Déli-dombság

/folytatás a fővárosból Tarsison át Isabella otthona felé/

A szekér konvoj már két napja elhagyta Tarsist, igen csak lehangolva az útitársakat. A kicsit északabbra szinte nem is tapasztalt eső errefelé alaposan feláztatta a talajt. Blasio felkészültségének hála nem kellett megállniuk elakadás miatt, ám hamarosan újabb kihívásokkal álltak szembe.
Néhány páncélos lovas vágtatott feléjük, élükön a Saxoholok harci címerét lobogtatóval. Úgy tűnik, nem vidéki kirándulásra készültek. Huszonöten voltak összesen, kezükben pajzzsal és dárdával, oldalukra kardot csatolva, mindegyiken mellvért.
-Adjátok ki a Varéliusz lányt! Nincs dolgom veled, Blasio. Ez a két családra tartozik csak.
*Úgy tűnik, a szomszédos előkelőségek valamin összekaphattak. Ez a házigazda Saxoholok területe, ám a dombokon túl hamar elérnék Isabell családjának földjeit. De vajon tudta azt, hogy jelenlétével nyíltan a kereskedők csapata ellen provokált támadást, mikor velük indult el útnak? Mindenesetre Vogon, aki jól megfigyelte, milyen gyorsan visszakozott vezetőjük a lápban a túlerőt látva időszerűnek látta hamarabb pénzt csinálni a történtekből, mint sem megvárja a nő önként átadását.
-Ha pénzt kérünk érte, valószínűleg könnyedén pontot tehetünk az ügy végére. -súgta oda barátjának- Szép summán osztozkodnánk és a barátunknak kellene vállalnia a továbbiakban a felelősséget, hogy birtokán ítélkezett. És az apját pedig megbékíted, ha azt mondjuk, hogy kétszeres... NEM! Háromszoros túlerővel voltak, nem volt értelme erőltetni.
*Jól észrevehetően kezdett lelkesedni, hogy hasznát veheti Telar piacán szerzett gyakorlatának és jogi jártasságának.

Blasio elgondolkodott majd ezt mondta Vogonnak:A lányt megkérdeztem, s azt mondta hogy apja tartozik Saxoholoknak de már összegyűjtötte a pénzt, így kérte ne adjuk át nekik, viszont elkísérhetnek ők is apja birtokáig, ahol kifizetik őket. Erre Blasio odafordult a a Saxoholokhoz: Tudomásom szerint Isabella apja tartozik önöknek, de elkísérhetnek a birtokig ahol kifizetik önöket, garantálom. Saxoholok vonakodva de beleegyeztek.

/Blasio, Isabella otthona felé tartva/

A rabszolgakereskedő sötét pillantásokat vetett a tanácskozás közben a két ifjú nemesre. Nem volt jó előérzete, mikor a nő mondja meg, hogy mit csináljanak a fegyveresek. Nem értékelte le a szebbik nemet, hiszen családjában ők is kiveszik a részüket a védelemben egy esetleges bandita támadás esetén, ám jelenleg a csinos Isabell koránt sem tűnt lelkesnek fegyvert ragadni, annál inkább bele rángatni az ártatlan útitársaikat más valaki problémájába.
Ám a megbeszélés végén egy halvány reménysugár jelent meg előtte, hátha tényleg ilyen egyszerű lesz ez az egész. Ha a Saxoholok elfogadják a lehetőséget, akkor nem kell azt figyelnie, hogyan ne haljon meg, miközben sokan megfognak, minden bizonnyal. Így minden szem az idegen nemest fürkészte, aki nem sokáig késlekedett a válasszal.
-Készségesen elhiszem, hogy megvan minden darna. Egy nemes szava még jelent valamit. -hajolt meg udvariasan az őrök vezetője felé- De ha nem haragszol, szeretnélek vendégül látni, hogy megháláljam a közreműködésedet az ügy lezárásában. Egyik embereteket elküldhetitek atyjához, miközben a többiek megebédelnek házamban. Remélem nem utasítod vissza ajánlatomat, barátom.
*A fegyvereseken egyik oldalon sem volt nyoma, hogy csatára készülődnének. Bár szemeik éberen fürkészték a másik sorait, ám fegyvereik helyükön pihentek, tartásuk pedig inkább egy sétalovaglásra emlékeztetettek, mint sem nyugtalanságra. Úgy tűnik, ahogy a kereskedők, ők is abban reménykedtek, elkerülhető a vérontás.

Blasio elgondolkodott nem-e csapda-e, ezért így válaszolt: Rendben van, de Vogon úr és néhány emberünk velünk tart. Válasszon ki egy emberét aki elmehet Isabella apjának házába. Mielőtt elindultak volna Blasio néhány emberhez odafordult: Menjetek a birtoka köré, ha tuszul ejtenének, tudjatok majd segítséget kérni Isabella apjától.

/Blasio, Isabella otthona felé tartva/

Az ifjú Beebebrox örömmel fogadta, hogy -egyelőre- nem kell senki vérét ontani egy előre nem látott problémáért. Még ha jól tudta is, hogy az első sorokban az őrök harcolnak majd, ha pedig elhullanak, akkor a kalmárok igen gyorsan kiadják majd a nemes kisasszonyt.
Ám erre nem került sor, a vállalkozás két vezetője pedig békésen lovagolt újdonsült házigazdájukkal és udvartartásával. Egyiküknek nem volt jó előérzete, hogy a fegyvereseiktől ilyen könnyen elváltak, ám ezen sötét gondolatok jobban kellett, hogy aggasszák a mellette poroszkálót, ugyanis a tünde hamarabb fordít egyet a köpönyegén, mint hogy egy lovag kimondja, hogy apafai fapipa.
A kastélyhoz megérkezésükkor a Saxohol parancsot adott az ebédre való előkészületekre, és csakhamar a Hallba siettek, ahol középen egy igen hosszú asztal végében foglalt helyet. Akár a két csapat összes fegyverese le tudott volna ülni köré, mégis számos kisebb, 10-15 fős asztalok voltak a falak mentén.
A ház urának hazaérkezésére úgy tűnik, a szolgák nem készültek kellő gondossággal, így az első fogások még temérdek gyümölcs és különböző sajtok voltak borral tálalva. Olyanok, amiket csak ki kellett hozni a kamrából, nem igényeltek sütést-főzést. Várhatóan hamarosan előkerülnek majd a gyorsan elkészített levesek és később a sültek is.
-Nem is kérdeztem, hogy mi járatban vagy erre felé, nemes Blasio? Tán nem te is kereskedőnek álltál?

Blasio így felet: Birtokaimon a szüret után nem volt mit tenni, így tartozván is Vogon úrnak, ígértem neki a karavánja védelmét Verionba Menion át Valianból. Embereket és ellátmányt is szolgáltatok neki segítségül.

/Blasio, Isabella otthona felé tartva/

A vendéglátójuk meglepett arccal egy pillanatra rászegezte a tündére a tekintetét, majd evésbe temetkezve őrölte agykerekei között a szavakat.
-Hát igen, a nyárvége. Sok nemes van így, mindenki a betakarításokat várja. A családi kassza sok helyen kimerül. Úgy tűnik, sokkal többen verik adósságba magukat, mint hittem. -majd újból a falatok szájába tömésével és megrágásával volt elfoglalva, ha valamit válaszol neki a nemes ifjú vagy hölgy kísérete, azt viszont figyelmesen követi- Tudod, szerintem nagyon nemes cselekedet, hogy a védtelen karavánokat kíséred. Sokakat túlságosan leköt a birtok és a mindennapi ügyek intézése. Bevallom, jó magamat is. Büszkeség tölt el mindig, mikor látom, hogy országunk vezető rétege közül azért akad szép számmal, akik a közügyekkel és a nép jólétével foglalkoznak.
*Ha az első mondatokat nem mondta volna, bárki azt hihetné, hogy meg sem hallotta azokat a szavakat, melyek szerint nem önzetlenül, hanem anyagi érdekből vállalta el a feladatot. Az elfnek nem tetszett a társasága, bár ő is képes kifinomult viselkedésre, ha a szükség úgy kívánja, leginkább ha üzleti érdekeinek az kedvez. Ám az asztalfőn ülő az első perctől fogva úgy tett, mintha számára a legtermészetesebb dolog lenne ez a kétszínű viselkedésmód. Nem is leplezett mellébeszélések, hátulról megfogalmazott javaslatok...
-Mond csak! Mi a véleményed arról, hogy sokak szerint újra hadba kéne hívni erőinket. Sokak osztják a véleményt, hogy méltatlan gazdasági nehézségeinkből egy ilyen vállalkozás könnyedén és kevés veszteséggel kihúzna minket.
*Ez utóbbi gondolatoknál leengedte az épp hámozott narancsot és fürkésző szemekkel nézte nem csak Blasiot, de a mellette ülő másik nemes vendéget is.

Blasiót eltöltötte büszkeséggel, hogy egy nemes úr dícséri de óvatosságból így felelt: ,,Tartoztam még Vogon úrral, mivel vettem tőle szolgákat, így hozzászegődtem segítségül. Ami pedig a háborúskodást illeti, ha bajban leszünk, támadás ér minket akkor kell hadba állni, a hasztalan öldöklésnek nem vagyok a híve, de gondolom az úr se." ,,Szerintem meg megelőzendő a támadását támadni kell. Viszont lehet én is veszek majd szolgákat Vogon úrtól. -mondta Saxohol nemes úr.  ,,Térjünk át a mi üzletünkre, Isabella apja küldi a pénzt de csak akkor adom át ha elengeded néhány emberemet és utána mi is mehetünk hosszú útunk lesz, még ma este elő kell készülnünk az útra.."-mondta Blasio, remélve nem lesz semmi gond. ,,Rendben."-mondta az úr, és elengedte a kísérőit. A pénz is át lett adva,és elengedte Blasiot is és Isabellát, miután meggyőzödőtt Voholox hogy Blasio sok emberrel jött nem akart legyőzetve tűnni, mivel kevesebben voltak..

/Blasio, A Saxoholok várában, utaskíséret küldi/

A kereskedő szeme sarkából méregette hol az egyik, hol a másik nemest. Már a kérdés önmagában felelevenítette benne egy tavaly őszi emléket, amikor is Gwaith-dúr levéltárában elolvashatta az Akritep által szerzett levelet. Sajnálta is, hogy a beszélgetés témája ilyen gyorsan irányt váltott. A kontinensen nem túl sok elfoglalni való maradt. A dzsungelbe legfeljebb felderítő expedíciókat küldhetnek, de nem mondaná háborúnak a természettel, ha egy igazi hadseregről beszélnénk. Gwaith-dúr és a Sárkány-hegység van még, mit az emberek és a köréjük gyülekező szövetségesek nem foglaltak el. No meg a számos ork törzs. Ez utóbbiak nem ígérgetnek busás haszonnal. Kétségtelenül jót tenne a kereskedőknek úgy általában, hiszen jelentősen növelné az utak biztonságát. Ám... Az előbbi elleni titkos nemesi páholy a már említett levélben leleplezésre került. De túl sok a fanatikus. És amiről tudnak a sötét elfek fővárosában, az még nem is biztos, hogy eljutott Tarsisba vagy Olassiëbe. Szörnyű gondolat, hogy a házigazda akár eme csendben tevékenykedő társaságnak is a tagja lehet. De koránt sem ez merül fel egyetlen célpontként. Ha tengerentúli kalandokat keresnek némely előkelőségek, akár az újonnan felfedezett kontinens is lehet szenvedő alanya vállalkozásuknak. A Beebebrox nem tud az oda készülődő diplomáciai hajóról, mely küldetése, ha sikerrel jár, teljesen meghiúsítana egy ilyen elképzelést.
De mint említve volt, eme érdekes részletek igen gyorsan sötét homály mögé rejtőztek, miután a társalgó társ kifejtette, hogy semmi ilyenben nem venne részt. És gyorsan áttértek az üzleti részre. A Saxohol örülhetett, hogy a jelentős adósságot be tudta hajtani egy kis ráhatással, de tovább gyorsította az eseményeket, hogy Isabella apja is megérkezett a kastély alá elég jelentős kísérettel. Noha egy ostromhoz jóval nagyobb létszámú szolgasereg lett volna szükséges, de se oka-se joga nem maradt már vendégeit desszertre marasztalni a harcias nemesnek.
Így hamarosan tovább folytatták nem kis utukat, hogy hamarosan újabb kihívásokkal találják szembe magukat...

Blasio örült hogy bejött a terve, így harc nélkül tisztázhatták az ügyet Voholox nemessel. Így visszatértek táborukba és lepihentek. Isabella így szólt Blasiohoz: ,,Megmentőm! Apám, Lancelot meghívott téged nemes lovag és kísérőidet birtokára." ,,A meghívást köszönettel vesszük nemes hölgy!"-mondta mosolyogva Blasio, így elindultak a birtokra. Mire beesteledett Lancelot fogadást rendezett a tiszteletére! ,,Öröm tölt el hogy vannak még ilyen nemes emberek még, akik segítenek a bajbajuttotakon.. De hogy kerül ide?" ,,Vogon úr az anyját kíséri el. Mivel tartoztam is Vogon úrnak ígértem neki a karavánja védelmét Verionba Menion át Valianból, a betakarításba biztosítottam az ellátmány és a védelmet is."

A vacsora jól telt. Szinte már természetes, hogy a rabszolgakereskedő Blasio kísérőihez értette magát. Bár anyja újfent a háttérben maradt, inkább a többi kereskedővel letáborozott Isabella otthona melletti réten, kipakolva az értékesebb áruikat, hátha a kastély udvartartása is kíváncsi lesz rájuk. Közel sem az összeset, csak mutatóba, hogy ha érdeklődő jár arra, akkor szóba elegyedve vele ki tudják húzni, vajon miféle ízlésük van és miket vegyenek még elő esetleg megmutatni.
Ám az ifjú tünde jelenleg nem akart semmi eladni. Leginkább nem is lett volna mit. Valianba is anno azért vitt csak az útja, hogy a tengeren túlról jövő szállítmányok Telarba érkezését térképezze fel kicsit jobban. Ezt Rynnel találkozva meg is tette, de jelenleg inkább a nemesek körül szaglászna, hogy új leendőbeli vásárlót találjon bennük. És megbízható neveket a közel jövőre nézve, akik esetleg hajlandóak lennének kimenteni őt egy-egy téves megvádolása esetén.
Így a vacsora alatt csendesen figyelt és hallgatta a beszélgetést. Számára nem sok minden érdekesség történt, épp csak megemlítésre való, hogy felmerült egy környéken portyázó kisebb rabló banda, akik csak azért kerülhették el az akasztást, mert a két nemesi ház szemben állt egymással.
Hazafelé ballagva Vogon feltette a kérdést barátjának, amit már egy ideje fel akart tenni.
-Mond csak! Ha az az útonálló csapat elég erős ahhoz, hogy egy nemesi kíséret ne merje egyedül levadászni őket, nem gondoltál arra, hogy megkéred leendő apósodat, hogy fogjatok össze és eredjetek együtt a nyomukba? Jó pontot szereznél és ha nincsenek annyian, hogy a két szolgasereg összevont erejével felvegyék a harcot, akkor könnyű győzelemnek ígérkezik.

//egy régi-régi játék befejezése//

Ahogy egymást kerülgették a sárkány arra let figyelmes, hogy az ellenséges katonák egyre közelebb húzódnak a falakhoz. Számított rá, hogy az ellenséges hadvezér kemény dió lessz, de arra nem gondolt, hogy ennyire kihasználja a lehetőségeit. Szívesen mondta volna, hogy csalt, de abban igaza lett volna, hogy nem egyeztek meg szabályokban, hogy mit szabad és mit nem a párbaj alatt. Egy pillanatra oldalra néz a katonákra, akik épp a falaknak akarják támasztani a létrákat, amikor az ellenfele előre ront és felé szúr. Nem lepte volna meg, egyszerűen odébb lépett és eltérítette a szúrást, azonban az egyik mögötte álló varázsló intett és a kard vörös lángokba borult. Alattomos megoldás volt, de nem harcoltak ellene a varázslói, csak a hadvezért segítették.
~ Ha te így, hát én is így ~
Gondolta, miközben oldalra lépett a következő csapás elől. Koncentrált, összegyűjtötte a mágikus energiáit, és amikor a második varázsló is felemelte a kezét szabadon engedte őket. A világ egy pillanatra elsötétedett, majd újra kitisztult, ahogy a varázsló mögé teleportált és egy mozdulattal átszúrta. Ő szegte meg most az íratlan szabályokat, a párbajnak arról kéne szólnia, hogy csak egymással harcolnak, de abban nem akadályozhatta meg, hogy másoknak is ártson, amíg én nem kap külső segítséget. Most ő használt piszkos eszközt, de a terv bevált, a másik varázsló elveszítette a fejét és tűzlabdát dobott felé. Most már ők sértették meg a párbaj szabályait.
- Íjászok!
Kiáltott fel, ekkor már az ellenséges hadvezér is tudta, hogy hibát követtek el. Oldalra vetette magát, és már csak az íjak pendülését hallotta maga felett. Fektében nézett fel az eredményre, a varázslót három vessző találta, ha nem is halt meg, de már nem sok lehetett neki hátra, a tábornok talán túlélte, de a páncéljából neki is nyílvesszők álltak ki. Az ellenfél létrái már a falakon voltak, de a faltörő kost hátrahagyták, gyors és könnyű győzelmet akartak. Most előnye lehetett, hogy nem torlaszoltatta el a kaput. Újra gyűjteni kezdte a mágikus energiáit, de beletelik egy kis időbe, mire újra varázsolni tud. Előre lendült az ellenséges hadvezér felé, aki hárított, azonban az első nyakra írányított vágász egy lejjebb célzott követte. Az ellenfél reflexei működtek, odarántotta a kardját, azonban a karja elakadt a vértjéből kiálló vesszőben, Dartys kardja pedig akadálytalanul szelte át a bal karjának könyökét. Az alkar, a thorium alkarvédővel együtt a fölre zuhant, a sárkány pedig rugulás közben kapta fel. Most, hogy a kezében tartotta a varázstárgyat az folyékonnyá vált, elhagyta a levágott testrészt és elfoglalta a helyét új gazdáján, most egy páncélkesztyű formáját öltve. Az ellenfél hadvezére utolsó, elkeseredett rohamra indult ellene, de már nem volt oka harcolni vele. Hátrált, kitért, majd amikor a támadás első rohama megtört az ellenfélnek a szemébe nézett és újra varázsolt. A rövid távú teleportálás más hasznos volt korábban is, most egy pillanaton belül a várfalon találta magát, védői gyűrűjében. Innen már átlátta a terepet, az ellenfél lovasai leszálltak lovaikról, hogy meg tudják mászni a létrákat.
- Lovasok, nyissátok ki a kaput és rohamozzátok meg őket. Gyalogosok a falakra.
Adta ki az utasításokat, majd a mellette lévő katonához fordult és halkabban, csak neki mondta.
- Hagyjátok nyitva a kaput és foglaljátok el a helyeteket a kapu fölött. Darthys közben nyílvesszőt vett fel maga mellől, a bal kezén lévő kesztyű pedig íjjá formálódott. Célzott és lőtt, a falon lévő többi emberrel együtt kordában tudták tartani a felmászó ellenséget, a lovasok pedig odalent jelentős pusztítást végeztek az ellenség soraiban. Ugyan nem voltak túlerőben, de a harci méneken lovagló harcosok jelentős előnyben voltak a gyalogosokkal szemben. A kétségbeesett ellenséges gyalogosok a várba próbáltak menekülni, ahol a zárt területen a lovasok hátrányban lettek volna, azonban a lovasok ezt arra használták ki, hogy a létrákat felborítsák, a falon álló harcosok pedig porfelsőbe borították a menekülőket, akik így még kiszolgáltatottabbak lettek az íjászoknak, akik így, hogy a létrákra már nem kellett figyelniük a bemenkülő ellenségre fordíthatták a figyelmük. A harc gyors véget ért, amikor a bekerített ellenfél megadta magát. Alig tették le a fegyvert Darthyssal újra nagyot rándult a világ és a Déli Dombság lankái között találta magát, az egyetlen nyoma a történteknek a bal kezében lévő íj volt. Megvonta a vállát, majd az íjat újra alkarvédővé változtatta és továbbindult.

/ i sz 714. 10. Küldetés /
*Délen járok még Adenként jartam itt utoljára, a célom az hogy felfedezzem a legbiztosabb utat ami elvezethet minket hajdani barátom Balál rejtekhelyére. Ott lelhető fel az ami majd talán nagyobb hasznomra lesz mint akármi amit eddig tettem. Egy méreg ami képes az alvó tudatába juttatni egy másik élőt. Patadobogás töri meg a csendet, valakik közelednek felém, Lanutia lovasai. Elmennek mellettem, elvégre még csak észre sem vehetnek ha nem akarom. Viszont gyanús az, hogy itt járnak ennyire délen. Követem őket egész addig míg meg nem állnak, fülelni kezdek miközben Közelebb lopódzok hozzájuk. S már szinte a nyakukban vagyok mikor leszolítanak két idegent. Erős csontozatú legények. S hamar kiderül hogy lanuria seregébe toboroznak katonákat. Elkezdek mérlegelni, vajon mit is kéne tennem. Röpke pillanatok tűnődése után rájövök, hogy egyetlen dolgot tehetek csak.
~ Mindet meg kell ölnöm...
* Érzem az egyik katona még csak most kezdte karrierjét, talán az egyik nemes család sarja lehet akit Atyjának köszönhetően távol a harcoktól helyeztek el. Pont kapóra jön, láthatatlan testem az emberbe száll, aki érezheti e pillanatban milyen hideg is a halál. Társa ránéz majd kissé riadtan szólal meg.
- Minden rendben haver? Nagyon elsápadtál.
* Ekkorra már én uralom e testet, s nagy vigyorral nézek a másik katona felé.
- Nem semmi nincs rendben hisz...
*Kezem a kardért nyúl, lassan vonja elő mintha szeme veszélyt látna majd, egy hirtelen mozdulattal lecsapja a mellettem ülő lovas fejét. A vére ráfröccsen az éppen toborozni kívánt két fiatalnak akik szájukat tátva nézik végig az eseményt.Máris fordulok tovább hisz láttam mennyi az ellen, rajta kívül még két lovas van akik nem haboznak rögvest átszúrni az árulót lándzsájukkal.Hozzá vagyok szokva még hajdani Aden barátom testéhez, ki azért jóval mozgékonyabb volt mint az akibe éppen bele szálltam .S mellkasomból két hegy látszik csak ki mire elhagyom a testet. S a két ifjú mögött rejtőzök el. Az átszúrt katona utolsó szavakat ejti.
-Mi mi történt...
*Dől le lováról majd a porban köt ki. A két lovas egymásra pillant s a ló mi eltakarta a két fiatalt arrébb baktat. Szellem alakom kirajzolódik a két fiú mögött, s kezem a fiatalok mellkasán hatol át szívüket jéggé dermesztve. Gonosz vigyor ül ki arcomra.
- Egy szellem vigyázz!
*De késő a két fiú egyszerre esik össze, s én kardomat veszem elő, ez a kard tiszta mágiát használ. Ebben az alakban nincsen szükségem ember alkotta tárgyra hisz képzeletem az miből fegyvert alkotok.
- Lanuria kutyái.... A fekete sárkány nevében halálra ítéllek titeket.
*A szellem test jóval hatékonyabb hisz csak megérezni lehet látni nem. S máris az egyik katonának mellkasában jelenik meg a kard hegye, fekete csíkok kezdenek megjelenni nyakán s futnak felfelé s egész arcát befestik az éj színére. Ez már csak egy bábu aki az én parancsaimat követi. Ahogy a penge áthatolt a testén már az átok is beteljesedett rajta. Sötét mágia mi feleleszti a halottat s onnantól kezdve két percig még képes lesz mozogni. Majd teste végleg össze roskad. Oda hajolok füléhez majd belesugom neki.
- Öld meg őt ez az egész miatta van.
*A fekete arc oda fordul a társa felé, rémület, felismerés, félelem. Ezeket érzem ahogy áradnak ki emberi testéből. A fegyver mi az oldalán lóg kezébe kerül majd egymásnak esnek. Az ki még életben van jól védekezik biztos sokkal jobb harcos volt mint a másik. Majd ahogy a két perc eltelik az élettelen test a Földre hull, és nem mozdul többet. Az ki túlélte a találkozót elkezd vágtatni mintha csak az eszét vesztette volna. Emlékeimben kutakodok, keresek egy varázslatot, s röpke pillanat s meg is van. Kezeimet emelem elvigyorodok, majd elengedem a mágiát, a szelek szárnyán halad, s a lónak lemetszi négy lábát. Mire az a sebességtől orra bukik hömpölyög akár egy nagy folyó majd gazdáját maga alá temette. Kétségbeesett nyerítés hallatszik haláltusáját hirdetve. S én mellette termek a férfinak s lehajolok mellé. Szájából a ver csordogál, arca merő seb, a nehéz ló teste biztos ezernyi részre törte csontjait. S ahogy köhögni kezd biztosra veszem egyik bordája átszakította tüdejét. Látom ahogy szeméből eltűnik az élet fénye, majd vissza nézek az égre. Hangosat sóhajtok majd olyanokhoz intézem szavaimat akik tudom mindenütt ott vannak.
- Rossz ötlet volt, hogy nem dobtatok tovább amikor ide kerültem... Sok dolgotok lesz még, főleg neked Dremer....
* Majd indulok tovább a Dzsungel felé, éppen itt az ideje, hogy elvégezzem azt is amiért ide jöttem. Ezek miatt sem kell többet aggódnom, úgy hiszem. S alakomat testbe öltöm, szürkés áttetsző, mégis kényelmesebb mint egy élő húsban lenni, még vissza pillantok az úton amin eddig jöttem. Madarakat látok az égen ez egy egészen konkrét jel, hisz ezek a lények megmutatják hol üti fel a fejét az a híres halál.
- Oly sok még a tennivaló... Az isteneknek hála viszont elég időm akad rá, hogy be is végezzem őket.
*Furcsa érzés, ahogy lábakat növesztek. Látom, érzem ahogy a földhöz ér mégis semmi nem marad utána, habár sok mindent nem szerettem emberi létem alatt azt nem mondhatom el, hogy két lábon járni annyira rossz dolog lett volna.
/Vége /

/ Shaguval/
* Az utam most erre szólított, s miközben tudást keresek, hol élők hol holtak között néha megpihenek. Egy magas dombon állok nézem ahogy kel fel a nap, szélcsend van mégis köpenyem úgy mozog mintha viharos szél járná a tájat. Mély levegőt veszek, jobban mondva csak szeretnék venni, ostoba élő szokás, már teljesen rajtam ragad. Sajnos nincs mit tennem ellene az évek alatt annyira berögzült, hogy képtelen vagyok elhagyni. A nap vörösen izzva kel fel, s elárasztja a déli lankákat, először a hideg hajnali levegővel, amit nem sokkal később majd hatalmas meleggel fog tetézni.
- Hosszú út áll mögöttem... Lehet ideje lenne hazatérnem...

//Hossin//

Reggel van isteni meleget ígér mára, és én itt téblábolok na ideje útra kelnem mert a végén a holnap is itt ér. Nem mintha sietnék a kristályok begyűjtve és a jegyzeteim is kész vannak na induljunk.ú
-Az meg mi a pokol ott egy fura alak áll ott megindulok felé végre nem egyedül kell baktatnom eme uton. Intek felé és megszólítom.
-üdv utazó merre visz az utad ?
pipára gyújtok közben

*Megfordulok a hang hallatán, először csak nézem a férfit, aki felém közelít. Szürkés árnyalatomat talán a hajnal rejti el, s mire elég közel érne ahhoz h felfedezze szellem vagyok már megtévesztésig hasonlítok egy emberre, ugyan csak illúzió amit magam köré öltök ha bizonytalan eredetű egyének rám lelnek. Hófehér haj vörös tekintet akár csak a sárkányok szeme annyi eltérésbeb, hogy ez a tekintet egy kígyóé. A köpenyém alábbhagy mozgásában s megpróbál idomulni a szél valós járásához. Majd egy régi ismerős hangján szólalok meg egykori Adenén akit már az istenek patyolgatnak a halál után.
- Üdvözöllek utazó, az én utam... Arra jár amerre a szel sodor. S most úgy néz ki északnak visz majd, a meleg déli szél.

Érdekes alak és a szeme hmm vörösen izzó szemek. Érdekes kinézet de hát ki vagyok én írisz nélküli barna szemekkel barna hajal. na de félre a kinézettel .
északra? veled tarthatok addig se utazok magányosan nézek rá kérdően majd körülnézek hogy vajon merről jött , mert onnan ahonnan én nem jöhetett.
Shuga vagyok önben kit tisztelhetek? nyújtom a kezem felé.

*A kérdésre nem válaszolok egyből viszont a kinyújtott kezet is csak nézem egy darabig. Majd felpillantok az idegen szemébe, majd halkan megszolalok, miközben kezem elindul a kinyújtott kéz felé.
- A világ legnehezebb dolga... Fizikai tulajdonsággal felruházni azt aminek nem adatott meg.
* A kezem egyszerűen átcsúszik a férfién, ha nagyon szerettem volna s elég mágiát adok bele akkor minden bizonnyal nem így történt volna. De nem tudom ki ő s azt sem, hogy valós szándékai tényleg csak egy sétára igenyelnék e szolgalataimat. Próbáltak már begyűjteni s akkor is csak a szerencse volt a megóvóm.
- A nevem Hossin Ekko.
* Ekkor kezd el testem körül össze törni az illúzió majd darabokra esve felfedi szellem mivoltomat.
- Hagyjuk a magázódást alig lehetek tízezer... Még nem számítok olyan öregnek...

Keze átliben az enyémen remek egy szellem normál körülmények közt esélyes hogy hülyeségekkel bombáznám viszont perpill csak egy útitársra van szükségem.
-Értem és így nekem is könyebb szóval észak a cél nézek az adott irányba.
Majd lassan az út felé fordulok és kérdően nézek rá
Mehetünk vagy várunk valakire nézek rá kérdőn majd piámat szívva füstöt eregetek mint egy sárkány. Remélem nem lesz eső ...

* Elmosolyodik a füst láttán hajdanán én is éltem a pipadohány mámorában s be kell vallani néhány emberi dolog igen is hiányzik a szellem létből. Majd megingatom fejemet.
- Senkire sem vártam csupán megálltam egy pillanatra míg a nap felbukkan a dombok mögött.
*Majd talán furcsa mód de kétlábon indulok meg a dombon lefelé, talan praktikusabb lenne lebegnem vagy csak elrepülni mint ahogy sok más szellem tenné én megis makacsul ragaszkodok hozzá ha nem sietek nincs miért repkedni össze vissza.
- Mi járatban vagy erre Shuga? Nem úgy nézel ki mintha csatába készülnél. Viszont most nagy szüksége van Lanurianak a mágusok erejére.
* Nézem a ferfi arcát, talan megdöbbentő lesz, hogy megéreztem benne a mágiát? Nem is csodalandó ez a dolog, hisz a szellem lét szinte egyet jelent a lélek mátkájával. Mágia és akarat, így tudnam leírni a szellem létét, s az akaratot mint keletkezése indokát.

- Mi járatban vagy erre Shuga? Nem úgy nézel ki mintha csatába készülnél. Viszont most nagy szüksége van Lanurianak a mágusok erejére. Hmm a háborújukat a hátam mögé kívánnám de dolgom van egy vén kecskével.
Mesteremet keresem aki egy régi családi ereklyémet vágta zsebre amint megtalálom csatlakozom a birodalmi erőkhöz Legalább is ez a terv de kitudja mit hoz a sors. Az hogy tudja hogy mágus vagyok meg se lep elég erő áramlik körülötte hogy még csak a gondolatát is kiverjem a fejemből hogy elűzzem plusz nekem nem ártott így okom sincs szellemet űzni nem mintha menne a dolog ....

*A férfin tartom a szemem majd elvigyorodok azon amit mond.
- Zsebre vágta, ez egy elég erdekes mesterre vall... Ohh a birodalmi erők, igen... Már nem sok jövőt látok bennük, nem tudom mennyire vagy tájékozott, de egyik csatát veszítik a másik után. S ha információim hejtállóak Stern várat nem is oly ostromolták meg. Még nem kaptam hírt róla mi lett a végeredmény.
* Nézek kérdőn a férfire.
-biztos közéjük csatlakoznál?

Egyelőre nincs tervem azon kívül hogy vissza szerezzem az örökségemet.
Nem tudom mi lenne a jó de perpill a sárkányok csak gondot okoznak nekem szóval marad a sereg Nem mintha én mást hallottam volna de időszerű valami visszavágásra készülni a seregnek mert ez így kínos kezd lenni. De ahhoz képest hogy halott egész tájékozott a világi dolgokban.
Még mindig jobb megvédeni a birodalmat mint behodolni pár nagyerejű sárkánynak akiknél sosem lehet tudni mikor lesz belőled vacsora kicsit elhalgatok majd folytatom
Nem vagyok épp a hősiesség mintakép vagy valami eszménykép de még én is tudom hogy ez a háború perpill vesztésre áll