A Remény tengere

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

*A tenger körbeöleli egész Lanuriát. A kontinens partjait nyaldossák hullámai éppúgy nyugaton, mint ahogy keleten, a forró délen, vagy a jeges északon.
Hajók szelik a végtelen vizeket, melyek legtöbbször békések, s a szél repíti a vitorlásokat céljukhoz, de jaja kkor, ha Alcaris, a vizetk ura feldühödik!
Az égiháború hegymagas hullámokat emel, melyek összezúzzák a bajba jutott hajókat, s magukba zárják matrózaikat.*

A Remény tengere Tenger2_by_stixion-das9qbv

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - A régi-új világ, egy hajó, a tengeren//

*A háromárbócos oldala mellett halkan csobognak a tenger hullámai. A hajó Verinolba tart, egyenesen Norlan kikötőjéből, mely a város óvó falain kívül helyezkedik el. Lassan úti céljához közeledik.
Kisebb trópusi viharba keveredtek út közben, mikor megkerülték délről a kontinenst, de a nem romlandó áruk szállítása még így is olcsóbb és nem utolsó sorban könnyebb, mint egy karavánnal átvágni keresztben Lanurián. Néhány utast is visznek magukkal a szállítmány mellett.
A szokásos kalandorokról van szó, akik ki tudja, miért hajón, s nem lovon, vagy szekéren, esetleg gyalogszerrel érik el céljaikat.
Minden csendes, csak a szél, a fa megszokott reccsenései és a tenger hangja az, amely kíséri az utat. Valahol, a taton, egy matróz fütyül halkan egy vidám nótát.
A főárbóc tetején lévő matróz tenyerét szeme fölé emelve kémleli a látóhatárt. Még nem látszódnak a város magas tornyai a látóhatáron, sem a szárazföld kékeszöld vonala.
Az égen néhány fehér felhőpamacs úszik, de szerencsére a szél most is dagasztja a vitorlákat.
A kapitány is felnéz az égre, majd magában hálát ad Wiscának, az ég istennőjének, hogy útjukat így segíti. Estére már Verinol biztonságos kikötőjében lehetnek.
A hajó egyik kabinjában fehérköpenyes mágus tüsténkedik. A kapitány, mert a legénység csak így hívja, becsületes nevén Flock Baudrus el is határozza, hogy amint teheti, meglesi a mágust.
Első tisztje fekszik ott, s minden bizonnyal halálán van. Talán átok ül rajta, vagy elkapott valami nyavalyát, Flock nem ismeri ezeket a dolgokat.
Ő egyszerű tengeri ember, aki szívesebben hajózik, minthogy a szárazföldön tengesse napjait.
Az első tisztjére viszont szüksége lenne, s ha valaki, ez a fehérköpenyes megmentheti.
Nagyon fohászkodik érte, hogy Ritalea ne most érjen a férfi végzetszálának végére.
Odalent a mágus komoly előkészületeket tesz.
Életet akar menteni, bár jól tudja, hogy nem dacolhat Ritalea, avagy Dremer akaratával. Ha a tisztnek halnia kell, küzdhet ő bármennyire, nem tehet ellene semmit.
Fehér, hosszú szakállát simítja meg, miközben az izzadtság már kövér cseppekben ül fáradt homlokán.
A kántálás, mellyel nekikezd a varázslatnak, a legerősebb, legnehezebb varázslatot hivatott életre hívni, amit ismer.
Meg akarja idézni a Teremtés fényét.
Eközben odafent, a hajó főárbócán a matróz valamit lát nyugat felől. Mintha a tenger lángokban állna, arany-vörös tűz fénye festi meg a horizontot.*
- Kapitány…! Nyugaton van valami! Mintha…mintha égne a tenger!
*Hangja ijedt, szinte reszketeg. Ő még ilyet nem látott. A tűz magasra hág az égen, s beteríti az egészet, oly gyorsasággal, ahogy vihar még nem érkezett. Feltámad a szél, a hullámok egyre magasabbra hágnak.
A kapitány szaporán adja utasításait, matrózok lazítanak a köteleken, hogy a gigászi erejű szélben szét ne hasadjanak a vitorlák, az eresztékek csikorognak, az árbócok küzdenek a vitorláikba kapaszkodó széllel.
A vöröslő viharban mégsem kap lángra semmi, sőt, mintha a tűz fénye világítaná meg aranylón a hajó belsejét is. Hatalmas erők szabadulnak el, a hánykolódó hajón mindenkinek kapaszkodnia kell, miközben van már több tengerész is, kiket a fedélzeten átcsapó hullámok a mélybe ragadnak. Vigyáznia kell az utasoknak, nehogy őket is magukkal ragadják Alcaris haragjának megtestesítői.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-01-21, 1:15 pm

//Mese - A régi-új világ//

*Már egy jó ideje a tengeren vagyok mióta a hajó kihajózott, és szerencsékre nem történt semmi komolyab az út közben. ~Jó ötlet volt hajóval jönni sokkal gyorsabban elérem a célomat mit gyalog.~ Gondoltam magamban, miközben körben nézek.
Rajtam kivül láttam még néhány utast a hajón, a babárt felismere, mert ő is ott volt az expedición a Hyarmenya dzsungelban, de rajta kivül nem emlékszek másra itt a hajón.
Egy jó ideig nem történik semmi amíg az egyik matróz felnem kiállt, hogy nyugaton ég a tenger. Egyből nyugat felé nézek és én észre vesszem a furra jelenséget. Teljesen kiráz hideg a látványától, közben még a szél is feltámad és a hullámok is egyre erősődnek.
El is indulok az egyik árbochoz és belekapaszkodok, miközben ezt teszem hallóm a kapitány parancsait és látom, hogy a matrozok neki is állnak végre hajtani a parancsokat.
De már közelített vörös vihar, felkészültem a legrosszabra, de a hajó nem gyuladt ki még nekem se eset semmi bajom, de a vihar miatt nagyon hánykolódik a hajó, ezért még jobban kapaszkodok nehogy kiessek a hajóból. Sokan már a vízbe estek a hajóra fedélzetén átcsapó hullámok miatt.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-01-21, 11:10 pm

//Úgy vettem észre, szoktátok alkalmazni a képeket, és a hangulatfestő zenét, mint élményfokozást, így én is élnék ezzel.
És akkor, mese: Régi új világ. A hajón lévök, Lothár, és aki még csatlakozik hozzám. Wink

//

Promises....

*Szereti amikor a hajón utazva a mindig ott sündörgő tengeri szél belekap a hajába. Most is a fedélzeten van megszokott kék ruhájában, egyelőre dárdája nélkül. Azt a kabinjában hagyta. A hűs, és egyre erősödő szelet élvezi a hajó oldalának dőlve, s közben a látóhatárt kémleli. Mikor a matróz jelentette a jelenést, már Fang is észlelte, és fel volt rá készülve, hogy nagy vihar lesz itt. Azonban a "vihar" gyorsabban érte el őket, mint gondolni, merni lehetett. Ehhez képest az útjuk elején elkapott kis trópusi vihar semmi. Valami azt súgta nem is lesznek olyan szerencsések, mint akkor. A hajó rakománya, és utasai, matrózai. Be is igazolódott sejtése. Tomboló vihar, szűnni nem akaró széllel érkezett, majd a víz fel-fel csapott, és a tenger tajtékot vert a hajó oldalán. Hánykolódott a nagy emberi kéz alkotta szállítóeszköz, s sokaknak talán itt is érkezett el a vég. Azoknak biztos, akik most a tengerbe estek. Fang aki eddig nem nagyon vagy csak felszínesen igényelte a társaságot, most nem hagyhatta azt a fiatal legényt a vízbe esni, aki a szeme előtt bukott át a korláton. Megragadta a karját, és minden erejét latba vetve a korláthoz tette, majd a másikért nyúlt, és csodával határos módon el is kapta, de ennél többet nem tudott tenni. Ide egy erősebb személy kell, vagy mágia. Az ifjú matróz felé kiáltott, hogy jól hallhassa amit mond, a süvítő szél ellenére is.*
- Ha szólok engedd el a korlátot!
Súrë sinomë epessë rin!
MOST!
*Csak úgy üvöltötte bele a nagy viharba a varázsigét, mely egy lehelletnyi időre átadja a szél erejét használójának, s most ellentétesre fordította egy pillanatra, hogy a fiút vissza ránthassa. Mind a ketten a vizes fadeszkákon végezték, de itt nincs megállás. A vihar tombol tovább.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-01-21, 11:46 pm

//Mese - A régi-új világ//

Nem mindennapi látvány volt ennyi kalandozó egy hajón, de úgy tűnik a kényelmesebb és rövidebb út sokakat vonzott, még ha el is kellett hagyni a jól megszokott szárazföldet. Nem ment ki a fejemből a legutóbbi út, amikor egy idegen, mégis ismerős sárkánnyal találkoztam, most azonban semmi ilyesmi nem történt. Sok kalandozó volt rajtam kívül a hajón, de úgy tűnt, most nem történik semmi rendkívüli. Másnak talán az a furcsa, ha kalózok támadnak rájuk, vagy banditák állják az útjukat, esetleg egy ősi ereklye kerül az útjukba, de valahogy a kalandozók vonzották ezeket a dolgokat, ahol ennyi volt egy helyen inkább az volt a furcsa, ha nem történt semmi rendkívüli. Az út nagy részben úgy tűnt, hogy mégse dől össze a világ, senki nem harapta le a másik fejét, nem derült ki róla, hogy őssárkány vagy egy isten emberi alakban, úgy általában minden nagyon átlagosnak látszott, amíg a kosárban lévő matróz be nem jelentette, hogy ég a tenger. A fedélzeten voltam, jobban szerettem a szabad eget a fejem fölött, mint a hajó deszkáját, de így is alig volt időm felkészülni az érkező viharra, de nem volt könnyű dolgom. A hajó kötélzetébe kapaszkodtam, miközben mellőlem két matrózt a vízbe sodortak az átcsapó hullámok, de nem tudtam rajtuk segíteni. Biztos volt, hogy a vihart valami természetfeletti okozta, csak saját magam sodortam volna veszélybe, ha utánuk ugrok, de ha úgy tűnik, hogy csillapodik a tenger az első dolgom lesz, hogy segítsek nekik. Akkor is megtettem volna, ha nem fűződik hozzá érdekem, de ha nincs elég matróz a hajón nehezen fogunk hazajutni. Vártam, hogy kiderüljön mi ez az egész, addig is kapaszkodtam a kötelekbe és figyeltem, hátha látok másokat is, akik hasonlóan próbálnak túlélni.

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-01-23, 12:26 am

//Mese- A régi-új világ //

*Émelyítő sötétség az, ami körülveszi. Érez valamiféle késztetést arra, hogy nehezékkel bíró szemét felnyissa, de valahogy mégsem akar sikerülni. Kell hozzá valami. A feladatra megfelelőnek bizonyul, egy kisebb hordó fejnek koccanása, s a fájdalom hatására szemei máris képesek befogadni a fényt, ami túl erős a helyzethez.*
- A fészkes fenébe!
*Káromkodja el magát Nen, miközben jobbnak látja valamiféle kapaszkodót keresni a helyen, amit még nem ismert fel. Hírtelen gondolattól vezérelve a legközelebbi hordó peremét fogja meg, de egy akaratlan dőlés kíséretében ez nem minősült jó döntésnek.*
- Na, húzzunk innen!
*Mormogta orra alá, majd kipattant helyéről, s megindult a zsákokon át faltól-falig csapódva egy ajtó felé, majd kinyitva azt elérte a felismerés.*
- Egy hajó?
*Elég volt kimondani a szót máris jött az érzés. Hideg borzongás, rossz íz, majd valami elindult felfelé. Sietősen a hajó korlátjához sietett áttörve mindenkin és kiadta azt, aminek ki kellett jönnie.*
- A rohadt életbe! Ez meg ki volt?
*Ordított egy férfi a kellemetlen rakománnyal a nyakán. Mivel a férfi legalább háromszor akkora volt szélességbe, mint Nen, jobbnak látta elhúzódni a korláttól. Ha még nem lett volna ennyi új élmény elegendő számára, csatlakozott hozzájuk egy már régen megszokott, de jelen helyzetben a lehető legrosszabb érzés. A sok alkohol másnapi hatása. A sok ember által ismert hatások. A kirakodást követően Nen a lehető leghamarabb akart folyadékhoz jutni, de nem abban a formában, mint ahogyan az érkezett. Éppen volt ideje egy kötélben megkapaszkodni, mikor az első vízi áldás megérkezett. Ezek után már nem volt szomjas, de a sós víz kellőképpen marta a torkát ahhoz, hogy a köhögés úrrá legyen rajta, s egy pillanatra elengedve a kötelet az egyik korlátnak csapódott.*
~Már megint hol a fenében vagyok?
~ Erre én is kíváncsi vagyok.. te főzted te edd meg! Tied a pálya!
~ Rohadék!
*Gondolta magában Nen „magára hagyatottan”. Saját magával vitatott rövid vitából vesztesen sohasem jött ki, most mégis megtörtént. Fogalma sem volt, hogy került egy hajóra, amelyeket messze elkerült egyetlen gyengesége miatt, ami a tengeri betegséget takarta, és tudni sem akarta, hogy mi vár rá a vörösen lángoló vízre tekintve.*
- Anyám most segíts!
*A hírtelen jött ismeretlen érzés, mint a félelem, vagy a meglepettség, esetleg a szimpla másnaposság de a hidegborzongás és az új csomag ismételten előtörni látszott, s kiköszöntése egybeesett egy matróz és egy sötét hajú sziluett levegőben történő látvány átszelése.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ Lothár, Fang, Darthys, Nen, Alvor//

*A tomboló vihar, a vitorlákat tépő szél, a hegynyi magas hullámok, és a fények különös harcában a három árbócos hajó csak egy aprócska játékszernek tűnik, amit ide-oda rángatnak az egymásnak feszülő erők.
Odalent, a hajó mélyében a fehérköpenyes megrettenve szemléli az eseményeket. Nem kell különösebben bölcsnek lennie, hogy tudja, valami balul sült el.
A hangok, a hajó korábbi, nyugodt imbolygása helyetti rángatózása, himbálózása egyértelműen jelzi ezt, miként az is, hogy a fény egy pillanatra megjelent körülötte és a haldokló körül is, de vajh miért csak egy pillanatra, s elegendő volt-e.?
Még rosszabb, hogy úgy észlelte, mintha kívülről, a viharral együtt érkezett volna a kabinba.*
- Istenek….mit tettem!?
*Az a pillanat azonban, amikor a fény felvillant, betöltötte az egész hajót, s a fehérköpenyes érezte, valami megvoltozott. Valami, amit nem tud megmagyarázni, de érez a zsigereiben, mindennek a legmélyén.
Nem meri még egyszer megpróbálni, hiszen a vihar továbbra is tombol.
Az egyik nagyon erős rántásra hatalmas reccsenést hall, ami a hajó tatját, a hátulját is megrázza. A mágus leül a tiszt ágyának szélére, s megfogja a férfi csuklóját.
Az élet még áramlik benne, igaz, gyengén, de még kitart.
A reccsenést odafent a vihar miatt nemigen lehet meghallani, s a rántást sem, mi akkor történik, amikor az erős hullámok hatására a kormánylapát eltörik, s el is marad a tengeren a hajó testétől.
A hajó aljáról rémült matróz dugja fel a fejét, s a kapitányhoz küzdi át magát a fedélzeten.*
- Uram, betört a víz!
*A kapitány egyik tisztjét rántja a gallárjánál fogva magához és az arcába üvölti parancsát, amiből egy szót sem hall az említett, de Flock egyértelmű kézjelzései és a rémült matróz falfehér arcát látva menten elindul lefelé.
Eközben odafent Lothárt elárasztja a fedélzeten átcsapó hullámokból a páncél résein bezúduló víz. Ő csak szemlélheti a fedélzeten átrepülő, a hajó különböző részeibe kapaszkodó utasokat és matrózokat.
Alvor azonban ott lehet mellette valahol, s benne talán régi ismerőst is üdvözölhetne békésebb körülmények között.
Fang sikeresen megmenti a csaknem lezuhanó férfit, de a vihar nem kíméli őket. A rájuk záporozó vízben csúszós hajópadlón átszánkáznak a meglehetősen rossz állapotban lévő Nen előtt, aki megajándékozza gyomra tartalmának egy részével őket.
Hogy az talál-e, nem tudni, de az is lehet, hogy a következő sós hullám, ami átcsap a hajón, már le is mossa róluk.
Fang és az általa pesztrált matróz végül az egyik kalandornak ütköznek tovább csúszva. Darthyson is múlik, hogy megállnak nála, vagy még tovább folytatódik különös szánkázásuk a fedélzeten.
Az a bizonyos következő hullám Nent is elsodorja, hiába markolja a kötelet, ugyanis az a kötél már el van annyira öregedve, hogy hangos pattanással engedjen az őt terhelő erőknek.
A varázstudók talán érzik, amint változik valami, mintha a vihar csendesülne, tovább haladt volna, a vöröses ég is visszanyerni látszik eredeti fényét, miközben az elemek tombolása tovább halad keletre, Lanuria partjai felé. Máshol vannak. Azon a blokádon jutottak át, amiről nem is igen tudhatnak.
Azonban nincs vége a megpróbáltatásoknak, a felkorbácsolt elemek csak lassan nyugszanak le a tengeren, s a kapitány már tudja, hogy az eltört kormánylapátot ebben az időben és elég ideig nem is fogják tudni pótolni.
Eközben a víz továbbra is tör befelé a hajótestbe, s már érzékelhető is a probléma az utasok számára is, ahogy a tisztek egyre több matrózt küldenek le a hajófenékbe.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-02, 10:03 pm

//Mese - A régi-új világ//

Az ítéletidő cseppet sem javult és egyre erősebb volt bennem a gyanú, hogy itt valami természetfeletti oka van a viharnak. A lángoló tenger persze mindenkinek gyanús lehetett, de ahogy a vihar játékszerként dobálózott a hajóval az csak tovább erősítette. A fedélzeten is egyre nagyobb káosz alakult ki, ami nem volt meglepő, de az már szokatlanabb volt, hogy van, aki ilyenkor a másikat menti inkább, akkor is, ha ezzel saját magát sodorja veszélybe. Látom, ahogy mellettem az elszakadó kötélzet egy matrózt a végzetébe ránt és csak reménykedek, hogy az a kötél, amit én találtam magamnak jobban fogja bírni a megpróbáltatásokat. A vihar a segítőkész nőt és az általa megmentett matrózt is a közelembe sodorja, akiket nem hagyok sorsukra, elkapom őket és igyekszek magamnak egy másik kötelet keresni, amibe kapaszkodhatok. Még tartalékolom az erőmet, nem akarok hősködni, ha tényleg valamilyen természetfeletti forrása van a viharnak, akkor valószínűleg lesz még elég alkalmam kifárasztani magam. Így vagy úgy, de hamarosan lesz alkalom a cselekvésre. Ha a vihar mégis természetes, akkor hamar kiadja az erejét, ha nem az, akkor pedig valami célja van. Csak ki kell várni, hogy kiderüljön, addig felesleges harcolni vele.

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-03, 6:03 am

//Mese - A régi-új világ//

*A vihar erősen rángatta a hajót én is alig tudtam meg kapaszkodni az árbócon, de a legrosszab az amikor a hajón átcsapódó hullámok miatt páncélom telelesz vizzel és nagyon hideg is volt el is kezdtem vacogni.
~Istenek kegyelmezzetek rájtunk!~Mondtam könyörögve magamban, közben körbe nézek és látom, hogy sokan már megkapaszkodtak valamiben mint én, de így is jó páran a vízbe esnek. Egynő az egyik mátróz segítségére siett, de így a saját életét is kockára teszi, a tekintetemet más merre írányítom nem érdekel most hogy milesz velük.
Alvor is meglátom nem messze, és ahogy látom jól van, de nem sokáig foglalkozok vele inkább jobban mekapaszkodok nehogy elsodorjon az egyik hullám. Egy kicsivel később látom, hogy a tisztek egyre több matrózt küldenek le a hajó fenékbe, biztos történt valami odalent. Remélem túl éljük ezt az egészet, mert még szeretnék sokáig élni.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-03, 4:31 pm

// Mese - A régi-új világ //

* - Veysss... Udram, dar rytnum. Auray, aar naurum.
Suttogta, miközben a sós víz az arcába csapott a vén barbárnak.
Tenger. Alvor igen jól ismerte a vizet, sokat volt matróz, amikor még a barbár kalandozásait elkezdte Lanur földjén. Hatalmas, nagy hajók, hatalmas tengerek, kerek avagy gyöngy alakú pajzsok és bika szarvból készült kürtök harsogása a tengeri csaták közepette.
Valahogy mindig érezte Alvor, hogy a tenger az közel áll hozzá, habár ahonnan jött ott nem volt tenger, inkább csak folyó volt a közelben. Azona folyón viszont mindig közlekedtek olyan hajók, amik nem csak szállítottak, de olykor csatákba is vonultak, vízi csatákba.
Ilyenen ment először tengeri csatára. Ha jól emlékszik, akkor Alvor legelőször egy Harud Famr nevű kapitánynak a hajójára, a Zöld sárkányon kelt útra, hogy a tengereken az akkoriban igencsak megszaporodott és falvakat fosztogató kalózokra és haramiákra vadásszanak.
Itt tanulta ki Alvor, hogyan is kell életben maradni a hajón.

Ám nemsokára, miközben egy druida dallamot dúdolt, az ég elvörösödött a látóhatáron. Sokan felkiáltottak és nem sokára már azon kapta magát a legénységnek a legtöbb tagja, hogy egy hatalmas viharba keveredtek.
Sokakat, akik ügyetlenek vagy későn kapcsoltak, a víz magával sodort, követelve az életüket. ~ Az istenek dühösek! Hodvar a tengeren tölti ki a haragját, ezzel bajt hozva ránk! ~ Gondolta Alvor.
- HODVAR, CSITULJ! - Üvöltötte az éterbe Alvor, majd ez után az egyik árbochoz közelített. Menet közben az egyik fiatal matrózt ráncigálta oda az egyik másik árbochoz, majd a kezébe nyomta a kötelet és az eredeti iránya felé indult.
- Kötözzétek magatokat az árbochoz! - Üvöltötte, miközben saját magát is rögzítette egy kötéllel. Megpillantotta, hogy mellette van egy ismerős arc, habár sokat eddig nem beszélgettek. Talpig páncélban volt, ez már elég volt neki ahhoz, hogy felismerje benne Lothárt.
- Höh, üdv, bádogember! - A vállára csapott, ezzel nagyot kongott a vaskos és nehéz páncélja.
Hasonló viharokat már át élt Alvor, sőt egyszer hajótörést is szenvedett. Ám a hajótöréshez nem tartoztak pozitív élmények, és mivel ilyen hatalmas viharban vannak, könnyen lehet, hogy most is az fog történni. *

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ Lothár, Alvor, Fang, Darthys, Nen//

*Talán Lothár szavait meghallgatták az istenek, ugyanis a vihar mintha enyhülne. A tűz, a lángok az égen már tovatűntek, s csak a háborgó tenger marad, mi tovalökdösi hullámain a hajót. Ebben az időben és a haragos égen nemigen lehet megállapítani, de a háromárbócos egyre nyugatabbra sodródik a hullámok hátán.
A fehérköpenyes mágus újabb ráolvasásokkal igyekszik tartani az életet a legyengült tisztben a kabinban, miközben magában azért is imádkozik, hogy tettéért, mely a vihart okozta, az istenek sem az ő, sem a hajón utazó más utas életét ne követeljék. Tudván tudja hát, hogy bűne igen erős e téren.
A hajótestben eközben derékig érő vízben dolgoznak a matrózok, hogy valahogy visszajuttassák azt a tengerbe.
Azonban ez láthatóan nem elég.
Flock hamarosan megkapja az első jelentést, hogy baj van.
Már felfedezték, hogy a kormánylapát odaveszett, s a hajó lényegében irányíthatatlanul vergődik a hullámok hátán. Amíg kiszámíthatóbb széljárás nem érkezik, még a vitorlákkal sem kezdhetnek semmit, így marad az az egy lehetőség, hogy kitartanak, bármi áron.
A következő parancs, a „minden nélkülözhetőt hajítsanak a tengerbe, hogy könnyebb legyen a hajó”.
A kötél, amikor Nent elsodorta a hullám, elszakadt és a vége kicsúszott a mágus kezéből. Volt azonban út közben egy árbóc, amiben elakad az ifjú mágus, ám még gerincoszlopa is megreccsen belé. Ki tudja, miféle fájdalmakat él át, és van-e elég lélekjelenléte megkapaszkodni valamiben, bármiben.
Fangot és a matrózt megállítja Darthys, és remélhetőleg sikerül is megkapaszkodniuk a sárkány adta kapaszkodóban, míg a férfi másik kötél után néz. A fedélzet kötélzete azért még javarészt bírja a terhelést, így találhat másikat.
Lothár és Alvor is kapaszkodnak és akad is olyan matróz, aki hallgat a barbár tanácsára és hozzákötözi magát az árbóchoz. Ebből azonban nincs túl sok, ráadásul, ha Alvor hátba bírta verni a harcost, akkor egy árbócnál kapaszkodnak, így Lothárnak mindenképpen figyelnie kell arra, hogy amikor Alvor magát kötözi hozzá, ő bele akar-e kerülni ebbe, vagy pedig addig elengedi alkalmi kapaszkodóját, amíg a barbár elvégzi az ezzel kapcsolatos teendőit.
Ha a matrózoknak nem lenne lényegesebb dolguk, talán elgondolkodnának rajta, kihez is szólt a nagytermetű harcos, mert ők Alcarist tisztelik, a tengerek urát.
De nincs erre idejük, mert vagy a rakomány eltakarításában foglalatoskodnak, vagy pedig még mindig kapaszkodnak, mivel a hullámok még nem csitultak el egészen.
Vannak persze, akik már elég bátrak, hogy az egyre kevésbé himbálózó hajón merjenek tevékenykedni. Több sérült is van és nem tudni, hogy kik és hányan hiányoznak.
Minden esetre a kapitány csak arra vár, hogy csituljanak a hullámok.*
- Van esetleg mágus az utasok között, aki ért a vízhez? A hajótestbe betört a tenger…
*Flock ezzel lényegében beismeri, hogy kezd kicsúszni a kezükből a hajó sorsa, de lényegesebbnek tartja, hogy ha van esély arra, hogy megmentsék, hát inkább feladja a büszkeségét és segítséget kér.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-08, 10:15 am

*Egy idegen rántja magához, s nyújt mindkettőjüknek, Fangnak és alkalmi pesztráltjának is menedéket nyújtó kötelet. A mágus tünde mond egy "köszönöm"-öt is hozzá, de leginkább, mivel a helyzet így kívánja meg, előbb a kötelet kell biztonságosan megfognia, s azután is ajánlatosabb csukva tartani a száját. Ezt csak azért, mert az előbbi árral, amivel a hajó másik oldalába sodródott belevegyült valakinek a reggelije is, egy adag tömény alkohollal együtt. Természetesen csak ez hiányzott az egész esetből. Egy ilyen nélkül nem is lett volna kerek a hajótörésük. Fang, szemével a másik szerencsétlent kereste, habár azt az egyént leginkább azért, hogy ha megélik még, a vízbe fojthassa utána. De nem kellett erre fecsérelnie az idejét, mert a férfi reccsent egyet az egyik árbócon. Még a tünde is felszisszent, mivel majdhogynem előtte játszódott le. Ez fájhatott. De tovább nem tudta követni a férfi agonizálását, mert hátulról egy következő adag hullám lemosta róla a rárakódott fölösleges gyomortartalmat. Dúlt a vihar, vörösen égő fényével pedig félelmet hozott magával. Jól hallhatóan az egyik utas hangosan is kiadta aggodalmát. Habár Fang nem tudhatta ki is az a Hodvar, de egyértelműen csitítani akarta a férfi. Mulatságos volt, főleg az, hogy arra fordulva megismerhette benne a barbárt. És mégis, elismeréssel kell adóznia az ötletért felé, mert tényleg úgy a legbiztonságosabb, és ha volt alkalma rá, ő is odakötözte magát az egyik árbóchoz.
Majd a vihar elült, s vörös fénye sem volt már olyan vészjósló, s végül az is eloszlott az égen. Ha Nen nem nyúlt ki egészen, akkor csak simán elindult a kabinja felé, el mellette, le a hajótérbe. Csakhogy a kapitány szavai megállították. Megtorpant és meg is ijedt a szavakra.*
~ A dárdám! ~
*De még mielőtt sietősbe vette volna a tempót, előbb kérdezett.*
- Mondhatjuk. Sok mindent tanultam varázslatok terén.
Milyen súlyos az eset? ...és meddig ér a víz?
*Nem állt ki mindenki elé, hogy majd akkor ő "menőzik", de nem is húzódott meg a háttérben. Kiállt és kérdezett, határozottan. Jóval határozottabban mint a mai nők legtöbbje.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-10, 3:35 am

// Mese- A régi-új világ//

*Miután gyomortartalma megtette a napi útját az ellenkező irányba, Nen jobbnak látta nem azzal törődni, inkább az újabb hullámok fenyegette veszély volt az, ami lekötötte a figyelmét. Akármilyen szoros és biztos is volt a kötelet szorító keze, mint néhány pillanattal később kiderült, ugyanannyira volt a szorított kötél gyenge. A következő hullám kíséretében Nenre a semmiből vágott a máskor kellemes, de ebben a helyzetben inkább félelmetes súlytalanság, majd a „várt” veszély. Körülötte lévők számára jól hallható roppanással, de csak Nen számára érezhető fájdalommal. Egy pillanatra a szusz is kifutott a tüdejéből és a fájdalom által kinyílt szemét pedig a sós víz örvendeztette meg. A hullám elfolyásával a nyomás is meg szűnt, ami az árbochoz tartotta, s végül csöppnyi eszméletvesztéssel csúszott le róla. A hajófedélzet padlója, viszont visszahozta a jelenbe, s sikerült annyira átkarolnia az árbocot, hogy a következő víztömeg ne le, hanem rá nyomja arra. Szerencséjére kisidő elteltével az imbolygás és vele együtt a tömérdek víztömegű hullámok is megszűntek. A maró érzéstől a légcsőben és az éles, bordáknál lévő fájdalomtól eltekintve felemelő érzés volt számára az oxigén, mely végre a tüdejébe áramolhatott vízfelesleg nélkül. Persze meggyűlt a baja a köhögéssel is, mely borda tályékon fájdalommal párosult, de az élet egyik alapvető lételemét mégsem vonhatta meg magától egy ”aprócska” fájdalom miatt. Nem örülhetett sokáig. Nem is igen figyelt a kérdésre, melyet a hajó utasaihoz, így hozzá is intettek, inkább azzal törődött, hogy valahogy észhez térjen. Nem törődve az ide-oda mászkáló emberekkel Nen odamászott a hajó széléhez és erőtlenül nekitámasztotta hátát annak falához. Mozgás és a lélegzetvétel nem volt éppen kellemes érzés számára, és jónak látta minél előbb letudni.*
~Valamit valamiért. Igaz?
~ Pontosan Nen..
*Válaszolta belső hangjának, majd körülnézett az égen. Élet után nézett, és meg is találta azt. Néhány madár, melyek a víz közelében érzik jól magukat, az égen körözött. Egyik keze, melyet éppen nem szorított rá a fájó helyre a nyakához nyúlt, ahol az ónix hideg köve érintette a bőrét, majd kezébe csúsztatta a követ.*
-મને આવશે, ચુપચાપ ચુપચાપ.
*Mormogta orra alá miközben igyekezett a madár tekintetét megtalálni. Nem telt bele kis idő a madár állóhelyet talált Nen előtt és üveges tekintettel, némán meredt a semmibe. Nen tekintetével nem engedte el a madarat, de az ónixot szorító keze elernyedt és a madár után nyúlt, majd megragadva azt magához szorította.*
-તમારા જીવન ખાણ છે. મારા ગઢ. આ શૂન્યતાનું રહો અને ખાણ બની જાય છે.
*Hagyta el az újabb szavak Nen ajkait majd a fehér madár Nen kezei között összeaszott, majd a semmi martaléka lett. A fájdalom szinte el is tűnt. Az érzés részben megmaradt, de a cselekedeteit immáron nem hátráltatta. Az időközben mellé pakolászott hordók egyikében megtámaszkodva állt fel és nézett körül. Lát e olyat akinek feltűnt egy sörér alak egy félreeső helyen történő furcsa jelensége.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-10, 11:29 am

// Mese- A régi-új világ//

*A vihar még mindig tomból, amikor hirtelen Alvor rácsap a válllamra és a szívbajt hozzam rám ezzel, majd nem elestem ettől. A barbár még le is bádogemberezik ami elég megalázó volt számomra. Amikor a barbár hozzá akarja kötni magát az árbochoz, addig el engedem az árbocót még talpon tudok maradni amíg befejezi a lekötözést. Amit befejezte teljes erőből pofán ütöm a barbárt, majd újra megkapaszkodok. -Ezt a vállon csapásértés a bádogemberért kapod.- jelentem ki Alvornak.
Úgy látszik az imáim meghalgatásra találta, mert a vihar enyhül és a tűz is eltünk az égről és a hajó is kevésbé himbálodzik, így úgy döntök, hogy elengedem az árbocót és körbe nézek. Hallom a kapitány újabb parancsot adki, azt hogy minden nélkülözhetőtt a tengerbe kell dobni. Később megkérdezi hogy van-e mágus aki ért vízhez, egy nő állt ki aki megkérdezte mi a helyzett odalent. Én inkább csak a háttérbe vonulok és várok, hogy mi lesz, de abban reménykedem hogy nem sülyed el ez a hajó.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, a Remény tengerén - Darthys, Fang, Nen, Alvor, Lothár//

*A hajó továbbra is reménytelenül bukdácsol a tenger hullámain.
Odalent a matrózok erejüket megfeszítve dolgoznak. Egy részük azon munkálkodik, hogy a betörő vizet kijuttassák valahogy a hajóból, más része pedig az elsőre feleslegesnek ítélt és nagy súlyú rakomány kidobásán fáradozik.
A vihar egyre inkább csitul, mint korábban is feltűnt, a tűzvihar az égen már eltűnt, s lassan tisztulóban is van.
Darthys tovább kapaszkodhat, noha lassacskán elengedheti majd a kötelet, ami eddig fogódzója volt. Nem gondolják a matrózok mágusnak, így tőle nem is várnak segítséget, hacsak nem a rakodásban, vagy a víz kijuttatásában.
Persze, ha a hajó imbolygása tovább szelídül, találhat ő is elég területet, ahol segíthet, ha áll ilyen szándékában.
Több matróz elveszett már, valahol a viharos tenger hullámain, vagy már azok mélyén ringatózik, de akad bőven sérült is a hajón. Olyan, kit vagy a hullámok ereje repített át a hajón, vagy pedig egyéb sérülése miatt szorul segítségre. A hajón várják tőle, hogy nyilvánvaló harcos kiléte mellett rakodni kezdjen.
Fang Darthysnak köszönhetően megmenekült attól, hogy a tengerbe sodorják a hullámok.
Flock szavaira figyel fel. A kapitány az elhangzó kérdésre végigméri az elfet. Ismeri a fajtáját, számára titokzatos nép, de azt is tudja, hogy van varázshatalmuk.*
- Derékig ér és továbbra is ömlik befelé. Nem tudjuk, hogy mi ütötte a léket, de nehezen tartjuk vele a lépést. Kell a segítség, különben nagy baj lehet.
*Nem akar pánikot, e szavait is halkan, szinte titkon mondja a tündének.
Értékeli, hogy határozott, egy hajón, főleg itt, most nincs szükség nyavalygásra, ha élni akarnak.*
- Nézze meg, hátha tud segíteni!
*Nen túléli a zuhanást, talán csak egy-két bordája látja kárát neki. Azonban talán valami még nem teljesen tiszta elméjében, ugyanis az égen csak egyetlen madár köröz, az pedig nem más, mint a kapitány papagája.
Délen vette, amikor ott kötöttek ki és azóta elválaszthatatlan társa volt neki.
A háromárbócos közelében nincs szárazföld, hogy a vízközelben élő madarak közül akár egy is odatévedjen.
A mágus ebből a madárból szívja ki az életet. Talán szerencsésebb lett volna még várni ezzel, főleg, hogy ezen idő alatt, míg magát gyógyította, mellé pakoltak pár hordót és a rakodók ott állnak megkövült tekintettel mellette.
Ők felismerték a madarat s épp emiatt hátrálnak a fekete mágus elől. A kapitány még nem tud róla, hogy mit történt, sokkal jobban lefoglalja a hajó megentése, vagy legalább annak eltolása, hogy hullámsírba merüljön.*
- Tudod, te mit tettél…?
*Hüledezik az egyik kikerekedett szemmel, míg a másik oldalba böki, nem az ő dolguk. Majd a kapitány rendezi ezt.
Alvor eközben az árbóchoz kötötte magát, de Lothár ütésére azért még ő sem számíthatott.
Így, megkötözve azért nehezen védhetné ki a nem várt támadást.
Többen is megbámulják a két harcost, de bele senki nem avatkozik. Ellenben a hajó lassan oldalára kezd dőlni, ahogy a víz kitölt odalent újabb területeket. Az eddig felállított hordók megindulnak és van, mi éppen Lothár és Alvor lábainál köt ki. Bizony alkohol van benne és az ütődés miatt keletkezett résen ömlik is ki a drága nedű.
Eközben az egyik matróz odasiet, de egyedül nem bírja felállítani, hogy a rés felülre kerüljön. Meg akarja menteni, hiszen ha elfogy az ivóvíz, szükség lehet még az alkoholra is. *

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-11, 2:27 pm

*A nagy baj tehát tényleg olyan elkeserítő, mint amilyennek látszik is. Fang sajna nem sajna, épp nem a madárpusztító felé fordult, ahogy a kapitánnyal beszélt, s utána sem azon gondolkozott el, hogy ki merre, hogyan, pedig biztos mulattatta volna az eset, ami a kis fekete köpenyest "gyilkosságra" késztette. Az egész eset elég mulatságos volt, de mégsem lehetett tanúja ennek, mivel leginkább vörös dárdája gondolatai körül járt az esze, s hogy úgy jusson le, hogy senki nem azt kérdezi, hogy "kislány, mit keress ott?".
Így egy biccentéssel, meg egy nyeglének is mondható, de még mindig nem hazudtolva meg sem önmagát sem tünde nemes neveltetését egy félszóval válaszolta a hajó "urának".*
- Rendben, megnézem.
* Azzal már lent is volt, ahogy ígérte. Sem a furcsa páncélos pofona, sem a hallgatag fekete hajú idegen reakciói nem érdekelték, de még a barbár, aki ugye ismerősnek számíthatott, az sem izgatta. Csakis és kizárólag a dárda, ami az övé, és senki másé, meg ugye a hajó... legalább addig, míg eljutnak valami szárazföld féléig. Nem kérdezte meg a kapitányt, hogy merre tartanak, és nem mondta meg mit csináljanak, mivel csak azt mondhatná, amit feltételez a másikban is, hogy tud eleve. Jobb ha minél előbb kikötnek. Hiszen a mágia fárasztó egy művelet, és ilyennel az örökkévalóságig nem tarthatja fel a befelé ömlő vizet.
Leérve a hajókabinokhoz, már jószerivel sürögtek az emberek lent, s gyorsan próbáltak utat találni maguknak, illetve ezzel egy időben a víznek kifelé. Szerencsére az utasokhoz még nem ért fel, így beviharzott a saját kabinjába magához venni a dárdát. A hátára csatolta. Ha mást nem, ezt megtartja, ez az övé marad.
Majd mindezek után lefurakodott az eggyel lejjebb lévő hajótestbe, ahol a mindenféle hordókat, élelmiszereket, poggyászokat, csomagokat tárolták volna rendes esetben, most viszont vitték fel serényen, dobálták kifelé a hajóból, hogy minél könnyebb legyen. Valaki persze nagy buzgósággal megszólította, s ezzel együtt próbálta volna vissza felé tologatni, hogy neki itt aztán semmi keresnivalója.
A fehér tünde kedvesen, de úgy, hogy a másik inkább elengedte a félelemmel vegyes meglepetéstől, rámosolygott, majd rögtön utána fel is világosította a matrózt.*
- A kapitányotok küldött le, hogy nézzem meg mi a helyzet.
Mágus vagyok.
*Szerette is meg nem is kimondani ezt a szót. Nem volt különösebben hiú, és nem igazán érdekelték a különféle rangok, de az ezzel a szóval járó tisztelet mindig ámulattal töltötte el. Az iménti férfi is, aki már jócskánt életének második felében járt, az őszes haját és borostás arcát tekintve, nah meg görnyedt tartását, egyből el kezdte regélni a problémát Fangnak. A szó megnyitotta a nyelvét, és egyszerre minden titkát is kiadta volna neki, ha kéri. Sokan reagálnak így erre a kis szavacskára, mintha a mágusok egy külön faj lennének, egy különös, felsőbbrendű lények. S noha Fang nagyobbra tartotta magát egy egyszerű embernél, mágusi vonásait sosem érezte felsőbbrendűségre való indoknak.*
- A kormánylapátunk eltört, és el is vitte a víz. A vihar pedig nekicsaphatott valamit a hajótestnek, mert egy léket ütött az oldalába.
*Közben oda is vitte a mágusnőt, s a tünde elmélyülten figyelte egy darabig a jelenséget, a mögötte vizet hordó emberek kavalkádjában, majd megint csak a férfihez fordult.*
- Jól van. Hogy hívnak?
- Rouhrnak asszonyom.
- Hölgyem. - * Mosolygott vissza Fang, hiszen jól tudta, mit jelent az "asszonyom" kifejezés az emberek népénél, és ő még koránt sem volt házas ember, de egyből folytatta is, vissza fordítva tekintetét a lékhez, ami a hajó test végénél volt található, és nem is volt olyan kicsike. Gyorsan ömlött be a víz, gyorsabban, mint azt kifelé hordhatnák.*
- Enyv kéne, és liszt, vagy homok, amiből egyfajta ragacsos anyagot készíthenénk. Meg hozzanak pár deszkát is.
A mágiámmal egy időre burkot húznék a résre, majd megszilárdítanám az enyvet.
De ez nagyon sok energiát emészt fel, mert egyszerre használok víz elemű és tűz elemű mágiát is, így csak egy esélyünk lehet.
Meg tudná szerezni?

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-17, 2:12 am

*A fájdalom gyengülésével máris tisztább volt Nen előtt a kép. Természetesen észrevették, hogy mit csinált, hisz nem volt ő annyira rejtett helyen, mint elsőre gondolta. Mondhatni kellő mennyiségű ember látta azt amit. Nem figyelve a zajra és pakolászókra körül fordult maga körül és körbe tekintett. A tekintetek, melyek út közben találkoztak az övével, amit jelen esetbe, egy léket kapott hajón a nyílt tengere, nem a leg biztatóbbak voltak. A hitetlenkedő tekinteteket látván Nen értetlenül állt előttük.*
- Tudod, te mit tettél…?
*Hallotta meg a kérdést miután tett egy lépést Nen, de válaszként egy egységes távolságtartás szemtanúja lehetett. Nem értette elsőre a célzást, majd egy apró bizsergés a fájlalt bordánál eszébe juttatta mire is célozhatnak. Eszébe jutott a madár, furcsállta, hogy nem hallja a többi madarat így tekintetét az égre emelte.*
~ Ó a francba…
*A többi madár, melyre emlékezetéből emlékezett az ég világon sehol sem volt a láthatáron. Kis aggodalommal töltötte el, de el is villant egy szempillantás alatt.*
- Mit nektek egy tollas szárnyas? Nem találtok másat?
*Néhányuk már elindult, de a kérdező még mindig ott volt.*
- Majd megtudod mit tettél. Majd ellátják a bajodat.
- Az enyémet? Biztosan nem!
*Nevetett Nen kárörvendően, amelyre a matróz csak köpött egy nagyot majd fújtatva tovább folytatta munkáját. Ekkor a hajó úgy döntött ledől egy kicsit, és meg is tette az ehhez szükséges első lépést. Megindult a dőlés. A hordók sokasága, melyek a túl oldalt voltak a hajó fedélzetén, természetesen segédkezni akartak a hajónak céljának elérésében, és a dőlés irányába csúsztak. Mivel Nen továbbra se nagyon mozdult el szemtanúja lett a tragédiának, ahogy a hordók egyike az egyik árbochoz csapódott, melyen, Nen világnézete alapján, két sült bolond volt kikötözve. Mivel nem látta az előzményeket, így ő csak egy vassal megtámogatott embert és egy hatalmas izmokkal rendelkező másik embert látott összekötözve. De a figyelmét nem is az éppen ott elcsattanó istenes pofon fogta meg, hanem a veszélyeztetett hordó, melyen az árboccal való találkozás egy apróbb, de igen veszélyes sérülést okozott.*
~A RUM!
~ Atyámuram… már megint a pia…
*Hangzott a hang belülről, de mint ha meg se szólalt volna. Nen sietősen szedte lábait és lépett oda a matrózhoz, aki tehetetlenül próbálkozik a számára talán lehetetlennel.*
~ Nincs benne elég motiváció!!
*Nen agyán átsuhanó mondat biztosítja, hogy rá hárul a hősi tett. Kellő motiváció számára a lassan de biztosan és szüntelenül csordogáló rum, arra elegendő, hogy odalépve egy gyors és a történtekhez képest, bár fájdalma felerősödik, de a nedű sikeres megmentésének mámora el is nyomja azt, hírtelen történő felkapás majd helyre tevés által a rum biztonságban tudhassa magát… a hordóban.*
- Hát barátom életeket mentettünk.
*Mondja örömittasan barátságosan megpaskolva a hordót.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Fang, Nen, Darthys, Alvor, Lothár//

*A kapitány nem sokat törődik a mágusnő nyegleségével. A büszkeségét már feladta. Legénysége nem tudja megmenteni a hajót külső segítség nélkül. Ha az elf képes rá, hát hadd tegye!
Odalent Rouhr, a matróz rohanvást indul meg, hogy beszerezze a mágusnak a szükséges hozzávalókat. Közben magában ismételgeti a nem is olyan rövid listát.
Azért mindent nem dobáltak még ki a raktérből, s ha kell, hát a szállítmány ládáiból is tör fel, hogy megszerezze az összes hozzávalót.
Így is beletelik azért némi időbe, de végül karjain egyensúlyozva a csomagokat megjelenik Fang előtt.*
- Hoztam mindent.
*Ahova kéri, oda teszi le, és aztán érdeklődve várja, hogy mihez kezd a megdőlő hajó oldalán a lékkel a mágusnő.
Amíg Nen segít a matróznak felállítani az alkoholos hordót, addig Alvor és Lothár továbbra is ott állnak az árbócnál, egyikük nekikötözve, a másik meg kapaszkodva. Van olyan hordó, vagy láda, ami épp hozzájuk gurult.
Nennek szerencséje van, hogy a kapitány elfoglaltabb annál, semhogy épp kedvenc háziállata után kutasson. Azonban a művelet közben apróbb reccsenés jelzi számára, hogy a sérülés, ha nem is teljesen, de kiújult. Kell idő, hogy hasson az elvett élet, mely ráadásul csupán egy madáré volt.
Flock az irányíthatatlanná vált hajó víz felett tartásán erőlködik.
Darthys és társai látványa csak azt juttatja eszébe, hogy a hajó és az utasok sorsa a kezében van és ő egyre kevésbé képes abban a kézben megtartani ezt a sorsot. Lassan kicsúszik belőle az irányítás.
Van persze néhány csónak végszükség esetére, de a hajó nélkül a nyílt tengeren, ki tudja mekkora távolságra a legközelebbi szárazföldtől nem az az első, hogy abba teszi át az embereket.
Odalent, a kabinban a fehérköpenyes melletti tiszt kinyitja a szemét. A mágus halovány mosollyal fogadja, s a felkelni készülő embert szelíden visszatolja az ágyba.*
- Még nem vagy elég erős. Pihenned kell. Épphogy életben maradtál.
*A vihar eközben elmúlik, már nincsenek hegynyi magas hullámok, sem vitorlákat tépő szél, van viszont süllyedő hajó, eltűnt, vagy sérült matrózok, és van valami, ami feltűnik a távolban.
Az aprócska pontból hamarosan nagyobb alakzatok bontakoznak ki, s az élesebb szeműek már láthatják, amint két hajó egymás közvetlen közelében ringatózik a Remény tengerének hullámain.
Kecses, hegyes orrú vízi járművek, egyikén fekete zászlók lengedeznek, s a két hajó között hágcsó van átvetve.
Szemmel láthatóan élet-halál harcot vívnak egymással, amire a vihar sem volt lényeges hatással. Talán már utána lepte meg egyik a másikat.
Az egyik hajóból lángok csapnak ki, s messzebbről is látható, ahogy a harc mellett egyesek a tűz oltásával foglalatoskodnak. Ilyen távolságból még nem látszik, hogy mindkét hajón szürkéskék bőrű, hegyes fülű harcosok küzdenek egymással, de hamarosan ez is láthatóvá válik, ahogy a két harcoló hajó legénységének tagjai is felfedezik Flock háromárbócosát, ami tántoríthatatlanul vergődik az irányukba.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-22, 7:44 pm

Rouhr készségesen hozta, amiket kért, nem is olyan sok időbe tellett őket elé tennie. Fang egyből a tárgyra tért. Keresett egy asztalt, vagy bármit, amit annak használhattak, s a hajótest oldalának döntve volt is egy. A helyére tették. Kicsit dülöngélt, és már úszott volna el a sodrás irányába, de a matróz meg fogta két kézzel. Jó erősen, hogy közben a mágusnő dolgozhasson. Letette a deszkákat és bekente őket az enyvvel, majd egy halk gyorsító varázslatot mormolt el saját nyelvén. Szerette használni azokat a varázsszavakat, amiket otthon tanult a szüleitől és a fehér elf bölcsektől. Amikor ezzel végzett, hiszen előzetesen lemérte a nyílást, amelyen befelé áramlik a víz, kézbe vette és szemmel rámérte a lyukra.
- Jó lesz.
Mondta ki félhangosan, magának. Rhour csak hümmögött, majd megkérdezte, hogy kell e még az asztal, vagy felvihetik. Fang csak bólintott egy „Jó, köszönöm.” kíséretében, s a matróznak passzolva a rögtönzött „foltot” a „posztóra” a nyílás elé állt. A következő mormogás, már hangosabb volt és egyáltalán nem nevezhető elhaló mormogásnak. Jól hallhatta a varázsigék minden egyes szavát a mellette álló, csak épp nem értette, mert énekszínű tünde nyelvén ejtette ki. Két kezével egy olyan mozdulatot tett, mintha szét akarná nyitni a vizet, és lám, tényleg ez történt. Lassan, de biztosan egy valóságos burok alakult ki kezük között és a lyuk között.
- Illessze a helyére a deszkákat.
Így is lett, s végül a következő varázslattal, mintha oda is tapadt volna a kis tákolmány. Már nem ömlött befelé a sós víz, elsodorva mindent. Végül Fang még hozzá tette, hogy szögezzék le a biztonság kedvéért, majd a szobájába vonult vissza…azaz akart. Csak akart, mert pár lépés után elhagyta az ereje. Sápadt arca pedig még a híresen fehér arcú tündék között is észlelhető lett volna.

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-23, 8:36 am

//Mese: A régi-új világ//

*Egy ideig még Alvort nézem, amikor a hajó egy kissé az oldalára dől néhány hordó felénk gurul és nálunk is állnak meg. Ekkor már elengedem az árbocot, mert a vihar egy ideje el állt. Látom, hogy az egyik matróz megpróbálja felállítani azt a hordót amiből ömlik az alkohol egy fekete ruhás ember segít neki felállítani. Oda fordulok Alvorhoz és meg szólítom. -Már kikötözheted magad elmúlt a veszély!- Mondtam Alvornak majd én is elkezdem fel állítani a hordókat amik a közelembe vannak.
Miközben a hordókat állítom fel messze a tengeren látok valamit, de eleinte nem tudom kivenni, de amikor közelebb érünk látom, hogy két másik hajó az és úgy látszik, hogy egy más ellen harcolnak és a hajónk még feléjük is tart, mert irányíthatatlanná vált. Valahogy érzem, hogy ebből nem fogunk jól kijönni ezért kihúzom a kardomat a tokjából arra az esetre, ha harcra kerülne sor. ~Nem hiszem, hogy elkerülhetjük a harcot, úgy látszik az istenek most nem lesznek velünk mint a viharnál.~ Mondtam magamban, miközben a másik két hajót nézem.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-02-23, 11:35 am

* Ahogyan meg volt az üdvözlés, úgy meg is volt annak a nem tetszés nyilvánítása.
- Öj... - Lepődött meg Alvor, amint egy ütést érzett az arcán. Nem mintha fájt volna, na de ha az vas, akkor lehet akármennyire erős az ember, azt azért csak megérzi.
Megfordul az ütés irányába és meglepődve látta, amint a nem éppen mosolygós kedvű Lothár elmondja ennek az ütésnek az okát.
A fölé tornyosult Alvor nem tesz semmit, a célzást azt megértette. Egy ideig farkasszemet néztek, majd Lothár elvonul és otthagyta Alvort.
Elengedte a bárdja markolatát.
Fejébe vette, hogy legközelebb akkor "úriemberként" szólítja meg vagy sehogy, de ha ezt el játssza még egyszer, akkor kettőbe hasítja ezt a vasembert. Persze, ezt addig nem teszi meg amíg nyomós okot nem ad rá.

A vihar lassan kezd alábbhagyni, de nem fogadja éppen jókedvvel azt, hogy a hajótestbe betört a víz. Ha tovább ömlik, elárasztja a többi kabint, az élelemnek annyi, az emberek bent ragadnak és egy nagyobb megerőltetés hatására akár ketté is törhet ez az ócska, átkozott hajó. Ami nem lenne jó.
De mivel Alvor nem értett a mágiához, nem ment oda ahhoz az emberhez, inkább a másik jelentkezőt várta meg, aki nem más volt mint...
- Hm? - Nézett Alvor a szürke köpenyesre, aki odarohant. Őt látta, dolgozott is vele egy kis ideig és bár voltak idegesítő és maceráns pillanatai, élvezte a társaságát. Jó volt, hogy a hajón láthatja.
Miután a tünde bement a hajó gyomrába, azután saját testi épségével kellett foglalkoznia: Időközben a fedélzeten egyre nagyobb lett a felfordulás, mivel a nagy hánykolódásnak köszönhetően ami mozdítható volt, az mint elkezdett ide-oda dülöngélni, repülni. Értendő ez a hordókra is, amiben az aranyat érő sör, bor, rum és víz volt meg ki tudja még micsoda. Egyik majdnem el is találta Alvort, ha az nem hajon el előle.
Egy ideig "elszórakozott" azzal, hogy kerülgesse a hordókat, utána viszont egyre jobban kezdett elmúlni Hodvarnak a dühe és így a tenger is megszelidült. Azomban valamire Alvor felkapja a fejét, mintha az eloszló ködből mintha látszódna is valami. Nem tudja mi az.
- Már kikötözheted magad elmúlt a veszély! - Hallja Lothár szavait.
- Tudom... - Mondja Alvor rá sem nézve. Még mindig azt a pontot figyelte, de akármennyire erőlködött, akkor sem tudta kivenni, hogy mi az. Inkább kikötözte magát és segített a matrózoknak a hordók felállításában és elhordásában.
Nem kellett sokáig várnia arra, hogy észrevegye a két hajónak a közeledését. Lothár is figyeli, Alvor a hajó elülső felébe megy, hogy jobban lássa: Két harcoló hajóhoz közelít a hajó, ami azt jelenti, hogy vagy beszállnak és odaállnak az egyik oldalhoz, vagy amilyen gyorsan csak tudnak megpróbálják kikerülni a hajókat.
Alvor a harcra szavazott.
- He, he, heee! - A mellére csapott mint a két kezével, ezzel jelezve, hogy készen áll. ~ Móka lesz itten'! ~ *

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Fang, Lothár, Alvor, Darthys, Nen//

*Fang varázslata sikeresnek mondható. A víz nem tör tovább befelé a résen, s a matrózok derékig a vízben állva támasztják meg a bezárt résnél a deszkákat, s ha már ott tartanak, még egy ötlettől vezérelve gerendákat hoznak, újabb deszkákat, ki tudja honnan, majd próbálják megerősíteni a réseket. A vízzel így is tenni kell valamit, s eközben csak feltűnik nekik, hogy a varázslónő fehérebb a szokásosnál. Rouhr már egy újabb fordulójánál kapja el a nőt, hogy aztán a hóna alá nyúlva, egy ötlettől vezérelve, ha Fang hagyja, a fehérköpenyes mellé kísérje a kabinba.
Ha belépnek, az öreg mágus menten felpattan, és a nőt ülteti le maga helyett.*
- Ehh…hm….mekkorát varázsolt kegyed?!
*A tiszt is ismét felemelkedne az ágyában, de a fehérköpenyes szelíd tekintetével találkozva, tartva az újabb korholástól, inkább visszaheveredik az ágyba.
A mágus Fang homlokára helyezi tenyerét, miközben meleg tekintetével a nőébe pillant, mintha kiolvasni akarna belőle valamit, pedig a mágus szívében is kétségek vannak, mert életek múltak, múlhattak korábbi nagy varázslatán. Még most sem érti, hogyan fajulhatott el így. Korábban ilyen sosem fordult elő.
Eközben Alvor és Lothár egyenként állítgatják fel a hordókat, amelyek egy részét, miután a matrózok kopogtatással, vagy épp a fedél felnyitásával meggyőződtek róla, hogy nem létfontosságú a tartalmuk, egy az egyben a hullámok közé vetik.
Más részüket pedig átrendezik olyan helyekre, ahol egy, vagy két fal is tartja őket.
Flock többször is közbelép, megállítja egy-egy hordó kidobását, másikra pedig egyértelműen rámutat, hogy „ki vele”!
Ahogy a kapitány is megpillantja a távolban a hajókat, elfehéredik az arca. Sebesen végiggondolja magában, mije is van.
Van tehát egy süllyedő hajója, ami már oldalára is kezdett dőlni, lényegében kormányozhatatlanul sodródik a csatázók felé.
Van, ki tudja hány matróza, akiknek azért akadnak fegyvereik, hiszen a Tagana-öböl környékén vannak kalózok is, akik előszeretettel csapnak le a kereskedelmi hajókra, de ezek egy része talán már meghalt a viharban, más részük megsebesült, nagy részük pedig a hajót igyekszik menteni.
Vannak kalandorok, akik nem tartoznak az irányítása alá, van két, vagy esetleg három mágusa, akik még kevésbé.
Viszont ő is tisztában van vele, hogy elkerülni nem lehet a találkozást az idegen hajókkal. Azzal is, hogy ha nem áll egyik mellé, az ő hajója lesz a szenvedő harmadik, akivel talán mindkét hajó elbánik.
És van pár katona is a fedélzeten, de őket nem is ő fizeti, így jó eséllyel nem engedelmeskednek neki. Viszont ha nem tesz semmit, nos… annál rosszabb választása nem is lehet.*
- Figyelem! Aki nem dolgozik a hajón, mindenki…fegyverbe!
*A matrózok egy része, aki eddigre végzett a hordók, ládák rendezésével, már rohan is előkaparni a fegyvereket. Flock, amikor visszatérnek, már adja is a parancsokat.*
- Kátrányt elő, hozzátok ki az egyik tartalék hordót! Íjakat, nyilakat melléjük! Ha harcolnunk kell, nem adjuk olcsón magunkat!
*A kapitány a kalandorokhoz fordul.*
- Számíthatok a támogatásotokra, ha harcra kerül a sor?
Olyan népek ezek, amilyet sosem láttunk, de a két hajó harca olyan, mint amikor mi harcolunk kalózokkal. Volt már részem benne.
Választani kell, ha tehetjük, odaállunk az egyik hajó mellé. Jelenleg kormányozhatatlan, így nem tudunk majd manőverezni közben, lehet, hogy csak rövid harc lesz.
*Köp egyet, miközben ő is előhúzza kardját.*
- Ha egyikük kalóz…a másikat kell választanunk.
*Flock tudomásul veszi a kalandorok szavait, ha válaszolnak, de ha nem, akkor csak az előkészületekkel törődik.
Eközben a két hajó mind közelebb kerül, s már látható, hogy egyikükön lángok csapnak fel, s nem a fekete zászlóson.
Mindkét hajón nagy a sürgölődés, úgy tűnik, a fekete vitorlás legénysége támadott rá a másikra, csáklyák kapaszkodnak a két hajó között, kötelek feszülnek és a harc leginkább a másik hajó fedélzetén folyik.
Amikor a két jármű már a közelükbe ér, úgy haladnak el, hogy a támadó hajó oldala mellé érkezik a lanuriai háromárbócos.
Flock ekkor adja ki a parancsot.*
- Támadás!
*Az íjászok belemártják nyilaikat a kátrányba, majd az időközben előkerült fáklyákba és célba veszik a feltételezett kalózhajót. A két hajó oldala egészen közel kerül egymáshoz és az első szürkéskék válasz is megérkezik. Csáklyák repülnek Flock hajója felé is, valamint néhány a lanuriai hajóról is, és amikor elég közel érnek, felfegyverzett szürkéskék bőrű, hegyes fülű lények ugrálnak át.
Senkinek ne legyen kétsége, nem kispályás harcosok, igen értik a módját annak, hogyan kell ölni és rabolni!*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-03-02, 11:44 pm

//Mese- Vadalan //

*Akármennyire is volt a tett hősies a halk recsegés a borda gazdájával is tudatta, nem éppen egy jól átgondolt cselekedet volt az, ami végül végre lett hajtva. Lényegében „épp” eszére hallgatva úgy dönt, jobbnak látja, ha elhagyja a fedélzetet, és inkább lemegy a hajó aljába ahol felébredt, hátha volt nála valami, amit magával hozott oda ahova lehet, hogy nem is akart, hisz emléke egy szál sem volt a hajóra kerülés okáról vagy éppen annak folyamatáról. Ruhája vizesen tapadt rá és hiába tartozott a meggondolatlanok csoportjába, annyira azért nem volt hülye. Ingjét nyomban le is vetette majd derekára kötve elindult a hajó belsejébe közben kikerülve azokat, akik éppen felfelé tartottak és a feleslegesnek vélt dolgokat vitték vesztő helyükre. A hajó alsóbb szintjein nem a fent tomboló vihar mindinkább a hajó valamely pontján betörő víz okozott gondot. Bordájára való tekintettel most már kissé óvatosabban mozgott, de ha egy ajtón szembe jött vele valaki, nem törődve semmivel áttrappolt az ajtónyíláson. Igyekezett mindenhova benézni, hátha bódulatos állapotában esetleg szétszórta értékeit. Így került elő dragonise az egyik falból, és geminije egy zsák oldalából került elő. Már csak kabátját kellett, melyre úgy emlékezett előző nap még rajta volt, bárhol is volt az. Hosszabb keresgélés után az is előkerült végül. Csak éppen felkapta magára és már ment is volna tovább, amikor látta, ahogy egy nő, láthatóan erejét vesztve, közeledett a föld felé. Már éppen ugrani akart, hogy elkapja, amikor azt már megtette helyette más. A mozdulat azért megtette a maga hatását, és bordái ismételten megmutatták helyüket.*
~ Ez így nem lesz jó. Megtennéd, hogy nem vágod tönkre ismételten a testemet?
~ Cch… még hogy a te testedet, engemet is ugyan úgy megillet.
~ Ha így folytatod, TE szenvedhetsz vele…
*Azzal csend lett. Orra alatt elmotyogott néhány nem éppen szép szót, majd fejét vakargatva körbenézett.*
~El kéne intézni ezt a bordát, különben egy hasztalan féreg leszek csak. Az meg nem jó. A fene… egy fehér mágus kéne.
*Továbbra is csak fejét vakargatja jobb híján, de körbetekintve észreveszi, hogy a nőt időközben elvitték. Nem igazán akar többet foglalkozni vele, annál inkább azzal, hogy, hogy találjon egy fehér mágust, aki kedvesen akarattal vagy akaratlanul de akkor is segít rajta.*
- Megvan!
*Jön hírtelen a felismerés. Egy pillanat volt az, amelyben eszébe jutott az a furcsa érzés, amikor még a hajó fedélzetén volt. A helyet még most is körüllengte az erős varázslat szinte bántó tisztasága.*
~ Csak meg kell keresnem a kiinduló pontját!
*Gondolta, majd elindult egy találomra kiválasztott irányba, hagyva, hogy érezze a fehérmágia erejét. Rövidesen egy ajtóhoz ért ahol szinte élt a fehér mágia még.*
- Ehh…hm….mekkorát varázsolt kegyed?!
*Hallja a kiszűrődő hangokat, majd rá az esetleges választ is. Nem ront be. Van egy sejtése, hogy az előbbi nőt is ide hozták. Annyira úriemberség pedig még van benne, hogy nem ront be. Majd megvárja, míg valaki kijön. Legalábbis vár néhány percet.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-03-03, 10:55 am

//Mese: A régi-új világ//

*Előszr egy vihar utána meg egy tengeri ütközetbe kerülünk, kezd már elegem lenni a mai napból nem lehetet volna egy gondok nélküli nap, ezek útán többet nem megyek fel egy hajóra sem. Rátekintek Alvor és látom róla, hogy nagyon várja a harcot ami jönni fog hamarosan. ~Remélem jól fogunk kijönni belőle, mert így kisebbekaz esélyeink, mint a másik két hajónak.~ Mondtam magamban miközben a másik kezembe veszem a buzogányomat és felkészülök a harcra. Közben a kapitány parancsokat adki az embereinek és hozzánk is szólt a kapítány. Számíthatok a támogatásotokra, ha harcra kerül a sor? kérdezte tőlünk, én erre ezt válaszóltam. -Nem hinném van választásunk ebben a helyzetben, szerintem az ellenségeink nem tesznek különbséget köztünk.- fejeztembe a mondamdóm a kapítány további szövegét már csak hallgatom, de kiveszem bellőle, hogy olyan lények vannak a hajón amikkel nem találkozot az életében és azt még, hogy ha kalózok vannak itt akkor ellenük harcolunk és kisegítjük a másik hajót. Miután befejezte a mondandóját a hajók felénézek és várok arra mikor kezdődik a harc. A két hajó közül úgy látszik hogy a fekete vitorlást az ami megtámadta a másikat szóval nagy valószinüséggel ők lesznek az ellenségeink. Amikor közel értünk a két hajóhoz pont a támodó hajó mellé kerülünk, ekkor adja ki a parancsot kapítány a támadásra az íjászoknak. De az ellenségeink is küldenek néhány csákját a hajóinkra és néhány szürkéskék bőrű lény ugrál át felfegyverzetten. Ey kissé meglepődük a kinézetükön, de inkább a harcra koncentrálok és ki is szemelem az egyik lényt. Elkezdek felé rohamozni és kardommal lesújtokrá, amikor elég közel érek, de ezt kivédi a fegyverével, de ekkor csapok le a bal kezemben lévő buzogányommal a mellkasára ezzel megtörve az egyensúlyát és védelmét ezután még átszúrom a kardommal is ezzel végzek vele. Gyorsan kihúzom kardott a testből és kissé visza hátrálok jobb helyzetbe kerüljek a következő ellenfelemmel szemben. *

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

Mese: A régi-új világ, Lothár, Alvor, Darthys, Fang, Nen//

*A fekete zászlós hajó legénysége a másik vadalan hajó mellett Flock sérült hajóját is megcsáklyázza és át is szállnak rá. Az íjászoknak is hamarosan a támadó idegen harcosokkal akad dolguk, ugyanis kevesen vannak ahhoz, hogy a többi lanuriai meg tudja védeni őket és zavartalanul lőhessék tovább az ellenséges hajót, vagy annak legénységét. Nagyon úgy tűnik, hogy a harc hevében sem Flock hajóján, sem a vadalanoknál nem számít a másik fél faja. Talán békésebb körülmények között lenne helye óvatoskodásnak, ismerkedésnek, de ebben a helyzetben nincs.
Az első matrózok már elesnek, miközben Lothár legyőz egyet a támadók közül. Van azonban olyan, aki a helyére áll a harcban. Két egyenes kardot forgat, s a csaknem félmeztelen kék bőrű harcos vibráló izomkötegei jól mutatják, hogy milyen könnyedén bánik a két meztelen pengével.
Ha előbb Lothár támad, akkor egyik pengéjével felfogja a támadását, s a másikkal megpróbálja úgy félrevezetni az evolyrani nemes másik fegyverét, hogy közben végig érintkezik vadalan kardjával.
Ám eközben már azon dolgozik, hogy a páncél valamelyik résébe döfhessen a penge hegyével.
Ha Lothár védekezni készül, akkor a vértes harcos mindkét fegyverét igyekszik a sajátjaival kiiktatni, de a végcél ugyanaz marad. A résen keresztül súlyosan megsebesíteni az ellenfelet.
Alvorra, mivel láthatóan az egyik legnagyobb darab az összes matróz közül, mindjárt ketten támadnak. A hatalmas barbár kap egyet, aki tőrét hajítja mellkasa felé, majd kardját kapja két kézre és úgy rohamoz, meg egy másikat, aki egy ostort ránt elő. Ez az ostor apró, de éles pengékben végződik, s már hasítja is a levegőt, hogy belevájja magát a barbár testébe. A vadalan másik kezében egy tőrt tart.
Darthysnak is jut egy vadalan, s a szürkéskék bőrű harcos nem teketóriázik sokat. A sárkányra támad szemből, viszont az utolsó lépésnél oldalra mozdul és mozgásában szúr egyenes, de könnyű kardjával Indoril gyomra irányába.
Odalent is érezhető, hogy megváltozik a hajó mozgása, s a küzdelem hangjai is lehallatszanak, ahogy az is, hogy a lenti matrózok próbálják továbbra is kipumpálni, s kimerni a vizet a hajó testéből, bár néhányan már fegyvereiket is előkapták a fenti gyanús lárma hangjaira.
Fang a székbe roskadva el is veszíti eszméletét, s a fehérköpenyes mágus érezhetően meglepődik. Rögtön látja, hogy elf varázslónővel van dolga, ahogy azt is, hogy csupán a benne rejlő mágiát használta erején felül.
Pihenésre van szüksége, semmi másra. A tiszt a harci zajra kelne is fel, de az öreg mágus ráripakodik.*
- Ha élni akarsz, tiszt uram, tartsd be az utasításaim. Nem akarhatod, hogy felkészületlenül csak újabb áldozat legyél odafent.
*Közben a fehérköpenyes az ajtó felé igyekszik. Gondolatban egy védőpajzsot húz maga elé, s mielőtt kinyitná, kezével végigsimítja az ajtót.
Csak ezután tárja ki az ott álló félmeztelen mágus előtt.*
- Segíthetek?
*Az első támadók eközben hátraszorítják Flockot és a katonákat is, akik időközben már bekapcsolódtak a küzdelembe. A kapitány már riasztaná a lent tartózkodó matrózokat, de addigra az első vadalanok el is indulnak lefelé.
Egy épp Nen mellett jelenik meg, s már emeli is fokosát, hogy bezúzza vele a félmeztelen, fehér bőrű idegen koponyáját.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-03-03, 7:18 pm

* A hajó egyre csak közeledik, szinte Alvor már tisztán látta, hogy ki-kit öl és hogy azok a bizonyos lényeknek milyen a fegyverzete, ruházata és a bőrük színe. Ezek a lényeknek szürkéskék volt a bőrük, tehát nem ide valósiak voltak. Annyira nem is kívánkozott neki most ismerkedni velük. Maximum a harcmodorukra volt kíváncsi, amit hamarosan meg is kapott tőlük.
Miközben a korlátnál a hajót figyelte, hallotta mögöttük a hajókapitány, Flock hangját:
- Számíthatok a támogatásotokra, ha harcra kerül a sor? Olyan népek ezek, amilyet sosem láttunk, de a két hajó harca olyan, mint amikor mi harcolunk kalózokkal. Volt már részem benne. Választani kell, ha tehetjük, odaállunk az egyik hajó mellé. Jelenleg kormányozhatatlan, így nem tudunk majd manőverezni közben, lehet, hogy csak rövid harc lesz. - Mondta a kapitány. Alvor megfordult és mosolyogva válaszolt.
- Egyet értek vele. Ugyan nincsen választásunk, de segédkezek a védelemben. Volt már részem tengeri csatákban ifjú koromban, így öreg medveként kijelentem, hogy ez a harc nem csak rövid, de az utolsó harcuk lesz a támadóknak. - Majd ismét a mellkasára csapott.

Alvor kivont csatabárddal, Bunkóval a kezében várta a támadókat a fedélzeten lévő harcosokkal együtt. Nemsokára a kapitány kiadta a parancsot az íjászoknak, hogy tüzeljenek ezzel egy kisebb nyílzáport zúdítva atámadókra, akik közben a csáklyázással voltak elfoglalva. Volt akit eltaláltak a nyilak, volt akit nem, de azokat Alvor, Lothár és a többiek fogadták.
Alvort pár pillanat múlva ketten rohanták le.
- ARRRRRR!!
A felé repülő késtől elhajolt, majd aminmt meglátta a felé pörülő, késes ostor végét, azt Bunkónak nyelével fogta fel, ami rátekeredett. Alvor megrántotta, mire az azt tartójának kicsúszott a kezéből.
Rögtön másik pillanatban, Alvornak éppen, hogy ideje volt a csapás kivédésére, ami a kardot forgató kék bőrűtől jött. Visszakézből Alvor Bunkónak a végével vitt be egy ütést a kék bőrű arcára.
Amikor az megtántorodott Alvor egy hatalmas suhintásal elszellte a lábait, majd egy másik vágással a fejét is kettéválasztotta.
Most következett a másik vadalani, aki egy tőrrel rohant felé, hogy az egyenlőtlennek látszó küzdelemben megpróbálja legyűrni Alvort.
Alvor egy vízszintes suhintással üdvözölte, de a vadalani meglepő gyorsasággal ugrott el a bárd elől, balra.
Alvor hátrált egy lépést. ~ Gyors, nem szabad hibázni. Valahogy ki kell játszanom őt. ~ Gondolta.
A vadalani felé suhintott, ami elől Alvornak sikerült kitérnie, de a vadalannak is sikerült Bunkó válaszcsapása elől. Alvor azt nem akarta volna, hogy kijátssza a lassúságát, így picit feldobta a "játékot": A nyélről egy suhintás után gyorsan lecsavarta az imént rátekerődött késes ostort, majd amikor közel ért a vadalani, odacsapott, hogy egy adott ponthoz szorítsa vissza a vadalanit.
Ugyan a vadalaninak sikerült kitérnie a csapás elől, hátrállt is pár lépést, de pont ez okozta a vesztét: Figyelmetlenségében megbotlott egy hordóban és elesett.
Több alkalma nem volt felkelni, mivel Alvor bárdja nyomban kettévágta a hasánál a vadalanit.
A kalózok között olyan, hogy az ellenfél tisztelete, a becsületesség és a tiszta harc, olyan nem létezett. Itt az nyert aki, kreatívabb és okosabb volt a másiknál. Ehhez néha szükség volt más eszközökre is a régiek mellett.

A többi, rá támadó kalózzal is hasonlóan bánt el, de az ostorral a nagy részüket inkább csak megsebezte. Mindenesetre, a vadalaniak egyre többen lettek a hajón és hamarosan már minden alkalommal két ellenfél jutott Alvorra. ~ Két hajóval csatázni egyszerre nem fognak tudni. Ki fognak merülni a katonákból és akkor egyre jobban visszaszorulnak. Addig viszont amíg tart a túlerejük, ki kell tartani. ~ Gondolta, és már vetette is rá magát a következő kiszemeltjeire. *

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-03-10, 8:20 am

//Mese: A régi-új világ//

*Nem kellett sokat várni, hogy egy újabb ellenséggel kerülök szemben, egy két kardot forgató kék bőrű lénnyel. Nem veszem túl nagy kihívásnak az ellenfelemet gyorsan végezni akarok vele, ezért támadásba lendülök és megemelem a kardomat roham közben. Amikor lesújtok rá azt kivédi az egyik kardjával, de a másik kardjával már felé is támad, úgy látszik a páncélom gyenge pontját akarja támadni. Ezért úgy döntök, hogy alulról ütök a buzogánnyal, hogy védve maradjon a kezem gyengébb részeit és állkapcson csapom az ellenségemet. A kardja eltalál, de csak súrolta a páncélomat, de már nem fog többet támadni, mert a csapásomtól egyből földre került, gyorsan mellkason szúrom még, hogy ne keljen tovább foglalkoznom vele. Körbe nézek és látom, hogy a kapitányt és a katonákat is hátra szorítottak a támadok. ~Nem túl jó a helyzetünk sokkal többen vannak, mint mi.~ Gondolóm magamban, de még nem vesztettünk a túlerő nem mindig jelent győzelmet, meg most a másik hajóval is foglalkozniuk kell így még van esély a győzelemre. De jobb lesz most ha a harcra koncentrálok, meg még közel sincs vége az egésznek. Elindulók a kapítány felé, hogy kisegítsem a harcban, mert nem nagyon fényes a helyzete.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Alvor, Darthys, Lothár, Fang és Nen//

*Flock hajóján a küzdelem változékonyan folyik. Mivel Alvor előretört, így a háta mögött és körülötte is vadalanok harcolnak lanuriai harcosokkal.
Azonban akad olyan, akivel nem számol. Bár a háta mögül érkező támadást még hárítani tudja, s a vadalan elsődleges fegyverét is elveszíti, azért még nem tekinti befejezettnek a harcot. Egyik erős karjával a hatalmas barbár nyakát szorítja, másikkal a kezébe kaparintott tőrt vágja a barbár vállába, hogy az beakadjon Alvor kulccsontjába is.
Szemből is érkezik még kettő, akik menten a méretes ellenség combját és hasfalát támadják, egyikük kardjával, másik pedig két gyilokkal igyekszik villámgyors mozgásával közel kerülni, s ha lehet, halálos sebet okozni. Már tudják, mekkora dicsőség lesz ez a harcos annak a vadalannak, aki legyőzi.
A harcban Darthys jól védekezik, mégis sikerül neki egy vágást elszenvedni a hasfalán. Szerencséjére az első döfési kísérletet sikeresen kivédte.
A harcban talán segítségre szorul, ha maga nem bír el ellenfelével.
Lothár ellenben meglepően könnyedén győzi le újabb ellenfelét, ami után már a kapitány segítségére próbál sietni. Szinte teljes testét borító páncélzata azonban feltűnővé teszi a harcost. Már Alvorral egyenértékű ellenféllé lépett elő a vadalanok között.
Kettő újabb vadalan szemeli ki őt. Egyik hasonló fokossal támad, mint amivel Nen ellenfele a hajótestben. Ez a fegyver képes arra, hogy átüsse a fémlemezt.
Másikuk egy a hajón fellelt keresztrudat kap fel, ami korábban az egyik árbócon tarthatta a vitorlát. Azzal kezdi el tolni Lothárt, a törött rudat a hasán lévő páncéllemeznek nyomva. Talán egyenesen az egyik korlát felé.
A matrózok becsülettel helytállnak, de ez nem az ő napjuk, számbeli hiányosságaikat nem tudják bátorsággal ellensúlyozni. A kapitány levág egy vadalant, majd mikor annak gyomrába merülő kardját felrántja, a kék harcos vére beteríti arcát. Az első tagjai legénységének ekkor érnek fel a hajó aljából. Egyikük már a Nenre támadó harcost is elintézte fokosával együtt, miközben a fehérköpenyes Nen hóna alá nyúlva berántja a mágust maga mellé, s becsapja az ajtót utána. Most jön el az ideje az előbb ráolvasott igének. Az egy darabig feltartja az esetleges újabb támadókat.
Talán Fang is megrebbentheti már pilláit, miközben a fehérköpenyes egyenesen Nen szemébe néz.*
- Nincs túl jó bőrben…
*A tiszt a fejét fogva néz végig az összeverődött társaságon. Lassan tényleg ispotály lesz a szobájából, míg ő inkább odafent harcolna a hajóért.
Eközben a feketezászlós hajó legénysége a másik megtámadott hajón hátrálni kezd. Az ottani legénység hasonlóan képzett vadalanokból áll, s az a harc sem kevésbé öldöklő, mint Flock kapitány hajóján.
Azonban a lanuriai háromárbócoson még ennek nyomát sem lehet látni. A vadalanok túlerejét ebben a pillanatban nem képes megtörni az erősítés a hajó gyomrából.*

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-03-16, 12:05 am

// Mese: A régiíúj világ //

*Éppen neki akart esni az ajtónak a benti némaságot hallván, mikor kitárult előtte az ajtó. Nála egy kevéssel alacsonyabb, még jó erőben lévő, de már ősz hajú öreggel állt szemben.*
~ Ez a vén satrafa volt az aki végrehajtotta azt a mágiát?
~ Lehet, hogy vénnek vén, de ereje nem kicsi. Te is érzed nem?
~ Erre a bűzre gondolsz?
~ Nem a jácint illatára!
~ Mi van?
~ TE marha! Persze, hogy arra gondoltam. Átitatja a haja száláig mindenét a fehér varázslat! Nem kispályás!
~Azt én is érzem!
-Segíthetek?
*Nen az arcán megjelenő fintort nem igazán tudta leplezni. Valamiért soha sem bírta a fehér köpenyesek varázslatainak aromáját. Sose szerette a harangvirágok fojtogató mámorát.*
- Asszem van egy-két repedt bordám, és a fentről leszűrődő hangokat ismerve, ilyen csontokkal nem sok hasznom van.
*Szavainak végére érve már hallotta a hangokat, amik egyre csak közelebb másztak, mg ott termettek mögötte. Már fordult volna, mikor az öreg keze alá nyúlt és már nem a kék bőrű ellenfelet, mindinkább egy zárt ajtót látott maga előtt, amin végül csattant a fegyver, amit neki szántak. A mozdulat akármennyire is volt védelmező és életmentő, a rántás megtette a hatását, s a bordák apróbb recsegéssel jelezték hordozójuknak, hogy nincsenek jó állapotban. A nyomás keltette fájdalom hangot is adott magának, így Nen száját egy apróbb káromkodás hagyta el, de tényleg csak az az apróság amely egy egész vendéglőt képes kiborítani vödröstől. Az öreggel szembefordulva érezte, hogy a vér kifut belőle és kapaszkodó után kell néznie mihamarabb, ha nem akarja megismerni közelebbről a hajópadló erezetét. Határozott, átható, fekete tekintete most jelentéktelenül csillogott.*
-Nincs túl jó bőrben...
*Nen csípős megjegyzése, amely fejben már gyönyörűen megfogalmazódott, de arcán elhelyezkedő beszélőkéje mozdulatlanságának köszönhetően, ezúttal elmarad. Annyira azért ő sem volt hülye, hogy ne tudja. Az ő által annyira utált gyöngyvirág mámor hamarosan az ő testét is át kell járnia, ha túl akarja élni a kis hajókázást.*

//megint bocs a késésért... kicsit sok a gond Smile

//

Tárgy: Re: A Remény tengere 2013-03-16, 2:00 pm

Csak a csend, csak a fájdalom mentes szenvedés, majd szép lassan hangok szűrődtek belülre. Mintha a fejében képződött volna, és valamiféle manók, vagy tündérkék repülnének körülötte. Halovány szárnyaikkal, melyek olybá tüntették őket, mintha minden pillanatban ketté törnének ide-oda cikáztak előtte, és el-el hullattak parányi méretű porszemeket. Mintha lassan maguk is darabokra esnének, de nem törődtek ezzel, csak mentek előre. A maguk határozta furcsa helyre, a maguk bizarr mozdulataikkal. Szeretett volna utánuk menni, azonban a hangok, melyek egyszer már elérték, most újra megszólaltak a fejében. Nagyon közel, és mindent hallott, szinte látni vélte őket, pedig szeme még csukva volt. Feje lecsukódva, teste görnyedten hajolt előre a kis székben, melyre a matróz és a mágus együttesen helyezték el. Kimerült, de ez nem valami olyasmi, amit le lehetne tudni egy ilyen szóval, hogy kimerült. A varázslat másmilyen, mintha kifárasztottad volna magad az erődben, favágással, és most az izmaid lázasan remegnek, te meg szeretnél lefeküdni a fűre kicsit, és aludni, aludni amíg csak lehet. A varázslat az elmét erőlteti meg, és ekkor olyasmik is történhetnek, amiket senki nem akart. Ilyen volt ez is. A hajó rázkódott a viharos tengeren, három hajó legénysége harca folyt odafent, Fang pedig csak ült a székében, mígnem végül ki nem nyitotta a szemét. Előbb csak lassan rebegtek meg a szempillái, majd a másodperc törtrésze alatt pattantak fel. Rámeredt a sötét hajú, fekete nadrágba burkolózó, fedetlen felsőtesttel rendelkező férfire. Rámosolygott. Mosolya azonban inkább volt gyilkos, mint kedves, sőt…egész biztos gyilkos volt. A tekintete elsötétült. Ködös, szürkés tekintetét belemélyesztette a férfiéba, és teljes nyugalommal állt fel. Nah igen. Felállt, de nem úgy ahogy azt a helyzet megkívánta volna. A hajó ide-oda csapta utasait, s a hirtelen jött harag is vándorolt az egyik alanyról a másikra. A fehér köpenyes mögé meresztette tünde szemeit, az ajtóba mélyedt fegyver tulajdonosát kereste, de úgy néz ki az még a másik oldalt maradt. Jobb is így.
- Nincs túl jó bőrben....
Nem volt túl nagy a hely, de Fang mintha nem is foglalkozott volna vele, felkapta a letámasztott dárdát, majd minden teketória nélkül szúrta át azt az ajtón keresztül a kékségbe. Bárki lehetett volna most az aki rájuk mert törni, halni fog, és ha nem ettől, akkor az istenek óvják, mert az rosszabb lesz. Neki sokkal rosszabb.
Már ami Fangon múlik.

» A Remény temploma
» Keleti szeglet, a Remény tengerének partja