Elonar erdeje

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-08-29, 4:44 pm

The member 'Grull' has done the following action : Kockadobás

#1 'Támadás' :
Elonar erdeje - Page 11 3szerk

--------------------------------

#2 'Védekezés' :
Elonar erdeje - Page 11 3szerk

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-08-29, 4:53 pm

//Más időben - Sou//

*Még alszok, amikor Níbe behozza Sout és leteszi az ágyra. Kitana persze igent mond neki, tiszteli annyira az öreg sárkányt már.
A nimfa az öregebbek közül való és sokat látott úgy, hogy közben nem keményedett meg a szíve.
Még mosolyog is egyet, ahogy az öreg visszaszól, hogy ne okozzunk gondot neki.
Én csak valamivel később ébredek fel.
Felnézek, és a másik ágyban felfedezem Sou szőke haját. Elmosolyodok, és úgy nézek vissza Kitanára.*
- Köszönöm, hogy itt vagy mellettem!
*A nimfa furcsa tekintettel néz rám. Meg mernék esküdni rá, hogy egy pillanatra ellágyult és aggódón figyelte, amit mondok. Lehet, hogy a köszönetnyilvánításom az oka.*
- Nincs mit megköszönnöd. A gondjainkra bízott Elonar, természetes, hogy az erdőn belül vigyázunk rátok. Sajnálom, hogy nem értünk hamarabb oda.
- Ez csak a haramiák hibája volt. Sárkányra vadásztak. Azt gondolták, könnyű préda leszünk nekik.
*Kitana arca elkomorul, és nem tudom, hogy vajon azért, mert azt gondolja, hogy azok is voltunk, vagy azért, mert aggódott miattunk.
Nem gondolok arra, hogy miattam aggódott volna.*
- Sou nagyon bátran viselkedett. Kiállt értem, szinte feláldozta magát azért, hogy én megmeneküljek.
*Kitana könnyű ujja a számat éri, mire én csendben maradok. Nagyon gyengéden néz le rám, olyan, mintha még meg is akarna simogatni.*
- Ne erőltesd magad! Lesz még időnk beszélgetni, akkor elmondhatsz mindent.
*Felemelem azt a kezem, aminek a mozgatására nem fáj semmim és megfogom a kezét, majd gyorsan megcsókolom.
Meglep, hogy nem húzza el a kezét, sőt megfogja az enyémet. Nem szólok, Soura nézek, és ha felébred, olyan gyorsan húzzuk vissza a kezünket, mintha rajtakapott volna valamin.
De ez az előbbi nagyon jó volt és mintha Kitana arcát egy pillanatra elöntötte volna a pír is.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-05, 4:40 pm

//Mese - Olassië alkonya //

A levegőbe szakadt ordítások jobban fájnak, mint a pengék okozta sebek. De csak dühösen sziszeg feléjük kitárva szárnyait, mert reménye, hogy a földön, mágikus védelme mögött, ah csak egy ideig is biztonságba lehet, szertefoszlott. Mert a csatabárdok úgy hatoltak át rajta, mint kés a vajon és ennek okát valahol másban kereste. Hallomásokra és nem megszerzett tudásra alapozza csak, de azok alapján az okok népe nem míveli a mágiát, az előbbi falat pedig, elviekben azzal lehetett volna áttörni. Bár meglehet, hogy egyszerűen csak elbízta magát, könnyelműen megbízott erejében. Pedig mintha figyelmezette volna már magát ezek miatt. Issza is a levét, leginkább a föld a lábán lecsurgó vérét.
Lépne, de előbb még a fájó sebben ragadt fegyvertől szabadul meg kirántva s jószerével a tulajdonosa felé hajítva azt és szeme sarkából már látja a segítségére kelt lovast is. Nem könnyebbül meg, hiszen a ló kétélű fegyver, segítség, de jelenléte végzetes is lehet és a lovas, hát igen törékenynek látszik. Még sem követheti figyelemmel a mellette folyó eseményeket, hála annak a néhány körbegyűlt hívő léleknek, akik társuk, talán mindjárt vezérük hívott harcba. Kilépett, de nem akart támadni, annál inkább végre egy életképes pajzsot megalkotni maga körül, de most elvetette a szél lehetőségét. Nem, inkább a szó legszorosabb értelmében eltűnik. Hatékony védekezési módszer kilépni a valóság színteréről, egyé válni a környezettel, mozoghat, szabadon kellhet és járhat mert ég és erdőköpenye állandó marad.
Ha sikeres a varázslat, akkor bizony még a helyére is állhatnak, megtapogatva a földet, nem fogják érezni, hogy ott van. A csalások csalása, viselhetné ezt a nevet, talán teljes joggal.
A lányt keresi tekintetével, mivel ha a menekülök sokaságát magára is hagyja, a vörös hajúval ezt nem teheti meg. Nem viszonozhatja a segítségét azzal, hogy benne hagyja a dolog kellős közepében. Ha meglelné tekintetét, legalább számára feloldhatná a varázslatot. ~ Nem maradhatok... Velem tarthatsz, vagy .. Kél szárnyra egy parányi üzenet, suttogó hangként ejtve a szavakat a fülébe, hogy más ne hallhassa meg őket. De annyi ha van, ha felfedheti magát előtte, egyszerűen int háta felé. Igen, egy embert a vállán átívelő seb ellenére is el fog tudni vinni, ha nem is Elonar színe elé, de erdejének széléig ki fog tartani.
Fura, ahogy pillanatok alatt olyan rengeteg minden fordul meg a fejekben, Souéban is. Felismerte, hogy a földön a maradék esélyei is szertefoszlanak, főleg, ha még több ork gyűlik össze körötte és akkor mit ér, hogy nála van a tekercs. Egyre többet kerülgették gondolatai a tekercset, mintha az a mostani történésekre maradéktalanul megadná a választ. ~ Lehet, hogy …~ Felcsillant a szeme, ahogy rádöbbent, ezt keresik és talán ezért törtek rá a menekültekre és ha talán nem lesz itt, akkor visszavonulnak. S persze nyilvánvaló, hogy utána is erednek, valószínűleg. Mindegy, megvárja a lány reakcióit, utána nem késlekedik tovább, addig viszont fent tartja fél, inkább teljesen való illúzióját.

//Elnézést, igyekszem a továbbiakban mellőzni a hosszú távolmaradást. || Most meg csak védekezem ^^ //

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-05, 5:24 pm

//Időn túl - Marius //

Hamar elragadta volna az álom, de valami csak felbucskázott a homály tengeréből. Mély morgó hangja, de a táncoló idegenek egyike sem hasonlított azokra, akik korábba rá támadtak. Most ki tudja mennyi idővel később döbbent rá, hogy bizony jól megmorogta a nimfákat, azt viszont csak remélni tudta, hogy egyébre nem futott erejéből. Inkább a fejére is húzta a takarót, amilyen gyorsan csak tudta. Valljuk meg, ez a gyorsaság csak negyede volt annak, amivel képes lett volna ezt az amúgy igen egyszerű, de most túl nehéznek és komplikáltnak tűnő mozdulatot kivitelezni. A takaró sem lebbent meg, csak új ráncokat vetett, ahogy az alatta elbújó test lejjebb és lejjebb csúszik, összegömbölyödve alatta. Pillanatok alatt hihetetlenül meleg is lett a vaskos szövet alatt, de nem érdekelte, nem látta Kitana arcát, talán haragszik rá, talán .. Sok, a kelleténél több talán jutott az eszébe és ahogy az lenni szokott, ha túl sokáig rágja magát egy dolgon észre sem veszi és legyőzik, ez alkalommal újabb vereséget mért rá az álom.
Percekkel később először csak a keze kerül elő, aztán kobakjával is kibújik a kellemetlen meleggé váló kis vacokból. Fel viszont nem ébred, a beszélgetés első szavai nem érnek el hozzá, de ahogy tovább folynak a szavak már ráncolja a homlokát. Eddig a békákat volt képtelen csendre inteni, a nád folytonos susogása még kellemes is volt, na de a kis hüllők véget nem érő kuruttyolása. De csak nagyobbat sóhajt, mintha ezzel elfújhatná a hangokat, igaz, megtehetné, de ahhoz ébren kéne lennie és némileg jóval jobb állapotban. Mind fizikailag és mind pedig szellemileg, mert az utóbbi is egy kicsit viseltes, csak az ilyen dolgok nála mindig késnek. Majd, ha nyugodtan át tudja gondolni és több lesz az ismert részlett, majd kétségbeeshet, mit kellet volna másképpen csinálnia.
Váratlanul mozdul meg , teljesen átfordulva, ezzel végre megszabadulva a takarótól,, nehéz is meleg is, kell annak, aki a fagyos hegyek között akarja álomra hajtani a fejét. Halvány rúgással végkép a földre testálja a pokrócot, kényelmesen lelógatva egyik kezét, már annyira zsibbadt ez a fele, de így jó lesz, alapon. Persze fogalma sem volt arról, hogy mit zavart meg mozgolódásával. Talán, ha egy kicsit érettebb gondolkodással, ami azért meg van neki, csak nem mindig használja, végiggondolta volna, akkor inkább odakint marad.
Ám, ahogy lenni szokott, ha már félig fenn van az ember , és ez igaz sárkányra is, ráadásként még mocorog is, előbb vagy utóbb biztos felébred. Sokat nem is kell várni, hogy felnyissa szemeit, némileg meglepődve, hiszen mikor elaludt a falat nézhette volna, de leginkább a sűrű szövéseket. Csak int a kezével, fogalma sincs milyen hangot tudna magából kicsikarni kiszáradt a szája és szomjas is. De a kancsóig csak el tud sétálni, ahhoz azért azonban még erőt gyűjt, meg valamivel éberebbnek sem árt lenni.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-06, 10:10 am

//Mese - Olassië alkonya //

Az ég mintha önmagán forgott volna körbe. Sydney szemei előtt a világ fejre állt. Legalábbis úgy tűnt neki. Pedig nem más eredménye volt ez, mint lovának felbukása.
Olyan gyorsan, váratlanul történt minden ami csak rossz következményeket szülhet ezekben a percekben.
Először nem volt semmi bajra utaló látszat míg a lány szemei döbbenettől el nem kerekedtek. Ennek kiváltója nem más volt, mint egy ork, kit meglepve igyekezett támadni de az nem átallott észlelni jöttét és vele szembefordulva támadni.
Már abban a szent pillanatban jól tudta: nem képes elkerülni a csapást. Bár magát a vágást nem ő, hanem lova szenvedte el. Mégis...
Sydney szíve szinte feljajdult lovának kínlódó hangját hallva. Aztán a hátas erőtlen bukott előre és ekkor pördült meg a világ a lánnyal.
Biztos volt benne, hogy itt a vég. Mert ha eddig el is kerülte valamiképpen, most esélyt sem látott rá.
Szemeit ijedtségében becsukva várta a találkozást az anyafölddel. A landolás ténye testében végig cikázó fájdalom hullámként jelentkezett. Egy pillanatra a zajok, s maga a világ is elnémult. Aztán a harcok zaja fokozatosan újra tudatába kúszott. Ő meg zihálva hevert a földön, mozdulatlanul.
Eleinte képtelennek érzett bármiféle mozdulatot. Aztán ujjai valahogy mégis megmozdultak. Majd karjai, s végül egész teste hajlandó volt együttműködni tulajdonosuk akaratával.
Négykézlábra szenvedte magát, s úgy nézett körbe. Körülötte halottak és a karavánról leszóródott holmik mindenfelé. Fellélegzett, amikor ráébredt, hogy van akkora mázlija, hogy nem pont az orkok közé esett. Aztán nagy nehezen lábra küzdötte magát. Kissé támolyogva tett előre pár lépést.
~ Istenek segítsetek! Merre menjek? ~
Pillantása megakadt a még mindig küzdő sárkányon. Igen, eredetileg mintha neki szándékozott volna segíteni. Ehelyett csak annyit sikerült elérnie, hogy önmagát még nagyobb bajba sodorta.
Újabb lépés következett. Feje kezdett kitisztulni. Melegség áramlott lassan lefelé bal karján. Egy pillanatig azt hitte, netán szemerkélni kezd az eső. Aztán látta csak, hogy saját vére piroslik bőrén, méghozzá egy igen tisztes méretű seb miatt.
Tudta, hogy az ork nem sebezte meg, de az esés alaposan ellátta a baját. Legalábbis így érezte.
~ Nem maradhatok... Velem tarthatsz, vagy ..~ hallotta saját tolongó gondolatai közt.
Tekintetével a sárkányt kereste újból. Nem tudta biztosra, de valahogy volt egy olyan érzése, hogy őt hallotta. Lehajolt földön heverő fegyveréért. Szomorkás szemekkel nézett kimúlt lovára. Sajnálta. Borzalmas érzés volt így látnia, hiszen évek óta hűségesen védte bárkivel és bármivel szemben ez a jószág. Most meg ott fekszik kimúlva csak azért, mert ostoba gazdája most óhajtott hőssé avanzsálni.
Újra a sárkányra összpontosította figyelmét. Látta, egyetlen irányból közelítheti meg csak úgy, hogy ne kelljen ölre mennie azokkal az ocsmány szörnyetegekkel. Hát arról igyekszik eljutni Sou-hoz.
Ereje nem volt valami sok, de akkor sem fogja ajándékba adni az életét senkinek. Ha kell az utolsó leheletéig fog küzdeni csak jusson el a sárkányig. Mert ha eljut hozzá, akkor megmenekült. Ha nem jut el, akkor itt a fájdalmas vég ideje számára. Sydney nem igazán szeretett volna még az istenek szemei elé járulni. Még korainak tartotta.
Ezért szedte össze minden megmaradt erejét és futásnak eredt. Ami természetesen távolról sem volt olyan egyszerű, mint sebesülés nélkül. Minden egyes lépésnél milliárdnyi fájó tüskeként hatolt tudata legmélyéig a fájdalom, de a lány futott.
Talán az istenek szánták meg, hogy sikerült hadakozás nélkül eljutnia Sou mellé.
- Segíts! Kérlek...
Hangja alig hallhatón jött ki ajkain, de könyörgő tekintete végig a sárkány szemeibe mélyedt.
Ekkor érezte úgy, mintha víz folyna az arcán. Ösztönösen nyúlt ujjaival, hogy letörölje az izzadtságcseppeket halántékáról. Szemei értetlen pislogtak maga elé. Ujjain saját vérét látta.
Bevertem a fejem? - tette föl gondolatban a kérdést.
A következő pillanatban a világ elsötétült előtte és kis méretű rongybaba módjára esett össze.
A világ újra megszűnt létezni körülötte. De most legalább nem fájt semmije és nem fokozódott félelme a körülöttük dúló harcok zajától. Most mindenre néma csönd borult. Vagy csak az eszmélet vesztés áldott és veszedelmes pillanatnyi nyugalmában lelt menedéket?
Sydney ájultan hevert egy sárkány előtt, akit igazából más nem is látott már rajta kívül attól a pillanattól kezdve, hogy Sou a lány számára megszüntette varázslatát.

//Sou! Ha lehet, ne hagyj kibelezésre ott a csatatéren! Basketball

ellenkező esteben a mesélőt kérném, hogy vki mentsen ki! cheers

//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-06, 1:32 pm

//Mese - Olassië alkonya
Sou, Sydney//

* Grull száján egy elégedett vigyor jelent meg, a bosszantó vörös akrobatikus teljesítménye láttán.
Remélte, ezzel a tudomására sikerült hoznia, hogy nem ellenfél számára, várja ki a sorát. Vele is végezni fognak, akár csak a karaván összes tagjával.
Neki most fontosabb dolga van, el kell intéznie egy sárkányt, mely az eddigi eredmények után se tűnik könnyű feladatnak.
Mire visszafordult korábbi ellenfele felé, annak már hűlt helye. Csak a két bambán és értetlenül álló orkot látta.
Eddigi elégedettsége egy pillanat alatt csapott át égtelen haragba, mely egy iszonytató üvöltéssel párosult, ezzel hordta le a két orkot, amiért elvesztették a prédát, illetve utasította az előkerítésére.
Az orkok azonban végig szemmel kísérték a sárkány varázslatát, így látták, amint az eltűnik azon a helyen, ahol addig volt. Először orrukkal próbálják meg kiszagolni az eltűnt sárkányt, de minta felszívódott volna, még csak nem is érzik a szagát, mintha itt se lett volna.
A földön látható vérnyom azonban nem ezt erősíti meg.
Grull haragban fürdő szemekkel indul el a karaván többi tagját védeni próbáló elfek felé. Haragtól fűtve le is vág gyorsan kettőt az elé kerülők közül, közben szerezve egy kisebb vágást, melyet a tomboló test szinte észre se vett eddig.
Közben a két ork a vérnyom felé vették az irányt, hátha a friss szag után könnyebben érzik meg a sárkány helyzetét, de még mielőtt kellő közelségbe érhettek volna, lábuk egy nem látható dologba rúgtak bele, amit észre se vettek volna, ha nem esnek emiatt majdnem orra.
Sou illúziója ugyan az orkok minden érzékszervét becsaphatja, de a természet törvényeit nem, így szilárd teste se válhat átjárhatóvá. Az orkok pedig pont az ő farkába rúgtak bele sikeresen.
Az orkok mivel csak egymást látták, így mindkettő a másikat okolta a dolog miatt, ez néhány erőteljes üvöltés keretében tudatják is egymással.
Ha Sou nem jön rá tévedésére, és nem húzódik arrébb, akkor az orkok miközben egymásnak rontanak, újra érintkezhetnek testével, ekkor már észrevéve a láthatatlan anyagot.
Grull felfigyelt két orkjának nézeteltérésére. Neki se kellett több, már így is legszívesebben betörte volna a fejüket, de még kellenek a harcban, ezért egy üvöltéssel parancsolt rendet közöttük. El is indult feléjük, hogy rendbe szedje őket, mikor meglátta az orkok felé vánszorgó némbert. A jelek szerint mégse okult az esetből és a halált keresi. Grull elhatározta, segít neki.
A két ork is legszívesebben felaprították volna a vörös hajút, de azzal közelebb kerültek volna Grullhoz, aminek pont az ellenkezőjére vágytak, így csak egy helyben várták sorsukat.
Grull elégedetten nézte végig a vörös összeesését, de még nem felejtette el a némber tettét. Meg merte zavarni, sőt meg is merte sebesíteni. Jó megtorlásnak tartotta fejét venni ezért, ha már a sárkányt elszalasztotta a két balek miatt.
Neki is készült a mozdulatnak, hogy még kisebbre faragja a vörös némber, amúgy se termetes testét.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya, Sydney, Sou és Grull//

*A védők elkeseredett küzdelemben próbálják távol tartani a karavántól a támadókat. Igen, vannak, akik azért szegődtek a menekültoszlop védőinek, mert úgy számították, hogy ezzel elkerülhetik a harcot, de csalatkozniuk kellett. Van, kit éppen gyávasága visz a halálba, megbénulva a harc kellős közepén.
Másokból viszont épp emiatt válnak hősök. Van olyan elf harcos, ki anyát és gyermekét óvja saját életével, úgy, hogy magával viszi bűzlő gyilkosát is a halálba.
Itt mutatkozik meg a halált is megvető bátorság, míg a karavánt a maradék védők további haladásra ösztökélik, addig a tiszt és maroknyi csapata saját életét is feláldozva óvja őket és darabolja a vérszomjas orkokat.
Sou azzal számolt, hogy kilépve a támadó orkok közül el tudja tűntetni testét. Valóban szemek, s orrok elől, de még füleg elől is eltűnik hatalmas teste, de nincs akkora ereje, hogy annak anyagát is átjárhatóvá tehesse.
Grull okosan támadott Syd helyett lovára, s talált is, mely az állat felbukását és lovasának fájdalmas becsapódással véget érő repülését is okozta.
A végeredmény ismert, a lovas és a ló is a földre hemperedett.
A lány még eljut a sárkányig, ki kénytelen felfedni magát, ha azt akarja, hogy a segítőtárs rátaláljon, s így esik, hogy Sydney a sárkány előtt veszíti eszméletét.
Itt az alkalom, hiszen felfedve magát Sou nem csak Syd számára vált láthatóvá, hanem az orkoknak is.
Ha gyorsan cselekszik, még elcsenheti Sydney alélt alakját az ork lecsapó fegyvere alól, s elillanhat az erdő irányába. Azonban jól sejti, Grullnak követnie kell őt, hiszen éppen az, amiért jött, a sárkány kezében van, s jól teszi, ha nem egyedül ered nyomába.
A menekültoszlop nem kicsit szétszakadozva, de végre távolabb kerül a harcosoktól, aki ork mégis közelebb merészkedik hozzájuk, éppen felszabaduló elf íjászok lövik le, míg a támadók java kénytelen a kísérő harcosokkal küzdeni.
A kérdés csak az, kitartanak-e a védők, s Sou képes-e egyedül megmenteni magát és az ájult lányt, vagy Grull és társai fürdenek a végén egy sárkányölés dicsőségében, s megannyi lemészárolt ártatlan halálának?*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-06, 5:10 pm

//Sou//

*Gyorsan visszahúzzuk kezünket. Kitanával még futja egy kis mosolyra is. Meg mernék esküdni rá, hogy átfutott egy kis pirosság az arcán.
Korábban is hallottam már a sóhajait a sárkánynak, de nem törődtem velük. Kitanával akartam beszélni és most is jó, hogy az előbbi dolgok megtörténhettek.
Ha komolyabban utána gondolok, az egészet Sounak és a sárkányvadászoknak köszönhetem.
Ha ők nincsenek, valószínűleg az előbbi kis közeli élményre sosem kerül sor.
Nem tudom, vajon ez valami női szokás-e, de biztos, hogy nem csak nimfáknál van meg.
Kitana intéz kérdést hozzánk.*
- Szomjasak vagytok? Sou?
*Rám is vet egy pillantást és fel is kel a víz felé. Meg mernék rá esküdni, hogy tudta előre, hogy szomjas vagyok.
Gyerekkoromban, amikor beteg voltam, nevelőanyám is mindig tudta, mikor vagyok szomjas, mikor esne jól egy korty.
Amikor megkérdezte, csak annyit mondott: ösztön.
Hát nekem nincs ilyen, sosem tudom, ha valaki szomjas, amíg nem mondja, és éhséget, vagy mást sem találok ki.
De az is lehet, hogy csak nem figyelek eléggé.
A lovak jobban érdekelnek, náluk az ilyesféle egyébként is egyszerűbb.
Én csendben bólintok Kitanának és sajnálom, hogy felállt mellőlem. Máris hiányzik a közelsége.*
- Jó reggelt, Sou!
*Üdvözlöm a sárkányt.*
- Hogy vagy?

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-06, 7:37 pm

//Mese - Olassië alkonya //

Szinte szuggerálva várja a hatást, bűvölve tekintetével az orkokat, hogy ne lássák őt. S nem látják, az első igazi öröm görbéje elevenedik meg arcán, azóta, hogy kilépett az elfek városának kapuján. Most már megnyugvással, ha nem is sokkal, de bátrabban fordíthat hátat nekik. Azonban arcáról rögvest lehervad a mosoly, marcona ellenfele rögvest indul is megtorolni leendő sárkánytrófeájának a hiányát és a lány. Nem, messze nincs jó színben. Lehajtja fejét és óvakodva előrébb lépett, ne kelljen a segítségének olyan hosszú távot megtennie, azonban nem olyan biztos még varázslata, hogy az jól honorálná a mozgást. S most messze nem úszná meg olcsón egy átsuhanó vibrálás leleplező hatását, de a mozdulatok kínos lassúsága meg talán meg sem éri.
Figyelmét viszonylag ügyesen megosztja a varázslat és a mozgás között, ez utóbbi kívánna nagyobb odafigyelést, de kényelmes komótossága miatt, kevesebbet kap. Későn tűnik fel neki a hiba, hiszen oly nagy távot haladt, hogy az megfelel talán egy, de leginkább egy fél lépésnek és egyes testrészei nem is követték rögvest. Érzi is a szurtos lábak megakadását, az illető talán nem is tudja, de mértani pontossággal találták el utolsó csontocskáit, de ahelyett, hogy elrántotta volna finoman húzta el szinte az orruk előtt. Ha csak egy kívülálló lenne, egy olyan, aki érdektelen a többiek sorsa iránt, biztosan sírva fakadt volna már a nevetéstől, ahogy a két megtermett lény egymás két bal lábát szidja. De kard csengés és kiáltások közepette, ennek a gondolta sem üdítő. Úgy vélte megacélozta magát annyira, hogy elviselje a gondolatot, nem tud segíteni. Még sem, mozdul benne valami, hogy igen is lépjen ki az álcából és segítsen, de jogos ellenérv megtartatta vele az illúziót. Holtan senki segítségére nem lehet!
Újból a lányra pillant, már felé tart és csendesen, de gondolataiban igen harsányan bíztatja, hogy még egy kicsit, csak még néhány lépés és itt van! Látta a vérző kart, s annál többet is, de mit ér azzal, ha most hamarkodja el a dolgot. Mindketten itt ragadnak? Több mint valószínű, így inkább felkészül a lehető leggyorsabb felszállásra. Ennek érdekében körbepillant, mögötte még mindig civakodó morajt hall, de már csitul és nem nehéz kitalálni mi fog következni ebből. Megkeresik miben akadtak el, igaz farkincája már távolabb van, de még mindig elérhető távolságban, s a vezér is közeledik. ~ Hát nem hagyna neki menekülést? Ennyire nem ismerik a kegyelmet? ~ Meglepődne, de előtte már ott van a hozzá képest aprónak tűnő teremtés, s szól is. Az eddig vánszorgónak tűnő percek valahogy hirtelen lódultak meg, mintha be akarták volna hozni lassúságuk abban a szent pillanatban. Sou nem is késlekedik az összeroskadó ért nyúlt, remélhetőleg időbe elkapja. Fokozatosan engedve el az illúziójának eme alakját, mert másikat sző helyette, hálószerűséget, pókfonal mintájára és tulajdonságaival, had gabalyodjanak bele. Igaz, az éles fejszék ellen aligha fog érni valamit, de akár az egy suhintással is több, az is értékes időt jelent.
Egyazon időben már szárnyaival teret követelt magának és erőteljesen csap is velük, megemelve testét és elrúgta magát a föltől, segítve a gyors emelkedést. Mellkasához vonva az eszméletlen testet, mindkét mancsával védve, óvatosan, de biztosan megtartva. Természetes módon kavarva fel vitorlákat megszégyenítő szárnyaival a levegőt, ez is adhat egy kis megingást. De nem nézett le, nyíl egyenesen tartott felfelé, sebesen, ahogy csak tudott. Csak remélte, hogyha utána hajítanak valamit, már nem érik utol és hoppon maradva hullnak vissza a földre. Titkon reménykedve, hogy egy két orkot az élesebbik felével talál meg. Összeszorított fogakkal „evez”, egy újabb pont, amit kifelejtett a tervéből, a legelsőnek begyűjtött seb. Átível lapockáján és ha valamelyest meg is nyugodott, hevenyészve összetapadt a kettévágott hú széle, hát most felszakadt, de ha eljutott abba a magasságba, ahol már a nyilak sem érik utol, hagyja, hogy kiterjesztett szárnyai alá kapó áramlatokon vitorlázzon. Most már komolyan végig kell gondolni, meddig is lesz képes levegőben tartani magát?

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-06, 7:57 pm

//Marius//

Meg van az erő, az összpontosítás is félig. Megkapaszkodik az ágy szélében és egy elszánt mozdulattal felül, kis híján borul némileg elszámolva magát, de még időben megleli egyensúlyát és két kézzel kapaszkodva meg az ágy szélén elhelyezkedik. Kellemetlen ez a kóválygó és gyenge állapot, de a méreg mellet magát is bőven okolhatja, fele ennyire sem lenne rosszul, ha megfelelően eszik. Késő bánat! Kitana kérdése váratlanul éri, fel is kapja fejét és a nimfa alakját nézi tekintetét keresve, talán ki akarja olvasni a neheztelést, vagy a megbocsájtást. Bólint, némileg kicsit visszahúzódszkodva, avatatlan szemnek talán könnyedén jön nyelvére a „szégyenlősen” jelző. Pedig nem.
- Igen, egy kicsit. ... Köszönöm! – Szinte az orra alatt motyogva indult neki a mondatnak, de a végére egészen felbátorodott. Hangjának elhalkuló kissé érdes színe megcsitul, ahogy használatba lett véve, de még mindig fáradságról tanúskodott. Amit persze újjáéledő mosolyával akart kiküszöbölni. Amikor Marius is megszólalt az utolsó kétségek súlyos leplei is lehulltak a válláról, nem egy sírós fajta, most még is annyira örült, hogy homályossá vált tekintete a könnyektől. De hősiesen tartotta magát, igazán nem akarta, hogy ilyen butaság miatt nevessenek rajta, bár érezte, hogy inkább csak megmosolyognák ifjonti vonását. Egyszer, valamikor, talán ezt is kinövi. sok más bohókás szokásával együtt. De, az is meglehet, hogy nem.
- Jobban és szerencsére már csak egyre jobban leszek. Néha még egy kicsit forog a világ, de .. – Felbuzdulva fogott bele, leginkább azért, hogy az esteleges felé irányuló aggodalmat elaltassa. De csak azért is előbukdácsolt az a parányi rosszakaró, ami azt duruzsolta, hogy az egész az ő hibája. Óvatlan volt és mekkora bajba sodorta Marius és örülhet, hogy nem történt nagyobb baj. Persze most már kár is azzal foglalkozni, hogy mi lett volna ha … Ám, attól ő még foglalkozik ezzel. El is komorodva, lehajtja fejét.
- Sajnálom, hogy bajba kevertelek. Megsérültél és … - Fogalma sincs, hogy bocsánatot kért e már, vagy, hogy már megpróbálta, csak szavaival szemben a fáradság szállt szembe és az győzött is. Többet viszont képtelen mondani, bántja a dolog, egészen elevenében mozgolódva. nem is csoda, hogy nem mer felnézni, inkább a padló katonás sorba egymás mellé illesztett deszkáit figyeli.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-08, 4:18 pm

//Sou//

*Kitana látja a könnybe lábadó szemeket, de nem látja okát, hogy megmosolyogja. Inkább tölt a poharakba és inni ad mindkettőnknek.
Én csak elmosolyodok forgó világra, amit említ. Addig se jutottam még, hogy felüljek, netán saját lábamra álljak. Ez utóbbi a sebek miatt bajos is lenne.
- Megesik az. De legalább fel bírsz kelni.
*Tovább hallgatom. Egyre inkább az az érzésem, hogy magát hibáztatja.
Állapotomhoz képest meglepően erélyesen válaszolok vissza neki. Kitana is meglepetten tekint hozzám, majd oda is siet, hogy megpróbáljon visszanyomni az ágyra, mivel egy szisszenéssel könyöktámaszba tornázom magam.*
- Nem a te hibád. Vagy mindkettőnkké, vagy egyikünké sem. Bárhol útközben összeakadhattunk volna velük korábban is. Az efféléket nem érdekli semmi, csak a pénz és a gyilkolás.
*Visszahanyatlok az ágyamra. A vállamba hasító fájdalom miatt egy pillanatig csillagokat látok, a lélegzetem is elakad.
Csak utána szólok megint, már sokkal halkabban.*
- Ami történt, az ő bűnük. Ilyenkor szégyellem igazán, hogy embernek születtem….
*Megvetés csendül hangomban és megvetéssel is gondolok rájuk. Vajon miért is gondolom úgy, hogy Storm és a lovak az embereknél sokkal igazabb lények?!*
~Igaz is! Storm!~
- Stormmal mi történt?
*Kitana, már mellettem állva felel, némi rosszalló fejcsóválás mellett.*
- Nem történt semmi baja. Kint van és gondját viselem. *Hirtelen ellágyulok. Egy gyönyörű nimfa gondozza a lovamat. Ilyen nőt el tudnék képzelni magam mellett. Elég közel van ahhoz, hogy a kézfejemmel megsimítsam a legközelebb lévő testrészét, a combját. Enyhén elpirulva néz rám, de nem áll távolabb tőlem az érintésemre.
Közben megint Soura nézek.*
- Köszönettel tartozok neked. Nem hagytál el a bajban, kiálltál értem.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-09, 11:21 am

//Marius//

Fél mosollyal arcán, de annál sokkal, de sokkal nagyobb hálával tükreiben veszi át a poharat, kicsit forgatva kezében, beszélni és inni egyszerre igazi művészet lenne és valószínűleg elsőre nem is járna olyan nagy sikerrel. Mert ugye most minden csepp mágia fontos és igazi butaság lenne elpazarolni és óvatlanság is lenne egyben. Níbe segített neki felölteni az emberi alakot. Megtartani már egyszerű, de nem kéne megtapasztalni mennyire nehéz is tud lenni, elég volt egyszer. Mellékesen pedig, a kis ház éppen elég három-négy személy részére, igaz szűkösen, egy serdülő félben lévő sárkány viszont igen csak kilógna.
Megmosolyogná a dolgot, de a szavak inkább egyre azt erősítik benne, hogy mennyire felelőtlen volt és tart attól is, hogy még bőven fog ehhez hasonló hibákat véteni. Egyszer biztos nagy árat fog fizetni, bár reméli, hogy mielőtt ez bekövetkezik, benő a feje lágya és sokkal felelősség tudatosabb lesz. Az esélye meg van rá, csak ki kell használnia. Az újabb szavakra megrezzen kicsit, elvárható lenne, hogy végre feladja és elfogadja és ezt megadó bólintása is igazolni látszik, ám szívében megannyi „de” sorakozott fel, amik nem hagyták, hogy megtalálja nyugalmát. Inkább aprót kortyolt a vízből, jól esett hűvössége, ahogy felélénkített torkát. Képes lett volna egy szuszra meginni az egészet, de türtőztette magát, így kis, fél kortyokban fogyott a víz. De még a puszta pohár emelgetése is fáradságos műveletnek bizonyult, jól megmarkolta az ágy szélét, ahogy előrehajolva a földre tette, inkább a szemét is behunyta, ahogy a padló mozgása igen nagyon emlékezette a folyók hullámainak hánykolódására. Aztán eldőlt, így biztosabb volt, a bősz szorításban elfehéredő ujjai is fellélegezhettek, ahogy nyakához emelte, ott átmelegedhetnek és feloldódhatnak pillanatnyi zsibbadtságukból. Ügyetlenül, de megmasszírozta a furán sajgó részt. Ugyan kinyitotta szemét, de jobbnak látta azon nyomban be is csukni, a látott félpillanatnyi jelenet valahol még is melegséggel töltötte el lelkét. Valamiért még szurkolt is a szobában tartózkodó másik két személynek. ~ Miféle gondolatok ezek? ~ Kedve lett volna nevetni, de hamar meggondolta magát és Marusék felé pillantott.
- Nekem kéne köszönetet mondani neked … nem hagytál ott, pedig megtehetted volna és meg is kellet volna tenned! – Akkor is így gondolta, mostanra sem változott sok minden. – Tudom, vagy legalább is sejtem mit gondolhatsz erről .. de már az is szerencse, hogy a kilétedben kételkedtek. – Igen, mi lett volna, ha Marius is eltalálja valamelyik mérgezett tű? Ha őt ennyire legyengítette, talán őt pillanatok alatt meg is ölte volna. Ebbe még belegondolni is rossz!
- De inkább … ne is bolygassuk. – Nem akarta magára haragítani Marius, így jobbnak látta nem firtatni tovább a dolgot. Mondhatni már megfordult a fejében, hogy ami megtörtént, az megtörtént és változtatni már nem lehet rajta. Már csak el is kell ezt fogadnia és meg fog könnyebbülni.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-12, 5:18 pm

//Sou//

*Sou szavai húznak vissza a valóságba. Elég gyorsan beszél ahhoz, hogy ne akarjak közbeszólni, csak utána.*
- Szégyellném magam, ha otthagytalak volna. Ha téged képesek voltak felismerni, akkor nem gondolnak minden úton lévő vándort sárkánynak. Valami alapján meg tudják mondani, hogy ki az és ki nem.
Egyértelműen tudták, pedig én nem mondtam volna meg rólad, amikor először találkoztunk.
De a lényeg, hogy megúsztuk mindketten.
*Mosolyodok el a párnámon fekve. Közben Kitana hajol fölém, hogy felsegítsen. Gondolom, látta, hogy ülni már bírok, így nem akart fekve megitatni. Amíg ülve vagyok, hátulról segít ülve maradnom. Nagy könnyebbség ez nekem.
Az illatát minden egyes korty után beszívom, ahogy lassan iszom a pohár vizet.
Sosem volt még ennyit közel hozzám.
Sou becsukta a szemét, azt hinném, hogy alszik, de ilyen gyorsan nem aludhatott el.
Talán megbotránkoztattam az ifjú sárkányt?
Mikor befejezem, hallani vélem Níbe érkezését és Kitana is felfigyel.
Talán sietne a dolgára, vagy egyszerűen sok volt neki az, ami itt folyt az elmúlt pillanatokban?
Nem tudhatom. Régen ilyesfélén nem is gondolkodtam.*
~Ez a nő engem lassan egy lelkizős asszonnyá tesz. Vajon mi ütött belém? Ehh…Marius, térj ár észhez!~
*Mégis egyetlen mozdulatára ellágyulok, mintha netán papírból lennék.
Furcsa ez a dolog. Azért erősen elhatározom, hogy most végre férfiasan megállok a lábamon és nem remegnek meg a lábaim, ha Kitanát látom.
Soura nézek, vajon alszik-e.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Sydney, Sou, Grull//

*Van olyan, hogy utolsó pillanat. Sydney ugyan nem érzékelheti, de Sou egy ilyen pillanatban ragadja ki Grull csapása alól és emelkedik fel a levegőbe. Az ork fejsze a lány hűlt helyét szelve át áll a földbe, a sárkány által kavart szél, pedig elvakítja annyira a harcolókat, hogy senkinek eszébe sem jusson utána lőni, vagy dobni valamit, amikor pedig megpróbálnák már, messze jár ahhoz, hogy veszélyt jelenthessen rá.
A sárkány sebe valóban felszakad, s vére ismét folyásnak indult.
Elonar erdeje ugyan nincs túl közel, de a sárkány is kitartó, s megelőzve az időközben már a csata helyszínét elhagyó menekülteket jóval hamarabb jut el az erdő széléhez.
Számára ez már jól ismert erdő, amelynek lakói már őt is ismerik.
Az első nimfa, akivel találkozik, menten üzen is kezén tartott sólymával az erdőbe, egyenesen Elonarhoz. Ő maga pedig a két sérült ellátásának szenteli idejét. Őrző, úgyhogy hord magával a gyógyításhoz szükséges füveket, s érti a módját a sebek ellátásának is.
A menekültoszlop már sikerrel elhagyja a csata közvetlen helyszínét, s igencsak zaklatottan, de sietve folytatja útját az erdő felé.
Grull választhat, hogy követi tovább a tekercset, vagy pedig marad és megpróbálja legyűrni a menetoszlop kísérőit.
Ha elhagyja a csatát, orkjai vezető nélkül maradnak és bár súlyos veszteségekkel, de az elf katonák felülkerekednek rajtuk.
Ha marad, a csata tovább folyik.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-15, 4:49 pm

[Marius]

Egyetértően bólogatott, ugyan csak óvatosan, de azért még észrevehetően. Teljes mértékben, egyet kell, hogy értsen Mariusszal és nem is akar más választ keresni, éppen elég talányos kérdéssel látta el a szavak mögötti okok. De most ezzel sem akart foglalkozni, kosza gondolat még az otthon ajtaja elé is ellátogatott, még is, valamiért biztos volt benne, hogy emberi családjának nem esett baja. Muszáj ebben bíznia és elfogadni, hogy nagy óvatossággal, sokkal nagyobbal, mint amivel most volt látogathatja meg őket újra. Már ha merít majd annyi bátorságot, hogy menjen.
Feljebb húzz a térdeit, helyezkedik, egy kicsit beljebb tornászva magát. Ez az átkozott ágy, ahogy kényelmesen elmerül benne szinte, rögtön érzi, hogy tudna még aludni, de ha most átalussza a napot, akkor mi a fészkes fenét fog éjszaka csinálni. Óvatosan nyitotta fel a szemét, előbb inkább csak kukucskálva, nem e zavar meg valamit illetlen pillantásával, de nem, sőt. Kintről ismerős hang szűrődik be, szavak, Níbe beszélget valakivel, akinek kedves, suttogó hangja van. Egyik nimfa sem jut eszébe, így hirtelen, a hangok azonban nem nyernek értelmet, vagy ő túl tompa, vagy a társalgók vannak még messze, pedig nagyon figyeli az ajtót, mintha azzal jobbá válhatna a hallása. Végül megadóan lehunyja a szemét, tapogatózva a takaró után kezd kutatni, s mikor beleakadnak ujjai, némi boncolgatás után, csak úgy hanyagul magára húzza.
- Azt hiszem én még .. – Már nem tudta elnyomni az ásítást, de legalább kezét sikerült még időben a szája elé tartania. – alszom. ..nyu.. – Hihetetlen, de még is igaz! Pillanatok alatt sikerült újra elszunnyadnia, elhagyva a parányi mondatot az álmok földjére menet. Noha, csupán csak annyit szeretett volna, hogy nyugodtan beszélgessenek, vagy csináljanak „bármit”, ő biztos nem fog felébredni. Nem is, pedig kint valami jó nagy robaj kíséretével dőlt el, de utána elhalkult a kinti beszélgetés, Níbe azonban nem lépett a házba, inkább tovább haladt a füves kosarát a verandán hagyva.
Sou pedig, nos ő könnyű szerrel átaludta az éjszakát, ha meg is próbálták felébreszteni, nem jártak sikerrel, csak apró rosszalló mormogásokat érhettek el, néhány homlokráncolással kiegészítve. Reggelre is csupán annyi változatosságot mutatott, hogy némileg lejjebb csúszott az ágyon s a párna valamilyen okból kifolyólag a földön kötött ki, a vastag pléd, azonban megállta a helyét és híven végezte feladatát. Az alatta fekvő pedig most sem szívesen ténfergett az ébredés felé, jó volt abban az éjfekete, puha és melegséggel telt világban. Hátáról az oldalára fordult, hiába, hiába akart még maradni, már ébren volt. Viszont a szemét még nem nyitotta ki és így nem tudta kik vannak odabent, vagy mennyire hangoskodhat, bár egyáltalán nem állt szándékában. De azért csak szétnézett, Níbe sehol, ezt rögtön tudta, de pillantása rögvest találkozott egy ki tudja mikor mellé tett széken hagyott bögével. Sokat nem is kellet találgatnia, hogy vaj mi is lehet benne, amikor ott van mellette a nem rég letett vizespohár. Nem rég? Az ablak felé vonta tekintetét, kint már világos van és egy hosszú percig meg is van az illúziója annak, hogy csupán csak egy pillanatra csukta be a szemét, de még is…

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-15, 5:40 pm

[Mese - Olassië alkonya]

Elhalkul a csatazaj, a pengék csattanása már csak kísértetként cseng fülében, sikolyokkal vegyesen, aztán minden elural szívének határozott dobbanása. Hálás, hogy a magasban gazdagon akad erős fuvallat, amely könnyedén tartja magasban és minimális kormányzással a kellő irányban is tudja magát tartani. A levegő is hűvösebb, talán ritkább is, erről nem feledkezik meg és lazít mancsainak zárján, amiben a lányt tarja. Így levegőhöz is jut, de fázni talán nem fog annyira, mintha hátán utazna. A háta, az, amelyik minden mozdulatra kellemetlenül sajog és lüktet és csodák csodája, de egy foga sem roppant bele a kitartó nyomásnak hála, mert időnként megmozdítja a szárnyait, hogy suhanása gyorsabb legyen. Percnyi előnyt, talán órákká kovácsolva!
Gondolatban még is visszatér a csata helyszínére, mert mielőtt az első felhőbe olvadt volna, még visszanézett. Látta a tömött sorokat, ahogy távolodnak az egész borzalomtól, de a küzdőket is látta, foltokként táncolni. Szerencsét kért számukra az istenektől, bár talán az ő szavát nem fogadják úgy, mint azokét, akik elismerve őket, nevükön szólítva fohászkodnak. Nem úgy nevelték, hogy higgyen bennük,noha változhatott volna azóta, de nem akar másokra túlzottan támaszkodni.
Lejjebb ereszkedik, ahogy a távolban már felsejlenek azok a fák, azok a hátborzongató alakokat öltött őrzők. Megfordul fejében, hogy talán a szélén kéne rögvest megállapodnia, de még ha kételkedik abban, hogy bármelyik ork utolérte volna, meg maradt a „ha”. Mert, ha szereztek hátasokat, már ha egy is akadt mely megtűri hátán ezeket a lényeket, akkor még beérhetik. Nem diktált olyan nagy tempót, hogy az egy gyors állattal behozható ne lenne. Ezért dönt úgy, hogy egy megadott helyet keres fel, lemondva ezzel az oly hamarnak ígérkező megnyugvással, mert az a hely még messze van. Mi is a neve? Ezen törte fejét, hogyan is nevezhetik az a virágokkal dúsan eltelt helyet, amit még Aleana mutatott neki, mikor először az erdőbe jött. De hiába! Sasfészek, Merengők, Zuhatagvölgy, Kámzsás, minden hely megvolt, csak éppen ennek nem jutott el nevéig és annyira nem is érezte kárnak. Így nem kellet minden másra figyelni.
Legalább is addig nem, míg tollbozontos farkincája bele nem ütődött az egyik magasabbra nőt fa csúcsába, kellemetlen volt, szó mi szó, bár fele annyira sem, mint a most már mozdulni is alig hajlandó balja. Reménykedve kereste a kis tisztást, ami egy átlagos sárkánynak nem nyújtana elegendő helyet, de mivel ő sokkal kisebb, kényelmesen el fog férni. Még feljebb tudta tornászni magát, hogy siklópályára fogva magát könnyedén közelíthesse meg a kis, ezer szín szigetet. A leszállás sem okozott még számára soha ilyen gondot és volt egy óvatlan pillanat, mikor a lányt majdnem elengedte, de még időben észrevette magát és megtartotta, a végeredmény egy oldalára dőlt igen csak szuszogó sárkány lett, aki egy ideig mozdulni sem akart.
~ Egy .. Mm. Őrző..~ Megnyugvással hunyta le szemét, egy mély sóhajt is megengedve magának. Megvárta míg a nimfa, akit valószínűleg csak látásból ismerhetett, mert nevét nem sikerült előhalásznia, odaér és amennyire tellett tőle segített elfektetni a lányt. Utána Sou is kényelmesebb pozícióba rendezte tagjait és bár nem akart, de mikor a nimfa szemügyre vette az ő sebeit is, rámordult.
- Inkább vele törődj. – Hangja szánalmasan rekedt volt és suttogó, mintha elhasználták volna erejét, pedig éppen hogy az ellenkezőjéről van szó, a port kell letörölgetni, mert rég pendítettek már hangot azokon a szálakon. – Át kell adnom valamit az Úrnőnek .. – Kapott észbe és mozdul is, de egy szempillantás alatt belátta, hogy egész pontosan maradra fog menni. A nimfára pillantott, hátha szavai hallatán megmondja, itthon e van az úrnő, vagy értesíti, mert a sólyom elkerülte figyelmét, túlságosan a landolásra koncentrált akkor már.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-19, 10:01 pm

//Mese - Olassië alkonya
Sou, Sydney//

* Grull felkészült a csapására. Biztosnak hitte dolgát, mikor új érzés kerítette hatalmába, mintha vastag pókháló rétegbe gabalyodott volna. Fizikai erejét felhasználva szakítja szét a zavaró képződmény nagy részét.
A háló nélkül, nyugodtan szabadíthatja meg a bosszantó vöröst fejétől. Azonban az így elvesztegetett idő elégnek bizonyult a sárkánynak, hogy gondoskodjon a fej eredeti helyén maradásáról.
A sárkány szárnycsapásai által keltett porvihar, elvakította Grullt, aki így csak a fejszéjén keresztül érezhette, sikertelenségét.
A porvihar elcsitulása után saját szemével is meggyőződhetett, erről a tényről, sőt láthatta, ezért az a sárkány a felelős, akit elveszettnek hitt.
Haragja eddig nem látott méretet öltött. Üvöltésétől zengett a környező erdő. Látszódott, hogy a korábban veszekedő két ork összerezzen az üvöltéstől, tudják ezért ők fognak felelni.
Grull miután kiadta a hírtelen feltörő haragjának jelentő részét, a csata felé fordította tekintetét.
A csata még nem dőlt el, s Grull bízik annyira orkjaiban, hogy elintézik a vézna elfeket, nélküle is.
Mérgesen mordul rá a korábbi két orkra. Jelezve, ha még élni akarnak naplementekkor, akkor vele együtt indulnak a sárkány és az eszméletlen némber nyomába.
Bármennyire is próbáltak lépést tartani a sárkánnyal, nem volt esélyük, a sérülése ellenére se.
Grull mit nem adott volna most, ha azok a sárkányfattyak, melyek idehozták, most is itt lennének, már elkaphatta volna a sárkányt. Így azonban csak reménykedhetett, hogy a korábban rajta ejtett sérülések elég súlyosak ahhoz, hogy elég hamar leszállásra kényszerüljön, akkor jön az ő szerepe.
A szerencse ezúttal nem vette pártfogásába Grullt. Egészen a nimfa erdő határáig követték a sárkány szagát. Ott azonban megállásra utasította kis csapatát. Hiába bátor harcosok az orkok, azért Lanuriának vannak olyan részei, melyekre ilyen kis létszámmal még ők se merik betenni a lábukat, a nimfák erdeje ezeknek a kevés helyek egyike.
Grull egyszerűen tombolt. Két gyors mozdulattal intézte el azt a két orkot, akiket felelősnek tartott a sárkánytrófeájának elvesztéséért.
Saját haragjában forrva rohant vissza a korábbi csata színterére, ahol újabb kudarc fogadta. Az elfek felülkerekedtek az orkokon, ezt még ő is látta, de az orkok továbbra is harcoltak.
Nem sokáig lett volna törzsének portyázó csapatainak vezetője, ha nem tudná felmérni, mikor kell feladni egy harcot és esetleg egy későbbi alkalmasabb helyen megismételni.
Egy a korábbi dühromának hangerejével vetekedő üvöltéssel parancsolta vissza az orkokat. Az orkok többsége hallgatott az utasításra, de akadtak, akik minden áron meg akarták nyerni az összecsapást. Az ő életük nem tartott sokáig, viszont hozzájárultak a csatát elhagyók veszteségeinek csökkenéséhez.
Grull számára a mai nap egy hatalmas vérfürdő képét vetítette előre, végül a legnagyobb vereségével zárult.*

// Köszönöm a játékot. //

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya, Sydney, Sou, Elonar//

*Az Őrző látja a sárkány állapotát és az idegen, vörös hajú lányét is gyorsan felmérte, el is látta már, amennyire ebben a helyzetben lehetett. A többi majd társai dolga lesz.*
- A társadat már elláttam. Ha nem engeded a sebed, még el is fertőződhet. Akármennyire is nagy vagy, a láz még téged is le tud győzni.
Elonar úrnő pedig már értesült érkezésetekről és valószínűleg úton is van ide. Akkor átadhatod majd neki, amit akarsz.
Most pedig engedj a sebhez!
*Erélyes az Őrző, pedig magára is hagyhatná a gyöngysárkányt, de azon kevesek közé tartozik, aki találkozott már a fehér sárkánnyal.
Sydney sebeit ellátta. A lány valószínűleg agyrázkódást is szenvedett, de törése nincs neki és első a jelek szerint belső vérzése sem.
A fejbőr pedig igen vérbő, így érthető a rengeteg vér, ami a látható rajta.
Elonar pedig igen gyorsan megjelenhet, ahogy meg is történik.
A nimfa teleportálva érkezik és áll meg az Őrző mellett.
Grull bizony nem érheti utól a vitorlázó sárkányt, s Elonar erdeje nem véletlenül olyan, amilyen. Izra jól védi nimfáit általa, s azoknak, kiknek nem elég erős a szívük ez a hely távolról kerülendő. Tudja ezt Grull is, csakhogy távollétében fordul a csata sorsa és orkjai meg is fogyatkoztak és ellenállásuk sem a régi már.
Az elfek végül győztesen kerülnek ki, s a visszahívott orkokat sem űzik tovább. Az ő feladatuk a menetoszlop védelme.
Összeszedik a sebesülteket, majd két részre oszlanak, miután az utolsó ork is eltűnik a látóhatárról. Az gyorsabb harcosok a karaván után indulnak, hogy továbbra is védjék, néhányan pedig a sebesültekkel maradnak, hogy őket kísérjék kevésbé erőltetett tempóban a biztonságos erdőig.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-20, 10:59 am

//Sou

*Hogy Sou elaludt, az nem újdonság, én is egyre fáradtabb vagyok. Tekintve, hogy a felépüléshez pihenés kell, és én mást sem teszek, mióta megtaláltak a nimfák, furcsa, de lehet, hogy épp a sárkány alvásának hangjai nyomnak el.
Én azért felébredek a robajra, de miután Kitana sem volt bent, és senki nem is jött be, hamarosan visszaaludtam.
Másnap reggel ébredek, és mardosó éhséget érzek. Sou még alszik, bent sincs senki, így kénytelen vagyok én feltápászkodni.
Ez persze egyébként is jól esik, sokat feküdtem már.
Először óvatosabb vagyok. Nem sietek, csak felülök az ágyban. Aztán szépen, lassan elfordulok, néha megállva, hogy a sebekbe szúró fájdalom elmúljon.
Végül felfedezem a fekvőhelyem sarkánál a csizmákat.
Nem erőltetem magam, inkább mezítláb lépek le.
A világ ugyan megáll sarkaiban, de gyenge vagyok, ezt érzem.
Elsétálok az asztalig és öntök magamnak.
Meglepetésemre tejet találok a kancsóban.
Nem meleg már, de az illatából ítélve még friss. Ránézek Soura, hogy ébren van-e már.
Még nem mozdul, talán tényleg alszik.
Aztán öntök magamnak egy pohárba és jót húzok. Anyám mondta, a nevelőanyám, hogy ha éhes vagyok, egy pohár tej is megteszi. Elveszi az éhséget.
Igaza van, de azért már legurítom a másodikat is.
Ekkor érkezik Kitana és egyből siet is hozzám. Igyekszik halkan beszélni, de aggódó-szemrehányó szemekkel néz rám.*
- Miért nem vártál meg? Nem vagy még elég erős.
*A korholásra ránézek.*
- Nem történt baj. Jól esik nem feküdni.
*A nimfán megérzem Storm illatát, de nem erősebb a lány hajából áradó kellemes illatnál.
Örülök, hogy látom, úgy mezítlábasan.*
- A sebeid is felszakadhatnak…
*Hirtelen ötletből csitítom el, nehogy a sárkány felébresszük. Azon mezítlábasan, felkötött karral közelebb lépek hozzá és mielőtt még rájönne, hogy mit is akartam, megcsókolom.
Első mozdulata még a tiltakozás, elég erős is, hozzám képest, hogy ellökjön magától, de mégsem teszi, hanem inkább átkarolja a nyakam és végre érezhetem édes csókját.
Ha Sou felébred, mindketten irulva-pirulva válunk szét, ha nem, akkor egyre jobban belemerülünk, s csak hosszabb idő után válunk szét.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-21, 3:38 pm

[Mese - Olassië alkonya]

Elnézte, ahogy a nimfa sürgölődött a lány mellett. Reménykedve figyelte annak arcát, hogy egyszer csak kinyitja a szemét, az lenne csak az igazi megnyugvás, hogy lássa, magánál van és nem esett komolyabb baja. Látni nem látott, de hallott már olyan esetekről, hogy egy komoly fejsérülés után, a sebesült látását, vagy hallását vesztette és nem gyakran emlékeit is .. Talán, talán nem is lenne ez utóbbi olyan könyörtelen dolog, hacsak arra néhány percre terjedne ki a veszteség, ami fájdalmat okozott. Hibásnak érzi magát, tudja, hogy butaság, de valószínűleg, ha erre nem lenne képes, akkor az ellen táborát erősítette volna.
Óvatosan fordítva fejét, megemelve kissé nézett a magasba, a fák koronája fölé, felreppenő madarakat keresve. Hátha az orkok még is csak utánuk jöttek, talán szólnia kellet volna, ezzel kezdeni az egészet és még is, olyan nyugodt ez ügyben. Egészen megmagyarázhatatlan, talán abban az istenben bízik olyan nagyon, aki védi a természet leányait. Biztos nem engedné, hogy az erdő szélénél akár csak néhány fával is beljebb lépjenek, azok, akik nem méltóak rá és valahonnan a távolabbi múltból fel is rémlik első és hasonló látogatása. Bár akkor másként érkezett és az ellenfél sem két lábon követte, azóta sem tudta meg mi lett a sárkánnyal. Próbálkozott e újra a bejutással, vagy életre szóló leckét kapott akkor. Merengéséből a nimfa hangja rángatta ki és rögvest felé is fordította a fejét, megilletődve nézve rá. Valahogy nem várta, hogy hirtelen lekorholják, morcossá is vált, de végül megadóan lehajtotta a fejét. Elonar már tud rólla és ez megnyugvással töltötte el, viszont finoman hajtotta fejét a nimfához, orrával tolva, de csak alig egy lépésnyit hátra. Megértette ő, mit mondtak neki és végtelenül hálás, de egyszerűen nem képes rávenni magát, hogy megmozdítsa a szárnyát. Makacs testrész, ami tudja, hogy most már nincs feladati, így nem hajlandó a legapróbb kívánságot sem teljesíteni. Elmúlt a muszáj, rázúdítva a sérült részre a fájó lüktetést. Lábai el lesznek, nem egy vágás éktelenkedik rajta, de csak összességében véve „súlyosak”, egyenként pedig csak kevés mély. Néhány mély lélegzet után viszont változik, felveszi emberi alakját, aminek jobban fog fájni, de könnyebb ellátni is. Térdelve ölt alakot, azon nyomban megtámaszkodva, várva, hogy múljon egy kicsit a nyilallás és ahogy csitul képes egy halovány kis mosolyt keríteni és arcára biggyeszteni, hogy így nézzen fel a nimfára.
- Tudom … és ne haragudj .. az .. elő..bi miatt. – Nehéz hangot adni, előcsalni a torokból, de mivel mindenhol fáj, már nem számít az a parányi csikarás. Balját, mi most a gyengébb, megtörli nadrágjában és hihetetlen, de sértetlen belső zsebébe nyúl, hogy előhúzza onnét a tekercset, készen arra, hogy átadhassa, hogy ne akkor kelljen keresgélni, mikor az úrnő itt lesz. Meg, nehogy elkeveredjen, pont most a seb leápolása közepette, amit összeszorított fogakkal és szemmel tűr. Nem morog, jót akarnak és el is fogadta a segítséget, illetlenség e félét tenni ezek után. Fel sem tűnik számára az új személy érkezése, bár orra már érzi az ismerős illatot, de még nem társította elméjében, a hanghoz és a képhez, amit őriz a Elnarról.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-21, 4:18 pm

[Marius]

Sóhajt, nem olyan hallkan és az alig neszre, mi nem biztos, hogy ennek nyomán keletkezik, rögtön a szoba egy másik pontjába rántja a tekintetét. S bár messze nem illik így bámulni másokat, főként nem akkor, ha ilyen bensőséges pillanatokat élnek meg, de egyszerűen képtelen volt elfordítani a fejét. De legalább ugyan olyan zavarban rántja el pillantását a két személyről, ahogy ők szétrebbennek. Sou még a takarót is feljebb húzza, eltakarva egyre inkább szélesedő mosolyát és a szövetbe fojtva nevetését, ami hangtalan.
- Mintha itt sem lennék .. – Szólal meg halkan és bizonytalanul, kibújva a takaró mögül. Örül és reméli, ha már legalább ennyire megtalálták egymást, akkor ki is tartanak és boldogok lesznek együtt, milyen szép is volna. Mariusnak lenne célja, értelme, hogy miért létezzen tovább. S bár van egy apró intő hang, hogy talán a nimfák nem örülnek ennek, az amúgy természetesen adódó kapcsolatnak. De, tenni ellene csak nem fognak, talán. Nem szőrős szívűnek ismerte meg őket, inkább határozottnak és saját szabályaik felé teljesen lojálisnak, de ugyebár minden szabályt meg lehet szegni.
Soz fontolóra veszi, hogy esetleg kiballag, magára hagyva a párocskát. Ennek érdekében tesz is, elhúzva a takaróját, kimászva alóla, sokkal biztonságosabban megáll a világ saját lábain. Vet egy ádáz pillantást a pohárra, összezárt szemekkel ingatja fejét, a rossz emlékek akaratlanul alkotják meg szájában a förtelmes ízt. Mennyire, de mennyire nem kívánja most annak a kotyvaléknak az ízét, de akkor legalább e miatt sem zavarják majd vissza. A pohárért nyúl, elvenni nem tűnik olyan borzasztóan nehéz feladatnak, de ahogy megcsapja orrát a jellegzetes illat, inkább szag, már el is fintorodik. Néhányat már magába döntött, de nem tud megszabadulni attól a gondolattól, hogy inkább önként inná meg a mérget, az legalább nem tart sokáig. Nagy levegőt vesz és most vagy soha elszántsággal, egy húzásra akarta kiinni, de csak a felét sikerült eltűntetnie. Össze is rázkódik, a nyelvét is kiöltené, de azt megállja. A pohárra viszont úgy néz, mintha árulója lenne, de tekintete megenyhül, ahogy a szobában lévők felé pillant, mint egy segítségre szoruló kisgyerek. Ebben a pillanatban tényleg nehéz lenne róla elhinni, hogy sárkány.
- Ettől még a cserepes virágok is cserepüket vesztve menekülnének. – Sóhajtott, ahogy reménykedve nézett a kis párosra, hátha egyikük azt fogja mondani: Nem kell meginni. Pedig nagyon is jól tudta, ennek köszönheti, hogy egyáltalán tud nézni, mozogni. – Gháá! Miért van az, hogy minden, ami nagyon fontos ilyen borzasztó íze van?! – Fakad ki, mert még tényleg gyerek. A poharat, de leginkább a benne lötyögő sötétzöldes-barnás folyadékot figyeli, ami még mindig nem vette a lapot és nem párolgott el, de hiába is forgatta jobbra-balra, csak nem lett benne kevesebb. Pedig már sok mindennek kezdte el bíztatni magát, a második kör megnyeréséhez, de hiába.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-23, 11:43 am

//Sou//

*A sárkány persze, hogy észrevesz minket és persze, hogy ránk ébred fel. De nem baj, még megnyalom a szám szélét, hogy egy picit érezhessem a csók ízét, és csak utána nézek Kitanára, majd Soura.
Érezhető zavarban vagyunk. Közben Sou is lekászálódik az ágyról és úgy látom, hogy mint mindenki, ő is utálja a gyógyszereket. Ez pedig az lehet a javából, ahogy látom, hogy összerázkódik a félig kiürített pohárral a kezében.
Végül Kitana szedi össze magát, és szól rá határozottan.*
- Idd csak meg. Jót tesz az neked. Níbe érti a dolgát.
*A nimfa rám se néz, de szinte érzem, hogy mekkora zavarban van. Én is abban vagyok, de úgy látom, most könnyebb túltennem magam rajta.
Még nem gondolkodok rajta, hogy miket is gondolhat. Az élmény még friss és még én is a hatása alatt vagyok.
Ha lehetőség lenne rá, máris ott folytatnám, ahol abbahagytuk. A szemeim még mindig a nimfa gyönyörű alakján legeltetem. Talán épp azért kerül a tekintetével, mert tudja, hogy ha megfordul, ezt látná.
Meg is dobban a szívem, ahogy a szeme találkozik az ő csillogó tekintetével.*
- Én most egy rövid időre elmegyek. Níbe hamarosan itt van. Addig legyetek jók!
*Ezzel már sarkon is fordul és kilép az ajtón. Mennék én utána, de a sebeim miatt még mindig gyenge vagyok, nem is beszélve a fájdalmakról.
Így maradok és Soura pillantok, aki még mindig a kezében tartja a félig teli poharat.
Jól esik állni végre, és tudom, hogy hamarosan visszatér az erőm.
Talán a nimfa vérnek köszönhetem, de gyorsabban gyógyulok, mint a hozzám hasonló emberek.*
- Igyál, Sou, túl leszel rajta!

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-09-24, 3:05 pm

//Mese - Olassië alkonya //

* Elonar előszeretettel foglalkozik, az otthonát alkotó növények gondozásával, ha egyéb teendői nem gátolják meg ebben. Az elmúlt rövidebb időszak különösebb események nélkül telt. Hála ennek, több időt fordíthatott kedvenc időtöltéseinek.
Éppen fogadótermét gondozta, mikor az őrző értesítette az erdőbe érkezőkről és azok állapotáról.
Elonar a hír hallatán, maga mellé vett hármat nimfái közül, mielőtt elindult volna a sérültek felé.
Az őrző a súlyosabb sebek többségét ideiglenesen ellátta, mire Elonarék a helyszínre érnek.
- Most már visszatérhetsz a feladatodhoz.
* Hallatszott Elonar lágy hangja, az őrző felé.*
- Légy ismét üdvözölve nálunk Nawara’Sou. A jelek szerint ez alkalommal rögösebb út vezetett hozzánk, mint legutóbb.
* Elonar leguggolt a fiatal fiú alakot öltött sárkány mellé, miközben jobb kezét vállára tette.*
- Most már megnyugodhatsz. Jó kezekben vagy te és a társad egyaránt. Az orkok miatt sem kell már aggódnod, csak a felépülésedre kell gondolnod.
De előbb jussunk vissza a városba.
* Eközben két nimfa igét mondt, melynek eredményeként indák keltek életre és másztak a földön fekvő nő mellé, ahol egy hordágyszerű képződménnyé álltak össze. Erre helyezték az eszméletlen embert, hogy állapotának rontása nélkül kerülhessen a nimfák városába.*
- Fel tudsz állni?
* Elonar hangja, selymes, közben mégis aggódó volt.
Ha felkel Elonar és az egyik nimfa támaszt nyújtva viszik a városba, miközben a másik kettő Sydneyt hozzák.
Ha nem, Sydneyhez hasonló eszközt hoznak létre az ő számára is.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya, Sou, Sydney, Elonar//

*Sou jól teszi, hogy hagyja ellátni magát, hiszen amik egy sárkánynak csak súlyos sérülések, azok emberi alakot öltve halálosak is lehetnek.
Az Őrző azonban ellátja a sebeit, s mikor az úrnő megérkezik, már így fogadják.
Elonar utasítására az őrző nimfa el is hagyja a helyet, s mikor eltűnik az erdő fái között, az úrnő már ki is adja az utasításokat.
Úgy tűnik, hogy az ember sérült annyira, hogy az eszméletlenség jótékony homálya védje elméjét, míg teste vissza nem nyeri erejét, s magához nem tér.
A rögtönzött hordágy jó szolgálatot tesz, és ha Sou is okos, inkább hagyja most vitetni magát, s nem rontja állapotát felesleges erőkifejtéssel.
Ha átadja a tekercset az úrnőnek, neki tudnia kell, hogy Thalion, ki szívének oly kedves egész népével együtt veszélyben van és tudnia kell azt is, hogy egy karavánnyi menekült érkezik még Olassië irányából, hiszen a tekercs ezt is tartalmazza. Márpedig ha a futár ilyen sérüléseket szenvedett, könnyen lehet, hogy a menetoszlopban is lesznek még hasonló sebesültek.
S bár nem azonnal, de némileg hosszabb idő múlva, mielőtt még a nap lemegy, megérkezik erőltetett tempóban, holtfáradtan a menekültek első csoportja is.
Első, mert a sietségben a védők a sebesültekkel lemaradtak. Ők valamivel később érkeznek meg.
Az úrnőnek komoly feladat lesz elhelyezni a sok otthon nélküli elfet.
Emellett információkat kap a tekercsben egy másik segélykérésről, mely Sadirhoz, Stern kapitányához indult és egy másikról, mely Mardanba, Dáin királyhoz, a hegyi törpék urához futott.
Javaslatot is, hogy ha segíteni érkezik, egyeztesse szándékait eme másik két haderővel, mert együttesen nagyobb eséllyel avatkozhatnak a csatába.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-10-04, 4:05 pm

//Mese - Olassië alkonya //

*A nimfa kecses mozdulattal veszi át az üzenetet Soutól, hogy felbontva gyorsan átfuthassa szemeivel a tartalmát.
Bár az évek alatt sok rossz hírrel kellett szembesülnie, melyeket érzelem kifejezése nélkül fogadott, de ez alkalommal nem így történik. Arcán az aggodalom jelei olvashatók. Mire végez a tekercs tartalmával, újra megszokott arckifejezését veszi fel, s így fordul Sou felé.*
- Ezek a hírek nem kecsegtetnek sok jóval. Igazán lenyűgöző, hogy sikerült idáig eljutnotok. Ha megbocsátasz, nekem most meg kell tennem az előkészületeket a menekültek fogadására. Addig is nimfáim gondodat fogják viselni. Hamarosan újra találkozunk, néhány kérdést szeretnék feltenni majd neked.
* Elonar nem is vesztegeti idejét, elindul háza felé, hogy ott kiadhassa a szükséges utasításokat.*
- Kérlek, értesítsd Rosaliet és Angelinat, beszélni szeretnék velük haladéktalanul.
* A nimfa, Elonar utasításának eleget téve hagyja el az épületet.
Elonar rövid magányát díszes trónszékében ülve, aggódva gondolataiba merülve tölti. Nehéz döntést kell meghozni. A nimfák népe nem egy harcos nép, Izra nem azért teremtette őket, hogy harcoljanak. Most mégis háborúba akarja küldeni nimfáit, hogy segítséget nyújtson egy szövetséges népnek, mely a legközelebb áll saját népéhez.
A legnehezebb döntés mégis az, ki vezesse a nimfákat az elf vezér és népe megsegítésére. Elonar emlékeiben még mindig élnek Elsga elvesztése utáni időszakról, mennyire megviselte Thaliont. Még ki se heverte azt a tragédiát s már itt is a következő, ráadásul Elonar még azt se tudja életben van-e.
Saját maga szeretné vezetni nimfáit a csatában, de népét és a rábízott elfeket sem hagyhatja magukra. Főleg most, a menekültek miatt könnyen célponttá válhat az erdő maga is.
A döntés megszületése után kevéssel három nimfa lép be a fogadóterembe.*
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan jöttetek. Olassiët megtámadták. Feladataim lennének számotokra!
Angelina, intézkedj, hogy kettőzzék meg az őrszemeket az egész erdő területén! Menekültek fognak érkezni az erdőnkbe, őket ne tartsák fel, de ha üldözők követnék őket, tudod a dolgod.
Rosalie, te fogod vezetni Olassië megsegítésére küldött csapatot. Vigyél magaddal ötven nimfát. Nagy túlerőre kell felkészülnötök. Olassië körülötti erdőség a segítségetekre lesz. Térjetek vissza épségben.
Emilia, hozz annyi nimfát, amennyit csak tudsz a várostól keletre fekvő erdőbe. Ott alakítjuk ki a menekültek szállását.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

Mese - Olassië alkonya Sydney, Sou, Elonar//

*Az erdei nimfák úrnője elolvassa a tekercset, s a tartalma jogosan szomorítja el.
Thalion úrral és népével igen jóban van. A döntés, nehéz, de Elonar nem hazudtolja meg magát, mikor úgy dönt, hogy marad erdejében. Népe és Thalion népe érdekeit tartja szeme lőtt, de nála senki nem tudja, milyen nehéz az, hogy nem tarthat Rosalie csapatával, hogy vállvetve küzdjön Thalionért, vagy az emlékéért, ha már elesett volna.
Az úrnő sebesen intézkedik is, s hamarosan Sout és Sydneyt is hordágyon szállítják a nimfák városa irányába. A különbség az, hogy míg a sárkányt nem a városba viszik, hanem Níbe kis lakába, hogy ott ápolják tovább, addig a lányt a nimfák városában helyezik el.
Hamarosan, hála az úrnő által utasított nimfáknak, felbolydul a város. Újabb Őrzők sietnek, hogy megerősítsék az erdő védelmét, míg mások fegyvereiket veszik elő.
Rosalie a harcedzettebb, vakmerőbb nimfákat válogatja ki. Elonar jól választott, szárnysegédje azok közé tartozik, kik már a Nagy Háborúban is küzdött, s több veterán nimfa is csatlakozik hozzá.
Mások inkább a naplementével érkező menekültek helyét készítik elő. A város nem alkalmas ekkora tömeg befogadására, így az erdő fái alatt, egy nagy tisztáson állítanak fel lombokból, s a fák segítő ágaiból, gyökereiből egy tábort.
A menekülteket fogadó Őrző ide vezeti őket, s társai, kik máris sietnek sebesültek után nézni, ellátják, vagy vigasztalják a karaván összetört utasait.
Mire a nap lemegy, a nimfák kis csapata el is indul. Rosalie kezében Thalion tekercse is ott pihen, hiszen jó, ha tudja, hogy kik és honnan várhatók majd a város megsegítésére.
A menekülteket is forró, nyugtató teák, könnyű, de tápláló étkek és csupaszív ápolók támogatják már.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya - ezen a helyszínen lezárva. További jó játékot az itt lévőknek.
Akik folytatnák a mesét a többi helyszín valamelyikén bátran folytathatják, de kérnék róla egy privit előbb

Köszönöm! //

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-10-17, 11:39 am

[Marius]

Sou Kitanara pillantva bólint, egyetért, mi mást tudna tenni és úgy véli ez a biztatás elég volt ahhoz, hogy legyűrje a maradékot. Még sem, ahogy újra szembe találta magát a kellemetlen ízű itallal csak elfintorodni tudott és csak a puszta gondolatára, hogy azt még meg kell innia libabőrős lett és a hideg is csak úgy futkározott a hátán. Még sem akarta letenni, nem akart alul maradni, makacssága nem engedte meg neki az e féle butaságokat.
Komor és ódzkodó tekintetét a mozgásra emelte csak fel, elszakadva végre a borzalmas látványtól. Valami arra késztette, hogy megszólaljon, hogy itt tartsa a nimfa lányt, Marius mellet, Sou amúgy is sétálni szeretne, vagy legalább is egy kis friss levegőt szívni. De túl sokáig halogatta, mit is mondhatna, így csak gépiesen bólintott újból. Nem mondhatni, hogy repesett a hír hallatán, pedig az öreg sárkány most igazából dicséretet érdemelt volna, nem pedig ellenszenves grimaszokat, sértő gondolatokat. Hiába, képtelen megbékélni az elhallgatott tettekkel, még tart is talán attól, hogy ez nem minden volt és attól is, hogy ha más számára fontos dolgokban elferdítette a valóságot, akkor talán mással kapcsolatban sem volt őszinte. Nem tud megbízni az idős sárkányban, erre most jött rá, ebben a pillanatban, noha talán már érezte.
Kényszeredetten mosolyodott el, miközben tekintetet magára hagyta a csupasz falat, hogy az ujjai közt jobbra-balra forgó poháron nyugodjon, újfent. Mit össze tud kínlódni, csak egy korty, talán kettő, igazán semmiség. Igazán … semmiség. És kiitta, de leírhatatlan a látvány, ahogy arcának minden vonása az irtózatot tükrözi, les is teszi rögvest a rögtönzött éjjeli szekrényre a poharat, hogy eldőlhessen, arcát mélyen az összegyűrt párnába fúrva. Így próbálja elterelni figyelmét és megnyugtatni gyomrát, hogy ami egyszer lement, az lent is maradjon. Nincs is olyan nagy különbség ember és sárkány között, mindkettőnek meg vannak a maga mumusai. Percek, jó néhány perc kell, hogy Sou biztonsága ülhessen fel újra.
- Borzalmasabb, mint az első korty volt. – Hangja panaszos, de panasznak is szánta. – De látom már jobban, sokkal jobban érzed magad, mint … mint … tegnap? – Elgondolkodva ráncolta össze a homlokát, pedig kisebb vigyorgással fogott bele, hiszen nem volt rest az előbb látottakra utalni. – Mennyit aludtam? És neked nem kéne még pihenni? – Buknak ki belőle váratlanul a kérdések, aggódik és kicsit szétszórtnak tűnik odabent, hiszen ez a kába állapot, meg a sok alvás, némileg megkavarta az időérzékét és mást is.

//Elnézést kérek szépen a hosszú kimaradásért, de elég sok dolog sűrűsödött össze az elmúlt néhány hétben T.T//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-10-22, 10:34 am

//Sou//

*Ha nem máris Kitana csókja és közelsége után vágyakoznék, jót derülnék Sou szenvedésén. Nem kinevetni akarom, csak saját gyerekkorom jut eszembe. Én is így lehettem ezzel és nevelőanyám belém is belé erőltette az utolsó cseppekig az efféle italokat.
Régen volt. Mégsem fáj most úgy, mint ahogy nemrég még fájt volna.
Kitana valami űrt tölt be bennem. Nincs jobb szavam erre.
Meghalt nevelőszüleim, valódi apám és valódi anyám utáni űrt. Tudom, hogy teljesen sosem múlik el, de én élek.
Furcsa belegondolni, hogy a nimfa és az anyám talán egy idősek is lehettek.
De ha ránézek, nem látszik nálam idősebbnek.
Segítenék Sounak, de nekem is jobb, ha megkeresem a fekhelyem. Az erőm még messze nem a régi.
Ahogy lezuttyanok az ágyra, a sebeimbe egyszerre nyilall bele a fájdalom.
Egy pillanatig visszatartom a lélegzetem, amíg enyhül.*
- Nekem is pihennem kell, meg neked is. Szerintem tegnap aludtál el, de én is aludtam közben. Azt sem tudom, hogy mennyi ideje értünk az erdőbe.
*Fogas kérdés. Elonar egy hetet adott. Szerintem annak a végén járhatunk már.
Ezzel kapcsolatban pedig eszembe jut, hogy akkor Kitanától is el kell válni és ez most jobban fáj, mint a sebeim.
Elkomorodok.*
- Hány napja vagyunk itt?
*Mintha már nagyon régóta itt lennénk, de lehet, hogy Elonar ad időt, amíg felépülök.
Ilyen állapotban csak nem dob ki az erdejéből. Annyira nem látszott kérlelhetetlennek.*
- Jó lenne tudni, Elonar mit gondol…
*Nem fejezem be a gondolatot. Sou sem tudja szerintem a választ.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-10-24, 5:45 pm

Sóhajt csupán, nagyon úgy néz ki, valahol ugyan abban a cipőben járnak, ami az időt illeti. Okosabbak nem lesznek, talán majd akkor, amikor Níbe visszaér, vagy előtte Kitana, elvégre nekik lehetne feltenni a kérdést úgy, hogy megközelítőleg pontos válasszal is szolgálnak. Elvégre a történtek mellet nem valószínű, hogy azzal voltak elfoglalva mennyi idő is telt el, noha azt könnyedén megmondhatják, mióta nyomják az ágyat. Sou, elgémberedett tagjaiból ítélve, több mint két napi fekvésre tippel, talán háromnál is több. Szeret lustálkodni, de melyik sárkány ne szeretne a napsütésben sütkérezni, míg minden tagját át nem járja a meleg, aztán pedig bebújni valami hűs helyre, árnyékba a lombok alatt, vagy barlangba. Mindkettőnek meg van a maga szépsége, erdőillatú és folyton zizegő, vízjárta és halkan morajló. Szép gondolat és e kettő közül, az egyik csupán karnyújtásnyira van, még is nehéz lenne imbolygás nélkül eljutni az ajtóig és azon mindenféle megbotlás nélkül ki is jutni. Hihetetlen, tegnap, nyilvánvalóan, még be akart jönni és ma meg már ki akar menni, meglehet nyűgösebb, mint eddig bármikor?
- Mh. – Elgondolkodva szemléli a beszűrődő fénycsíkokban táncoló porszemeket. – Azt hiszem, olyan öt .. talán hat napja. – Csak röpkén számolta össze az eltelt napokat és mondat végét igen csak bizonytalanul toldotta meg. Elfelejtette. Teljesen kiment a fejéből, hogy míg ő maradhat, ameddig nem okoz különösebb gondod, véli, addig Mariusnak mindössze egy hetet adott Elonar. Szomorkásan tekint a vele szemben ülő férfira, ha meg is feledkezett bűntudatáról, hát most az újrfent fúrni kezdte az oldalát, hiszen a buta invitációja miatt értékes időt, lehetőségeket, új ismereteket mulasztott el, most az nem is említve, hogy még szenved is.
- Én nem hiszem, hogy a történtek után olyan szigorúan venné azt az egy hetet, sérülten biztos nem fog arra kényszeríteni, hogy hagyd el az erdőt. – Reménnyel telve szólalt meg, lenyelve gondolatai kesernyés ízét. Most nem említette meg és nem is szólt, mennyire sajnálja, mert nem akarja, hogy Marius elnéző szavaival megkönnyítse a helyzetét. – Kedvesnek tűnt, céltudatosnak, de azért nem vaskalaposnak. Szerintem megérti a helyzetet. – Valahonnét egy bátorító mosolyt is képes volt felmutatni, bár némileg úgy érezte a komor pillantást egy bizonyos hölgy személye hamarabb lenne képes eloszlatni. Tekintete egy kicsit lejjebb vándorolt, ahogy a viszonylag sok színben díszelgő kép elfolyni látszott, így egy pillanatra megakadt szeme Marius lábán, de végül a jó öreg padlónál állapodott meg, semleges barna színével kevéssé okozva gondot látásának.
- Hogy vannak a sebeid? .. Azt hiszem még nem kérdeztem, ma legalább is. – Szörnyű, de most abban sem biztos, hogy Mariusnak, vagy egyáltalán saját magának van e kedve beszélgetni. Minden bizonnyal van, mert szeretné mások hangját hallani, talán csak egyvalakiét nem, de végül is ki tudja, mert most ő nem az biztos.

» Olassië erdeje