Főnix templom - A templom belseje

A tovább haladást, Sol állította meg, kirohanásával. Hirtelen megálltam, és kicsit más irányba néztem.~Nem kellett volna...~Gondoltam magamban.
-Sajnálom. Én csak...-Sóhajtottam-Egy háborúba fognak hívni. Valószínűleg egy fekete sárkány, és azt fogja kérni, hogy vele együtt harcoljak, hogy a sárkányok legyenek a világ urai... De én ezt nem akarom... és nem tudom elkerülni, ezért próbáltam elfedni.-Mondtam, és elfordultam tőle. Nem akartam a szemébe nézni, most nem. A kezeimet ökölbe szorítottam, hogy nyugton tudjak maradni. Senkinek sem könnyű ilyesmiről beszélni, főleg, ha eddig rejtegette.
Nem tudtam mi mást tehetnék, így csak álltam ott csöndben, miközben a többi ember lépteit hallgattam. Úgy tűnt, mintha minden érzékem, eltompult volna, de vajon miért? Én sem tudtam a választ, de leginkább a bűntudathoz tudnám hasonlítani, hisz lehet, hogyha rosszul döntök, azok akik most körülöttem, lépkednek, és intézik dolgukat, az én kezem által esnek el.

-Ne értsd félre, de én ezt mindenki elől titkolom. Talán még magam előtt is.-Mondtam, miközben lassan oldalra tekintettem.-Senkiben sem szoktam bízni első benyomás alapján, hisz ha így lenne lehet, hogy olyas valakinek mutatkozom be, aki gyűlöli a fajtámat, és amint ezt megtudja megpróbál megölni. Régebben nem egyszer előfordult velem. Az emberek félnek a sárkányok erejétől. Ezért nem mondtam el... Mert féltem, hogy félni fogsz.-Fordultam ismét szembe vele.-Sokan félnek a sárkányoktól, de nincs olyan lény aki ne félne egy kicsit is az fekete sárkányoktól. Sokan fognak félelemből csatlakozni hozzá, és így lesz serege. Ha nem velem, akkor majd másokkal indul harcba...-Végül abbahagytam a pesszimista beszédet, kicsit sok volt ez is, nem hogy még a folytatás. Tudtam, hogy Sol ráfog cáfolni a gondolataimra, és azt fogja mondani, hogy a gyávák seregét, lelehet győzni. De akkor is, háború lesz, és a háború a halál kaszájának leghosszabb változata, mely ezreket ölhet meg másodpercek alatt. Ez volt az amitől féltem, és nem a bukás.

Nem éppen azt történt amit vártam, helyette, inkább rosszabb lett. Bár Sol gyengéden beszélt, mégis úgy éreztem, hogy egyre távolodunk. Úgy éreztem, mintha egy hajóról, beszélne hozzám ami kifutóban van.
-Az ember fél a hatalmunktól, és hogyha az ember fél, akkor két lehetősége van, vagy megismer, vagy elpusztít... És mivel a hatalmat nem lehet eltüntetni ők a forrást tüntetik el. Vannak kevesen akik a megismerést választják, de azért nem érdemes felfednünk magunk, hogy ki tegyük magunkat annak a veszélyek, hogy egy pusztítót találunk. Ez a mi titkunk, ezért kerülik sokan az embereket, és ezért lesz háború.-Mondtam keserűen.-Látod? Az életben nincs jó és rossz. Keserűség, és boldogság van. Mindenki boldog akar lenni, de egymás útjában állunk, így valakinek mindig szenvednie kell. Így van ez velünk is.-Az utolsó mondatokat már könnyes szemmel, mondtam, és ismét elfordultam.
-Ezt a háborút már nem lehet megelőzni, csak megállítani, de így is sokan megfognak halni mire vége lesz.-Keserűen indultam el az ellenkező irányba de néhány lépés után ismét megálltam. Nem bírtam tovább menni, a keserűség felgyülemlett bennem, és egy hosszú könnycsepp csúszott végig az arcomon.
Egy csepp landolt a vállamon, majd egy újabb az arcomon. Az felhők, pár perc alatt összegyűltek, és ki is eresztették áldásukat.
-Jobb lenne ha visszamennél, mielőtt bőrig ázol.-Szóltam hátra, és felnéztem az égre. A kis cseppek rendületlenül ütötték az arcom, de nem bántam, hisz a víz volt az elemem.-Az egyetlen elem, mely mindenhová eljut de közben, mégis ugyanott marad.-Mondtam miközben elindultam a templom felé, még ha Sol már rég elment. A víz úgy ért mint egy megtisztító vízesés, mely kimossa a keserűséget, s a nehéz cseppek, melyek a ruhám legszéléről csöppentek, a sötét erővel telítődtek. Ha Sol még ott volt, akkor levettem a köpenyem és neki nyújtottam, hisz neki nagyobb szüksége volt rá mint nekem.

Csendben mentünk egymás mellett. Sol nem fogadta el a köpenyem így vissza vettem a vállamra, bár nem tudtam, hogy jobb lesz-e tőle.
-Sokan akarják ugyanazt, és, hogy elérjék mindent megtesznek, így állnak egymás útjába. Az élet egy verseny ahol a másodiknak nem jár díj.-Mondtam még mindig szomorúan.-És néha az ártatlant keverik bele ezekbe a versenyekbe, hogy a másikat akadályozza. Ilyen egyszerű, és mégsem az.-Mondtam halkan, miközben az eső továbbra is verte az utcákat, egyre nagyobb erővel. A kis szemerkélésből, lassan zápor lett, és villámdörgés, majd ismét szemerkélés, és csepegés.
Mire elértük a templomot, már a nap is kezdett előjönni. Átlagos nyári zivatar volt, mely olyan gyorsan ment tova mint ahogy jött. A templom ajtajában álltunk.
-Most már, én is tudom.-Mondtam szomorú arccal.
-Sajnálom... Hogy terheltelek a szomorúságommal, és hogy titkolóztam. Gyakran nem tudom mi a jó.-Kinéztem a napos égre, aztán pedig a ruhámra. Az ember meg se mondhatná egy képről, hogy itt nem rég esett, csak a mi ruháink, és a tócsák árulkodtak.
-Nos... Sol...-Kezdtem bele, de nem találtam a szavakat. Nem tudtam, hogy elköszönjek, vagy marasztaljam. Az egyik felem azt mondta, hogy maradjak vele, a másik pedig, hogy hagyjam békén. Egy újabb keresztút állt be utazásom útján, ahol döntenem kellett, hogy balra megyek vagy jobbra.
Egy ideig csak az arcát néztem, majd belekezdtem a mondatomba.
-Nem tudom, hogy akarod-e, de én örülnék ha újra találkoznánk később... Amikor nem lesz ilyen borult a hangulat... Úgy értem...-Nem igazán tudtam, hogyan kérdezhetném meg, hisz még senkivel nem csináltam hasonlót. Nem igazán tudtam mivel fejezhetném be, a mondatom.-... Esetleg elmehetnénk valahova...-Mondtam kicsit ideges hangon, miközben a kezeimmel babráltam.

Amikor megfogta a kezem az ő kezeinek melegsége töltötte el az enyémet, és ez a melegség szétáradt a testemben. A szavai kedvesek voltak és melengetőek, és a tény, hogy megfogta a kezemet visszaadta a bátorságom.~Akkor még sem szakadtunk el~erről a kis csók is meggyőzött. Egy kis ideig nem reagáltam, csak mosolyogva néztem, aztán mikor megfordult, megérintettem a helyét.
-Téged is védelmezzenek.-Mondtam halkan, és elfordultam. A kezem lassan lecsúszott a mellkasomra. Ahogy elindultam kifele éreztem, hogy a hátamon a szeme. Csendesen mosolyogtam magamban, miközben kiléptem az ajtón.~Sol... A te neved már nem feledem.~Visszafordultam, és még intettem egyet mielőtt ismét beléptem a forgó tömegbe, hogy újabb útnak induljak, de miközben haladtam, kezembe vettem térképem, és bejelöltem rajta Telart, melyet eddig csak otthonommal tettem.
-Azt hiszem, hogy mostantól ide is terveznem kell... Na de mindegy is. Annál mókásabb lessz újra erre járni.-Mondtam és, felléptem egy hordóra, hogy körbe nézzek, miközben az emberek megint rám néztek, én vissza rájuk, mire ők elnéztek máshova.~Emberek...~Nevetgéltem magamban.

//Kösz a játékot.//

~Emberek... Olyan kiszámíthatóak.~Gondoltam, miközben az egyik tetőről figyeltem a viselkedésük. Mind engem nézett, mint ha valami őrült lennék.~Itt jön a semmi.~Gondoltam mosolyogva, miközben feldobtam a kulacsom amiből szó szerint kirántottam a vizet, és egy csúszdát képezve, elkezdtem lesiklani, miközben folyamatosan adagoltam a jeget, és eltüntettem magam mögött. Néhányan ámultak, néhányan, megjegyeztek valami olyasmit, hogy "idióta mágus tanoncok", és egyesek még tapsoltak is.
-Egy tökéletes módszer, hogy elkerüld a tömegben tolongást.-Mondtam a végén, miután a tömeg fölött elhaladás után leérkeztem.-Csak gyűjtsd össze őket, és ugorj át felettük.-Gondolkodtam hangosan, miközben az emberek ismét mozogni kezdtek, hisz az attrakciónak vége.~Hmm... Jobb ha én is sietek, mielőtt újra megint meg kell ezt csinálnom.~gondoltam, és elindultam a templom irányába.~Mennyi ideje nem voltam itt... A végén nosztalgiázni fogok.~Gondoltam magamban, miközben besétáltam.
Ismét nézelődni kezdtem. A régi épület semmit se változott azalatt a pár hónap alatt amíg távol voltam. Aztán megláttam egy ismerős arcot, de ő még nem látott. Hirtelen eszembe jutott valami, és elmosolyodtam, majd gyorsan olyan helyre bújtam, ahol nem láthat.
Elővettem a vizet, és elkezdtem formázni, amíg egy kristály formát nem vett fel, majd megfagyasztottam, és a maradék vízzel egy burokba zártam, és elkezdtem lebegtetni. A gömböt lassan elindítottam felfele, majd mikor fölé ért leeresztettem egyenesen a szeme elé.

Bár igyekeztem diszkrét lenni, az embereknek mégis feltűnt a kis trükk amit Solnak szántam.~Kellemetlen, de megoldom.~Gondoltam. A maradék vizemet felhasználva újra alkottam a gömböt csak most kristály nélkül,-mert ahhoz két kéz kellett volna-, és kisebbet, miközben előléptem a rejtekemből, és magamra húztam a csukjám, hogy ne ismerjenek fel azok akik az előző mutatványomnak is tanúi voltak, majd a kis gömböt magasra emeltem a levegőben, és kiválasztottam valaki mást aki előtt lebegtethetem, majd egy újabbat, egyre messzebbre víve az emberek figyelmét rólam, vagy Soltól.
Elég kevesen maradtak a közelében, hisz mivel a gömb messzebb szállt és a lány is elég tanácstalannak tűnt, leszűrték, hogy nem ő hozta létre. Ezt a kis időt kihasználva, átjutottam a tömeg kis résein, ügyességemet kihasználva, és pár másodperccel később már Sol mögött álltam alig pár méterre.
Ezután egy laza csukló mozdulattal felrepítettem a gömböt, majd felrobbantottam, és egy kevés hóval fejeztem be a mutatványt.
Lassan Sol mögé léptem.
-Remélem tetszett.-Súgtam oda neki kedvesen, majd a kisebb gömböt a nyaka elé tettem.

~Na megint félre sikerült.~Futott végig az agyamon a váratlan események láttán.
Kicsit bűntudatom lett.~Megint lehet korrigálni.~
-Oh jaj, bocs... Nem állt szándékomban megijeszteni.-Mondtam miközben elpárologtattam a vizet ami rá került.-Meglepetésnek szántam.-Magyarázkodtam, miközben én is kicsit elpirultam, most hogy tudatosult bennem a kudarcom. Zavartan megvakartam a tarkómat.~Szép volt idióta. Nem tudtál volna egyszerűen oda menni.~
-Öm... Mellesleg szia.-Mondtam. Miközben körbe néztem, hogy valamivel csökkentsem a hirtelen előtörő idegességet.

Elég sok próbálkozás sül el balul. Az én trükkjeim a szokásosnál is többször. Mint most sem úgy végződött ahogy vártam.
Szerencsére a vízzel a dühét is sikerült elpárologtatnom, de a zavarom már makacsabb folt volt. Kellett egy kis idő, hogy megnyugodjak. A mosolya viszont eléggé jól esett. A többi fiatalt meglátva, kicsit elhúztam a számat.~Úgy tűnik nem csak én akarok az udvarlója lenni.~Gondoltam, de ez várható is volt. Egy ilyen gyönyörűséget, elég sokan akarnak maguk mellett.~Na de most nem rájuk kell koncentrálni.~
-És... Hogy vagy?-Kérdeztem, miközben kicsit megigazítottam a testtartásom.

Sol továbbra is kedvesen nézett, miközben beszélt, aminek köszönhetően sikerült visszatérnem normális állapotomba.
-Nos igen... Volt egy kis kalandom a végtelen sivatagok földjén. Pár hónapos út volt oda vissza.-Mondtam, miközben újra megvakartam a tarkóm.
Ekkor azonban egy váratlan személy lépet be a társaságba. A nézéséből látszott, hogy mit akar.~Azt hiszed, olyan könnyű elragadni valakit?~Kérdeztem magamtól, miközben ő Solhoz szólt, aki nem viszonozta a gesztust.~Elkényeztetett, kis ifjonc. Azt hiszed mindent megkapsz ha akarod?~
Mielőtt közelebb mehetett volna Solhoz, elé álltam.
-Bocsáss meg, de mi éppen beszélgettünk.-Mondtam, és egy elbátortalanító pillantást küldtem rá, de mivel gondolom, úgysem fog tágítani. Így megint Solhoz fordultam.
-Vagy esetleg szeretnéd a társaságát?

-Hallottad a hölgyet. Nem vágyik a társaságodra.-Mondtam halkan. Kezdett idegesíteni ez a fickó. Ha nem lenne itt Sol valószínűleg már lefagyasztottam volna. De ő nem volt az a típus aki elmegy ha megkérik rá.
A kis nemes srác, nem fogad el nemet válasznak, megpróbált félre tolni, és még szolt is hozzám.~Fhu most megvagyok tisztelve, hogy egy felsőbbrendű lénnyel találkoztam. Azt hiszed azért leszel jobb valakinél mert több pénzed van? Vagy mert van pár luxus cikked? Bah. A legrosszabb fajta ember a nemes családba tartozó.~
-Majd ha találok egy nálam jobbat.-Válaszoltam. Bár megpróbált félre tolni rá kellett jönnie, hogy ez nem is olyan egyszerű. Az enyhén bő ruháim közel sem mutattak olyan erősnek mint amilyen igazából vagyok. Egy átlagos felnőtt ereje elég volt, hogy stabilan meg tudjak állni. Megfogtam a csuklóját és megpróbáltam leszedni magamról.
-Nem akarok harcot. Csak menj el, és elnézem, hogy milyen tiszteletlen voltál, a rangodhoz képest.-Mondtam kicsit talán hidegen is.~Ettől talán észhez tér.~

A kölyök nem tágított. Sőt még neki állt feljebb amikor az egészért ő a felelős. Ha Sol nem jött volna valószínűleg már gazdagabb lenne egy lila folttal. Mivel időben megfogott így nem tettem meg, csak sóhajtottam, és elvettem a kezem.
-... Én hozzád, te pedig Solhoz voltál tiszteletlen. Azért mert több pénzed van nem leszel felsőbbrendű.-Mondtam, azzal megfordultam.-Bocsáss meg, de ezt még el kellett mondanom.-Mondtam, halkan és elindultam persze készen álltam, hogy ha a fiú nem fog megállni, mert Sol azt akarja, így ha megtámadott, akkor félre léptem, majd kibuktattam, de nem hagytam, hogy teljes erővel a földre essen, inkább megfogtam a ruhájánál fogva, és leengedtem, ezután megálltam.
-Megint én kérek elnézést.-Mondtam, és utat törtem magunknak a tömegben.~Remélem nem akar majd követni, most nincs kedvem harcba bonyolódni, nem ezért jöttem ide.~Gondoltam, miközben ránéztem.
-Gyakran van ilyen?-Kérdeztem tőle, miközben lassan elhagyjuk a bámészkodó tömeget.

Miután elindultunk, a nemes gyerek, még bosszút akart állni, de természetesen sikertelenül. Gyorsan lerendeztem, és megfogni is csak azért fogtam, mert ha az önérzetén kívül is bármije megsérül rám uszítja az egész várost. Gyorsan átvergődnünk a tömegen és a srác kénytelen volt más lány után nézni. Sol válla egy kicsit az enyémhez ér, én pedig ránézek így a tekintetünk találkozott. Gyönyörű szeme volt. A szavaira bólintottam.~Ha az akkor nálam is bejön.~Gondoltam magamban.
-A nimfáknak mindig is erősebb volt a vonzereje, mint az embereké.-Mondtam, miközben ő feltett egy kérdést, és utána egy mondatot.-Hehe... Nem, nem... Csak vándoroltam... Meg ahogy mondtam a sivatagot is meglátogattam mert kaptam egy megbízást a remény templom főpapnőjétől. körülbelül két hónap volt oda vissza az út.-Mondtam, miközben körbe néztem. A tömeg kezdett oszlani. Jó is volt, legalább nem kell bajlódnom velük.
-Aztán pedig körbe néztem, még Norlanban is. Onnan pedig ide jöttem.-Mondtam neki, miközben tovább haladtam előre.

-Én is megkérdeztem, de azt mondta én vagyok a megfelelő.-Mondtam-Szóval te is jártál nála.-Folytattam, miközben, ügyesen félre léptem, hogy a siető elférjen köztünk. Úgy tűnt valami fontos dolgot vihet a templomba.~Hmm kíváncsi vagyok.~Gondoltam, mielőtt újra mellé léptem volna.
-Mellesleg... tudod... lehet, neked nem tűnik fel, de az öltözködésed, és a járásod, is alapból vonzóvá tesz.-Mondtam, egy enyhe mosollyal, és remélem, hogy ezzel nem sértettem meg. Folytattuk az utunkat, miközben egyre inkább feloldódott a tömeg.~Tényleg hova is tartunk?~Kérdeztem magamtól, de mivel nem találtam rá választ, így hagytam, végül is én nem az a fajta vagyok aki előre tervez.