Sárkány-hegység

The member 'Kockázó' has done the following action : Kockadobás

#1 'Támadás' :


--------------------------------

#2 'Védekezés' :

The member 'Kockázó' has done the following action : Kockadobás

#1 'Támadás' :


--------------------------------

#2 'Védekezés' :

The member 'Kockázó' has done the following action : Kockadobás

#1 'Támadás' :


--------------------------------

#2 'Védekezés' :

The member 'Kockázó' has done the following action : Kockadobás

#1 'Támadás' :


--------------------------------

#2 'Védekezés' :

The member 'Kockázó' has done the following action : Kockadobás

#1 'Támadás' :


--------------------------------

#2 'Védekezés' :

[color=blue]~Én vagyok valószínűleg a leghülyébb élőlény egész Lanuriában. Mondhatjuk úgy is, hogy Sárkány iszonyom van, hisz kék Sárkány ellenes vagyok és vörös sárkányra pedig érzékeny, és mégis merre járok ilyen adottságokkal? Hát persze, hogy a Sárkány hegységben, teljesen egyedül. Rendben van, hogy keresem azt a sárkányt, de azért lehetne csöppnyi eszem már. Végtére is nem vagyok már gyerek.
*Gondoltam miközben az Enion völgy és Eronia közt húzódó hegyen "sétálgattam".*
~A lehető leggyorsabban és leghalkabban kell a völgyön majd átjutnom. Nincs kedvem sárkányokkal vacsorázni fő fogásokkal. Talán egy repüléssel megoldhatom... kissebb megállókkal...
*Folytattam gondolatmenetemet, majd megtorpantam.*
~Egyszerű, nagy, zömök, nehézkes lépések. Megint egy ember férfi. Mostanság szokásom velük találkozni.
* gondoltam, majd úgy döntöttem megállok egyhelyben és megvárom míg számára látáskörön belülre esek.

Még hallom a hátam mögül, hogy kioktat, hogy úgysem tudom megsebezni. Nem tántorít el. Lehet egy élőlény egér, patkány, ember, elf vagy akár sárkány, ha egy méretes vassal keresztül szúrják a szívét azt egyik sem éli túl. Nem azért költöttem harminc aranyat a kardomon izzó rúnákra, mert égette a pénz a zsebem.
Hallom magam mögött a kiabálását, majd érzem, ahogy belém kapaszkodik. Épp lehúzom az első üvegcse tartalmát, hogy aztán az üres fiolát ledobjam magam mellé. Érzem, ahogy a mágia lassan hatni kezd, egy pillanatra kék lángok borítják be a testem, hogy aztán csak halvány, szemmel alig látható fény maradjon. Az elf orra elé pedig felemelem a kardom, amin a rúnák vérre szomjazva, vörösen izzanak.
- Maga szerint ez közönséges kard? Ezeket a rúnákat arra tervezték, hogy keresztülhatoljanak a sárkány bőrén és olyan sebet ejtsenek, ami még napok múltán sem indul gyógyulásnak.
Több szót viszont tényleg nem akartam vesztegetni rá, elfordultam de még mindig nem engedett el. Elnyomtam az ingert, hogy bosszúsan felsóhajtsak, inkább csak szenvtelen hangon, szinte unottan megszólaltam.
- Kérem engedjen el hölgyem, nem ütöttem még meg nőt és nem is akarom most elkezdeni, de ha nem hagy békén megteszem.
Meg sem várva a választ tovább indultam, akár magam után húzva az elfet, körülbelül harmadannyi lehetett a súlya mint nekem, nem jelenthet különösebb gondot magam után vonszolni ha nem enged el. Nem különösebben izgatott a lehetőség, hogy mágiát akar használni, kevés az olyan erős mágus, aki büntetlenül tehet bármit az emberekkel. Legfeljebb lelassít, vagy megsebez, de azt ki lehet bírni és ha rám támad, akkor én sem fogok finomkodni. Lehet hogy nőről van szó, de ha valaki nem fér a bőrébe és engem használ céltáblának, akkor jobb, ha könnyes búcsút vesz a testnedveitől.

Na most már tényleg nagyon idegesített az elf. Nem elég, hogy idejön, belepofázik más dolgába, visszatart, felkiabálja a fél erdőt, elvéve tőlem a meglepetés erejét most még fitogtatja itt a varázstudását azzal, hogy nyakig beborít vízzel. Hát lehet, hogy egy mágusnak olyan könnyű megszáradni de én jó eséllyel egy tüdőgyulladás elé nézek a hűvös őszi időben. Nagyon elegem volt a nőből. Még most sem szívesen bántottam volna, de már kezdte nagyon kiprovokálni. Legszívesebben visszafordultam volna, hogy legalábbis felpofozzam, de minden porcikám irtózott attól, hogy megüssek egy nőt. Az egyetlen gond, hogy ha tényleg gyilkos szándékkal fordul felém, akkor valószínűleg hamarabb meghalok, mint hogy végre elhatároznám magam, de paranoia miatt nem fogom megszegni az elveimet. Van elég útonálló és haramia akiknek nők vére tapad a kezéhez, lehet hogy lecsúsztam a nemesi származáshoz képest de nem akartam közéjük kerülni. Ha meg akar ölni hát tegye. Talán van még igazság a világon, talán utoléri az istenek bosszúja egy ártatlan haláláért.
Egy pillanatra megálltam, míg mindezt átfutott a fejemen, de aztán tovább indultam. Tudtam jól, hogy nem fogja megérteni, hogy nekem ezt a pénz kell, hogy enélkül nem tudom elérni a céljaimat. Ha itt kell megdögleni, akkor itt fogok megdögleni, harcolva a jó ügyért, megbánás nélkül. Valamikor minden élet véget ér és én inkább éltem rövid, de teljes életet, minthogy mindig a tetteim következményeitől rettegjek. Tovább indultam hát a sárkány felé, szemmel láthatatlanokat remegve a víz hűvösétől, de elhatározottan.

Ha eddig nem lett volna elegem, az ahogy a levegőben elfutott mellettem az elf csak növelte a bosszússágomat. Ahogy megszárította a ruhámat és beszélni kezdett hozzám bal kezemmel keresztbe nyúltam és megfogtam a vállát, miközben válaszoltam. Alaposan felemelve a hangomat, szinte már üvöltve.
- Pont ezért akarok meghalni! Még az is jobb, mint hogy magafajta mindenféle jöttment varázslók és más senkiháziak rajtam gyakorolják a mágiájukat! Maga szerint olyan nagyon jó érzés, hogy egy mozdulattal beborít vízzel, aztán meg megszárít, csak hogy kigúnyoljon hogy én úgyse tudnám megtenni? Magának jól esne ha én tenném ugyanezt? Ha belepofáznék az életébe és ráadásul még meg is szégyeníteném, maga annak örülne? Ezért kéne hálásnak lennem? Akkor inkább hagyjon megdögleni és egyszerűbb lesz mindkettőnknek. Vagy nyírja ki az agyamat valami varázslattal, úgyis biztos képes rá és még csak ellenállni se fogok tudni, csináljon belőlem valami agyatlan zombit, aztán akkor aztán biztos nem fogok olyat tenni, ami nem tetszik és boldog lehet a kis lelkiismerete hogy hú de jót tett velem. Biztos maga is nagyon örülne neki és én tenném ezt magával.
Nagyon elegem volt. Épp a következő áradatot zúdítottam volna rá, amikor megjelent a sárkány. Hát igen, ha meg akarod lepni az ellenfeled, akkor ne üvöltözzél az orra előtt. Félrerántottam az utamból a nőt, egyébként is erre a mozdulatra készültem már egy ideje és kihúztam a kardom. A rúnák felizzottak, ahogy megérezték a sárkány közelségét, jobb kezemmel pedig a bolát akasztottam le az övemről. Nem egyszerű kezelni ezt a kis aranyost, de tökéletes repülő célpontok földre hozatalára. Oldalt ugrottam, a tűzcsóva elől, majd kifordulva a fa mögül eldobtam a fegyvert a sárkány felé.

Még a fa mögött hallottam a nőt, ahogy közli, hogy a sárkányt már megmérgezték. Ki vagyunk vele segítve... láthatóan nem gyengébb, tüzet ugyanúgy tud fújni, repülni ugyanúgy tud. Még ha meg is van mérgezve úgy tűnik ez a sárkányt nem nagyon zavarja. Aztán felajánlja, hogy segít. Mi a franchoz szokott ez a nő? Kötekedik velem, rajtam gyakorolja a varázslatait, aztán miután közöltem vele hogy húzzon a francba és hagyjon végre békén nekiáll jópofizni, hogy majd ő segít.
- Menjen, kérje meg a sárkányt, hogy gyújtsa fel magát, azzal segít a legtöbbet.
Közöltem vele félvállról, miközben elővettem a bolát. Kilépek a fa mögül... és beterít a tűz.
Ami aztán alig hat, éppen csak megperzseli a ruhámat, de komolyabb kárt nem tesz. Hát persze! Megittam azt az italt, csak az elf még azt is kiverte a fejemből. Hát akkor hajrá, legyen valami azzal a sárkánnyal, amíg még hat a cucc. Visszavéve a kardot a jobb kezembe újra kiugrottam a fa mögül és futni kezdtem az immár földre került sárkány felé. A bola elkapta a szárnyát és lezuhant, de nem esett túl nagyot, nem igazán sérült meg. Oldalt perdültem, hogy elkerüljem a fogait, majd egy vágást ejtettem meg a nyaka felé, de a pikkelyek felfogták a támadás javát, csak egy kisebb sebet ejtettem. Viszont a lendületem vitt tovább, egészen a sárkány hátára, még épp sikerült elkapnom egy tüskét, hogy ne nyársaljon fel, amikor a bola elszakadt és újra kitárta a szárnyait. Belevágtam a kardot a hátába, hogy legyen egy plusz kapaszkodóm, a szörny felüvöltött, de elemelkedett a földtől. Nem sok esélyem volt, bár komoly sebet ejtettem rajta nem várhattam ki, amíg elvérzik. Kihúztam a kardot és most a szárnyát céloztam, miközben megpróbált lerázni. Pörögni kezdett a tengelye körül, pont, amikor a szárny megadta magát. Onnantól mint egy kő zuhantunk. Még estemben sikerült a hasa alá kerülnöm és beleszúrni a kardot a szívébe. A sárkányölésre teremtett rúnák új életre keltek, amikor megízlelték a vért, de még ez is kevés volt. Túlélte, bár zuhantunk tovább. Majd harminc méter zuhanás után érkeztünk a földre, én alul, a sokmázsás szörny pedig rám. Nem fájt, csak egy pillanat műve volt, egy hangos reccsenés, ahogy egyszerre adta meg magát a gerincem és a nyakam. Tirion Esteban, a sárkányölő pedig nem volt többé. Élete legnagyobb kudarca volt, először nem tudta legyőzni az ellenfelét, de harcban esett el, akárcsak a családja többi tagja. Halálával a menioni Estebanok háza kihalt, nem volt, aki visszakövetelje a család jogos tulajdonát. Tovább uralkodhatott a zsarnok, szedhette az adókat, sanyargathatta a népet, mert az egykori fiú, aki az évek alatt harcossá érett nem volt többé. Nem volt elég ereje, hogy legyőzze az ellenségét, de félelem nélkül a szívében érte a halál. És nem bánta meg az életének egyetlen pillanatát sem.

*Folytattam utamat a Sárkány-hegység kihalt csúcsai között. Utam a Hajnal-völgybe vezetett. Szárnyam vitt, a kíváncsiság hajtott. Meg lehet próbálni és ki tudja, az ott látottakból meríthetek némi bölcsességet. De előttem hosszú volt még az út. Alattam szinte kongtak a zöld völgyek. A fehér hó kissé tompította éles látásom, de az előttem gyülekező hófellegeket remekül láttam. Keresnem kéne egy barlangot. Magam alatt kutattam egy nagyobb rést, ahova beférnék. Nem telt bele sok, találtam is egy megfelelőt. A szél erősen fújt már, de le bírtam szállni a barlang kis teraszára. A sötétben nem sokat láttam, de üresnek tűnt a hely. Egy kis tüzet eresztettem ki számon, hogy valamennyire belássak...és valóban, üres barlangról volt szó. Nem aggódtam, erre felé sárkánykolónia nem él, nagyobb sárkány meg nem fér be, úgyhogy békességben megvárhatom a hóvihar végét. Nem volt kedvem szétnézni a több napos vándorlás után, ezért egyből egy kényelmesnek mondható helyen letettem magam és néztem a kinti világot. Szememre ezután álom nehezedett...*