Stern

Yldicce türelmetlenül toporogva várta az elf visszatértét. A kovácshoz ment, ki tudja mennyit időz ott.
Bánta már, hogy elvállalta ez a megbízást, hisz épp nem lenne rászorulva a jutalomra, másrészt viszont pár darna mindig jól jön. Miután az elf bepréselte magát a szűk bejáraton, az utca elején megjelent három sárga köpenyes alak, két nő és egy férfi. Épp felé tartottak. A nimfa kissé kényelmetlenül érezte magát, rossz előérzetei voltak.~Jobb lenne túl lenni a dolgon, indulhatnék dolgomra, Bogyy is már nyugtalan~ gondolta. A három idegen megállt és a kezében szorongatott csomagot nézték. Egymás között vitatkoztak, időnként a csomagra mutogatva.

Vogon már épp kifelé sétált az ajtó felé, mikor háta mögött hallotta, hogy nyílik az ajtó. Hátrafordult és bár nem mondhatók az érkezők hiányos öltözékűnek, de mivel kardigánjukba, illetve köténykéjükben épp most bújtak bele és huncutul kuncogtak, ezért valami azt súgta neki, hogy eddig azért jóval kevesebb ruha volt rajtuk. Egy törpe és az asszonya lépett át a küszöbön egy belső szobából. A nő jött elől és urát kézen fogva húzta maga után fülig érő mosollyal a száján, miközben másik kezével próbálta bekötni hátul a kötényt.
-Elnézést!- szólalt meg a hátul jövő- Miben segíthetek Önnek?
-Garlaf? Öööömmm... elnézést! Shalom! -mondta meglepő zavarban- Nem gondoltam volna valahogy a neve alapján, hogy ön törpe.
A másik összeráncolta a szemöldökét, de láthatóan az asszonynak sem tetszett az imént elhangozott.
-Miben állhatok a rendelkezésére? Ha engem keresett, akkor megtalált.- mondta láthatóan sokkal rosszabb kedvel, mint ahogy kijött.
-Fegyverre lenne szükségem. -mondta a rabszolgakereskedő láthatóan még mindig megilletődően- Fegyverekre.
Kívülről az utca szokásos zaja szűrődött be.

Az egyik asszony odalépett hozzá- elnézést, hogy került önhöz ez a csomag-mondta. Yldicce kérdőn vonta fel a szemöldökét- hogy érti ezt, az imént bízta rám egy elf, míg a dolgát intézi a kovácsnál- válaszolta. A nő csóválta a fejét-az a csomag az enyém, ma reggel hagytam el a főtéren, az elf rátalált, de én szeretném visszakapni-mondta. Yldicce gondolkodóba esett~ mégis csak az elf bízta rá bőrtokot, nem lenne bölcs dolog másnak adni, viszont ha igaz amit a nő mond..~ Kezdett kétségbe esni a kínos helyzettől. Jó lenne ha az elf jönne már és tisztázódna a dolog~fohászkodott magában. A nő nem tágított, bizonygatta, hogy az övé a csomag, siet és a nimfa lenne szíves átadni de gyorsan. Társai egymás szavába vágva erősítették állítását.

A törpe felrántotta a szemöldökét, mikor a fegyver szót meghallotta.
-Hát, abból itt van bőven. Mennyi kell? Nézzen csak szét nyugodtan! -érezhetően megenyhült a pénz szagára.
-Nos, leginkább egyszerűbb fegyverek. Nem olyan túl bonyolult. -mondta és remélte a kovács érteni fogja, mire céloz.
-Nos hát... igen! -dünnyögte a szakállát cirógatva- Talán egy egyszerű kard megteszi. Esetleg egy pajzs?
A Beebebrox örömtől csillogó szemekkel nézegette az üzlethelyiség elől lévő részébe kitett páncélokat. Pont ilyenekre gondolt, amik igen könnyen megvásárolhatóak. De az orkok szemében még mindig jóval értékesebb, mint bármilyen élet. Legyen az sajátjuk kockáztatása... vagy néhány rabszolgáé.

A nimfa csapdába esett. Egyrészt szabadulni akart a tolakodó idegenektől, így legszívesebben oda adta volna a csomagot, másrészt a szavát adta, hogy megőrzi azt, és ő szavatartó nimfa. A három sárga köpenyes nem túl bizalom gerjesztő. Nem volt biztos benne, hogy igazat mondanak. Úgy döntött, hogy nem adja át a csomagot semmiképp. Szorosan magához szorította és eltökélte magát. Az idegen asszony egyre erőszakosabb lett. A nimfa segítségkérően nézett körül. Az utcán csak pár ember sietett mindenapi dolgára.~Jöhetne már az elf~gondolta kétségbe esetten. A sárga köpenyes nő türelmetlen mozdulatokat tett, nyomatékosítván követelését. Yldicce hátrálni kezdett.

Az ifjú elf veszekedés hangjaira lett figyelmes. Letette a földre a buzogányt, amit épp nézegetett és kisvártatva kisietett. Ennek meg is lett az eredménye, mert az ajtó még emlékeihez képest is alacsonyabbnak bizonyult és jól beverte a fejét. Fájó homlokkal botorkált fel a pár lépcsőfokon és látta, hogy a csomagot őrző nő körül alakult ki egy kisebb veszekedés. És ahogy közelebb sétált pár lépést arra is rájött, hogy már látta máskor is valahol.
-Shalom, Yldi! Ne haragudj! Az előbb nem is vettem észre, hogy te vagy. Emlékszem ám, hogy tartozol nekem két rabszolgalánnyal. -mondta mosolyogva- De ez ráér később. Mond, mi a probléma!? -és a sárga köpenyes alakok felé fordult gyanakvó tekintettel és közben odasétált a lovához, de még direkt nem ült fel. De igen közel jutott a nimfához ez alatt.

Yldicce megkönnyebbülten vette észre a visszaérkező elfet. Végre vége lesz ennek a vitának. A feje fájt már a hangos karattyolástól. - Üdv neked is. Ezek az emberek azt állítják, hogy az ő tulajdonuk a csomag amit oda adtál. Azt követelik, hogy adjam át nekik. Jó lenne tudni mi az igazság, bár szerencsére már nem az én dolgom eldönteni. Te adtad át megőrzésre így neked adom vissza. Utána döntsétek el kié valójában. Megfogta és a csomagot az elf kezébe nyomta.~ Szerencsére megszabadultam, bár most jut eszembe, fogalmam sincs, miről beszél Vogon. Sosem tartoztam senkinek, pláne rabszolgalánnyal nem, sőt valamikor megszabadítottam párat. na mindegy, lényeg, hogy eleget tettem az igéretemnek ,átadtam a csomagot~ gondolta.

Vogon átvette a csomagot és hideg tekintettel a köpenyesekre nézve felszállt Saurus hátára. A két nő és a férfi látható tanácstalanságban voltak. Az egyik nő viszont hozzá lépett és kezét nyújtotta a bőrtasak felé. Ekkor a rabszolgakereskedő hátra nyúlt a láncaihoz és egyiket a kezébe véve megpróbálta rárakni az illetéktelen kezekre. Persze még mielőtt elindult a mozdulata már vissza rántotta a kezét a lány és közben minél gyorsabban hátrált a társaihoz.
-A nyilakat Zorgijevtől, az üvegfúvótól vettem pár órával ezelőtt. -szemöldökeit összehúzva folytatta.- Talán szeretnétek velem eljönni oda és végére járni a dolognak, hogy tolvaj, haramiák vagytok-e avagy tévedés történt? Igen szívesen elkísérlek titeket oda. -és a nyeregben háta mögé tette a kezét véletlenül a megcsörrenő másik láncra, hogy jelezze, komoly tétje van számára, ha illetéktelenül akarják elvenni a tulajdonát. A törvényen kívüliek pártjára nem áll senki vele szemben, ha bebizonyosodik.
~Megérne egy zarándokutat és nem is lenne túl sok idő. De meglátjuk, élezni kívánják-e a konfliktust. Valamiért fura érzésem van velük kapcsolatban, de nem tudok rájönni, mi nyomaszt.

A nimfa érdeklődve várta a fejleményeket. Kíváncsi volt, hogy magyarázzák ki a lopási kísérletet a vásári tolvajok. Most már biztos volt benne, hogy azok. Kicsit hátrébb lépett, nehogy belekeveredjen az esetleges tettlegességbe. Bízott benne, hogy mihamarabb véget ér ez a hajmeresztő történet és végre mehet dolgára, valószínűleg lekéste már a jó vételi lehetőséget. Jól elhúzódott az idő. A nő és társai kezdték feladni a dolgot. Lassan hátráltak, látszott, hogy szívesen lennének már máshol, csak próbálják menteni a helyzetet. Akkor jutott eszébe, hogy az elf jutalmat ígért a megőrzésért. Ha még ebbe is belebonyolódik sosem jut haza. Úgy döntött fátylat rá. Annyira nem kellenek azok a darnák. ha eszébe jut adja, ha nem akkor nem. Úgy döntött ideje búcsúzni.-További szép napot Vogon. Béke legyen veled- intett és elindult a főtér felé.

-Shalom, Yldicce! Hol talállak majd meg, hogy az elszámolást rendezzük?- köszönt a nimfa után a fiatal elf. Remélte, hogy a nő megmondja, hol tudja könnyen utolérni legközelebb. Másodjára találkoznak és másodjára válnak el.
Visszafordult a saját vitájához, ha válaszolni akarnak nekik a fura szerzetek. De megkönnyebbülten látta, hogy már ők is sebes lábbal indulnak dolgukra.
-Viszont látásra, drága uram! -mondta a férfi- Az istenek óvják az útját. -hangjából kiérzett, hogy inkább kényszerű hízelgés, mint őszinte szavak. De az elf meg volt elégedve ezzel. Még egyszer Tsodamixre pillantott, hátha mond még valamit neki.

Yldicce hallotta még az elf búcsúzását. Egy pillanatra visszafordult. ~ Eláruljam neki a lakhelyemet?Azt talán még sem kéne~ döntötte el. Miután az elf igazán udvariasan kérdezte, és a megérdemelt fizetség is ott volt, úgy döntött, hogy ad esélyt a talákozásnak. -A Bánatos goblin-ba megtalálsz minden telihold első napján. Akkor megyek találkozni oda a kereskedővel, aki nélkülözhetetlen  dolgokat hoz nekem. Most már búcsúzom. Elhúzodott ez a nap, a baglyom is már türelmetlen, nem szereti a napfényt.
Megfordult és elindult, hogy végre kifújhassa magát.

Vogon visszament a törpe kovácshoz a boltjába. Még egy kis időt eltöltött ott azt mérlegelve, melyik fegyver nem tűnik sértően rossz minőségűnek, és biztosan nem marad rajta az északi területeken, de azért kellően olcsó még, hogy jó üzletet köthessen velük. Végül egy rézfejű buzogányféleségnél kötött ki, ami anyagát tekintve nem túl ellenálló, de az első ütés minden -féle képen erősnek és pusztítónak nézet ki vele. Az ára igen olcsó volt, így elégedetten távozott.

/Pár héttel később/

Vogon újra Sternbe lovagolt. Ez most annyiban kivételes alkalom volt, hogy nem csak kis apróságokat vásárolni állt meg, de egy régi ismerősével is szeretett volna találkozni. Pár óra múlva lenyugszik a Nap és teliholdas este lesz. Yldicce, a nimfa pedig elvileg a város egyik kocsmájába szokott ilyenkor betérni. Név szerint a Bánatos globinba. Feltett szándéka volt a helyet hamarabb megtalálni, mint hogy beköszöntene az este.
Még mielőtt neki látott volna benézett pár ismerős üzletbe. Az üvegfújónál múltkor is igen olcsón tudott szerezni ajándékokat, amikért kapva kaptak az orkok, hogy elcserélje őket néhány végletekig lefogyott szolgára. Így hamarosan a külváros csendes műhelyébe betért. A mester ott várta most is, de mikor megtudta, hogy mit keres, nagy sajnálkozásának adott hangot, hogy igen kevesen vitték az üveg nyílhegyeket, ezért felhagyott velük. De lelkesen mutogatta a kínálatát. Hamarosan egy igen érdekes fára illesztett gömb keltette fel az érdeklődését. Jóval többet is ért volna, de úgy tűnik, ezeket a bolondos ajándékokat a tulaj csak kedvtelésből készíti és igen alacsony áron adja. Bár a kovácshoz is be szeretett volna térni, de ezúttal már nem volt ideje rá. Reggel talán visszajön, majd a város környéki erdőben alszik.
Így történt, hogy egy csinos sétabottal a hóna alatt lovagolt tovább és a járókelők néha útba igazították a keresett vendéglátó hely kapcsán. Az utolsó, akit kérdezett már azt mondta, hogy jó felé megy, az utcán lefelé lesz pár száz méterre, mikor egy kéz fogta meg a karját. Oda fordult a másik oldalra és látszólag egy konszolidált családapának tűnt első ránézésre, aki mellett ott állt a barna hajú felesége és a pici fiuk.
-Elnézést, hogy megzavarom, de hadd kérdezzem már meg, hogy honnan szerezte ezt a pálcát?- kezdte a beszélgetést az ember.
-Arra felé a város déli kapujától nem olyan messze van Sorm üvegfújó boltja. Ott lehet venni mindenféle kacattal együtt. -mondta az elf és már fordult is volna vissza a másik oldalra, hogy megköszönje az útba igazítást, de...
-Elnézést! Ne haragudjon, hogy megzavarom a beszélgetésüket, de azt hiszem, hogy ez az én sétabotom. Pár napja lopták el a házamból. -az elf dühösen fordult megint oda, mert semmi kedve nem volt egy ilyen sehova nem vezető beszélgetéshez, mikor hirtelen eszébe jutott a három fura sárga köpenyes alak története. Ők is pont az üvegfújótól vásárolt holmiját akarták magukénak mondani.
-Köszönöm a kedvességet. Most egy kis dolgom van, de biztosan megtalálom a kocsmát.- mondta a járókelőnek, akitől az útbaigazítást nem rég kérte, majd megfordította a lovát- Jöjjön! Ennek most utána járunk. Az üvegfúvó biztosan tud valami logikus magyarázatot adni. -az arca kedvesen mosolygott, de szemei nem tudták leplezni hideg pillantását. A három fős társaság biztosra vehette, hogy nem a segítségét kínálta fel nagylelkűen, hanem egyértelmű kihívás, hogy az eladóval szemben szavaik igazát bizonyítaniuk kellett. De még ők sem valószínű, hogy gondoltak volna arra, hogy mi jár a Beebebrox fejében.
Fél óra múlva erőltetett menetben értek el a házig. A lovas hangosan kurjantott:
-Mester! Ki tudna jönni egy percre? Önt keresik.- hangját visszhangozta a fél utca.
A fehér szakállas Sorm nem is késlekedett sokat. Amikor meglátta a vevőjét felcsillant a szeme és boldogan ment oda hozzá.
-Miben segíthetek, jó uram?- kezdte.
A sötét elf ekkor az üdvözlésre nyújtott jobb kezére kattintotta az egyik lánca bilincsét. Még mielőtt bárki is felfoghatta volna a történteket, már meg is ragadta a másik férfi kezét és azon is egy rablánc kattant. Értetlenül nézett rá mindenki.
-Nos, azt hiszem ideje lesz elbeszélgetniük. Lenne pár kérdés, ami tisztázásra vár.- arca semmi kedvességet nem mutatott, de szemei olyan szikrákat hánytak, amikből a leggonoszabb kényszervallatást is könnyen ki lehetett olvasni kis fantáziával.
-Az uram botját, ami önnél volt, azt pár napja lopta el egy betörő. A tettes azóta sincs meg.-ocsúdott elsőnek az asszony. Önkéntelenül is megragadta közben gyermeke kezét és magához húzta két kézzel. Saurus lovasa kérdőn nézett most a láncát piszkálgató üvegfúvóra.
-Én nem tudom, ki lophatta el. -kapta fel a fejét- Én egész nap az üzletemben voltam. Kérdezzék csak meg a szomszédokat!
-Ez nem ma történt. -kezdett bele a megláncolt társa is, hogy a gondolatot tovább gombolyítsa- Talán három vagy négy napja. És nem mondtuk, hogy ön lopta el, csak szeretnénk megtudni, mi történhetett.
-Én tegnapelőtt is itt voltam. Még soha életemben nem loptam. -vetette oda a választ az egyre jobban felháborodó üveges.- Ha önt kirabolták, akkor tegyen bejelentést a katonáknál, és ne engem zaklassanak!
-Csak hogy ezt a kérdéses botot most én megvásároltam pár órája Öntől a boltjában. És tanúsíthatom én is, hogy a boltjában volt ma, mert ott állt mellettem, mikor megkérdeztem az árát és a fizetséget is Ön tette zsebre. -hangja lágy és udvarias volt, de mégis a rabszolgakereskedő szemei nem csak gyanakvással voltak tele. Már akkor tudta, hogy ha a két kézre felkerül egy-egy lánc, csak az egyikük fog tudni kibújni belőle. És a másikuk kezére pedig a bilincs párja fog kattanni. Ez és annak biztos tudata, hogy a kis játékszere megakadályoz mindenféle mágikus trükközést, amivel szabadulni próbálnak, kellően fenyegető magabiztosságot kölcsönzött neki.
-Én rengeteg ilyen üveggömböt készítek. Lehet, vettek tőlem egy másikat, ami most nincs meg. De az már nem az én dolgom.- a bolt tulajdonosa egyre feszültebben rángatta a béklyóját. Láthatóan nagyon zavarta, hogy ilyen körülmények között vallatják. Miközben a másik megláncolton is mutatkoztak zavar jelei, de sokkal nyugodtabban tűrte a közjátékot, és most megszólalt:
-Csak hogy azt a botot az én sógorom készítette saját kezűleg. És egy speciális illúzió mágiát helyezett el benne. Nem tudom, mennyire szokványos önnél, hogy mágikus botokat készít és árul...
Vogonnak több sem kellett. Eszébe jutott, hogy mennyire olcsónak tűnt a bot. Pedig varázs tulajdonságról egy szót nem szólt az eladó. Hirtelen lehajolva Saurus hátáról a nő kezébe nyomta.
-Ha tudja, most használja, DE csak semmi támadás.- szemei majd keresztül szúrták közben.
-Én nem használtam még, a férjem...- kezdett bele a remegő hangú anya a gyermekét fél kézzel még mindig szorongatva.
-Ő most nem tud. -rázta meg ellentmondást nem tűrően a fejét a fiatal elf.- Ön tudja használni? Mert akkor a bilincs párját az ön kezére kell tennem és csak úgy engedem el az urát.
-Hát akkor inkább...-kezdte volna a remegő hangú nő, de a férje közbe vágott.
-Nyugi! Mindenki meg tudja csinálni. Nem kell izgulnod.
A feleség kétségbe esett pillantásokkal könyörgött neki, de mivel mindenki őt nézte, ezért elengedte a fiát a kezével és nagy levegőt véve mind a két markát erősen a botra fonva elkezdett koncentrálni. Hamarosan hópihék kezdtek el szálldogálni a pár méteres környezetébe. A Beebebrox megpróbált elkapni egyet, de örömmel tapasztalta, hogy sem hideget nem teremtett a bűbáj sem pedig fizikai ráhatásnak nem áll ellen. Egy igen gyenge minőségű káprázat. De felettébb látványos.
-Na, ne játszd meg magad, rabszolgakereskedő. -markolt bele a ruhájába Sorm.- Ismerem én a fajtádat. Te sem vagy ártatlan. Én nem raboltam ki senkit, és ezzel a téma le van zárva. Engedj el!
-Nos, valahogy csak hozzád került. -vágott vissza az elf.
-Lehet, hogy nem csak eladok, de veszek is dolgokat. De nem te leszel itt a törvény. Ennek a színjátéknak az Ég egy adta világon semmi értelme nincs!
-Nem, nem én leszek a törvény. -tette rá a bilincs párját a másik kezére.- Most beviszlek a laktanyába, szerintem van még este is őrség. Holnap majd meglátjuk, kit akasztanak fel.
A mesteremben halálra rémült. Számított arra láthatóan, hogy rejtélyes vásárlója nem akarja, hogy tovább firtassa kétes ügyeit. Különösképpen, mert most, hogy tisztázódott a dolog, hogy ő vette meg valakitől az ellopott tárgyat, nyugodtan mehetett volna dolgára a kellemetlen fogva tartója.
-Mit akarsz ezzel? Nekem nem kötelességem tudnom, hogy mi lopott és mi nem, ha megveszem. Te is ismered a szabályt.
-Igen, ismerem. -bólintott- És azt mondta az úr, hogy három napja lopták el a házából. Ennyi idő alatt nehezen felejt az ember. Az akasztófa árnyékában majd eszedbe jut, ki hozta be a boltba.
-Mit akarsz ezzel? -ismételte meg sziszegve a kérdést.
-Azt hiszem két választásod van. Holnap egész biztosan felakasztanak, ha akitől vetted, azt vallja, hogy tudtál a lopásról. -mondta ellentmondást nem tűrően.- Én viszont visszaindulok Telarba a társaságodban.
-Ehhez nincs jogod! Én...- kereste a szavakat a megdöbbent üvegfújó.
Az apuka kezéről kinyitotta a bilincset Vogon és lovával elindult. Nagyot rántott a láncon maga mögött, mire az eladó durcásan követte.
-Ne hidd, hogy ezt annyiban hagyom! Ennek még lesznek következményei!-zsörtölődött az újdonsült rabszolga.
-Igen, de remélem halkan. Ha nincs kedved világot látni, azt megbeszélhetjük a kocsma után is. De most kénytelen leszek meghívni téged egy italra a Bánatos Globinban.