Lussa tőzegláp

* Szemeim fennakadnak, ahogy végignézem Lysanor teljesítményét, miként is fogyasztja el ez az elf nő azt a bizonyos alkoholt, amit korábban képes volt megvetni ráadásul egy húzásra. *
~ Lehet szólni kéne neki ... ?
* Merül fel bennem a gondolat, de gondolkodó arcát látva, inkább nem zavarom meg ezzel az aprósággal, még. Inkább meghallgatom az elf dalt, amit itt ott, azért sikerül megértenem, talán, mert egy ideje elfek között élek, viszont a vers egy része előttem is titok marad. Talán én nem ismerem még elég jól az elfek nyelvét, hogy egy egész elf verset megértsek, talán Lysanor származása az oka, de mivel erről még nincs tudomásom, így ez fel sem merül bennem. *
- Most akkor úgy is eléneklem, hogy értsétek is, hogy miről van szó.
* Csupán elmosolyodok szavaira. Nem szólva arról, hogy szerintem a lényeget már így is sikerült megértenem.
Majd meghallgatom még egyszer a versikét, viszont ez úttal legalább egyetlen szava sem marad ismeretlen számomra.
Lysanor felé is megejtek egy látványos fejmozdulatot, miközben kezeim is párszor összeérnek, hogy éreztessék elismerésemet, mielőtt érdeklődve nézem, amint Fázernek átnyújtja a flaskát.*
- Azt hiszem ez elfogyott.
* Látni lehet, ahogy Fázer arcszőrzetének változása jelzi az arcára kiülő széles mosolyt, majd egy pillanatnyi hátrapillantás után, íves szerelőmozdulattal, jobb kézzel bal váll fölött, szabadul meg a flaskától, úgy hogy az üres flaska egy nagyobb növénykupac tetején landoljon. *
- Nem kell aggódni! Van még ott ahonnan ez jött!
* Mutatja fel saját kezében pihenő frissen bontott flaskát.
Tekintetem először Fázerre, majd Lysanorra vetődik, majd a Lysanor által mondott szavak jutnak eszembe, azonban még mindig nem mondom ki őket. Inkább széles mosoly keretében fogadom el a Fázer által kínált flaskát, hogy egy kellemeset húzok belőle. *
- Fázer ugye nem gond, ha gyakori vendég leszek nálatok?
* Széles vigyorral, majd némi kacagással viszonyulok saját kérdésemhez, miközben egy gyors húzást még megejtek a flaskán, mielőtt visszanyújtanám eredeti tulajdonosának.
Ha Lysanor megpróbál érte nyúlni, akkor kezemet visszahúzom, hogy ne kaparinthassa meg, majd szemeibe nézek. *
- Ilyen erős kiképzésnek akarod alávetni azt a gyereket?
* Ezekkel a szavakkal próbálom eszébe juttatni, hogy nem is olyan rég, csupán egy halál közeli élménnyel ezelőtt, még minek tulajdonította rosszullétét.
Mindkét esetben, Fázer végül megkaparintja a flaskát, majd kezét ivásra lendíti, de végül félbemarad a mozdulata. *
- Mégse feledkezhetünk meg rólad.
* Azzal minden rosszalló pillantásom ellenére Lysanor felé nyújtja a flaskát, amit hiába próbálok megszerezni, elvétem a célpontot. Köszönhetően Fázer egy apró, de mégis magabiztos mozdulatának. *

~ Abbahagytad …
* Jegyzem meg magamban ironikusan, miközben Lysanor már húzza is megfele a következő flaskát. *
- Ti aztán jó cimborák vagytok. Azt hiszem egy kicsit meglátogatom Tipót.
- Hogy fog neked örülni … !
* Széles mosollyal adok hangot gúnyos véleményemnek, miközben végig gondolom, ugyan milyen arcot vághat majd Tipó, mikor meglátja Lysanort, ráadásul némileg ittasan. *
~ Ezt látnom kell nekem is …
* Hiába teszi le Lysanor az íjat, véleményem továbbra sem változik a témát illetően, inkább a jó hangulat keretébe én is húzok egy kellemeset a flaskából, miközben Lysanor megpróbál megindulni, és szinte azzal a lendülettel a földön köt ki. Nekem se kell több, hogy ne sikerüljön elnevetnem magam, ami ivás közben nem a legegyszerűbb folyamat. *
- Azért ne pazaroljunk!
* Szólal meg Fázer a földre kerülő cseppek láttán. Én közben csak tovább mosolygok a helyzeten, miközben Lysanor szépen feltápászkodik, azért én is közelebb lépek felé, de addigra már nincs szüksége a segítségemre. *
- Inkább még sem megyek sehova. Hiszen jó itt nekünk ugye?
- Azt meghiszem! És ennek Tipó, hogy örülne … ha tudná …
* Nevetem el magam ismételten, úgy csatakozok Lysanorhoz, bár talán ő fel sem fogta az elhangzottakat. *
- Hé Gyl! Gyere ide légy szíves!
* Kérdőn nézek rá, de semmi okom, hogy ellenkezzek, így megindulok felé, azonban az első lépés nekem se sikerül a legelegánsabbra, a hátralévő kettővel kell kijavítanom a kezdeti iránytévesztést, hogy végül tényleg Lysanorhoz tudjak lehajolni, hogy a fülembe súghassa, amit szeretett volna.
- Nézd már jobbra azt a kis fajankót.
* Hallgatva őt a megadott irányba kezdek fordulni, ahogy ő is elkezd mutatni, azonban mikor már elkezd hátra fele dőlni, gyorsan felé kapok, hogy ezt megakadályozzam, miközben ő pedig karom felé kap.
Végül kettőnknek sikerül közösen összehozni, hogy a tuskón maradjon, így azonban lehetőségem nyílik közvetlen közelről megnézni világosbarna szemi. *
- Megesik az ilyen néha.
* Válaszolom némi késéssel, hogy utána én is csatlakozzak a nevetéshez. *
- Aztán kire is akartál mutogatni?
* Széles mosollyal kérdezem, miközben már előre is jobbra fordulok, de addigra az alacsonyan repkedő törpe abbahagyta a faaprítást, és éppen összeszedi dolgait, így csupán Lysanor elmondása alapján képzelhetem magam elé a repkedő törpét.
Ha ez megtörténik, néha itt-ott belenevetek az elhangzottakba, ahogy látom magam előtt az eseményeket. *
- Mellesleg hol fogod tölteni az éjszakát?
* Csak a kérdésem után jut eszembe, hogy még az én fekhelyem sincs eldöntve, ráadásul Lysanor belépőjét a faluba, még csak nem feledte el mindenki, és így nem biztos, hogy a legjobb ötlet a szabad ég alatt tölteni az éjszakát, miközben egy közeli helyről muzsika hangja üti meg a fülemet, melyre eddig még nem figyeltem fel. *
- Zene?
* A válasz nem érkezik azonnal. Most Fázeren a sor, hogy meghúzza a flaskát és néhány csepp arcszőrzetén maradjon. *
- Eltaláltad! Fiatal még az este. Viszont most megtapasztalhatjátok, amit kívülállók még csak kevesen. Egy igazi törpe tivornya vár a zeneforrásnál.
* Kérdőn meredek Lysanorra, hiszen az idő előrehaladtával én is egyre jobban érzem a nemes törpe főzet hatását, azonban mégse kellene kihagyni egy ilyen lehetőséget. *


// Bocs a késésért és az ötlethiányért //

//Lys //

* A zene csak úgy csábítja magához, a kissé ittas elf szőkeséget, de nekem sem kell sokkal több. *
- Akkor nézzük meg!
* Osztom meg nézetemet inkább Fázerral, mint Lysanorral, aki már el is indult a forrás felé.
Így mi Fázerral pár lépéssel lemaradva követjük Lysanort. *
- Mond Fázer?! Milyen gyakran szoktatok tivornyát tartani?
* Bár a helyzeten semmit sem változtat a válasz, mégis valahogy felmerült bennem ez a kérdés. Talán pont azért, mert ha kellően sikerül jól éreznünk magunkat, akkor legközelebb talán már Mitsukóval fogok ellátogatni errefele, és akkor már tudatosan. *
~ Talán még a törpék is jó szemmel néznék, ha látják, hogy nem minden elf lő hátsón törpéket.
- Hogy ilyet?
* Kérdésemre kérdés érkezik. Kicsit meg is lepődök rajta, de hát nincs mit tenni. Válaszolok. *
- Igen.
- Hát ilyen szinte minden este!
* Válaszolja nevetve Fázer. *
- Akkor hogyhogy olyan kevesen tapasztalták még meg?
* Egyre jobban kezd érdekelni a törpe válasza. *
- Mint már korábban mondottam, nincs sok látogatónk, és még kevesebben maradnak itt éjszakára.
* Válaszához ismételten társul egyfajta nevetés is, és mire az kezd elhalkulni, már meg is érkezünk a tivornya helyszínére, hogy láthassuk a törpe asszonyságok táncát. *
- Ugye milyen szép? Most eszembe jutott az otthonom, ahova többet nem térhetek vissza. Mondd csak Gyl. Ha megint belelendülnek a gyorsabb dalokba táncolsz velem egyet? Persze csak, ha nem kellemetlen a számodra.
* Meglepetten hallgatom Lysanor szavait. *
~ Nem térhet vissza? … Vajon mi történhetett? …
* Hírtelen nem tudom, hogy a bennem felmerülő kérdéseket tegyem-e fel neki, vagy csupán egyszerűen válaszoljak neki.
Néhány pillanatnak el kell telnie, mielőtt válaszra nyitom a számat. *
- Miért is lenne kellemetlen számomra, ha egy gyönyörű elf kér fel táncolni?
* Kérdezek vissza, mégis mielőtt válaszolhatna, folytatom. Addig is a táncoló törpe nőket figyelem, bár azért szemem sarkából Lysanort is figyelem, ha meg kívánna mozdulni, akkor egyből felé fordulhassak. *
- De előre szólok, nem tudod még, mire vállalkozol.
* Válaszolom végül a kérdésére, majd miután én is helyet foglalok Lysanor mellett, megkopogtatom lábamat. Talán még nem eléggé szúcsábító attól, hogy igazán hosszú időnek kellett már letelnie az utolsó ilyen célú használat óta. *
- Tényleg még nem is mondta, hova valósi vagy? Talán te is Olassieből származol?
* Kérdésem ugyan inkább csak érdeklődő jellegű, mégis talán jobban remélem, hogy nemmel fog rá válaszolni. Volt már szerencsém találkozni a város vezetőjével, és első ránézésre nem az a fajta ember, aki semmiségekért képes lenne kitiltani onnan bárkit is. *

//bocsi a késésért //

*A Lussa tőzegláp nem sok jó emléket ébreszt Ramanban. No nem, a mocsár szaga, vagy állaga, esetleg a hely mindent lehúzó lápja miatt. Sokkal inkább népe miatt.
Nem kedveli ezt a helyet.
Valahogy mindig a vándorlásra való hajlam üti fel fejét szívében, de talán ebben elég nagy szerepe lehet egy bizonyos Rianának.
A vörös nimfa már jó ideje eltűnt szeme elől, s ez nyugtalanítja is a törpét.
Szusszan egyet. Itt, a lápban biztosan nincs.
Kezének szapora legyezgetésével leveri a rátapadt sarat, majd feltápászkodik.
Szégyenszemre figyelmetlen volt, s belesétált egy jókora dagonyába. Kissé gömbölyded hasára vágódva csúszott rajta úgy fél métert, s abban teljesen biztos, hogy ezt nem fogja megosztani senkivel.
Jobb, ha nem tudják, nem akar rontani a hírnevén. Főleg nem Singarme, de még inkább Mogan előtt.
Az a tagbaszakadt őr még a végén ezzel cukkolná. Mérgesen felkapja azt a botot, ami eddig segítette a keresésben.
Megy tovább. Kénytelen lesz betérni a mocsári törpék falujában, hogy megérdeklődje, találkoztak-e vörös nimfával.
Persze biztos benne, hogy nem, csak mégis, no…
Tudnia kell.*

*Egy napja vándorolt már, a tenger mellett már nem vezethetett útja hisz a cél Lanuria belsejében fekszik az északi hegyek szívében, s oda más felől nem vezethet út. Csak ezen a lápon keresztül, vagy ha van is másik út erre vezette az ösztön tehát itt kell átkelnie. Sose volt jó térképolvasó bár volt aki meg akarta tanítani rá. De ő mégis inkább a belső hangra hallgat. Lába egyszer csak nedvességet érez, lepillant bokáig áll már a sárban mi húzza őt lefelé. Gyorsan kapja fel jobb lábát majd vissza lép a zsombékra min előbb állt.
-Egy láááp.... ssss
*Sziszegte el magát mérgesen, szerencséjét érezte hogy nem lépett tovább hisz talán az út ami most kezdődött véget is érthetett volna. Lehajolt közelebbről megvizsgálva a földet, beletúrt csupán iszap volt. S ahol nem a földnek látszó csapda volt ott víz volt. Egy kicsit távolabb lévő fűcsomóra helyezte lábát, mi nem kezdett el lefele süllyedni vele. S így már rá mert állni egész testsúlyával is. Kissé váratta magát, ugrásra készen állt hátha ismét csak elkezdené játszani vele Ritalea apró kis trükkjeit.
-A zöldön kell közlekednem... valamiért furcsa is volt ez a sok víz....
*Lábát nem szedhette gyorsan mivel figyelnie kellett minden apró kis mozdulatra amit csak megtett. S közben egy hangját hallatta éppen csak leheletnyi erővel.
-A halál szárnyakon jő
S elér téged ha itt az idő
Nawarean eljő
hehehe
*Nevette el magát majd tovább dúdolgatta kis dalát. Egész estig haladt s mire már a nap nem világította meg útját egy fára kapaszkodott fel. Amiben csak bízni tudott, hogy az éjszaka folyamán nem lepi el a mocsár. Bár ezek a fák, mintha mocsárlakók lennének s tövében érdekes növény sarjadt. Nawa nem ismerte fel rendesen a sötétben, így hát úgy döntött holnapra hagyja. Aludni tért hát a fa egyik erőteljes ágán min kényelmesen el tudott feküdni akárcsak egy macska ki egy mancsát lefele lógatja. Nem bízott a fában hiába látta gyökereit szerte ágazni mindenfelé. Ha ujja nedves lesz, tudja hogy nagy a baj.
Álma nyugodt volt nem zavarta meg semmi más csak a hajnali órákban egy állat segélykérő kiáltása. Mit elkapott a mocsár, s egy órán belül elhallgatott szomorú hangja. A mocsár felfalta őt még élve s gyomrában most úgy emészti. Borzalmas halál, micsoda izgalom.
Hamar rávirradt a napsugár, úgy érezte szinte nem is aludt. Tudta, talán éveket aludt át mégis emberi teste oly fáradt. Gyengének találta, ha ennek ellenére elég is volt. Hisz kibírt egy sárkányt, akkor tehát nem lehet gyenge. Hajnal hasadás kor le ereszkedett a fáról s már így már felismerte a növényt. Nem kételkedett benne, hogy már szaga is épp elég arra következtetni hogy mérgező. Egy gyilkos csomorika gyülekezet.
-Aranyos kis név.... jól jön ez még.
*Hajol le hozzá, majd táskáját mellkasára teszi, s szed bele jó két marékkal.
-Lehet így kéne hagynom... míg másik ruhát nem szerzek... Valami legalább fed... hmmm
*Majd elindult északnak a hegyek irányába s remélte hamarosan megpillantja már őket.

//Márc-Áprl. 3.: Mágus//
*Talán fél éve is van már, hogy utoljára megjártam e vidéket. Ismerem már az apró kis trükkjeit. A hirtelen elnyelő láp mi mindent bekebelez. Volt már szerencsém látni ahogy egy nagyobb vad kétségbeesett segélykérő bőgése a láp alján végezte mint egy kupac csont. Ilyen ez a vidék, nem is sejted s már a fenekén vagy. Körbetekint szemei kémlelik a tájat, ismét csak a túloldalon akadt dolgom. De jobban jártam volna ha elkerülöm e helyet. Valamiért baljóslatú most sokkal inkább mint legutóbb tűnt. Furcsa kénes szag kíséri minden léptemet. Talán a láp szaga az, de mikor utoljára itt voltam nem éreztem ehhez hasonló szagokat. Fehér fátyol ereszkedik lefelé, érthetetlen a mivolta. Egyik percről a másikra éri a földet. Valaki van itt, az érzés nem hagy nyugodni, hogy figyelnek. De merre van, nem látok át a tejföl sűrűségű ködön mi lezuhant. Lépteim megtorpannak, látok valamit mi kissé sem emberi. Majd az árny tova illan, talán csak egy bokor lehetett. Közelebb érve nem tapasztalok semmi ilyesmit. Éles fájdalom a hátamba nyilall valami megtámadott. S csak a hátamra erősített botom menthette meg az irhámat. Kezem a fegyverért nyúl s mire oda tekintek semmi sem áll ott. Lehunyom szemem majd vöröslő tekintettel nyílik fel ismét.
-Látlak téged. A szagod s formád elrejtheted de a hő ami belőled árad nem tűnik el.
*Felkészülten várom a következő támadást. S meglepő bár de ketten vannak, kezem a botért nyúl ezek nagyvadak. De a semmiből tűntek fel s a semmibe vesznek tova. Mintha csak engem vártak volna. Az egyik támad gondolkodni nincs idő. A hegyes lándzsa áthatol a nyitott pofán s felnyársalja annak koponyáját. Cseles a támadó hisz a másik csak erre várt. Pillanatnyi fegyvertelenségemet kihasználva a hátamból jön.
-Törj meg!
*S a bot három részre hajlik, mi megvédi szinte egész testem. S a macska pofája ráharap a fegyverre mit foga bánik s letörve belőle egy darab koppan a kövön alattam. Másik kezem rögvest indul s mamba mintha csak egy darab kenyérbe vágna szeli le koponyáját a vadnak. Kezem kirántja a másik vadból a lándzsa hegyét, majd az szinte rögvest bottá áll össze a három darabból. Mik eddig sem voltak különállóak de mégsem egyek. Érzem a várázslatot a levegőben, ez a köd is annak a műve. De aki használja nem lehet messzebb mint pár méter. Hisz egy egész lápot nem hiszem, hogy képes e varázslat alatt tartani. Ismét egy mozgolódó árnyék, de nem áraszt hőt magából. A mágus megpróbál elcsalni, feltételezhetően magától jó messze. Ha már nem jöttek be az állatkái ő maga nem lehet egy harcos alkat. Hátamból csordogál a vér nem súlyos a seb. Bal kezem a véremhez ér majd a földre helyezem.
-A bűvölhetetlen pecsét.
*Vérem alakzatot formáz a földön kezem alatt. Egy furcsa kígyószerű teremtményt rajzol ki. Minek feje egy bizonyos irányba néz. S szinte mintha csak életre kelne felvöröslenek a szemek s felfedik a bűvölőt. Ott lapul a mocsok a sziklák védelmében. Egyértelmű volt, hogy mögöttem lesz az az átkozott hisz a másik irányba formálta meg árnyait.
-Első tánc a gyors...
*Lépteim sebesre veszem, s egy rémült arc pillant vissza rám. A sziklák nem óvhatják meg mindentől, főleg nem az áspis bosszújától. 
-Második tánc az erős...
*Mondom ki előtte mire csak értetlen arcot vág a varázsló. Bár hamarosan megérti a lényeget hisz öklöm felé csap. Egy furcsa pajzs áll az utamba mit talán ő maga húzott fel nem is oly régen. A köd halványodni kezd a mágus minden erejét saját védelmére fordítja.
-A harmadik... a végső tánc.
*Nem hagyja magát az átkozott pedig karom már többször is felé sújtott. Látszik gyengül már valamit mormolni akar. De nálam süket fülekre talál a könyörgés. Életért életet ez az egy szabály ami lényeges. S a tizedik csapád után mit teljes erőből mértem a varázslatra megtörni látszik. Burka összeomlik s ő kezét nyújtja ki felém megadóan. Mintha ez számítana valamit is. Ökölbe szorul jobb kezem ballal elkapom a mágus grabancát. Majd egy istenes pofont adok neki mitől egyből torzúlni kezd az arca. Nem szokott hozzá a testi erőhöz vézna kis jószág volt. A második után már nem is volt eszméleténél. De most mitévő legyek, a gyors halál nem méltó az ilyen patkányokhoz mint ez is itt. Felemeli a mágust majd a lápba ereszit talppal lefelé. S midőn az félig elnyelte ébresztő pofonnal kínálja meg. A negyedik után szemeit kinyitja, s riadtan néz a vele szemben térdelőre.
-Mi ez?
-A saját csapdádba dőltél. S most átadlak az istenek irgalmának. Ha szerencséd lesz megmentenek. Ha nem hát élve elnyel téged a láp.
-Ne tedd ezt kérlek!
-S te megkegyelmeztél volna nekem?
*Szeme mindent elárul, a válasz is benne rejlik. Térdemről felemelkedve nézek le rá.
-Azért a pénzes táskádat magammal viszem. Látom nem volt jó köröd, alig húsz volt nálad. Nos sok szerencsét.
*Hátat fordítva neki még sokáig hallom a kiabálást. Már pedig jó pár méter állt mögöttem mikor elhallgatott a fattyú. Most vagy a láp nyelte el vagy pedig megmentették az istenek. Bármelyik is lett a vége nekem oly mindegy. A pénzét elvettem ami nekem kellett tőle megvan. Az életem s a pénz, e két rugó mi mozgatja a bérgyilkost. Megroppantva nyakam indulok tova, közel már a láp vége s nem szeretnék itt éjszakázni. S hátamon a sebeket is minél előbb el kell látni nehogy elfertőződjenek. Ki tudja mennyi dögöt vettek már a pofájukba a macskák. Egy óra alatt kiértem a láp szélére ott megpihenve elláttam a sebeket úgy ahogy sikerült. Hisz a hátam közepe nem éppen egy olyan pont amit könnyen el lehet érni.
~Mindenképpen kell keresnem egy orvost. Ha lehet még az est leszállta előtt.
*S így történt az eset, hogy másodjára is átkeltem a lápon bár most kevésbé volt kellemes mint a legutóbbi eset, de még most sem üres kézzel másztam ki a csávából.

// Wyerre Von Morhan , Aden Von Zaken- Lussa mágusa //
*Még Valianban járva lett figyelmes egy plakátra mire hatalmas betűkkel írtak. Oly nagyokkal, hogy talán még egy gyengén látó is a város másik végéből is képes lett volna elolvasni. Nem aprózták el s tényleg komoly lehet az ügy. Ha már itt tartunk semmi érdemlegeset nem tudtak mondani a dologról.
Felhívás!
Lussa tőzegláp a sötét mágia lakhelye lett!
Minden civil kerülje el messzire!
Azoknak kik megszüntetik a sötét mágia eredetét 50 Darna üti markát!
*Ingatja fejét midőn már a láp határára ért.
~Ez aztán az információk tömkelege... Azt se tudom, hogy egyáltalán kit de az is lehet, hogy mit keresek... Megint egy olyan munkát találtam... hogy ne tovább.
*Emelte fel a fejét, majd a papírost elrakta egyik zsebébe. Ő maga nem használt mágiát, de enélkül is érezte azt amiről a fecni írt. Pontosan érezte azt a fagy közeli állapotot amit ez a sötétség okozott odabenn. Lehet mégis csak rossz ötlet volt a természet kegyére hagyni azt a mágust? Akkor még gyenge volt mint a harmat, mostanra már lehet kiképezte magát s ismét csak őt várja vissza. Bár csak macskáit gyilkolta le semmi mást.
-Meglátjuk mi lesz a vége...
*S a gomolygó köd magába nyelte a fiút, ismerte már a terepet nem egyszer szelte át. Szinte már ösztönösen tudta mire figyeljen s hova ne lépjen. Sokadjára már az ember észre sem veszi milyen hamar át is tud jutni Lussán. Habár ebben a tejfehér ködben semmit sem látni. Ismerős a helyzet akkor is ezt használta. Bár most mintha teljesen más lenne az egész. Hangot hallott maga elől, ennek ellenére hátat fordított a hangnak s maga mögé kezdett kémlelni. Minden valamire való vándor tudja, ezek a ködök becsapják a fület. Főleg, hogy a múltkor is maga előtt látta a szörnyet az mégis hátába mart. Megmarkolta fegyverét majd letűzte oda ahol állt, s ezzel a lendülettel az egyik szikla mögé húzódott be. Egy színezüst fegyvernek nagyon nehéz ellen állni, bár aki megfogja megérti miért állhat ott ahol most van. Késéért nyúlt s a fekete penge elő került a derekára kötött hüvelyből.
~Gyere csak könnyítsed meg a dolgom...

//Lussa Mágusa  - Aden Von Zaken//


Kezem mindvégig a fegyverem markolatán hagyva haladok egyre beljebb. A látási viszonyok épp csak annyit engedtek, hogy tudjam hová lépek. A vakharc tudományának ezek az alapjai. Láss anélkül, hogy látnál valamit, érezd a téged körülvevő életet…
Valianba tett látogatásom sodort el idáig. A juss is mérvadó, de mindenekelőtt az itteni „rém” miatt érkeztem. A felhívás semmi részletes információval nem szolgált, egyet kivéve… Mágus az illető…
Térdre ereszkedem, a gyér megtöredezett növényzeten szánkáznak ujjaim. A környéket hiába kémlelem, ha valaki el akar itt rejtőzni, annak nem kell agytrösztnek lennie. A ragacsos posványban az osonás pedig elég nehézkes. Pár lépést teszek meg a nyom irányában. A mindent beburkoló köddel szemben csak egy módon vehetem fel a versenyt.
Kitárt kezeim közt félelmetes elszántság lapul ezüst tekintetemben. A mágikus szavak pillanatok alatt elhagyták ajkaimat. A fehér lepel pár pillanatra felemelkedve mutatta mi alatta nyert rejtőzést. Könnyed szél csupán, mi felfedte az idegen honlétét. Fehér haj lebbent fel varázslatom hatására.
- Az Istenekre…  - ismerős arc emelkedett fel a szikla takarásából. – Te mindenhová követsz? Vagy az Istenek űznek tréfát? – kérdezem kissé emelt hangon. Ostoba nem vagyok, a környéket azért nem kiáltom fel, de megadom a módját.
- Feltételezem, nem itt van a „bunkered”. Szóval, mi sodort erre a környékre? – távolságunkat megrövidítve közelebb lépek a férfihoz. A köd lassan leereszkedett körülöttünk, fejmagasságomhoz érve belecsaptam, mintha kitépni készülnék belőle egy darabot.

*Már megint ez a lány, az isten se verhetett volna nagyobb bottal mint ő. S csak fejem rázom meg, hogy hajam ismét csak vissza hulljon eredeti alakzatába. De egy nagyobb tényező érdekel még ennél is inkább. Mi a frász buktathatott le előtte. Bár nem sok kérdésem volna hozzá s lehet nemes egyszerűséggel itt helyben ki kéne tépnem a szívét amiért ilyen hangon beszél. A gondolat elhagy, kilépek a kő mögül. S mire ezt megteszem a fehér fátyol ismét csak beborít mindent. Közelebb lépek a csalihoz mit lándzsám szolgált számára, majd kezem rámarkol. Sanda pillantást vetek a lányra ki egyre közelebb van.
-A munka vezetett idáig, s ne gondold, hogy egy egyszerű halandót fogok követni... boszorkány...
*Nézek végig a lányon, már múltkor is volt időm megcsodálni a kecses testet, de most, hogy itt állva is végig mérhettem. Majd megakadt a szemem a lányén. S közben valami hidegség járta át a testem.
-Érzed?
*A sötét mágia egyre sűrűbb volt már szinte ki lehetett markolni a levegőből. Bár ez rám csak annyi hatással volt, hogy szinte rögvest meg tudtam volna fagyni. A lányra pillantok majd megragadom annak grabancát s elrántom az lápi ösvényről.
-Gyere...
*Rántom be a sziklák mögé, s feszült figyelemmel egy lélegzet vétel nélkül néztem az utat. Ismerős teremtmény sétált felénk bár kissé megváltozott a külseje. Rothadó húsát már messzebbről is megérezhettem volna. Ez a köd gyengíti az érzékszerveimet. Legutóbb is ez volt de most még a látásom sem segíthet hisz aki ellen harcolunk már nem él. Ezáltal a hőjét sem nagyon láthatom, de az állat is úgy látszik vesztett egyet s mást. Mert elsétál mellettünk, egy pillanatra megáll körbe tekint. Nesztelen lélegzettel állok reménykedve, hogy frissensült társam nem fed fel.

//Lussa Mágusa - Aden von Zaken//

Fogalmam sincs melyik szava volt felháborítóbb. Magamat is megleptem azzal, hogy milyen közvetlen így köztünk a távolság, miként felé tettem lépteim. Jelenlegi idegállapotomban talán nem épp ideális.
- Még hogy boszorkány… - meredek a cián kék szemeibe, melyek most rajtam futnak végig.
- Remélem, nem a felhív… - elakadtak szavaim, nagyot nyelve néztem a gomolygó ködbe, majd a férfira. Válaszom bólintással jeleztem. Fekete mágia, rohadt, mérgező tudomány… undorral tekintek rá, kinek ez a Mágia eredete. Pedig magam is értek hozzá valamelyest, csak ritkán használom, oly ritkán, hogy szinte már el is feledem… A férfi magával ragad előbbi „sziklájának” rejtekébe. Nálam sem vált be, honnan veszi, hogy a közelgő elől befog…?
Közel egymás mellett gubbasztva vártuk mi fog történni. Őt kerestem volna egyébként is, most meg engedjem el csak úgy? Valami oka csak leledzik, hogy most rejtőzésre erőltetett rá. Mozdulatlan maradtam, harcra készen fogva kardom várom a folytatást...

*Fellélegzek, bár ez csak ideiglenes állapot. S ahogy emlékszek volt belőle kettő is. Nem igazán szeretnék találkozni a két halott macskával csak úgy együtt. Elvégre azt sem tudom mi képes megölni ezt a lényt. Talán a tűz az, de mellette az lenne az ami el is árul. Rápillantok a lányra, majd kezemre mi még mindig ott volt ahol megragadtam. Elengedi a kezem, majd másikkal csendre intem őt.
-Mi a fenét keresel te itt?
*Suttogja halkan, maga sem szerette volna hogy a cicák megtalálják akik úgy látszik éppen járőröznek. Az előző találkozás ezzel a bolonddal sokkal egyszerűbb volt. Élő állatai voltak s ő maga csak ezt a ködszerű izét használta. Bár most ahogy észre venni kicsit képzettebb lett mint volt. Elvégre a halott dögjeit is fel tudta támasztani.
-Ha te is pont azért vagy itt mint én... tudd nem ezt az izét kerested... Gyere...
*Ha nem jött az sem számított, én megindultam azon fa felé ami eddig is biztonságot nyújtott akár mikor csak erre jártam. S a legjobb az volt, hogy egyáltalán nem arra kellett menni amerre az a dög is ment. Talán öt percre rá már a fa tövében voltam. Kést ragadtam a tenyerembe vájtam, már megszokott s cseppet sem fáj. Már ösztönös a fájdalom csillapító elegy összeállítása. Elég sok minden változott s ez is csak úgy megjelent. Tenyeremmel a véremet körbe húzom a fa törzsén.
-Bénító pecsét...
*Majd miután ez meg is lett volna felkapaszkodtam a faágra ami már nem egyszer nyújtott alvóhelyet. Kezemet lenyújtom a lánynak, nem szeretném pesztrálni a teljesen elzsibbadt testét. Ha csak érintkezik is a vérrel itt fog lógni holnapig az ágon.
-Remélem emlékszel milyen hatással vannak ezek. Na add a kezed.

//Aden Von Zaken - Lussa Mágusa//

Lehet, hogy ő előbb ért a láphoz, mint én… de ahogy múltkor tette a fogadóban, én miért ne gyalogolhatnék bele az ő szférájába.
- Semmi közöd hozzá. – Húzom el szám szélét. Most már biztos, hogy ő is a felhívás miatt érkezett. Felsóhajtva követem a férfit, ki ismét a vérével babrált.
’- Bénító pecsét… - összevonom szemöldököm, elgondolkozom a felém nyújtott kéz fogadásán. Kedvtelenül, mondhatni morcosan fogtam meg kezét, s ügyelve, hogy ne érjek bele a vérébe, felhúztam magam a férfi mellé.
- Cseppet sem bízok meg benned. – Az érzés kölcsönös lehetett. Körbenéztem a fán, minek egy vastagabb ágán ültünk fenn ketten, újból közel egymáshoz. - Ahh… - csóválom fejem -, el sem lehet itt férni. – Köpenyem összehúzom magam előtt, elhúzódnék, de hely szűkében meggondolom magam.
- Ne merészelj többet hozzám érni. – Lesem vettem a szemem a férfiról, zavart hogy rászorultam…

*Ahogy a fán megszólalt a lány nem tudtam mást tenni csak elnevettem magam. De ügyeltem arra, hogy ne legyen hangos elvégre az a dög még mindig itt lehet. Nem tudom pontosan mire várok odafenn, de valamiért azt súgja a fejemben valami, hogy várjak még itt. Magam alá nézek, bár a földet már a ködtől egyáltalán nem lehet érzékelni, aztán csak egy méterre van alattam.
-Nem kértem, hogy bízz bennem... Sőt ne is jusson eszedbe, de amíg nem adsz okot rá nem bántalak. S ha szűkében vagy a helynek ugorj csak le... megnézzük miért érzem azt, hogy idefenn jobb helyzetben leszek mint odalenn.
*Csak vállat vonok a lány fenyegetőzésére, mit tegyek vele. Több mint biztos vagyok benne, ha nekem esik kitépem a szívét és azzal csalogatom el a vadakat. Elvégre mire nem jó egy társ.
-Mennyire értesz a mágiához? Leginkább a víz érdekelne... mivel... - Mutatom fel a kezem min már a sebhely össze van forrva, de látszik rajta nem egyszer volt használva már. - A pecsétek hasznosak... s egyetlen mozdulattal képes vagyok némaságra ítélni téged... De...
*Pillantok körül, mintha ügyelnék arra, hogy valaki meghallja amire jó esély is van mivel talán ha az orromig látok.
-Elég nehéz egy távollévőhöz közel juttatni. Hacsak nem - Nézek végre a lányra- mágiával segítenek hozzá. Egyszóval... vagy a véremet kell irányítanod vagy közelebb kell vinned hozzá.
*Majd veszek egy mély levegőt, s bökök oda mutatóujjammal a lány mellkasára.
-Most is megtettem... s nem haltál bele... de figyelmeztetlek... a provokáció... nálam hatásos, s ha nem szeretnél egy sötét mágussal s verem megverekedni az életedért... érted...
*Megint csak egy elég hosszú mondatba bonyolódtam ami után leengedtem a kezem, s magam mellett meg kapaszkodtam a fába. Lefelé bámulok a köd mintha oszlana, szemeim vérvörösbe váltanak, próbálok átlátni azon a mocskon ami alattam hever.
-El tudod tüntetni alólunk? Csak egy percre kéne...

Újból a kellemetlen társaság, mintha vonzanám őket. Kicsit már kezd elegem lenni abból, hogy ezt a ficsúrt hallgassam. Lehet, hogy erős, de mit sem érdekel, miféle hatalma van. Elvégre egy védőmágiát pár szó erejéig tart megvalósítanom, viszont fölösleges rá pazarolnom az erőm. Szavaira nem reagálok, már kezdtem hozzászokni, hogy ő is hasonlóképp lehet mások számára kellemes társaság, mint jómagam.
- Mint láthattad konyítok hozzá – fenyegetőzését halvány mosollyal értékelem -, a véred irányítása sem jelent gondot.  – Ha tudnád, mit nem tudnék veled csinálni, pár hatalom ittas szóval csupán. A „sötét mágus” eszembe juttatta a fekete mágiával való kapcsolatomat. Mint nemrégiben is gondoltam, távol áll tőlem az egész… de ezen a férfin demonstrálhatnám mennyire értek még hozzá. Emlékszem akkoriban ezt a fajta „ösvényt” próbálták erőltetni, de mondjuk úgy… nem igazán tudtam kordában tartani. Fertőző rothadás… na, az egy említésre méltó mutatvány. Újból hozzám ért, hidegrázás futott végig testemen. Kezdtem elveszíteni a türelmem, pedig én próbáltam…
- Mondhatnánk ezt fordítva is…  s igaz nem haltam bele, de olyan nőhöz érj, ki értékeli is azt. – Ezzel le akartam zárni a témát, már kezdett elpattanni bennem az a bizonyos cérna. Egy pillanat erejéig néztem csak le, suttogásom oly halk, hogy a férfi nem hallhatta szavaim. Az alattunk tejfehér köd most szétnyílt, körben a fa körül.

*Furcsa állatokat pillantottam meg alattam, miközben a lány valószínűleg a hatalmát használta pont arra amit kértem. Helyes, ha már igazodni tudunk a másikhoz egy kicsit is talán nem itt fogunk megrohadni e bűzös láp alján. Mekkora istentelen marha voltam mikor hagytam csak úgy a sors kezére bízni a mágust. Az állatok odalenn rovarokra hasonlítottak, leginkább százlábúra bár ahogy érzékelem a pecsét teljes biztonságot nyújt ellenük. Nem hallottam még ilyen lényekről de valamiért, nem is tartom természetesnek a körülbelűl másfél méter hosszú állát. Bár lehet, hogy én nem ismertem meg a lápot teljesen. Habár állandóan csak átutazgattam rajta ki tudja mi mindent találnék még idebent.
-Nem érdekel egy cseppet sem, hogy mire vágysz... s az sem, hogy mit értékelsz. Én csak két dolgot értékelek, a vér és az erőt. S utóbbi az amiért nem löktelek ki az elé a macska elé... S amint látod... vagy megszoksz vagy megszöksz.
*Nyújtom ki kezemet mutatva az érdekes lényekre amik minden bizonnyal a vérszagra jöttek, s az is okozta vesztüket.
-Ez itt a te döntésed. Ha akarsz leugorhatsz hozzájuk pazarolhatod rájuk az erődet amíg a sok lúd disznót nem győz és nem szaggatnak apró kis darabokra.
*Már jó pár estét eltöltött ezen az ágon, de eddig senkivel nem kellett megosztoznia rajta. Most kissé szűkös lesz a dolog, s nem éppen a legjobb embereket hozta össze a sors. Nehéz lesz ez az éjjel. Elhelyezkedek hátamat a faágnak vetve. Lábamat leeresztettem majd elfordítottam a fejem az út irányába.
-Mi is a neved?- Pillantok fel- Nem muszáj elárulni hívhatlak boszorkánynak is... nekem az is megfelel...

*Elmosolyodok a lányt hallgatva. Micsoda csapás lehet neki e társaság. Bár én magam sem vonzódok igazán a gondolathoz, hogy egy mágussal éjszakázzak. Igaz szemre való, de az ilyenek pont azok akik álmukba is képesek megfojtani az embert.
-Értem Wyerre...
*A legutóbbi találkozás nem is oly rég történt, s az ő neve már elő került. Bár nem volt benne biztos, hogy a lány emlékszik rá. De ha érdekli úgyis megkérdezi majd tőle.
-Egykét alkalommal már vezetett ide az utam. De nem mondom azt, hogy ismerem mint a tenyerem. Mikor először jártam itt, nem volt még ez a mizéria... Sokkal békésebb s csöndesebb volt ez a hely... Olyan ahol egy...
*Jut eszembe sok lesz a csevegés. Elvégre minél kevesebbet tud a másik annál jobb. Mély levegőt veszek kicsit elkezdek fészkelődni, majd ismét megszólalok.
-Ha valamivel is próbálkozol az este folyamán... elvágom a torkodat... reggel tovább indulok, s befejezem amit elkezdtem.
*Az emberi szemek lecsukódnak, már alvásba is merülök. Szemeim szinte azonnal tágra nyílnak s most a kígyó figyel helyettem. Folyamatosan a lányt nézi, ez mit ő csak őrült tekintetként értékelt. Csak egy bonyolult lélek volt semmi más. De az a tekintet feneketlen sötét s látszik benne, hogy nincs az az élő akiben bízni tudna.

Szemeimet már lehunytam mikor Zaken beszélt. Az álmok síkja még messze járt, figyeltem szavaira egy ideig. Fenyegetőzésére felnevetek.
- Hidd el, nem vagy rá méltó hogy kardomat szennyezzem. – Szólok még utoljára, s hosszas csendet követően magam is elalszok. 

"Sötét fenyvesek közt járok, a lány ki előttem áll, összetett kezekkel néz le rám. Meghajlok előtte. Próbálok hozzá szólni, de hang nem hagyja el ajkaimat. Mozdulni akarok felé, de lábaim legyökerezve szolgáltattak ki. "Lebénultam volna?" A nő arcához nyúl, s letépi azt. Soká bugyogó vér alatt, új arc jelenik meg. "Zaken. Te voltál?" Vigyorog, szemei vörösen izzanak fel. 'Megöllek!' Elkezd felém futni, megvágott kezéből ömlik a vér. 'Most beléd törlöm!' "Ne vérezz össze, tiszta a ruhám!" Csak magamban tudtam kérlelni, egy szó sem jött ki számon. 'Én vagyok Zaken, szeretem a férfiakat, és te nő vagy, meg kell halnod.' Könnyeim záporoznak, mikor vérét csiszikolja barna köpönyegembe. Arcán furcsa grimaszok jelennek meg, mintha öklendezne. Térdre borul, s zöld iszapos levet okád, szája egyre szélesebbre tárul. "Mi a fene?" Hatalmas csótány vonul ki annak szájából...

Szemeim könnyen kinyílnak, ezen a környéken a vakító nap is már csak a mesékben létezik. Felültem az ágon, Zaken még aludt mi meglepett. Kinyújtottam elmacskásodott végtagjaim. Kulacsom szíjamról leakasztva ittam pár kortyot a magamnál hordott vízből.
- A hasadra süt a nap… - megbiccentem cipőm orrával a férfi lábát. Ha tudná milyen álmom volt vele...

*Álmaim nyugodtak voltak, mióta a kis társam eltűnt nem kergetnek már soha többé. Bár az eltűnés nem teljesen igaz hisz érzem, bennem ott legbelül még ott él. S tudom ha a halál völgyébe lépek ő majd vissza rángat onnan. Ahogy azt a fekete sárkánynál is tette. Bár kissé nyugtalan vagyok, nehézkes úgy békésen aludni, hogy aki mellettem üldögél talán megpróbál megölni. Egy apró kis lökést érzek, szemem felnyílik, a cián tekintetbe most egy kéz kerül. Mi elkezdi dörzsölgetni azt. A lányra nézek ki előttem ül.
-Pff
*Fújok rá mint valami kígyó, jó reggelt gyanánt, lehet kicsit már túl sok bennem az állati lény, ki velem tart. Ezért vagyok képtelen emberi kapcsolatokba bonyolódni. A lány furcsa tekintettel nézett már rám még a köszönés előtt is. Vajon mi járhat a fejében?
-Mi van? Miért nézel úgy rám mintha rémet látnál?
*Bár ez most nem olyan volt mint mikor az ellenfelem pillantását látom, amikor csak szemem erejét elhívni kényszerülök. Ez valami más amit nem érthetek meg. Talán gúnyolódik velem? Az is megeshet, hisz elég nagyszájú ahhoz képest, hogy csak egy csitri. Sose látta még az igaz erőt, mit csak egy állat képes megtenni saját kölykéért. Elpillantok a tekintetéből, lefelé a földre. A köd most nappal nem oly átláthatatlan. Talán a fény befolyásolná az erejét... Avagy csak a mágus nem tartja fontosnak a további hatalmas rejtőzködést. Tanácstalanul ülök a fán egy boszorkánnyal...
-Lemegyek megnézem... itt vannak e még...
*Mutató s középső ujjam összeteszem, s az áldozati kezemmel megmarkolom őket s pont ugyanezt teszem azzal is.
-A végső tánc...
*Behunyom szemem, majd az élénk cián szín helyett ismét a vöröslő szem villan fel. De most nem távozik rögvest. Majd ebben a pillanatban leugrok a fáról, lándzsám még mindig ott van ahol hagytam. S most semmi meglepő nem vár a földszinten.
-Helyes - Markolom meg azt. S húzom ki a földből- Gyere boszorkány... nincs idelent semmi... de azért nézz a lábad elé... Ez egy mocsár nem holmi játszótér amit megszokhattál.
*Megvárom őt elvégre biztos vagyok benne, hogy bele fog lépni. Kinézem belőle akármennyire is fejvadászként tetszeleg nem elég óvatos.
-A kardod... érte már ember vére? Vagy csak a szád járt tegnap este, a beszennyezésről?
*Húzom elő a fekete tőrt majd pörgetem meg ujjaimmal, mintha csak egy tollpihe lenne. Hihetetlen kiegyensúlyozottsága s könnyed fogása egy igazi bérgyilkos fegyver. S miért is használna kardot az, ki csöndben gyilkol. A fekete pengét csak egy dolog szennyezte, s borította be teljesen, egy méregzöld anyag.
-Ő itt a leghűbb utitársam... - Dobom fel majd fogom meg pengéjénél.- Sok ember lelke szárad rajta.
*Félve rápillantok a lányra, majd oda nyújtom neki.
-Azért, hogy érezd milyen az a penge... amit egy magamfajta pór használ.
*Ha nem fogadja el csupán vállat vonok. Ha elveszi ujjaim elengedik azt. Hajamba belekap a szél furcsa illatokat hoz magával. Már éreztem ezt tegnap is.
~Tegnap is ez a sz...
*Már lándzsám sújt is a lány felé de most életlen részével, remélhetőleg nem foglalta le nagyon a késem tapintása. Mert különben most egy nagyot fog kapni fejére. Ami a célnak megfelel bár az állat ami reá vetette volna magát most rajtam köt ki. Már tudom mi volt az a szag. A rothadó hús illata. De ez másmilyen volt, ő itt nem ugyanaz akivel tegnap találkoztunk. Az állat állkapcsa csattog arcom előtt, s most nehézkes lenne míg mindkét kezemmel tartom a fenevadat akárcsak, táncba állni. S véráldozatot sem tudok igazán mutatni ebben az esetben. Csak reményeim vannak, hogy a boszi képes lesz lerángatni rólam a fenevadat. Bár ezek szerint már a mágus is tud rólunk.