Elonar erdeje

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-26, 2:44 pm

*A bokorról szemezgetve fordítom felé a fejem, amikor visszakérdez. Nem akarok erősködni, de rá nem lehetne venni, hogy nyersen egyem a halat. Már a szaga is elég, hogy ne akarjam.
Akkor mosolyodok el, mikor a hal egyben lenyeléséről beszél.
Én nem vagyok sárkány, így nem is egy falatként eszek meg egy halat.
Nem szólok, ebben a kérdésben megingathatatlan vagyok. Nem, és nem ennék halat nyersen.
Jól megsütve, vagy kondérban alaposan megfőzve, fűszerezve persze egészen más.
De nem lehet azonos az ízlésem egy sárkánnyal, aki alapból egy ragadozó.
Csendben hallgatom a monológját, ami inkább nevezhető visszaemlékezésnek, mint nekem szánt szövegnek.
Így is viszonyulok hozzá. Nem erőltetem.
Csak eszembe juttatja a vadászatok izgalmai közötti csendes estéket egy-egy tó, vízmosás, patak partján a tűz mellett.
Még most is érzem a fák édeskés füstjének illatát.
Nagyot sóhajtok. Ez az az érzés, amiben a legkevesebb részem volt, és ez az, amit már sosem fogok érezni.
Végül követem a sárkányt a tópartra.
A hold fénye a kis szellő által fodrozott felszínen csillogó, ezüstös díszítéssel vonja be a vizet.
Élvezem a csendet, de érzem, hogy a lendület már kiveszett belőlem és leginkább vízszintesbe vágyok.*
-Lassan mehetnénk aludni.
*Jelzem Sounak. Nem akarom a merengéséből kirángatni, de holnap sem lesz könnyebb a nap, mint a mai és magam ismerve, hamarabb is fogok ébredni, mint legutóbb.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-28, 11:06 am

Halkan loccsan a partra futó, köveken megtörő hullám, alig zörrennek a levelek és a rezgő tükörkép egészem más. Elfogytak a az ízletesen fanyar szemek kezéből s észre sem vette, hogy a hangulat egészem más tájra csalta, talán kihasználva az alkalmat. Itt a fák büszkén állnak, de ott füzek lógatták karcsú ágaikat a vízbe, melynek partját hatalmas, fehér kövek szegélyezték és kőösvény vezetett a közepébe, ahol falatnyi szárazföld adta csodáját a szemnek. Sou érezte, hogy a képzelet játszik vele, de követte az utat, kőről kőre lépve, még csak nem is sejtve, hogy a valóságban is megtett néhány lépést. Megállhatott volna, de annyira emlékeztette ez az egész emlékeire, mik hasonló mód bukkantak elő.
A kicsiny sziget, szélén mély bíborszín jázminok hajladoztak a gyenge szélben, illatuk erős aromája megtöltötte a levegőt és nem engedte a gyanút felébredni. A sötét levelek és szirmok rengetegében fehér golyóbisok tűntek fel, mintha a vékony szárakra gyöngyöket fűztek volna. Szerette volna közelebbről látni, de nem mert az utolsó kőről a szigetre lépni és majd kiugrott szíve a helyéről, mikor egy kéz jelent meg a semmiből, felé nyúlva, invitálva.
- Hogy? – Hátrahőkölt, ahogy tudatosodott benne, hogy vízben áll. Nem néz Marius fel, inkább szavait próbálja felidézni, mit is mondott neki. – O .. Persze, későre jár. – Mozdult meg aztán, bár tükreivel még mindig a tavat figyelte és próbálta felidézni a gyorsan illanó képet, de az egyre csak halványodott, hangok és illatok képében maradva leginkább fenn. S egy apró borzongató érzés, senkit nem lenne képes pusztán a keze után felismerni és még is, az a kellemetlen érzés töltötte el, hogy látta és érezte is magának a vékony, még is erős kezek érintését. S felvetődött benne a kérdés, hogy vajon csak ő egyedül látta azt, amit, vagy esetleg Marius is? Egyenlőre azonban nem akarja szóvá tenni, inkább megindul visszafelé, nem sietve e, hogy mihamarabb visszaérjenek, de nem is mélázva. S ha csak nem szólnak hozzá, szót sem ejt a házig, amiben csendesen lép be, észlelve a gyér fényt, ami kiáramlott a nyitott ajtón.
Níbe elfüggönyzött sarkában már sötét volt, de az asztalon, gondosságából adódóan maradt egy gyertya, mi már félig éget. Törekedve a legkevesebb zaj keltésére öltözött át a tegnap viselt ruhába és terítette ki a levetetteket, hogy reggelre az összevizezett darab megszáradjon. Gyorsan vackolta el magát a takaró alá, hátat fordítva Mariusnak, mert nem aludni akart még, inkább töprengeni, abszurd módon rögvest azon, hogy egyáltalán kéne ennek a dolognak akár csekély figyelmet is tanúsítania.
- Jó éjt! – Köszönt el, miközben másra is szánt időt, az elmélkedés terén, ennek szereplője a gyertya volt. ennek ügyében azonban hamar dűlőre jutott, ha Marius nem oltja el, akkor marad két lehetőség, ő teszi mag, vagy egyszerűen hagyja csonkig égni.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-29, 3:44 pm

*Meglepett, hogy Sout a vízben látom. Ilyenkor elgondolkodok rajta, miféle fura figurákkal hoz össze néha a sors.
Talán nem is kellene meglepődnöm, nem ismerem a sárkányokat eléggé, lehet, hogy mind így viselkedik.
A magam részéről nem látok semmit, amiért érdemes így elkalandozni és még a tóba is begyalogolni, de nem tudhatom, mi jár a gyöngysárkány fejében.
Bólintok, s indulok is a ház felé. Nem a vén sárkány társaságára vágyok, csak pihenni már.
Csendben haladunk egészen az ajtóig. Az én gondolataim már anyám és Kitana felé járnak.
Jó erre elkalandozni, jó belegondolni, hogy ismerték egymást.
És egyben furcsa is.
Kitana jóval idősebb nálam és idősebb is lesz, de külsőleg ennek semmi nyomát nem látom.
Nem is érzem, hogy korosabb lenne. Pedig az évek sok tapasztalattal láthatták el, amiknek én híján vagyok.
A magam részéről nem öltözök át, csak leterítem az ágyneműmet előző napi helyemre.
Közben hallom, hogy Sou is ugyanígy tesz.*
- Jó éjt!
*Búcsúzok el tőle. Valamivel gyorsabb, mint én, pedig én át sem öltözök. Holnap reggel, majd megmártózok a tóban. Kíváncsi vagyok, mennyire hideg itt a vize. Rendesen frissítő hőfokra számítok.
A gyertyát eloltom, pedig nem hinném, hogy a két sárkány veszélyforrásnak gondolná, de én megszoktam, hogy ilyen helyeken nem hagyok szabadon tüzet.
A sötétben óvatosan, tapogatózva találok vissza az ágyba és a következő pillanatban már alszok is.
A hajnal első sugarai már odakint érnek. Ahogy sejtettem, korán ébredtem, éjjel egyszer sem ébredtem fel, s ha álmom volt is, nem emlékszem rá.
Kiosonok, azt remélve, nem ébresztek fel senkit, egészen a tóig.
Ruháim javát hamar lehajigálom magamról és nem sokára már óvatosan beleereszkedek a vízbe.
Miközben élvezem az aranyszínű reggelt, sebesen lemosom magamról az előző nap porát.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-29, 10:02 pm

~ A hallgatása azt jelenti, hogy ő nem látta, azt a valamit. Emlék? Káprázat? De nem éreztem semmi hasonlóságot, vagy inkább emlék, mert Níbe keze munkáját felismerem. ~ Hasra fordult, de a sötétben is makacsul nézve tovább az asztal lábát. Hamar csend lett, s míg Marius mozgott csukva tartotta szemét, mint aki rögvest az alvásra koncentrálna, elaludnia még sem sikerült. ~ Legalább is nagyon remélem, bár ebben igazán az rémít meg, hogy kinézem belőle ezt. Fene! Á és már majdnem káromkodom is, kezdek kételkedni z épelméjűségemben és ez nem a legjobb dolog. ~ Tekintete elkalandozott, de a polcon sorakozó könyveknél nem haladt tovább, mióta itt van, ki tudja már hányszor szemezett velük, de megígérte, hogy nem nyúl hozzájuk. A késztetés azonban valahogy erősebb volt, mint eddig bármikor, mint előre tisztában lett volna azzal, hogy a sorok között minden bizonytalanságára megtalálná a választ.
~ Neeem! Verd ki a fejedből! ~ Fordult és húzta a fejére a takarót, szorosan lehunyva szemeit, hogy a kísértés írmagját is kioltsa magából. ~ Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy hasonló módszerekhez folyamodjak, mint Níbe. Nem és ki van zárva. Talán, tényleg meg kéne próbálnom elaludni. ~ Jobb híján próbált a hagyományos módszerekhez folyamodni, mint a számolás mezei formája, de nem segített, ekkor vette hozzá a birkákat a kerítéssel, amit át kellet ugraniuk. Ez már legalább annyit segített, hogy az ezer valahányadiknál már komolyan zsibbadnak érezte magát és lassan, de annál biztosabban az álmok világa felé vette az útját. Különösebben nem állt szándékában álmodni, bár ez mesze nem akarom vagy sem kérdésen múlik, de zagyvaságokon kívül másra szerencsére nem futotta, egészen addig, míg a fehér kövek fel nem tűntek. Úgy ült fel, mintha csak egy marionett lenne és bábosa megrántotta zsinórjait. Azt nem lehetett volna mondani, hogy ébren volt, de nem is aludt, mert hangtalan bújt ki a takaró alól és lépett könyvespolc elé, ám ami után nyúlt nem találomra választatott ki és nem is ő határozta el, hogy azt veszi le. Mikor felnyitotta a fedelet ébredt csak rá mit is csinál, be is csukta azonnal, meg is rettenve az okozott zaj hangossága miatt és fülelt, Níbe felől halk mocorgás hallatszott, de semmi olyan, ami arra késztette volna, felkészüljön a magyarázkodásra és látszólag Marius is mélyen aludt.
~ Már alva is járok? Egyre jobb, tényleg kezdem magam agyalágyultnak érezni. A fura álmaim is elegek voltak, erre meg most jön ez is. ~Halkan sóhajtott aztán, még megfedve magát visszatetet a könyvet, de a helyére már nem csúsztatta. Inkább magával vitte, a kandalló lassan kihunyó parazsa még adott annyi fényt, hogy olvashasson. Mindezt a gyöngybetűkkel lapra vetett cím miatt „Az árulás napja”, mert Níbe semmiféle ilyesmit nem említett és ha régi dologról van szó, akkor legalább nem fogja olyan nagyon érezni a bűntudatot, amiért megszegte a szavát.
Ez a történet azonban, nem az volt. Igazán nem is volt felkészülve arra, amit olvasott, de belekezdett s így az utolsó szóig ki is tartott elhatározása mellet, bármennyire tudatosodott benne, hogy Níbenek, ezentúl az sem fogja elhinni, amit kérdez. Mikor végzett, visszatette a könyvet a helyére, ám nem tudott megmaradni a házban, így kisurrant. Jóformán egész éjszaka a tó körül bóklászott, még a nimfák egyik visszaérkező kis csapatába is belefutott, de számukra könnyű volt mosolyogni, megcsalni őket. Hajnal előtt nem sokkal telepedett fel a kunyhó tetejére. ~ Akárhányszor kérdezem magamtól, akkor sem tudok rájönni, miért jó neki, ha az orromnál fogva próbál vezetni. Ezt fölösleges volt eltitkolni, így csak még mélyebbre ásta el magát. Szívem szerint mennék most, de mi a garancia arra, hogy nem Mariuson torolja meg az én hevességem? ~ Lemondóan sóhajtott, ahogy felhúzott térdére hajtotta a fejét. A felkelő Nap sem töltötte el jó kedvel, nem is szentelt neki egyetlen egy pillantást sem. Őszintén, ha megtehette volna, ezt a hajnalt még késleltette volna egy kicsit, bár abban kételkedett, hogy jobban fel tudott volna készülni a színészkedésre. A hangok azonban mozdulásra sarkalták, de csak annyit volt hajlandó tenni, hogy állát helyezte a térdére és túlzottan nem is kellemet sokat keresgélni, hogy meglelje a hangok forrását.
- Reggelt! – Kiáltott le. – Te aztán jó korán keltél, csak meg ne fázz, a víz még nem lehet túl meleg. – Vigyorodott el, ahogy felegyenesedett, hogy Mariusnak ne legyen olyan nehéz meglelni őt. Sőt, közelebb is araszolt, nem igen véve figyelembe a talpa alatt meg megreccsenő cserepeket, nem fél, hogy leesik. Így a tető szélénél állt meg, leguggolva.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-01, 9:31 pm

*Még a vízben állok, érzem, hogy mindenem összement a lehető legkisebb méretre a jéghideg vízben.
Igaz, én érzem csak annak. A hattyúk, akik most éppen a tó közepe táján tanyáznak, valószínűtlen jókedvvel úszkálnak rajta.
El is indulok kifelé, egészen felébredve, mikor a ház felől meghallom Sou hangját.
Szó, mi szó, nem sok mindent hagytam magamon a tóba, épp csak az alsóneműmet, de az érzés, amikor végre a magammal hozott, saját felszerelésemből származó pokróccal szárazra törlöm magam, pótolhatatlan.
A kedvem és az étvágyam is meghozza.*
- Próbáld ki! Feldobja a reggelt!
*Kiáltok vissza neki, majd sebesen magamra kapkodom a száraz ruhákat.
Ha addig nem jön le, én sétálok vissza a házhoz, hogy aztán megálljak előtte.*
- Jó reggelt! Níbe…?
*Teszem fel az első kérdésem a mai napon. Nem mintha hiányozna az öreg, de jobb szeretem tudni, hol jár az, akiben nem bízok meg egészen.
Úgy gondolom, veszélyt jelenthet számomra, még ha Sou kicsinyíteni próbálja is az öreg jelentőségét.
De nem hagyom, hogy ez elrontsa a kedvem.
Közben már azon jár az eszem, hogy mikor érkezik Kitana.
Hiába, a gondolataim leggyakrabban a nimfa körül járnak. Mivel igazi anyám sosem ismertem, azt gondolnám, hogy azért vonz, mert így hozzá is közelebb kerülhetek.
Talán van is benne valami, de mégsem ez vonz. Érzem.
Maga a lány egész lénye.
Vicces belegondolni, hogy a lány akár a dédapám is ismerhette volna, vagy még régebbi ősöm.
Persze, kit is tekinthetek annak. Hiszen bár a nevem Dior, a családból, ha létezne még élő személy, el nem ismerné, hogy vérségi kötelék van közöttünk.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-05, 10:12 am

- Ó nem! Köszönöm, inkább kihagynám. – Vigyorodik el. Egy porcikája sem kívánja a hideget, egész éjszakás kint tartózkodása alatt némileg áthűlt és csak áldhatja szerencséjét, hogy sárkány és ha fázik is, közel sem annyira, mint egy egyszerű ember. Ettől azonban még fontolóra veszi, hogy lemegy a partra, mert nem nézi ki Mariusból, hogy hirtelen elkapja a gyermeki virtus és lefröcsköli a minden bizonnyal igen frissítő hideg vízzel. Amire nincs szüksége, éber ő, ezért egy könnyed ugrással már a földön is terem, hogy a szó némileg igaz legyen. Mivel a kérdés hallatán földbe gyökeredzik a lába, de nem akarja elárulni magát, így erőt vesz magán.
- Gondolom, a házban van, de hogy alszik e, vagy már ébren van, azt nem tudom. Nem aludtam túl jól, ezért inkább elmentem sétálni. – Ami igaz is volt, kivéve az alvás része, azzal nem volt különösebb gondja, ha zavaros is volt, többre akkor sem emlékezne és nem is emlékezik. Egy sóhajt követően néz a házra, most még be is kell mennie és talán kapásból szembe is fogja magát találni Níbevel. Ugyan elhatározta, hogy úgy fog viselkedni, mintha nem történt volna semmi, de ez nem csak rajta múlik, az könyv és az író közötti kapcsolat miatt. Arca némileg megrettenté vált, ahogy rájött a történtekben rejlő bökkenőkre. ~ Hogy, miért nem tudtam ellenállni? Miért? ~ Hajtotta le a fejét. ~ Egyszer a kíváncsiságom fog a sírba vinni! Vagy ezt már mondtam volna? Fene, na mindegy, jöjjön aminek jönnie kell. ~ A ház felé fordult és meg is indult, szó nélkül lépve fel a verandára és be az ajtón szintén, ha más egyéb nem történik. Bent semmi változás, vagy is, de. Mivel a sarok felől halk horkolás hangja hallatszik, ami némileg még erősödik is. Ez megnyugtatja Sou, legalább egy kicsit, sebtiben belebújik saját ruháiba és orra után menve felkutatja a reggelinek valót. Mert így hirtelen arra sem igen emlékszik, hogy Níbe hová szokta tenni az ételt, már ha egyáltalán látta, emlékei szerint szinte mindig asztalon volt a reggeli mire felkeltek. Ez a mai nap ebben is különbözik. Elnézve a dézsát, a mosatlan sem tűnt el, az asztal is pont olyan képet mutat, mint este. Némileg talán még bűntudata is volt, hogy alig segített valamit az öregnek, hát ezt most bepótolja, noha az egyszerűbb megoldást választva. Szinte egyik percről a másikra tűnnek el a „romok” és marad a nyomukban tisztaság, hiszen az öreg sárkány is ezzel a módszerrel élt, erre mérget is venne és végül tálalt, igaz, csak kettőjük számára. Mivel az öreg jól hallhatóan nem fog hozzájuk csatlakozni.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-05, 5:05 pm

*A gyöngysárkány leugrik hozzám a házból.
A ruhák meglepően gyorsan kerültek rám és végre farkaséhesen nézek vissza rá.
Remélem, nem az én kérdésem okozta az álmatlan éjszakát.
Este éppen régi sebeket tépettem fel vele, csak erre már későn jöttem rá.
Sou olyan dolgokról mesélt nekem, amikről egy embernek nem biztos, hogy tudnia kell.
Én sem szívesen beszélnék neki származásomról, vagy arról, milyen is volt a vég az udvarházban.
Ahogy látom, valami történt is az éjjel, és ez újra csak a beszélgetésre viszi a szót.
Szó nélkül indul el, oly gyorsan, hogy nincs alkalmam megkérdezni róla, mi is furdalja.
Talán jobb is.
Ahogy utánamegyek, már hallom is, hogy Níbe még alszik. Annyi baj legyen, mindkettőnknek jobb, ha nem zavarjuk egymás köreit.
Közben látom, hogy a fiú előbb felveszi ruháit, majd eltűnteti a mosatlant.
Én ezalatt csak állok. Nem érzek késztetést arra, hogy akár a mosogatásban, akár az étel felkutatásában segítsek. Nem otthon vagyok, ezen a helyen csak vendégnek érzem magam.
Más otthonában pedig nem szívesen keresgélek.
Az maradjon meg a tolvajok sajátja. Persze Sou más tészta, ő valahol otthon érezheti itt magát.
Máskor nem is hagynám szó nélkül a varázslást olyan egyszerű dologban, mint a szennyes edények elmosása, de most inkább hallgatok.
Végül a fiatal sárkány talál is ételt.*
- Köszönöm.
*Azért szólni akarok még az éjszakáról is. Nem vagyok faragatlan.*
- Van, hogy az ember indiszkrét. Nem kellett volna megkérdeznem téged az éjjel.
*Nem tudom, érti-e, hogy ezt bocsánatkérésnek szánom. Remélem, igen.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-05, 5:45 pm

- Ugyan-ugyan. – Legyint mellé, miközben felhúzott szemöldökkel azon tanakodik magában, sikeresen terelve gondolatait más mederbe, hogy mit egyen. A felhozatal ugyan messze nem olyan gazdag, mint mikor az öreg terített meg, de azért megtalálható rajta az, amitől jól lehet lakni,e esetleg ebédig, vagy tovább is ki lehet húzni. – Jó étvágyat! - Részéről a vajat és a mézet részesíti előnyben, azzal az egészen finom kalácsszerű kenyérrel, ami tapintásra még mindig puhának tűnik, pedig biztos, hogy másnapos már. Az ilyesmi biztos nem kerülte volna el a figyelmét, még ha távol is járt a háztól. A leszelt kenyérre vitte fel nagy gonddal a vajat, ezzel mindig szeretett elszórakozni, szép simára kenni, ha az félóra egyengetésbe kerül, akkor annyiba. Most azonban kettős szerepet játszott, mivel nyugtatólag hatott rá ez a tevékenység és az időt is húzta, mert ugyan gyomra üresen tátongott, de kellemetlenül hánykolódott is. Így, nem volt benne biztos, hogy olyan bölcs dolog rögvest megkínálni valami szilárddal, már csak az hiányzott volna, hogy rögvest fordult volna és már más állag újra napvilágot látna. Persze maga a gondolat is szisztematikusan vette az étvágyát, de a beígért sétának fényében, ha az előbb említett veszély fenn is áll, attól még muszáj ennie.
- Hah. – Sóhajtott,úgy látszik a színészi alakításán van még mit javítani, vagy bekötni a szemeit, amik ha kell, ha nem, akkor is árulkodnak érzelmeiről. Mert a burkolt bocsánatkérés valami olyasféle következtetést vonszolt magával, hogy Marius úgy érzi az esti mesélése hozta ilyen hangulatba. Pedig nem, messze nem! Persze nem vidám dolgokról esett szó és jócskán akadt közte fájó szilánk, de ezzel már megbékélt, elfogadta, hogy nem változtathat rajta. S tudja, hogy a könyvben olvasottakkal is így kéne tennie, de nehéz, ha közben úgy érzi elárulták és még nehezebb, ha ezt az követte el, akire támaszkodhatna.
- Semmi .. nem amiatt aludtam rosszul. Tulajdonképpen csoda, hogy egyáltalán el tudtam aludni, hiszen végiglustálkodtam tegnap szinte az egész napot. – Próbált gondtalan lenni és mosolyogni, még a szemét is lehunyta, örök árulóját. Na igen, a szem a lélek tükre és ez egy gyöngysárkányra halmozottan igaz. S ennek a tetejében még egy kis dorgáló hangocska figyelmezteti, hogy tett egy ígéretet. Ígéret, egyet már megszegett, igaz úgy áll a helyzet, hogy akinek tette, hasonlóképpen járt el, de Marius, ő még nem hazudott neki, így vele szemben sem teheti. – Meg néha vannak fura álmaim. – Kicsit feszengve összébb húzza magát. – Mintha emlék és illúzió alkotná őket, olykor egész kellemetlenek, a múltamba nem illő darabok .. de semmi köze a múlt felidézéséhez, fura módon. – Hangját egész megcsitította és talán kissé révetegen beszélt, ahogy felidézte magában a tó partján történteket. Hirtelen nyúlt a méz után, aztán nem sajnálva beborította az arany, ragacsos, folyadékkal a kenyeret és neki is látott az elpusztításának. Valami csoda folytán ez sikerült is neki úgy, hogy nem lett ragacsos a keze, meg úgy semmi körülötte.
- Szerinted mikor érkezik Kitana és Aleana? Most jutott eszembe, hogy azt megbeszéltük Aleanaval, hogy ma, de hogy mikor, az lemaradt. – Egy grimasz is jutott a mondat végére, ami egyértelműen a feledékenységének szólt. Elvégre, ha körbe akar nézni, akkor az ilyesmit illene neki eldönteni, méghozzá úgy, hogy igazodik a lány teendőihez.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-10, 3:49 pm

//Bocs a késésért!//

*Terel, egy kedves ugya-ugyannal, de azért egészen nem győzött meg engem. A vaj nekem is jól esik, de mézre inkább rá sem nézek. Nem vonz most az édes, és be kell valljam, hogy lovász nevelőapám házában nem is került túl sűrűn az asztalra. Luxuscikknek számított, és ezen a Diorok sem segítettek. Annyira nem voltunk megbecsültek az udvarban, hogy kaphassunk ilyen ínyencséget.*
- Jó étvágyat!
*Viszonzom a jókívánságot. Nem tudom elképzelni, hogy a friss levegő és az előző napi kissé nyugodtabb nap után már ne bírjon aludni.
Nem adok ennek hangot, de azért elgondolkodok rajta.
Nem tudhatom, mi is lehet az oka, de lassan túl sokat is foglalkozok vele. Nekem is volt már rossz éjszakám, és lesz is még.
Sou újabb megszólalása viszont visszatereli a korábbi gondolatokhoz.*
- Sosem szerettem a mágiát. Nem is értek hozzá. Nem lehet, hogy saját varázslataid okozzák álmaid?
Olyan dolgokat tudsz, amikről mi csak álmodunk.
*Közben én is megkentem már a magam kenyerét, ami jó emberes szeletre sikeredett.
Nem baj, legalább soká kitart.*
- Mi sem beszéltük meg, de nekik is van életük. Itt lesznek, amikor tudnak.
*Válaszolok és mintha csak varázsszóval éltem volna, az ajtó előtt halk léptek nesze hallatszik.
Lehet, hogy Sou már hamarabb is észrevette, de én csak most hallottam meg.
Legyűröm a maradék kenyérszeletet és nagyot nyelve le is küldöm a többi része után.*
- Alighanem valaki jött.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-11, 4:03 pm

- Sa..sajnálom, pedig már mondtad is talán, hogy nem kedveled, én meg, lépten-nyomon hozzányúlok. – Nem volt semmi késztetés, hogy bocsánatot kérjen, ez, a valahogy jött dolgok közé tartozott. Még magát is meglepve, de a további szabadkozásokat még idejében fojtotta magába, szépet is nézett volna ki és a végén már azt sem tudta volna, hogy miért kér elnézést. Marius szavai azonban segítettek is neki, hogy ne erre koncentráljanak, ugyan a gondolatok, melynek vezérfonalát képezték a hallottak, cseppet sem voltak ínyére. ~ Az erőm tréfálkozna, valóban? Akkor azt hiszem, nagyon nagy bajban vagyok. ~ Szomorúan szemezett a megkezdett kenyerével, aztán harapott is belőle és miközben rágódott a nem is olyan kicsi falaton, töltött magának a bögréjébe, más híján vizet. Abból is kortyolt egy keveset, időt akart magának, hogy meg hányja vesse magában mennyire lehetséges ama eshetőség, hogy az ereje bolondult meg. Mert ha igaz, akkor rövid úton fogja végezni, meg is borzong, elég volt kívülállóként egyes emlékeit tehetetlen végignézni, de minden részletében igaziként újra átélni? De nem érzi magát elkeseredettnek, sem pedig megtörtnek, hogy ez előfordulhasson, tehát másnak kell lennie a gondja okozójának.
- Én remélem, hogy nem erről van szó. Kellemetlen lenne a saját illúzióim csapdájába .. De ne is törődj ezzel! – Visszacsempészte hangjába és arcára is a gondtalanságot, még ha csak látszatban is. – De azért .. – Kezdte bizonytalanul, meg is csitulva egy pillanatra. De ösztöne azt súgta, Níbe nem csak tettei az alvást. – Níbenek ne említsd, amit most mondtam, ha kérdezne is. – Kérés volt, már csak az hiányozna, hogy a vén tollzsák a nyomában járjon és ne hagyja őt felügyelet nélkül, bár ez a kép csak egy szemtelen elképzelés. Amit nem is tart annyira valószínűtlennek, de ez már megint egy kicsit sok belőle. Szinte már szabályosan kezd zavarba jönni a ténytől, hogy olyan könnyen és szinte mindent elmond Mariusnak, nem érinti kellemetlenül, de még is csak egy olyan személyt traktál a gondjaival, akinek meg vannak a sajátjai és még meg is járhatja. Meggondolatlannak érzi magát, el is határozza, hogy ezen igyekszik minél többet javítani, hogy ha lehet másokat már ne keverjen bajba.
- O, akkor megnyugodtam. – Jól jött, hogy szóba hozta kísérőiket és, hogy volt a kezében még elfogyasztásra váró étek, amit el is tűntetett. A víznek azonban nagyobb szerep jutott, mert abból megivott vagy három bögrényivel és egész jól esett. Gyomra sem mutatta már jelét annak, hogy háborogna, így elégedetten dőlt hátra a széken, hogy aztán fel is pattanjon róla. Hallotta a lépteket, de abban a padló jellegzetes reccsenéséig nem volt biztos, hogy ide jönnek és nem csak elsétálnak ház mellet, érdeklődve, hátha szemügyre vehetik az idegeneket. Hiába, sejti, hogy itt inkább távol maradnak, de abban viszont biztos, hogy kíváncsiságból sem lehet hiány, így kíváncsi nimfából sem.
- Bizony, de inkább jöttek. – Vigyorodik el, ahogy magát is pontosítja a pillanatnyi fürkészés után, minek következtében azt is meg tudja mondani, hogy kik is állnak majdnem az ajtó előtt. – Mindketten itt vannak. – Jelenti be, a még be sem kopogókat. – Hm, rád bíznám a fogadásukat, addig rendet rakok az asztalon, hogy az öregnek még véletlenül se legyen min morognia. – Gondosan és előrelátóan lát neki a pakolásnak, mivel nagyobb rongyra néhány szeletet készít a kenyérből és jobb híján egy almát passzít még melléje. ~ Majdnem olyan, mint amikor az ikreknek készítettem össze egy kis uzsonnát. Eh, ár ez most ez egy felnőttnek készül, lehet kevés lesz, mindegy, legfeljebb tesz még hozzá valamit. ~ A kis batyut az után nyomja Marius kezébe, miután odabent végzett az előszedett holmik rendberakásával, beleértve fekhelyét is, bár a tegnapiból kiindulva Mariusét meghagyta. Gondolván azt szeretné maga elrendezni.

//se gond :-)//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-13, 2:30 pm

*Meglepődök. Hát azon nincs mit sajnálnia, hogy nem kedvelem a mágiát. Ez az én saját ügyem és akár tetszik másoknak, akár nem, nem is fog változni.
Látszik, hogy Sounak szöget ütött a gondolat a fejébe. Erősen elgondolkodik rajta.
Közben persze nekem is dagad a mellem, hogy sima ember létemre ilyet tudtam mondani.
Persze csak ráhibáztam, hirtelen ötlettől, vagy alán az istenektől vezérelve, vagy nem is tudom.
Csak biccentek a kérésre. Eszemben sem volt az öregnek bármit említeni.
Valószínű, hogy sok szót sem fogunk váltani egymással.
Ő nem kedvel engem, én nem kedvelem őt.
No, hát úgy tűnik, rám marad a két lány fogadása. Fogalmam sincs, hogy Sou vajon megint varázsolt, csak én nem vettem észre, vagy pedig ilyen kifinomultak az érzékei. Én csak lépteket hallottam, ő pedig megmondta, hogy mindkét lány itt van.
Elsétálok az ajtóig.
Megbízok Sou szavaiban, így már mosollyal tárom ki az ajtót és tényleg ott áll a két lány.*
- Üdvözletem, kisasszonyok!
*Kitana és a másik lány is elmosolyodnak és viszonozzák a köszöntést.
Bepillantok Soura, hogy elkészült-e már a pakolással és mikor a kezemben nyomja a batyut, meglepetten nézek rá.
Aztán a fekhelyemre, mely még mindig ott áll bevetetlenül.*
- Egy pillanat és jövök!
*Nézek bocsánatkérőn a társaságra, és visszasietek, hogy sebtében bevessem a fekhelyemet.
Néhány pillanat múlva már ismét ott állok az ajtónál, ha még nem mentek el onnan.*
- Indulhatunk?
*Kérdezem meg, miközben Soura nézek, hátha megjegyzi, ők merre készülnek.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-13, 5:35 pm

Mosolyogva köszöntötte a két nimfát, csak fél szemmel figyelve, hogy a kis meglepetéscsomagja mit is váltott ki Mariusból. Valami hasonlót várt, de valahogy jó érzéssel töltötte el, hogy ha csak ilyen csekélységgel is, de sikerült némileg meglepnie, bólint is, bizatólag, hogy bizony az, az övé és nem megőrzésre adta kezébe. Kijjebb lép, a korlát mellet foglalva magának helyet, nem akarja megzavarni a hölgyek pillanatnyi szóváltását, de aztán maga Aleana kérdez tőle. Amire Sou csak elgondolkodva nézte a vele szemben állót, nem ismeri az erdőt és eme tényt meg is osztja a lánnyal, akinek ellenben felcsillan a szeme. Ezzel keltve az ifjú sárkányban azt a gyanút, hogy a Aleana bizony a tegnapi nap folyamán már megrajzolta gondolatban merre is vigye erdőt nézni a sárkányt, mert abban is biztos volt, hogy neve még nem társult lényéhez. De reménykedik, hogy faja, mint jelző lassan elhalványul és a három betűs kis neve fog ékeskedni. Igaz, ebből kifolyólag neki is illene úgy Alenara gondolni ahogy néha teszi és nem lenimfázni, alkalom adtán.
A néhány mondatból álló beszélgetés igen csak jövedelmező volt, mert megtudta, hogy hová is mennek és örült, hogy evet, de nem ette degeszre magát. Másrészről pedig a röpke beszámoló alapján, azt sem tartotta elhanyagolhatónak, hogy ha esetleg szükség lenne rá, akkor vannak szárnyai. Végül pedig, hogy annyira nem rakodott el. Így, amikor visszaért, egyszerűen dőlhet fekhelyére, hogy kipihenje magát.
- Kitana nem mondta merre mentek, de mi arra a.. – Segítségkérően nézett Aleanara, aki készséggel kisegítette, saját nyelvén ejtve ki az erdő azon részének nevét, ahová készülnek. Meredek, hatalmas sűrűn nőt fáktól sötét, vadászó madarak és különös növények lakhelye az. – Igyekszem megjegyezni! – Mosolyodott el egy kicsit zavartan, bocsánatkérően nézve kísérőjére, aki csak legyintett egyet, majd társnőjére nézett. Sou nem ajánlotta fel, hogy együtt menjenek, szerette volna, de úgy vélte nem lenne helyes, hiszen mindkettőjüknek meg van a maga elképzelése, sőt a vezetőiknek is. Akkor meg miért ne tegyék azt, amit szeretnének?
Egy intéssel köszön el, ahogy Alena nyomában elindul, ha már több szó nem esik közöttük és egy ideig csendben sétál a lány mögött. Lévén fogalma sincs miről kérdezhetné, sosem tudod megfelelő kérdéseket feltenni, de mivel nem egy kimondottan hallgatag egyén, úgy vélte az idő úgy is megoldja a nyelvét. Legfeljebb, ha nem ő adja jelét a szándéknak, akkor talán a lány fogja.

Vendég

* Város terül el előtte, számára ismeretlen város, egy ismeretlen erdő közepében. Fáradt tagjai pihenésre vágynak, méregzöld tekintete alaposan megfigyeli a város felépítését. Megindul nagy nehezen, remélve ágyat is talál magának útközben, e kaland során. Megpillantja az első járkáló alakokat a távolban, közelebb merészkedik, így bizonyosodik meg arról, hogy tényleg nimfák vannak itt.*
~ Egy nimfa város? Ezt valahogy akkor mindig elkerültem. Érdekes. ~ Gondolja magában, szándékai békések így felmeri vállalni hova tartozik, indul meg a városba barátságos körtúrára. Érzi a tekinteteket rajta, mikor két Nimfa odalép hozzá és megszólalnak*
- Add át fegyvereidet! * Meglepődik kicsit, először nem szeretne megválni fegyvereitől viszont azok úgy néz ki addig el nem mozdulnak onnan amíg meg nem teszi. Nagy nehezen átnyújtja a fegyvereit, hihetetlen könnyedséggel válik meg a rejtett tőrétől is. A két nimfa el is távozik, ő pedig csak bámul utánuk, leginkább fegyverei iránt.
~ Remélem viszont látom még a fegyvereim. ~ Ezzel indul meg előre, szétnézni a fán. Minden megállásnál kiélvezi a látványt, szétnéz jobbra is és balra is. Kezd szimpatikussá válni neki a hely, az egésznek van egy kellemes nyugtató hatása. Szemeivel a távolban meglát egy szép erkélyt.*
~ Mi lenne ha én oda felmásznék? ~ Kérdi magában, közben cselekszik is. Hosszú séta folyamán az erkély alá sétál, utána pedig nekiáll mászni. Nehéz mászás után mosolygó arccal néz körül az erkélyről.*
~ Innen minden látható ! ~ Jegyzi meg magában. Szemeivel keres más ilyen jó kilátást, nem talál. Mikor betelt a látvánnyal magát az erkélyt vizsgálja meg. Próbál tippelni, kinek és milyen személynek készítenek ilyen varázslatos erkélyt. Visszamászni nincsen kedve, meg elég nehézkes is.*
~ Jól itt ragadtam. ~ Ül le az erkélynél, gondolataiba merül.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-16, 5:00 pm

//Időn kívüli játék - Wyamor Zendur//

*Elonar meglepődött. Nem is kicsit, hanem mélyen, éppenséggel saját nimfáin, kik az erdőt védték.
Néhány évszázaddal korábban még elképzelhetetlen lett volna az, hogy egy férfi, még ha tünde is az illető besétáljon egészen a városig.
Márpedig az idegen ezt tette.
Már akkor értesült róla, mikor az első őrszem felfedezte.
Természetesen Edit nem a legtapasztaltabb őrző, talán ez is baj, mert az utóbbi időben több tapasztalt nimfája esett el a harcokban, kik mesterei voltak az erdő felügyeletének.
Mikor szóltak neki, Elonar éppen aludt, így eshetett meg, hogy nem érzékelte az érkező elfet, hamarabb, mint a lányok.
Friss forrásvízzel öblítette le arcát, hogy minél hamarabb tovaűzze az álmot szeméből és így igyekezett a váratlan érkező elé.
Nem kellett messzire mennie, hiszen történetesen a város legnagyobb házának erkélyét szemelte ki magának a férfi.
Elonar gyorsan végignézett magán, hiszen kénytelen volt ügyelni külsejére, mint az erdő úrnője.
Könnyű, világos ruháját megigazította magán, a forrásvíz tükrében sötét, dús haját is rendbe szedte, majd ezután fordult vissza.
Kevesen tudják, hogy a főépület, melynek alsó szintjén található a fogadóterem is, összeköttetésben van az úrnő hajlékával.
Így észrevétlenül jutott el egészen az erkélyig, melyen ott ült az idegen. Nem volt tartani valója tőle. Elfről van szó, s a sötét mágiát még csak nyomokban sem lehetett érzékelni belőle, fegyvereit pedig az őrzők szerint elvették tőle.
Elonar nemes tartással lépett ki az erkélyre, s bársonyos hangon szólt a idegen férfihoz.*
- Kivételes ügyességgel juthat csak ennyire észrevétlenül valaki ebben az erdőben a mi városunkhoz.
*Talán kissé hűvösebb volt, mint általában lenni szokott, de ez betudható annak, hogy az elf vakmerően egészen a város szívéig menetelt, anélkül, hogy bárkinél érdeklődött volna felőle.
Igéző szemei a tünde harcost vizsgálták. Még Thalion sem jutott ilyen könnyedén a közelébe, mint ez a férfi.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-16, 5:21 pm

//Időn túli - Sou//

*Ahogy Sou, úgy én is kissé visszább húzódok, megvárva, míg Kitana rám figyel.
Miközben Alenara, akinek nevét csak az elkapott félmondatokból tudom meg, Souval tárgyalja meg új úticéljukat, én is szót váltok Kitanával.
Nekem nagyon is megfelel a tegnapi hely. Olyan békés, olyan megnyugtató volt ott lenni, s annyira gyönyörű maga a kis eldugott nyughely is, hogy nem is akarok egyenlőre máshova menni.
Közben Sou is megszólal már, mikor látja, hogy Kitanával megbeszéltünk, mihez is akarunk kezdeni.
Bólintok is, bár a hely neve nekem teljesen ismeretlen, de ha meg akarnám találni, itt van mellettem a lehető legjobb kísérő. Nincs okom aggodalomra, ő biztos tudja.*
- Mi ugyanoda megyünk vissza. Anyám fájához.
*Egy intéssel mi is elköszönünk, én pedig jó kedvvel fordulok ismét a nimfához.
Nem is tudom, hogy a friss levegőnek, a napsütésnek, anyám emlékének, vagy épp ennek a lánynak örülök-e a legjobban.
De az utóbbi biztos hogy sokat számít.*
- Mehetünk is.
*Mosolyodok el. Nem sietek, de a sárkánylak mellett nem olyan szívesen időzök. Sokkal inkább Kitana mellett.*
- Hogy telt az éjszaka?
*Kérdezem talán kissé félszegen. Most jövök csak rá, hogy az egyetlen közös kapocs a halott anyám közöttünk. Márpedig ha a lányra vagyok kíváncsi, más témát kell találnom.*
- Köszönöm, nyugodt éj volt. Remélem, te is jól aludtál.
- Igen, kimondottan….
*Aztán pedig beáll a csend. Igazán nem is tudom, mit mondhatnék, de Kitana is beszédesebb volt tegnap.
A séta végül ugyanoda visz, és végre a vége felé sokkal beszédesebbé is válunk.*

Vendég

//Időn kívüli játék - Elonar//

* Elmélkedését bársonyos hang szakítja meg, hűvössége a beszédnek az ami igazán hat rá, de valahol meg is érti. Belenéznek a Nimfa igéző szemeibe, a méregzöld íriszei rabságba esnek a másik által. Nem is néz végig a másikon, csupán a szemeit lesi.*
~ Ki ez a nő? Vajon mit fog csinálni? ~ Hallja magában a nőt, ki a rendes útvonalon érhetett ide. Igen ő kicsit más útvonalon érkezett ide, piszkosak is miatta a kezei, néhol pedig a ruhája, nem túlságosan tűnik fel neki. *
- Az igazság az, én csak kalandozok. A kíváncsiság hajt és a kalandok. Mai nap Banditák elfogtak, szerencsére kiszabadultam, szöknöm kellett. Sendelben sikerült leráznom őket. Utána találtam rá erre az erdőre. Kíváncsi voltam mit rejteget, most már tudom. * Még mielőtt beszédét folytatná, jut eszébe be is kéne talán mutatkozni. Ekkor tud csak a nő többi külsőségére figyelni, mozdulatait figyeli.*
- Wyamor Zendur * Mutatkozik be a nőnek nemes egyszerűséggel, másrészről pedig az elfeknél szokás, finoman meghajol a nő előtt, tiszteletét fejezve ki ezzel.*
- A fegyvereim elvették, én mindig is szeretem a kilátást, a fára mászást. Így kötöttem ki ide. A város szép, sok időbe tellett míg megépült. * Próbálja a témát elterelni erről az incidensről, meg mint férfi nem kezd könyörögni az életéért, hogy ő nem is akart ide mászni. Valami belül pedig azt súgja nem is kell tartania a másiktól.*
- Az ügyességről ' édesanyám ' jut eszembe mikor az első leckét mondta kiskoromban: " Légy olyan mint a szellő, halkan érintsd az anyaföldet, mássz a fára mint mókus, tiszteld a fákat, olvadj bele környezetedbe, tudd te vagy a természet gyermeke. " * Megannyi emlék szakad fel elméjében, ettől is tovább tart a hallgatása.
~ Hiányzol Tyene, ki anyám helyett anyám volt. ~ Ránéz a nimfára, sokkal inkább igéző szemeibe. Ő sem panaszkodhat a méregzöld szemekkel, bár eddigi életében valahogy a nők kiestek a hatásköréből.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-17, 4:32 pm

//Időn kívüli játék - Wyamor//

*Mi tagadás, az elf igen bátor, vagy talán botor inkább. Ismeretlen neki a hely, a nimfák pedig lehettek volna sokkal harciasabbak is, mint amennyire végül azok voltak.
Elonar szemei nyugodtan állták a férfi pillantásait. Nem ő volt már az első, kinek tekintete az övében ragadt, ismerte már ezt a pillantást.
Csendben várta végig a szemben ülőnek a beszámolóját aznapi kalandjairól.
Kecses, mégis egyszerre higgadt mozgással állt szembe, az erkély korlátja elé, hiszen a Wyamorként bemutatkozó tünde még mindig arra volt fordulva.*
- Wyamor Zendur.
*Ízlelgette egy pillanatra a nevet ajkain. A meghajlás tetszett neki, bár tudta, hogy nem rangjának szólt, hiszen az elf nem tudhatta, ki is áll vele szemben.
Csupán neveltetéséből eredhet ez, ám az úrnő enyhén meghajtotta fejét, a meghajlásra.
Örömmel hallotta, hogy a tündétől társai vették el a fegyvereket. Nem is bánta, bár mikor meglátta az erkélyen, már tudta, hogy nem visel látható fegyvert.*
- Elonar a nevem, Wyamor, és tudnod kell, hogy az úrnő épületének erkélyén állsz. Talán jobban tennéd, ha elhagynád e helyet velem, bármily szép is a kilátás.
*Tette hozzá lágyan elmosolyodva. Gondolatai azonban eközben nimfái, konkrétan az Őrzők körül jártak. Vajon miért hagyták a tündét egészen idáig eljutni, hogy nem állították meg már a városba érkezte előtt?
Olyan kérdések voltak ezek, melyekre csak a tünde távozása után tudhatta meg a választ.
Szavai közben tett egy fél mozdulatot az erkély fal felőli végén álló ajtó felé, jelezve a férfinak, merre is kíván tartani.*
- Ezt a várost maga Izra és a nimfák emelték az erdő fáival közösen. Nem halott kő, vagy kivágott fák tömege ez. Ki a természet gyermeke, felismerheti az élő természetet minden falban, hídban, melyből a város áll.
*Ha eközben a tünde jobban figyelt, láthatta, hogy a díszítés nem aranyozás, vagy díszes faragás sehol sem, hanem virágok, s a fák alkotta formák. Beljebb, az épület sem csicsás díszítésétől szép, sokkal inkább finoman formált természetességétől, egyszerű, letisztult formáitól.
Az egész épületben egyes egyedül az úrnő trónszéke az, mely ékkövekkel díszített.*

Vendég

//Időn kívüli játék - Elonar//

* Az ő meghajlásának, fejhajtás a válasz, amit elkönyvel magának későbbi időkre. Nem beszél túl sokat hozzá a nő, nem is bánja ezt, nem várja el partnerétől a beszédességet. Reméli a túl sok mondandóval nem untatja társaságát, végül csak megtudja a nő nevét is.
~ Elonar, mily szép név egy ilyen nimfához. ~ A következő információk sem izgatják különösebben. Szép erkély, szép kilátás és szép hölggyel találkozik. Jó itt minden nimfa szép de az is igaz, nem sok nimfa jöhet fel ide, ha ez az úrnő erkélye. Van egy olyan sanda gyanúja, hogy magával az úrnővel beszél, az érzés viszont azt súgja ne kérdezzen rá pofátlanul a másik rangjára.
~ Egész jó kalandba keveredtem, kissé veszélyes, kicsit rejtélyes.~ Jelez a nő, induljanak el, ami ellen nincs ellenvetése. Még utoljára szétnéz, beissza a látványt, utána a másikkal tart természetesen. Szépen elnézi az űrnő ízléses helyét, tetszik a természetessége, nem csicsás egyáltalán, a trónszék viszont igazán értékes és egzotikus, hogy ékkövekből áll.*
- Érzem, hogy nem halott kő vagy fa. Az egész város fái lüktetnek, mesélnek melyet más fajok nem is érthetnek. * Szól finoman, ránéz a mellette levő Elonarra ki körülvezeti őt mint egy jó vendéglátó a vendéget. Nem tudja még mi mindent fog megmutatni neki, mindenesetre ő előáll a kérésével.*
- Ha lehetne egy olyan kérésem, szeretnék itt aludni, megpihenni egy ilyen nyugodt helyen. Persze megértem ha kelletlen vagyok e helyen. Akkor inkább távozok amilyen gyorsan csak lehet. *Ezzel többet nem is szólal meg, kíváncsi mit fog reagálni a felvetésre a másik. Figyelmét is jobban a másikra koncentrálja, hiszen ez most fontos számára, hogy itt marad és kipiheni a mai eseményeket, vagy esetleg máshol tölti az éjszakáját és veszélyeztetve. Összességében egyik se rossz számára, tud magára vigyázni de ilyen környezetben talán jobban tudna pihenni.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-18, 4:48 pm

//Időn kívüli játék - Wyamor//

*A férfi egészen hallgatagon követte, de az úrnő jó megfigyelő és tisztában volt vele, hogy az elf is ugyanezt tette, figyelt.
Ez tette még férfiasabbá a látogatót. Valahogy sokszor a hallgatagság, nem csendességet, hanem erőt és magabiztosságot sugall és így volt ezzel Elonar is.
A nimfa csak elmosolyodott Wyamor megjegyzésére. Valóban, a városban lüktető életet szinte érezni lehetett, s ki más tudhatta volna ezt jobban, mint maga a város úrnője.
Elonar a maga könnyed lépteivel lesuhant a lépcsőn, egészen a fogadóteremig, s csak ott állt meg, hallva a tünde kérését.
Mi tagadás ismét meglepte, immáron másodjára, hiszen aki ebbe az erdőbe téved, tudnia kell, hogy a nimfák nemigen tűrnek meg idegen férfiakat maguk között.*
- Vakmerő férfiú vagy te, Wyamor. Bizonyára nem mondta még el senki neked, miért is kaptuk Izrától ezt a védett erdőt, miért nem látsz itt egyetlen férfit sem, csupán lányokat mindenfelé.
*Elhallgatott egy pillanatra, csak azért, hogy figyelje az elf harcos szemében megjelenő érzéseket. Kíváncsi volt, milyen hatással van a kijelentés rá, mely ugyan nem szab gátat semminek, de Izra szabályai és kegye, mellyel lányait védi, igen.*
- Mindazonáltal tudatnom kell veled, hogy ezen erdőben nem élhet férfi, s ez nem csak nekünk, nimfáknak akarata, hanem magáé, Izráé.
Ezzel pedig nem a te szándékaid kérdőjelezem meg, csupán hosszú idők tapasztalata szól belőlem.
Néha a férfi nehezen tud ellenállni, ha egy seregnyi lánnyal múlathatja idejét.
Nem tudom még, a te szíved vajon mennyire erős ilyen téren.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-18, 5:39 pm

[időn túl - Marius]
Percek, tucatjával teltek már el azóta, hogy búcsút intettek egymásnak a kis háznál. De szinte fel sem tűnt, hogy az idő sebes szárnyakon haladt mellettük, velük, mert valami furcsa módon megtalálták Aleanaval a közös nevezőt, vagy legalább is olyan fonalat, amit mindig tudtak tovább görgetni, akkor is, ha akadtak csomók benne, mert véleményük messze nem egyezett. Hangos szó még sem esett közöttük, hacsak a kacagást, mi jócskán felhangzott az elmúlt fél órában, nem számoljuk oda.
Sou megismerte a nimfák egyszerű és lényegre törő törvényeit, s ez által kis mértékben életét is itt az erdőben, s magát az erdő eme részének történetét is. Valahol ezek között bújt meg a lány életének része, s foghíjasan, de Soué is előkeveredett, parányi darabokban adva csak. Nem volt könnyű, pedig a tegnap este után, úgy vélten nem lesz nehéz másnak is, ha nem is annyira mélyen, elmondani életének vonalát. Megoldotta, elcsalva a leány szavait a környező, már látott, de nem ismert növények felé és nem is kellet csalódnia, Aleana készségesen regélte el nevüket s tulajdonságaikat. Betével tudta, némileg pironkodásra késztetve az ifjú sárkányt, akit néhány közismertebb fajta elé állítva kérdezett volna ki. De persze, ahogy az lenni szokott Sou esetében, ha egy mezei kamilla akad az útjába annak is hosszasan töprengett volna a nevén, hol ott azt már tudta mire használhatná, vagy, hogy ajánlatos e egyáltalán hozzá érni. S ebből adódó sorozatos bocsánat és elnézések kérései adtak okot, a kacagásra. Ez megszépítette a sűrű, szinte tapintható sötétségbe vesző erdőrészt, ahol a fák hasonló ijesztő gúnyába bújtak, de már nem voltak olyan hatással Soura, mint régen. A tisztelet teret követelt magának és honét is vehette volna el magának ez, mint a félelem hatalmas birodalmától, jócskán csitítva ezen az érzésen, bár kétségtelen, hogy teljesen sosem fog megbarátkozni velük, még akkor sem, ha hasonlatot von szülőföldje őrzői és eme fák között.
Elmerengett, ahogy hosszú idő múlva csend ereszkedett párosukra, nem is igen vette észre, hogy vezetője kíváncsian keresi tekintetét, majd szinte eltűnik mellőle. De nem is, inkább csak a fény az, mi nem engedi láttatni a sötéthez szokott szemeknek, mert a tisztás mi útjukba került, fürdött a Nap tiszta fényében, eljátszva a makulátlan zöld fűszálakon, kiemelve minden virág szirmának színét. Kellet várni egy keveset, hogy ebben a látványban gyönyörködhessen és megállapíthassa az előbb hallottakat még is mennyire gondolja komolyan Aleana.
A pihenésnek semmi akadályát nem látta, de hogy valós alakjában tegye ezt, hát? De a csendes bólintás meggyőzte és nem messze el is heveredett a fűben. ~ Megkérdezhetném, hogy Marius, hogyan értette az édesanyám fáját, de a mellet hogy semmi közöm sincs hozzá, inkább tőle kéne ezt .. Ha? ~ Felpillant, ahogy kedves vezetője kezét érzi az orrán, s erre nem képes megállni, hogy el ne mosolyodjon, bár szolidan. nem akarná elrettenteni, ha már vette a bátorságot arra, hogy megérinti és kisvártatva jött a kérés is és Sou szolgálatkészen bontotta ki szárnyait, elérhető magasságban nyújtva ki őket. Ez eddig egyetlen egy valakit érdekeltek pikkelyei és tollas szárnya, Noaht, a gondolat örömteli és még is keserű volt.
- Lonc falú milyen messze van? – Tetet fel a kérdést, némileg meglepetést okozva az éppen pikkelyeit mustráló lánynak, aki kiegyenesedve, gondolataiba merülve nézett maga elé, bizonyára számolgatva mennyi is az út oda és vissza. Legalább is Sou ezt gondolta és nem is tévesen, mert meg is kapta a választ, amit megköszönt, de csak magában rágódott tovább menjenek e arra a holnapi napon vagy sem.
Visszafelé másik úton indultak, mert a lánynak volt egy kérése és tekintve a fák sűrűségét, ha Sou még össze is húzza magát, szinte biztos, hogy két fa közé szorul. Ám a másik úton nagyjából zökkenőmentesen tudtak haladni, eltekintve néhány komisz ágtól, amik eltökélték, hogy juszt is fennakadnak a szarvaiban. De legalább a visszaúton sem unatkoztak, sőt, ha lehet még komikus helyzetbe is keveredtek, amiből Aleana volt oly kedves kiszabadítani Sout, ügyelve az ő és a fa épségére is. A gyanakvó kérdésre: hogy „Miért is kellet neki sárkányként visszamenni”, azonban csak egy alig hallható „Később elmond.” választ kapta csak, amire csak felhúzta szemöldökét, de többet nem tudott a helyzettel kezdeni.
A Nap elsuhant felettük, arany fénye, vérző narancsba fordult, majd tintaszínbe mélyült, mire feltűntek a város apró, táncoló fényei. Elbúcsúztak, de már megbeszélve, hogy holnap hol és mikor találkoznak, aztán egy fejenként kijáró „Jó éjszakát!” után, mentek tovább. Sou a kis ház felé, ahol még világos volt, szinte teljesen elfeledkezett az idős sárkányról és most a tény, hogy talán szembetalálja magát vele, szinte letaglózta. Tudatlan még lassított is léptein, de aztán érzékei megsúgták, hogy nincs mitől tartania, Níbe nincs otthon, elérve a házikót nem habozott, hogy belépjen.
- Megjöttem! – Köszönt nem túl hangosan, ha Marius esetleg már vízszintesben volna, akkor még vissza is fogja hangját, nehogy megzavarja.

Vendég

//Időn kívüli játék - Elonar//

* Elonar könnyed lépteivel szemben, az ő lépteiben ott a határozottság. Fogadóteremig jutnak el, mikor a kérdése megállásra készteti Elonart, ugyanúgy megáll egy lépéssel sem távolodik el a másiktól, sem közelít hozzá, a szemeit nézi mikor két ember beszélget egymással. Nimfa vezető reakciója és szavai helyesek, fontosak a nimfák, hogy megmaradhassanak, az érzés mely elönti kissé fáradt testét, hogy akkor ma este akkor valahol máshol kell találnia menedéket. Lágyan kifújja a levegőt a tüdejéből.
~ Vakmerő? Biztosan az vagyok, az életem tett ilyenné.~ Válaszol vissza magában a nőnek, a vakmerőséggel kapcsolatban. További mondatait is meghallgatja, mérlegel magában. Újfent a hallgatásé a szó, övé most a fogadóterem, mindaddig mikor megszólal.*
- Sokan nem mernek az erdőbe lépni, a vakmerőségem, régről hozom. * Kelletlenül is fintorog egyet, Kalóz múltja jut eszébe, ahol egyik hajóról a másikra ugráltak egy kötél segítségével, ahol az ellenség már kivont karddal várta őket. Igen az a igazi vakmerőség, ott az igazi helytállás.*
- El sem hiszed, kalóz voltam egykoron de annak vége, onnan ez a vakmerőség. * Nem sietteti a szavakat de nem is hadar, kiváló finomsággal ejti ki tisztán a szavakat. Vakmerőség témát ezzel letudva, gondolatai magára Izrára figyelnek.
~ Izra...Izra..Izra ~ Ízlelgeti az Istenség nevét magában egy darabig.*
- Izra vajon mindig rátok néz? * buggyan ki a kérdés tőle, amelyen el is gondolkozik. Kis szünet megint következik a beszélgetésükben.*
- Szerinted úgy nézek ki, aki nimfáknál azért keres szállást, hogy olyan bájos hölgyekkel múlathassak mint te Elonar? * Fegyvertelen teljesen, semmi szándéka nincs a nimfákkal, pihenni szeretne egy ágyban semmi több, ráadásul csak egy éjszaka. Nem, nem hozza fel, a két erdő népség szoros kapcsolatát, feleslegesnek nem tartja felhozni, inkább úgy dönt tudomásul veszi, távozni készül.*
- Akkor engedelmeddel távoznék, remélem visszakapom a fegyvereim.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-19, 11:40 am

//Időn kívüli játék - Wyamor//

*A nimfa arcán ugyan nem látszott semmiféle változás, viszont belül hatással voltak rá az elhangzottak. Az új információk váratlanul érték. Nem feltételezte a tündéről, hogy kalózként élt.
Bár a hétköznapi halandók úgy gondolhatnák, hogy a nő, aki az erdőben él, s ahhoz is kötődik, nem ismerheti a kalózok életét, kiket sokan csak a tenger haramiáinak gondolnak, azért nem véletlenül élt már oly sokat. Voltak információi róluk, egy időben kötelességének érezte, hogy ha csak inkognitóban is, de megismerje Lanuriát.
Nem volt az veszélytelen vállalkozás, s nem is volt mindig békés, de ez már egy másik történet.
Az úrnőnek volt ideje ezeket végiggondolni, mert Wyamor nem siette el a dolgokat.
Megfontolt lassúsággal csepegtette az információkat, s Elonar ugyanilyen megfontoltsággal fogadta őket.
Nem reagált, előbb végigvárta mindkét kérdését, majd kijelentését is a férfinak.
Csak ezután mosolyodott el halványan.
Hangjából érezhető volt a szeretet és a tisztelet is istene iránt, mikor megszólalt végre.*
- Izra elfoglalt isten, de volt oly előrelátó, hogy önnön szelleméből adott nekünk, hogy megvédhessük magunkat. Még így is fél szemmel őrzi lányait, de nem kell attól félned, hogy ne tudnánk magunkat megvédeni a támadóinktól.
*Kecses mozdulattal az ajtó felé vonult, miközben pillantása a férfi alakján időzött.
Formás kezeivel kinyitotta az ajtót, mely a városra nyílott, miközben ismét megszólalt.*
- Könnyen engedsz, Wyamor Zendur, ha távozni óhajtasz, nimfáim elkísérnek az erdő széléig, ám, ha maradnál, míg megpihensz harcod után, egy városszéli házban egy éjre kaphatsz szállást. Fegyvereid távozásodkor kaphatod vissza.
*Az ajtóban eközben feltűnt három újabb nimfa, kik ott várták a férfi, s Elonar döntését. Utóbbiét már hallhatták, hiszen úrnőjük úgy közölte azt, hogy ők is hallhassák.*

Vendég

//Időn kívüli játék - Elonar//

- Nem félek attól, hogy nem lennétek képesek megvédeni magatokat. Csupán azt, hogy sosem lehet tudni az Istenek szándékairól. Remélem azért Izra, küld valamilyen jelet, hogy még él.* Hallgatásba kezd, nehéz elválni azért az Úrnőtől, nem az alakjától, sokkal inkább most más fogta meg. Kivételesen sok tudással rendelkezik, igazi vezető.
~ Könnyen engedek? Akkor miért mondta az elébb, hogy még az erdőben sem lehet férfi ~ Különösebben nem foglalkozik vele, sokkal inkább ő is a másik külsőjének látványát issza még be.*
- Igazán jólesne pár nimfa őr, hogy kikísérjenek de nem szűkséges. Nem lenne jó ha valami kószáló alak megpillantaná őket, akkor felfedeznek. S nem harc volt, inkább menekülés a banditák elől. Harmadrészt te mondtad,, nem tudod milyen erős a szívem, a kísértés mindig ott lapul, várja a saját pillanatát * Kicsit elmosolyodik, utána visszatér komoly oldala, azé az emberé aki a saját útját járja.*
- Köszönöm a beszélgetést, a rám fordított időt, a kellemes társaságot. * Elegánsan távozik, formás kezeit finoman elkapja, megemeli a szája elé, Elonar kézfejére egy lágy csókot lehel.*
- Remélem találkozunk még Úrnő. * Elereszti annak kézfejét, a nyitott ajtónál távozik, még kinn féloldalasan visszafordul, utána távozik a saját dolgára. Város szélén visszakapja fegyvereit, elköszön aztán egyedül távozik Elonar Úrnő erdejéből.*

// Köszönöm a játékot. Majd még beugrok valamikor Smile

//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-05-20, 11:01 am

*Az úrnő telt ajkai széles mosolyra húzódtak Wyamor Izrával kapcsolatos megjegyzésére.
Éles elméjű az elf vendég, mert immáron inkább az bizonyosodott be, hogy egy vándor jutott be területükre.
Sejtette, hogy Wyamornak az is feltűnt, hogy bár az erdőben nem tartózkodhat férfi, vele mégis tettek volna egy kivételt.
Ez már csak Elonar jó szándékán és kegyességén múlott, miután megszánta a vándort, s meggyőződött róla, hogy kisebb veszélyt jelentene az erdő nimfái számára, mint elsőnek gondolta.*
- Az őrök miatt ne aggódj, akik kikísérnek, nem lépnek ki az erdőből, külső szemlélő nem is láthatja őket.
Ámde tiszteletben tartom a döntésed és méltányolom, hogy tiszteled szabályainkat is.
*A férfi válaszolt, majd kezet is csókolt neki. Elonar lágyan tartotta kezét, majd visszaengedte, mikor a férfi is elengedte azt.
Számára is nyilvánvaló volt, hogy a tünde már régen rájött, valójában épp a nimfák vezetőjével társalog, de nem is volt szándéka eltitkolni. Csupán nem hangoztatta, hiszen számára ez inkább kötelesség, és felelősség kettőse népe iránt.
A férfi távozik is.*
- Az istenek útjai kifürkészhetetlenek, Wyamor Zendur. Ők óvják lépteid utadon!
*Köszönt el ő is a távozótól, s még elmosolyodott, mikor az őt kísérő nimfák közül megfordulva visszatekintett.
Az úrnő csak ezután lépett vissza a házba.
Tudta ugyanis, hogy bár a város szélén megkapja fegyvereit a nimfáktól, ők azért egészen az erdő legszéléig figyelemmel kísérik majd útját a vándornak.
Természetesen észrevétlenül, hiszen ez a terület az erdei nimfák otthona.*

//Köszönöm én is a játékot Smile

Élvezetes volt Smile

//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-06, 12:51 pm

//Időn túli Souval//

*A nap gyorsan elszaladt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindenről lehet beszélgetni egy nimfával.
Igaz az is, hogy nem voltak elképzelésim erről, még saját apámat sem ismertem igazán.
Pedig valamiért ő is belebolondult egy nimfába és ha leszámítjuk ezeknek a lányoknak a legendás vonzását a férfiakra, még akkor is marad valami, ami az én kőszívű apámat megfogta.
A napsütötte kis rét, a halott, kiszáradt és törött fa pedig immáron ismerősként várt minket.
Kitana sokat mesélt, anyámról, régi barátságukról és arról is, milyen volt még Ephenezer előtt anyám, mikor még nem érintette szívét a szerelem.
Mert Kitana meséi gyermekori csínyekről szóltak, vidám játékokról az erdő ősöreg fái között, néha még arról is, miként játszották ki Elonar éberségét és szöktek ki az erdőből egészen a folyóig, ahol aztán kellemes délutánokat töltöttek.
Bizony nem tagadhatom, lelki szemeim előtt ennél a pontnál Kitana ruganyos teste jelent meg fedetlenül, ahogy a folyó hűs vizében lubickol barátnőjével, anyámmal.
Persze Inge külsejéről vajmi keveset engedtem magamnak elképzelni. Mégsem járja, hogy őt is hasonló alakban lássam.
Azonban a mese hamarosan átváltott kissé zordabba, hiszen apám, a vadász is megjelent a képben.
S innentől vált kísérőm arca is egyre inkább komorrá. Nem tagadhatja, hogy nem örült a szerelemnek és annak sem, hogy eltávolította tőle és megváltoztatta Ingét.
Így tudtam meg, hogy anyámnak milyen fontos volt Ephenezer és mennyire megviselte, hogy a férfi eltűnt az életéből.
Kitana szerint soha nem tudta igazán feldolgozni, s mikor kiderült, hogy gyermeket vár tőle, csak újabb terhet tett a vállaira.
Nem térhetett be egy nős ember otthonába, de törvényeik miatt nem is vállalhatta a születendő fiú felnevelését.
Szíve pedig végül annyira eltelt fájdalommal, hogy nem élhetett tovább.
Tőlem megvált, Ephenezer gondjaira bízott, ő pedig távozott az élők sorából.
Ekkor halt meg az erdő egy része is vele.
A komor csendet végül én törtem meg.
Meséltem életemről az emberek között, arról, hogyan adott tovább apám nevelőapámnak, gyermektelen lovászának, hogy viselje gondomat.
Aztán hogyan próbált évekkel később közeledni hozzám.
A mesém ott akadt meg, azon a hajnalon, mikor minden véget ért.
Nincs tovább, ezt tudom, de nem akarom a tragédiával is terhelni Kitanát.
Ahogy a sok nehéz dolog megterheli, látom az arcán gördülő könnycseppet. Előző napon én sírtam itt, most ő.
Némi habozás után kezemet kinyújtom, hogy letöröljem arcáról a könnyeket, majd ott, a füvön ülve átölelem.
Nem bontakozik ki belőle, csak mikor megnyugszik, szólal meg.*
- Későre jár, Marius.
- Mehetünk.
*Bólintok. Talán jobb is, hogy véget ért a nap és holnap tiszta lappal kezdhetjük újra.
Csendben térek vissza a házba, de ezúttal út közben Kitana vendégel meg vacsorával.
Egész napra hozott ételt, s úgy készült, hogy bőven jut belőle nekem is.
Így visszaérkeztem után elbúcsúzom tőle, majd várok egy ideig, hátha Sou is megérkezik. Az öregnek nyomát sem lelem, de nem is hiányzik.
Végül belefáradva a várakozásba, lepihenek oda, hol előző éjeken is aludtam.
Nem alszok mélyen, Kitanát látom, amint az ő szíve nehezedik el, és nem Ephenezer miatt, hanem miattam.
Hangra ébredek, egy „Megjöttem” hangzik el, fel is kapom a fejem, és Soura ismerek rá, ahogy belép a házba.*
- Jó estét...

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-06, 3:09 pm

Első pillantásra feltűnik, hogy a szobában látható szintben nincs senki, de akkor már csak a szó végér volt képes halkabbra venni, mivel kizárásos alapon, akkor a szobában tartózkodó a földön fekszik és alszik. Illetve aludt, amíg Sou fel nem verte. Némi bűntudattal lépett be a házba és ment egyenesen a fekhelyéhez, lehető legcsendesebb járásra fogva lábait. Noha, már felébresztette Marius, legalább ne gátolja olyan nagyon a visszaszenderedését.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Aludj csak nyugodtan tovább! – Szólalt meg, mikor már fekhelye mellet térdelt, nem túl hangosan, de hallhatóan. Aztán belefogott, hogy az összehajtogatott vánkosból előhalássza az éjszakára rendszeresített ruhaneműt, mikor ezzel megvolt, úgy nagyjából elrendezte a fekhelyét, hogy mikor visszaért, már csak le keljen feküdnie. Ugyan jó lett volna még egy nagyobb anyag darab, amit törölközőként használhat, majd, de megoldja. Mivel elhatározta, hogy megmártózik a tőben, egyrészt, hogy felfrissüljön, másrészt, hogy egy kicsit rendbe szedje a ruháit. Mivel azon sajnos meglátszott a sok fa és bokor alatt való mászkálás, a fűben kutakodásról pedig nem is beszélve. Ha Marisu nem tartja szóval, akkor csendesen kioson és a ház mellet haladva is ügyel a lépteire, ugyan a parton szerteágazó soklevelű növények között nem volt olyan könnyű, sem csöndes a lejutása, de átevickélt. A szárazan tartandónak biztonságos helyet keresett, s többit meg kéz közelbe dobálta, hogy miután mindegyiktől megszabadult magával vihesse. A víz nem volt olyan vad hideg, mint reggel, de a nappali órák alatt magába szívott melegből sem őrzött már sokat. A dolog mosási részét halaszthatta volna a dolog végére, de inkább hamar túlesett rajta, így szabadabban lubickolhatott. Úgy érezte túl rég volt már, amikor szabadon pancsikolhatott, noha a társaság hiányzott, de így legalább senkinek sem szúrt szemet, hogy hosszasan marad a víz alatt. A jóból is megárt a sok, tartja a mondás, nagyjából fél órányi hasztalan tevékenység után, némileg áthűlve szárította meg magát, persze mágia segítségével. Felfrissülve, felöltözve megjárta ugyan azt az utat visszafelé is, csak a házban is mintha, talán sötétebb lett volna. Száradnivaló ruháit a korlátra terítette és onnét már egyenes volt az útja az ágyba, bebújt és alaposan be is takaródzott. Az álom viszont csak nem akart a szemére jönni, forgott is eleget, keresve a megfelelő pozíciót, de nem találta meg, így a reggel is ébren érte.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-07, 5:19 pm

*Bár aludtam, álmom nem volt mély. Az az álom, amit sosem akarnék, hogy valóra váljon. Nem akarom végigcsinálni, amit Ephenezer tett.
Én nem ő vagyok.*
- Nem baj.
*Jegyzem meg, de mivel a felébredésem azzal is jár, hogy gondolkodni kezdek az álmon, amiből az ébrenlét kiragadott, már nem is érzem magam álmosnak.
Pedig jó lenne még aludnom.
Hallom, ahogy Sou készülődik a lefekvéshez, én magam pedig a másik oldalamra fordulva igyekszek kényelmesebb pózt találni, hátha mégis összejön az alvás.
Nem beszélek, de a sárkány hallhatja, hogy nem alszom.
Így aztán hallom, ahogy kimegy a tóra, de nem oda figyelek.
Kitana jár az eszemben, az, hogy okozhatok-e neki olyan fájdalmat, amit Ephenezer okozott Ingének. Vele ellentétben én azt nem tudnám elfogadni.
Ez a nimfa máris túl kedvessé vált számomra.
A sárkány közben már vissza is ér, de én még mindig ébren vagyok.
Csak nem sokkal az után, hogy betakarózva elhelyezkedik, alszok el. Hogy pontosan mikor, arról fogalmam sincs.
Csak a hajnali madárcsicsergés az, ami kirángat az alvásból. Még egészen korán lehet, ilyenkor az erdő legtávolabbi zugaiból is idehozza a friss szellő a hangokat, ahogy a tó túlpartjáról is.
Ha lehet úgy mondani, bal lábbal kelek. Mindenki ismeri az olyan reggeleket, amikor semmi nem jó, ha süt a nap, az a baj, ha nem, akkor az.
Most én is így érzem magam.
Amennyire tudok, csendben feltápászkodok és elindulok ki, a tóra. A reggeli fürdésre sem vágyok, de tudom, hogy jót tesz.
Erőt veszek magamon és ruháimat ledobálva belemerészkedek a hideg vízbe.
Nem is figyeltem, hogy az öreg, vagy Sou ébren vannak-e, Níbéről nem is vettem észre, hogy visszatért volna, míg az ifjabb sárkányról tudom, hogy ott van a házban.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-08, 11:01 am

Valamikor nem sokkal hajnal előtt fordult hasra, megunva már az egész jobb-balra forgolódást és jószerével unottan nézte a sötétbe vesző falakat. Remélve, hogy talán legalább ez lesz annyira unalmas, hogy elnyomja az álom. Nem jött össze. Így, ahogy a kinti világ megelevenedett, mint egy hírnökeként a reggelnek, a benti viszonyok is változni kezdtek, már ami a sötétséget illeti. Mivel egyre világosabb lett, egy kicsit meg is rezzent, ahogy Marisu megmozdult tőle nem is olyan távol, de valamiért még sem adta annak jelét, hogy ébren lenne. Elfordította a fejét, így ezt követően az asztal lábaival szemezve. ~ Nyugodtan köszönhettem volna! ~ Gondolatára azonban csak vállát vonja meg és ahogy a léptek egyre távolodnak, felült és körülnézett. Üres volt a ház, tehát Níbe nem tért vissza az éjszaka folyamán, nehezére esett feltápászkodni, de eleget feküdt, mondhatni haszon nélkül.
Néhány percig tanakodott, hogy mihez is kezdjen. Végül azonban a mellett döntött, hogy jobb lesz éjszakai gúnyáját átcserélni a nappalira, így útját a terasz felé vette. Kilépve kótyagossága rögvest el is tűnt, a kora reggeli hűvös levegő kellően üdítően hatott rá, még egy nyújtózást is kicsikart magából, amitől úgyszintén jobban érezte magát. Magához vette ruháit és megindult visszafelé, de hallva a víz csobogását most már kicsit nevetségesnek tartotta, hogy nem hajlandó semmiféle hangi megnyilvánulásra.
- Jó reggelt! – Kiáltotta el magát, mintha a világ legtermészetesebb módja lenne ez a reggeli üdvözlésnek, ilyen hangerővel és nem elhanyagolható távolságból. Talán az esti mormogása miatt nem akart beszélni, mert akkor túl sok minden járt a fejében és bár közlése szerint, Mariust nem zavarta az ébresztés. Nem akarta ébren tartani, megint csak saját kis dolgaival terhelve. A köszönést követően fülelt még, hátha érkezik válasz, aztán beslisszolt, hogy végre átöltözhessen. Ezt a procedúrát viszonylag hamar letudta és neki látott az asztal, lassan szokásossá váló, reggelihez való előkészítésének, tányérok és bögrék kaptak helyt, a megmaradt pékholmival és a rá kenhető dolgokkal együtt. A tűz felélesztésével azonban meggyűlt a baja, mert az csak nem akart meggyulladni, szembenézett a kormos fallal, mérgesen és azt fontolgatta, hogy mágiához folyamodik. ~ Nem! Ilyen könnyen nem fogsz ki rajtam! ~ Ezzel az elhatározással újra szikrákat csiholt és lás csodát, kis füstcsík kezdett a kémény nyílása felé tekeregni és hamar feltűntek az első lángok, sisteregve, aztán már vidáman ropogtatva falták a vékony kis gallyakat. Mikor megerősödtek kaptak vastagabb ágakat, amikre mohón vetették rá magukat és ezzel már forrásnak is indulhatott a teavíz.
Sou azonban élvezte a meleget, nem is igen volt kedve elmozdulni a kandalló mellől, pedig még mindig nem kötött barátságot a lángnyelvekkel. Viszont, mikor Marius visszaér, rögtön megtalálja mosolygós álarcát.
- Nem akartam olyan szemtelen lenni, mint tegnap. Remélem nem ijesztettelek meg a köszönéssel? – Érdeklődött, miközben újabb hasábot rakott a tűzre, bár még teljesen feleslegesen.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-08, 5:06 pm

*Sietek a fürdéssel, ma reggel különösen hidegnek tűnik a víz. Vagy csak a kialvatlanságom okozza, hogy jobban fázok.
Egyszerre meghallom Sou jó reggelt kiáltását üdvözlésképpen.
Nem értek vele egyet. Miért lenne jó ez a reggel, egyáltalán mi jó lenne benne?
Nem is érkezik válasz, vagyis amit morgok az orrom alatt, azt én magam biztos meg sem hallanám a ház mellől.
Valahonnan onnan hallottam a sárkány hangját.
Igen, régen gondoltam már arra, hogy sárkány. Inkább már csak Sou, és ez egyrészt meglepő, másrészt pedig érdekes is számomra.
Nem is olyan sokára már húzom is magamra a ruhákat. Kissé remegek közben és átkozom magam, amiért ebbe a jéghideg vízbe kellett jönnöm.
Nem kis akaraterő kellett hozzá, hogy meg is mosakodjak benne.
Öltözködés közben már hallom is a tányérok, bögrék csörrenését.
Mire a tó melletti dús zöldből kiérek a ház előtti tisztásra, a kéményből már keskeny füstcsík kanyarog felfelé.
A kardom is ott lóg már az oldalamon, felkeltemben hoztam magammal azt is.
Jó kérdés, hogy a nimfák, vagy a sárkányok ellen használnám-e, mert más ragadozóval még nem találkoztam, mióta itt vagyok.
Inkább csak magam megnyugtatás végett van velem.
Igen morcos arckifejezéssel lépek a házba, bár Sou üdvözlése azért csal egy kis mosolyt az arcomra. A fiú vicceset mond az ijesztgetéssel.
Előbb csak hümmentek rá egyet, csak utána válaszolok.*
- Azért egy jó reggelttől nem ijedek meg olyan könnyen.
*Levetett alsóruhámat málhás zsákomba teszem. Van már néhány ott összegyűlve, ideje lenne kimosni. Na, ehhez sincs kedvem.*
- Rendes tőled, hogy így gondoskodsz a reggeliről.
*Kicsit hallgatok, majd hogy ne tűnjek teljesen faragatlannak, próbálok kedves lenni.*
- Jól telt a napod a kísérőddel?

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-09, 2:55 pm

Mosolya fordulatot vesz a szavak hallatán, amolyan „mindjárt gondoltam” görbévé válva és ezzel meg is mozdult, elsőként a kannába kíváncsiskodva, hogy alkalmas e már a víz a teakészítéshez. De csak pár percet volt szerencséje még melegedni, úgyhogy arra még várhat. Az asztalhoz lépet, ott elfoglalva a már megszokottnak ható helyét. Egy apró legyintéssel intézve a gondosságának említését, mivel szóra sem méltó, szívesen teszi. Hasznosnak érzi magát és ez egy igazán jó érzés, tehát minden fáradságot megér. A kisvártatva érkező kérdést is itt fogadja. Pár pillanatig töpreng, de nem a kérdésre adandó válaszon, inkább Marius arcán el is feledkezve, hogy ilyen huzamosan nem illedelmes valakit bámulni.
- Úgy festesz, mint aki legalább két bal lábbal kelt fel. – Állapítja meg. – Ha a forgolódásom miatt nem tudtál aludni, akkor sajnálom, próbáltam csendben maradni. – Némi lelkiismeret-furdalás is ébredt benne, mert egy dolog csendesnek lenne nappal és más ezt éjjel elérni, amikor a legapróbb nesz is, kellemetlen zajként érződhet. Mindazonáltal, rajta nem látszik meg, hogy egy hunyásnyit sem aludt, arca szokásos sápadt színében tündököl és karikák sincsenek a szeme alatt. Vár egy kicsit, hátha érkezik válasz, ha nem akkor folytatja, de amúgy is csak meghagyva a válasz idejét.
- Igen! – Mosolyodik el egy kicsit őszintébben. – Mondhatni egész jól. Az elején még nem túl sok mindent tudtunk egymással kezdeni, de aztán valahogy elkezdtünk beszélgetni. A felére sem emlékszem. – Vakargatja meg tarkóját szórakozottan. – Legalább abból, amit az elején boncolgattunk, sokat elmondott a népéről, én is az enyémről. Meg aztán, ahová mentünk. Nem hittem volna, hogy a fák képesek ennyire egymás nyakára nőni, a gyökereik meg. Igen óvatosan kell azon a részen áthaladni, vagy garantált a lábtörés. – Meséli egészen felszabadultan. Szinte hozva azt a hamari figurát, amit kalandjuk kezdetén mutatott Mariusnak. – E mellet nagyon sok érdekes állatot és növényeket, főleg növényeket mutatott nekem, kicsit olyan volt, mintha tanítgatna, de örömét lelte benne és végül is én is. Meg .. nem hittem volna, hogy ennyire kíváncsi. – Gondolt vissza Aleanara, ahogy módszeresen feltérképezte a pikkelyeit és szemrevételezte a szárnyát, amiről megállapította, hogy pont olyan, mint a madaraké. Halkan fel is nevetett, ahogy tette azt, akkor is. Viszont nem fejti már ki, hogy mit ért a kíváncsiság alatt, egy fél pillanatra még meg is illetődik, hogy csak így, elragadták a szavak.
- És neked, neked hogy telt a napod? – Kérdez vissza, nem csak az udvariasság által megkívántak miatt, tényleg kíváncsi. Főként mert ez a morcosság adódhat valami tegnapiból, de arra már nem mer rá kérdezni, hogy történt e valami, ami kiváltotta ezt a morcos arckifejezést. Ami ugyan enyhülni látszott, de ki tudja, az érzelmeket nem könnyű kiismerni.
A teának szánt víz elkészült, s hogy felforrt arról hosszú fütyülő hanggal adott tanúbizonyságot, Soura ezzel a frász hozva. Össze is rezzent, de aztán szorgosan indult meg a kannáért és miközben megkaparintotta azt és elhelyezte az asztal közepén, felrémlett benne, hogy Marisu nem kimondottabban volt oda a kamilláért.
- Valahol éreztem menta és csalán illatát, gondolom a kamilla most sem esne jól. – Ezzel szembefordult a házikó azon részével, ahol a konyhai holmik kaptak helyet, gondos polcrendszerre rakodva, elfüggönyözve. ~ Na, vajon merre lehet? ~ A kérdés az arcáról is tökéletesen leolvasható, de van egy kitűnő megoldása, méghozzá, hogy megy az orra után. S kisvártatva egy nagyobb batyu társaságával ül vissza az asztalhoz, amiben kibontása után meg is leli a szárított csalán és mentalevél törmelékeket. Nem kínál, vélve, ha Mariusnak van kedve ilyesmit inni, akkor megteszi és nem kell hozzá unszolás.

» Olassië erdeje