Savanti Territorium

// Vak tyúk is talált szemet! // Alamaise - Jeremy //

Magabiztosnak mutattam magam, de egyáltalán nem tudtam, hogy mit mondott neki Shuga
rólam, hogy miért vagyok a sivatagi csapat tagja. Nienna is tudta ki vagyok, ő is beszélhetett neki az előéletemről. Bármit tudott is, azért alaposan megnehezíthette volna a helyzetemet, mert ha csak a gyanúja felmerül annak, hogy akár tolvaj is lehetek, árgus szemekkel fognak figyelni és az nem lenne túl szerencsés.
Nem! Egyáltalán nem örültem annak, hogy itt egy ismerősbe botlottam, legyen az elf, vagy sárkány, ez nem kívánt problémákat hozhatott magával.
~ Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy a világ másik felén egy ismerős akad az utamba! ~
Én egyáltalán nem éreztem magam olyan szerencsefiának, mint ahogy a barnaköpenyes mágus hitte, legalább annyira voltam szerencsés, mint a fordítottja.
Tényleg nem akartam nyűgöt, az ajánlatom teljesen őszinte volt, ha nem áll az utamba, nekem sem az érdekem az övébe állni.
- Igaz, nem nagyon tudunk egymásról semmit, csak amit Shugától tudunk, meg amit az utitapasztalatunk mutatott. – értettem egyet vele, megvonva a vállam, így reagálva le azt, hogy alaptalanul vádaskodott volna.
Én sem ettem volna mérget rá, hogy sárkány, de azért nagy volt a valószínűsége és ő maga sem tagadta. Ez azért elég gyanús, nem?
- Azért ott megbíztál bennem. – húzódott egy keserű mosolyra a szám.
Én bíztam benne ott, hiszen megmentette az életünket, de hát ki tudja most miért van itt?
Ezt lehet, hogy nem fogom megtudni, hiszen nem látok bele a fejébe, de hogy mi itt a helyzete azt minden bizonnyal hamar kiderül. Egy már most biztos, nem vendég, hanem szolgáló, ahogy az a másik is, aki még mindig kint dirigálta a társaságot.
- Ez egy remek ötlet! – biccentettem, miközben a levegőben elkaptam a villát és megpörgettem.
Mielőtt azonban még az első dobást megejtettem volna, a szemem megállapodott a különös tetoválásokon a csuklóján. Megesküdtem volna, hogy ez azelőtt nem volt rajta és, hogy őszinte legyek, engem egy-egy bilincsre emlékeztetett.
- Ó-ó-ó! Várjunk csak! Mit látnak a szemeim, talán nem is teljesen önszántadból lennél itt? Valami rosszul sült el, azért vagy ennyire mogorva? Lehet, mégis jól jönne egy kis segítség? – néztem rá megvidámodva és a kezére mutattam, mert sejtettem, hogy nem örül majd ennek.

// Vak tyúk is talált szemet! // Alamaise - Jeremy //

Általában vidám fickónak ismernek, legalábbis, aki csak futólag ismer, de most Ashanis megláthatta azt az arcomat, amit nem szoktam mutogatni. Ám Shuga említése, egy pillanatra felvillantotta a valódi érzelmeimet a mágus iránt, aki oly hirtelen tűnt el az életünkből. Mindig csipkedtük egymást, de róla talán egyedül tudtam, hogy kedvel. Beküldött volna a sárkány barlangjába minden habozás nélkül, de kedvelt. Tisztában volt a képességeimmel.
- Senki nem fizetett ki, nem is tudták, hogy része vagyok a csapatnak. – mormogtam elkedvetlenedve, a villa végével piszkálva a szalmát, hogy ne kelljen a nő szemébe nézni.
Csak akkor néztem fel rá, amikor ő sem rakta tovább a szalmát és éreztem, ahogy rám irányul a figyelme, amivel be is bizonyította azonnal, hogy jó megérzéseim voltak a tetoválásaival kapcsolatban. Ezt a szavai is igazolták.
Hűűűű! Ez aztán a beismerés! Nagyon a bögyében lehet a dolog, bár igaz, én sem örülnék, ha valaki így tartana rabságban, mert ezt nem lehet egyszerűen lefeszegetni, vagy elfűrészelni, bár……vajon, ha egy sárkány levágja a kezét….visszanő?
- Megérinthetem? – nyújtottam ki felé a kezem és ha megengedte, figyelmesen rákoncentráltam.
Éreztem a mágia körkörös áramlását, egy folytatólagos mágiáját, ami nem volt túl erős, ám nem volt eleje és nem volt vége. Mint egy farkába harapó kígyó! De azért van gyenge pontja, nem volt egyenletes teljesen.
- Hűha! Ez aztán egy béklyó! – engedtem el a kezét. aztán engedve az ösztönzésének és belátva, hogy talán nem szerencsés, ha így meglát minket valaki, én is elkezdtem felhányni a szalmát. – Én nem vagyok képes feltőrni, csak látom és érzem az erősségét. De, aki feltette, le is tudja venni. Gondolom tudod ki volt, vagy van más, aki segíthetne? Meg tudom mutatni a gyenge pontját és egy közepes mágikus csapás eltörné. – mondtam neki halkan.
Lehet, hogy nem voltunk barátok és nem volt teljes a bizalom, de nem voltam érzéketlen fráter. Én bármikor eltűnhetek innen, de neki is megakartam adni erre a lehetőséget, bármi is volt a háttérben.
- Ha van valamid, akkor ott mindig megtalálsz. – intettem a Társulat felé, miután már megpakoltuk a futót.
Feltűnés mentesen már nem igazán maradhattam itt.

// Vak tyúk is talál szemet! - Alamaise //

Most már biztos voltam benne, hogy az elf, aki sárkány tulajdonképpen, rab ezen a birtokon és nem épp önszántából robotol ennek a Grdam nevű volt hadvezérnek. Az igen érdekes lehetett, hogy miként került ide, hogy tudták elfogni, de abban már biztos lehettem, hogy ennek köze van a csuklóin látható mágikus tetoválásoknak. Persze nem tudtam a jelek mire képesek, de ha lekerülnének róla …….. Értékes szövetséges lehetne, ha netán valami még sem a tervek szerint alakulna a tőr lenyúlása közben.
Képes voltam sok olyan dologra, amire más tolvaj nem, de nem voltam ostoba. Ha egy sárkányt ide tudott a vadalan fickó láncolni, akkor lehet, hogy váratlan meglepetések érhetnek és nem szerettem volna Ashanis mellé kerülni a láncon.
- Soha ne add fel, mindig van egy kiskapu. – kacsintottam rá, aztán megfogtam a szamár kantárját és húztam a lány után.
Odetan nem volt a türelem példaképe, így a sátortábor félig már szinte állt éa a nagy sátor körvonala is kibontakozott már mire visszaértünk.
- Biztos itt leszünk jó ideig, mert erre rég járt mutatványos társaság, így biztos, hogy találkozunk minden nap. Jó lenne kicsit megismerni a birtokot, ha lesz időd megmutathatod majd. – bólintottam, mert a látottak alapján alaposan fel akartam készülni.
Inkább csinálom meg a lopást az utolsó nap, mint elkapkodjam a dolgot.

Majdnem egész éjjel dolgoztunk, de reggelre állt a nagysátor, én meg szinte beájultam a takarómra az apró sátramba, késő délután rugdosott fel Odetan egyik csicskása, hogy gyakoroljak, mert ha nem lesz jó az előadás nem áll jó magáért.
Még a nagysátor felé menve láttam, hogy miért a nagy izgatottság, újabb vendégek érkeztek, a pletykákból ítélve, a birtok urának fia is visszatért valami hajtóvadászatról a hírünkre.
Sok kíváncsi fegyveres kódorgott a társulat körül, mert – természetesen a bevétel kedvéért, - igyekeztünk meg-megvendégelni azokat, akiket elcsábított a jóféle bodzapálinka, amit csak a birodalom másik végén készítettek és itt nem igen találkoztak vele.
A kúriában is nagyobb volt a mozgás és mivel hol ezért, hol azért szalajtott Odetan a konyhára, igyekeztem mindent és mindenkit megfigyelni. Volt egy nagyon öreg férfi, mindig vörös, hosszú köntösben láttam és úgy sütött belőle a mágia, mint valami kemence.
~ Talán te vagy a rejtélyes bilincsvető? ~ néztem meg magamnak alaposan, mert egy magasszintű mágus nekem is gondot okozhat.
Ha volt rá alkalmam, akkor Ashanist megkérdeztem róla, de mindenképp közelebbről meg kellett ismernem.
Így aztán próbáltam szó szerint belebotlani és sikerült kiverni a kezéből pár réginek tűnő tekercset.
Gyorsan felkapkodtam és mentegetőzni kezdtem.
- Bocsásson meg uram, az én hibám, de kárpótolhatnám egy kis szíverősítővel? – intettem a mezőn felállított nagy asztal felé, ahol volt pár üveg készenlétben. – Persze nem akarom fárasztani, szívesen idehozom, ha megvárna.

//Bocs, hogy mozgattam a NJK-idat, ha nem szeretnéd, nyugodtan írd meg, akkor visszavonom és természetesen alkalmazkodom, akár hogy is alakítod ezek válaszát. A történetszálad továbbra is beleviheted ebbe a közösbe, talán mindketten jól járunk majd …..vagy nem //