Stern

Stern ma az egyik legnyugodtabb város a környéken, már nyoma sincs annak a szörnyű fejetlenségnek, amely a legutolsó látogatásom alkalmával fogadott itt. Igaz, engem akkor is inkább a vásár ejtett kétségbe, nem pedig a tudat, hogy valakik megpróbálták bevenni a várat. Ez van, ha egy hozzám hasonló elszigetelten élő nimfa nem érintkezik sokáig emberekkel, egy idő után már nem érzi fontosnak, hogy foglalkozzon a halandó lények dolgaival. Nem mondom, hogy ez rossz, mert nem tartom annak, de azért bevallom, szeretnék még pár dolgot kipróbálni, ahhoz pedig az fog kelleni, hogy valamivel rugalmasabb legyek. Kezdetnek például meg kellene próbálnom beolvadni még akkor is, ha tudom magamról, hogy a színeim nem fognak sehova beolvadni.
Egyenlőre valamennyire sikerült feltűnés nélkül közlekednem, hála az állandó hideg időnek és a hózápornak, amely folyamatosan fújt, így nagyon kevesen tartózkodtak az utcákon és még kevesebben figyeltek felém így estefelé. De ez sem tartott sokáig, mert az egyik sarkon befordulva majdnem sikerült nekem is példásan elesnem, amikor egy fiatal kislány egyenesen belém rohant és ez is csak éppen megállította egy pillanatra. Már ment is volna tovább, ha nem botlik meg a ruhámban és esik az oldalára. Azonnal hajoltam le hozzá, attól függetlenül, melyik faj tagja, elvégre ő még csak egy gyerek volt, és azokat én sem bántom, bármennyire is vagyok jégkirálynő.
- Minden rendben édesem? - fordultam felé, majd lehajoltam, hogy fel tudjam segíteni szerencsétlen kislányt, aki még mindig szemmel láthatóan menekülni akart.
-Kérem segítsen, ez megőrült! - suttogta, miközben alig bírt felállni és minden tagja reszketett. Bárki vagy bármi is üldözte, nagyon megrémíthette, legalábbis eléggé ahhoz, hogy komolyan féltse az életét.
- Kiről beszélsz? - tettem fel a kérdést gyanakodva, miközben közelebb húztam magamhoz. A hideg nem a legkellemesebb, de mondjanak valakit, aki nálam jobban el tud tűnni egy hóviharban és gratulálok neki.
- Róla... - mutatott egy irányba egyenesen valami őrült, lila ruhás alak felé, aki valami nagyra nőtt denevért utánozva rohangált az utcán, hangosan kiabálva. Egészen addig ezt folytatta, amíg észre nem vette, hogy időközben a felemeltem a kislányt. Azonnal elindult felém, az arca eltorzult és valami artikulálatlan hangon kezdett üvöltözni.
- Az enyém, az újjászületés az enyém, benne van a mester... - a hangja vagy ezer sebet ütött a fülemen, annyira őrült volt, miközben folyamatosan valami szavakat morgott magában, amikor éppen nem tőlem követelte vissza a lányt. Nem tudom, miből gondolta, hogy engem meghat a dolog, főleg, hogy még egy áldozókés is pompázik a kezében, de igazság szerint nem különösebben érdekelt a dolog. Hacsak nem szándékozik belém mártani, mert azt nem fogja megköszönni senki. Így sem fogom neki átadni a lányt, de jobban járna, ha nem akarna extrában felhergelni, mert ott már tényleg nincs kegyelem számára. A férfiakat nem szeretem sokkal jobban, mint eddig bármikor is tettem, szóval ezer örömmel intézem el, ha azt hiszi, felboncolhatja a kislányt.
A szavai még nem álltak le, továbbra is kántált még egy számomra is érthetetlen nyelven, amíg el nem érte, hogy a talaj mozogni kezdjen a lábam alatt. Na, meg a nagy francokat, szerintem ez nem tudja, kivel akart ujjat húzni. Bár a kezeim foglaltak voltak, hála a kislánynak, már messze nem volt szükségem rájuk ahhoz, hogy mozgásba hozhassam az erőmet. A jég azonnal átvette a föld helyét, megszilárdult, ráadásul elkapta azokat a növényeket is, amelyek gondolom szinten a szövege hatására próbálták a lábamat elkapni. Nos, nem sikerült nekik, könnyedén kerültem ki, hogy utána azonnal félre ugorhassak. Igen, a gazember megpróbálta egyenesen a kislányt támadni, de nem sikerült neki, hála a viharnak, amely felélénkült, amint kiengedtem az erőmet. Persze ez nem akadályozott meg benne, hogy kicsit felsértse a kezemet az egyik házfal, de nem érdekelt.
Bármilyen mágus is gondolta, hogy egy ártatlan gyermek vére megoldás a bajaira, nagyon elszámította magát. Folyamatosan próbálkozott, egymás után kaptam be a növényeit, amelyek megpróbálták túlélni a jeget. A legtöbbet sikeresen megállítottam, túl gyengék voltak, de örökkévalóságig egészen biztosan nem fogócskázhattam ezzel az alakkal. A kislány miatt nem voltak szabadok a kezeim, ez pedig hátrány ilyenkor. Túl nagy is, mert hirtelen nekem ugrott, mire ugyan kivédtem, de a kése így is végig sértette a gyermek hátát, aki magas hangon felsikított. Nos, köszönöm szépen, nekem itt szakadt el a fonál, elég volt ebből az alakból, de remélhetőleg örökre.
- Ennyi, itt az ideje, hogy megtanuld, mennyire nem jó ötlet engem felidegesíteni! - a hangom suttogás volt, de minden szótagra újabb jégkristályok kezdtek csillogni a közelemben, a hajamat is beborították lassan, miközben az alak körül összpontosultak. Hideg, acél kemény jégréteg kezdett ráolvadni a testére, miközben ellenállt mindennek, amivel csak próbálkozott. Óvatosan letettem a kicsit, majd ránéztem. - Menj innen kedvesem! - suttogtam, majd kinyújtottam a jobb kezemet, hogy a vérre ráépüljön ugyanez a fajta jég. Mire a kislány eltűnt a sarkon túl, már egész szépen formázott egy tőrt, amelyet azonnal a torkához szorítottam. Nem volt pengeéles, de elég hideg volt ahhoz, hogy egyben maradjon, mikor lesújtottam fele, telibe találva az egyik főütőerét. A vér azonnal spriccelni kezdett, de a nagy része még azelőtt megfagyott, mielőtt elért volna engem, majd tehetetlenül a földre hullott. A tömb pedig csak épült, immáron teljesen magába fogadva az alakot és a kezében feketélő kést is. Nem éreztem kegyelmet, megérdemelte, amit kapott, miközben immáron teljesen elborította a fagyott víz. Egy hatalmas, sokágú szoborrá vált, amelyen megcsillant a fény, hogy a szivárvány minden színével elborítsa, amíg ki nem olvad. A jég magába zárta, elrejtette, miközben szálkás, hegyes betűkkel vékony szöveg jelent meg a felszínén. Nem sok, egy apró figyelmeztetés, amelyből talán tanulnak a hozzá hasonló őrültek: "Ezt érdemli minden gyermekgyilkos!"
A város lakói majd holnap fogják felfedezni, és talán megértik végre, mennyire lealacsonyító a viselkedésük. Ha pedig nem, hát átkozhatják tőlem az isteneket, meg találgathatják, melyik volt a felelős ezért. Nem bánom amit tettem, ez a féreg még meg sem érdemelt volna egy ilyen békés halált...