Mordon már épp készülődött ahhoz, hogy eltegye magát holnapra, hogy elég ereje legyen a városba való visszatéréshez, így hát háttal Vogonnak, összekucorodva lefeküdt a földre, és lassan el is aludt volna, ha nem lesz figyelmes a bokrok zörgésére, amit csak Vogon ostobaságának tudott be, de erről később kiderült, hogy nagyot tévedett, mivel ismeretlen hang ütötte meg a fülét, és ennek a hangnak a gazdája nem volt valami jó szándékú alak, amitől Mordon igencsak bosszús lett, aminek hatására felült a helyén, és az idegenek felé fordult. -Ez nem a szerencsenapotok. Azt mondom takarodjatok amíg lehet, mert a végén talán ez lesz az utolsó napotok is.-
Vogon Beebebrox Sötét elf
Hozzászólások száma : 589 Életkor : 123 Munkahely : Rabszolgakereskedő
A sötét elf elkezdett azon gondolkodni, hogy ha most előkapja a tőrét és sikerül az egyik meglepett zsiványba belevágnia... Akkor kettő-kettő marad rá és Mordonra. Elvileg nem nulla az esély, hogy elbír velük vagy épp társa... De ha egyikük mégsem bírna el, akkor igen gyorsan megkapná a másikuk legalább a háromszoros túlerőt. És persze... Annak a tőrnek igen szerencsés dobásnak kellene legyen. Ő íjjal igen sokat vadászott. És párszor csatában is lőtt, de nem mondható gyakorlott íjásznak. Gyakorlott tőrdobálónak pedig pláne nem. Úgy döntött, elmond mindent, ahogy az igaz. Míg az igazság megértését a haramiákra bízza. -Nekem csak egy nimfa rabszolgám van, ami komolyabb értéknek számít.- intett a megidézett Lisa illúziója felé kezével, aki az idegenek háta mögött, kicsit oldalt állva jelent meg.
Csatabáró Mordon Sámán
Hozzászólások száma : 248 Munkahely : Minden idők legnagyobb ork sámánja és spirituális vezetője *morog*
Ahogy a párosra rontó rablóbanda a Vogon által megidézett illúzióra nézett, Mordon elég jónak találta a pillanatot arra, hogy támadást indítson, most azonban okosan kell eljárnia, hisz mindketten sérültek, és minden kapkodás csak még jobban az ellenség oldalára borítaná a mérleget. Orkunk azonban már tudta mit fog tenni. Amíg a banditák a nimfa illúzióját nézik, addig ő elővette a tőrét, majd szabad kezébe, Fagyhullámot idézett meg, amit az egyik óvatlan támadóra irányított. Mordonnak elege volt mára abból hogy a vérét akarják ontani, ezért inkább ő akarta azokét, akik rá rontotta. Nem érdekelte semmi sem, csak az, hogy legyen egy nyugodt éjszakája, és ha kell, ehhez bárkivel végez.
Vogon Beebebrox Sötét elf
Hozzászólások száma : 589 Életkor : 123 Munkahely : Rabszolgakereskedő
A baditák döbbenve nézték az elképesztő fejleményeket. Talán azon gondolkodtak, hogy kit vertek át úgy, hogy egy sima emberasszony rabszolgát rásóznak nimfaként... -Kapjátok el őt is!- csattant fel a vezérük fülig érő mosollyal- Majd melegít minket az ork büdös köpenye alatt ezen a fázós estén. Ketten meg is indultak Lisát megfogni, ám ez nem bizonyult olyan túl könnyűnek. Tekintettel arra, hogy fizikailag nem létezett, így a tünékeny gyönge alak gyors futásnak eredve igen gyorsan váltott irányt, valahányszor már-már úgy tűnt, hogy elkapja a két melák. Eközben a másik három megindult az ork felé. Ebből egyet fagyvarázslattal térdre kényszerített. Fájdalomtól összerándult arccal didergett a földön. Vogon pedig kardját és tőrét előhúzva csak várt és hagyta, hogy a megmaradt másik kettő Mordonnal viaskodjon. Fél szemét mindig szerelmén tartotta, hogy még épp jó időben irányt váltson, ha szükséges. De úgy érezte, a fegyvereit leengedve pont olyan a helyzet, amibe nem kell beleavatkoznia. Majd kimenti barátját, ha megszorulna.
Csatabáró Mordon Sámán
Hozzászólások száma : 248 Munkahely : Minden idők legnagyobb ork sámánja és spirituális vezetője *morog*
Mordon ismét büszke volt magára, hogy ilyen ügyesen elbánt a rá rontó alakok egyikével, de így is maradtak elegen arra, hogy felül kerekedjenek rajta. Jobb ötletnek a reménye hiányában felkelt a földről, és magához vett egy vastagabb égő fadarabot és azt kezdte a felé rontók felé tolni, azzal távolt tartva magától őket, habár ezzel nem igazán ért el sokat, mivel az egyik fickó kihasználta a felfordulást, Mordon mögé került, majd vállainál foga letaszította a talajra. Orkunknak sem kellett több, máris tudta mire használja a fáklyáját, ugyanis azzal azonnal lábszáron csapta a támadóját, aki szintén a földre terült, így lehetőséget biztosítva Mordonnak, hogy Megcsapolással szerezzen kevés erőt magának, habár ebben a helyzetben nem etette volna meg Vogon segítségét. -Segíts már!- Üvöltötte Mordon az elfnek, hisz elég nagy kutyaszorítóba került.
Vogon Beebebrox Sötét elf
Hozzászólások száma : 589 Életkor : 123 Munkahely : Rabszolgakereskedő
A rabszolgakereskedő elégedettsége nem sokáig tartott. Miután társa a földre került, úgy érezte, talán még sincs minden a legnagyobb rendben. Lisa ügyes, de örökké ő sem tud elmenekülni a támadók elől. Vagy rájöhetnek a trükkre és akár még hamarabb is csatlakozhat a két ostoba társaikhoz. Nagy lendületet véve neki szaladt vállal az orkot a földre nyomó és épp elfoglalt embernek. Közben hangosan üvöltötte: -Orbit negál!- szemei dühtől sötétlettek- Támadj és mozogj minél gyorsabban, barátom! *Úgy állt direkt meg, hogy az imént megrúgott gaztevőt szeme sarkából még követhesse. De a vezér felé szegezve fegyvereit távol tartsa tőle. Amikor szerelmére pillantott a vállai felett, akkor viszont mindig hátra lépett, hogy ha a másik kihasználná egy gyors támadással a figyelmetlenségét még épp időben tudjon reagálni. Így előbb-utóbb túl távolra fog lépkedni, hogy segítsen a csatlósán, ha mégis arra indul meg a vezér.
//A banditák nem tudhatják, hogy én Mordonra és nem magamra raktam a varázst. És nagyon kevés az esélye, hogy egyáltalán tudják azt, mi a hatása. De Mordi sem tudja, hogy nekem ez a varázs más paranccsal aktiválódik.//
Csatabáró Mordon Sámán
Hozzászólások száma : 248 Munkahely : Minden idők legnagyobb ork sámánja és spirituális vezetője *morog*
Orkunk Megcsapolásos csele ismét sikeresnek bizonyult, így lehetősége nyílt egy Árnyhullámra, ráadásul Vogon is kisegítette őt a bajból, ezért nem akart adósa maradni, ezért úgy tett, ahogy az kért tőle, és meglepetésére tényleg elég gyorsnak mutatkozott. A lehető leggyorsabb iramban felkészült az Árnyhullám bevetésére, keresve a lehetőséget a felhasználására, mégpedig az egyik gazfickó ellen, akinek azonnal a háta mögé került, és közelről beleeresztette a támadást, majd amikor az mozgásképtelenné vált, tőrével kétszer is hasba döfte azt. Élvezte hogy ismét gyorsan képes haladni, és ezt talán épp Vogon varázslatának köszönheti, bár ez nem ígérkezett valami hosszú életű varázslatnak, hisz észrevette hogy lassul, ezért a lehető leghamarabb visszavonult, nem is törődve azzal, hogy áldozatát felhasználva ismét lehetősége lenne az Árnyhullám használatára.
Vogon Beebebrox Sötét elf
Hozzászólások száma : 589 Életkor : 123 Munkahely : Rabszolgakereskedő
Vogon látta, ahogy az egyik zsivány a földön megsérült és bár közeledett az, amelyiket az elején Mordon fagyvarázslattal térdre kényszerítette, hirtelen hatalmas lehetőség kínálkozott. Gyorsan előre lendült és egy hatalmas ugrással az épp lebénított haramia vezért átszúrta a kardjával, miközben tőrét mélyen a vállába vágta. Nem tudta biztosan, hogy éle-még, mikor lehanyatlott, mert mikor az illúzió lányra pillantott, észre kellett vennie, hogy a két fogdmeg bambán bámul maga elé, ahogy köddé vált a kezeik között. Mára elég varázst használt. Rárikkantott a földről feltápászkodóra: -Ne mozdulj!- és hogy ez kellő élt kapjon, meg is toldotta két acélpengével, amit feléje szegezett. Meglátjuk, hogy a vezér bukása után mennyire lehet kordában tartani, de csak remélni tudta, hogy megoldódik valahogy a probléma, mire az a kettő eldönti, mit fog tenni a prédájuk szertefoszlása után.
Csatabáró Mordon Sámán
Hozzászólások száma : 248 Munkahely : Minden idők legnagyobb ork sámánja és spirituális vezetője *morog*
Mordon már készült egy újabb Fagyhullám használatára, miközben hátrahúzódott a harc elől. Ork létére kedvére való volt a dolog, de mára már kicsit sok volt belőle, így hát hamar le akarta zárni a dolgot, hogy mihamarabb lepihenhessen végre. Nem kenyere a szép szó, ezért nem is tervezte az hogy a támadóik lelkére beszél, bár ez egy orknak nem állna jól. Minden esetre Mordon, egyik kezében a tőrével, másikban a készenlétben lévő varázslattal kereste az újabb lehetőséget a harcra, ami Vogonnak hála elkerülte orkunkat, aki talán hálálkodott is volna ha nem épp orknak szánták volna az istenek. A két alak, aki addig az illúziót kergette, most Vogont, és a bandavezérnek szegezett pengéket figyelte, remélve hogy nem történik semmi rossz.
Vogon Beebebrox Sötét elf
Hozzászólások száma : 589 Életkor : 123 Munkahely : Rabszolgakereskedő
Az elf igen elégedett volt azzal, hogy mind a fagyos, mind a tüzes fával lábon vert mind a vezért láthatóan nem mozdult a parancsának köszönhetően. De az igen csak fejtörést okozott neki, mit kezd a másik kettővel, akik eddig jól kifutották magukat a levegőt kergetve és kapkodva, mivel pont felé közeledtek. A Beebebrox újfent hálát adott az isteneknek, hogy egy olyan családban nőhetett fel, ahol sok ezer év tapasztalatait nem csak felhalmozták, de gondosan ügyeltek arra is, hogy ezeket minél hamarabb átadják az utódoknak. Nem véletlenül gondolt erre, hiszen most egy pont a helyzetre szinte ráöntött ősi bölcsesség villant át az agyán. „Szégyen a futás, de hasznos.” Így az ifjú rabszolgakereskedő igen kecses és bámulatos nagy ugrásokkal megmutatta, hogyan kell elegánsan szaladni egy réten.
A hozzászólást Vogon Beebebrox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2013-10-19, 8:31 pm-kor.
Csatabáró Mordon Sámán
Hozzászólások száma : 248 Munkahely : Minden idők legnagyobb ork sámánja és spirituális vezetője *morog*
Orkunk elég siralmasnak érezte a helyzetét, mivel még így is nagy bajban vannak, mert ha a két fickó gondol egyet, rájuk vethetik magukat, nem törődve a vezetőjük testi épségével. Persze Mordon sem félti magát igazán, inkább álmos, mintsem lusta. Orkként sosincs harci szellem híján, hisz amióta ez a faj létezik, mindig voltak harcaik. Néha akkorák mint a jelenlegi, máskor akkorák hogy az mellett a jelenlegi eltörpülhetett volna. Minden esetre, mosat úgy tűnt hogy neki és társának kedvez as szerencse, hisz Vogon pengéi épp a bandavezérnek vannak szegezve. Mordon azt várta hogy társa mikor döfi le már azt a megátalkodott gazfickót, de megint csalatkoznia kellett társában, aki kereket oldott. Orkunk ugyan nem akart csak úgy eltűnni, de jobb megoldás híján fogta magát és példát véve Vogonról, maga is eliszkolt, már ahogy az ő tempója megengedte.
Vogon Beebebrox Sötét elf
Hozzászólások száma : 589 Életkor : 123 Munkahely : Rabszolgakereskedő
Az elf és az ork szaladt elől, míg mögöttük az új bátorságot kapott négy rabló és az ő fejük. De igencsak meggyűlt a bajuk a lépés tartásával is nekik, hiszen az egyikük nem csak lábon lett csapva egy husánggal, de a Megcsapolás is kivette az erejét. A másik a fagyvarázs miatt sérült. A vezér nem is szaladt, inkább oldalát és hátát fogva a sebeknél bandukolt utánuk. A két melák pedig jót kergetőzött egy illúzióval, így most inkább csak kocogott. Viszont Vogon hátra nézve látta, hogy társának a tőle az oldalába kapott szúrt sebe problémát okoz. Így törte a fejét, hogyan tudna segíteni neki, de egyelőre nem jutott eszébe semmi használható. -Gyere gyorsan! Azt mondtad, lehet este majd ki kell rohannom párszor. Szóval nem akarom az erőmet elveszteni most... Nem szeretek kínos helyzetekbe kerülni. Van valami ötleted, hogyan szabadulhatnánk meg tőlük?-mondta, de ahogy visszafordult, majdnem szívrohamot kapott. Pár pillanatig eltartott, míg az előtte lebegő két kísértetben felismerte azokat, akik a tárgyaláson is ott voltak. A százados szellemei.
Csatabáró Mordon Sámán
Hozzászólások száma : 248 Munkahely : Minden idők legnagyobb ork sámánja és spirituális vezetője *morog*
Mordon olyan lassan menekült, hogy szinte érezte üldözői lihegését a nyakában. Igazándiból szívesen harcolt volna velük, mint hogy gyáva kutya létére elfusson, de egyedül ehhez kevés lenne. Vogon ugyan érdeklődött arról hogy hogy rázhatják le őket, de Mordonnak csak egy ötlete van, és az sem valami eget rengetően zseniális. Tekintetét az erdő felé fordítja, majd elgondolkodik. -Talán az erdő. Ott több az esélyünk- Feleli orkunk, majd az erdő felé veszi az irányt, abban a reményben, hogy lerázhatják az ellenfeleiket, vagy ha kell, megütköznek velük. Minden esetre Mordon nagyobb előnyben van az erdőben, hisz maga is egy erdei ork törzs tagja volt. Mordon szedte lábait, hogy utolérje Vogont, majd beérve az erdőbe, rövid, de annál kimerítőbb futás után, mordon bemászott egy bokor alá, majd beinvitálta társát is, magukra terítette a fekete mágusköpenyt is, hogy azzal még jobban elrejtse magukat.
Vogon Beebebrox Sötét elf
Hozzászólások száma : 589 Életkor : 123 Munkahely : Rabszolgakereskedő
Vogon első döbbenetén lassan úrrá lett és odavetette nekik: -Állítsátok meg őket valahogy! Majd rohant tovább Mordonnal az erődbe, és remélte, hogy nem egy újabb csapdát hagytak figyelmen kívül. Szerencsére nem úgy tűnt, mintha bántani akarnák, miközben elszaladtak mellettük. A fáknál megállva visszafordultak és látták, hogy üldözőiknek szerencsére még mindig földbe gyökerezett a lábuk. Kis ideig megálltak szusszanni, majd hirtelen a két szellem eltűnt a rét közepéről és megint csak előttük jelent meg. -A bíró úr már keresi magukat. Hozzá kell vinnünk magukat. Elég nehéz volt megtalálni önöket, messze jöttek a várostól. -Helyes!- csapott le az alkalomra azonnal a Beebebrox.- Pont oda igyekszünk. És nem szándékoztunk AZOKKAL- ujját a még mindig meredő szemmel bámulók felé mutatta- tölteni az éjszakát. Így őt és kísérőjét megérintették és azonnal a városházában teremtek.
*A saruk csendben taposták a Sárkány-hegység sziklás útjait. A lila köpenyben egy mágus hágott fel a hegygerincre, hogy aztán sötétbarna állát magasra emelve kipillantson a szemébe lógó lila csuklya alól. A mágus fekete botjának végét a gerincre engedte, s onnan nézett körbe. Húsos szája szélesebbre húzódott, de megbújt lassan benne valami, ami arra utalt, nem elégedett. Filnorenből ide küldték, s hogy teljes legyen a kudarca, egykori riválisa, Nizzre’Zotreth tette azt. Arash, a délvidék mágusa nem örült sem annak, hogy az olassië-i csatában Alzareth, az akkori helytartó elesett, sem annak, hogy helyére ez a nyikhaj, ez a szürke bőrű, sötét elf került. Annak még kevésbé, hogy a repülő várba ilyen későn érkezett. Talán, ha nem Lanuria középső vidékeire küldik akkor, hogy megakadályozza az esetleges futárokat, amik segítségért mentek az elfek városából, talán akkor ott lett volna, hogy harcba szálljon Zotreth-tel a helytartói címért. De nem volt ott, évekkel később tért csak vissza, s akkorra már minden elrendeződött. Azonban Zotreth is csak a sárkányok kutyája, mint Alzareth volt. A feketék jártak nála, az Arash által kivallatott fattyak szerint, s biztosan tőlük kapta azt a feladatot is, amiért őt most a Sárkány-hegységbe küldte. Még menlevelet is kapott, hogy ha sárkányokba botlik, felmutathassa, hogy az ő ügyükben jár el. Már ha eljut odáig, hiszen ha a levegőből támadnak rá, csak rajta múlik, hogy meg tudja-e védeni magát egy sárkánytól. Onnan vajmi kevés haszna van egy ócska pergamennek, a rajta lévő írás pedig teljesen hasztalan.*
*Az első orkok le akarták mészárolni. A sötétbarna bőrű arcról akkor került le a csuklya, amikor neki támadtak. A lila köpenyes mágus arcán groteszk táncot járt a forradás, amikor lecsapott botjával. Hallani vélte a borzongató reccsenést, amikor a mágiával felerősített ütéstől szilánkjaira hasad a csont. Valójában csak a szürke ork sikítását hallotta, amikor bőrét átdöfték sípcsontjának darabjai. A következő fejsze elől még gyorsabban tért ki, s botja végét a földbe vájta.* - Dremer füstje! *A végén felkapta a botot, s már lépett is tovább. E pillanatban már terjedni is kezdett a lyukból a sűrű, sötét füst. Az orkok megtorpantak, s a barna bőrű mágus, a füst takarásából indította meg következő támadását.* - Polipcsápok! *Mintha Arash köpenye alól, a háta közepéből nőttek volna ki, sötéten villanó csápok lendültek előre teste mellett, szám szerint nyolc, hogy mind célba vegyék a környező orkokat. De nem ám tapadókorongban végződtek. Éles fogakban mindegyik, melyek már előre csattogva száguldottak a célszemélyek teste felé. Amikor találtak az pokoli fájdalommal járt, s a terjedő füstben, ahogy az lassan eltakarta a rémült orkok elől a szemük világát, újra támadott a mágus. Ez már sok volt nekik, futásnak indultak, miközben a mágus azon igyekezett, hogy ne veszítse nyomukat. Széles száját megnyalta élvezetében, miközben azért a törött lábú orknak kitörte a nyakát is. Szemmel láthatóan élvezte a röpke csatát, s azt, hogy az első orkok máris hírét viszik. Nem tartott sokáig, ezek az agyatlan barmok hazáig szaladtak, s így a mágusnak épp elég volt megjelenni teleportálás kíséretében a törzsfőnök feletti kiszögellésen. A híre már megelőzte, a fekete bőrű mágusé, aki talán nem is mágus, valami sokkal szörnyűbb, hiszen ki látott már ilyen csápokat… Első dolga volt a felé tartó vesszőket elhárítani.* - Sötétség szárnya! *A mozdulat és az ige kombinációja egy szárnycsapásnyi hullámot idézett meg a levegőben, éppen elegendőt, hogy a felé tartó nyilakat eltérítse. Az orkok ebből csak annyit láttak, hogy nyilaik el sem jutnak a szörnyetegig. Arash sötét arcáról az előzőleg belehúzott csuklyát ismét hátralökte, hogy elővillanjanak szemei, s fehér fogaival vicsorogva nézett le az orkokra.* - Ideje, hogy valaki ismét háborúba vezessen benneteket, korcsok!
*Az elmúlt hetekben Arash, a csokoládé bőrű, sötét mágus, akit Filnorenből küldött Zotreth (az átkozott!...piha), jól végezte feladatát. A sárkányok tudták, miért van ott, s nem zargatták. Furia eljuttatta hozzájuk a híreket, de azért szemmel tartották a gyülekező ork sereget. Látták azt is, hogy időnként a mágus el-eltűnt a seregből, főként éjjel, s csak pirkadatkor tért vissza. Még a sárkányok sem tudták megmondani, hogy olyankor mit tett, csupán azt, hogy volt, hogy szakadtabban, volt, hogy horzsolásokkal, de mindig elégedetten kivillantott, hófehér fogakkal vigyorgott. Egyes orkok a fejét eltorzító forradásokat tartották az ereje forrásának, s brutalitását, kegyetlenségét, amivel rendben tartotta őket, félték. A lila köpeny feltűnésére máris lehorgasztották fejüket, s szemüket sem merték a mágusra emelni. Néha-néha bemutatót tartott a seregnek hatalmából, de egyre nehezebben szedte össze az áldozatokat hozzá. Több ork inkább egyből hagyta magát megölni, mintsem a sötét bőrű mágus keze között kelljen meghalnia. Arash eközben más terveket is szövögetett. Zotreth megelőzte őt, de biztos volt benne, hogy egy napon Filnoren az övé lesz. Pontosabban a fattyaknak már ő fog parancsolni, s a repülő vár új helytartóját egy barna bőrű mágusban fogja megtalálni. Azonban addig még sok mindent el kellett érnie. A sereg szép számmal gyülekezett, s hamarosan már az első fából, vesszőből, és kőből épült szerkezetek is elkészültek. Ezeket bőrökkel takarták le, amelyek egy része az általa kivégzett orkokról került oda. Arash tudta, hogy minél előbb erősödik meg, annál nagyobb lesz majd a sereg, mire eljön az ideje. Estkénként elégedetten dőlt hátra sátrában, ahol persze mindig a keze ügyében maradtak fegyverei és sötét botja is.*
Arveleg Nemes
Hozzászólások száma : 72 Életkor : 37 Munkahely : Fehérló Rend
* Arveleg megkapta életének talán legnehezebb, s ezzel együtt kétségkívül a legveszélyesebb megbízását. Egy héttel ezelőtt, egy szürkeköpenyes mágus látogatott el hozzá, és olyan ügynek a megoldására bérelte fel a Fehérló Rend alapítóját, aminek már a hallatára is felállt a szőr a lovag hátán. Egy bizonyos varázstekercs lapult elrejtve a Sárkány-hegység ormai között, melyre igencsak fájt a foga, a meglehetősen idős mágusnak. Azt mondta, ő maga már nem bírta volna az utazást öreg végtagjaival, azonban nem volt hajlandó csenevész kalandorokra, zsoldosokra rábízni a feladatot, így a lovagrend fejét választotta. Arveleg megesküdött, hogy segítségére lesz a bajbajutottaknak, s egyelőre a háborús tevékenységeit is felfüggeszthette, ezért elvállalta a küldetést. A szürkeköpenyes az orrára kötötte, miszerint csakis egyedül vághat majd neki a nagy utazásnak, valamint semmilyen módon ne nyissa fel a tekercset, hogyha a kezébe kerül. Eligazításként csupán annyit mondott: "Mászd meg a hegyet, melyet először ér a napfény, s úszd át az égből áradó folyót! Ott leled meg a bejáratot, de vigyázz! A hazugság örökké béklyóba fog." Arveleg nem túlzottan rajongott az efféle mondókákért, talányokért, mégis úgy döntött, megpróbálkozik a lehetetlennek tűnő kaland végrehajtásával. A hosszú csatározások lefogyasztották erszényét, a hősies sikerekről szóló mendemondák pedig csak nagyobb kedvet adhattak a fiatal lovagoknak, hogy csatlakozzanak Lanuria védelmében a Fehérlóhoz. Ugyanis, az utóbbi időkben sokan odavesztek, nagyon kevesen maradtak. Tarsis ifjú nemese tisztában volt vele, miszerint Ambaron leigázott faluját messzire el kellett kerülnie, hiszen az már ellenséges területnek minősült. Persze, a Sárkány-hegységben minden egyes lépése az utolsó lehetett, tekintve a zord körülményeket, valamint az eget szelő, félelmetes bestiákat. A lovag kerülte a feltűnést, nem is vitt magával mást, csupán lábszárvédőit és csuklóvédőit, valamint kardját, tőrét. Pórias, szürke inget viselt, annak tetejére pedig barna anyagból varrott köpönyeget húzott. A bőrcsizmáján összegyülemlett az út pora, hátán egy foszladozott pánttal rendelkező batyu lógott, melyben kenyeret, szárított húst, no meg némi vizet szállított. Lopakodott a sziklák között nappal, éjszaka a bozóttal fedte be testét, nehogy bárki ráakadjon a kőrengetegben. A vén varázshasználó első rejtvényét már sikerült megfejtenie, a legmagasabb hegycsúcsot kellett kifürkésznie magának, ezért legalább úti céljának legelső állomásával tisztában volt. Harmadik napja rótta a kietlen vidéket, áhítozva némi zöld erdőségért, ahol végre nyugodtabban meghúzhatta volna magát. * - Csak nem? * Kérdezte, miközben mosoly villant fel arcán, ahogy pár mérföldre a felhőkért kapaszkodó fák lombjait észlelte. Sietve indult volna közelebb, csakhogy elragadtatása egy magányos, kiálló kő figyelem elől tévesztésébe került. Felbukott, a régebben megsebesült karjára esett, mely ugyan begyógyult azóta, még igencsak érzékeny volt ilyenekre. * - Istenek, átkozott ez a vidék! * Szitkozódott, maga mögé pillantva egy ismeretlen alakot látott. Azonnal talpra ugrott, előrántotta fényes pengéjű kardját, ezt követően a járókelő irányába szegezte annak hegyét. * - Ki vagy és mit akarsz tőlem? * Kérdezte, s csak utána kezdte jobban szemügyre venni az idegent, aki talán nem is volt annyira idegen... *
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Már hetek teltek el a bál és a harc óta. Vállam csodás gyógyulását magamban tartva éltem tovább az életem. Elhatároztam, hogy elmegyek a vadalani kontinensre és felfedezem ismeretlen állatvilágát. Azonban ehhez sokkal több pénz kellett, már a kiutazás is nagyon drága volt, nem hogy ott tölteni akár éveket. Pénz kellett, és az idomár munka sajnos nem ment túl jól. A háború miatt senkinek sincs pénze felfogadni egy olyan szakértőt, mint én, így igazából bármilyen munkát elvállaltam... Például egy messzi, veszélyes küldetést. Egy fehérköpenyes mágus keresett meg, s busás jutalmat ígért egy tekercsért, ha azt elviszem neki. A dolog mély pontja az volt, hogy mindez a sárkány-hegységben volt elrejtve. Az előleget látva azonban elvállaltam a küldetést, s útmutatás helyett csak egy mondókát kaptam: "-Mászd meg a hegyet, melyet először ér a napfény, s úszd át az égből áradó folyót! Ott leled meg a bejáratot, de vigyázz! " - az egész furán egyszerűnek hangzott, úgy hogy nem töltöttem az időt azzal, hogy kérdezősködjek. Arakh'ist Olassië közelében hagytam. Tud magára vigyázni, de azért aggódó szívvel hagytam ott helyette egy sasmadarat vittem magammal a hegységbe. Ruhámon nem igazán változtattam, csupán szürke és fekete lett színeiben, hogy a környezetbe.olvadhassak. A fekete nadrágot fekete magasszárú csizma fogta lábamhoz, szürke ingemet hamuszürke köpeny takarta, amely mozdulatlanul magamra tekerve kőnek álcázott. Már napokat töltöttem a hegyekben egyre magasabbra mászva kötelekkel, csákánnyal. Hátamon hátizsák, vízzel telt kulacsokkal. Ételt nem is hoztam magammal, csak tűzgyújtó szerszámot, a sas vadászott nekem és magának is élelmet. Kisebb hegyikecskék, pockok, nyulak voltak terítéken. Lándzsám használtam vándorbotnak, s mikor épp nem kellett, hátamra erősítettem. Ezen kívül csak egy éles tőr volt nálam fegyverként. Épp egy könnyebb szakaszon haladtam, mikor szitkozodás hangja üti meg a fülem. Egy férfié. Lándzsám fogva indulok el az idegen hang felé. Mit keres itt, a sárkányok ölén szinte, a semmi közepén valaki? Egy rongyos alakot pillantok meg, ahogy Feltápászkodik a földről. Nem szegezem rá fegyverem, még akkor sem, mikor ő kivonja kardját. Arca ismerős nekem, s hangja is távolról. Nem telik bele fél másodpercbe sem, hogy realizáljam, ki is ő. - Ló és páncél nélkül alig ismerni meg, lovag.- Felelem jókedvűen, elkerülve a válaszadást. Furcsa, hogy ismét összesodort minket a sors, ily távol mindentől. - Ily közel az ellenséghez veszélyes ám ily rettentően hangosan szidni az eget. Más is meghallhatta. - Nézek körbe. A sas azonban jelezne, ha mozgást látna, lévén felettünk körözik.
A hozzászólást Daxa Lavenir összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-01-13, 2:35 pm-kor.
Arveleg Nemes
Hozzászólások száma : 72 Életkor : 37 Munkahely : Fehérló Rend
* Arveleg feszült lett, hiszen az egész küldetése, sőt az élete is azon múlott, hogy ne bukjon le a jelenlétével. Talán kissé megfontolatlan volt, amikor egyből fegyvert látott, hiszen az vonta ki tokjából a kardját egy idegen előtt, kinek aggodalmak ültek a szívében, s gyanúsan bizalmatlanul viszonyult mások felé. Azonban, egy ehhez hasonló környéken egyáltalán nem lehetett eléggé elővigyázatos az ember. Ezidáig sikerült sértetlenül, észrevételül átkelnie a sziklás ormokon, az erdő pedig csupán pár percnyi járásra terült el előtte, hol nagyobb biztonságban érezhette volna magát. A sors nem így akarta, a történteket pedig képtelenség lett volna megváltoztatni. Nem létezett visszaút, csupán reménykedhetett, bízhatott eddig kitartott szerencséjében, hogy az továbbra is kézen fogva vezeti majd át őt a nehézségeken. A dobogó szív heves verése nyugodni kezdett, amikor ismerős vonásokat vélt felfedezni a csinos arcban, jobban megszemlélte a nagyon ismerősnek tűnő lándzsát. Egyből tudta, nem először találkozott a hölggyel. A vörös hajzuhatag úgyszintén beleégett az emlékezetébe. Hát persze! Lumel'Auvrea csatáját akarva sem igen tudta volna elfeledni, az ott megmérkőzött hősöket, kik oldalán próbálták megvédelmezni a falakat. Valamint, a csatározást követő eseményeket, melyek a Remény templomában kezdődtek. * - Daxa? Húh, egy pillanatra a frászt hoztad rám, tudsz róla?! * Kérdezett vissza Arveleg, noha a választ előre tudta. Megbánó tekintettel eresztette le a kardját. Megpördítette a pengét a levegőben, majd visszacsúsztatta annak finom megmunkálású hüvelyébe. * - Való igaz, kevésbé érzem magamat kényelmesen így. Elvégre, kinek ne hiányozna még jó pár kilogramm acél a válláról, amit cipelnie kell? * Mosolyodott el halványan a férfi, viszonozva a pozitív jelzéseket. * - Megjegyzem, téged is szokatlan látni orkvérrel borított ruházat, s nagy, bölényszerű hátas nélkül... Sajnálom, a bókolás terén kissé megrozsdásodott a modorom! * Fűzte még hozzá a Fehérló Rend alapítója. A zöld elf leányzó szavai meglehetősen bölcsen, óvatosságra intően hatottak. Arveleg tanulmányozta Daxa szemeit, miképpen ő az eget kezdte pásztázni, néhány másodpercre rá be is társult ebbe a tevékenységbe. * - Igazad lehet... A fák közt már talán kevésbé vetülhetnek ránk gonosz tekintetek, vagy hallgathatnak ki rosszakaró fülek. Nem tudom, te miként vélekedsz erről, ám én szívesen megtölteném a gyomromat valamivel. Amennyiben velem tartanál, úgy szívesen megkínálnálak elemózsiával. Hét fogásos vacsora lesz, természetesen. * Mondta ironikusan a lovag, miközben kedélyesen rántott egyet batyujának pántján, amitől az ismét reccsenő hangot kölcsönzött onnan, hol már foszlásnak indult az anyag. Ha nem egyezik bele a lány az ajánlatba, úgy valószínűleg hamar elválnak útjaik, s abban az esetben inkább nem próbálkozik Daxát faggatni az úti céljáról. Megtette az első három lépést az erdő felé, azután visszapillantott a szürke ruhás hölgyre.*
A hozzászólást Arveleg összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-01-13, 12:13 pm-kor.
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A férfi először ijedtnek és idegesnek tűnt, de amint rám pillant, megnyugszik. - Örülök, hogy meghagytad a tegeződést. Itt a vadonban nincs kinek megfelelni, engem pedig idegesít. Nem vagyok én oly nemes, hogy hölgyemezni kelljen, s láthatóan te is a hátad mögött hagyta nemesi voltod. - biccentek mélyen, üdvözölve őt. Szavaimra mulatságosan felel, mosolyt csal az arcomra. No igen, képzelem mennyire hiányzik az neki ide.. Mikor az én külsőmet teszi szóvá, végig pillantok magamon és kitárom kezeim. - Most csak az út pora mocskolja ruházatom, ezzel kell beérned. Arakh'is pedig.. nos, nem igazán való hegyi terepre. - itt mosolyog kicsit lankad. Hiányzik az a négylábú tulok. Aztán a férfi étkezni hív a fák közé, én pedig bólintok. - Úgy veled tartok, s megosztom veled vizemet, és a magam élelmét. - indulok utána, felpillantva az égre a sasra, majd előre a fákra. Madárfütty hangja hagyja el a számat, mire a madár előre repül, s a fák fölött el tűnik. Hátra pillantok, hogy követnek-e minket, de nem látok senkit, így azért kissé nyugodtabb lélekkel lépek a fák közé. - S mondd, mióta vagy a hegyek közt? - kérdezem, egyenlőre kerülgetve a forrókását, hogy miért is van itt egyáltalán. Egy lovagrend feje, lehet valami titkos küldetésen van, ami a háború mérlegét a mi oldalunkra dönti. Mikor elég mélyre bementünk az erdőbe, tábort verünk.. Habár sátrunk -nekem legalább is - nincs, s itt már tüzet gyújtani se érdemes. A fák alatt megrekedhet a füst, de ez azt is jelentené, hogy a mi látóterünk is szűkül, viszont könnyebben találnak ránk. Éjszaka azonban elengedhetetlen lesz, hisz már most is hideg van idefent... pedig a nap még magasan áll. Leülök a földre, s előveszek táskámból egy kulacsot, amit a férfinek nyújtok, majd egyet magamnak is, amelyet már megkezdtem.
A hozzászólást Daxa Lavenir összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-01-13, 2:39 pm-kor.
Arveleg Nemes
Hozzászólások száma : 72 Életkor : 37 Munkahely : Fehérló Rend
* Arveleg úgy érezte, ismételten szerencsésnek nevezhette magát, amiért éppen Daxával találkozott, nem pedig valamiféle ellenséges alakkal. Mert, az orkokat úgy ismerte, hogy ahol egy megfordult, ott minden bizonnyal több is leledzett, a sárkányfattyak pedig önmagukban is félelmetes ellenfélnek bizonyultak. Egy igazi sárkány... nos, egy igazi sárkánnyal szemben Arvelegnek halvány esélye sem lett volna. Elégszer látott már példát rá, mekkora erővel bírtak azok a bestiák, viszont bizonyosan úgy vélte, sokszor lesz még alkalma megtapasztalni pusztító dühüket. A lovag a kelleténél több illemórát kapott fiatalkorában, elvégre atyjának tervei között szerepelt, miszerint beházasítja majd őt valamiféle vagyonos családba, csakhogy az ő famíliája szinte semmiféle hozományt nem tudott volna felmutatni a nemesi címen kívül, ezért többen elutasították az menyegzői ajánlatot. Valószínűleg ezért is borította be szívét némi szégyenérzet, amiért undok módon köszöntött egy jó barátot. A Fehérló Rend alapítója azonban aligha bánta, amiért a katonaélet szépségét kellett választania. Ám, a leányzó komolyabb hangvétele visszareppentette őt a valóságba, fel tudta ismerni mások érzelmeit, Daxa pedig titkolni sem szerette volna szomorúságát, hogy négylábú cimboráját maga mögött kellett hagynia. * - Ki tudja? Talán az erdőben találunk majd gyémántkirakásos hacukákat. Arakh'is, ez a neve? Igazán szép név, sajnálom, amiért nem lehet melletted. Biztosan hiányol téged, s percről perce jobban várja hazatérésedet. De, véleményem szerint bölcsen tetted a megóvását ettől a helytől. Nem jó ez senkinek. * Fecsegett továbbra is a lovag, az idejét sem igen tudta, mikor beszélt ennyit utoljára valakivel. A környéket kevésébé jellemezték a jó társalgópartnerek. Végül Daxa beleegyezett a vacsorapartira történő meghívásba, s elindulhattak a rengeteg felé. Arveleg csodálkozott még egy sort azon a nemes madáron, amelyik a lányhoz tartozott. A zöld elf nőszemély minden bizonnyal jó kapcsolatot ápolt a természettel, ezt egy ember, aki ráadásul arisztokrata környezetben nőtt fel, aligha mondhatta el magáról. Tarsis férfiújának igencsak megfáradt a lába, mire végre sikerült meglehetősen biztonságos helyet találniuk a pihenésre. Egy kiálló fagyökérre telepedett le, melyet kényelmesnek is lehetett nevezni, amennyiben megerőltette magát valaki. * - Három napja rovom ezt a környéket. Egy hete indultam otthonról. Veled mi a helyzet ez ügyben? * Érdeklődött a férfi, majd egy halk "Köszönöm!" kifejezéssel elfogadta a vizes kulacsot, jó nagyot húzott belőle. Ezt követően előrántotta batyuját, kipakolta belőle a szárított, sózott húst, mellé a kenyeret. * - Szolgáld ki magad, kérlek! * Kínálta az étket, miközben ő szintúgy lemetszett tőrével egy darab húst, hozzá egy vekni kenyeret, azután jóízűen falatozni kezdett. * - Mellesleg... Még nem volt alkalmam beszélni arról, milyen nagyszerűen küzdöttél Lumel'Auvreában. Soha nem láttam még nőt úgy harcolni. Persze, ezzel nem arra célzok, hogy lehetetlennek gondoltam, csupán abban a világban, amelyből én jöttem, a leányzók inkább a varrótűjükkel csatáznak, vagy a tánclépésekkel. * Mosolyodott el Arveleg. * - Világéletedben harcos voltál?
A hozzászólást Arveleg összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-01-13, 12:19 pm-kor.
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Nem gondoltam volna egy maga fajta férfiről, hogy ennyire humoros lenne alapjáraton, legalább is ilyen helyen, időben. Engem megkeserít a háború, de azért örömmel látom, hogy ez nem fog meg mindenkit. A díszes ruha ötletére csak elmosolyodom, majd kérdésére bólintok. - Igen, így neveztem el. Apró borjú kora óta nevelem őt, kicsit olyan, mintha gyermekem lenne. - Válaszolom. Felvetésére, hogy otthon vár csak bólintok megint. Ebben reménykedem én is. Ezután a fák közé megyünk, s miután kellő biztonságú helyet találunk, letelepedünk. Kérdésemre elmondja, már három napja a hegyekben van. Aztán visszakérdez, s elmerengek. - Talán kicsivel több, mint két napja vagyok a hegyekben. Az ide vezető út 4 napig tartott. - Válaszolok, majd dicsérete kesernyés mosoly kúszik arcomra. A csata emléke még mindig fájó. - Még gyermekként, nagyjából 40 éves korom környékén kezdtem el tanulni a harcot. Azelőtt csak az állatokról, növényekről tanultam. De még így is fiatalnak mondhatom magam. Sajnos nekem nem volt időm megfigyelni a te harci technikád, de szónoklatod magasztossága és sikerének híre elért engem is. Kevesen tudták volna úgy felbátorítani a harcosokat, mint te. Történt azóta valami? - Kérdezem, lassan, apránként haladva a mai nap felé, utalva legutóbbi találkozásunkra.
Arveleg Nemes
Hozzászólások száma : 72 Életkor : 37 Munkahely : Fehérló Rend
* A lovag figyelmesen hallgatta végig, ahogyan a lány beszél Arakh'sről. Érdekes volt hallani, hogy mennyire mély kapcsolatot ápoltak ők ketten. Arveleg kissé szomorkásan gondolt vissza első hátasára, kit elveszített az Avlanionért vívott küzdelem során. Neki ő volt az a társa, aki hosszú ideje követte mindenféle bajban és jóban. Ám, ezek az idők mindenkitől áldozatot követeltek. Kevésbé lankadó koncentrációval fülelt akkor is, mikor az elf hölgy életének útját részletezte, miközben a Tarsisból származó ifjú jó nagyokat harapott az ételből, s jóízűen rágódott a falatokon. Szerette a hasát, akárcsak minden más férfi, valamint kíváncsi természetéből eredően, meglehetősen jó közönségnek minősült, amennyiben valaki önmagáról sztorizgatott. Persze, soha nem tudta meglepődöttség nélkül megállni, amikor egy elf a negyven éves kort még gyermekkorként említette, hiszen ő a maga huszonnyolc betöltött évével már jócskán áthidalta életének azt a korszakát, sőt. * - Csodálatos látni, hogy nektek ennyi idő adatik ezen a világon. Az ember holtáig tanul, ahogyan mondani szokták, nem hiába köthető hozzátok a népeink által összegyűjtött bölcsesség nagy része. * Jelentette ki a férfi, utána kérdést intézett hozzá Daxa. Lenyelt még egy adag kenyeret, amin nyamnyogott, ezt követően elmerengő tekintettel kezdte bámulni maga előtt a talajt. * - Köszönöm... Az katonáknak bátorítás kell. Nem érezem magam igazi vezérnek, soha nem tettem. Mégis fenn kellett tartanom ennek a látszatát, mert tudod... ezáltal képes voltam hatni másokra. Képmutatásnak tűnhet, amit mondok. Én ugyanúgy rettegtem, mint bárki más. Ha valaki az ellenkezőjét állíthatta magáról, az őrült vagy mára halott. Mindig dicsőségről álmodtam, nagy tettekről. De, azóta rájöttem, a háborúban nincs dicsőség csak fájdalom és halál. * Mondta a kapitány, ezt követően sóhajtott egy nagyot. * - Noha, az életben ettől még megvannak a szépségek, a kis örömök. Mostanra már azért harcolok, hogy ezek megmaradjanak olyanok számára is, kik veszteségeket szenvedtek ezen szörnyű időkben. * Egy halvány, talán nem teljesen őszinte mosolyt erőltetett magára, mivel próbálta megtörni azt a szomorkás hangulatot, mit önnön beszédével okozott. * - Tengettem a napjaimat. Úgy hallottam, te részt vettél a bálon, Tarsisban! Mesélnél nekem róla egy keveset, ha megkérlek? * Érdeklődött a férfi. A fák lombjai közé tekintett, fel a magasba. Hamarosan le fog szállni az éj, s akkor tüzet kell rakniuk. Arveleg idejét sem tudta, mikor melegedett át utoljára rendesen. Bízott benne, senki nem fog rájuk találni a füst nyomán, vagy a narancsos lángok láttán. *
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Szavaim után egy kis csendbe burkolózom, amíg megeszem utolsó falatjaim, s lenyelem az utolsó kortyot a vizemből. Közben hallgatom Arveleget, ahogy csodájára jár hosszú éltünknek, s népünk tudásának. Dicsérő szavaim után hallgatom, ahogy gondolatairól és érzéseiről mesél. Szavaival teljesen egyetértek, s néha kis bólintásokkal jelzem is ezt. Amikor képmutatáshoz ér, legyintek egyet és halkan elmormogok egy "ugyan!"-t, majd tovább figyelem őt és tapasztalatait. - A háború engem is megviselt... Harcoltam már, de egy-egy harc és mások elverése egészen más egy gigantikus csatához képest... Csata... inkább volt az mészárlás, mint valódi csata.. És a sárkányok... - a szó után ki is ráz a hideg. - Azt hittem, mindannyian odaveszünk. - mondom, majd hallgatok egy kicsit, míg meg nem töri a csendet és a bálról kérdez. Valahogy a bálról egyből Elmiron jut eszembe, mire haloványan elmosolyodom. - Felüdülés volt. A harcok után egészen magamba süllyedtem, soha nem éreztem magamat ennyire rosszul. De szerencsére ott volt valaki, aki... nem is tudom. Soha nem éreztem ilyet se ember, se elf, se senki mellett. Mintha a jó és a nyugalom csak úgy sugárzott volna belőle, akár egy áldás. Ő segített ki lelkem mélyéből. - mondom kicsit magam elé meredve, majd felpillantok az égre. Felkelek, leporolom a ruhám és ránézek a férfire. - Gyűjtök gallyat a tűznek. Addig megcsinálod a helyét? - kérdezem halovány mosollyal.
Arveleg Nemes
Hozzászólások száma : 72 Életkor : 37 Munkahely : Fehérló Rend
* Valamiért úgy érezte, megértő fülekre talált Daxánál, s nem félt kimondani azokat a dolgokat, melyeket az utóbbi időkben érzett. Habár, normális esetben visszahúzódottabban viselkedett másokkal, sokkalta nehezebben engedett betekintést a lelki világába. A zöld elf leányban bizalomra talált, még ha a hirtelen felbukkanása a semmiből némiképp óvatosságra kellett volna intse. De, akármennyire minősült furcsának ottlétük megindokolásának kerülése, a lovag zavartalanul viselkedett, ami ezt a témát illette. Mélyen bólogatott, ahogyan Daxa szavaira figyelt, aki valószínűleg több dolgot ismert az életből, mint a Fehérló Rend alapítója. Töprengett rajta, vajon milyen idős lehetett az elf lány, azonban úgy tudta, ilyet illetlenségnek hatott megkérdezni egy nőnemű személytől. Persze, az erre irányuló kíváncsisága továbbra is megmaradt. Talán később sort fog keríteni az érdeklősére, viszont nem szándékozott visszanyúlni az előző dolgokhoz, éppen akkor, amikor Daxa szintúgy más tájakra kalandozott a mondandójával. A bállal kapcsolatos meséjére, Arvelegnek akaratán kívül mosoly húzódott az arcára, jól esett számára hallani, mennyire felüdülten tudott visszaemlékezni rá utazótársa. Az említett, névtelen személyhez való fűződés mivoltját nem igazán tudta hová tenni. * - Nos, a sárkányok valóban rémesek. De sikerült bebizonyítanunk, hogy még mindig legyőzhetőek. Avlanionban szembesültem először egy olyan szárnyas bestiával. Ha hiszed, ha nem, elpusztult az ostrom folyamán. Úgy tudom, egyet megöltek Lumel'Auvrea megtámadása alatt is, bár saját szememmel nem láttam, s amennyiben a pletykát szolgáltató egyén hazudott, úgy most én szintén azt tettem. * Mondta a lovagparancsnok. * - Bevallom, először úgy hittem, a szerelemről beszélsz. Ám, ez valahogyan mégis másképpen hangzik. Őszintén, idejét sem tudom, mikor éreztem utoljára ehhez hasonlót. * Fűzte még hozzá a nemesi származású férfi. A vörös hajú leány hirtelen talpra állt, minek köszönhetően Arveleg arcára egy meglepődött arckifejezés ült ki, de azonnal megértette a helyzetet, miután Daxa megkérte a tűzhely előkészítésére. * - Persze, semmiség. * Egyezett bele a munkamegosztásba. Egy megfelelő hely után kutatott a talajon, majd mikor megtalálta, az ott lévő avart eltávolította, bőrkesztyűjével tisztára simította a földet, nehogy belekapjon majd az elszáradt levelekbe a tűz. Keresett néhány nagyobb kődarabot, amiket elhelyezett kör alakban, a letisztított földterületet övezően. Inkább Daxára bízta a tűzgyújtás kiváltságát, mivel neki nem tartozott az erősségei közé a dolog, és valószínűleg csak hosszas perceken át tartó kínlódás munkájáért cserébe bírt volna kellő lángokat előidézni. Lehúzta kezeiről a bőrkesztyűket, mindkét tenyerét a tűz közelébe tartotta. A narancssárga csóvák visszahozták az életet a hideg ujjakba. * - Ha nincs ellenvetésed, kezdem én az éjszakai őrséget. Rossz ötlet lenne ellenőrizetlenül hagyni a tüzet, a környék biztonságosságával kapcsolatban pedig kételyeket táplálok.
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A háborúról beszélve kicsit elkedvetlenedtem. A vérontás képe örökre elmémbe vésődött és soha nem fogok már tőle szabadulni, örökkön kísérteni fogja lelkem. A sárkányokat említve Arveleg egyetért és elmeséli, hogy Avlanionban el is pusztult egy, s úgy hallotta, a vérelfek csatájában is. - Úgy van, láttam a két szememmel... Sol'tis nagyúr volt az, ki meg ölte. - mondom és halkan sóhajtok, elszomorodva az emléktől, mikor a nagyúr lelke eltávozott Dremerhez. - Épp azután, hogy engem és lányát védte a sárkány tüzétől, varázslatot mondott rá, mire a dög holtan zuhant alá. Soha nem fogom elfelejteni. - mondom, majd a bálra terelve a szót elmesélem neki az élményemet, illetve annak töredékét, mert szavakba nem lehet önteni azt az élményt. Szavaira ingatom a fejem. - Nem olyan dolog volt ez, mint a szerelem. Mert az fellángol és erős hévvel ég, s aztán lassan alszik ki. Ez inkább.. Sokkal.. nem tudom. Nem tudom elmondani. Egyszerre tett rémültté és boldoggá. Örülök az emléknek, de nem hiányzik, mintha el sem ment volna. Biztosan csak megbolondultam. - legyintek és felkelek, hogy fát gyűjtsek a tűzre. Arveleg bólint, hogy megcsinálja annak helyét, így gondolataimba mélyedve indulok el a fák között. Nem tartott soká összeszednem annyi gallyat és ágat, amennyi elég lesz. Visszaérve a már kész tűzhelyre tettem a száraz ágakat: alulra az apró, vékonyakat, felülre a nehezebben gyulladókat. Hamarosan már ropogva égett a narancsos tűz, s mellette melegedtünk. A férfi kérésére felpillantok rá, majd biccentek. - De ne vállald magadra az egész éjszakát, ébressz majd fel, hogy cserélhessünk. - mondom, s pillantásom újra a tűzre terelem elgondolkodón. A holnapi utat tervezem, hogy merre is kellene majd tovább mennem, szemeim felfutnak a sziklákra a fák lombja között. Most már akaratlanul is kibukik belőlem a kérdést. - Arveleg, mondd... Mit keresel te egyáltalán ilyen mélyen a hegyek között? - fordítom rá komoly tekintetem.
Arveleg Nemes
Hozzászólások száma : 72 Életkor : 37 Munkahely : Fehérló Rend
* Daxán látszott, hogy őt is igencsak nagy megpróbáltatások elé helyezték az események, melyek a közelmúltban bekövetkeztek. Sol'tis... Igen, ez a név ismerősen csengett neki, úgy emlékezett reá, mint egy vezetőre, kivel találkozott a csata hevében, s egy apró tévedésből kifolyólag össze is tévesztette valakivel. Kellemetlen volt, Arveleg sokszor kínosan érezte magát utólag is, hogyha valamiféle botlása rémlett fel számára. A keleti fal védelme igencsak keményen megbirkóztatta, még elnézést kérni sem volt ideje az említett vezértől. * - Valóban? Ő tette? * Kérdezett a lovag, miközben egy halvány mosoly húzódott meg a száján. Békés, nyugodt mosoly, amellyel elismerte Sol'tis dicsőségét, felnézett rá tette miatt. Csupán reménykedni tudott benne, hogy egy napon ő szintúgy szerez majd annyi bátorságot, aminek segítségével szembe merne szállni egy óriási bestiával. Habár, ereje messze nem ért fel a szárnyas dögökével. Korai volt ilyeneken töprengeni, az embernek pedig vigyáznia kellett kívánságaival, ugyanis a végén még valóra váltak. * - Az ilyen történésekről aligha lehetne megfeledkezni... Úgy tudom, Sol'tis uram elesett a harcokban. Ez sajnálatos veszteség. * Mondta halk szavúan a Fehérló Rend alapítója, noha inkább katonai szempontból értette a dolgot. Persze, minden bizonnyal az elf úr személyiségével ugyanúgy kiemelkedett a sorból, akárcsak vitézségével. Arveleg furcsán nézett a leányzóra, megpróbálta beleképzelni magát helyzetébe, miként hallgatta Daxa érzelmi beszámolóját. * - Ó, hidd el nekem, nincs semmi baj azzal, amennyiben valaki bolond egy kissé! * Tette hozzá habókosan az ifjú nemes. * - Szólni fogok. Sajnálatos módon, előzékenységemet le fogja győzni a fáradtság. Nem egyszerű kipihennie az embernek magát, ha ilyen nyomás nehezedik rá, valamint ennyire kényelmetlen helyeken kell meghúznia magát éjszakánként. * Szólalt meg Arveleg, nem sokkal később pedig elhangzott az útitársától egy kérdés, mely valószínűleg hosszú ideje lebegett kettejük között, akár az állott levegő egy borospincében. * - Tudod, a rendem nem mindig volt ily nagy feladatokkal ellátva, értem ezalatt a háborúzást. Normális esetben a hétköznapi embereknek segítettünk, hétköznapi feladatokat láttunk el, nem várva el néhány darnánál és köszönetnél többet. Hiányzott a nép szeretete, az adakozás melengető érzete, az őszintén hálás tekintetek. Úgy döntöttem, küldetést vállalok. Ismét vissza akartam térni a régebbi teendőimhez. De, persze a szerencsém oly sivár, hogy egy mágus talált meg először. Azt mondta szerezzek neki vissza egy tekercset, ami jelentős erőt hordoz magában. Ezt kutatom... Nos, én már elmondtam az igazságot. Te miért vagy itt?
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Csendesen bólogatok, ahogy Arveleg rá kérdez arra az állításra, amelyet tettem. Még mindig előttem van a dög képe, ahogy lezuhan, s ahogy fekszik a földön. Felsóhajtok és a férfire pillantok. - Jól tudod. Épp azután, hogy átértek a kapun nyugatra. - felelem, miközben felidézem azt, ahogy Merilien és anyja az eltávozó lelket gyászolták. Azután Elmironról tett beszámolóm próbálom elmesélni, visszaadni a vívódást és a furcsa érzéseket, de a legkevésbé sem megy. A férfi megnyugtat arról, hogy nincs probléma azzal, ha bolond vagyok, ami kis mosolyt csal az arcomra. Az éjszakai őrségről is ejtünk pár szót, ő pedig bele egyezik, hogy felkelt. Aztán felteszem a fogas kérdést. Miért van itt? A válasza egyszerre meg is lep és nem is. Talán ugyan az a személy bérelt fel minket? Hogy biztos legyen a siker? - A sors különös csavara. Én is egy tekercsért vagyok itt, amiért engem is egy mágus küldött ide. Úgy tűnik, nem bízta a véletlenre, talán ugyan annak az illetőnek dolgozunk? Bár... ha tényleg erő van a tekercsben... Honnan indultál el ide? Ki küldött? - kérdezem homlok ráncolva. Ha két különböző személy, akkor mi most egyszerre vagyunk riválisok és utazó társak. Idő közben végig simítom a földet tenyeremmel, természet mágiát indítva meg tenyeremből. A körülöttünk lévő fák tövében, alig az avat felett vékony indák indulnak meg a sötétben, s feszülnek ki boka magasságban, körbe véve minket. Miután kifeszültek, elvékonyodnak, elszáradnak. Ha valaki rájuk lép, vagy lépése közben lába eltöri őket, annak zaja lesz. Ez egy fajta "jelző rendszer", amely megkönnyítheti az éjszakai pihenésünket. Gyakran használom ezt, mikor a vadonban töltöm az időmet, hogy a ragadozóktól védjem magam.
// Időntúli Shuga// *Hosszú ez az út még szellemként is, hiába nem okoznak gondot a tereptárgyak. Jóformán már csak a falakon át közlekedek, de most valami mégis arra sarkal hogy a felszínen lebegjek. - Olyan hosszú ez a túra... Azt hittem ha megszabadulok emberi mivoltomból kicsit rugalmasabb leszek... *Alakom lassan megformálódik, az áttetszó színeket vesz fel. S valamelyest fizikálissá alakítom testem, egy kőért hajolok le, majd markomba feldobom kétszer s máris a távolba hajítom. Szemem követi merre repül. Halkan felsóhajtok. - Hogy milyen unalmas egyedül ez az út... Néha úgy érzem jó volna egy állandó utitárs... *Beszélek magamban, tekintetem a vöröslő napra néz. Éppen csak most bújik fel a hegyek mögött. - Talán éppen ezért is jöttem fel? Ritkán látni ilyen szép pirkadatot. *Ülök le egy kőre majd bámészkodok jobbra balra. S hátra dőlök nézve ahogy az ég sötétje szépen lassan kékké válik. - Azt sem tudom mi tévő legyek... Meguntam a háborúsdit, az elején jó móka volt, viszont mostanra egyre inkább vontatottá válik. S ha őszinte akarok lenni, így a sáekányok oldalán... Kevésbé izgalmas... *Megy tovább a morfondírozás, majd egy újabb kavicsot fogok a kezembe s hajítom el ismét. - Rég nem jártam már Ekorinban, lehet oda kéne néznem, habár a helytartó biztosan a kezében tartja a dolgokat.... *Monológomat még annak tudatában vezettem le, hogy fogalmam sem volt róla, hogy az Ekorinok elindultak az elfek felé.
Tárgy: Re: Sárkány-hegység 
2013-10-19, 5:08 pm
