Savanti Territorium

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

Vadalan kontinensének legkeletibb részét a Savanti városához tartozó területek foglalják magukba. E vidéket viselte meg a leginkább az az eseménysorozat, mely végül a kontinens felfedezéséhez vezetett.
Savanti városa a vadalanok, a kontinens őslakosainak fővárosa. E város a leggazdagabb, kereskedelme minden esemény dacára virágzik. E területen terül el Argelion faluja, mely mellett fekszik az a kaldera is, mi csaknem elpusztította egész Argeliont, s a környező térséget is. Ám a főnixek és az istenek erejének összecsapása időben szakadt félbe, s így a terület lassan visszatérhetett ama élethez, melyet korábban folytatott. E vidék bővelkedik hegyekben, erdőkben, s völgyekben is.
Folyóvizei, sebes sodrású folyói páratlanok Vadalan-szerte, s nem véletlenül viseli legnagyobb városa is a vizek városa címet.
Partonala tagolt, sok a kikötésre alkalmas szakasz, miként szigetek is fekszenek, nem messze partjaitól.
Kikötőnek mégis azt a keleti, hatalmas kikötőt használják előszeretettel az itt lakók, melyben a Leviathan is befutott a vihar után.

Tárgy: Aldo újra Vadalanon 2015-11-01, 2:40 pm

*Napok óta bolyong a vidéken, meglehet, hogy egy hét is beletelt már, mióta partra vetette a tenger. Emlékei megvannak a egészen a hajón történt eseményekig, de az a pár napos tengeri hányattatás eléggé, meggyötörte, mind fizikailag, mind elméjében. Ezért is lehet, hogy elvesztett időérzéke mellett a helyzetét sem tudja betájolni. Talán visszasodorták a hullámok Lanuria partjaihoz? Vagy végül mégis Evolyranon kötött ki, ahova vinni akarták. Hány napot is töltött a tengeren? Mind csak olyan kérdések merülnek fel benne, amelyekre nem tud jelen állapotában választ adni. A táj mégis mintha egész ismerős lenne időnként, a folyók, a hegyek. Néhányon mintha már át is gázolt volna, néhányukat talán meg is mászta, igaz, nehéz eldöntenie, hogy valóban egy hegyi barlangban töltött néhány napot, vagy csak álom volt az egész. Volt egy nap, amikor egy kis falucskába botlott, viszont délibábnak vélve az egészet, tovább állt. Nem tudni mennyi időre rá ért a kalderához, hol a gőzök és kénes gázok egyvelegétől rövid időre elvesztette az eszméletét. Mikor magához tért, egy ismeretlen álldogált előtte pár méterrel...*

//Folytatás a kalderánál//

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2016-02-04, 8:55 pm

//Utazás a Nyugati szegletbe//

*Alamaise piaci kalandjai után elhatározta, hogy szárazföldön keresztül északnak veszi az irányt. Szerzett is egy térképet, és következő úti céljának a Köd-hegy titokzatos csúcsait jelölte ki. Nem is pazarolta tovább az idejét a nagyvárosban, gyalogosan kelt útra és csak az éjszaka leple alatt változott át, hogy valós alakjában haladjon tovább.
Éppen letáborozott az erdőben, hogy pihenjen egy kicsit, amikor különös szélpostája érkezett. A borítékot a könnyed szellő egyenesen a kezébe repítette, de arra sem feladó, sem címzett nem volt írva, Alamaise azonban azonnal tudta, kitől érkezhetett, mivel csak egyvalakivel kommunikált ilyen módon: a nővérével, Kärmennel. Amint felbontotta, és olvasni kezdte rájött, hogy nem tévedett, s valóban tőle jött az üzenet.

Kedves húgom!

Itt vagyok a Nyugati szegletben, Furia vezetése alatt besoroztak a sárkányok seregébe. Kérlek segíts! Tudod, hogy nem vagyok az a harcos típus, nem bírom elviselni a háborút magam körül. Kérlek, ments ki innen! Tudod, hogy meghálálom! Előre is köszönettel:

A te egyetlen nővérkéd, Kärmen

~ Persze-persze, a hálájáról híres, bosszankodott magában a sárkány, meg a vissza nem fizetett darnáiról, és a nem viszonzott szívességekről. Megint húzhatom ki a csávából.
A nő azonban nem habozott sokáig, azonnal útnak indult az anyakontinens felé. Hiába, mégiscsak a testvéréről volt szó, akármekkora bajkeverő is legyen. S bár furcsa, valóban nem az a küzdő típus, csak akkor harcol ha nagyon muszáj. Jobban szereti a kétlábúak báljain és lakomáin tetszelegni, társalogni, s fogadni a bókokat, amiket lenyűgözően szép emberi alakja kap, és a sárkányok között is szívesebben folytatná ezt a tevékenységet, mint a velük együtt való háborúskodást.
Az üzenetet majd' háromnapnyi járóföldre kapta a keleti kikötőtől számítva. Alamaise ezt az utat visszafelé megtette jó másfél nap alatt, feszített tempóban, nappal is repülve a láthatatlanság mágiáját használva. Úgy volt vele, hogy majd pihen a hajón, amivel visszautazik Lanuriába.

A kikötőhöz közeledve azonban kénytelen volt leszállni és elf alakot ölteni.*

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2016-02-13, 12:04 pm

//Folytatás Új-Argeliontól//

*Késő délután ébredt fel. Egy barlangban volt, melynek falai tele voltak karcolva különféle írásokkal, ábrákkal. Ezek most nem ragadták meg figyelmét, sokkal inkább az éjjeli erdőben történtek, melyekre póbált részletesen visszaemlékezni, de néhol még mindig homályos volt egy-egy kép. Például az sem teljesen tiszta, hogyan került ide. Azt tudja, hogy Constantine vezette, de…*
~ Constantine! Valamit kérdezni akartam tőle még mielőtt idejöttünk! Valami fontosat. Biztos vagyok benne…de mi lehetett az?~
*Bizonytalan mozdulatokkal kelt fel az ágakból, fűcsomókból és levelekből összetákolt vánkosáról, hogy Constantine után nézzen. Neki se ágyát, se nyomát nem lelte sehol. Viszont egy haloványan lobogó tűzhely jelezte, hogy nem lehet túl messze.* A barlang bejáratához botorkált, az intenzíven besugárzó napfényben és kinézett a tájra.*
~Ki vagy és hol vagy? Tudni akarom!~
-Itt vagyok, Aldo!
*Összerezzenve fordult vissza a barlang nyílásából.*
~Mi a véres pokol?! Az előbb még csak én voltam itt, most meg mintha még a gondolataimban is olv…~
-Olvasok…Még mindig nem jöttél rá, ki vagyok?
-Mi? Semmit sem értek? Hogyan láthatod, hogy miket gondolok?!
*Kését előkapva állta el a bejáratot.*
-Innen nem mész sehova, amíg nem kapok mindenre választ!

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2016-02-15, 2:04 pm

-Talán ideje is végre, hogy felnyíljon a szemed, ha már az elméd ily hasadt. Kérdezz csak, azt várom!
-Jól van!
*Lépett néhányat a barlang belseje felé.*
-Tudni akarom ki vagy valójában!
-Hahaha, tényleg? Még mindig nem ugrik be?
-Ne bosszants! Beszélj!
-Tedd fel a megfelelő kérdést, Aldo barátom. Azért nem rághatom a szádba a választ éppen...
-Miféle sületlenségeket beszélsz már megint? Hidd el, nincs kedvem barchobázni, s ha nem tudom szép szóval kiszedni a válaszokat belőled, akkor...
-Akkor? Használni fogod a késedet rajtam is, mint azokon a szegény argelioniakon?
~Mi?!~ *Ütődött meg a kérdésen, egyúttal megállva a barlang közepén.*
- Igaz, igaz, ne rohanjunk rögtön úgy előre. Miért nem kérdezed meg inkább, hogy honnan tudom a neved, Aldo? Hisz én bemutatkoztam akkor este neked, te viszont azóta sem....vagy talán mégis? Hehe...
~Ez az, ezt akartam kérdezni tegnap az erdőben, meg hogy honnan tud Álomfalváról, meg a helyekről, ahol jártam.~
*Barátságtalan nézését Constantinra vetette, hogy feltegye a kérdéseket, de már látszott rajta, hogy az kiolvasott mindent elméjéből.*

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2016-02-16, 5:06 pm

-Kezdjük hát akkor...mondjuk a Vadalanra érkezésedtől...
-Nehogy azt mondd, hogy ismertél már előtte is!
-Ó, hidd el, már jóval előtte ismertük egymást. Amin keresztül mentél te, azokon szintúgy én is. Az álomfalvi fekete lovagoktól, egészen az evolyrani lélekűzésig, s közben meg amik történtek...
-Aha, megvan! A fekete seregből vagy! Azért éreztem ezt a baljós kisugárzásodat, na meg a gondolatolvasás...Téged küldtek utánam!
-Utánad?! Hehehe, kacagnom kell! Azt hiszed olyan fontos szerepet töltöttél be ottan? Különben is, hány éve is már annak, hogy otthagytad őket?
-Akkor meg honnan tudsz mindezekről?
-Honnan, honnan. Mit szólsz, mégis honnan tudok olyan dolgokról IS, amelyekt tettél, de nem emlékszel rájuk?! Például az argelioni kis mészárlásod. Minden éjszaka egy áldozat, a faluhoz közel egy fához kötözve és halálra kínozva. Tartalmas egy heted volt, mióta itt vagy Vadalanon, s mégsem tudsz róla.
*Viharos ráncok ültek Aldo homlokára. Ezeket hallva, először biztos volt benne, hogy Constantine csak hazudik, s valami nagy balhéba próbálja belekeverni, de amint az egyre hanyatló nap fénye utolsó sugarait még beküldte a barlangba annak belsejét felderíteni, történt valami. A fény megcsillant késén, melyet kezében tartott, akárcsak előző éjszaka az erdőben. Egy pillanat erejéig látta is maga előtt a fához kötözött argelionit épp, amint kését beleszúrja.*
-Nem! Nem, ez lehetetlen! Én nem tettem ilyet! Ez valami trükk kell, hogy legyen!
*Kiáltott fel, mint akinek lába alól kicsúszik az eddig biztosnak hitt talaj.*
-Te kellett csinálj valamit...biztosan....csapdát állítottál nekem, mi? Hogy elhiggyem magamról ezeket...Mondd csak, hol voltál pont akkor? Hiszen egy jó ideig magamra hagytál az erdőben. S éppen arra a pár órára nem emlékszem tisztán.
*Kését most már úgy tartotta, hogy ha Constantine bármi hirtelen mozdulatot tesz, akkor habozás nélkül megtudja sebezni.*
-Ugye tudod, hogy bármikor kitudnám ütni egy varázsszóval azt a kést a kezedből?...De lehet, ahhoz, hogy felnyíljon a szemed, rám kell támadj, hogy lásd...
-Mi?! Már megint ne kezd a sok mellébeszélést! Magyarázd meg végre, hogy ki vagy, de figyelmeztetlek, ha még egyszer valami hasonló mesébe kezdesz bele, mint az előbb, akkor nem állok jót magamért!

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2016-02-16, 5:59 pm

-Mondd, hogy nem volt ismerős valahonnan az a falu. Mondd, hogy nem emlékszel e barlangra.
*Folytatta Constantin.*
-Tudom, hogy álomképként láttad már, hisz valójában nem most jártál sem itt, sem a faluban először. Már az első éjszaka rátaláltál a barlangra, azért is oly száraz e faágakból és levelekből összetákolt ágy. Több, mint egy hete, hogy lejársz éjszakánként a falu melletti erdőbe...gyilkolni.
-Akkor miért nem emlékszem tisztán rá!?
*Ordította, akár egy kelepcébe szorult állat.*
-A lélekűző varázs...a tengeren való hánykolódás...na meg a kalderánál levő gázok...Valahogy minden közrejátszott, hogy...
-Azt mondd, TE ki vagy!
*Lépett most már egészen közel hozzá.*
-Nézz a falakra, Aldo! Nézz körül! Olvasd, mit látsz.
*Szabad kezével Constantine gallérjába kapaszkodott, durván nekitaszítva őt egy falnak, s egyúttal szorosan tartva, míg elolvasta a falakon levő írásokat.*
-Szavak, csak szavak a...
-Az életedből. Ott van a nevem is. Constantine, amit te Evolyranon még álnévként használtál. Aztán ott van maga a szó is felvésve, Evolyran...Álomfalva...Glorien.
-Nem értem! Az én írásom, de nem emlékszem, hogy én írtam volna ezeket föl ide. Miért is tettem volna?
*Hangja és keze megreszketett, de szemeiben valami vad elszántság látszott felvillanni.*
-Őrültnek akarsz beállítani? Hát megsúgom neked, ez nem fog menni, barátom. Ne is halljak többet!
*Azzal kését Constantinba döfte, majd megint, majd megint, körülbelül a századik döfés után, ha elfáradt.*

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2016-02-21, 1:03 pm

*Kését sem húzta vissza, igyekezett elhagyni a barlangot, hogy maga mögött tudhassa az egészet, de ekkor a bejáratnál útját állták.*
-Emlékszel mit mondtam a kalderánál? "Tudom, hogy nem bízol bennem, hiszen ÍGY csak most találkoztunk. De nem kell tarts tőlem, segítek, hogy LÁSS."
*Aldon a rémület lett úrrá. Látott már szellemet, hiszen Evolyranon is volt egy myrte, aki részben neki és testvérének "köszönhette" halálát, s utána többször is visszatért keresztbe tenni, de ez itt most egészen más volt. Villámgyorsan tekintett hátra, hogy szemügyre vehesse az előbbi "gyilkos fegyvert", viszont az a barlang falába volt mélyen beleszúrva, körülötte meg száznál is több karcolás, szúrás nyom, vér meg sehol.
-Lehetetlen...
*Ez két dolgot jelenthetett, vagy azt, hogy már eddig is egy kísértettel volt dolga, vagy pedig azt, hogy Constantine valóban egy belső démona, akire az elméje varrt fizikai köntöst.*
~Halhatatlan és fizikai lény is elvégre nem lehet...még nem találkoztam olyan lénnyel.~
-"...Mondhatni te bukkantál rám. S mivel úgy láttam elkél egy kis útbaigazítás, hát...most itt vagyok."
*Folytatta Constantine. Minden egyes mondatánál Aldo egyre világosabban kezdte érteni őt, vagyis saját magát.*
-"...Á, jártam én már sok helyen. Lanuria, Evolyran...Tán azt hiszed, hogy menekülnöm kellett onnan?
-Mit akarsz tőlem? Hiszen te nem is létezel!
*Ordította magából kikelve. Egyelőre fogalma sem volt, hogy mit tegyen e pillanatban eme ismeretek birtokában. Végül is nem kelhet birokra egy tudatalattijából projektált képpel.*
~A hasonlóság...ezt is csak most látom. Fehér haj, ugyanazok a vonások, ugyanaz az öltözet. Hogy lehettem ennyire vak!~
-Óh, oh, létezni fogok, amíg te létezel. Hiszen eddig is ott voltam, mélyen eltemetve. Én vagyok a hang ki belekiált a csendbe. Én vagyok az, ki megtette, amit te nem. Akinek te megöltél, annak én megkegyelmeztem, akinek te megkegyelmeztél valaha is, én azt kivégeztem. Ne nézz így rám, nem vagyok se jó, se rossz. Én vagyok az, aki azt kérdezi mindig tőled, mi lett volna, HA.

//folytatás a Keleti kikötőnél//

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2020-02-14, 12:32 pm

//10. i.sz.714. évi küldetések:2. küldetés - Léghajón utazni//
*Egész izgalmasnak tűnik egy léghajón utazni, viszont a kapitány olyan mint egy kutya folyton morog, eldönteni sem tudom ez külön nekünk szól idegeneknek vagy mindig ilyen lenne. Oly hatalmas elánnal igazgatja a fedélzetet, hogy minden szavára rezzennek az emberek. Még az utasok is megremegnek hangja hallatán legyen az vadalan vagy éppen külhoni. Ha nem tetszik neki valami egyből korbáccsal fenyeget amit előttünk természetesen nem tartott be, de látszott a legénységen, hogy elég is csak felhoznia olyan sebességgel teszik rendbe a dolgokat mintha az életük múlna rajta. Egy lenéző pillantást is kapok a kapitánytól mikor rá sandítok szitkai közben. Nem foglalkozok különösen vele, végtére is felettem nincs hatalma, s nem is igazán érne hozzánk, fontosabb nekik a baráti viszony megtartása. Mintsem egy méregből jövő rossz szó megsértse azt, ezért csak utat engedünk a kapitánynak, már messzebb jártunk a kikötőtől s csodáltam milyen is valójában vadalan. Innen olyan békésnek tűnik mintha sose lett volna gondjuk semmivel. Majd kiáltozni kezdenek, mind a legénység mind a kapitány, az utasok rémült sikításba kezdenek. Majd figyelmem rájuk terelődik mégis mi okozhat ekkora problémát. Bár lassan anélkül is feltűnik hisz a hajó ütemezett tempóba elkezdett süllyedni. Ami biztosra veszem nem éppen egy megszokott landolási technika.
- Mi történt!?- Kaptam el az egyik legény karját.
- Elengedett a ballon, s süllyedünk vak vagy talán, hogy nem látod?
*Mutat felfelé, a tűz hatalmas lángokkal csap fel hogy fent tartsa a ballont de a levegő sokkal gyorsabban szökik mintsem fent tudja tartani azt. Mély levegőt veszek, úgy érzem az egyik isten kiszemelt engem míg eljöttem ide, alighogy megérkeztem már párbajoznom kell s most egy héttel később máris ez történik. Habár nem sokat kellene aggódnom a landolás miatt mégis megesik a szívem, gyerekek nők a fedélzeten, életükért rimánkodnak minden istenhez kik léteznek e vagy sem csak ők tudják.
- Ohh te jó ég, eljövök nyaralni és egyből ez történik...
*A hajó veszélyes tempóban már már zuhan lefelé, s nekem éppen semmi sem jut eszembe. Talán be kéne foltoznom a lyukat ahol szökik a meleg levegő, vagy talán fent kéne tartanom mágiával, az úgy kifárasztana, hogy még a fizikális alakom is elfoszlana. Látszólag teljes nyugalommal töröm fejemet, majd csettintek ujjammal egyet.
- Azt hiszem meg is van....
*Vetem át magam a korláton, majd egyenesen a földre érkezek, nem sok minden történhet velem se csontom se életem, hát leporolom magam majd szememmel követem a léghajót. Nem tart már soká hogy pár méterre legyen a földtől. Majd össze gyűjtöm mindenem ami csak bennem van, szél kerekedik mi körkösen tekereg, sietnem kell elég gyors a tempó s nincs időm rá hogy nagy szelet kavarjak. Apró kis kör pont a hajó alatt van, majd egyszer csak minden erejével a hajó aljára csap, akár csak egy forgó szél fékezi meg a hajót a nagy ütemű becsapódástól, amennyit tudtam megtettem érte de így is ahogy a földre ér a deszkák megrogynak recsegnek ropognak többjük el is törik, de nem volt totális a kár. Annyira sikerült lassítani a süllyedést, hogy nem miszlikekre rogyott össze a hajó. Voltak sérültek többen is beverték testrészeiket ahogy földre érkeztek, a kapitány vérző homlokkal tekint ki a korláton. Én térdre rogyva lihegve a földön vagyok. Ha most ebben a pillanatban valaki megpróbálna megfogni úgy átsiklana a keze rajtam mintha ott sem lennék. A ballon teljesen elengedte magát s betakarta a hajótestet. Valószínűleg abba hagyták a tüzelést, hisz mi értelme lett volna miután már a földön voltak. A vadalan kapitány egy kötélhátsón ereszkedett le majd közeledett felém s megpróbált felsegíteni.
- Ne érj hozzám! Veszélyes lenne az életedre!- Blöfföltem- Kiszívnám belőled az összes létező energiát ha megteszed!
*Látszott a kapitányon nem igazán akarja ezt megkérdőjelezni, azok után ami történt. Csak állt ott majd megszólalt.
- Hogyan tudom ezt meghálálni neked s hogy tudok segíteni?
- Várj kicsit mindjárt össze szedem magam, utána már nem lesz gond. A hálát tartsd meg az isteneknek, biztos hogy ők vezettek ide pont ezen a napon.
- Mi a neved idegen?
- Ekkonak hívnak.
- Köszönöm amit értünk tettél idegen, lehetséges hogy mégsem vagytok olyan undorító lények mintsem gondoltam.
- Lanuria nevében nem beszélhetek, de nem vagyunk egyformák.
*A kapitány bólint majd velem marad még pár percig míg magam fel nem tudok állni, majd vissza mászunk a hajóra, szerencsésnek mondhatom magam, hogy volt annyi tartalékom, hogy vissza vegyem a szilárd alakom. S így nem átsuhantak rajtam a gyermekek kik átölelni jöttek vagy az asszonyok akik kezemet szorongatva adtak köszönetet.
- Nem vagyok ehhez hozzá szokva, kérlek titeket elég volt, megtettem mert megtehettem.
*A vadalan kapitány elküldött egy futárt vissza a városba, hogy hozzon segítséget. Valami furcsa itallal kínált meg, valószínűleg nem volt ez szokás mert a legénység olyan tátott szájjal nézett mintha szellemet látnának. Megvárva míg a felmentő csapat egérkezik, jót csevegtem a kapitánnyal. Kifaggattam a léghajókról, s arról hogy miket képesek elbírni. Habár csatára nem igazán lehetne használni az első vessző földre tudja kényszeríteni. Majd midőn megérkeztek szekerekkel s lovakkal vittek minket vissza a városba. Mikor vissza értünk egyből köddé váltam nem szerettem volna nagy felhajtást, bőven volt így is belőle elég, s még arcomat is megváltoztattam a biztonság kedvéért. Nem szeretnék rajongókat gyűjteni, főleg nem éppen a vezetőséggel találkozni ezek miatt.

/Vége/

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2020-10-03, 10:14 pm

// Vadalani utazások - Útban a búvóhelyre //

// Savanti városának környéke //

* A férfi után kullogva hosszan sétáltam kifelé a városból. Az erőltetett menet ugyan nem volt nehezemre, de mivel a béklyó nem engedett varázsolni, így a gyorsabb gyógyulásban nem reménykedhettem. A kapott ütéstől a bal arcom feldagadt, és a szemöldökömnél felhasadt a bőr. Így csak az egyik szememmel láttam, hogy merre tartunk. Nem estem kétségbe, habár úgy tűnt, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne. Noha varázsbéklyóban voltam éreztem, hogy sárkánnyá válásomat ez nem akadályozza. Persze egyelőre jobbnak láttam ezt a drasztikus megoldást csak vészhelyzet esetén bevetni. Ez a csatamágusi öltözék nem volt a legjobb választás. Rejtőzködni akartam, de úgy hatott ez az itteniekre, mint bikára a vörös posztó.
A nap ezen a vidéken sokkal melegebben ragyogott, s jó néhány izzadtságcseppet csalt a homlokomra. A nikáb pedig csak fokozta a hőséget.

Nemsokára egy igencsak pazar épülethez értünk. Azonban bánatomra a férfi nem a főépületbe, hanem az az mögött épült istállóba vezetett, és egy ketrecbe lökött. Ezután pedig szó nélkül távozott.
A vasrácsokat alaposan szemügyre vettem.
~ Talán átváltozással ezeket is szét tudnám nyomni... ~ futott át agyamon a gondolat. Az istállóban most csak egy hátas pihent. Odébb a sarokban két vacok volt kifeküdve, ami arról árulkodik, hogy lesz társaságom estére.

Lekucorodtam a sarokba. Ebben a ketrecben mégcsak szalma se volt, csak a hideg kő. Meg bolhák. Töménytelen mennyiségű bolha és légy. Bensőmben felizzítottam a sárkánytüzet, így testem forróvá lett. Ez elriasztotta ezeket a kis nyavalyásokat.

Néhány pillanat múlva a férfi visszatért oldalán egy rongyokban járó fiatal lánnyal. Mondott neki valamit a saját nyelvén, bezárta őt mellém, majd távozott. A lánynál egy tálca volt rajta egy kupa víz, amit letett elém. Volt még egy tál, benne víz, mellette kendő és egy tégely.
- Vedd le a kendőd, ellátom a sebeidet - mondta. Furcsa egy lány volt. A bőre szürke, akár egy vadalaninak, de annál jóval világosabb. A haja fekete színben tündökölt, de a szeme kék volt, akár a tenger. Talán félvér lehetett, a közös nyelvet is szépen beszélte.
- Ellátnám én magamnak, ha ez nem lenne rajtam - ráztam meg a láncom - Hogy hívnak?
- A nevem Niké - válaszolta türelmesen - Hát téged?
- Asha - hazudtam neki.
- Szép neved van. De most már vedd le a kendőd. Ha nem látlak el Grdam megbüntet.
Gondolkodón néztem rá. Bizonyára rabszolga volt ő is, és most már a "gazdám" nevét is tudtam. Egy pillanatra elfogott a vágy, hogy ezt a nagyképű majmot sárkányként ízekre szedjem. De fő a higgadtság, talán ez a helyzet még az előnyömre is válhat.
Azon is morfondíroztam, hogy mi történne ha az álruhámra fény derülne. A tartósító mágia nem tart örökké, a festék előbb-utóbb el fog kenődni, ha nincs megújítva. Sőt, talán a béklyó miatt már nem is hat. Ráadásul csak az arcom, a nyakam és a karjaim kentem be, a többi részem fehér maradt, akár a hó.
- Jól van... Legyen - vettem le a fejemről a nikábot.
Niké pedig közelebb hajolt, hogy letörölhesse az arcomról a vért, de néhány mozdulat után ijedten dobta el a kendőt.
- Az arcod! Mi ez? Festék?!
- Az - válaszoltam neki teljes nyugalommal - Nem sivatagi ember vagyok, hanem zöld elf.
A lány kissé zavarodottan vette fel ismét a rongyot, kiöblítette, majd folytatta amit elkezdett.
- De mégis mi szükség volt az álcára?
- Menekülök - mondtam.
- De mi elől?
- A múlt elől. - Ennél többet nem árultam el neki, hiszen úgysem értené meg. *

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2020-10-06, 11:26 pm

// Vadalani utazások - Útban a búvóhelyre //

* Grdam nem bízta a véletlenre, nem adott a lánynak kulcsot. Amikor úgy sejtette, hogy végzett visszajött, s maga nyitotta ki a zárkát. Niké szinte rögvest odalibbent a rácsos ajtóhoz, s halkan, vadalan nyelven mondott valamit gazdájának, mire az felém kapta a tekintetét, s kárörvendőn kezdett hahotázni.
- Nosza, ki hitte volna! Embert hoztam haza, s elf lett belőle. Na, mindig jobbra számít a vadalan, de így is megteszi - mondta, majd tovább fürkészte bedagadt arcomat. Volt is mit fürkészni rajta, mert igencsak rondán néztem rá, miközben a sarokban ültem.
- Sőt, talán még az is kiderül a végén, hogy nem azért takartad a képed, mert egy bányarém vagy. Pff... - kacagott saját humorán, mire én önkéntelenül is köptem egyet oldalra. Erre a férfi arca elkomorult. Kiengedte a szolgát, majd besétált hozzám.
- Előre szólok lanuriai, hogy nem tartok a házamban ingyenélőket. Addig élsz, amíg van hasznod. Remélem világos voltam. - Eztán fogta magát, rám zárta a lakatot és elsétált.
Nem emlékszem, hogy az évszázadok alatt valaha is ekkora megaláztatásban lett volna részem. Rabszolgaként tengődni egy kétlábú ketrecében... Nos, ha bármelyik sárkánynak előadtam volna ezt a mesét, biztosan nem bírta volna kiállni nevetés nélkül. De úgy éreztem, hogy most ez a legjobb, amit tehetek. Történjen, aminek meg kell történnie. Persze csak Ritaela kegyelmében bízhattam, hogy mindazt ép bőrrel megúszom majd.

Még három nap telt el úgy, hogy Niké mindig bejött hozzám és ápolta a sebeimet, ami már egészen visszahúzódott. Már láttam a bal szememre is.
Rajta kívül még egy élete derekán lévő férfi aludt az istállóban, szintén lanuriai. Kérdeztem Nikét, hogy mit sejt a sorsom felől, de a lány elég hallgatag volt. Mondta, hogy harcos szolgát még nem hozott haza Grdam, pláne olyat, aki varázsolni is tud.
Aztán a negyedik napon egy kopasz, vadalan aggastyán jelent meg a rácsok előtt, vörös tógában. Semmi jót nem éreztem a levegőben. A béklyó már negyedik napja dörzsölte a kezeimet, s vörös nyomot hagyott a bőrömön. Grdam kinyitotta az ajtót, majd kirántott a helyemről a láncnál fogva. Bosszantott, hogy egy szót sem értettem abból, amit előttem beszélnek.
A főépületbe kísértek, ami több szobából állt, és egy boltíves, belső udvarból. Az egyik szobában volt egy nagy faasztal, s mellé készítve több tálka, gyertya és füvek.
- Ezt idd meg! - nyomta a kezembe Grdam a fatálkát. Beleszagoltam, valamiféle főzet gőzölgött benne. A számhoz emeltem, hogy azt gondolják, engedelmeskedem. Majd egyszerűen a földhöz vágtam. Sárkányos dacomnak nem tudtam parancsolni, bár ez esetben nem biztos, hogy előnyömre válik.
- Te kis... - Grdam erős tenyerével tarkón ragadott, de az aggastyán nyugalomra intette. Felvette a földről a tálkát, újabb adag teát öntött és odalépett elém. Haragos szemeimbe nézett, s én is az övéibe. Úgy éreztem, mintha az idő lassulni kezdett volna, oly hosszúnak tűnt átható pillantása. Fekete szemeibe mintha belezuhantam volna, nem tudtam róla levenni a tekintetem. Aztán sugdosást hallottam. A saját fejemből, pedig esküdni mertem volna, hogy nem gondoltam semmi ilyesmire.
~ Idd meg! Idd meg! ~ súgott a hang egyre hangosabban. És már nyúltam is a főzet felé, pedig nem akartam meginni. Mégis, az az átható szempár átvette a testem felett az uralmat, s én kiittam a tálkát. Azután pedig minden elsötétült előttem. *

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2020-10-08, 3:10 pm

// Vadalani utazások - Útban a búvóhelyre //

* Ébredésem régen volt már ennyire szörnyű. Először a fejembe, aztán ahogyan mozdultam a földön, a kezeimben és a bokáimban éreztem égő fájdalmat. Ahogy tisztult a kép, már tudtam, honnan ered mindez. A csuklóm belsejébe, és a bokáimra olyan szimbólumokat tetováltak, amik a bilincsemen voltak.
Nagyon megijedtem. Hiszen ezek... Ezek nem jönnek le! Örökre varázstalan leszek...? Mintha egy végtagomat vágták volna le.
Rögtön valódi énemet kerestem, s valamelyest megnyugtatott, hogy a jelek még mindig nem voltak rá hatással.
Mikor elmúlt a nagy ijedtség, már inkább haragot éreztem. Haragudtam Grdamra, és magamra is. Talán hiba volt hagyni ezt az egészet. Ha csalok a párbajon, ha ott varázsolok ez az egész meg se történt volna.
Ököllel kezdtem ütni a falat. Ez a tehetetlenség kikészített... régen éreztem ehhez hasonlót. Csak akkor hagytam abba, amikor már annyira fájt a kezem, hogy nem bírtam folytatni. A fal felsértette a bütykeimet, így vérem a földre csöpögött.
Mikor kidühöngtem magam, leültem a sarokba, és el is szenderedtem egy kicsit. Pihenésemet Grdam zavarta meg, aki ezúttal Niké helyett hozta nekem a szerény ebédet. Amikor meglátta az ökleimet felkacagott.
- Nem tetszenek? Pedig sokat mókolt velük az öreg. Majd megszokod.
A férfi a két rács között áttolta az ételt. Meggyőződésem volt, hogy csak a kínlódásomra volt kíváncsi.
- Fordulj fel! - sziszegtem neki a sarokból. Persze a férfit harciasságom most csak szórakoztatta. Nem válaszolt, csak a fejét csóválva elsétált.
Estig aztán nem sok mindenki szagolt felém. Nem tudtam eldönteni, hogy az öklöm vagy a tetoválások fájnak-e jobban. Sárkányként ugyan gyorsabban gyógyultam az áltagnál, de a mágia segített volna igazán.

Másnap reggel ismét megjelent Grdam a cellám előtt. Kinyitotta azt és intett, hogy menjek vele. Egy gyakorlótérre kísért, amit elsőre nem igazán értettem.
- Harcos vagy, így egy helyen veszem majd hasznodat igazán: az Arénában. De lásd kivel van dolgod, idegen. Ha három küzdelmet megnyersz, szabad vagy, és a tetoválásokat is leszedetem rólad. Megegyeztünk?
Egy pillanatig a férfi arcát fürkésztem. Nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy igazat beszél-e. De sok választásom úgysem volt.
- Legyen. De egy valamit én is ígérhetek: ha nem tartod a szavad, szörnyű dolgokat teszek majd veled.
Grdam arca komorabbá vált az előbbinél.
- Vadalan vagyok. Állom a szavam. És most, itt a lehetőség egy kis gyakorlásra.
A férfi levetette felsőjét és puszta kezes harcra hívott. Én pedig úgy általában szívesen éltem volna is a lehetőséggel, de most fájtak a kezeim.
- Magadra vess, ha ennyi eszed volt. Nesze, itt van fásli, kösd be - mondta.
Én pedig bekötöttem, bár túl sokat nem ért. Aztán elkezdtünk harcolni. Ezúttal jobban ment, mint első alkalommal, sokkal óvatosabb voltam, és kihasználtam az elf testből eredő hajlékonyságot és sebességet. De a végén megint alul maradtam. Hiába voltam gyorsabb valahogy Grdam leküzdötte ezt a hátrányát. Szinte bárhova ütöttem, nem fájt neki. Vagy legalábbis semmi jelét nem mutatta.
A nap java része ezzel telt el, aztán estére megint bezárt, mint valami állatot. Nem mulasztott emlékeztetni mindig, hogy én most itt csak egy rab vagyok. *

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2020-10-12, 11:22 pm

// Vadalani utazások - Útban a búvóhelyre //

* Jó néhány nap telt el így, gyakorlással, s rajtam egyre inkább szaporodtak a kék és zöld foltok, horzsolások. Grdam többször befogott házimunkára is, amit igencsak rossz néven vettem. Bár néha felüdülés volt a pofonok után. Ezalatt Nikével is jobban összebarátkoztam, aki vadalan nyelvre tanított. Óvatosan ugyan, de mesélt Grdamról is. Mondta, hogy nyugalmazott katonai hadvezér, aki a verinoli csata után kapta a birtokot, cserébe szolgálataiért. Bevallotta, hogy ő az apja, az anyja pedig egy lanuriai rabszolganő volt, de belehalt a szülésbe. Mivel csak félig vadalan, így sosem fognak rá közülük valóként tekinteni, de hálás az apjának, amiért nem mondott le róla. Világ életében szolgálta őt, és nem is tudná másképpen elképzelni az életét.
Történeteit mindig szívesen hallgattam, már amikor volt kedve mesélni. Egy nap azonban megjelent a birtokon egy lovas, kisebb kísérettel, díszes vadalan bőrpáncélban. Kinézetre ő is valami katonai vezető lehetett. Mi éppen gyakoroltunk Grdammal, amikor a vadalan férfi belépett a gyakorlótérre.
- Atyám! - üdvözölte Grdamot.
- Üdv itthon, Jutan! - válaszolta a férfi, majd egymást alkaron ragadva ölelkeztek.
- Csak nem valami új rabszolga? - nézett rajtam végig a jövevény a tapadós tekintetével, amire válaszom csak egy fintor és egy szúrós pillantás volt - Igencsak fenn hordja az orrát a némber. Mégis minek gyakorolsz vele?

~ Na gyere ide, és megmutatom, hogy ki a némber, te kurafi! ~ gondoltam magamban, és ez volt olvasható az arcomon is. Nagyon nehezen nyeltem le ezeket a szavakat, de nem voltam ostoba. Ez a férfi sokkal rangosabb volt annál, semmint hogy kimondjam amint gondolok, amivel talán az életemmel is fizethetek.

- Arénaharcos lesz, de van még mit gyakorolnia - válaszolta Grdam, de ő is észrevette rajtam a türtőztetést.
- Értem. Sokra tarthatod, ha pont egy lanuriait tanítasz meg vadalanként küzdeni. Megengeded, hogy tegyek egy próbát arra, hol tart a kiképzés?
Grdam eleinte a szemöldökét ráncolta, de aztán hagyta, hogy fia levegye a bőrpáncélt és belépjen a gyakorlótérre. Szürke gyapjú tunikájának rövid ujja volt, így jól látszódtak harcban edzett izmai. Igencsak megtermett volt, akárcsak az apja. Csak néhány szót értettem abból, amit beszélnek, de amint Jutan belépett és láttam rajta a szándékot, rögtön értettem, miről van szó, s elkezdtem a táncot. Ezúttal is puszta kézzel kellett küzdenem, s ezúttal is egyetlen esélyem a gyorsaságomban és hajlékonyságomban volt. Ám most már kezdtem kapisgálni, hogy hova kell ütnöm, hogy egy kemény kötésű vadalani is megérezze azt. Ő ütött először, talán még némiképpen vissza is fogta erejét, hogy kóstolgasson. Az első néhány ütése elől kitértem s éreztem, amint egyre inkább kezdi teljesen beleadni erejét a küzdelembe. Aztán sikerült kigáncsolnia, de egyből lábra pattantam.
Tekintetünk egy lélegzetvételnyi időre egymásba fúródott, s ő már lendítette is karját. Én pedig felgyorsultam, s ütni kezdtem a kétlábú test gyenge pontjait. Igyekeztem eltalálni az izmok találkozásának helyeit, hajlatokat, lágy részeket. S néhány ütés után Jutan bosszúsan kezdett tántorodni. Ezt kihasználva pedig gáncsot vetettem neki, ő pedig nagyot puffant a földön. Nem sokat volt a porban, amint tudott felállt, szemei pedig szikrákat szórtak.
- Látom, apám nem végzett félmunkát. Meglátjuk, mit érsz majd az Arénában, idegen! - sziszegte a fogai közül, majd fogta magát, és elsétált. Tudtam, hogy ezt nem felejti majd el nekem egykönnyen, de itt Vadalanon a küzdelem és a párharc szent volt, így nem is kötekedett tovább velem.

Kicsivel később aztán Jutan kíséretét is alaposabban szemügyre vettem. Volt velük egy férfi, akin ugyanolyan tetoválások voltak, mint rajtam, s intettem neki, hogy jöjjön oda hozzám. A férfi látta, hogy neki intek, de nem foglalkozott velem. Én magam pedig nem akartam odamenni, mert nem szerettem volna, ha Grdam meglátja, hogy feltartom a szolgákat a fecsegésemmel. Meg aztán amúgy is sejtené, hogy mi miatt pont vele folytatok bájcsevejt.
~ Sebaj, így is jó ~ gondoltam magamban ~ Úgyis maradtok még pár napig, majd nyakon csíplek. ~ *

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 7:37 pm

714. évi küldetések - 2. küldetés - Léghajón utazni 1. rész (Valturaan)

- Kisasszony! Kisasszony! – Nie meglepetten fordul hátra és óvatosan érinti a mellette sétáló, most éppen kétlábú alakját viselő fehér sárkány karját, hogy megállásra bírja őt is. Az aprócska gyermek piszkos és szakadt ruhája nyilvánvalóvá teszi, hogy a hatalmas barna szemek gazdáját, egy 8-10 év körüli fiúcskát talán az utca neveli, vagy sorsa nem sokban különbözik attól akkor sem, ha egy gazdánál kell szolgálnia. S talán ez a valószínűbb, hiszen a néhány utcából álló faluban sosem lelne annyi alamizsnára, és ellopni valóra, hogy megélhessen belőle. S éppen ezért Nie már veszi is elő az erszényét, hogy néhány darnával fizessen a „szolgálataiért”, ami… De a meglepetés, amelyet a legényke megjelenése okozott, csak az első volt a váratlan események sorában, mert az ifjú nem csomagcipelésre, vagy a holmi őrzésére ajánlkozott, hanem valami egészen mást „kínált”. – Kisasszony! – folytatja lihegve és persze sokkal halkabban az ismeretlen fiú, amikor hozzájuk ér, s meglátja a lány kezében az erszényt. – Ha velem jön, mutatok valami különleges dolgot… Odakint találtam… Egy régi-romos házban… - fullad el néha a hangja az igyekezettől. – Egy öreg szekrényben volt bezárva… Amikor megtaláltam, még nem volt semmi baja, de… Ugye, eljön, kisasszony? Nincs messze… És nem is adom drágán… De nem merem másnak megmutatni a faluban, mert csak elvennék… - néz bizalmatlanul Val-ra, s aztán reménykedve Nie-re. – Csak a kisasszonynak mutatom meg… Az úrfiban nem bízom…

*Hát így kezdődött és a folytatás sem volt szokványosnak nevezhető. Mert a „holmi”, amit az ifjú inas mutatni akart, valóban különleges és egyedi volt. A „talált tárgy” ugyanis egy tojás volt. Egy grifftojás, ami mire a rejtekhelyhez értek, már fel is repedt, s éppen akkor küzdötte ki magát belőle egy gyönyörű, de most még igen aprócska lény. S így esett, hogy amikor Nie a „csomaggal” visszaérkezett, már csak egyetlen kérdéssel „felelt” a Két-alakban-létező kíváncsi tekintetére.*

- Jártál már a vadalanok hazájában?

//Köszönet Kain-nak az ötletért! Savanti Territorium 1f497

//

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 7:52 pm

714. évi küldetések - 2. küldetés - Léghajón utazni 1. rész (Nie)

Hát nem járt.

Hogy is járt volna, ha egyszer mindenki csak azt hajtogatta, a modora miatt odaát biztosan nem várna rá más, csak halál. Meg aztán, hiába találta volna megfelelőnek a vadalani klímát, a különös, kék elfek és éles fegyvereik nem vonzották olyannyira. Most mégis itt voltak... itt, a kikötőben; ő, és az Égboltszemű; no meg persze az aprócska és sebezhető griff-kölyök, amelyből évek múltán veszélyes ragadozó válik majd. Ha ezt tudta volna, biztosan nem engedi el Nie-t azzal a fiúval. Sőt! Még szóvá is teszi neki, hogy illetlen volt és szégyellje magát, nem csak megadóan fújtat. De... valójában nem is tett volna ilyet. Hiszen az a kis állat nem tehetett róla, hogy megfosztották az anyjától és szekrénybe zárták valahol a semmi közepén! Nem, dehogy! S a gyermek sem tehetett róla, hogy éppen Nie-nek akart szólni róla. Nem. Jól tette, nagyon jól. Gondoskodóbb Csupaszbőrűt aligha választhatott volna nála, ráadásul még a griffekhez is értett - s olyan nagy különbség bizonyára nem akadt a lanuriai és a vadalani változat között. Ő pedig, hiába nem kívánta a gyermek beavatni a dologba, készségesen állt a fehér elf rendelkezésére, hogy hazaszállítsák az egykori tojást.

Hiszen nem tűrte az élőlényekkel szembeni kegyetlenkedést és gondatlanságot.

S azt sem hagyta volna, hogy Nie egyedül járjon váratlan feladata végére, vagy más valakit keressen, aki megoldja azt. Nem... az ifjú sárkány, bármennyire is különösen hangozhatott, az otthonában akarta látni azt a griff-fiókát, a saját szemével. Éppen úgy, ahogyan a mellette gyalogoló leány is, aki, bizonyára úgy, ahogyan ő is, éppen azon törhette a fejét, merre is induljanak tovább, s hogyan jussanak fel a hegyekbe a leggyorsabb módon.

Akkor történt.

Megpillantott valamit a távolban - valószínűleg Savanti, a főváros felett -, s aztán egyre több valamit. Kerek valamiket, amik... repültek? Még ilyet! Hiszen akkora távolból látszódva bizonyára nagyok voltak. Több kétlábú is elférhetett volna bennük. Bennük, gondolta, de tévedett - elvégre a léghajók utasai nem a gömbökben ültek, hanem alattuk. Hogy másztak volna ki belőle másképpen, s be, mindenekelőtt.

- Azok micsodák? - kérdezte a leánytól, nem is gondolván arra, mennyire rossz színben tűnhet fel tudatlansága okán - Nem vihetnek fel a hegyekbe?

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 7:59 pm

714. évi küldetések - 2. küldetés - Léghajón utazni 2. rész (Valturaan)

- Mire gondolsz? – kérdezi szórakozottan a lány, miközben a mellette heverő méretes és persze megfelelően letakart kosárban rejtőző, éppen alvó fiókára pillant, aki az utazás jó részében arra kárhoztatta a lányt, hogy ki se mozduljon a hajó aprócska utaskabinjából, s ha mégis megtette, hát időlegesen Val-nak kellett vállalnia a pesztra szerepét. De a hajó már a múlté, ahogyan a mélykék vízen való imbolygás is, így jelenleg csak az egyetlen gondot az jelenti, hogy az eleven kis teremtmény „napirendjét” kihasználva hogyan jussanak egyre közelebb a Vadalanban élő griffekhez anélkül, hogy bárki is megtudná, mit rejtegetnek a poggyászukban. Persze ez cseppet sem könnyű vállalkozás, hiszen Lanuriáról hajók csak a nagyobb kikötőkbe érkeznek, így Savantiba, ahol végül partra is szálltak az ismeretlen szigeten. Persze a vámnál kellett némi mágikus segítség ahhoz, hogy a griffet egy nemes hölgy házi kedvencévé változtassák, de a szerencse ezúttal melléjük állt. De persze ez nem lehet mindig így. Mert útjukat még valami nehezíti. Az, hogy Val, bár sárkány alakjában talán a leggyorsabb és legbiztonságosabb „szállítóeszköz” lehetne, azonban mégsem változhat át. Nem teheti, mert bajt, sőt halálos veszélyt hozna magára és így a küldetésükre is. A vadalanok ugyanis felveszik a harcot, s le is vadásszák a sárkánokat, ha földjükre tévednek. Hát ezért csak óvatosan próbálkoztak eddig, hogy kiderítsék, lenne-e bárki is, aki közelebb vihetné őket vágyott céljukhoz és aki nem túl kíváncsi, hogy sokat faggatózzon róluk és a „csomagjukról”. S talán pont ezért csillan fel Nie szeme is, amikor végre felfogja, kísérője mire is gondol és meglátja a furcsa „égi gömböket”. – Azok léghajók, Val és szerintem, ha keresnénk, sem találnánk ennél jobb járművet. Most már csak azt kellene megtudni, vajon hajlandó lenne-e bármelyik égi „bárka” tulajdonosa, vagy kapitánya ekkora utat megtenni velük, s nem mondanak-e valamennyien azonnal nemet két idegennek. Vagy egynek. – gondolkodik el az elf leány. – Mert talán jobb lenne, ha csak az egyikünk menne, a másik meg itt maradna és felügyelne a… szóval a csomagra…

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:02 pm

714. évi küldetések - 2. küldetés - Léghajón utazni 2. rész (Nie)

A kérdésre az ifjú fehér sárkány készségesen mutatott saját tűnődésének tárgyára abban az irányban, amerre nézett, mert nem volt biztos benne, hogy az északi tünde is oly gyorsan felfedezhette-e a különös, lebegő, kerek formákat, főképpen úgy, hogy többnyire neki kellett figyelnie eltitkolt, álcázott, s jól rejtett szállítmányukra is, mivel a ragadozó szentül hitte, ha a csöppség egyetlen egyszer is észhez tér, s felismeri rajta a pikkelyesek szagát, nemcsak ő, hanem ösztönei is felébrednek, és attól kezdve nem bírnak majd vele. Már amennyiben egy kezelhetetlen griffkölyök lesz a legnagyobb problémájuk, és nem az ellenük forduló kék-bőrűek, akik le is tartóztathatják őket... Egyszóval az ifjú inkább az élelemszerzés feladatkörét látta el a vízen való sodródásuk idején is, most pedig, hogy újra partot és szárazföldet ért a lábuk, valóban ki kellett találniuk, hogyan is lopakodjanak tovább a hegyek felé. Lopakodjanak, ugyanis egyeseket sajnálatos módon nem láttak volna szívesen, s korántsem oly örömmel, mint a csodálatra méltó alakzatban vitorlázó madarakat szokás. Tehát sétára fogták, s amíg maguk körül, úgy a távolban is szemlélődtek - ekképpen pedig Kilime fiát nem csupán kíváncsisága hajtotta, hanem küldetésük sikerre vitele is - no meg, minél hamarabb ki akart kerülni a kikötőt övező zajos, szagos, kék forgatagból, amelyről tudta, hogy csupa ádáz harcos alkotja, kik nem volnának restek eltenni őt láb alól, s valószínűleg kíséretének sem szánnának különb véget.

Érezte a szavakból, hogyan osztja Nie a lelkesedését, noha a léghajó szó hallatán értetlenül felvonta a szemöldökét. Na persze a lég és a hajó igen beszédes szóösszetételt képezett, így aztán a gyors észjárású fióka úgy vélte, némiképpen megfejtette a rejtélyt. Bizonyára mágiával felemelt szerkezetek lehettek... Hallgatta, ahogyan a leány tovább beszélt, s helyeselve bólintott.

- Igen, jobb lenne. Nehogy nekem... - a mellettük sétálókra való tekintettel kissé máshogyan folytatta, mint azt eredetileg szerette volna - ... ellopják vagy fellökjék ezeket a mesterien elkészített briósokat! Szégyen lenne és.... és gyalázat! Igen...

A város - még népesebb - tömegéig azonban még jókora gyaloglás várt rájuk, így hát a sárkány mérlegelni kezdett. Ha marad, a kis griff talán éppen most támad majd rá, s akkor az ügyeket intéző Nie hiába fáradt. Azt sem volt képes ekkora érzéktúlterheltséggel megállapítani, hogy vajon mennyire terhelte meg a leányt eddigi utazásuk. Ezért hát kérdeznie kellett.

- Ez csak egy módon derül ki. Mit gondolsz? Én menjek vagy te? De várj... Itt egyáltalán értik a lanuriai nyelveket? És ha igen, hogy magyarázzuk el, miért jöttünk?

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:08 pm

714. évi küldetések - 2. küldetés - Léghajón utazni 3. rész (Valturaan)

- Jól értenek minket, hidd el! Pontosan értik minden egyes szavunkat! – figyelmezteti a sárkányt Nie, hogy aztán próbáljon megoldást találni Val korábbi felvetéseire is, s válaszát úgy próbálja „csomagolni”, úgy rejteni a mondanivalóját, ahogyan Laryss kedvese tette az imént. – És a briósok miatt sem kell aggódnod. Még egy ideig ellesznek abban a kosárban. Vagyis attól nem kell félnünk, hogy gondot okoznak. Sokkal jobban félek attól, hogy a léghajósok majd megpróbálnak becsapni, vagy még inkább egyszerűen csak elutasítani, ha nem ígérünk nekik elég pénzt… - és Nie ekkor rádöbben valamire. - Ó, az istenekre! A pénz! Azt sem tudom, lesz-e elég, hiszen nem váltottunk be egyetlen darnát sem! Azt hiszem, akkor mégis jobb, ha te mész. – zárja le végül a töprengést a lány. – És ha az egyezkedés során nemet mondanak a lanuriai pénzre, hát akkor majd pénzváltót is kell keresnünk. Ó, hogy lehettem ilyen ostoba… - vádolja magát felkészületlenségük miatt. – De ne aggódj, a „briósok” rendben lesznek, én itt várok és addig kérdezősködök a pénzváltó ügyében! Csak igyekezz vissza!

*S ha Val nem mond ellent, s nem dönt úgy, hogy inkább ő indul alkudozni, hát Nie óvatosan emeli fel a kosarat és egy ház sarkánál meghúzódó, védett szeglethez sétál, ahol úgy teheti le a „holmiját”, hogy ne legyen útjában senkinek és próbál keresni valakit a járókelők közül, aki a segítségére lehet…

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:13 pm

714. évi küldetések - 2. küldetés - Léghajón utazni 3. rész (Nie)

Hát beigazolódott a gyanúja... A vadalanok azért nézték őket, s azért tettek úgy, mintha hallgatóznának, mert... nos, mert VALÓBAN hallgatóztak. Nem igazán értette, de valamilyen oknál fogva az efféle fontos dolgokra irányuló kérdések gondosan beütemezett "tanóráin" rendre elkerülték őt, hogy azután a mostanihoz hasonlatos, kellemetlen helyzetekbe sodorják. Szerencsére, mindkettőjük szerencséjére a briósok álcája, úgy tűnt, lelohasztotta az érdeklődés nagy részét, s immáron csupán két apró, fehér, vékony alak voltak, egy rakás brióssal a kosarukban, akik az eladás előtt még léghajókázni akartak egyet. Igazán romantikus... Bár meg kellett hagyni, némelyeknek tetszett az ifjak lelkesedése, s Valturaan-nak is tetszett, hogy az életét tudtukon kívül veszélyeztető alakok távol maradtak tőle. Az a probléma, melyre Nie rávilágított, viszont már cseppet sem tette boldoggá a sárkányt. Ráadásul azt sem értette, miért oldaná meg gondjukat, ha a megnyerő és szépséges leány helyett Ő menne oda elrendezni az utazást. De hát, nem sok választása akadt: marad a szörnyűséges vadalanok ÉS a griff társaságában, vagy beváltatlan darnával próbál üzletet csinálni, remélhetőleg egy olyan helyen, ahol kevesebb a félelemre okot adó tényező, ugyanis már igazán nehezére esett rejtegetnie ennyi érzést.

- Igazad van, oda én kellek. Te csak vigyázz ezekre itt. - mutatott a kosárra - És magadra is, Nie. - tette hozzá, mielőtt, kezében a darnás szütyővel, elindult abba az irányba, amerre a léghajókat vélte landolni.

Nem tekintgetett hátrafelé - azzal csak gyanússá váltak volna, így hát inkább szaporán szedte hosszú, ruganyos lábait, s néhány utca, kanyar és persze bámuló vadalan után úgy tűnt, lassacskán célhoz ér. Azonban csalódnia kellett, amikor az első szabad szerkezetek irányítóit kérdezte. Egyeseket lefoglalták, míg másokat e napon nem helyeztek használatba, de olyan kékbőrű is akadt, aki a külhoni darnájának láttán húzta el a száját - hiába mondta, hogy beváltják majd. Mi tagadás, az ifjú egy idő után kissé ingerültté vált, így aztán, a legközelebbi "áldozata" az óvatos és visszafogott elutasítás mellett döntött, bár nagyon jóízűt tudott volna nevetni az apró méregzsákon. Ehelyett mégis egy egészen más irányba mutatott számára, azt tanácsolván, hogy az öregnél próbálkozzon. Hát veszthetett volna még valamit a büszkeségén kívül, ha megteszi?

- Felszáll ma ez a hajó? - kérdezte Val, miután a köhintés sem hozta meg a várt eredményt.

Úgy látszott, végre felkeltette az ősz vadalan figyelmét, mert az feléje fordult és jó alaposan végigmérte őt, a fehér sárkány legnagyobb örömére...

- Hm... - kezdte az agg férfi rekedtes hangján, s az ifjú legszívesebben elrohant volna néhány pillanatig - Fel hát. Odalentről talán nem látni, hogy nyitva az ajtó?

Ajtó? - gondolta a fióka - hiszen csak valamiféle kosarat látott, egy lyukkal az oldalán, bár való igaz, hogy akadtak benne csomagok. Amelyek, ezek szerint a leendő utasokhoz tartoztak.

- De igen... - morogta az ifjú, s erőt vett magán, hogy egyetlen esélyüket ne szalassza el - Megvár bennünket, ameddig beváltjuk ezt a darnát?

Azzal felmutatta a kis zsákocskát, s meg is csörgette, jelezvén, valóban pénz lehet benne. Az öreget azonban a magabiztos kamasz nem nyűgözte le annyira. Csak fújt egyet, majd morgolódott, és gondolkodott... míg végül kelletlenül bólintott. S ki tudja, mi okból tette? A visszainduló ragadozónak ez azon percekben vajmi keveset számított.

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:23 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 1. rész (Valturaan)

*Látja távozni az ifjút és csak reménykedik, hogy Val nem kerül olyan helyzetbe, hogy elveszítse a türelmét… És ami még aggasztóbb lenne, az életét, hiszen Nie pontosan tisztában van azzal, hogy kék bőrű „házigazdáik” milyen megingathatatlan ellenérzéssel viseltetnek a sárkányok iránt. S mert a helyzet cseppet sem megnyugtató, hát Nie magát hibáztatja, hogy nem gondolt sem az utazás részleteire, se arra, hogy lanuriai pénzük gondot okoz majd. Így most itt áll, körülötte magas, karcsú és legfőképpen gyanakvó vadalanokkal, kik nem csak őt méregetik szúrós tekintettel, de a lábainál heverő kosarat is. És ez a nagyobb gond.*

~Jaj, Val, igyekezz, ahogyan csak tudsz – gondolja a lány.~

*S amikor egy helybéli – láthatóan egy érdeklődő fiatalabb fiú - megáll előtte, Nie felsóhajt, s felkészül a magyarázkodásra. Arra számít a lány, hogy az „ismerkedés” óvatos lesz és körülményes, de az ifjún látszik, hogy nem ez az első alkalom, hogy „idegenekkel” találkozik.*

- Mondták, hogy idegenek érkeztek a hajóval, olyanok, akiket régen láttunk – kezdi a fiú, cseppet sem kertelve. - Drezsah azt mondta, mágusok jöttek, veszélyesek – húzza el a száját gúnyosan, ahogy a lányra tekint. - Te nem látszol annak, s a férfi sem, aki veled volt– méregeti a fehér ruhás, hozzá képest aprócska Nie-t az idegen érdeklődve. – Drezsah ostoba volt mindig és az is marad, amíg csak él. Gyáva és gyenge. Te is gyengének látszol… - jegyzi meg mellékesen. – Mi van a kosaradban?

*Nie már bajban van, még ha attól tartott, a fehér sárkány helyzete a veszélyesebb. De egy izmos és cseppet sem vadalantól, még ha ifjú és tapasztalatlan is lehet, testi erejével nem, csal varázslattal óvhatja meg a „briósokat”. Akkor pedig valamennyi istenség összefogása sem menti meg a varázstalan vadalanok haragjától. Hát alkudozni próbál, s meggyőzni a másikat arról, hogy sokkal fontosabb és jövedelmezőbb témát is találhatnak, holmi fonott csomagénál, mely nem is tűnik nagynak és titkokat rejtőnek.*

- Csak a holmim van benne… - akad el Nie szava, mivel nem tudja, hogyan is nevezhetné az ifjút anélkül, hogy bármilyen módon sértő legyen. – De látom, te cseppet sem vagy gyáva… És gyenge sem – pillant a fiú izmos karjára. – No meg persze ostoba sem… - teszi hozzá. – És nekem pont ilyen segítség kellene… Mert gondolom, te jól ismered a várost és pontosan tudod, hol van a legközelebbi pénzváltó…

*Arra számít, hogy a megszólított talán elgondolkodik a feleleten, de arra semmiképpen sem, hogy a fiú hangos hahotára fakad.*

- Hát persze, hogy tudom – válaszol, miután néhány helytelenítő (?) pillantást kap a járókelőktől. – A nagybátyám üzlete… Gyere, elvezetlek hozzá! Vigyem a kosarad?

- Jaj, nem, dehogy! – tiltakozik azonnal Nie. – Csak a holmim… Majd viszem én… - áll a vadalan útjába. – De várnunk kell! Amíg a társam visszaér…

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:29 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 1. rész (Nie)

Nem, nem számított neki.

Most az egyszer nem számított, mit gondolt róla az az öreg vadalan. ANNYIRA nem, hogy visszaforduljon, és az iménti ábrázatán felindulva elmagyarázza neki, hogy kit is méregessen és kit is nézzen ostobának. Pedig a léghajós bizony joggal furcsállotta az ifjú sárkány viselkedését. Egész végig többes számban beszélt, pedig egyedül volt, és féleszű létére igazán modortalan, kapkodó és meggondolatlan. Még szép, hogy megfordult a fejében, hogyan engedhetik szabadjára kísérő nélkül, s hogy egyáltalán azt hogyan engedhették, hogy útra keljen egy idegen kontinensre. No de meglehet, hogy tévedett, s azért sietett el tőle a sápadt arcú idegen, hogy éppen ezt a bizonyos kísérőt keresse meg, aki valamilyen oknál fogva egyedül küldte megszervezni az utazást - ami, tekintve a pénzváltásos problémát, talán nem is kellett volna, meglepő legyen.

Nem is volt, főként ahhoz képest, amikor a fehér-elf-alakban rejtőző hósárkány hirtelen megperdült a tengelye körül, s visszanézett rá. Az idős férfi immáron igyekezett kevésbé barátságtalan arccal fogadni őt és szavait - inkább kevesebb, mint több sikerrel, ám úgy festett, ez cseppet sem szegte a sietségben lévő ragadozó társalgási kedvét.

- Azt... nem említettem, hogy a hegyekbe kell mennünk. - közölte Val szárazon, s esze ágában sem állt, hogy ESETLEG kérdésként fogalmazza meg.

És ha eddig a meglehetősen összezavart vadalan azt gondolta, hogy a féleszű kísérőjének legalább akadt némi sütnivalója, hát ezennel bebizonyosodott, hogy valószínűleg nincs így. Nincs bizony, sőt, azonnal el kellett volna utasítania ezt az idegent. Így is cselekedett: mogorván, kissé talán felháborodva adta meg válaszát a sárkánynak, hogy azután rögvest el is forduljon tőle, s dolga után nézzen.

- Ott nem állok meg, fiú.

- Mit tegyek, hogy megállj? - érkezett a kérdés, amelynek elhangzása talán nem csak a kék bőrű férfit lepte meg, hanem Valturaan-t magát is.

Nem szokott ugyanis "könyörögni", és az ő szokásai szerint ez már bőven annak számított. Igyekezte azonban elszántságát és tettre-készségét belesűríteni azokba a szavakba, s meglepődve látta, hogy a ráncos orca, mi újra feléje fordult, mintha némi érdeklődést tükrözött volna.

- Majd... kitalálom. Most eredj. Hozzátok a fizetséget.

Az ifjú felvonta a szemöldökét. Ilyesmit sem igazán tett, de most eléggé indokolttá vált a pillanat, hogy értetlenkedését és gyanúját társasága felé ilyeténképpen nyilatkoztassa ki, csak hogy azután sarkon forduljon és azonnal el is siessen. Útja közben úgy határozott, az esetleges veszélyről nem tájékoztatja az egyébiránt is igazán feszélyezett és aggodalmaskodó Nie-t - hisz egyedül is megbirkózott a problémával, ha pedig nem így lenne, még mindig felhívhatja majd rá a leány figyelmét... Valahogy úgy, mint ahogyan az övét keltette fel a "briósokra" vigyázó északi tünde mellett magasodó alak. Nem is volt hát csoda, hogy a méregető jégszínű tekintet újfent előkerült, mielőtt az ifjú beérte volna őket, s még mindig az ismeretlent vizslatva, tájékoztatta volna Nie-t a fejleményekről.

- A léghajó előállt. Megvárnak minket, ameddig átváltjuk a darnát. - mondta - Nem történt semmi baj, ameddig odavoltam?

És bár a kérdésig igazán ártalmatlannak tűnt a hangja, azután a fiatalnak ítélt vadalanhoz fordult, s ez a mondhatni, kedvesség, rögvest ki is veszett a hangjából.

- Te ki vagy és mit akarsz, kölyök? Ne zaklasd a nénit. Nem tanították?

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:33 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 2. rész (Valturaan)

*Megkönnyebbül, amikor meglátja az ifjút és még inkább, hogy azt látja, minden félelme ellenére Lar kedvese tökéletes épségben tért vissza. És boldogsága még nagyobb lesz, ahogy meghallja, küldetését is sikerrel teljesítette és sikerült találnia valakit, aki közelebb viszi őket a vágyott célhoz. S az ifjú kérdésére ő is hasonló érzésekkel válaszolhat, hiszen bár egy tapodtat sem mozdult a helyéről, mégis lelt ő is valakit, aki megoldhatja pénzügyi gondjaikat.*

- Ahogy látod, minden rendben… Velem… És a közelben van egy pénzváltó is, csak rád vártunk, hogy indulhassunk…

*De aztán az öröm, hogy Valturaan visszatért, hamar mérhetetlen felháborodásba és ezzel szorosan összefonódó haragra változott, ahogy meghallotta a sárkány szavait.*

- Ne zaklasd a nénit. Nem tanították?

*Ha a sárkány az elképedéstől elkerekedő szemekbe pillantana és hallaná az elakadó lélegzetet, amely az előtörő és az ifjú fehérre zúduló felháborodott szavakat előzi meg, talán sejtené, hogy mi vár rá, ám ha figyelmetlen, s nem ügyel az intő jelekre, hát meglepheti a lány „felelete”.*

- Hogy mit mertél mondani nekem, te alávaló?! Néni?! Én?! Miféle neveletlenség és udvariatlanság ez! Mint ha legalább is 5000 éves lennék! Ha nem vonod vissza azonnal, mehetsz egyedül azon a repülő … borzalmon. – pillant az odafent lebegő léghajók felé. – Nos, akarsz egyedül utazni, vagy visszavonod ezt az o… Szóval vond vissza, különben…

*S ha Val habozna rémes tévedése azonnali javításával, Nie tüntetőleg hátat fordít neki is és a vadalannak is, hogy magában duzzogjon a sárkány „nyelvbotlása” miatt. Mert hiszen tudja ő, hogy a mondat, s a kedveskedő, mégis furcsa érzéseket keltő szó ~ Néni! Micsoda ostobaság! – gondolja mégis sértetten. ~ nem neki, hanem a kékségbe burkolódzó fiúnak szól, női mivoltában mégis bántja, hogy az emberek között használatos, s általában életük javát már megélő asszonyokra használt kifejezéssel illették. S felháborodásában még jobban megerősíti a mögötte felharsanó nevetés, s ezt hallva az eddiginél is megvetőbb tekintettel pillant vissza a fehér sárkányra. Hogy aztán a bajt „segítségük” szavai még jobban tetézzék.*

- Azt látom, elf, te nálam sokkal jobban felzaklattad a társadat. – próbál a vadalan válaszolni Val kérdésére. – Nem tudom, megbékél-e veled, ha csak itt állsz és azt sem, hogy a nagybátyám nem zárja-e be az üzletét hamarosan és akkor oda az üzlet. Na, mi legyen, idegen?

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:37 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 2. rész (Nie)

Valturaan bizony hallotta.

Hallotta, ahogyan Nie megrendül, s a váratlan eseményért, amely valószínűleg az imént következett be, gondolkodás nélkül az idegen fiút okolta, akit még mindig mereven bámult, mintha attól tartana, hogy valamiféle tolvaj, és bármelyik másodpercben eltulajdoníthatja Nie kosarát, amelybe a griff-fiókát rejtették el. Azonban az ifjú jégsárkány tévedett, s az érkezése utáni legelső megkönnyebbülést hamarosan felváltotta valami, amire sohasem számított volna - még azután sem, hogy az északi leány efféle kirohanását egyszer már megtapasztalhatta 718-ban, az Olassië sötét fáitól nem messze álló, elhagyatott farmház udvarán, vacsoráról, és asztalról, és evésről. Az egyetlen különbséget az képezte, hogy míg akkor és ott egészen más érzéseket olvasott ki Nie szavaiból és viselkedéséből, most pillanatok alatt, minden kétséget kizáróan rá kellett döbbennie, hogy az elf kendőzetlen dühe egyes egyedül csak rá irányult, és nem az idegenre, ráadásul óriási - egyszerűen óriási! - méreteket öltött.

Nos hát, így történt, hogy az ifjú szemei éppen úgy kerekedtek ki, mint nem sokkal azelőtt az égboltszínűek, s értetlenül, csendesen, kissé irritáltan hallgatta végig a leszidást, amelyet, úgy érezte, nem érdemelt meg egy egészen kicsit sem. Egy nagyon-nagyon parányit sem. Annyira aprócskát sem, hogy nem is látszik...

Laryss fogadott nővére pedig, nem csoda, hogy hátat fordított neki. Nekik, tekintve, hogy a fiú, akit Valturaan ezidáig csak egy kotnyeles járókelőnek vagy bajkeverőnek vélt, nem volt rest nagyszerűen szórakozni rajtuk. Akkor aztán a sárkány haragjának egy része is felszabadult, s ő dühtől, sértettségtől csillogó szemekkel meredt a vadalan gyermekre. Legszívesebben nagyon mást és ami a legfőbb: nagyon máshogyan mondott volna neki, ámbár a fiú szavai alapjukban ásták alá a teremtmény elhatározását, aki ekkor kénytelen-kelletlen taktikát kényszerült változtatni, gondolva itt a griffre - fajtája ősellenségére; a rakás vadalanra, akik, ha elveszti önuralmát, s feltéve, hogy ő lelepleződik, azonnal végeznek vele; valamint a fehér elf leányra, akit valójában esze ágában sem volt megbántani - ezt bevallani azonban mások előtt nagyobb kihívásnak számított, mint bármelyikük is gondolta volna.

- Elhallgass, kölyök. - vetette oda neki az ifjú, Nie újabb meglepetésére egykedvűen, halkan és hangsúlytalanul; de még az azt követő parancsát sem úgy adta elő, ahogy máskor tette volna - Elviszel a nagybátyádhoz, mert halaszthatatlan dolgunk van.

Ekkor Artanis és Adan leányának karcsú, törékenynek tűnő hátához fordult, s; talán látható, talán az általa érzékeltnél kevésbé feltűnő kínjában; megköszörülte a torkát, hogy azután így folytassa:

- Nie... Ne haragudj. Nem úgy gondoltam.

S miután teljességgel félreértetett és megalázatott, az állával intett a fiúnak, hogy kezdje vezetni őket. Ugyanis egy tapodtat sem kívánt tovább egy olyan helyen maradni, ahol minden szavukat értették és mindenki tanúja volt a rémséges megalázkodásának... Ha pedig a leány megelégedett a halkan kiejtett, szófukar válasszal, a vadalan pedig hajlandó volt mutatni az utat, akkor hát bizonyára hamarosan - még zárás előtt - megérkeztek a pénzváltó épületéhez, melybe belépve egy szemüveges alakot pillanthattak meg, aki az aprócska helyiségben a polcokat rendezgette - ugyanis nem csak pénzváltással foglalkozott, hanem kisebb méretű használati- és emléktárgyak, másodkézből szerzett, jó állapotú ruhaneműk árusításával is. Unokaöccsét megpillantva rögvest üzletet sejtett a dologban, s nyájas, kedves mosollyal üdvözölte a betérő látogatókat, segítőkészségről árulkodó kitárt karokkal, melyek a portékáját voltak hivatottak bemutatni.

- Legyetek üdvözölve! A legjobb helyre érkeztetek. Miben segíthetünk?

Ha azonban Nie nem találta kielégítőnek az ifjú válaszát, akkor hát ezen események bizonyára később történnek majd meg.

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:42 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 3. rész (Valturaan)

*Hallja a fiatal sárkány szavait, amelyeket nem hozzá, hanem a kék bőrű fiúhoz intéz, aztán hallja azokat is, amelyeket immár neki szán. És tudja, pontosan érti, mekkora dolog is ez. Hogy mekkora önuralomra volt szüksége az ifjú fehérnek, hogy a helyzetet megfelelően – vagyis, hogy pontosan legyünk, Nie számára megfelelően – kezelje. Ezért a lány cseppet sem habozik, hogy megbocsásson neki és hogy helyeslését adja a folytatáshoz, vagyis ahhoz, hogy már ne húzzák tovább az időt, s induljanak üzleti ügyeiket lebonyolítani. Így amikor végre útra kelnek, hogy az akaratlanul is nagyobb feltűnést keltett érkezésüket követően végre a tettek mezejére lépjenek és elsőként hiányzó pénzügyi forrásaikat teremtsék meg, Adan és Artanis gyermekében már cseppnyi harag, vagy sértettség sincsen. Még kuncog is magában, ahogyan látja a sárkány megnyúlt képét és elszánt igyekezetét, hogy kikerüljön a számára is kínos helyzetből, és hogy végre megszűnjön a rá irányuló, kitüntető figyelem. De mert Nie azt is látta, a vadalanok humorérzéke jóval kevésbé fejlett, mint például az emberek között élő elfeké, így ő is inkább azt tette, amit Laryss párja jó eséllyel elvárt tőle. Vagyis óvatosan felvette a kosarat és a fürge „idegenvezető” után indult, nyomában a Két-alakban-létezővel, hogy élvezve a helyismerettel rendelkező fiatalember nyújtotta előnyöket, hamarosan maguk mögött hagyják a forgalmasabb utcákat és tereket, míg aztán az utóbbiak egyikén – úgy hiszi – végre célhoz érnek.

És azt is meg kell állapítania, hogy a fiúnak is igaza volt, hiszen a ház, amelynek alsó szintjén lévő ajtóhoz vezette őket a fiú, s amely ház semmiben sem különbözött a tér többi épületétől, valóban nem volt messze a piactértől és a kikötőtől. S szerencséjüket az is mutatta, hogy az ajtó sem volt zárva, esélyt adva nekik arra, hogy üzletet kössenek a vadalannal. S a megkötendő üzlet egyre nagyobb eséllyel kecsegteti őket, hogy a védelmükbe vett árva fióka végre otthonra és családra leljen. De ehhez egyezséget kell kötniük a kék bőrű férfival, ki odabent érthetetlenül – ás éppen ezért gyanús - örömmel és lelkesedéssel üdvözölte őket. És aki nem habozik egyetlen pillanatot sem, hogy azonnal a segítségükre legyen. Miközben arról érdeklődik, hogy miben lehet segítségükre, a lány csak futó pillantást vethet a polcokon és állványokon felhalmozott holmik kusza összevisszaságára, hogy aztán feleljen a vadalannak. S a kérdés pedig, amelyet az nekik szegez, már nem ad lehetőséget arra a két fehérnek, hogy sokat kerteljenek, így Nie akkurátusan leteszi a kezében tartott kosarat, hogy a vállán átvetett táskából előhalássza erszényét, s jó néhány darnát a pulton álló mérleg mellé tegyen.*

- Az unokaöccse azt mondta, hogy hivatalos pénzváltót is üzemeltet. Ebben segíthetne nekünk. Aranyra lenne szükségünk. Azt hiszem, a szokásos átváltási arány tökéletesen megfelelő lesz számunkra. Egy darnáért két vadalani arany… - próbálja felidézni a Könyvtárban olvasottakat az elf. - Ennyi elég lesz, Drest? – kérdezi a kihelyezett darna halom felé intve.

*Abban reménykedik, hogy az ifjú megállapodása egyértelmű. Hogy pontosan tudja, mennyit kell fizetniük a furcsa szállítóeszköz, vagyis a léghajó kapitányának.*

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:46 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 3. rész (Nie)

Az ifjú fehér sárkány még mindig mogorva arckifejezéssel sétált be a kissé zsúfolt helyiségbe, mely éppen olyan zsúfoltan hordozta magán a különféle szagokat is. Szóval forgalmas hely volt... ez talán kevésbé kecsegtetett veszéllyel számukra, hiszen ha a kölyök és a nagybátyja üzlete jól ment, az csak arról adhatott tanúbizonyságot, hogy nem rejtegettek semmit, nem adtak el silány portékát, és hogy valóban képesek voltak a pénzt beváltani. Na persze nem mintha Val maga olyannyira sok erre szolgáló eszközt vagy mérleget látott volna. Mindössze annyira futotta gyér ismereteiből, hogy az arany, ha igazi, magán fogja viselni a fognyomát annak, aki ráharap. De mégis, kinek akadt valaha is kedve hozzá, hogy a Csupaszbőrűek izzadt, tömény aromájú mancsai által milliószor és milliószor összefogdosott érméket ekképpen tegye próbára? Nos, Valturaan melegen ajánlotta neki, hogy soha ne lelje meg őt - ugyanakkor az is rögvest világossá vált számára, hogy nem hagyhatja Nie-re ezt a borzalmas feladatot.

Ami az őket ide vezető fiút illette, nagybátyja semmiféle jelet nem adott számára, semmilyen hirtelen mozdulatot vagy kézjelzést nem tett, ugyanis ismerte már az északi tündék titokzatos és magának való népét annyira, hogy tudja, milyen "érzékenyek" az ilyesmire. Tovább mosolygott, míg vendégei beljebb kerültek, s pápaszeme mögül nyugalmasan figyelte, hogyan teszi fel mérlege mellé a leány a darnákat. Nem sietett, noha jól sejtette, hogy a kis rokona újfent előadta noszogató történetét, melyben kihangsúlyozta: "hamarosan bezárnak". Megvárta, míg az aprócska teremtés befejezi mondandóját, majd kérdőn hallgatag és élesen bámuló társához fordul. Azt is megvárta, amíg amaz, a különösen magas - mármint a fehér elfek szokott méreteihez képest - némi további hallgatás után ugyancsak kutakodni kezd az övére függesztett bőrtáskákban, s hamarosan elővesz egy gyermektenyérnyi zsákocskát. Valószínűleg telis-tele darnával. Igen, így történt. Valturaan nem habozott, s mindenre fel akart készülni, amit az idős vadalan egyáltalán kitalálhatott; a Kétlábúakat ismerve pedig ezt a kitalálást rögvest pénzben kezdte mérni.

- Nem. De így jó lesz. - felelte, s igyekezett minden dühét félretenni, hogy Nie-hez a lehető leglágyabban szólhasson.

Azután újra elhallgatott. És ezt a fából és fémből felépített pult mögött ácsorgó szemüveges férfi jelnek vette... egy jelnek, hogy elkezdheti a hadműveletet.

- Így igaz. - válaszolta a hollóhajú vadalan a lánynak - Át tudom váltani a darnátokat. - magyarázta, miközben ujjaival gondosan számolgatni kezdte az érméket - Ne aggódjatok, a "szokásosnál" különb átváltási arány hírét csak azok a semmirekellők terjesztik, akik alávaló módon megrövidítik a... kevésbé felkészült ide ellátogatókat. Már az első követetek idejében is ezt csinálták. - magyarázta - Helyesen tettétek, hogy nem a kikötő mellett próbálkoztatok.

Azzal elhallgatott, míg kioldotta az ifjú erszényét, s a többi érmét is tízes oszlopokba rendezte maga előtt. Nem is sejtette, hogy mindeközben egy élő, lélegző hazugságvizsgáló eszköz leste minden mozdulatát, s hallgatta miden szavának minden zöngéjét a jégszínű, szúrós szempár mögött - egyelőre azonban nem volt képes eldönteni, hogy csupán a vadalan bezárás előtti, eltitkolt sietségét és izgalmát érezte, avagy mesterkedett valamiben. Addigra sem jutott eredményre, míg a férfi a szemük láttára kipakolta eléjük a megfelelő mennyiségű aranyat az asztal fiókjából, s azokat abba az erszénybe seperte, melyet az ifjútól "kapott", annak száját a deszkák széléhez tartván a hosszú ujjakkal ellátott kezével. A darnát az előző melletti fiókba rendezte, végül pedig átnyújtotta az összehúzott erszényt Nie számára. Legalábbis átnyújtotta volna, ha az ifjú ekkor nem szólalt volna fel.

- Állj. - közölte hidegen - Előbb kérek egy aranyat.

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:49 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 4. rész (Valturaan)

*Jól sejtette, kísérője, ha nem is tudta, de talán sejtette a légi utazás, azaz még inkább a léghajót vezető vadalan szakértelmének és idejének az „árát. S mert Val sejtette, hát feltételezését rögtön aranyra is kívánta váltani, láthatóan valamivel több aranyra, mint amennyire Nie maga gondolt volna. De az elf nem bánta, hogy a Két-alakban-létező kijavítja őt, s azt sem, hogy a maga erszényéből pótolja a véleménye szerint hiányzó összeget, hiszen tudta, a pénz egyikük számára sem jelentett olyan dolgot, amely miatt bármelyiküknek is aggódnia kellett volna. Adan leánya nem volt pénzszűkében, ugyanis évekig dolgozott a Valian-i Nagykönyvtárnak, s tisztes fizetés kapott különleges feladatai elvégzéséért is, így nem nélkülözött akkor sem, amikor már csak a maga vagyonával „gazdálkodhatott”. És ahogyan azt is sejtette, Valturaan sem csekély, és szükségleteit oly nehezen fedező vagyonát szánta a mentőakció szponzorálására. S bár a darnákat a lány nem olvasta meg a két vadalan előtt előtt – hiszen már csak ők maradtak a kissé sötét helyiségben - , mégis pontosan tudta, mennyi lapult az erszényében, s azt gondolta, az ifjú fehér sem teszi le „számolatlanul” a beváltani való érméket a pultra. S mert a bizalomgerjesztő helybéli, azaz a váltó tulajdonosa sem tette el őket anélkül, hogy alaposan meg nem vizsgálta és meg nem számolta őket, hát Nie többszörösen ellenőrizve hitte a csere alapját képező pénzösszeget. Ennek okán pedig teljes nyugalommal nézte, hogy a siheder nagybátyja takaros halmokba rendezze az átvett csillogó korongokat, hogy aztán – megállapodásuknak megfelelően – másfajta érmékre cserélje őket. Ismeretlenekre… Idegenekre… S a cserébe, a „fizetségül” kapott aranyakat sem volt nehéz „átszámolniuk”, hiszen egyetlen ismerős és alapos gonddal felépített tornyocska mellett két, hasonló gonddal megalkotott újabbat helyezett el üzletfelük, jelezve, hogy az általuk javasolt átváltási arányt elfogadhatónak tartja és hogy minden gyanút eloszlatóan becsületes pénzváltóval van dolguk.

Aztán a vadalan előbb a lanuriai darnákat tüntette el a fiókjában, majd az aranyaka seperte be a sárkánytól kapott erszénybe. Nie hallgatta az idegen érmék furcsa csengését és figyelte, hogy lesz egyre kevesebb aranyló halom a pulton és hogy lesz egyre tömöttebb az erszény a váltó kezében. Csak a fiú figyelmeztető toporgására riad fel, s csak akkor döbben rá, hogy eddig elvarázsolta a hosszú, kéklő ujjak között meg-megcsillanó arany fénye.*

- Bácsikám… Elfeledkeztél a jutalékról… Ha jól számoltam, 60 darna volt… Az 120 arany, vagyis az 5 százalék az 6 érme…

*És az elf leány már nem is csodálkozik azon, hogy az ifjú ilyen jól és gyorsan számol. Okos a legényke, ahogy gondolta, s talán még annál is okosabb. És élelmesebb, ez a folytatásból ki is derül.*

- És tudod, azt ígérted, a harmada az enyém… Azt mondtad, hogy mindig figyeljek, mert egyszer az örökösöd lehetek és mert hogy nem szabad veszni hagyni egyetlen aranyat sem…

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:53 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 4. rész (Nie)

Valturaan-nak ez már több volt a soknál.

Nem elég, hogy a vadalan gyermek gúnyt űzött belőle, és kinevette, de még belebeszélt az ellenőrzésébe is, amit oly gonddal próbált végrehajtani, és oly összpontosítva! Mert, bár megannyi Csupaszbőrű úgy gondolhatta, a sárkányok és a hozzájuk hasonló bestiák - vagy rosszabb esetben állatok - hajlamosak mindent a szájukba venni; ez nem volt igaz. Korántsem volt! S az ifjú, ki Jégkarom-csúcs zord ormairól származott, viszolygott még a gondolattól is, hogy rá kell harapnia egy olyan érmére, mint amelyeket a szemüveges, hosszú ujjú vadalan elpakolt az általa előhúzott erszénybe. Az Ibolyaszemű jegyese pontosan tudta, mennyit adott - gondosan ki voltak számolva a pénz-adagok, amelyek mind-mind egytől egyig éppen olyan apró szütyőkben pihentek odahaza és az övtáskájában is. Neki nem kellett számolnia saját részét, melyet beleadott, és nem is törődött volna olyasfélével, mint hogy igazságtalanul osztották volna el az utazás terheit. Úgyis megadta volna, amire Nie-nek szüksége lenne, s ha az északi leány még nem is tudta ezt, hát az ifjú bizonyos volt benne, nem érheti anyagi baj, míg vele van. Na persze, hiba lett volna azt gondolni, hogy Val maga kereste meg az összes vagyonát - bár tény és való, hogy kivételes fűszer-felismerő képességeivel igazán jövedelmező üzleteket bonyolíthatott le a városok piacaival. Itt is adhatott volna el néhány dolgot, de... nem ezért jöttek. S amiért jöttek, az ott pihent a letakart kosárban, a szószátyár, és szemfüles kölyöktől nem messze.

Talán majd visszafelé...

De most kémlelt az ifjú. Kémlelte az idősebb, sötét hajú vadalant, ahogyan felpillantott rájuk: a leányra, őrá, s végül a felszólaló unokaöccsére - csak hogy széles vigyorral, s ismét némiképpen kitárt karokkal ajándékozza meg "közönségét". És Valturaan nem értette, miért teszi ezt, ahogyan azt sem értette, miért nem tájékoztatta őket a "kezelési díjról". Nem jutott jobb kifejezés eszébe, arra azonban felfigyelt, hogy a férfi valóban maradéktalanul eltüntetett minden egyes érmét a saját helyére, s ahelyett, hogy neki adta volna azt az egyet, amit kért, úgy festett, beszélni készül. Ez pedig nem tetszett a sárkánynak.

- Jól van, Helmar. Nem csalódtam benned. Csak tanultál valamit! - lelkendezett a férfi, nem titkolva büszkeségét, ugyanakkor továbbra is Nie felé nyújtotta az erszényt, mintha nem vette volna tudomásul a hibát, amit vétett - Ugye, milyen éles eszű? Biztosítva van a vállalkozás jövője... Vedd csak el, gyermekem. Nem mennénk semmire azzal, ha gyanakvóan méregetnénk egymást, nem igaz? Az unokaöcsém igazat beszélt. Tényleg öt százalékot szoktam elkérni, a harmad pedig az övé azokon a napokon, amikor besegít nekem az üzletben. Add csak át neki, a többit pedig tedd fel ide a mérleg mellé. Közben a türelmetlen barátodnak is nyújts egyet. - bökött a magát ál-alakba zsúfolt sárkányra - Bizonyára az érdekli, hogy valódi arannyal dolgozom-e, és nem elégedne meg az igenlő válaszommal.

A jégszemű ifjú erre csak tovább nézte a pult mögött álló alakot, s még a szemhéját is összehúzta kissé. Nem volt ínyére ez a túlzott... bizalom feléjük, de jól tudta, ha most felszólal, nem fognak szép, és főleg nem higgadt dolgok kijönni a száján.

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:56 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 5. rész (Valturaan)

*Nie Laryss kedvesét nézi, akinek arcára egyre jobban kiül a nemtetszése és rosszallása. Aztán pedig a Helmar-nak nevezett ifjút, akinek a szemében csillogó kapzsisága csak még hihetőbbé teszi az eseményeket, amelyek előttük zajlanak, s amelyekből jelenleg a lány csak azt érti, hogy a okulárén keresztül vidáman pislogó vadalan éppen neki nyújtja az aranyakkal teli erszényt Valturaan helyett. Azt a bugyellárist tartja elé éppen most is, amelyben Val adta át a darnáit, s amelybe a pénzváltó tulajdonosa seperte bele az aranyakat a széles pultról. Azokat, amelyekből egyetlen darabot a sárkánynak kellene átadnia, csak hogy ellenőrizni tudja, míg hat másiknak az „unokaöccs” kezébe kell, hogy vándoroljon, jóváhagyásaként a kék bőrű legényke észrevételének az előzetesen persze nem említett „jutalékról”.

S a lány már tiltakozna, s számonkérné a pénzváltó feledékenységét, vagy azt, hogy elengedi a füle mellett a jégszín tekintetű ifjú kérését, amikor észrevesz valamit. Valami olyat, amely megváltoztatja eddigi szándékát és arra készteti, hogy ne gördítsen akadályt az üzlet minél gyorsabb lebonyolítása elé. Hát Nie sietve átveszi a súlyos csomagot, s az előzőekben oly körültekintéssel vázolt számú darabokat átnyújtja az illetékeseknek, bár sejtelme sincs, a fehér sárkánynak mégis miféle szándéka lehet azzal az eggyel, amelyet éppen most ejt a felé tartott hófehér tenyérbe. Mert nem tudja, hogyan és mit „ellenőrizhet” a Csúcs örököse. Arról már hallott, s tapasztalta is, hogy az égi ragadozók érzelmeket képesek „kiszimatolni”, de hogy az aranyat is felismerik, arról még sosem olvasott sehol ezelőtt. De talán ez az idő sem lenne alkalmasnak új ismeretek szerzésére, ám nem ellenkezik, csak átadja a csillogó érmét az ifjúnak, de nem állja meg, hogy ne kérdezzen rá a szándékára. Csak hogy siettesse indulásukat. Közben persze a furfangos fiú és előzékeny nagybátyja részére is előkerülnek az aranyak, s míg az első esetében rögtön a zsebbe vándorolnak, addig a másik, a pult mögött álló részére átadott még mindig ott hever a mérleg mellett.*

- Mégis mit szeretnél tenni azzal az arannyal? Tán tényleg arra gyanakszol, nem valódi érmékről van szó? – néz sürgetőn a Két-alakban-létezőre. – Ez elfogadhatatlan lenne és biztos vagyok, az Uralkodó és a Lanuriai Tanács már régen bezáratta volna a helyet, ha hamisításon kapták volna e jóravaló kereskedőt. És Val… Nem kereshetünk másik pénzváltót, hiszen lassan ez is bezár. Igyekeznünk kellene… - néz sokat sejtetően a mellette álló, szúrós tekintetű ifjúra, aztán a földön heverő kosárra pillant jelentőségteljesen. A fióka fonott „rejtekhelyére”, amelynek teteje alig láthatóan megmozdul. – Nagyon kellene igyekeznünk, mert a végén… Nos, a végén még elkésünk…

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 8:59 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 5. rész (Nie)

Az ifjú nem hagyta abba Helmar nagybátyjának hallgatag szemlélését.

Ugyan nem érzett felőle semmi olyat, amit meg tudott volna határozni szavakban - legalábbis biztosan -, azonban máshonnan már igen: egy szív ritmusát, melynek birtokosa hozzájuk hasonlóan ugyanúgy a teremben tartózkodott, csak éppen a kelme alatt, amivel a kosarat letakarták. És így, hogy a város nyüzsgését kissé kirekesztették a falak, a nyílászárók, Valturaan-nak lehetősége nyílt követni azt, ahogyan a parányi, emberfül számára nem, elfekéhez hasonlatosak számára talán csak alig hallható lélegzést is. Utazásuk oka, a gondosan rejtegetett griffmadár-fióka, úgy festett, az etetések közötti pihenőjének végéhez közeledik, s Vadalan vendégei mostanra már jól tudták, hogy csak akkor nyugszik meg újra, ha majd a gyomra is megint megtelik. Ez pedig két dolgot jelentett számukra. Az első, hogy húst kell venniük a piacon. A második pedig, hogy azonnal el kell távozniuk a pénzváltó épületéből, amennyiben nem kívánnak lelepleződni. Ezt azonban úgy kellett megejteniük, hogy ne gyanakodhasson rájuk senki, így hát első lépésként, az ifjú megtartóztatta magát abban, hogy a kosár felé tekintsen, s helyette az északi leány kezébe került szütyőt nevezte ki figyelme célpontjául, míg Nie maga át nem adta az általa kért aranyérmét. Akkor az aprócska, kerek, hideg fém került előtérbe, melyet Kilime gyermeke egy darabig szótlanul forgatott az ujjai között, majd, midőn a leány mondandója végére ért, várt még néhány pillanatot, s újra feléje nyújtotta. Igazán hatalmas önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy ne forduljon fel a gyomra a gondolattól, miszerint meg kellett volna harapnia azt a csillogó fémdarabot, s alig úszta meg az élményt. Közben pedig reménykedett benne, hogy az Égboltszemű végül is megszabadítja őt majdnem-sorsának émelyítően Kétlábú-szagú jelképétől.

- Nem gyanakodtam. - válaszolta, mialatt rábízta a leányra az átváltott pénz gondos megőrzését, s ő maga a kosárhoz indult, hogy óvatosan felkapja azt - Nem a hamisságára, hanem arra, hogy a kinézete megváltozott, mióta legutoljára láttam ilyet. De igazad van, ez várhat. Menjünk. A késés ugyanolyan elfogadhatatlan, mint a kontinensek közötti egyezmények megsértése. - fejezte be magyarázatát diplomatikusan, amelyet követően éppen olyan mogorva arccal, mint ahogyan belépett, kitárta Nie számára az ajtót.

A pápaszemes vadalan - aki még mindig ott pihentette érméit az asztalon - nem lepődött meg Valturaan szavain. Hallgatásából úgy sejtette, valóban gyanakszik rá, s eközben elfeledkezett a mániákus műértőkről, kik időről időre mindenhol felbukkantak. Hóbortos, magának való fehér elfek... Rosszabbak voltak, mint az átlagos társaik, s az üzlet tulajdonosát egyre inkább foglalkoztatta az is, hogy vajon mit tartanak a kosarukban. Kalácsot? Netán szárított észak-lanuriai fűszereket vagy gyümölcsöket? S hová siethettek velük? A piacra? Végül azonban csupán legyintett önmagában - hiszen Helmar úgyis kifigyeli őket, ha ahhoz tartja kedve. Az üzletet pedig már nyélbe ütötték...

S ha az északi leány követte őt, úgy hát az ifjú odakint rögvest keresni kezdett. S nem csak élelmet akart szerezni az aprócska fiókának, hanem búvóhelyet is saját maguk számára, ahol nyugalomban megetethetik, mielőtt a léghajóra szállnának vele. Ezt azonban mégsem tolmácsolhatta Nie-nek a nyílt utcán, így hát remélte, hogy testbeszédéből megérti őt - továbbá abban sem kételkedett, hogy Laryss igazán okos fogadott nővére még többre is gondolt nála, míg ő a csapat biztonságára ügyelt.

Tárgy: Re: Savanti Territorium 2022-01-15, 9:02 pm

712. évi küldetések - 8. küldetés - Lanuriaiként Vadalanban: A pénzváltó 6. rész (Valturaan)

*Elmondhatatlan a megkönnyebbülése, hogy Valturaan pontosan érti az utalásait és hogy érdekük – legfőképpen az aprócska fióka érdeke – szerint cselekszik, amikor gyorsan magyarázatot ad vizsgálódására és még sebesebben indul kifelé. S odakint sem áll meg, nem habozik, hanem egyből elindul visszafelé, azon az úton, amelyen idetaláltak, s Nie alig győzi követni a sietős lépteket, amelyek a piac felé veszik az irányt. Egyikük sem arra figyel, vajon követik-e őket, inkább arra, hogy „rejtegetni valójuk” nem lesz-e zavaróan éber, s főképpen éhes és arra, hogy sietségük senki számára ne legyen túl feltűnő, vagy fenyegető. De mert szerencséjükre – vagy talán szerencsétlenségükre is - a kikötő még éjszaka is nyüzsgő és élettel teli, attól nem kell tartaniuk, hogy beszerzőkörútjuk sikertelen lesz, attól azonban már jobban, hogy felfedezik őket. Hát ha Nie – mivel Lar párja jelenleg a kosárhordó és a dajka szerepét látja el – sikeresen beszerzi a fióka uzsonnáját és vacsoráját képező méretes hússzeleteket, Nie csak egyetlen kérdést tesz fel az ifjúnak.*

- Most merre?

*És ha a kérdezett nem tudja a választ, hát a lány az egyik kikötőbeli ivó felé veszi az irányt. Talán csak arra emlékszik, hogy a méretes, naptól védő ponyva alatt jó néhány asztal állt, s hogy az utcáról nem láthattak el a legutolsó asztalokig, mert azok már árnyékban és főként megfelelő távolságra helyezkedtek el a mindenfelé sétálgató járókelőktől. S ha megérkeznek, a lány a karját nyújtja a kosárért, s engedi, hogy a sárkány induljon előre a durvára faragott és a sós levegőtől kifakult asztalok és székek között hátrafelé, a félhomályba burkolódzó hátul meghúzódó egyik méretes asztal felé, hogy aztán Val segítségével a leginkább rejtett székeken foglaljon helyet.

Még megvárják, míg a kötényt viselő vadalan asszony felveszi és kihozza a rendelésüket – Nie az izgalomtól összeszorult gyomra miatt csak egy pohár vizet kér – hogy aztán óvatosan nyissa fel a kosár fedelét és tartsa az egyre türelmetlenebb fióka elé a vöröslő húsdarabot. Szerencsére, már megtanulták, hogy a – most még aprócska – védencük képes csőrével megfelelő méretű falatokat szakítani, s azokat gyorsan eltüntetni, s azt is, hogy miután elfogyasztotta a tenyérnyi nagy szeletet, rohamos gyorsasággal ismét álomba merül. Így – miközben a fióka az eledelének elfogyasztásával küzd – van idejük megtárgyalni a nemrég történteket.*

- Sajnálom, Val – kezdi az elf, miközben szemmel tartja az ivó többi vendégét. – Tudom, hogy valami miatt gyanakodtál, de nem maradhattunk tovább… - veszi elő az erszényt, melyet még a pénzváltóban rejtett az oldaltáskájába. – De itt van mind, nézd csak meg őket… Biztos vagyok benne, hogy nem holmi arckép miatt vágtál olyan aggodalmas képet…

» Savanti piaca
» Ossum Territorium
» Achas Territorium
» Ightdar Territorium
» Savanti - A vizek városa