Lussa tőzegláp

//Mesélő//

Miután megköszöntem a gyógyító munkáját, örültem, hogy végül igénybe vettem. Csak most éreztem milyen iszonyúan fáradt és kimerült voltam és mennyivel jobb volt, hogy már nem gyötörtek a sebek.
Gyötört a lelkiismeret, meg aztán elég összecsiszolódott csapatnak tűntek, hogy ne akarjak közéjük furakodni, ezért kissé távolabb húzódva hevertem le a fűre és pihentem, miközben hallgattam a grifflovasok érthetetlenné halkult beszédmoraját és szememmel követtem a magasban köröző lovas fenséges szárnyalását, aki nyilván a biztonságunkat vigyázta.
Senki nem zavarta meg a pihenésemet, nem faggat tovább a tiszt sem, ha nem is hitte el teljesen, amit mondtam neki, nem adta jelét.
Aztán amikor mindenki mozgolódni kezd, én is felállok, hogy úgy fogadjam a közeledő férfit.
A kérdése kissé meglep, mert azt gondoltam, mindenképp ragaszkodnak hozzá, hogy elvigyenek Telarba, hogy ott igazolhassa valaki a szavaimat.
Ha ragaszkodtak volna hozzá, akkor mindent elkövettem volna, hogy ne kelljen velük mennem, de mivel ezek szerint nem gyanakodtak, miért is ne akarjak egy ingyen utat…..
- Szívesen veletek tartok, már lassan úgy sem lehet biztos benne az ember, hogy hol bukkannak fel orkok, sárkányok, vagy más sötét fattyak és egymagam könnyű préda lennék, mint ahogy az előző példa is mutatja. – utalok a megmentésemre.

//Mesélő//

Mivel látszólag egyáltalán nem vonják kétségbe, hogy ki vagyok és merre tartok, így az engem kimenekítő griffcsapat vezetője minden további nélkül hajlandó rá, hogy elvigyenek magukkal Telarba. Ezek után már nekem is nagy megkönnyebbülés, hogy nem kell gyalogosan, minden felszerelés nélkül rónom az utat, kitéve minden kétlábú vagy négylábú ragadozónak, hanem kényelmesen, egy csodálatos lényen utazva, toronyiránt érhetem el a várost.
Pár órával ezelőtt már a halálomba próbáltam belenyugodni és még most is alig tudtam felfogni, hogy ez történik velem.
- Sok készülődni valóm nincsen, csak azt mondhatom magaménak, ami most rajtam van. – húztam kesernyés mosolyra a számat, de aztán felcihelődtem azon grifflovas mögé, akit a tiszt kijelölt számomra.
Az egyszemélyes nyereg nem sok helyet kínált nekem, de ezen kis kényelmetlenséget azon nyomban elfeledtem, ahogy könnyedén felszárnyaltunk a magasba.
Szememet tágra nyitva csodáltam az alattunk elsuhanó tájat, amit a lovasokon és sárkányokon kívül nem sokan láthattak. Nem érdekelt, hogy odafönn az éles szél cibálja a ruhámat, szétzilálja a hajamat, csak bámultam álmélkodva…..bár a kapaszkodást nem mulasztottam el, nem lett volna jó, ha lezuhanok ilyen magasból…….
Nem is tűnik fel egy darabig a szokatlan jelenség, csak amikor utazásunk simasága megváltozik és az előttem álló lovas is mozgolódni kezd, akkor pillantok előre és …..elakadó lélegzettel húzom résnyire a szemem, hogy biztos legyek benne, hogy nem csak valami délibáb játszik velem, de rá kell jönnöm, hogy nem…….már láttam ezeket a szárnyas fajzatokat.
- Óóóó……édes Istenek…….ezek…..sárkányfattyak……….- nyögök bele a lovas fülébe. – Az ott …..Filnoren! El kell tünnünk innen!

//Rettegés a griffen //

Mikor a griff megindul felfelé, úgy kapaszkodom a lovasba, mintha az életemet tartaná a markában és végül is épp azt teszi. De az én feltámadó félelmem nem befolyásolja, olyan higgadt, mintha csak valami seregély csapattal találkoztunk volna csak, nem Filnoren halálos fattyaival.
Szavaira szeretném azt mondani, hogy használható varázslatok egész tárházával rendelkezem, de sajnos egy hangyafarknyival sem rendelkezem ilyenből, az íjam pedig az orkoknál maradt, ahogy a kardom is…..
A sárkányfattyak azonban egyre többen lesznek és nem tudom mit tudnak tenni velük azok a kis csomagok vezetőmnél, de remélem sokat küldünk belőle magunk elé a túlvilágra.
- Találkoztam már velük és harcoltam is ellenük. – kiáltottam vissza, tudtára adva, hogy ismerem a veszélyeket, amik elég nagyok, főként, ha a túlsúlyos griff és rajta a mi esélyeinket nézzük. – Le kéne tenned valahol, így nem tudod felvenni velük a harcot, ha két-három embernyire magasságba megközelítesz egy biztos pontot, le tudok ugrani, vagy ha van egy íjad, akkor be is tudok segíteni. – mondom, miközben egyre aggodalmasabban nézem a közeledő ellenséget.
Sokan vannak és a griff lovasok kevesen.
- Talán nem is kéne felvenni velük a harcot, hisz túlerőben vannak, inkább jobb lenne értesíteni Telart a veszedelemre. – vetem fel.

//Sárkányfattyak között//


Hát igen! Sejtettem, hogy a menekülés nem szerepel a grifflovasok szótárában, főként nem, amikor egy nem közülük való veti fel. Azt meg gondolom a becsülete nem hagyná, hogy letegyen engem valahol, prédának hagyva a sárkányfattyaknak.
Pedig mindkettőben sokkal nagyobb esélyét látom a túlélésnek, mert ezek a dögök egyre csak többen lesznek és van egy erős gyanúm, hogy vannak ott még többen is, ahonnan ezek jöttek, na meg még más is lehet a tarsolyukban.
- Valahogy volt egy ilyen érzésem. – morogtam a háta mögött, miközben legalább egy íjjal meg lettem segítve. – Rendben, számíthatsz rám, de azért csak mondom, hogy lehet, ők csak a gyenge előőrs. – kiáltom a fülébe, aztán a tegezt a vállamra kanyarítom, az íjat felajzom, megcélozva az egyik ronda dögöt.
Azt meg kell hagyni, hogy a lovasom sem vesztegeti az idejét, azokkal a kis gömbökkel, amik minden bizonnyal erős mágikus töltettel szedegetik le a szárnyas veszedelmeket.
Én megfogadom a lovas tanácsát és beleeresztem az első nyilat a kiszemeltem szárnytövébe, miközben a lábammal úgy kapaszkodom, mint még soha életemben. Jó lenne, ha nem most fognánk bele nagyobb manőverekbe…….

//Éjsötét csetepaté//

Rá vagyok teljesen utalva a grifflovasra, hogy ő legalább rendelkezik egy tervvel és nem rohanunk egyenesen a rút halálunkba. Persze tudom, hogy nincs arra idő, hogy megmagyarázza mit, miért tesz, ezért csak azt tehetem, hogy legalább amennyire tudom, megnehezítem a sárkányfattyak dolgát és minél többet igyekszem leszedni, megfogadva a társam tanácsát, a szárnyuk tövére célozva, hiszen máshol talán át sem lennék képes szakítani a bőrüket.
Ezzel néhányukat a földre küldöm, azonban, ahogy sejtettem a létszámuk ettől, meg a lovas hatékony robbantásaitól sem csökken, sőt egyre többen lesznek körülöttünk, szinte már vérszomjas leheletüket is érzem.
Gondolataimban felmerül, hogy bár Stern várából, Frikk karmaiból ugyan csodálatos módon megmenekültem, de ez csak haladék volt, most ér utol a végzet.
A combizmaim már remegnek a megerőltetéstől, hiszen a lövésekhez mind két kezemre szükségem van, ezért a lábammal szorítom a griffet, szerencsére olyan könnyedén szárnyal, hogy egyszer sem ingok meg.
A lovas kiáltására egyik kezembe szorítom az ijat és a másikkal erősen átölelem a derekát, nem kérdezősködöm, hiszen erre most nincs idő, bíznom kell a férfiban, hogy azt teszi, ami a legjobb
Önkéntelenül is meglepetten felkiáltok, ahogy hirtelen eltűnik szemem elől a világ és ránk szakad a mélysötét éjszaka. A dögök értetlen, dühös kiáltásait még hallom, ahogy érzékelem a griff meglódulását is. Biztos vagyok benne, hogy mágia van a dologban, de még sosem tapasztaltam ilyet.
A fülem azt mondja, hogy távolodunk az előbbi harc helyétől és felsóhajtok abban bízva, hogy még sem most halok meg, talán így sikerül elmenekülnünk.
- Mi lesz a többiekkel? – kérdezem a grifflovast.
Remélem, hogy ők is rendelkeznek ilyesmivel és nem csak nekünk jutott a szökés lehetőségéből.