Elonar erdeje

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-01-21, 5:47 pm

Csak egy pillantás, valahol már látott hasonlót és bár nem gondolat olvasó, no meg gyorsan valljuk meg: nem igen szeretne ezen képességgel élni. Sok minden hever szanaszét egy elmében, s kupiban nem csak kincsek rejteznek, szennyes is akad ott, mocskosabbnál mocskosabb. Vet még egy pillantást az ajtó felé, aztán magabiztosan megfordul, az ajtót szuggerálva, mintha csak attól tartana hogy a szakács azt lesi mikor kaphatja el a grabancukat és hogy mesei fordulatot lehessen venni, főzheti őket bele az ünnepi ebédbe, vagy inkább már a vacsorába.
- Ha kíváncsi vagy mit mondott, szívesen fordítok, bár .. ha hallottál már öregasszonyt úgy isten igazából zsémbelni, akkor nagyjából fölösleges. – Mosolyodott el, főként annak köszönhetően, hogy visszaidézte az előbb hallott szavakat, miknek a térdkalács volt leginkább a főszereplője, olyanokkal házasítva össze, mint a savanyodna meg, hajlana a másik irányba és egyéb zagyvaságok. – Ebben igazad lehet, majd kifaggatom, bár a közel kétezer évével azért csak van olyan figyelmes, hogy olyat nem kever bele, amit nem kéne. Bár a kor teheti akár feledékennyé is, ne haragudj, jobb lesz, ha megkérdezem, vagy inkább felhívom a figyelmét. – Le is ugrott a korlátról és eltökélten indult befelé és már majdnem az ajtóhoz ért, amikor az teljes egészében a helyére csúszott, elzárva ezzel a befelé vezető utat. Sou meglepetten nézte a csukott ajtót és nem tudta mire vélni és ahogy egyre szűkebbre húzta össze a szemét, kellett vennie egy jó mély lélegzetet, hogy ne lépjen át a csukott ajtón, ami valójában nem is csukódott be. Níbe úgy látszik bokros teendői mellett is szakít elég figyelmet rájuk, valamilyen szinten megérti, illetve érteni, de valahogy ez után a húzás után nem hajlik rá. Nem leckéztetik, egyszerűen és ezt Sou biztosra veszi, hogy csupán az öreg szeretné megtudni mennyit fejlődött, vagy éppen hanyatlott tudása. El is elejtette, hogy vele szemben nem árt, ha ilyenekre felkészül, mert a jóságos öreg sárkány, inkább a egy békés bőrbe bújt diktátor. Kifújva a rekordideig bent tartott levegőt, tett egy hátraarcot és le sem tagadhatta volna, hogy mérges. A hangulatán az éppen csak elcsípett mosoly javít, amit Marius arcán vélt látni és valami hasonlott látott is.
Egy kicsit más szemmel nézve, fogadott bátya és Marius között nincs is olyan nagy különbség, talán csak korban, de az még nem szabott meg sok mindent, mert még egy igen idős is lehet olyan habókos, mint egy ifjonc. És ez a majdhogynem ábrándos mosoly. Kérdezni, vagy találgatni azonban nem akar, így csak egy futó pillantással teszi fel csak a kérdést, megszólalva azonban elkanyarodik.
- Várok egy kicsit, mert félő lenne, hogy én nem az ajtót vágnám be az orra előtt. – Egy kicsit gyerekes ez a sértettség, de érthető a részéről, az ellenkezőjéről pedig most úgy sem lehetne meggyőzni. Visszatérve az ajtóra, nos az immáron ugyan abban a félig nyitott állapotában leledzik, mint eddig, mintha sosem csukták volna be. A benti zajok is sokasodnak, elhalkulnak és kezdődik minden elölről, annyi különbséggel, hogy jól ismert illatok tekergőznek kifelé. Könnyed leves, amilyet bármelyik fogadóban lehet enni, aztán valami serceg is és bár Sou nem akar hinni az orrának, de a sülő hús illatát nem tudja nem mással keverni. Tehát az öreg tényleg gondolt vendégeire, méghozzá mindkettőre. Meg is jelenik az ajtóban, mosolygó szemekkel.
- Ejnye no! Ismerhetnéd már a tréfáimat, e mellett .. - Sou villámló tekintete valószínűleg arra sarkalta az idős sárkányt, hogy a megkezdett mondatot ne most fejezze be, vagy legalább is nem úgy, ahogy akarta. - .. na majd este ezt is megbeszéljük. Az ételekre még várni kell és vissza is térnék melléjük, igen kellemetlen lenne, ha szénné égnének. – Ezzel Níbe vissza is tért egy főhajtást követően, Sou legnagyobb örömére, talán most érzi csak igazán mennyire nem jöttek ki jól egymással. Hét év után felhőtlenül örülnie kéne, még neki is, erre meg. Pillanatok alatt olyan lesz mint egy tüskés hall, felfújja magát, tüskéit meresztve az első apróságra.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-01-24, 5:28 pm

*Megcsóválom a fejem. Nem akarom tudni, mit zsémbelt az öreg, azért a hanghordozás sok mindent elárul, legyen az bármilyen nyelven.
Az előtte hallott zaj pedig meg is magyarázza az okát.
Figyelem, ahogy elindul be a házba és azt is, ahogy az ajtó hirtelen bezárul előtte.
Valószínű, hogy a sárkány észrevette a mosolyom, ami bennem is csak pillantására tudatosodik, s ez meg is lep, de ha ilyen gyönyörű nővel találom szemben magam, hát mutassanak egy férfit, akinek a szíve nem dobban meg a látványától.
Megértően hümmögök Sou mondatára, bár nem hinném, hogy annyira titkolózni akar az öreg.
Én csak valamivel később érezem meg az első illatokat, de biztos vagyok benne, hogy a sárkány már hamarabb is tisztában volt vele.
Annak pedig kimondottan örülök, hogy lesz hús is. Legyen bármilyen finom is a sült zöldség, mégse nevezheti igazán tápláló és férfinak való ételnek.
Az öreg jelenésénél nem tudom nem észrevenni útitársam villámló tekintetét.
Még nem láttam ilyennek, ingerültnek mondanám. Furcsa tőle ezt látni, hiszen eddig mindig inkább a jó kedélyű, kisfiús, ártalmatlan arcát mutatta.
Csak van benne azért némi erőteljesebb habitus is, bár mit is várhattam volna egy sárkánytól.
Én csak bólintok Níbének, nincs igazán mondanivalóm számára.
Akire én várok, még nem érkezett meg.
Kitana…igen. Jó lenne, ha már hamarosan jönne.
Közben ismét inkább az érdekelne, hogy vajon a ruháim hogy száradnak, de talán előbb, vagy utóbb iskerrel is járok.*
- Mit gondolsz, mikor döntenek a sorsunkról?
*Teszem fel a kérdést a sárkánynak, intve fejemmel a tó túlpartja felé.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-06, 9:24 pm

- Nem tudom. De. Gondolom, először is teljes egészében elrendezik a vörös sárkány dolgát és minden bizonnyal rendbe szedik magukat, pihennek, elvégre fenyegetést mi nem jelentünk számukra. – Elfekteti karját a korláton és jobb híján újra a túlpartot kezdi el fürkészni. – Amúgy .. fogalmam sincs, hogy ezek a dolgok hogy mennek. Lehet, hogy az Úrnő nem csak egymaga dönt, az ilyesmi felétek és most bocsánat a jelzőért, két lábúaknál tud nagyon bonyolult és egyszerű is lenni. – Ebbe inkább nem is igen folyik bele, mert újból csak a faluban szerzett tapasztalatait tudja felvonultatni és, hát akkor még nem igazán foglalkoztatta őt még a faluvezető gondja, kötelessége, bár a feladataival tisztában volt. Aztán persze a többivel is kénytelen volt megismerkedni, ugyan is nem csak érzelmi okok miatt kellet távoznia, született mindjárt írásos ok is. Elhúzza a száját, pedig nem szokása, valami megkavarodott benne, feléled valamiféle rejtett indulat és mind ez egyetlen lénynek volt köszönhető. Felegyenesedett és hátát vetette ezúttal a korlátnak, mérges pillantást vetve az ajtóra. A ruhái odabent száradnak, bár nem tartja igazán zavarónak a rajta lévő méretes darabot.
- Van kedved körbejárni a házat? – Fordult Marius felé érdeklődve. Képtelen nyugton ácsorogni, legszívesebben repülne, hogy legalább egy időre megszabaduljon minden kötöttségtől, de idegen sárkányból egy napra talán elég egy. Majd repked, ha maradhat, de addig is követte a korlátot, ami pedig igazodott a házat kiegészítő teraszhoz és így kellemesen, majdnem körbe lehetett sétálni, sőt, el lehetett jutni a házikót körbevevő virágágyásokhoz. Sou mielőtt befordult volna a sarkon, még visszanézett társára vele tart e vagy sem. Ha nem azt sem bánja, hosszú volt az út és nem is izgalom mentes, ebbe így belegondolva, talán rajta majd este fog mindez kiütközni. Álmaiban, ahogy az lenni szokott, amitől elmegy minden kedve az alvástól, pedig annyira nincs ellenére ez a fajta tevékenység sem. Noha, nem űzné sokáig. Tud ugyan nyugton ülni, csendben is, de ha nem muszáj, akkor izeg és mozog, csacsog is, nem is keveset. A teraszt maga után is hagyja és beveti magát a virágok gusztusos soraiban, de hamar le is cövekel egy terebélyesebb mellet, csak hogy elbabráljon a levelekkel, közben ráakadva a rejtett bimbóra. ~ Kicsit hasonlít, de nem hinném, hogy bármi is megmaradt a sziget világából .. talán .. esetleg a madarak. De akkor is jó látni ezt a virágot.~

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-08, 2:27 pm

*Miközben Sout hallgatom, ismét ellep a fáradtság. Nem így ismerem magam. Régebben kimeríthetetlennek gondoltam magam, úgy tűnik az utóbbi napok megpróbáltatásai az én erőmet is kimerítik lassan.
Megüti a fülem egy kifejezés.*
~Kétlábúak? Hát amennyiben a sárkányok négylábúnak tekinthetők, akkor minden bizonnyal mi kétlábúak vagyunk, csak furcsa így hallani tőle.~
*Nem reagálom le, bár szült pár gondolatot még bennem a kifejezés.
Igaza van, nem ismerjük a nimfák törvénykezését, sem a hierarchiájukat. Lehet, hogy egy nagyobb tanácsot hívnak össze fontosabb döntéseke lőtt, bár azt azért kétlem, hogy egy sárkány és egy ember-nimfa félvér fogadásáról szóló döntéshez Elonarnak ki kellene kérnie bárki véleményét is.
Inkább azt tudom elképzelni, hogy megpihen a harc után, s ahogy mondta a fehér sárkány, rendbe szedik magukat.
Ez egy női nemzet. Figyelmeztetem magam, lehet, szeretnek cicomázkodni, bár Kitanán nem úgy láttam, hogy túl sok festék, vagy akár rizspor lenne az arcán. Természetes szépségnek tűnt, olyannak, mint amilyennek egy isten a kedvére valókat alkotná.
A gondolatra el is mosolyodok.
Azok a kék szemek….
Azon kapom magam, hogy Sou kérdezett valamit.*
- Hogy…? Óh, hát azt hiszem, én inkább maradnék most itt, hátha egyszer csak beinvitál a vendéglátónk. Menj csak nyugodtan, majd megmondom, hol vagy…!
*Mikor a sárkány eltűnik a sarok mögött, én dőlök a ház falának úgy, hogy közben szemmel tarthatom a tó túlpartját és a házikóhoz vezető utat is, így elsőként pillanthatom meg, ha érkezik valaki.
Reményeim szerint talán éppen Kitana lesz az….*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-10, 5:46 pm

- Rendben .. – Nyugtázta félhangosan és aztán eltűnt, ahogy a hangja is elhalt. Sou megmosolyogtatta Marius ábrándos arckifejezése, de szóvá nem tenné és már említett okok miatt nagyon meg sem lepődik. ~ Talán őt is megbabonázta a nimfák szépsége, vagy, pontosítva A nimfa szépsége … De így jó, az emberek magányosak egymagukban és ő ráadásul még otthon is van, hiszen az egyik fele ide köti. Tényleg, nem is igen szúrt szemet, hogy hegyesebb a füle.~ Elmélkedett magában, miközben letelepedett a hatalmas lapu levelek. A föld ugyan még itt is vizes volt, de felfázni talán ennyitől nem fog, ha meg igen, akkor is megérte ez a néhány nyugodt perc, óra. ~ Lenne még mit javítanom a megfigyelőképességem, meg mondjuk még máson is, elsőként a harci tudásomon lehetne mit csiszolni .. bár, nem mintha bárkivel is szívesen megküzdenék. Csak ezek a pillanatnyi fellángolások? Biztos csak, amiatt vannak, mert sárkány vagyok és évekig nem úgy viselkedtem. De van ennek értelme? ~ A kérdés az összes többivel elveszett a gondolatok sűrűjében és csak nézte a száradó virágfejeket, egyiket a másik után. Jóleső volt ez a gondolatlanság, csak lenni és nem törődni semmi mással, szinte mindenről képes volt megfeledkezni. A közelgő beszélgetésről Nibevel, a még nem is biztos engedélyről, hogy maradhat, az elmúlt napok történéséről és ezzel Mariusról is, aki mellé mellesleg kis idő múlva az öreg sárkány lép.
- Elkölthető a korai vacsora Dior uram, kérem, szolgálja ki magát. Csak olyan étket hagytam az asztalon, ami nem tesz kárt az emberekben és, ha most megbocsájt. Beszédem lenne Nawraval, így nem zavarjuk egymást. – Érezhetőbben hűvösebbé vált az öreg modora, de megmaradt tiszteletteljesnek és a maga komótos módján elindult a virágoskertje felé. Úgy látszik figyelmét nem kerülte el, hogy merre is ment az ifjonc sárkány és nagyon keresnie sem kellett, hogy ráakadjon a terebélyes levelek alatt. De nem akarva csak úgy rátörni a mélázóra apró fuvallattal keltette fel a figyelmét és Sou el is fogta a kis illanó grabancát, megültetve az ujján, mint más a kanári madarat. Majd elfújta, kívánva tőle. Akkor is, ha a kívánságát nem válthatja valóra ez a kis igába fogott szélfoszlány. Nibe mellé telepedett és ő helyet szorított neki, belegondolt a látványukba, így szürke ruhában, összegörnyedve, mint túlméretezett, hepehupás pöfeteg gombák. De csak ennyi öröm szikra jutott, mert az öreg kért tőle és Sou jobbnak látta nem halogatni, így elbeszélte neki hét év történetét. A fogadott családjával töltött idejét, elűzetését a faluból, első találkozását és egyben sárkánybarátját, egészen az erdei kalandon át, útjukat Mariusszal idáig. Percekre telepedett csak csönd rájuk. Sou az egyre sötétebb színt öltő égre pillantott és feltetet a kérdést, amitől félt és amire vágyott.
- Hol vannak? – Nem várt rá választ, mert olyan lehetetlennek tűnt, de az, hogy életben van, az is annak számít. Níbe sokáig hallgatott még és mikor ajkai szavakat adtak Sounak, többet is megtudott, mint szeretett volna és mire Níbe befejezte a mondókáját a könnyeivel küzdött. De lenyelte mindegyiket és a markában eddig szorongatott három fehér gyöngyöt nézte.
- Ideje lesz bemenni és ha gondolod.
- A nimfák nem fogják bánni? – Valamivel megkönnyebbülve tette fel a kérdést, ahogy elindultak visszafelé. S Níbe csak megrázta a fejét, jó érzés volt, hogy akad egy nép, ami a régi sérelmek ellenére megengedi, hogy sárkányok szárnyaljanak az erdejükben. Mindketten megálltak a teraszon és a korláton át a tiszta éjszakai égre tekintettek.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-11, 10:37 am

*Nekidőlök a falnak fürdőköntösszerű öltözékemben és kitartóan szuggerálom hol a tó túlpartját, hol pedig a házhoz vezető utat, hátha elkerülte a figyelmem egy kis mozgás odaát.
De hiába a figyelmem, úgy tűnik, teljes a nyugalom, s egy madár, nem sok, még annyi sem érkezik a nimfák városából.
Meg is lepődők, összerezzenek bámészkodásomban, ahogy az öreg megjelenik mellettem.
Úgy tűnik, hallotta az aggályaimat, már ami a mérgező ételeket illeti, mivel közli is, hogy nincs benne számomra ártalmas dolog.
Egyúttal egyértelműen közli, hogy ne várjam őket, s tulajdonképpen míg én eszek, azalatt kíván beszélgetésbe elegyedni Souval. Nem örvendek kimondottan annak, hogy jelenlétem nélkül kívánnak értekezni, de az ifjú sárkány eddig csak azt bizonyította, hogy nem akarna ártani nekem, s az öreg sem volt ellenséges.
Bent ízléses teríték és ínycsiklandó illatok dicsérték Níbe konyhai tudományát, s ezzel gondolatban meg is hajolok az öreg tudása előtt.
Elég egyértelműen el van különítve a nekem szánt étek, így neki is látok, s ami összeszűkült gyomromba fér, annyit gyorsan el is fogyasztok belőle.
Már a végén járok, mikor a két sárkány visszatér a házba.
Természetesen azért van még néhány falat, de látható, hogy valamicskét fogyasztottam is.
Sou arca gondterheltnek látszik, s ezért óvatosan én is felemelkedek a székről, mikor belépnek.
Nem szólok, csak állok és nézem őket. Szépen eltelt az idő, már be is esteledett, s ez egyértelműen kizárja, hogy ma még értesítést kapjak Elonar döntéséről.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-15, 8:48 am

- De talán, majd később, ha az ég kékje feketébe mélyül. – Ezzel Níbe be is lépett a házba, biccentve az ember felé, de útját a szóba hálóként használt része felé vette. Gondos házi úr, látszólagos szándéka is azt mutatja, hogy a fekhelyeket készül kiutalni vendégei számára. De vajon lesz elég vastag pokróca?
Sou még vett egy pillantást az égboltra aztán ő is belép, a meleg és az asztal látványa valamivel jobb kedvre derítik és nem is tétovázik sokat. Leül az asztalhoz és szemügyre veszi mit is talál, ugyan étvágya nem sok, de nem akarja, hogy az idős sárkány elkezdjen valamiféle szentbeszédet. Hogy mennyire is fontos egy fejlődésben lévő sárkány számára a megfelelő táplálkozás. Miközben találgat, azért talál olyat, ami első ránézésre finomnak tűnik és vesz is belőle egy keveset.
- Bocsánat, hogy sokáig elmaradtunk. De legalább nem kellet elszenvednek a kíváncsi pillantásokat, hogy mennyire nyerte el a tetszésedet az étel. – Sou vetett egy fél pillantást a helység túlsó végébe, ahonnét egy horkantás is hallatszott. Jó érzés volt Naw számára a békeszünet, amit kint kötöttek, de túlságosan is megszokta, hogy piszkálja az öreg sárkányt, vagy inkább felrója neki burkolt tetteit. Egy kisebb adagot halmozott a tányérjára a sült zöldségekből, aztán neki is látott, de látszott rajta, hogy nem igazán sieti el a dolgot, szépen, ráérősen rágódik minden falaton. De közben lelkileg egy kicsit máshol jár, az elmúlt jó néhány perc elbeszéléseit idézi vissza és kezdi megemészteni az eddig idegen részeket, de kevésbé érzi rossznak. Sokan megmaradtak és ők most, ugyan rejtőzve, de nyugalomban élnek, ami azért annyira nem tetszett neki, mert teljesen megtagadva sárkány létüket. Ítélkezni azonban nem fog, jogot ugyan fabrikálnának a kezébe, de nem akarja. Át is lép ezen inkább, így is eléggé megterhelő volt az öreg elképzelése és jórészt ennek okaként sem akar sokat időzni az erdőben.
- Tényleg! – Ocsúdott fel hirtelen, ahogy ez eszébe juttatta, hogy nem is biztos maradhat. – Járt itt valaki? .. Bár nem láttam senkit, de ez még nem jelenti azt, hogy nem volt.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-15, 1:38 pm

*Csak nézek, ahogy az öreg elviharzik mellettem a hálószobába. Azért jól neveltségemben én is biccentek neki.
Bizony későre jár, s a mai nap ugyan pihentetőbb volt, mint a tegnapi, azért ez sem volt leányálom.
Visszaülök az asztalhoz, s jobb híján a házat kezdem el szemlélni. Tudom, milyen zavaró, ha evés közben nézik az embert, s ahogy látom, Sou éppenséggel ahhoz készül hozzá.*
- Nem jelentett problémát, eltelt az idő…
*Fél szemmel látom, hogy útitársam nem éppen farkasétvággyal szemléli az ételt, s csak ímmel-ámmal fogyasztja.
Elgondolkodik közben, ahogy látom, de nem zavarom meg benne. Figyelem a kihalló zajokat a ház hálórésze felől. Anyagok suhogása, reccsenések, ahogy Níbe lépked.
Sou kérdése szinte kiáltásként hat a nagy csendben.
Odakapom a fejem.*
- Még a madár se járt erre….
*Jegyzem meg bosszúsan. Várnám már, hogy Kitana jöjjön. Mintha biztos lenne, hogy ő hozza a hírt. Pedig könnyen lehet, hogy csupán egy madarat küldenek a lábára kötött pergamennel, vagy egy teljesen idegen nimfát…
Mégis azt várom, mikor láthatom újra.
Megrázom a fejem. Vajon csak a nimfák Izra által adott bűbája hat így rám? Hiszen van bennem nimfa vér is.
Vajon nem kellene akkor ellenállóbbá lennem erre a hatásra?
S ha kellene, akkor ez talán nem is a bűbáj, hanem egy első látásra fellobbanás, mit a költők is megénekeltek?
Csupa kérdőjel ez a dolog, s a legrosszabb, hogy nincs kihez fordulnom vele.
Magam vagyok, mint a kisujjam.*
- Jó étvágyat!
*Bököm ki, mikor végre leesik, hogy épp eszik a velem szemben ülő.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-15, 4:59 pm

Bólint s reméli, hogy nem csak udvariasságból kapta ezeket a szavakat. Gondolat gondolatot követ, ahogy a villa kezében is csak jobbról balra igazítja a falatot be is fejezi ezt a játékot. Nem éhes és étvágya nem igen akaródzik megjönni, pedig kifogástalan mint az, amit az idős sárkány hevenyészve összekészített. Érez is némi bűntudatot, de nem akkorát, hogy valamivel többet letuszkoljon a torkán az ajánlottnál.
- Köszönöm, de nem igazán vagyok éhes. – Ha nem mondaná rá sem lehetne jönni. Letéve az evőeszközt, a bögre után nyúl és mikor már megemeli érzi, hogy előre töltöttek bele. Ezek szerint nem minden volt eltervezett Níbe cselekedeteiben, ez valamivel könnyített Soun, hiszen az idős sárkány tiszteletreméltó, de túlságosan fanatikusan hisz abban a hitben, ami nem is létezik. Most azonban éppen csak megemlítette beszélgetésük fonalában, elvarratlan szálként hagyva meg. Ez viszont nyugtalanító volt. Kortyolt a kihűlt italból, jól esett, bár most a forró is ugyan olyan jó lett volna, a különbség egészen csekély. A pakolászó felé tekintett és érezte a kényszert, hogy megszólaljon, próbált ő másfelé figyelni, de annyira talán megismerte már Mariust, hogy tudja, nem egy beszédes. Ebben egy kicsit hasonlított egy bizonyos aranysárkányra, talán meg is jegyzi majd a talán kalandorrá lett lovásznak eme meglátását.
- Segítsek? – Így nem maradt más, minthogy felajánlja szolgálatait a ház urának, de semmi válasz nem jött felőle, legalább is egy jó ideig csak az anyagok súrlódását lehetett hallani. Sou fel is állt és talán a második lépést tehette meg, amikor megrakodva előbukkant Níbe, ki sem látszódva a rengeteg lepek közül. Sou megszaporázta lépteit és az öreg segítségére sietett, mielőtt elejti a halmot, vagy ami még rosszabb, az egyik lelógó csücsökre lépve elesik. Sárkánynak sárkány, de már elég koros hozzá, hogy csontjait kellemetlenül érje egy ilyen balszerencsés eset.
- Köszönöm! Ha megbocsájtotok, a derekam már nem a régi és hajlamos makacskodni egy-egy földön töltött éjszaka után. – Mosolyodott el, legalább is megemelkedő szakállszéleiből erre lehetett következtetni. – A mondó vagyok, hogy a kandalló mellett jó helyetek lesz. – Osztotta meg tanácsát a két ifjonccal és Sou száradó ruhái mellé rakodta a kezében és a Nibééen lévőket.
- Ha neked megfelel itt? – Kérdezte Mariust, aztán a vastagabbak közül átnyújtott neki kapásból hármat, aztán még kettőt bocsájtott a rendelkezésére és neki is legalább ugyan ennyi ált. Részéről arrébb tolta a már szinte száraz ruhának tartóul szolgáló széket és megvetette magának az ágyat. Panasza nem is lehet, puhább lesz, mint az erdő alja és furcsább is. Régen aludt már rendes fedél alatt és egyben emberi alakban. Az „ágya” közepén ülve nézett végig rajta, aztán a ruha zsebébe tévedt keze, hogy előhúzza a féltett gyöngyöket.
- Níbével még kimegyünk, teszünk egy .. – Nem fogja elferdíteni a dolgokat, abból lett már majdnem baj. – Elbúcsúztatom a szeretteimet .. illő módon. – Esett pillantása a fehér golyócskákra, amik meg megcsillantak a tűz fényében. Níb is halhatóan megállt egy pillanatra a tevékenységében, mert ő még pakolt, saját fekhelyét tette rendbe.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-16, 5:18 pm

*Jól is látom én, hogy bizony nincs étvágya neki. Inna inkább, s kortyol is, miközben Níbe felé tekint.
Követem én is tekintetével, már várom, mikor töri meg a csendet. Az együtt töltött napok meghozták azt az ismertséget, hogy tudjam, szeret beszélni, s örök locsogó természete nem is bírja ki, hogy ne szólaljon meg néha.
Én inkább elmélyedni szeretek, s egyedül, a természetben lenni. Nincs annál jobb, vagy talán most mégis. Kitana.
Vajon mikor látom megint.
Kicsit furcsa, hogy egy lány ennyiszer jusson az eszembe és ennyire eluralja a gondolataimat. Közben az öreg is sürgölődik, s ahogy látom, ágyazni készül. Nem keresi a mi társaságunkat, főképp az enyémet, ami ugyan nem zavar, bár azt gondolom, ha valakitől tartani kell, talán jobb beszéltetni, mert árulkodik a gondolatairól.
Bólintok, beleegyezésem jeleként, hisz épp az imént gondoltam arra, hogy beszélhetnénk.*
- Tökéletes lesz…
*Át is veszem a felém nyújtott takarókat. Ha ilyen sokat ad, nagyon valószínű, hogy hűvösek az erdőben az éjszakák. Én is sebtében előkészítem a fekhelyem. Csak most érzem, ahogy az este árnyai lopakodnak körénk, hogy mennyire kimerítettek az utóbbi események.
Közben Sou kezd el egy mondatot, s én nagyon is átérzem, amit mond, hiszen épp csak napokkal ezelőtt vesztettem el szeretteimet.
Ha tehetném én is visszaérnék Tarsis mellé temetni őket. Ahogy elhantoltam Ephenezert, vér szerinti apámat is, miután karjaimban zárta le szemét a hirtelen halál.
Ahogy a gyöngysárkányra nézek, talán még látja is szememben az együttérzést és a fájdalmat. Bár a gyöngyöket nem értem, nem is gondolom, hogy esetleg ők szerettei maradványai, de búcsúztatni lehet távollétben is, hiszen szeretteinknek csak a teste múlik el, s lényegük utána is lát minket.
Egy pillanatra szemem elfutja a könny, de el is kapom gyorsan a fejem, hogy kardom vegyem ki övemből és helyezzem a fekhelyem mellé.
Csak halkan ejtem ki a szavakat.*
- Fogadjátok együttérzésem…
*Valamiért úgy sejtem, ezek a hozzátartozók Níbéhez is közel álltak, ezért a többes szám.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-17, 10:10 am

Sou az öreg sárkány felé pillant, tudja, hogy Marius szavai meglepték, látszik a szemein és a tétova mozdulatán egyaránt. Lehunyja szemeit, nem róhatja fel neki a viselkedését, ahogy szót sem ejtve maga mögött hagyja a szobát és a korlátnak támaszkodik, erősen markolva, kint a teraszon. Mások, Sou hálás és nagyon is jól tudja, hogy nem csak úgy elfecsegett szavak, hiszen Mariusnak sokkal közelebbi a gyász és vele született érzések. Neki kéne ilyeneket mondani, talán még lelkesíteni is, de mindenki másként dolgozza fel élete tragikus perceit, amiben meg kell hagyni a magányt, a döntés jogát. Hogy ő, hogyan akar lépni, kinek és mit akar belőle megosztani. Kóbor gondolata támadt, hogy talán, ha az a nimfa, Kitana itt lenne, akkor Mariusnak is könnyebb lenne, felszabadultabb. Hiszen két sárkány messze nem képes biztosítani azt, amire szüksége lehet. Ruha, étel és fedél a feje fölé, de többit már elferdíti a különbség, gyanakvás, ismeretlenség, ingatag lábon álló bizalom. Megérti.
- Nekünk nincsenek igazi imáink, de gondolok majd azokra is, akiket te vesztettél el és bízom benne, hogy meghallják. – Nem érezte helyénvalóságát egy egyszerű köszönöm-nek, de nem is akarta nagyon megbolygatni a másikat. Amit látott elég volt, hogy több szó, amivel vigasztalni próbálta volna és tett nélkül állt fel, csendesen és ezt megőrizve csatlakozott Níbéhez. Meglepő a különbség és még sem nehéz elfogadni, odakint nem szólnak egymáshoz, nincs is nagyon szükségük már a szavakra. Az öreg sárkány mozdul meg elsőként, mély levegőt véve, mintha csak a tüdejébe áramló friss levegő tenné átlátszóvá testét, átiramlik a korláton és Sou hasonló mód követi. Pillanatokig, ha kitartóak egy, talán két percig is képesek a két fizikai lét között megőrizni ezt a ködszerűt. Kékes, szürkés gomolyagok, amikben mintha tényleg ezüstport hintettek volna, meg megcsillan és a tó lágyan ringó felszíne fölött lassan bontakozik elő, megszilárdulva, a két fehér bestia. Hattyúkról mintázták őket, s ihletőiket nem meghazudtoló kecsességgel bontanak szárnyat, alig remegtetve meg a víztükröt. Mozdulataikban nincs sietség, ahogy alig mozdulattal irányítva magukat suhannak a tó felett, elől a nagyobb s nyomában a kisebb. S nem csak méreteikben akad különbség, kinézetük is más, de csak ez az egy töri meg az összhangot, amiben szállnak. Mintha pillangók vad táncát szelídítették volna csodás keringővé, melyben a Holdnak is akad szerepe, ahogy közrefogják a tavon hullámzó alakját. Minek fénye elönti pikkelyeiket s alácsordulva fátyolos derengésbe vonja minden porcikájukat, ez teszi őket mássá, széppé. Bár minden megítélés kérdése. Mert vannak, akiknek a virág, csak egy virág és vannak olyan lelkek, akik, ha meglátnak egy virágot, érzik illatát felidézve selymességét, vagy kesernyéjét, pedig még nem is kúszott orrukba az esszencia. Ujjaikon is érzik már a szirmok bársonyát, talán ezért adtak a roppant, de szelíd alakhoz dallamos hangot. Minek mélyebb szólama veri fel az erdő és a közeli város monoton csendjét, Níbe dala hamarosan párra talál. Sou nem is emlékszik mikor hallatta utoljára hangját, de annak lágysága nem veszett el. Most mondanák, hogy pont olyan az egész koncert, mint a bálnák dala, de csak szerű, s ki már hallotta énekelni a víz eme lényeit, tudja, hogy más. Könnyebb és érezhetőek benne az érzések, most a búcsú és az öröm vegyesen a Holdnak szánt tisztelettel. Hiszen annyi mindent elsuttognak neki szerelmes szavakat, kegyetlen s fájó titkokat és akaratlan megcsodálják himlős, telt arcát, mint fogyó és telő alakját. Mindenkit megbabonáz, ha csak szívdobbanásnyi időre is. A gyöngysárkányokat is, kik felé vették útjukat, hogy aztán élesen fordulva visszatérjenek a tó fölé, minél alacsonyabbra ereszkedve, fokozatosan elhalkulva. Az öreg sárkány a ház mellet ér földet, a tető is reccsen egyet a vele érkező szélnek jóvoltából, Sou a tavat választotta. Óvatosan csak mancsát érintve a vízhez, majd szinte megállva ereszkedve az utolsó centiket, de jól választott, a víz ugyan a hasa alját elérte, de nem törődött vele és ahogy az öreg, úgy ő is még az Éji Vándort nézte. Megnyugodott, de még őrizni akarta a pillanatot, no meg, aludni lesz ideje bármikor, de ezt megismételni már soha.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-17, 2:34 pm

*Nem látom az öreg sárkány reakcióját, igazán nem is várok választ. Saját bajommal vagyok elfoglalva.
Sou mondata azonban jól esik. Nem számítottam válaszra és nem is vártam hasonlót. Bólintok csak és hallgatom, ahogy az ifjú sárkány kilép Níbe után a házból.
Nem hallom, hogy távoznak, de különös énekük már belopózik a házba és a fülembe is. Különös, dallamos, mintha más világ lényeit hallanám.
Csak ülök a helyemen és hallgatok.
Az érkezést jobban hallom, mert a landolók egyike nagy széllel érkezi, s még a ház tetőszerkezete is megreccsen belé.
Közben elheveredek alkalmi fekhelyemen. A puha takarók kényelmes fekvést biztosítanak.
Kardom kerül kezembe. Egy emlék azokról az időkről, mikor lényegében gondtalanul élhettem.
Csupán hallgatólagos megvetését élvezhettem egyeseknek, hiszen én voltam a „fattyú”.
Nem nemesi fegyver, nincs agyondíszítve, de tudom róla, hogy megbízható, s bár takarítottam, még érezni vélem rajta Ephenezer gyilkosának vérszagát.
Megmártottam én, s bár többet tehettem volna. Bár hamarabb leértem volna, talán megmenthetem agg nevelőszüleimet, esetleg apámat!
Leteszem a kardot magam mellé, de azért a kezem ügyébe.
Fáradt vagyok, nagyon fáradt.
Nem tudom, meddig maradnak távol tőlem, de érzem, ahogy lassan lecsukódik szemem.
Két karomat a tarkóm alá teszem, s mire belépnek az ajtón, már szemem lehunyva és a messzeségbe veszek, időben és térben egyaránt végtelen messzinek tűnő pillanatokban létezem már.
Összefolyik a múlt, s a jelen. Az udvarház, az ott élők, mind-mind élőként jelennek meg előttem, s mielőtt még ismét a vér borítaná be őket, s a tűz martalékává válna a birtok, ugrok időt és teret és már az erdőben állok. Kitana néz rám, s mosolyog bűbájos mosollyal.
Eltűnök kék szemei világában, s a fájdalom, mely már lopózott belé szívembe, lelkembe, hogy sötétté tegye éjemet, szertefoszlik ott.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-17, 6:20 pm

Olyan volt ez az éjszaka, mintha bőkezűen adott is volna és adományaiért megfelelő árként vitt is volna, érzéseket. De csak mindegyik elfoglalta a maga helyét, ahogy odakint múltak a percek az öreg sárkány tért előbb nyugovóra s maga is kelt elsőként, mikor az ég alja még nem is pitymallott. Sou követte, minden mozdulatával ügyelve, hogy a már alvót ne keltse fel és a vártnál előbb tért meg az álmok földjére, ahonnét Níbe szakította ki, mikor jelezte, hogy a mai napon ismét későn fog megjönni. Igazán már nem is volt kedve visszaaludni, hason fekve bámult maga elé, elég unalmas volt, mivel egyetlen egy gondolat sem jutott az eszébe, amin esetleg elrágódhatna. Fintorral fordítottal el az arcát az ajtó felé, amikor szabad az út a gondolatoknak, akkor egy sincs, amikor pedig meg lenne nélkülük, akkor bezzeg tömegesen tolonganak. Halkan sóhajtva, Marius felé pillantott, látszatra még aludt és valahogy magától jött az ötlet, készít reggelit. A tűzre sem ártana rakni, így feltápászkodott és nemes egyszerűséggel illúzió alá vonta magát, így mozdulatai teljesen nesztelenek maradtak.
Felélesztette a tüzet, forralt teának való vizet és el is készített azt, miközben orra segítségével felkutatta a tegnap esti maradékot, szerencsére Níbe volt oly kedves és gondosan elrakta. Mikor megállt tevékenységében, meglepve konstatálta, hogy már majdnem világos van odakint. Valószínűleg Marius is nem sokára megébred és talán befut a küldönc is, elvégre könnyen meglehet, hogy a nimfák együtt ébrednek az erdővel s az a hangok alapján már ébren van. Kiderül.
- Aucsh! – A félhangos felkiáltás már nem rejtette el ereje, mert, ahogy hozzáért az átforrósodott kannához rögvest szertefoszlott koncentrációja. Szép, mire válla szinte teljesen rendbe jön, addigra szerez magának másik sebet, ami ezúttal a mutatóujját érinti. Rázza is, de mivel az nem használ inkább fújja, de igazi enyhülést még is csak egy elcsípett és lehűtött kis szellőcske hozott, ami ujja körül tekereg. Eltekint hálótársa felé s ha ébren találja, kissé röstelkedve lép hátrébb, nem akarta felzavarni.
- Szép jó reggelt! .. Sajnálom, ha felébresztettelek. – Szék helyett a rögtönzött ágyára ül le, csak előtte még az asztalra szállítja a gőzölgő kannát, ezúttal vastag ruhát is használva. Szerencsére a pórul járt ujja már csak egy kicsit lüktet. – Remélem jól aludtál és ki tudtad magad pihenni?

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-18, 5:23 pm

*Simán átalszom Níbe távozását, s még Sou sertepertélését is.
Később rémisztő lesz belegondolni abba, hogy ilyen „éber” alvással ha valaki akarna, gond nélkül tehetne el láb alól.
De most egyenlőre az éj pihentető hatását élvezem.
Mert mindaddig éjszaka a nappal is, míg alszom,s csak utólag lesz belőle hajnal, vagy reggel, attól függően, mikor sikerül kinyitni szemeim, s kiűzni belőlük az ólmos fáradtságot.
A félhangos kiáltásra moccanok meg, de az ébredés csak lassabban jön.
Ami gyorsítja, csupán a sárkány sebes fújásának hangja sérült ujjára, de hamarosan eljutnak fülembe a hangok. A kannában melegedő víz hangja, majd kintről az erdő állatainak semmivel össze nem keverhető reggeli rikoltozása.
Még álomittas szemekkel és hanggal nézek vissza rá.*
- Jó reggelt!
*Körbenézve megállapítom, hogy az öreg már sehol nincs, s ez számomra talán éppenséggel jó is lehet, hiszen kettesben lehetek az ifjúval, kiben azért nagyobb a bizodalmam.*
- Jó sokáig aludtam….de köszönöm, kipihentem magam.
Níbe elment?
*Nos a kérdés maga elég furán jön ki, hiszen a vak is látja, hogy nincs a házban, de valahogy fel kell hozni a témát.*
- Látom, már sürgölődsz a tűzhelynél.
*Feltápászkodok és immáron saját ruháimra cserélem az éjjel még rajtam terpeszkedő köntöst.
A kardot sem mulasztom el felkötni az oldalamra.
Így ér a zaj, mely a tornácról hallatszik be.
Valaki érkezett, s ez menten felébreszt. Ránézek Soura, hiszen Níbe otthonában mégiscsak ő van inkább otthon, s mikor meghallom a finom kocogtatást az ajtón, melyet tulajdonosa, minden bizonnyal egy nimfa kopogtatásnak szánt, láthatja, hogy majd szétvet a türelmetlenség, de nem mozdulok.
Szívem megdobban, ha arra gondolok, hogy talán Kitana áll odakint és hozza a hírt Elonartól.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-19, 6:21 pm

- Nincs még olyan késő. .. Örülök. – Mihez képest persze, aki notórius korán kelő, azaz ébren van az első sugarakkal, akkor már késő van, de aki a délelőtt közepén ébred, annak talán még korán is van. Letelepedik az egyik székre és közelebb húzza magához a teával teli bögréjét, még felkutat hozzá egy kanalat is közben és nekiáll a monoton kavargatásnak. Ezzel nem kell hosszú perceket várnia arra, hogy iható hőmérsékletűvé váljon az ital. Viszont, így legalább kényelmesen válaszolhat a feltett kérdésre.
- Igen, el és azt mondta, hogy a tegnapihoz képest később érkezik majd haza. És. Persze meghagyta, hogy viselkedjünk rendesen, mint a felnőttek! Azt hiszem rólad elfelejtette, hogy már az vagy. – Sout titkon mulattatta az idős sárkány viszonya Mariushoz, kettősséget vélt felfedezni benne. Pedig igazán tudhatná, hogy nem kell tartania tőle, csak akkor fog kardot emelni, ha úgy érzi meg kell védenie magát és ebből a szempontból azért aggódott is egy kicsit. A tegnapi kemény landolás nem volt véletlen, ez amolyan provokációfélének számított, de mivel nem érkezett rá válasz, jelentősége sem lett. ~ Azt hiszem .. Nem! Szinte biztos vagyok benne, hogy megjátssza magát és e mellet valamit még titkol is. De türelmes leszek, vele szemben semmi más módszer nem létezik, csak a mérhetetlen türelem. ~ Gondolata megszakad, ahogy felemeli a gőzölgő italról tekintetét és mellé könyökölve megtámasztja a fejét. Lehet, hogy nem a legillőbb dolog, de most kényelmes így számára. – Nem tudtam mivel elütni az időt, Níbe igen csak korán távozott és csak, hogy tudjuk engem is felkeltett és már nem tudtam visszaaludni. De, legalább nem hűlt ki a szoba és akár még reggelizni is lehet. – Kis szünetet tartott és végighordozta tekintetét asztalra tett holmikon. – Csak azt nem tudom, hogy utána .. szóval marad a csendes négy sarok közti nézelődés? – Talán most ez nyomasztotta a leginkább, mert ha úton van, akkor nézelődhet, feltérképezheti a tájat úgy, hogy nem válik monotonná. E mellet pedig, igazán sosem tudta értékelni a bezártságot. Gondolatai azonban hamar más mederbe vándoroltak, ahogy Marius megjelent saját ruháiban önkéntelen is már összehajtott göncei után nézett és jószerével követte társa példáját. Hamar belebújt nadrágjába és ingjébe is, utóbbinak annyi hátránya volt, hogy rendezhette haját, de most még azt sem igen bánta. És kopogtatnak. Sou Mariusra néz és nézi is még egy jó pillanatig, aztán megindul és ajtót nyit, mivel estére el lett reteszelve, csak tudná miért. Véleménye szerint a nimfák nem lopnak, meg aztán, egy sárkánytól?
- Fáradj beljebb! – Invitálja be az érkezőt, némi izgalommal, hiszen talán most kiderül, hogy mennek vagy maradhatnak.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-22, 10:22 pm

*Hát ha szerinte nincs késő, akkor biztos úgy is van. Én persze lassan rádöbbenek, hogy a leghangosabb zajongásra ébredtem csak fel, és arra is csupán úgy, hogy lassan és álmosan keltem.
Meg sem merem becsülni, hányszor ölhettek volna le közben, ha valakinek olyan kedve szottyan.
Talán jobb is, ha ebbe nem gondolok komolyan bele.
Sou utóbbi szavaira nem is reagálok érdemben, de mivel a kopogtatás éppen utána érkezik nincs is szükség rá.
Szinte álomszerűen figyelem, ahogy a sárkány elballag az ajtóig és szépen kényelmesen kitárja azt, ámde még így sem láthatom az ott állót, hiszen bár nem túl magas a sárkány, éppen kitakarja azt, akire a leginkább kíváncsi lennék most.
Csak kis idő múlva áll félre, ami nekem ráadásul nagyon is hosszúnak tűnik.
Nem vagyok felkészülve a hidegzuhanyra, mert ez az, ami ér.
Nem Kitana áll ott, hanem egy kétségkívül hasonlóan gyönyörű, barna nimfa, mint amilyen szép szőkének Kitana.
Éppenséggel Souval egy mérettel rendelkezik, ami megmagyarázza azt, hogy nem láttam tőle, pedig akkor már gondolhattam volna, hogy nem ő lesz az.
Elonar nyilván sokkal megfontoltabb, hogy kockáztatná, akár egyetlen nimfája is túl sok időt töltsön egy férfi társaságában.
Ami viszont még inkább meggyőz arról, hogy nem a nimfák híres szépsége varázsolt el, hogy ez a másik hölgy igen csekély hatással van rám minden kiválósága ellenére is.
A lány zöld szemeivel végigmér minket, majd hűvösen megszólal.*
- Elonar hívat benneteket! Kövessetek!

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-02-28, 10:32 am

Mikor nyitotta az ajtót felkészült rá, hogy a mögött egy sudár teremtés fog állni, de tévedett. Meglepetten pillantott a szigorú zöld szemekbe, majd odébbáll, hogy a jövevényt beengedje. De pillanatok sem igazán kellenek ahhoz, hogy kiderüljön a nimfa nem óhajt belépni, mivel a hírvivő szerepét betöltve, inkább őket invitálja az úrnő elé. Mariusra tekint, útitársa látszólag összekészült már, végiggondolva ő is felöltözött, igaz, hogy a lábbeli hiányzik, de parasztfiú korszakából megszokta a mesztéláb való mászkálást. Ugyan most valahogy illetlennek tartotta volna, ilyetén mód az úrnő elé állni.
- Máris indulhatunk! – Ezzel visszasietett az asztal mellé, hogy alóla előhalássza a bakancsát, s midőn ez sikerült is, minden késlekedés nélkül fel is húzta lábaira. Az ingét nem tűrte be, nem igazán szokta, hajára ugyan kell majd némi figyelmet fordítania, de az ráér, míg elérnek oda, ahová a nimfa vezeti majd őket.
- Én készen is vagyok, mehetünk is. – A tűz fölött nincs semmi, amiben kárt tehetnének a nyaldosó lángok, a reggelit ugyan nem tudták megejteni, de az elkövetkezőknek köszönhetően Sou torkán amúgy sem férne le egy falat, de még egy negyed falat sem igazán. Marius maga elé engedi és utolsóként kilépve a házból becsukja maga mögött az ajtót. Még véletlenül se érje szó a ház elejét, mert ki tudja, hogyan érinti a vén sárkányt, ha a szeretett könyvei bárkinek ki vannak szolgáltatva, bár, aki be akar menni, azt a csukott ajtó sem fogja megakadályozni. Ám nem róható fel, hogy legalább ennyit nem tett meg. Követte a nimfát és néha Marius felé pillantott, lényegében felváltva pillantott a körülötte lévő két személyre. Valahogy elképzelni sem igen tudta, hogy, hogy a csudába tudott az elméje ennyi kérdést összeharácsolni. Szinte zsongott a feje és minden bizonnyal képes lett volna csendet teremteni közöttük, ha csak egy párat feltesz, de azt inkább bizalomból barátjának tette volna fel és nem a nimfának. De belegondolt, hogy ez akár félreértéseket is szülhetne, úgyhogy lakatott tett a szájára és csendesen bandukolt. s hogy legalább egy kicsit terelje a figyelmét, az övére kötött szalagok egyikét leoldotta és néhányszor átgereblyézte szőke kazlát ujjaival, viszonylagos rendet téve a szálak között és végül nemes egyszerűséggel összekötötte az egész halmot tarkójánál.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-01, 5:14 pm

*Végigmérem az ajtóban álló nimfát, s ugyanezt teszi ő is velem.
Nincs szégyellni valóm, bár lábaim árulkodnak foglalkozásomról, hiszen éveim nagyját lovon töltöttem, de tartásom nemesi, ahogy láttam Ephenezertől és fiaitól is, s öltözetem bár nem úri gúnya, azért rendezett.
Megvárjuk, hogy a sárkány is elkészüljön, majd mikor végre kijelenti, lábán bakancsával, elindulok én is kifelé.
A nimfa tesz néhány lépést és ott vár meg minket, míg én lépek ki elsőnek az ajtón és hallom, ahogy Sou beteszi mögöttem.
Az én figyelmem elsőként a tó túlpartjára tévedt, de nem tudom kivenni az ott lévőket, talán a hajnalban leszállt köd lehet az oka.
A nimfa figyelő szemeivel találkozok, ahogy visszanézek társaimra, s nem csak az övével, Sou tekintetével is, ami csakhamar a nimfára villan.
Ha paranoiás lennék, azt gondolnám, mindketten engem figyelnek, de láthatóan a sárkány ma reggel kissé izgága és mindkettőnket figyel.
Talán én is ezt a benyomást keltem, így fura összhatás lehet, ahogy egymásra pillantgatunk, miközben szó nélkül követjük az ösvényen a nimfát.
Ő sem szól, de úgy helyezkedik, hogy ne lehessen egyikünk sem közvetlenül a háta mögött.*
~ Nem bízik bennünk.~
*Állapítom meg magamban. Az ösvény láthatóan követi a partot, s miközben találkozik időnként más csapásokkal is, talán ezek csak állatok járatai a sűrűben a vízhez, szépen megkerüli a tavat.
Nem látok sok különbséget, de lassan más illatokat érzek, mígnem nem is olyan rövid út után végre megpillanthatjuk Elonar városának házait.
Az erdő sűrűjében ámuló szemeim előtt alacsony házikók jelennek meg, melyeket az ősöreg fák között hidakként összenőtt ágak kötnek össze, könnyed átjárást biztosítva lakóiknak.
Egy virággal díszített hídon jutunk mi is beljebb, miközben már jó néhány kíváncsi nimfa szempárral sikerül találkoznom, van, aki közelebb is merészkedik, hogy jobban szemügyre vehessen minket.
Nincs kétségem afelől, hogy már tegnap értesültek jöttünkről, s néhányan talán már kíváncsiak is voltak ránk azelőtt is, hogy Elonar eldöntötte, hogy fogad minket.
Egy a többinél magasabb épület előtt áll meg vezetőnk, s csak egy hűvös „Itt várjatok!” utasítással be is lép az úrnő lakába.
Soura tekintek, bár hozzám hasonlóan tanácstalanul állhat ő is mellettem.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-02, 9:01 am

Mi is lehetne idegtépőbb, mint az utolsó méterek megtétele? Sou rendbe rakta a haját, ruházata sem volt éppen egy úrnő udvarába illő, de még mindig ez, míg a tegnapi öltözet, ami nem volt igazán ellenére. Emberi szülei viszont megtanították az illemre, az udvariasság és a tisztelet szabályaira, ugyan csak egy kicsiny faluban éltek, de apja mesélt a pompás úri lakomákról. Nem mintha az emberekhez hasonlítaná a nimfákat, mert már most annyi ellentét vázolódott fel előtte. Kevés városban járt, de már a tegnapi látvány is belopta magát a szívébe s most egész közelről szemlélheti meg, végre. Igen, némi vágyakozással vegyes izgalom lett úrrá rajta, amin az sem segített, hogy nem mert megszólalni. Nem igazi, csontba hasító félelem zárta szorosra ajkait, inkább csak az a félsz, ami mivolta miatt kerített hatalmába és mist nem számított, hogy Níbét megtűrték, vagy szívesen látták. Ha ugyan ahhoz a sárkánynéphez tartozik is, még is más és valószínűleg az úrnő .. Ezen a részen abbahagyta a gondolkodást, s már ki tudja hanyadjára sikerül elkapnia Marius pillantását, de nincs annyi nyugalma, hogy megállapíthassa, társa milyen lelki állapotban van. Ez nehezen is menni, mivel még magáról sem képes eldönteni, hogy örül, vagy inkább húzná még az időt.
Végül még is csak megembereli magát és miután egy hosszú percig az utat mutató nimfa hátát fixírozta, inkább ráhagyta az egészet, lesz, ami lesz alapon. Egészen másnak adva át ezzel a figyelmét. Mert látta már körvonalakban a város, de így sokkal élőbb, káprázatosak, ahogy a hidak könnyű közlekedést tesznek lehetővé és a virágok. Egy sem giccses, vagy eltúlzott, hiányuk talán még fel is tűnne. Mindig csak egy szó ugrott a megállapítás helyére, tökéletes, a látvány mindenképp. Az elő előbukkanó nimfák pásztázó tekintete viszont annál inkább, ugyan mind „tökéletes”ek voltak, de ösztön szerűen húzódott közelebb Mariushoz, mintha csak szégyenlős kamasz lenne. Pedig a kellemetlen emlékek egyike türemkedett előre, mikor kis híján rohad gyümölcsökkel és ki tudja mivel próbálták elkergetni, mert sárkány lévén nem lehet más csak is egy szörnyeteg. Egyre jobban fordul utálattal eme szó felé.
Megálltak, Sou igazán nem is figyelt fel rá, hogy hol. Egy ideje szigorúan a fölön és vezetőjük sarkán tartotta a szemét, csak, hogy ne kelljen szembesülni a tekintettekkel. Pedig talán nem találkozott volna kalauzuknál hidegebb tekintettel, azt pedig könnyedén el tudta volna viselni. A várakozás viszont nem enyhíti nyugtalanságát, de még mindig hősiesen állja a némaságot.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-03, 1:52 pm

*Elonar elfoglalta helyét lakának kör alakú fogadótermében. A terem közepén az egész város egyetlen fényűző berendezési tárgya, egy rúnákkal díszített trónus állt, melynek közepén most Elonar üldögélt gondterhelten.
Még előző nap vívták meg harcukat, hogy távol tartsák a sárkányt népüktől.
A vörös volt olyan okos, hogy az erdőt támadta, s igyekezett felgyújtani minél nagyobb területet. Nyilván megtudta valahonnan a nimfák titkát, miszerint Izra az erdőhöz kötötte létüket.
Megérezték az érzékeny veszteséget, mely az erdőt érte, de szerencsére nem a szélén lévő fákhoz kötötték életüket, s még nagyobb szerencsére a Hajnal is közel folyik ahhoz a területhez, ahol a küzdelem dúlt.
A víz sikeresen oltotta a tűzet, míg az erdő népének többi tagja kellő erővel és ravaszsággal lépett fel a hatalmas bestia ellen.
A küzdelembe az úrnő maga is bekapcsolódott és sikeresen űzték el végül a vörös sárkányt, ki vert seregként és magában bizonyára bosszút forralva tűnt el szemük elől.
Elonar szép homlokát ráncolva gondolkodott épp azon, mennyire sokan fordultak meg az utóbbi időben az erdőben.
Lassan átjáróházhoz kezdett hasonlítani, ami cseppet sem töltötte el örömmel a sötét hajú nimfát.
Emlékezett még a régi időkre, mikor a fák rémisztő külseje, az erdő sejtelmessége és a nimfák által is terjesztett pletykák a legtöbb embert távol tartották e helytől.
S nem csak embert, tündét, sárkányt is, bár előbbiek kitüntetett tagjait viszonylag szívesen látták, mint magukhoz leginkább hasonlatos nép tagjait.
Most azonban gondolataiból a belépő nimfa ragadta ki.
Daphne mindig is hűvösségéről volt híres, s Elonar tudta, hogy szükség is van a hozzá hasonlókra, kik még a régi idők hívei, mikor a nimfák létezéséről is kevesen tudtak, nem hogy látogatták volna őket.*
- Megérkeztek, úrnőm!
*Hajolt meg a kistermetű nő előtte. Elonar kiegyenesedett a trónon.*
- Hát engedd be őket!
- Mindkettőt?
- Mindkettőt.
*Daphne megtartva véleményét magának, kisietett a két fiatalhoz. Mikor megjelent előttük, hűvösen végigmérte őket, s csak azután szólt hozzájuk.*
- Az úrnő fogad benneteket. Lépjetek be! *
S vékony kezével kitárta előttük a kaput, mely egyenesen a fogadóterembe nyílt.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-03, 4:33 pm

*Soura nézek. Csak most tűnik fel, hogy teljesen némán jött egészen idáig, s bár néha felé is néztem, tekintetét sem láttam. Pedig az örökké virgonc sárkány szavai sosem fogyónak tűntek eddig, s vidám, élénk tekintete pedig állandóan fellelhető volt. Most nem.
Most teljesen eltűnt az általam megismert sárkány, s ezt felettébb furcsának találtam.
Nem is értem, mi történhetett, s ahogy az arcára nézek, az is elég fura kifejezést ölt.
Nem tudok azonban kérdezni, talán nem is akarok, mert közben vele ellentétben én a várost kutatom tekintetemmel.
Persze, hogy Kitanát keresem, de nem látom sehol.
Csak reménykedek, hogy valahol végre nyomára lelek.
Közben vezetőnk meg is jelenik előttünk és kitárja néhány szó kíséretében az ajtót előttünk.
Ránézek Soura és barátságosan szólok hozzá.
Valamiért azt gondolom, nem kell tartanunk a nimfák úrnőjétől, bár minden okom meglenne rá, ismerve apám tetteit és azok következményeit, melyeknek csak egyike vagyok én.
A nevem nem biztos, hogy a legjobb ajánlólevél itt.
Elindulok befelé és néhány lépés után feltűnik előttem a csillogó ékköves trón és a rajta ülő fekete hajú szépség.
Szó se róla, láttam már nemes hölgyeket, de mind külsőben, mint a belülről sugárzó, megfoghatatlan érzésben, ami azt sugallja, hogy hatalma van, felülmúlja mindet.
Eszembe ötlik Ephenezer elbeszélése, s az, abban hogyan üdvözölte hagyományos módon Ingét, anyámat, s egyből tisztes távolságra megállva a hölgytől meg is szólalok.*
- Tola ne, Elonar úrnő! Marius Dior, szolgálatodra!

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-04, 9:07 am

Kitartóan szemléli az ami lába előtt fekszik, ki tudja hány ezer év óta, de nem látszik meg rajra ósága, mintha nem is minden nap tipodnák. De hát az úrnőt csak felkeresik mindennap, mert valószínűleg nem csak uralkodási ideje alatt tartózkodik itt. Bár, ki tudja? Amikor felcsendül újonnan a már ismert, kimért és némileg hűvösen tartózkodó hang, rögtön felemelte fejét. Igen, vezetőjük egy kicsit sem enyhült meg az alatt a néhány perc alatt, amit odabent töltött. A kapu is kitárul, már csak néhány lépés és célba érnek. Sou nagy levegőt vesz és szándékában állt így, azt benntartva belépni, de azon nyomban kiengedte a maréknyi levegőt, mikor Marius megszólalt. Felnézett rá és mondani akart valami bátorítót, de valahogy még sem tudott megszólalni, így bólintott egyet. Ő is valami ilyesmit érez, de e mellet kavarog még sok minden más is benne.
- Én is így vélem, hiszen meghallgatás nélkül küldhetett .. zavarhatott volna el engem is és téged is. De nem tette. – Csak megtalálta hangját és bár kissé rekedtes volt, azért magabiztos is, a bizonytalanságnak elég szerep jutott a gondolataiban. Elindultak, valami oknál fogva, lehet Marius szavai, vagy a sajátja, bátran és sokkal, de sokkal kevesebb félsszel lépet be a terembe. Amiről kintről kellet volna sejtenie, hogy kör alakú, de nem figyelte meg, így kíváncsian nézett el a két kifli irányába. Sok időt azonban nem szentelt a helynek, mert annak közepén valami vonzotta a tekintetét. Sou még nem látott ilyen gondos munkával készített széket, vagyis trónus és aki elfoglalta, valahogy pontosan illet hozzá. Első pillantásra Elonar igen csak fiatalnak tűnik, de az nimfák kora is csalóka, ahogy a sárkányoké, bár az előbbi nép képviselői még öregen is biztosan szépek, míg ezt az ég lakóiról nem mindig lehet elmondani.
Mariusszal együtt torpan meg és be kell vallania, hogy míg társa és az öreg Níbe értenek az udvari szertartásokhoz, neki halvány lilája sincs, hogy hogyan is illik egy Úrnőt köszönteni. Egy szívdobbanásnyi idő alatt is hihetetlenül sok köszöntési forma jutott az eszébe, de egyiket sem vélte ide illőnek. Végül az „Üdv néked!” és a „Mély tiszteletem!” között ingázott, de hallva az ismeretlen köszöntést, teljesen elbizonytalanodott és nagyjából ki is vert mindent a fejéből.
- Nawara’Sou, a gyöngysárkányok népéből. – Derékban hajolt meg, Marius után szólalva meg némi késéssel. Egyszerűnek és hiányosnak tűnhet, de emlékeiben megvoltak még saját népe formalitásainak sablonjai, s ritkán szóltak, inkább csak csendesen meghajtották fejüket a másik előtt.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-04, 5:03 pm

*Elonar felállt a trónról, hogy jobban szemügyre vegye a két jövevényt. Személyesen még egyikkel sem találkozott.
Szép ajkai lágy mosolyra húzódnak, ahogy közelebb lép a két érkezőhöz.*
- Üdvözöllek benneteket Izra erdejében!
*Közelebb lépett és szép, sötét szemeivel kutatón pillantott előbb a szőke ifjú smaragd szemeibe.
Arca kissé komolyabbá változott, de nem volt benne sem ellenszenv, sem rosszallás.*
- Níbe bölcsességével és jelenlétével jó szolgálatot tett már nekünk, s megegyezésünk alapján békében élhet nálunk.
Te, Nawara’Sou ismeretlenül érkeztél Izra erdejébe, de idős bajtársadtól értesültem már egy, s másról.
*Nem várva választ lépett ezúttal Marius elé. Könnyed ruhájában szinte siklott a levegőben, ahogy megállt a férfi előtt.
Az ő szemeibe is belemélyedt az úrnő, s ugyanolyan komoly arccal szólt hozzá is, mint előbb a sárkányhoz.*
- Marius, Ephenezer Dior és Inge sarja, ki a Men’S Navel klánból származott.
Atyád sok fájdalmat okozott szerelmének, s istenünk törvényei alapján te sem élhettél közöttünk.
Azonban örömömre szolgál, hogy megismerhetlek, kevés ember él Lanuriában, kiben népünk vére csörgedezne.
*Visszanéz Soura is.*
- Osszátok meg Elonarral, miért is érkeztetek Izra lányainak erdejébe!

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-04, 5:12 pm

*Mondhatnám, hogy egy jelenés áll meg előttünk. Közelről ugyanolyan lebilincselő, mint a trónon ülve. Talán a régi emberi királyok és királynők lehettek hasonlatosak hozzá.
Messzi időkben, talán még e földre lépésünk előtt léteztek.
Előbb Souhoz szól, de én is figyelem minden szavát.
Hallgatom a sárkányhoz intézett szavait, melyek felettébb titokzatosan hangzanak. Talán Sou értheti, miről is beszél az úrnő, én semmiképpen. Nem ismerem annyi ideje a sárkányt, csak sejtelmeim vannak múltjáról.
Anyám nevére egy pillanatra megborzongok. Sosem ismertem, és sosem láttam még festményen sem, így csupán egy érzés maradt meg lelkemben, melyet apám visszaemlékezései és valami ősi, eltéphetetlen kötelék táplált bennem, mely összeköt vele még a halálon keresztül is.*
~Inge, kitől életem kaptam és kivel sosem találkoztam.
Most mégis az ő népéhez tértem meg, miután minden gyökerem elvesztettem az emberek között.
Vagy halott, vagy pedig üldözött, s megvetett vagyok népem szemében, s ki tudja, anyám népe miként vélekedik rólam.
Egy férfiról ki nem is élhet körükben.
Ha ők is eltaszítanak maguktól, teljesen gyökértelen leszek.~
*Mikor Elonar végre felteszi a kérdést, nincs szavam, a fejem, mintha teljesen kiürülne. Sosem voltam a szavak embere és most sem vagyok az. Nehezen szedem össze gondolataim.
Némi habozás után Soura pillantok, kezdje ő mondandóját, s talán mire Elonar végzett meghalltatásával, s talán a válasszal is, addigra én is összeszedem magam és végre válaszolni tudok neki.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-06, 2:00 pm

Kiegyenesedett, ekkorra már Elonar úrnő is felállt és attól eltekintve, hogy éppen szemrevételezés alá esik, valahogy egész közvetlennek érezte a tekintetét. Megkönnyebbült és egészen butának érezte magát, hogy olyan gondolatai támadtak, amik egy nimfához nem méltóak, túlságosan az emberi viselkedésből indult ki. Bár közöttük is van kivétel, példának okáért egy ilyen, pont ott áll mellette. Egy pillanatra ha oldalra tekintett, de mikor tekintete találkozott az Úrnőével egy cseppet talán megilletődött, de ez is hamar oszlott, mivel azok a szemek lehettek mély sötétek, tiszták voltak és melegek. Ahogy valószínűleg, maga Elonar is az. A szavai viszont egy felületesen elhantolt gondolatkupacot piszkált meg benne, így csak bólintani tudott és őszintén hálás volt, hogy Marius alig néhány pillanat múlva sorra került. ~ Nibe .. Vajon mit és mennyit mondott el? .. A könyveit látva azt hiszem szinte mindent, talán csak a legfontosabbakat nem.. titkait. Nem akarok most erre gondolni. .. Csend van!? ~ Nem merült el túl mélyen a gondolataiban, de fairnak érezte, hogy ha Marius amúgy is elég szűkszavú, legalább is vele, akkor most hagy neki alkalmat, hogy kibontakozhasson. De Elonar szavainak elhalta után, nem hallotta a megszokott férfihangot, ezért az illetőre tekintett és egy félmosollyal vette tudomásul, hogy gálánsan átadták a kezdés jogát. Pillanatok alatt szedte össze magát és kezdett hozzá.
- Szeretném megismerni Lanuri egészét, népeit és tájait, mivel igen kevés a tudásom. Talán nekem is van némi tudásvágyi hóbortom, mint Nibének. – Ahogy eszébe jutott az öreg, rá kellet döbbeni, hogy amit mondott nem igaz, vagy legalább is csak részben az. Mert valóban szeretné megismerni a világot amiben él, de nem célja azt feltétlen másokkal is megosztani, inkább csak szabad szeretne lenne. - De igazából semmit sem terveztem el, hagyom magam sodorni a történtekkel és ez az erdő .. sokat jelent számomra, sokáig éltem az északi csücskéhez közel. – Fogalma sem volt, hogy ez illet e ide, vagy kellet e. Kikívánkozott és nem bánta, hogy nincsenek világot rengető céljai, csak jó szándékú kíváncsiság, ami nem csúszhat ki a felügyelet alól. S így nem árthat senkinek.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-07, 1:30 pm

*Elonar hát várt. Marius úgy tűnt, nem tud, vagy nem akar még szólni, fejmozdulata egyértelművé tette, hogy Sounak engedi át a kezdeményezést, így ezt elfogadva az úrnő már szintén a fiatal, szőke fiúra nézett.
Még mindig nem szokta meg, pedig találkozott már néhány sárkánnyal, hogy milyen különbségek vannak közöttük. Némelyik vad és vérengző, s legtöbbjüknek hatalmas eredeti alakjában a teste is, mégis, mikor egy ilyen fiatal fiúra esik tekintete, nehéz elhinni róla, hogy hasonlatos lehet példának okáért ahhoz a vöröshöz, akit tegnap űztek el Izra erdejéből, vagy éppenséggel Níbéhez, kinek nagy, hófehér alakját megpillanthatta már.
Nem szándékozott kitérni arra, hogy mennyit is beszélt neki az öreg fehér népéről, szokásaikról, s éppen Souról is, mert az idős sárkány nyomatékosan megkérte rá, s ő ígéretet is tett a hallgatásra.
Valahogy a gyöngysárkányok, már az a kevés, kiket ismer is közülük, jóval simább modorúak, talán még műveltebbnek is tűnnek beszédjük alapján sok másiknál, kikkel találkozni volt szerencséje a nimfák vezetőjének, ez derül ki most az ifjú szavaiból is.
Elonar kissé elgondolkodik, mind Níbén, ki Souért teljes mértékben kezességet vállalt, érte külön is, nem csak az elmúlt napra és éjre.
Persze bár tisztelik az idős sárkányt, népében, némileg talán jogosan is él némi tartózkodás a régmúlt viharos időknek köszönhetően, de semmiképpen nem lehet azt gyűlöletnek nevezni.
A természet részei még eme bestiák is, s a nimfák, mint a természettel szimbiózisban élő nép nem fogja egyetlen részét sem gyűlölni ennek a teremtett csodának.
Tisztelik minden élő részét, de ahogy más veszélyeitől, tőlük is megvédik magukat, ha kell.
Az északi csücske mellett élés éppen lehetne olyan távoli is, mint Hyarmenya dzsungele Elonarnak, hiszen nem lakhelye alapján ítéli meg az élőket.*
- Dicséretes a tudásvágy, talán ez tette népeteket is mássá. Nem űzünk el Izra erdejéből, s ha jól sejtem, maga Izra sem tenné ezt meg, míg nem ártasz nekünk, ám hogy az ismerkedés erdőnkkel még zökkenő mentesebb legyen, egy lány nimfáim közül melléd szegődik vezetőnek, mikor ösvényeinket járod, s erdőnkkel ismerkedsz.
*Elonar tudja, hogy bölcs döntés volt ez, s azt is, tudta már előző nap is, hogy miféle céljai vannak a két utazónak, ám ezt saját szájukból akarta hallani. A döntés is megszületett már korábban, s kijelölte a nimfát is, ki segíteni fogja a sárkányt útjain. Nem utolsó sorban a nimfa tudja, hogy mit láthat az erdőből a gyöngysárkány, s mit érdemes megmutatni neki.
Ha Sou nem szól többet, akkor Mariushoz fordul, ha igen, még meghallgatja, s csak azután néz a lovász szemébe.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-08, 4:13 pm

*Magamba mélyedtem. Talán magam sem tudom, miért is jöttem ide, mit is akarok egy olyan néptől, mely már születésemkor kivetett soraiból, mely azóta sem keresett, s nem is hallott rólam.
Gyökeret keresek? Hiszen maguk is ellöktek maguktól, még ha ez szabály is közöttük.
Mit várok tőlük?
Közben Sou kifejezi abbéli kérését, hogy jobban megismerhesse a nimfák erdejét és talán népét is. Tudásvágy.
Bennem sosem munkált a felfedezők kíváncsisága, nem hajtott semmi, hogy mindig máshova menjek.
Világéletemben a Dior udvarház volt az otthonom, nem vágytam máshova.
Persze, előfordult, hogy Ephenezerrel előbb csak egy-egy napra, de később már elvétve napokra is a vadonba vettük magunkat, vadászni, együtt tölteni az időt.
Régen volt, már egy másik életnek tűnik, pedig néhány nappal ezelőtt is így éltem még.
Az űrnő közben kegyeskedik engedélyezni a sárkánynak az erdőben tartózkodást, bár ahogy hallom, nem nagyon fogják egyedül hagyni, ha vándorolni kíván.
Én vagyok a soron.
Veszek egy mély levegőt, s belemélyesztem tekintetem az úrnő barátságos szemeibe.
Valahol azt érzem, bízhatok benne.*
- Úrnőm. Talán nem értesültetek róla, hiszen az emberek világa nem kapcsolódhat túlságosan a tiétekhez.
Nincs még egy hete sem, hogy Ephenezer Dior udvarházát megtámadták, népe pedig vagy kard, vagy tűz által lelte végzetét, családjával egyetemben….
Apám a kezeim között lehelte ki lelkét.
Nincs hová mennem, s tudom, nálatok sem maradhatok, de míg rendezem gondolataim arra kérlek, engedj itt maradnom a ti erdőtökben.
És ha megengednéd, megtekinteném édesanyám, Inge nyugvóhelyét. Bár sosem ismertem, mégis kötődöm hozzá….
*Végül elhallgatok és úgy nézek az úrnőre.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-15, 6:32 pm

Lehet, hunyta le egy pillanatra a szemétmert hiába próbált nem gondolni másra, csak a jelenre. Már megszokta, hogy az ő kobakjában és talán máséban sem ilyen egyszerűen működnek a gondolatok. Tudásvágy, mindig is munkált bennük és szeretné, ha ez játszotta volna a nagyobb szerepet és hiába volt régen, túl régen, akkor sem feledi a változás, a másság okát. Csak pillanatokig rágja ezeket a kesernyés szavakat, ízüket is megszokja lassan, de feledni másikat ráborítani még is kellemesebb. Mert felderül arca, maradhat és bár nem várta, nem kell egyedül átvágnia a rengetegen, talán túlzottan is elsüppedve gondolatai között, olyat szalasztva el, amit érdemes látni, ami talán pótolni sem igen lehetne.
- Igazán köszönöm! És. Igyekszem nem csalódást okozni. – A lelkes pillantásból fut Mariusnak is, hiszen nem cserélné le utazótársát, habár könnyedén lehet, hogy eztán kettéválnak útjaik. Ebbe belegondolva némileg szomorkásabban pillantott a földre, átengedve a szót társának, igyekezve figyelni, de gondolatai is követelték, hogy vessen rájuk legalább pillantást. Valami olyasfélét boncolgattak, hogy hogyan fonódnak össze életek egy időre, ami lehet hosszabb és rövidebb is, ahogy törvényszerűen van benne búcsú is. Kain s feltűnik a sorok között, s néhány aggodalommal teli kérdéssel más vidékekre csöppen. Jól van e az aranysárkány? Haza tért e már barlangjába? Szinte már sejti, hogy midőn lábait új utak felé irányítja, azok ismert tájak felé fogják vinni, de az még olyan messzinek tűnik. Halk sóhajjal tereli vissza kalandozó gondolatait a jelenbe, felpillant, az úrnőre és Mariusra, aztán lassan tovább lép pillantásával, körbejárva a teremben. Kellemes volt újabb, elsőre elsiklott apróságokat meglátni, amik csak emelték eme tágas szoba fényét. Kicsit ugyan nyaka is tekeredett, ahogy háta mögé sem felejtett el nézni, de hamar tudatosodott benne, hogy ez talán illetlenség és visszafordult. Talán kicsit megszeppenve, újra a padlót kémlelte, talán kicsit azt a látszatot keltve, hogy veszélyezi a zárt hely, ami azért teljességgel nem volt valótlan, de teljességgel sem. Inkább csak ama fura eset esett meg, hogy szájára lakatot téve, hogy még véletlenül se kotyogjon közbe, tetszését nyilvánítva ki, nyugton maradni már nem bírt. Ugyan révedhetett volna még elméje képzeletmezőin, de megérzése szerint, az fele annyira sem lett volna kellemes, mint elidőzni a trónus míves faragványain. Amik talán rejtélyeket, bölcsességeket, vagy pusztán jókívánságokat hivatottak szelíd pompával megmutatni.

//elnézést a kimaradásért, most már rendszeresebben leszek//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-16, 4:59 pm

*Elonar nemesen, enyhe mosollyal bólint a sárkány felé, jelezve, elfogadta a köszönetnyilvánítást, de utána már a lovászra figyel.
Marius elgondolkodik, talán még filozofálgat is egy kicsit magában. Furcsa ezt látni.
Elonar arcáról lehervad a vidámság csírája is.
Bár nem tudhatja, miféle támadók voltak, de leginkább az emberekről tudja az orkok után elképzelni, hogy ilyesfélére vetemednek.
Valahogy benne van a vérükben a pusztítás, ha más fajt nem, hát saját magukat irtják.
Sajnálja is őket emiatt, s talán valahol a szíve mélyén féli is.
Veszélyes nép, de nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ugyanúgy megvan bennük a legmagasabb nemességre való képesség.
A nimfa sötét szemei bátorítón és barátságosan figyelnek Mariusra.*
- Marius, fogadd részvétünket elhunyt atyád és a hozzád közel állók miatt.
A halál, bár mi tudjuk, hogy nem vége a létezésnek, mindig szörnyű.
Tudod, hiszen Ephenezer elmondta, köztünk nem élhet férfi.
*Elonar kis szünetet tart, mint aki elgondolkodna, majd hangja ugyanolyan bársonyosan lengi be a teret, mint előzőleg.*
- Azonban Izra is kegyelmes, és jól tudja, gyökerek nélkül a legerősebb fa sem élhet. Így az ember sem folytathatja nyugodtan életét, ha elveszíti azt, ami e világhoz kötné.
Maradhatsz egy hétig Izra erdejében, ahogy Sout, úgy téged is lesz, ki elkísérjen arra a helyre, melyhez Inge legjobban kötődött.
Ennyi idő elég ahhoz, hogy útra lelj, melyet utána oly álhatatosan tudsz követni, ahogy Ephenezer is követte ide Ritalea fonalát.
*Elonar ekkor már mindkettőjükhöz szól, miközben enyhe mosollyal látja, ahogy Sou a padlót nézi.*
- Amennyiben nincs kérdésetek, megbeszélni valótok, Izra kísérjen utatokon! Hamarosan a vezetők megérkeznek Níbe lakához.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-17, 12:37 pm

*Sou megkapta a lehetőséget arra, hogy maradjon az erdőben. Ez reményt ad, hogy talán én is, legalább amíg rájövök, mihez is kezdjek, vagy míg kiderül, hogy hányadán is állok Kitanával.
Úgy sejtem, Elonar sok telet megélt már, így talán az ő bölcsességének is nagy hasznát venném ebben, de biztos, hogy nem lesz bátorságom azt kérni tőle, hogy segítsen.
Elonar szemeibe nézve erősödik az az érzésem, hogy szerencsém lesz és nem utasít ki egyből a nimfák erdejéből.
Csendben hallgatom a szavait.
Enyhe főhajtással fogadom részvét nyilvánítását és hallgatom tovább.
A szemem felcsillan, amikor hallom, hogy milyen fontosnak tartják a gyökereket, de hideg zuhanyként ér az egy hét kikötés.
Most, így rettenetesen rövidnek tűnik az az idő, de nem mondok ellent az úrnőnek.
Biztos vagyok benne, hogy ez az ő döntése, és abban is, hogy mind az istenük, mint a népe egyet is ért vele.
Főleg, ha belegondolok a minket ide vezető nimfa hűvösségébe.
Mégis valahol a kegy ellenére is haragot érzek Elonar iránt, pedig a józan eszem azt súgja, nem szolgált rá, csak ősi törvényeiket követi, melyet istenük adott nekik.
Bizonyára jó okkal tette ezt, de ebben a pillanatban a szükre szabott idő, csak hűvös választ csikar ki belőlem.*
- Köszönöm, úrnő! Nekem nincs más kérdésem. Várni fogom a vezetőt.
*Csendesen meghajlok és ha Sou sem marad tovább, akkor vele együtt elindulunk, ahol már az előbbi hűvös nimfa vár minket, hogy visszakísérjen az öreg sárkány házához.*

» Olassië erdeje