Hyarmenya dzsungel

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-10, 7:20 pm

- De … - Fordul az aranysárkány felé tétovázó ellenkezéssel hangjában, mondhatnák, hogy csupán a tűz miatti rossz érzés végett fordított hátat, de valamivel távolabb a folyamatosan ingó fénytől látása is tisztább. Ha már az orrát a kispadra küldték, legalább a sötétben is hasznavehető látásával járó előnyöket had aknázza ki, ugyan akkor, néhány pillanatnyi hezitálás után meghajlik engedelmesen Kain szavainak. Igaz, a sokak által lebecsült barátság erején kívül nem igen fűzi őket össze más szál, de ez jelentős Sou számára, másrészről pedig, nem az a kimondottan forrófejű süldő sárkány, aki csupán a lehetőséget lesi mikor mondhat ellent az idősebbeknek. Inkább bízik, hiszen az idősebbeknek meg van a maga élettapasztalata, ami bizony életmentő lehet és most nem csak Kaint érti ez alá, mert ha korban idősebb is a körükben tartózkodó férfinál, le merné fogadni, hogy harc terén sokkal többet tapasztalt, mint a fiatal sárkány.
De éppen csak kiegyenesedett, mikor felbolydult a tábor és mellette lévőkre vetett pillantása, ha lehet nehezebbé tette számára a dolgot. Mert persze, elhatározta, hogy amíg ésszerűnek látja hallgatni fog a felnőttekre, de segíteni akart, hiszen ott volt az istennővel is beszédbe elegyedő férfi és a másik is, aki körül már nem először fordulnak meg gondolatai. Ismerősök, ha rövidke idő is szolgál csak alapul ehhez, ettől érzi csak úgy igazán, hogy ott lenne a helye. Ahogy megtett néhány lépést újra rátelepedett az a különös érzés, nem műveli a mágiát kiterjedt formában, vagy legalább is messze nem olyan formában használja ezt a láthatatlan matériát mint általában. A fura és zavaró érzetet keltő jelenségből még sem érzi ki a szándékot, pedig felfigyelt már erre a lényegtelennek tűnő apróságra, igaz csak újabban, ha nem is érti mire szolgál a kimondott varázslat, ha kellően figyel van rá esélye, hogy megsejtse milyen jellegű. ~ Ez leginkább semleges, talán megfigyelés a célja? ~ Mellmagasságig felemelt kezéről a vadkannal viaskodók irányába pillant, majd az erdőre. Messze nem gondol arra, hogy valaki esetleg az expedícióból kíván így figyelmet fordítani a tábor egészére. Inkább sejt egy settenkedő mágust a fák között, aki szándékaiban hasonlót lát, ám célja nem a megóvás, hanem a gyenge pontok felfedezése.
Feszülten lesi mg mindig a fák árnyas körvonalát, bár a fejetlenség csitulni látszott, miután már győzelmet arattak a vadkan fölött. Nem is igen reagál a mögüle érkező szavakra, egy gyorsan mozgó folt felé kapja a fejét és erőlteti meg kissé a szemét is, de nem lát többet a meglibbenő ágaknál. És újabb zaj üti fel a fejét. A lényeg viszont sokkal hamarabb leszűrhető, mint a vaddisznó esetében, a jellegzetes morgás még a tábor ebbe a szegletébe is eljut. ~ Képtelenség… vagy ..~ A lassan felhalmozódó feszültségének egy részét sikeresen öli bele abba a mozdulatba, amivel a répa megmaradt részét hajítja egyenesen a fák közé. Őt nem fogja senki sem szavakkal varázsolni látni, legalább ez is egy előny marad a számára, ahogy az is, hogy az útnak indított áramlat csak kis részét képezi mágia. Nem lesz feltűnő, de engedelmesen körbepásztázza majd a terepet, a tábort és az azt szegélyező erdő jó néhány méteres sávját. Még messze nem éri el azt a szintet, mikor kis futárára kiterjesztheti egyes érzékeit, de az alapok már a kezében vannak, így legalább annyit tudni fog, ha nem ér vissza hozzá a szellőcske az útközben begyűjtött információkkal, hogy valaki az útját állta.
- Körül nézek. – Ajkai mozdulatlanok maradnak, hangját is csak a katona és Kain hallhatta, mint tökéletes hangillúzió. ~ Remélem nem értik félre. ~ Jutott eszébe, de mivel amit megtett lépés az hozzájuk vitte közelebb, azonnal kizárta annak a lehetőségét, hogy személyesen járja körbe a terepet. Lehet túl óvatos, de valahogy a kibontakozó, a természetnek is ellent mondó helyzet erre sarkalja.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A láz - Caer csapata

*A párducok legalább olyan mértékben bolydítják fel a tábort, hogy a kalandorok nagy részének az éjszaka hátralevő óráiban ne legyen nyugodt éjszakája, legyenek bármilyen fáradtak is.
Caer egy pillanatig gondolkodik csak a mellette megjelenő surranót látva annak nevén. Az imént erősítette meg, hiszen a cseppet sem jellegtelen tagját a csapatnak már korábban emlékezetébe véste.
Lea, aki az imént még bizonyára a nagy nehezen rábízott burgonyát sütögette, most ott ugrál körülötte, hogy majd ő segít a katonának.
Miután más nem mozdul és a parancsnok önmagában nem elég a seb ellátására, így némi habozás után hagyja a lányt tevékenykedni. Valamihez ennek a népnek is értenie kell, hiszen csak fennmaradnak valahogy.*
- Hé, a vizem! Add vissza!
*És már útnak is indul a tolvaj után a tüzek fényében. A parancsnok tekintete az, amely megállítja, valamint az, hogy látja a surranót dolgozni a seben. A sérültnek szüksége is van az őt támogatókra, sok vért veszített. Kevés az esélye, hogy ő holnap folytathatja az utat.
Caer az újabb támadás hatására csak felkapja a számára túl lassan reagáló surranót és a hóna alatt elsiet vele az első katonákig.*
- Maradj itt és egy surranót sem akarok látni hősködni a csatatéren!
*Caer ennyit mond csak és Lea már csak hűlt helyét láthatja, mert rögvest útnak indul a közelebbi párduc felé, míg meg nem torpan út közben.
Valami szöget ütött a fejébe.*
- Mindenki tartsa nyitva a szemét! Támadásra számítok!
*Kiáltja el magát!
Eközben a tábor végén, Kain és Sou társaságában az őr megrendülten pillant az ifjúra. Sejtette, hogy valamiféle mágus lehet, nem csak egy egyszerű kölyök, de a hasbeszélés, amit lát tőle meglepi.
Aztán csak megjegyzi kissé talán viccesen a fiúnak véleményét a dolgokról.*
- Innen nem fogsz többet látni, fiú!
*Edward jól céloz, kilőtt nyila a levegőben száguldó párducot találja el, a két szeme között.
A lövés ereje megtöri a lendületét, és így csak mellé esik le a következő áldozatnak kiszemelt személy mellé.
Lábai még szinte ösztönből löknék újra az égbe, de csak görcsös rángásra futja erejéből. Szeméből kihúny a tűz, majd el is csendesedik, csak néhány rángással jelezve még, hogy nem teljesen szabadult meg az élettől.
A másik oldalon azonban nincs, aki célba vegye hasonló módon a párducot, legalábbis senki nem tette meg, így az állat zavartalanul találhatta meg újabb prédáját.
Egy bizonyos barbárt vett célba és ha Alvor nem reagál elég gyorsan, azok a mancsok még az ő hatalmas izmait is feltéphetik, az éles fogakkal együtt. Az ugrás már csaknem véget ért és a levegőben lévő állat dühödt pillantása a barbár harcosra vetül.
A tábor többi része sem lehet soká nyugalomban. A fákról kókuszdiók, kövek, s még sok egyéb zúdul lefelé a táborlakók fejét véve célba. Ezek közül egy éppen Dropie lába elé huppan, majd megfordulva a surranó felé mutatja arcát, mert egy arc néz vele farkasszemet. Annak a vándornak az arca, akit Dylan szeme láttára ragadtak el nem is olyan régen.
A többi darab pedig beteríti az egész tábort. Lea mellett a katonák bámulatos, de féken bírják tartani az összes rájuk bízott lovat, miközben aki a tüzek fényénél keresi a célt, nem lát mást csak mozgó, eltűnő árnyakat.
Azonban nem lehet kérdéses, hogy újabb két vándorral fogyatkozik meg a tábor létszáma. Mindkettő ugyanúgy tűnik el, ahogy az első áldozat, akinek feje most Dropie lábai előtt hever.
Többen megpróbálják célba venni nyilaikkal az árnyakat, de tudni senki nem tudhatja biztosra, hogy célba talált-e, vagy a vessző csak a leveleket hasította szét a fákon.*

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-11, 9:33 am

//Nawarra'Sou, Akahana, Gylnar Radek, Lothár von Falkenhausen, Alvor Freyr Othar, Lea Fergalas//

*A párduc elterül ahogy a nyila telibe találja. Nagyszerű. Egyel kevesebb, ... mondhatná már-már örömmel, mikor nem is olyan messze tőle, a surranó elé egy levágott fejet dobtak. Magasból, olyan magasból ami valószínűtlenné teszi, hogy ember műve legyen. Sokkal inkább a legelső kis vendégek. Azok a furcsa majomszerű lények állhatnak emögött. Mindjárt kiderül.
A lováért fütyül, amit nem kötöttek ki hála félelmet gerjesztő megjelenésének. A fekete csődör egyből fordul egyet és a fa alá üget, mint jó paripa, hogy lovasa ráugorhasson. Nyeregben már sokkal élvezetesebb. Elüget a surranó mellett, és egyenest Akahanához lovagol.*
-Ha nem csak kedved töltöd az emberek halálában, akkor vonj fel egy védőpajzsot.
*Hangosan mondta érezhetően nem tűrt halasztást a további cselekedet. Legjobb tudomása szerint, ő volt az egyetlen aki képes ezt végrehajtani. Magát most nem számíthatta be, hiszen nem tudni mit tesz a betegség, csak a legszükségesebb varázslatokat szabad megcsinálnia.
És most amúgy is egy nagyszabásúra készül.*
-Itt pillanatokon belül egy csapat hulla lesz, ha nem cselekszünk.
*Azzal elügetett. Nem tiszte megmondani egy istennek mit tegyen és mit ne, lehet nem is teheti, de az sem volt tiszte, hogy leüvöltse és elmondja neki a véleményét.
Talán mindezt a betegség hozza ki belőle. Ma valahogy nem önmaga, de tudja, ha az expedíció kudarcba fullad, az ő esélyei a nullával vállnak egyenlővé.
Előbb Gylnarék kis csapatához lovagolt, a közelben Alvort, a barbárt támadta le a párduc. Talán elbír vele, talán nem, de még ha el is bír vele, jobb ha nem egyedül folytatja.*
-Gylnar, ti menjetek a barbárnak segíteni, a kis páncélossal.
A cicus nem hal meg olyan könnyen.
*Azzal továbbhaladt a gondolataiba mélyedve. Akármennyire is szeretne meghúzódni a háttérben, Caer mintha egyszerre alkalmatlan lenne összefogni egy ilyen csapatot. Persze érthető, nem valami könnyű, egy rögtönzött szedett vetett kis banda ez, hanem azonban ezzel kell gazdálkodni.
Sebaj,-gondolta magában- úgy kell megszerveznie az ellentámadást, hogy Akahana védelme nélkül is kitartsanak. A vadkan mellé ügetett, mivel az volt a tábor vélhető közepén, és mivel az egy olyan hellyé vált így, amit könnyen megtalál a szem. Úgy szólalt meg mintha egy emelvényről beszélne, és hangja mindenhova eljutott. Természetesen varázslat állt a háttérben.*
-Ha jól tudom ez az expedíció egy különösen veszélyes feladatra lett szervezve.
Olyanok jelentkeztek akik ismerik a harcot és tudják, hogy akár meg is hallhatnak.
Akiktől nem idegen a vér látványa.
Tehát felállni és harcolni! Mindenki!-*Hangja végigdübörgött a területen, mint egy fenevadé, amelyik széttép, ha nem az ő kedve szerint jársz el.*
-A négyes csapatok védjék egymást.
Hacsak lehet mindenhova álljon íjjász is és közelharcos is.
Figyeljetek az árnyakra, és csak akkor támadjatok, ha pontos a cél! Ne pazaroljunk!
*Ezek után, a már visszaváltozott botját vetette be. A tábortűz felé bökött és egy idéző varázslatba kezdett bele. Egy elemi varázslat volt, természetesen tűz elemű. Abból a fajtából amelyiket nehéz megtanulni, de tapasztalt mágusként könnyű használni, mivel egy már meglévő forrásból meritkezik, így nem kell azzal fáradnia, hogy a tüzet is ő idézze meg, csak a lényt.
Ahogy a mondat hatása látszani kezdett, két kicsi tűzcsóva repült el a tábor két irányába meggyújtva egy-egy fát a két szélen, s ezzel több kis majmocskát megvilágítva.
Feltehetően a nyilak már záporoztak is rájuk, és Dylan szavait megfogadva nem vaktában, hanem célozva. Sokan még mindig csak álltak.
Azonban Dylan varázslata nem erre terjedt ki. Valami sokkal nagyobbat hozott létre. Egy majd 4 méter nagyságú tűzsárkányt, ami felrepülve egy bizonyos magasságig, kettévált, és mielőtt a tábor két széle felé suhant volna, magával rántva az enyészetbe azokat a majmokat amiket elért, a többit meg megvilágítva az íjjászoknak, egy kisebb tűcsóvával visszaállította a tábortűz fényét.
Dylan szilárdan fogta botot, majd Souhoz fordult a lóval.*
-Sou, a te elemeddel oda tudod irányítani a tüzet ahova kell.
Kellesz ha élni akarunk, most nincs idő különcködni.
*Nah igen, egy jó harcos, vagy is inkább egy jó vezető nem mindent maga old meg, hanem felhasználja a közelében lévők erejét is.*

_________________

"-Nah, értesz már?
-... egy génhibás elf? hehe...szólhattál volna, hogy egy fikarcnyit sem hasonlítasz az elfekre!
-Én próbáltam...-.-, de a génhibás azért kicsit lealacsonyító..."

Character theme song

Dylan

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-11, 1:46 pm

*Kain gondolataiban inkább az van benne, hogy Sou tiltakozása ellenére is a tábortűz túloldalán inkább van védve az afféle támadásoktól, mint amilyen már érhette a lovak mellett az erdő szélén.
Ott biztosan nem volt tűz, ami zavarhatta volna a látását.
Az arany sárkány éppoly csendben figyel, amikor az őr megjegyzi Sou ki nem mondott szavaira, hogy nem fog többet látni álló helyéről.
Ezzel kapcsolatban megint nincs hozzáfűzni valója neki. Ő tudja, hogy Sou nem csak a szemét tudja használni, látta már a szél használata közben, így majdnem biztos benne, hogy most is erről van szó.
Kain teljes nyugalomban lenne, ha nem kezdenének záporozni a kacatok az erdő fáiról. Nem hullanak, egyértelműen kilövik, vagy dobják őket és ez már láthatóan az egész tábor területére kiterjed.
Most Kain is megpillantja, ahogy az egyik kalandort elragadják magával a fák közül kinyúló csápok.
Hát nem próbálja megmenteni, de mindenképpen lényeges lenne, hogy távol maradjanak a fáktól.*
- Ne menjünk a fák közelébe!
*Látja, hogy másoknak is feltűnnek a dobálózó árnyak, és célba is veszik őket. Ekkor hallja meg a hangzavarban az elf hangját.
Arcára van írva a megvetés. Nem csak a küzdeni próbáló kalandorok, hanem az összes kétlábú iránt. Dylan még azt gondolja, hogy könnyebb az eleve csoportokba rendezett csürhét katonai csapattá rendezni pusztán szóval.
Látja, hogy próbálkoznak, de ebben az esetben mindenhova kellene vezéregyéniség, olyanok, akik a másik 3-4 kétlábút irányítani tudják, és a többiek esetében pedig olyanok, akik elfogadják az irányítást. Olyan kalandorokról van szó, akik megszokták, hogy a maguk urai.
Látja, hogy többen megpróbálnak engedelmeskedni neki, de Namelyr véleménye szerint édeskevés. Nem összeszokott, kiképzett harcosok, független kalandorok, akik magukat többnek hiszik a többieknél.
Eközben kezével hárítgatja a felé küldött kókuszokat, vagy elhajol a szálló kövek elől.
Azonban már neki is bosszantóak a fák közül dobálózó lények.
Ekkor indít az elf varázslatot a tűzből.
Az arany sárkány érdeklődve figyeli a történéseket és bár a tűzsárkányt ismét csak gyenge utánzatnak tartja, maga nem sárkányként akar eljárni, elvégre esze ágában sincs felfedni kilétét. Lépni is csak azért lép, mert már zavarják a lények.
Két kezét nyújtja ki azon irányokba, amelyekből a támadó kövek érkeznek, s a két nyitott tenyérből vakítóan fehér villámok csapnak elő, hogy aztán a fák között csapjanak le, szerteágazva az lombok közé.*
- Forest van weerling!
*Reméli, hogy az ott lévő, és éppen őt kiszemelő lények közül többeknek örökre elveszi a kedvét attól, hogy egy sárkányra támadjanak ilyen méltatlan módon.
A villámok dobását a közeli fák felé, ahonnan odaérhetnek a felé hajított tereptárgyak, többször is megismétli, ameddig be nem teríti az erdő ezen részét egészen. A faágak és a lombok közé becsapó fények nem csak lombokat lobbantanak lángra, de erejükkel megrázzák az erdőt, szétszaggatják a lombkoronát, is és remélhetőleg jó néhány „majmot” örökre átküldenek az örök vadászmezőkre.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-14, 9:05 am

Sou a katonára emeli tekintetét és elmosolyodik, e gesztusban nincs fölényesség, inkább gyermeki csínyeket követő görbe haloványabb mása, még ha ebben a helyzetben furán is hat. Viszont az elővigyázatosság, ami igen csak rátelepedett nem engedi meg számára, hogy pontos magyarázatot adjon, még ha az előbbihez hasonló módon, akár litániákat is megszégyenítő hosszúságban ecsetelhetné, miként is néz körül. No meg, inkább a kis kém érkezésére koncentrál. Bár sejti, hogy nem pillanatokról, inkább és sajnos percekről lesz szó. Hiába gyors, de annak a kis összesodort áramlatnak igen csak nagy az a terület, melyet Sou kijelölt számára és persze még van néhány apróság, amit kénytelen figyelembe venni és ő maga pedig addig is figyelni. Szinte már természetes az a mozdulat, ahogy figyelmét társairól és a tábor zűrzavarba süppedő részéről újra az erdőre emeli. Mondhatjuk úgy, hogy egy megérzés készteti erre és nem csak a tény, hogy már kettő –pontosabban három- éjszakai látogató is onnét érkezett. Tekintete azonban hamar magára ölti a várakozók mogorvaságát és az ő esetében még egy kis nyugtalanság is megül az íriszekben.
És lám, kaptak már égi áldásként esőt és most kapnak egy másfajtát is. Fakó humorral meg is jegyzi magának, hogy ez a Hyarmenya dzsungel vendégszeretete és egyben köszöntésként átnyújtott ajándéka, kövek és csonthéjas gyümölcsök. Az elsőket még inkább kikerüli, vagy minimális örvényt gerjesztve keze körül elüti, mert hát még sem olyan ütemben és számban potyognak, mint az eső cseppjei, de taktikáján hamar változtatásokat kell eszközölnie. Vaspor farát is megtalálja egy megtermettebb kő, aminek nyomán és érthető módon, megugrott, de a kikötött szár megállította, a zaklatottsága viszont nem múlt el. Sou mély levegőt vett, majd ki is fújta, feltartva kezét és ezzel már fel is húzta láthatatlan szélpajzsát, lova és a mögötte állók védelmére alkalmasan formálva méreteit, de csak az ő irányából. Csúnya dolog lenne, még ha akaratán kívül is kenődne fel csapattársai közül valaki a ruhát biztosan megszaggató ívre. Ugyan akadnak gyengepontjai és korábban saját bőrén tapasztalta meg, hogy nem mindig elégséges ez a fajta védekezés, de azóta fejlődött és a lepattanó dolgok ennek bizonyítékául is szolgálnak. ~ Csak ügyelnem kell rá, hogy többé-kevésbé mindenhol egyenletes legyen az áramlás. ~ Emlékeztette magát. Még egy bólintásra is futotta tőle, nyugtázva Kain szavait, noha amúgy sem állt szándékában a fák közelébe menni. Lassan viszont, a védekezésnél is többre szánta el magát. Megdöbbenésén nehezen lett úrrá, - ezért is tűnt túl távolinak a rendet megteremteni kívánó Edward hangja- de kétség sem fért hozzá, nem csak a természet elhajítható ajándékaival dobálóznak a fák között megbújó „árnyak”. ~ Az ott valakinek a … ~ Estében, de a földön pihenve sem tudta kivenni a testrész, mert, hogy az volt - ebben biztos -, pontosan melyik is. Íj híján viszont csak az állt rendelkezésére, amit az ellenfelek dobáltak, azok közül is inkább azok, amik a közepesnél kisebbek voltak. Fennakadtak a szélfalon, számuk nem rúgott sokra, de így volt biztos, hogy azt célba is tudja juttatni. A kellő lökést megkapták és még a velük érkező szél emlékeit lekövetve ugyan azon az úton haladhattak visszafelé és nagy valószínűséggel, ha azt a követ elhajító nem mozdult el, akkor el is találja. Tőle most így ennyi telik, a valóra váltott palánkok több erőt emésztenének fel és jóval bizonytalanabb is lenne, pedig a lehetőség megfordult a fejében.
De hiába a megfelelő lélekjelenlét, ha azt igen hatásosan megingatják. A közelében fellobbanó tüzek, amelyekről tisztában van, hogy jó célt szolgálnak, csak azért is előrángatják emlékeit és hiába hunyja le szorosan a szemét, hogy csak a sötétség vegye körül. Fél .. Retteg a tűztől! Általában kisebb-nagyobb sikerrel meg tud vele birkózni, most azonban ez a kisebbik alkalmak sorozatát gyarapítja, egyenlőre. Védelme el is tűnik, mintha ott sem lett volna és csupán a vak szerencse, hogy elfordítja fejét és így azon nem koppan a súlyos kő, talán lyukat ütve koponyájába. Ennek következtében legalább annyira összeszedi magát, hogy a következőknek esélye se legyen eltalálni, mert egyszerűen átrepülnek rajta és ezért is helyezkedik úgy, hogy mögötte lehetőleg ne legyen senki. A múló percek, vagy talán csak pillanatok segítenek elfogadni számára a látványt, de a szinte semmiből megjelenő Dylan és szavai a váratlannál is váratlanabbul érik. ~ Összekever egy tűzsárkánnyal. ~ És nagyon szívesen szavakba foglalná ellenkezését, de a feladat utáni szemfelnyitásra alkalmas szavak, el is űzik eme szándékát. Bólint hát, elvállalva a feladatot.
- Biztos célpontot szeretnél az íjászoknak, vagy … ? – Ennyit muszáj volt kérdeznie, noha már az ő fejében is megfogant néhány terv. – Egyszerre viszont csak egy tűzfészekkel fogok boldogulni. – Teszi azért még hozzá, hiszen tisztában van vele, hogy bár talán jelen pillanatban nem látszik rajta, de érzelmei pillanatról pillanatra formálják és a tűz látványa messze nem az, ami nyugalommal töltené meg, éppen ellenkezőleg. ~ Csak nyugalom és menni fog! ~ Magabiztos. ~ Könnyű ezt mondani! ~ Már nem annyira. ~ Tűzgömbök amúgy sem mennének és különben is… ~ Már pesszimista is, de ezzel sikerül kicsit kilavíroznia a félelem görcsös markából.
Amennyiben a Sárkányúr lelőhető célpontokat kíván, először a legközelebb lévő -vagy megjelölt- és még lángokban álló erdőrész felé fordul, lazán előrenyújtott kezekkel, amikkel simító mozdulatot tesz, hogy a lángokat az avar szintjére fojtsa azzal a szándékkal, hogy jó néhány méterrel a jelenlegi helyzetüknél beljebb terelje a lángokat. Finoman igazítva a levegő sűrűségét, hogy aztán, ha elérte a megfelelőnek ítélt távolságot lehetőleg egyszerre ugrásszerűen, egy rántással szítsa azt fel, megfelelő sebességű légáramlattal a lángokat egészen magasra juttatva. Máglya esetén hasonló módon jár el, de jobban elősegíti a tűz hőjének növekedését.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-14, 9:15 pm

Alvor az eddigi utazásnak megfelelően cselekedett, nem sokat szólt a többiekhez, habár már találkozott velük pár alakkal. Ott van például az a hajas. Valami Eduard. Nem is igazán emlékszik a nevére, de arra igen, hogy találkozott vele amikor egy igen fura csapattal ment a hegyekben. Eleinte nem is nagyon vette észre, de igazából nem is akart tudomást venni róla. El volt ő a maga kis világában, úgy ahogy Alvor is. Lovagolt - nem éppen volt a kedvére való - és menet a csapattal, hogy megkeressék a betegségnek a valódi okát, ami Menion városát sújtja.
Most azonban egy másik probléma ütötte fel a fejét: A tábort ahol letelepedtek támadás érte és elég "frusztráló" egy támadás, van miért aggódniuk. Elvileg a fákról "majmok" hajigálták a csapatot mindenféle földi jóval, vagy ami éppen a kezükben akadt. Ez mintha a kisebb gond lenen, DE: Megjelentek a párducok is, ami Alvort meglepte, habár nem szabadott volna.
Az egyik éppen felé ugrott. Még éppen idejében dobta magát hátra és a lábával a röppályáját megtudta változtatni eléggé, hogy nekirepüljön egy mögötte lévő fának. Alvor ezután már ugrott is fel, hogy Bunkóval, a "lelkének és az életének egy darabjával' elássa a baját. A párduc Lassan közelített, majd hirtelenjében ugrott egyet. Alvor félreugrott, majd egy határozott mozdulattal Bunkó végével az orrára csapott.
- VAAAARRR! - Üvöltötte, majd lecsapott. A megtántorodott párducnak a fejét vette célba, ami a találat következtében kettényílt, és csak egy agyvelős eltorzult párducfej maradt belőle.
Ezek után nem úszta meg ennyivel Alvor. Amint az első párducot megölte, jött egy másik ezúttal oldalról. Ám ehhez nem volt túl gyors. A párduc oldalból elkapta és rávetette magát. Alvornak Bunkót kellett használnia, hogy a párduc ne vesse teljesen rámagát. A földre dőltek, majd Alvor félrelökte Bunkó segítségével. Lassú volt. A párduc amint magához tért egy csapással megkarmolta Alvornak a bal vállát.
- ÁRRR! - Alvor felüvöltött és dühös hangjától az ég beleremegett. A bal vállából dőlni kezdett a vér, és a mozgatása fájdalmas volt. De ez nem állította meg.
Az üvöltés után, mivel a párduc közel volt, a jobb lábával arcon rúgta a párducot majd Bunkóval feldöntötte. A kétkezes fegyverével lecsapott, de ismételten lassú volt. A párduc kitért a támadás elől, így a fejsze a földbe fúródott. Hátrált egy kicsit, majd ismét nekiugrott Alvornak. Ezúttal Alvor félrelökte Bunkóval majd amíg a párduc magához tért, addig egy hatalmasat vágott a párduc mellkasára, ezzel halálos sebet ejtve rajta. Alvor utolsó ütését csak ezután vitte végre.
- VÁRRR! - Jobb karjával jobbra lendítette meg a kétkezes fegyvert ami egyenest a párduc fejét érte és véres masszává alakította át. Bal válla sajgott, véres volt a harcoktól és kismértékben aggódott a vérveszteség miatt is. Ennek ellenére ismételten harcba vetette magát.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-15, 8:42 pm

*Még mindig a társamra vártam, hogy felkészüljön, közben hozzám szól. - Te menj és segíts a többieknek, én itt maradok, és szemmel tartom ezt az oldalt. Nem kellene kétszer ugyanabba a hibába esnünk. - Ha szükség lenne még emberre, itt megtalálsz.
-Rendben akkor én oda megyek segíteni.- Éppen indulnák amikor Dylan hirtelen meg jelen és parancsba adja, hogy segítsünk a barbárnak. ~Mióta oszt parancsokat ő, de most inkább nem ellenkezek vele ilyen helyzetben~ Gondoltam magamban, majd oda fordulok Gylnarhoz.
-Hallottad őt Gylnar menjünk segíteni a barbárnak- Mondtam gyorsan és elindultam arra felé amerre a barbár volt. Elég nehéz haladni a sok ember közt, de nem csak ezzel van gond hanem a fákról még valamilyen majmok dobálóznak minden félével. Az egyik majd nem eltalál sikeresen elugrók a kődarab elől. ~Akkor jól láttam korábban, hogy van valami a fákon, ez túl gyanús, hogy véletlen legyen.~ Gondoltam menet közben a kardomat és a buzogányt erősen szorítottam.
Végre sikerült eljutnom a barbárhoz, de ahogy látom nincs szüksége már segítségre, de azért még felkészülők újabb támadásra és körbe is nézek a terepen hátha kiszúrok valamit közeledni. Egy újabb kődarab repül felém gyorsan el hajolók kő elől, majd arrébb mozdultam és felfelé figyelek. ~Nem jó dolog most egy helyben állni ezek miatt a majmok miatt.~ gondoltam magamban.*

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-16, 11:09 pm

Egy pár szemhéj lassú mozgással kezd el felhúzódni. Lehetőséget biztosítva tulajdonosa számára, hogy megfejthesse az éjszaka azon rejtélyét, miért kell ekkora hangzavart csapni. Ugyanis egyáltalán nem bizonyul csendesnek ez az éjszaka, ha még egy mélyen alvó surranót is képes felébreszteni. Igen, Dropie egészen idáig az igazak álmát aludta, mióta annak az undok katonának a parancsnoka elhatározta, hogy itt táboroznak le. A kis surranónak sem kellett több, hogy amint leheveredett szinte azonnal álomba is merüljön, hiszen a bosszantó felügyelőjének köszönhetően az egész nap folyamán a világ legfárasztóbb dolgára volt kárhoztatva. A semmittevésre. Ráadásul a kényszerű semmittevés egy surranó számára nem csupán fárasztó, hanem ráadásul még egy kínzással is felér. Nem csoda hát, hogy az álmok nyújtotta szabadság, oly csábítónak bizonyult számára. Most mégis megzavarták ebben.
Szemei még némileg homályosak, s a kialakuló rohangálást sem érti igazán. Csupán áll egyhelyben, s közben hol jobbra, hol ballra fordul, hogy összeszedje a szükséges információt, de hiába. Senki sem akarja felvilágosítani a kis surranót. Ő pedig csupán a szabályos mintát követő fejetlenséget látja. Még nem is sikerül teljesen magához térnie, mikor egy szőrös ovális valami találkozik a talajjal, közvetlen az orra előtt. A surranó szemei azonnal kikerekednek, miközben az ezzel járó csillogás is megjelenik benne az ismeretlen tárgy nyomán. A csillogás azonban igen hamar eltűnik szemeiből, amint a tárgy befejezi mozgását, hogy optimálisan helyzetben nyugodjon meg a földön.
Dropie ismét körbenéz, amint felismeri az eddig számára ismeretlennek vélt tárgyat.
- Hahóó!! Hééé !!! – kiabálja minden irányba – Azért ennyire nem kell rohanni!! -Hiába a kiabálás továbbra sem fordítanak különösebb figyelmet a surranóra. – Hééé!! Valaki elhagyott valamit!! – Ezt a mondatot is ritkán lehet egy surranó szájából hallani, még ha némi kuncogás is párosul mellé, amint tudatosul benne, hogy tulajdonosának már valószínűleg nem fog kelleni. Ennek ellenére kezében már ott pihen hoopakja, hiszen a kis móka ellenére épp elég idő telt el, hogy felfogja, mi is történt, számára, oly rövidnek tűnő pihenője alatt.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-17, 4:17 pm

Láttam, amint a nyilam telibe találja a vadkant, aki azonnal kezdett meginogni, végül pedig összerogyott. Igen, ezek szerint nem volt elég ügyes a többi íjász és csak utólag találták telibe az állatot. Ez valamennyire megnyugtatott, tudtam, hogy halnia kell, már nem lett volna értelme kiterelni őt a táborból, de ez nem jelenti azt, hogy nagy örömmel végeztem ki. A vadászat az vadászat, de ő nem érdemelte meg a halálát, ahhoz túlságosan is masszív és fiatal volt. Ha rajtam múlik, vagy a gyengék, vagy az idősek lesznek az áldozatok, de nem én döntöttem, így persze csak azt tehettem, amit meg is tettem. A többi már nem rajtam múlik, de az biztos, hogy nekem semmi kedvem nincs megvárni, a továbbiakban mit kezdenek az állattal. Pontosabban a testével, nekem mélyen elég az is, ha sikerül őt hatástalanítani, azt már nem várnám meg, mikor megpróbálják levonszolni, hogy ne okozzon akadályt a többieknek. De még így is elkövettem azt a hibát, hogy körülnéztem. Utólag jöttem rá, hogy ezt nem kellett volna megtennem, hiszen a malacka ugyan nem volt egy szelíd virágszál. Bármennyire is igyekeztem megakadályozni, hogy ártson bárkinek is, sikeresen elérte az egyik kalandort, akinek azonnal dőlni kezdett a vér a lábából. Nos, a vörös nedű soha nem volt a kedvencem, mindig is zavart a jelenléte, most pedig még ki sem tudtam zárni a tudatomból, mert a férfi hangja adott hozzá egy adagot. Nem ezzel a sebbel volt konkrétan bajom, inkább a tudattal, hogy ami a földet áztatja, az egy érző lény vére, aki csúnyán megsérült és bele is halhat. Nem tudom mi benne a tragikus, istenként a halál nem idegen a számomra, de a szenvedés, a súlyos sebek jelenlététől mindig is irtóztam. Féltem tőle, utáltam, jobban, mint bármi mást a világon. Elmémben volt a hiba, ez egy régi emlékből fakadt, amelyet fogalmam sincs, mikor szedtem össze. De mindig felbukkant, rémálmok és képek formájában, irtóztam tőle, de nem tudtam magamból kiűzni ezt. Egy férfi állt felettem, mindig férfi volt, de az arcát soha nem láttam, a haja színe pedig változott. De biztos, hogy testes volt, és a kezén ott volt egy sebhely, amelynek olyan alakja volt, mint a napnak. Azt figyeltem, csak arra tudtam figyelni, a késre nem, amit tartott. Csak az utolsó pillanatban láttam meg a pengét a szemem előtt, már lesújtott. A sikolyomra nem emlékszem, talán nem is próbálkoztam vele, csak a kezet láttam, amely a látóterembe kerül, a hosszú, fekete körmöket, amelyek a férfi gyomrának intéznek támadást. Lemerevedett a férfi, érezte a sebet és hamarosan rám kezdett ömleni a vére. Végig futott a kezemen, a mellkasomon, még a hajamra is jutott, a látásom bevörösödött tőle. De még láttam, nem takart mindent el, ott feküdtem előtte és néztem, ahogy haldoklik, a seb áttaszítja a halálba. A véres kéz pedig eltűnik, a helyére csak egy lyuk került. Egy tátongó seb, amely megbűvölt, vonzotta a pillantásomat. Akkor nem sírtam, nem mozdultam, nem is fogtam fel, mit látok, de amint felemeltek, anyámhoz kerültem, már rázott a hideg, remegtem.
- A francba... - suttogtam megbűvölten, a sebet figyelve a férfi lábán, amelyet kezdtek átkötni. De már régen nem azt láttam, az emlékeim suhantak át rajtam, a szemem pedig elhomályosodott. A levegőt is nehezen szedtem, az arcomból minden vér kifutott, alig tudtam elérni, hogy a lovon maradjak. A hátamon végig csorgott a veríték, de nem voltam képes elvonatkoztatni a képektől. Gyengeség vagy nem, ha látok valakit szenvedni, a vére folyik, akkor előkerül a múlt és magával visz. Remegtem kicsit, zaklatott voltam, és hiába akartam csak a légzésemre figyelni, kapkodóvá vált még az is. Akaratlanul is elmerültem az emlékeimben és nem érzékeltem a külvilágot. Pontosabban addig nem, amíg erőszakkal kirántottak onnan. Nem tudom, Dylan mit gondolt, de nekem támadt, és bármennyire is gyűlöltem őt, most hálás voltam érte, hogy megtette. A követeléseiért kevésbé, még mindig homályos volt a külvilág.
- Idő kell hozzá, és csak egyszer állítható fel, amit én alkotok. Ha valaki kikerül alóla, nem térhet vissza. Három percig legalább nem lesz kész és közben nem folyhat vér a közelemben... - suttogtam, miközben megint összerándultam, majd inkább a lóra dőlve elmentem onnan. Kell egy hely, ahol nem feltűnő a jelenlétem. A sárkányok közelébe húzódtam meg, remélve, hogy ott nem lesz nagyobb vérengzés, majd Lilithről leszállva, de még mindig kicsit szédülve a fűre ültem. A föld alattam volt, nem az elemem, de az erdő nekem mindig segített, hogy megtaláljam az erőm forrását. Most a szálakat kerestem, amelyek mindenkihez hozzá kötődtek, hogy őket vigyázzák. A kezembe összpontosítottam a végüket, miközben az egy gömbbé alakult, amelyen belül egy fonállá váltak. A mágia szele a hajamba kapott, miközben minden egyes szálon átsuhant egy apró áramütés, amely belőlem indult, a végén lévőt érintette és mikor visszatért, hozott belőle is valamit. Nem sokat, csak egy apró benyomást, ami bizonyította, hogy él, hiszen a holtakkal már felesleges foglalkozni. Mikor mind elém került, egy kavargó képvetítés lett, egyszer az óceánt láttam, másszor valakit egy masszív trónon, erdőket, a levegőt, egy nő arcát, valamit, ami fontos volt nekik, jellemezte őket. Nem tudom, mit éreztek belőle, de valószínűleg nem sokat, csak az utolsó képet, amely az enyém volt. A telihold képe, amely fehéres ezüstösen dereng, majd a kép lassan elfordult lehunyt pilláim alatt, apró burokká vált, amely a többieket figyelő erőből alakult ki, körülöttem kezdett terjengeni, hogy mindenkit bevonzzon a hatása alá, aki csak válaszolt a hívásra. Közelebb vonta őket egymáshoz, miközben terjengett, hogy elég nagy legyen számukra. Olyan volt, mint egy tükör, kívülről mindent eltaszított, éreztem, hogy bele ütköznek dolgok, akiket viszont magába vont, azok még tudtak kifelé támadni. Egyoldalú, be semmi nem jutott, amiről nem tudtam, ki viszont minden mehetett. Ez volt a csapdája, ha valakit nem sikerül alá vonni, elveszik...

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-17, 4:59 pm

//Mese - A láz, Caer csapata//

* Néhány röpke pillanat telik el csipán, mikor egy ismerős alak jelenik meg mellettünk lován ülve.*
- Gylnar, ti menjetek a barbárnak segíteni, a kis páncélossal.
A cicus nem hal meg olyan könnyen.
* Egy apró mosoly jelenik meg arcomon, amint Lothár felé nézek a neki szánt titulus után.
Mire azonban visszafordulok, Edward már tovább is indult.*
~ Cicua … Milyen cicus? Ami még fontosabb, merre a barbár?
* Igen lényeges kérdés merül fel bennem, ám ezzel egyidőben jön a válasz is magától. *
~ Csak a közelebbi sikoly felé lehet.
- Hallottad őt Gylnar, menjünk segíteni a barbárnak.
* Ezzel ő már el is indul, abba az irányba, ahol én is sejtem a barbárt. Végig se gondolva, mit mondtam neki az imént. *
~ Talán nekem is mennem kellene. Edward nem véletlen nekem szólt. Sokkal közelebb is talált volna segítséget a barbárnak.
* Ezzel én is Lothár után eredek, mikor egyszer csak hírtelen fájdalom nyilall a vállamba. Az egyik fáról ledobott kőnek sikerült eltalálnia. Ezek után haladás közben már nem hagyhattuk figyelmen kívül a fákról érkező kisebb nagyobb köveket sem. Lothárral szemben nekem annyival bizonyul könnyebbnek a barbár felé tartó út, hogy Lothár az, aki az utat töri számunkra, így én több figyelmet fordíthatok az érkező kövekre. Akad is köztük olyan, ami minket vesz célba, de szinte mind elől sikerül kitérnünk, de még így is egyszer szükséges volt kardom lapját használni, hogy elkerüljek egy újabb fájdalmas találkozást egy kővel.
Végül csak megérkezünk a barbárhoz, aki a jelek szerint már végzett a megtermett párduccal.*
~ Még egy állat …
* Tudatosul bennem a helyzet. *
- Jól vagy?
* Egy újabb kő elől kell elhajolnom. *
- Nem néz ki jól.
* Oda se nézek, miközben mondom. Jobban leköti a fegyelem a fák körül érkező kövek, de még emlékszem rá, mit láttam mikor megérkeztünk.*
~ Talán ott is valamiféle állatok lennének? … Talán majmok? … Már meg sem lepődnék rajta.
* Gondolkodás közben sikeresen elnézem az egyik követ, így amíg egy másik elől lépek arrébb, sikeresen útjába állok egy másiknak.
Ismerős fájdalom hasít combomba. Szemeim összehúzódnak a váratlan fájdalom hatására. Kicsit meg is rogyok, de most nem engedhetem el magam, hacsak nem akarok még többet kapni.
Némi irigységgel nézek Lothár felé, amikor hallani vélek a páncéljáról lepattanó kövek hangját. *
~ Mégis csak hasznos.
* Mosolyodok el, miközben eszembe jut, hogy sose vágytam ilyen páncélra. Jobban szeretem a könnyed szabad mozgást, most mégsem zavarna, ha egy ilyen lenne rajtam is.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A láz - Caer csapata//

*Úgy tűnik, a párducok és a fák lényeinek támadása kellően összezavarta a tábort. Caer és
Edward személyében két vezéregyéniség is áll már, míg egyik igyekszik áttekinteni a terepet és odabent tevékenykedik, addig a másik hangos szónoklatot tart, de ez az expedíció nem jól képzett és csapatmunkához szokott harcosokból áll. A többsége olyan vándor, aki a pénzért jelentkezett, mindenféle fennkölt cél nélkül, s a saját bőrét még a darnánál is többre becsüli így első sorban saját elképzelései szerint igyekszik megvédeni azt.
Alvor a támadó párducokkal sikeresen elbánik, de komoly sérüléseket szerez. A bal vállán keletkezett sebből továbbra is folyik a vér és a fájdalom és a sérülés komolyan lassítja ezt a karját a harcosnak.
Több „lövedék” is száll felé a fák irányából, hiszen korábbi harca feltűnővé tette a tábor belsejében.
Dropie meglehetősen jó alvókával rendelkezik, ugyanis az eddig történteket szundikálás közben vészelte át. Most a hozzá érkezett ajándékcsomagot kissé talán viccesen felfogva lép be a többiek közé.
Hangoskodásának hála többen is felfigyelnek rá a táborban. Őt is megtalálja még néhány kő, amit csak az istenek tudják, honnan szereztek a fák lényei ilyen nagy mennyiségben.
Az Edward utasítására odaérkező két harcos, a több találatot is kapó Gylnar és a páncélján koppanó kókuszdióknak és köveknek fittyet hányó Lothár már csak megtekinteni tudja a barbár két áldozatát és a hatalmas férfi sebeit.
Az Edward által gyújtott fákra valóban nyilak zápora zúdult, de a négylábú lények érezve, hogy baj van, éppoly gyorsan tűntek el a megvilágított területről, ahogy korábban, amikor a hadúr szeme láttára ragadták el azóta már fej nélküli áldozatukat.
Az általa megidézett két tűzsárkány néhány majmot valóban elhamvaszt a fákon, a fákat pedig lángra lobbantja, miközben a tábor két oldalán repül.
A lények többsége azonban hála gyorsaságának és az erdő talán minden lénynél mélyebb ismeretének, időben kerüli ki az izzó halált.
Hasonlóképpen jár Kain is, aki villámokat ereszt a fák közé, s két majmot ő is leszed velük, de a többinek van esélye elillanni.
Edward varázslata kellően látványos és bár a tűzhöz a tábortűz erejét használta fel, a lények megidézéséhez és irányításához már a sajátjából merített. Ez pedig egyben azt jelenti, hogy az igénybevétel nem csak varázserejét gyengíti, hanem szervezetét is, így állapotának romlása minden varázslat használatával tovább gyorsul. A láz lassan egyre erősebbé válik testében.
Sou varázslata, amellyel Edward tüzét igyekszik kihasználni, a már lángoló fa mellett szintén több fát borít lángba és az égig csapó lángnyelvek megvilágítanak újabb lényeket, akik közül az íjászok még hármat sikeresen le tudnak lőni, de társaik megragadva az eddig elhullottakat, kivéve a hadúr sárkányai által elhamvasztottakat, mindet magukkal viszik az erdő sötétjébe.
Bátor legyen az, aki követni akarja őket.
Edward parancsára Akahana pajzsot igyekszik a tábor köré vonni, ami sikerül is. Az istennő pajzsa a maradék támadó majom kedvét is elveszi, hiszen dobásaik rendre lepattannak a számukra láthatatlan pajzsról.
Persze jó kérdés, hogy az istenek mit fognak szólni legifjabbjuk eljárásához.
A pajzson csak a két sárkány, valamint a két tűzsárkány marad kívül, talán az istennő koncentrációjában esett hiba, a két igazi sárkány esetében talán épp sárkány mivoltuk miatt. Ők, amíg a pajzs áll, nem léphetnek be vissza a tábor területére. Persze katona társuk épp ellenkezőleg, bent maradt a pajzson belül.
Caer végignézi az eseményeket. Leához szól.*
- Lásd el a barbár sebeit, és járd körbe a tábort, hogy a többi sérült is minél hamarabb hadra fogható legyen!
*Ezzel se szó, se beszéd, tovább áll.
Végigjárja a tábort. Látja a pajzsot és azt is, hogy megszűnt a támadás az expedíció ellen.
Minden csapathoz odamegy és ahol nem sikerült a négyes csapatok létrehozása, ott ő maga rendel oda még kalandort, vagy pedig máshova, onnan, ahol többen vannak a kelleténél.
Nem ismer ellenszegülést. Nem volt elég idő a tábort rendbe szedni és a hadúrral ellentétben neki nem áll mágia a rendelkezésére. Most viszont feltett szándéka legalább az őrséget felállítani. Örömmel hivatkozik az eddigi támadásokra érvként, hogy miért is fontos betartani utasításait.
Amikor Dropiehoz ér, a levágott fejet egy zsákba rejti, végignéz a surranón, majd szó nélkül tovább áll.*
- Térjetek vissza a posztotokra!
*Utasítja Gylnart és Lothárt, de elismeréssel biccent feléjük, akárcsak a barbár felé.
Akahanához érve, őt is megszólítja.*
- Van egy olyan érzésem, hogy te vetted körbe a tábort védelemmel. Jó szolgálatot tettél nekünk, és én értékelem a jó szövetségeseket.
*Meghajtva fejét tovább áll. Az istennőt nem küldi sehová. Edwarddal is találkozik, vele azonban közel sem olyan barátságos hangja, mint az istennővel volt.*
- Minden mágus jól jön az expedícióban, szép munka volt. Foglald el te is őrhelyed és kezdj valamit a tüzes fenevadjaiddal!
*A tábort több helyről még mindig lángoló fák veszik körül, amit ezúttal Caer nem bán. A pajzs minden bizonnyal a tűzvésznek is ellenáll majd, és a fények már a tábortüzeknél is nagyobb világosságot csinálnak, ahogy a lángok egyre több fába kapnak bele a dzsungelben.*

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-18, 10:25 am

//Sou, Caer//

*Akahana válasza kedvező volt, de mivel túl sok és talán elérhetetlen feltételekhez köti, amíg nem csinálja meg, nem számíthat rá. Hála az isteneknek azonban mégis sikerül felvonni a pajzsot.
Soura nagyon figyel, mikor válaszol neki, bólint egyet.*
-A tűz a leghatásosabb, igyekezz körbevenni vele a tábort.
*Mondta megszokott mély, parancsoló hangján.
Ezek után minden felgyorsulni látszott. Őt is elérték a kövek, de lepattantak az állandóan használt rétegpajzsán. Beljebb vonult a lovával és újabb célpontokat keresett a sárkányainak. Az egyiket rá is uszította azokra a kis majmokra amik az elejtett hármat igyekeztek elvinni, de ezentúl úgy, hogy a sárkány szemével lásson.
Sárga szemei üvegessé váltak, és ideiglenesen meg sem szólítható.
Érdekes látvány volt, hogy az erdőlakók magukkal vitték az elejtett egyedeket, így megpróbáta addig követni őket amíg lehet... persze ez azt jelenti, hogy az egyik sárkányt erre áldozza fel. Remélhetőleg meg tudnak valami fontosat belőle. Ha mást nem, hát legalább azt, hogy irányítják-e a kis dögöket vagy sem.
Majd megszakadt a kapcsolat és jól látható fénnyel enyészett el a sárkány ott ahol megszakította vele a kapcsolatot a hadúr.
Ekkor érkezett meg Caer. Dylanen hamiskás mosoly fut végig.*
~Megpróbál visszaszorítani a csöndes vándor szerepébe. Tipikus.
*A sárkányokra nem reagál semmit, főleg, hogy már csak egy van, de mindenképp fel fogja hívni a figyelmét valami fontosra.
Először is.*
-Ketten a pajzson kívül maradtak.
*Úgy közölte, hogy érződött a hangján, hogy csak megemlítés szintjén volt, kimenni nem fog, de kíváncsi rá, hogy a parancsnok mennyire tartja számon a csapatát, majd kis szünetet hagyva egy jótanács.*
-Ha az expedíció emberei nem jönnek rá, hogy csapat-munkában van csak esélyük életben maradni, maga kudarcot vall.
Remélem érti.
*Rámereszti halott sárga szemeit, majd arrébb üget.
Egy magasabb fát talált meg, ahonnan a kis csapat és Souék is jól kivehetőek, de ami a legfontosabb, hogy ő nem.
Leszáll a lóról és szinte remegve kezdi el lecsatolni róla a kis batyut amit még sötétedéskor szedett össze a gyalogos úthoz, és ahol a gyógyszerek találhatóak.
Kiveszi az üveget, és meghúzza, majd egy kis vízzel pár szem lázcsillapítót szed be.
Émelygett és szédült is, valószínű, hogy a varázslat miatt, de ennek ellenére nem iktatja ki a másik sárkányt, az még jól jöhet.*

_________________

"-Nah, értesz már?
-... egy génhibás elf? hehe...szólhattál volna, hogy egy fikarcnyit sem hasonlítasz az elfekre!
-Én próbáltam...-.-, de a génhibás azért kicsit lealacsonyító..."

Character theme song

Dylan

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-18, 9:49 pm

//Sou//

*Kain egy pillanatig néz megrökönyödve a mellette lévő Soura, amikor az beszélni kezd. Nem kell neki zseninek lennie ahhoz, hogy rájöjjön, nem neki szólnak a szavak, sokkal inkább a tűzsárkányokat létrehozó elfnek.
Az arany sárkánynak esze ágában sincs közbelépni. Emlékszik még némi ódzkodásra a gyöngysárkány szemeiben a tűztől, korábbi időkből, amikor még közöse vadásztak az erdőkben.
Úgy gondolja, hogy barátjának csak jót tesz, ha használja ezt az elemet, könnyebb legyőzni általa a tűziszonyát.
Ő elegendőnek találja a kiengedett villámokat, esze ágában nincs több erőt bevetni.
A repülő tárgyak zápora megszűnni látszik, így visszatér a kényelmes passzivitáshoz.
Inkább Sou tevékenységében gyönyörködik, bár arcán látható jele nincs ennek, csak ébenfekete szemei mutatják, hogy tetszik neki, amit az ifjú művel.
A hirtelen energiakisülés, amit az imént végzett felpezsdítette a vérét és a sötét ruha alatt a szív valamivel élénkebben ver, a sárkány orrlyukai kitágulnak, ahogy a tűz és az égő hús szagát beszívja. Nincs kedve harcolni, de a levegőben lévő izgalom, az a fajta elektromos feszültség, amit a veszély érzete kelt, még mindig felébreszti benne a sárkányt.
Fekete haját hátraveti, arcát az égnek emeli és élvezi, ahogy a feltámadó szél a pernyét az arcárba sodorja.
Tudja, hogy nincs veszélyben. A jelen pillanatban nincs olyan erő, amely ártani tudna és akarna is neki a közelben.
Érezné, ha veszély fenyegetné.
Talán túlságosan is elengedi magát, lemond egy pillanatra örökös óvatosságáról, paranoiájáról, hiszen tényleg nincs ősi sárkány a közelben, s másik sárkány is csak egy. A készülő pajzs azonban elkerüli figyelmét és túl későn eszmél, hogy reagálni tudjon rá.
A mező, mely kívül rekeszti a tábor nagy részén őket, már áll, amikor észleli a felszabaduló mágiát. Fekete bőrkabátja nagy lendülettel úszik a levegőben, ahogy megfordul a tábor belseje felé és egy nagy lépéssel közelebb is lép.
Okosan kezét tartja előre és jól is teszi, mert a taszító érzés így is visszább löki, ahogy találkozik tenyere a pajzzsal. Egy pillanatra még látni is véli, ahogy a hullámok körkörösen futnak a tükörfelület vonalán, majd elenyésznek rajta.*
- Kívül rekedtünk, Sou.
*Fordul hideg hangon megszólalva Souhoz. Őt kevéssé zavarja, hogy a pajzs rossz oldalán van. Az sem, hogy a katona, őrtársuk viszont a túloldalon.
Hogy a gyöngysárkány is értse, ha esetleg ő nem érzékelné, miről is beszél, lehajol és belemarkol az esőerdő humuszába, hogy aztán karját meglendítve a pajzsra engedje annak tartalmát. A humusz is ugyanúgy pattan vissza a felületről, ahogy a kövek, vagy épp az imént az arany sárkány.
Kain ismét Soura emeli sötét tekintetét. Komolynak tűnik, de semmiképpen nem érzi rosszabbnak a helyzetet idekint, mint amilyen odabent lehetne. Persze van benne kockázat, hiszen a pajzs védené mindentől őket, de két sárkánnyal nem olyan könnyű elbánni.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-20, 9:16 pm

A pajzs ugyan hatásos volt, de nagyon lassan kellett felvonnom, hiszen egyre inkább támadták, ami nem segített a koncentrálásban. Egyenlőre minden egyes centijét éreztem, olyan volt, mintha az aurám lenne, jó ideig eltartott, mire megszoktam a folyamatos támadásokat és mindegyiket képes is voltam elviselni. Azt egyenlőre nem tudtam, mivel támadtak rá, csak arra koncentráltam, hogy minél jobban működjön a felállított része, mert már komolyan kezdtem kifogyni az ötletekből. A legtöbb isten ugyan nem tudta, hogy itt vagyok, de ettől még elmondható, hogy azért ha ők tennék, egy ideje már feltűnt volna nekik az erő. Ez van, ha közéjük tartozol, megérzed előbb-utóbb, ha valaki más használja az erejét. Nálam ez inkább utóbb szokott bekövetkezni, ami azt illeti, hiszen nem vagyok hozzászokva az istenekhez. Aki majdnem minden napját köztük tölti, sokkal könnyebben felismeri a rájuk jellemző viselkedési formákat, de ez a fajta bizony nem én vagyok. Így csak reménykedni tudtam benne, hogy nem estem bele megint valamelyik vicces kedvű lény játékába, mert a legutóbb, amikor ez megtörtént, bizony eléggé felhúztam magamat Haleran viccein. Vagyis, neki az poén volt, nekem nem, és még mindig nem értem, mi a fenét lehet abban élvezni, ha valaki egy egész temetőnyi halottat szabadít rá egy nagy csomó élőre. Én piszkosul nem élveztem a dolgot, és ennek hangot is adtam, méghozzá olyat, amelyet azóta is témának tartanak. Na, lehet, meg kell majd ismételnem.
Hirtelen a pajzs már majdnem készen volt, az utolsó pár embernél tartottam, amikor hirtelen neki ütődött valami, ami még a szokásosnál is erősebb volt, és bár lepergett róla, kénytelen voltam odanézni. Valami kerek, barna és fekete volt, amikor pedig földet ért, kék, homályos szemekkel bámult rám. A sikoly a torkomra forrt, hirtelen mintha minden megfordult volna, nekem a világ kiugrott sarkaiból és csak nézni tudtam, amint elszabadul az energia. Aztán hirtelen észbe kaptam, bár nem saját döntésből, a lovam bökött meg, mire gyorsan, minden elővigyázat nélkül zártam a pajzsot. Most már mindenki, aki alá került, hirtelen mintha fellégzett volna, hiszen a pajzs kivont belőlük egy nagyon kis erőt, amelyet mindenki más védelmére is fordított. Nem csak az én erőm került bele, hanem egy kevés mindenki máséból is. De azzal, hogy készen lett, mintha elvágtak volna pár fonalat, ami azt jelenti, a fej kizökkentett annyira, hogy idő előtt zártam a pajzsot.
- Ez nem igaz! - suttogtam, miközben körülnéztem, hogy láthassam, mégis ki maradt kinn. Igazság szerint pont a két sárkány, akikkel még ki is jöttem. Remek, ez hiányzott már csak nekem. Nee, pont ők azok, akiknek a legtöbb hasznuk lenne itt, hiszen kifelé lehet támadni. Hogy lehettem ilyen ügyetlen? Végül egy nagy levegőt vettem, és elindultam az érintettek felé, de még fél útig sem jutottam, amikor Caer elém került. Elég morcos képet vágott, és nagyjából annyira mosolygott, mintha a fogát húznák. Nos, bármit is akar, biztos, hogy nem fog neki örülni. Végül kimondta, hogy köszöni, amit tettem, mire szép nagy szemeket meresztettem rá, mintha elsőre nem érteném, mit akar. De értettem és csak hallgattam a fogadkozását, végül, miután be is fejezte, csak kicsit meghajtottam a fejem köszönet képpen. Erre mást nem tudtam reagálni. Megvártam, amíg elmegy, majd egyszerűen a pajzs oldalához mentem, ahol Kain az erejét próbálgatta. Nem volt szép dolog kizárnom őket, de nem is direkt tettem meg.
- Sajnálom, túl korán zártam az energiát. Nem vettem észre, hogy még nem teljes... - néztem a sárkány szemébe, majd idegesen oldalra fordultam, de bár ne tettem volna. A fej, ami engem megzavart még korábban, ott volt nem messze Kaintól, a pajzson kívül és vádlón meredt rám. Alig tudtam tőle elszakítani a pillantásomat, hirtelen megint nagyon rosszul lettem. Ennek puszta kézzel szakíthatták le a fejét....

//kövi részt tuti ki kell hagynom, nektek jó játékot!//

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-21, 6:48 pm

//Akahana és Kain//
~ Én ezzel határozottan vitatkoznék. ~ Ágált Dylan szavai ellen, bár csak szigorúan magában szüttyögve, noha a megdöbbenés teljes életnagyságban kiült az arcára a következők hallatán. ~ Tűzgyűrű? ~ De nem ellenkezett, annak nem most jött el az ideje, vagy ha az ideje kérdés még megoldható lenne, mert miért is ne. A helyzet azonban messze nem teszi alkalmassá. Összefügg, de ez meg csupán részlet kérdése. Sou viszont legalább már abban biztos, hogyha sérelmét félre is tette az erdei eset véget, határozottan érzi, hogy a jelenlegi felkérést szóvá fogja még tenni és nem is akárhogy. Mondhatjuk, hogy önmagához képest is hevesen, hogyha legközelebb –mindent megtesz majd azért, hogy legyen-, mikor az elffel útjaik újra közösek lesznek és éppen tüzeskedni támad kedve a Hadúrnak, akkor szerezzen be magának egy tűzsárkányt. Két nyomós érvet is tud ennek érdekében felállítani, amik most lehetséges veszélyforrásként táncolnak előtte. Egy, ő nem a tűzet, hanem a körülötte lévő levegőt manipulálja, így terelve a lángokat, ez esetben Edward kérésének megfelelően lassan, félkör alakban és ezért kellő koncentrációra van hozzá szüksége, hogy megfoghassa azokat a kóbor szikrákat, amik a tábor felé kúsznának. Kettő, ha ez nem lenne elég, arra is figyelmet kell fordítania, hogy a lángok ne emésszenek fel a kelleténél többet az élethez szükséges levegőből, a körön belülről. Nagy áldozat lenne a látásért cserébe szép lassan megfulladni. A meleg meg … ez lenne az üröm az örömben, vagy valami hasonló.
Ezért is nem igyekszik létrehozni a teljes kört, sőt, ahogy a kövek száma meglehetősen apadni kezd, a jelenlegi tempón is lassít. ~ Vajon.. Csak nem valami ..? ~ Hézagosak gondolati szavai, de hát csak negyed érzékkel koncentrált a háta mögötti, biztonságosnak ítélt területre. Hogy esetleg valaki nagyszabásúan gondolkozott és egy kielégítő védelmet adó pajzsot fabrikál, először meg sem fordul a fejében. Végül lehetőségként megmaradt elméje mezsgyéjén a gondolat. Ami mintha csak a lehetőségre várt volna, szeme egyik sarkából a lendületes mozdulatot látta, amit Kain tett, de nem fordított felé fejét és ezért is volt alkalma valami rianásfélét megpillantani a másik oldalról. Ami viszont akaratlan is vonzotta tekintetét, de nem látott többet a jelenségből és lassan abban is kételkedni kezdett, amit látott vagy éppen hogy nem? Ezt a parányi kis őrlődést Kain számolta fel nem csak szavaival, hanem demonstrációjával is. Bólintással jelzi, megértette.
A zöld szemek a visszaverődő szemeket lesték, egyszerre találta örvendetes hírnek a pajzs jelenlétét és lehangolónak. Ha fel is hagyhatott volna a tűz kordában tartásával, kettőjük érdeke azt diktálta, hogy ezt még se tegye meg. Arra ugyan is nincs garancia, hogy a tűz szépen fogja magát és nem kapva megfelelő táplálást a zsenge növényzeten sisteregve kialszik, hiszen van falnivaló bőven az erdőben és a tisztáson is. Ezért tartja Sou valószínűbbnek, hogy mohón habzsolva öntenék el a lángok a pajzs környékét és az lehet, hogy a lángoktól megvédené az embereket, de oxigént biztos nem termelne a bent lévő fogyasztók kedvéért. Kezével tett egy körkörös mozdulatot, lomha, de erős áramlat keringését hívva ezzel életre, távolabb a pajzs vonalától. Amit igen egyszerű módon került ki, hagyta, hogy a szél visszaverődve találja meg az útját. Bár így talán a még nem összefüggő tüzek lassan összekapcsolódnak a lángokat az óramutató járásának megfelelő irányba mozdító áramlatnak köszönhetően.
- Pirkadatig biztos nem tudom egyszerre távol és életben tartani a lángokat. – Túlzottan megerőltető lenne, lelkileg már most is az és ezt kezének remegése élesen bizonyítja is, ahogy az is, hogy igyekszik inkább Kainra figyelni –hátha a tapasztalat súg valami okosat-, mint a távolabb lobogó fényességre. Ezért sem törekszik arra, hogy egyedül oldja meg a helyzetet. De zsarnok, szörnyszülött lángok ide vagy oda, azért hogy kint rekedtek, nem lett mérges az istennőre, akinek a közelsége fura mód élénkítően és egyben nyugtatólag is hatott rá. Talán, mert mint minden gyöngysárkány tiszteli a Holdat és mindig szeretettel néznek fel, keresve meg a folyton fogyó és megtelő éjszakai vándort. Ami viszont meglepte Sout, hogy mintha az iszonyat vonásait látná kiülni az istennő arcán és követve pillantását, ennek okát is meglelte egy levágott fej képében. A magasztosabb lelkek talán szónoklatba fognak, az egyszerűbbek, mint Sou is, inkább cselekednek. Ezért úgy helyezkedik, hogy eltakarja a megboldogult kobakot, mert ugyan akkor mindegy, hogy két lépéssel odébb vagy néggyel arrébbról gyűjti be, amit a levegő magával hoz.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-21, 9:19 pm

*Az arany sárkány kezeit összefonja és egy darabig úgy figyeli, ahogy Sou próbálja a tűzgyűrűt egyre hosszabbra húzni.
Nem kell nagyon találgatnia, hogy mi a célja. Körbe akarja vonni vele a tábort.
A maga részéről felesleges erőpazarlás csak. A pajzson úgysem jut át semmi, az ő kedvükért pedig nincs szükség arra, hogy ekkora fényességet csináljon.
A tűz és a dzsungel valamivel hűvösebb levegője felkavarja az avart és az néhol lángoló pernyekén száll, mintha apró, vörös csillagokkal telne meg a levegő. Az erdő még elég nedves ahhoz, hogy ne gyulladjon újabb, nagyobb tűz, amibe pedig ezek a kis szikrák belecsapódnak, egy pillanatig parázslik csak.*
- Nem hiszem, hogy bárkinek szüksége van erre a tűzre.
*Morogja halkan, hogy csak Sou hallja. Érti ezt a pajzsra, ami védi a tábor és magukra is.
De hogy a gyöngysárkány is értse, még hozzáteszi.*
- A támadók elvonultak, ami pedig eddig jött, velünk nem bánhat el.
*Magabiztos, sem a vaddisznó, sem pedig a fekete párducok nem tűntek túl veszélyesnek.*
- Ne pazarold az erődet…megteszi azt más helyetted!
*Emeli fel újra tekintetét a még látható tűzsárkányra, egyúttal véleményt is formálva a még mindig látható lényről.
Persze nem tudhatja, hogy nem jön-e valami még a tábor ellen, de könnyedén lehetséges, hogy annak velük kell beérnie.
Eközben érkezik Akahana a háta mögé, amire meg is fordul. A pajzs hallhatóan a hangot átengedi, tehát ha mégis támadás érné őket rajta kívül, arról az egész tábor tudni fog.*
- A tábor szorult igazán védelemre. Mi megleszünk idekint.
*Szól az istennőhöz és persze ezt Sounak is szánja. Legfeljebb egy másik sárkánytól tartana, de hamarabb észrevenné, minthogy lehetősége lenne támadni. Persze érheti meglepetés, hiszen Furia sem akármilyen sárkány és bőven lehetnek még Kainnál képzettebb és erősebb sárkányok.
Sötét szemeit a gyöngysárkányra emeli. Látja, hogy a fiú igyekszik a levágott fej és Akahana közé állni, hogy kitakarja.
Távolabb lép a pajzstól és ismét a tűzsárkányt veszi figyelme középpontjába egy pillanatra.*
- Az az elf igazán feleslegesen erőlködik...plusz energia fenntartani ezt a lényt.

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-22, 9:03 am

Egyértelmű, Sou nem egészen sárkányfejjel gondolkodik. Ezért sorakoztat fel tucat ellenérvet, hogy miért is éri meg életben tartani a tűzkört, ami még nem is igen készült el, de a jelenlegi helyzet állása szerint könnyen meglehet, hogy már nem is fog. Amúgy sem bánná és igen, ott van az a nagy adag többé-kevésbé kordában tartott félelem, ami jócskán veszítene erejéből, ha táplálója ha nem is teljesen, de eltűnne. De a kérdések. Eddig nem jöttek olyan lények, amik egy sárkánynak is nagy falatot jelentenének, de ott van az eddig és ha jön? A válasz rá roppant egyszerű és a tetejében még el is fogadható, akkor ketten néznek majd vele szembe és mivel eddig is működött, a védelem alatt álló társaik is segíthetnek, leginkább kilőtt nyilaikkal. Így szinte már fölöslegesnek tűnik az a harciasan, csak azért is hangot kívánó egyveleg, ami azt hajtogatja: és ha visszajönnek? Nos, akkor ugyan az lesz a felállás.
- Vannak ellenérzéseim, de … igazad van. – Belátta Kain igazát, mindössze végig kellet gondolni a lehetőségeket. Nem csak a már megemlítetteket, hanem a későbbi eshetőségeket is. A tábor újra rendet kereső tagjai felé pillantott, noha csak rövid ideig szemlélte a társaságot, elvetette annak lehetőségét, hogy bárminemű rokonszenv ébredne a többségben, ha kiderülne, sárkányok is állnak az oldalukon. Ehhez viszont hozzászokott, nem lenne újdonság. Ezt követően vándorol tekintete az égre, nagyjából tudta mit is fog ott látni, egészen még sem volt rá felkészülve és ezért is lépett, hátrált el néhány lépést, mert végül csak sikerült meggyőznie magát, hogy az a teremtett bestia nem fog közelebb jönni hozzá. Hogy így majdnem belerúgott a levágott fejbe, hát valószínűleg ezzel pont az ellenkezőjét érte volna el, mint szerette volna. Ahogy az aranysárkány újra megszólalt, már magabiztosabban csatlakozott hozzá egy bólintással jelezve, tényleg meglesznek. Noha még nem tett semmit annak érdekében, hogy a felkeltett szél elcsituljon, eddig, mert hátat fordít és egyetlen hírtelen intéssel vágja el az áramlat szálait, visszavonul, magára hagyva az éhes lángokat. Csak egyvalamit tesz még, a füst és a benne keringő egyéb szagok már végkép kellemetlenné váltak számára, ettől igyekszik megszabadítani legalább a környéküket és ha sikerül jólesően lélegzik fel.
~ Nem kéne szerencsétlent csak így itt hagyni. ~ Néz le a lába előtt heverő fejre, ami istenek tudják, hogy miért, látványával, odakerülésének tényével sem riasztják meg az ifjú sárkányt, aki mellesleg nem repeső örömmel, de megérinti és határozott nyomást fejtve ki rá, elérve hogy valótlanná váljon, a földbe süppeszti. Csuklója is eltűnik a kopasz földben, de alig egy pillanatara csak. ~ Így mindenkinek jobb, könnyebb lesz. ~ Vélte. Felegyenesedve Kain közelébe lépett.
- Még nem érkezett vissza hozzám az a kis szél, amit a környék felkutatására küldtem. – Kezdett bele és közben újra lehetőségeket vetett fel elméjében. Mi van ha.. és bőven akadt ilyen kezdetű mondat, de villámgyorsan szelektált közöttük, sokra a választ is megadva és így az általa lányegesnek vélt tényeket osztotta meg barátjával. – Ennyi idő alatt vissza kellet volna térni, valami az útját állhatta …mert annyira egyszer sem ingott meg a koncentrációm, hogy teljesen elvesszen, mert igazán a létezését sem érzem.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-22, 11:44 pm

A fák rejtekét élvező élőlények, a surranó nagy bánatára, felfigyelnek rá. Követ nem sajnálva próbálják meg eltalálni a többiekhez képes, igen csak kisméretű célpontot. Azonban a kis mérethez, nem kevés ügyesség párosul, így hol egyik, hol másik irányba szökkenve tér ki a kövek elől. A külső szemlélő könnyen nézhetné ezt a mozdulatsort valami harmadrangú mágikus táncának, amint a maga kis botjával egyik lábáról a másikra ugrál. Márpedig, aki ezt meri feltételezni a kis surranóról, az jó nagyot téved. Ő csupán a helyzetben rejlő kevés szórakozási lehetőségek egyikét ragadja meg ezzel, miközben arcán széles vigyor éktelenkedik, egészen addig, míg az egyik korábban érkező kőre nem lép, ami nem bizonyul elég stabil támasznak számára. Nem meglepő hát, ha nemesebbik felét a megszokottnál nagyobb lendülettel helyezi a drága anyaföldre, már ha egyáltalán teljesen eljutna az anyaföldig. Szavaimból kivehető, hogy ez nem sikerül teljesen. Hátsójának egyik fele ugyanis egy másik kő, nem túl puha, felületén kénytelen megállapodni. Szemei némileg összeszűkülnek az inger hatására. Nem is kell több. Gyógy érintést imitálva, ami számára egy jó erős dörzsölést jelent, próbálja elmulasztani az apró fájdalmat hátsójában.
Ez már a kis surranó számára is több, mint elég. A földről feltápászkodva, a korábban felé zúdított köveket kezdi el, hoopakjának segítségével visszaküldeni feladóik felé. Nem is olyan rossz dolog, ha az ellenfél lát el munícióval. Azonban hamarosan nem érkezik több kavics felé. Valami láthatatlan dologról visszapattannak, így Dropie sem látja szükségesnek a további harcot. Fontosabb dolog is akad egy surranó számára, mint a támadás. Még egy ideig bámulja a pajzsról visszapattanó köveket, mielőtt megbizonyosodna tartósságában.
Elérkezett az idő, hogy fontosabb dologokkal is foglalkozzon, mint a harc, mikor a nagyfőnök személyesen jelenik meg mellette, s szó nélkül zsákba helyezi, ideiglenes nyugalomra, a fejet. A kis surranó csillogó szemekkel nézi végig a mozdulatsort, hogy a főnök távozása után szinte egyből rávethesse magát a zsákra.
- Nincs ez így jól! – mondja a fejnek, amit hajánál fogva kiemeli a zsákból. – A túlvilágon sem lehet jó, fejetlenül bolyongani. Mit szólna Dremer, ha így látna? – mosolyog egyet a rémült arcba. – Nekem anyukám mindig azt mondta, ne veszítsem el a fejem. Igaz neked csak az van meg. – kuncog egy sort ismét. – De testetlenül is hasonló lehet a helyzet. Igaz azt nehezebb elhagyni. – ismét maga felé fordítja a fejet, miközben széles vigyor ül arcán. – Ugye tudod, hogy nem ez a legjobb profilod? – mélyen belenéz a rémült tekintetbe. – Így is fel fognak ismerni? – némikép kételkedőn néz az arcra, de a némaság mégis csak beleegyezés szerinte, szóval nem firtatja tovább a témát. Egyik kezében hoopakjával, másikban egy fejjel elindul körbejárni a tábort.
- Tudod, nem jönne rosszul, ha tudnál beszélni, legalább elmondhatnád, merre hagytad el a tested. Vegyél példát róla. – hoopakjával megkocogtatja a fejét. – Látod ?! Ott van, ahova rendelték, és nem szeretném elveszíteni. – ismét belenéz a rémült tekintetbe, amire kicsit elhúzza a száját. – Választhattál volna kicsit vidámabb halotti arckifejezést is. – kicsit kifordítja a fejet, hogy csupán a hajas fejet lássa. – No látod, máris előnyösebb oldaladat mutatod.
A tábor eddig átjárt részén a jelenlévők többsége, még mindig a támadókkal volt elfoglalva, és nem fordítottak komolyabb figyelmet a fejjel sétáló kis surranóra, így az csak folytatta útját, míg rá nem lel egy gazdátlan karra.
- Nézd ez a tied? – fordítja ismét maga felé a fejet, hogy szemtől szembe tehesse fel kérdését, de válasz csak nem érkezik. – Ezzel tényleg kezdeni kellene valamit. – Hoopakját tartó kezét az arc felé emeli, hogy száját kicsit vidámabb ívre húzza, de sikertelenül. – Felőlem, maradhat így is. – Ismét a kart veszi szemügyre. - Azért megtartjuk. Még lehet, jól fog jönni neked. – azzal hóna alá csapja a kart, úgy hogy az ne vérezhesse össze ruháját. – Remélem, nem leszel ennyire szétszórt, különben itt hagylak. – Útja lassan Lea felé vezeti a kis surranót. – Szia! – szólítja meg a leányzót, aki eddig éppen mással volt elfoglalva. – Tudnál segíteni? - Néhány röpke pillanatot ad neki, hogy felfogja a helyzetet, mielőtt folytatná. – Bocsáss meg nekem, de a barátom kicsit szétszórt az utóbbi időben. – Felé fordítja a fejet, s kezének megmozdításával integetést imitál a hóna alá helyezett karral. – Nem találkoztál vele véletlenül? – fejével a kezében tartott kobak felé bólint. – Vagy valamelyik részével. – ezt már csak a teljesség kedvéért teszi hozzá.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-24, 12:25 am

//Mese - A láz, Caer csapata//

* A felénk érkező tárgyak csak nem akarnak elfogyni. *
~ Mennyi mindent vittek fel ezek a fára? …
* Kérdezem magamtól, miközben minden egyes mozdulatnál emlékeztető fájdalom hasít belém a korább találat jóvoltából. Jobbnak is látom kicsit nem erőltetni, ezért egy közeli hordó fedelét veszek fel, hogy azt használjam pajzsnak az égi áldás ellen. A fedő meglehetősen jól ellátta a feladatát. Csupán egyetlen újabb kő súrolta lábamat, mielőtt hírtelen abbamaradt volna.
Érdeklődve bámulom a továbbra sem szűnő áradatot, azonban most, mintha már valami láthatatlan burkon megpattannának és a táboron kívül érnének földet. *
~ Mi a …. ?!
* Merül fel bennem egyből a kérdés, amire rövidesen elmém meg is adja a választ.*
- Mágia …
* Motyogom magam elé. Életem során nem túl sok alkalommal volt szerencsém belekóstolnom a világ eme óriási szeletébe, de az az egy személyes tapasztalat is elég ahhoz, hogy tudjam, igen megterhelő lehet ez a képződmény az alkotójára. *
~ Csupán három személyt ismerek a csapatban akik képesek lehetnek ilyen erejű mágiára.
* Gyorsan körbenézek a három illető után, de egyik sem kerül szemeim elé, hogy megoldaná vagy netán szűkítené a csoportot. Inkább a barbáron állapodik meg tekintetem. *
- Maradj itt, hozunk valami kötszert.
~ Nem tudom ki ő, de ez a két cicus nem lehetett könnyű ellenfél.
* Már ép indulnék, mikor Caer felénk lovagol. Lassan végigmér minket, majd mély hangján megszólal.*
- Térjetek vissza a posztotokra!
- De a sebei? …
- Már intézkedtem! Ti térjetek vissza a posztotokra! Ott van rátok szükség!
- Értettem.
* Caer ezzel már tovább is áll, hogy máshol intézze dolgát. Én vetek egy pillantást a barbárra, majd biccentek felé egyet. Remélem érti a célzást, miközben én elindulok vissza a korábbi posztomra.
Ha Lothár követ, akkor anélkül hogy hátrafordulnék, megosztom vele gondolatom.*
- Látod megmondtam, hogy csak mozgatnak minket. Azt akarják, hogy kifáradjunk.
* A tábor is nyugodtabb, mint mikor idefele jöttünk. Igaz kevesebben is vannak talpon, mint akkor. Néhányan nem voltak olyan szerencsések, mint én, hogy csupán kisebb sérülésekkel megússzák a találatokat.
Végül visszaérek a kellemes kis tüzemhez. Egy kókusz kicsit el is csúfította korábbi kinézetét, de idővel a kókusz is kellően átsülve díszeleg benne.
Újra felnézek a burokra.*
- Talán még egy sárkány képességeit is meghaladja …
* Dörmögöm az orrom alatt, s csak ekkor jövök rá, mit is mondtam. *
~ Ehh… Lehet nem kéne rávezetnem a többieket, hogy akad egy istenünk is …
* Szememmel odasandítok Lothár fele, ha itt van, hogy mennyit hallhatott meg korábbi mondatomból. *
~ Márpedig szerintem ő a felelős érte …
* Gondolok az istennőre, miközben egy gyors hálaimát is elmondok magamban kimondottan neki. *
~ Egy köszönöm mindenkinek jól jöhet. Legyen az isten vagy ember. Ha nem ő volt, hát tévedtem...
* Az utolsó gondolatomra egy halovány mosoly jelenik meg arcomon.*

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-24, 1:47 am

*Szikeresen kerülöm ki a nagyobb tárgyakat amiket felém dobnak, de ennek ellenére néhány kisebb eltalál, de azok lepattannak a páncélomról. Gylnar nem ilyen szerencsés néhányszor el is találják, ezért is kap fel egy hordó fedelet, hogy kivédje a feléje repülő tárgyakat. Egy kis idő után égi áldás meg akad a levegőben, és ezen nagyon is elcsodálkozok. ~Biztos valamiféle védelmi mágiát vontak a tábor köré hála az isteneknek még a támadók is elmenekülnek.~ Gondoltam magamban, majd a barbár felé fordultam láttam, hogy a bal vállán lévő seb nagyon vérzik és ellátásra szorul minél hamarabb.
Gylnar már szól hozzá, hogy hozunk neki kötszert, amikor a Caer parancsnok utasít minket. - Térjetek vissza a posztotokra! -Értettem.- Válaszoltam a parancsnoknak, aki tovább is áll, ekkor oda fordulók Gylnarhoz aki éppen bólint a barbárnak, majd elindul vissza a posztunk felé. Minden szó nélkül én is vissza indulok a helyünkre, menet közben Gylnar kifejti a gondolatát. - Látod megmondtam, hogy csak mozgatnak minket. Azt akarják, hogy kifáradjunk. -Egyetértek veled, szerintem itt van valaki vagy valami a háttérben e mögött a támadásnak- Válaszoltam vissza neki, közben látom a kevésbé szerencséseket akik rosszabbul jártak a támadás során.
Amikor vissza érünk a társam vissza tér a tüze mellé én pedig leülők a földre, majd Gylnarhoz szólók. -Eddig nem volt időm bemutatkozni a nevem Lothár Von Falkenhausen, de csak szólíts Lothárnak- Mondtam neki, majd egy kicsit elgondolkodtam. ~Remélem ezek után már nem történik semmi, mert nincs kedvem az egész éjszakát át virrasztanom.~*

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-24, 12:09 pm

Épp csak ellátta a sérültet amikor Caer megállt mellette, s miután futtában szemrevételezte a surranó ténykedését kiadta a további feladatot Lea számára, hogy a többi sérülttel is foglalkozzon.
Lea félig tátott szájjal nézett az elsiető férfi után, aki annyi időt sem hagyott neki, hogy legalább egy neheztelő és rövid válaszra méltathassa.
~Minek néz engem? Nővérkének?~
Gondolataiba merülten segítette a lovak közelébe a már ellátott férfit. Azután felegyenesedett, kihúzta magát és lelkes tekintete már pásztázta is a lehetséges érdekességeket a többiek között. Sérültek olyanok egyelőre nem igen kerültek szeme elé, akik láthatóan Lea segítségére volnának szorulva.
Azért biztosra menve inkább megejtett egy laza sétát a tábor viharvert területén keresztül.
Egyszer csak megáll és figyel. Nézi amint a fekete hajú mágus megérinti a levegőt, majd még hozzá is szór egy kis földet, ami Lea legnagyobb döbbenetére vissza is csapódik a puszta semmitől. Mintha láthatatlan falnak ütközött volna. Látja Kain társaságában a szőkét is, akivel korábban ugyan megpróbált szóba elegyedni de az annyira sem reagált rá, mintha szellő vágta volna képen. Minden esetre olyannyira érdekesnek találta a dolgot, s már-már elhatározta, közelebbről is szemre veszi azt a láthatatlan izét ami úgy tűnik az egész tábort körülveszi de, egy ismerős hang meggátolta ebben.
Oldalra tekintésével egyidőben széles mosoly jelent meg arcán hiszen egyértelmű volt számára, ki a hang tulajdonosa. Valóban nem tévedett. Dropie állt mellette.
– Tudnál segíteni? *kis hatásszünet következett aztán folytatta* – Bocsáss meg nekem, de a barátom kicsit szétszórt az utóbbi időben. *Lea felé fordította a fejet, majd integetést imitált a hóna alatt szorongatott karral.* – Nem találkoztál vele véletlenül? Vagy valamelyik részével...
Lea tátott szájjal bámult a fejre. A fejre, mely pont az ő szemeibe bámult. Nem szerette a fejetlenséget eddig sem de, most már tudja biztosan, hogy a szó szerinti fejetlenséget még annyira sem mint a többit.
- Ööö... Nem Dropie. Nem láttam. *még mindig pislogva bámulta a fejet* - Neked sem kellene összeszedned ilyen kacatokat.
Majd mint akinek hirtelen újra visszatértek elszökött gondolatai, pillantását Dropie arcára vándoroltatta mielőtt újra megszólalt.
- Én izgalmsabb és érdekesebb dolgot találtam ott. *mondata végén Kainék felé mutatott* - Azok ott ketten kint ragadtak. Valami van előttük, mintha láthatatlan fal volna. Azt akartam éppen megnézni. Gyere velem!
Azzal Lea megfordult, elindult de, szinte ugyanabban a pillanatban még hátra nézett Dropiera.
- A barátodat hagyd itt addig. Utána segítek megkeresni a többi részét.
Néhány méterrel odébb megállt és lssította lépteit. Nem örült volna, ha belefut abba a "falba". Amikor Kaintól alig pár lépés választotta el, akkor megállt és szája elé tölcsért formázott kezén át kiabált nekik ki, mintha azok nem hallhatnák amit mondani készül.
- Ti ott! Mit csináltok? És mi ez az izé ami olyan mintha fal lenne? *a közérthetőség kedvéért kezét előre nyújtva lassan megérintette a pajzsot, érezte az akadályt, mely nem hagyja tovább haladni kezét, ezért vissza is húzta azt* - Ti csináltátok?

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

/Mese: A láz - Caer csapata//

*A tábor lassan nyugodni látszik A titokzatos pajzs, amely védi az expedíciót, még sokak által láthatóan hárított el támadást, így nem tartanak attól, hogy ellenséges csel lenne.
Caer Dylan szavaira elnéz a tábor vége felé, és meg is pillantja ott a két alakot, akik kívül maradtak. Nem válaszol a mágusnak, részéről elmondott mindent, amit mondania kellett.
Ellenben hamarosan megpillantja a két surranót, amint a pajzs széle felé haladnak. A nagyobb baj, hogy a lány nem a neki kiosztott feladatot végzi.
Caer megcsóválja a fejét, de úgy dönt, hogy a renitens nőszeméllyel majd később foglalkozik.
Fontosabb a sebesültek ellátása.*
- Te, te, meg te!
Lássátok el az expedíció sérültjeit! Te!
*Mutat egymás után az egyik csapat tagjaira, majd a negyedik vándorra, aki történetesen éppen Sou ismerőse.*
- Indulj el arra *mutat Alvor felé* és lásd el a sebeit. Utána keress még sebesülteket és lásd el őket. Csak egészségesen vesszük egymás hasznát!
*A nő el is indul, hogy teljesítse a parancsot.
Lea saját és Dropie szerencséjére is, nem nyúlt bele túl erősen a pajzsba, ugyanis, ha ellenkező esetben átjutott volna a védelmen, akkor ő is kint ragad a két sárkány társaságában.
Ellenben a katona, aki eddig némán üldögélt, figyelve a két másik tevékenységét, hallgatva Akahanával és egymással fojtatott beszélgetésüket, ezúttal a két surranóhoz fordul.*
- Talán visszamehetnétek a helyetekre. Caer ezt parancsolta mindenkinek!
*Dropie, eddig is keltett már megrökönyödést maga körül, amikor a zsákba rakott fejjel, később annak kezével is sétálgatott, szerencséje, hogy Caernek jelenleg egyéb dolga is akad, semhogy az általa ott felejtett zsákkal foglalkozzon.
Eközben Caer parancsára Gylnar és Lothár visszatérnek a helyükre és van, aki meg is jegyzi Gylnar túl hangosan kimondott szavaira a maga mondandóját.*
- Miért, talán van köztünk sárkány? Vagy valami náluk is erősebb?
*Láthatóan a férfi idegei nem a legjobb állapotban vannak, kissé riadt tekintetét kapkodja a két harcos arca között, várva a választ.
Kain és Sou a pajzson kívül az egyre erősödő lángokkal kénytelenek szembenézni. A korábban még kontrollált tűz új erőre kap, ahogy a dzsungel környező fáiba belekapnak lángjai. Márpedig a tűzvész senkinek nem érdeke.
Sou jól látja, az általa küldött kis szellő nem tér vissza, visszajön viszont valami egészen más. A szellő, amit küldött, csípős szagokat hoz, olyanokat, amibe a gyöngysárkány látása is belehomályosul, olyan orrfacsaró.
Sou elsőre nem jöhet rá, hogy a kis kémét bizony elfogták, így az általa hozott információt már tudják mások is. Ahogy tudnak az áthatolhatatlan pajzsról is.
Dylan tűzsárkánya annyira juthatott, hogy az erdő lényeit valóban valaki irányítja, de az illető kilétére nem derülhetett fény. Viszont a megmaradt tűzsárkány fenntartása további energiákat igényel tőle, amit csak ideiglenesen tartóztathat fel a gyógyító szakértelme.
Ha továbbra is fenntartja a démont, a szerek sem tudják hatásukkal ellensúlyozni a láz hatását.
Ahogy a megmart katona testében is megjelentek a láz első tünetei.*

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-25, 2:03 pm

*Kain még mindig az eget fürkészi. A tűzsárkányt az elf csak nem akarja megszüntetni, így aztán elgondolkodik rajta, mennyi felesleges energiája lehet a másiknak. Persze megfordul a fejében, hogy további támadásra számít, de a pajzs véleménye szerint körülbelül minden ellen véd.
Az arany sárkány tekintete egy pillanatra Soura vetődik, és még látja, amint a kezét kihúzza a földről. A fej hiánya azt jelenti számára, hogy az már a földben pihen.
Elismerően biccent a gyöngysárkánynak az ügyes megoldásért. Rá kell ébrednie, hogy Sou milyen sokat is fejlődött, mióta nem látta. Talán nem is lenne már szüksége az ő védelmére. Igaz, ha megkérdezné, bizonyára a fiú váltig bizonygatná, hogy megvan a magához való képessége az önvédelemre.
Namelyr még mindig karjait összefonva áll, háttal a pajzsnak, hiszen már Akahana sem tartja szóval, és a tüzet figyeli.
Sou szavaira fordul újra barátjához.*
- Talán valami érdekeset talált.
*Találgatja. Nem tudja tovább folytatni a gondolatmenetet, ugyanis a háta mögül éktelen ricsajjal érkezik a két surranó. Kilétükre csak akkor ébred rá, amikor meg is fordul, lassan, kimérten, kezeit még mindig széles mellkasán fonva össze, hogy szemügyre vegye a zaj forrását. Ében szemei egy pillanatra kikerekednek, amikor látja, hogy a lány még tölcsért is formált a szája előtt.
Arca elsötétül, ahogy a hangosan kiáltozó lánynak válaszolni készül.*
- A pajzs a hangot átengedi, nem kell ordítozni. Hallunk.
*Egy pillanatra Soura néz, aztán megenged magának még egy mondatot, ugyanazon a mély hangon, amivel az előbb is rászólt a lányra. Ez utóbbit már figyelmeztetésnek szánja, másrészt pedig semmi kedve az éjszakát két surranóra figyelve tölteni.*
- Ha nem akarsz te is a pajzson kívül ragadni, ne próbálj áthatolni rajta! Vissza már nem mehetsz!
*Ennyivel tekinti befejezettnek a mondandóját a surranó felé, majd fejét elfordítva ismét a tovább növekvő lángokat nézi. Már nem az égen, hanem odalent, az erdő fáin. Meg merne esküdni, hogy folyamatosan egyre nagyobbak és egyre több van belőlük. Nem mintha tartana tőlük, de semmi kedve már egy tűzvésszel is foglalkozni.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-25, 9:41 pm

Helyesbíteni szerette volna Kain szavait, mert a valami inkább valaki, kevés kételyt fűzött ennek hamisságához. De a már látott alakok megérkeztek, akik személyében felismerte a bravúros lovasokat a fiatal férfit, akinek egy katona segédkezett megállítani a lovat, vagy valami hasonló történés rémlett fel számára. Tehát, nem volt benne biztos. Ellenben a kishölgy személyében ráismert arra a lányra, aki az indulást követően nem sokkal azonosította be őt, persze azóta sem tudja, hogy minek köszönhette az akkori figyelmet. Talán a többé kevésbé hasonló testalkat, törékeny és alacsony, bár Sou nem annyira alacsony, mint a surranók népének tagjai. Akik gondtalan, mert hogy nagyon annak tűnnek, tetteik egy aprócska mosolyt csalnak arcára, amint Kain hangját halva igyekszik ménnél hamarabb le is vakarni. Valahogy sosem ad megfelelő összképet, ha két egy oldalon álló személy közül az egyik komoly, kimért hangon fegyelmez, a másik pedig mit sem törődve ezzel mosolyog. Igen, ez inkább aláássa a másik szavainak tekintélyét. Így tehát, nagy egyetértésben a hallottakkal bólogat, így erősíti meg azokat. Mondjuk azt hozzá tehetjük, hogy fogalma sincs a pajzs jellegéről, hogy mit bír ki, vagy éppen mit nem, csak azt, hogy ők nem mehetnek be és meglehet és bár megfordult a fejében, hogy a bentiekkel is ez lehet a helyzet. Megcáfolta, hiszen a nyílvesszők gond nélkül átjutottak.
Míg csendben hallgatott, nem csak ezeken az apróságokon jártatta az agyát, mert előkerültek nyomasztóbb gondolatok is, amiket az istenért sem tudott elhallgattatni. Arra is csak pillanatokkal később jött rá, hogy ráncolja a homlokát és azt azért teszi, mert valami szokatlant érez, csak elenyészően és bár így maradnak, de a szag úgy szakad rá teljes erősségével, mintha egy vödör vízzel öntötték volna nyakon és tényleg azt hitte. ~ Hányni fogok! ~ De csak halk köhögésig jutott, gyomra sem keveredett fel. Karját, amilyen gyorsan csak tudta szája, orra elé kapta és belefúrta inge anyagába. Orra nem csak az ismeretlen szaggal telt meg, de az éjliliom elégett esszenciájával is, amit átvett ruhájának anyaga, bőven volt a füstben „mártogatva”.
- Ez valami…- Szóhoz sem jutott igazán. - ..förtelmes. Te nem érzed? - Még a szeme is könnybe lábadt és azok ki is csordultak, ahogy szorosan összezárta szemeit, így legalább egy kicsit jobb lett. Vagy mondjuk rögtön úgy, hogy egy kicsit jobb lett, hogy rögtön az után még rosszabb legyen? Ahogy újra kinyitotta a szemét karját is leengedve, a homályos világ, torz lángjaival szinte körbe fogta, hiába pillantott más felé. Mindenhol ugyan az fogadta, ha még is talált pontot, ahol sötétebb a táj, akkor is tovább suttognak az arany-vörös szörnyetegek. Sisteregve habosítva fel a növények zöld „vérét”, pattogva szívva még szárazabbra haldokló ágakat, megkomponálva annak az éjszakának alaphangjait. Ennek köszönhetően egyre inkább érezte úgy, mintha a rúnákkal gazdagon teleírt templom ezüstös oszlopai közt lenne, mint a dzsungel egyik tisztásán. ~ Ez csak emlék .. ez csak emlék! Ez csak …~ Győzködte magát, de igazából csak az értheti meg a rettegését, aki maga is érez valami iránt így. Moccanni sem bírt, de a halvány reszketés, a lángok elharapódzásával arányosan erősödött, de ennek ellenére is, tenni akart valamit ez ellen. Le akarta győzni! Az idő viszont még nem érkezett el ennek megvalósításához, ami valamilyen szinten lehet, hogy rossz hír. Korábban is megesett már, nem túl sokszor, hogy ilyen helyzetekben önállósította magát a hatalma. Ami most nem a szél kiszámíthatatlan rohamaiban mutatkozik meg, hanem félkésznek nevezhető káprázatok. Hol itt, hol ott felbukkanó részletek. Se vége, se eleje képek, fények. Hanyatló fehér testek, vértől mocskos aláhulló tollak, a lángok által feketére mart márványon guruló gyöngyök. Hangok, abban a világban idegen varázslatok, sárkányüvöltés … sikítás. Már csak az a kérdés, hogy a pajzs megszűri-e ezeket a nem materiális dolgokat, azokat biztos, amik egy része tapinthatóvá válik. Ez lenne a rossz hír, főleg, ha a pajzson belülre is jut. Hiszen egy valóra váló márványoszlop arra dől rá, de megroppan, ahogy nekiütközik a védfalnak és annak tövébe roskad.
És Sou még csak fel sem fogja, hogy mit csinál, hát kellett itt a népeknek tüzeskedni.

Eközben, Alvornál
Nina, amint ki lett számára osztva a parancs, habozás nélkül megindult, csupán csak a tarisznyáját vette magához. Egyes varázslatokban kimondottan tehetségtelen, a gyógyításban sem jeleskedik, de ha az egész tanulmányát áttekinti, akkor még mindig ebben remekel a legjobban. Szerencséjére nem kell keresgélnie, fény van elég és hát, a férfi, akire Cear mutatott meglehetősen megtermett, ha akarná sem enne képes eltéveszteni. Lépteit sietősre vette, így szuszogott kissé, mire odaért, vérvörös csapzott haját – mert hát felette sem múlt el esemény nélkül a hajigálásos időszak-, ösztönös mozdulattal tekeri fel és az övébe tűzött hajtűvel rögzíti.
- Ellátom a sebed! – Nézett a barbárra, majd az egyik kimúlt párduc teteme is a szem elé került. Szeplős arcán undor tükröződött, de néhány elszórt testrész után, nem egy szétloccsantott agyú macska láttán jut eszébe bepánikolni. Ha Alvovor netalántán még talpon lenne, akkor ..- Megkérhetlek, ülj le és mutasd a vállad! – Hangyányit parancsolóan csengett a hangja és ha teljesítik a kérését, kezét illeszti a seb felé és néhány pillanatnyi koncentrálás után, halk mormolásba kezd, aminek következtében szépnek mondható zöldes-fehér fény ragyog elő keze alól. Először kellemetlen az érzés, ami a karmolt sebet éri, viszketősen csíp, de aztán, ahogy a szövet kitisztul frissítő hűvösség telepszik a sebekre, amik kisebbé is váltak.
- Még bekötözöm és .. mh, amennyire lehet kíméld, nem tudom rendesen összezárni, felszakadhat. – Tekercsekbe göngyölt tépést vett elő és némi hezitálás után, feltalálva magát rittyentett egy többé kevésbé –kicsit ferde- kötést Alvor sebére. – Férfi vagy. Tehát fel kell tennem a kérdést, van egyéb csak kicsit fájó sérülésed? – Nina csak az után áll tovább, ha a választ megkapta és az természetesen nemleges, de egy szúrós „Biztos?” jellegű pillantást még vett a barbárra.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-26, 10:58 am

Alvor a harc után a két párducot egymásmellé fekteti - ez amolyan szokássá vált, hogy ha esetleg egy csapatban kellett küzdenie és a harc véget ért, akkor a halott(akat) testeket egymásmellé fekteti ezzel adva nekik valamennyi tiszteletet. Lehet, a párducoknak nem kellett tisztelet, nem is biztos, hogy elfogják őket temetni, de azért elvégezte a munkát.
Pakolás közben a bal vállát mintha forró ólomba mártották volna, mert a karmolástól egyre jobban fájt. A harc előtt sajnos elnézte a sebet: Sokkal mélyebb volt, habár nem volt aggasztóan hosszú a seb. De mély volt és ez már megalapozta azt, hogy rettentően kezdett fájni Alvornak egy idő után. Tűrte ő a fajdalmat, miért ne tűrné? De ettől még néha felszisszent, és amikor nagyot emelt a párducot, jobban kibuggyant a vér.
A munka elvégzése után kicsit letörölgette a karját, majd biccentett azok feli akik neki biccentettek. Valami Radorik vagy Raderk volt az ifjú neve aki mondta, hogy hoznak neki kötszert. Alvor összeszedi a cuccát, és egy kicsit elrendezi a dolgait, hogy ha esetleg az a pajzs megszűnne akkor gyorsan össze tudja pakolni a dolgát. Belátta, hogy a seb már eléggé fáj ahhoz, hogy nem mozgathatja mert már annyira fáj.
- Errr. - Morogta, miután leüllt egy zsámolyra. Tehetetlenségében elővette Bunkót és elkezdte letörölni a vért róla és kicsit élesítette.

Kisvártatva megjelent egy lángvöröshajú, piciny hölgyecske aki közölte, hogy ellátja Alvor sebeit.
- Rendben. - Mondta. Amint a lány elkezdi begyógyítani a sebét, Alvor fellélegez. Jólesett neki, de amikor jött az a fránya viszketés és csípés, már össze kelett szorítani a fogát, hogy ne nagyon vakarhassa meg a sebet amíg a lány dolgozik vele. Egy pillanatig ki is rázta a hideg Alvor hatalmas testét, de utána a lány végre befejezte a seb gyógyítását.
- " Még bekötözöm és ...mh, amennyire lehet kíméld, nem tudom rendesen összezárni, felszakadhat. " - Mondja. Alvor bólint, majd megvárja a míg a leány a sebét bekötözi. Miután végzett, egy utolsó kérdést még fel tesz a lány:
- " Férfi vagy. " - Alvor bólint. Tökéletes észrevétel. - " Tehát fel kell tennem a kérdést, van egyéb csak kicsit fájó sérülésed? " - Kérdi.
- Ezen kívül nincs. Köszönöm, hogy elláttad a sebem. - Mondja. A lány vet még rá egy utolsó, szavát megerősítő nézést utána elindul a többi sebesülthöz.
Alvor eldől, egyenest rá a hátizsákjára. Jól esett eldőlni egy picit, és egy pillanatra vagy talán kettőre is, megszabadulni a világ nehézségétől.
Ezután felül, visszaül a zsámolyra majd a győzelem megkoronázására elővette a kulacsát és jó nagyot kortyollt a folyékony aranyból.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-27, 7:23 pm

~Szóval irányítják őket.
Teljesen egyértelmű, túl intelligens volt és szervezett a fellépésük...
*Valami nem stimmelt.
Magához hívta a lovat egy halk tünde szócskával, majd arra kérte feküdjön le mellé. A tábor és ő közé. Bevett még néhány lázcsillapítót, meg meghúzta a szíverősítőt újfent, de most egészen más volt az íze. És más is zajlott le benne tőle.
Hirtelen felerősödött a szédülése, és le kellett térdelnie. Zihálni kezdett, és elöntötte a forróság, az émelygése pedig hányingerré változott.
Lekaparta a lóról a vodkás palackot, de mielőtt beleihatott volna, minden átmenet nélkül sugárban adta ki amit reggelire evett.
Az eszméletlenség határán libegett. Mintha valami szívná ki az erejét.*
~Nem tarthatom tovább fent a sárkányt, pedig....
*Nem lenne rossz. Azonban ha most elájul az csak rontana a helyzetén. Eldöntötte, hogy megszünteti a varázslatot, de előbb körülnézz a sárkány szemeivel.
Az expedíció tagjai annyit észlelhetnek, hogy a tűzsárkány egyszer csak élénkké válik, és körbe néz, majd felrepül, és megint csak a tábort nézi meg, aztán a területet... és végül még a levegőben megmutatja egy sárkány fájdalmas sikolyát. Leveti magát, és elenyészik saját tüzében. Ezek után a tábor sötétebb lesz, de még mindig ott van a központi tábortűz amit Dylan gondosan meghagyott.
Dylan most a lovának dőlve, égve a láztól, ájultan hever a gondosan kiválasztott helyén, ahol Elvileg nem láthatja senki.*

_________________

"-Nah, értesz már?
-... egy génhibás elf? hehe...szólhattál volna, hogy egy fikarcnyit sem hasonlítasz az elfekre!
-Én próbáltam...-.-, de a génhibás azért kicsit lealacsonyító..."

Character theme song

Dylan

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-29, 10:47 pm

Kerek, érdeklődéssel telt szemek merednek a fiatal surranó leányzóra, melyek gazdájuk erőteljes reménykedéséről árulkodnak.
- Ööö... Nem Dropie. Nem láttam. – a kis surranó korábbi reményteljes szemeiből távozni látszik a korábbi csillogó szikra. Ő is a fejre pillant, miközben kicsit maga felé fordítja azt, hogy mérgesen meredhessen szemeibe, emlékeztetve korábbi szavaira. - Neked sem kellene összeszedned ilyen kacatokat. – a szavak hallatára Dropie azonnal a forrás felé kapja fejét. – Kacat?! Nem így beszélnél róla, ha a tieid lennének! – itt tart is egy kis szünetet, miközben elképzeli, hogy milyen is lenne, ha tényleg Leát tartaná kezében. Azt hamar el kell ismernie, hogy őt ugyan nem a hajánál fogva lógatná lefele, de ez már csak részletkérdés, így nem is érdemes vele tovább foglalkozni. Sokkal nagyobb érdeklődést vált ki belőle Lea felfedezése, ami feledteti is vele korbbi mondandóját.
- Igen. Ez védett meg engem is. – gyorsan vissza is emlékszik, hogy ennek köszönheti, hogy nem kell még most is a felé érkező tárgyak elől ugrálnia. Bár meg kell hagyni, nem volt rossz időtöltés, de nem is a legszórakoztatóbb. Idővel monotonná válik, ráadásul, még a végén valakinek baja eshetett volna. Az pedig már szinte magától érthető, hogy nem azoknak, akik a felé repülő tárgyak másik oldalán vannak.
Végül is Dropie sem az a surranó akit, kétszer kellene egy ilyen érdekes képződményhez invitálni, főleg ha még látszódik is az a rész, ahol közelebről szemügyre veheti. Lea szavaira csupán bólint egyet. A nála található egzotikus kiegészítők csupán akadályoznák a fal alaposabb megfigyelése közben. Gyorsan körbe is pillant, hogy hol helyezhetné rövid nyugalomra a két testrészt. Pillanatok alatt meg is találtja a számukra legtökéletesebb helyet. Egy kis, eldugott helyet, ahol senki se rughatja arrébb, még véletlenul se a kerekded testrészet, vagy eshetne hasra a másikban.
- Bocsi! Figyelnél rá, amíg visszajövök? – kérdése egy fiatal szőke leányzót talál meg, miközben apró ujja a feléjük fordított fej, hiszen még a végén lemaradna az eseményekről, ha nem igazítja a megfelelő irányba, és a tenyérrel a fejre helyezett kéz felé mutat. Azonban mire az illetékes istennőnek sikerülhet visszafordulnia, már csak a Lea felé rohanó kis surranót pillanthatja meg.
A falnál, némán figyeli Lea kíváncsi mozdulatait, miközben hozzá csatlakozva ő is óvatosan megérinti a falat. Fajának zöld hajú képviselőjével szemben, annyi előnye van, hogy ő már látta a kifele távozó lövedékeket, így még véletlenül sem próbálkozik erőteljes mozdulattal. Őt sokkal jobban érdekli a fal anyagának kitapintása, mint az, hogy esetleg mekkora erőhatást képes elviselni
- Miért mentetek ki? – érkezik az ő kérdése is, azonnal Leáé után, ami hangban egyáltalán nem marad el a leányzóétól. Csupány keze általá formált tölcsérrel.
- A pajzs a hangot átengedi, nem kell ordítozni. Hallunk. - a kis surranó fejét némileg behúzva válaszol.
– Bocsi! – ezzel azonban nem ér véget a kis surranó kíváncsisága. – Milyen odakint? – kezét ismét a falra helyezi, mintha azzal közelebb kerülne a válaszhoz.
Az idő egyáltalán nem akar sietni a két surranó társaságában, így hosszú pillanatoknak kell eltelnie, mire a másik kinrekedt összeesne előttük.
- Hé te! Jól vagy? – kiabálja a kis surranó, megfeledkezve, hogy a pajzs a hangot ugyan kiengedi.
- Nézd szellemek! – hangja ismét magasabb mércét üt meg a kelleténél, mellyel a félig áttetszó képződményekre hívja fel azok figyelmét is, akik még nem vették észre. – Még sosem láttam szellemet. – széles vigyorral osztja meg társaságának többi tagjával ezt, a számára igen csak fontosnak vélt információt.
Sajnálatára az illúziók csupán a falon kívül jelennek meg, így a kis surranó már majdnem át is halad a falon, hogy közelebbről megnézhessen egy ilyen képződményt, mikor egy oszlop kezd rádőlni. Dropie azonnal elugrik előle. Így nem pont alóla sikerül végignéznie, amint a képzelet szüleménye megtörik a pajzson, majd azon végiggurulva folytatja útját egészen a föld felszínéig, ahol hirtelen szertefoszlik.
Ennyi idő már a kis surranónak is elégségesnek bizonyul arra, hogy ne bízzon szemei által közvetített képekben, hiszen a szellemek ritkán szoktak dülöngélő oszlopok képét felvenni. Ezt még ő is tudja.
- Mi volt ez? – bukik ki belőle a kérdés, hiszen azt már tudja, nem szellemekkel van dolga.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-06-30, 11:35 pm

//Mese - A láz, Caer csapata//

* Gondolataimból társam ránt vissza a való világba.*
- Eddig nem volt időm bemutatkozni a nevem Lothár Von Falkenhausen, de csak szólíts Lothárnak.
* Egy halovány mosollyal fordulok felé. *
- Kösz, ez megkönnyebbülést jelent! Kicsit hosszú lenne a teljes neved használni.
* Szám íve kicsit szélesebbé válik, miközben nekem már időm sem marad újra bemutatkozni Lothárnak, még a teljesség kedvéért se, hiszen már én bemutatkoztam neki korábban, mikor megzavarnak minket.*
- Miért, talán van köztünk sárkány? Vagy valami náluk is erősebb?
* Nem akarok hinni a fülemnek. Rémült lendülettel kapom a hangforrás felé a fejemet, aki első ránézésre vándornak tűnik. *
~ Neee … Meghallotta?! … Hogy másszak ki ebből? …
* Lassan alaposabban is végigmérem a férfit, miközben folyamatosan járatom agyam, hegy egy hihető választ kreáljon. Azonnal feltűnik a férfi szemeiből tükröződő félelem. *
~ Ez kész … Már csak az hiányzik, hogy megtudja az igazat … Hogy is mondhatnám el neki, hogy igen vannak köztünk sárkányok, elő és holt egyaránt, de ne aggódj, akad itt sárkányt elkergető elf is, mint ahogy az istenek is képviseltetik magukat az expedíción …
- Hogy sárkány … ?! Ne nevettess … ! Mit keresne az egy ilyen expedíción? …
* Némi mosollyal próbálom hatásosabbá tenni szavaim, közben még mindig az előző gondolatmenetemet folytatom. *
~ Még csak az kellene, hogy leleplezzem Akahanát … Ha eddig nem haragudott meg, hát majd most, ha leleplezem …
* Csupán a korábbi tekintetének gondolata is elégnek bizonyul, mikor már egyszer majdnem elszóltam magam Kainék előtt, hogy tudjam, mi várna rám, ha most megtenném. *
- Egyébként, ha tudni akarod, igen … az expedícióval tart egy férfi, aki már korábban, a szemem előtt, megfutamított egy kék sárkányt. Teljesen egyedül!
~ Azt már nem kell tudnia, hogy szerintem ez nem is az ő műve …
* Tekintetemet nem veszem le a férfiről, csupán egy pillanatig, hogy láthassam Lothár reakcióját is, mennyire nyerte el tetszésüket a helyzet, íly módon történő ábrázolása. A férfi félelme azonban továbbra is kitart.*
- Akkor miért nem intézte el a lényeket?
~ Jó kérdés … Most légy okos …!
- Egyáltalán tudod, mi vagy mik támadtak ránk? …
* A férfi üres tekintete elárulja, hogy fogalma sincs. *
- Na látod … Én már jártam a dzsungelben, de még így sem tudom, mik lehettek azok …
* Ujjammal felfele mutatok. *
- Szerinted ez nem elég a részéről? Legalább biztonságban vagyunk, és nyugodtabban pihenhetünk. Ránk fért már.
* A vándor arca az ég felé mordul. Biztosra veszem, tudja, miről beszélek, hiszen arcán meglátom az enyhülés első jeleit.
Néhány csöndes pillanat után érzem, amint a fáradtság elhatalmasodik rajtam, és egy kellemes nyújtózkodás és ásítás keretében távozik ideiglenesen.
Lothár felé fordulok. *
- Lothár, mennyi lehet még az őrségváltásig?
* Közben vetek egy sanda pillantást a dzsungel felé is.*
~ Mi lehet még a tarsolyukban … ?

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A láz - Caer csapata//

*A tábor lassan egyre nyugodtabb állapotba kerül. Az elmúlt nap és az éjszaka kezdetének eseményei sokat kivettek az utazókból.
Radek és Lothár helyénél a kérdező valójában a melléjük érkező kettő kalandor egyike, akik azért jöttek, hogy a Caer által kért négyest alkossák a két harcossal.
Radek szavai végül megnyugvást érnek el, bár egy ideig még bizonytalanul méregeti az expedíció egyik-másik tagját, hátha még is sárkány, vagy valami erősebb az illető.
A férfi végül társával együtt kissé távolabb foglal helyet.*
- Caer minket rendelt mellétek másik két tagnak, hogy meg legyen a négy ember. Válthatjuk egymást párokban…
A tábor másik részén Alvor látványosan egymás mellé fekteti a leölt párducokat, mielőtt a Caer által oda irányított gyógyító ellátja sebeit.
A férfi társai mellett ezután már nyugodtan pihenhet.
Dylan végül kénytelen megszüntetni a másik tűzsárkányt is, így láthatja, ahogy a tábor belsejében lobogó tábortűz mellett sok kisebb is ég, amit még a letáborozáskor gyújtottak mintegy első védvonalnak. Mint kiderült, nem sok sikert ért el ez a fajta védelem.
A férfi láza egyre magasabbra hág, de a táborlakók közül legfeljebb a surranók vehetik észre, ha elég szemfülesek, hogy ott hever lovának dőlve. Igaz, ügyesnek kell lenni, ha meg akarják különböztetni az alvást az ájulástól, de a férfi forró, izzadtságtól nyirkos teste lehet intő jel.
Kain és Sou idegesítő társaságot kap a két surranó személyében. Sounak azonban nagyobb bajai vannak ennél. A visszaérkező szellő igen erős szagokat hoz, s a tűz is régi emlékeket ébreszt benne. Az expedíció több tagja felfigyel az itt-ott megjelenő víziókra, s némileg rettegve figyelik addig, amíg ki nem derül, hogy a pajzson keresztül ártalmatlanok.
A szag hamarosan megszűnik, ahogy a szellő is elenyészik, ami hozta, így legalább egy terhet levéve a két sárkány válláról.
A tűz azonban még mindig tombol a tábor közelében. Nem az istenek jóindulata az, mely végül megfékezi, hanem mega a dzsungel és annak éghajlata. Az ég csillagait a szokásos irányból érkező felhők árnyékolják, míg meg nem kezdődik az égiháború.
Dörgések rázzák meg a fákat, az avart és minden élőt a Hyarmenya-dzsungelben. Az eső pedig mintha dézsából öntenék, elárasztja az erdőt.
A születőben lévő tűzvész hangos sistergéssel adja meg magát a másik elem túlerejének és enyészik el, a fák tövében.
Kain és Sou a nyakába kapja az esőt, míg a tábort a pajzs ettől is megvédi, így akik alatta vannak, úgy érezhetik magukat, mintha egy víz alatti légburokba zárva töltenék az éjszakát.
Az eső beteríti a pajzsot és lefolyik az oldalán.
Akahan pajzsát, aki bár az előző fejet is nehezen viselte, a surranónak hála kapott még egyet, egyenesen az orra elé. Minden nehézsége ellenére egész éjjel sikerül fenntartania a pajzsot, így az éj további részében az eső elállta után az expedíció számára is és a kívül rekedtek számára is eseménytelenül telik.
A felkelő nap fényei pedig a mozgolódó táborra vetülnek.
Caer ki akarja használni a pajzs védelmét és miután egyik katonájával ébresztőt fújat a kürtön, maga is szóra nyitja száját.*
- Figyelem! A mai napon tovább haladunk az erdő mélyére. Mindenki tartsa készenlétben a fáklyákat, az éjliliom szirmokat, és a fegyvereket is, mert számíthatunk meglepetésekre.
Ahogy mondtam, gyalog megyünk tovább. Az éjjel felállt négyesek maradjanak együtt. Akik elöl törik az utat, azok után következőknél párosával ketten az ösvény széleiért felelnek, ketten pedig a fákat tartják szemmel.
Figyelmet akarok, és csapatmunkát. Külön-külön innentől senki nem élheti túl.

Tárgy: Re: Hyarmenya dzsungel 2012-07-02, 1:35 pm

//Lea, Dropie, Sou//

*Kain is érzi azt a bizonyos förtelmes szagot, amit Sou szellője hozott, így szintén könnybe lábadt fekete szemekkel bólint csak.
Ebben a pillanatban kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a két zavaró surranóval foglalkozzon.
Sou állapota kezd nehezebbé válni. Ismeri annyira Sout, hogy lássa, nem csak a tovatűnő szaggal van a baj. Sokkal inkább a gyöngysárkánnyal. Az arany sárkány elhűlve mered az imitt-amott megjelenő és néha meglehetősen valós illúziókra. Ha nem tudná, hogy ki van mellette és nem látná az állapotát, azt gondolná, hogy ez is ellenséges támadás, de mivel látja is Sout és ismeri is valamicskét, pontosan tudja, hogy ő a felelős a megjelenő dolgokért.
A surranó közben meglehetősen élénken reagál a dolgokra, Kain bizony meg is vetné érte, hiszen jól látható, hogy ezeknek a képeknek közük sincs a szellemekhez. Persze egy-egy ledőlő oszlop látványa őt is életének mentésére ösztönözné.
Kain a fiú elé áll, fekete alakja ott tornyosul előtte, miközben mély hangon meg is szólal.*
- Sou, gyere vissza!
*Majd előbbi tettének hatástalanságát látva, kénytelen újabb dolgot végrehajtani. Kezeit kitárja a fiú köré, így fekete kabátja alapból is kitakarja előle a lángok java részének látványát.*
- Ring van die dwaling!
*Ha a varázslat sikerrel jár, Sou egy rövid pillanatra elmélázhat, hiszen körülötte egészen más táj jelenik meg. Lágyan csörgedező patakok, hegyek határolta, dús lombú erdőkkel szegélyezett völgy. A rét, amin állnak, virágok sokaságától tarkállik, a fű övig ér, s a fákon madarak ezrei csiripelnek.
Az ég azúrkék boltozatán bárányfelhők úsznak és a nyugalom, az élet árad mindenhonnan.
Kain maga is meglepetten néz körül. Nem tudja, honnét érkezett a kép, nem ismer rá, hiszen sosem járt ott korábban.
Ez Nerwotop, az élet völgyének egy aprócska szelete.
Kívülről a két surranó, ha még ott vannak, nem láthatnak mást, csak hogy a két kívül rekedt ott van egymással szemben, s a sötét mágus kitárt karokkal áll a fiú előtt.
Az illúzió, melynek gyűrűjével körbevette rövid időre Sout egyetlen célt szolgál, hogy kizökkentse abból az állapotból, amiben van és abban a pillanatban véget is ér, amikor az erősen koncentráló Kaint megzavarják az erdő megrázó mennydörgés hangjai.
Az illúziók ha létre is jött, tovatűnik kettejük szemei elől és a kialvó lángok gőzölgő, füstölgő, sistergő látványa fogadja őket.
Kain arcára kiül a beletörődő szenvedés. Ez már a második eső, amiben meg fog ázni egy napon belül. Legközelebb biztos, hogy csuklya is lesz a kabáton, ha majd vesz egyet a mostani helyett.
A zuhogó eső hatására haja is rátapad a fejére, ismét, mintha az istenek örömüket lelnék abban, hogy újra és újra eláztatják.
Amikor az eső eláll, Namelyr csak morog.*
- Az istenek biztosan jól szórakoznak…
Jól vagy?
*Néz a másik sárkányra. A surranók hogyléte nem izgatja, főként, hogy őket a pajzs még az esőtől is megóvta.
Ha Sou rendbe jön, és az éjjel sem történik semmi különös, akkor a felületes alvás után az arany sárkány a mozgolódásra ébred. A kürt után pedig egykedvűen hallgatja Caer szavait.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."