Savanti Territorium

//Vak tyúk is talál szemet! // //Alamaise és Jeremy//

Ez a megbízás soha jobbkor nem jöhetett volna. Elegem lett már abból, hogy lépten-nyomon sárkányokba vagy épp a csatlósaikba az orkokba botlok, állandóan az életemért futok. Egy tisztességes tolvaj már meg sem tud lassan élni, egyre szegényebbek lettek az emberek és egyre éberebbek a gazdagok és a konkurencia is sokkal nagyobb lett. Mintha minden ágrólszakadt tolvajnak akart volna állni.
Már ott tartottam, hogy tisztességes munkát kellett vállalnom, hogy ne kopjon fel az állam, ám ezek a munkák sem tartottak sokáig, mindenki meghúzta azt a bizonyos nadrágszíjat és az idegeneket is rossz szemmel nézték.
Azért azt nem gondoltam volna, hogy ezzel a megbízással egészen Vadalanig, sőt annak keleti szegletéig eljutok, de most nem bántam a távolságot. Nem lesz rövid meló és addig talán a helyzet is megjavul nálunk, ha meg nem, Vadalanban is megterem a lehetőség egy ügyes tolvajnak, a jó besurranónak, aki megszerzi a megbízónak, amire szükséges van.
Jó, jó, lehet, hogy kissé bizalmatlanok egy vöröshajú, vörös szemű és hegyesfülű fickóval, de minden csoda csak egy napig tart, nem így tartja a mondás.
Na…szó, ami szó, valami már visszavonult hadvezérszerűségtől kell megszerezni egy tőrt, egy olyan….dísztőrfélét, amit ajándékba kapott egy hadizsákmányból. Állítólag neki teljesen értéktelen, csak egy a sok használatlan fegyvere közül, de a megbízom szerint varázstárgy, aminek egy vadalan amúgy sem venné hasznát. Viszont az öreg, mert úgy véltem egy kiszolgált hadúr már nem lehet túl fiatal, ragaszkodott minden megszerzett apróságához és hiába kapott szinte csillagászati ajánlatot a tárgyra, nem akart megválni tőle. De úgy látszik a megbízómnak nagyon fáj rá a foga és az én munkadíjam még mindig kedvezőbb volt, mint az, amit sejtésem szerint felajánlott a tőrért.
Még úgy is, hogy nem kevés előleget kaptam, hogy fedezze az utazásom költségét.
Azért eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy hozzászokjanak a helyiek a külsőmhöz, na de a végén az segített, hogy elszegődtem egy vándortársulathoz akrobatának, meg olyan mindenesnek. A társulat a Savantit és a környéket járta be, ami nekem tökéletesen megfelelt, hiszen annyi információm már volt, hogy a hadúr, valamiféle …Grdam, a város mellett lakik valahol.
Így remek alkalmam volt rá, hogy feltűnés mentesen járjam be a környéket és keressem a fickót.
És most megtaláltam, bár, hogy őszinte legyek alaposan megdöbbentem, mert nem egy hatalmas kúriára, vagy inkább valamiféle erődfélére számítottam, ahol rendesen zajlottaz élet és fegyverrel vagy épp pusztakézzel gyakorlatozó embereket is láttam.
~ Mi a fene zajlik itt? Erről az apróságról a megbízóm elfelejtett tájékoztatni! Lehet, hogy vissza sem vonult? ~
Nem felejtettem még el, hogy az orkok által megszállt Sternben, majdnem otthagytam a fogam, valami hasonló megbízás során és itt még a terep sem volt hazai…….
A vándor társulat vezetője elment, hogy tárgyaljon a hely gazdájával, ebben az esetben talán épp Grdam-mal, vagy az intézőjével, én meg kíváncsian támaszkodtam a szekér oldalának és sas szemmel mértem fel a terepet, embert, állatot, épületet felmérve. Mert aztán volt itt mindenféle népség……

// Vak tyúk is talál szemet! // Alamaise - Jeremy //

Nem sokáig figyelhettem zavartalanul a kúriát, mivel azért voltak teendőim addig is, amíg a társulat vezetője vissza nem tér, a remélhetőleg jó hírrel. Kellett volna pár nap, hogy alaposan kifigyeljem a helyet, hány őr van, merre őrjáratoznak és hányszor, milyen a szolgák és a lakók mozgása, mikor csendesedik el a környék annyira, hogy esélyem nyíljon a behatolásra. Arról már nem is beszélve, hogy meg kell valakit környékeznem, aki az épület belső elrendezéséről is hajlandó beszélni, akarva vagy akaratlanul……. Mondjuk egy csinos fehérnép nagyon is megtenne e célra.
De ehhez idő kell és mivel ez egy igen csak tehetősbirtoknak tűnik, így van rá esély, hogy több napig vagy akár egy hétig is itt időzhessünk.
De addig is el kellett itatni a lovakat, megigazítani a szerszámzatot rajtuk, hogy kicsit legelhessenek, hátha csak pihenő lesz az egész.
Persze nem kerülte el a figyelmemet a sok kíváncsi tekintet, ami több helyről felbukkant és el is mosolyodtam a bajuszom alatt, hiszen el tudtam képzelni, hogy ezen a helyen a sok munkán kívül nem sok szórakozásuk akadt, pláne nem egy vérelffel a fedélzeten.
Bár sosem voltam teljesen elégedett azzal, hogy félvérként olyan kevés mágiát sikerült örökölnöm, leginkább ennek a „korcsságnak” csak a hátulütőjét szenvedtem el, most mégis jól jött, hogy a mozgásomat, a súlyomat befolyásolni tudtam vele, így segítve a mutatványokat, amiket ember aligha tudott volna utánam csinálni. Ez fog segíteni majd a tőr ellopásában is és akkor végre megszabadulhatok minden kötöttségtől, mert azért egy ilyen bandában senki sem lazsálhat, még a lószar pucolás alól sem tudtam kimenteni magam.
Odetan nem volt gyenge kezű vezető és hamar eljárt a botja, ha valaki kihúzta nála a gyufát vagy lustálkodáson kapta. Megtehette, hiszen ezen a vidéken a szabad embereknek nem sok munkalehetőség adódott és a cirkuszba is volt jelentkező bőven. Szerintem engem is – azon felül persze, hogy úgy mozogtam a kötélzeten, mint egy ügyes majom – a kinézetem miatt is alkalmazott. Nem sok társulat mondhat maga között hasonlót.
Hamarosan aztán megláttam közeledni a ház felől a kék-sárga köntösét, ahogy sietve közeledett és már messziről, kiabálva jelezte, hogy tábort verünk. Ezek szerint Maradhatunk.
- Jeh-remi! Jeh-remi! – nyargalt egyenesen felém. – Fogd az egyik lovat és a homokfutót és hozz pár szalmabálát az istállóból. Engedélyt kaptunk, hogy abból alakítsuk ki a sátor szélét, ami egyben ülőhelyet is biztosít majd. Valami szolga majd eligazít. – int az egyik oldalsó épület felé.
Biccentettem, de mikor elfordultam fintorogtam egyet. Persze, hogy nekem kell a kulimunkát végezni és még a nevemet sem tudta rendesen kiejteni!
Nem baj, legalább alkalmam lesz pár ismeretséget beszerezni.
El is indultam, mielőtt még valamit a nyakamba sóz, addigra a többiek is sürgés-forgásba kezdtek, hogy lepakoljanak.
Én meg az épületnél kíváncsian forgattam a fejem, alaposan megnézve mindent és még teljesen jó okom is volt rá. Nem lesz könnyű dolgom azt már előre láttam, de biztos voltam benne, hogy lesz itt jó pár rabszolga, szolga  is, akik talán készségesen segítenek majd.

// Vak tyúk is talál szemet! // Alamaise - Jeremy //


Éppen, hogy elindultam a lovat száron vezetve az Odetan által mutatott épület felé, amikor annak irányából két ember sietett felénk. Na….mondjuk igazából, csak az egyikük sietett, a másik csak olyan tessék-lássék módon bandukolt utána. Sejtésem szerint parancsot kaphattak, hogy segítsenek a társulatnak elhelyezkedni és mutatni, mit hová pakolhatnak, de láthatóan az ezzel járó feladat, nem mindenkit töltött el lelkesedéssel.
Természetes, hogy azonnal a kelletlennek látszó alakra tapadt kutató pillantásom és…….. azt hittem ott helyben megáll a szívem!
~ Ez nem lehet igaz! Itt vagyok a világ másik peremén és kibe botlok? Ashanis? A sárkánylány? Mi a jó fittyfenét keres itt, ezen a nyüves birtokon? Ha felismer és már miért ne ismerne fel, hiszen eléggé kirívok az itteniek közül, vajon mit fog tenni? Nem az a barátkozós fajta és lehet, nem örül, hogy itt lát, ha neki is tervei vannak és mi másért lenne itt? Konkurencia lenne? ~
Hogy őszinte legyek jeges görcs állt a gyomromba, hiszen még nagyon elmenekülnöm sem nagyon lehetett volna, ha rám uszítja a tulaj embereit, bár megpróbálkoztam volna, de…….
Ne rohanjunk ennyire előre! Elvégre nem tilos itt lennem, ráadásul minden bizonnyal ő sem akarja világgá kürtölni, hogy milyen fajta is valójában. Bár az is igaz, hogy ebben még én sem lehetek teljesen biztos……. Sőt a neve sem valószínű, hogy Ashanis, de ez mindegy is.
A társa már nagyban utasítgatta Odetant és embereit, de ő csak állt jó pár lépés távolságban és úgy tett, mintha a világon sem lennék, pedig elég kicsi volt az esélye, hogy nem lát és nem ismert meg.
Vajon azt várja, hogy én kezdeményezzek? Hát én is tudok faarc lenni, azt majd meglátjuk…..
Közelebb lépkedtem, magam után húzva a lovat kocsistól.
- Jó, hogy itt vagy …..kedves. – szólítottam meg kissé még rekedten, ahogy próbáltam a gyomromban lévő aggodalmat oldani és rávillantottam egy távolabbról jókedvűnek tűnő vigyort, ami közelről elég kényszeredettnek látszódhatott. – Az istállóból kell elhoznom pár bála szalmát, segíthetnél egy kicsit, az uraság már megengedte. – néztem a szemébe, mert most szerencsére nem takarta semmi az arcát.
Tekintetem beszédesen sugallta azt, hogy nem ártana négyszemközt pár szót váltanunk, míg tisztába nem rakjuk, mit várhatunk egymástól, de főleg én….tőle!

// Vak tyúk is talál szemet! // Alamaise - Jeremy //

Mivel igen csak figyelmeztem minden egyes történésre, hiszen olyan feszült voltam, mint egy felhúzott íj, a veszélyes felismerés miatt, nem kerülte el a figyelmem, ahogy Ashanis arra férfira pillantott egy villanásnyi időre, akivel érkezett.
Még jobban megfeszültem, de nem kiáltott oda neki, hogy elárulja, egy tolvaj van a környéken, hanem amikor szóra nyitotta a száját csak arra szólított fel nyersen, hogy kövessem.
Csak magamban sóhajtottam egy hatalmasat, nem tehettem nyíltan, nem adhattam ki, hogy mennyire ideges voltam, így aztán csak mentem amerre vezetett.
Kis idő múltán kiderült, hogy egyáltalán nem azért nézett keresztül rajtam az előbb, mert nem ismert fel, sőt épp az ellenkezője történt!
Szavai számonkérőnek hangzottak, de arra azonnal rávilágítottak, hogy kölcsönös azon igyekezetünk, hogy ne hozzanak összefüggésbe minket, bár az egyre jobban felkeltette a kíváncsiságomat, hogy vajon ő is hasonló cipőben jár-e, mint én?
- Ejnye! Miért feltételezed rólam azonnal, hogy bajt keverni jöttem? Olyan rosszfiúnak ismersz? – néztem rá megjátszva a sértett felet. – Bár, ahogy mondod, jó okom van itt lenni, mint látod fontos tagja vagyok a Társulatnak. – intettem a Cirkusz alakuló körvonala felé és én is felvettem a pózt, amit nála láttam és karba fontam a kezem.
Most én tettem fel a kérdésemet, mert érdekes volt hallani, hogy talán nem olyan jól mennek a dolgai, mint ahogy az kinéz.
- És mit nem hallok, bajban vagy? Mifélében? – kíváncsiskodtam, de azonnal hozzá is tettem, mert sejtettem mi lesz a válasza. – De úgy is kiderül, ha elég időt töltünk itt, nem igaz Ashanis? És úgy néz ki maradunk egy darabig….. – vigyorodtam el. – Az meg, hogy valamivel megvádolnál……? Most komolyan? Én most jöttem és ha mégis megszorongatnának…. – vágtam elgondolkozó képet, megfogva kezemmel az államat, - talán megeredne a nyelvem és esetleg…..te is mellém kerülnél. – intettem az ominózus ketrec felé. – De mi lenne, ha ……inkább segítenénk, mint fenyegetnénk egymást. Tudod, mint lanuriai a lanuriait – mondtam neki halkan.
Úgy véltem én megtettem az első lépést és idegen földön jobb, ha nem szerez magának veszélyes ellenségeket még pluszban az emberfia.
Persze ezzel nem azt vallottam be neki, hogy sántikálok valamiben, csak nem akartam, hogy a meglévőkön kívül, még ő is akadályt jelentsen.