Látom a haragot a törp szemében, de határozottan nézek farkasszemet vele, nem fordítom el a tekintetemet, miután elmondom a véleményemet. Sejtem, hogy kicsit messzire mentem és hogy nem adtam meg a kellő tiszteletet a törpök vezetőjének, de úgy érzem, hogy talán ez még megengedhető ebben a vészes helyzetben. ~Majd a csata után bocsánatot kérek tőle!~gondolom magamban és elhúzom a számat, ahogy elfordulok picit. Figyelem, hogy mit csinál a törp és mikor leemel egy fegyvert a falról, riadtan pillantok az elfre, aki eddig mögöttem állt szótlanul, ám most látom, hogy megfeszülnek izmai. Én is pillanatok alatt felkészülök arra, hogy egy egyszerű pajzsot idézzek meg magam előtt, de szerencsére erre nincs szükség. A törp nem támadni akar, csak döntött: kiadja a parancsol a sereg összeszedésére, mire egy széles mosolyt fut végig az arcomon. Majd gyorsan el is tüntetem, hiszen most nem az örömködés ideje van itt. - Köszönjük. Mardan nevében, és biztos vagyok benne, hogy Dáin király hálás lesz neked ezért! - jelentem ki határozottan a gondolatomat. ~Vagy ha nem, akkor én verem agyon.~teszem hozzá gondolatban. Hallom, ahogy a táborban tovasuhan a hír, és ahogy a törpék cihelődni kezdenek. A felajánlással élek, magamhoz veszek néhány falat élelmet, vizet, és a lovainkat is kicsit rendbe teszem. - De siessünk, az idő sürget! - szólok még oda a távozó vezetőnek, majd folytatom a készülődést.
Kalandmester
Hozzászólások száma : 218
Tárgy: Re: Lussa tőzegláp 2015-03-27, 11:49 am
//Mese: A hegymély ostroma - Aireen küldetése//
*Felbolydult Lussa tőzeglápjának népe. A mocsári törpék kis, eldugott falvaiból fegyvert ragadnak sokan, és a láp titkos ösvényein kisebb csapatok indulnak, gyülekeznek. A nagyobb szigeten, ahol Ibun csarnoka terül el, és ahol a tünde és a mágus is még pihenőjüket töltik, már látható a gyülekező sereg. Kis csapatok érkeznek. Nem olyan szép míves páncélokban, soknál csak fapajzs van, de harcosok ők is. Ibun ott áll és nézi a gyülekező sereget. Ha Aireen ott áll mellette, büszkén néz fel rá.* - Talán azt hiszed, ezek a törpék csak a mocsárban bujkáláshoz értenek. A páncoljuk nem olyan csillogó, mint egy mardani hegyi törpéé, fegyvereink is ósdinak tűnnek, de elhiheted, hogy ha íjászaink eltalálják a felröppenő récéket, egy ork sem lesz biztonságban előlük, és ha harcosaink ki tudják vágni a vesszőket a fonáshoz, ha markuk elbírja a fejszét, hogy házainkhoz fát hasítson, felhasítja fegyverével az ellenséget is. A hegyiek azt hiszik, nincs bennünk bátorság, pedig mi is büszkék vagyunk őseinkre,s atyáink sem alantasabbak Dremernél, mint az övéik. *A tünde Aireen mellett áll, s szemléli a gyülekező sereget. Kisebb szigeteken is ott állnak, könnyű málhával rakodva, hogy gyorsan haladhassanak majd.*
Valóban felbolydul a tőzegláp, amilyen csendes és ijesztő volt, mikor jöttünk, most annyira hangos és forgalmas. Habár még mindig kicsit félelmet keltő, de bennem ez most büszkeségként jelenik meg. Igen, a mocsári törpék is félelmetesek és ez az orkoknak nem jelent jót. Tudom, hogy meg fogják menteni Mardant, és talán a két törp nép kapcsolata is megjavulhat. A sereg igen gyorsan gyülekezik, és ennek csak örülni tudok, hiszen nem késlekedhetünk. Furcsa gondolat bujkál a fejemben, hogy talán már elkéstünk, és az ocsmány ork vezér ücsörög Mardan trónján. Összeszorul a gyomrom és siettetni kezdem a sereget, hogy mielőbb indulnunk kell.Ibun mellettünk áll és figyeli rendezkedő seregét. Amit mond egy apró mosolyt csal az arcomra. - Nem ismerem a népeden Ibun, de biztos vagyok benne, hogy amit most tesztek, azért mindenki nagyon hálás lesz nektek. Remélem, hogy nem késtünk még el... - a mosoly eltűnik az arcomról és aggodalom ül ki a helyére. Ezzel is arra célzok, hogy bizony mennünk kell, és remélem, hogy hamarosan elindulhatunk. Ahogy a csapatok elkészültek és felsorakoztak, lóra szállunk és erőltetett menetben indulunk meg kifelé a lápból, hogy visszatérjünk Mardanba. Egy egyszerű varázslattal magamhoz hívok egy kisebb madarat, egy üzenetet kötök a lábára, amin az áll, hogy megy a segítség, sietünk, ahogy csak tudunk és tartsanak ki egy kicsit. A madarat utasítom, hogy repüljön Mardanba olyan gyorsan, ahogy tud, és vigye be az üzenetet az ispotályba. Ahogy a madár elreppen, ügetésbe fogom a lovamat, hogy minél gyorsabban kijussunk a lápból. Hiszen az idő most már egyre jobban sürget!
//Bocsi a késésért, kicsit felpörgettem az eseményeket. Ha gondolod, már írhatsz Mardanba, hogy megérkeztünk vagy ilyesmi. //
Kalandmester
Hozzászólások száma : 218
Tárgy: Re: Lussa tőzegláp 2015-04-08, 7:53 am
//Mese: A hegymély ostroma - Aireen küldetése//
*Ibun maga is meglepetten látja, hogy népe milyen sebességgel gyűlik a mocsári szigeteken. Az elf is ott áll mellettük, azonban amikor megpillant egy galambot, azt hívja karjára. Az apró szárnyas engedelmesen száll le, s a tünde szájához emeli, csendesen beszél hozzá, népe dallamos nyelvén, s a galamb, amikor karját felemeli, szárnyát suhogtatva indul a magasba. Az elf ezt követően fordul vissza Aireenhez. Ha a mágus kérdőn néz rá, az elf alig érezhetőn megvonja vállát.* - Népemnek visz hírt az eseményekről, hisz minden újabb hír fontos lehet, s minél sebesebb, annál jobb. *A csapatok lassan elkészülnek. Akad törpe, aki máris obszcén nótára gyújt, s páran harsány nevetéssel társulnak hozzá. Nyoma sincs annak, hogy háborúba készülnének, mintha csupán csoportosan kirándulni indulnának. A sereg azonban nem lóháton indul, s hiába sietnének a hírvivők, nevezetesen az elf, s a tünde, bizony az apró törpe lábak rövidebbeket lépnek, idő lesz még, mire célhoz érnek. Ibun a magas sötét üstökét is megrázza, s szakállába simítva néz fel a mágusra.* - Büszke nép ez, s azok ott a hegy mélyén csak a véreink! *Kihúzza magát, fegyverének markolatára téve kezét, s úgy lépdel tovább. Nem különcködik, harcosaihoz képest ő sem különbül rója az utat kifelé a lápból. A hideg, s a hó odakint még mindig várja őket.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A sötétség fekete lepelként kúszik a tájra a köddel együtt. Nem tetszik ez a hely, és Arakh'isnak sem. Nem való ilyen környékre: hatalmas termetével, vékonyabb lábaival folyamatosan el-el süllyed a puha földben. Nehezen megy, s szinte érzem rajta a fáradtságát. Sóhajtva ugrok le róla. A sárban nagyot csattan a csizmám, s körbe nézek. - Dremer vigyen el, amiért ezt az utat választottam... - Már épp elkezdenék enni, mikor meghallok valamit. A távolból a gyenge szél fémek csengését hozza: ám nem olyanét, amit kalapálnak. Ez kardok, fegyverek tánca. Arakh'isra pillantok, ő pedig nyugodtan hever le a sárban. Jelenleg jobb neki, ha pihen. Meg is parancsolom ezt neki, közben leveszem az oldalára erősített lándzsámat és neki indulok a hangok felé. Meglehet, hogy csak gyakorlást hallok és potyára sietek, de mi van ha nem? Hamarost meglátok egy halottat a földön. Egy törp. Ez bizony nem gyakorlás. Tovább sietek, s a ködben hirtelen tűnik fel a törpék lakhelye és a banditák, amelyek megtámadták. Többen harcolnak, sokan szaladnak. A betolakodókat egyszerű megkülönböztetni a többiektől: lévén sokkal magasabbak. Csata kiáltással vetem magamat a harcba, megvédve az egyik törp asszonyt, aki miután megnézett, sietve szalad el. Kihúzva lándzsám az áldozatból fordulok tovább és védek meg egy újabb lakost, hogy oldalról, rúgva támadok rá a banditára.
* Szapora lélegzetek egymásutánja hallatszódik a fiatal nemes szájából. Fárasztó utat tudhatnak maguk mögött a mai napon is. Ráadásul nem is haladnak olyan gyorsan, ahogy a fiatal mágus szerette volna. Tudja, hogy egy falunak kell lennie a közelben és szerette volna elérni, még napnyugta előtt, de a láp ingoványos talaja alaposan lelassítottat őket. Minden lépésnél érezte, ahogy talpa a nedves földbe süpped. Hol kissé, hol pedig jobban. A talpára tapadó sár is csak nehezítette az előrehaladást. Ha pedig ez mind nem lenne elég, az éjszaka mellé még a köd is leereszkedett. Még inkább csökkentve a amúgy sem túl nagy látóteret. Elhaló pillantást vet Joel felé, de tudja jól, nem ez lenne a legbölcsebb döntése. Így inkább tovább bandukol méretes zsákját magánál tartva. Az úton egész végig magánál tartotta és most sem szándékozott tőle megszabadulni. * - Álljunk meg egy kicsit. * Szól oda társához kicsivel később, aki ha megáll, akkor a fiatal nemes már elő is vesz egy térképet. * - Ide tudnád hozni a fáklyát? * Ugyan saját maga is megidézhetne egy fényforrást, de mint utazási többségén, most is szeretné elkerülni a felesleges mágiahasználatot. Pedig egyszer majdnem félredobta nézetét, mikor a sötétben a láp egy kisebb lakóját sikerült a talajba préselnie. Ha közelebb kerül a fáklya, akkor ujjával a térképen kezd el mutogatni. * - Innen indultunk! Az útról pedig egész idő alatt nem tértünk le. Akkor pedig el kellett volna már érnünk a falut… Továbbra sincs nyoma a falunka? * Tekintetét társa felé emeli. Talán mégsem az volt a legjobb ötlete, hogy az éjszaka beálltával is folytassák az utat. Azonban még ebben a helyzetben sem sok kedve van itt kint tölteni az éjszakát. Lassan azonban be kell látnia. Egyszerűen őrültség lenne tovább a lápban barangolniuk. Így is ép elég ideig kísértették sorsukat a haladással. Miközben Arveleg válaszát hallgatja fülét valami felismerhetetlen nesz üti meg. * - Te is hallod?
*Az út még a tarsisi nemes számára is fárasztó. Nem lovon teszik meg, Joelnek épp elég a málhát hordani. Meghagyja a mágusnőnek a vezetést. Ő maga is ért a csillagok alapján tájékozódáshoz, s a nyomolvasáshoz is, de úgy véli, egy varázslónő mindenképpen előbbre való ebben, mint ő. A csillagok alapján nagyon nem tértek el a kinézett útvonaltól, már amennyire követni tudta Kesa vezetése alapján azt. A tőzeglápról azonban már halott eleget ahhoz, hogy tudja, ezen vidék nem a vándoroknak való. Út közben még egyszer megkérdezte, ám a mágusnő magánál tartja a zsákot, s a nemes sem ajánlotta fel többet a málhás ló hátát. A nő kérésére természetesen a fáklyát rögvest fölé tartja a térképnek, s követi Kesa ujját, amely a megtett utat jelzi számára.* - Nem látni sem fényeket, sem hangokat nem hallani. *Jegyzi meg, de gyorsan hozzá is teszi.* - A sötétben és a ködben nehezebb is észrevenni. *Amíg Kesa gondolkodik, beáll egy kis csend, s a csendben elhaló hangokat vél hallani. A Fehérló Rend alapítója már-már azt gondolná, hogy a lápi lidércek kísértik hangokkal, amikor Kesa is felemlegeti a zajt.* - Talán meg kellene nézni…csatazajnak tűnik. *A férfi egészen fiatal kora óta kiáll a védtelenekért, s ez most sincs másképp, még akkor sem, ha talán a mágusnő és a küldetés megkívánná, hogy hagyjanak egy kereskedőt, netán egy utazó családot, vagy egy falut haramiák által kardélre hányatni. Ő a lovat megrántja.* - Segítenünk kellene. *S maga el is indul arra, ahonnan a zajt hallotta. A láp nem segít sokat, de ha Kesa is követi, s elérik a falut, holt törpékre, s náluknál magasabb, szintén holt támadóra is bukkannak. Beljebb egy vörös hajú alak hadakozik lándzsával, míg néhány törpe szintén kezében fegyverrel küzd a támadókkal. Arveleg még visszapillant, hogy Kesa követi-e, majd kardját kirántva előrelép.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A támadók hullanak. Van egy-két harcos még rajtam kívül, de ők szerencsére észlelték, hogy az oldalukon állok, így nem támadtak nekem. Nehéz a lápban harcolni, lelassítja a lépteket, megfogja a lábat. Emiatt is szerencsétlenkedek ennyit.. Mert hogy nem igazán szoktam hozzá az ilyen terephez. Még is, a szerencse kísér utamon és a néhány törp segítség. Persze azért néha pozitívuma is van ennek a lápnak. Például a jelenlegi eset: egy karddal suhintanak oldalasan felém, vízszintesen. Ellépni nem tudok még, mert lábaim besüppedtek a nedves talajba. Hátra dőlök, eléggé ahhoz, hogy a penge felettem fusson át. S mivel a láp fogja a lában, egy kis erő bevetéssel vissza is tudom húzni magam, lándzsámmal rátolva egyenesedek ki. Egy lendületes csapás, s az illető arccal a sárban végzi. A szemem sarkából fényt látok. Oda pillantok az érkező idegenekre: először azt hittem, hogy nekik jött erősítés, de ránézésre ez nem tűnik úgy. A fáklya fényében megcsillan kék szemem, mielőtt még kiszabadítanám lábam, s tovább haladva kapnék el egy újabb fosztogatót.
* A fiatal mágus tekintetét a lovagra emeli. Őt is érdekli, miféle csatazaj lehet, de ösztönei azt súgják számára, hogy a lovag nem csupán csendes szemlélőként kívánná figyelemmel kísérni az eseményeket. Félelmei beigazolódni látszanak, ahogy Arveleg már a segítségnyújtásra buzdítaná. Már az elején sejtette, hogy csak a baj fog származni ebből a társaságból. Kellemetlenül figyeli a távolodó lovagot, és vele együtt a fáklyát is. Nincs mit tenni… Ha továbbra sem kíván mágikust fényt hozni a sötét lápba, akkor neki is követnie kell a lovagot. Gyorsan összetekeri a térképet és a lovag után indul kellő távolságot tartva ahhoz, hogy a fáklya fénye még éppen bevilágítsa az előtte álló utat, úgy követi csak Arveleget. Mikor a ködös éjszakában már az ő szemei előtt is megjelennek a harcoló felek, akkor megtorpan, és inkább a közeli növényzet fedezékébe húzódik. Eddig ujjai között tartott térképet is elteszi. A növényzet fedezékében leguggol és tenyerét a földre helyezi. Eleinte csak óvatosan tapogatni kezdi a nedves földet, majd kicsit kapargat rajta, hogy könnyebben tudjon egy maréknyi földet felvenni. * - Inkább mégsem… * A halk szavak alig hangosabbak gondolatánál, de saját maga számára ez is ép elégnek bizonyul, hogy felhagyjon a varázslat előkészületeivel, és inkább visszategye a marék földet oda ahonnan korábban felvette. Ez nem az ő harca. Talán még ettől a túlbuzgó lovagtól is sikerül megszabadulnia, és egy egész falu, vagy egy rablóbanda lesz képes igazolni a szavait, miszerint Arveleg maga rohant saját halálába. Attól függően persze, melyik oldalon lesznek túlélők. *
*A csata a sötét, ködös lápban tovább tart. A vörös hajú elfet a mocsári törpék elfogadják segítőnek. Ők jobban megszokták, hogyan lehet a lápban harcolni és haladni. A lábukon lévő lábbeli is ezt segíti, jobban tudják, mikor, hova lehet lépni. A lovagot a helyi viszonyok hasonlóképpen meglepik. Lába akadályozza a haladásban, ám szerencsére vértjét nem hozta magával. Így kardjával előbb hárítja az egyik haramia csapását, aki már észrevette, hogy nem közéjük tartozik, majd elhajolva kardjának keresztvasával veri fejbe a lában hasonlóan gyengébben mozgó ellenfelet. Az idegen vérző fejjel hanyatlik a földre és nem is tud olyan könnyen elhemperedni. A sötétebb részeken, a növényzet fedezékében megbúvó Kesa mellé egy két törpe által hátrálásra kényszerített haramia közelít. A törpék szőrös, vaskos, alacsony alakja, de gyors mozgása ellen nem tud egyedül mit kezdeni és védekezve lép oda, ahol az előbb a mágusnő kaparászta a földet. Daxa mellé több helyi harcos is társul és együttes erővel próbálják a maradék haramiát visszaverni. Többen elestek már a harcban, de otthonukat védve legalább olyan harciasak, mint bármelyik magasabb növésű faj. A lovag újabb haramiával csap össze. Kardjaik csendülve csókolóznak össze, majd a láp cuppanós szorításában lépve arrébb keresik a kedvezőbb pozíciót, hogy végzetes csapást, szúrást vigyenek be ellenfelüknek. Egyre egyértelműbb, hogy ebben a helyzetben már nem sikerülhet a falu kifosztásának eredeti terve.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A támadók száma meglehetősen csökken. A törpök is veszélyes harcosok, s mellettem, ahogy látom, egy másik utazó is beszáll a harcba. Halovány mosoly fut az arcomra, az efféle győzelmeket szeretem, amikor éppen a sötétséget hajtjuk el az ártatlanok felől. A gondolattól szinte újult lendülettel, ravaszabb és lendületesebben csapok és szúrok az ellen felé. A talaj ugyan még mindig kiszámíthatatlan, de már tudom, miként fordítsam a hasznomra. A vizenyősebb részeket akár a támadók szemébe söpröm, a keményebb részekről elrugaszkodva erősebb támadásokat viszek be. Ugyan sajnálom, hogy Arakh'ist úgy ott hagytam, de hamarosan vissza is térek hozzá. Ezekből már nem sok maradt.
A harcok továbbra is folytatódnak, ezt a Klensbane ház sarja is hallja. Ráadásul az események alakulásának egy kis részét még láthatja is. Főleg azt, hogy két támadót a törpék kezdenek kiszorítani a településről. Kesa magában korholja az isteneket, amiért annak a két szerencsének pont felé kell hátrálnia. Szerette volna harc nélkül megúszni ez az egész csetepatét, de ha továbbra is felé hátrálnak a banditák, akkor a végén még rátalálhatnak a törpék. Akkor pedig magyarázkodhat napestig, már ha egyáltalán hajlandóak meghallgatni, és nem könyvelik el azonnal a banditák közül valónak. Utazásai során többször hallott már arról, hogy a hegyi törpék feje gyakran ugyanolyan kemény, mint a kőzet, amit bányászni szoktak. Most ugyan nem hegyi törpékkel lenne dolga, de attól még egy őstől származnak. A két bandita azonban csak nem akar másik utat választani a hátráláshoz. Kesa most már azt is jó látja, hogy négy törpével néznek farkasszemet, miközben fokozatosan közelebb kerülnek hozzá. A fiatal nemes furcsának is találja, hogy ilyen hátrányban még mindig úgy tűnik, mintha a harcot választanák és nem szimplán csak el akarnának menekülni előlük. Nincs mit tenni. A fiatal nemes jobb keze a tőrére csúszik, miközben azt figyeli, hogy a banditák mikor érik el azt a vonalat, amit megjelölt magának cselekvésre. A banditák ugyan fokozatosan lassítanak, de még így sem kell sokat várni, hogy elérjék azt a bizonyos vonalat. Ekkor Kesa bal kezének minden ujját elhúzza lassan szája előtt, majd a tőrét is előrántja tokjából, és a növényzet fedezékéből kirontva rohan a háttal álló banditák felé. Az egész jelenetben a legkülönösebb, azonban mégsem a növényzet takarásából kirontó nő látványa, hanem hogy mindez hang nélkül történik. Sem a tokjából előrántott tőr, se a növényzet, se a nedves talajon csattanó lábbeli, de még a bandita fájdalmas üvöltése sem, ahogy a tőr váratlanul teljes egészében testébe hatol. A bandita szerencséjére kissé megmozdult az utolsó pillanatban, Kesa pedig közel sem jártas annyira a közelharcban, hogy képes legyen ilyen rövid idő alatt megváltoztatni az elgondolását, de még így is sikerült elég súlyosan megsebeznie a banditát, hogy a sérülése és a váratlan támadás annyi időt biztosítson számára, hogy eltávolodhasson a banditáktól. Nem rohan egyenesen a törpékhez, hiszen ha akarna, sem tudna most magyarázatot adni a törpéknek, vagy megállásra késztetni őket, ha még ezek után is ellenségként akarják kezelni, azonban teljesen hátrálni sem akar, mivel akkor a másik bandita őt vehetné célba, hogy megbosszulja társán ejtett súlyos sérülést. Inkább úgy helyezkedik, hogy kellő távolságban legyen a törpéktől, de ha ezek után ő lenne a banditák célpontja, akkor akár a törpék felé is menekülhessen.
*A mocsári törpék, a hirtelen jött erősítésnek is köszönhetően gyors mozgással aprítják a fosztogatókat. Nem egy magas növésű rabló esett el kezüktől, igaz, törpe is fekszik már a láp puha földjén holtan. Ez a csata már eldőlt, Arveleg maga is nyomába ered egy újabb fosztogatónak, ám az inkább visszavonulót fúj. A háborús idők nem segítik őket túlzottan okkal kényszerültek Lussa lápjába, ahol vadat, s törpe falut is lehet találni. Talán azt gondolták, hogy mocsári törpék kevésbé bátor harcosok, ám Ibuhn népe nem is olyan régen a hegyi törpék városáért markolt fegyvert, s a győzelem íze a szokottnál is nagyobb bátorságot ad nekik. Daxa, a vörös hajú elf közbelépése oldalukon is segítség volt, ahogy a Fehérló Rend alapítója is hathatósan avatkozott közbe. Mindketten meglepték hirtelen megjelenésükkel a haramiákat, akik így több tűz közé keveredve az éj ködös sötétjében már kevés eséllyel harcoltak a győzelemért. A lovag is látja kitekintve a mágusnő lépését, s elégedetten küzd tovább, miközben a négy törpe meglepetten pillant a néma csendben megjelenő nőre. A lépés azt bizonyítja, hogy már a harmadik vándor lépett a harcba mellettük. Jól láthatóan az ellenség megzavarodik, s a Kesa által leszúrt haramia társa immár hátat fordítva ered futásnak. Fut, amennyire a sötét, a köd és a láp ragadós ingoványa engedi. Négy törpe és egy néma nőszemély, aki könnyedén a földre küldte társát, már sok neki. Társai is futásnak erednek, a törpék egy része pedig üldözésükre indul. Ez az ő területük, náluk jobban nem ismeri senki a lápot. A többiek azonban megállnak, s a három magas növésűre néznek. Torzonborz, kis lények, némelyik még éjjeli ruhájában van, látszik, hogy ágyából riasztották fel a támadók. Sebesültjeiket segítik beljebb az egyik házba, ahol világosság fogadja őket. Egy szőke, kis törpe néz körbe.* - Gromm vagyok. E falu elöljárója.
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Szerencsére a támadók megzavarodnak, hiszen újabb és újabb vándorok állnak ki a törpék mellett, amire nyilván nem számítottak. Az ellenállás nagy, sokan esnek el mind a két oldalról, de végül a sötét alakok csak visszavonulót fújnak. Én megnyugszom, mikor ellenfelem futásnak ered. Nem követem, az otthonukat védő törpökre hagyom. Lándzsám végéről lecsapom a vért, és közelebb lépek az összegyűlő alacsony alakokhoz, akik időközben felmérik a károkat és a megszámolják halottaikat. Az egyik szőke törp előlépve jelenti ki, hogy ő a falu elöljárója. Ezek után talán valami segítséget, vagy útmutatást kapok, hogyan hagyhatnám el a kronnal a leggyorsabban a lápot. Közelebb lépek, s biccentek neki. - Üdv. A nevem Daxatriel. - nézek rá. - Van valami, amiben esetleg még tudnék segíteni? - kérdezem, hiszen nem volna épp illendő ezek után a magam gondjával terhelni, nekik vannak veszteségeik, nem nekem.
Láthatóan a másik haramiát sikerült elbizonytalanítani. Négy törpe ellen már ő is inkább a menekülést választja, sebesült társát maga mögött hagyva. Az ingoványos talaj így is kellően le fogja lassítani a menekülésben. A törpéknek sem kell több, kezdeti döbbenetüket legyőzve, a haramia után indulnak. Kesát pedig egyedül hagyva a sérült, támolygó támadóval. A sebesült haramia el is indul fájdalmai okozója felé, mintha csak tudná, hogy Dremer már valahonnan a közelből figyeli őt és csak azt várná, hogy a neki kiszabott idő a végéhez érjen. Fel-feltörő köhögése és a vele felbuggyanó vér sok jót nem jelenthet számára. A fiatal nemest meglepi a bandita elszántsága. Más ezzel a sérüléssel már elfogadná a vereségét, és csak saját halálára gondolna, de ez a bandita inkább őt is magával próbálja vinni. Ha a varázslat nem kötné meg Kesa száját, még beszélne is a szerencsétlenhez, miközben folyamatosan hátrálva, az esélyt sem akarja megadni a banditának, hogy célját elérhesse. Így térnek be a házak közé, miközben egyre több törpe szempár is az eseményre szegeződik, de senki sem szól bele, és adja meg a kegyelemdöfést a haramiának. A bandita köhögése is egyre sűrűbbé és sűrűbbé válik, míg végül a teste meg nem adja magát. Kesa még ekkor is ott szorongatja véres tőrét, és csak akkor ereszti le, mikor a bandita teste már elterült a földön. Tekintetével a közeli törpe tekintetek felé fordul, majd tovább keresi Arveleget, a lovagot, akinek az lenne a feladata, hogy őt megvédje, nem pedig az, hogy őt hátrahagyja és mások védelmére keljen. Hamarosan két törpe lép a fiatal mágus mellé, de amint rájönnek, hogy a mágus mellett hiába próbálnak megszólalni, hang nem hagyja el szájukat, akkor inkább kézjelekkel adják Kesa tudomására, hogy kövesse őket. Egy nagyobb házba vezetik, ahol már Daxa és Arveleg is jelen van. Kesa tekintete hamar megállapodik Arvelegen, aki ha felé néz, könnyen észreveheti a haragot, ami most azokban a barna szemekben meglapul. Ha már szavakkal nem tudja a lovagkapitány tudtára adni, hogy a későbbiekben ezt a viselkedést mellőznie kell, akkor legalább tekintetével tegye ezt meg. Bár kezd erősen kételkedni benne, hogy a lovagkapitány képes lesz ezt ennyiből megérteni. Hamarosan azonban a varázslata is a végéhez ér, és akkor ő is csatlakozhat a kialakuló társalgáshoz, és Daxa jelenléte keltette meglepetésének is szót adhat majd.
*A törpék megbabonázva nézik a néma jelenetet, egyikük sem lép közbe az üldözésben. Arveleg ugyan elindul, ám mielőtt elérné Kesát, a mágusnőt üldöző félholt haramia is elesik, s mozdulatlan is marad.* - Éppen elegendő volt segítséged a harcban. A falu hálás neked érte. *Még a törpék is hamarabb érnek el addig, ahol a mágusnő áll, s mire odaérne, már régen érdektelen lenne, ezért inkább ő is követi Gromm személyét, aki Daxatrielt és Arveleget is a házba invitálja. A falusiak nekiláttak eltakarítani a halottakat. Első sorban sajátjaik érdeklik őket, nem a haramiák, de az ö testeiket is eltávolítják majd, hiszen potenciális fertőzésveszélyt hordoznak magukban a láp mélyén. Arveleg lovag, a Fehérló Rend alapítója meghajtja fejét tisztelete jeleként a mágusnő felé, ám nem szól, révén Kesa sem tett szóvá semmit, habár a tekintete árulkodik érzelmeiről.* - Hadd köszönjem meg a falu nevében segítségetek. Bizton állíthatom, Dhumyar falvának népe nem hálátlan bátorságotokért. Kérlek, maradjatok velünk éjszakára. *Gromm szavait a közben visszaóvakodó falusiak is bólogatással erősítik meg. Igaz, a házban föléjük magasodók közül Arvelegnek már kissé meg kell hajtania fejét, még így is felfelé néz rájuk minden mocsári törpe. Odakint a többiek sietve, de tisztelettel emelik fel a holtakat, s viszik magukkal. Számba veszik őket, s azonosítják. Az asszonyokon a sírás nem vesz erőt, szomorúan, ám büszkén tekintenek az elmúlt dolgokra. Minden falusi tudja, történet fog kerekedni ebből, s az elesettek bátorságára már nem vetülhet árnyék. Az est gyorsan telik. Nincs értelme az éj sötétjében átkelni Lussa lápján, még a mocsári törpék sem szívesen indulnak útnak. Maguk még elboldogulnának, ám a magas növésűek biztonságát semmiképpen nem garantálnák. Ahogy a nap fénye átdereng a lápot ölelő párán, mely kísértetiesen vonja körbe a mocsári törpe falut, Gromm kocogtatja meg a mágusnő számára biztosított alvóhely ajtaját. Ha Kesa beengedi, Gromm halkan előadja magát. Kiderül, hogy a láp levegőjéhez szokott törpéket talán nem, de sok ide tévedőt elkap a lápi láznak nevezett betegség. Ez történt most Daxával és Arveleggel is, akik most magas láz közepette nyomják a számukra biztosított ágyat. Hosszú ideig várhatóan nem lesznek harcképesek. A falusiak gyógyítója megtesz mindent, hogy mielőbb talpra állhassanak, ám ha a mágusnőnek sietős a dolga, örömmel kivezetik a mocsárból célja felé.*
* A reggeli kellemetlen híreket követően, tett egy rövid látogatást Arvalegnél. Szobájába visszatérve, a fiatal nemes némán ült ágya szélén. Karjai között azt a zsákot tartva, amitől egész úton nem volt halandó megszabadulni. Gondolatai között csak részben vetődik fel Arvaleg állapota. Ugyan nem ismeri ezt a bizonyos mocsári lázat, de annyira ismeri az emberi testet, hogy meg tudja állapítani a törp gyógyító valószínűleg az igazat mondta, mikor azt állította, hogy hosszabb idő lesz, míg rendesen felépül. Már pedig neki Arvalegre a legjobb formájában lenne szüksége. Különben csak még több gondot okozna, mint eddig. A fiatal nemes gondolatai főleg azt a tényt járja körbe, hogy ő maga erősködött, hogy ebbe az irányba jöjjenek, miközben fogalma sem volt egy ilyen betegség létezéséről. Nem mintha túlzottan zavarná az események alakulása. Már a kezdetek óta sem tetszett neki, hogy Arvaleget maga mellé kellett vennie, de akkor is hibázott! Ismét! Pedig már kezdett egyre távolabbi és távolabbi emlékké válni a tévedése, ami családja elvesztését eredményezte. Most pedig ismét hibázott! Tisztában van vele, hogy nem tudhat mindent. Senki sem tudhat mindent. Még az istenek sem, már ha léteznek egyáltalán. Mégis ő erőltette ezt az irányt, és a toronyban meg is adatott neki, hogy utána nézzen ennek, ő azonban mégsem tette. Túlságosan bízott a tudásában és hibázott. Ismét! Hiába az eltelt évek, a tapasztalat, a megszerzett tudás, mégsem változott semmi! Talán pont időben érkezett ez a figyelmeztetés. Mielőtt útját tovább folytatná. Éppen ezért tartja szükségesnek, hogy gondolatait és terveit újra végig gondolja. Később már talán nem lesz erre lehetősége, ezért most kell kihasználnia ezt az alkalmat. A Nap már magasan jár, mire ismét elhagyja a szobát. * - Kérem, viseljék gondját Arvelegnek. Kedves ember, még ha kissé lökött is. Amennyiben jobban érzi majd magát, átadna neki egy rövid üzenetet? * Fordul a falu vezetőjéhez. * - Hogy az utam sajnos nem tűr halasztást, ezért el kellett mennem. Illetve, hogy remélem, ismét találkozhatunk ugyanott, ahol megismerkedtünk. Addig is minden jót kívánok neki! * Azzal indulásra is sarkallja a lovat a feltöltött készletekkel. Gondolataiba azonban ismét befürkészik magukat azok a gondolatok, amikkel az ágy sarkán foglalkozott. Most már azonban nem engedheti meg magának, hogy ezekkel foglalkozzon. Fejét kissé megrázva próbál megszabadulni tőlük és csak az előtte álló dolgokra gondolni. *
*A mocsári törpék nem zavarják meg a két magas növésű ember együttlétét. Amikor Kesa kijön a lovag szobájából, már várják odakint. Gromm természetesen bólint.* - Át fogom adni. *Ígéri meg az üzenet átadását, majd ha a mágusnő hagyja, akkor két törpe vezetőt küld elé, hogy segítsék útját kifelé a lápból. Nem könnyűek az ösvények, s valóban sok helyen csak a mocsári törpék, a helyi őslakosok ismerik ki magukat az ingoványban, ők tudják, hol lehet megpihenni, mely szigeteken nem tanácsos ugyanez, mely fűcsomó rejt halálos csapdát, s hol húzódnak azok az általuk is használt ösvények, amelyek kivezetik az utazót biztonságban. Ha a mágusnő nem szól hozzájuk, ők sem keresik a társaságát, ha igen, készséggel válaszolnak neki. Amikor Lussa ingoványának határához érnek, a törpék megállnak.* - Innen már magad is folytathatod utad. Nem mondom, hogy biztonságban, manapság nincsenek északon biztos ösvények…de a láp már nem veszélyes rád. Az istenek legyenek veled! *Északabbra, a horizonton halvány kékes sávban tűnik fel a hegyek lánca, amelyek már a Lanur-hegység déli lábai lesznek. Ha Kesa nem akar Mardan felé kerülni, bizony ott már ork területekre tévedhet, ám Mardan közelében mind fehér elf grifflovasokra, mind hegyi törp járőrökre lehet akadni, ugyanis Falqualion, az északi tündék ura, s népe még mindig a hegyi törpéknél készül arra, hogy visszatérhessen egyszer majd Orod Opelë sárkányok uralta falai közé.*
//Ha gondolod, írhatsz akár a hegyekbe is, Kesa. //
// Előbb még egy pár mondat szerintem elfér ide is //
* A Klensbane család sarja kissé meglepetten veszi tudomásul, hogy törp kísérőket kap maga mellé. Úgy gondolta, van fontosabb dolguk is a támadást követően, mint őt kísérgetni. No nem mintha zavarná, hiszen így nem kell minden egyes lépésére odafigyelnie, és még a lápból is hamarabb kijuthat. Eleinte némán követi vezetőit, nem akarja megzavarni őket. Számára egyik fűcsomó olyan, mint a másik. A törpék mégis tájékozódási pontkén használják némelyiket. Amikor azonban kiérnek a lápból úgy dönt megpróbálja kihasználni ezt a kis lehetőséget. * - Köszönöm a segítséget! Egyedül jó, ha napnyugtára kijutottam volna a lápból. * Egy rövid szünetet tartva folytatja.* - Jártam már korábban is északon, de úgy tűnik, pár dolog megváltozott azóta. Akkoriban ez a vidék még békésebb helynek számított. Gyakoriak a tegnapihoz hasonló támadások errefele? Egyáltalán kik voltak a támadók? * Kesa reméli, hogy a kis társalgásnak hála előbb utóbb sikerül némi friss és részletesebb információhoz jutnia, mint amit amihez utazása kezdetén jutott. Nem szívesen futna bele egy újabb csapat haramiába, vagy valami még rosszabba, főleg hogy kétesen teljesítő testőrét hátra kellett hagynia. Habár az utóbbi miatt nem is igazán tudja, hogy bánkódnia vagy éppen örülnie kellene. Jó hogy újra szabadon mozoghat, viszont a testőr jelenléte is adott pár olyan opciót számára, aminek előszeretettel kihasznált volna. *
*A törpék biztosak abban, hogy a mágusnő segítségük nélkül nem keveredne ki a lápból élve, de ezt nem kötik az orrára. Ők ismerik a lápot, generációk tapasztalata rejlik a mocsári törpékben, hiszen régóta ott élnek már. Azonban azok, akik csak odatévednek, gyakorta nem tudják, hogyan éljék túl a mocsárvidéket. Így azonban Kesa biztonságban kijuthat, ahogy ki is jut idővel.* - Szívesen! *Szólal meg az egyik törp, ahogy a nő megköszöni a segítséget. Távoznának is, amikor a mágusnő újabb kérdést tesz fel nekik.* - Nem, nem gyakran támadnak idegenek a láp népére. A természet megvéd minket az ellenségtől. *Válaszol egyikük, míg másikuk már hozzá is kezd, hogy egy másik kérdésre válaszoljon.* - A hegyeket az orkok és a sárkányok elfoglalták. Úgy hírlik, Avlanion is az ellenségé, azt valami repülő vár szárnyas lényei vették be. Nem nagyon maradt már senki ott, csak Nortelon, ahol a magadfajta varázslók uralják a várost. A helyiek is inkább délre menekültek. - Ha így megy tovább…hamarosan nem marad Lanuriából semmi. Mi még csak-csak megélünk itt, de az ellenség Mardannál is nagyon erős volt. Az orkokat még egy sárkány is segítette. - Úgy-úgy, én ott voltam! Sok törpe hős halt meg ott…. - Az istenek nem voltak velünk. Ha mi nem megyünk, Mardan is elesett volna.
* Kesa érdeklődve figyeli a törpék szavait. Habár az Avlanioni események egyáltalán nem érik meglepetésként, hiszen ő maga is ott volt akkor. Nem szívesen emlékszik vissza arra a napra. Jobb időtöltés is el tudott volna képzelni magának, mint egy ostromlott városból történő menekülést. Viszont csak sikerült megúsznia. * - Ott voltál Mardannál? Külön megtiszteltetés, hogy egy törpe hős kísért végig a lápon. * Csodálata mellett, elismerése jeléül fejét is meghajtja a törpe felé, mielőtt folytatná. * - Biztos ádáz harcban volt részed. Nekem nem éppen az erősségem. Ha tehetném, inkább elkerülném… Az avlanioni helyzetet hallva, lehet, jobban járnék, ha Mardan felé tennék egy kisebb kerülőt. Milyen volt a helyzet arrafele a harcok után? * Miközben átadja a szót a törpének, Arveleggel korábban használt térképet hámozza elő holmija közül, mint aki az éppen most hallottak alapján alakítaná át útvonalát. Borús tekintettel nézi a térképet. Az út innentől válik majd igazán veszélyessé. Sárkányok… Már csak ez hiányzott. A legkevésbé sem szeretne találkozni velük. * - Stern felé milyen a helyzet? * Ujjával egyik vonalat húzza a másik után a térképen, keresve a megfelelő útvonalat. Ha a törpék is közelebb lépnek, akkor lentebb engedi a térképet, hogy ők is láthassák, melyik útvonalon is gondolkozik a fiatal mágus Nortelon felé. Az egyik útvonal, melyet ujjaival végighúz az Ekorin melletti erdőt is érinti. *
- Hát igen, Mardannál nagyon véres volt a csata. Mindenhol orkok voltak és az a sárkány is nagyon sok hős törpével végzett. Szólnak majd az énekek erről a csatáról, dicső győzelem volt! Mardannál most ott vannak a fehér elfek. A sárkányok megtámadták a városukat addig, amíg minket segítettek. Kifüstölték őket, és a hegyi törpék fogadták be a kivert népet. Nem lehet ott valami szép az élet…hegyesfülűekkel együtt élni…fú.. *Még bele is borzong a gondolatba. A vidám, életet, jó ételeket, italokat, csillogó, értékes dolgokat kedvelő törpéknek meg kell osztani életterüket ezzel a savanyú néppel, akik még olyan hidegek is, mintha a legmagasabb, fagyos hegycsúcsok nemzették volna őket. Az viszont igaz, hogy arrafelé nem sok ork marad életben. Talán biztonságosabb, ha még nem ölték meg egymást az északi elfek és a hegyi törpék. Dáin Azaghál királynak biztos sokat fájhat a feje emiatt.* - Stern is elesett, épp a minap hallottam egy utazó törpétől. *A mocsári törpéknek nincs tudomásuk Ekorinról, csak azt látják, hogy a hegyekbe készül a mágusnő. Egyikük meg is csóválja a fejét.* - Arrafelé nem valami biztonságos. Láttunk sok népet délnek tartani az utóbbi években. Mostanság már egészen kevesen mozognak arra.
*A Klensbane család sarja rezzenéstelen arccal hallgatja a törpe szavat. Tudja jól, ha jobban belegondol abba, hogyan is viszonyul egymáshoz a két nép, és belegondol abba, hogy most egymás mellett kell élniük, akkor nehéz lenne megállnia, hogy el ne mosolyodjon a helyzet iróniáján. * - A nehéz idők kellemetlen helyzeteket eredményezhetnek. Ezekhez pedig alkalmazkodnunk kell. * Tovább nem kívánja firtatna az esetet. Viszont azt jó tudni, hogy Mardan bányáiban most két nép védelme is meghúzódik. Viszont ez azt is jelenti, hogy ha észrevételen szeretne maradni, akkor túlságosan nem közelítheti meg a törpe király székhelyét. Stern helyzete azonban kissé nyugtalanítja. Erről eddig nem volt tudomása. Végül csak sikerül hasznos információkkal is gazdagodik. Ez némiképp magyarázatul is szolgál, a törpe falut ért támadásra. Előreláthatólag pedig csak még veszélyesebbé téve az utazását. * - Merre lenne akkor biztonságosabb? * Fordul a törpéhez kérdőn. * - Mardan felé nem kerületek. Azokat az utakat biztosan figyelik. Egy magamfajta utazónak szinte lehetetlen lenne arra átjutnia. Stern és Avlanion felé szintén nem mehetek, hiszen ott tanyázik az ellenség. A folyón megint nem utazhatok. Túl jól belátható. Akkor mégis mi marad számomra? Hacsak nem akarom az egész Lanur-hegységet megkerülni, akkor itt kell megpróbálnom átvágni. * Miközben a különböző irányokról magyaráz, kezével mutatja azokat a törpéknek. * - Esetleg mondtak valamit azok az utazók, akik arról jöttek? * Tekintetével olykor oda-oda pillant a törpékre, hogy lássa miként reagálnak a útvonalakra. Ha a törpék nem osztanak meg vele több információt, akkor ismét megköszöni a segítséget, amiért kivezették és lassan útjára indul észak felé.*
*A törpe megrántja vállát. Van ebben némi nem is nagyon titkolt káröröm is, hiszen akárhogy is, hegyi rokonaik bizony lenézték a mocsári törpéket korábban. Nagy várost emeltek, kemény munkával bányászták az érceket a tárnáikban és a mocsárban lakókat afféle megtűrt, inkább letagadott rokonként tekintették. Aztán ezek a rokonok hirtelen megjöttek és megfordították a hegyes fülűekkel a csata sorsát és megverték az orkokat. Szerény véleménye szerint megérdemlik, amit kaptak, ahogy azok az öntelt tündék is. A fehér elfek talán mind közül a leginkább magasan hordták orrukat szerény véleménye szerint. Megérdemlik egymást. A mágusnő kérdésére a törpe, majd társa is, aki még a térkép fölé hajol, fejét ingatja.* - A lápban biztonságosabb…. *Tanácstalanul nézik a térképet. Ahogy az utazóktól tudják, ahol nem az orkok az urak, ott a sárkányok, ahol egyik sem, ott meg valami kígyójeles társaság. Néhány elbújó, majd elmenekülő paraszt számolt be róluk. Azok, akik a kígyó jelét viselik, valahol a hegyekben élnek és elhurcolták a falusiakat több faluból is.* - Nortelon felé vezet egy út. Néhány bátor kereskedő, sok darnáért vállalja, hogy szállít arra. Átvágnak az ork területen, valahogy átjutnak a folyón, aztán a hegyeken is. Lehet, a felhőváros mágusai segítik őket út közben….. *Ennél többet nem tudnak segíteni. A kereskedők kerülik a lápot, a törpék azon kívül találkoztak velük, s csak egyszer. A jóféle mocsári törpe italok megoldották a kereskedő nyelvét, vagy csak örült, hogy könnyíthet a lelkén. Ha a mágusnő elindul, akkor búcsút intenek neki és visszatérnek Lussa mélyére.*
*A grifflovas a tolvajt Telar felé viszi. Bizonyára Jeremy is megviselt az éjszakai harctól, miként a grifflovasok is azok. Ők azonban inkább azért, mert több társukat is elvesztették a sterni incidens következtében. A grifflovas őrjárat északabbra merészkedett a kelleténél, azonban a levegőből tudják jobban ellenőrizni az orkok mozgását, s egyúttal keresik még Filnorent is. Ez a sárkányokkal való összecsapást kockáztatja, ahogy történt is végül. Ha Jeremy kérdez is útközben, a griff karmai között nem sok lehetősége van rá, hogy szóra bírja azt a férfit, aki a szárnyas fenevad hátán ül. Némi kerülőt tesznek, ha a sárkányok üldöznék őket, akkor vélhetően nem Lussa felé teszik. Nem érik el a tőzeglápot, ahol a mocsári törpék élik mindennapjaikat, azonban odafentről látni a láp ködös területének távolba tűnő vonalait. Az út nem rövid Stern és Telar között, főképp a csekély kitérőval, így a grifflovasok is, mikor meggyőződtek róla, hogy a sárkányok nem követik őket, leereszkednek egy fákkal védett mezőre. A griff is leengedi finoman a félelfet a földre. A lovasok leszállnak, hagyják pihenni szárnyas bajtársaikat. Amelyiken sérülést találnak, gyorsan ellátják. Az, akinek a griffje a tolvajt kiemelte az orkok közül, megáll és lenéz Jeremyre.*
Még mindig az átélt harc hatása és a hihetetlen megmenekülésem hatása alatt állok. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy egy griff karmai között lógok, melynek lovasát még számtalan másik veszi körbe, kitépve engem az orkok és ezzel a szörnyű kínhalál markából, még úgy is, hogy sárkányokkal kellett megküzdeniük miatta. Nem tudom micsoda véletlen sodorta őket pont ekkor a város romos fala közé, de akármi is volt az hálát adok érte Ritalea-nak, hogy egy ilyen kis jelentéktelen tolvajt is a kegyében részesít. Bár eléggé kényelmetlen a helyzetem, egy percig sem panaszkodom, bár erősen reménykedek benne, hogy azért, ha már biztonságosan érzik magukat leszállunk és kényelmesebb utazás vár rám, már ha nem adják ki az utamat, hiszen veszteségeikhez képest én igazán nem voltam nagy nyereség. Már nem érzem a vállam és teljesen elgémberedem – a kérdéseket meg sem kockáztatom, mert úgy sem hallanák meg, csak, ha legfeljebb ordítok, de az meg eszembe sem jutott ellenséges területen, - mikor ereszkedni kezdünk. Ha jól láttam a távolban felbukkant a tőzegláp világa, ami azt jelentheti, hogy talán Telar az uticél. A griff még időben pottyant le, aztán kissé odább le is száll, míg én próbálok életet lehelni a tagjaimba, dörzsölgetve, hogy a vér ismét melegen áramoljon bennük. Még ülve élveztem, ahogy hangyák százai árasztották el fájdalmasan a karom és a lábam, amikor árnyék takart be. Felnézve megmentőm arcába nézhetek. Ügyetlenül feltápászkodom és meghajtom előtte a fejem. - Az életemmel tartozom nektek. Köszönöm, hogy nem hagytatok ott vacsorának Frikk-nek. És……sajnálom a veszteségeiteket.
*A férfi végignéz rajta. Ahogy feltápászkodik, végighallgatja szavait.* - Frikk a sárkányok csatlósa. A mi dolgunk az őrjáratozás. Kissé északabbra merészkedtünk, de, úgy vélem jól tettük. A te sebeid ellátták már? Szükséged van valamire? *Ha Jeremy igényli, az egyik félelf lovas közelebb jön, s rövidesen kezelésbe veszi a sebesüléseit. Akár kéri ellátását, akár nem, a grifflovas hozzá fordul.* - Bizonyára a Birodalom megbízásából teljesítettél ott küldetést, talán maga Onoria főpapnő bízott meg vele. Ha kívánod, elvihetünk Telarba, hogy jelentést tehess. Lanuria érdeke mindennél fontosabb. *A férfi odafigyel a reakciókra, amelyek választ adnak a szavaival megfogalmazott kérdésre. Vajon mit keresett Stern orkok és sárkányok által megszállt várában az éjszaka közepén a férfi? Nem beszél hangosan, sem halkan, azonban szavai a többiek által is hallhatóak. Ők nem szólnak bele a beszélgetésbe, de őket is érdekli, kiért áldozták társaik életüket. Amikor feltűnt számukra Stern vára bástyája környékén az okrok mozgolódása, meg kellette nézniük. S hogy jól tették-e, ez a kérdés azért ott motoszkál többük fejében is.*
Tényleg hálás vagyok nekik, hogy megmentettek, bár nem olyan rég még egy lyukas darnár sem adtam volna az életemért, de úgy gondoltam, hogy nem túlságosan örülnének neki, ha megtudnák, hogy a saját pénzsóvárságom és más kapzsisága miatt vesztettek bajtársakat és sodorták veszélybe az egységüket. Bár sosem voltak gondjaim a hazugsággal, talán sohasem volt annyira fontos, hogy most ebben sikerrel járjak. Óvatos pillantást vetettem a hátasaikra, mert nem szerettem volna a vacsorájuk lenni, ha megsejtik az igazat. - Köszönöm, már épp eleget tettetek értem, különben is gyorsan gyógyulok. – hárítottam el a további figyelmességét, jobb szerettem volna, ha már nem vizslat olyan szúrós szemekkel, hanem maga is pihenni tér, engem meg békén hagy. De persze nincs ilyen szerencsém! Persze nem hibáztatom a kíváncsiságáért, hiszen tényleg nem számíthattak egy orkok és sárkányok által elfoglalt és nyüzsgő várban szerény személyemre…… - Borzasztóan….borzasztóan sajnálom, hogy nem mondhatok neked semmit erről….. – vágtam rá gyorsan és sajnálkozó arcot vágtam, - de a ……..küldetésem……szigorúan titkos. De, ha Telar felé tartotok, letehettek Valian környékén, a többit én megoldom. – tettem hozzá, igyekezvén a legártatlanabb és leghálásabb kifejezést ölteni az arcomra, miközben az idegesség görcsbe szorította a gyomromat, magamon érezve tucatnyi fürkésző tekintetet. Sajnáltam azokat, akik odavesztek, de most magamra kellett gondolnom, hiszen nem én kértem, hogy mentsenek meg, nem igaz?
*A lovas végignéz a tolvajon. A vérfoltok az oldalán és a vállán mutatják, hogy bizony vannak sérülései. Vállat von, azonban még megjegyzi.* - Én azért kezeltetném. Egyik sem néz ki túl jól. *A lovas arca megnyúlik, amikor az útvonalat emlegeti a fontos küldetésével kapcsolatban. Valian bizony onnan délkeletre van, ahol épp vannak, míg Telar délnyugatnak. Az ellenkező irányba.* - Megértem, nincs okom firtatni a küldetést. Azonban Valian felé nem megyünk. Telarba térünk vissza, arrafelé. *Biccent a fejével abba az irányba, amerre Telar van. A kerülő a tőzegláp irányába csak azért volt, mert ha üldöznék őket a sárkányok, akkor azt épp Telar felé tennék, amely délnek van Stern várától. A griffek pihennek, a lovasaik is. Ha Jeremy mégis kér ellátást, rögvest megkapja, s talán még megviselt teste is megpihenhet. A lovasok vezetője nem firtatja tovább, hogy mit akar és mit nem. Ha nem kíván mást, akkor visszatér társaihoz, s első sorban saját griffjéhez.*
Nem is tudom az idejét, hogy valaki mikor aggódott értem őszintén és ezt most egy éppen csak megismert grifflovastól kell megkapnom. Furcsa ez a világ! És valószínűleg igaza is van a sérüléseimet illetően, de egyelőre az izgatottság és a félelem attól, hogy mi lesz, ha megtudják, egy kis tolvaj miatt kockáztatták a küldetésüket, az életüket és a griffek életét, akiket tudtommal mindennél többre becsülnek……még a fájdalmamat is felülírták. - Köszönöm. – biccentettem meg a fejem a parancsnok felé ismét, majd minden idegszálamat megfeszítve fürkésztem a vonásait, amikor előadtam a kis mesémet a titkos arcáról, vajon felfedezem-e rajta a gyanakvás jeleit. Pont azért hoztam fel Valian-t, mert azt hittem arra tartanak, ezért meglepődtem az ellenkező irány hallatán, bár nekem oly mindegy volt merre megyünk, csak el a sárkányoktól és orkoktól minél messzebb. Viszont úgy láttam a lovasok vezetője jó katona volt és a titkos küldetés emlegetése kötelességtudóan elapasztotta a további kérdéseit, ami elégedettségre adott okot. - Telar….hmm…..majd megoldom. – biccentettem. – Nem akarok több gondot okozni nektek. Így is nagyon hálás vagyok. Örülök, hogy ennyivel megúsztam, hagytam, hogy a parancsnok menjen a dolgára, én meg végül mégis igénybe vettem a sebeim ellátásához szükséges segítséget, aztán leheveredtem egy kicsit távolabb a többiektől. Igazán csak most tudatosult bennem, hogy ismét kijátszottam a halált. Nagyon kedvelhetnek engem valahol az Istenek. Igaz a mágus nem lesz boldog, ha üres kézzel térek vissza, de miért is térnék vissza hozzá……?
Tárgy: Re: Lussa tőzegláp 
2015-03-23, 2:29 pm
//
//