Hyarmenya dzsungel

Nagyjából fel voltam készülve a katonák véleményére a mutatványomat illetően, de úgy tűnik, a legtöbben szerencsére nem hátra felé néztek, az a pár egyén pedig, aki mégis észrevette, hogy nekem egy ló hátán akrobatikázással sincsenek nagyobb gondjaim, voltak olyan félénkek, hogy pár gyilkos pillantás után magukat összehúzva ballagjanak tovább. Na, úgy tűnik nem mindenki olyan keményfejű, mint azok a férfiak, akiket valamilyen jókora szerencsétlenség folyamán velem találkoznak. Kezdve azzal az elffel, akit a legszívesebben megölnék, csak eddig nem kaptam még rá semmilyen indokot. Sajnos ok nélkül én kerülnék bajba, amit nem bánnék annyira, csak éppen miért adnám meg neki azt az örömet, hogy elmondhatja magáról, még a halála után is sikerült nekem bekavarnia. Ez nem éppen fer, de attól még megvannak a magam kis dolgai, amikkel bekavarhatok neki, ha nagyon akarok. Vagyis, még mindig ott vannak a kósza fegyverek, amelyek valamilyen okból gyakorlatilag minden alkalommal a közelében érnek földet, és talán még a tiszteletét teszi rajta pár erdei állat is, ha sokat fog visszavágni. Gyerekes, elismerem, az lenne, de ha egyszer soha nem kellett felnőnöm, akkor ne várjanak tőlem sokkal többet. Messze vagyok én még ezektől a felsőbb erőktől, amelyekről mindenki azt hiszi, tud valamit, talán ennek is köszönheti még az életét. Ha apám arcába vág valami ilyet vissza, biztos vagyok benne, hogy komoly égési sérülései lennének már egy ideje, de az én haragomat még nem emészti annyira a tűz, hogy ezt okozzam. Egyedül a lovát vadítottam meg, utána már szinte csak lenézően figyelve őt hagytam faképnél, és minden csepp önuralmamra szükségem volt ahhoz, hogy a lenézésen kívül mást ne tegyek vele. Lehet, hogy nem okozhatok neki súlyosabb sebesüléseket, de ez nem jelenti azt, hogy nem emlegetné meg, ha találkozott volna a tenyeremmel, ugyanúgy mint jó pár lény hosszú életem során eddig tette. Ehelyett csak ott hagytam, a virág sokkal jobban izgatott, amely képes lehet távol tartani mindenkitől a szúnyogokat. Csak azt nem értem, eddig ezt a képességét hogy nem fejezték fel az emberek? A legtöbb varázsló elég sokáig tanulmányozza a természetet, és ha nem is fedezi fel elsőre, egy idő után csak szemet szúrnak az éjliliomok mindenkinek. Könyörgöm, éjjelente olyan a színük, mint a holdé, azt nem lehet elvéteni. Bár, lehet tudnak róla, csak eszükbe sem jutott a szirmokat meggyújtani, hiszen általában a párlatokat használják, ezé a növényé viszont maximum festéknek jó. Ami pedig nem ritka. Vagy csak elbizonytalanította őket a kissé éget haj szerű aroma, amelytől a többiek is szemmel láthatóan már most irtóznak, pedig még csak egy-egy szirmot használtak fel. Azt hiszem, jól jön, hogy egy egész csokorral szedtem belőle, nagyon jó lesz később beleszórni mindet a vezető nyakába, hátha utána nem fogja azt gondolni, hogy egy nőnek csak a főzésben van esélye alkotni bármit is. Mire azonban eddig eljutottam gondolatban, lehet, kicsit sokáig tartott gőzölgő fejjel, már megálltunk valami tisztáson. Remek, tovább vándorolni akar, vagy letáborozni? Nekem mindegy, csak azelőtt döntse el, hogy én kipányvázom a lovat, mert abban a pillanatban már nagyon nem lesz boldog Lilith, ha kiráncigálom a helyéről. Mivel azonban egyenlőre nem nagyon tudtak döntést hozni, egyszerűen kikerültem a nagyobb csoportosulásokat, volt pár belőle, és kicsit megeresztettem a lovat. Egész eddig poroszkált csak, így igazán nem vette zokon, hogy kicsit körüljárhatta a nem éppen kicsi tisztás széleit. Bár látszott rajta, hogy ennyi mozgás messze nem volt elég neki, de meg tudom miatta érteni. Eddig ki volt kötve, mert senki nem merte túl sokáig a maga közelében tartani. Végül nagy sóhajjal csak visszaléptetem Caelhez, megjegyzem, ő sem szereti jobban mint én, és apró mosollyal fordulok felé.
- Nem tudom mennyire ismeri az erdei növényeket, de az éjliliom elégetett szirmait nem bírják a szúnyogok. Ha tovább akar menni, a felvezetők rakjanak belőle a fáklyáikba. Nincs jó illata, de leteszteltük, és hatásos – közöltem vele nagyon is széles mosollyal, hiszen nem örülhet neki, hogy percek alatt olyan találok, amiért Yerak a tudása felét oda adná, ha rendelkezne vele. De talán túl fogja élni az önérzete is, hogy vannak dolgok, amelyeket a rá szakosodott mágusok jobban ismernek náluk, és bizony ezt a tudást tovább is adhatják. Márpedig én leéltem pár nem túl kellemes évet elfek között, akik ezer örömmel szedik össze az ehhez hasonló tapasztalatokat, így könyvet is írhatnék azokról a növényekről és hatásaikról, amelyeket mára már nem ismernek, mert elfelejtettek, vagy olyan régen fedezték fel, hogy ma már kihaltnak számítanak. Ha nem tudja az ember, hol és milyen mélyen keresse őket. Elvégre az erdők nagyon sok titkot rejtenek magukban. Végül inkább ott hagytam a fenébe a parancsnokot szó nélkül és a lovat a többi mellé vezettem. Nem volt boldog, így magam kötöttem ki a fákhoz, kicsit távol az erdő szélétől, majd körülnéztem. Senki nem volt a közelben, aki figyelt volna rám, így könnyedén elhagytam a tüzek fénykörét és a környező fák egyikét néztem ki célul. Elég jól tudok fára mászni, így nagyon könnyen kerültem fel az ágak fölé, egy olyan pontra, ahonnan már nem látnak engem a táborozók, de mindent szemmel tudok követni. Caer jobb helyet nem is választhatott volna magának, ez a hely olyan már most, mint egy jelzőfény, pedig a hold még teljesen fel sem jött. Lehet nem ártana, ha kicsit másképp formálnám az erőmet, ha én ma éjjelre nyugtot akarok. Nagyon könnyen ment, talán a holdfénynek köszönhetően, mert az erőt, amellyel eddig a tájat figyeltem, könnyedén a táborra bocsátottam. Olyan volt mint egy apró fátyolréteg, mindent lefedett, pontosan érzékeltem, hogy ki és merre mozdul a határain belül. Elszakítani nem lehetett, csak átgázolni rajta, miközben mindenkinek, aki érzékeny a varázslatokra, olyan érzése volt tőle, mintha egyszerűen egy szorgos kis pók hálójába szaladt volna bele. Odakap, de az eltűnik, és ha sokáig rója a köröket, újabbakba is bele eshet. Talán még rá is jön, hogy mágiával találkozott, de a kiinduló forrását nem találja meg, nem fogja tudni, hogy minden egyes rész az én tenyeremben fut össze. Egyenlőre még mindenki próbált a helyén maradni, miközben könnyedén visszamentem a tisztás egy árnyasabb részére. Szerintem senkinek nem tűnt fel, hogy nem voltam itt, elvégre a nőkkel nem különösebben törődtek. Könnyedén néztem körül, keresve egy helyet, ahol esetleg nyugtom lehet, de a legtöbb négyes már összejött és éppen eléggé emberek voltak ahhoz, hogy engem is annak vegyenek. Azt hiszem megint kénytelen leszek Kainék könyékére kerülni, hacsak nem akarok túl sok kíváncsi embert. Így is eléggé túlhajszoltak, ami azt illeti, nem kell még nekem is ráhoznom rendszeresen a frászt mindenkire. Úgy helyezkedtem, hogy a tüzek fényében ne nagyon tudjanak megtalálni, csak a holdfény világított meg. Jó ideig senkinek nem tűnt fel a jelenlétem, egyszerű árnyék voltam, ami megnyugtatta a lovakat és kicsit felélénkítette az erdőt. Már nem voltam messze a sárkányoktól és a közelben lévő őrtől sem, amikor valami megzavarta a hálót. Egy rémült állat rontott be a táborba, méghozzá elég nagy testű ahhoz, hogy már most jókora felfordulást okozzon a jelenléte. Na, ez már megint rosszul kezdődik és nem én vagyok érte a felelős.
- A francba! - suttogtam, miközben hátra fordultam, hogy megnézhessem, mi lehet ez. Azonnal láttam az alapját, vaddisznó, méghozzá egy igencsak dühös hím, akivel ha nem vigyáz az ember, csúnyán meg tudja sebezni, sőt, meg is ölheti. Ha most ez a dög mindenkit szétszéleszt az erdőbe, akkor annyi a teremnek, amivel a tisztást figyelem, ezt nem engedhetem meg. Gyorsan a lovak felé fordultam és a sajátomat próbáltam megtalálni, miközben éreztem, hogy valami öngyilkos szándékú illető már megközelítette az állatot. Ez nagyon nem jó, ha nem érek a közelébe, itt bizony jókora vérontásnak nézünk elébe. Lilith a szélen helyezkedett el, azonnal az egyik katona segítségével kioldottam és a hátán vettem célba az állatot. Nélküle is oda merészkedhettem volna, de az feltűnt volna mindenkinek. Így csak érzékeltem, hogy sokan hátrálnak és egy kósza nyíl is elindult az állat lába felé. Igencsak dühösen koncentráltam rá, hogy meg ne sértse, majd mikor a földbe fúródott nem messze a disznótól, gyorsan bevágtam a célzója elé. Ha még jobban felhergelik az állatot, annak nem lesz előnye. A lóval viszonylag könnyen tudtam manőverezni és sokan helyet is hagytak az állat körül, így nagyon óvatosan körözni kezdtem tőle két méterre, és mire a kiindulóhelyre visszaértem az erőm már elérte annyira az állatot, hogy a fújtatás ellenére ne próbáljon kikerülni az általam megjelölt körből. De mikor az oldalára értem, akkor vettem észre, hogy valószínűleg nem magától támadt ránk, menekült valami elől. Valami igencsak veszélyes elől, mert csúnya sebe volt, amelyből vér és még valami szivárgott a földre. - Vigyázat, sérült! - kiáltottam, miközben érzékeltem, hogy többen is próbálják megközelíteni az állatot, méghozzá szemből és hátulról. Fene, ha sarokba szorítják, akkor ki fog törni. Az egyik katona mellém került, méghozzá egy jókora íjjal, amit nem tartott valami stabilan. Remek, még egy seb, és itt vér fog folyni. - Ha elsőre ki tudod lőni, csináld, ha nem, add nekem, én biztosan eltalálom! - néztem rá várakozóan, miközben az állat kissé összerogyva, de továbbra is állt, a fejével pedig engem követett. Nem szándékozott még támadni, ahhoz erőt kellett gyűjtenie, de ha túl sokáig húzzák itt az emberek, akkor bizony senki sem fogja könnyen megúszni. Végül a férfi egy vállvonás után átadta nekem az íjat, mire gyorsan ellenőriztem. Szemmel láthatóan nem ő volt az egyetlen, aki rájött, hogy nem kell közel merészkedni egy ekkora állathoz, ha meg akarjuk ölni, mert jó pár íjász már a közelben volt. Gyorsan célra tartottam, miközben egy könnyű kis varázslatot küldtem a nyílba, hogy ne kelljen az állatnak még többet szenvednie. Nincs kétségem, hogy ha lövök, mindenki más is megteszi majd, de azt akarom, hogy ne kelljen haláltusát vívnia. A torkát céloztam be, és biztos voltam benne, amint elég mélyre talál a fa, abban a pillanatban a mágia elszabadul és kimúlik, lehetőleg azelőtt, hogy a többiek tűpárnát készítenének belőle. - A nyaka a leggyengébb pontja! - kiáltottam, majd becéloztam az állatot és egy csendes sajnálom kijelentés után elengedtem a húrt a nyíl pedig kilőtt, majd jó pár másik követte...