Hyarmenya dzsungel

Karakter neve: Kroloth Naelgrath
Nép: Külhoni sárkány
Karakter szint: 1
Küldetés: Márciusi és áprilisi küldetések - 5. küldetés – Ítéletidő

Az eső úgy szakadt, mintha feje tetejére állították volna a világot és a tengerek szakadnának a sárkány nyakába. Azt azonban ez a sárkányt nem igazán zavarja. A villámlások visszatükröződnek fényes pikkelyein, ahogy határozottan méregeti az előtte álló dzsungelt. Még nem járt itt. A levegőbe emeli fejét, orrán át megtölti levegővel hatalmas tüdejét. Habár az eső esik, még is érezni a vad illatát a levegőben. Nem lehet messze. Újabb villanás, amely messzire látszódhat róla, akár a tükörre vetített fény. Szárnyait kitárja, azokról pedig lendületesen szalad le a víz. Egy erős elrugaszkodás és pár szárnycsapás a levegőbe emeli a súlyos testet, amely elindul a dzsungel fái felett. A sok víz kezdi elmosni az illatot, jobb lesz, ha gyorsan cselekszik. Kékes szemei fürkészik a fákat, amik felett köröz, s végül meglátja, amit kiszemelt: egy nagyobb gyíkszerű lényt, épp a fogára valót! Szárnyait kifeszítve dönti meg magát, hogy elkezdjen alábukni a fáknak, majd behúzva mind a hat végtagját zuhanórepülésbe kezd. Pikkelyein tükröződnek a fák lombjai, amelyek rögvest el is mosódnak a lefelé csurgó vízcseppeken. A vad meglátja a levegőből közelítő halált, s hangos bőgéssel kezd el szaladni, ám a lendületet vett sárkány elől már késő kitérni. Mint a sólyom, úgy csap le az állatra, súlyával szinte a földbe döngölve, eltörve gerincét, nyakát. Gyors és tiszta halál. A sárkány lehajol, s fogait mélyeszti a húsba, nagy darabot tép ki a vadból, miközben mellső lábaival rajta marad, és felemelve fejét kevés rágással nyeli le a falatot. Azonban még sem ez az az illat, amelyet érzett… valami másnak volt oly csábító szaga. Észre sem veszi, hogyan kezdenek el apró indák tekeredni hátsó lábára. Lehajolva újabbat harap a lénybe, húsa egész ízletesnek tűnik. Az indák csiklandós kúszását egyelőre nem veszi észre, azt hiszi csiklandós érintésükre, hogy csak a zuhogó eső folyama testén. Azonban a testére tekeredő vastagabb inda már szorítani is elkezdi. Ekkor pillant hátra és látja meg az egyre sűrűsödő növénycsápokat magán. Haragra gerjedve, izmait megfeszítve rántja el farkát, hogy elszakítsa az őt szorongató szárakat, azonban nem mind pattan el, s éppen azok azok, amik beleakadnak tüskéibe és immár farkát is lefogják. A földbe kapaszkodva, szárnyaival csapkodva próbál elszakadni a szorításból, ám a növény túl erős, s hiába szakít el egy indát, ha kettő kerül a helyére. Ez nem megoldás. Szemei a hajtások forrását keresi, s nem is találja meg egyhamar, lassan benövi, és a földre szorítja ez a sok gaz. Ekkor látja meg a fák közül előhajoló óriási növényt. Szirmai legalább akkorák, mint a sárkány feje, s a közepéről jön az az ínycsiklandozó illat, amely valószínűleg azt a növényevőt is ide csalogatta. Ha akkor nem támadja meg, most az a gyík volna ennek a húsevőnek a csápjaiban, s nem ő. Még egy utolsó próbálkozás tesz, a már szárnyait beborító indákat elkezdi feszegetni, rájuk harap, szaggatja őket, de még is érzi, hogy így nem szabadul ki, a nyers erő ide kevés. Eget rengető bömbölést hallat, szemei felizzanak, ahogy a mágia átjárja. A növény már éppen felé hajol, amikor kicsusszan annak „markából”. Hogyan lehetséges ez? Átváltozott. Az eddig hatalmas testre fonódó szárak immár csak a levegőt markolják, s mikor lezuhannak a férfire, az kardjával vágja ketté őket. Futva indul el a növény felé, hogy levágja azt, s éppen ráugrana, mikor egy hajtás tekeredik bokájára és rántja vissza a földre. Nem rest a növény ekkor újra megindítani minden csápját, ám a férfi kitér és tőrét lekapva oldaláról a növény feje felé dobja. Az bele áll az egyik szirom tövébe, s ha nem is halálos csapás, de fájdalmas, ugyan is a növény sivító hangot ad ki és a bokájánál fogva dobja arrébb a sárkányt, aki egy íves repülés után egy halom csontra esik: valószínűleg ennek a bestiának az előző áldozatai. Fogait összeszorítva ugrik arrébb, mert a növény immár nem megfojtani, hanem kilapítani akarja, s épp akkor csap le az egyik, tüskés csápjával. Kroloth-nak folyamatosan mozgásban kell lennie, szinte körbe futja a növényt, mert az dühödten csapkodott és kapkodott felé. Persze Kroloth már kezdte unni a futkározást, de valahányszor támadni, vagy szökni próbált, a növény megakadályozta abban, hogy véghez vigye tervét. Szinte biztos benne, hogy sikerült megzabálnia valamilyen mágust, amitől ilyen erőssé és intelligensé vált. Egy kis mágia és mindenki elveszti a fejét. Ugyan megpróbálhatna ő is használni ezt, csak hogy a legkevésbé sem ért hozzá, maximum fagyasztani tud egy kicsit, de ebben a meleg időben még azzal se menne sokra, legalább is elég ideig. Egyre vágja a növény szárait, ám mintha azok szinte kifogyhatatlanok lennének. El is mormol az orra alatt valami átkot, mielőtt ismét neki a növénynek. Újabb csápok csapnak felé. Párat letud vágni, de a többi rátekeredik, elkapja karját és derekát. Szorítani kezdik, mire a sárkány megfeszíti izmait. Egy ideig vár, amíg a növény lassan közelebb emeli fejéhez, majd kitárva a zsákot, amely közepében van, megvillantja fogait, de még vár, és még vár, majd mikor úgy érzi, már elég közel került, ismét változni kezd teste. Visszaveszi sárkány alakját, szárnyaival szakítja le magáról a szárakat, mellső lábának karmaival leszorítja az óriási növény fejét, majd kitátva száját veszi fogai közé a növény fogakkal teli „száját” és határozott, felfelé irányuló mozdulattal tépi ki a helyéről. Ismét visítás, érzi a szájában szétterülő keserű ízt, amely valószínűleg az illat forrása lehetett. A földre köpi a váladékozó darabot, majd mivel újabb szárak tekerednek a lábára, ismét lehajol, hogy még egy darabot kiharapjon ebből a lényből. Szinte darabokra cincálja, annyira bele merül, hogy észre sem veszi, a növény már egy ideje nem is mozog, s azok a hajtások, amik a lábaira kúsztak, ernyedten estek a földre. Mikor ezt észreveszi, körbe néz maga körül, látja, hogy ez már biztosan nem fog ártani neki. Vissza pillant a gyíkra, amelyet levadászott, s az még mindig ott fekszik vérében. Megnyalja száját, majd vissza sétál komótos léptekkel a zöld bőrű növényevőhöz, s újfent falatozgatni kezd belőle, immár teljes nyugalomban.