki még mindíg sírt.*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-06, 3:58 pm

*Éppen indulna a sötét alak felé, de akkor az idegesítő katonák körbefogták. Bizalmatlanul fürkészte őket, ideges lett. A fő tiszt már kérdez is. Alex összefonja a karját. De még mindig a fekete alakot nézi, aki rátekint és elmosolyodik, majd arrébb rúgja a csomagot. Alex összehúzza a szemöldökét és érzékeli az utána történt varázslatot, így biztos volt abban, hogy mások nemigen fogják észrevenni a csomagot, így nem kell sietnie. Most inkább valahogy le kellene kaparnia magáról ezt a seregnyi idiótát. A fő szószólóra tekint s úgy szólal meg kissé flegmán.*
-Én bizony semmiben, de maguk most engedték el azt, akit eredetileg keresnek. Most ment ki a kapun. De hát úgysem fogják felismerni, mert miért is tennék, hisz maguk azt hiszik, engem keresnek. De egyáltalán miért is keresnek bárkit is?-
*Pff... belebonyolódott saját szavaiba. Nézte a felé tartott íjakat és kardokat. Rühellte a helyzetet. Persze gyorsan és egyszerűen kitörhetne, de nem szeretné felhívni magára a figyelmet. És azt sem szeretné, ha mások őt is ellenségnek képzelnék, és megint letámadnák nyilacskáikkal, mint legutóbb. Akkor is képes volt Akahana leszidni őt. Pedig csak rájuk mordult... A gondolatra el is mosolyodott, de valahogy a helyzetben kicsit groteszkül hatott. Főleg hogy közel álltak az egyik toronyhoz és éppen feléjük száguldozott pár cserép meg gerenda. Mivel Alex a katonákkal volt elfoglalva és nem nagyon tudott volna elugrani, mert akkor megszurkálta volna magát pár karddal meg nyílheggyel, így egy helyben kellett maradnia és csak annyit tehetett, hogy felemelte a karját, s azzal védte magát. A gerenda elé és a katonák elé zuhant, bár pár nagyobb fadarab a sárkány karjára esett, s érzett is valami furcsa érzést. Majd mikor leállt a famaradvány-eső, akkor leeresztette a karját, s feltekintett.*
-Húha... ezek bevadultak.-
*Mondta jól hallhatón. Majd az egyik katona kikerekedett szemekkel mutatott Alex karja felé.*
-Öhm... uram... a karja...-
*Alex először a férfira bámult, hogy mi baja van már megint, majd a karjára nézett. Egy hegyes fahusáng átdöfte a jobb alkarját. Szépen kilátszott a fa másik vége a karja alján.*
-Wow...-
*Mondta kissé halkabban. Majd úgy nézegette, mint az egyik várba a festményeket. Körülötte már vöröslött is a ruha, de tudta, ha kihúzza, még jobban vérezni fog. Azonban nem hagyhatja benne, nehogy elfertőzzön. Így odafordul a főtiszthez. *
-Nem adna valamit, amivel beköthetem a sebem?-
*Úgy mondta, mintha csak annyit kérdezne, vajon hány óra van. Mintha nem fájna neki, mintha nem történt volna semmi. Pedig fájt az, csak annyira meglepődött, na meg tetszett is neki a látvány, hogy a fájdalom már eszébe sem jutott. Nem mindennap látni ilyet. Még egy darabig nézegette. Végül a tiszt mégis adott egy kis gézt - nahát volt nála-, Alex átvette, kihúzta a fadarabot a karjából, amire persze muszáj volt vágni egy kis elsavanyodott képet, de aztán már kötözte is. Mikor szépen befejezte a katonákra nézett.*
-Pff... szerintem nem velem kellene foglalkozniuk, hanem azokkal ott.-
*Mutatott felfele, bár ő nem nézett fel.*
-Mert ha itt maradnak több minden a nyakukba hullik.
*És most már tényleg el akart menni a kapuhoz, ahol el volt dugva az a valami. De akkor a tiszt felocsúdott, s kardja élét a sárkány nyakához nyomta, amikor az el akart menni mellette. Alex megállt, majd a tisztre nézett.*
-Semmi szükség erre.
*Ott volt oldalán a kard, de nem akart harcolni. Minek? Ő az emberek pártján van. Nem is érti, a sárkányok miért rühellik őket annyira. Idióták. Az tény. De attól még ugyanúgy érző lények. Persze hatással van rá az is, hogy ő nem itt nevelkedett, nem tudja, mik itt a szabályok, illemek, mi a történelem, kitől köteles tartani, kit köteles utálni. Pff... alapból utálja ezeket az egyezményeket. Így illik, így szokás... Még ilyet! Mindenki a maga ura! Döntse el mindenki, kivel akar barátkozni és ne csodálkozzanak már azon, hogy egy sárkány az emberek oldalán van. De hogy most hogy lyukadtunk ki ehhez a témához, azt még az user sem tudja, így haladjunk inkább tovább. Alex határozottan a férfi szemébe néz. Majd hőt kezd kibocsátani magából. Nem mintha nem volna elég meleg a nap, még ő ráfűt egy lapáttal. Mivel a kard hozzáért a nyakához, az hamar felmelegedett, lassan a markolat is, így a tiszt ijedten elhúzta. Alex elvigyorodott.*
-Köszönöm.
*Majd ment tovább. Már éppen odaért volna a sziklákhoz, ahol el volt tüntetve a csomag, de akkor a katonák utánamentek. *
~Ezt nm hiszem el!~
*A katonák kissé értetlenül néztek, nem értették a férfi viselkedését, sőt kissé félelmetes volt, de mégis körbeállták, s a főtiszt megszólalt.*
-Uram, nem engedhetjük tovább!! Velünk kell jönnie, s ha kell, erőszakot is alkalmazunk!-
*Alex türelmetlenül lehunyta a szemét, majd hátrahajtotta a fejét. Kinyitotta szemeit, s az eget leste. Alakja mintha megremegett volna. Fényleni kezdett, s hirtelen hátrahőköltek a katonák. A szemük láttára változott át Alex egy vörössárkánnyá. *
~Pff... Akahana le fogja ordítani a fejemet.~
*Eleresztett egy gúnyos vigyort, ami vicsorgásra sikeredett. Őt aztán nem kötik semmiféle szabályok! Az istenek sem parancsolhatnak neki. És mi nekik szegény embereknek még egy sárkány, itt van a nyakukon eleve öt, plusz még azok páran, akik a zsákokat elhelyezték. Fel sem tűnik még egy hatodik. A tisztek máris rá akartak rontani pillanatnyi döbbenetük után, de Alex már el is rugaszkodott a talajtól, s felrepült a többi sárkányhoz. Egy aranysárkány épp készült volna nekimenni ismét az egyik toronynak, de Alex elé állt (repült). *
-Helló tesó! Mi járatban?-
*Kérdezte máris a sárkánytól. S remélte, az nem megy neki, hanem megáll és még talán válaszol is.*

//Jajj, remélem nem rontottam el semmit! Lassan kezd Akahana rám rossz hatással lenni. Annyit írok a semmiről, hogy az már nekem is fáj. //

Tárgy: Re: Stern 2011-02-06, 8:21 pm

A helyzet kezdett komolyan zavaróvá válni, és ezen szinte már semmi nem tudott segíteni. Nem tudom miért pont engem küldtek ide a vezetőségből, hogy figyeljek a rendre, hiszen köztudott, hogy Haleran után a legtöbbek szerint a második vagyok még mindig a sorban a legnagyobb felfordulás okozója címért, de persze a szelektív hallásukkal ezt az információt a többiek nem fogták fel, és egyszerűen megkaptam a napi nem túl kellemes feladatomat, amiről még azt sem lehet elmondani, hogy rutinosnak számított volna. Persze, elvégre én soha nem szoktam az emberek ügyes-bajos dolgait kitárgyalni, sem más fajokét, ehhez képest engem tudnak ideküldeni erre a piszok nagy vásárra, hogy tartsak rendet. Ügyesek, mondhatom... pluszban még a vicc kedvéért, szerintem kénytelen leszek nekik hamarosan nem túl kellemes hangon üzenni, hogy dobjanak meg valami kisegítővel, mivel itt egy istennel egyedül képtelenség fenn tartania a rendezettség látszatát. Igaz, hogy katonákból több, mint elég van a közelben, de azok sem tudnak mindenre reagálni, és habár az emberek problémáit legtöbbször meg tudják oldani, hogy úgy mondjam, azért nem mindennel boldogulnak ilyen könnyen, és ezek közé tartozik a különböző nem emberi lények nézeteltéréseinek orvoslása is. Szerintem nem fogják egykönnyen tudni megmagyarázni mondjuk később ők sem, hogy mégis mi a nyüves nyavalyának estek a másik torkának például egy tőr, vagy valamilyen segédeszköz miatt, amit annak sikerült az orruk elől elhalásznia. Biztos van abból másik is, ha meg nincs, ott van vagy kismillió egyéb a választékban, velem ugyan meg nem fogják etetni, hogy közülük egy sem felel meg az eget verdeső igényeiknek, mert olyan egyszerűen nem létezik. Én sem vagyok éppen az a könnyen lekenyerezhető fajta, meg érdekes feltételeim is vannak a tárgyakhoz, de ehhez képest már fentről találtam pár dolgot, amit ha vásárolni jöttem volna, biztosan megveszek magamnak. Így viszont csak messziről szemeztem velük, és örültem, ha olyan gazdára találtak, aki talán jobban tud rájuk vigyázni, mint én. Na, igen, tőlem kitelik, hogy elhagyom, elkeverek, vagy éppen valamilyen módon megkárosítok mindent, szóval eléggé strapabírónak számít már az a tárgy is, amely él úgy egy hétnyi használat után anélkül, hogy valaki vette volna a fáradtságot, és erősítő varázst pakol rá. Kevés ilyen van, nagyon, talán leginkább a tőrök azok, amelyeket általában használok, ezekre ahogy elnézem hamarosan nagy szükségem is lesz, ha itt hamarosan nem javul a helyzet. Bár, nagyon megnézném annak a képét, aki azután jön rá, hogy mi vagyok, hogy nekem esett valamivel. Fogadni mernék, hogy nem lesz boldog. Igaz, hogy mondjuk nem tudom miből jönne rá az isteni eredetemre, hiszen a külsőm átlagosnak is elmenne, a jelenlétemet meg annyira el tudom rejteni, hogy eddig senki nem szúrta ki akaratlanul, hogy nem egyszerű ember vagyok...
Az egyetlen, akinek már nyilván feltűnt, hogy én se vagyok halandó, az a kis szellem, aki ismét eltűnt a szem elől. Pontosabban én látom, nem tud elrejtőzni előlem, de mindenki más csak akkor tud a jelenlétéről, ha ő is azt akarja, és én azt merem mondani, hogy ehhez éppen nem sok kedve van. Vagyis szerintem éppen elég volt az is neki, hogy rá hozta a frászt az itt lévő őrökre, többet nem kéne igazán megzavarnia, van most nekik szerintem jobb dolguk is, mint egy vidám és játékos kísértetet kergetni körbe a bástyán. Fogadjunk eléggé lefoglalja őket az öt sárkány, akik megjelentek itt, hiszen habár eddig még egy sem vette a fáradtságot, hogy támadásra emelkedjen, gyanúsan közel vannak a falakhoz, és fogadni mernék, hogy a látszólagos "béke", ami a felbukkanásuk után kialakult, nem fog tovább tartani pár percnél. Ha bármi történik, itt átveszi a helyét a fejetlenség, és legalábbis az emberek nagy része nem fog mást akarni, mint menekülni innen, lehetőleg jó messzire. Vagy legalábbis messzebbre, mint amilyen közel a folyó van. Fogadni mernék, hogy páran már most azt nézik, melyik kijárathoz és nyitott kapuhoz is vannak a legközelebb, hogy ha baj van, azonnal menekülni tudjanak. Nos, minden elismerésem ezeknek, a "bátorságuk" fogadni mernék, hogy utánozhatatlan lesz. Ami azt illeti, már most látszik a magasabb helyekről, hogy kezdenek kicsit közelebb araszolni a kapukhoz az itt lévők. Na, ott komoly fennakadás lesz, ha mindenki egyszerre akar kijutni...
Közben a szellemmel foglalkozom, aki volt olyan kedves eltűnni mások elől, így már csak velem tud beszélni. Szemmel láthatóan felismerte, hogy istennő vagyok, mert eléggé mintha visszafogott volna a viselkedéséből a figyelmeztetésem után. Ennyire nem kell megijednie, nem akarom őt bántani, ami azt illeti, nem is vagyok rá dühös, ha nem rosszkor süti el ezt a viccet, szerintem csak egy jót kacagtam volna rajta. Most viszont, mikor az idegek már pattanásig feszültek egyesekben, akiknél ráadásul fegyver van, jobb nem ingerelni senkit. A véletlen baleset, ami a végeredmény lehet egy esetleges rossz felbukkanás miatt, túl erős indok. Hiába vagyok itt, egyszerre én sem tudok minden nyilat eltéríteni az élő célpontoktól, hogy falba vagy földbe csapódjanak, ahhoz nálam kicsit erősebb személyre van szükség.
Közben pedig végig nézhetem, amint valami nem túl bizalomgerjesztő alak éppen alánk, az egyik kőrakásra rak valamit. Ha csak a szememet használom, akkor annyit látok, hogy oda dobott egy követ, amely már el is tűnt a többi között, de amint behunyom a szememet, érzem az erőhullámokat, amelyeket az a kő indított útnak. Mintha valahogyan be akarná a teret hálózni, és eloszlatni benne valamit, de azt nem tudom megmondani, hogy ez milyen energia, és hogy egyáltalán a kő állítja-e elő, vagy ez csak egy szerencsétlen vezető, amit felhasználtak. A szellemlány mellettem is nyilván érezte az erőt, mivel megkérdezte, én mennyire érzékelem. Csak aprót bólintottam, utána már reagálni sem volt időm, mert eltűnt, hogy megnézze közelebbről. Egy ideig szemmel is kísértem, hogy mit tesz, de utána nem tudtam, mivel valami aktív kiscserkész megjelent, hogy letereljen a remek kis kilátóhelyről. Megy innen a fene, de én nem, köszönöm. Jobb itt lenni, ráadásul ezek ártani sem tudnak nekem, csak éppen ezt ő szemmel láthatóan nem tudja.
- Semmi baj, mindjárt megyek innen. De kérem, megtenné, hogy megnézi mi van ott a tető alatt? - mutattam kapásból balra és le, ahol éppen valami sötét ruhás férfiak beszélgettek, és már régebben kiszúrtam őket, mint lehetséges bajkeverőket. Nem fog megártani nekik egy kis razzia, addig legalább nem szívódnak fel valami gondot okozni. - Tudja azok a férfiak nagyon furcsán néztek rám, és az igazság szerint miattuk nem akarok innen elmenni... - vettem elő a legártatlanabb, kislányos énemet, mire a katona, aki kb. 40 éves lehetett, és fogadni mertem volna, hogy rendelkezik egy lánygyermekkel, kedvesen elmosolyodott, majd intett pár embernek, és elindultam lefelé. Nyilván azt hiszik, éppen most mentettek meg, pedig csak jó színésznő tudok lenni, ha arról van szó. Oké, nem a kedvencem a hazugság, de kellett egy indok, hogy ezt a helyet ne foglalják el, hanem hagyják meg nekem még egy kis időre. Legalábbis addig, amíg kiderül, mi a fenét csinálnak erre ezek a sárkányok, és miért nem emberi alakban tolták ide a képüket. Eskü, visszasírom lassan az időszakot, amikor Roober olyan volt, mintha hozzám ragasztották volna. Most jól jönne, ő gyorsabban lerendez egy ilyen komédiát, mint én. Sőt, igazság szerint nekem egyenlőre tippem sincs, hogy mit is kezdjek a helyzettel... Szerencsére még mielőtt komolyabban kétségbe eshettem volna, felbukkant a kísértet kisasszony, és át adott nekem valami nem éppen normálisnak számító csomagot. Még így is kicsit kő alakja volt, pedig határozottan éreztem, hogy amit a kezemben tartok, az majdnem kerek. Szép varázslat, elismerésem. Közben végre megtaláltam a nyitási helyét, és óvatosan kicsomagoltam a tartalmát. Nagy csodálatomra valami apró kristály volt benne, de nem tudtam azonosítani, hogy milyen fajta. Ez biztosan nem holdkő volt, azokat ismertem jól, és nem is valami sima világi drágakő. Ezt nem emberek, és nem is nimfák vagy elfek teremtették, az ő munkájuk ennél lágyabb szokott lenni. De ennél többet nem tudtam róla megmondani, még azt sem éreztem pontosan, az erejét honnan nyeri.
- Szerintem egyenlőre a többit nem kéne bántani, mivel kapcsolatban vannak. Ezekkel most vagy támadni, vagy védekezni lehet. Ha védelmi kör része, nagyon gyorsan vissza tudjuk rakni, hogy működjön. Ha meg pusztítóé, akkor nyilván nem fog a kívánt hatás bekövetkezni, mivel megszakítottuk a láncot... - foglalom össze, amire jutottam, bár ez nem túl sok, hozzám képest. Azzal foglalkozhatnék, hogy kielemzem, de ahhoz idő kell, amiből viszont egyre kevesebb van. Ami azt illeti a sárkányok máris támadásba lendültek, jó pár tornyot ledöntöttek, és viszonylag közel suhantak el hozzánk és a várfalakhoz is. Elég lett volna egy erősebb ütés, és szerintem alólunk is kiütötték volna a kiszögeléseket. Hoppá, ez így nem lesz jó, ideje tenni róla, hogy velem senki ne foglalkozzon. Óvatosan eltettem a csomagot, hogy a varázslat rá is hasson, majd lassan, tagoltan kezdtem el mondogatni első látásra badarságnak tűnő szavakat. Valójában ez egy ősi nyelv volt, amelyért nem voltam oda, de volt egy-két hasznos találmányuk. Példának okáért a varázslat, amely elintézte, hogy mire befejeztem, a szellemen kívül senki ne lásson. Mi ketten vagyunk itt az egyetlenek szerintem, akiket nem tud megölni a sárkányhorda, így ha nem látnak minket, komoly előnyben vagyunk velük szemben. Ki tudja mi fog még itt kelleni, egyenlőre jobb félni, mint megijedni...
Közben az emberek szemmel láthatóan felbolydultak, mindenki próbált menedéket találni a támadások elől, és szemmel láthatóan a gyávább rész már most próbált kijutni Stern várából. Nos, az még eltartott egy darabig, és ez alatt mindenki másra komoly törmelékeső kezdett hullani, amely komolyabban meg is sebezett már most egyeseket. Jó pár tetőt leszakítottak a sárkányok, és ami azt illeti, a hulló kövek nem éppen a legjobb módszernek bizonyultak a sérülésmentességre. Egyenlőre nem nagyon tudtam beleavatkozni, a fénypajzs, amelyet alkalmaznom kellett volna, hogy ne sérüljenek meg, jelenleg éppen az éterben volt, ugyanis amíg a nap fenn van, egyszerűen elpárolog, és tökéletes energiapocsékolás lett volna megpróbálkozni vele. Ahhoz előbb alkonyat kell, minimum... Ellenben valaki mintha felhúzta volna magát, mivel egy határozott energiakisülést éreztem, ami azt jelentette, itt baj van. Oldalra fordulva végig nézhettem, ahogy valami kék villan fel, majd a tömegből kialakul egy vörös sárkány, amely túlontúl ismerős volt valahonnan. Hol láttam én már ezt? A felismerés villámcsapásként ért, hogy Alex volt kedves megjelenni az igazi alakjában. Ostoba, nem megmondtam neki, hogy ne tegye többször? Bár, ami azt illeti, ezek után már mindegy volt neki. Végül mégiscsak jól jött a váltása, mivel felrepült a többi sárkányhoz, így én is tudtam magam aktivizálni, csak éppen titokban. Lehunytam a szememet, összpontosítottam, és próbáltam elérni az elméjét. Remélhetőleg senki nem védte le neki. És... igen, bejutottam. Szuper, ezért most piszkosul fog káromkodni, de túlélem.
~ Alex hallasz? Akahana vagyok... - kezdtem bele óvatosan a szövegbe, lehetőleg úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel, másként viselkedik a sárkány, mint eddig. ~ Figyelj, itt vagyok, de rejtve. Próbáld kideríteni, mit akarnak a sárkányok! - folytattam zavartalanul a szövegelést, bár szerintem ő ennek nem örült túlságosan. Bár meg tudom érteni, ez szó szerint agykurkászás volt, amit én is utálok rendesen. ~ Ne kapj frászt, csak azokat a gondolataidat fogom hallani, amit te akarsz velem megosztani. Kérlek segíts, nem akarok itt vérengzést! - fordultam még egyszer hozzá, majd próbáltam a kapcsolatot fenn tartva kinyitni a szememet, hogy közölhessem végre a szegény kísértettel, hogy mit is sikerült elérnem, amíg egy percre nem rá figyeltem. - Oké, mostantól csak te látsz engem, más nem. A vörös sárkány fenn, segíteni fog nekünk, ha rájön, mi a célja a többinek, fejben közli velem. Addig csak annyi a cél, hogy ne vegyenek minket érszre... - fogalmaztam meg tömören a lényeget, és megosztanom vele a lehető legcsendesebben, nehogy valaki másnak is feltűnjenek a hangok. Bár a közelben senki nem volt, hála a felfordulásnak...

//Oké, kicsit inaktív voltam, de itt egy szép, hosszú üzi, aláhúzva benne tömören a lényeg...
Egyébként szerintem senkire nincs rossz hatással, hogy az írásaimmal belőle is szó szerint kiverem az ihletet xD //

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*Stern tornyait változatlanul tépázzák a felettük és mellettük elsuhanó sárkányok.
Sydney szerencsésen megmenekül a torony tetejéből, hogy aztán az alján kissé kemény landolás után még a portól félvakon éppen a korábban már látott jóképű idegennel találja szemközt magát.
Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen éppenséggel két sárkány szemébe is belepillanthatott közvetlen közelről, s mindkettőt túl is élte.
Az istállóban kucorogva talán biztonságban érezheti magát, azonban ez az érzés nem tart soká.
Hirtelen megjelenő ködszerű füst kíséretében újra ott áll mellette az iménti fekete ruhás alak.
A csuklya alól ugyanazok a parázs szemek merednek rá kérlelhetetlen hidegséggel.
Erős karok nyúlnak alá, s bár nem túl erőszakosan, de határozottan fogják meg a lányt, hogy a magasba emeljék, egészen az idegen szemei magasságába. Jéghideg hang szólal meg éppen csak hallhatóan.*
- Van nálad valami, ami az enyém….
*A lovak többsége nem szíveli különösebben a sárkányokat, s így van ezzel a nevezett sárga kanca is, előbb csak nyugtalan nyerítése hallatszik, majd a box ajtaja darabokban repül ki a ló erős hátsó lábainak rúgása nyomán.
Elég is ez ahhoz, hogy az istálló elé állított őrség berontson a szokatlan zajra.
Már csak a fadarabokat, s a földre huppanó vörös hajú leányzót láthatják.*
Carnë és Radek a piac forgatagában igyekeznek túlélni a törmelékesőt, melyet a sárkányok zúdítanak a várra.
Jó, ha óvatosak lesznek, mert a tőrárus sátra éppen az egyik torony vonalában fekszik, s az éppenséggel érkező kék sárkány határozott mozdulattal éppen felé sodorja az újabb adagot a torony kissé megviselt tetejéből. Érdemes lesz odafigyelni a zuhanó kövekre, mert a faszerkezeteket már mindet levitték a zsindelyekkel a korábbi fordulókban, s immáron a kőből épült falak maradnak csupán. Ne legyen senkinek illúziója, ezeket is meg bírják bontani.
Ha a sátor alól próbálják kihúzni az alatta lévő sérülteket jó lesz, ha hallgatnak az „őrszemekre” mert már teljes hangerővel adják hírül az újabb égi áldást.
Hisame és Furia egyenlőre biztonságban vannak a kapitányi torony kiszögellése alatt, és mivel az építmény alapjai erősek, s a falak is stabilan állnak, még jól tartja magát, de ki tudja, hogy az éppen azt támadó arany sárkánynak mennyi időbe telik meggyengíteni azt.
Ha a falnak dőlnek, érezhetik a kőben végigfutó rezgéseket, talán okosabb lenne elhagyni a fedezéket, s olyan helyet keresni, ahol már nem fenyegeti őket egyetlen torony sem.
Esetleg ha van módjuk a megerősítésére, jobban teszik, ha megpróbálják, mivel a kapitányi torony éppenséggel a piactér fölé magasodik, s ha dőlni kezd, sok ember, s egyéb lény lelheti alatta halálát.
Mitsi és Kain varázslataival felhívta magára a figyelmet nem csak a környező tömegben, hanem a távolabbi bástyáról figyelő őrök között is, s a kapitány figyelmét is hamar felhívják rájuk.
Meneszt is értük, hiszen éppenséggel mágusokra áhítozik, s habár csak egyikük tűnik annak, a kék nő ereje sem tűnik csekélynek. A katonai osztag sebesen utat tör magának a tömegben, s hamarosan ott állnak már Mitsi és Kain körül.*
- Kövessenek a kapitányhoz! Szükségünk van magukra!
*Kain ki nem mondott kérdésére, s Mitsi szavaira, melyeket nem hallhat, válaszul Sadir kiadja a tűzparancsot is. Az íjászok sorokba rendeződnek a falakon, vagy éppen alattuk, s nyílzáport zúdítanak a levegőben köröző bestiákra.
Azonban a nyilak a keményebb pikkelyekről vissza is pattannak, s csupán ha találnak néhány vékonyabb pontot a kemény bőrökön, akkor lehet esély a felületes sebzésre.
Ez pedig inkább csak a sárkányok feldühítésére elég, mert hamarosan az első tűzgömbök, tűzcsóvák is megérkeznek az égből válaszul. Több sátor lángba borul, a bástyán lévő állások közül is néhány lángra kap, miközben a kőzápor is tovább zúdul.
Alex méltán lehet dühös, hiszen a katonák őt találták gyanúsabbnak, s nem azt, aki a keleti kapunál hagyta a csomagot.
Nem kis meglepetést és riadalmat keltett átalakulása sárkánnyá és ezután bizony Stern védőiben felmerülhet a kérdés, vajon közülük, akik a várban vannak, ki sárkány még?
Hány bestia lopózhatott közéjük észrevétlen?
A kérdésre nincs válasz, de a katonák menten követet indítanak útnak Sadirhoz, hogy jelentést tegyenek a fejleményekről. A vörös sárkány megbújása a tömegben komoly gondra mutat rá.
Alex kérdésére az arany sárkány csak villanó szemekkel válaszol. Az ifjonc vörös nem szerzett plusz pontokat azzal, hogy elé állt. Csupán a dolgát végzi, de válaszolni nincs is ideje, mert ekkor éri el őket az első nyílzápor.*
- Vagy állj közénk, vagy állj félre az útból!
*Mered fenyegetőn a vörösre, majd kerülve egyet első tűzcsóváját fújja az alant nyilazó katonákra.
Aventhis és Akahana meglelték az első csomagot a nyugati bástya alatt, de a kristály igen passzívan viselkedik.
Miközben az istennő láthatatlanná teszi magát és felveszi a kapcsolatot Alexszel, elméjébe is betörve, történik azonban valami.
Talán a sárkányok közelben becsapódó tűzgolyói keltik életre a náluk lévő kristályt, az mintegy kinyílik magából, s csakhamar észlelhetően megváltozik valami.
Mintha egy buborékba fogná, Akahanát, Aventhist és még három katonát a fal egy részével együtt, hirtelen változni kezd minden.
A katonákon tűnik fel előbb, ahogy hirtelen megváltoznak arcvonásaik, s mintha fiaik arcát mutatnák, lassan egyre fiatalabbnak tűnnek. Ugyanígy jár azonban Akahana is, csak nála nagyobb kora miatt sokkal lassabb a folyamat. Eközben Aventhis hirtelen mintha élő testébe térne vissza, hamarosan hús és vér lányként áll a bástyán a rajtuk kívül állók tekintetének kereszttüzében.
A katonák hamarosan már csak fiatal fiúként állnak ijedten nézelődve.
Kívülről azonban hiába próbálnának betörni hozzájuk, mintha maga a kristály fogadta volna magába őket, olyan törhetetlen a buborék fala.
Ha nem állítják meg a folyamatot, hamarosan többen is születésük előtti állapotba térnek vissza.
A keleti kapunál is aktivizálódik a kristály, azonban ott a kapu környékén éppenséggel fordítva történik minden. A falak öregednek, s a rajtuk álló katonák éppúgy az ott életre kelő kristálynak hála.
Az északi toronynál azonban mintha egy tavat zártak volna bele, vastag sugárban ömlik elő a víz az ottani csomagból, s csakhamar magával is sodorja az ott védekező katonákat.
Vajon mennyi víz törhet elő, s az omló tornyoktól, tűztől, sárkányoktól pánikba eső, egymást taposva menekülni próbáló tömeget megállíthatja-e valaki?
Úgy tűnik, Stern lassan igen komoly támadás alatt áll, bár a sárkányok még ki sem mutatták foguk fehérjét.*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-07, 7:30 pm

//Kapitányi torony - Fúria//

A helyemben szerintem a legtöbben biztosan nem tudnák megérteni, mit és pontosan miért teszek. Nem hát, hiszen nem látnak tovább a saját szemüknél, és fogják fel, hogy vannak bizonyos határok, amelyeket egyszerűen nem szabad, és ami azt illeti, nem is szép dolog átlépni még akkor sem, ha valaki képes lenne rá. Pedig most éppen sikerült csak egy minden valószínűség szerint eléggé nagy szabású terv résztvevői közé, pontosabban szenvedő alanyaihoz magamat is becsúsztatnom, aminek hála eléggé meg kéne, hogy szívjam ezt a kirándulást. Csak éppen nekem eszem ágában sincs dacolni az itt lévő erőkkel, ha akarnék, ugyan tudnék, de nem éri meg ezzel fárasztanom magamat, inkább lépek elő a tétlen szemlélő státuszba, akárcsak a sárkány itt mellettem. Szerintem ő is olyan, mint én, már rájött, hogy az emberek egyszerűen nem fogják fel, amit a józan ész diktál nekik, ezért nem képesek rendesen felismerni a veszélyhelyzetet, és kihátrálni belőle. Ha nem így lenne, itt már szinte senki nem foglalna helyet, de nem, jelenleg is több mint elég a melegvérűek száma, ráadásul komolyan kezdenek nagyon ide is oldalazni. Pedig egyszerűen csak észre kéne magukat venniük, és nem lenne itt semmi gond. Bár, arra aztán várhatnék én jó ideig, hogy ez megtörténjen. Na, meg persze ők is leshetik, hogy én menjek és segítsek nekik bármiben is, elvagyok anélkül, hogy mindenki bábként használjon, ami képes felfogni a tűzcsóvákat és semlegesíteni azokat. Akkor se tenném meg, ha ez lenne rá az egyetlen esély, hogy a város állva marad. Tőlem aztán rombolhatják le, annál jobbat nem is tudnának vele művelni, hiszen akkor nem lenne oka azoknak az oktondi nimfáknak, hogy kiszökjenek ide. Merem remélni, hogy már régen kereket oldottak, ellenkező esetben itt el fog szabadulni a pokol, amint leléptek a gyíkok.
- Elhiszem, láttam már díszpáholyból pár sárkány tusáját, ezek itt még csak meg sem próbáltak eddig komolyabban támadni... - jegyzem meg hidegen, hiszen tényleg nem ártana, ha megtennék. Akkor biztosan elfogyna végre ez a sok halandó innen, és be lehetne a teret látni. De nem, nincs nekem olyan szerencsém, hogy ezt a kicsi szívességet megtegyék. Inkább össze terelik őket, bár ha nem ide, akkor nem lesz kifogásom a módszerük ellen. Csak már le kéne végre szerelni ezt a katonát is, aki komolyan gondolta, hogy itt kel maradnia. Nem tudom mi kell még neki, elküldtük a búsba, ráomlott egy torony, lassan már a feje is sérült lesz, de még itt szobrozik, a jelenléte meg kezd nagyon komolyan irritálni...
Közben a falhoz érve érezhettem, hogy remeg, majd amint elvettem a kezemet, azt is első sorból nézhettem végig, amint hajszál repedések keletkeznek benne, amelyek eddig még nem okoztak sok kárt, de ha tovább fognak tágulni, a fejünkre omlikaz egész. A fenébe! Miért kell ennek így alakulnia? A fenének sem volt kedve itt komolyabban erőt használni, nem még nekem. Oké, ezt rendbe tudom hozni, de ajánlom senki ne vegye észre a dolgot, különben postázni fogom a déli sarkra végtagonként és ott rakom össze hóembernek. Nem kell ide a felhajtás. Lassan, a kezemet a falon végig húzva felhasználtam a tömésekben keletkező vizet, amely elkristályosítva egy vékony, de eléggé kemény és tartós réteg jeget eredményezett a tetőig, így biztossá téve a tartását.
- Ha most ezt senki nem támadja le tűzzel, akkor a nap végéig tartani fog... - jegyzem meg kétkedve, miközben balra pillantok, hogy megbizonyosodhassak róla, valóban senki nem látta az akciómat. Oké van erőm, de eszemben sincs ezekre pazarolni. Furiára esetleg, neki még jövök eggyel, de a többiekért nem vagyok felelős...
Közben viszont nem úgy tűnik, mintha az élet meg akarna állni. A sárkányok továbbra is támadnak mindenre, ami mozog, ráadásul pedig több helyen mintha valamiféle kristályok kezdenének el kialakulni, csak éppen óriásiak, és mintha az embereket is befogadták volna a saját belsőjükbe. Komolyan mondom, ez a helyzet egyre fényesebb lesz, mindjárt ki is ég tőle a szemem, annyira. Ráadásul mintha az egyikből egy miniatűr szökőár törne elő. Hm, nem is rossz, kár, hogy hogy éppen mi is az útjában vagyok. Na, nem, ezt már nekem is sok.
- Eszem ágában sincs elázni... - jegyzem lassan szótagolva, miközben az ujjaimmal jelzek egy aprót, mire a víz olyan alakban, hogy véletlenül se látszódjon, van még mögötte valami, feltolódik, és irányt változtat. Ezt a mágiát régen útáltam, de most kifejezetten tetszik. Mire nem jó egy víz nimfa ereje. Különben pedig ez a kedves kis fal el fog tűnni, amint a víz nem kap utánpótlást, addig meg komolyan megnézném, mi megy rajta keresztül...

Tárgy: Re: Stern 2011-02-09, 5:16 pm

*Szemeit az ég felé emeli, félig nyílt ajkakkal figyeli, ahogy az égen köröző sárkányok támadják a tornyokat.
Fél szemmel közben a nimfára sandít. Szerencsés, ha látta már sárkányok harcát és még él.
Ő nem biztos, hogy tanúkat hagyott volna maga után, ha el akarja intézni egy fajtársát.
Nem kell senkinek sem tudnia, hogy széthúzás van köztük, s azt sem, hogyan küzdenek.
Az őr még mindig a torony lábánál van, hihetetlen a sárkány számára, hogy nem képes elmenekülni innen.
Ha sárkány lenne, még büszke is lenne az állhatatosságára.
Érzi a megelevenedő mágiát maga mellett, s így oda is kapja tekintetét a nimfához.
Gyorsan észreveszi a repedést a falon, s a benne kristályosan csillogó jeget is.
Kételkedik benne, hogy sokat érne, ha a sárkányok elkezdenek tűzzel dobálózni, ami azért várható. Az a csoda, hogy eddig nem tették.*
- Sárkányok esetében kétséges, hogy nem éri tűz a falat.
*Veti oda Hisaménak. Van ideje elgondolkodni, miközben a kiszögellés megvédi őket egy kisebb kőomlástól. Ideiglenes társa jeget használt, ami arra utal, hogy a kedvenc eleme a víz. Talán Helian nimfa lehet. Nem kedveli különösebben a fajtáját, de mint minden lehetséges ellenséget, őket is ismeri valamelyest.
A torony felsőbb részének darabjai ott hullanak tompa puffanásokkal körülöttük.
Eljön végül az is, amire számított. A kétlábúak a századok alatt sem fejlődtek semmit. Ugyanúgy próbálnak harcolni, mint a régi, nagy háborúban.
Akkor sem volt valami hatásos, most sem az.
Lám, az égen köröző testvérek máris válaszolnak rá. Azt ugyan senki nem várhatja el tőlük, hogy ne reagáljanak tűzzel a feléjük küldött nyilakra.
Látja Hisame újabb varázslatát is. A víz ugyan megáll, de a hangjából egyértelmű, hogy még mindig jókora utánpótlása van.
Úgy tűnik, Hisame varázslata megállítja, de nem minden irányban látszik, s ki tudja, hogy a vár falai mennyire tartják majd a vizet?
Ami közben leginkább feltűnik neki, az egy hatodik sárkány, egy vörös. Őt eddig nem látta, s leplezetlen érdeklődéssel figyeli a röptét az arany sárkányig, ami felettük van.
Nem is figyel a piacon lévő emberekre, pedig úgy tűnik, néhányan a piacolók közül éppen az ő kiszögellésüket szemelték ki maguknak. A növekvő káoszban futva közelednek, s eközben mögöttük a tömeg is egyre inkább örvénylik, valószínűleg egyre inkább pánikban vannak és igyekeznek egérutat találni a kelepcéből.*
- Bárki is vezeti őket, a terve jó…
*Szemléli a fejleményeket.*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-09, 7:40 pm

Könnyed, ám feszült hallgatózás közepette indult meg lova fejétől, hogy a boxból kimenjen.
Igazából a szándéktól tovább nem is jutott lévén, hogy még lova faráig sem ért el, amikor különös, gomolygó ködbe került.
Egy szempillantás alatt el is oszlott a gomolygás, hogy helyén azt a bizonyos férfit pillanthassa meg, akit volt szerencséje már kétszer is alaposan megnézni magának. Bár, legutóbbi találkozásuk alkalmával vajmi keveset látott az illetőből, köszönhetően a maró pornak, mely szemeit kikészítette. Lehet, hogy megtisztelőnek kellene éreznie az iránta tanusított érdeklődést az érkező részéről, ám annak cselekedete koránt sem tisztes szándékairól árulkodott.
Elsődleges reflexként Sydney sarkon fordulásba kezdett de, erős kezek ragadták meg, s akadályozták meg menekülési ösztönének kiaknázásában.
A lány oly könnyen emelkedett el a biztos talajtól, mintha pille súlyú volna. Érezte, szíve menten kiugrik helyéről. Szólni akart de, szavak nem jöttek ki a torkán. Így aztán félig tátva maradt szájjal, riadt tekintettel nézett bele a nem emberi szempárba.
Gondolatai azonnal a lehető legborúsabb irányba fordultak. Nem csodálkozott volna, ha őrülten verdeső szíve sikítva kiugrik a torkán át és elinal az istállóból, hogy valahogy elkerülhesse a véget. Már maga a tény, hogy létezik olyan erős alak, ki minden nehézség nélkül elszakítja lábait a jól megszokott földtől, s szemmagasságba emeli, hogy közelről nézhessen a szerencsétlen "áldozat" halálra vált szemeibe.
- Van nálad valami, ami az enyém….
Sydney nem volt hülye. Egyből tudta, mit is akar tőle a fickó.
~A címer... az övé...~
Mi sem okozott volna nagyobb örömet neki, mintha menten vissza adhatta volna véletlen szerzeményét. Mit adni... Inkább hozzá vágná teljes erőből, hogy legyen egy villanásnyi ideje elfutni. Igaz, nem tartotta valószínűnek, hogy "zaklatója" hagyná eliszkolni.
Valahogy olyan érzése volt, hogy már mindegy volna mit tesz, a fekete köpenyes csúnyán elintézné. Nem hinné, hogy amaz megengedne magának olyan luxust, hogy szemtanút engedjen futni. Bár kétli, hogy bárki is felelősségre vonhatná a mágus bőrbe bújt férfit, hiszen nincs olyan őrült a világon, ki megkísérelne kézre keríteni egy veszett sárkány fajzatot.
Mert eléggé veszettnek tűnt most neki. Legalábbis, első ránézésre veszett pipa volt. Többszöri ránézés pedig csak megerősítené ebben.
De a rideg hang hallatán ösztönösen kapott dekoltázsát takaró köpenyéhez, s ujjai félelemtől remegve kapaszkodtak bele a köpenyt össze fogó dísztűbe. Az ezüst delfin karcsú alakja kissé hidegen simult kezébe. Syd félt, hogy támadója itt helyben végez vele, miután vissza szerezte tőle jogos tulajdonát. Abban meg pláne biztos volt, hogy ijedt mozdulata árulkodón leplezte le a másik előtt a címer helyét. Még most is érezte a bőréhez préselődő hideg címert. Valahogy azon sem lepődött volna meg, ha kiderül, a címer mindig ilyen hűs marad, még akkor is, ha netán tűzbe vetik.
Ki tudja... Talán valóban így volna. Sydney riadt mozzanatát azonban lova mozdulatsora követte. Észre sem vette, hogy a sárkány megjelenésekor az állat előbb csak ledermedt, majd mikor a jövevény keze gazdája ruhájába markolt fölemelve a kis termetű lányt a földről, akkor a ló fülei figyelmeztetőleg csapódtak hátra. A sárga kanca nyugtalan prüszköléssel kezdett kapálni mellső lábával. Aztán idegesen lépdelt előre-hátra.
A férfi fagyos hangjának eredményeként a kanca pattanásig feszült idegei ideiglenesen felmondták a szolgálatot, s megvadult rúgkapálásba kezdett.
Sydney újabb riadt pillantást vethetett, ám ezúttal saját lovára. Figyelte a hozzá is túl közel kerülő patákat. Majd a hátas hátrált kicsit, s az újabb rúgások már a box lécein, s ajtaján döngtek. Nyerítések, prüszkölések, fülsértő hangerejű dübögés, majd a box ajtaja ripityára törve repült szerte szét.
Innentől sebesen követték egymást a történések. A férfi talán meglepődött a ló reakcióján, talán nem, de tény, hogy ellépett a rúgások elől, s végül, Sydneyvel a kezében kihátrált a szétrúgott boxból. Újra a lány szemeibe fúrta tekintetét de, szinte ezzel egy időben zaj szűrődött be odakintről. Mire az őrség berontott, Syd épp befejezte földet érését. A férfi úgy eltűnt mintha ott sem lett volna.
A lány feltápászkodott a törött falécekről.
- Mi történt? *szögezte neki az egyik őr a kérdést miközben szemrevételezte a használhatatlanná vált boxot a benne fújtató lóval együtt* - Mi a fészkes fene történt itt?
Sydney úgy tett, mintha lovát igyekezett volna eddig is megnyugtatni. Büszke tartással sétált a még mindig csapott fülű jószághoz, s kezét gyengéden annak nyakára tette. Lassan simított végig a puha szőrzeten, s úgy pillantott az őrökre.
- Már nincs semmi baj... Csak megrémült a kinti lármától és ilyenkor hajlamos a megvadulásra. De már minden rendben...
Kedves mosolyt erőltetett magára, s úgy szólt hozzájuk.
- Idebent minden rendben... Talán kint több segítséget tudnak nyújtani a bajba kerülteknek, mint idebent.
Kezét elhúzta az állat nyakától, majd rutinos gyorsasággal oldotta el a jászoltól. A katonákra ügyet sem vetve, valamint a lehető legjobban palástolva rémületét lépett a box ép oldalán heverő nyereghez. Felemelte, s gyors tempóban lovára erősítette.
Háti táskáját a nyeregtáskákhoz erősítette, s lovát száron vezetve elindult a kijárathoz, egyenesen az őrség felé.
Közvetlen előttük megállt, s mivel amazok nem próbálták megakadályozni a távozásban, hát kisétált a tanácstalanul félre álló katonák között.
Némi megkönnyebbülést érezve hagyta háta mögött ideiglenes "mentsvárát".
Alig került ki az istálló előtt ténykedni kezdő katonák látómezejéből, azonnal megállította lovát.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy észrevétlen távozzunk ebből az őrültek házából...
Ilyen helyzetekre mindig volt kész mentőterve. Az egyik nyeregtáskához lépve kihúzgált abból egy furcsa mintázatú köpenyt és magára kanyarította. Időnként hasznát vette már ennek a kis remekműnek, mely mintázatának köszönhetően játszi könnyedséggel rejti el a kíváncsi szemek elől, ha a megfelelő helyen használja. Pillanatnyilag most minden irányból csakis megfelelő hely volt körülötte. Itt minden csupa kőből készült dolog. Kövek alkották a falakat, a házakat, s ami a legfontosabb: az utakat is. Sydney köpenye pedig épp olyan mintázattal bírt, amit ha felvesz nem lesz annyira feltűnő jelenléte, hiszen az utca kövezeteivel hasonlatos mintázat, s színárnyalatok nagy reménnyel kecsegtették azzal, hogy a falak mentén, s az utakon esélye lesz a kijutásra anélkül, hogy odaföntről kiszúrnák a sárkányok. Lentről pedig a falak kövezetének léte segíti kijutásában. Legalábbis mindent megtesz azért, hogy kijusson.
- Tedd a dolgod!
Szavaival egy időben csapott lova farára mely nyerítve vágtatott el.
Sydney fejére húzta csuklyáját, s ahol csak lehetett futva haladt a kijárat felé. Ahol emberi, s egyéb szemek keresztezték útját ott óvatos előrehaladással, s a falak mentén haladt előre.
Ilyenkor mindig elő került lova is, mely őrült hajcihővel borzolta a kedélyeket, s vonta magára minél több kettő, vagy több lábú figyelmét. Ez volt a dolga: magára terelni a figyelmet, hogy a lány addig észrevétlen távozhasson szemük előtt.
Sydney így is tett. Aztán a ló, mielőtt még sikerült volna bárkinek is elfognia, gyorsan kereket oldott, s vágtázott gazdája után.
Végre Syd látta a vár kapuit, melyeken át érkezett. Lova mellé ért, s a nő azonnal nyeregbe ugrott. A sárga kanca kapálva, prüszkölve várta a lány parancsát az indulásra... Sydney megindította lovát, s a hátas őrült tempóban vágtázott is a menekülést jelentő kapuk felé.

Tárgy: Re: Stern 2011-02-11, 11:41 am

*Ott lebegett az arany sárkány előtt, s várta annak válaszát. Azonban valami furcsa érzés fogta el, mintha szó szerint be akarnának hatolni a fejébe.*
~Vajon a sárkány próbálkozik?~
*De ekkor már a válasz meg is érkezett. *
~Akahana? Mit akarsz te a fejemben?!~
*Szólt rá idegesen! Majd a nő folytatta.*
~Pff... kösz az infót, épp azt próbálom!~
*Azonban a békés beszélgetést megzavarta a nyílzápor, illetve az aranysárkány beszólása. Alex próbálja kerülni a nyilakat, és még szeretne gondolkodni azon is, hogy mit feleljen a sárkánynak, de a kedves istennőre is figyelnie kell, mert az még mindig beszél hozzá. Szóval most figyeljen egyszerre több felé. *
~Köszi, hogy nem hallgatózol!~
*Majdnem hogy rákiabált.*
~Nem akarsz vérengzést?! Szerintem ezt hiába akarod. ~
- Azt mondd meg, mit kell tennem, és miért! Akkor talán el tudom dönteni, segítek-e!.-
*Ezt már a sárkánynak mondta. Közben száguldott feléjük vagy harminc nyílvessző. Kinyitotta hát a száját, s az összes feléjük szálló fogpiszkálót elhamvasztotta. Persze az emberekben és az épületben nem tett kárt. Ezzel magát is védte, és még "bizonyítani" is akarta az aranysárkánynak, hogy ha tud, átáll hozzájuk.*
~Mindent megpróbálok Akahana! Bízz bennem!~
- Szóval, testvérem, hajlandó vagy megmondani, miért teszitek ezt? Akkor segítek én is!-
*Azonban az aranysárkány már támadta is az íjászokat, és ez nagyon nem tetszett Alexnek. Azonban nem tehet semmit, addig, amíg a sárkány nem válaszol. Van viszont egy kis ideje, hogy körbenézzen. Ott, ahol a köveket elhelyezték, valami történt. Egyik helyen fiatalodnak, másikon öregszenek, harmadikból meg ömlik a víz. Mindezt jól látta Alex, hisz kiváló a sárkányok látása. Ösztönösen száguldana a víz felé, hogy hátha el tudja tüzével párologtatni. bár az igen csak nagy mennyiség. Azonban meglátja, hogy annak nagy része befagy. Érzékeli, honnan jött a varázslat, így arra tekintett.*
~Nini... a Jégkirálynő!~
*Eleresztett egy kis gonosz vigyort, de őszintén szólva nagyon örült, hogy látta, mert az utolsó emléke, mikor a nővel beszélgetett az volt, hogy rohamot kapott és elájult. Biztosan átváltozott, és biztos megtámadta a nőt. Attól félt, megölte. Mert már nem emlékezett semmire. De úgy tűnik az él és virul. Vagyis virulni nem éppen, mert az az életben soha el nem eresztene egy mosolyt, de ez most mindegy is. Végre valami értelmes dologra is képes a jégkirálynő. Felé repült, és épp, hogy csak elszállt mellette, hogy az vegye észre, sőt ha kell, ismerje fel. Hogy miért tette, abban nem volt biztos. Valahogy csak akarta, hogy tudja meg a nő, hogy itt van. Ártani úgy sem tudna neki a hóboszi. Hisz úgy tűnik, túlélte a csatát ALex. Na meg most vele van egy istennő is, Akahana. Talán csak azért repült el előtte, hogy felidegesítse. Amúgy is végigfut a hátán a szőr, ha rá gondol erre a boszorkányra. Miközben elrepült a nő mellett, jó mélyen kellett repülnie, nem kis kavarodást és pánikot okozva a nép körében. Elsodort pár pultot, na de csodák csodájára senkinek nem esett baja, de e cselekedete talán jobban ráveszi az aranysárkányt arra, hogy bízzon benne. Alex visszarepült a fajtársához.*
-Elmondod már végre?!-
*Kérdezte számon kérőn.*

Tárgy: Re: Stern 2011-02-11, 9:36 pm

*Amikor a tömegben észreveszi a felé törtető katonákat, már késő. Hiába is szólna Mitsinek, addigra a fegyveresek már odaérnek és sebesen körbe is veszik a sárkányt és a tündét.
A tiszt meg is áll előttük. Határozottan szól hozzájuk.*
- Kövessenek a kapitányhoz! Szükségünk van magukra!
*Kain a legkevésbé sem akar belefolyni a küzdelmekbe. Sőt, ami azt illeti, itt sem akar lenni.
Stern vára számára most a lehető legrosszabb hely, ahol lehet.
Hamar hangot is ad nemtetszésének, meg sem várva a kék elf reakcióját.*
- Semmi közöm a harcotokhoz. Engedjetek utamra!
*A tiszt megrökönyödik a fekete mágus válaszán. Azt gondolta volna, hogy önként és dalolva megy vele. Valamiért az a meggyőződése, hogy a fekete mágusokat élteti a harc, a küzdelem, de ez itt, előtte. Nem akar semmit sem tenni, s véletlenül sem látszik rajta a segítő szándék.
A tiszt egy pillanatra a tündére néz. Elbizonytalanodott.
Aztán hamar megtalálja magában a katonás határozottságot. Neki nem azt mondták, hogy kérje meg a két varázstudót, hogy tartsanak vele, hanem, hogy vigye őket a kapitány elé.
A katona nem is habozik tovább.*
- Ezt majd a kapitánnyal beszélje meg.
*Int a kísérő osztagnak, s azok fegyvereiket helyezik készenlétbe, néhányan lándzsáikat a mágus felé is tartják.
Kain jobbnak látja engedelmeskedni. Végülis akár onnan is megléphet majd, ha úgy alakul a helyzet.
Esze ágában sincs sárkányok ellen harcolni. Ez itt hamar átcsaphat nyílt háborúba, mert igaz, hogy fajtársai jelenleg még csak csipkedik a védelmét Sternnek, de amilyen irányba haladnak a dolgok, hamarosan mindkét fél keményebb módot választ majd a visszaütésre, s akkor aztán végleg elszabadul a pokol.
A nyugati bástya felé tartanak, ugyanis ott van a kapitány.
Már messziről látja az arany sárkány, hogy valami nagyon nincs rendben a bástyán.
Úgy tűnik, hogy egy kristállyal van dolguk. Hallott már olyan fegyverekről, melyek elférnek egyetlen kristályba sűrítve, de sosem látott még valódit.
Nem szól Mistukohoz út közben s legszívesebben hagyná is, hogy a kapitánnyal is ő beszéljen.
Felpillant Mitsukora és ha a lány odafigyel egy pillanatra, rosszallón meg is csóválja a fejét, jelezve, hogy ő nem kíván részt venni a harcban.*

» Stern csillaga
» Ayda - Halálra szánt NJK - Stern