Déli-dombság

* Ajkain elválasztása után azon kapom magam, egy problémával kevesebb van a szokásosnál.
Így miközben ajkaim csapdában sínylődnek, s elviselik ennek minden velejáró szörnyűségét, addig az én unatkozó kezeim kapva kapnak az alkalmon, hogy újra megszabadíthatják az elf szépséget ruhadarabjaitól. Kezeim, már ismerve a járást, néhány könnyed mozdulattal eloldják Mitsuko övét, majd egyből hozzá is kezdenek a folytatáshoz.*
- Tényleg jó lenne folytatni a tegnapi éjszakát, de a fáradtság valahogy mást követel.
* Nem ezek álmaim szavai, de sajnos ez alkalommal egyet kell, hogy értsek ezzel. Elmúlt napok egész napos utazása párosítva a nem túl hosszú alvással kezdi megbosszulni magát. Ezért nem túl vidám hangon válaszolok.*
- Megértelek.
* Kezeim ez idő alatt se pihennek. Végzik feladatukat, sőt a szükségesnél kicsit többet is.
Így és egymást folyamatosan követő csókok közepette haladunk centiről centire az ágyon.*
- Köszönöm a véráldozatot. Most már sokkal jobban érzem magam.
- Vérem áll rendelkezésére hö...
* Válaszolom, vagyis válaszolnám, de egy kacsó hátra fele irányít. Ellenkezés nélkül dőlök hátra. Még fejem el se éri az párnákat, mikor Mitsuko már az újabb csókra készül.
Egyik csók a másikat követi. A fáradtságom csak ekkor mutatja meg magát. Egyre nehezebben tudom kinyitni szememet, majd ezt követően nyitva tartani.*
~ Nem is gondoltam, hogy ennyire fáradt lennék.
* Ezt a tényt még nincs kedvem megosztani Mitsukoval, még élvezni szeretném csókjai áradatát, azonban, mikor egyik alkalommal sikerül magamba fojtanom egy ásítást, be kell látnom ideje aludnom. Ezt gyengéden Mitsuko tudtára adom, majd miután mindketten elhelyezkedünk, szinte azonnal álomra szenderülök.*

* Reggel, egy kis mozgolódásnak köszönhetően kicsit korábban kényszerülök megszakítani álmaim folyását, viszont kellemes és nyugodt álmomnak köszönhetően egész kipihenten ébredek. Hírtelen megfordul a fejemben, hogy másik oldalamra forduljak és aludjak tovább, de egy selymes kéz érintése azt sugallja számomra, ideje véglegesen felkelni, melyet egy csók pecsétel meg.*
- Szép jó reggelt Gylnar Radek. Jól aludtál?
* Válaszolni se marad időm, mielőtt a nap második csókját is magaménak tudhatom.*
- Szerintem még mindig álmodok.
* Válaszolom korábbi kérdésére, egy szolid mosoly társaságában. Ilyen nyugodt álom, majd ilyen káprázatos ébresztő után, még gyönyörűbb látvány fogad. Mélyen belenézek Mitsuko zafírkék szemeibe. Látszik bennük, ő is sikeresen kipihente magát az este folyamán, és még néhány számomra igen fontos tudnivaló. De a lényeg az összhatásuk.*
~ Nagyszerű nap elé nézek.
* Egyre inkább ez az érzés kerít hatalmába.*
- Keljünk vagy még lustálkodjunk?
- Nem kell úgy sietni!
* Válaszolom mosolyogva, majd kicsit feljebb csúszok az ágyon. Ezzel a lendülettel hajolok a fejét támasztó Mitsukohoz, majd egy csókot követően újra hátra dőlök. Kezemmel követésre invitálom Mitsukot is, s újra szívem felé irányítom őt. Ez alkalommal már nem volt olyan nyugodt, mint az este folyamán. Meg is lepett volna, ha olyan lenne.
Miközben valószínű Mitsuko a szívverésemmel foglalkozik, egy csókot nyomok kéklő kobakjának tetejére.*
- Maradjunk még egy darabig. Kellemes itt, ráadásul Eron se fog elrohanni.
* Miközben szavakkal próbálom meggyőzni Mitsukot az ágyban maradásról, ujjaim is elkezdik kényeztető útjukat.*
- Mit gondolsz?
* Reménykedek ő is hasonlóan élvezi a pihenést, és hasonlóan addig nem akarja kikelni az ágyból, míg a nap vakító sugarai ki nem kergetnek minket onnan.*

* Igazán jól esik még feküdni az ágyon, egészen addig, míg nem kopognak az ajtón.*
~ Nem túl jó előjel.
* Miután Mitsuko felkel az ágyból, formás alakját figyelem, miközben ő az ajtó felé veszi az irányt.*
- Igen?
- Elnézést a zavarásért. Meldor úr üzeni, hogy elérkezettnek látja az időt arra, hogy maguk ketten elinduljanak.
~ Egyszóval kidob minket. Hogy ezek a nemesek nem tudnak sokáig aludni …
- Értettük. Máris indulunk.
~ Ennyit a lustálkodásról …
* Nem mondhatnám, hogy feldobott a helyzet alakulása, ezért hátamra fordulok, míg Mitsuko vissza nem ér, én a plafont bámulom. *
- Úgy tűnik itt kicsit más a fogadtatás.
- Csak egy kicsit? Végül ne lopjuk el inkább az amulettet?
* Teszem fel a költői kérdést egy széles mosoly keretében, s közben figyelem a felém mászó kékhajú elfet.*
- Ideje kimászni....
* Hiába a csók, mégis ez a mondat azon kevesek egyike, melyet nem akarok hallani jelen helyzetben. Így míg Mitsuko felkel ismét az ágyból én nyüglődök egyet, majd követem példáját. Hamarosan menetkészen állunk mindketten.*
- Akkor most vissza Eronhoz …
* Jelentem ki egy sóhaj közepette.*
~ Egy újabb egész napi séta, hogy mihamarabb odaérjünk. Hol marad így az utazás öröme?
* Mikor elhagyjuk a szobát már két szolga vár minket, akik kikísérnek minket a birtokról. Meldorral nem is találkozunk.
Miután rátérünk a már ismert útra, mely visszavisz minket Eronhoz, Mitsukohoz fordulok.*
- Azért egy kicsit több illem is szorulhatott volna Meldorba. Eron legalább tudta, hogy kell bánni a vendégekkel.
* Eron birtokára vezető út eseménytelenül telik, de annál fáradtabbnak érzem magam, mikor meglátom az épületet. Ami annyira nem is meglepő, hiszen meglepően hamar sikerül hátunk mögött hagyni az út jelentős részét. A Nap még egész magasan jár.
Mitsukohoz sétálok, majd egy csókot adok ajkaira.*
- Tartsunk egy kis pihenőt. Van még időnk, nem kell rohannunk.
~ Másrészt nem tudhatjuk, Eron, hogy fog minket fogadni és lehet szükségünk lesz az erőnkre.
* Ezt már inkább elhallgatom előle, hiszen én se szeretném ha így alakulna a dolog.*

- Jó ötlet. De már itt vagyunk a közelben. Nem ülsz le?
* Hallatszik a kérdés,miközben én az uticélunkat nézem. A kérdés hallatán felé fordulok és látom, ahogyan már egy fa tövében pihenteti fáradt végtagjait.*
- Igaz is.
* Ezzel elindulok felé, hogy csatlakozzak a fa tövében üldögélőhöz.*
- Csak nem izgulsz, hogy mi lesz Eronnál?
* Úgy látszik, mostanra már elég jól kiismert Mitsuko ahhoz, hogy ne nagyon tudjam előle elrejteni gondolataimat. Válaszommal várok, míg leülök.*
- Egyre kevésbé tetszik nekem ez a feladat. Elvállalunk egy feladatot, majd átverjük a megbízót, végül kiraboljuk őt. Ez nem az én stílusom...
* Felnézek a fa koronájára, mely alatt éppen üldögélünk. Pár másodpercig gyönyörködök a látványban majd folytatom.*
- Ezek után csodálod, ha nincs jó előérzetem? Ezért is kértem ezt a kis szünetet.
* Visszanézek Mitsukora.*
- Csak remélni tudom, hogy semmi se alakul rosszul. De nem szeretném, ha azért kerülnénk még rosszabb helyzetbe, mert biztosra vesszük a sikert.
* Megvárom míg Mitsuko is kifejti a helyzetről alkotott álláspontját, majd még egy néhány percnyi pihenő után elkezdjük újra ráncba szedni magunkat, és nekilátni az utolsó szakasznak.
Eron birtokához érve, a nevünk megmondása után egyből beengednek, majd Eron elé vezetnek minket. Aki ugyanabban a szobában, ahol előadta nekünk történetét, az asztala mögött ült és pár papírt nézegetett.*
- Ááá! Üdvözlöm önöket ismételten szerény hajlékomban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elvégzik a feladatot. Igazán meg vagyok elégedve.
* Ezzel a lendülettel feláll és elindul felénk, hogy illőképpen üdvözöljön.
Míg megteszi azt a pár métert, mely elválaszt minket egymástól, én Mitsukora nézek, hátha neki van ötlete, hogy mondjuk el a helyzet alakulását. De a távolság nem volt elég nagy, ezen kérdés eldöntésére, így még mielőtt válaszolhattunk volna, ő már is meleg kézrázással üdvözöl engem, Mitsukot meg egy kézcsókkal.*
- Megmutatnák az amulettet?
* Érkezik az újabb mondat Eron szájából. Ismételten Mitsukora nézek, remélem ő fogja elmesélni a dolgokat Eronnak, de mivel Eron engem üdvözölt utoljára, s tekintetével is inkább engem figyelt a kérdés feltétele után. Úgy éreztem nekem kell válaszolnom.*
- Jó érzés újra itt lenne és ilyen kellemes fogadtatásban részesülni – itt kicsit megszakad a mondókám, majd folytatom – de azt hiszem nem olyan hírekkel érkeztünk, melyekre számított.
* Ismét Mitsukora nézek, hátha hajlandó átvenni innen a dolgot.*
- Szóval nem jártak sikerrel.
- Hát ezt se a megfelelő kifejezés rá.
* Eron, arcán kivételesen az értetlenség arckifejezését lehet kivenni, némi ”ne játszatok velem”-el egyetemben.*

* Végre elérkezett az idő, mikor Mitsuko átveszi tőlem a beszélgetés alakulását. Csak remélhetem, hogy hihető és összeszedett történetet fogok hallani, s mivel ez alapból az ő ötlete volt, és szinte az egész nap rendelkezésére állt a történetünk pontosítására.
Bizakodva és figyelmesen várom a történet kezdetét, hiszen nem árt, ha én is képben vagyok mégis mi történt velünk Meldornál.
Rezzenéstelen arccal hallgatom a kitalált mesét, közben pedig Eron arcát figyelem, milyen reakciókat váltanak ki belőle a hallottak.*
~ Egész jól haladunk. Nem megy bele a részletekbe túlságosan, így nem lesz probléma.
* Hamarosan hellyel kínál minket, mely igazán jól esik, bár megpihentünk nem sokkal a birtok előtt, de lábaim attól még igencsak örülnek a ténynek, hogy pihenhetnek. Nem is hibáztatom őket ezért.
De nem örülhetek túlságosan sokáig a pihentető helyzetnek, hiszen Mitsuko folytatja a történetet, így inkább arra és Eronra fordítom figyelmem.*
- Az amulettet odaadják, de csak az előző összeg kétszereséért. Azt mondta a férfi, maga tudja mit jelent ez, s hogy holnap napkelte előtt kéri a pénzt, s ő küldi az amulettet.
* Eron kicsit furcsán, sőt talán értetlenül néz ránk. Nem csodálom, fogalmunk sincs mennyit is jelent az előző kétszerese. Ezen felül, nem mindennapi történettel próbáljuk meggyőzni, de azért még mindig látok esélyt a sikerre.
Hamarosan Eron tekintete gondolkodóba megy át, mely szintén jó jelnek tűnik számomra, talán az összegen gondolkodik.*
- Értem. Nem kis összeg. De elfogadható. Hol akarja lebonyolítani a cserét?
* Eron megvárja, míg Mitsuko válaszol a kérdésre.*
- Rendben, máris felkészíttetem az embereimet. Nem bízok abban az álnok kétszínű kígyóban. Köszönöm a segítségüket most már elmehetnek.
- De uram …
- Mit akar? Pénzt? De hisz kudarcot vallottak.
- De …
- Rendben, elérték a cserét, ezért élvezhetik ma este is a vendégszeretetem, de többet nem kapnak.
- De …
- Mit akar még?
* Már feladtam, hogy sikerül befejeznem mondanivalóm, így inkább Mitsukora nézek, hátha őt hajlandó végighallgatni, és sikerül Eront a számunkra megfelelő feltételekre csábítani, vagy ahhoz nagyon közelire.*

* Végül csak sikerül újra szóhoz jutnunk Mitsuko személyében.*
- A társam azt szerette volna elmondani, hogy a másik ember aki ide küldött, kijelentette, hogy vagy mi visszük el vagy a csere nem áll. Amint meglátja, hogy kísérettel vagyunk kaput zár, és soha többé nem tárgyal.
~ Most kiderül, mennyire voltál meggyőző Mitsi.
* Figyelem Eront, látom félelmét, de kicsit aggódok, hogy a pénzt félti, és ne fogadja el a feltételt. De végül válasza megoldást jelenet aggodalmamra.
Meg is nyugszok, eddig jól alakulnak a dolgaink, így ismét gond nélkül ölthetem fel érzelemmentes arcomat, miközben elbúcsúzunk Erontól és a szobánk felé vesszük az irányt.
Mikor a szobához érünk meglepve tapasztalom, hogy ugyanazt a szobát szánta nekünk, melyben két nappal korábban is voltunk. *
~ Ha ezt előre mondja, egyedül is idetalálunk … De ha már így alakul, hát így alakul.
* Mosolyogva kísérem végig az ágy felé haladó fáradt léptű elfet. Majd csak méginkább elmosolyodok, mikor egy kecses mozdulattal belezuhan az ágyba.*
- Hulla vagyok Gyl... hulla... de persze nem szó szoros értelmében.
- Már megvolt! Már azzal se tudnál meglepni!
* Válaszolom neki szinte azonnal egy jóízű mosoly társaságában. Pont itt történt az az eset is.*
- A másikról egy szót sem ejthetünk Gyl.
- Másikról?? Milyen másikról??
* Motyogom halkan az orrom alatt.*
- Ja már értem!
* Azzal a lendülettel el is hallgatok, hogy még véletlen se hagyhassa el olyan mondat a számat, amit nem szeretnék hangoztatni.
Ezért inkább én is követem elf társaságom példáját, hasonló nemes egyszerűséggel zuhanok én is az ágyba.*
- Egyet kell, hogy értsek veled! Én is hulla vagyok!
* Az ágyon elterülve bámulom a plafont, miközben gondolataim saját útjukra kelnek. Végül egy kérdés merül fel bennem, melyre nem jut eszembe a válasz.*
- Mitsi. Emlékszel még Eronián a kis sárkányra?
* Megvárom míg jelét adja a válasznak, majd folytatom.*
- Hogy is nevezted el?
* Továbbra is próbálok visszaemlékezni, de amíg Mitsuko nem segít, nem jön össze.*
- Tényleg Gyra. Azóta se találkoztam olyan kis sárkánnyal. Mi lehet azzal a kis harapdálóssal?

- Azzal aki legtöbbször az orrodat vette célzásba? Hmm... már négy év eltelt... akkor már igencsak nagy darab lehet, s talán emberi alakot is fel tud venni... Hmmmm... vajon hogy nézhet ki...
- Igen azzal. Szerencsére eddig ő az egyetlen sárkány, aki megharapott. Maradjon is így.
* Válaszolom Mitsukonak, miközben ő ajkaimat pásztázó ujjával nehezíti meg dolgomat. No nem mintha rosszul esne, főleg ami nem sokkal ez után következik. Fáradt testem csak úgy örvend lágy csókjának. *
- Ez már igencsak jól esett.... Meldornál nem igazán kaptam belőlük tonna számra.
* Még szinte be se fejezi mondatát, ajkaim már is az övére tapadnak. Eleinte csak el akarom hallgatatni, de végül túlságosan is kedvemre való ez az állapot, így nem is engedem ajkait egyhamar távozni. Mire elérkezik ez az idő, már szinte bele is feledkezek, miért is akartam elhallgattatni, de egy kis gondolkodás után már eszembe is jut.*
- Pssz. Az előbb mondtad, hogy ne emlegessük.
* Megvárom, míg reagál valamit, majd folytatom.*
- Ha ilyen feledékeny vagy, teszek róla, hogy ne beszélhess.
* Széles mosolyt követően tapasztom ajkaim ismételten az ő ajkaira. Ezzel kívánom megakadályozni, hogy ismételten elkotyogja magát.
Egyik csók a másikat követi kisebb nagyobb megszakításokkal, de minden alkalommal, mikor megpróbálna megszólalni, elérkezettnek látom az időt a legújabb csók megkezdéséhez.*

* Végül csak rájön a megoldásra, bár legszívesebben, még játszottam volna egy darabig ezt a játékot, de ha már így alakult, hát így alakult. Nincs mit tenni.*
- Ejnye bejnye, de mohó lett valaki.
~ Mohó?? Meglehet!!
* Együtt nevetek Mitsukoval, aki hamarosan leküzdi azt a távolságot, melyre szüksége volt, hogy megszólalhasson.
A következő percek arról tanúskodnak, ő is annyira vágyakozik ajkaink érintkezésére, mint én. *
- Ma milyen éjszakát szánsz nekünk drágám? Pihenőset, vagy inkább aktívat?
* Érkezik a kérdés, nem sokkal azt követően, hogy fejét és fején nyugvó hosszú kék hajkoronát mellkasomon helyezi nyugalomra.*
- Melyiket szeretnéd hallani? Amit tennünk kellene, vagy azt, amire vágyok?
* Ugyan kérdésére kérdéssel felelek, de ezek a kérdések mégis tükrözik gondolataim. Egyszerűen még mindig rossz előérzetem van a tervünket illetően, még akkor is, ha eddig minden a lehető legjobban alakult. Ennek ellenére mégis úgy érzem, kipihentnek kellene lennünk holnap.
Másik oldalról viszont, a lehető legjobban, ki akarom élvezni Mitsokoval töltött időt. Ki tudja, ha elérünk Norlanig, merre visz minket a sorsunk, és mennyi idő fog eltelni következő találkozásunkig, ha egyáltalán lesz olyan.
Habár megvan bennem ez a vívódás, költői kérdésem mégis mosolyogva teszem fel neki. Válaszolnia se kell, hogy tudjam, ő melyik állásponton van. Korábban csókjai, most pedig kezeinek mozdulatai beszélnek helyette is.*
- Eddig milyen nyugodt az éjszaka...
* Megvárom, míg egymás szemébe nem nézünk, csak akkor válaszolok neki.*
- Sokáig el tudnám ezt viselni.
* Válaszomat egy sokatmondó mosoly, majd mikor látom zafírkék szemeiben a felismerést válaszomra, egy apró csókot adok ajkaira.
Kezem, amelyik nincs összekulcsolódva Mitsuko kezével, csak ekkor indul útra. Nem kell sokat várni, mire eléri a kék hajú elf hátát, majd néha kis kitérőt tesz oldalai felé. *
- Az éjszaka további része is ilyen nyugodt marad?
* Akár kérdeznem se kellene, hiszen tudom a választ. Mégis hallani akarom.
Válasza alatt összekulcsolt kezem is rövid időre kiszabadítom, s válasza végére már búcsút is mondhat övének. Ujjaim pedig ismét elfoglalják jogos helyeiket, Mitsuko ujjai között.
A művelet végeztével egy huncut mosolyt eresztek meg Mitsuko felé.*
- Azt hiszem, elvesztettél valamit...
* Szemeiben elmélyedve várom a legapróbb jelet is arra, hogy válaszra nyitná a szálát, mikor folytatom.*
- De én visszaparancsoltam hozzád.

- Sokáig el tudnám ezt viselni.
*Válaszolta Gyl huncut mosollyal az arcán. Rögtön tudtam mire gondol, s a felismerés úgy tűnik meglátszott rajtam mivel kaptam egy jóleső puha csókot. Ekkor kapom meg a hosszú kényeztetés elejét. Hátam cirógatásába jólesően beleborzongok, s egyenlőre csak elképzelni tudtam, hogy mi vár ránk az éjszaka folyamán.*
- Az éjszaka további része is ilyen nyugodt marad?
- Nem hiszem... én legalább is más elfoglaltságot szánnék magunknak.
*Éreztem ahogy egyszer csak a szoros övem laza lett majd le is került rólam. A tettes kezet utána ismételten ujjaim között tudhattam. Huncut mosolya tudatta velem, hogy ő sem vélekedik másképp.*
- Azt hiszem, elvesztettél valamit... De én visszaparancsoltam hozzád.
-Még szerencse, hogy ezt a rakoncátlan kezet visszaparancsoltad hozzám. Nem is tudom mi lett volna nélküled.
*Mondtam mosolyogva, miközben fejemet felemelve folytattam a cirógatást, de most már kezem lejjebb is haladt, míg Gyl övéig el nem ért, s ott munkába állva meg nem szabadította a feleslegessé vált kelléktől.*
- Hoppá.. azt hiszem valamit rosszul csináltam…
*Kezdtem kacér mosollyal az arcomon, miközben elkezdtem Gyl ajkait csókolgatni, majd arcát, állát s végül fülét. Persze úgy mozgolódtam, hogy ruhám még ne csússzon le rólam, azonban Gyl felsőjének neki álltam, s se perc alatt az ágy végében kötött ki. Aztán ugyan ezt folytattam a nadrágjával…..


Error Hehehe XD kicsit rövidre vágjuk a bemelegítőt
ERROR az Error ban XD

~Nem hiszem el… Eron úr… hogy tudott ilyenre rávenni?
*Dörzsölöm a halántékomat, miközben a folyosón a falnak támaszkodom. Olyan parancsot készülök elvégezni amihez az ég világon semmi kedvem illetve merszem. De nincs mit tenni… az úr parancsa parancs marad. Ahogy haladok a folyosón, s majd a lépcsőn már hallom is a hangokat.*
~ Hogy hallhatja ezt Eron úr? Hisz nincs közel a két szoba… sőt a palota két különb pontján van… Talán igaza volt a bátyámnak a szobák itt igen nagy összeköttetésben vannak, hogy az úr mindent hallhasson… tessék most megkapta… ő akart mindent hallani.
*A hangok hallatán szinte ég az arcom, s akaratlanul is, de belegondolok abba, mik történhetnek abban a szobában. Az ajtó elé érve úgy érzem, máris felveszem a nyúlcipőt és eltűnök a világból. Nagy levegőt veszek, s úgy döntök hát itt az ideje bekopogni. Kezem egy időre meg áll a levegőben, de végül ajtót ér. Hangos sikítás szűrődik ki a szobából, majd kíváncsiságom legyőzi szégyenemet s perverzek módjára benyitok a szobába. Egy hosszú kék hajt látok s gondolataim azt súgják, tulajdonosát csak az takarja, más nem igazán. Az ajtó nyikorgással nyílik a résnyinél tovább s a nő fejét hátrakapva gyorsan mögötte s körülötte elterülő takarót magára húzza. Tekintetébe veszélyes tűz lobogott s rögtön megbántam, hogy benyitottam s hogy egyáltalán létezem eme világon.*
- E… e… elnézést… E…
- Nyögd már ki!
- Nyögd már ki!
*Kiáltotta a nő és a férfi egyszerre felém s én megrezzenve, mint katona parancsnokát hallva, úgy álltam meg s néztem a szemébe, majd úgy döntöttem, jobb ha inkább a padlót nézem.*
- Eron úr kérése önökhöz, hogy aludni szeretne, s ezt ily hangok között nem tudja megtenni.*

//XD hát igen XD//

* Mostanra már változtathatatlannak tűnik esti programunk. Arcomra folyamatos mosoly ül ki, miközben komolyabb mozgás nélkül figyelem a kékhajú elfet, amint egymás után szabadít meg ruhadarabjaimtól. Persze közben arra különösen ügyel, hogy az övéi, melyeket már csak a válla és némi jóindulat tartja jelenlegi helyükön, nehogy lecsússzanak.
Néha egy egy nagyobb fújással próbálom megadni azt a kellő lendületet, mely hatására ruhája érintés nélkül kelhetne útra, ezzel megszüntetve azt a kellemetlen tulajdonságát, hogy nem enged megfelelő rálátást Mitsuko alakjára.
Sajnos kísérleteim nem járnak sikerrel, így fáradt végtagjaimat kell felhasználni ennek a borzasztóan nehéz munkának az elvégzéséhez.*

ERROR

* Kopognak.
Mitsuko azzal a lendülettel enged el egy éles sikolyt. Ha a kopogás nem is ért volna teljesen váratlanul, a sikítás és a hírtelen megugró Mitsuko mindenkép elérte nálam hatását. Az ajtó felé fordulok, s mikor meglátom a kilincs mozgását, egy pszichopata is megirigyelhetné, azt a tekintetet, mely ép az ajtóra mered. Legszívesebben kibelezném az illetőt. Igen nagyfokú önuralomra utal, hogy nem teszem meg.
Dühömet csak fokozza, hogy miután már biztos tudja mit zavart meg, mégiscsak kinyitja annyira az ajtót, hogy fejét bedughassa rajta.*
~ Pont megfelelő, a fejvágáshoz.
* Játszok el a gondolattal. Játszok … Egy hajszál választ el, hogy meg is tegyem, de végül csak megszólal.*
- E… e… elnézést… E…
- Nyögd már ki!
- Nyögd már ki!
* Kiabáljuk szinte egyszerre Mitsukoval. De még mindig nem akar megszólalni. Sőt csak bámul minket.*
~ Elég!!
* Megindulok a zavaró tényező felé, hogy az ajtón kívülre tessékeljem, szinte egy időben az ő fejhajtásával.
Nem igazán volt kedvem elmenni az ajtóig, ezért lábamat a kelleténél nagyobb erővel helyezem a földre, ezzel is tudatva vele közeledésemet, és talán még az előtt sikerül az ajtón kívülre űznöm, hogy oda kellene mennem.*
- Eron úr kérése önökhöz, hogy aludni szeretne, s ezt ily hangok között nem tudja megtenni.
- AKKOR FOGJA BE A FÜLÉT!
* Talán kicsit nagyobb hangerővel és hévvel tör ki belőlem az első gondolat, ami a megjegyzés után eszembe jut, lehet ezt nem most és nem így kellene az egész ház tudtára adni.
Végül elérem az ajtót.*
- Dolgozni fogunk az ügyön!
* Azzal a lendülettel kitolom a még mindig földet néző fejet az ajtó keretének túloldalára, majd egy nagy lendülettel indítom meg az ajtó becsukását, ha netán fejét vissza szeretné helyezni korábbi pozíciójába igen kellemetlen találkozása legyen az ajtóval, de az utolsó centire lelassítom a lendületet és alig hallhatóan kerül vissza eredeti állapotába.*
- Hol is tartottunk??
* Összedörzsölődő tenyerekkel közeledek az ágy felé.*

* Az esténkhez hasonlóan, reggelünk se úgy alakult, ahogy terveztük.
A jelek szerint nem voltam elég meggyőző az este folyamán, hiszen az esti zavarónk visszatért. Ez alkalommal álmunkat zavarja meg. Szerencséjére egész kipihenten ébredek, így, bár még mindig nem felejtettem el az esti kotnyelességét, de legalább nem tetéződik egy adag nyűgösséggel is.
Lehajtott fejjel felülök az ágyra, majd lassú mozdulattal emelem tekintetem a fiú felé.
A fiúnak elég ideje volt alaposan szemügyre venni szemeimet, melyek fokozatosan válnak számára láthatóvá, még akkor is, ha elszabadult hajszálaim némileg megnehezítik a feladatot.
A jelek szerint nem lehetett valami megnyugtató látvány, hiszen a fiú, arcom láttán szinte azonnal a szoba elhagyása mellett dönt.
Ekkor hallom meg Mitsuko nevetését, melyhez hamarosan az enyém is társul.
Rövid szórakozás és még rövidebb készülődés után már útra kész állapotban indulunk a bejárat felé.
A bejáratnál megpillantjuk Eront, akin a kialvatlanság jelei vélhetők fel. Nem bírom ki és egy rövid mosolyt megejtek, mikor Eron pont nem felém néz. A fiú ugyan megkért minket, hogy legyünk halkabbak, de így visszagondolva, lehet nem igazán sikerült teljesítenünk a kérést. *
~ Pedig mi megpróbáltuk.
* Egy újabb magamba fojtott mosoly keretében fut végig agyamon a gondolat. Mitsuko és Eron rövid párbeszédénél ez már nem sikerül. A jelek szerint Eron nem veszi észre, vagy csak nem akarja tudomásunkra hozni.
A lényegen ez nem változtat. Kezünkbe nyomja az erszényt, mi pedig útra kelünk.*
- Csak nem aludni megy?
* Alig hallhatóan hagyják el ezek a szavak ajkaimat. Talán Mitsuko hegyes fülei az egyetlenek, amik érthették, mit motyogok az orrom alá.*
- Azt hiszem felejthetetlen éjszakát kapott tőlünk.
* Mitsuko megszólalása ismét kellemes mosolyt csal arcomra, mely még az után is ott virít rajta, miután elengedem az ölelésből és elindulunk utunkra.
Az út első szakasza igazán jó hangulatban telik, miközben egymásra kontrázva próbáljuk kitalálni milyen arcot vághatott Eron az este egyes pontjain.*
- Úgy tudod, hogy most jobban jártunk?
* Kérdésem feltétele közben két gyors lépéssel sikerül némi előnyt kicsikarnom, majd a mondat befejeztével megfordulok és hátrafele kezdek sétálni, hogy láthassam reakcióját.
Ekkor, mintha mozgást pillantanék meg a perifériámban, de mire oda nézek, már nem látok semmit.*
~ Követnének?? Vagy csak paranoia??
* Inkább feledtetem most ezen gondolataim, és arra koncentrálok, amit eredetileg el akarok érni.
Eleinte nem úgy tűnik, mintha Mitsuko tudná hova szeretnék kilyukadni, ezért folytatom.*
- Hát a fiúval.
* Továbbra se látom szemeiben a megoldás szikráját, ez egy gonosz mosolyt csal az arcomra. Lehet, a mosolygás helyett inkább az utat kellett volna figyelnem, mert így sikerült egy nagyobb kőbe belerúgni a sarkammal, ami után egyenes út vezet a földre.
Jót nevetek saját ügyetlenségemen.*
- Csak elegánsan!
* Úgy teszek, mintha nekikészülődnék a feltápászkodásnak.*
- Inkább, mint a farkasok.
* Tekintetem ismét felemelem, hogy láthassam Mitsuko arcát, ez alkalommal már nevetve ismétlem meg mondandóm.*
- Jobban jártunk a fiúval, mint a farkasokkal.

* Végül csak nem kell saját erővel felállnom, hála a segítő kéznek, de a jelek szerint sikerült elérnem, amit akartam. Újra megcsodálhatom Mitsuko elbűvölő mosolyát, a kellemes emlék felelevenítése közben.*
- Igen jobban jártunk a fiúval… meg azzal is, hogy itt meleg van és nem hideg… no meg nem a földön.
- No igen, kinek hiányzik a természet lágy ölelése …
* Kicsit elhúzom a számat, majd utána én is nevetésben török ki.*
- Gyl… úgy tűnik van itt valaki… Eron küldhette.
* Súgja fülembe, miután ajkait a fülemhez csúsztatja. Én ugyan nem hallottam az ágak reccsenését, de a korábban látott mozgás ezek szerint nem csak képzelődés lehetett.*
- Tudok róla.
* Súgom vissza neki nagyobb magabiztossággal, mint amilyenben valójában vagyok.*
- Jobb oldalt lesz a fák között.
~ Még mindig lenyűgöznek ezek a fülek. Semmit se hallottam.
- Én elterelem a figyelmét, addig te hatástalanítod.
- Szóval enyém a piszkos munka …
* Odasúgom még neki egy szolid mosoly keretében, miután ajkai elhagyják az enyéimet.*
~ Kezdődhet a színjáték.
- Gyl pihenjünk le egy kicsit. Itt bal oldalt a fák tövébe jó hűvös van, nem lesz annyira melegünk.
- Nem kellene tovább mennünk? … Bár, ha jobban belegondolok, nem árt egy kis pihenő.
- Gyl… te nem vagy szomjas? Vagy már eleget ittál?
* Érkezik a kérdés a lepihenést követően. Nem esik le számomra, mire akar utalni ezzel. Ezért már nyúlok is kulacsáért, mikor meglátom az út túlsó oldala felé járó szemeit.*
~ Most már értem!
* Kezemet visszahúzom.*
- Inkább, majd ha visszajöttem. Előtte van egy kis elintéznivalóm.
* Kardomat lerakom a földre, majd átsétálok a túloldalra. Néhány fányit hatolok az erdőbe, mire sikerül egy megfelelő fát találnom. Mellé állok.*
~ Milyen messze lehet?
- Ne leskelődj!
* Szólok hátra egy kellemes hangos nevetés társaságában.
Kiválasztok egy ágat, mely árnyékunk nem igen láthat. Felhelyezem rá kulacsomat, majd kinyitom. Várok pár pillanatot, az indulás előtt.
Kezembe veszem a kést, amit még Stern várában volt szerencsém megvenni, miközben óvatos léptekkel, kis kerülővel ugyan, de próbálok árnyékunkra bukkanni.
Ami igen hamar sikerül is. Nem volt messze tőlem. A látszat alapján a kis színjáték meggyőzően hatott, mert inkább a magára maradt Mitsukot tartja szemmel.
Még mindig hallom a kulacsból kifolyó víz hangját, ami azt jelenti, árnyékunk is hallja. Nem kell még sietnem. Sokkal fontosabb, hogy csendben haladjak. Ennek megfelelően lábammal el is kerülök minden olyan helyet, ahol a kelleténél több falevél borította a földet.
Végül kiürül a kulacsom, abbamarad a hang, mely az ürügyet szolgáltatta számomra, ez fel is kelti árnyékunk figyelmét. Ekkor veszi észre, hogy már nem vagyok a fa mellett.
A fejének elfordítása egyet jelent számomra a futás megkezdésével, ha meg akarom még lepni. Szerencsére tettem egy kisebb kerülőt, így mikor még csak korábbi helyem felé tekint, nem vesz észre, csak a szeme sarkából, de mire már tovább fordul és felméri a helyzetet, addigra már a torkán pihen a késem.*
- Maradj nyugton, ha még élni szeretnél!
* Súgom a férfinak, aki eddig követett minket.*
- Ki az útra!
* Késemet továbbra is a nyakán tartom, miközben elővezetem rejtekéből, hogy Mitsuko is megcsodálhassa fogásomat.*
- Nézd csak mit találtam!

* Kellemesen szórakozok Mitsukon, miközben morcos arccal próbálja megdorgálni a fiút.*
- Tudom, hogy parancsot teljesítesz, de te is tudod, hogy ezt nem úszod meg.
* Odahajolok a fiú füléhez, hogy széles mosollyal növelhessem eddig se aprócska félelmét, miközben Mitsukot hallgatja.*
- Itt az idő, hogy megbűnhődj az estéért és a reggelért is egyaránt.
* Érezem testének remegését. Kicsit sajnálom, hogy tekintetét nem láthatom, de akkor biztos elárulnám magam. Így legalább kétszer is meggondolja, ha máskor be akar nyitni valakihez az éjszaka közepén.
Mitsukonak azonban megesett rajta a szíve, mert egy gyors mozdulattal el is kábítja. Szerencsére eddigre már egy kis távolság volt a fiú nyaka és késem között, így még időben el tudom húzni azt, és ugyanazzal a kézzel támaszt is nyújtani összecsukló testének.
Leültettem az egyik közeli fának támasztva.*
- Most jön a mágia része, hogy a mi kis kukkolónk ne mehessen vissza egyhamar Eron- hoz.
- Hagyhattad volna még egy kicsit remegni. A végén túl hamar elfelejti a leckét.
- Conflare et sequatur mei lignum!
* Hallatszik a varázsige, mely a fához szegezi a fiút. Közben elteszem a késemet.*
- Ezzel meg is volnánk… Mosom kezeimet én meg nem öltem.
* Mitsuko leporolja kezeit, mint aki jól végezte dolgát. Én még kicsit nézegetem a fiú köré húzott kéreggyűrűt, de a nyakam köré fonódó karok elég indokot adnak, hogy elfeledkezzek erről és a karok tulajdonosára összpontosítsak.*
- Mehetünk? Don Folyó készítő?
* Jót mosolygok a kis megjegyzésén.*
- Ha szeretnéd, téged is eláztatlak.
* Tekintetem újra visszavándorol a fiúra.*
- Nem lesz ez egy kicsit sok? Ebből nem hiszem, hogy egyedül ki tudna szabadulni.
* De a kérdést inkább Mitsukora hagyom, hiszen ő tudja milyennek alkotta meg a kéreggyűrűt. Már készülnék lehajolni a kardomért, hogy induljunk, mikor eszembe jut egy apróság.*
- A kulacs!
* Visszasétálok a fák közé, és a helyére teszem a kiürült kulacsot.*
- Most már indulhatunk, de előtte még elfogadnám a korábban felkínált vizet. Tudod, valamivel pótolnom kell azt, amitől megszabadultam.
* Utunk további része nyugodtan telik, egészen addig, míg szinte Norlan kapujáig nem érünk. Ekkor tűnik fel mögöttünk egy lovas, ki vágtatva közelít a város felé, majd mellettünk megáll.*
- Üdv nektek utazók.
- Neked is.
* A lovas vet egy pillantást Mitsukora, majd engem vesz alaposabban szemügyre.*
- Gylnar Radekhoz van szerencsém?
* Normális helyzetben egyből rávágnám, hogy igen, de a mai tettünk után nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet felvállalni a nevemet. Kicsit hezitálok.*
~ Elég furcsa módja ez a keresésnek. Már most kerestetne minket Eron? … Csak egyedül van, nem lesz gond.
- Miért keresed?
- Egy üzenetem van számára.
- Akkor átadhatod.
* A lovas kivesz egy tekercset nyeregtáskájából, amit a kezembe ad. A pecsét még érintetlen rajta. *
- Köszönöm.
* A lovas szó nélkül vágtat tovább.
Vetek egy értetlen pillantást Mitsukora, hátha neki van valami ötlete, majd feltöröm a pecsétet.*
~ Tisztelt Gylnar Radek! Kérlek, minél hamarabb látogass el hozzám, a Remény templomába. Egy feladatom lenne számodra. Üdvözlettel Onoria főpapnő.
~ Onoriától?? Mit akarhat tőlem?? Ez biztosan egy trükk.
* Átnyújtom Mitsukonak is a tekercset.*
- Szerinted ez egy csapda? Vagy egy rossz vicc?

* Figyelmesen nézem Mitsuko arcát, hátha látok valami reakciót rajta, miközben olvassa a nekem szánt levelet. *
- Onoria??
* Látszott rajta, hogy ő is hitetlenül mered a névre, majd a pecsétet kezdi el vizsgálni. Mintha az eredetiségét vizsgálná. *
~ Milyen szerencse, hogy itt van mellettem, én még soha se találkoztam ezzel a pecséttel.
* Sóhajtása nem sok jót jelent számomra, csak még azt nem tudom milyen értelemben, de erre hamar fény derül.
Előtte azonban összetekeri az üzenetet és átnyújtja. Vetek még egy pillantást a pecsétre, majd tarisznyámba rejtem.*
- Gyl… Ez nem vicc. Az ott Onoria pecsétje, amit igen nehéz hamisítani bonyolultsága miatt. Ez azt jelenti, hogy a Remény templomába kell menned. Nincs közel így már most el kell indulnod. Egy főpapnőnek nem mondhatsz ellent.
~ Na igen, mindenki úgy ugrál, ahogy ő fütyül… Most akkor mehetek Tarsisba? …
- Ezek szerint tényleg Onoria írt nekem? Honnan ismerhet engem? Tudtommal még nem volt szerencsém megismerni.
* Mondom, miközben Mitsuko végighúzza gyengéden selymes kezeit arcomon. Eszembe is jut, lehet nem ártana majd meglátogatni egy borbélyt, mielőtt a főpapnő elé kerülnék, már egyébként is itt lenne az ideje.
Mitsuko szemeibe nézve, látom, hogy valami baj van, s csak ekkor jut eszembe mit is mondott korábban.*
- Hogy érted, hogy indulnom? Nem tartasz velem? Nem írja a levél, hogy egyedül kell megjelennem, ha mégis, legalább az utunk kellemesen telne.
* Úgy állok, hogy tisztán láthassam zafírkék szemeit, miközben válaszol.*

* Misuko mosolya és csókja, inkább búcsú jelleget ölel fel, mintsem, hogy velem akarna tartani Tarsisba. Ezt hamar szavakkal is tudatja.*
- Gyl… édesem. Te tudod a legjobban, miért indultunk Norlanba.
* Mély sóhajtás jelzi részemről, hogy megértem, mire utal ezzel, majd mikor már karjaim között tudhatom a kékhajú elf szépséget, halkan ki is ejtem a szavakat.*
- Növények …
- Sajnos ez van Gyl. Nekem, muszáj Norlanba mennem, s ki tudja hány napig kell maradnom, hisz lehet, hogy van olyan növény illetve gyógyszer, amit még nem hoztak meg.
* Legszívesebben el se engedném, karjaim rabságában tartanám még egy jó darabig, de a tekercs … az a fránya tekercs. Miatta ismét elvállnak útjaink, s ki tudja mennyi időre. Végül mégis elengedem karjaim közül, hogy emlékeimbe véshessem az elf minden porcikáját.
Látszik rajta, ő is hasonlóan vélekedik, így egy rövid ideig csend áll be kettőnk között, csak a másikat nézzük.
A csendet végül Mitsuko töri meg.*
- Remélem a lehető leghamarabb fogunk ismételten találkozni… A remény temploma után merre fogsz menni?
- Én is remélem …
* A szavak mosolyt csalnak arcomra, hiszen már jó ideje nem terveztem ennyire előre úti célomat, mindig arra mentem, amerre ép kedvem tartotta. Mindig csak a következő főbb állomást döntöttem el, ami a mostani esetben Tarsis. Azt se tudom, mit szeretne Onoria. A tekercs nem tér ki ilyen részletekre, enélkül hogy tervezhet előre az ember?
Végül némi töprengés után sikerül előkotorni emlékeimből egy olyan helyet, melyet már egy ideje szeretnék meglátogatni, de valahogy mindig elkerültem.*
- Azt hiszem, Avlanion felé fogom venni az irányt. Már egy ideje gondoltam arra, hogy megnézem a vízeséseket, de eddig nem jött össze.
* Mosolyom csak még nagyobb lett, hiszen Mitsuko is tudja, mennyire vagyok bármihez is kötve, és még így se jutottam el egy olyan helyre, amit meg akarok nézni.*
- De te is láthattad, hogy a tekercsből szinte semmit se tudtam meg, mit kíván tőlem Onoria, így azt se tudom, mennyi ideig fog tartani ez a nem tervezett kitérő. Lehet napok, vagy akár hónapok is.
* Újra belenézek Mitsuko zafírkék szemeibe, pár percig elidőzök bennük, miközben látszik rajtam, egyre közeledik a távozásom pillanata, s mennyire nem vágyom rá.
Karjaimmal újra átkarolom, s miközben kicsit csökkentem a köztünk lévő távolságot, egy hosszú búcsúcsókot adok ajkaira.*
- Azt hiszem … ideje indulnom … Hosszú az út Tarsisig.
* Hiába telt eddig jókedvűen a napom, most mégis az ellenkezőjét érzem. Lassú, vonagló léptekkel indulok el Tarsis felé, hátha meggondolná magát Mitsuko és mégis velem tartana.
Mikor már kellő távolságba kerülök, megfordulok. Búcsút intek gyönyörű társamnak, s most már normális tempóban folytatom az utamat.*

// Köszönöm a játékot Ez a játék is rövidre sikeredett //