Ambaron falu

/ Adria/

Balál elégedetten vigyorogva hajtotta meg a finisben a lovat. Tetszett neki ez a gyerek, pont olyan csípősen paprikás és humorral mégis megáldott, éles eszű kölyöklány, akit elfogadna méltó utódnak. Hogy, hogy nem kénytelen elismerni, hogy a szembeötlő különbségek valójában ugyanarról a tőről fakadnak bennük. Mintha valami rokonságban lennének, de ezt nem mondaná ki, mert hasonlóan makacs, és büszke, mint Adria. Ezzel el is érte az első leckével a célját.
- Visszafelé majd sétálsz, ha úgy jobb.A lovat én hajtom.- Szögezte le.- Esetleg ülhetjük nyereg nélkül, ez esetben a nyerget te cipeled- tette hozzá amikor látta, hogy mennyire lapogatja a lány a hátsóját.
- Kecske? Fű? Lehet, hogy egy piaci kofa lesz.
Ennyire nem volt ismerős itt, de Adria majd csak feltalálja magát, elvégre ez az ő feladata, lássuk, hogyan boldogul! Komótosan poroszkáltak Ambaron sűrűsödő kis házai között a főutcán, ami lehetséges, hogy az egyetlen is volt. Ki tudja?

[Balál - II. fejezet, futárszolgálat letudva -  Ambaronban]

-Hát mit mondjak, nem vagy te olyan jó útitárs mint gondoltam. Legalább a nőiségemre lennél tekintettel.
*Aztán mint aki észbe kap a homlokára csap. Persze az egész színjáték.*
-Ó, várj csak, már emlékszem. Te nem is látsz engem nőnek. Azért lehet.
*Aztán mintha elvágták volna érzelmeit, lemossa arcáról az álarcot és sarkon fordul. A kecskés fűárus által fémjelzett találós kérdés megfejtésére csak a vállát vonogatja. Az információ sokkal több volt annál amit Balálnak említett, nem mintha titkolózni akart volna, inkább csak egyszerűségi szempontok miatt lerövidítette a megbízó által adott utasítás ezen részét. Elindul hát az egyetlen úton, utcán aminek az elejére megérkeztek. Még mindig gyurmálja a fenekét s közben jólesően nyögdécsel, nem is érdekli, hogy a vele szembejövő férfiak korra való tekintet nélkül utánafordulnak. Nem csak a formás hátsó miatt, hanem az Adria torkából felszálló hangok is lázba hozzák őket. Ez mit sem érdekli a lányt, ő caplat előre s közben a házakat figyeli. Balál vagy követi vagy megvárja ott ahol és ahogy a lány hagyta. A piacon túl több ház oromzatán is cégér fityeg, Adria ezeket nézi s hamar meg is találja azt amit keresett. Az ajtó felett egy legelésző kecske billeg ide-oda egy láncon lógva, alant a felirat jelzi, hogy a helyi fűszeres boltja található az ajtó mögött. Adria arca felderül, csak ellenőrzésképp tekint maga mögé, hogy a férfi követte-e őt vagy sem. Balál ha nem is árgus szemekkel vigyázott rá, ott volt mögötte pár lépésnyire. Egy pillantással konstatálta a jelenlétét, majd az előtte lévő ajtóra mutatott. Aztán belépett. Felette kicsiny csengettyű jelezte érkezését a tulajdonosnak majd újra megszólalt mihelyst betette maga mögött a nyílászárót.*
-Szép napot! Futárszolgálat!
*Nem rejtette véka alá miért jött, a lényeg úgysem derül ki. Egy rőfnyi bajuszú férfi sántikált ki a pult mögötti ajtónyílást takaró függönyt félrerántva. Egyik szeme barna volt a másik kék és pont ennyire néztek egy irányba. Vagyis sehogy. Viseltes de tiszta ruha volt rajta és ugyanúgy áradt belőle a különböző fűszernövények, szárított virágok illata mint az egész helyiségből.*
-Ne kajabálj te lány! Hallom úgy is ha normálisan mondod.
-Maguk összebeszéltek Balállal? Mindegy. Ez a magáé, az meg ami az erszényében van az enyém.
*S nyújtja is a tekercset a férfi felé de centikre a keze ügyétől. *
-Milyen halállal? Az üzenetet add!
*A tekercs és a pecsét sértetlen ahogy Balál megmondta, a kecske is jóllakott - stílszerűen - és a káposzta is megmaradt. Az öreg egy bőrerszényt húz elő a nadrág korcából és Adriának nyújtja a másik keze pedig ezzel egy időben a tekercsért nyúl. Midőn egyetlen pillanat alatt lebonyolították az üzletet, Adria egy mosollyal az arcán fordul sarkon.*
-Öröm magával üzletelni. Na ég áldja!
*Ahogy kilép az ajtón újra az utcára, némi elégedettség lesz úrrá rajta. Jó érzés is ha az ember lányának tele van a zsebe pénzzel és nincs senkire sem utalva. Ha Balál megvárta őt a fűszeres előtt, akkor a férfira mosolyog.*
-Valami fontosat akartál nekem mutatni. Mehetünk.

Adria Hamar megtalálta, amit keresett, Balál követte őt, és a bolton kívül  maradt. Igazán talpra esett lány, ~ Legalább nem csak a nyelve éles~ Állapította meg magában a mágus.
Szemmel tartotta a környéket, hogy véletlenül se lephessék meg esetleges jóakarók őket, no nem magát, hanem a lányt féltette. Valahogy úgy érezte, hogy a szívébe lett pecsételve, pedig igazán sok bosszúságára szolgált. Még egyszer jól körülnézett, aztán így szólt:
- Visszamegyünk a Hajnalhoz, és a Hajnal jobb oldalán haladunk délre tovább, egészen Telar magasságáig. Azt a környéket szerettem volna, ha meglátod, mielőtt a nap leszáll. Ha velem tartasz, mutatok valami különlegeset. Van elemózsia a tarisznyába' a ló oldalán, de megállhatunk a falu határában is enni ha úgy kényelmesebb! - Azzal a lovára pattant. - Azt is döntsd el, hogy a ló mellett jössz, vagy rajta!

*Ahogy azt Balál kérte, Adria nem mulasztotta el figyelmeztetni arra a fontos dologra amit mutatni akart neki a visszaúton. Fogalma sem volt mi lehet az, s mivel a férfi semmilyen támpontot nem nyújtott neki, nem igazán vetette szét a kíváncsiság. Sokkal inkább foglalkoztatta az a fájdalmas gondolat, hogy megint a félnyeregre kell ülnie. Balál, rövid ismeretségük ideje alatt volt ár haramia, jóságos apuka, barát és ellenség, de azt nem mondhatta rá, hogy lovagias úriember. Ráadásul továbbra sem látta meg benne a nőt, úgy viselkedett vele mint egy éretlen kamasszal, aki ráadásul fiú.*
-Inkább mellette, ha már annyira nem vagy képes a testi épségemre gondolni. Pedig a te hátsód minden bizonnyal keményebb mint az enyém. Talán még bőrkeményedés is van rajta, annak meg igazán nem árt meg semmi.
*S valóban a ló mellett indult el, jobb érzés volt mozogni és megmozgatni a lábait és a fenekét mintsem megint elzsibbassza a férfi mögött ülve.*
-Még nem vagyok éhes, ráér a határban.
*Durcásan válaszolt és ugyanilyen elánnal is indult neki a sétának. Persze futni azt nem fog, szóval ha a pasi annyira akar neki mutatni valamit, akkor majd megvárja.*
-Mi az a különleges dolog amit feltétlenül meg akarsz mutatni? Csak, hogy tudjam érdemes-e annyit gyalogolnom. Tudod szeretem a cicákat de ha zsákban vannak még meg is karmolhatnak.

- Az én fenekemnek viszont jól esik a nyereg. Csak hogy lásd, nem érdemes a látszat alapján ítélned valamiről, elárulom Adria 'Kisasszony', hogy ló híján jártam be majd' egész Lanuriát. Most segítettek ki a kancával a küldetés fontossága miatt. A fenekemnek tehát még nem volt ideje bőrkeményedést növeszteni sem, bár izmoktól kemény, ez igaz. De most legalább a tied is izmosodik egy kicsit!
Azzal kedvesen kacsintott egyet a lánykára Balál, s nyeregbe pattant. Elnézte, ahogy Adria mellette indul el, s poroszkálásra fogta a lovat. Később engedte néha előre kissé, főleg azért, hogy mozoghasson, de az esetleg lapuló haramiák miatt is jónak látta széjjel nézni időnként.
- Amit mutatok, hazám egyik ősi csodája, olyasmi, amit talán csak a hatalmasok tudhatnak igazán megközelíthetőnek, de magukénak még azt hiszem ők sem...csupán Lanuria első teremtményei közül a nimfák. Errefelé sárkánylakta vidékkel sajnos nem szolgálhatok, de hidd el, ahová viszlek csak kivételeseknek szolgálhat épülésükre, másoknak csupa nyűg és kín. Hiszem, hogy te távol vagy az átlagtól nagylány. Azért mutatom meg, hogy te másként lásd. Mert hiszek benned Adria Belorian!
A durcás gyerekarc is megszelidült ahogy fogyott alattuk az út. Mire ismét a Hajnal partjához értek, már talán a fáradtságtól is megváltoztak a gyönyörű mélységű fekete szemek. Balál befelé mosolyogva lovagolt a gyerek mellett. Az úton senki fia nem járt, a nap pedig késő délutánra kanyarodott a Középvidéken. Megnyúlt a furcsa páros árnyéka, kikről csak az Istenek tudták hogy jókedvükből hozták-e össze őket, vagy sokkal mélyebb dolgokat szántak-é talán személyiségük, társas létük, emberségük, harci fejlődésük, netán Lanuria épülésének szolgálatában?!
//Folytatom a Középvidéken Elonár erdejében //

-Az enyém elég izmos, köszönöm. És azt is, hogy _ennyire_ aggódsz a hátsómért, igazán megható.
*Fogalma sem volt mit kezdjen ezzel a pasival. A legtöbbször gyereknek nézte és kezelte, de voltak olyan megnyilvánulásai amelyek inkább arra utaltak, hogy nőként tekint rá. Ezek voltak a ritkább alkalmak. Adria viszont semmi pénzért nem ült volna megint Balál mögé, elég volt az idefelé vezető út is. Nem a nyereggel volt a gondja, azt már megszokta, hanem azzal, hogy többnyire a szélén volt kénytelen ülni és amikor Balál gyorsabb iramra fogta a lovát - ezen még mindig merengett, hogy vajon szándékos és tudatos választás volt a részéről - a kellemetlen érzés csak tovább fokozódott. Most sokkal jobb volt megmozgatnia magát és a kanca mellett sétálni, persze így minden bizonnyal később érnek oda ahova Balál vinni akarja és vissza a fogadóba ahol a saját lovát hagyta, de megérte. Fellának úgy is gyógyulnia kell, Adria nem akart idejekorán elindulni vele, másrészt, most hogy a küldetést teljesítette nem volt több ötlete hova menjen és mit csináljon. Na igen, egy újabb küldetés jól jönne, sok pénzért.
Balál hangjára eszmélt gondolatai közepette. Valahol a nimfák emlegetésénél kapcsolódott be és remélte, hogy a férfi semmi fontosat nem mondott előtte. A nimfákra azonban felkapta a fejét. hallott már róluk de egyet sem látott még, sőt még csak jelenlétük híréről sem értesült. Csupán a mendemondák jutottak el hozzá. Az, hogy Balál is emlegette őket viszont még nem tette létezővé Adria számára ezeket a különleges lényeket. *
-Ó, most már nem vagyok átlagos sem és hiszel bennem. Remek, a végén még azt is megérem, hogy felnőttként kezelj.
*Továbbra is durcás maradt ha ez a téma volt napirenden, de egyébként is csendesen haladt Balál mellett. Délutánra már elfáradt de csak akkor állt meg amikor elérték a város határát s ahogy megbeszélték, ott ettek pár falatot. A pihenés jót tett Adriának, bár a kedve ettől még nem lett jobb.*

//folyt. köv. ott//

Vogon Beebebrox sötét gondolatai nyugtalanító ködébe burkolózva érkezett meg Ambaron faluba. Hallott a rendezni kívánt hatalmas ünnepségről, amit Tarsisban a főpapnő tervei szerint rendezni fognak, de tudatosan kerülte el az ünneplő nemesek köré a piactérre csoportosulókat.
A kereskedő család ifjú sarja most először nem megbékéléssel a szívében érkezett a napforduló ünnepségre. Egy fejvadász elől menekült. Egy rá átkot kimondó fejvadász elől, aki balszerencsés varázslat utóhatása még ma is ott kísért lelke fájó mélyén.
Szíve szerint most Onoria ünnepségén venne részt, megtisztelve őt a fáradozásai miatt, amivel a népe jobbulását kívánja. De nem a család ősi intése nem viszi oda, hogy nemesek ügyeibe érdek nélkül bele ne avatkozzon... Aki ilyet feltételez róla, az rossz úton jár. Oly szívesen ismerne meg az idei télen újabb nemeseket és beszélgetne velük egy pohár bor mellett ártalmatlanul nő ügyeikről. Hogy kinek mi az ideálja és... nincs-e egy elérhetetlen, aki szívét nehezebb megnyerni, mint kéz alatt megvenni. Neki ez épp olyan gazdasági érdek, mint más rokonának elbeszélgetni gazdag emberekkel arról, milyen gyönyörű tányérokat szerzett meg nem régen a boltja számára vagy a törpék milyen rendkívüli fegyvert készítettek már megint.
Így szíve majdnem meghasadt, mire elért a falu határába és az istennő egy csöpp megbékélést öntött bele sorsa iránt. Így még egy darabig egyben marad. És remélte, elmúlnak szörnyű fantazmagóriái, melyek ide felé jövet gyötörték végig.
Merilien Lumel'Auvrea -mérget mert volna venni rá- csatlakozik a Remény templomában a pórnép elől zárva tartott bálhoz. És ő így biztos lehet benne, hogy nem fog felbukkanni a napokban az életében. És a lován ülve ide felé menet mégis azon gondolkodott, hogy milyen lenne, ha kiderülne, hogy épp Gwaith-dúrból indult el a felső tízezer önámítására. Vagy a Sárkány-hegységben volt dolga és útba ejti Ambaront...
Ezek okozták eddig a meghasadni készülő szív nyugtalanságát. Mert bármennyire kellemesen is kezdődtek ezek a gondolatok, a vége mindig fájó volt. Rá kellett döbbennie, hogy a vér elf lány úgy is bejelentené fele annyi idő alatt, mint amennyit ő átgondolt, hogy nem időzhet tovább és siet a többi kiváltságoshoz. Mindig tudatosítani kellett magában, hogy józan ésszel átgondolható az, hogy nem éri meg a találkozás öröme az elválás fájdalmát.
~Pár hónap múlva találkozunk Verinolban. Addigra kialszik végre a gwaith-dúri bolond láng. Már két felnőtt találkozik csak. De addig kéne a testemnek még bírnia a lelkemet. Még pár hónap és jobb lesz.
Beérve a faluba már nem csak az istennő áldása okozott némi enyhülést, de az is, hogy betért az első házba és az ott élő családtól egy jó zsíros csirke combot elfogadott örömmel. Nem sokáig időzött náluk, hamarosan szaftos kézzel a húst harapdálva indult tovább a főtér felé.
~Bármennyire is parasztnak nézek most ki, tökéletes védelem ez. Így most végre nem is reménykedhetek, hogy ha Ritalea az utamba vezeti a nemes elfet, akkor egyáltalán szóba állna velem.
A főtérhez közeledett, ahol már javában szólt a muzsika és a fiatalok ropták a táncot. És végre sikerült azon elmerengenie, hogy milyen lenne, ha Lisát, a női illúziót kérné fel egy táncra...

Az ifjú elf csendben vezette a lovát a főutcán, miközben lassan megette a húst.
A szembejövő néhány fiatal pár huncut mosolygással néztek egymásra, miközben néha oda-odaköszöntek egy-egy ismerősnek a központba igyekvők tömegében. A kereskedőnek viszont egyelőre senki nem köszönt, de nem is hiányolta.
Egyik bódé előtt elhaladva megállt pár percre. Színes bőr szalagok lógtak mindenfelől. Viszont nem igazán látott semmit, amit árult volna a kofa. Pár lépésnyire állt a pulttól és egy fiatal lányt nézegetett, ahogy a barátjával és az eladóval beszélget. Az egyik bőrt tekerte a bal csuklóra, úgy nézegették. A beszélgetésből lassan világossá vált számára, hogy itt olyan karpereceket árulnak, ami bőrből készül.
~No, újabb gyerekes ostobaság. Én is csinálhatnék bőrszalagot az elejtett vadak bőréből, de még csak ki sem derülne, szerintem, hogy milyen állat. Akkor meg minek a trófea? És főleg... miért egy más valaki által megölt állat bőrét trófeaként hordani?
Vagy valami más lehet a dologban? Ha ő a barátnője, tuti nem villoghat vele előtte, hiszen ő veszi most neki. Tudja jól, hogy nem saját kezűleg ejtette, mégis lelkesedik azért, hogy ilyen masni legyen a csuklójára kötve...

/17. küldetés- A múlt kísértetei/

A fiatal rabszolgakereskedő egy darabig nézte a bőrkarkötő árust, de nem igazán tudta megérteni, mi lehet ennek a furcsa, új divatnak a mozgató ereje. Így tovább haladt az utcán. Ahogy sétált Sauruszt vezetve a tömeg egyre sűrűbb lett. Végül elérkezett a Csillagfény-fogadóhoz, ahol úgy döntött, beköti a lovát. Felesleges a faluban csörgő láncokkal és egy hatalmas jószággal a háta mögött haladni az ünneplők tömegében.
Ahogy bekanyarodott a pajta nagy kapuján, a távoli zugban furcsa mocorgásra lett figyelmes. Nem a lovak megszokott zaja. Egy ilyen helyen, ahol sok hátas jószágot kötnek be az öszvérektől kezdve egészen néhány griffig mindig ideges lábdobogás, nyerítés és prüszkölés hallatszik. Az sem rendkívüli, hogy egerek, patkányok annyira megrémítik a szerencsétlen párákat, hogy vadul rúgva a pajta deszkáit ki akarnak törni...
De amire Vogon felfigyelt, az nagyon nem a megszokott zajokra emlékeztette. Már percekkel a kapun befordulása előtt hallotta az egyik emberi lány kacarászását, de őt most sehol sem látta. Csupán a szénabálák között szűrődött ki halk szuszogással összefolyva. És furcsa zizegése volt a betakarított tápnak.
Ez nem tartotta vissza őt attól, hogy az első szabad állásba bekösse hű társát. Viszont kis szomorúságot hozott szívébe, hogy most a megetetést ki kell hagynia. Bár a parasztlány nem nagyon zavartatta magát miatta, viszont nem szívesen ment volna lovának egy kis harapnivalójáért, hogy „Folytassák nyugodtan, mintha itt sem lennék!”
Elhatározta, lelke megnyugtatásáért, hogy az est folyamán még visszatér, hogy mégis egy kis abrak kerüljön hű paripája elé, de addig is beleveti magát a nyüzsgő forgatagba. Egész évben csak fontos teendőket intéz el, kell egy nap, amikor csak a szórakozásának él. Egy nap, amikor végre önfeledten boldog lehet, mert nem kell megmentenie egy tolvajt vagy egy gyilkost az akasztófától. Nem kell azon gondolkodnia, hogyan bukkan egy körözött bűnöző nyomára, akit utána elfogadhat egy fejvadásszal. Olyan sok munkája van, hogy már belegondolni is szörnyű.
Így haladt szépen a főtér felé, miközben egy újabb vásári kofát pillantott meg. Ételeket és italokat kínált az arra járóknak. Mivel a helybéliektől kapott csirke már régen elfogyott, így oda ment a bódé ablakához.
-Jó estét! Egy kenyérlángost és egy pohár bort kérnék. -mondta mosolyogva. Az orrát megtöltötték a különböző illatok, mely az étvágyát csak még jobban növelték.
-Egy perc türelmet az úrtól! Máris adom. A pohár bor itt lesz, de a következő adag épp most sül, így arra egy kicsit várni kell. -az eladónak a válasz közben szintén fülig ért a szája. Mivel az ő standja körül nagy volt a tolongás, így egy bevett tempóban haladva szolgálta ki a vevőket. Máris az ital mellé egy zacskót tett le, melyet a Beebebrox mellett álló surranó kért sült gesztenyével megtöltve. Az elf kalmár csendben nézegette az utcán előttük elhaladókat, miközben néha a szájához emelve belekortyolt a szőlő áldásába.
-Már készen is van. Vigyázzon, mert nagyon meleg! -mire megfordult, addigra már csak az eladó hátát látta. Így csendben felvette bal kézzel a fán pihenő ételt és néha bele harapva néha az itallal leöblítve sétálva érkezett meg oda, ahol az ünnepség központja volt. A falu terén egy nagy fa színpadon egy hat fős banda húzta a muzsikát, miközben a párok táncoltak. Boldogan nézte a sok örömteli arcot, miközben szép lassan a kezében lévő finomságok is eltűntek a pocakja mélyére. Ahogy elfogyott, letette egy asztalra a poharat meg a papír alátétet, amin a kenyérlángosa volt, majd oda ment egy talán még 100 éves sincs elf lányhoz.
-Felkérhetem egy táncra?
-Ó, hát nem tudom. -vágta rá bizonytalanul, miközben hátra simította a haját- Igazából én csak barátnőimet várom. Elmentek hozni egy kis töltött káposztát, mindjárt itt lesznek.
-Gyere! -fogta meg a kezét és ellentmondást nem tűrően húzta befelé a sötét elf- Addig táncolunk. Utána elengedlek.
-Oké! Bár nem igazán jól tudok táncolni. -mondta, miközben egész közel lépett a férfihoz és egymás szemébe nézve lassan elkezdtek mozogni, hogy felvegyék egymás ritmusát.
-Hova valósi vagy?
-Én? Telarba. Miért? Te? -próbálta felvenni a csevegésnek is a ritmusát, inkább csak a táncnak sikerült néha megtalálni.
-Én Olassiëben lakom. Pár nappal ezelőtt eljöttünk, hogy megnézzük az ünnepséget a barátaimmal.
-Olassië? Igen, hallottam már róla. De még soha nem jártam ott. Mindig lefoglalt a munka. Hol is van pontosan? -kérdezte, miközben izgatott volt a szó hallatán. Hallott a csatáról, hogy egy nagy ork sereg ostrom alá vette. Ennyit sikerült kiszedni annak idején Stern lovasainak egyik tizedeséből. Igyekezett találni valakit, aki elkalauzolja őt oda, mert nagy reményeket fűzött hozzá, hogy a támadók sok foglyot ejtenek és ő nagyon meggazdagszik. Viszont egy kalandort se talált, aki biztosan tudta volna, hová is kell menni. Úgy pedig igen veszélyes nekivágni az ismeretlennek.
-Igen. -hajtotta le szomorúan a fejét a lány- Nagyon sokan meghaltak, miközben védtük magunkat az orkoktól és a sárkányfattyaktól. De szerencsére nagyon derekasan küzdöttek a felnőttek. És a szövetségesek is megérkeztek. Nekem ott halt meg két nagybátyám és az egyik unokaöcsém. Tavaly nagyon szomorú volt ez a nap, mert nem csak a rég múltban elhunyt hőseinkre, de a nem rég még élt szeretteinkre is emlékeztünk. Minden ablakban ilyenkor egy gyertya van az ő tiszteletükre. Idén nem akartam erre gondolni, ezért jöttünk el páran...
-Sajnálom. Nem akartalak elszomorítani. -mondta őszintén megbánva a sötét elf, bár szíve mélyén tudta, hogy olyan információkat kapott, melyek nagyon fontosak számára. Még ha nem is tud már pénzt szerezni belőlük, sem értelmetlen halált megakadályozni, újabb mozaik darabkákat kapott saját életének nagyobb távlatban való szemléléséhez. Olyan kis jelentéktelennek tűnő darabkák, mint hogy Filnorent erői is részt vettek annak idején a csatában.
-Semmi baj. Végül is ez a nap a rájuk való emlékezés napja. -mosolyodott el fanyarul- Nem igaz?
-Igen. -mondta, miközben Undolf bácsira gondolt. Bár nem mondanák sokan hősnek, nem is egy nagy harcos volt, de mégis... Mégis mikor máskor kéne emlékezni a Klensbanek kegyetlenségeire. Vagy egészen pontosan mikor nem kéne emlékezni?
-Egyszer majd, ha Telarban járok, elkísérlek az otthonomba. -mondta váratlanul a lány- Te pedig Lumel'Auvreába. Ügye? -mosolyodott el, miközben világos kék szemeit a nála jóval magasabb sötét kék szemekbe szegezte.
-Igen, ennek örülnék. -felelte, majd kibújt a nyakát átölelő karokból.- Nézzük meg, megérkeztek-e a barátnőid!
Bár nem sejthette a rabszolgakereskedő, de valóban nem sokkal ezután a tömegből előbukkant két magas férfi és három nő elf. És a pillanatot kihasználva a fiatal lány táncpartnere lelépett, mielőtt rossz kérdéseket is feltennének neki. Az utolsó mondatból egyértelműen kiderült számára, hogy az ismeretlen leányzót megtévesztette az, hogy tipikus vér elf külseje van és az őt körül lengő aurán sem érezhette meg a sötét varázslat nyomait. Nem szívesen okozott volna csalódást. És nem is tervezett sokkal több időt eltölteni vele. Egy rövidke tánc elég egy vidám estén.
A fogadó felé vette az irányt, hogy utána nézzen, felszabadult-e az abrak a fiatalok testmozgása alól. Nem válna az elf dicsőségére, ha ő itt falatozna és jól érezné magát, miközben társa éhezik egy túlzsúfolt helyen. Még akkor sem, ha nem tud sokat segíteni azon, hogy több állat van ott most, mint amennyi egészségesen elfér.
Szaporázta is a lépteit, miközben hegyezte a fülét a közelében elhaladók suttogásaira. A legtöbb nem volt számára túl érdekes. Némelyik azért, mert már tudott róla, némelyik pedig azért, mert olyan hiányosak voltak, hogy teljes mértékben használhatatlanok. Pl. amikor az egyik mellettük elhaladó pár arról váltott halk eszmecserét, hogy „Egyébként a Robival is ugyan ez történt. Tavaly vagy mikor a farmon a szérűben. Nem értem, miért nem vigyáz jobban magára ő is!” Miután pár mondat fiatalok korholása után témát váltottak egy fiatal katona ismerősük nőügyeire, ami érezhetően semmi kapcsolatban nem állt a Robi balesetével, nem igazán érdekelte a továbbiakban a nem rég felnőtté vált Beebebroxot, hogy tulajdon képen mi is történt a gyerekekkel.
Már fél úton járt célja elérésében, mikor viszont egy olyan dolog ütötte meg a fülét, amire megért egy kis időt rászánni. Egy részeg alak az egyik kirakott asztal mellett egy mellette álló alaknak dicsérte a bólékat. Ez nem szokatlan, de az a vehemencia, amivel az egekig magasztalta, gyanút ébresztett benne. Nem szoktak a legjobb italokról sem ilyen öhhmmm... magukról megfeledkezve, elképesztő lelkesedéssel beszélni.
Oda is lépett óvatosan melléjük, hogy megfigyelje, miféle löttyök váltottak ki ebből az emberből ilyen érzelmeket. Felvett néhány üveget és kíváncsi tekintettel olvasgatta a címkéjüket. Olyan nevek voltak, melyeket eddig még sehol nem hallott. Pángalaktikus Gégepukasztó, Horváth Sötétség... ez jól hangzik, Vávádúdu és még egy sor halandzsa.
~Leginkább úgy tűnik, valami zúg pincében összekotyvasztott borzadályok lehetnek ezek, amiket flancos nevekkel igyekszik eladni
Mivel a magát nagyon jól érző alkohol fogyasztó már harmadjára elmondta, hogy „Na mennem kell..., de ez.. ez.. annyira isteni, hogy higgye el, hogy. Na szóval ezt meg kell kóstolnia.” Úgy tűnt valami tényleg jó élménye volt, amit egy ilyen szép estén senkinek sem szabad kihagynia.
-Mennyibe kerül egy ilyen? -kérdezett találomra az egyik kisebb fajta üvegcsét felemelve. Nem volt meggyőződve arról, hogy az átlátszó folyadékokból nem mindegyik ugyan az más néven.
-Uram. Ezt magának 15 darnáért oda adom. Ha ivott már ilyet, akkor 15, de ha nem, akkor kóstolja meg és kóstolóval együtt 20 darna. Ha nem ízlik, akkor nem kell semmit fizetnie. Az én portékám garanciás. Kiöntjük az egyik üveg felét, megkóstolja, ha nem ízlett, akkor nincs harag. De higgye el, hogy még nem volt soha senki, aki élmény nélkül ment volna el. Nos, melyiket választja?
-Tudja mit? Ingyen kóstolás, ha elégedett vagyok, akkor két üveggel veszek 30 danáért...-alkudozott kicsit. Kötve hiszi, hogy ilyen drágán neki valaha is megérne venni valamit, ami csak arra szolgál, hogy jól fejbe csapja.
-Rendben uram! Ez a beszéd! Tessék kipróbálni, ha megízleli, többé már csak az én italomat fogja egész életében inni. -az italárus jó kedvűen nyújtotta át a poharat, miközben kapzsiság csillogott a szemében.
Vogon orrát iszonyú erős szesz szag ütötte meg, miközben egy hajtásra megitta és mire benyelte volna az összes cseppet, már észrevette, hogy a falu képe megváltozott kissé.

Ahogy az ifjú elf nagyokat nyelve gurította le a maró folyadékot, mely egyre elviselhetetlenebbül kaparta a torkát, látta, ahogy a lenyugvó nap fényében megremeg egész Ambaron, mintha valami földrengés rázná. Nem tudta mire vélni, de nem is tudott ellene mit tenni, mert leesett a most megnyíló szakadékba a háta mögött és úgy 5–8 méter zuhanás után fájdalmas csattanással ért földet. Még csak végig gondolásra érdemesnek sem méltatta azt az ötletet, hogy innen minél hamarabb felálljon, hiszen kár lett volna siettetnie a felismerést, hogy igen komolyan összetörtek a csontjai és sok esélyt látott még arra is, hogy a kísérlete meghiúsul. Hiába élte át élete legkomolyabb sérülését Nortelonban, a felhők és mágusok városában, mégsem tanult meg gyógyítani és ha most nem talál rá újra egy fehér köpenyes, akkor ugyan úgy nem tudja rendbe hozni sérüléseit, mint ahogy akkor az életébe kerülhetett volna az a seb.
Így semmi oka nem volt, hogy ne sorsába belenyugodva szemlélje, ahogy a mélység sziklái alakot váltanak és a szűk gödör egyre inkább egy ódon kastély egyik hatalmas termére kezdte a kereskedőt emlékeztetni. Pár percbe még beletelt, mire a körülötte lévő dolgok újra szilárd, megfogható kontúrt vettek fel, de a tagjaiban is közben csillapodott lassan a fájdalom. Így eldöntötte, hogy nem csak a fejét forgatja, de lassan megpróbál felülni.
Legnagyobb meglepetésére jóval kevesebb fájdalom volt az ára óvatos mozdulatainak, mint azt sejteni vélte. Ez azért még távol állt attól, hogy bátorságot és bizodalmat öntsön a lelkébe, de a maga kimért tempójában haladt előre teste végig tapogatásával és egyelőre nem talált semmi rendellenességet. Egyik végtagja sem volt hajlandó hirtelen 90 fokkal kifordulni egy kemény csontnál, nem talált vérző foltot a ruháján, de még csak olyan porcikát sem, amelyik ne akarna megmozdulni akaratának egyetlen rezdülésére akár. Az most kissé más kérdés és kevésbé fontos, hogy ezen engedelmes porcikák közül nem talált egyet sem, ami ne kérte volna meg iszonyat fájdalmat követelve ennek árát. De az még mindig jobb, minta használhatatlanok lennének.
Miután így rendbe szedte magát, lassan felállt és utána visszaült. A második dolog nem pont az ő akaratából, csupán azon figyelemre méltó tényből fakadóan történt, hogy kiszaladt az erő a lábaiból. Miután ez a visszahuppanás is figyelmeztette őt arra, hogy bizony van súlya a két méterecskéjében, hiába tűnik sokaknak oly gyenge prédának, most ezen tapasztalatból okulva előbb egy kis erőt gyűjtött a mozdulatsorra. Csak ez után ismételte meg az előbb csúfos kudarcba fulladt nekirugaszkodást.
Másodjára már sokkal stabilabban maradtak alsó végtagjai alul, míg felső végtagjai jócskán felettük görnyedtek, hogy példát vegyenek a hátról, melyből kinőttek.
~Nem lehet minden tökéletes, de jelen helyzetben nekem mindenem megvan, ami kell. Szem a látáshoz, fül a halláshoz és futó izmok, hogy azonnal elrohanjak, ha az előtte említettek bármilyen veszélyt jeleznek.
Így lassan megtett néhány bizonytalan lépést is, mikor léptek zajára lett figyelmes. Amennyire eddig összeállt neki a kép, a falu egy elhagyatott vár betemetett romjai fölé épült. Ennek egy tető része szakadhatott be a földrengés következtében, amikor ide beesett. Így meglepő lett számára, hogy van itt valaki. De egyben bizakodásra is adott okot. Szinte mérget merne venni rá, hogy máshol is beszakadtak a gerendák és most egyik sorstársa kutat valaki után, akivel közösen kereshetik a kiutat. Fölnézett a mennyezetre és elképedve tapasztalta, hogy vagy húsz méter is megvan az, ahol fény tör be.
Megdöbbenése eltartott néhány percig, mert nem ekkora esésre emlékezett. Talán valamire rázuhanhatott, ami felfogta és tompította, így marad meg ilyen szerencsésen egyben. A padlón kereste a nyomait, hogy mi lehetett az, de csak egy széttört fadarab egyik végére akadt. A másik fele, illetve annak nyoma, hogy mihez illeszkedett szőrén-szálán eltűnt.
Az egyik boltívnél egy sötét alak fordult ki, mikor már a kőhöz verődő lábdobogás ütemes zaját egész közelről hallotta. Csuklyája mélyen a szemébe volt húzva és lefelé bámult, így az arcát nem láthatta mindaddig, míg baljós lassúsággal azt hátra nem hajtotta. Egy gyerek elf állt előtte őt bámulva.
-Bulabá! -jött ki gyerekkori barátja neve a felismeréssel együtt. Egyszerűen nem tudta hova tenni azt, hogy hatvan évig nem látták egymást és idén újra összefutnak egy ilyen elképesztő helyzetben. De valahogy most teljesen más volt, mint amikor Gwaith-dúrban találkoztak. Sokkal fiatalabbnak látszott, alig a gyerek kora felénél járhatott. Vagy talán még annyi se. Szemeiből pedig fájón hiányzott a baráti szeretet viszonzása.

A kölyök csak állt ott némán, nem felelt. A szemei hihetetlen dühöt árasztottak. Mintha meg sem ismerték volna... vagy nem őt néznék, hanem egy gonosz álomképet, mellyel egy mágus megátkozta a bolti eladót.
~Vajon mi játszódhat le benne most? -kérdezte magától, nem is sejtve, hogy jóval hamarabb megtudja, mint azt hinné.
-Eltörted a kisujjamat! -a jobb tenyerét vádlón felmutatta, ami eddig a köpenybe volt eldugva. A bizonyíték egyértelmű volt, teljesen kifordulva állt a többitől oldalt. És a rabszolgakereskedő kezdett rájönni a játékra. Elsőre, mikor megpillantotta a béna tagot azt hitte, valaki tényleg kificamította szegény barátjának, de a kép lassan összeállt egy régi emlék felidézésével.
-Megátkoztál!- csattant fel nem kevésbé vádlón már mind kettejük szeméből eltűnt a szeretet. Helyette a régmúlt szinte elfeledett sérelme uralta el lelküket.
-Ne légy gyerekes! Csak játék volt.
*Vogonnak sok mindenhez volt kedve, de ehhez a beszélgetéshez nem. Viszont rá kell jönnie, ki indította el a falut sújtó földrengést, hiszen sötét elf társa nem ismeri olyan szinten a barna mágiát, hogy képes legyen erre. Ha a múltat használja fel ellene, akkor minden bizonnyal a terv kiagyalója is onnan bújt elő.
~Vajon az lehet az, aki Onoria megbízásakor a sötét elfek városában már nem is olyan régen az életemre tört? Kiteleportált a Levéltárból és rávett, hogy Mordonnal harcoljak...
*Az egészben az volt a meglepő, hogy senki nem állt kapcsolatban a renddel, aki ezt a régi históriát ismeri. Öt gyerek és két felnőtt az, akiről tud. Illana akkor egy szokásosnak mondható meghívást adott át nekik, hogy a családja vacsorázzon náluk. A vörös vérvonalat tisztelő két család között ez nem tartozott sosem a szokatlan kérések közé, bár nagyapja korán elment az anyjával valahova máshova. Viszont ő megbeszélte a lánnyal, hogy átmegy hozzájuk délután játszani.
Különös, ahogy ennyi idő távlatából is ilyen jól megőrizte az emlékezete ezt. Akkoriban sokkal közelebb álltak Illianához és gyakran folytattak egy titkos, kitalált történetet, ami majd pont 100 évvel első megismerkedésük után játszódott. A mese egy prémkereskedővé vált fiúról és egy még élete hivatását kereső nőről szólt. Hosszú idők után pillantja meg a srác az ismerősét és fellángol benne a szerelem. Érzései viszonzásra találnak és igen gyorsan elértek ahhoz a részhez, hogy megkéri a kezét. De ez után elég lassan haladtak. Minden együttlétük alkalmával íródott egy újabb epizód a rokonok, ismerősöknek való bejelentésről, a ruha többször módosult, hogyan készült el...
Amikor átment hozzájuk, akkor a testvérén kívül két másik barátja is ott volt és így nem eshetett szó előttük erről. De a Beebebrox tudta, hogy ő fog távozni utoljára és előtte lesz alkalmuk egy kis mozaikot még oda illeszteni a teljes képbe.
Nem így történt. Társasjáték közben az egyik átjött lány csalt és mágiával odébb tolta a bábúját, miközben azt hitte, senki sem figyeli. Ez vezetett a veszekedéshez, ami végül azzal ért végett, hogy Bulabá ráncokat és kidülledő szemeket igézett rá. Ő pedig megtörte az átkot. Úgy, ahogy megszokta törni őket.
A két vendéglátó szülő amikor berohant, már javában csavargatta körbe-körbe azt a bizonyos ujjat, miközben a kézfejét az asztalnak szorította és azt ordítozta, hogy szedje le róla. Nem lepődött meg azon, hogy ízetlennek mondták a humorérzékét. A célját elérte, a barátja is elismerte, hogy nem kellett volna varázslatot bevetni... már az elejétől kezdve. Így kellő meggyőződéssel végül levette a rontást.
~De mi mozgathatta azt, hogy ezt a lezárt ügyet újra előrángassák és szegényt pont abba a korba visszavarázsolják, mikor már elkezdődött a meggyőzés, de még nem látta be tévedését? Miért akarja valaki ezt a vitát újra elölről kezdeni?
Nem volt túl sok ideje rájönni, ugyanis a másik egy hógolyót kezdett gyúrni a palotát beborító dérből és nagyon keményen hozzá vágta. Gond nélkül kapta el az elsőt a levegőben, de ahogy egyre több repült felé, néhány betalált és igen fájó volt a zúzódásokon való csapódásuk. Igyekezett párszor viszonozni, de Bulabá könnyedén elhajolt előlük és egy idő után már varázsigével is gyenge pajzsot vont maga köré.
A rabszolgakereskedő azon őrölte magát, pontosan miért nem rohan oda puszta erővel szétzúzni a védő mágiát és a többi kilenc ujj kitekerésével belevésni a hülye fejébe, hogy melyik varázsnélküli elf ellen ne használjon többet csalást. De valamiért mintha csak rá lenne hatással Aranamophe istennő áldása. És mély csalódottság volt, hogy ezek szerint a nem tiszta szívű, hívő emberek még ezt is ki tudják játszani valamennyire.
Így minden esetre, mielőtt feldühítené az égit egy kénytelen-kelletlen durva tettel, inkább úgy döntött, feladja a csatát és valahogy elmenekül vagy elbújik a hitetlen barátja elől.
-Orbit negál!- az illúzió, mely kicsit lelassította a róla felfogott képet segített elkerülni az őt eltalálni igyekvő havak kikerülését az által, hogy kiszámíthatatlan ütemben mindig irányt váltva cikk-cakkban kezdett el az egyik folyosó felé futni. Hamarosan megszűnt a dobálózás és ő eme kis trükk kikapcsolásával kicsit megpihenhetett. Úgy tűnt nem üldözi az az eszement őt, de még mindig nem tudja, ki áll a dolog hátterében.

Ahogy sétált a folyosón hirtelen újabb hangra lett figyelmes. Ahogy fölnézett, legnagyobb meglepetésére egy háló hullott alá. Igyekezett gyorsan odébb ugrani, de lábai alig mozdultak pár centire, mintha csak ólomból lettek volna, mire az őt beborító csapda elérte volna és mérgébe fulladozva gabalyodott bele egyre jobban.
Mikor már a kezét is alig tudta mozgatni, egyik szobor mögül Glavor, a gnóm rabszolgája lépett elő. Elégedett vigyorral az arcán nézegette őt, de nem szólt semmit egyelőre. Vogon kivárt egy darabig, majd inkább maga kezdeményezte a beszélgetést.
-Ez a te új találmányod?
-Igen. -röhögött arcátlan jókedvvel- Még hogy az eszközeim haszontalanok? Most megtanulod végre megbecsülni őket!
-Soha nem mondtam azt, hogy minden ötleted hülyeség. De hallanod kéne magad néha kívülről. Tízből kilencet még átgondolni sem érdemes. A maradék nagy része pedig csak akkor használható, ha én segítek kijavítani.
-Minek megjavítani? Sosem értettél engem. És sosem értékeltél igazán. Mindig csak kötekedsz és kifogásokat keresel. Soha nem az előnyüket keresed.
-Mert általában nincsenek olyanok. Értsd meg! Már megalkottak egy csomó csodálatos dolgot. Van kanalunk, de te csinálnál belőle egy olyat, amin a leves fele kifolyik. És még én legyek hálás, hogy elrontasz egy evőeszközt?
-Felesleges erről tovább vitatkozni. Te úgy sem fogod értékelni a műveimet. Szabadíts fel! Nem akarok tovább egy olyan valakit szolgálni, aki ennyire érzéketlen. Keresek inkább mást!
-Nincs más! Értsd meg! Téged senki nem akart magáénak akkor sem. Csak én voltam az egyetlen bolond, mert egy szikra még egész normálisnak tűnt, ami kicsapott a fejedből. De azt is én fejeztem be helyetted. Téged senki sem akar. -az utolsó mondatot külön szótagolta, minden egyes hangot külön kihangsúlyozva, hogy a nehéz felfogású végre megértse, ami már oly sokszor elmondott.
*Mivel világossá vált számára, hogy nem egy kivételesen működő találmány tesztjének esett áldozatul, hanem egy olyan hátbatámadásnak, aminek a célja a szabadságának a kizsarolása, így nem próbálta megkérni, hogy engedje ki, hanem addig hajlongott és ficánkolt, míg a tőrét marokra tudta szorítani és elkezdte átvágni a gordiuszi csomót.
-Nézd meg! Megint tönkreteszed, csak hogy én ne örülhessek neki. Mit csinálsz? -őszinte elkeseredett hangok voltak ezek.
-Majd adok én neked mindjárt szabadságot. Gyere ide! Megöllek, csak kapjalak a kezeim közzé! -tajtékzó dühvel indult meg a kis lény felé. Pár lépés múlva úgy érezte, hogy mégis ad az istennőnek egy végső esélyt, hogy az áldása beteljesüljön és ne végződjön ez a szörnyű nap vérfürdővel. Kiemelte akaratának erejével alakja félelmetes vonásait, hogy hátha időben elijeszti őt, mert nem volt egyáltalán biztos abban, hogy meg tudja fékezni magát, ha lehetősége lesz bele mártani a fegyverét.
-Mindig ezt csinálod. Nem is figyelsz rám, csak mindig dühös leszel. Ilyen bolond is csak egy van, mint én, hogy eddig szolgáltam neked és tűrtem.
*Úgy tűnt, nem igazán hatásos az illúzió, de amikor már csak néhány lépés választotta el őket egymástól, a rabszolgája gyorsan megfordult és elszaladt. Magában átkozta a napot, amikor úgy döntött, megtart egyet a sok közül. Többet fárasztotta eddig is, mint amennyi hasznot hajtott.

Dühösen dünnyögött magában az elf, miközben elindult valami értelmes célt keresni. Ez leginkább egy kijárat lenne, de most, ennyi csapás után kiegyezne a sorssal bármilyen értelmes időtöltésben.
Az árnyékok jó indulatúan elrejtették őt az esetleges rá leselkedő újabb támadóktól egészen addig, míg egy beszakadt plafon által megvilágítottabb nagyobb szakaszon kelt át, akkor érkezett a következő meglepetés vendég. Bosszúsan nézett fel az ezen estén különösen fényesen ragyogó Holdra. Nem lehet sehová se elbújni, nem érti a halhatatlan gondolkodását, hogy a legtökéletesebb napszakot elrontja egy ilyen bakival, mint a fény.
Szinte várta, hogy itt lép elő az, kit a sötétben rejtőzködő neki szánt új felvonásként a színdarabjában. Egy nagyon furcsa nő lépett ki az egyik ajtón, mikor elhaladt előtte. Figyelmeztetőleg az ujjait a tőr markolatára fonta, de ez nem sokat segített. Egyenesen hozzá lépett és egy szó nélkül felképelte.
-Szemét gazember!- mondta igen magas, már-már fülsértő hangon.
Még mielőtt nagyon belemelegedhetett volna a számára megszokott, ő veri a pasit az meg tűri helyzetbe jobb kezével megragadta a bal karját Vogon és úgy penderítette meg, hogy a fruska csak egy rövid sikolyt hallathatott. Szorosan magához ölelte hátulról és az ösztönös segélykérő hang is elhalkult, ahogy baljában a kés a torkához szegeződött.
-Rendben. Kezdjük akkor ott, hogy ki vagy te és mi nyomja a szívedet! -szavai kemények és hidegek voltak. A csajban az adta a furcsaságot, hogy még csak halvány emlékképek sem derengtek arról, hogy ki lehet ő. Eddig a múltját próbálták ellene fordítani. Ez az ismeretlen nem passzolt.
-Rohadt szemétláda! Még meg sem ismersz? Ennyi voltam neked? -bár nem próbált kiszabadulni a fogásból és az acél így nem sebesítette meg a nyakát, de ahogy kissé hátra fordította a fejét, a szőke haja bosszantóan bele lógott az elf orrába és már-már tüsszentés közeli volt az, amennyire irritálta.
-Egyáltalán nem tudom, hogy ki vagy, kis szívem. -a szavak nélkülözték a tréfás hanghordozást, ha eddig nem tűnt fel a másiknak, egyáltalán nem vicces kedvében találta. De mégis kíváncsi volt, hiszen semmi nem véletlen. A három jelenés összefügg. A kapcsolat pedig valaki, aki tud mind a három esetről.
-Hogy te milyen... El sem hiszem, hogy lefeküdtem volna egy ilyen faragatlan tuskóval! -a szavak igen csak felkeltették az érdeklődését, mert kötve hiszi, hogy ezzel a házisárkánnyal valaha is összebújt volna. Sokan vonzónak találhatják, ez szinte biztos. Vékony derekát simán átéri a kezével, ahogy még most sem engedi el. Nőies idomai, vállon egy nagyon picivel túlnyúló, ápolt haja, hosszú, keskeny arca sok férfi szívet megbolondítana. De ha önként ajánlkozna se kellene neki. Ebben azért biztos volt.
-Ki vagy te? -kérdezte értetlenül, hátha a név alapján beugrik, bár jobban megjegyez egy-egy arcot, mint nevet.
-Hhhh.... Elizabet Norata. Dögölj meg, komolyan mondom. El sem hiszem, hogy még csak eszedbe se jutok, miközben egy egész álló este próbáltak felszedni a LovadraDűlő kocsmában. -hangja őszinte sértődöttségre utalt. Nem utolsó sorban ismét Gwaith-dúr, a nagyapa városa.- Hogy te mekkora egy... Egész éjszaka együtt vedeltünk, miközben kiöntöttem a lelkemet neked. Úgy hajnal felénél te bejelentetted, hogy ennyi időd volt rám és leléptél. Faképnél hagytál egy szó nélkül.
-És? -remélte, hogy felbosszantja a kérdése, mert eddig annyi stimmelt, hogy az utóbbi hónapokban párszor felbukkant a csehóban. Meg persze az is volt, hogy akadt társasága, akivel iszogatott.
-Mi és? Nincs semmi más. Te pukkancs! -dühösen oda vágott a könyökével az őt szorongató férfi bordái közé, ami igen fájdalmas volt, mert egész idáig még nem sikerült tisztázni azt sem, hogy megrepedt-e valamelyik, vagy csak lila foltos a ruha alatt.
-Akkor kezdjük elölről. Mi a baj?
-Az, hogy miután elmentél, én nagyon magam alatt voltam és egy kovács inassal mérgemben lefeküdtem.
*Pár percig néma döbbenet és hallgatás volt közöttük. A kereskedő próbálta összeállítani magában a képet. De egyelőre ez a harmadik dráma volt a leginkább érthetetlen számára. Mindaddig, míg nem kezdett el újabb szitkokat mormolni magában. A még mindig a karját szorongató jobb kezével elengedte és egy villám gyors mozdulattal az ajkaira tapasztotta a tenyerét. És eszébe jutott annak az estének egy rövid része.
-Elizabett, a fekete köpenyes nő, két t-vel!
-Ühhhmm...-bólogatott erre, de szinte azonnal meg is rázta a fejét.-Üüüü...üüü...
-Most akkor melyik? Igen vagy nem?
-Ühhhmmm. Üüüü...üüü.
*Kicsit leengedte az álláig a mancsát, hogy kicsit újra szóhoz jusson áldozata, de szemernyi kétsége se legyen afelől, hogy újra elnémítja, ha valamivel próbálkozik. Nem igazán akarta sugallni, de megfordult a fejébe, hogy nem is úgy, ahogy az előbb, hanem örökre. Nagyon megérdemelné, amiért ilyen aljas húzással próbálkozott.
-Igen, a sötét rend tagja vagyok, rajtam volt a köpenyem is múltkor. De nem! Nem kell ejteni a t-t a végén. Azt mindig elharapom, de mások ne ejtsék inkább, mint rosszul.
-Oké! Akkor térjünk át arra a részre, hogy mi okod volt megtámadni, mert ez így egy út széli rablás...
-Te megőrültél!
-Értem. -megpróbálta úgy megragadni a derekát, hogy felemelve a földről a hóna alatt cipelje egy darabig, de ismét fájdalom nyilallt több porcikájába is. A mozdulat azért megtette a hatását, a lány elvesztette az egyensúlyát és így könnyen megindulhatott vele. Képtelen volt úgy stabilan megállni, hogy megvesse a lábát, bármennyire is igyekezett.
-Eressz el! Te vadállat! Eressz el, nem hallod!? -nem sokat törődött a férfi a kiabálásával. Először kézzel utána varázslattal megtámadta, miközben ő egy haja szálát sem görbítette meg. A jog vele van, és Ritalea kegyeiből önként hullott rabszolgaként a karjaiba. Minél hamarabb el kell jutnia a Csillagfény fogadóig. A lován van most is a bilincs, mely az erejét haza vágja a kis mágus tanoncnak. Megérte ez a sok szenvedés, hiszen egy gyönyörű nőre tett szert ingyen, akinek az árát felveri különleges természetfeletti képessége. Igazi kis csemege.
-Valahogy ki kell jutni innen. -dünnyögött magába.
-Hát, ha gondolod, én tudom a kifelé vezető utat. -mondta pimaszul a foglya.
*Gyanakodva nézte, de nem volt más választása és mivel furcsa mód nem követelte a kis galambocska, hogy szabadon eressze cserébe, így éles szemekkel fürkészve a csapdákat, de mégis elindultak arra, amerre mondta.
Ahogy kiértek egy kapun, sűrű növényekkel benőtt domboldalon lyukadtak ki. Lassan elkezdtek lefelé sétálni az előttük elterülő rét felé, mikor a környező fák közül valami megmozdult és rengeteg sötét alak jött elő. A kés hegye a törékeny test karcsú nyakához nyomódott, jelezve neki, hogy még egy csel és neki azonnal vége. Még akkor is, ha nem tudja az elf, hogyan is fog utána kikászálódni ebből.
-Miféle szerzetek ezek?
-A nők, akiket te megbántottál életed során.- hangja kemény volt és hideg, már-már Vogonéra emlékeztetett a stílusa.
*A látvány döbbenetes volt és egyszerre nem is hihető. Egész hadsereg jött elő a sűrűből és még voltak olyanok, akik csak most mozgolódtak.
-Mi a fenét akartok?
-Bosszút. Hogy te is úgy szenvedj, ahogy mi.

A kezében lévő kis kígyó dühös szavai mélyen sértette őt, de mégis meghátrálásra kényszerítette. Csupán ha puszta kézzel veszik fel ellene ennyien a harcot, akkor sincs sok esélye. És koránt sem lehet biztos, hogy a csendben közeledő tömeg ruhái alól nem kerülnek-e elő tőrök vagy akár komolyabb fegyverek is.
Így inkább a dombtetőre felfelé hurcolva áldozatát egyre csak hátrált. Elizabet halk nyögései törték csak meg az est csöndjét.
~Hogy lehetnek ennyire átkozottak? Az este mindig a sötét, a megnyugvás, a béke időszaka. Ez a világosság... megőrjíti őket. És lassan engem is!
Amint felért a halom csúcsára, erős szorítással préselte ki a levegőt a mellkasából a gyenge nőnek egészen addig, míg el nem vesztette az eszméletét.
-Szemét! -hangja egész halk volt, de valószínűleg a még mindig a torkán lévő kés miatt nem mert újból mágiával próbálkozni. Ez után erőtlenül csuklott a földre. Vogon pedig elkezdett futni a közeli erdő felé. Az őt üldöző asszonyok amint kiengedte a kezéből a túszát mindenfélével dobálni kezdték. Volt ott tojás, paradicsom, de különböző rothadt gyümölcs és még ki tudja mi is...
Bosszús volt, hogy egy ígéretes árú így kicsúszott az ujjai közül, de inkább néhány darna, mint az élete! A fák közé érve már nem tudták bánta, az az elf legfőbb barátja. Legalább tíz percig futott még teljes erejéből, hogy lerázza az őt üldözőket, míg kicsit lassított már a tempójából. Az oldala iszonyatosan fájt, mert nem csak eddigi megpróbáltatásai miatt alig volt épp testrésze, de megszorult a levegő futás közben és most minden lélegzetvétel fájt.
Viszont még így is boldog volt, mert megzörrenő egyik bokorból Merilien Lumel'Auvrea lépett elő. Boldog volt, hogy viszont láthatja és már nem támadhatják meg újra. A lány kitárt karokkal ugrott oda hozzá.
-Szia! Aljas dög! -a lába közepe felé lendülő térdével egyszerűen már nem tudott mit csinálni és a fájdalomtól kétrét görnyedt, miközben a kinyújtott karjával a csinos nő megragadta a vállait és közelebb húzta, hogy a találkozás még fájdalmasabb legyen a lábával.
-Szia! Neked mit ártottam? Csak azt ne mond, hogy egész este iszogattunk és nem kaptad meg, ami jár! -kíntól eltorzult arccal próbált humort csinálni ebből a nevetséges helyzetből. Ha még őt is ellene fordította a titokzatos cselszövő, akkor leginkább legyen remete a Kietlen-pusztában, mert nincs élőlény, aki ne fordulhatna ellene!
-Ó! De még mennyire, hogy megkaptam. Emlékszel? Kicsit talán többet... -igen vonzó volt, az arca, ahogy félig elfordítva a szeme sarkából nézett vissza.- Egészen pontosan nem valamit, hanem valakit. Így már érthető?
-Thalion? -kérdezte gyanakodva.
-Semmi köze ehhez Thalionnak. Egy gyerekhez viszont annál inkább. VOGON! Teherbe ejtettél. És ott hagytál egyedül, mert neked épp fontos elintézni valód volt. Ne viselkedj gyerekesen! Előbb-utóbb vállalnod kéne a tetteid után a felelősséget.
-Egy gyerek? -bár magasabb volt a Lumel lánynál, most meggörnyedve mégis felfelé nézett rá.- Ezt nem tudtam. Nem is mondtad.
-És ezzel el van intézve. Mégis, most hogy tudod, mit fogsz tenni? Hmmm...?
-Nem tudom. -válaszolta őszintén és zavarodottan a fejét rázva- Ezen még nem gondolkodtam.
-Akkor miért kellett volna elmondanom neked. -hangja lágy volt és kedves, nem úgy mint a kereskedőé, aki haragtól ittasan ordított az újabb mély rúgás miatt.
Elkapta a nő karját és kicsavarta úgy, hogy miközben ő a háta mögé került, az ne tudjon utána fordulni.
-Ebből elég. Ide adod a gyereket és mi felneveljük.
-Mi? Mármint mi ketten?
-Nem. A család és én. Sosem lesz a fiam Lumel!
-Ne légy nevetséges! Sosem lesz a tiéd. Ő már Lumel'Auvreában van. Ha tudnád, hol keresd, akkor sem férhetnél hozzá. Megölhetsz, de sosem lesz a tiéd. -hangja igen harcias és győzelem ittas volt. Hirtelen átgondolta a Beebebrox, hogy történhetett, hogy így elszálltak mellette a történések. Ahogy gondolkodott, rájött, hogy sehogy. Azért annyira nem tapasztalatlan kis gyerek, hogy ne tudja, hogy a terhesség kilenc hónap. Közel nem telt el még annyi idő. Az anyja hazudott, még a méhében kell legyen.
Ekkor fogant meg a fejében a terv, ami biztosítja a jövőjét. Még koránt sincs elkésve. Elkezdte előre felé tuszkolni abba az irányba, ahol a falut sejtette. Még szerencse is, hogy a fekete csuhástól időben megszabadult. Elég lesz neki a kényes feladatot lebonyolítani, ahol is elrabolja a nemes lányt és rabszolgaként a Vén Kujonban őrzi addig, amíg csak megszüli az utódát. Ötszáz évvel később kellett volna ennek történnie, de még nincs elkésve. Aggasztó, hogy nincs annyi pénze, hogy egy új házat építsen, ahol az emberektől és minden idegen hatástól mentesen, zavartalanul tudnak majd a gyerekei felnőni. De ott van Annie néni és az üresen maradt palota. Eddig is szinte állandó vendég volt nála. De cseppet sem bánta az özvegy férje tragikus halála óta.

A vér elf nemes sarjjal indult át a szántón, hogy elérje a fogadót. Már fél úton voltak és reménykedett benne, hogy elérik a pajtát, ahol mágikus bilinccsel tudja leláncolni a szépséges Merilient, majd valahogy kicsempészni az ünneplők lassan csillapodó tömegét kikerülve. A remény viszont hiába tengernyi az elfek világában, oly gyorsan párolog el néha, mintha csak egy sárkány tüze melegítené forrás pontig.
A mellettük nem sokkal megjelenő zöld ködből két lény alakja vált ki. Egy magas vékony és egy alacsony, zömök. Vogon előhúzta a kardját a kabátja alól és arra a nyakra tette, amit oly hevesen csókolt pár hónapja.
-Ha csak egy lépést is közelebb jöttök, megölöm. -mondta rideg, kemény hangon. Nem sok kedve volt újabb bonyodalmakhoz, bármi is lenne a játék következő színdarabja.
Ahogy lassan elszállt a mágikus köd, úgy vált felismerhetővé a nimfa és a törpe. Egymás kezét fogták. Szemüket a sötét és a vér elfre szegezték, tekintetükben nem volt gyűlölködés. Ez kicsit meglepő, de bizalomra semmi okot nem adó részlet volt.
-Nem kell megölnöd. Megöltél már te úgy is elég ártatlant. Nem gondolod?
Szavaik nem hatották meg a túszejtő szívét. Tudta, hogy csak egy átok hatása alatt mondják. Nallala volt és az, aki mellette ült Gwaith-dúrban a vádlottak padján. A törpe fekete, szénné égett alakja elborzasztotta mind a kettejüket.
~Minden jel arra mutat, hogy valaki olyan műveli ezt, aki nagyon jól ismeri az ott velem történteket.
Agyalt azon, hogy végre rájöjjön, de egyelőre az összes borzalom megérte. Egy olyan titokra derült fény, ami miatt nem gond, hogy legalább egy hétig ágyban fog feküdni, ha végre haza jut Telarba. De ott lesz vele a lány, akit most már tényleg nem ereszt el, míg egy új, apró Beebebroxnak nem ad életet. Hiába fogadta meg magában oly sokszor a sötét elf fővárosban, mindig megszegte. De már olyan oka van, ami miatt nem hátrál. Minden éjszaka vele lesz és őrzi. Nappal pedig szerez valakit, aki az ajtajuk előtt fog vigyázni.
-Hagyjatok bennünket elmenni! Nem ártottunk nektek.
-Vogon! Mi folyik itt? -hangzott a kérdés a csábító ajakról, mely a Sierrixszel vívott csatájukra emlékeztette. Kis hallgatás után kérlelve tette hozzá.- Vogon! Megint elhallgatsz előlem dolgokat. Ha azt akarod, hogy veled menjek, bíznod kell bennem.
-Menj csak! -szólalt meg a nimfa- Te úgy sem segítesz azokon, akiken tudnál.
-Nincs tartozásom feléd, asszony! Megmentettem az életedet. Nélkülem már halott lennél.
-Igen. Engem megmentettél, őt nem. -fordult bánatos szemekkel a törp felé, aki vele együtt jött.
-Mindenki magára vigyáz. Nincs felelősségem az ő halálában.
-Ha küzdöttél volna értem, még megmenthető lettem volna. -szólalt meg váratlanul az élőhalott apró lény.
-Minek én küzdjek érted? Küzdöttem másért. Nem volt okom téged is megmenteni.
-Megmenteni? -vette át újra a beszélgetés fonalát a nimfa- Mégis hogyan? Néz rám, szenvedek, elhervadok. Nem tudok regenerálódni.
-Na jó, ebből elég. Előbb döntsétek el, hogy jó volt-e az, hogy nem végezted te is úgy, mint a társad és utána ha leboxoltátok, akkor az jöjjön vissza hozzám, akinek panasza van. De nekem nincs időm erre, sürgős feladatom van.
-Menj csak! Mindig ezt csinálod. Saját magadat felmented, de másokat nem. Nézz meg, hány ember, elf és felsorolni is sok faj tagja halt meg, mert te elmentél mellettük. Úgy, ahogy most is elmész, pedig itt vannak a lelkeik.
*Hátra fordult és a kezét magasba tartva nagyot sóhajtva Amaron körüli szántót hatalmas átlátszó hadsereggel töltötte meg. Lemondó tekintetek mindenhonnan, minden egyes áttetsző lidércen túl is egy újabb.
-Vogon! Kik ezek? Te ismered őket.
-Nem ismeri a legtöbbjüket. Elmegy mellettük, mintha nem is lennének. Mintha nem is számítanának rá, mikor bajba kerülnek.
-Nem tudom mit akartok ezzel, de engem ugyan nem hattok meg. Ide sorakoztattok egy csomó olyan alakot, akit nem is ismerek? Komolyan gondoljátok, hogy egy csepp könnyet is ejtek olyan nőkért, akihez életemben egyszer oda ültem az asztalához inni, mert nem volt üres hely? Rablókat, útonállókat, gyilkosokat sorakoztattok fel és az én felelősségem, hogy felakasztották őket? Ez még viccnek is rossz. Nem én mondtam nekik, hogy szegjék meg a törvényt! Én csak igyekszem némelyiknek új lehetőséget mutatni.
-Már amelyiknek nem te mondtad, hogy szegje meg a törvényt.
-Nem az én döntésem volt, hogy meg is tette.
-Vogon?
-Menjünk! -hangja ellentmondást nem tűrő volt. Végre egy olyan felvonás ezen a színpadon, ahol nem törik el csontja és impotensre se rugdossák. Nem lesz tiszta kosz a ruhája.
~De vajon elengednek-e csak így?
Lassan, oldalazva közeledtek a szálláshoz, ahol csak Sauruszt kell magukhoz venni és már mehetnek is innen. Úgy tűnt egyre lassabban akar telni az idő, miközben az őket körülvevő halottak bár utat nyitottak nekik, mintha észrevehetetlenül egyre szorosabbra vonták volna körülöttük a gyűrűt.

A fantomok végig kísérték az útjukon az istállóig, ahol végre kis levegőhöz jutott a rabszolgakereskedő. Már csak egy rövidke út, miközben szépen leszakadnak mögöttük, csak ez a rövidke átjáró a vendéglő mellett, hogy egészen az ajtóig jusson. Ott már be megy azonnal az állatokhoz és már itt sincs. Ő bizony nem fog egy perccel sem tovább itt maradni, mint ami feltétlen muszáj.
-Te nem a Nemesi Udvarházba mentél, hogy a többi nemessel múlasd az időt?
-De igen ott voltam. Én ostoba, nem tudtam ellenállni, hogy ide ne jöjjek végre elmondani neked az igazat.
-Ne sajnáld! Mégsem nőhet fel apa nélkül. -ezt úgy mondta, mintha nem épp az anyjától akarta volna ezzel az indokkal elválasztani.
Folyton hátra pillantva majd újra előre, ahol a forgalmas úton úgy sétáltak el a vigadók tömegei, hogy észre sem vették, hogy Dremer majdnem összes szolgája itt van a nyomában. De úgy tűnt, ezek a lények nem akarnak bemenni az emberek közzé. Mígnem az egyik felkiálltott.
-Itt van. Ő az! -a bohóc ruhás kis, vékonyka ember egyenes karral mutatott feléjük.
~Vajon én lettem ilyen közismert vagy a nemes lány került bajba? Bármi történjék is, ne feled! Nem ereszted el, csak ha már a lánc a kezein lesz.
Egyre többen figyeltek fel az ordítozó alacsony növésű emberkére, miközben kénytelen volt Vogon mégis arra haladni. Ahogy az átlag kinézetű emberek meglátták őket, egyre inkább eluralkodott a sustorgás. Mintha valami isteni csodát látnának.
Egyszer csak elindultak feléjük és a kalmár kétségbe esve látta, hogy haragosai szellemei még mindig elzárják a szűk átjáró másik kijáratát. Csak egy esélye van, valahogy áttörni és nem engedni, hogy itt ma vér folyjon...
Egy éles hang csattant fel az érdeklődők mögött.
-Engedjetek át! Utat nekem! Engedjetek oda!
*Egy közép korú nő előtt vált szét az egyre fenyegetőbb, tolongó tömeg. Kék szemét és mosolygós arcát vállig érő szőke haj koronázta. Ez kicsit bizakodásra adott okot, talán most is megússza az istennő békét hozó áldásának köszönhetően, hogy erővel kelljen megvédenie magát.
-Hát szóval te kutakodsz a dolgaim után? Vajon mi oka lehet egy ilyen fiatal elfnek, hogy olyan után szimatoljon, ami nem tartozik rá?
-Ki vagy te?
-Mit számít a nevem? Nem volt elég Wolfgan?
-Wolfgan? Mi köze az átkozott Klensbanenek mindehhez? -kérdezte gyanakodva a rabszolgakereskedő. Nem értette, hogy hogyan kapcsolódik Gwaith-dúrhoz Undolf Beebebrox gyilkosa. Sem azt, hogy egy nő miért avatkozik bele ilyen dolgokba...
-Móresre tanítalak, hogy ne feled, kivel akarsz kikezdeni! -szavai dühtől izzodtak, majd karcsú kezei kinyúltak a sötét elf felé, hogy egy láthatatlan erővel megragadják. A lebegő test előbb a vendéglő falának csapódott, majd újra csak hiába kapálózva nem ért el semmi kapaszkodót, hogy az újabb kemény csattanás a földön érje.
-Hozzátok! Majd én kirovom a büntetését.
Ezzel három markos ember megmarkolta a földön jajgatót és az egész főutcán végig rángatva a főtérre vitték. Ott a zenekarnak már hűlt helye sem volt. Az emelvényen egy hatalmas fa oszlop emelkedett az égnek. Hozzá kötözték mindenki szeme láttára.
-Harminc korbács a bűntetése.
Az ostor felemelkedett és a fiatal elf szemét behunyva várta a hátán a fájdalmat. De ehelyett a bordáit találta el elől.
Amikor kinyitotta a szemét, egy láb volt a kezeiben. Ahogy felnézett a fekete hajú hölgy tulajdonosa dühösen nézett le rá. Ez a tekintet még dühösebb lett, mikor rájött, hogy immáron a molesztálója az alsó szoknyája alá is belát.

/ Végre meg kéne ismernem a főellenségemet. Nem gondolod, Kesa?/

/Karácsonyi küldi előző reaggal lezárva, de ez folytatás, Jöhetsz Abu/

Ahogy rájött, hogy nincs hozzá kötve a lábhoz, felállt a földről és körbe nézett. Ráismert a bódéra, ahol az italt vette. Ruháját le akarta porolni, de valahányszor tett egy mozdulatot, kibillent az egyensúlyából.
Így inkább gyorsan előre lendült és elkapta az asztal sarkát. Ahogy újra körbe nézett, elég dühös tekintetek vették körbe, meg egy srác mellett, aki karon fogta az imént említett szép leányzót és figyelmét az árusra koncentrálta, aki lelkesen kínálta neki a portékáját.
-E..ez..ezt vegye meg, mert e..ezt.. hihi... -érezte, hogy nem a legjobb fogalmazás, amit életében előadott, de azért megteszi egy ismeretlennek, akitől nem is akar semmit, csak úgy kellene egy kicsit beszélgetni vele, mert most neki is nagyon hiányzik egy kis barátkozás- Hát ez tényleg. De higgye el! Szóval csak azt akartam mondani, hogy ezt szóval minden képen, mert hát... -egy csuklás fojtotta belé a szót, de igyekezett minél hamarabb folytatni, nehogy ostobának nézzék- Azért mondom, hogy ezt, na, hát szóval ezt meg kell kóstolnia. Öregem... Húzóra!
*Ezzel bármennyire is remegett az esti hidegben a keze, félig kitöltötte az üveg tartalmát a srác előtti pohárba, majd ő is felkapta a hozzá legközelebbit. Már sajnálta, hogy egy üres pohár volt, mikor intettek egymásnak, és ő benyakalta a semmit, miközben ivó társa elfehéredett, majd csak egyszer csukta be a szemét egy röpke pislantás okán, de mikor kinyitotta már a legmélyebb vörös volt az előtte álló arca.
Igyekezett elkapni a karját, mikor az zuhanni kezdett, de legnagyobb csalódottságára nem sikerült helyesen megtippelni, hogy a kettő látott közül melyik az igazi. De vigasz díja volt, hogy legalább a csaj karját el tudta kapni, így nem nézték teljesen hülyének. Hihető volt, ahogy átgondolta, hogy mások szerint pont így akarta.
A nőt nem győzte meg, mert kikapta a kezét a szorításból, de mindenki más szinte biztos, hogy elhitte. Így úgy döntött, vele folytatja a megkezdett párbeszédet.
-És neked mi a terved az elkövetkező éjszakára?
-Hát, az a kérdés, másoknak mi a tervük számomra. -mondta elmosolyodva.
-Ami azt illeti... -húzta ki magát és valamiért kicsit csálébban sikerült ezen a furán egyik oldalra lejtő úton megállnia, de mégis láthatta mindenki, hogy úgy megvetette a lábait, mint a cövek.- Én igazából a Csillagfény fogadó felé megyek. Ha gondolja, elkísérem arra.
-Két üveggel kért, ha jól emlékszem.-vágott közbe a mosolygó italárus.
-Nézzen már erre a szerencsétlenre! Komolyan azt hiszi, hogy én azért veszek bólékat, hogy úgy feküdjek az utca közepén, mint valami hulla? Röhejes, amit ez művel.-vágta még vissza az eladónak az iménti barátja fekvő teste felé bökve a fejével.
-Örömömre szolgálna. -ezzel belekarolt a jobbjába és megindultak a kanyargós úton.
Ahogy elérték az istállót, az elf kereskedő szabadkozva beugrott még oda, hogy a túl nehéznek bizonyuló szalma bálát, mely mindig valamelyik irányban elhúzta, inkább a fején egyensúlyozva vigye a vályúhoz és megkönnyebbülve belevághassa.
-Nesze! Egyél!
Ez után vissza ment a hölgyhöz, akivel kivettek egy közös szobát.
Odafent megkönnyebbülve huppant le az ágyra, majd megpaskolta mellette a helyet, hogy hova üljön le a kisasszony. Ő viszont elragadóan a szemébe nézve átkarolta a nyakár és az ölébe ülve csókot lehelt az elf ajkára.
A közeledés nem talált viszonzásra, így az kérdőn nézett a vörös hajúra.
-Mi a baj?
-Semmi. Csak gondoltam elbeszélgetünk itt ezen a csendes estén.
-Én pedig egész más valamire gondoltam
-Mire?
-Na jól van. Ha nem vagy hajlandó fizetni, akkor felesleges rabolnunk egymás idejét!
A Beebebrox nem értette a szavak jelentését. Teljesen úgy beszélt, mint valami szajha, de elképzelni nem tudta egy ilyen finom úri hölgyről. Csendben nézte a kiviharzó fekete tüneményt, miközben egyre gyakrabban lecsukódtak a pillái az álmosságtól.
-Talán jobb is, hogy elment. Úgy is fáradt vagyok a beszélgetéshez.
Felkelt és az ablakba tett egy égő gyertyát. Egy zöld elf lányra gondolt, aki ezt tanította neki. Egy édes kis gyerekre, aki 100-hoz közeledve legalább olyan éretten gondolkodik, mint ő. És Undolf Beebebroxra, bár sokan nem neveznék őt hősnek. Egyszerű elf volt, aki azért halt meg, mert az életét annak szentelte, hogy mindenki vehessen olcsón olyan tányérokat, amilyet szeretne.
És persze gondolt azon ismeretlen elfekre is, akik életüket adták a fajért valamelyik hősi csatában.

Pár óra múlva felkelt és úgy döntött, hogy sétál egy kicsit.

/Most már tényleg befogtam és te jössz Abu!/

A ifjú elf belefáradva a mulatozás zajába lassan sétál a határban. Bármennyire is élvezi az istennő áldását, mégis egyre inkább elönti a vágy, hogy a sötét erdő szélén járkálva kicsit a békét is magába szívja. Azt a békét, amit az emberek zsivajától hangos falu sosem tudna nyújtani neki.
Ahogy így sétálgat egy elhagyatott tábortűzre lesz figyelmes. Kíváncsian megy közelebb.
~El tudnám fogadni azért, ha kiderülne, hogy egy nap-éjfordulóra ide zarándokló finom galambot sütött volna. És pár perc múlva visszatérne, hogy megkínáljon.
Valahogy elfognak a bolond kívánságok ilyenkor, mikor a leghosszabbak a sötét napszakok.

Vogon elképedve vette észre, hogy kívánsága majdnem szó szerint teljesült. Miközben a tűz felől egyre inkább a sült hús illata töltötte meg a levegőt, melybe olyan illatok is keveredtek, melyeket jobb nem leírni, hirtelen a gazdája megkínálta őt.
~Hát, így teljesüljön minden kívánságom, de papír hiányában... De hova is tettem...
Ezen mélázott, miközben próbálta a szót úgy csavarni, hogy akár megtalálja a belső zsebben hordott papírosokat akár nem, mégis ő jöjjön ki belőle jól.
-Hát a papír az mindjárt... -gondolkodott a folytatáson, miközben éles fülét szokatlan zaj ütötte meg fentről.
-Mindjárt fejbe talál engem! -csattant fel félre ugorva egy hatalmas kocka elől, melyet elsőre becsomagolt ládának nézett. De ahogy visszafordult és ki akarta bontani, úgy vette észre, hogy az egész köb egymásba hajtogatott teleírt lapokból állt.
-Vigyázhatnál arra, hová varázsolsz! -mondta sértődötten- Mi a fene van ezekre írva?
*Ezzel egy marékot kiszaggatva próbálta egybe tartani a kissé szakadt oldalakat. Ahogy beleolvasgatott, valami borzalom volt az. Mint valami harmadrangú író regénye, mely arról szólt, hogy egy istennő számára a dzsinn szolgája feljegyzéseket készít egy Novala nevű lányról, akivel az első három oldalt átfutva legizgalmasabb az történt, hogy befejezte végre a lekvár felrakását a tűzre és elindult takarítani a szobákban.
-Te ilyeneket olvasol a mellékhelységben?

A Beebebrox örült a meghívásnak és elkezdte tanulmányozni a problémát. Elég fogós ügynek tűnt. Egyelőre nem sok ötlete volt, hogy saját kezűleg hogy lehetne megoldani.
-Valami fogó kéne. Hogy kihúzhassuk vele.
*Nem sokáig volt ideje törni a fejét azon, hogy milyen lehetne az az eszköz, ami képes benyúlni a kulacsba és úgy kihúzni, hogy a nyakán átférjen a dugó és az azt megragadó valami. Hirtelen egy nagy test vágódott kettejük közé, maga alá temetve néhány nyársra húzott nyuszit. Ahogy odanézett, észrevette, hogy egy iszonyatosan nagy vas darab.
Szemlélte kicsit és rájött, hogy ez bizony egy fogó. De olyan méretekben, hogy legfeljebb csak egy troll tudná megmozdítani.
~Most vagy Akirtep szórakozik vagy egy tréfás kedvű isten lesi minden kívánságomat... Bármelyik is, jobb, ha oda figyel a célzásra, mielőtt még agyon csapná az ifjú rabszolgakereskedőt!