Főnix templom - A templom belseje

Lassan, de biztosan sétáltam, be a templomba, és elkezdtem felderíteni, mint minden egyes felfedező teszi amikor először lép be egy gyönyörű épületbe. Bár mások szerint a hely elhanyagolt, és díszítetlen én mégis szépnek találtam, hisz kimutatta a célját. Itt mindenki egyenlő, és senki sem dicsekszik. A torony csak azoknak fénylik igazán akik erre rájönnek, és nem csak kívülről. Ráérősen sétálgattam a falak közt, nem törődve, az emberekkel körülöttem, egyik helyszínről a másikra sétáltam, és megfigyeltem azokat is akik ide jöttek menedékért. Nem tetszett a látvány, de nem tehettem értük semmit. Végül megálltam az oltár előtt és felnéztem a szoborra, majd lehajtottam a fejem. Elgondolkoztam magamban, de már én sem tudom, hogy min. Végül megfordultam és elindultam kifelé, miközben még egyszer körbe pillantottam, hátha meglátok valakit, akivel érdemes lenne beszélgetni.

Épp az ellenkező irányba néztem, amikor a lány jött, így talán akkor is belementem volna, ha nem elgondolkodva jött volna felém. Miután az ütközés, megvolt gyorsan hátraléptem, de láttam, hogy fellöktem a lányt.
Nem is gondoltam, hogy erre képes lehetek, csak azzal, hogy belemegyek valakibe, de ezen most, nem igazán gondolkodtam.
Kedvesen a lányhoz hajtottam és kinyújtottam a kezem, hogy fölsegítsem.
-Bocsáss, meg. Nem figyeltem.-Mondtam kedvesen, és ha elfogadta a kezem akkor segítettem felállni. Igyekeztem kedves lenni, hisz nem tudtam, hogy ő sem figyelt, ezért miután felhúztam elengedtem a kezét, nehogy a végén gondoljon valamit, bár igaz eléggé megnéztem, hogy néz ki, hisz mégis csak férfi voltam.
-Ugye nincs semmi baja?

Észre vettem, hogy a lány a homlokomat nézte, de nem szóltam semmit. Nem volt bajom vele, hisz mindenki lehet kíváncsi. Ha érdekli, talán elmondom, hogy is szereztem. A lány szintén elnézést kért, erről rögtön következtettem, hogy nem lehet rossz lélek, hisz azok általában az ilyen helyzeteket próbálták kihasználni, vagy csak saját hibájuk elfödni.
-Akkor jó.-Mondtam, és kicsit vártam, hogy hátha elkezdi a beszélgetést, de ezt egy kínos csönd előzte meg, ami közben körül néztem, de nem igazán láttam semmi érdekeset. Aztán a lány feltett egy kérdést.
-Nem, még nem jártam erre...-Nem is igazán tudtam mit mondhatnék.-Öm... Na és ön? Esetleg itt dolgozik?... Oh tényleg, hová tettem a modorom, Elkator Rayen.-Mondtam és enyhén meghajoltam, és újra a kezemet nyújtottam, hogy megrázzam az övét.

Megráztam a kezét, majd elengedtem, és kicsit el is ámultam.~Nocsak, Karlan tanítványa? Érdekes.~
-Értem.-Mondtam ahogy meghallgattam a válaszát, és mikor azt kérdezte, hogy én is tanulni jöttem-e megráztam a fejem.
-Nem, bár az igaz, hogy ismerem a mágiát, de nem azétr jöttem, hogy eszmecserét folytassak. Én csak azért jöttem ide, hogy körbe nézzek.-Mondtam mosolyogva. Észre vettem, hogy figyeli, az érdekes dolgokat, rajtam, de nem zavart, emlékszem egyszer én is így fordultam egy emberhez, aki díszes ruhákban járt, amik elég furcsáék voltak, és nem bírtam ki, hogy ne azokat nézzem. Az érdekes dolgok, vonzzák a humanoidokat, és engem is.
-De talán lehet, hogy hozzá is benézek, nem tudom, illik bemutatkozni a ház urának.-Gondolkodtam hangosan.

Mikor a lány megemlítette, hogy mégsem Karlan tulajdona az épület, kicsit elgondolkodtam, majd csak egy "értem" jött ki a számon. Ahogy kifele haladtunk, a tömeg megnövekedett és kicsit óvatosabban kellett lépkedni. Jó páran felmérték a hölgyet, ami bár kicsit idegesített, megértettem, hisz én is ezzel kezdtem. A lány újra megkérdezett valamit, én pedig örömmel válaszoltam.
-A víz az ami engedi, hogy befolyásoljam, és nekem ennyi elég is. A bajból eddig mindig kihúzott, bármikor szükségem volt rá.-Mondtam mosolyogva, és most akarva akaratlanul is a sötét erdő jutott eszembe, ahol csak azon múlt az életem, hogy néhány indát, egy időre szétválasztottam, csakis a vizemmel, de ez mind rendben is volt, hisz nem ez volt az első alkalom.
-És kegyed?-Kérdeztem vissza udvariasan.

Bár feltűnt, hogy a lány gyakran nézett, a homlokomon lévő jelre, nem tettem szóvá, mert a végén még baj lenne belőle.
-Értem.-Mondogattam mint ha minden válaszra ezt tenném hozzá, bár ezen nem igazán lehetett bármit nem érteni, így kicsit hülyén éreztem magam, hogy mindig ezt mondogatom, de nem tettem szóvá.
Amikor elérkeztünk a bejárathoz, a fény enyhén bántotta a szemem, de ezt kompenzálta a meleg ami ért. A lány azt mondta, hogy dolga van a városban, így úgy tűnt nem itt ér véget a beszélgetésünk. A kérdésére pedig egyszerűen válaszoltam.
-Amerre a szél visz.-Mondtam enyhe mosollyal az arcomon, és valóban. Az egyetlen út ahova terveztem az utat, az a régi otthonom, és addig még van 3 hét, így volt időm, hogy oda menjek ahova akarok.
-Esetleg tegeződhetünk? Nem szeretném magázni.

Telar mindig is szép helynek tartottam és mindig újnak tűnt. Utazásaim során már vagy 5-ször jöttem ide, és ebből 4 alkalommal el is tévedtem, majd olyan helyen kötöttem ki, amit még látásból sem ismertem. Épp ezért szerettem én ide járni, és mindig úgy tűnik mintha itt tanulnám a legtöbbet a világról, mintha itt gyűlne össze az ismert világ.
Sol viszont, az előző válaszomra kicsit fúrcsán kezdett viselkedni. Kicsit előbbre jött és megpróbálta a szememből kifürkészni, az igazat.~Dézsafű érzésem van.~Gondoltam magamban.~Az a másik nimfa is így kezdte, és a végére teljesen belém szeretett... Úgy tűnik vonzom őket.~Fejeztem be a gondolat menetet.
-Ez csak egy szójáték volt. Azt jelenti, hogy nincsenek konkrét úti céljaim, csak megyek, és kilyukadok valahol.
Megint úrrá lett bennem az idegesség, de most sokkal kevésbé, hisz most nem vegyült azzal az érzéssel, hogy akár hátba is támadhatnak a sötétség kellős közepén. Egy ideig sétáltunk az utcán, miközben én továbbra is nézelődtem.~Na itt se voltam még soha.~Gondoltam magamban. Kis idővel később meg is érkeztünk. A háznál elég sokan álltak, valószínűleg, hogy biztató jövőt kapjanak. Én a jóslatokban nem igazán hittem, mert saját feltételezésem szerint a jövő minden döntésünkkel változik, például ha valaki úgy dönt, hogy még egy félórát az ágyban marad, lehet, hogy lekési élete munkalehetőségét, vagy valami hasonló.
Sol ismét felnézett, és mutat nekem valamit, ha nem mondom el mi volt az. Egy ideig hezitáltam, hogy mit mondjak, majd végül a kíváncsiság győzött.
-Ígérem.

Sol végül, megkapta a válaszát, és elindult az egyik sikátorba én pedig követtem. A járása, eléggé feltűnt, főleg, hogy a sajátomhoz mértem, ami nem kis zajt csapott, a köveken. Ez talán köszönhető a cipőm anyagának is, ami igaz bőr volt, de ugyanakkor, fa vázat is készítettek, hogy védelmet nyújtson, és a cipő is tovább bírta.
Végül is a sikátor egyik oldalán egy kis ajtó volt, amiről én következtettem, hogy a jósnőé, főleg, hogy a fal nem változott, így valószínűleg egy épület lehetett. Sol be is igazolta gondolat mentem, majd csendre intett, amire bólintottam, hogy megértettem.~Ez nem volt olyan nagy titok, és én sem árulnám el, hisz nem származna belőle túl sok. Felesleges volt aggódnod.~Gondoltam magamban, ahogy beléptem. A fény eléggé világos volt, oda kint, így amikor beléptem, elég nehéz volt látni, és épp csak láttam, amint Sol kinyújtja a kezét, amit elfogadtam, de előtte becsuktam az ajtót, nehogy valaki észrevegye.
A hölgy épp egy gyógyfüvet adott el, egyik vevőjének. Aztán Sol koppantott kettőt amiről én gondoltam, hogy jel volt, így nem kérdeztem meg miért csinálta. Csendben maradtam, és vártam a fejleményeket, miközben körbe néztem. A szemem már eléggé megszokta a sötétséget, hisz a vízi életem során sokszor kellett, a fényesebb és a sötétebb vízszintek közt mozognom, így a szemem már gyakorlatilag ki lett képezve, az ilyesmihez.

Csöndben vártam, a fejleményeket, amik hamarosan hozzánk is eljutottak.
Az öreg hölgy kérdésére megráztam a fejem.
-Nem, nem, én csak kísérem... Sol igaz? Bocs a név memóriám rettenetes.-Mondtam kicsit nevetgélve, hogy leplezzem zavarom, ám amikor az öreg megfogta a karom rögtön vissza néztem rá, és hirtelen olyan érzés fogott el, hogy lelepleződtem, amint a szemeibe néztem. Sol jól láthatóan, nem zavartatta magát, amiről azt vontam le, hogy ez gyakran megesik ha az öreg új lénnyel találkozik.
Mivel a szemem elég erős volt, így az alakját kivettem, amint matat, de a többire még én se voltam képes.~Biztos éjszem főzetet iszik minden nap.~Futott végig a gondolataimban. Végül visszajött és oda adta az üveget a lánynak, majd megkérdezte, lesz-e még valami. Kicsit hezitáltam, de utána az erszényemhez tettem a kezem.
-Ha már kaptam rá lehetőséget, akkor esetleg megvizsgálnám milyen lehet a lehetséges jövőm... Persze ha nem bánja.-Mondtam és előkészítettem a pénzem.-Mennyi lesz?

Sol elbúcsúzott, és kettesben hagyott bennünket. Szóltam, volna neki, hogy szükségtelen várnia, de aztán mégsem tettem. Néztem ahogy ki lép ismét a fénybe, majd miután eltűnt, ismét körbe néztem a szobában. Magunkra maradtunk az öreggel, és helyet foglaltam, vele szemben.
-Nem kell akció.-Legyintettem.-Nem akarom kihasználni, az alkalmat, olyat csak azok csinálnak, akiknek nincs pénzük, vagy erkölcsük.-Mondtam és oda nyújtottam a 20 aranyat.-Mellesleg mi árult el?-Kérdeztem, és ha nem tudta miről beszélek pontosítottam.-A fajom. Láttam a szemében, hogy tudja.-Mondtam miközben kinyújtottam a kezemet, a jósnőnek, és vártam a válaszát, még ha tagadja is, hogy bármit tudna a fajomról. Türelmesen vártam, hogy ezután elkezdje a dolgát. Közben azon gondolkodtam, hogy ez a "kis" szünet mennyire idegesíti a kint várakozókat. Aztán a gondolatom Solra fordult, azon gondolkodtam, hogy vajon mennyi ideig tart a jóslás mert istenért nem akartam megvárakoztatni. Ez a gondolat menet olyan gyorsan tűnt el ahogy jött, így észre se vettem.

Csöndben vártam, hogy a jósnő hozzá fogjon a dolgához, és elkezdje olvasni, azt ami rám vár. Miközben beszélt, elmondta azokat a dolgokat is, amiket, én nem mondtam el, így már elhittem, hogy tényleg képes olvasni. A jövendője, viszont eléggé zavaros volt, nehezemre esett felfogni minden szavát. Kis időbe telt mire rájöttem, hogy fontos szereplő leszek egy háborúban, de azt nem mondta el ,mi lesz ha nemet mondok annak a személynek aki felkért.
Valamiért sejtettem, hogy az a személy egy fekete sárkány lesz. Én nem akartam a sárkányok hatalmát, csak békét akarok, épp ezért voltam ember, nem akartam sose erőszakot.
-Nem, nem köszönöm.-Mondtam azzal felálltam és elindultam kifelé.~Kezdek félni a jövőmtől.~Gondoltam magamban ahogy lenyomtam a kilincset.
Amikor kinyitottam észrevettem Solt és, hogy lebegett. Az egyetlen különbség közte és Zoey közt, most csak a fény volt amit ő árasztott. Egy ideig csak néztem gyönyörű alakját, majd ha addig nem vett észre, halkan oda mentem hozzá-már amennyire tudtam.-és megfogtam a ruhája ujját.
-Sol... Végeztem.

A szegény lányt eléggé megrendítette a valóságba való visszarántás, így az egyensúlyát se tudta többé megtartani, és úgy járt, mint az előbb, bár ezúttal megpróbáltam elkapni, de nem voltam elég gyors.
Sol rögtön bocsánatot kért amire csak mosolyogva válaszoltam.
-Ugyan... Semmi baj.-Mondtam, de a jóslásra egy kis ideig hezitáltam.-Nos, másra számítottam, de eléggé két értelmű jövőt kaptam.-Mondtam, még mindig mosolyogva, nehogy lelepleződjek. Egy kis csönd után, egy érdekes kérdés jutott eszembe amit fel is tettem.
-Na, és? Hol jártál, ahol még a madár se?-Kérdeztem egy könnyed vigyorral, majd el is engedtem egy kis nevetést. Próbáltam mosolyogva tartani, mert ez a zavart nézés, csak egy érzéketlennek, nem jelenti, hogy valamit tenni kéne.

Örültem ó, hogy Sol már nem volt annyira zavarban, és megértettem azt is amit mondott.
-Igen én is így gondoltam. Nálam csak egy esemény biztos, még pedig, hogy egy nap találkozni fogok valakivel.-Mondtam-Legalább szabadak a lehetőségeim.-Mondtam kiscit felnevetve, miközben kiléptünk a sikátorból.
Szerencsére a tömeg, épp zajongott, mert két személy egymásnak esett az elsőbbségért. Sóhajtottam, egyet ahogy néztem, hogy senki nem tesz semmit, hogy szétválassza őket. Nem is pazaroltam több szót, inkább vissza fordultam Solhoz.
-Szóval, a múltba képzeled magad? Az érdekes lehet.-Mondtam mosolyogva.~Talán egyszer megnézem azt a síkságot, hisz borzalmakból is lehet tanulni.~Gondoltam magamban, miközben felnéztem az ég felé, majd vissza a nimfára.
-Igen a múltnak sok titka van, amit a jelen fedez fel, és a jövő könyveli el. Sokan részei akarnak lenni a múltnak, hogy ő is könyvelve legyen a jövőben, és tovább éljen. Igaz én csak egy egyszerű életet akarok. Semmi eget rengető tettet nem akarok véghez vinni, csak azt akarom, hogy mosollyal az arcomon haljak meg.-Mondtam mosolyogva. Most én gondolkodtam el, és csak annyi volt a különbség, hogy én nem kezdtem el lebegni, és az első járókelő fel is ébresztett amint az övé, és az enyém találkoztak.
-Oh, bocsánat... Elkalandoztam.

A férfi végül csak mordult egyet és tovább ment, én pedig örültem, hogy nem történt semmi. Aztán gyorsan vissza fordultam, és mentem tovább, miközben úgy döntöttem, hogy válaszolok a nimfa kérdésére.
-Nem, nem mondhatnám. Elvileg az lesz az első találkozásunk.-Hazudtam, hogy kikerülhessem, a konkrét válasz adást. Nem akartam semmi rossz hírrel elárasztani szegényt, még a végén aggódni fog értem, és semmi sem rosszabb, mint úgy elbúcsúzni, hogy tudod, hogy nincs biztonságban. A választ mindenesetre befejeztem, nehogy aztán félre értés legyen-Fel fog ajánlani, egy küldetést, és ha elfogadom, lehet, hogy elbukom, de lehet, hogy valamit megváltoztatok a világban... De nem vagyok biztos, hogy ezt vállalni akarom, azt nem mondta el mi lesz ha nemet mondok.-Próbáltam, a lehető legburkoltabban elmondani, de még így sem bírtam, teljesen elfedni a veszély érzetet szavaimban.~Miért nem hallgattam? Jobban jártam volna... Na, most már mindegy.~Gondoltam és megpróbáltam kompenzálni magam.-De az még sokára lesz van időm.-Hazudtam ismét nehogy a végén túl aggódja magát, hisz valószínűleg, nem is fogunk újra találkozni. Ő a négy fal közt van és tanul, míg én egyik házból a másikba járok, és ritka, hogy két helyet kétszer meglátogatok...~De most mégis.~Itt Solra néztem.~Valamiért most, csak arra tudok gondolni, hogy ő mit érezne, ha ismerné a jövőm... Vajon miért?...~