Keleti kikötő

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2014-11-11, 10:28 pm

*Egy kis ideig még nézelődök a kikötőben, látom hogy rajtunk kívül is vannak mások, akik Vadalanba jöttek. Szerencsére nem kell soká várni, hiszen egy csapat harcos érkezik, akik a kikötő parancsnokához vezetnek minket, de előbb meg kérdezik a hölgy velem van-e.
-Igen a hölgy velem van. Nem csak én harcoltam hősiesen a hajón mások is ép ugyan úgy kivették a részüket a harcból, de jobb lenne erről most nem beszélni, mert nem akarom a parancsnokot várakoztatni.- Fejezem be a mondandóm és, amint a vandalanok elindulnak akkor én szó nélkül követem őket.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2014-11-19, 1:52 pm

*Hallgatom a beszélgetést mi Lothár és a kék bőrű között zajlik. Majd csak bólintok egyet az indulásra való felbuzdításon. S követem őket amerre csak mennek.
- Milyen csatáról beszélt?
*Nézek érdeklődve a magas férfira aki jó két fejjel is nagyobb lehet nálam. Majd séta közben várom hátha választ is kapok a kérdésre.

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

- Helyes, akkor menjünk!
*Ad feleletet a rögtönzött vezető. A harcosok is körbeveszik őket. Többen vannak, akik még nem látták élőben a legendás páncélos harcost.
Mert bizony Lothárból Savantiban már legenda vált, ahogy a hajó több emblematikus utasából is.
Híressé vált a hatalmas, fehér hajú harcos, akinek a helyiek legendái szerint akkor a karja, mint egy vadalan dereka, combjairól nem is beszélve, mellkasával pedig eltol egyszerre egy kisebb sereget is.
De beszéltek a csendes fekete ruhás harcosról is, aki megfontolt, s csak akkor cselekszik, amikor már muszáj, ahogy szóba került a mágusnő is, aki befoltozta az idegen hajó oldalát, és még lehetne sorolni naphosszat.*
- Egy hajónk a Nagy Vihart követően harcba bonyolódott az itteni kalózokkal, s a Vihar Szülötteinek hajója volt az, mely magát sem kímélve sietett segítségére. Együttes erővel győztek a kalózok felett, s kikötőnkbe jutottak.
Oly harcosok küzdöttek ott, mint ő itt.
*Mutat a kérdezett a Yurin mellett haladó Lothárra.
A parancsnok háza kicsit fentebb fekszik, nem messze attól a széles tértől, ahol a léghajók horgonyoznak, melyek aztán a szárazföld belseje felé visznek.
Noha ezen kívül van szárazföldi szállítás is, egzotikus állatokkal, melyekhez hasonlók Lanuriában, de tán a világ más részein nem is léteznek.
A parancsnok elé vezetik immár a két érkezőt is.*
- Öröm számomra, hogy újra láthatom Nagy Vihar egyik hősét.
*A vadalan kékes arcán enyhe mosoly fut át. Hátára lógó fekete haja, varkocsba van fogva, míg ő egyszerű tunikát visel, amelyek kihangsúlyozzák kidolgozott izmait.
Fekete szemei a mágusnőt is végigmérik.*
- Üdvözöllek benneteket Vadalanban!

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2015-01-02, 12:36 am

~Egy hatalmas hős... milyen érdekes. Egy egészen új kontinens, s mégis hősként tekintenek egy idegenre. Aki még csak hasonlítani sem hasonlít hozzájuk.
*Sétálok tovább a Vadalan mellett, s közben érdeklődően nézek körül.

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*Miután a két lanuriai teljes csendben áll előtte, a vadalan láthatóan kissé bosszúsan néz egyikről a másikra. Yurinnak bizonyára még szokatlan a kékesszürke bőr, a hegyes fül, és az izmos test.
Bizony a vadalanok többsége hasonlatos a parancsnokhoz.
Az végigméri őket, majd egyikről a másikra pillantva végül megszólal.*
- Minek köszönhetjük látogatásotokat? Kereskedelem? Egyszerűen csak Vadalan szépségeire vágytatok? Esetleg, mint hős harcosaink, az Aréna bajnokai szeretnétek lenni?
Örömömre szolgálna, ha láthatnám, hogy küzd a Nagy Vihar egyik hőse!
*Pillant Lothárra, majd Yurinra néz.*
- És te? Te is nagy harcos vagy, sok győzelemmel és bátor, hősi szívvel?
Külsőd merőben eltér Lothár von Falkenhausen külsejétől, s fegyvereket sem látok nálad.
Inkább hasonlatos vagy mágusainkhoz, kik a varázslatok ismerői.

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2015-02-15, 11:30 am

* Kétes érzések keringenek bennem, egyszerre érdekes e nép s félelmetes is. Az ahogy kinéznek ahogy öltözködnek még a beszédük is más mint otthon akármelyik népé. Mikor a harcos nekem szegezi a kérdéseket óvatosan beljebb bújok csukjámba s felnézek a nalam jóval magasabb lényre. Akaratlanul is de egy vékony pajzs húzódik testem köré. Önvédelmi reakcióként sokszor szerepelt mar életemben ez az esemény viszont sose hittem volna, hogy egy idegen lény látványa s csupán kérdése ki fogja belőlem váltani. De erőt veszek magamon s megszólalók.
- Nem vagyok nagy harcos, a harci mágiákban sem jeleskedek igazán. Gyógyítóként s mint Onoria főpapnő követeként érkeztem. A nevem Yurin Akari örvendek.
* Majd bújok meg beljebb abba a csukjába.
~ Még mindíg nagyon félelmetes....

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*A parancsnok nem varázsló, szimplán csak a helyi kikötő feje. Az ő kezén fut keresztül minden, ami a keleti kikötővel kapcsolatos, legyen szó csupán kereskedelmi vitáról, avagy katonai jelenlétről.
A kikötő parancsnoka a Nagy Vihar óta náluk megforduló rengeteg idegentől már hallotta párszor a főpapnő nevét, s így fogalmai vannak róla, ki is ő.
A parancsnok kinyújtja kezét, s Lothár bele is helyezi megbízó levelét, utalva arra, ugyanabban a cipőben jár, mint a máguslány.
A parancsnok átfutja azt, majd maga is ír egy papírt, s átadja nekik.*
- Ezzel a legnagyobb léghajóhoz menjetek. A sajátom fog elvinni benneteket Savanti városába.
*Nem tudatosul benne a vékony védőpajzs. Ő bizony nem varázstudó, hogy tisztában legyen mibenlétével, csupán természetes ösztönei vannak, s jó erős, harcban edzett izmai.
Amennyiben a két utazó nem kíván maradni, könnyed mozdulattal bocsájtja útjukra őket.
Katonát is ad melléjük, hogy elvezesse őket a léghajóhoz, mely majd Savantiba viszi őket.
Az utcákon, majd a kikötőn kívül már a zöld, hullámos dombok láthatók, melyeken nem egy hajószerű alkotmány horgonyoz, felette pedig aranysárgán lebegő, gázzal töltött gömb mutatja, pontosan mit is értett a parancsnok léghajók alatt.
A katona a legnagyobb gömbhöz, melynek a hajórésze szintén az ott horgonyzók közül a legnagyobb, vezeti őket.
Büszkén mutatja nekik.*
- Ez a parancsnoké.
*Ha beszállnak, hamarosan már egy vadregényes táj fogadja őket a magasból, melyet egyetlen kormányosuk egykedvűen tart szemmel, hogy irányban tartsa a szelek kósza játékával kísért hajót.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2015-02-16, 10:51 am

*Csodaszép látvány tárul a szemem elé, szinte az állam is leesik. Bár egykedvű a vezetőnk engem mégis lenyűgöz ez a hatlamas terület a csodaszép táj. Vajon milyen lehet a főváros, ha már a hegyeik ilyen csodaszépek. S lassan már kezd is kitűnni a birodalom fővárosa s ekkor jut eszembe azt sem tudom pontosan miért is jöttem ide. De mint mindig minden ez is majd kiderül.
-Ahh milyen szép...

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-22, 9:58 am

//Alamaise, időn túli játék//

*Vadalan. Azon világ, amelyet oly sokáig elzárva tartottak a halandó világ többi részétől. Jó okkal tették, s ezen okok egy részével talán még maga Roober sincs tisztában, habár van olyan része, amit nagyon is titkolna még ő is mindenki más elől.
Az istenség jól tudja, mennyire utálják ezen a földön a sárkányokat és azt is, hogy már egyetlen egy őshonos sárkány sem él itt.
A régi időkben még éltek, az isteneknek akkor is bejárásuk volt erre a mindentől elzárt világra.
Most is csak figyeli, ahogy a vegyes népesség örvénylik a kikötőben.
Valójában nem hajóval érkezett, bár ha megkérdeznék, biztosan ezt mondaná. Lanuriaiként mutatkozik.
Barna, bőr ruházata, alkarvédői mellett vállán átvetve szürke, durva anyagból készült köpeny takarja hátát. Oldalán ott lóg hüvelyében egyenes, kétélű kardja, míg övében is ott pihen tőre.
Barna haja mellett sok napos borosta takarja arcát, amely inkább olyan, mintha lassan szakállba hajlana.

Egy vadalan számára csak egy a sok idegen közül, egy lanuriai számára sokkal inkább kósza zsoldosnak tűnik, aki épp munkára áhítozik, hiszen vadalan híres a harcosairól.
Nem egy kereskedő fogad fel saját hazájából származó őrséget maga védelmére, még azok is, akik otthon nem így gondolták.
Az vadalan őslakosok látványa, a kékesszürke, csupa izom testeken megcsillanó napfény, az egzotikus fegyverek inkább arra vezetik őket, hogy védelmet biztosítsanak maguknak.
A pénzváltók kiáltásai, a csomagokat rakodó vadalanok, vagy lanuriai matrózok zsivajában ácsorog.
Tudja, hogy kivel fog találkozni ebben a kikötőben, s amikor megpillantja, már messziről érzi magában a sárkány jelenlétét.
Sárkányisten, ahol sárkány van, ott ő is jelen van. Barna szemei csendben követik a közeledő női alak mozgását. Nem jelzi senkinek, hogy ő istenség, erejét is visszafogva tartja, az sárkány talán csak fajtársára ismerhet benne, ha észreveszi.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-22, 10:05 pm

*Alamaise egykedvűen szemlélte a kikötői forgatagot. Sosem szerette a sokaságot, a lökdösődést, a hangzavart, és ami szinte mindig ezzel járt: az emberek bűzét. Az egyik helyi kofa portékájából felkapott egy almát, majd a tenyerébe dobta a darnát, amint az kezdett háborogni, hogy esetleg fizetés nélkül sétál tovább. A vásárlás után jóízűt harapott bele a gyümölcsbe és folytatta a nézelődést.
Különös népségnek találta a vadalanokat. Mégis hogy érhették el, hogy eltűnjenek innen a sárkányok? Ennyire jó harcosok volnának? De hát fajtársainak mindig is ott volt a mágia hatalmas ereje. Viszont lenyűgözte az eddig lanuriaiak által felfedezetlen táj szépsége. Nem csodálkozott rajta, hogy az őslakosok nem akartak ebben osztozni a sárkányokkal.
Ezen gondolkodott, amikor különös érzés fogta el. Egy fajtársának jelenlétét érezte. Nagyot dobbant a szíve. Régóta nem találkozott másik sárkánnyal. Tekintetével azonnal kutatni kezdete a személyt, próbált arra nézni, amerre belső érzékei vezették. Igyekezett leplezni a keresést, nehogy a másik észrevegye a nagy érdeklődést. Legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy pont itt fog ez megtörténni vele. Biztosan társa is úgy gondolta, hogy az új világ megér egy vizitet.
Aztán megpillantotta a matrózok közt álldogáló alakot. Egy barna fürtös, borostás férfit, aki nagy valószínűséggel zsoldos lehetett, legalábbis Alamaise erre gondolt először, amikor végignézett öltözetén. Ráérősen álldogált, lehetséges, hogy éppen várt valakit.
– Üdv! – lépett oda mellé Alamaise, félmosolyra húzva ajkait. Hangja kedves és talán bizakodó is volt.
A sárkány hiába rejtette magát emberi testbe, Alamaise ez esetben szemet hunyt afelett, hogy a másik ezt a számára kiállhatatlan fajú testet választotta magának. Sőt, ha jobban belegondol egész helyes kétlábút faragott magából.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-23, 10:58 pm

*Megtartja magának az információt, hogyan is győzték le a sárkányokat a helyi népek. Találgatás marad a halandóknak, már ha valakit is érdekelne, hiszen a tényről sem tudnak a lanuriaiak, pedig biztosan érdeklődve kutatnák a módszert, amit a vadalanok alkalmaztak az ősi időkben.
Figyeli a sárkányt, aki az „ő sárkánya”, hiszen minden sárkány az övé valahol.
Nem helyezkedett messze Alamise-től, így lehetőséget adott számára, hogy megtalálja.
Ahogy a női testbe bújt sárkány közelebb lép hozzá, s üdvözli, a barna szemek végigmérik Alameise teljes alakját, s csak azután válaszol a köszönésre.*
- Üdv! Meglep, hogy itt látok egy magadfajtát.
*Szándékosan beszél úgy, hogy egyetlen kétlábú se érthesse, pontosan mire is céloz. Alamaise elf kinézete éppen elegendő, hogy megtévessze a lanuriai és vadalan avatatlan füleket is.
A nő mosolyogva üdvözli, ami talán annak szól, hogy fajtársra vélt találni, talán arra, hogy végre szólhat egy hozzá hasonlóhoz.
Az istenség érzi a rezgéseket az éterben, nem csak a kétlábú alakot látja, hanem a mögötte megbújó sárkányt, azt, aki hatalmas testét ebbe a kis, női formába töltötte. Ami, meg kell hagyni, szemrevaló azért.
Roober megmozdul, s aztán a nőhöz fordul.*
- Talán elhagyhatnánk a tömeget, s akkor tisztább lenne a levegő.
*Biccent fejével a kikötőtől oldalirányba eső, vad tájra.
Ha sárkány lenne, a helyi vadalanok szaga körülbelül annyira zavarná, mint az elfeké, vagy az embereké. Így csak azt sejti, hogy a másikat zavarja, s így talán kapni fog az ajánlaton.
Ha így tesz, akkor komoly arccal fordul el, hogy irányt mutasson ki, a kikötői zsivajból a tiszta, kissé sziklás terepre, amely a kikötő kiépített részén túl fekszik.
Nincs messze, s ha kiértek, hamarosan már mélyet szippant abból a levegőből, amelyben keveredik a tenger sós illata a szárazföld édeskésebb zamatával.*
- Astarot vagyok.

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-24, 9:59 am

*Alamasie megkönnyebbülten nyugtázta, amikor a másik visszaköszönt. Bár azt mondta meglepi, hogy itt találkoznak, az arca nem tűnt meglepettnek, inkább higgadtnak. Tehát vagy számított rá, vagy kitűnően palástolja érzelmeit. Ezt követően felé fordult és felajánlotta, hogy nyugodtabb körülmények közt is beszélhetnek.
Alamaiset meglepte az ajánlat, de végtére is maga is úgy gondolta, hogy mindenhol jobb, mint az emberek közt. Ez alól persze kivételt képez a halott emberek tömege.
– Ó, hogyne! – pillantott oda, ahova a másik biccentett – Akkor hát, sétáljunk oda! – mondta, miközben maga mögé hajította a lerágott almacsutkát.
Amúgy is sokkal szebb kilátás nyílik onnan. Mindig is vonzotta a tenger: az illata, a látványa, a színe… és leginkább a színe, mivel ragyogóan kiemelte kék pikkelyeit. Szóval véleménye szerint jól állt neki a nagy kékség, ha lehet így fogalmazni.
Amint beelegyezett, a férfi elindult az általa kijelölt irányba és bemutatkozott. Astarot. Különleges névnek hangzik...olyan fenségesnek...lehet, hogy nem is zsoldos, hanem nemes? Miközben a nő ezt a nevet ismételgette magában, azon kapta magát, hogy illene neki is elárulnia a saját nevét.
– Alamaise. Igazán örvendek. Téged mi szél hozott az új kontinensre? – érdeklődött, miközben követte Astarotot. Magára is igyekezett komolyságot erőltetni, de annyi kérdése van még.
A nő észrevette, hogy jócskán elszokott már az ilyen könnyed társalgásoktól. Egész idáig egyedül járt-kelt, és utazásai során csak akkor elegyedett szóba idegenekkel, ha a helyzet ezt kívánta. Eddig úgy hitte, sokkal jobb neki egyedül, mert amúgy is csak magára számíthat, de azért néha rátört valamiféle hiányérzet, amit fajtársainak hiánya keltett, de ezt hamar elhessegette magától. Hosszú távon amúgy sem tűrne meg senkit, legalábbis ezt gondolta.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-24, 2:32 pm

*Úgy tűnik, a kék sárkány örömmel elhagyja a kikötő forgatagát, s ez az istenségnek is éppúgy kapóra jön.
Magabiztos léptekkel tört át a tömegen a férfi. Nem izgatta, hogy egyeseknek esetleg nem jött be az, hogy nem igazán törődik azzal, más testével összesurlódnak, esetleg meg is löki. Tipikus viselkedése a felsőbbrendűre utal, aki tisztában van erejével, s ez adja magabiztosságát. Félreértés ne essék, nem isteni erejéről van szó, csupán arról, amiről elég sok sárkány meg van győződve. Saját erejük, hatalmuk tudata, mi szerintük túlszárnyalja a kétlábúakét.
Nem akad végül olyan lanuriai, vagy vadalan, vagy más világból ide érkezett utazó, aki kötekedni szándékozna velük.
Elhagyja a kétlábúak kötelező üdvözlési formuláit, hiszen fajtárssal van egy társaságban.*
- Odaát háború van, s nekem tudnom kell, mire számítsak egy olyan világtól, ahol a magunkfajták nem élnek.
*Magyarul felderíteni érkezett, de nem árulja el, hogy vajon egy az árulók közül, avagy egy azok közül, akik az ősi sárkányok és népük szolgálatában állnak e pillanatban is.
A könnyed, kétlábúakra jellemző csevegést meghagyja a kétlábúaknak, így Alamaise sem kényszerül könnyed bájcsevejre.
Odakintre érve teleszívja tüdejét a friss levegővel.*
- Sosem fogom megszokni a kétlábúak áporodott szagát. Így nagy tömegben sokkal fullasztóbb….
*Jegyzi meg Alamaise felé fordulva. Ha a nő ránéz, találkozhat tekintetük, s a barna szempár most érdeklődve figyeli őt. Ha még nem árulta el saját szándékát, gyorsan kiböki Astarot a kérdést.*
- Téged mi hozott Vadalanba, Alamaise?

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-24, 8:19 pm

*Astarot határozottan lódult neki a tömegnek, törve Alamaise előtt az utat, így már neki nem igazán kellett megvívnia a sokasággal, bár némely ember rosszalló tekintetére szívesen válaszolt egy lenéző fintorral.
A férfi elmondja, hogy végtére őt is a kíváncsiság, a tudásvágy vonzotta e helyre. Na és igen, felhozta a másik kontinensen dúló háborút. Már az elején el kellett volna taposni ezeket a férgeket, amikor az első ember koszos lába érintette a kontinenst, gondolta Alamaise és közben nem fért a fejébe, hogy nagy és erőtől duzzadó népének eddig ez miért nem sikerült.
Na jó, azért mégis. Jól tudta, hogy léteznek olyan sárkányok is, akik a kétlábúak védelmére esküdtek fel, hibáztatni azonban mégsem tudta őket. Talán a gyengéje is, hogy amennyire gyűlöli az embereket, annál jobban szereti saját fajtáját, és teljesen elfogult velük szemben.
A kikötőből kiérve Astarot nagyot szippant a levegőbe és egy megjegyzést tesz a kétlábúak szagára.
– Valóban, bár erre az „áporodott” kifejezés elég enyhe – fintorodott el ismét, majd a férfira nézett találkozva annak fürkésző, barna szemeivel, ami kissé kizökkentette, és kérdésére először nem is tudott válaszolni, csak hebegett-habogott.
– Őőő...hát én...szóval engem csak a kíváncsiság hozott ide, szeretek vándorolni, ismeretlen tájakat bebarangolni – válaszolta. Sejtette, hogy ő is meg fogja kérdezni, miért van itt, de igazából jómaga sem tudta. Csak kapott az alkalmon és idejött.
– Csak pár napja érkeztem, szóval még jó darabig maradni szándékozom, elvégre egy egész kontinens vár arra, hogy megismerjem – tette hozzá, majd kissé elmerengett a rá váró ismeretlen tájakról, erdőkről, dzsungelekről és hegyekről, amik már innen lenyűgöző látványt nyújtottak. Ráadásul még nagyobb izgalomba jött attól a gondolattól, hogy talán ő lesz az első sárkány, aki mindezt megteszi.
– Viszont a te céljaid nagyon komolyan hangzanak, feltételezem nem a táj érdekel, inkább az őslakosok. Eddig nem sokat láttam belőlük, de valóban elég harcias népségnek tűnik. Az első dolog amit még odaát hallottam róluk, hogy odavannak az arénaharcért – vetette fel Alamaise, miközben a férfira emelte tekintetét, és hamar végignézett rajta. Most, hogy kiértek a tömegből olyan különös érzés fogta el mellette, furcsa nyugalom járta át.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-25, 10:40 am

*A sárkányisten szándékosan épít a társalgás elején a sárkányok között közismert sztereotípiákra.
Értsd: a kétlábúak büdösek! Nagy tömegben pedig sokkal büdösebbek.
Alamaise válaszára teljes egyetértéssel bólogat.
A kérdés, amit feltett, vagy inkább a barna tekintet, zavart választ hoz csak, de Astarot nem Furia, vagy Inaeth egyik vadásza, aki az árulókat keresi, így nem is találja gyanúsnak a hebegést.
A nőstény szavaiból kiderül, sokkal inkább felfedező, mint harcos, habár talán odaát az ősiek már besorozták volna hadseregükbe, s könnyen lehet, hogy most épp a nyugati szegletet pusztítaná, vagy az északi hegyek emberi falvait égetné fel tüzével Inaeth vezetése alatt.
A barna szemek nem tágítanak, Astarot figyeli, hogy mereng el a rá váró tájakon a halandó sárkány.*
- Igen, engem inkább ők érdekelnek. Talán majd ki is próbálom magam ellenük.
Nem zárkózok el attól, hogy megleckéztessek egyet-kettőt közülük.
*Gondolkodik el Astarot, ahogy Alamaise felemlegeti az arénaharcot. Magabiztosan helyezi jobbját kardjának markolatára.
Roober saját szemével látta, hogy küzdött az arénában a két sárkány, akiket nyugatról repített át a Nagy vihar Savantiba, s kerültek onnan az arénába.
Látszott, milyen jó harcosok az aréna vadalan bajnokai, akkor is.*
- Feltételezem, te sem tartasz tőlük túlságosan.
*Állja Alamaise pillantását, s az ő tekintete a kék nőstény szemeibe fúródik. Talán zavaró is lehet az erőteljes tekintet, amit következetesen a nőn tart.
Tudja, hogy a sárkányokra, még ha nem is akarja, hatással lehet jelenléte, igaz, ezzel nem élt még vissza, s mivel szabályaik egyébként is tiltják, hogy az istenek hatással legyenek a halandók életére, így nem is nagyon tehetné.
Most is óvatosan viseltetik, amennyire teheti, visszafogja magát.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-25, 8:18 pm

*Alamaise elmosolyodott, amikor Astarot a vadalanok megleckéztetéséről beszélt. Micsoda harcos természet gondolta, biztosan gyakran méri össze erejét a kétlábúakkal. Bár ő maga is szeret harcolni, nem túl gyakran teszi, mivel kevés méltó ellenfele akadhat egy sárkánynak. Halandókkal szemben pedig inkább ravaszságát, mint erejét használja – kivéve persze az embereket, azok mind pusztítani valók. Sosem lelte örömét egyéb más fajok értelmetlen kiirtásában – különösen az elfekében nem, akiket megkedvelt élete során –, mindig megadta nekik a lehetőséget a menekülésre. Jobban szeret játszadozni a kétlábúakkal, mielőtt végez velük. Pont ezért is kerüli a háborút.
Astarot feltételezésére a nő felkapta a fejét.
– Hát persze, hogy nem! Engem még kétlábú sosem győzött le – fonta határozottan maga előtt össze karjait, miközben Astarottal szembe fordult, hogy mondandóját nyomatékosítsa. A férfi még mindig a nő szemébe bámult, amit Alamaise próbált állni, de nem sokáig ment neki.
– És nem is fog, amíg csak élek, ebben biztos vagyok – tette hozzá dacosan. Szép is lenne, egy Shivalve sarjon bármelyik kétlábú is győzelmet arasson, fűzte hozzá gondolatban, majd hirtelen eszébe jutott családjának tragikus halála, amikor megfogadta, hogy ő fogja az embereket üldözni és nem fordítva.
– De gondolom ezzel te is így vagy – mondta Alamaise, és leeresztette karjait – És pontosan mi érdekel téged ezekben a vadalanokban? Nekem nem tűnnek túl érdekfeszítőnek, egyszerű népek, egyszerű világképpel, számunkra ráadásul még kihívást sem jelentenek. – Az elf nő tett oldalra néhány lépést, mintha csak a körülöttük lévő környezetet vizsgálná. – Bár a mágiájukat nem ismerem, abban lehetnek még izgalmas dolgok – jegyezte meg Alamaise, miközben apró lángnyelvet idézett tenyerében, és játszani kezdett vele úgy, hogy ujjai közt szaladoztatta.
– Úgyhogy a tájak mellett még az is tanulmányozásra vár – mosolygott Astarotra sokat sejtetően.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-26, 10:48 am

*Roober istenség jól játssza szerepét. A cél, hogy elhitesse, valóban egy a halandó sárkánok közül, egy erős, és magabiztos, aki lenézi a kétlábúak minden fajtáját, s magát magasan föléjük helyezi.
Egy sértett faj tagja, akik a lenézett kétlábúaktól megalázó vereséget szenvedtek, s maguk úgy gondolják, hogy csupán álnok cselszövés eredményeként történhetett így, hiszen nemességben, erőben nem kerekedhettek föléjük semmiképp.
Astarot elégedetten bólint a magabiztos válaszra. Nem is várt mást, Alamaise testbeszéde nyomatékosítja az elhangzottakat.
Ismét csak bólint.*
- Olyan kétlábú még nem született, mióta én élek, aki felvehetné a versenyt velem.
*Alamaise feloldja magabiztos tartását, majd kérdéssel folytatja a társalgást.
Astarot megrántja vállát, majd követve a mozgását a nőnek tekintetével, meg is adja a választ a kérdésre.*
- Igen sok minden. Hogyhogy nem élnek sárkányok a földjükön? Hogy állnak a fajtánkhoz? Ha a lanuriai kétlábúak segítséget kérnének a háborúhoz tőlük, mire számíthatnánk?
Valóban olyan jó harcosok-e, mint az hírlik, milyen a mágiájuk, mennyire erősek a mágusaik…s vannak-e olyan eljárásaik, amik veszélyesek lehetnek ránk nézve.
*Néz ismét mélyen a mosolygó nőstényre. Közelebb is lép hozzá.*
- Tanulmányozom őket, mert újak nekem. Minden újra kíváncsi vagyok….
*Folytatja, miközben, ha még mindig a lángokkal játszik, akkor azokra is rápillant, majd ismét Alamaise szemébe. Elengedte már a kard markolatát, s a nő felé fordul testével.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-26, 4:46 pm

*A kék sárkány nem is várt más választ Astrarottól. Különös is volna, ha akár egyetlen sárkány is egyenlőnek érezte volna erejét egy kétlábúval. Az maga lenne a gyalázat.
A férfi hamar megválaszolta Alamaise kérdését és úgy tűnik, igen sok minden izgatja a fantáziáját az őslakosokkal kapcsolatban. Bár ezek közül néhány őt is bosszantotta, kezdve a sárkányok e földről való eltűnésének ügyével, azonban szöget ütött a fejében a dolog, hogy eddig nem sok fajtársával találkozott itt a tények ellenére. Ezt a nő betudta a rejtőzködésüknek, ki tudja mások milyen céllal érkeznek ide.
Az arrébb sétáló Alamaiset Astarot követte, majd egész testével felé fordult, tekintetét le sem véve róla. Hogy zavarát elrejtse, a nő tovább mosolygott, és szórakoztatta magát az aprócska lánggal.
– Igazán örülök, hogy ilyen érdeklődő a természeted. Ez nagyon jó, mert mint már említettem, én is hasonló tulajdonságokkal rendelkezem – pillantott halvány mosollyal az arcán Astarotra.
– Milyen különös, hogy téged a nép, engem meg a táj vonzott ide, és mégis egymásra akadtunk. És mond, hova indultál, amikor csak ott ácsorogtál a kikötőben? Gondolom a felderítésen belül vannak egyéb úti céljaid is – találgatott Alamaise, miközben vele szemben állva bal könyökét csípőjére támasztotta. Ugyanazon kezén közben tovább szaladozott az apró láng, mialatt várta a jóképű férfi válaszát.
– Persze, ha titok akkor nem kérdezősködöm – tette gyorsan hozzá ugyanazzal a sejtelmes mosollyal, majd a tűznyelv pöttöm kígyósárkánnyá alakult, amit Astarot vállára eresztett. A teremtmény tett egy-két vizslató kört a férfi vállán és karján, majd a kézfejéhez érve köddé vált.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-27, 11:04 am

*Az istenség kínosan ügyel arra, hogy ne tűnjön az ősiek követének. Igaz, nem tud róla, hogy ők küldtek volna másik sárkány is Vadalanba, de könnyedén előfordulhat.
Az efféle kémek biztosan nem fedik fel kilétüket csak úgy, főképp nem, ha esetleg egy kallódó, még le nem vadászott árulóval hozná össze a végzet őket.
Érzékeli, hogy zavarba hozta pillantásával a másik sárkányt, de hát lényegében ez célja is volt neki.
Kíváncsi, hogy a kék sárkány mennyire elkötelezett a sárkányok ügye iránt.*
~Ha tudnád, milyen érdeklődő is vagyok valójában….!~
*Fordul meg a fejében a gondolat, amikor komor arcán először fut át a kérdés. Alamaise ekkor láthatja először a sárkány kétlábú alakját mosolyogni.
Magabiztos, de nem túl széles mosoly fut át Astarot arcán, mielőtt válaszolna.*
- Nincs ebben semmi titok. Ha egy lanuriai kereskedő mellé állok zsoldosnak, több lehetőségem van elvegyülni a kékek között és figyelni, tanulmányozni őket, mint ha egyedül állok neki.
Kevésbé tűnök gyanúsnak a szemükben.
*Figyelte a sejtelmes mosolyt, majd a kis tűzvarázslatot is, ahogy felfutott rá. Hagyja, hogy a vállához tartsa a nő kezét, s onnan ráfusson, nem tart tőle, de azért figyelemmel követi a mozgását, amíg el nem tűnik.*
- Látom, szeretsz a tűzzel játszani…
*Jegyzi meg még mindig halvány mosollyal a nőre pillantva, de abban a pillantásban ezúttal ott lobog a tűz, s a barna szemek helyén narancsos sárkány írisz villan rá Alamaise szemeire.
Astarot egészen közel lép az egyébként sem túl távol álló nőhöz, onnan néz a szemeibe.*
- Vannak, akik szerint, aki nincs az ősiekkkel, az ellenük van. Te mit gondolsz erről, Alamaise?
*Néz egyenesen a nő szemébe, hangja halk, bár nem fenyegető. Egészen közel áll most hozzá.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-27, 2:21 pm

*Alamaiset egy kissé meglepte az eddig komoly arcot viselő férfi visszafogott mosolya. Nagyon jól állt neki, nem is értette először, hogy miért rejtegette idáig. Végül arra a következtetésre jutott, hogy biztosan azt gondolja, így komolyabban veszik. Alamaise mindig akkor mosolygott, amikor szükségét érezte, sosem rejtegette, de eddig így is komolyan vették, szóval maradt a találgatásnál. Astarot készségesen megválaszolta a nő kérdését, aki teljesen egyetértett abban, hogy egy kereskedő mellett hamarabb eléri célját.
A férfi megjegyzésére csak ennyit válaszolt:
– Igen, mert izgalmas. Sosem lehet tudni mikor égetem meg magam – válaszolta, de Astarot már szegezi is neki a következő kérdést, villanó sárkány írisszel. Alamaise ezúttal állta a pillantást, és a közelséget is, mivel nem érezte fenyegetőnek.
Bár a kérdést már igen, és hirtelen úgy érezte már sikerült is magát megégetnie. Mégis miért érdekli őt a fekete sárkányokkal való viszonya? Hirtelen nem is tudta mit kéne mondania erről, mert mindig is kerülte a népét vezető hatalmasokat, pont azért, mert nem érezte szükségén annak, hogy vezetgessék, és parancsokat teljesítsen. A nekik járó tiszteletet természetesen megadta, de úgy érezte messziről még inkább tisztelheti őket.
A kérdéstől zavarba jött és ez akarata ellenére is átsuhant az arcán, így rövid gondolkodás után kitérő választ adott.
– Azt gondolom, hogy… én is messzire vagyok tőlük, mégsem vagyok az ellenségük. Szóval, hogy nem vagyok mellettük és mégsem harcolok ellenük… És te hogy vagy ezzel?
Alamaise ez esetben úgy gondolta, hogy legjobb védekezés a támadás. Igyekezett állni Astarot mélyre ható pillantásait és közelségét, sőt amennyire lehetett még közelebb lépett, hogy szinte már érezte a férfi szuszogását. Jobb kezét csípőre tette és felvont szemöldökével várta a választ.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-27, 8:44 pm

- Ez igaz, aki a tűzzel játszik, előbb-utóbb megégeti magát.
*Ért egyet a nőstény válaszával.
Igen, el is várja, hogy egy sárkány állja egy másik pillantását, ne alázkodjon meg, s legyen tiszta a lelkiismerete. Ahogy az övét állja Alamaise, úgy máris elégedett lehet.
Astarot tisztában van vele, hogy Alamaise zavarban van. Mondhatná, hogy élvezi a helyzetet, de nem mutatja ki és nem is mondja.
A kék sárkány arcára is van írva ez az állapot, de végül feltalálja magát és közelebb lép. Így nem csak a lélegzetet lehet érezni, de a két test szinte össze is ér. A visszatámadó kérdésre újra megjelenik az a magabiztos mosoly a sárkányistenen.
Astarot túl közel van ahhoz, hogy végignézhessen a harciasan csípőre vágott kézen, az ehhez kissé megbillentett csípőn, de nem azért ő a sárkányok istene, hogy ne nézhessen akár ezer oldalról egy az ő hatáskörébe tartozó halandóra. Hiszen nem halandó testben lakozó végtelen személye ott van mindenhol.
Bőven tudja, milyen állásban várja a választ a nőstény és azzal nem is várat magára.
Azonban a mosoly ezúttal ott marad az arcán, ahogy még mindig sárkány szemeit az „elf” szemeibe fúrja. Tetszik neki a fordulat.*
- Mondhatni, én minden sárkány mellett vagyok.
*Hangzik a sejtelmes válasz, majd, mielőtt folytatná, közelebb hajol Alamaise irányába, így felsőtestük már össze is ér, ha a nőstény nem húzza el a magáét. Ő még mindig két teste mellett lógatja karjait, és a mosoly sem hervad le az arcáról.*
- S mondhatom, hogy ezt-azt már köszönhetnek nekem az ősiek.

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-27, 10:21 pm

*Alamaise kérdésére ismét egy magabiztos mosoly a válasz, és egy számára különös megjegyzés.
~Minden sárkány mellett? Hogy érti azt, hogy minden sárkány mellett? Mégis miféle válasz ez? És mégis honnan ez a túláradó önbizalom?
A nő szemei tágra nyílnak a meglepetéstől, s ezt csak fokozza a férfi még közelebb hajolása. Ennél közelebb talán már csak akkor lehetne hozzá, ha ágyba bújna vele. Alamaise szíve a torkában dobogott, és attól félt, hogy ezt talán ő is meghallja.
Ekkor Astarot előhuzakodik azzal, hogy mennyit köszönhetnek neki az ősiek.
~Na ez már mindennek a teteje. Ki ez a férfi, hogy így beszéljen a fekete sárkányokról?
– Ki vagy te? – emelte fel kezét, s a másik mellkasára helyezte, hogy enyhén eltolja magától. Hátrált egy lépést, hogy többet is lásson Astarotból az átható tekintetén kívül – Akárki is legyél ne mond ilyeneket, mert csak a bajt hozod rám ezzel a fellengzős beszéddel.
Alamaise arca komolyba fordult. Kezében érintéskor különös izzást érzett, ezért hamar leengedte, hogy lazán csípőjére tehesse.
~Ha ez egy macska-egér játék lesz, akkor jó lenne, ha én lennék a macska, szánta el magát a kék sárkány, mert egyre inkább azt sejtette, hogy jelen állásban csak egy kisegér.
– Én elhiszem, hogy nem félsz senkitől, de valakitől azért nem árt félned – tette hozzá Alamaise szemöldökét enyhén felhúzva – Már csak azért is, mert nagyon hasznos olyankor, amikor valami butaságot készülsz cselekedni.
Mondandója végén már indulni is akart a kikötő felé, hátha akkor még győztesen távozhat, de lábai nem engedelmeskedtek neki. Vele szemben akart maradni, amíg még válaszol neki.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-28, 11:11 am

*Meglepte a kék sárkányt, s ez a szép arcra van írva. Éppen ezt szolgálta a közelség is, gyakorlatilag egészen intim távolságra került Alamaisehez.
A nő pupillái kitágultak, ez az izgatottság jele, s Roober pontosan ezt akarta elérni.
Szavai sejtelmessége, határozott, magabiztos fellépése is azt a célt szolgálta. Teszteli a kék nőstényt, s közben már csaknem felháborodott szavakat is kap.
Nem hagyja magát ellökni, a mellkasra helyezett kéz érezheti a test fizikai erejét, a széles mellkas izomzatát, ahogy az megfeszül, amikor állja a lökést.
A benne rejlő hatalmas mágikus erőből egy csekélyke áramlik a tenyérbe, amitől az erős melegséget érezhet.*
- Astarot vagyok, mint mondtam. S bocsáss meg, ha szavaim megbotránkoztattak, nem foglak bajba sodorni velük, hacsak nem jelentesz nekik…
*Utal az ősiekre, s az előbbi sejtelmes szavakra.*
- Szolgálataim azok, amik miatt állíthatom, hogy sokat köszönhetnek, tettem már népünkért annyit, aminek súlya van.
Butaságot pedig sosem készülök tenni.
*Mosolyodik el őszintén.*
- Nem vagyok önmagam ellensége, ahogy a tiéd sem. Talán még akkor sem lennék, ha egy lennél az árulók közül. Számomra nem dicsőség egy fajtársam fejét venni, s elvinni az ősiek elé, mert szembefordult velük. Van erre épp elég vadász….
De tudnom kellett, te mit gondolsz erről, s vajon hol állsz ebben a játszmában.
Már tudom.
*Jelenti ki. Kezét megemelve érinti meg Alamaise karját, amelyet még mindig csípőjén nyugtat, megsimítva azt.
Szája mosolyra húzódik, mielőtt felelne. Tenyerének melege átérződik a nő ruháján, mielőtt visszahúzza. Barnára váltó szemei pedig a nő pillantását keresik. A korábban látott hideg érdeklődés helyett már kíváncsiság van benne.*
- Örülök, hogy találkoztunk, szívesen töltenék még időt veled, de ha menni akarsz, nem tartóztatlak.

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-28, 3:14 pm

*Alamaiset megnyugtatta a férfi válasza, és a fajtársak gyilkolásáról alkotott véleménye, mellyel kapcsolatban a nő is így gondolkodott. Tisztában van azzal, hogy most találkozott vele először életében, mégis legbelül érzi, hogy megbízhat benne, és női megérzése még sosem csapta be.
Tekintetével kísérte, ahogyan Astarot végigsimít a karján, érezte kezének melegét, majd ismét ránézett.
– Én is nagyon örültem, kedves Astarot – húzta mosolyra a száját – Remélem összehoz még minket az élet, és hogy addigra már eléred azt, amiért idejöttél. Most megyek, mert lassan sötétedik, és még szállást kell keresnem. Minden jót!
Alamaise komótos léptekkel a kikötő felé vette az irányt, s csípőjének kecses ringatása közben azért még felemelte jobb kezét, s mutatóujjából apró tűzcsóva távozott. Pont idejét érezte a távozásnak, hogy valahol egy jéghideg fürdőt vehessen. Rég nem érzett vonzalmat senki iránt, s ez a különös idegen olyan érzelmeket csalt ki belőle, amelynek létezéséről is megfeledkezett. Halvány mosolya még sokáig arcán maradt, ahogyan ezt a rövid eseménysort még felidézgette magában újra meg újra.
Jó ideig keresgette a helyet, ahol tisztességes körülmények között alhat, majd amikor megtalálta elfoglalta kis szobáját és nyugovóra tért.
Nem aludt el azonnal. Sokat gondolkodott a rá váró kalandokon, amit Vadalanban élhet át, és persze Astaroton.
~ Biztosan nem egyszerű halandó, gondolta magában az ágyában fekve, miközben megint a parányi kis tűzsárkánnyal játszadozott.
~ Egy halandó nem lehet ilyen vonzó, mosolygott megint magában ezen a képtelenségen, majd elfújta a lángot és elaludt.*

//Köszönöm a játékot! Very Happy

//

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-01-29, 10:07 pm

- Talán hamarabb is, mint gondolnánk.
*Jegyzi meg az istenség Alamaise szavaira. Hiszen ő tudja, amit a kék sárkány nem, hogy bárhol, bármikor jelen lehet, s jelen is van valójának egy része, ahol a nőstény megfordul.
Minden esetre a lány távozni akar, s a barna szempár nem tartóztatja.*
- Minden jót, Alamaise!
*Néz még egy darabig a nő után, figyeli ringó csípőjét, s kecses mozgását. Jól megtanulta az elf alakot, még mozgásának sajátosságait is, amikor elsőként magára öltötte alakját.
Egy magabiztos, talán kissé csalódott mosollyal hagyta távozni a nőt, s amikor már nem maradt senki, aki a környéken láthatná, halandó formája úgy foszlott semmivé, mintha sosem lett volna.
Azonban valódi lényege még megmaradt, s mint ennek a fajtának istene, meg is jelent éjjel a szobában.
Figyelte, ahogy ismét játszadozik a tűzzel, s figyelte, hogy hogy töri a fejét valamin.
Nem mászott be gondolatai közé, inkább törődött minden mással, hiszen jelenléte sokkal szélesebb, mint bármely halandó kézelhetné.*

//Köszönöm én is! //

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2016-02-28, 8:10 pm

//Folytatás a Savanti Territoriumtól//

*A kikötőben zajlik az élet, mint Aldo fejében a gondolatok.*
~Hova kéne mennem? Vissza Evolyranra, Fehértorony-várába, ahol azt a sötét varázslatot megkísérelték rajtam? Talán helyre tudnák hozni, végül is az egyik tényező, ami hozzájárult Constantine-hoz, az ez volt...Bár ki tudja milyenek most ott a körülmények, akik ezt művelték velem, valószínűleg már halottak, hiszen az egyiküket én magam öltem meg, nem beszélve a vérfarkasok támadásáról a várban...De ha nem próbálom meg, sosem fogom megtudni, hogy mi lehetett volna, ha... Óh, hallgass, Constantine! Nem kértem a véleményedet!~
*Körülnézett az induló hajók között, de ma már csak Lanuria nyugati szegletéig készült valahány.*
~Mindegy, ez is jó, csak menjek már, talán itt hagyom e földön őt is a kellemetlen élményekkel egyetemben...Arról ne is álmodj!~
-Irány Verinol!
*Hangzott a kiáltás a fedélzetről, miközben felhúzták a vasmacskát és a szélbe kapaszkodó vitorlák elindították útjára a hajót.
Így került Lanuria nyugati szegletére Vadalanról, onnan meg Középvidék egyik városába, Sendelbe.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

*A Keleti kikötő kék egén fehér sirályok repkednek. A kikötőtől nem messze egy nagyobb öböl is elhelyezkedik, s a léghajók mutatják, arrafele jelenleg komoly forgalom zajlik. Omar, a kikötőt irányító parancsnok előszeretettel száll fel maga is léghajójával, hogy megtekintse azt, amit élő vadalan korábban még nem látott.
E föld bővelkedik jó minőségű fában, a vadalanok kékesszürke népe nem pusztította erdőit oly mértékben, hogy ne találnának kellő minőségű és mennyiségű fát.
Az Uralkodó bölcsessége mit sem kopott, s tanulva a Seemah és a kalózok által vívott küzdelemből, mostanra hatalmas flottaépítésbe fogott. Tengerészek sokaságát képzik, hisz a megnyíló világ egyben ellenségeket is szülhet, s jó vadalanhoz méltón nem elbújni akar a harc elől, hanem elébe menni.
Ehhez kellő fegyverek kellenek, többek között hajók, amelyek már a tengeren felveszik a küzdelmet a feltételezett ellenséggel.
Omar büszke vadalan, büszke hitére, melyet a Szent Láng táplál most is, s büszke uralkodójára is, aki felismerte, mire van szüksége a Nagy Vihar utána népnek.
A lanuriai és máshonnan érkező szedett-vedett kereskedők, kalandorok sosem nyújtottak méltó küzdelmet, de ők nem is igazi harcosok.
Az Arénában jól látszott, hogy vannak köztük ilyenek, de nem mind azok.
Azonban a készülő flotta nagysága, a már most látható roppant hajótestek, a meredező árbócok mind előrevetítik az elkövetkezőket.
Emellett az építők mással is készülnek. Már értesültek róla a lanuriai követtől, hogy hazájában háború dúl.
Elátkozott föld az, ahol még léteznek a sárkányok. Léteznek és háborúban állnak. Ha legyőznék az ottani birodalmat, bizonyára szemet vetnek majd szép hazájukra is, s ha a tengeren lesz lehetőség felvenni velük a harcot, könnyen lehet, már ott megállítják e korcs szárnyas teremtményeket.*

Tárgy: Re: Keleti kikötő 2020-09-15, 10:09 pm

// Vadalani utazások: Útban a búvóhelyre - Időn túli//

// 10. i.sz.714. évi küldetések: 2. küldetés - Léghajón utazni //

* Bár Vadalanon jóval nagyobb biztonságban éreztem magam, jobbnak láttam, ha nem hagyok nyomokat, ezért szokásos elf alakomat elmaszkíroztam, hogy a fajtársak számára se legyek ismerős. Bő, homokszín ruhát öltöttem, hajamat és arcomat nikábbal fedtem, oldalamon sötét bőrtarisznya, vele átellenben pedig a szokásos fegyverem, a rövidkardom lógott. Nyakamban csontgyöngyökből készült lánc volt. Kezeimen és arcomon lévő hófehér bőrömet napsütötte barnára festettem, és némi varázslattal tettem vízállóvá. Szemeimet szénceruzával húztam ki. Tiko irományai sokat segítettek vérbeli sivatagi csatamágussá válni. A Keleti kikötőben egy göcsörtös, varázsbotnak tetsző fadarabbal sétáltam a léghajó felé, amire helyet foglaltam magamnak a helyi ivóban. Bár a kapitánynak először esze ágában sem volt magával vinni, a busás előleg mégiscsak meggyőzte.
Mivel hamar el akartam jutni a célomhoz a lehető legkevesebb feltűnéssel, a léghajó tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Az impozáns jármű már ott várt, négy matróza sürgölődve készítette fel az indulásra. Bár nem sok beleszólásuk volt a dologba, lerítt róluk, hogy nem szívesen utaztatnak egy lanuriait. Akárcsak a kapitányuk.
- Csipkedjétek magatokat! Lusta csürhe! - üvöltötte a kapitány a közös nyelven. Én is hamar felszálltam a hajóra. Bár a kapitány ragaszkodott ahhoz, hogy a hajóközben utazzak, nem hagytam magam: az indulást a fedélzetről akartam végignézni. A nap alig nyújtóztatta ki első sugarait, máris varázslatos izzásba hozta Savanti gyönyörű, egzotikus táját. Fentről biztosan még lélegzetelállítóbb a látvány.
A felszállás zökkenőmentesen ment, a hajó a parancsra gond nélkül emelkedett fel a levegőbe, ahonnan kilátás nyílt a széles folyókra, és az azt körülölelő erdőkre és hegyekre. A kapitány szerint pár óra, és el is érjük Savanti városát, igyekezett még a közelgő vihar előtt odaérni. Én magam egyre csak nézegettem a ballont, ami a magasban tart minket, és a szerkezetet, ami ezt működtette. Micsoda találmány!
A nagy bámészkodásomat egy matróz zavarta meg, aki belém ütközött - véletlenül vagy szándékosan - , és saját nyelvén kezdett el szentségelni. Szeme csak úgy szórta felém a szikrákat. Nem válaszoltam neki, inkább arrébb vánszorogtam. Nem hiányzott a baj. Ahogy a kapitány akarta, a lépcsőn lesétáltam a hajóközbe, és Tiko naplóját olvasgatva vártam, hogy megérkezzünk.
Már jókora utat tehettünk meg, amikor felbolydult a legénység.
- Akantii! Sha a fehlaant! - kiáltotta egy hang, és a hajó mintha kissé megremegett volna. Gyorsan felszaladtam a fedélzetre, ahol már láttam, hogy nagy a baj. Kilyukadt a ballon, és mi süllyedni kezdtünk. Egy matróz kötelet ragadott, hogy megnézze a lyukat, ami úgy tűnt, a ballon tetején keletkezett. A többiek sürgették, mert gyorsan süllyedtünk, ráadásul a szél is igencsak erőre kapott.
A vadalan fiú nem ismerve félelmet felkapaszkodott és a lyukhoz sietett. Mozgása elárulta, hogy nem először csinál ilyesmit. Újabb széllökés rázta meg a repülő bárkát, és a fiút is odafent. Lentről mindenki őt figyelte, tartották neki a kötelet, miközben a kapitány igyekezett irányban tartani a hajót.
A viharos szél újabb csapást mért ránk, a vadalan matróz pedig megcsúszott a ballon anyagán és zuhanni kezdett. A biztosítókötél nagyot rántott rajta, de megfogta, így nem zuhant a mélybe. Már éppen indult volna a következő vadalani, amikor odaléptem a kötélhez.
- Majd én - mondtam neki, és átvettem a helyét. Így míg ők a társukat próbálták felhúzni, én felfelé igyekeztem, hogy időben megállítsam a zuhanást. Odafent már jól láttam, hogy a varrásnál kihasadt a ballon egy jókora helyen. Gyorsan kellett cselekednem, ám momentán egy darab ballon-javító varázslat sem jutott eszembe. Körbenéztem, de nem láttam más léghajót, ami segíteni tudott volna, vagy megláthatott volna minket. Egy lehetőségem maradt: felvettem sárkány alakomat, és belekapaszkodtam a bőrből készült ballont tartó kötelekbe. A szerkezet nagyrészt eltakart a legénység elől, mindenesetre a denevér szárnyaimat misztikus szürke füstbe burkoltam, mintha csak kigyulladtak volna. Így amolyan idézett szárny látszatát keltették.
Így haladtunk tovább Savanti felé, a légballont pedig folyvást csak fújtam a résen keresztül, hogy le ne eresszen, továbbra is takarjon, és könnyebben a magasban tudjam tartani a hajót. Bár a szél tovább tombolt, a vihar végig mögöttünk maradt, így legalább azt megúsztuk. Mire a város közelébe értünk már szinte nem is maradt a tüdőmben a gyúlékony gázból, ami a tűzokádáshoz kell. Legalábbis úgy éreztem. De a hajó szerencsésen megmenekült.
A magasból láttam, hogy hol gyülekeznek a léghajók, és oda igyekeztem én is. Amikor már túl veszélyesnek láttam továbbra is sárkány alakban maradni visszaváltoztam, de a füstszárnyak ugyanúgy csapkodtak tovább – igaz, azok nem tarthattak a magasban. Így ismét süllyedni kezdett a hajó, de a kapitány már kézben tudta tartani a helyzetet, és pont a térre kormányozta a szerkezetet. A landolás kissé nyers volt, de mindenki megmenekült. Hamar lecsúsztam a ballon tetejéről. Odalent a legénység már ünnepelt és ujjongott. Ám ez nem tartott sokáig, mert a leeresztő ballon hamar beterítette volna őket, így siettek, hogy összeszedjék. A kapitány odalépett hozzám, megveregette a vállamat egy elismerő biccentés kíséretében, majd otthagyott. Valahogy nem is vártam mást az itteni őslakosoktól.
~ Mondjuk az előleget vissza adhatta volna hálája jeléül. ~ jutott eszembe, hiszen egyáltalán nem volt szó arról, hogy én cipelem félúttól egészen a városig a bárkáját. Az egyik fiatal matróz még utánam hozta a holmimat, majd utamra engedtek. Nem telt sok időbe, a téren is szétszéledtek a városlakók, már elmúlt a szenzáció. Én pedig fogtam azt a kevés motyómat és folytattam utamat a kontinens belsejébe. *

» Keleti szeglet, a Remény tengerének partja
» Kikötő
» Birodalmi kikötő