Agare sivataga

[2. küldetés – Sivatagi rejtély]

Keserű ízt fújt a szél a lassan eszmélő Caladster szájába. Ugyan a mesterlövész még lehunyt szemekkel feküdt valami kényelmes, puha, és a szikrázó északi gleccserek után meglepően meleg alkalmatosságban, már így, féljózanon is sejtette, hogy valami nincs rendben.
Milliméternyire kinyitotta szemeit, és rögtön vissza is zárta. Borzalmasan fényes világ, és éles homokszemcsék tengere fogadta.
A mesterlövész még egy pillanatig nem mozdult. Ez csak valami álom, tévképzet lehet! -gondolta. De semmi változást nem érzett, így vadul csapkodva feltornászta magát fekvő helyzetéből.
Homokot látott mozdulatlan hullámokban, homokot fátyolszerű felhőkben sodródva. Mindenütt csak homok és perzselő napfény, homok és perzselő napfény.
Gyomorforgatóan kéken izzott a tiszta égbolt.
-Hol vagyok? -nyögte a férfi, miközben hitetlenül hajába túrt, hogy kiporolja belőle a parányi szemcsék áradatát.
Senki sem válaszolt a kérdésre. Caladsternek útra kellett kelnie. Hogy merre? A döntést egy magasabb dűne tövéből annak csúcsára való felkecmergés előzte meg. Csak a homokdomb tetején állva döbbent rá a férfi, hogy a sivatagban nincsenek irányok.

[2. küldetés – Sivatagi rejtély]

Gyakorlatilag embertelen türelemre volt szükség ahhoz, hogy a nap mozgásából nagyjából egy óra alatt a férfi megállapíthassa, merre is van Észak, Nyugat, Dél és Kelet. Szerencsére egy mesterlövésznek jócskán akad türelemből is, mikor úgy hozza a szükség.
Foltos, csuklyás köpenyéből tartva maga fölé kezdetleges sátra, Caladster nagyjából egy órán át morfondírozhatott azon, hogy vajon hova is került, míg végül minden kétséget kizáróan meggyőzte magát arról, hogy ez a kontinens legnagyobb, Agare sivataga névre hallgató képződménye lehet. És mint ilyen, kezdetleges térképészeti ismereteinek hála kiókumlálta, hogy valószínűleg Kelet felé csillan a reménynek a legapróbb szikrája, hogy egy átutazó élve kikeveredjen erről a földi pokolról.
De vajon hány nap az út? Milyenek a körülmények... persze az ismerteket leszámítva. És vajon van-e egyáltalán elegendő folyadék, víz Cal bőr kulacsában, ami mindenes utazótáskája alá kötve lötyög, és nagyjából minden fél órában veszít tartalmából.
Napnyugta körül, még mindig egyes egyedül kóborolva volt mersze először maga mögé pillantani. Ájulás és hányinger környékezte a tapasztalt kalandort, és hátra nézve, a lassan alá bukó napkorongig húzódó lábnyomok helyett tökéletesen sima, lágyan hullámzó felszínt látott.
Magába roskadva vetette el magát a homokban, és szitkokkal szórta meg az azúrból indigókékbe olvadó égboltot.
A homok gyorsan adta ki magából a nappal melegét, hűvös szél kezdte simogatni az elcsigázott, egy dűne tövében, köpenye rejtekében elszunnyadó férfi arcát.

[2. küldetés – Sivatagi rejtély]

Odakint a kegyetlen sötétség fojtogató paplanját terítették a szívtelen istenek Agare sivatagára. De a paplan alatt csak fagy és kilátástalanság és kimerültség rejtőzött.
És egy férfi, aki reszketve húzta egyre kisebbre magát, és próbálta egyre mélyebbre vackolni magát a lassan teljesen kihűlő homokban.
Caladster kétségbe esve törekedett minél mélyebbre, mígnem már feleslegesnek érezte tovább mozogni. Már nem félt a magánytól, vagy a szomjhaláltól, vagy mérges skorpiók vagy homokiviperák marásától.
Finoman megérintette valami a mesterlövész hátát. Horkanva riadt fel félálmából a férfi. Szemei tágra meredtek a sötét köpeny alatt, szíve riadt madáréként, erőtlenül, csapkodva zakatolt.
Csak álmodtam... -gondolta, de újabb érintést érzett, hideg, nyálkás érintést, ami a földmag sáros, nyirkos, élettelen rosszindulatától égette a férfi hátát.
Kapálózva, maga alá rugdosva, ordítva menekült volna parányi fészekaljából, de valamilyen csápszerű végtag ellentmondást nem tűrően magával ragadta.
A sivatagban erőre kapó szél széthordta a homoktól teli száj hörgésébe fulladó sikoly utolsó hangfoszlányát is.

[2. küldetés – Sivatagi rejtély]

Mint keserű falatot, morogva köpte ki a sivatag magából Caladster megfeszített, görcsösen vergődő testét. Talán tíz yardot is repült, mielőtt arccal a homokba nem érkezett. Röptében a köpenyéből és testének minden hajlatából, zugából hulló fakó porból csipkés fátyol hullámait sodorta a szél.
Vöröses napfogyatkozás fénye varázsolta a tájat idegen sík élő vérmezőihez hasonlatossá. Talán ilyen lehet maga az őrjöngő pokol is... -fordult meg a mesterlövész fejében, mikor az utolsó nyálas-sáros homokköpetet is kiöklendezte torkából, és reszketve felkönyökölt. Hátára fordulva várta az első erre járó incubus vagy másmilyen démon szárnycsapásainak hangját, hogy az örökkévalóságig sanyargassák elkárhozott lelkét.
Szárnycsapások mennydörgésszerű robaja zengte be a sivatagot. Caladster az ég felé fordította kék szivárványhártyáit és óriási, haragos sárkány sziluettjét látta a hamuszürke fellegek között. Torkából fújt tűzcsóva vörös fénye rajzolta ki a kontúrokat. A látóhatáron egy lángoló város védművei adták meg magukat a tűzvésznek. Ahogy a mesterlövész fülelt, mintha emberek távoli jajjkiáltásait és zokogását hallotta volna, akik a város falai közül özönlenek ki porrá lett vidékre.
-Ez nem a túlvilág. -állapította meg Cal, kezdve visszanyerni hidegvérét. Nyílpuskáját felcsörlőzve, a vájatba vesszőt helyezve indult meg a lángoló város, és a fölötte köröző sárkány felé.

[2. küldetés – Sivatagi rejtély]

-Hé, várj! Állj meg! -kiáltott egy mellette elrohanó férfi után Caladster, de az őt semmibe véve tovább szaladt, egy megpörkölődött zsákban csörgő minden holmijával egyetembe.
Több embert is megpróbált megszólítani a mesterlövész, de amelyik rá is pillantott véletlenül, csak azt kiáltotta "Fuss, menekülj, vagy meghalsz!". Ily módon ki nem segítve ért Caladster nyíllövésnyire Esgal ragyogó városának maradványaitól.
A sárkány pribékjei, bőrbe és fakó posztóba öltözött banditák és ork csapatok nyargalásztak és masíroztak a menekülők között, alkalomadtán elragadva egy-egy hegyes fülű gyermeklányt, családi ékszerekkel teli ékszeres-dobozkákat, görbe pengéjű szablyát mártva a védtelen elfek hátába.
-Hé, hé emberfattya! -üvöltötte torka szakadtából egy sárga agyarú, szürke bőrű ork. Az orkok az óriási sárkány okozta füstfelhők és a minden bizonnyal mágikus eredetű, vörös napfogyatkozás okozta félhomályban merészkedtek el Esgal városáig. Kiváló érzékkel kiszagolták a pillanat közeledtét, a vérontás kilátását, jó kis lehetőséget a rablásra és gyilkolásra.
-A'szondtam ájjá' má' meg! Fussá', meneküjjé', ne a városba befelé mennyé'! -üvöltötte az ork vicsorogva, és társaival Caladster felé indult.
Nem kellett több a mesterlövésznek, hogy szeme elé kapja nyílpuskáját, és nyílvesszőt röpítsen a nagyhangú bandavezér torkába. Cal elvicsorodott, és mintha gondtalan gyerek volna, hátrálva, szökdelve újabb vesszőt tett a vájatba, és újra lőtt.

[2. küldetés – Sivatagi rejtély]

Négy tulajdon vérébe fulladt ork harcost ugyan maga mögött tudhatott a mesterlövész, de mindegyik helyébe még kettő lépett, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre volt kénytelen hátrálni a lassan a lángok martalékává váló város utcáiban. Nyílvesszői fogytán, a lábszárához erősített bőrbe csavart nyelű, széles pengéjű konyhai kés pedig aligha segíthetett volna szorult helyzetén, így Caladster tekintete egyre sűrűbben kerestek olyan épületet, ami kevésbé fogott tüzet, és megfelelő menedékül, rejtekhelyül szolgálhat.
Lassan kifutott az időből, lába és tüdeje nem bírta tovább, a torkát szorongató szomjról, a szemét csípő füsttől és a szédítő forróságtól térdre rogyva várta hátába a felforrósodott pengék hegyét.
Káprázó szemei előtt fényes és homályos lett a világ, az üldözők rohama elmaradt, és egy szőke hajú alak hajolt fölé, akinek megnyugtató bariton hangja vizet és pihenést ígért.
Erős karok ragadták meg a mesterlövészt hóna alatt, és egy árnyékosabb, nyirkosabb helyre vonszolták.
-Nyugodj meg vándor. Fújd ki magad...

[2. küldetés – Sivatagi rejtély]

-Ki vagy te? -köhögte Caladster, mikor a tömlőből felé kínált hűvös víz fuldokolva nyelt kortyai végre enyhítettek szomján.
-Való igaz, te itt most kevésbé számítasz, mint én. -felelte a rejtélyes megmentő fáradt mosollyal szája szegletében. Kimerült tekintete Caladster szivárványhártyáiba fúródott, majd az elf ujjait összefűzve, előre könyökölve mélyet sóhajtott.
-Varázstárgy-készítő voltam és Esgal városának odaadó polgára életemben.
-Miért, élőholt vagy?
-Nem, dehogy, de már régen halott testemet a sivatag homokja rejtheti odakint. Te viszont alighanem tolvaj vagy, ereklyevadász, akit haszonvágy késztetett, hogy az ékköves ládikát, melybe emlékeimet zártam, felnyissa.
-Hova gondolsz!
-Műgyűjtőnek túl elnyűtt vagy, varázslónak túlfegyverzett.
-Jogos... ezekszerint lebuktam.
-Mint mondtam, lényegtelen, hogy te ki vagy. Lényegtelen, hogy a sors vagy a véletlen vezényelt a Móre'weii Dobozához. Az számít, hogy megérintetted, felnyitottad, és ezzel magad is részese lettél a tragédiának, amely az egész kontinenst érte. A Sárkány, aki elpusztított minket, hozzád hasonlóan csak az arany iránti mérhetetlen éhségét akarta csillapítani, ám képességei meglévén nem érte be az egyszerű sírfosztogatással, hanem sokezer elfet pusztított el, csatlósai pedig ugyanannyi fájdalmat okoztak a túlélőknek.
-Remélem, hogy most, Agare sivatagának születésének történetét megismerve, bőrödön érezve a gonoszság perzselő árnyékát, megtapasztalva a kiszolgáltatottság és kilátástalanság ily ékes példáját, a Világ számára intő példa marad a mi tragédiánk... és talán te is jobb emberré válhatsz.
-Köszönöm. -krákogta rekedten Caladster, és az idős elf bátorító mosolyával szétfoszlott előtte a kép, ő maga pedig halántékán érezte az eszmélés előtti álmok súlyát. Álom-szemeit lehunyva lassan a valódiak nyíltak, éles fény marta a gleccserkék íriszeket.
A Lanur-hegység egyik fennsíkjának havas-fenyves szegletében érte a hajnal a mesterlövészt. Kezei alatt egy ékszeres dobozka, lehajtott fedéllel, elméjéből pedig nem bírta kirázni az álom nyomasztó valóságosságát.
Lassan felülve mélyet szívott a gyantaillatú levegőből, majd talpra állt. Gondtalanságának növekvő tényét azonban kerékbe törték a zsebeiből és ruhája gyűrődéseiből szivárgó sárga homokpatakok. Kíváncsi tekintetek szegeződtek a csillogó ékszerdoboznak...

2. küldetés – Sivatagi rejtély

* Két alak a sivatag szélén, egy oázisban pihennek. Az egyik alak jóval magasabb mint mint a másik, testfelépítéséből ítélve vad törzsbe tartozik, akik ezen a vidéken élnek kisebb csoportokban. Másik alak jóval kisebb ,erős ellentéte a másiknak. Mindkettő öltözéke mutatja, ezen a vidéken élnek, tudják milyen az itteni időjárás.*
- Figyelj! Mi van ha nem jön erre semmilyen megviccelhető személy? * Kérdezi a nagyobbik a kisebbiktől, aki rá a választ nem sietteti el, csak körbeles kicsit, így válaszol a másiknak.*
- Türelem barátom, biztosan jön majd erre valaki. Akkor majd elvesszük az aranyait. Fegyvereit nem is kell, csak az aranyai. Aztán te leütöd és bevisszük kicsit a sivatagba, aszalódni. Reméljük egyedül jön és senki sem fogja keresni. Mi utána gazdagon távozunk a tett helyszínéről, s valamelyik városban elisszuk, meg nőkre fordítjuk. Érted? * Kis szünetet tart a kisember, megvárja míg a nagy melák felfogja az eszével.*
- De azt kell csinálnod amit mondtam * Ezzel beéri ennyivel a beszédet, körbeles megint a kis alak, a nagy ember is körültekint neme lát e egy áldozatot, csalódniuk kell mert senki sincs a környéken.*
- Mi van ha nem jön senki? Mi van ha távolról elkerülik a helyet? Ha nem térnek be ebbe az oázisba * nem kap semmilyen választ egy darabig, mert a kisember jelez, hogy lát valamilyen alakot közeledni.*
- Csss jön valaki, bújj el aztán majd tedd a dolgod. * Ezzel saját helyére siet, onnan várja az érkezőt aki teljesen az oázisuk felé tart.*

* Amint látják egy elf érkezik meg az oázisukba, aki éppen valószínűleg vizet keresett magának. Feszültem figyelnek a helyükön, arra várva hogy lecsaphassanak rá. Szemükkel követik, ahogy az oázisban levő vízhez lép, akkor a nagy darab ember kiugrik a helyéről, majd tarkón is vágja, kicsit erősebben a kelleténél. Az elf egyből elterült a vízbe, a nagy ember viszont kivonszolta a partra, a kisember gyakorlott mozdulatokkal vette el az összes pénzét. A nagydarab ember felkapja a könnyű testet és sétálnak egyre beljebb és beljebb a sivatagba. Pár homokbuckával arrébb viszik, ahol is lerakják őt, majd visszaindulnak a pénzzel együtt*
- Elég gazdag volt ez az elf, ahhoz képest hogy vándornak nézem * Kisember és társa visszaérkeznek az oázisba, remélik, majd szomjan pusztul az elf, meg hogy senki sem követi.*
- Jó volt várni. Még egy kicsit várjunk aztán mehetünk a kocsmába inni meg nőzni * Mosolyodik el a nagydarab fickó, a kisember arca is mosolygóssá válik.*
- Azért még némi türelem, bizonyosodjunk meg arról hogy senkinek sem hiányzik * Így telnek el a percek, de újabb alak nem tűnik fel a láthatáron, így a két jómadár felszedelőzködik és elindul a legközelebbi, bordély és egyben kocsmába, hogy kimulathassák magukat, elverjék a pénzt.*
- Tudod, nem is olyan rossz ez a szakma, eddig sosem kellett csalódnom benned és azokban a letaglózó ökleidben * neveti el magát a kisember, eltűnnek végleg a láthatáron.*

* Perzselő Agere sivatagban nehéz az élet, fontos a víz, vagy anélkül kiszárad az ember. A szél is fúj, ezzel hozzásegítve a gyors kiszáradást, másik részről pedig állandóan átrendezi a homokdűnéket, megváltoztatva ezzel teljesen a jelenlevő tájat. A végtelen homokbuckáknál pedig egyszer csak elfogy a víz, az erő és a kitartás, lelkileg összeomolva gyorsan bekövetkezik a halál.*
~ Ho...Hol Vagyok? ~ Gondolatai indulnak be először mikor kezdi kinyitni a szemeit óvatosan, a napfény nagyon bántja a szemét. Félig már betemette a finom sivatagi por, viszont a tarkójánál most érzi a hihetetlen fájdalmat. Nem érti mitől lehet, ha ő itt van a sivatagban. Először úgy véli, hogy valószínűleg megbotlott a dűne tetején és lefelé gurulás közben valaminek nekiütközött a tarkója, úgy hogy eszméletét elvesztette. Kissé nehézkes felállnia, még igazán lassan mozog, szervezete pedig vízért kiált.
~ Hogy történhetett ez az egész? Nem lehetett itteni kemény tárgy! ~ Morfondírozik magában, miközben szétnézve délibábokat lát, különös játékát az itteni környezetnek. Elindul egy homokbucka tetejére, de ott nem lát mást, mint az Agere sivatag teljes valóját.
~ Merre induljak? ~ Elnéz jobbra, körbetekint de mindenhol ugyanazt látja, a forró és száraz sivatag, ráadásul délibábokat is lát.*

~ Vizet! Merre találok vizet? ~ Ordít egyre jobban magában, ahogy telnek a percek. Cserepessé száradt ajkait csukva tartja, már azért is, mert összetapadt a nagy szárasságban kicsit másrészről a por is beleszállhat. Első dolga, elővesz az egyik zsebéből egy kendőt, hogy azzal takarja el az orrát és száját. Fejét sajnos nem sikerül bebugyolálni, így kissé kellemetlen a fejének, főleg hogy még zúg. Ekkor jut eszébe, hogy némileg nem fog szomjan halni hanem némi vizet tud magának keríteni, ha már a kulcsában nincs.
~ Nézzük a varázslás tudományát. ~ Ezzel a kulacsot kinyitja, majd hosszadalmas készülődés után hozzáfog a nagy varázslatba. Eddig sosem alkalmazta sehol sem, nem volt rá szüksége, de most a kényszer ezt hozza ki belőle. Koncentrál a mutató ujjára, ahonnan majd víz fog fakadni, amivel megtöltheti a kulacsot.*
- Wayan hanel elizom gerres, derlan lellel surendal * megfogan a mágia és az ujjából víz jön pár másodpercig éppen annyira elég, hogy megtöltse színültig a kulacsát. Lezárja gyorsan, a varázslat pedig elenyészik. Pár perccel később iszik a friss vízből és kicsit lehűsíti magát. Némi segítség ez a számára, viszont sürgősen ki kell találnia merre indulhatna, merre talál kifelé vezető utat, másrészről még mindig nem tudja hogyan is került ide, pont erre a helyre . Rejtély marad számára, az agyában próbál gondolkozni.*

* Átnézi felszereléseit, hogy azok meg vannak e még, de nem hiányzik sem a tőre, sem pedig a kardja. Tovább keres a holmijai közül, mikor is egyvalami kezd neki hiányozni, az nem más mint a pénzes szütyője. Minden zsebét átkutatja, de nem találja sehol. Iszik még a maradék italból ami a kulacsban maradt. Hosszas gondolkozás után rájön, hogy valószínűleg a pénzéért fosztották ki, csak az kellett nekik,a többi nem érdekelte őket. Kis idő múltán arra is emlékezni kezd, hogy éppen egy oázisnál volt, ahol valószínűleg leütötték, majd ide cipelték.
~ Még jó hogy nem öltek meg, vették el a felszereléseim.~ Ha így belegondol, az egészbe. Csak néz tovább tehetetlenül végig a homokrengetegen, megnézi a nap állását, merre van, hátha belőle tud tájékozódni. Az irányokat meg tudja belőle állapítani, viszont azt nem, merre kell indulnia, hogy hamar kijusson a sivatagból.
~ Valami jel jól jönne. ~ Szól magában behunyja a szemeit, próbál más módszerrel rájönni, hogyan is juthat ki. Végül nagy lassan megindul az egyik irány felé, bízva abban, hogy megérzései nem csalnak, hátha lesz annyira szerencséje, hogy kijut. Első buckán túlhalad, ami mögött ott van a következő, nem áll meg, egyre inkább biztosabb hogy erre kell jönnie.
~ Nos a következő buckánál megtudom tévedtem e ? ~ Meglepetésére ismerős látvány fogadja, sőt váltig állíthatja, hogy járt már itt, csak máshonnan érkezett.*

* Megnyugszik kissé, az oázishoz indul, persze sokkal óvatosabban, mint azt pár órával ezelőtt tette. Lassan közelíti meg a vizet, odaérve saját maga mögé néz, alaposan körülnéz az oázisban, egy lelket sem lát. Teljesen megnyugszik, immáron nyugodtan tölti újra a kulacsot, finoman belemer az oázis vízébe.
~ Egyszer találkozok talán a tettesekkel, de abban nem lesz köszönet. ~ Ezt meg tudja ígérni, sosem szerette a tolvaj bandákat, embereket akik így kizsákmányolják az embereket, sőt mi több meg is akarták ölni. Az idő neki dolgozik, amint ebbe belegondol, inkább úgy dönt hagyja az ilyen embereket meghalni idővel. Felesleges nyomukba eredni, a pénzt valahol pótolja amint lehetősége adódik kis munkára. Feláll a helyéről, még leheveredik egy fal árnyékában pihenni, átgondolja a sivatagban szert tett tapasztalataira, utána jobb dolga nincsen, feláll a helyéről körbenéz kicsit.
~ Itt az idő, hogy itt hagyjam ezt a sivatagot.~ Ellentétel irányba indul, mint amerre a sivatag van, a perszelő hőség, a környezet teljesen más lesz, megszólalnak a madarak, a vadállatok. Az idő múlásával el is felejti, milyen nehéz órái is voltak, inkább a következő kalandra figyel, a neszekre és a zajokra. Sosem tudhatja az elf, vagy más kalandozó, milyen kihívást fog találni, milyen érdekességet esetleg mivel kell szembenéznie. Északnak szeretne menni, így kicsit megáll majd varázsigét mormol aminek hatására egyből tudja merre van észak.*
- Rhae ene zul, xerin ana fel * Amint tudja merre van észak , meg is változtatja az irányt, helyesen belövi magát, s nem tarthatja vissza semmi.*

- Ezt most komolyan nem értem. – Nézett maga elé, tudomásul véve, hogy kénytelen lesz így kutyagolni, noha elfogadni még nem igazán akarta. Mert mi fog akkor történni, ha valaki jár erre és meglátja, és ha az a valaki történetesen kétlábú és még fojtathatnánk. De azért csak feltápászkodott, első célként a jelenlegi dűne teteje felé véve az irányt, gondolván, onnét azért könnyebben szemrevételezheti a környéket. Feljutni viszont egyáltalán nem volt kellemes, hogy minden lépésnél nyílalt a bal oldala. A látvány azonban kárpótolta valamennyire, kihúzva magát és felemelve fejét egészen messzire ellátott, alaposan, fürkészve el is nézett a szélrózsa minden irányába. Ám minden honnét az aranyló szörnyeteg nézett vissza rá.
Még közel sem érte el a hőmérséklet a déli átlagot, de a horizonton már vibrálni látszott a levegő. Ez emlékeztette Sout arra, hogy kétszer óvatosabbnak kell lennie, hogy merre indul majd el és mit jelöl ki vezetőjének. A Nap nem kegyes útmutató, az éjszaka pedig várhatóan hideg lesz, egy helyben maradni, úgy, hogy senki sem keresi, butaság. Így addig is, míg nem száll le z éjszaka, kénytelen választani.
~ A tarisznyám? ~ Pillantotta meg, félig a homokba fúródva holmiját, mikor lejjebb eresztette fejét. ~ Két karmos megoldással halásszam elő a kulacsomat? Ehm! ~ Sok apró-cseprő problémája mellet ráakadt a talán leg életbevágóbbra. Víz nélkül még ő sem lesz képes sokáig elviselni a forróságot, teste jelenleg igen csak nagy méretei nem jelentenek előnyt. Ezzel az ivást egy időre el is halasztja egy későbbi időpontra, amikor tényleg szomjas les. Fogai közé véve a tarisznyát, vet még egy utolsó pillantást a tájra, aztán megindult.
De nem kellet magát szerencséjére bízni, mert a szelek meghallgatták kérését és utat mutattak kelet felé, mert úgy emlékezett, hogy arra hamarabb vége szakad a sivatagnak. Persze kérése kiteljesedhetett volna pontos helymeghatározásra és végül is meg is próbálta, de nem járt sikerrel, csak magukat az áramlatokat is sikerült összezavarnia. Ez viszont, határozottan nem jelentett jót. ~ Komolyan mondom, nem értem ezt az egészet. Mm. Teleport? Végül is, … Megoldható. De ilyen nagy távolságokban is működik? ~ Morfondírozgatott, ahogy komótosan haladt a dűnék élén, kifizetődőbbnek tűnt, mint le-föl járkálni rajtuk. A fáradság azonban, viszonylag hamar felütötte a fejét és jobb híján épp szárnya alá bújtatta el fejét, ezzel egy kis pihenőt iktatva a kutyagolásba. Most azért jól jött fehér színe, mivel annyira nem itta be magát a forróság pikkelyei alá. El sem tudná képzelni, mihez is kezdene, ha éjfekete lenne. ~ Már ropogósra sültem volna. ~ A gondolatot megmosolyogta, de az öröme nem sokáig tartott ki, mivel fura hangra lett figyelmes.