Stern

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Leonidas nem vár tovább a Vey'nára. Maga is elindul, ha kell, habár társával vállvetve, úgy érzi, hatékonyabban, s nagyobb eséllyel vehetné fel a harcot a két mágussal.
Minden esetre az ellenség talán lanyhul, ha késik a támadás. Elmormol egy imát Thalomához, hiszen ezen pillanatokban bizony az ő segítsége lesz az, amire a leginkább szükség lesz.
Talán az ellenség sötét lelkében is fény gyúl majd, s megszüntetik az átkozott varázslatot…ám ebben valójában nem reménykedik.
Ez a csata még nem dőlt el, de az orkok túlereje nem feltétlenül öröm számukra.
Botját markolja, míg másik kezével a sziklákba kapaszkodva indul el.
Nem néz hátra, Vey’na követi-e, s ha igen, mennyire közel.
Ha követi, úgy javaslat is szól számára.*
- Váljunk szét, közelítsünk kétfelől, így talán nagyobb esélyünk lesz ellenük!
*Ha Vey’na beleegyezik, s így tesz, akkor ő maga elindul arra, amerről a sötét lény érkezett, ha Vey’na nem tart vele, vagy másképp gondolja, akkor meghallgatja, s aztán indul el.
Nem tétlenkedhetnek tovább, míg az ellenség számbeli fölénybe nem kerül.
Botjával előre tart, megidézve egy erőteret maga elé, s amikor megpillantja az ellenséget, meg is szólal.*
- Lanuria nevében felszólítalak benneteket, szüntessétek be varázslatotokat, s távozzatok Stern közeléből!
*Nem ment el az esze, elméjében ott keringenek a szükséges igézetek, s míg baljában botjával mutat a két mágusra, addig jobbját zsebében tartja.

Az orkok eközben felfelé tartanak a mágussal, fegyvereik kezükben, lihegve igyekeznek.
Vérre szomjaznak, legyen az bárki vére, csak nem az övéké.
Ayda lelkében még ott forrong Zaricse átka, de talán valahol, mélyen létezik még ő maga is, habár az átkot megtörni nem tudja ebben a pillanatban. Korábbi társait gonosz ellenségként látja, s talán mindenki mást is maga körül.
A kérdés csupán az, mennyire van ennek tudatában, hiszen immáron azon morfondírozik, hogyan végezhetne a két mágussal, akik idáig vele voltak.

Jozef varázslata a kapunál kezdő létére valóban hatásos, első ellenfelét a tövis átdöfi, s még a következő kettővel is végez, ám ereje utána már kimerül, megviselt testéből túl sokat vett ki a varázslat, s az elhomályosuló tekintetű katonára egy újabb ork mér csapást.
Így múlik el a bérgyilkosok informátora, halálba is magának őrizve titkát bajtársai elől.

Jeremy a kapunál végül kitör az orkok gyűrűjéből, mely mind szorosabban közelít hozzá, s egy falra feljutva igyekszik tovább hergelni az ellenséget. Ez valójában arra jó, hogy az a három, aki eddig körülötte lebzselt, ne adja fel, s a nyomán törnek be a sikátorba. Ott nincsenek védők, s az orkok csörtetve futnak a tolvaj nyomában, keresve a nyomát is a tetőkön.
Amikor a tolvaj leugrik, s nyilakat keres, kis késéssel érkeznek meg köré.
Azonban immáron Jeremy sincs egyedül. Két őr, akik erősítésként érkeznének a kapuhoz, állnak meg mellette, s szegezik fegyvereiket az orkoknak.*
- Kell segítség?
*Néznek a félelfre, s ha az biccent, hát nekirontanak a három jómadárnak.*

A keleti fal résénél e pillanatban a falakon álló védők azok, akik küzdenek. A résnél lángoló tűzön még nincs ork, aki megpróbálna betörni. Helyette a falat másszák, ám az ottani védők állják a sarat. A támadók sűrűn zuhannak vissza a falak alatt hömpölygő folyamba.
Sadir eközben a maroknyi katonát, akik épp mellette állnak, szervezi csapattá, s csak egy kisebb csapatot hagy a rés védelmére.*
- Amíg az olaj ég, nem jönnek be, tápláljátok! Hozzatok újat, s hozzatok a mesteremberek közül fegyvert forgatni tudókat. Jó, ha megérti mindenki, vagy összefogunk, vagy végünk lesz!
*Nem vár tovább Huorra, a mágus még nem jelezte szándékát, így varázslényével együtt ott hagyja, ha nem jön velük, s elindul a kapu irányába, hogy megpróbálja a lehetetlent: visszaverni a betört ellenséget.
Nem kell messzire menniük, az orkok már beljebb vannak, mint gondolta. Már a vár belső épületeibe törnek be, gyújtogatnak, fosztogatnak, nőket, s gyerekeket ölnek. Itt esik el Gabriel is, Ayda társa.
Sadir e pillanatban adja ki a parancsot.*
- Lőjetek! Aztán öljük őket!
*Kiáltására a csapat kilövi nyilait, nem egy orkot küldve vele a másvilágra, majd nekirontanak a túlerőben lévő ellenségnek.

A keleti fal környékét bombázzák az ork hajítógépek rendületlenül. Frikk ordítása nem volt hiábavaló, lövészei pontosabban lőnek, mint eddig.
Helion lábát eközben két társa beköti, s térde mellett egy karóval rögzíti is. Az alkapitány így veszi át ismét a fal védelmének irányítását.
A keleti fal távolabbi részénél jelenik meg valaki. Aethe az, Helion felesége. A nő zavartalanul sétál a fal belső feléhez, s puha tenyerét a hideg kövekre helyezi. A tenyér kék, karmos manccsá változik, s a karmok belekapaszkodnak a kövek közötti résbe.
A nő tekintete sárgára vált, mielőtt behunyja azt, s idegen szavakat formálva olvas a falra.
Mikor hátralép, már ismét fehér ujjak díszelegnek formás csuklóján túl, s egy pillanattal később a kövek porladva dőlnek befelé. Több védő is a leomló kövek alatt leli halálát, míg a többiek döbbent tekintettel merednek a nőre. Ismerik mind, Helion kedvesét látják benne, ám az két kardját vonja elő, majd az orkokra pillant, akik feltűnnek a fal résében.*
- Mire vártok?! Itt az alkalom, öljétek az embereket!
*Ezzel maga döfi le az elsőt.

Ubahn törtetése több katona halálát okozza. A gernedások közül azonban van, aki így is közel merészkedik a sárkányhoz, és sebébe mélyeszti a gerendát. Nem egy katona tartja, jó összhang kell ehhez, ami meg is van.
A gerenda belemélyed a sebbe, amelyet már nem véd pikkely, s mélyen a sárkány húsába szúródik.
A fal egyik távolabbi hajítógépe is köveket zúdít a sárkányra, aki végre lőtávolba ért, bár ezen kövek egy része megsebez embereket is.
Azonban az áldozat nem drága e pillanatban, ha a szárnyas szörnyeteget kell megölni.

Déleről hangzik kürtszó. Talán hallják Stern védői, talán hallják Stern ostromlói is. Emberi kürt ez, valiani hadsereg érkezett meg Középvidék kapujához, hogy felmentse a hadsereget. Mágusrendek mágusai vegyülnek a katonák zárt alakzatába, s készítik elő átkaikat az orkok ellen.
Csupán a vezér, a főpapnő utasítására várnak, hogy meginduljanak Frikk, a Hatalmas és seregei ellen!*

Tárgy: Re: Stern 2016-03-20, 5:16 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Habár a kislány gyorsan és ügyesen felfedezte a mágusokat, sok mindent nem ért vele. Csak néhány információ morzsát sikerült összegyűjtenie, és ezt gyorsan továbbította is a két mágusnak. Látszik rajta a büszkeség, hogy bizony most tőle tudják, hogy hányan vannak ott, és hogy mi is történik. Ám a félelem lassan elárasztja a kislány szívét, mintha valami sötét felleg nőne a feje fölött. A nagy behemótot egyre félelmetesebbnek tartja, és gondolatiba beférkőzik a bizalmatlanság: szinte biztos benne, hogy őt fogják társai először a behemót markaiba dobni.Bizalmatlanul és félősen néz társaira. Habár a lény hamarosan eltűnik, a kislány zavartsága nem múlik el.*
- És most mit fogunk tenni? Mit akartok velem kezdeni? Itt hagytok a sziklák között? *szólal meg a kislány félős hangon, de a szemeiben őrült tűz ég.*
- Nem maradok itt! Vissza akarok jutni a városba! Idevonszoltatok, hogy elvégezzem a piszkos munkát és most... *könnyeivel küszködik a kislány, a feje vörös a kiáltozástól. Keze egy nagyobb követ tapint és fel is veszi.*
- Nem fogok itt meghalni. Én még élni akarok, látni akarom Gabrielt! Nem fogom hagyni, hogy megöljetek! *kiáltja a kislány, és Vey'na-ra ront, a nagyobb darab kővel ütve a nő testét, derekát, ameddig a kislány felér. Látszik rajta az őrültség, a szemem dühösen villan, és talán a két mágus felismerheti az átkot a lányon. Eddig aranyos volt, most azonban mint egy dühös vadállat esik nekik.*

Tárgy: Re: Stern 2016-03-21, 8:30 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Hosszú volt az út. A katonáknak már Valianban viszketett a tenyere. Harcolni akartak az ellenséggel, s végre a főpapnő is úgy ítélte meg, hogy időszerű lesz a frissen képzett sereget bevetni.
Az ellenség Középvidék kapuja, Stern felé indult, s noha a vár az utóbbi években támogatásokat kapott, Onoria nem érezte úgy, hogy elengedő lesz. Az ellenség taktikusan harcolt, és nem lehetett nem észrevenni a mintázatot az eseményekben. Egyik tagját már meggyengítették a szövetségnek.
Egy másikat is. A hegyi törpék, s az elfek népét súlyos csapások érték, miközben lényegében nem tettek semmit a Tanácsban, hogy ennek elejét vegyék.
Jó okkal tették, a nagy, világméretű sakkjátszma még csak most kezdődik, amelyet a papnő meg akar nyerni.
S most, hogy már gyalog és tisztveszteséget is elkönyvelhet, úgy gondolta, időszerű lesz visszacsapni.
A sereget már Valianban felkészítették, ahogy a mágusrendek tagjai, akiket behívtak a seregbe, úgyszintén tudták, mi lesz a dolguk.
Most pedig, itt áll, nem messze Sterntől. Látja, ahogy valami természetellenes felleg borul a vár fölé, nyilván, hogy kedvezzen az orkoknak, ám látja azt is, hogy Stern még küzd.
Fehér ruhája szinte világítana, s ezt most nem akarja. Egyszerű, szürke kámzsa fedi hó színű öltözékét, csupán sötét haja, s alabástrom fehérségű arca látszik ki belőle.
Mellé lép a tábornok is, ki eddig kísérte.*
- Még időben érkeztünk.
- Épp időben.
*Bólint rá a főpapnő. Megemeli kezét, s abban felfénylik egy tőr.*

- Íme, hát, eljő az idő, midőn Lanur utódai fegyvert emelnek arra, ki örökét pusztítja!
*A tábornok bólint, s a sereg felé fordul. Kardját rántja, s ekkor száll fel lovára. Ő fogja a sereget csatába vezetni, míg a főpapnő hátulról irányít majd.
Katonák kardjai is kicsusszannak hüvelyükből, ám az első sorokban lándzsák emelkednek, pajzsok csillannak. A sereg, élén a tábornokkal, megindul az ork sereg felé.*

Tárgy: Re: Stern 2016-03-24, 6:49 pm

Azért eléggé elszorul a gyomrom, amikor hirtelen három nagydarab ork vesz közre és sokat kell kockáztatnom, hogy fürgeségemet kihasználva meglépjek előlük a falun felfutva a tetőre jutva.
Az, hogy nem találtam el a kardommal, nem keserít el, örültem, hogy ép bőrrel jutottam ki közülük és ők sem találtak el engem.
- Nekem kilenc életem van büdösszájú, nem tudtad, de neked…… - vigyorogtam le rá a tetőről jócskán megkönnyebbülten és vágtam hozzájuk pár cserép darabot.
A magasban igyekszem a város belső tere felé venni az irányt és nem izgat annyira, hogy utánam loholnak-e az agyarasok, hiszen valószínűleg a végzetükbe rohannak.
Pont ez volt a cél, hogy semmivel ne törődve vegyenek üldözőbe, mert így nem figyelnek fel arra, ha elszakadnak a társaiktól. Eszemben sincs persze egymagamnak megküzdeni velük, próbálom arrafelé csalni őket, ahol van még védő számtalan.
Kell egy kis idő is, hogy keressek pár nyílvesszőt, amivel megmutathatom nekik, hogy igazán „szúrós” ellenfél vagyok.
- Azt megköszönném. – biccentve lihegve a két katona felé. – Valamiért nagyon megkedveltek és nem szállnak le rólam. – intek a trappolva közeledőkre.
Sajnos van épp elég városi katona, akivel nyilak végeztek, ezért nem sok időbe telik és van pár használható vesszőm, amiből egyel-egyel meg is ajándékozom a követőimet, megvárva, míg a segítőim nincsenek útban. Aztán próbálok annak az orknak a hátába kerülni, akivel elsőnek hozott össze a sors és térd magasságban rácsapni a lábára.

Tárgy: Re: Stern 2016-03-25, 10:19 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Frikk tekintete próbál mindenre figyelni.
A városon belül zajló eseményeket nem látja.
A három ork a sikátoron keresztül utoléri Jeremyt.*
- Most meghalsz, kutya!
*Azonban az elfnek nem várt segítsége akad. A lihegő orkokra sterni katonák rontanak. A futás nem használt nekik, de nem gyenge ellenfelek így sem.
Fegyvereik hamarosan összecsapnak a katonákéval. Ők ketten vannak, úgy látszik, a gyáva most is kitér előlük. Azonban a harmadik nem a két katonával akar összecsapni. Arra ott van két, nagyobb méretű társa. Neki a tolvajra fáj a foga.
Hátrébb ép, és amíg társai összegabalyodnak a katonákkal, elindul a nyilakat kereső elf felé.
Megforgatja a fegyverét a levegőben, s látja, ahogy a félelf kilövi a nyilait.
Nem nézi, hogy eltalálta-e társait, csak a félelfet, és amíg az az íjjal foglalatoskodik, neki is ront. Kardja már közel jár az elf hasához. Nem más a célja, mint hogy egy nagy vágással átvágja a hasi artériát. Örülni fog annak, ha meglátja a szétspriccelő vért.

A kapunál a váratlanul megérkező erősítés nem öröm az orkoknak. A nyilak se, amik közéjük szállnak és több harcost a másvilágra küldenek.
A többiek pedig azonnal összeakaszkodnak a kapitánnyal és csapatával. Jönnek majd még többen is be a kapun, az már az övéké és Sadir és társai messze vannak attól, hogy visszafoglalhassák Stern bejáratát.

A keleti falnál a lángok még mindig magasak, az orkok pedig köteleken, acélkarmokon, kampókon másznak felfelé a falon és hullanak is vissza, a vízbe sokszor.
Aki nem, az a falon felérve támadásba lendül, hogy megölje a falon álló védőket. Ott már az orkoknak is óvatosnak kell lenniük. Hajítógépeik nem kímélik a várfal tetejét és a rajta álldogáló őröket se.
A falon kicsit távolabb újabb rés keletkezik. A kidőlő kövek több orkot is magukkal sodornak, de akik eljutnak a friss lyukhoz a falon, be is másznak rajta.
Őket nem érdekli, ki a nőstény, ameddig az a saját társait öli, nem bántják.
Fegyvereiket a magasba emelve támadnak az ott lévő katonáknak, és Huornak is, ha a közelben van. Új rés, új esély, hogy övék legyen a város.

Ubahn sebében megforgatják a gerendát. A sárkány megvonaglik fájdalmában, és a fájdalomtól, a rá zuhanó kövektől látása elhomályosul. Találomra csap szét mancsaival és okád újra tüzet. Úgy van vele, hogy mindegy, melyik kétlábút öli meg vele, aki lángba borul, nem lehet a barátja.
Mancsa rámarkol a gerendára és hatalmas ordítással rántja ki sebéből. Vér száll ki a gerendával, sárkányvér, amely fröccsenve teríti be még pofáját is.
Tombolásba kezd. Átkot is szór, a vár talaja, amin áll, megreped átkára, s az átok a falig is elhúzódik. Megremeg a kőfal a varázslattól, talán le is dől.

Frikk odakint felfedezi az ellenséget, amely már felsorakozott a közelben. Vörös szemei kikerekednek, izzadtság lepi el kopasz fejét.
Csak egy pillanat, amíg felordít.*
- Tartalékot ide körém! Az északi falnál lévő ostromlók vonuljanak vissza, itt lesz szükség rájuk!
Mozgás, kutyák! Itt az ellenség az oldalunkban! Sorakozó, pajzsokat előre, lándzsákat szegezz!
Gyerünk, vagy magam hasítok szíjat a hátatokból!
*A sereg sietve gyűlik körülötte, és közben az ellenség már megindult. Lándzsaerdő közeledik az ork sereg felé, és Frikk most kicsinek érzi magát. Először hiszi azt, hogy meghalhat.*

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Stern vára felett sötétség gomolyog. Egy mágus idézte azt meg, s hogy ne tűnjön el a nap fényében, egy másik mágus, rúnák által támogatva tartja fenn saját erejével.
Többen is a közelben vannak Stern védői közül.
Ayda kérdéseire Leonidas nem válaszol. A legjobb döntésnek azt tartaná, ha a sziklák között maradna a kis surranó. Megtette, amit lehetett, s mostmár a két felnőtt mágus dolga megküzdeni az ellenséggel, s megtörni a varázst.
Vey’na, bár eddig tétlen maradt, most kénytelen védekezni, s megfékezni a lányt. A kis surranónak elborult az elméje, ez talán még neki is feltűnik.
Leonidas azonban nem vár tovább. Elhagyhatná Sternt, magára hagyhatná két társát, s talán meg is teszi, de még nem próbált meg mindent. Ha Lanuria szívének kapuja elesik, nyitva lesz az út a Birodalom belseje felé, s onnantól sokkal nehezebb lesz gátat vetni az ellenségnek.
A fehérköpenyes szelíden próbálja megnyugtatni a surranót, miközben megfogja követ tartó kezét.
Érezheti, hogy nem természetes az, ahogy a leány viselkedik.
A vörösköpenyes botját előre tartva merészkedik mind közelebb, idővel a védőmezőt is eléri, a bot révén hamarabb érzékeli, mintsem belefutna.*
- Nem feleltek szavamra. Tán a sötétség nyelvetek is magával ragadta.
Úgy gondoljátok, egy mező elegendő lehet feltartani minket?!
*Botjával a mező előtt a földbe bök, s elkiáltja magát.*
- Sub intrusionem.
*A mezőn belül, a két mágustól nem messze jelenik meg a férfi. Pillantása szúrósan mered Zaricsére, Fridrikre, és Shadere.
A tíz ork harcos és a mágus e pillanatban érik el Vey’na és Ayda kettősét. A mágus, és a harcosok megtorpannak a fehérköpenyes és a surranó láttán.

A kapunál Sadir és csapatainak rohama a kezdeti sikerek után állóharccá alakul. Az orkok túlerejében nem tudnak rendet vágni, sötét vér festi be páncéljukat, s fegyvereiket. Katonái egymás után esnek el, ám a többiek hősiesen tartják a vonalat, amit képzeletben a kapitány meghúzott.
Ő maga is keményen küzd, nem adja fel, habár ereje fogytán van. Fekete, tollas sisakja megkülönbözteti harcosaitól, s célponttá teszi a támadók szemében. Elkeseredetten védekezik mind több orkkal szemben.

Beljebb, ahol Jeremy csap össze a két katona társaságában az őt üldöző három orkkal, kemény összecsapás veszi kezdetét.
Az egyik sterni katona már elesik, mire a tolvaj lövései a két másik orkkal végeznek. Azok hörögve buknak a földre, s a harmadik, az, akivel már egyszer összecsapott, ér közvetlen közelébe.
Azonban a futásban, a nehéz teher cipelése közepette nem kipihentebb a félelfnél, s így annak lehet esélye kitérni a hasa felé mért vágás elől, feltéve, hogy nem szorította háttal egy falnak az eddigi csata Jeremyt. Ennek ellenére az ork hátában nem képes kerülni.
Az orknak nehezíti a helyzetét, hogy a háta mögött közeledik a megmaradt katona is, hogy végezzen az utolsó támadóval is a sikátorban.

A lángoló olaj tüze már nem olyan magas, így az ott maradt Huornak, Helionnak és társaiknak fel kell készülniük a fénylénnyel egyetemben, hogy az ellenség hamarosan a nyakukon lesz.
A mesteremberekért küldött katonák maroknyi harcra kész emberrel térnek vissza. Tímár, kovács, molnár is akad közöttük, egyik sem képzett katona, ám most ezzel kell beérni. A fegyvertárból jut nekik fegyver, s most azzal markukban várják a résen betörni készülő ellenséget.
A másik résnél eközben Aethe és az orkok meglepik az ott lévő védőket. Hátulról szedik le a falon álló, még küzdő harcosokat, akik nem számítanak hátulról támadásra, hiszen úgy gondolják, társaik megvédik őket.
Azon társak, akiket ezúttal az alkapitány neje vág le egymás után. Két pengéje gyorsan pusztítja a védelmet, s a betört orkok mind beljebb jutnak. A civileknek a lángoló belső épületek maradnak, oda menekülnek az újabb ellenség elől.
Aethe szép arca immár emberi vérben fürdik, tekintete pedig gyűlölettel teli. Így támad a kétlábúak tömegére az orkokkal háta mögött.

Ubahn tombolása megrémíti az embereket, de akad köztük bátor, aki azt látja, ez már a dühe a sárkánynak, a sebek és a gyengeség miatti dühe.
Kiáltja is, hogy rajta, itt az idő, hogy végezzenek a sárkánnyal.
Kötelek kerülnek elő, lasszók kapaszkodnak Ubahn tüskéibe a hátán, s igyekeznek ledönteni, hogy hasa oldala szabaddá váljon, akárcsak torka.
Sebesült szeme miatt nem érzékelheti az ellenségeit, s gyengül is eközben. A fal átka nyomán hangos robajjal reped meg, de még nem omlik le.
Csak akkor, ha egy ork hajítógép épp telibe találja, de eddig még ez nem történt meg. Frikk parancsa alapján nem a falakat lövik már, hanem közvetlenül mögéjük szállnak a pusztító hajítógépek lövedékei.
Vér és füst lepi el a várat, miközben Ubahnt katonák és civilek tömege kezdi mind több kötéllel megkötni, s ledönteni a földre. Sebei miatt ez nem lehetetlen, s csupán idő kérdése, hogy Frikk mágusa véget érjen.

S ha már az ork Hatalmas vezérét említjük, odakint az Onoria főpapnő vezette valiani sereg sorakozik fel, s lendül támadásba. A vezér igyekszik megvetni lábát, s tartalékait sorakozóra bírni, ám az emberi sereg elég erős, hogy komoly veszteségeket okozzon neki, s nem tud időben felsorakozni az ork had.
Az összecsapás elkerülhetetlen, s a tábornok lován, a sereg élén lecsap az ellenségre. A mögötte érkezőket fűti a harci vágy, jól képzett, bátor katonák, s az orkok arcvonala megremeg, majd hátrálni kezd.*

Tárgy: Re: Stern 2016-03-28, 10:54 am

//Mese: Lanuria védelmezője//

A kislány elméje még mindig elborult, sötét fellegek kerítik be gondolatait. Fogalma sincs, hogy hogyan fog hazajutni, hogy Gabriel életben van-e még, és hogy ez a két mágus mihez fog kezdeni vele. Fél, és dühös is, így ez elég nagy erőt ad neki. Vey'na-ra ront, apró kezében egy nagy követ fog és azzal próbálja meg megütni a nőt, miközben a kérdéseit visítja. Nem kap rájuk választ, és Leonidas, a hozzájuk csapódó mágus is lassan eltűnik a láthatáron. Ayda nem is foglalkozik a mágussal, menjen, ha akar, már úgyis itt hagyta őt, hiszen csak kihasználták. De a nőt nem fogja hagyni. Apró kezével ütlegeli a nőt és a hatalmas düh erőt ad neki. A nő nem igazán bír a kislánnyal, így egyszerűen lekever neki egy hatalmas pofont.
A kislány hirtelen megdöbben és abbahagyja a hisztérikus kirohanást. Mintha ez a pofon, ez az erőteljes dorgálás megszüntette volna az átkot, Ayda lassan pislogni kezd. A kezében lévő nagyobb darab kőre néz, ami már picit véres, hiszen sokszor megütötte vele a mágus nőt. Majd lecsüccsen a földre, kifordul a kezéből a kő és keservesen zokogni kezd. A könnyei csak úgy hullanak, csíkosra festve az arcát. A szőke kis surranó remeg, és látszik rajta, hogy mennyire fél.
- Haza akarok menni. Gabrielt akarom! - zokog a lány és látszik rajta, hogy enyhe sokként érte az előbbi átok. Sajnos nem sok idejük van a sírásra, vagy vigaszra, hiszen néhány ork és a mágus érkezik feléjük. Ayda döbbenten pislog a fenevadakra, majd felpattan és az egyik szikla mögé bújik be, majd egyre feljebb siet, hogy odafentről, biztonságból nézhesse, hogy mi történik. Talán néhány nagyobb szikladarab legurul az orkok fejére...

Tárgy: Re: Stern 2016-03-29, 8:34 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Az összecsapás nem várat sokáig magára. A csatának hátteret az ostromlott vár látképe ad. Stern, a fölé boruló felleggel, a füsttel, a lángokkal, a falakat mászó ork harcosokkal, s az itt-ott még mindig működő ork hajítógépekkel egészen mozgalmas látványt nyújt.
Onoria azonban egyelőre a mellette lévő síkon összecsapó csapatokat figyeli. Nincs ott minden valiani katona a tábornokkal. A katona kivont karddal vezeti a hadat a felsorakozó orkok ellen.
A főpapnő látja, amint a két sereg roppant zajjal egymásnak esik.
A valianiak, s a környékről verbuvált sereg már hónapokkal korábban megindult volna a háborúba, visszavágni az ellenségnek, bosszút állni szeretteiért, felégetett földjeiért, ám a papnő, jó okkal tartóztatta őket.
Alapos kiképzésen estek át, s mindeközben csak gyűlt lelkükben a harag az orkok, Filnoren, a sárkányok iránt.
Most ezt a felgyűlt haragot adhatják ki az ellenségre.
A papnő kezeit kámzsájába rejti, úgy figyeli a csatát. Azonban, amire az orkok nem számíthatnak, az nem csupán a katonák lándzsaerdeje, a pajzsok alkotta fal az első sorban. A hátsóbb sorokban mágusok sorakoznak. Most, amikor a csata eleje elkezdődött, lángnyelvek csapnak ki az emberi sereg sorai közül. Mint tüzes karok emelkednek a magasba, s, mint széttárt, pokoli tenyerek csapnak le az orkok hátsóbb soraira. Oda, amelyek még nem keveredtek az emberi haddal.*

Tárgy: Re: Stern 2016-03-30, 12:47 am

/Zaricse/
*Hiábavaló kiabálni a nagymester szóra sem méltatja az idegen varázslót egész addig míg az át nem töri a védelmet, s szemei elé kerül. A szúrós tekintet nem lel viszonzásra csupán egy mosoly húzódik el a nagyúr ábrázatán. Majd halk szavakkal illeti az idegent.
- Mégis mennyi erőt pazaroltál el azért, hogy idáig eljuss... S társad is magad mögött hagytad... Ki most készül lemeszarolni Mindenkit maga körül...
* Shade előre lép a nagyúr csak figyeli őt.
- Kezdett kicsit unalmas lenni már ez a sok várakozás nagyuram... Engedd meg...
- Várj még Shade... Hátha mondana nekünk valamit, nem késő megadnia magát a vár elesett... S a B terv második fele már uton van...
*Shade hátra sandít s kérdőre húzódik arca.
- Több ekorin harcos vágtat felénk.
- Nagyuram? Ketelkedtél bennem?
- Hányan vártatok rám? Úgy nyolvan ember lehetett ott rajtad kívül. S téged is Azazel hivatott oda.
- A futárod nagyuram....
- Mikor te eljöttél ők lóra szálltak és vágtázni kezdtek, az A terv, hogy az orkok fizikai ereje elég lesz elbukott...
~Ezek szerint 80 ekorin harcos vágtat felénk.... S még ki tudja mi?
- Adok neked egy esélyt vörös mágus, most add meg magad, s fuss ahogy a lábad bírja... Vagy...
* Fekete csápok kezdenek körvonalazódni a vezér körül.
- Vagy nézz szembe a halállal...

/ Orkok és mágusok meg egy kicsi surranó /
* Ahogy az őrjöngő kislány üvölti amit csak szája tud, nem volt nehéz dolga az ork csapatnak a felkelésében. Az orkok már érezhetik a hús ízét a szájukban kardjukat vonják elő majd neki rontanak a duónak akik szemmel láthatóan egymást készülnek megölni. A kis Ayda máris megláthatja igazi barátait akik most érkeznek. Ők mind kedvesnek tűnhetnek számára. A mágus máris mormolni kezd egy kötöző varázslatot, s ha minden megfelelően halad a nő körül fekete tövises növények kezdenek felkuszni lábánál s száját betapasztják kezeit szetfeszitve a föld felé húzzák majd térdre kényszerítik őt. S nyakán vér jelenik meg mit az egyik egyre szorosabbra húzódó növény okoz. S az orkok pengeikkel nem haboznak majd azonnal eltávolítani a fejet a helyéről.

/ Lovasok/
* Eközben az ekorini lovasok irdatlan nagy vágtat folytatnak, Ennyire még Sosem hajtottak meg hatás jószágot mint ezen a hajnali éjszakán. S egyre csak Közelebb érnek az ostromlott várhoz. Húsz mágus és hatvan harcos kelt útra egyetlen céllal, hogy bevegyék Stern várát, s kihúzzák a nagymestert a kutyaszorítóból. A lovak már véres verejtékükben usznak, hol egy egy mágus mond el egy fajdalmat csillapító mágiát hol pedig pálcákkal verik őket. Nem egy fog elpusztulni mire sternhez érnek, viszont mögöttük valami sokkal félelmetesebb jön mint pár lovas. A maradék mágus kik képesek voltak teleportot nyitni egy hatalmas lényt hoznak magukkal. Még messzebb jár s kénytelen az út egy részét gyalog megtenni, de amit egy magusnak ereje engedi máris kilometerrekkel rövidebbé teszi útjukat. A Troll hátán áll egy ember aki figyelemmel kíséri a történteket.
- Igen ha így megy tovább egy óra alatt ott vagyunk... Gyerünk anyámasszony mágusai nyíljon az a teleport! Vagy odahaza megérzitek Zaricse haragját!

Tárgy: Re: Stern 2016-04-01, 4:57 pm

A kirobbanó harc gyors és rövid. Az orkok, vértől megittasuló, lázas tekintettel esnek a segítségemre siető városi őröknek, akik közül szinte pillanatok alatt el is esik az egyik egy alattomos gyomorszúrástól, azonban a másik álja a sarat, legalább van annyi időm, hogy eleresszem a két vesszőt és ezzel nagyban átbillentem a mérleget a mi oldalunkra.
Igaz ez idő alatt a harmadik ork sikeresen közelít meg annyira, hogy már ne vegyem hasznát az íjamnak, legalábbis abból a célból, amire létrehozták.
Az agyaras azonban az üldözés alatt nem lett pihentebb, így gyorsabb sem, ami nagy szerencse, mert így van időm hátraszökkenni és mivel hirtelen nincs más a kezemben az íjat lendítem meg és csapom vele képen a támadómat, majd oldalra eldobva rántom elő újból a kardomat.
Ha sikerül az ütéssel megzavarni, akkor a következő kardcsapás a fegyvert tartó karjára megy. Minden esetre egyrészt igyekszem elmozogni előle, másrészt lefoglalni, mert én látom amit ő nem, hogy a háta mögött megjelenik az életben maradt katona.
- Egy gyerek is többre képes nálad szőrőstalpú! – cukkolom, hogy ne vegyen észre semmit és figyelek rá, hogy az utca hosszában hátráljak, nehogy beszorítson, ha még képes rá.

Tárgy: Re: Stern 2016-04-02, 2:07 pm

//Mese: Lanuria védelmezője - még nem győztetek le! Evil or Very Mad

//

*Stern ostroma még nem ért véget. Butaság lenne azt mondani, hogy Frikk és seregei most újra vereséget szenvedtek.
A kapunál a orkok megvetették lábukat és nem engedik visszaszorítani magukat.
Hamarosan felfedezik, ki is vezeti a védőknek érkezett erősítést. A fekete tollas sisak elárulja, hogy magas rangú katona.
Egyre többen támadják, miközben még többen jutnak be a kapun.
Van olyan ork, aki baltájával próbálja beszakítani koponyáját, másik társa pedig csorba kardjával sújt le a páncélra. Nagy kard az, beszakíthat egy vértet.
Többen a lábára támadnak, nekik már nem maradt más hely, ahol támadhatják. És ha segítségére siet valaki, azt a sterni katonát is fogadja ork, mert sokan vannak odabent.
Megpróbálják megölni a kapitányt és áttörni a védelmet.

A harcosok a mágussal megtalálják a fehérköpenyest, de a surranó elszalad előlük. Sebaj, egy mágus fejét levágni, beleit kiontani ugyanolyan öröm lesz!
Ha a velük tartó ekorini mágus meg tudja bénítani az ellenséget, nekik már van kardjuk, pajzsuk, más fegyverük, hogy Vey’nát rövid úton a halálba küldjék. Ha ez sikerül, máris a surranó kislány keresésére indulnak.
A leguruló kövek jól mutatják nekik, hogy merre keressék őt.

Az ork felhördül a képébe csapódó íjtól, de csak dühösebb lesz tőle. Amíg eldobja az íjat a mozgékony, kis surmó, addig az ork is magához tér és elkapja kardját a félelf támadása elől. Aztán nekiront, pajzsát előre tartva, hogy az fogja fel az esetleges ellentámadást. Nem törődik a háta mögötti katonával, nem is számol vele.
Kardját azonban a pajzs takarásából döfi Jeremy combja felé. Nem érdekli, hogy a lábán, vagy az oldalán sebzi meg a tolvajt, mindegy is, mert bármilyen sebtől lassabb lesz.
Akkor pedig már ő fel tudja trancsírozni.

Frikk vezetésével ront az orkok csapata a nekik támadó katonáknak. A valianiak lándzsáira sok harcosa tűződik fel, de ők még pihentek, s megpróbálják feltartóztatni a lovas tábornok vezette sereget.
Azonban a lendület és az ellenség harci kedve megtöri az előrenyomulást és sok ork marad holtan a földön.
A többiek hátrálni kezdenek, de Frikk sem rest. Ostorával igyekszik visszatartani őket. Aki ellenszegül, annak arcán, nyakán vagy épp máshol csattan az ostor.*
- Előre, gyáva kutyák! Magam hasítom fel, aki hátrálni kezd!
*Ordítja fröcsögve, és maga áll útjába az ellenségnek.
Lesújt a tábornok lovára, de nem hülye annyira, hogy szemből támadjon. A ló mellső lábai felé kaszál a fejszével. Ha sikerül, akkor a lovon lévő tábornok alatt megbicsaklik a ló, talán mag alá is temeti a vezért.
Akkor pedig ott lesz Frikk, hogy lesújtson rá a halálfejes fejszével.
Az orkok egy részének visszavonulását épp a seregük hátsó részére lecsapó varázslatok állítják meg. Két tűz közé kerültek, nem tehetnek mást, mint újra támadnak.

Eközben Ubahn tombolásba kezd. A testét ért csapások, félvak látása, fájdalmai, vérvesztesége elveszi a józan eszét.
Varázslata megbontja a falat, de nem dönti le. A kötelek, amikkel szarvaira, tüskéire kapaszkodnak a kétlábúak, egyre inkább húzzák oldalra. Vadul kapálózik, de végül hatalmas robajjal a földre rántják őt. Megpróbál feltápászkodni, é s tűzzel elégetni a rá hurkolódó köteleket, de a sebek nem engedik ezt.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-02, 11:17 pm

/Lovasok/
* A zászló jelzi kik érkeznek, s Frikk orkjai tisztában vannak a jelképpel amit az első lovas kinek határa van tűzve egy vékony pálca, azon ekorin felségjele virít. Nem is biztosak benne hogy az orkok észrevették őket, viszont a vezér lova össze esik ki lepattan a derék paripáról amint az meginog. Több ló is elhullik ebben a pillanatban, tulhajszolták őket számítható volt ez az esemény. Egy jól megtermett ekorin vezeti a csapatot s az első ork ki elé kerül érezheti hatalmas tenyerét vállán. Ejfekete tetovált arc néz le az orkra. Aki közel 230 magasságával kitűnik a legnagyobbak közül is.
- Megérkeztünk, s te azonnal elvezetsz minket a vezéredhez!
* Furcsa volt kicsit, hogy ez az egy csellengő ork van itt, bár hamarosan ráeszmél a vezető, hogy vannak kik már szedik a lábukat. Hatalmas tűzcsóvákat lát lecsapni az orkok tömegére majd elengedi az orkot s ki arra megy amerre akar.
- Tükör fivérek! Azonnal kezdjétek el vissza verni a mágiát amivel ezt a csürhét támadják. Hármas csapat, induljatok a nagymesterért! Azonnal vigyétek haza!
* Tíz harcos elindul a hegyeknek ahol a nagymester is felfedezhető.
- Néró Sólyom, kezdjétek megrajzolni a jeleket ott, madarász idézd meg a repülő vadakat had szórják szét a hozott mérget.
* Majd a tobbi Ekorin csak vár a parancsra, a vezér elgondolkozik szemügyre veszi a várat. Még mindig dúl odabent a harc.
- Kettes és négyes csapat, azonnal a induljatok a várba s törjétek meg az ellenállást, aki nem ork az nem elveti túl.
* Húsz Ekorin ruhan a vár felé s az orkok által felállított ronkhíd az majd kötelek segítségével másznak felfelé, információjuk akad bőven a várról s annak védőiről is, s amit beljebb érnek Egy sárkány tűnik ki a tömegből amit az emberek az oldalára döntöttek s eppen készülnek kivégezni azt. Kezét emeli a csapatot vezető alacsony rangú ekorin a húrok feszülnek majd sorozatban kezdik el leszedni azokat kik fogva tartják a sárkányt. A jól képzett harcosok először azokat szedik ki kiknél olyan fegyver van ami képes a túlvilágra küldeni a sárkányt. A házak teteje elég fedezéket nyújt eme orvtamadashoz. Majd az egyik elkezd mormolni valamit s egy újabb sárkány tűnik elő a semmiből, hatalmas fekete szárnyak tárulnak szét, majd landol társa előtt. Ha találkozott már azon fekete sárkánnyal ki bevette az elfek városát akkor most Ubahn fellélegezhet. Habár először talán nem esik le neki de ez csak egy illúzió mit azért teremt a mágus h az emberek arra összpontosítsanak ne azokra kik őket szedik le. A fekete sárkány rátekint az eszét vesztett lényre s hangja habár nem teljesen hasonlít az igaziehoz megtévesztő lehet.
- Szedd össze magad ostoba! Azért jöttél ide hogy bevedd ezt a várat! Nem azért hogy ezek a kétlábú férgek végezzenek veled!
* Dörrent a mély nőstény hangja ami remélhetőleg kicsit észhez teríti a sárkányt. S felelmet kel az emberekben, hisz egy fekete sárkánnyal néznek most farkasszemet, ki sebezhetetlen minden halandó számára.
- Ilyen gyenge sárkányt küldtél ide Furia! Akkor majd én elintezlek titeket!
* Rohan neki az embereknek habár az illúzió ártalmatlan az ekorin nyilak szépen szedik lefelé az embereket.

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Monumentális csata dúl Stern végvára mellett, s immár a vár falain belül is. Ork seregek pusztítják a védőket a falakon, s a falakon belül, miután a vár kapuján, s falain is áttörtek. Sötét felleg takarja el a napot, s kedvez a támadóknak, akik köztudottan érzékenyek a fényre, miközben e felleget, s az azt tápláló mágust a várból indult kis csapat próbálja elpusztítani.
Nem messze a rúnákkal körülkerített ekorini mágustól tíz ork, s egy mágus néz farkasszemet a fehérköpenyes Vey’nával.
A fáradt mágusnő már gyűjtött valamicske erőt, s miután megfékezi a kis surranó ellenséges átok keltette támadásait egy jól irányzott pofonnal, kénytelen az érkező mágussal, s orkokkal szembeszállni. A mágus varázslata, mely gyors, s alattomos is, az előtörő, sötét növényekkel szemben még akad a fehérköpenyesnek ereje.
Bár a tövisek ruháját megszaggatják, belekapaszkodnak, sebet vájnak lábába, s egyik karjába is, felfelé kúsznak*
- Rumpere lucis!
*Botját kezével előrelöki, majd a földbe vájva végét hangzik el kiáltása. A fehér fény, mint egy hirtelen növekvő erő, tör ki a mágusnőből, s veti le a sötétség keltette növényeket.*
- Dis!
*Löki botját a kígyójelű mágus felé, s az érezheti, ahogy mellkasát erősen hátrébb taszítja a mágikus erő. Az első orkokra is hasonló erejű támadást indít, de mind a tízzel nem fog elbírni.
Ayda ellen is akad ork, akik megindulnak felfelé, kezükben fenyegetőn emelt fegyverekkel. Ketten haladnak a kislány irányába a sziklákon. A többiek a fehérköpenyest támadják.

Leonidas nem buta, tisztában van vele, hogy a vár még küzd, ellenben nem lenne szükség oly hevesen védelmezni a sötét felleget.
Azonban figyelni figyel azért, hiszen megtudhat új dolgokat, amiknek később hasznát veheti. Nem tudja, merre jár a fehérköpenyes, azt látja, hogy nem érkezik, talán magára hagyta őt.
A surranótól nem is várt többet, elvégezte, amit elvégezhetett, immár rajta a sor, hogy tegyen valamit.
Azonban ő sem tétlenkedik, míg a két mágus kedélyesen cseveg egymással. Botjával kört rajzol maga köré, majd a végén halkan elmormolja egyik igéjét rendjének.
A kör nem enged be démoni erőt, sötétséget a körön belülre, kitart, ám ő mégis tevékeny maradhat.
Felpillant a két mágusra.*
- Nem azért jöttem, hogy elfussak!
Abuso ammalaris!
*Küldi első rontását botjával mutatva Shade felé. A rontás hatására a mágusra fejgörcs, szédülés, hányinger tör rá, s öklendeznie kell.
Zaricse felé mást szán, s a nagymester felé Shade után emeli balját. Tudja, hogy gyorsnak kell lennie, ám bízik a kör védelmében, melyet addig hozott létre, amíg Shade és Zaricse csevegtek egymással.*
- Attraente fixio!
*A hátráltató rontás hátrébb löki a nagymestert, miközben a vörösköpenyes emeli is botját, s balját is szabadon, hogy erősítse a védőmezőt maga körül.

Eközben a vár belsejében Jeremy és az ork harca még tart. A csata részeként ketten az egy ellen küzdenek az orkkal.
Az dühösen támadja le a félelfet, míg a másik katona, aki még életben maradt igyekszik a hátába kerülni, hogy észrevétlen oltsa ki életét.
Jeremy kikerüli, habár csak hajszál híján a támadást, amit a pajzs takarásából indít ellene az ork, azonban ekkor már hátba támadja ellenfelét a katona is. Talán óvatlan volt, talán az ork harcos neszelte meg, de bár megsebesíti vállán, levágva vértje egy darabját az ellenségnek, az ki tud térni előle, s visszakézből kardjával csap a katona felé. A fegyvert hárítja a sterni védő, s így folytatódhat a küzdelem a tolvaj, a katona, s az ork között.
A katona újabb támadásra szánja el magát, időt hagyva a tolvajnak, hogy kijátszva az ellenfelet végső találatot vihessen be. Fegyvere szikrázva csap össze az ork kardjával.

A kapunál a kapitányt többen is támadják. Katonái hősiességén múlik, hogy nem esik el. Akad olyan bátor, aki a neki szánt vágások elé ugrik, saját életét áldozva fel Sadiré helyett.
Stern kapitánya pedig bosszút áll érte. Fáradhatatlan kardja lesújt az ellenségre, visszafizetve katonája elestét, s eggyel kevesebbet hagyva a későbbiekre.
Csapatai így is hátrálni kényszerülnek. Ők nem érzik a változást a felmentő sereg érkezésével. Ugyanolyan erős a nyomás rajtuk, s egyre fogyó erejük sem hagy túl sok reményt a küzdelem későbbi alakulása felé.
Sadir vértjén már repedések, horpadások jelzik, nem tud minden csapást kivédeni, sisakja is törött már, de még óvja valamelyest fejét.
Szája sarkán vér csordogál, egy ork jobbos után még mindig sajog az álla is.
Harcosai hasonlóképpen sebesültek, s hátrálni kényszerülnek.*
- Vissza, vissza! Feladjuk a kaput, húzódjatok vissza az utcák felé, ahol szűkebb helyen harcolhatunk!
*Katonái követik parancsát.

Ubahnt végül sikerrel borítják le a katonák, s bár erejét megfeszítve próbálja megszabadítani magát kötelékeitől, az emberi harcosok végül ellepik testét. Hiába tépi ki egyik-másik kötelet az azt tartó kezekből, újabbak ragadják meg, a leégetettek helyébe újabbak jönnek, miközben több gerendával próbálják torkon döfni. Ez végül sikerül is és a sárkány velőtrázó ordítással harap rá a szálfára.
Fogai közé véve próbálja elharapni, miközben a kiömlő vér gurgulázó hangokat hallat torkában.
Újabb fegyverek keresik a rést pikkelyei között, hogy lándzsák hegye hasítson testébe, még ép szemét próbálják kiszúrni, s keresik sebein keresztül a pontot, ahol még súlyosabbá tehető állapota.

Helionnál és Huornál nem csak a tűz lángjai csendesednek el, hogy az első orkok beugorhassanak ismét a résen, hanem Aethe és csapata is megérkezik.
A szőke alkapitány döbbent arccal nézi, amint kedvese két karddal kezében furiaként ront a védekező harcosokra.
Huorhoz közelít, s az alkapitány dermedten állva nézi ezt. Két kardját megforgatja, s hideg hangján szól oda az egykori fehérköpenyesnek.*
- Ütött az órád, mágus!
*A többi ork is ott van már, s a korábban verbuvált civilekből álló csapatnak is nekirontanak.
A fénylény újra felveszi a harcot velük, bár ideje immár véges neki, jó ideje megidézőjét szolgálja már.

Ekorin lovasai Shade indulásakor elindultak a rejtett városból, azonban jóval több időre vannak onnan, mint egy órányi vágta. A hegyes vidék nem kedvez a sík vidékhez szokott hátasoknak, s a táv sem annyi, minthogy a nem is oly régen érkezett mágus ott töltött ideje óta átszelhető lett volna. A hegyes vidék, a szurdokok, hegygerincek, hágók, völgyek, szerpentinek, majd később erdők, a folyó mind-mind lassítják útjukat, s indulásuk óta egy magasabb szirtről még láthatják is a hegyet, melynek gyomrában a bérgyilkosok városa található.
Jó idő még, mire célhoz érhetnek.
Egy trollt teleportálni hasonlatosan nehéz feladat, Ekorin mágusai közül nem is maradt rá már túl sok, hiszen egy részük Lanuria vidékeit járja, mások a felleget védik, s maradtak a várost vigyázni is néhányan.

Odakint a csata is tovább dúl. A csatatéren szaporodnak az ork halottak, s mind többen vannak az emberi elesettek is. A valiani mágusok tüzes támadását követően égett hús roppant bűze lengi be a csatateret, s bár Frikk, a Hatalmas levágja a lovat, mely a tábornokot viszi, még nincs legyőzve ellenfele. A ló alá szorulva fegyvere után kapkod, s lesújtó ellenségének csapását még időben hárítja.
Harcosai azonban megzavarodnak vezérük eltűnésétől, s megtorpan előretörésük.
Az orkoknak is rendezni kell soraikat, ha fordítani akarnak a csata sorsán. Az északi fal felől oda rendelt csapatok még nem érkeztek oda, így a tartalékkal kénytelen beérni az ork hadúr.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-05, 7:43 pm

Az nem kétséges, hogy erőben semmi szín alatt nem vehetem fel az ork fickóval a harcot, mert, ha egyszer is sikerül eltalálnia, akkor már magába az ütésbe belehalhatok, ahogy látom, minden dühét beleadva támad.
Azonban én sokkal fürgébb vagyok és a szerencse is mellém állt, amikor az utamba küldte a két katonát, bár most már csak egy maradt talpon, de az máris nekiugrik az agyarasnak, ezzel időt és teret nyerve nekem.
Tudom jól, hogy a szerencse forgandó és lehet, hogy a következő csapást már nem tudom elkerülni, jobb, ha minél előbb pontot teszünk ezen ork élete végére.
Mikor a városi katona nekitámad és az agyaras felé fordul, sokat kockáztatva lendületet véve csúszok az ellenség lába közé és minden erőmmel felfelé szúrok, lehetőleg felnyársalva őt, a páncél által nem takart részt kihasználva.

Tárgy: Re: Stern 2016-04-05, 8:38 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*A csata jól alakul. A főpapnő alabástrom arcán azonban nem látszik érzelem. Mintha szenvtelen nézője lenne a küzdelemnek, nem látszik nyoma, mit érez a látottak alapján.
A katonák azonban súlyos csatát vívnak. Lándzsáikon, pajzsaikon megtörik az ellenség nyomása, még ha mindkét oldalon esnek is el h arcosok, az orkok közül többen.
Onoria ott volt az előző háború nagy csatáiban, ez a kis csetepaté azokhoz képest, miket látott, átélt, s mikben még jelen is volt, csupán gyermeki birkózás.
A csatából a lovas tűnik ki, ki elöl vezeti a sereget, s a dőre beleszalad az egyik ork csapásába.
A papnő nem látja onnan, hisz távol van, ki kaszálta el az állatot, azt látja csak, hogy eddig a tervezett taktika bevált. Viszonylagosan csekély veszteséggel megtörték a felállni készülő sereget, s hátrálásra késztették.
Azonban a tábornok földre kerülése bonyolít a dolgokon. A csata állása valóban változik. A megtorpanó seregen még nem látszik, hogy a tábornok vajon él-e, vagy hal, ám az igen, hogy a mágusok, kik a hátsó sorokra irányították tűzcsapásaikat, azt érték el, hogy jobb híján sarokba szorított vadként támadnak a már megfutamodni készülő ellenséges csapatok.
Ezt nyilván ők nem láthatják, ám a papnő maga igen.
Oldalra pillantva szárnysegédjének szól.*
- Váljanak szét a seregek, hadd ömöljön az ork had a csapatok közé, s majd ott, midőn azt hiszik, kettévághatják erőinket, a mágusok lecsaphatnak, s felmorzsolhatják a fogóba került ellent!
*Akad még parancsnoka a valiani seregnek, ki jelen van a csatában, s a szárnysegéd sebesen indul a papnő üzenetével.
A sereg pedig, ha teljesítik a parancsot, megnyílik az orkok előtt. A kérdés csupán az, beveszik-e a cselt, avagy értelmesebbek, mint a régi tapasztalatok mutatják…*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-06, 9:40 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*A kígyójeles mágus varázslatát megpróbálják kihasználni az orkok. Ketten azért elindulnak a kövek és a sikoltozó kislány nyomában.
Biztosak lehetnek dolgukban, kivont fegyvereik fenyegetők a surranónak és ölni akarnak. Nem fogja őket zavarni, hogy a szőke, kis szépség sír, vagy ellenáll, ők szenvtelenül megölik, ha esélyük lesz rá.
Ha megtalálják, már le is csapnak mindketten a kislányra. Ha menekülni próbál, akkor követik és úgy próbálják megölni.
Vey’na kiszabadul a szorításból és a mágus is hátrébb repül a varázslattól.
A maradék nyolc ork összenéz. Egyszerre annyian támadnak, ahányan odaférnek. Meg akarják ölni a mágust és nem ijednek meg a varázslatától.
Azt azért megérzik, amikor a varázslat hátra repíti őket. Többen is bukfencezve érnek földet, és támadnak újra.
Már pajzsukat is előre tartják, és úgy indulnak el, hátha az felfogja kicsit a varázslónő átkát.
Támadnak újra. Ha sikerül, akkor lecsapnak fegyvereikkel a fehérköpenyesre. Már látják lelki szemeikkel, hogy a mocskossá vált fehér köpenyt vér festi vörösre.

Az ork elveszíti a vállán a vért egy részét. Elfeledkezett a sterni katonáról. Ez nem fordul elő többször, most felé fordulva támad neki.
A kardok szikrázva csapnak össze és látja, ahogy a katona hátrahőköl az erős csapástól.
Aztán néz le döbbenten a lába között megjelenő nyikhajra.
Erre nem számított. Legnemesebb felén keresztül hatol fegyver az altestébe és szűkölve üvölt fel fájdalmában.
Le is rogy a tolvajra egész súlyával.
Vár folyik belőle lefelé, de most a fájdalomtól nem tud se a vélhetően alatta maradó elfre, se pedig a sterni katonára figyelni.

//Ez nem volt túl lovagias, Jeremy Wink //

A kapitány ellenfelei érzik, hogy Sadir sebezhető. Feltüzelte őket a győzelem lehetősége.
Az emberek hátrálnak előlük és ez még jobban lelkesíti a vérszomjas harcosokat. Minél több embert akarnak megölni.
Törtetnek a hátráló sterniek után. Győzedelmes rikoltásokat hallatnak és páncéljukat kardjaikkal ütögetik. Így még nagyobb a lárma.
A szűk utcáknál lassulnak le. Tolakodnának, hogy hamarabb odaférjenek a sebesült katonákhoz.
Bolg, aki a nyugati falat akarta bevenni, ordítja el magát.*
- Be a házakba! Onnan törünk ki rájuk! Öljetek meg mindenkit!
*Ahogy kicsit sikerül beljebb szorítani a katonákat, vagy találnak ablakot, ajtót az utcasarkokon, azokon törtetnek befelé a házba. Ha maradt még ott lakó, azokat gyorsan megölhetik, aztán már sietnek is át a házon, hogy az utcára törjenek ki.

Ubahn a földön, a dühtől és a fájdalomtól félőrülten harap rá a torkába fúródó fegyverekre. A földön tartják, rángatják az ellenségek. Pikkelyei közé szúrkálnak és hiába kapadozik ellenük.
A vér elönti a torkát és hörögve, vért köpködve küzd tovább.
Fejével, fogaival csapkod, kapkod, hogy még ép szemét védje. Érzi már, hogy ez a harc lesz az utolsó, de ha már a sok kétlábú ledöntötte, legalább nem adja olcsón magát. Annyit visz magával a halálba, amennyit csak tud. Ereje közben csak fogy és fogy. Lassulnak mozdulatai.

Az orkok az emberi nőstény után törtetnek. Ölni jöttek és ölhetnek is.
A fénylény elől azért hátrálnak. Kardját hárítják, de a fénye visszatartja őket. Pajzsukkal próbálják kitakarni a fényét. Nekitámadnak az ott található összes embernek is. Őket nem érdekli, hogy katonák, vagy fegyveres civilek. A fegyverteleneket is megölnék.

Frikk végre a földre teremti a lovas vezért. Lecsap rá fejszéjével, de az időben megszerzi sajátját és kivédi a támadást. A ló alatt azért még ott van, de épp ezért örökké nem is védheti ki. A Hatalmas görbe lábain odébb lép és úgy támadja a tábornokot, hogy ne nagyon lássa, mit is akar. Másik kezébe az ostort fogja bele és azzal csap a szeme felé. Ha azt nem védi, akkor biztos fájdalmas lesz neki, akkor azért csap le a fejszével a fejére, ha kivédi, akkor a kardot vitte távolabb és akkor meg azért csap le a fejszével a fejére.
Csapatai közben elindulnak a megnyíló rés felé. Azt hiszik, az ellenség visszavonul, hogy ott a gyenge pontja.
Frikk, ha legyőzi a tábornokot, akkor fordul oda és ordítja el magát.*
- Vissza, kutyák! Ez csapda!
Ha nem sikerül végeznie, akkor az ellenfél leköti a figyelmét és nem veszi észre Onoria csapdáját.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-08, 10:22 am

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Habár a kis surranó eleinte úgy érzi, hogy vége az árulásnak, végre megérkeztek a barátai, akik meg fogják védeni a két mágustól, ahogy az orkok dühösen rontanak felé, fegyvereiket villogtatva, a kislányban valami eltörik, és az átok megtörni látszik. Az életösztöne nagyobb a kislánynak, mint az átok ereje és elgondolkozik, hogy a két mágus az ellensége volt és meg akarták ölni, mégsem közelítettek hozzá ilyen éles, veszélyes fegyverekkel. Az orkok a barátai, azonban ők mégis itt villogtatják a kardjukat és hörögve indulnak el felé. A kislányban a felismerés hatalmas félelmet és ezzel együtt adrenalint és erőt szabadít fel. Kicsit könnyebbnek is érzi magát az átok megszabadulásától, így visítva ugrik fel a sziklákra és hagyja magára a mágus nőt, hogy a saját életét mentse. Egyre gyorsabban ugrál felfelé a sziklákon, valami aprócska rést keresve, ahova bebújhat. Gyors léptekkel igyekszik minél jobban maga mögött hagyni az orkokat, és hogyha talál, akkor bebújik egy olyan résbe, ahova a nagy orkok nem férnek be, és lehetőleg a karjdaikkal sem tudják kipiszkálni a kislányt.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-09, 8:54 pm

/Zaricse/
*A varázslat mit a nagymester felé küld szétterjed a nagymester körül, majd a semmibe vész. Míg Shade öklendezik a nagymester kezét emeli s halkan suttogni kezd, mire a sötét mágiát amit Shadre raktak elkezd megszűnni.
- Talán azt hitted egy átokkal majd megakadályozod a szolgámat s én eközben védtelenül hagyom magam? Shade itt az idő...
*A nagymester körül fekete füst kezd gomolyogni miközben szolgája eme füstben elveszik. Egy felleg csap a mágus felé varazsszavak vezénylete nélkül ha a varázslatot meg is állítja annak fustjében mozgó ellensége csak a pillanatra vár míg a nagymester utat nem talál a támadásra. Ha a mező elkezd megroppanni egy penge bukkan elő a sötétből minek kék színe van, s ha a mágushoz ér erős elektromosság jut a testébe. S az izmai ossze rándulnak, s másik keze egy gömböt formáz, Shade varazsszavakat mormol egyiket a másik után ha a penge nem is ér célba egy fényes csóva tőr ki tenyeréből, ami egyenesen azon ponton támadja a falat ahol a nagymester sötét fellege elkezdte megrohasztani azt. A felleg mélyén egy fekete csáp van ami csak arra vár, hogy a mágus elhigyje, hogy ez volt minden mire képes. A felleg egyre jobba körbe veszi a falat, s a sötét csáp us csak körbe körbe tekeredik körülötte, ha megtörik a fal a nagymester oly erővel fogja össze szorítani az embert ki a közepében áll, hogy annak teste szinte azonnal elveszítse minden vérét.

/Az ekorinok váratnak magukra/

/ Az orkokkal/
* Habár feloldotta az átok amit rá vetett még nincs minden veszve, a mágus ahogy felpattan hangos szavakat intéz. Majd tenyerét előre mutatja a lánynak aminek közepén egy jel van sötét cső szerű varázslat vette célba a lany szívét ami ha celba ér megfertőzi azt a hideg félelemmel, s oly erős lesz e félelem egyik pillanatról a másikra, hogy azt egyetlen halandó se bírja elviselni. Maga a gondolat, hogy halál már elég ahhoz hogy a lány teljesen ossze omoljon. S mellette még a nyolc orkkal is foglalkoznia kell kik éppen fejét keszulik venni.

/ Köszönöm h megvartatok/

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Jeremy balszerencséje, hogy ha már alulról támadott, ellenfele éppen rá is rogy fájdalmában. A nehéz ork harcos súlya a földön fekvő félelf mellkasát nyomja, miközben a katona lenéz rá, s megadja az orknak a kegyelemdöfést. Kardjával metszi el nyakát a féregnek. Jeremy küzdelme így ér véget az orkkal.*
- Kellemes odalent?
*Pillant le vigyorogva a tolvajra, majd kardját a földre dobva, két kezével próbálja a büdös testet lebillenteni Jeremyről.
Ki tudja, mikor jön el a pillanat, amikor az ellenség újabb harcosai megjelennek itt, s akkor bizony, jaj lesz azoknak, akik nem fegyverrel a kezükben várják a halált!

A csatában a földre vitt tábornok, még mindig a levágott ló teste alatt, sikeresen kivédi kardjával a Frikk fejszéjének csapását, ám nem számított az ostorra. A rendhagyó fegyver az ork vezér malmára hajtja a vizet. A tábornok szemébe csap, s arra el is veszíti látását, a fájdalom hatására pedig kihagy a harcos.
Így éri el Frikk csapása, s teszi fejetlenné a valiani embersereget.
Az orkok eközben azonban betörnek a valiani sereg által megnyitott résbe, amely mind mélyül, hála a hátráló katonáknak, s az utánuk özönlő orkoknak. A mágusok tűzvarázslatai még mindit arra késztetik az ostromlókat, hogy inkább az emberi hadat válasszák, semmint a tűzzel körített visszavonulást.
Kemény küzdelem ez, s Frikk parancsát csak a közeli orkok hallják, ám nincs, aki a jelzést továbbítsa a sereg felé. Csupán kevesen torpannak meg a görbe lábú vezér hangjára, a többiek vérszomjasan törtetnek be a szétnyíló emberi csapatok közé.
Onoria parancsa tehát beválik, s az ellenség a csapda mélye felé siet. Ha az orkok nem tesznek semmit, könnyen lehet, mészárlás lesz a vége, s Frikk ork tartalékainak pusztulása.
Vigaszt jelenthet neki, hogy az északi falnál még harcoló csapatai visszavonultak, s így már csatlakozni tudnak erőihez a valiani emberek ellen.

A vár belsejében, a templom felé tartanak a harcok. Sadir és társai képtelenek soká tartani fel az ellenséget. Az orkok ravaszul a házakba törnek be, s azokon áttörtetve jutnak ki Sadir és katonái oldalába, meglepve őket. A házakban talált lakók immáron holtan fekszenek otthonaik kövén, jelezve, mi vár Stern védőire, s lakosaira, ha a csatát elbukják.
Sadir a félig leomlott templom környékén gondol Vey’nára, a fehérköpenyesre, aki talán épp ezt a várat védhetné meg, ám nincs jelen. Talán már el is esett valahol a harcokban.
Az nem fordul meg a kapitány fejében, hogy a mágusnő elszelelt volna a messzeségbe.
Fáradtan, sebesülten vonul vissza, s csupán az segítheti őt, hogy az ellenség ellen némely lakosok fegyvert fogva szállnak be a csatába. Konyhakésekkel, kaszákkal, egyéb, fegyverként is használható eszközökkel lépnek fel a kapitány mellett. A frontvonal így is közel jár Jeremyhez, már hallhatja a közelgő csatazajt.

Ubahn már nem tud felállni, a kétlábúak a földhöz kötözik, s mind több sebesülést okoznak neki. A sárkány végül a végsőket rúgja. Sok halott marad mellette, ám sorsa, melyet a végzet rendelt neki, beteljesedik. Elesik Frikk mágusa, Inaeth helytartója a küzdelemben, s a győzelmet a környező falakon a harcosok oly nagy hanggal ünneplik, mintha magát a várat védték volna meg.
Pedig a helyzet korántsem ilyen rózsás ám!

A keleti fal is lassan elesni látszik, két résen özönlenek be a harcosok, s Huor is hátrálni kényszerül.
Védekezés híján Aethe kardja újabb sebet okoz a mágus testén, ezúttal lábát vágja meg a kard, ám akad még olyan harcos, ki elrántja a mágust a dühödt asszony elől, akinek szerintük bizonyára elment az esze.
Helion ocsúdik fel, és sántikál sietve, fegyverét is előretartva Aethe elé.

Stern - Page 14 Helion_www.kepfeltoltes.hu_

Stern - Page 14 Helionn__www.kepfeltoltes.hu_

- Mit teszel, Aethe! Neked támogatni kellene engem, nem elveszejteni!
*Ordítja magából kikelve. Elkeseredett hangja a szőke alkapitányra irányítja a figyelmet. A férfi szemében könnyek gyűlnek, miközben kardjával a nő felé hasít.
Aethe dupla kardjának egyikével hárítja sebesült férjének csapását, majd a másikkal elmetszi férjének még egészséges térdszalagjait. Helion fájdalmában ordítva rogy térdre előtte.*
- De hiszen én szeretlek…..!
*Döbbent, elkeseredett arcán a könny lemossa egy pillanatra a harc mocskát a vért, miközben a nőre tekint, aki megmártja felsőtestében a fegyvert. Miközben vér buggyan ki Helion száján, Aethe suttogva, megvetőn hajol közel hozzá.*
- Talán azt képzelted, valaha is szerettelek….csak egy eszköz voltál nekem…hogy undorító fajtád ellen tegyek!
*Utoljára, míg Dremer meg nem jelenik Helion szemében, belenéz a férfi lélektükreibe igazi valójának pillantásával. Arany szemek merednek Helionéiba, sárkányszemek, majd Aethe szenvtelen arccal rúgja a porba férjének porhüvelyét.
A fénylény is kihúny lassan, miközben több orkot is magával visz, ám a fal védői, vezérüket vesztve hátrálni kényszerülnek az ellenség elől a vár lakóházai irányába. Csak reménykedhetnek, hogy a felmentő sereg időben fordítja meg a csata sorsát. Támogatják magukkal a sebesült egykori fehérköpenyest, Huort is.

A börtön mélyén két őr érkezik, s Ryn von Samok hallhatja, amint megállnak cellája előtt. A vaskos zárban vastag kulcs csikordul, s a kinyíló ajtó mögött a katonák megállnak.*
- Ha tényleg az vagy, aminek egyesek mondanak, s nem egy az ellenségeink közül…nem hagyunk itt halni. Csatlakozz a védelemhez! Nem lesz ennél nagyobb hatású cselekedet, mely ártatlanságod bizonyíthatná!

*A váron kívül, a hegyen, nem messze a sötét felleg forrásától, melyet az egyre öregedő Fridrik tart fenn önnön erejével táplálva, egy kis surranó menekül két ork elől.
Az átok, melyet Zaricse olvasott Aydára, lassan megtörik, s nem öleli barátként magához a két orkot.
A hegyek között talán még lelhet résre, ám ha oda bújik, onnan már nincs tovább. Ezen odúban, bár az orkok kardja nem éri el, nincs hová futnia. Szűk a hely, ám szaga után meglelik.
A kis bemélyedés ugyan megóvja a kardoktól, de elfutni sem tud, míg a két ork ott áll a bejáratnál. A sötét, hideg, s nedves odú az aranyszőke lány börtöne és menedéke is lehet egyben.

Vey’na ellen a kígyófejes mágus első támadása hatásos volt ugyan, de végül kitört belőle, s az ellen törő orkokat, a mágust is igyekszik feltartani, amíg Leonidas megpróbálja megszüntetni a felleget.
Feltéve, hogy a vörös köpenyes mágus nem fordít hátat a nehézségek hatására a küldetésnek.
A fehérköpenyes mágus szívére ható varázslatot nem képes kivédeni. Vey’nát elönti a rettegés, mely karját, s elméjét is bénítja egyszerre. Döbbent, mély pillanat ez, mely elég az orkoknak, hogy végül egyikük a másikuk után mártsa fegyverét a fehérköpenyes testébe.
Drága, vörös vér ömlik ki, s festi a piszkos, fehér köpönyeget be nem egy, nem kettő, sokkal több helyen. Vey’na Crossi térdre rogy az orkok gyűrűjében, karját még emeli a kígyójeles mágus felé, ám e pillanatban nyakszirtjét éri az egyik ork széles, csorba kardja, s szép feje elválik nyakától, a test pedig lassan dől oldalára, s hull a sziklákra, melyeken eddig küzdött.

Leonidas a kör védelmében bízik, ám az, hogy az ellenség elrejti mozgását, cseppet sem kedvez neki.
Nem tudja, mire készülnek, s bár azt sem tudja, hogy Zaricse még mindig hasonlóan gyenge, mint Vey’na volt, nem szándékszik a kígyók mesterével küzdeni. Nem feledi célját, sem pedig azt, mennyire is kedves számára az élet.
A sötétség éppúgy akadályozza Shadet a látásban, mint Zaricsét, vagy őt. A kör alakú mező védelme pedig nem tarthat ki sokáig ilyen erővel szemben, s ezt Leonidas maga is nagyon jól tudja. A teleport igéjét mondja ki, s távozik is a körből, otthagyva azt megrohasztani Zaricse varázslatának, s mire Shade a támadást a sötétben az üres védőmező résén keresztül kivitelezné, már Fridrik háta mögött jelenik meg oszladozó köd kíséretében. A rúnák között megfeszülő ősz, ráncos mágus bal lapockája mögé szegezi tőrét.
Biztos benne, hogy eddigre már a két másik mágus is rájött, hogy csupán a kör alakú védelmet hagyta ott, s nincs mögötte.
Fridrik testébe mélyeszti a pengét, egészen az ekorini mágus szívéig, hiszen egy célja van csupán, megállítani az orkokat, megszüntetni a Stern fölé boruló sötétséget.
Zaricse azonban eközben elsőként láthat még valamit a hegyek magasából. Sárkányok lepik el az eget. Kétszáz sárkány, vörösek, kékek, arany színűek, ám mind között repül egy, mely mellett a többi eltörpül. Egy hatalmas, fekete érkezik. Nem törődnek a sötét felleg gyengülésével, sem azzal, hogy a napfény majd eléri az alant küzdő ork sereget.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-14, 8:12 am

//Mese: Lanuria védelmezője//

*A valiani sereg még nem reagálja le a tábornok elveszítését. A küzdelem túlságosan is mozgalmas ahhoz.
Onoria parancsa időben ér el a megfelelő vezetőhöz, s a sereg hamarosan követi a parancsot. A tisztek, akikhez eljut, tovább adják, s egyúttal már alkalmazzák is.
Az emberek csapatai középen hátrálni kezdenek, s hamarosan a sereg középső vonala kiöblösödik, majd a közepe visszahúzódik.
Az orkok, nem hallva, hogy vezérük - aki okosan átlátta a csapdát - mit parancsol, benyomulnak az így keletkezett résbe. Vérszomjuk és a győzelem lehetősége vonzza őket, hiszen ők azt látják, megfutamodik az emberei sereg. A két szárnyon azonban a mágusok továbbra is támadják tűzvarázslataikkal az ork sereg közepét, így egy rés inkább megfutamodni készül, másik része viszont előretör.
A papnő figyelme, látva húzásának tetszetős alakulását, a sötét felleg felé terelődik. Eljön majd az idő, hogy a felleggel is le kell számolniuk.
Most azonban még a csata az első. Ha az ork sereget megverik itt és megfutamítják, elindulhatnak a vár végső felszabadítására is.
Azonban a papnő figyelmét a felleg után valami egészen új köti le. Észak felől közelít egy erő. Egy olyan erő, amivel már bő hét évszázada nem harcolt. Csupán apró madaraknak tűnnek ebből a távolságból a hegyek felett, azonban ő tudja, hogy másféle szárnyasok azok. Az ég bestiái, pusztító ragadozók.*
- Az istenekre!
*Fordul a mögötte elhelyezkedő tartalékhoz.*
- Felfejlődni! Húzzátok szét a vonalat, az ellenség megérkezett! Mágusok! Pajzsokat a vonal elé, s indulás a csatatér irányába! Meg kell segítenünk a harcolókat!
*Derengő védőmezők jelennek meg a hadsereg arcvonala előtt. Az előrelépő mágusok, amelyek között vannak fehér, szürke, fekete, vörös, barna és még zöldköpenyesek is, egyöntetűen tárják ki kezeiket, hogy a mezőt megerősítsék. A papnő fehér ruhájában szinte világít közöttük, s a parancsra a sereg megindul előre.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-15, 6:59 pm

//Bocsi Frikk, tudod, hogy szól a mondás, "csatában és szerelemben, mindent...." :DD //

Mivel testsúlyban és erőben nem vehetem fel egy orkkal a versenyt, ezért olyan aljas trükkhöz folyamodom, mint milyet Fela-nak is mutogattam, amikor együtt vándoroltunk, bár ezt akkor kihagytam a repertoárból, mivel ezt csak végszükség esetére tartogattam.
Azon kívül, hogy nem volt túl „lovagias”, még veszélyes is volt, hiszen, ha valami nem jól sül el, akkor nagyon is védtelen leszek, szinte gond nélkül kettészelhet az agyaras és még csak megerőltetnie sem kell magát, ott heverek tálcán kínálva fel a fejem.
De a mozdulat sikerül és még így is majdnem ott maradok, mivel a nagydarab, büdös test egyszerűen rám rogyik és a fájdalomban vergődő fickó, majdnem belepasszíroz a földbe.
- Jól szórakozol? – kérdezek vissza levegő után kapkodva, ahogy meghallom a katona hangját a végre mozdulatlanná, viszont még nehezebbé váló ork alatt.
Szerencsére annyira nem mulat jól, hogy nem segítsen és közös erővel sikerül leküzdeni rólam a hullát.
- Köszönöm! – vettem egy mély levegőt, miközben feltápászkodtam és kipróbáltam, hogy nem tört-e el egy csontom sem.
Ha elfogadja a kézfogásomat, akkor parolázok egyet a férfival, de máris hegyezem a fülem, mert az eddig is jól hallható csatazaj, mintha erősen közeledett volna.
- Azt hiszem jobb, ha körbenézünk, mert ez a büdösszájú nem egyedül jött.
Összeszedem az íjamat és ha találok, minden nyilat, majd a szűk utcából a fő utcához indulok, hogy megnézzem, hogy áll a helyzet. Rosszul ez nem vitás.
Amennyiben meglátom a közeledő és szorongatott Sadir-t, akkor igyekszem leszedni párat a közelében lévő orkok közül.

Tárgy: Re: Stern 2016-04-16, 9:42 pm

//Lessz ennek még böjtje, Jeremy Very Happy

//

*Az ork vezér dühöngve látja, milyen hasztalanul parancsolt a seregnek. Amiért becsüli őket, az lesz most a vesztük is.
Az emberi sereg csapdába csalja csapatait. A Hatalmas tudja, hogy ha nem tesz valamit, akkor megsemmisítik őket.*
- A hajítógépek! Fordítsák őket az emberei seregre. Oda, ahol sokan vannak! Lőjék őket!
Mozgás!
*Rúg bele az előtte tébláboló orkba, aki el is indul, hogy elvigye a parancsot.
Lehet, hogy meg is könnyebbül, hogy kikerül a mágusok tüzének hatásából.
Eközben Frikk a megérkező északi csapatokat észreveszi. Hozzájuk is küld egy szürke orkot azzal a paranccsal, hogy az emberi sereg bal szárnyát támadják meg. Ha azt sikerül visszaszorítani, nincs csapda. Ő is oda siet, hogy a maradék csapatával kisegítse a csapdába került seregrészt.
A többiek pedig tovább harcolnak. Sok ork hal meg a tűztől és sokan az emberi harcosoktól.
Elszántak és küzdenek az ellenséggel.

Az orkok terve a várban beválik. A visszavonuló védőket a házakon belülről lepik meg és sokakat megölnek. Már a lakók is beszállnak a harcba, de az orkok ellen a képzetlen csürhének biztos, hogy kevesebb az esélye. Ez látszik is, hiszen a fáradt kapitány és megmaradt katonái is folyamatosan vonulnak vissza.
Ha Jeremy és társa a kapitány mellé áll, van olyan ork, aki tőrt dob felé, hogy leszedje az íjászt. Csak annyi kell, hogy páran áttörjék Sadir védelmi vonalát és akkor majd lesz nemulass a tolvajnak. Nem lehet mindig szerencsés.

A keleti falnál az orkokat nem hatja meg a dráma. Őket nem érdekli, hogy az emberi nőstény az egyik sterni védő asszonya. Annál jobb, hadd törjenek meg!
Ők csak a védőkkel foglalkoznak.
A fénylény pusztulása is segítség, az orkokat már a fénye sem tartja vissza. Annál bátrabban támadnak ők is. Érzik, hogy közel a győzelem. A maradék védőkre támadnak a nő közelében. Nagy valakinek kellett lennie az ellenségnek, ha a többieket így megrázta a halála.
Vérben forgó szemekkel támadnak az orkok nekik.

Az orkok a hegyen egy darabig még nyúlkálnak kardjukkal a kis surranónak, de utána egyiknek az az ötlete támad, hogy köveket kell a lyukba görgetni. Amíg az egyik karddal őrzi, hogy a kis szőkeség ne futhasson el, a másik akkora köveket keres, amekkorák a lyukba férnek és elkezdi belökdösni őket Aydára. Hadd pusztuljon a kis lény! Egyik követ gördíti a másik után. Tüzet nem hoztak magukkal, de így is jó lesz. A kövek előbb utóbb elegek lesznek, hogy megteljen az üreg és agyonnyomják a kislányt.

A nyolc ork eközben kihasználja a kígyójeles mágus átkát és hamarosan egymás után döfik bele fegyverüket a fehérköpenyes mágusba. Így nem is tűnik olyan kemény ellenfélnek, mint ahogy tűnt korábban.
A végén az egyik ork a lerogyó nőt lefejezi és így ér véget.
Felemeli a fejét, majd vicsorogva megnézi közelről. Győzedelmes ordítást hallat, amit társai is megismételnek. Ezt még a surranó lány is hallhatja, ha nincs túl messze.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-17, 8:37 am

A börtön mélyére is lehallatszott az ostrom zaja. Hiába is tagadtam volna, immár teljesen világos volt, hogy az elmúlt időszak eseményei kikezdték az idegeimet. Itt a sötét cellában viszont volt lehetőségem gondolkodni. Választhattam két út között. Vagy itt maradok és továbbra se teszek semmit, hagyom, hogy az események kavarogjanak körülöttem és én arra sodródjak, amerre a hullámok visznek, (jó eséllyel a halálba) vagy végre összeszedem magam és a saját kezembe veszem a sorsomat. Az első lehetőség csábítónak tűnt. Nem csinálni semmit, nem erőlködni, csak nyugodtan várni. De a lelkem legmélyén nem ezt akartam. Én nem az a személy vagyok aki türelmesen várja a véget. Az vagyok aki a halál képébe ordít…legalábbis eddig azt hittem.
Gondolataimból zörgés és egy férfi hangja térítettek magamhoz. Itt volt hát a döntés pillanata. Lassan megfordultam, és immár határozott arccal néztem a két férfire.
- Harcolok! – jelentettem ki elszántan.
- Én a ti oldalatokon állok és meg fogom tenni a tőlem telhetőt. – szorítottam ökölbe a kezem.

Tárgy: Re: Stern 2016-04-17, 8:59 pm

//Mese: Lanuria védelmezője - megjöttünk! //

*A sárkányhad megérkezett Stern alá. Inaeth is az élükön halad, s látják az odalent folyó eseményeket. *
- Viharfelhőket! Hadd zúduljon rájuk az égi zenebona, s hadd nehezedjen az ellenállás ellenünk!
*Hamarosan egyre több sárkány idézi meg a vihart hozó varázslatot, s ahogy az égi lények közelítenek a várhoz, s az alant küzdőkhöz, úgy növekednek a sötét fellegek is felettük.
Miközben a Fridrik által, rúnák között fenntartott sötétség lassan oszlani kezd, a helyét sárkányok sokasága által idézett viharfelhők foglalják el. Hamarosan égi zenebona kíséretében kezd szakadni az eső mind Sternre, mint a közelében harcoló hadseregekre.
A sárkányok ezt felhasználva indítják sercegő lángcsóváikat az Onoria irányította hadsereg felé, s azok el is halnak a védőpajzsokon.
Azonban ezek a pajzsok sokáig nem hátráltathatják őket, s a következő csapat már nem is tűzzel, hanem energiakisülésekkel támad, hétköznapi meghatározásban: fehér villámok szaggatják fel az eget, s csapnak le a védőpajzsra, ha az még mindig áll.*

Hozzászólások száma : 218

//Mese: Lanuria védelmezője//

- Jól van, no!
*Vigyorodik el a katona a tolvaj zsörtölődésére, s sietve segíti le az ork hullát a félelfről.
A váratlan események nyomán végül lekezelnek egymással, s hamarosan várhatják a közelgő harcot. Sadir és egyre fogyatkozó csapata ugyanis megérkezik arra a környékre, ahol Jeremy és az őr állnak.
Az ork túlerő folyamatosan szorítja vissza őket. A kapitány is fáradt, társai is azok, valamint sebesültek is mind. Zihálva, elkeseredetten küzdenek. Számukra a felmentő sereg érkezése akkor fog érni valamit, ha addig el nem esnek mind a vár védelmében. A feléjük boruló felleg hangos égzengéssel adja tudtukra, hogy ha eddig a tűz és a vér nem lett volna elég, immár a víz is nehezíti harcukat.
Az eleredő eső mind sikamlósabbá teszi a vár talaját, a kövezett részeket, habár a tüzek egy részét el is oltja.
Jeremy nyilai több orkot találnak, de Sadir és társai nem tarthatják sokáig az ellenséget, s a védelmet áttörő orkok máris a katonára és Jeremyre támadnak.
Ha felnéznek, mind láthatják, ahogy sárkányok repülnek el a vár felett a szakadó esőben.

A börtönben Ryn előtt a katona kitárja az ajtót.*
- Úgy legyen, mágusnő! Ettől rosszabb már nemigen lehet…
*Átnyújtja a varázspálcát, s az eltett tőrt is, amit az őrszobán őrzött eddig, majd felfelé mutat.*
- Ott bizonyíthatsz!
*Ezzel maga is elindul, hogy csatlakozzon a vár védőihez. A küzdelem ezen a pontján már nem látja értelmét tovább őrizni a börtönt.
Ha Ryn is elindul, felérve láthatja, hogy szakad az eső a vár feletti felhőkből, s a fent elrepülő sákrányok seregét is.
Az udvarba ekkor lépnek az első szürke orkok. Pillantásuk végigfut az őrön és a vörös hajú nőn.
Egyikük megnyalja húsos nyelvével szája szélét, s rávicsorítja némileg hiányos fogsorát.
Ezután csak fegyverüket emelik a magasba, s már rá is rontanak az őrre, s a nőre.

A keleti fal ekkorra már elesik. Aethe és vezetésével a réseken betörő orkok megtalálják Ubahn hulláját, s a nő, aki nem is oly régen színjátékképp igencsak valós csapásokat kapott a mágustól, most együtt érzőn hajtja meg fejét a halott sárkány előtt.
Csak ezután pillant az orkokra, s villannak szemei sárgás fényben, maga pedig változik át arany sárkánnyá.
Úgy pillant szét az orkok között.*
- Férgek! Aki élni akar, védje a falakat! A többiek pedig öljenek meg mindenkit a várban, aki él és mozog!
*Nem érdekli, hogy tudják-e, ki ő, ám ha nem fogadnak szót, még utoljára újabb szavak hagyják e a bestia száját.*
- Ha Ubahnnak hittetek, nekem is engedelmeskedjetek! Ő és én ugyanazt szolgáljuk.
*Eközben Huort a visszavonuló védők magukkal vonszolják a város belseje felé. A nyugati és az északi fal még áll, s a vár középső részei sem estek el egészen, bár délen és keleten már az orkoké minden.
Az egykori fehérköpenyes korábban is sebesült lába kapta az újabb sebet is, és nincs idő e pillanatban arra, hogy gyógyítsa magát. A védők az orkok elől Jeremy és társai felé hátrálnak vele.

A hegyen Vey’na halálával a védők közül csupán Leonidas, s a barlangba bújt Ayda maradt, ám neki is új kihívással kell megküzdenie. Nincs hova menekülnie, s az őt utolérő orkok hamarosan kövekkel kezdik el betemetni őt. Az élve eltemetéstől úgy tűnik, semmi sem mentheti meg a kis surranót.
Leonidas ez idő alatt megöli Fridriket, aki a rúnák között tartotta fent a sötét felleget Stern felett, ezzel segítve az orkokat a harcra. Az új helyzet neki sem kedvez azonban. A megölt kígyójeles mágusnak már csupán a teste áll közte, valamint a Zaricse-Shade páros között, s a fehérköpenyes Vey’nával végző harmadik mágus is arra tart, nyomában a nyolc orkkal.
Leonidas gondolatai között immár csak a menekülés maradt. A feladatot elvégezte, hacsak a két mágus újra nem erősíti a sötétséget. A hullát még kezeivel tartja maga előtt, de a súlya nem varázsláshoz szokott kezeknek való, sokáig nem tarthatja meg.
Az érkező sárkányok látványa, szárnyaik suhogása pedig a végső bizonyítékot szolgáltatja neki: Stern órái meg vannak számlálva. Mennie kell.
Onoria és seregei eközben már harcban állnak. Frikk kettős húzása nem engedi, hogy a főpapnő terve maradéktalanul érvényesüljön. A csata zivatarában sok ork esik el a két emberi seregrész között, de az északi ork csapatok oldalba támadják a valianiak bal szárnyát, majd maga Frikk is csatlakozik hozzájuk kevés megmaradt harcosával, de a csata közel sem vált könnyebbé.
A hajítógépeket azonban idő az emberi sereg ellen fordítani, s azok most sem a várat, sem az emberi hadat nem lövik. Ork vezetők rugdossák, korbácsolják a hajítógépek kezelőit, hogy mielőbb új célra állíthassák őket, s eközben érkezik meg előbb az mennydörgés, villámlás, majd az eső is, melyet a sárkányok idéztek meg. A csatatér síkossá válik, mindkét sereg tagjai csúszni kezdenek a sáros, véres csatatéren, s az Inaeth vezette sárkányok lekötik a főpapnő seregét. Az első tűz csapás még nem törte át a védőmezőt, ám a második már több helyen átszakítja azt, ahol kevésbé hatékony mágusok tartják fent.
A seregre lecsapó villámok több helyen csapatostul teremtik a földre a harcosokat, s akik túlélik a villámokat, csak lassan tápászkodnak majd fel.
A csatában újabb fordulat látszódik, ám jó kérdés, hogy Lanuria ravasz vezetője ki tud-e eszelni valamit az ősi ellenséggel szemben.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-18, 5:08 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*A kislány vacogva, sírva kucorodik az aprócska lyukba, ami habár elég mély, hogy ne érjék el az orkok, nem elég magas, hogy fel tudjon állni az aprócska lány. Amikor az orkok megunják és felfogják, hogy bizony nem érik el a kislányt, köveket kezdenek rakni a lyuk elé. Ayda meredt szemekkel figyeli és mikor rájön, hogy mit is akarnak tenni vele, a döbbenet és a félelem ismét adrenalinná változik a testében. Megfogja az egyik nagyobb követ, majd kirontva a lyukból az egyik ork lábára hajítja és így igyekszik kitörni a két ork és a lyuk fogságából. Fürgesége így élet-halál kérdésben talál még inkább szembetűnőbb, és kérdés, hogy az orkok elég fürgék, vagy inkább lomhák ahhoz, hogy elkapják a kislányt. Minden esetre a szőke surranó mindent beleadott abba, hogy úgy hajítsa rá a követ az ork lábára, amennyire ereje engedi, és így törjön ki a lyukból, hogy aztán felfelé mászva kapkodja lábait-kezeit és jusson minél messzebbre az orkoktól.*

//A mesélőre bízom a lánykát, mivel halálra van szánva, nyugodtan kapják el az orkok, vagy lapítsa szét egy nagyobb kő. //

Tárgy: Re: Stern 2016-04-22, 2:48 am

/ Zaricse Shade/
* Amint a védelem megtörik s a pajzs mögött a semmi várja a támadásokat egyetlen dolog árulja el a magust amint az árnyék magia megszakad a nagymester tekintete Fridrikre irányul komor szemekkel tekint a mágusra ki pajzsként tartja maga előtt halott társuk tetemét.
- Boom...
* Ahogy elhagyja e szó a nagymester száját Fridrik hullája azonnal felrobban, a nagymester egy lehelletnyi pajzsot emel maga elé, hogy a véres huscafatok ne mocskolják be ruháját. Miközben a robbanásból megmaradt por elkezd elülni a nagymester Shadre pillant.
- Látod na pont ezért van rajta mindenkin ez a jel... Fridrik habár életét adta az ügyükért halálában is képes volt szolgálni.
- Meglehet nagyúr... De ez akkor is, embertelen....
- A sárkányok és orkok korának hajnalán emberségről beszélni naív dolog.
*Majd várnak, amíg a por el nem ül, szinte biztos benne a nagyúr, ha bele nem is halt az ellenfele, de annál súlyosabb sérüléseket szerzett a robbanástól.
- Nem hiszem hogy túlélte egyetlen másodperce volt két méter távolságba kerülni... S még csak fel sem készülhetett rá, hogy maga a holttest lesz az aki végez vele...

/Ayda orkok mágus /
* Sikeres akció ahogy az orkok átszúrják kardjukat a nőn a mágus elegedett mosollyal az arcán tovább megy, keresi a kislányt aki elmenekült, s ahogy követi a nyomokat látja is hogy az orkok egy gödörbe nyulkálnak s amikor azt feladják köveket kezdenek pakolni a bejárathoz, majd hírtelen fordulat, a gyermek kitör s valamelyest megpróbál utat törni magának egy nagyobbka kő segítségével s habár fürgesége dicséretes a mágus máris szóra nyitja ajkait, majd tenyerét a Földre helyezi, azokat az indákat veti be amit a másik nőszemély ellen is bevetett, hiábavaló a futás az inda gyorsan körbe tekeri a kis surranó lábait, s amint a tüskék megszúrják enyhe idegbénitó kerül a kislány szervezetébe. S a mágus oda kiált az orkoknak.
- Hagyjátok!
*Majd lassan oda sétál a lányka fölé akinek ez idő alatt teljes testét elkezdték belepni az indák, s több kis vérző sebet ejtettek apró testén, habár a fájdalmat már nem is érzi a méreg mellékhatása. Csak szemei látszanak ki az indák alól s a mágus leguggol hozzá. Érzi nem messze a nagyúr is használta erejét, s egy kicsivel később hatalmas robbanás rázta meg a hegyoldalt.
- A barátaidnak végük, mindet megöltük a nőt három ork kardja vereztette ki, s ki tudja talan most eszik meg a tetemét... De neked mást szánt a sors... Te... Még élhetsz, van esélyed hogy túléld... Csak egyetlen dolgot kell tenned... Azt amit mindig mondanak...
* Feláll a lany mellől majd az orkokhoz fordul.
- Kötözzétek meg, ő az enyém... Majd hozzátok utánam.
* Ekkor az indák elkezdenek lekúszni a lányról, testén szetszaggatott ruházata s egy ernyedt test ami képtelen meg csak arra is, hogy megmozdítsa egyetlen ujját is. Az orkok felkapják megkötözve viszik a mágus után, s amint elhaladtak a masik tetem mellett mintha már hiányozna is valami a képletből. Ami kissé émelygést éreztet a magussal de vissza tartja azt. Elindulnak a nagymester felé.

Tárgy: Re: Stern 2016-04-22, 8:33 pm

//Mese: Lanuria védelmezője//

*Olybá tűnik, a terv bevált. A felvillanó pajzsok magukhoz vonzották a sárkányokat. Onoria hófehér ruhájában figyeli, ahogy a gyengébb pontokon a második hullám átszakítja a védelmi vonalat.
Nincs mit tenni, ezt a csatát itt és most kell megvívni!
Látja, ahogy az íjászok lőni kezdik nyilaikkal a sárkányokat, de azt is tudja, azok a fegyverek semmit nem érnek a sárkányok ellen. A szakadó eső is akadályozza a had mozgását, de a széthúzódó sereg azt legalább eléri, hogy ahol az ellenség lecsap, kevesebb áldozat legyen. Tüzük, villámaik nagyobb tömegben több áldozatot is szednének.
A papnő körbenéz, keres valakit. Már őt is elérte az eső, amelyet a szél befúj a pajzsok résein keresztül.*
- Mágusok, készüljetek a következő hullámra!
*Barna köpenyes föld mágusok lépnek elő a sorok közül, mellettük pedig fehérköpenyes rendtagok lépkednek. Mintegy vezényszóra guggolnak le, s kezdenek kántálni, mormolni mind az emberei seregek között, hogy amikor a következő támadó hullám megérkezik, a sziklás talajból éles, s hegyes kőtüskék emelkedjenek elő a sárkányok hasoldali pikkelyei közé. A fehérköpenyesek dolga nem más, mint a barnákat védelmezni az ellenség elől. A katonák eközben A hozott fegyvereket szedik elő serényen. Egyes társzekerek mélyén lándzsavetők pihennek, amelyeknek egy céljuk volt. Nem orkok, hanem sárkányok és trollok ellen hozták őket, ám a támadó ork hadban trollok nincsenek, így csupán most kerülnek elő.
Tán hiba volt nem előkészülni a levegőből érkező halálra.
Nem csupán barnaköpenyesek vannak, kik átkokat dobálnak a támadó sárkányokra. Vörös köpenyesek, fekete köpenyesek is támadják már a több száz sárkányt, s a zöldköpenyesek parancsára itt-ott látható, hogy szökkenek elő indák, s gyökerek a földből, rátekeredve egyik-másik ellenséges szörnyetegre.*

Tárgy: Re: Stern 2016-04-22, 9:21 pm

Undorodva törlöm le az ork vérét magamról, bár valószínűleg csak még jobban elkenem magamon, így sokkal jobb nem lesz, de már sokkal jobb kedvűbben nézek az engem felsegítő katonára, aki továbbra is velem tart, ahogy ismét a harci zajok felé veszem az irányt. Másfelé nem is nagyon tudnék, hiszen minden felől más sem hallatszik.
Nagyon úgy néz ki, hogy az ork nyomás végül felemészti a védőket, akik egyre beljebb és beljebb szorulnak.
Ezt mutatja az is, hogy épp Sadir-ba botlok, aki egyre fogyatkozó csapatával hátrál a nyomában loholó orkok csapásai alatt. Láthatóan már mindenki halálosan fáradt és az agyarasok nem akarnak fogyni.
Bosszúsan szisszenek fel, ahogy megnyílnak az ég csatornái, hiszen ez meglazítja az íj húrját és nem lehet már pontosan célozni majd, igaz lassan már olyan közel érnek a büdösszájúak, hogy nagyon nem is kell. A pár összekapkodott nyílvessző azonban legalább pár orkot átküld a nemlétbe, ezzel is könnyítve Sadir-ékra nehezedő nyomást.
Ez azonban édes kevés, az ellenség csak jön és jön.
Gyorsan felakasztom az íjamat a hátamra és kardot és tőrt ragadok, hogy a kapitánnyal együtt vonuljak vissza.
- Ez nem lehet igaz, már csak ők hiányoztak! – káromkodom el magam, ahogy a szárnyas förtelmek megjelennek a vár felett, bár egyelőre úgy néz ki, hogy nem itt csapnak le.
Nem adok sok esélyt, igazából semmit, ha a sárkányok beavatkoznak, azonban nem fogom olcsón adni a bőrömet.

Tárgy: Re: Stern 2016-04-22, 9:55 pm

//Mese: Lanuria védelmezője - Ayda, Ryn, Jeremy//

*Az egyik ork a lábát markolászva ugrál a levegőben. Bizony, fájdalmas húzás volt a kis surranótól, hogy épp a lábára vágta azt a követ.
Ha nem érkezne meg a kígyójeles mágus, már futna is utána a társa, de a hirtelen hangra ingerülten fordul meg. A varázslat, ha hatásos, a surranó lány tényleg összerogy futás helyett.
Amikor azonban a mágus parancsolgatni kezd, egymásra néznek. Frikk, vagy bármelyik parancsnokuk nem mondta, hogy parancsolhat nekik bárki. Azt mondták, hogy segítsenek a mágusoknak a hegyen. Azt megtették.*
- Vidd te, ha kell neked!
*Szólal meg az egyik mogorván. Épp az, akit az előbb megállított a mágus az üldözésben. A prédájától fosztotta meg a kígyójeles mágus.
A társak ott állnak a surranó kislány és a mágus körül, nem mozdulnak. Harcosok, nem hordárok.

A vár belsejében egy mágusnő és egy katona előbb bukkan fel pár ork. Egyikük megnyalja húsos nyelvével a szája szélét, majd rájuk vicsorog.
A nőstény lehet, kellene neki, elszórakozni. A vár lassan elesik, neki pedig nincs prédája. Milyen jól jönne majd a barlangjában is, ha hazatér a törzshöz! A szakadó esőben nekiront a mágusnőnek, míg társai a katonát támadják.

A Sadirt üldöző orkok eljutnak Jeremyhez is. Az eső csak részben hátráltatja őket. Megszokták már a hegyekben a zimankót, egy kis esőtől még nem halt meg egyikük se. Lucskosak lesznek, ennyi.
Egyikük épp futásból felugorva, páros lábbal száll Jeremy felé, hogy elkapja. Az íjász a bögyében van. Több társával végzett már, így amikor átjutott a sterni katonákon, egyből nekiront.
A többiek a kapitánnyal és megmaradt társaival akarnak végezni. Jó úton haladnak, a védők egyre csak fogynak.

A sárkány megjelenése, voltaképpen az, hogy az az emberi nőstény, akit eddig követtek, hirtelen sárkánnyá változik, megtorpanásra készteti a körülötte lévő orkokat.
Bizonytalanul álldogállnak, s néznek fel a sárkányra. Nincs merszük megtámadni, de nem akarnak a falakon állva semmit tenni.
Gyilkolni jöttek, s ha egy sárkány mellett teszik, kevésbé rossz, mintha a sárkány parancsára hagyják abba.

Odakint Frikk és hada még küzd a valiani hadsereggel. Az északról jött erősítés nélkül már biztosan veszítettek volna. Frikk egy mágussal kerül szembe. Az már hablatyolni is kezd a maga nyelvén. Harcolt már mágussal, nem akarja, hogy megbűvölje, ostorával csap a mágus lába felé, és ha sikerül, ki is rántja, majd a fejszével csap le rá.
Vért akar látni, vért ontani.
A megérkező sárkányok felhívják a figyelmét egy másik hadseregre is. Azokat támadják, és most az ork vezér egészen hálás a fekete sárkánynak.
Kellett ez nekik.*
- Megjöttek a sárkányok! Mellettünk vannak! Előre, kutyák, öljük meg mindekt!
*Ordítja torka szakadtából harcosainak. Hátul társai még mindig a hajítógépeket állítgatják. Úgy érzi, soha nem lesznek készen pedig nagyon kellenének már!*

» Stern csillaga
» Ayda - Halálra szánt NJK - Stern