Elonar erdeje

Szerencsémre, vagyis inkább Elonar űrnő jelzésének hála mindenki visszavonul, hogy én az után a felbátorodott orkok közé varázsoljak egy pusztító varázslatot. Hamar meglesz a hatása, amint szememmel láthatok. Mindenüket behúzva próbálják megmenteni a bőrüket, azonban ekkor kiáltom el magam, hogy támadás. Komoly vereséget szenvednek az orkok, ami éppenséggel teljes megnyugvást ad a lelkemnek, mert úgy vélem, hogy sok idő kell a megmaradt csúfságoknak, hogy sebeiket ellássák és valami épkézláb tervet ötöljenek ki. Nincs üldözés, így megállok egy pillanatra, hogy végignézzek a pusztításon, amit nimfák közössége együttes erejével lett megteremtve. A többi nimfa szomorú, azonban én nem osztom velük e pillanatot. Rideg lennék? Nem lennének érzéseim? Szó sincs erről, mert belül magamban ugyan úgy tudom, hogy nem éppen nimfához illő cselekedet. Emellett én nem az első vérontást látom életemben, így különösebben nem tud engem már annyira felkavarni a látványa. Végül, míg a többiek mozdulatlanul a lovon ülnek, addig én leszállok Mithä hátáról. Odalépdelek minden sérült nimfához, hogy segítséget nyújtsak nekik. Sorba megyek, s mindenki kap a figyelmemből és kedvességemből. Végül az egyik nimfa társam a lábán ért sérülése miatt felültetem Mithä hátára, hogy aztán én folytassam a munkásságom. Az sem zavar, hogy ha a többi nimfa nem segít. Én kellően gyakorlott vagyok sebek ellátásában. Ha végeztem, akkor nem fintorodok el, hogy ork és nimfa vértől tocsog a szép ruhám. Odalépdelek Elonar mellé, hogy egy kérdést tegyek fel neki. Nem ismerhetem a helyi szokásokat, így jobb rákérdezni, mint kivívni az úrnő haragját.
- A halottakat eltemessük, úrnőm? – kérdezem tőle, miközben végignézek egyszer a többi erdei nimfán, hogy belőlük e kérdés milyen reakciót vált ki. Én hozzászoktam ahhoz, hogy tisztességesen elásom őket a nekik járó tisztelettel. Reménykedem benne, hogy itt sincs másképp. Természetesen, ha nem a válasz, akkor tudomásul veszem és felhagyok az ötletemmel.

Úgy tűnik, hogy Elonar nem szól bele a tevékenységembe, hanem tiszteletben tartja a szokásaimat. Ez jóérzést kelt bennem; azonban nem szólom el magam, hanem csinálom azt, amibe belekezdtem. Ellátok pár sérült nimfát, miközben figyelem, hogy az úrnő és a többiek mit fognak csinálni?  Az rögtön feltűnik nekem, hogy mindannyian leszállnak a lovaikról. Meghallom a nimfa vezető magyarázatát, ami természetesen egyértelmű. Minek sértsék meg a földet, ha vannak más módszerek arra, hogy eltemessék a halottakat. Biccentek az ötlet hallatán, ami egyértelmű jele annak, hogy az én tetszésemet szintén elnyerte. Ezt követően látom Elonart, ahogy elköszön az orktól, majd hamarosan eltűnik a földben. Egy darabig nézem, hogy a többi nimfa követi az úrnő cselekedetét, így egyre több csúfság tűnik el. Visszatérek a saját tevékenységemhez, később azonban egy hang zökkent ki a tevékenységemből. Odafordulok, mikor szembe találom magam a parancsolómmal, akinek hűséget fogadtam.
-Köszönöm a szavaid – felelem, de ettől többet nem említek. Mikor a következő szavak érkeznek tőle, akkor én sem tartom lehetetlennek, hogy járt már északon a Lanur hegységen.
-Számomra sem ismeretlen ez a vidék, sem pedig a többi. – válaszolok a magam módján. Egy időben nagyon sokat utaztam, ami által minden helységet megismertem. Persze a világ változik, így nem biztos, hogy ugyanaz a látványvilág fogadna, mint akkor a vándorlós időszakomban.
-Ez után merre indulunk? Akad még valahol ehhez hasonló portyázó csoport? – érdeklődöm tőle, hogy mire készüljek. Egyáltalán nem nyugtalanságból kérdezem, hanem kíváncsiságból. Szeretném tudni, hogy itt milyen feladatok várnak rám és a többiekre? Vagy most hazamegyünk? A haza szó jelenleg számomra nem köthető semmilyen helyhez.

Nézem Elonart, ahogyan megcsóválja a fejét a kérdéseim hallatán. Nem kezdek el szégyenkezni emiatt, mert én jelenleg még csupán vendégségben vagyok náluk. Nem volt még alkalmam megnézni, hogy más nimfáknak mik a szokásaik. Jelen pillanatban tanulok az úrnőtől és a többi nimfától, mert sosem lehet tudni, hogy az életem hátralevő részében mi válik igazán hasznossá.
-Rendben, akkor irány vissza az erdőbe. – nyugtázom előtte, hogy mi a következő lépés. Egyik részről, hogy eszembe véssem a szavait, másik részről hallja a parancsolóm, hogy nem vagyok engedetlen típus. Tudom, hogy mi az a rend és fegyelem. Követem a példáját és felszállok Mithä hátára, miközben a többi okítást hallgatom tőle.
-Jól gondolod, csak éppenséggel egy hegy könnyebben védhető, mint egy nyílt terület. Több személy kell hozzá, hogy biztonságban érezze magát az ember. Én szintén küzdöttem sárkánnyal, orkokkal és trollokkal. Ezen felül nincs olyan faj, amiről ne tudnék. – mondom el a saját véleményem, közben a többiek szintén felszállnak a  hátasaikra. Tovább hallgatom az úrnő szavait, hogy vannak köztük szintén bátor nimfák, akik megmutatják talpraesettségüket. Biccentek a fejemmel, hogy megértettem a mondandóját. Elonar következő mozdulatát nehéz lesz utánoznom, mert nekem nincs olyan öltözetem, amivel elrejthetném. Tán az adhat kiábrándulást a nézelődő egyéneknek, hogy az egyedi sziromruhámon vér található, ami egyenesen szembeáll a szépségemmel. Mikor rákérdez a koromra, akkor először engedek meg magamnak egy halvány mosolygást, amit egyenesen neki címzek.
-3749 éves vagyok, így bizonyára teljesen kizárható az ifjúság. – mesélem el, hogy valójában milyen sok dolgot élhettem át ez idő alatt. Fogalmam sincs, hogy náluk vannak e hozzám hasonló nimfák, vagy éppenséggel a háborúzások miatt kiperegtek.
- Szóval, van mit mesélnem, mikor eljön az idő. – szólok hozzá, majd bölcsen hallgatok. Kíváncsi vagyok, hogy Elonar miként fogadja tőlem ezen szavakat és egyben Őrzői.

Mikor elkezd mesélni Elonar, akkor a figyelmem nála összpontosul. Kíváncsi lennék arra, hogy miben különbözik a védelem a hegyi nimfákhoz képest? Egyelőre nem kérdezek rá, mert jobb, ha visszatérünk az erdő mélyére. Ott legalább nincs a nimfa kitéve a különböző idegen tekinteteknek. Természetesen engem nem zavar, mert kétszáz évig csakis azokat érezhettem magamon. A különböző fajú és szándékú alakok, akiknek a szépség érzetét minden valószínűség szerint feljebb toltam. Témát váltunk, ami nincs ellenemre. Az ifjúság kérdésében szerintem egy nézetet vallunk, így egy mosollyal adom tudtára, hogy tisztában vagyok vele.
- Nagyon jól tudom, hogy lélekben keresendő, s elhiheted nem véletlenül indulok újra útnak. – mondom el neki, hogy az otthon elhagyása minden valószínűség szerint az ifjú lelkületemnek köszönhető. A kíváncsiság, a kalandvágy és az új ismeretek befogadása. Tán ez emel kissé a többi nimfa fölé, hogy sok tapasztalatom van, amit a e világ egyes tájain volt alkalmam megismerni. A beszélgetésünk leülepszik, így kap szerepet a nézelődés. A nimfáknál nehéz megállapítani a másik korát, mert mindegyikünk egy bájos nő. Hosszas megfigyelés után veszem észre, hogy a legtöbbjükben felfedezhető emberi vonás. Magyarán az apjukból örököltek némi dolgot, de leginkább az anyjuk szépsége dominál. Én egy elf apával büszkélkedhetek, de ennek ellenére kellemes karcsúsággal rendelkezem. Az elmélkedésemből a környezet félelmetes látványa ragad vissza a valóságba. Kezdem érteni, hogy mit ért azon az Úrnő, hogy felhasználható védelem. Egyáltalán nem vagyok megrémülve az erdőtől, annak ellenére, hogy én hegyi nimfa vagyok. Természetesen jobban szeretem a dimbes-dombos vidékeket, meg a magas bérceket. Visszatérve az erdőre és annak rémisztő külsejére azt biztosan állíthatom, hogy csak a legbátrabbak képesek átküzdeni magukat. Ha pedig sikeresen megérkeznek, akkor pedig szembesülniük kell a tényleges Őrzőkkel és azok természetes szépségükkel.
- Kellemes erdő, s nagyon friss itt a levegő – jegyzem meg Elonarnak, aki mellett haladok. Néha megsimogatom Mithä nyakát, hogy igazán jól viselkedik. Én számára csak egy idegen nimfa lehetek.

Egyre inkább beljebb hatolunk az erdőben, miközben hallgatom Elonart. Tekintetem néha elkalandozik, hogy jobban szemügyre vegyem azt, amit szemem előtt látok. Próbálom beleélni magam egy eltévedt ifjú ember helyébe, akinek fogytán az étele és a folyadéka. Végiggondolom, hogy milyen hatást nyújt számára ez a sötét sűrű erdő. Úgy vélem, hogy körülbelül olyan, mint a pókhálóba akadt lepke esett. Vergődik, amit a pók vagy észrevesz vagy sem. Kettő közül talán az utóbbi rosszabb. Valahol az erdő mélyén meghalni nem a legkellemesebb álom. Én sok évet eltöltöttem az emberek között, azonban szívem nem sebzett, sőt a szerelem érzését sem tapasztalhattam meg. Tán a szerencsésnek mondhatom magam. Eszembe ötlik, hogy nem olyan régen pontosan ezzel az úti céllal indultam el, vagyis a nagy ő felkutatásával. Jelen helyzetben a nimfák közé indulok, ahol nem igen fogok találni férfit.
- A hegyekben leginkább hűs, vagy csípős levegő fúj. Minél feljebb halad valaki, akkor annál kevesebb védelmet talál a hideg ellen. Ha túlságosan felmerészkedik, akkor hóval és jéggel szintén találkozik. Hólavinák vagy kőlavinák előfordulhatnak, ahol leginkább a megfelelő mozdulatokkal lehet túlélni. Vannak nimfák, akik merészek, de ráfáznak. Vannak természetesen más fajból való kalandorok, akik hasonló sorsra jutnak. Egy régi mondás szerint, aki nem tiszteli a hegy szellemét, annak minden útja veszélyes. – mesélem el az úrnőnek. Megsimogatom Mithä nyakát, hogy ezzel dicsérjem az állatot, hogy megtűr a hátán. Meghallom a beszélgető partnerem szavait, amit először egy biccentéssel fogadok.
- Nos én eddigi életem során nem sokszor ültem állaton. A ló meg kifejezetten nem a hegyi körülményekhez szokott állat. A népemnek igen kevés van belőle. – osztom meg vele ezen tudást, mert nem hinném, hogy rosszul kezelné vagy sötét dolgokra használná fel.

Egyet tudok érteni Elonarral, mert meg kell hagyni, hogy a többi faj képviselőinél szintén meg lehet találni a békésebb szándékkal rendelkezőeket. Velük érdemes összefogni, de elég sok pusztító izgágasággal rendelkező emberrel nehéz mit tenni. Az ember védekezik, figyelmeztet és a végén pedig akár háborúvá és a másik kiirtására való kísérlet következik. Háborúskodni pedig egyenlő azzal, hogy valakinek rossz lesz a dolga a végén, míg a másik ujjonghat örömében. Sok csatát, harcot és veszélyt átéltem, ami pontosan azt eredményezte, hogy kissé rideggé váltam a szerelemmel kapcsolatban. Nem kerestem a nagy őt, s most meg azon sajnálkozok, hogy nem tettem eddig semmit fajom fennmaradása érdekében.
-Egyetértek veled, de igen kevés nemes lelkűvel lehet találkozni a világban. A többség viszont elnyomja őket, vagy éppenséggel önbizalom hiánya miatt nem érzik magukat alkalmasnak arra, hogy vezetők legyenek. Azonban azt be kell látni, hogy sosem jöhet létre a tökéletes békesség, mert összezördülés mindig lesz. S mindig vannak arra hajlamos személyek, akik a kicsi dolgokból nagy gondokat gyártsanak. – mondom beszélgető partneremnek, aztán egy jó darabig beáll a csend közöttünk. Figyelmem az erdő változását nézi, hogy a későbbiek folyamán el ne tévedjek. Bár igaz, nekem nem kell attól tartanom, hogy az erdő ellenem fordul. Mondhatni szokom ezt a terepet. A hegyek rendszerint kopárak, s csak itt ott látható egy kisebb fenyves. Nehéz hely, ahol minden hegyi nimfa lába megerősödik. Hozzászokik a köves talaj adta nehézségekhez, emellett a hegyek tetején tapasztalható nehéz lélegzéshez. Hamarosan megpillantom az erdei nimfák lakóhelyét, ahol imitt amott kisebb házikók formájában megmutatkoznak. Mikor meglátom a kicsit impozánsabb épületet, akkor felmerül bennem egy kérdés.
-Úrnőm, én hol fogok lakni? – teszem fel a kérdésem, miközben tovább gyönyörködöm a házikók szépségében.

Mindenhez idő kell, így a másik testének érintésénél hasonló lehet a helyzet. Mikor Liliana belemerül a fürdetésembe, akkor érzem a mozdulatán és egyben tekintetén, hogy kezd engem befogadni és megbékélni velem. Az érintései egyre határozottabbak lesznek, egyben nem hajaz ügyetlenségre. Mikor végez a fürdetésemmel, akkor kiszállok a dézsából, hogy a fürdető partnerem törölközőt terítsen rám. Kiváncsian várom, hogy van e annyi bátorság benne, hogy a törölközéssel szintén megbirkózzon. Nem kell benne csalódni, sőt amikor belekezd a testem törlésébe, akkor segítek neki pár apró mozdulattal a műveletben. Megkérdezem végül ruházat ügyben, majd hallgatom a válaszát.
- Köszönöm a tájékoztatást Liliana. Ne felejtsd el, hogy mikor te leszel piszkos, akkor én jövök neked segíteni. – mosolygok rá, aztán odasétálok a szekrényhez, ahol állítólag a ruhák találhatóak. Elkezdek keresgélni benne egy nekem megfelelő darabot. Van itt mindenféle és fajta színű öltözet, a tarkától kezdve az egyszínűig. Felpróbálok egy bordó egybe ruhát, ami látszólag szemre jónak tűnik, de mellkas tájékon eléggé szűk, ezáltal megnyomorgatja a kebleim. Hamar lekerül rólam, hogy rendezve rakjam vissza. Ekkor pillantok meg egy bükkfalevélből készített elegáns és szolid darabot, de szintén szűknek bizonyul. Végső elkeseredésemben pillantom meg a hófehér színű kaftánt, aminek a szegélye arannyal van mintázva. Gyönyörűnek találom, mégis azt gondolom, hogy hozzám való. Kell hozzá Liliana segítsége. Mikor felveszem, akkor alig érzem a súlyát, kellemes követi érzéki vonalaimnak útvonalát, emellett elég kellemes dekoltázzsal rendelkezik. Amolyan kifejezetten nimfa csábítós öltözet, ami takar, de mégis halványan sejtet a testből. Odafordulok az édes nimfa felé.
- Szerinted jól mutatok benne? – teszem fel a kérdést. Én a tükörben magamat jelen esetben tartom magam olyan szépnek, mint Elonart. Eszembe jut, hogy a hajamat szintén el lehetne készíteni. Legtöbbször magamnak csinálom, de jelenleg kihasználom Liliana segítségét.
- Megfésülnéd hajam? S szeretnék egy nem mindennapi kontyot kapni, amit három apró virágcsattal kérném, hogy rögzítsd

Szerencsére nem kell egymagam szerencsétlenkednem, mert Liliana segít felölteni a finom anyagból készült díszes öltözetet. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a véleménye arról, hogy miképpen festek benne, mert jelen esetben fontos számomra a megjelenés. Mikor megdicsér engem a szavaival, akkor hagyom ezt a cirógatást, ami lelkemnél szorgoskodik. Odahaza bizony nem foglalkoztunk ehhez hasonló dolgokkal, hogy öltözködés és mások dicsérése. Kemény idők alatt az ember elfelejti a kényelmet, a csodás szavakat és megbarátkozik minden olyannal, ami pontosan az ellentettje.
- Köszönöm neked – szólok oda a nimfa társamhoz, akivel kezdek egyre jobban kijönni. Megfordul a fejemben az, hogy mi lenne akkor, ha hozzám költözne a házam elkészülése után? Természetesen tudom, hogy neki biztosan van egy saját háza, ami szépen be van berendezve. Én mindenesetre vagyok annyira bátor, hogy mindezek ellenére rákérdezzek.
- Lili, volna kedved majd hozzám költözni? – teszem fel a kérdésem, miközben elpirulok egy kicsit és lehajtom a fejem. Félreérthető lehet ez a kérdés, de én egyelőre nem próbálok semmi jelentőséget adni neki. Emellett nem hinném, hogy valahol a lelkem egyik elrejtett zugában a saját nememhez vonzódnék. Nyelek egy nagyot, majd ezt követően várom, hogy megfésülje a hajam. Finoman bánik velem, ezért mindenképpen meg fogom dicsérni őt. Úgy érzem a szépségem újjászületett az ő keze munkájától. Ha végez az én fésülésemmel és minden a helyére kerül, akkor felállok a helyemről, hogy szembenézzek vele. Most már le se tagadhatnám, hogy gyönyörű vagyok. Odalépek Liliana elé, miközben egy belső arra ösztönöz, hogy igazán meglepőt tegyek. Engedek a belső hangomnak, így odabújva a társamhoz két kezemmel megfogom az arcát, aztán a fejem közeledik felé. Nem veszem észre, hogy milyen helyzetben vagyok inkább lopok tőle egy suta csókot Liliana ajkairól. Túlságosan új érzés fut végig rajtam, de nagyon kellemesnek találom. Ettől függetlenül megrémülök magamtól, sőt teljesen elvörösödök, ami a bőrömön nehezebb észrevenni.
- Öhh, nem tudom mit hozhatnék fel mentségemre. – szólok neki, miközben erősen gondolkozok a most megtörtént dolog kapcsán.
- Nekem ez volt az első csókom – vallom be őszintén, de édes pirulós arckifejezésem nem múlik el. Fogalmam sincs, hogy mivel válhatnék újra a régivé. Egy tapodtat sem mozdulok a helyemről, emellett a két kezem partnerem derekán pihen.
- Nem, olyan rég azt mondtam, hogy nem vonzódom a saját nememhez, de lehet hogy tévednék? Mert, mert az ajkaidat finomnak éreztem, akár egy lágy szellővel fújt szilfaerdő – bókolok neki öntudatlanul, sőt végigsimítok az oldalán, míg meg nem érintem egy picit a telt puhasága oldalán. Tudom, hogy menni kellene Elonarhoz, de egy tapodtat sincs kedvem elmozdulni e helyről. Lehunyom a szemem, mint ha csak egy álom lenne. Magamban mondogatom, hogy csak el kell engednem. Így sikerül elválni tőle, miközben megigazítom a félrecsúszott öltözetem.
- Merre szokott Elonar úrnő teázni? Megmutatnád nekem a helyet? – kérem fel őt újra az útba igazításhoz. Közben sikeresen elnyomom magamban azt a bujálkodásra ösztönző ördögi hangot.

// Bocsánat a késedelemért, összesűrűsödtek a napjaim //

Látom Liliana meglepettségét, mikor a kérdésemet felteszem neki. Én úgy éreztem, hogy helyénvaló előre megtudakolni tőle, hogy nem-e akar egy fedél alatt lakni velem? Ezek szerint pocsék az időzítésem, amivel biztosan kezdenem kell valamit. Nem kapok választ a lánytól, amit így nem csodálok. Tán rémisztő lehetek a szemében, hogy én előre gondolkozom, emellett lassan rájöhet a titok nyitjára. Hogy mi lenne az? Csak annyi, hogy néha engedek a szívem érzéseinek, hogy szárnyaljanak. Mikor megfogom a partnerem arcát, akkor találkozok a döbbentével és bénultságával, mint ha földbe gyökerezett volna a lába. Mire készülök? Nos a belső hangom miatt egy csókra, ami sutasága ellenére nagyon jól sikerül. Beleborzongok ebbe az új érzésbe, emellett pirulni és magyarázkodni kezdek neki. Ha mindez nem lenne elég, akkor a testét finoman becézem. Ő próbál kitörni ebből a helyzetből, ám mégsem lök el. Pirulok, egyben végigfut rajtam az a érzés, hogy Lilianát piszkosul megfogtam. Olyan értelemben, ami egyre inkább a szerelemhez hasonlatos. Szerencsére, hogy tudunk szabadulni ettől a gyönyörű állapotból, amibe jelenleg cseppentünk.
- Köszönöm, hogy odavezetsz – mondom felé, miközben megindul előttem. Kezdek lenyugodni, azonban egy perc sem múlik el, de én a nimfa fürdőtársam hátsóját nézem, ahogy szépen mozog. Ha igazán érzékeny Liliana a tekintetekre, akkor érezheti, hogy én hátulról élvezem az ő egyedi búja vonásait. Nem érzek bűnt, sem pedig más rossz érzést. Az arcom pirul, miközben erősen gondolkozom. Nem így ismerem magam, ám tudom, hogy eddig senkit sem tűrtem meg magam mellett. Olyan helyzetekbe futottam, amely túlszárnyalja azon problémákat, mint egy sárkánnyal való küzdés. A fejtegetést azon nyomban meg kell szüntetnem, mert hamarosan ott találjuk magunkat Elonarnál, aki konyhában tartózkodik. Elonar köszöntésére, csak egy biccentéssel tudok válaszolni. Ezután viszont rossz érzés fog el, mikor a kedves nimfám fejét meghajtja és távozni készül. Minden hamar lelassul, vagy legalábbis számomra úgy hat, mikor tekintetem találkozik Lilianával. Hevesen dombban a szívem, miközben az a jó érzés kebelez be, hogy valószínűleg az én arckifejezésem lehet másabb az övénél. Addig követem őt, míg el nem tűnik és a csalódottságtól fel nem sóhajtanék. Társaságom hangja hoz vissza a valóságba, miközben a szavai hallatán zavarba esek, s elpirulok. Nagyon kellemes dolgok történtek velem, egyben ha kiolvasná belőlem a jelenlegi gondolataim, akkor minden valószínűség szerint elmondaná a véleményét az úrnő.
- Igen, jól esett. Teljesen tiszta vagyok. – válaszolok, miközben próbálom visszaszerezni a keményebbik felem. Csak fél figyelmem kapja meg a partnerem, míg a másik fele Lilianán jár. A suta első csókunkon, ami nem volt az igazi. Véleményem szerint, nemsokára fel fogom keresni ezután. Mi okból? Hát ez maradjon jelenleg az én titkom.
- Mit szeretnél nekem mondani?

Látom, hogy Elonar elmosolyodik a válaszom után, majd a ruhaválasztásommal kapcsolatban mond el egy megjegyzést. Nos mivel nekem sötétebb színű a bőröm, így ezért a fehér nagyon passzol hozzám. Nem csak az ehhez hasonlatos ruhák, hanem minden más darab is. Természetesen elismerem, hogy túlságosan feltűnő az öltözetem, de a bordó után ezt tetszett a legjobban. Ez nem volt szűk a kebleimnél.
- Köszönöm, egyben nem akartalak megvárakoztatni téged. Nem vagyok én nemes kisasszony, hogy órákon keresztül kényeztessem magam a ruhákkal, amit a tükörben látok miképpen állnak rajtam. – mondom felé, miközben Elonar a keze intésével megmutatja a következő dolgokat, a teafüveket. Közelebb húzódom hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem azokat. Lehajolok mindegyikhez, hogy az orromat használva érezzem meg az illatukat. Mikor az egyik kész van elemzés szempontjából, akkor tovább állok. Bevallom magamban én tea keverékekért vagyok oda, amit saját kezűleg szoktam inni. Személyre szabott és biztosan kifejti a szervezetre a jótékony hatását. Nem vagyok még otthon, mert leginkább vendégségben vagyok. Viselkednem kell, bár Lilianával történt esetem cseppet sem higgadtságnak tekinthető. Sokkal inkább a vonzalom szó illik rá.
- Legyen ez – jelentem ki a negyedikre, ami biztos egy virágból készül, mert érzem rajta az erős illatárasztást. Nézem a finom mozdulatokat, ahogy az úrnő kiönti gondosan a teánkat. Rögtön az egésznek valami szertartásos külsőt kölcsönöz. Én otthon sosem merülhettem el a kecses mozdulatok világában, mert engem a harc edzett. Ritka alkalom az, mikor én lágyan tudok valamihez hozzáérni. Eközben megint eszembe jut a lány, emellett egy hiány érzetem van. Mindenesetre pirulva jövök rá, hogy vele nagyon finoman bántam, s ez fordítva szintén igaz.
- Rendben, akkor én szívesen beszélgetek veled.   – jelzem Elonar felé, hogy szívesen társalgok vele. Ha szeretne jobban megismerni, míg egy szép napon be nem jelenti nekem, hogy immáron hozzájuk tartozom. Vajon képes leszek ennyit maradni? Vagy mi fog velem történni? Bele sem merek gondolni, főleg az én fürdőtársam elvesztésébe. Nem mehetek el innen csak úgy, mert ki kell derítenem, hogy csupán kíváncsiságom miatt kezdek ismerkedni a női nemmel, vagy komoly érzelmek húzódnak mögötte, amit jelenleg én sem értek. Az úrnő Lilianáról és magáról az erdőről beszél, így figyelmesen hallgatom. Semmi pénzért nem szólnék közbe. Mikor kisebb szünetet tart a beszédében, akkor én veszem magamhoz a szavakat, meglepően őszintén.
- Valóban az, minden mozdulata arany. – mesélem, miközben enyhe pír jelenik meg az arcomon. Végigborzongok attól a nemrég átélt élménytől, ahogyan lemosta rólam a több hetes vért és piszkot. A kísértés elfog, ami szövetkezik az őszinteségemmel. Próbálok magamban küzdeni ellenük, azonban kudarcot vallok és rögtön olyan csúszik ki ajkamon, ami eddigi életem során sohasem.
- Lilianához már most gyengéd érzelmek kötnek hozzá – mondom ki kendőzetlenül, határozottan, amit más nem másíthat meg. Magamon meglepődök, miközben az a pír csak erősödik. Nem marad nekem más, mint a teám szürcsölgetésébe menekülni.