A Remény tengere

//Mese: A régi-új világ//

*Vissza tér a küldöttünk és szavai alapján úgy látszik nem lesz semmi gond, mert már megindultunk a kikötő felé, de észreveszem, hogy madarak hada repül el a kikötő felet, de ezzel nem törödők sokáig. De fel figyelek még az ideges helyiekre akik aggodalomra adnak, de úgy a helyi katonák vissza tartják az ideges helybelieket.
Én is úgy döntök, hogy én is csatlakozok a kapitányhoz még időben oda érek a csónakokhoz, mielőtt még elindultak volna. Amikor partot értünk akkor láttam igazán milyen nagy tömeget tartanak fel, nem tudom mit csináltak azok a lanuriaiak akik ide kerültek valahogy, de nagyon felidegesítette a helyiket.
Végig is hallgatom a kapitány beszédét Omarral, majd figyelem amikor Omar magához hívat egy őszülő hajú vandalaninak akik elvezet minket egy dombra, ahol léghajók várnak minket hogy tovább mehessünk.

//Mese: A régi-új világ, Darthys, Alvor, Lothár, Nen//

*Egy léghajóba kerültem a barbárral és másik két lanuriaival, rajtuk kívül még 4 vandalan harcos és egy pilóta van a léghajón. Kissé aggódók a repüléstől, mert soha életemben nem voltam léghajón és én jobban szeretek a földön lenni nem légben. Kis idő után meggyőztem magam, hogy nem lesz semmi gond és meg is nyugodtam mire felszálltunk. Innen fönt igen jól belehet látni tájat és észre is vesszem, hogy a távolban valami nagy fekete füst száll az égen és lángokban álló erdőt is és apró vörös repedéseket a földben.
~Valami nincs rendben ezen a helyen, de ahogy látom távol esik a célunktól, de akkor se tetszik ez az egész!~Gondoltam magamban, majd félre nézek, ekkor történt, hogy a madarak meglékelték ez egyik a léghajót, de ahogy látom nem lesz gondjuk a leszállással. -Nem gondoljátok, hogy nincs valami rendben arra nekem nagyon nem tetszenek azok a fekete füst tömegek ott nyugatabra.- Mondtam a három lanuriainak. Egy órás utazás után meg érkezünk egy megtépázott városban úgy tűnik nem olyan régen történt az egész lehet, hogy emiatt nem szeretnek minket. A léghajók egy tér felé kezdenek ereszkedni és már látom, hogy sok fegyveres vár minket. -Még itt is ennyi fegyveressel van szükség miattunk?- Kérdezem az egyik katonától a léghajón. *

*Van aki kevésbé bírja az utazást mint én, s máris eteti a halakat az alig megemésztett étellel. Nem mondhattam volna, hogy az étel amit a hajón kaptam fantasztikusnak mondható. Leginkább tényleg csak haleledelnek való ez az étel. Az egyikük elsétál előttem, szűrős tekintettel figyelek fel rá. S most éreztem azt a pillanat amikor ki kell mennem a fedélzetre. A hajó tatjához sétáltam s a hullámokat figyeltem amiket a hajó vetett. Szemem elől elhúztam a takarót s a csuklyába bújtam bele. Jó ideig tűnődtem vadalanon s a kék lényeken. S azon ami ott történt. A bennem élő lélekkel való beszélgetés miben egykét dolog felfedetté vált előttem. A szemem az ami igazán aggaszt, s az amit Salamon tett a hatalmával. A griff nehezen megy ki a fejemből, mi volt az a pecsét amit használt? Nyúlok bele zsebembe majd elő veszem az egyik üvegcsét ami a griff vérét tartalmazta. Ez a mágikus lény vérének illata alapján is könnyű rájönni, hogy elég erős gyógyító hatást tud kiváltani. Egy másik üveget veszek elő majd össze öntöm a kettőt. A vér nem engedett színéből. Majd léptek zavarták meg a békémet, s nem néztem hátra ki az. némán álltam ott tovább kék csuklyámba burkolózva.
-Lanuria... egyre közelebb az otthonhoz... heh

*Pokoli út és pokoli ételek. Ezek a magas, hajós népek nem tudnak főzni. Például egy halat úgy elrontani még soha nem látott Raman, mint amit a mai napon kóstolt.
Hiába, igazán jól csak a mocsári törpék főznek. Düllesztené is mellkasát, de nem teszi, helyette megint csak a korlátra hajol.
Nem hall semmit abból, amit Aldo beszél Drakonnal, talán jobb is. Éppen elég neki a gyomrával és a tenger ringatózásával való küzdelem, nemhogy még holmi kalózok, meg hajók miatt is idegeskedjen.
Aztán amikor már úgy érzi, hogy pillanatnyilag biztonságban van, felegyenesedik. Kezével megtörli száját, most az sem zavarja, hogy vörös szakállában még bőven maradt az ételmaradékból, amit végül a halaknak kell majd megenni.
Raman biztos benne, hogy ha el is fogyasztják, utálkozva teszik.
Lenéz pocakjára és szinte látja, hogy óráról órára megy össze. Mi lesz így vele?!
De talán ez az út is véget ér egyszer.
Drakon megjelenését már egészen rezignáltan veszi tudomásul. A fejvadásznak köszönhető, hogy visszafordult vadalanból. Pedig jól esett volna kicsit hajó nélkül lenni.
Ha jól számolja, már a tizenkettedik napja van tengeren, mert az a rövid idő, amit a kék nép kikötőjében töltött, csak pár óra volt. Már bánja, hogy nem maradt ott, hátha mégis ott van Riana.
Persze ezzel csak győzködi magát, de minél hamarabb kiszállnak az öbölbe, annál hamarabb lesz jobban.
Drakon szavaira gyanakvó pillantással néz fel rá.*
- Te ismersz nimfákat?
*Jól tudja, hogy a nimfák milyen rejtőzködő élet élnek, és hogy leginkább a férfiak elől bújnak el erdeikbe, völgyeikbe. Riana egy kivétel, a mocsári törpe egészen maga sem érti, hogy mitől más, mint a többi.
Persze szóvá sose tenné, örül neki, hogy megismerte és hogy olyan, amilyen.
Utánamegy a fejvadásznak.*
- És mit akarsz te a kalózkapitánnyal?
*Érdeklődik, mert rettenetes gyanú érlelődik benne. Ezek a veszélyes emberek őt valami harcba akarják belerángatni, pedig ő nagyon nem hasonlít a harcosabb hegyi törpékhez.
Ha teheti, inkább elkerüli a bajt, persze néha a baj talál rá….*

*Aldo is visszatér, és Raman előbb rátekint, aztán a tengerre, aztán visszakapja a pillantását a monoklira.*
- Nagyon vicces…
*Puffog magában. Ő aztán nem lesz cserealap, akkor már inkább a vízbe ugrik most! Egyébként is, belegondolt abba is, hogy az öböl már a szárazföld része. Onnan csak el tud sétálni bárhova Lanuriában.
Azonban Drakon még időben fordul hozzá, és szól közbe.*
- Még szép, hogy nem leszek jelszóalap!
*Jelenti ki mérgesen. Arra gondol, hogy akin magas vérdíj van, az ki is érdemelte. Északon pedig mi van? Na, hideg, és sárkányok! Egyikhez sem fűlik a foga, főleg az utóbbihoz nem.
Az is feltűnik neki, hogy nem válaszolt a fejvadász a nimfákra feltett kérdésre.
Lehet, hogy az egész csak humbuk, valójában csak látott nimfákat, de nem ismerkedett össze velük. Nagyon zárkózott egy népség.
Töprengve ráncolja homlokát, majd csak egy rövid mondatot nyög ki.*
- Akkor holnapig kitalálom.

// Gomorra//

Balál izgatott, de nem a hajóúttól. A vörös szépség egyik megtestesült ideáljára hasonlít, bár kissé talán merész hölgyemény. Örömmel nyugtázza, hogy ellenséges szándékkal nem tekintenek a nőre a legénységből. Néhány óra a fedélzeten, és határozott meggyőződése, hogy nemigen foglalkoznak ezek velük. Estére jár az idő, mire a fedélközbe megy, megkeresni a helyet, ahol ehetne. A helyzet az, hogy megkérte a nőt, egy ideig ne mutassa, hogy összetartoznak, hogy ki tudja fürkészni, mennyit ér a biztonsága a hajón a férfilegénység gyűrűjében. Ám mivel ezen már túl volt, harapni akart valamit, mégpedig sürgősen, karjának gyógyulása is múlik a megfelelő táplálkozáson... és hát... tudat alatt a feszültségét kell levezetnie, a vadalani hajóút nem hagyott sok jó emléket benne... Ugyan nem tengeribeteg, de a sok csupasz vízfelülettől cseppet sem érzi magát biztonságban. Úszni is elég jól úszik, de mégis... Jobb az efféle húsevőknek a szárazföld kemény talaja a lába alá.
Védencét még nem is kereste ma, a hajó gyomrában nem kétséges, hogy összefutnak.

//Daxa-val való találkozás után//

*Próbált visszaemlékezni a tegnap éjszaka történtekre, de sehogyan sem akart ez összejönni. A feje majd szétment, s az émelygés egyre csak kerülgette. Szemeit jó ideig ki sem nyitotta, de amikor észrevette, hogy végtagjai nem akarnak engedelmeskedni, úgy döntött, most már ideje felmérni a szituációt, amibe került.*
~Hű, csak nem ihattam annyit, hogy meg sem tudjak mozdulni.~
*És valóban nem. Kezei össze voltak kötözve a háta mögött. Ő maga meg egy sötéten imbolygó veremnek becsülte fel a helyiséget, amelynek egyik sarkában elnyúlva feküdt. És a terem ringatózása csak nem akart szűnni.*
-Hol vagyok? Mi ez egész? Mi történt a tegnap éjjel?
*Mintha csak kérdéseire beakart volna lépni hozzá a válasz, úgy csördült meg egy kulcscsomó az ajtó másik oldalán, hogy aztán megnyitva az ajtót, egy tagbaszakadt alak sziluettje tárulhasson Aldo elé.*
-Höö...a madárka ébredezik. Szóljatok az úrnak!
*Valóban próbált pár sikertelen kísérletet tenni, hogy legalább felülhessen, de a terem billegése miatt, csak gurulnia sikerült egyik faltól a másikig.*
-Héé! Hol a véres pokolban vagyok?! Oldozzatok el, de azonnal!
*Ordított fel, amint észrevette az ajtóban állót.*
-Majd eloldozunk, ha az úr azt mondja. Különben is, hova ilyen sietős? A nyílt tengeren vagyunk. Hehehe.
*A fickó félkegyelmű nevetése végigharsogott a fedélzet alatti folyosón, de ahogy tovahaladva elhalt, nyomában  közeledő léptek zaja tört utat magának.*
-Na mi az? Megmondtad neki?
*Fordult bamba tekintettel az érkező fele.*
-Azt mondta, hogy csak Evolyranon akar foglalkozni vele. Addig is hagyjuk békén a foglyot.
-Mi? Evolyranon? Hö, nehogy má'! Akkor kit kínozzak két hétig? Az utolsó kalózt tegnap etettem meg a cápákkal. Na! Megyek beszélek vele. Zárd be az ajtaját, amíg kigurulna innen, hehehe.
*A tagbaszakadt pacák elsietett, a társa kezébe nyomva a kulcsokat.*
-Hé, várj! Ne zárd be! Mit akartok velem? Nem vagyok én kalóz! Mit ártottam nektek?
*Az ajtó ekkor már rá volt zárva, s a szoba újra teljes sötétségbe borult. Amikor már azt hitte, újra magára hagyták, az ajtón túlról mégis érkezett válasz.*
-Nem vagy te kalóz...annál rosszabb! Herceggyilkos!
*Következő kérdését, hogy miért viszik Evolyranra, már fel sem tette. Hiszen tudta, hogy a Glorien exjegyesével az egyik evolyrani herceggel függhet össze az egész, akit megölt a Norlan-i Tűzfogadónál.*
~Na, ezeknek mesélhetem, hogy önvédelem volt...főleg, ha a király emberei kaptak el...~

//folyt. köv...//