Kikötő

Csöndesen haladtam a kikötő piacának utcáin. Az emberek csak úgy nyüzsögtek, és nem csak emberek. Több száz más lény intézte a dolgát. Az emberek nagy része bevásárolt, kereste az értékes portékákat. Elég sokan álltak meg a selyem anyagokat áruló kofáknál.
-Höh emberek.-Gondoltam magamban, ahogy oda néztem, hogy mennyi pénzt adnak át azért, hogy szerezzenek egy keveset az anyagból.-Csak tudnám, miért dobnak ki ennyi pénzt azért, hogy szépen nézzenek ki.-Beszéltem magamban, aztán meghúztam a vállam, és folytattam a nézelődést, de engem a halak jobban érdekeltek mint a luxus cikkek. A kevés stand ami halakat árult nem igazán tűnt frissnek nekem. Mindössze pár halat találtam amik nekem kellenek, de azokat már a szagukról megismertem.~Hmm finom halacska~Gondoltam mosolyogva, ahogy kiváltottam az ételt.~Na ez megéri a pénzét, nem úgy mint azok az aranyozott vackok~Gondoltam miközben átnéztem a másik standra ahol mindenféle aranyból készült evőeszközt osztogattak eléggé magas áron.~Na de hol is tartottam... Oh igen.~Gondoltam, és ránéztem a szerzeményemre, elmentem egy eldugottabb helyre, és szépen befalatoztam csak úgy nyersen, hisz régebben is azon éltem, nekem ez nem volt újdonság, de tudtam, hogy az emberek nem néznék jó szemmel.~Na ez finom volt.~Elhajítottam a hal csontvázat, és ismét elindultam, hogy körbe nézzek, hátha találok valami hasznos dolgot, amit érdemes lenne megvenni.

Norlan kikötője egésszen más, mint a birodalmi nagy kikötő. Itt mindig vasárnap van. Az árusok mindenütt ott vannak. Ez a nyüzsgés, ez a sok zaj és csacsogás, a zsibongás eltelíti a levegőt, és nem hagy semmi mást. Valójában csak a kislány érzékelte így. Már jó pár napja van Norlan városbán, és mindezidáig csak az ünnepelő tömeget látta. Őszi aratásünnep van és ők is emiatt jöttek el ide. A vásáron minden megtalálható volt. Helen is annyira fellelkesült, hogy belevetette magát a sűrűjébe és olyan dolgokra is hangosan alkudozott, amit életében nem fog felhasználni. Aztán telepakolva új csiri viri függőkkel és medálokkal elindúlt kifelé, hogy kicsit kiszellőztese a fejét. Félúton megállt. Kinyújtotta karcsú kis nyakát és beleszagolt a levegőbe. Jobbról lédús, pirosló alma illata szivárgott felé. Gondolt egyett, majd lassan leeresztve az egyik kezét, egy nyolcast formázott meg a levegőben, majd elöbb az alma felé lendítette a csuklóját, aztán maga felé. Erre kisebb szellő sűvített el a gyümölcsös bódéja felett és az alma rakás szana-szét gurult. Míg szegény árus az almáit kergette Helen már arrébb majszolta a varázslat hajtotta gyülmölcsöt. Ugyanis nem csak az almarakást borította fel, de eközben egyett a kezébe repített. Most pedig boldogan élvezte a "jól megérdemelt" munka gyümölcsét. Szó szerint.

//Bocsánat, hogy ilyen későn írok... //

//Szörnyen csalódott vagyok ... Dehogy is //

Hirtelen egy ismerős érzés kapott el.~Hmm... Csak nem mágia szagot érzek?~Kérdeztem magamtól, kicsit kuncogva saját gondolatomon, viszont ez hamar véget ért, mikor az egyik bódé felől hatalmas puffanás érződött.
-Nocsak.-Kaptam oda a tekintetem, de pont úgy fordultam, hogy az elröppenő alma hamarabb került a látóterembe.~No lám, tudtommal az almák nem képesek repülni.~Gondoltam mosolyogva és az útját kezdtem követni, és bár a tömegben ez nem volt épp könnyű, végül mégis csak megtaláltam. Elég sok ékszer volt, amitől már inkább úgy nézett ki mint aki összelopta őket, mint aki sokat költekezett, főleg ezzel a húzással, így ő volt az első célpontom.~Ha nem vagy elég feltűnő gyanús vagy, ha túl feltűnő vagy akkor is.~Először úgy mentem mintha csak haladnék az árral, majd amikor mellé értem megálltam.
-Tudod, ezek a csilli-villi cuccok nem állnak jól neked.-Mondtam halkan majd felé fordultam.-Nem gondolod, hogy ez egy kicsit-hogy is mondják az emberek?-bunkóság volt?-Kérdeztem a bódé felé bökve a hüvelyk ujjammal, de még mosolyogtam, hisz semmi okom nem volt beköpni... Még.

//Köszike, nagy kő esett le a szivecskémről. //

-Csilli-villi? Nekem tetszenek, de mond csak mi közöd is van hozzá?
Fordúlt a férfi hangjának irányába. Nem téveszthette el, hiszen közvetlen közelről szinte a fülébe súgták a kérdést. Olyan vidámman és kedvesen ejtett ki minden szót, mintha nem is provokálni akarná. Majd jött egy igen furcsa kérdés, az előzőhöz nem igazán illett. Elősszőr nem tudta hova tenni a dolgot, majd miután a srác kinyújtotta a karját valami bevillant. Eszébe jutott a félig megevett alma a kezében. A srcác orra alá dugta vidáman, majd szinte a képébe mászott a kövekező kérdésével.
-Kééérsz??
Majd abbahagyta a pipiskedést, és úgy folytatta.
-Nem hiszem hogy tönkre menne belé....
Amolyan elgondolkozva de mégis határozottan beszélt, aztán rávilantotta a fiúra hófehér fogait és újabb sértést követett el a srác aurája felé, mivel egy szempillantás alattt odasimúlt a karjaihoz.
-Deeee, hogy is értetted azt, hogy.."hogy is mondják az emberek?" Talán csak nem valami istenség lennél? Vagy egy elf? Egy mágus? Törpéhez túl magas vagy és túl karcsú, de a karjaid izmosak!
Újjabb kacér mosoly, és hozzá meg is tapogatta a srác karját.
-Naa mond el mi vagy! Tudod én még sose találkoztam hozzád hasonlókkal. Szeretném tudni milyenek akik nem emberek. De ugye ti is esztek, meg vannak érzéseitek, meg azért nem gyűlölitek az embereket. Mert azt nagyon sajnálnám, nekem sok kedves emberi ismerősőm van, bizony!
Emellé elengedhetetlen volt az élénk bólogatás, s közben észrevétlenül tovább haladtak.

-Személyes vélemény. Ennyi közöm van hozzá.-Mondtam meghúzva a vállam, de ő egy kicsit tovább megy, és megkínál az almájával, pontosabban a képembe dugta.
-Kösz, de épp most ettem.-Mondtam, és hátrébb léptem egyet.~Azt ne mond, hogy már megint egy nimfával találkoztam.~Gondoltam magamban, miközben ő rám vigyorgott és átkarolt.~Ez egy nimfa, az tuti~Gondoltam magamban egészen addig amíg elkezdett, hogy úgy mondjam érdeklődni... Hevesen. Egy kis ideig tűrtem, de úgy tűnt nem száll le rólam amíg nem válaszolok, a kérdéseire.
-Nyugodj le, ha nem hagysz levegőhöz jutni akkor nem válaszolhatok.-Mondtam, miközben vettem egy mély levegőt.~Azt hiszem neki elmondhatom.~
-Kék sárkány vagyok, és az előbb mondtam, hogy most ettem, és igen vannak érzéseink, és az én fajomból elég sokan utálják az embereket... És nekem is sok ember ismerősöm van.-Mentem végig egyik kérdésről a másikra, majd sóhajtottam, és tudtam, hogy most jön a többi kérdés.~Milyen egy kék sárkány, miért utálják az embereket, stb.~De igaz nekem is lett volna egy kérdésem, miszerint,~Te, hogyhogy nem nimfa vagy?~De rájöttem, hogy tök felesleges lenne ilyeneket kérdezni.

-Nem tudom, én még nem voltam előadásokon, hogy ilyet ellenőrizzek. Az emberek pedig azért nincsenek a többi faj szívében mert ők a dominánsak, holott az utolsó lények közé tartoznak akik értelmet kaptak. A sárkányok nagy része a múlt miatt utálja őket, mert régen az én népem volt a domi... Hé!... Ki mondta, hogy tapizhatsz?~Ez egyre furább, és furább.~Nem hallottál még arról, hogy illúzió? A sárkányok alap képessége, hogy humanoid alakot is fel tudnak venni.-Próbáltam magyarázni, de be nem állt a szája amire számítottam is. A kérdéseit olyan gyorsan tette fel, hogy néhányat fel sem tudtam fogni, de összeszedtem a gondolataimat, hogy folytathassam.
-Nem, nincsenek rózsaszín sárkányok... 5 fajta sárkány létezik: kék, vörös, zöld, arany, és fekete. A színek az őröknél fejlődtek ki, aszerint, hogy milyen területen éltek. Tehát a kék a víz, a zöld a föld és így tovább. Ez befolyásolja a mágikus erőnket is, és bár nem mindenki tud varázsolni a fajtámból, vannak elemek ahol optimálisabb. A fekete sárkány pedig egy kivétel. Őket ősi sárkánynak is hívnak. Az ő erejük szinte már akkora mint egy istené, és jóval nagyobbak, mint én az eredeti formámban.-Mondtam, és a kezemet jóval a fejem fölé emeltem, hogy mutassam mekkora, bár még az sem volt elég, talán ha egy ház tetejéről mutattam volna.
-Oh, és gondolom te is tudod, hogy mennyire különböznek az emberek egymástól. Ez nálunk sincs másképp, szóval nem mondhatom meg, hogy mennyien utálják az embereket, és mennyien nem.-Mondtam miközben haladtam tovább. Az egész válaszolgatás, inkább egy iskolában felolvasott szövegre hasonlított, és úgy adtam elő mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

-Öm... Elkator Rayen-Fogadtam el a kezét kicsit vigyázva, kicsit megráztam majd elengedtem.
-Egyébként meg, nem sokkal különböznek a többi sárkánytól csak aranyszínű pikkelyeik vannak, de nem verik vissza a fényt. Pont olyan színűek mint a karperec a csuklódon. Szél mágiát használnak, és igen hatalmas állkapcsaik vannak, de nem mindegyik olyan fenséges mint képzeled. A legtöbbjük ugyanolyan embernek néz ki mint én. Én személyesen csak egyet láttam igazi alakjában.-Mondtam, és kicsit oldalra néztem, ahol épp egy nagy adag különleges édességet árultak.
-Jöjjenek csak kóstolják meg, a mennyei ízű mézet, a legfinomabb folyékony édesség amit kereshetnek a földön. Addig nem éltek amíg nem ettek ebből a csemegéből.-Kiáltozott az árus, és elég jól csinálta, mert nem egy járókelő megállt, hogy megismerje az ismeretlen finomságot. Engem személy szerint nem nagyon izgatott, hisz én csak húst és gyümölcsöt eszek, meg kenyeret. A többi étel nem az én szervezetemnek való, főleg nem a tiszta édesség. Egyrészt, én azt úgyis keserűnek érezném, másrészt az csak a test kényeztetésére való, és én nem vágytam kényeztetésre. Vagyis egy másik fajta kényeztetésre várok amit Soltól kaphatnék, de ő most nem volt itt, és ha itt lett volna akkor se jött volna össze,hisz tömegben nem változhatok át, hogy simogassa a szárnyaim, és az se biztos, hogy megtenné.
Viszont valami azt súgta, hogy Helen le fog csapni rá, így ha megtette akkor megálltam.

Nem tehettem semmit, hogy udvariasan kikerüljem a húzást, így kénytelen voltam vele tartani.
-Még nem ettem, de az én...-Próbáltam mondani, viszont így már túl közel voltunk a többi emberhez, és nem akartam kockáztatni, így inkább csak köhögtem egyet, és megváltoztattam.-Én nem érzem az édes ízt.-Mondtam, miközben szétnéztem. Az aki épp kiszolgált, megszólította Halent egy másik neven.
-Mirjam?-Kérdeztem tőle, kicsit érdeklődve. Mintha már láttam volna a nevét, de nem emlékeztem hol. Aztán beugrott, hogy egy plakáton.
-Nincs valami kevésbé édes? Vagy olyan aminek más íze is van?-Kérdeztem, de ahogy végignéztem nem láttam semmi biztatót.
-Nagyon finom, higgye el nyugodtan. Ha akarja, adok hozzá kenyértányért is. Az ős lakosok azzal fogyasztják.-Mondta, és elővett egy keveset. Sóhajtottam, egyet.
-Jó akkor legyen a kókuszos.-Mondtam, mire ő boldogan megtöltötte a kis kenyeret, és átnyújtotta. Én elfogadtam és fizettem érte ha már egyszer én kértem.
-Tartozol.-Mondtam, egy enyhe mosollyal, és oda nyújtottam az ételt neki.

Halványan elmosolyodtam, a magyarázatra. Amikor pedig nevetett, én is megengedtem magamnak egy rövid kacajt. Amikor megkérdezte, hogy tényleg először csak bólintottam aztán hozzá kezdtem, hogy elmondjam miért is.
-Tudod, én rengeteg időt töltöttem a víz alatt. Mondhatni a gyerekkorom ott éltem le. És ott nem volt bármilyen édes íz... És mivel nem volt mit érzékelni feleslegessé vált.-Mondtam, majd ismét körbe néztem. Nem igazán tudtam mit mondani, és nem igazán jutott eszembe semmi egy ideig, ezért még nézelődtem egy kicsit.
-És... Rajtad kívül milyen fellépők vannak még?-Kérdeztem még, mert más nem jutott eszembe.

A monológját csöndesen hallgattam, és néha hümmögtem egy-két dolgon.~Érdekes, talán megérné elmenni.~Gondoltam magamban, miközben ő folytatta, az infó átadását.
-Nyugi nekem a hal is bőven elég.-Mondtam mosolyogva, miközben ő újra belekezdett a mondókájába. Látszik, hogy közben eléggé elkalandozott, de nem szóltam inkább megvártam amíg visszatér. Aztán egy érdekes kérdést tett fel.~Bohócok?... Azok kik is?... Az emberek szokták használni, de kikre is?... Ja igen az idiótákra.~
-Őőő... Azt hiszem. Bár én nem igazán tudtam, hogy ez egy külön munka. Én azt hittem, hogy azokra mondják akik valami hülyeséget csinálnak.-Mondtam, bár sejtettem, hogy ez is hasonló lesz, de nem árt rákérdezni. A zavaromban észre se vettem egy ideig, hogy közel hajolt, de miután végeztem észre kellett vennem.
-Őm... Mi van?

A válaszra bólintottam. Nem igazán tudtam mit mondhattam volna. Kicsit bővült a világom egy új fogalommal.
-A reakciómat?-Kérdeztem, mire megmutatta a szemét amibe eddig belese néztem rendesen... És akkor tudatosult bennem a dolog.
-Várj akkor te... Vak vagy?-Kérdeztem, de eddigre ő is rájött, hogy mit mondott. Hirtelen mintha kicserélték volna, elkezdett rohanni. Viszont pár méter után megállt, és lehorgasztott fejjel állt. Mintha valami szörnyűséget mondott volna. Egy kis ideig csak néztem aztán oda mentem hozzá. Amikor oda értem egy eléggé meglepő mondat hagyta el a száját. Én el se tudtam volna képzelni miért hagyna valaki cserben egy vak lányt. Mellé sétáltam, és rátettem a kezem a vállára.
-Az emberek talán ezt tennék.-Mondtam, majd mosolyogva szembe fordultam vele, és kicsit előre dőltem, hogy az arcunk egy szinten legyenek.-Csakhogy én nem vagyok ember.-Mondtam, és oda nyújtottam neki a kókuszos mézet.-Kérsz?-Több kérdést nem tettem fel. Ilyenkor jobb nem kérdezősködni, majd ha jobban lesz akkor talán, de most semmikép.

Csendben hallgattam a lányt aki mintha csak kifordult volna magából, teljesen eltűnt a vidámsága, és a játékosság. A könnyek az én szívemet is szorongatták.
Hirtelen nem tudtam, hogyan kezdjem el vigasztalni, amíg megint valami hülyeséget mondott. Engem nem igazán hatott meg, hogy az arany sárkányok jobban érdekelték, hisz lélekben még fiatal volt, és a fiatalokat mindig a szebb név húzza.
-Csak akkor ha abbahagyod a szomorkodást.-Jelentettem ki végül, majd átöleltem.-Ne légy szomorú. Nem a te... Hogy is mondják? Stílusod? Igen azt hiszem ez a jó szó.-Próbáltam felvidítani, egy kis bénázással hátha ezzel sikerül jobb kedvre deríteni.

Sikerült is. A lány egyszerre elnevette magát. No igen, tényleg nem emberrel lenne dolga. Szorosan kapaszkodott a fiúba. Addig el nem engedte, amíg ki nem sírta magát igazán. Aztán lassacskán eltávolodott, hogy újra felvehessék a régi "illendő" helyzetet.
-Köszönöm.-még törölgette közben a szemét, de már nem sírt.-Nagyon kedves vagy hozzám...nem is tudom mivel érdemeltem ki.
De egyből felkacag.
-Nem húzom az idegeidet, azt ígértem, hogy nem sírok!
Hátrébb lépett két lépést, majd nagy mozdulatokkal integetni kezdett.
-Most megyek, kipihenem magam a fellépésig.
Ezzel már meg is fordult és futott a cirkusz felé.
-...és köszönöm a mézet!

//Noh, ha gondolod, el is búcsúzhatunk, de ha a kari olyan el is jöhetnél a fellépésre //

Nos sikerült megnevettetnem, és ez engem is boldoggá tett.~Sokkal jobb.~Gondoltam egészen addig amíg belém nem temetkezett, hogy kiadja magából a szomorúságát. Hagytam, hadd csinálja bár a köpenyem nem nagyon tolerálta ezt az ötletet. Miután befejezte meg köszönte, bár nem értette miért vagyok ilyen kedves, de utána egy újabb mondattal le is zárta a témát. Erre csak egy mosollyal válaszoltam, miközben ő hátrébb állt és elköszön, pontosabban csak elindult a cirkusz felé.
-Majd nézlek!-Kiáltottam még utána, majd megfordultam, és még kicsit szétnéztem, mielőtt elindultam oda ahova ő.~Kíváncsi vagyok milyen lesz.~Gondoltam magamban miközben sétáltam a cirkusz felé. Jegyet szerencsére nem kellett váltanom, mert miután elmondtam, hogy Halen barátja vagyok, beengedett. Gondolom szólt nekik, vagy csak azért mert tudom az igazi nevét ki tudja. Leültem a közönség soraiba és vártam, hogy kezdődjön.

//Őszintén szólva azt hittem azért nem írsz mert már befejezted //

Érdekes volt az előadás. Az első bemutatót egy víz mágus hajtotta végre. Elég ügyes volt, bár szerény személyem véleménye szerint én sokkal szemkápráztatóbb mutatványokat hajtottam volna végre. Aztán lovasok és bohócok jöttek. Elég viccesek voltak, de mint ahogy Helen mondta igazán ügyes akrobaták voltak, és amikor már úgy tűnt, hogy rám zuhannak, bevallom már készítettem egy vízpajzsot, hogy tompítsam az ütközést. Aztán szerencsére visszarántották egymást.
Egy órával később még mindig mentek a műsorok, de Helen sehol se volt. Aztán bejelentették, hogy pihenhetünk egy kicsit. Jártam egyet, és kicsit felderítettem a cirkusz területét. Láttam pár kocsit, és az egyiken megláttam Helen művész nevét, de természetesen nem mehettem oda, csak messziről tekintettem meg.
Aztán visszamentünk, hogy jöjjön a maradék művész műsor. Először is egy férfi jött két fáklyával, amikkel elkezdett zsonglőrködni, és egyre többet kapott amikkel meggyújtott pár karikát. Ezután elővett egy kardot amit először felhevített majd lenyelt. Nyeltem egyet ahogy kinézett ez az egész. Kicsit rosszul is lettem. Aztán kihúzta, majd pedig a tüzet egy hatalmas lángcsóvává alakította.~Hmm... érdekes.~Gondoltam magamban, miközben ő befejezte a műsorát, azzal, hogy sötétséget teremtett. Mikor felgyúltak a fények, már Helen állt előttem, és elkezdte a produkcióját. Meg kell hogy mondjam elég ügyes volt, nagyon. Ha csak nem volt egy mestere akit titokban tart, igazi zseni. Ha megnézni egy idősebb mágus, lehet még tanítványának is felkérné.
Viszont volt egy pont ahol azt hittem, hogy valami baj lesz, de úgy tűnt csak ijesztgette a közönséget.
Ezután vége volt az előadásnak. Csendesen kimentem, és elkezdtem nézelődni, viszont pár perc múlva, rám dobtak pár kilót.
-Uff! Hé!-Mondtam, majd enyhén elnevettem magam. A kérdésére pedig szélesen elmosolyodtam.-Elég ha csak azt mondom Helen mester?-Mondtam viccelődve.

-Ugyan Helen mester. Megérdemled.-Mondtam még mindig viccelődve, de ő már tovább vitte a szót a másik fiúra.
-Igen láttam, elég ügyes volt.-Mondtam, miközben ő elkezdett áradozni róla.~Heh... Igen, az emberek bármit megtudnak csinálni, ha eléggé akarják, ezért lettek domináns faj.~Gondoltam magamban, miközben őt hallgattam. Amikor felmutatott a levegőbe előbb oda néztem, majd a szemeibe. Kicsit azért fura volt, hogy a halott szemeivel is milyen élethetű volt a tekintete.
A szavaira halványan elmosolyodtam.
-Örülök, hogy örömet okozhatok egy barátnak.-Mondtam kedvesen, miközben mellette sétáltam.

Nekem eléggé úgy tűnt, mintha először szólította volna valaki a barátjának. Legalábbis a testbeszéde erről árulkodik.~Érdekes azt hittem legalább a többi fellépő a barátja... de úgy tűnik nem.~Úgy dőlt nekem mintha belém szeretett volna.~Uh remélem, nem... Rossz lenne ha el kéne magyaráznom, hogy már mást szeretek.~
Aztán hirtelen megragadott, és elvonszolt a legközelebbi kocsihoz. Miután bekopogott, az előadásról megismert férfi jött ki,aki épp valamilyen italt iszogatott, amiről rögtön kiderült, hogy állóképesség javító.
Helen végül bemutatott... Kicsit túlságosan is. Egy kicsit elsötétült a szemem. A dermesztő hideget, szerencsére a másik megtörte. A szemem lassan kitisztult, és megfogtam a kezét.
-Örvendek. Tetszett az előadása. Nem gondoltam volna, hogy valaki képes lehet ilyesmire illúzió nélkül.-Mondtam, majd elengedtem a kezét. Vártam, hogy mi lesz a folytatás közben elővettem a kulacsom és beleittam, majd pedig visszacsatoltam az övemre. A nap lassan elindult lefele, ami szép narancsossá varázsolta az éget. Eddig fel se tűnt, de csak úgy megérzésből néztem fel az égre. Halványan elmosolyodtam.~Nem kell felhúzni magunk, rendes srácnak tűnik.~

-Mondhatjuk. Az illúziók csak addig érdekesek amíg nem fedik fel a titkuk.-Mondtam, miközben ő beinvitált minket. Ezután azt is megkérdezte, mit iszunk.
-Én semmit, köszönöm.-Mondtam, miközben beléptem, és szét néztem. Elég kis hely volt, de gondolom el lehet élni benne. Ezután lenéztem Helenre aki bocsánatot kért. Sóhajtottam egyet, de nem tudtam haragudni rá "azokkal" a szemekkel nézett rám. Végül csak rá tettem a kezem a fejére és kicsit megkócoltam a haját.
-Jól van megbocsátok.-Mondtam, majd ő mosolyogva, elkezdett bevonszolni.
-Jövök, jövök.-Mondtam egy kis kuncogás kíséretében. Ismét szétnéztem, és leültem egy arra alkalmas helyre.
-Gondolom, úgysem árulód el, de hogy csinálod?-Kérdeztem Samet, miközben kicsit kényelmesebb helyzetet vettem fel.