Birodalmi kikötő

..:Kain:..

*Mint valami sötét árnyalak, úgy álltam a hajó fedélzetén a kikötést figyelve. Nem szóltam senkihez, hiszen hozzám sem volt szava senkinek sem. Magamban utaztam, ahogy mindig, de ezúttal hívásra érkeztem Valian-ba. A magam jószántából lehet nem éppen ezt az úti célt választottam volna, de ha már így alakult ám legyen.
Nem firtattam soká az okokat, mert annak semmi értelmét sem láttam. Már volt időm és alkalmam megtanulni, hogy a kérdések csak megnehezítik a magam fajta életét. Ha kérdezel, akkor mások jogot éreznek, hogy téged kezdjenek kérdezgetni, és erre azt aztán végképp nem volt semmi szükségem sem.
A kikötő hatalmas zűrzavarát figyelve elmosolyodtam a szürke köpeny csuklyája mögött, mely szinte az egész arcom eltakarta. Nem rejtőztem, sokkal inkább megőriztem a titkaimat, amik voltak szép számmal. Ez egyik éppen a vállamon átvetett táskában pihent biztonságban. Nem aggaszott a kikötői tömeg, sem az őrség. Nem volt dolgom velük, így nem is nagyon számoltam velük.
A várost szemléltem, és közben mélyen eltemettem magamban minden érzést, mely csak hátráltatott volna a dolgomban. Nem kedveltem a hatalmasokat, hiszen ők voltak, akik mindent elvettek, és cserébe semmit sem adtak, csak fájdalmat és kínt, melyet a szegényeknek kellett viselnie. Inkább lettem kívülálló, a Vándor, mintsem tovább szolgáljak olyan uraknak, kik halálra érdemesek, nem dőzsölésre és jólétre. Megvolt a magam véleménye és ettől nem egy könnyen tágítottam.
A hajó minden gond nélkül kikötött, és végre ismét szilárd talajt érinthetett a talpam. Akárhogy is volt, mégis csak szárazföldön születtem, és mindig is ragaszkodni fogok hozzá. Nem sok mindenem maradt meg, így az ilyen semmiségek mellett is kitartottam. A nyüzsgő tömegben mindenféle szerzetet láttam, és még egyenlőre nem tudtam, ki az, aki az én jöttöm várta, ha egyáltalán volt ilyen. Ha nem, hát akkor magam indulok neki a városnak.*

*Unottan figyeltem a köröttem hullámzó tömeget. Nem volt semmi vagy senki sem, ami néhány másodpercnél tovább képes lett volna magára vonni a figyelmemet, és meg is tartani azt. Hosszú évek óta csak az igazán izgalmas és főleg veszélyes dolgok voltak csak képesek igazi érdeklődést, sőt talán még izgalmat is kicsikarni belőlem.
Kiüresedtem volna…talán, de ezt aztán senki sem vetheti a szememre. Vagyis megpróbálhatja, de nem feltétlen jár jól vele, ha kifejti a véleményét. Nem nagyon érdekelt, hogy mások mit gondolnak rólam, vagy hogyan értékelik a cselekedeteimet. Túl régen voltam már magányos vándor, akit nem érdekeltek a szabályok. A feleségem és a fiam arca mindig tovább űzött, és a démonjaim soha nem hagytak nekem nyugtot.
Fogalmam sem volt, hogy kifélék a megbízóim, de megvolt az a jó szokásom, hogy mindig megtaláltam a megfelelő embert. A tömeg különösebben nem hátráltatott, mivel átlagosan mindenkinél magasabb voltam minimum egy fél fejjel, ami jelentős előnyt jelentett számomra. Nem tartott sokáig, hogy kiszúrjam a hosszú fekete hajú férfit a színesen örvénylő tömegben.
Ő sem nagyon illett bele a kavalkádba, ahogy én magam sem. Nagyon úgy festett, hogy ő sem igyekszik valami nagyon, hogy beolvadjon, és ezzel máris szimpatikussá vált számomra. Megnézték a mellette elhaladók, sőt volt, aki megállt és hosszan bámulta a férfit. Tudtam jól, hogy rám is nem egy kíváncsi szempár szegeződik, de rajtam nem nagyon volt mit nézni, mivel a köpeny és a csuklya szinte teljesen elrejtett.
Ha már egyszer őt küldték, hét felé vettem az irányt. Ahogy mellé értem biccentett, amire én is hasonlóképpen feleltem. Közelebb érve megéreztem annak a sajátos mágiának a jelenlétét, mely csakis a sárkányokra volt jellemző. Elmosolyodtam, hiszen a dolgok kezdtek izgalmasan alakulni, és ez már nagyon tetszett.*
- Üdv néked! Én volnék a Vándor keletről, és azt hiszem, ami nálam van érdekli majd a megbízódat. * Nem voltak teljesen világosak a szerepek, így maradtam a hivatalos formuláknál, abba még senki nem halt bele, ha ideig-óráig viselkedik.*

*Meglepte bár egy kicsit az elém kiküldött férfi, aki minden jel szerint egy sárkány volt. Nem nagyon zavart, hogy mely fajhoz tartozik. Már régen nem törődtem ilyesmikkel, mert az én helyzetemben ez olyasmi volt, amit nem engedhettem meg magamnak, meg aztán nem is vallott volna rám.
A szürke Vándor nem ítélkezik, hogy ő maga se ítéltessen elkövetett dolgaiért. Talán akkor lett ez így, mikor régi nevem is szürke köpeny mögé rejtettem, és már csak kevesen ejtették ki, mit szüleim adtak születésem óráján. A szürke Vándor mindent elvesztett, ami valaha az enyém volt, így már fájdalom nélkül mondtam le a nevemről is.*
- Követlek. * A kijelentésem most csak semleges belegyezés volt. Más körülmények között a csendesen kiejtett szavaim akár életveszélyes fenyegetést is magában rejthetett volna, de nem most. A fogadásomra küldött sárkány nem volt ellenségem, így eszem ágában sem volt támadólag fellépni vele szemben, már amíg nem ad rá okot.
Megkönnyebbültem, hogy nem valami zöldfülűt küldtek, aki azt sem tudja hova tegye magát. A sárkány magabiztossága és tapasztaltsága tetszett. Energiái, melyek körülötte örvénylettek azonnal elárulták származását. A szemem sarkából kíváncsian figyeltem kísérőmet, és próbáltam kérdezősködés nélkül is a lehető legtöbbet megtudni róla. Ahogy egyre ritkult körülöttünk a tömeg úgy lélegeztem egyre mélyebbeket. Nem volt gondom a tömeggel, de mivel életem nagyobbik részében magamban járom az utam, így néha nehezemre esik elviselnem a nyüzsgést.
Megálltam, amikor kísérőm lelassított egy csendesebb városrészhez érve.*
- Értékes és veszélyes dolgot kértek tőlem. Nem volt könnyű elhozni, és nem is adom csak úgy át valakinek. Névtelen megbízást kaptam, de névtelennek nem adom át, ami nálam van. *Lehet, hogy mindenem elvesztettem, de valahol még maradt bennem becsület és felelősség érzet, ha már más nem is.*

*Mintha mi sem volna számomra természetesebb, úgy lépkedtem a sárkány mellett. Nem volt bennem félelem, csupán csak kíváncsiságot éreztem. Nem mintha sebezhetetlen lettem volna, hogy ne kelljen senkitől se tartanom, de már rég túl voltam azon, hogy az életem miatt aggódjak. Olyan földeken jártam, és olyanokkal találkoztam, hogy mások tán már régen belepusztultak volna, de én valami különös okból még mindig életben voltam.
Azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatom, hogy folyton-folyvást kihívom magam ellen a sorsot, és úgy élem az életem, mintha csak játék volna. Egy játék, amelyben a vesztes fél holtan marad ott a játéktéren. Soha nem állítottam, hogy az élet könnyű. Nem egy leckét kaptam ebből, de én aztán megtanultam az már biztos.*
- Nekem nevem sincsen évek óta, így nem is adom mi már homályba veszett. Nem dolgom a háború. Nekem nem szövetségesem egyik fél sem. A szükségben magam voltam, ahogy a gyászban és a kínokba n is. Nem érdekel egyik fél sem, nem hajtanak nagy elvek. *Elmosolyodtam a másik szavait hallgatva. Tetszett, hogy nem kertel, hanem kereken kimondja, amit akar. Kedvemre való volt az ilyen beszéd, mivel már az idegeimre mentek a körmönfont ármánykodók, akik mindig mást mondtak, mint amit valóban gondoltak.*
- Nekem nincs barátom, mert az csak táptalaja az árulásnak, és abban volt elég részem már. Nekem senkim nincs e világon, mert nincs szükségem senkire. Eldobtam mindent, még a nevem is, hogy könnyebb lehessek. *Egyetlen kósza pillanatra a múltam felrémlik előttem, de szilárdan ellenállok a késztetésnek, és a mélybe száműzöm az érzéseket és az emlékeket egy szebb időről.*
- Neved ismerősen cseng, de még mindig nem hiszem, hogy az általam hozott tárgy hatalma jó kezekbe kerülne, ha neked átadom. *Néhányan elhaladnak a közelünkben, mire elhallgatok.*
- Nem volna biztosabb hely, ahol magunkban beszélhetnénk?

Már napok óta figyeltem őket. Csempészek voltak, nemesfémeket és drágaköveket hoztak északról és a kikötőben adtak túl rajta. Nem tudom, hogy volt-e egy beépített emberük, vagy lefizették a hatóságokat vagy csak jól időzítettek, de valahogy mindig elkerülték, hogy az adót vagy a vámot lefölözzék róluk. Jól csinálták, de most véget ért a móka. Szükségem volt a pénzükre és törvényen kívülieket sosem sajnáltam. Egyszer láttam, hogy egy járókelőt eltettek láb alól, mert rosszkor volt rossz helyen. Ez adta meg a végső lökést. Már csak háromszáz méter a találkozóig. Meg kell várnom, amíg átadják az árut, ha a drágaköveket és az érte kapott aranyat is megszerzem dupla lesz a hasznom.

Három sarokkal odébb megkezdődött a találkozó. Még mindig nem vettek észre, egyszerű koldusnak öltöztem, az ilyenekre sose fordítanak figyelmet. Egyszer még beléjük is botlottam, de csak fenyegetőzést és egy pofont kaptam. Ezt még leverem rajtuk. A mocskos ruha alatt az egyik kardom lapult, kettőt nem tudtam volna elrejteni, de elég volt, mert ők is gyengén voltak felfegyverezve. Itt a kikötőben aki fegyvert hord nagyon hamar feltűnik. Már kész volt a terv, amikor éppen cserélnek, akkor támadok. Egyedül azzal nem számoltam, hogy ma is erre téved egy idegen, ráadásul el elég fiatal lány. Az áru egy pillanat alatt eltűnik, embereim pedig elindulnak, hogy a könnyű prédát megszerezzék. Faragatlan, tuskó tengerészek voltak, hónapokig a hajón, nem volt kétségem affelől, hogy mit akarnak a lánnyal. Ahogy hátat fordítottak nekem lassan elindultam és megragadtam a kardom a ruha alatt. Lehet, hogy olyan lehetőségem lesz az első csapásra, amit nem is reméltem.

Figyelemre méltó a lány tudása, ha valaki mesélné nem hinném el neki, de a saját szememmel látom, hogy számomra hihetetlennek gondolt dolgokat is képes megcsinálni. Amíg eltereli a figyelmüket legalább közelebb tudok menni. Lassan lépkedek, de minél hosszabbakat, a kard pedig lassan előkerül a köpeny alól. Nem csillan meg a hold fényében, tegnap este fekete olajjal festettem meg a pengét hogy ne áruljon el. Éppen akkor érek oda és gondolkozok el rajta, hogy támadjak-e, amikor kitör és rögtön hárman már fekszenek is. Előre lendülök, megragadom az előttem álló arcát és miközben a kardomat az állcsontja mellett alulról az agyáig tolom hátrarántom, hogy ne akadályozzon. Tegnap amikor terveztem a torkukat akartam elvágni, de az most alaposan beterítené vérrel a lányt és ha már segített nem akartam ellene lenni. Ha a szemébe fröccsen és megvakul tőle szinte biztos, hogy meghal.
Hangos csattanással terült el mellettem a tetem, de akiket a lány letaglózott kezdtek feltápászkodni. Én a magam részéről egy rúgással eltörtem a jobbra álló térdkalácsát, aki üvöltve összeesett, remélem nem veri fel a fél negyedet, hogy ránk hozza az őrséget. A bal oldalamon álló már emelte a kardját, ami elől a tapasztalt fegyverforgatók nyugodtságával hajoltam el. Az arénában ezerszer halálosabb ellenfelekkel szemben is megálltam a helyem, néhány hajós nem fog megijeszteni. Jobbra cseleztem, ő azonban ahelyett, hogy emelte volna a fegyverét védekezésre hátraugrott és átesett a társán. Persze, tág helyeken, vért nélkül szokta a harcot. Rátapostam a fekvő férfi ágyékára, majd körülnéztem, hogy felmérjem a terepet.

A lány sikítása is kapóra jön, egy fekvő férfi nyakát egy lépéssel sikerül eltörni, majd amikor félrenéz a sikoltás felé az egyetlen talpon maradt nemes egyszerűséggel átszúrom a szívét. Mire visszanéz már csak a pengét látja, valamint, ahogy a térdemmel megtámasztom a mellkasát, kihúzom a fegyverem és arrébb lépek a vörös testnedv útjából. A kis sikátor megtelik a haldoklók nyögéseivel, a macskakövet vörösre festi a vér.
- Abbahagytam.
Közlöm nyugodtan a lánnyal, majd letérdelek, felveszem az elejtett drágaköves zacskót és lemetszem a férfiak erszényét. Súlyból ítélve elég szép summa. Levágom a nyakukból a nyakláncokat, lehúzom a gyűrűket, majd felegyenesedek.
- Remélem nem esett bajod.
Mérem végig a lányt, immár a dolgommal készen, akármikor menekülhetek ha megjelennek az őrök vagy valaki más, akinek nem tetszik a kis leszámolás. Vékony teremtés és ami rögtön feltűnik nem néz a szemembe, sőt nagyon rendellenesen állnak a szemei. Vak. Ettől csak még jobban csodálom a képességeit, el nem tudom képzelni, hogyan képes minderre, ha nem is lát.

Szebbnél szebb nevekkel illet engem a hölgyemény és nem is nagyon tudom tagadni őket. Igen, gyilkos vagyok és igen, a pénzükért öltem meg ezeketek az embereket. De ők is gyilkosok voltak, ráadásul ártatlant öltek meg. Csempészek voltak, akik tisztességes kereskedők elől veszik el a pénzt és csak a gazdagokat teszik még gazdagabbá. Nem volt rá bizonyítékom, de élt a gyanúm, hogy a javaikat is gyilkolással, de legalábbis lopással szerezték. Ha hivatalos közeg lennék és rám támadtak volna, akkor most jogos lenne az, hogy vérbe fagyva fekszenek a kövön. Nem tudom sajnálni őket, a vagyonukra pedig szükségem van. Ha marad belőle, akkor majd megkapja az egyház és segítheti belőle az elesetteket, akkor legalább tettem egy kis jót is.
A lány ugrása meglep, de bár megüt egy pillanatnyi megtántorodásnál többet nem okoz és nem használja ki. Gondolkozok, hogy felrúgjam, levágjam vagy hagyjam a fenébe, esetleg csak pofozzam fel, végül nem bántom, csak a kardomat nyújtom ki felé. Még mindig csöpög róla az idegenek vére. Jóval a lány fölé magasodok, ráadásul nagyjából kétszer olyan széles és nehéz lehetek, ha nem háromszor.
- Igen, gyilkos vagyok.
Mondom halkan, nyugodtan.
- Nem félsz kikezdeni egy gyilkossal?
Lassan előre lépek, neki pedig hátrálni a kell, ha nem akarja, hogy a penge elérje.
- Évekig harcoltam a világ legfélelmetesebb rémségeivel és túléltem. Most a saját szemeddel láttad, ahogy levágtam őket, anélkül, hogy fogalmuk lett volna mi történik.
Tovább lépkedek, a kardom hegye folyamatosan az arcára mutat, hogy érezze, ahogy mozog.
- Úgy gondolod okos dolog egy ilyen embert kioktatni?

//megjegyezném Tirion magasságra inkább a 210-hez van közelebb, mint a 200-hoz, emellé jól megtermett fickó, széles vállakkal, dagadó izomzattal, van vagy 140 kiló. Nem tudom a te karaktered mekkora, de szerintem nem vagyunk egy súlycsoportban //

El is találta, de sajnos nem azon az érzékeny részen ahol kellett volna. Ugyanis az ember több pontján, így a nyakán is vannak olyan pontok, amit ha az ember jól kihasznál, legyen az ellenfél bármennyire erős vagy robosztus alkat leterítheti. Az volt az elkpézelése, hogy ha a fickó térdre rogy majd mellé ül, és elmondja a magáét. Hát igen...érezhetően kissé gyerekes gondoloat felnőtt következményekkel. Nem találta el, legalábbis ott nem ahol kellett volna és ezzel csak bajt hozott magára. Elméletben sikerülnie kellett volna. Annyit mocorgott már az illető elötte, hogy könnyen kiszámíthatta a magaságát, a testalkatát. Beleszámította a karjait is, hogy ha netán ütne, mégis valahogy balul sült el a dolog.
~Na jó, jöhet a B terv.
Érzi ahogy elsuhan mellette a nehéz penge, majd megáll az orra elött. Ő talán fel se tudná emelni. Beszédbe fog a gyilkos. Elmondja, hogy mit kellett átélnie, de Helent ez nem hatotta meg.
-Ez nem változtat azon, hogy öltél.
Előrrébb hajol, láthatóan nem a fegyverre néz, mintha amaz ott sem lenne.
-Talán azt hiszed neked jogod van igazságot osztani? Nem csak veled történtek meg ilyen szörnyűségek... nem vagy kivétel. Nem állítom, hogy nem érdemelték meg a halált ezek az emberek, de amíg életben vagy van esélyed jó útra térni. Te ezt az esélyt vetted el tőllük. Mégis, milyen jogon, mondd?!?! Te talán szent vagy?

//Nem! Nincsenek egy súlycsoportban igazad van. Magas csajszi, de karcsú alak és vékonyka, de.
Amit az elöbb próbáltam meg kivitelezni, ahhoz nem nagyon kell erő, plussz felugrottam és hiába vagy égimeszelő , nekem ez nem próbléma, mint levegőmágusnak //

A lány szavain keserűen felnevetek. Széttárom a karjaimat, és lassan körbefordulok.
- Nem, nem vagyok szent. Látsz te ebben a rohadt világban bárkit, aki különb a másiknál?
Lassan elindulok, a kardomat leeresztem és ahogy ellépek mellette belerúgok az egyik halottba.
- Láttam, ahogy ez a fickó megerőszakolt és megölt egy ártatlan nőt. Ki tudja hány asszonyt mentettem meg tőle, azzal, hogy ma megöltem?
Átlépem a hullát és folytatom az utamat.
- Ezek az emberek nap mint nap kijátszották a törvényeket, magasról téve arra, hogy akik körülöttük laknak éheznek és telenként megfagynak az utcán. Csak a saját hasznuk érdekelte őket és sokszor okoztak másnak fájdalmat és bánatot.
Megfordulok, újra a lány felé.
- Életben kellett volna őket hagynom, hátha egyszer, évtizedek múlva megtérnek a jó útra? Hogy tisztességes, dolgozó emberek lesznek? És addig? Csináljanak, amit akarnak?
Megtörlöm a kardom az egyik holttest ruhájában és visszadugom a hüvelyébe.
- Nem vagyok jó ember, de nem ölök ártatlanokat. Sok itt lakót mentettem meg a szenvedéstől ma este, ezek az emberek megérdemelték a sorsukat. Nézz körül a világban. Mindenhol szenvedést és halált látsz. Talán ezzel a pénzzel végre sikerül legalább egy kis helyen rendet és biztonságot hozni. És ha igen, akkor nem fogok könnyet hullatni néhány gazemberért. A magasabb igazságra pedig köpök.
És ahogy mondom meg is teszem, egyenesen az egyik test vérbe fagyott szemét találom el, majd megfordulok és lassan elindulok. Semmi közöm ehhez a lányhoz és ha ennyi józan ész szorult belé, akkor nem is akarom, hogy legyen. Nem kellenek az idealista, fellegekben járó emberek.

//oké, csak azért mondtam, hogy tudd //

Ahogy meghallom a szavakat a hátam mögül valami arra késztet, hogy megálljak. Hogy romboljam le ennek a lánynak a vak naivságát, mert ha én most nem teszem meg a szavaimmal, akkor más fogja megtenni, lehet, hogy sokkal súlyosabb módon.
- Nyolc éve elvesztettem mindenem és bedobtak egy koszos kis lyukba, hogy minden nap az életemért harcoljak. Meghalt minden rokonom, az összes barátom. Lehet, hogy te nem akarsz kiégett ember lenni, aki csak a harcnak él, de nekem már késő. Már csak az érdekel, hogy megbosszuljam magamat azokon, akik miatt elvesztettem mindent.
Felsóhajtok. Tényleg semmi más értelme nem lenne az életemnek? Nem ismerek senkit, csalódtam a saját fajtám legjobbjaiban… feleségem nem volt sosem, de talán jobb is, hogy nem kellett az ő elvesztését is átélnem. Megcsóválom a fejem.
- Nem… engem már nem ment meg semmi. Imádkozz, hogy hamar végezzek, annál hamarabb lesz vége az öldöklésnek, amit annyira gyűlölsz. De nem fogom miattad feladni a bosszúmat.
Lassan újra elindulok, távolodok a lánytól. Mit teszek, ha meghaltak a bűnösök? Valószínűleg megkeresem a sötételfeket és addig vadászom őket, amíg meg nem halok. Az életemnek úgysem lesz értelme.

Hallom ahogy utánam szól és hallom, ahogy elesik. Nem fordulok meg, hogy segítsek. Megérdemli, amiért előhozta bennem az emlékeket. Az emlékeket, ahogy az egész életem semmivé lesz, ahogy a testvéreim a szemem láttára halnak meg.
- Épp azt tervezem, változtatni. Változtatni az országon, ahol esküszegő korcsok irányíthatnak. És ha a saját életemet fel kell adnom, hogy az emberek ráébredjenek, hogy mit szolgáltak eddig, hát legyen.
Újra elővonom a kardom, végigsimítok a pengén, majd visszalököm a tokba.
- Ne próbálj meg megérteni. Mikor börtönbe vetettek megfogadtam apám és testvéreim emlékére, hogy ha kijutok megbosszulom őket. Ha egyszer eléjük kell állnom úgy akarom megtenni, hogy az eskümet véghez vittem.
Lehunyom a szemem. Erős férfinak vallottam magam, de a családom elvesztése nagyon érzékenyen érintett. Csak reméltem, hogy egyszer, a túlvilágon tényleg újra látom őket. Kinyitottam a szemem, felsóhajtottam, majd folytattam az utam, nem nézve hátra a lányra.

//bocsi, de Tirion jelleméhez hűen így tudtam csak befejezni//

Ezt a találkozást sosem fogja elfeledni. Szerette volna ha megérti a férfi, de nálla több kell ehhez. Remélte, hogy egyszer megbékél a világgal és új életet tud kezdeni.Már hajnalodott, mikor lett elég ereje ahhoz, hogy felkelljen. Még mindig nem vettek észre semmit. Jól eldugott hely ez ahhoz. Nem véletlen, hogy ezt választották a banditák is kis üzelmeik lebonyolítására. Ez lett aztán a végzetük is. Kitámolygott a nyílt utcára. Hideg reggeli szellő fújt a kikötő felöl. Még senki nem volt az utcán rajta kívűl. Azaz még nem. Mikor már egy ideje botorkált céltalanul, ismerős hang ütötte meg a fülét.
-Helen! Helen hol vagy?
-Itt vagyok.
Egy magas aranyszőke hajú fiú kiálltozott felé pár társukkal. Jócskán elkésett, és aggódtak érte. Nem is alaptalanul. Rémülten rohant oda a lányhoz, miután meglátta.
-Istenem mi történt veled?
-Semmi, csak elestem.
-Ne mondj ilyet, hiszen csupa vér vagy!
-Tényleg nem nagy ügy Sam....csak a karom...
-Haza viszünk, és otthon majd szépen elmondasz mindent.
Erre nem volt mit mondani, de azért nem mondott el mindent. Kihagyta a titokzatos idegent, akinek még a nevét sem tudja.

//Semmi baj, megoldom. Ne félts engem, van itt mit elsütni
És köszi szépen a játékot! //