Stern

A fellépés igazán nagyon jól sikerül a párosnak, de hát ez nem is csoda: a szőke kislány bájos jelleme szinte mindenkit elvarázsol. Habára faja néhányakba bizonyalanságot szülhet, egyelőre senki nem teszi szóvá azt, hogy a kislány nem tűnik túl emberinek. Kicsit husisabb, kicsit zömökebb, de ugyanolyan bájos. A kislányt egy fiatal nő hívja magához és ad neki néhány érmét, mire jutalma egybájos mosoly és egy kis tánc a padon. Látszik, hogy a kislány is nagyon élvezi az estét, egészen addig, amíg ki nem tör a balhé. Ijedten rezzen össze a hangos szóra, és mikor Vey'na felkapja őt, és Gabrielhez viszi, kissé félénken bújik meg a férfi lábai között. Gabriel is abbahagyja a zenélést, és igyekszik biztonságosan tartani a környezetüket.
A kislány elkap egy felé repülő kancsót, mire elmosolyodik. Felugrik egy asztalra és immár játéknak tekinti a repülő kancsó, poharak és egyebek elkapását. Hangosan kacag, ahogy a levegőben ugrál, de a bárd ezt nem sokáig hagyja neki.
- Ayda, vigyázz, kérlek! - veszi le a kislányt az asztalról, és az ölében tartva az apróságot indulna felfelé, a fogadó szobák irányába. Az előbbi nő lép oda hozzájuk, és suttog néhány szót. Gabriel végignéz a fogadón, majd biccent egyet.
- Őrültek. - suttogja ő is, megcsóválva a fejét.
- Gabriel, a lantod! - kiált fel a kislány, és mielőtt a férfi bármit is tehetne, leugrik az öléből, és átsiet néhány padon, asztal alatt, hogy végül megszerezze az ott hagyott lantot az egyik még ép padon. Ekkor érkeznek meg a katonák, így Ayda az egyik asztal alatt kuporogva, a lantot szorongatva figyeli az eseményeket. Hamarosan a fogadó ismét nyugodt és csendes, a legtöbben elhagyták azt, hiszen megijedtek a katonáktól. A kedves nő is ott hagyja a fogadót, amiért Ayda kicsit szomorú, de hamar eltűnik a rossz kedve, mikor megcsörren néhány arany a zsebében. Gyors mozdulattal Gabrielhez siet, aki magához öleli a kislányt.
- El ne kószálj nekem. Valami nem tetszik itt nekem... Holnap reggel indulunk!
- De miért? Olyan kedvesek és adakozóak voltak itt az emberek. Nem maradhatnánk még? Kérlek! - néz bociszemekkel a kislány a férfire, aki csak komolyan megrázza a fejét.
- A fellépésnek vége! - jelenti ki határozott hangon, hogy mindenki hallja, majd felsietnek a szobájukba. Az ablakhoz érve Ayda a fénykígyóra lesz figyelmes.
- Milyen gyönyörűszép! Mi lehet az? - ábrándozik, fejét támasztva a kislány a párkányon, ám Gabriel nem nagyon figyel rá.
- Megnézzük? - fordul hátra a kislány, de Gabriel már az ágyban pihen. Ilyen sokáig csodálta volna a kígyót? Ő maga még nem fáradt, ám tudja, hgy jó nagy büntetést kapna, ha itt hagyná a férfit estére.
- De hát majd sietek! - kuncog a kislány, és kitárva az ajtót, hopp, már kint is van az utcán, ahol meglepő sürgés-forgás fogadja az éj kései pontjához képest.

//Mese: Lanuria védelmezője - Ryn, Jeremy//
Kimászva az ablakon hamarosan már az utcán találja magát az ügyes kis surranó. Gyorsan, határozottan mozog, lefelé mászik a falon, és lágyan, hangtalanul huppan a talpára, mint valami kecses kismacska. Körbepillant, és próbálja kitalálni, hogy vajon merre is lehet a Nagy Fényes Kígyó, mely annyira vonzza őt. Sokan járnak-kelnek az utcán, a kései idő ellenére is, amit Ayda nem igazán ért. Talán van valami nagyobb rendezvény, amiről lemaradt? Ám, ezek a csillogó páncélos urak vélhetőleg nem bálba készülnek, hiszen nincs mellettük csinos, báli ruhába öltözött hölgyek sora. A kislány szájtátva mered a mellette elhaladó katonákra, és az egyik észre is veszi csillámló fürjeit. Erőteljes kar ragadja meg a kislány vállát, és rántja kicsit kijjebb az utcáról, a házfalak felé. Ayda ijedten pislog fel az ismeretlen katonára, de annak meglágyuló arcvonásaira egy gyönyörű mosollyal ajándékozza meg a katonát. Talán az utolsó szépséges mosollyal, amit életében lát.
- Miért? Mi történik? Mi az a Fényes Nagy Kígyó, ami közeledik? - teszi fel a kérdést a kislány lelkes hangon, lágyan tapsikolva. Látszik szemében az izgalom, és a férfi erre csak csalódottan, szomorúan sóhajt.
- Maradj biztonságos helyen! - utasítja a kislányt, és folytatja útját, csatlakozva a többi katonához. Ayda értetlenül mered rá, majd körbenéz, és ekkor látja meg Ryn és Jeremy párosát. Hallja, hogy a nő egy mágus, ezért kíváncsian mászik közelebb hozzájuk, és egy fal mögül pislog a nőre.
- Egy varázsló nő! - susogja a szavakat, és igyekszik felmérni, hogy a nő vajon jó, vagy rossz? Ahogy hallja az elf - hiszen milyen szép hosszú füle van! - szavait, elbizonytalanodik. Vajon a nő gonosz lenne?
Egy elhamarkodott gondolat miatt Ayda kiugrik a rejtekhely mögül, Ryn-hez szalad és megrángatja szürke köpönyegét.
- Hahó! Te csináltad a Nagy Fényes Kígyót? - kérdezi gyermeki hanggal, izgalomtól csillogó szemmel, miközben egy irányba mutat, ámbár fogalma sincs, hogy merre is van a fénycsík.

//Mese: Lanuria védelmezője//

Odabent a várban egy igen csak érdekes kis csapat torlódik össze. Egy mágus nő, aki igen konokul hallgat, egy elf - persze, hogy elf, hiszen látott már ilyet a kislány, nem is egyszer. Nem szereti az elfeket, túl komolyak, túl kimértek és nem igazán értik a tréfát. És persze a vár védői, akik most igencsak morcosak. Nem is érti Ayda, hogy miért. Hiszen a csodás Tűz Kígyó ide igyekszik, bizonyára valami különleges fesztiváli kellék, amiről Gabriel elfelejtett szólni. Ezek a gyermeteg gondolatok száguldoznak a kislány fejében, és lelkesen pillant a falak felé.
~Meg kell néznem őket! Talán bekukkanthatok a titokzatos kígyó mögé!~ jut eszébe egy gondolat,halkan kuncog egyet és habár a mágus nő is igen érdekesnek bizonyul, mivel nem szól egy szót sem, és vélhetőleg tömlöc lesz az otthona, amíg itt tartózkodik, a kislánynak semmi kedve követni őt. Habár sok védő állja körül őket, a kislány gyors mozdulattal a lábaik alatt bújva át hamarosan már ismét az utcán ténfereg. Helion már csak a kislány szőke fürtjeinek himbálózását láthatja a katonái mögött. Nem hiába surranó az édes kislány!
Odakint az utcán Ayda már tudja, hogy habár a felnőttek szerint nem kellene idekint lennie, ő mégis élvezi ezt a felfordulást, így kicsit megbújva igyekszik közelebb kerülni a falakhoz. Az árnyak most a segítségére vannak, így gyors léptekkel, kecses ugrásokkal hamarosan már a várfalnál van, a bal oldali bástyánál, hol Jozef és csapata, Huor és a kapitány. Ayda megbújik az egyik bástya szélénél, remélve, hogy a katonák nem veszik őt észre, amint kecsesen, biztosan egyensúlyozva sétál ki a várfalra. A kígyó közeledik, és ahogy a kislány lenéz elsápadva sikkant egyet, és szája elé teszi aprócska kezeit.
- De hát ezek büdös, csúnya orkok! - susogja lágy hangján, szemeiben pedig félelem tükröződik. Ahogy szinte leszédülök a falról Jozefbe botlok és riadtan felnézek rá, majd átölelem őt, lábai mögé bújva pityeregni kezdek.

A kislány ügyesen meglép a kapitány elől, és hamarosan már a bástyán szökdécsel, hogy megnézze magának a Nagy Fényes Kígyót, ami egyre közelebb érkezik a várhoz. Felmászva a bástyákra, ott egyensúlyoz, amikor is lenéz a falakhoz és meglátja a hatalmas, ork sereget. Döbbenten csüccsen le a bástyára, majd esik le és zuhan Jozef lábai elé. Halk sikoly hagyja el az ajkait, és szapora könnyek csíkozzák arcát, miközben öleli a férfit.
- Ezek csúnya, büdös, nagy orkok. Mit akarnak itt? - néz fel könnyes szemmel a férfire.
Ekkor érkezik meg melléjük a "kis csomag", Ayda pedig sikítva ugrik el a fejtől, mely csak üveges tekintettel mered rá. Remegve húzódzkodik a fal széléhez, a sarokba, ahogy csak tud, és csendben sírva-remegve csüccsen le fenekére. Az eddig édes, bájos kislány most teljesen meg van rémülve, hatalmas szemeiből csak úgy csorognak a könnyek.
Polkin lágy hangon szól Jozef-nek, hogy vigye biztonságos helyre a kislányt. Ayda felpillant a lágy arcú férfira, majd lassan feláll, és aprócska kezét nyújtja neki, hogy vagy fogja meg, vagy vegye fel őt. Nem akar egy másodpercig sem itt maradni, és tudja, hogy innen már nem jutnak ki. Talán van valami rejtett, hátsó kijárat...
- Fel kell ébresztenem Gabrielt! - jelenti ki a kislány hüppögve.
- Eljössz velem oda, a fogadóba? - néz Jozefre a kislány, és aprócska ujjaival mutatja az irányt, amerre a fogadó található.