Verinol

*Noria kicsit megijedt, de az érzés dühössé vált kissé.* -NE..NYÚLJON..HOZZÁÁ! *Kiálltotta, majd egy kéz legyintéssel egy 5-6 méteres víz gömböt küldött az ismeretlen személyre.* -Nesze! Ennyit erről! Amugy meg kinem állhatom a művészetet! Csak egy dolgot utálok jobban a művészetnél! magát! *Noriát elfogta a düh roham, majd Lunával eggyütt gyorsan elkezdett futni.*

*Mostanában sehol sem találja igazán a helyét. A történtek, és a sok találkozás, sok ismeretlen után nem tudja mi tévő legyen. Miután átlépte sárkány föld kapuját sok ismeretlennel találkozott, akik nem mind egy formán fogadták. Tartotta magát ahhoz, hogy hogyan jutott el idáig, és Kain nevét nem említette, azonban még mindig a fejében jár. Kíváncsi arra, hogy a másik mért nem próbál meg visszajönni ide. Mert igaz, ami igaz az a hely gyönyörű. A sárkányok közül pedig páran rögtön oda siettek, hogy segítséget ajánljanak neki, de nem merte egyiket sem elfogadni, nem tudja, hogy kiben bízzon meg. Számára ott minden, és mindenki ismeretlen.
Időt kért, hogy végig gondolja akarja e azokat a dolgokat ott. Lehet, hogy addig elszánt volt, amíg odaért utazótársával, de miután magára maradt újra elő jöttek a régi kétséged, és félelmek.
Útra kelt hát, hogy tanácsot kérjen nevelő anyja egy jó barátjától, aki most Verinolban tartózkodik. Mint mindig most is távol a várostól szállt le egy nyílt terepen, és gyalog közelítette meg a végvárat.
Köpönyegébe burkolózott, és úgy indult el felfelé az ösvényen. Ahogy így haladt egy sűrű, bokros résznél megtorpant egy pillanatra. Olyan érzése támadt, mintha figyelnék. lehunyta a szemeit, és mély levegőt vett, hogy ellenőrizze van e a közelben valaki. Nem is kellett sokáig így tennie, mert a bokrok felől megérzett valakit. Ezzel az illattal ez eddig még soha nem találkozott. *
- Van ott valaki? – *kérdezte halkan. Nem mert tovább menni, vagy mozdulni, így is készen állt arra, hogy akár itt és most vissza változzék, és elrepüljön. *


/bocsi, hogy csak most írtam
/

Kiéleződött minden érzéke, és így ha halkan is, de meghallott valamit. Máskor ilyenkor már elbújt volna, viszont most több bátorság volt benne, mint ez idáig. Talán tényleg bízni szeretne abba, hogy a világ még sem olyan veszélyes, mint ahogy ő azt gondolja, ahogy nevelték neki. Szeretne szabadabban élni, de azért tart is az ismeretlen világtól, hiszen alig ismeri. Az emberek egy részét már igen, de köztük is volt, aki nem igazán jót akart neki, csak kihasználták legtöbbször.
Vett egy mély levegőt, majd újra megszólalt. Egyre jobban érezte, hogy nincs egyedül.
- Akár ki is van ott, jöjjön elő! – szólította fel az idegent, majd megkapta a választ, hogy tényleg van ott valaki. Az illata nem ismerős számára, sőt még nem is találkozott ilyen illattal.
Egyszerre hajtja a kíváncsiság, és a félelem az iránt, hogy ki lapulhat a bokrokban.
- Ha te nem bántasz, és sem foglak. – tette fel az idegen számára az ajánlatát, talán így mind a ketten megnyugodnának, ha szemtől szemben állnának a másikkal. Ráadásul tudnánk kivel van dolguk, habár Nasuada sejtette, hogy a másik illető tudja, hogy ő micsoda, viszont azt nem tudhatja hová tartozik, lehet ő akár egy félelmetes sárkány is, aki a külsejével álcázza magát. Ha így lenne, akkor nem most ismerkedne a világgal, amiből csak pár apró részt látott eddig

A kérésre először nem jött elő senki sem, már azon gondolkodott, hogy tovább halad, de aztán mozgást érzékelt a bokorból. Szóval ott van az idegen illat tulajdonosa. Minden figyelmét arra felé irányította, és elsőre csak egy fejet látott. Ebből rögtön következtetett arra, hogy az illető nem lehet valami nagydarab. Lassan a fejbúbhoz fej, nyak, karok, test, lábak, és még lehetne sorolni mi minden csatlakozott. Nasuada le sem vette az illetőről a szemét, mert még soha nem találkozott ilyen lénnyel. Lassan már illetlenül nézte a másikat, ezért elfordította tekintetét.
Az idegennek igaza volt abban, hogy ha már ő láthatta kivel is hozta össze a sors, akkor neki is illendő lenne ezt meg tennie. Viszont egy kissé megrémisztette az a tény, hogy a másiknak a keze fegyveren volt. Nála pedig, ahogy mindig is nincs semmi, mert nem képes arra, hogy elvegye valaki más életét, ő épp az ellenkező dolog miatt létezik. Megnézte a kezét, hogy ezektől az érzésektől történt e valami, de szerencsére nem. Mostanában egyre jobban ura önmagának, és az érzéseinek. Vett egy mély levegőt, és levette a csuklyát a fejéről.
- Örvendek idegen immáron szemtől szemben. – szemében vegyes érzelmek kavarogtak, de igyekezett tartani magát, hogy ne veszítse el az önuralmát, mert akkor félő, hogy felragyog, és akkor ki tudja mi történne. Lehet, hogy a másik támadásnak vélné.
- Mi járatban vagy? – érdeklődött, majd nem tudta megállni a következő kérdését.
- Ha szabad kérdeznem te mi féle szerzett vagy? – tette fel a tolakodó, de még is érdeklődő kérdését.