Keleti kikötő

Drakon éppen bámulta a tengert a hajóról, ami már éppen a kikötő közelében járt. A fejvadász már járt itt korábban, tudta azt, hogy hajó kell ahhoz, hogy megkeressék a kalózkapitányt és annak a kincsét. A Keleti kikötő arról híres, hogy könnyű ott hajót szerezni. Ebből az következett, hogy Aldo is valahol a közelben lehet. A hajó kis idő múlva kikötött, fejvadász lévén először egyértelműen a kikötőben kezdte el keresni Aldot, ám két órás bolyongás után sem találta meg. Ekkor elhagyta a kikötőt, és azon kívül kezdte el keresni. A keresés közben felmászott egy sűrű lombkoronájú fára, hogy magaslatról tudjon belátni nagyobb területet, valamint, hogy a sűrű lombozat álcázza is őt.
Fél órán át ült a fa tetején mikor megpillantotta Aldot és társaságában egy nőt. A nő felült a sziklára, és onnan beszélt Aldohoz.
Aldo háta mögött, úgy 10 méterre volt az a fa, aminek a tetején Drakon ült. Drakon szép halkan leereszkedett a fáról, majd kihasználva azt, hogy azok ketten egymással beszélgetnek, a bokrok mögé rejtőzve odalopakodott Aldo háta, mögé, akinek megfogta hirtelen a vállát és megszólította:
- Üdv ismét Aldo cimbora! Hogy vagyunk? De rendes volt tőled, hogy vigyáztál a térképemre, csak máskor előtte szólj ha "kölcsön kéred". Azt hitted előlem elfuthatsz?...Nem-nem, fejvadász vagyok, ebből kifolyólag igen jó vagyok követésben, lopakodásban és keresésben is. - mondta neki gúnyosan, direkt úgy, hogy lebuktassa a hölgy előtt, majd kitapogatta rajta, hogy hol a tekercs és elvette tőle - Ha így folytatod, akár egy nap mestertolvaj is lehetsz...de még kell gyakorolnod.- folytatta mondandóját, majd a hölgyre (Tinia-ra) nézett és így szólt hozzá: - Hölgyem, ha nem bánná elvinném az Urat egy kis beszélgetésre - azzal átkarolta Aldo vállát, minta valami cimborák lennének és elindult vele.
- Na akkor beszélgessünk egy kicsit a közös munkánkról.-


// Beszállok a játékba Aldo-val ezt megbeszéltük //

*A kikötői forgatag bántó nyüzsgésében egy apró szerzet sétál keresztül. Rőt szakállát fújja odébb, miközben szemei igyekeznek elkapni minden lényeges mozzanatot.
Még Lanuriában hallott az újonnan felfedezett világról és mivel már így is régóta Riana keresésével volt elfoglalva, s egész Lanuriában nem találja a vörös hajú nimfát, úgy döntött, megpróbálja Vadalanban.
Nem az első hajókkal jött, át kellett ehhez vergődnie az egész Nyugati szegleten, de megtette.
Singarme és Mogan minden rábeszélő képessége kevés volt hozzá, így inkább útjára engedték a makacs mocsári törpét.
Meg sem tudja számolni, hányszor gazdagította a Remény tengerét épp, hogy csak elfogyasztott táplálékával út közben, de barátjáért, Rianáért még ezt is felvállalta, bár út közben azért leátkozta Alcarist, Wiscát és majdnem az összes istent az égről, hogy miért is kell Vadalannak egy óriási tenger túlsó végén elterülnie.
A mocsári törpe mérgesen fújtat. Dülledő pocakján meg sem látszik, hogy az egy hetes hajóút alatt nem evett túl sokat, vagy amit evett, az is visszajött rövid úton.
Dereka most is végig van aggatva mindenféle hegyes, éles, csillogó fém dologgal, de ő már ezektől meg nem válik.
Kerülik is nagy ívben, igaz megmosolyogva és nagyot nézve ezek a fura, kék bőrű, óriási lények.
Alig-alig lát ezen az idegen vidéken lanuriait, olyat, aki nem hatalmas annyira és nem kék, hegyes fülekkel.
Megpróbálta már, hogy megkérdez egy-egy helybélit, nem látott-e egy hegyes fülű, fehér bőrű, vörös hajú nőt, de a szürkéskék bőrűek csak a fejüket csóválták rá.
Mérgesen fújja el szakállát, kezét csípőre téve néz körül.
Akiket megpillant, egy vörös kabátos férfi, vakító fehér hajjal és egy csuklyás, erőteljes testalkatú másik férfi. Mindkettő normális bőrszínnel rendelkezik.*
- Üdv nektek! Végre valakik, akik nem itteniek!
*Morogja hozzájuk lépve. Egyéb esetben nem keresné két ilyen alak társaságát, de most rájuk van szorulva. Nem olyan sokan vannak itt hozzájuk hasonlók.
Arra gondol, hogy megkérdezi őket is, próba szerencse.*

*Emberi szó, emberi külső. Raman nem lelkesedik különösebben az emberek iránt sem, de tény és való, hogy ha választani kell, hogy a kék óriások, vagy a jól megszokott lanuriaiak, hát egyértelmű, hogy az utóbbiakra esik a választása.
A törpe felnéz a fehér hajúra, amikor az odamegy hozzá és vállára teszi a kezét.
Miért is jön ilyen közel? Hogy magas növésével kérkedjen a törpe előtt? Még gyerekkorából tudja, hogy ez milyen élvezetet okoz nekik, már a magasra nőtt népeknek.
Első gondolatára legegyszerűbb lenne ráugrani a fehér hajú férfi lábujjaira, attól biztosan kevésbé lenne ilyen lekezelő vele, de ehelyett inkább kikerekedik a mocsári törpe szeme.
Még a lélegzete is elakad. Hogy ő…kalózvadászatra?!
Miféle elképzelés ez?
Azért a büszkeségét kenegetik a fehér hajú férfi szavai. Igen, az ő vállai tényleg szélesek, van fokosa is, meg jó sok más fegyvere.
Fúj egyet és már válaszolna, amikor a másik lanuriai is odalép. Na, tessék! Még egy magasra nőtt lény! Elfogadja a felé nyújtott kezet.*
- Raman vagyok. Lanur tornyából.
*Fúj egyet, még a pocak is megrezdül, ami kissé előrébb van, mint maga a törpe és megcsörrennek az oldalára erősített fémeszközök is. Vagyis fegyverek.*
- De itt valami tévedés lesz. Én nem kalózokat keresek, hanem egy nőt.
Vörös haja van, gyönyörű, és hegyes fülei. Lanuriában vesztettem nyomát már jó ideje és arra gondoltam, hátha itt van. Láttatok ilyet?
Riana a neve.
*Így néz hol egyik, hol másik férfira, reménykedve, hogy végre olyan választ kap, ami neki is tetszik. Nem mintha különösebben bízna bennük, de ők az elsők, akiktől van értelme megkérdezni.*

*Ideje volt már a hazaútnak, pár nappal ezelőtt már mindenki aki lanuriai volt elindult haza felé. Adent lázálmok kínozták az úton vissza lanuria felé. Fájdalom és kínszenvedés volt a két hét amit a tengeren hánykolódva töltött. S valami furcsa érzés kerítette hatalmába már a hajón is. Csak arra vágyótt, hogy otthon legyen s végre Lanuriai földön hunyhassa álomra a fejét.

*Raman paprikavörössé váló fejjel fúj egyet Aldo szavaira. Ez a mágusféle, hiszen csak mágusok öltöznek így, játszik vele. Mindazonáltal egyenlőre a Sárkányölő hallgat még mérgéről.*
- Riana nem egy cafka! Ő győzte le a háborúban a sárkányokat, te…tudatlan!
*Kezeit összefonja mellkasán. Kedve lenne ennek a pojácának jól a képébe vágni, csak túl magasan van. Találkozott már más mágusokkal, olyanokkal, kiktől menten inába szállt a bátorsága, de a fehér hajútól nem. Csak felbosszantja szavaival, de ilyen tiszteletlenség hallatán még a végén jól megveri.
Azonban ekkor megjelenik egy kék asszony előttük, s a törpe levegőt sem kap a kérdésre.
Ez épp elég arra, hogy a hirtelen jött pulykaméreg távozzon a meglepett mocsári törpéből.*
- Hogy-hogy mi?! Én Raman vagyok, egy mocsári törpe. És….és igenis így születtem, nálunk mindenki ekkora, sőt vannak nálam kisebbek is.
*Meglapogtatja előrelógó pocakját, miközben megcsörrennek az oldalára erősített fémeszközök is, amiket csakis kizárólag azért hord magánál, hogy megvédhesse magát. Mert a végén még megint fel akarná falni valami, mint ahogy az a sárkány is. Rajta is vesztett.
Kihúzza magát.*
- Nekünk nincs szükségünk varázslatra!
*Aztán megint Drakon szólal meg és sürgetni kezdi őt, hogy térjen vissza a hajóra. Hogy oda? A kétségbeeséstől a bátor törpe szemei kikerekednek. Jószerivel most szállt le róla.
Még nem is evett egy jót, főleg nem a helyi specialitások közül. Ráadásul az elmúlt héten kis túlzással több jött ki belőle, mint ami be.*
~Márpedig, egy mocsári törpének, nem szabad éhezni, az sose vezet jóra.~
*Gondolja nagy bölcsen Raman. Látja, hogy Drakon elindul vissza a hajó felé, de a törpének még valamit tudnia kell.*
- Te hallottál egy vörös hajú nimfáról? Nem tudod, járt itt vadalanban? Riana a neve.
*Tudakolja gyorsan, hiszen ő mégiscsak ezért érkezett erre a kontinensre végigszenvedve az egy hetes hajóút minden percét. Nem akar úgy távozni, hogy meg sem próbálja kideríteni, hogy barátja járt-e ezen a helyen.*

*A kis törpe válaszaira bólintott egyet.*
- Értem. Varázslat nélkül vagy ilyen. Akkor igazán csak gratulálni tudok.
*Mondta mosolyogva, mert igazán szimpatikusnak tűnt ez a kicsike pocakos lény. Aztán feltett egy kérdést.Egy nőt keresett, de Tinia nem igen találkozott még a másik világból valókkal. Messziről látta már őket, de közelről csak azokat, akik most is jelen vannak.*
- Bocsánat. De nem láttam. Nem ismerem őt. Ha tényleg valamiféle elf vagy nimfa, ahogy az ember mondta, akkor inkább Lanuriában keresd. Nimfát egyenlőre itt egyáltalán nem láttam. Elfet igen, bár azt sem közelről.
*Vallotta be és szomorú volt, amiért nem segíthetett a törpének. És ekkor Aldo állt elé azzal, hogy menjen velük. Drakont nézte, és lehunyta szemeit. Olvasott a gondolataiban.*
~ Még, hogy Aldo udvarol nekem? Ezeknek a hímeknek fogalmuk sincs az udvarlás szokásairól.
*Nézett morcosan az emberre. Főleg a "kék" jelzőt nem bírta elviselni. Nem szerette a gondolatolvasást fárasztó egy dolog volt, így nem is állt szándékában többször ezt tenni. Majd, ha nagyon fontosnak érzi.*
- Rendben. Veletek megyek! Még nem voltam Lanurián és szívesen megnézném. Lehet ott bőven tanulni azt hallottam.
*Mondta és kecsesen lesietett a hajóra, majd fellépett rá. Várta, hogy mindenki elhelyezkedjen ott, majd a hajó orrához sietett és megtámaszkodott rajta. Szerette nézni, ahogy a hajók szelik a vizet. Ha meg eltéved ismeretlen földön, majd hazatalál..hiszen egy mágus nem elveszett lélek.*

// Akár írhatnánk Lanuriába is valahova már..nekem mindegy döntsetek! ja és Drakon kedves! Lesd meg a "kék" Tiniát a hogyan nézne ki a karakter élőben topicban. Ja és Aldo! A kari neve Tinia! Köszi puszii!  //

-Szép világ lehet…
*Jegyzi meg a mocsári törpe még magában. Elképzeli, hogy Riana Risan hátán lovagol, és csaknem kirobban belőle a nevetés. De több-kevésbé jól nevelt törpéről van szó, így nem teszi.
Drakon közben elindul a hajóra, míg Raman türelmetlenül ácsorog még a kék színű nő mellett.
Hogy máris forduljon vissza a hajóra?
Hogy magyarázhatná el, hogy Lanuriában nem találta, de hogy itt, a vadalanok sem látták még, az inkább letöri, mint jó érzésekkel tölti el.
Jobban örülne, ha végre rálelne valahol Rianára. Már nagyon hosszú ideje nyoma veszett és ez egyre inkább azt jelenti, amire a törpe gondolni sem mer. Nem is akar.
Raman tanácstalanul topog, de ahogy végigméri a kék népek kikötőjét, azt kell látnia, hogy még mindig nagyon kevés lanuriai utazó fordul meg itt. Ha egy Rianához hasonló gyönyörűséges, vörös hajú nimfa megjelent volna itt, annak gyorsan híre megy a kék nép körében.
Legalábbis így okoskodik.
Átkozza magában a tengert, a hajókat, az isteneket, hogy ezt az új világot a fura lakóival épp egy tenger túlpartjára kellett teremteniük.
Végül, mivel nincs itt keresni valója, inkább visszafordul.
A hajó pallója előtt még egyszer vesz egy mély levegőt. Utálkozva lép fel rá, ő az utolsó felszálló.
Tudja, hogy egész úton tengeribeteg lesz, hogy enni nem sokat fog, de nem akar itt maradni sem.*

//Én még ide írtam, majd kezd más Lanuriában //

#Csepet sem voltam elragadtatva attol, high ennyi utitársam les, a haza útra. Bosszantott a társaság, föleg a kék börü teremtmények azok akiket még a hátam közepére sem kívàntam volna. Nem is tudom talán a kid island ITT Vadalanban megváltoztatott egyet s mást bennem. Nem szoltam az idegenekhez, men terveztem szorosabb barátságot söt még ismeretséget sem kötni egyikkel sem. Néha rájuk vezettem tekintetem de szólni sose szóltam hozzájuk.

// ÉRkezés Onoria küldetés//
*Lassan lépkedek le a hajóról, kissé megviselt az utazás, ezelőtt még sosem utaztam hajóval. A gyomrom émelyeg s tegnap este még a halakat is megetettem. Biztosra veszem, hogy finom vacsorájuk volt, hisz elég jó ételt szolgáltak fel a hajón amivel jöttünk. Végre szilárd partot ér a talpam s egy mély sóhaj hagyja el a számat. Végig lesem a körülöttünk mászkáló kék lényeket. Nem igazán láthatják csodálkozásomat, mivel fakó arcomat rejtem el maszkommal. Kiült rajta az utazás s érzem borzasztóan nézhetek ki. Bár ez azért szemeimen meg látszik. Kissé álmos is vagyok, de talán majd a szállás helyen meggyógyulhatok, a tengeri betegségből. Úgy vélem a hajó utak nem sűrűn fognak szerepelni a napirendemben.

//Onoria Küldetése//

*A hajó utazásnak végre véget ért, és szerencsénkre nem történt semmi az út során, mint múltkor. Én ezt jó jelnek veszem. mert most nem kellett kalózokkal küzdenünk, de ahogy látom az úti társam nem nagyon bírta a tengeri utat, én még el is mosolyodtam, amikor ki dobta a taccsot.
Mikor lelépek a hajóról egy kissé aggódni kezdek, mert múltkor nem minden ki látott minket szívesen itt, és most is látom, hogy néhány őslakosnak nem tetszik itt vagyunk.
Ezért is egy kissé felkészülök, hogy ha bármi gond adódna és remélem hamarosan érkezik valaki a fogadásunkra.*