Stern

Úgy döntöttek hogy szabadon engednek, ha segítek nekik. Mondjuk az ő esetükben ez nem tudom mennyire stratégiai lépés, hiszen én még nem vagyok elég erős mágus. Bár az elmúlt időszakban sokat tanultam, de még van mit csiszolni.
Ahogy kiléptünk az udvarra láthattam, hogy az időjárási viszonyok nem a legjobbak. Ráadásul az udvaron orkok fogadtak minket. Pálcám és tőröm még mindig kezeimben voltak, nem láttam értelmét elrakni őket és milyen jól tettem. Az orkok felénk rohantak, de nagy csodálkozásomra nem pánikoltam be ahogy szoktam. Ekorini szabadulásom után úgy tűnik valami mérhetetlen apátia lett rajtam úrrá. De most nem bántam, hiszen így könnyebb volt a varázslatokra koncentrálnom.
Felemeltem a pálcámat és a rám rontó orkra szegeztem. Már egész közel volt mikor kilőttem rá egy szép méretes tűzlabdát. Ha sikerült a varázslat akkor az őr felé rontó orkok felé emelem a pálcám és használom azt a kevéske tudást amit Aldotól kaptam.
- Resectum Tracta! - reménykedem hogy sikerül odébblöknöm őket és közben áldom a sorsot, hogy találkoztam a fura mágussal aki csak úgy mellesleg megmutatta ezt a varázslatot.

A küzdelem egyre elkeseredettebb, hiszen nyilvánvaló, hogy egyre beljebb szorítanak minket az orkok és egy idő után nem lesz hová visszavonulni, vagy épp már nem lesz miért, hiszen ha az ellenség mindenkit lemészárol, akkor hiába a hősies ellenállás.
Azonban, mintha a lendület kicsit megcsappanni látszana, mivel meg tudjuk kicsit vetni a lábunkat és kiegyenlítődni látszik az adok-kapok, esnek el a kapitány mellől is, de az agyarasok közül is szép számmal.
Azonban a legnagyobb félelmem, hogy a megjelenő sárkányok hamar bevégzik, amit az orkok lekezdtek, nem látszik megvalósulni, mivel elrepülnek a fejünk felett és nem avatkoznak be.
Viszont cserébe az eső változatlanul zuhog és a talaj egyre jobban csúszik az égi áldástól és a kiömlő vértől is.
Mivel nincs már nyíl, amit használhatok,, ismét karddal a jobb és tőrrel a bal kezemben állok szemben a vicsorgó ellenséggel, akik közül egy nem is habozik nekem rontani.
Elhajolok a lendületes roham elől és az agyaras tovább csúszik a nedves földön, mikor megfordul, egy adag sarat kap a képébe a csizmámról és egy fentről lefelé irányuló csapást a nyakára oldalról, amíg remélhetőleg vakságra van kárhoztatva.
Igyekszem a kimerült és sérült Sadir oldalán maradni, mert bár nem vagyok harcos, azért azt még én is tudom, hogy lelkileg összeomolhat a védelem, ha a vezető is elesik és most minden csepp előnyre szükség van.

Már többször alkalmaztam hasonlót és Fela-nak sem átallottam megmutatni, milyen trükkökkel lehet előnyt kovácsolni egy eleve erősebb ellenféllel szemben, így most sem érzek egy csepp lelkiismeret furdalást azért, mert nem vagyok lovagias az orkkal. Itt csak az számít, hogy ki marad talpon.
Apropó talpon maradás………mielőtt még kiélvezhettem volna pillanatnyi győzelmemet, egy kemény koponya csapódik a gyomromba és bár hirtelen nem kapok levegőt, az agyaras ezen lendülete ment meg attól, hogy fémszegecses ökle ne törje szét az állkapcsom, mert hátratántorodom, de így is végigszántja az arcom, ami azonnal vérbe borul és talán az arccsontomat is megrepesztette az acsarkodó csapás, így aztán szép ívű hátast dobok, amit a szétfröccsenő sár tompít valamelyest.
Ez azonban segít megmenekülni az ork kardja elől.
A fél szemem bedagad, de ösztönösen gurulok arrébb és máris igyekszem felállni, még ha kissé ingatagon is és csak egyetértően hörögni tudok a kapitány szavaira.
Ennyien nem álljuk meg a további ork rohamot.
Ha az agyaras tovább támad, megpróbálom védeni a kardommal és sebesülésem ellenére körbe ugrálni, miközben folyamatosan hátrálok.

A varázslataim találtak, de sajnos csekély sikerélményt könyvelhettem el magamnak. Az egyik ugyan kifeküdt de a másik felállt és újra megindult felém. Sőt még többen jöttek segíteni nekik. Vészesen gondolkoztam, hogy hogyan tovább, de ez se segített, mert mielőtt megoldást találhattam volna a problémára, az egyik hasba rúgott, de olyan erővel, hogy egy pillanatig nem kaptam levegőt. Meggörnyedtem és levegő után kapkodva hátráltam pár lépést. Az ötlet ekkor jött.
Koncentráltam és összevontam a támadóim árnyékát.
- Umbra lustrum - motyogtam el a varázsszavakat. A tömeges árnyékgáncsolás eddig jól ment, gondoltam hátha időt nyerek vele.
Ha sikerült a varázslat és elterültek a földön, akkor újabb varázsigét használok. Egy alapvető mágiát, kezdő szintű, de ilyenkor bármi jól jön.
- Yangin alevler - ez egy alapvető tűzgyújtó mágia volt, amit általában tábortűz gyújtására használtam. Most viszont azt akartam, hogy máglyaként égjenek az orkok.

*A nagymester rátekint a frissen érkező mágusra, majd bólint egyet.
- Szép munkát végeztél, az orkok?
- Vissza indultak a taborukba... Senki nem élte túl aki beszélhetne rólunk. Sajnos fogjot sem ejtettem lankadt a figyelmem...
- Semmi gond gyermekem, Menjünk elé a mieinknek, ne jöjjenek hisz a felmentő sereg már Megérkezett. Sajnos vesztettünk mi is egy embert de nem hagyta meglógni gyilkosát.
- Dremer ölelje keblére...
- Shade?
- Persze nagyuram indulhatunk.
* Ezzel az Ekorin mágusok elindultak vissza azon irányban melyen a felmentő egység jött feléjük, s ossze találkozva veluk indultak vissza Ekorin felé.

/ Köszönöm a mesét Ekorin kilép /

A sérülésem után, ami a látásomat is befolyásolja, nem nagyon van kedvem a szaporodó orkok újabb rohamár megvárni és ezzel nem csak én vagyok egyedül, hiszen Sadir kapitány is a visszavonulás mellett dönt. Ami persze nem csoda, hiszen alig maradt már valami a vele tartó védőkből.
Azonban nem olyan egyszerű a visszavonulás, mert az agyarasok persze vérszemet kapnak és én egyre fáradtabban próbálom hárítani az engem magának kiszemelő ellenségek kardcsapásait. Az erő nem az én oldalamon áll most, ha sokáig tart a szemtől-szembeni küzdelem, könnyen rossz vége lesz a dolognak.
Legszívesebben futva távolodnék, de azzal nem segítenék magamon és csak halogatnám az elkerülhetetlent.
Aztán meglátom a mágusnőt, akivel már futólag találkoztam még a támadások elején és aki szintén nem marad ki a jóból.
Az ajkamba harapok, ahogy újabb támadók érkeznek, bár nem értem mit keres közöttük egy embernő, aki láthatóan vezeti őket. Egy áruló?
- Nyílt helyen be fognak keríteni és végez velünk a túlerő. – nyögöm, amikor egy újabb zsibbasztó csapást hárítok a vicsorgó ork felől, aztán ugrom egyet egy másik szúrás elől. – Kell valami jobban védhető hely.
Ezt persze a kétségbeesés mondatja velem, mert gondolom, ha lenne ilyen a kapitány is odaigyekezne.

Hirtelen ötlettől vezérelve felgyújtottam az orkokat. Egy pillanatig elégedetten nézhettem ahogy jajveszékelve, csapkodva felbolydulnak mint valami hangyaboly, de aztán az egyik felém lendült és megölelt.Éreztem, ahogy a forróság megperzseli ruhámat, hajamat, bőrömet. Gyorsan megszüntettem a varázslatot, amit az orkra szórtam, és mivel úgyis ilyen közel volt, sisakja és vértje találkozásánál a résbe, belevágtam a másik kezemben tartott tőrt.
- Dögölj már meg könyörgöm! - kiabáltam rá. Visszarántottam a tőröm és hátráltam egy lépést. Közben egyre többen lettünk a terepen. Védők és orkok egyaránt. Az egyik fiú azt mondta valami jobban védhető terep kéne. Igaza volt, de fogalmam se volt hol találhatnánk most ilyet, és hogyan juthatnánk el oda.

Az ork végül kilehelte a lelkét (ha ugyan volt neki), így volt pár másodpercem kilihegni magam. Hátralöktem megperzselődött hajtincseimet, végigsimítottam megégett nyakamon. Ennyi...épp ezekre a reflex szerű mozdulatokra volt csak időm. A terepen most már sokan voltunk. Védők is és ellenségek is egyaránt. Körülöttem káosz és kavarodás volt és egyetértettem azzal a nézettel, hogy jobb lenne innen minél gyorsabban kereket oldani, valami jobban védhető területre. Ahogy ez végig futott az agyamon nekem hátrált egy férfi. Gondoltam a kapitány lehet, bár nem tudtam biztosan, csak a reakciókból szűrtem le. Egy nővel harcolt, aki megsebesítette.
Magam se tudtam miért, talán a kétségbeesés késztetett a cselekvésre, de tőrömet az övembe csúsztattam, felkaptam egy nagyobb fajta követ a földről és teljes erőből a nő feje felé dobtam. Reménykedtem benne, hogy kupán találom és így nyerek egy percet.
Ha sikerül a dobás, akkor a kapitányt támogatva ráncigálva elindulok fedezéket keresni, hogy megpróbálhassam utána ellátni a sebét.