Verinol

Az ifjú elf eget rázó ordibálásra ébredt. Lassan kinyitotta résnyire a szemét, de félúton meggondolta magát és inkább visszacsukta. A két kezét átkulcsolta a feje alatt, hogy kicsit kényelmesebb fejtámasza legyen, mint eddig. És igyekezett emlékébe visszaidézni, hogy miért is döröghetett az előbb az ég. Ha eső szakad, azt hamarosan meghallja. Illetve még kicsit bizonytalan, hogy már hallotta, hogy zuhog az eső, de nem jut el a tudatáig vagy még csak távoli robaj volt.
Ahogy visszaidézte a hangot inkább tűnt annak, hogy valaki azt kiáltja, hogy „Hahó!”, mint a Menny haragjának. De mivel sehogy sem jutott az eszébe, hogy kié lehet a hang gazdája, így megpróbálkozott újra az előbbi mutatvánnyal és egyik szemét félig kinyitotta. Egy hatalmas óriás állt az ajtóban és kifelé nézett.
-Shalom! Össze tudnád foglalni nekem barátom, hogy mi történt? -kérdezte kedves hangon. Bármi is volt, elmúlt és most egészen biztosan haragot senki iránt nem érzett. És amíg meg nem tudja, miért is kéne bárki iránt bármit éreznie a közeljövőben vagy a múltban, ez szerinte így is fog maradni.

Vogon ismét a szemét visszacsukva próbálta felfogni a szavak jelentését. Valami kezdett derengeni. Egy csinos rabszolgalánnyal jött... na majd az idővel helyére kerül pontosan hova. A vörös haja és a sötét kék, szinte fekete szemeivel az egyik leggyönyörűbb teremtés volt, akit emberben látott. Telarba akarta őt is eladni, de a szokásos vevő a különleges darabokra, a Vén Kujon tulaja soknak tartotta az árát. A rabszolgapiacon meg csak az átlagos darabokat szeretett eladni, ott túlságosan levernék a fizetséget azok a kereskedők, akik tisztességtelen módszerekkel élnek. Varázsszerek, ruhák letépése, fenyegetés, hogy ha nem mutogatja kellően magát, akkor este korbács ütést kap... Sok aljas, a sötét elf számára övön aluli módszerek, melyek ellen ő nem kívánt versenyezni a drágakövekkel. Igyekezett a legjobb fogásokat, ahogy ő szokta mondani, magán úton eladni.
Hosszú vándorlás után tegnap -ha ugyan tegnap történt- ez örvendeztette meg. Dél-nyugatra jött, hogy a fukar kocsmáros érezze, nem ő az egyedüli vevő a szép lányokra. Bár örült volna, ha ott adja el, hiszen az „egyéb ott dolgozó nőktől" nem igen különbözteti meg a vásárolt lányokat a tulaj, de jó volt ez így is. Egy távoli ország diplomatája vetett szemet a tulajdonára és sikerült igen magas áron, 80 darnáért eladni.
~No, igen... A 80 darna. Azon ritka alkalmak egyike most, amikor a pénz okozza a fejfájását. Volt az a nagy darab fickó, akivel beszélgetett, hogy el lehet-e inni ennyit egy éjszaka alatt. Az a nagy darab fickó ugyan az, mint akit az ajtóban látott? -kipattant a szeme és megnézte azonnal- Talán. Fogalmam sincs. Próbálom az arcát vagy valamit visszaidézni, de leginkább az jut eszembe, hogy 40 darnáig biztosan eljutottunk, mert addig számoltam. Tisztán emlékszem, hogy milyen felhőtlen elégedettséggel vigyorogtam valakire, mert éreztem, hogy meglesz a szavam.
-Fúúúú... Te! Láttál már életedben valakit 40 darnát elinni a kocsmában egy éjszaka alatt? -a kérdés igen jogos... ebben az esetben, hiszen ha nem, akkor biztosan más volt ott az asztal másik végében. Ha a válasz igen, akkor el kell kezdeniük mesélniük egymásnak, hátha illeszkednek a darabok.
A fiatal elf felült és két kezébe temette a fejét, mert iszonyatosan elkezdett fájni. Inkább elnapolta a nyomozással járó bonyolultabb dolgokat és elkezdte összeszámolni az erszényében lévő pénzt. Pont annyi, mint amikor megérkezett. Vagyis jó hír az, hogy nem rabolták ki. De a megmaradt 40 darna még kérdéses. Már pedig fontos kérdés, mert egy darabig nem lesz újra 80 darnája, nem hogy felesleges 80 pénze. Meg kell tudnia, hogy sikerült-e meginnia a maradék 40-et... avagy később újra neki kell fogni bebizonyítani a világnak, hogy képes 80 szellemes csilingelőt érő piát egy huzamban magába önteni?

Vogon egyszerre érzett csalódottságot ás örömöt. Egyfelől barátja szavai alapján megnyugodhat egyelőre, hogy nem olyan elképzelhetetlen az, hogy a maradék 40 darna azért nincs meg, mert elitta. És ez kalmár lelkének jó hír, hiszen ezek szerint nem kell újra négy rabszolga árát arra fordítania, hogy bebizonyítsa, igaza volt. Másfelől... nem volt túl lelkesítő, hogy ezt gond nélkül túlszárnyalták. De hát a kis győzelmek épp úgy az istenek adománya, mint a nagyoké!
-Hát...-tapogatta meg a ruháit ott, ahol lennie kellettek a fegyvereinek- az én fegyvereim is eltűntek. De mindjárt hozatok valakit, akitől elkéreted a fegyvereinket. -remélte nem kell érthetőbben fogalmaznia, hogy milyen munkamegosztást szán kettejüknek. Nem szívesen esett volna neki egy jól megtermett őrnek. De hátulról segíteni fog, ha megszorulna.
Oda nyomta az arcát az ablak rácsaihoz és lenézett. Tengert, sziklákat látott... és még valamit. Füttyentett egy nagyot.
-Kölykök! Egy darnát kap tőlem az, aki elintézi, hogy egy őr bejöjjön beszélgetni. Rajtatok múlik, hogyan, de mondanivalóm van számára.
Visszafordulva Alvorra nézve, aki az ajtóban állt remélte, ha bármi megbeszélni valójuk van még, akkor annak a végére hamarabb jutnak, mint hogy a város utcáin élő -valószínűleg tolvaj és/vagy koldus- kölykök, akik a tengerben mosták a ruháikat megtalálják a módját, hogy a jutalmat bezsebeljék.

Ahogy az őr közeledett a cellához, úgy a rabszolgakereskedő a kis cella közepére sétált. Bármi is történik, itt még elég távol áll az eseményektől, de időben be tud szállni a dolgok folyásába, ha azok megkívánnák.
Erre nem került sor. Társa jól elbeszélgetett az őrrel, amit igen nagy szívfájdalommal hallgatott. Nem csak a történtek, hanem a meg nem történtek miatt is. Egészen pontosan, amikről elfelejtett szólni a fáma. Amikor Alvor elbánt az őrrel, egy fájdalmas sóhaj után keserűen tört fel belőle panasza.
-SOSEM fogom már megtudni, sikerült-e a fogadás. -bármennyire is lemondónak tűnt kívülről, fejében már zakatoltak a még homályos tervek tucatjai. Attól kezdve, hogy innen kiszabadulva visszaoson a fogadóba, egészen addig, hogy elpucol a városból és később álruhába visszajön megtudni, vajon sikerült-e a 80. darnát is elinnia az nap este. De mindegyik túl vázlatos volt, és nem is sok ideje volt gondolkodni.
Magára kapta az őr zubbonyát, hogy legalább távolról, felületesen szemlélve hasonlítson rá, majd lábujjhegyen lépkedve osont előre a folyóson felderíteni. Szerencsére nem történt semmi. És még annyi sem. Egy áldott lélekkel se találkoztak, miközben megtalálták a raktárat, ahová a fogvatartottak holmijait tették ideiglenesen. Gyorsan magához vette a hiányzó fegyvereit és egy csigalépcső alján hátrapillantott. Három őr van a bejárati kapuban, ezt jeleznie kell a mögötte lévőnek...
Közben megidézte Lisát, az emberformájú illúziót, hogy ártatlanul elbeszélgessen az immáron háttal álló alakokkal.

// Adria //

A ló gazdája ugyan csendesen lépked, de Ilián meghallja ezt a halk neszt is. Még egy lépést hátrébb lép és közben a hölgy felé fordul. Bár arcát most nem látja a másik utazó, vonásai meglepődöttséget tükröznek. Szemeivel lassan méri végig a hölgyet, aki igazán szemrevaló teremtés és bizonyára vakmerő s bátor is, ha egyedül utazik.
Köpenyét széjjelebb hajtja, hogy kezei láthatóak legyenek.
-Elnézését kérem a hölgynek. Nem állt szándékomban megijeszteni, csupán észrevettem gyönyörű kancáját, és azt hittem az állatnak nincs gazdája.
A csuklyát lassan hátratolja fejéről, így láthatóvá lesz arca és haja is. Szája szélén apró mosoly bújik meg.
-Remélem nem zavartam meg nagyon kegyedet. –Tekintetének élénk fényébe, mely most az ónix színű szemekre mered némi bűnbánat is vegyül, ám a kíváncsiság jobban látható benne.

// Adria //

A ló gazdája ugyan csendesen lépked, de Ilián meghallja ezt a halk neszt is. Még egy lépést hátrébb lép és közben a hölgy felé fordul. Bár arcát most nem látja a másik utazó, vonásai meglepődöttséget tükröznek. Szemeivel lassan méri végig a hölgyet, aki igazán szemrevaló teremtés és bizonyára vakmerő s bátor is, ha egyedül utazik.
Köpenyét széjjelebb hajtja, hogy kezei láthatóak legyenek.
-Elnézését kérem a hölgynek. Nem állt szándékomban megijeszteni, csupán észrevettem gyönyörű kancáját, és azt hittem az állatnak nincs gazdája.
A csuklyát lassan hátratolja fejéről, így láthatóvá lesz arca és haja is. Szája szélén apró mosoly bújik meg.
-Remélem nem zavartam meg nagyon kegyedet. –Tekintetének élénk fényébe, mely most az ónix színű szemekre mered némi bűnbánat is vegyül, ám a kíváncsiság jobban látható benne.

[Sárkánylesen – Ilián]

*Az az apró és halk "üdv" amivel a férfit köszönti - legalább ennyit lát a csuklya árnyékában és a hangja is adott némi gyanút - ráadásul még óvatos is. Ki tudja milyenféle érkezőkkel hozza össze a sors. Csak annak a nagyon vak szerencsének köszönheti, hogy eddig nem esett különösebb baja. Balál is lehetett volna lelkiismeretlen gazember, mint ahogy nem volt az. Pedig az elején még egész másképp indult. A francos pasija nem átallott csapdát állítani neki, azért sérült meg Fella is. Hála minden isteneknek azóta kitűnő egészségi állapotnak örvendhetnek. Most még neki is ugrana a férfinak Adria egyetlen intésére és meg is kapja ha a legapróbb fenyegetést is érzi a másik felől. Egyelőre ez várat magára.
Csak picit rezzen meg mikor a köpeny széle lebben, de csak üres kezeket lát. Ami viszont látványosan meglepi az az elhangzó körmondat. Még sosem beszélt vele senki ilyen udvariasan.*
~Hölgy? Ééén? Kegyed?~
*Ez már több a soknál. Mintha valami nemes kisasszony lenne, pedig Adria szentül meg van győződve arról, hogy még az árnyéka sem néz ki úgy. Válaszolna is, hogy "a kancának márpedig van gazdája" és mutatna magára büszkén, de a csuklya lehull leleplezve a férfi arcát és haját. A lánynak elakad a szava. Csak tátogva mutogat a férfi fejére tócsányira kerekedett szemekkel, melyekben csodálat keveredik a döbbenettel. Nagy sokára találja csak meg a hangját, Fella továbbra is ideges de már nem annyira. Rá is hatással van Adria hirtelen megváltozott viselkedése.*
-Az a....tarkaság...hát az valami csodás....Hol csinálnak ilyet?
*A mondat közepén egészen elmélyül a hangja. Nem kétséges, hogy el van ragadtatva.*
-Dehogy....zavarjon csak nyugodtan.

// Adria //

A hölgy reagálásából észrevette, hogy igen megszeppent és elcsodálkozott, valamint akár készen állna rátámadni, ha úgy viselkedne. De Ilián terveiben egyel talán nem szerepel nők megtámadása, pláne nem ok nélkül. Az akadozó szavak hallatán lassú folytonossággal feljebb kúszik egyik szemöldöke. Kérdő ábrázattal tekint rá.
-Ilyet nem csinálnak sehol. Én így nézek ki. –Beszéde magasabb hangot ütött meg, sértődött és dacos. Még hosszú, hegyes fülei is beleremegnek a sértésbe, melyet ez az apró teremtés mondott rá.-
~Még hogy csinálnak! Majdhogynem úri kisasszonyok cicomázkodásához hasonlított.~
Orrát ráncolva folytatja tovább. –Nem tudom, hogy szándékozom-e még tovább zavarni kegyedet. Tekintetéből ítélve meglehetősen furcsállja küllemem, tán még el is neveti magát.

[Sárkánylesen – Ilián]

*Valamit félre érthetett a férfi, ez tisztán érthető és érezhető a hangjából és a fintorból amit orrának ráncolásával ér el. Adria oldalra hajtott fejjel nézi és ha eddig nem volt egyértelmű, most egyre csillogóbb ónix szemeinek fényéből azzá válik, hogy esze bogában sincs kinevetni az idegent, hanem inkább csodálja. Látott már elfet, falujukon gyakran keresztül menetelt egy-egy őrjárat, jóban is voltak velük, de aaz előtte állóval ellentétben ők mondhatni "közönséges" elfek voltak. Hogy a férfi ilyen csodaszépen született, csak tovább növeli döbbenetét.*
-Tényleg? Még sosem láttam ilyet.
*Szinte csak magának suttogja de minden bizonnyal az elf - más nem lehet a hegyes füleit és a földöntúli szépségét tekintve - kiváló hallásával elkap minden egyes szót. aztán a félreértés és az abból fakadó sértődés egészen eljut Adria gondolataiig. Láthatóan megijed, nehogy az elf elszaladjon ő pedig szegényebb legyen egy csodával. Egyik kezét önkéntelenül is a szívéhez kapja. Fella meg eloldalog. Ismerős neki a hangszín, most jön a nyálas rész. Lustán a nyárról megmaradt száraz fűcsomókat kezdi rágcsálni.*
-El ne szaladjon. Nem akartam megsérteni. Igen, furcsállom, mert még nem láttam egy ilyen szép elfet sem, mert az, ugye? Legalábbis a füléből ítélve. Ez sem sértés akart lenni, bocsánat! Nem is akartam nevetni, csak csodálom. Legszívesebben megérinten ém, hogy biztosan jól látok-e. Annyira......mesés. Szabad?
*Egy kicsit bő lére engedte a dolgot, de nála ez már csak így van. Ha dühös, ha örül, ha csodálkozik, nem tud lakatot tenni a szájára. Egyetlen érzelem vált ki belőle némaságot, a szomorúság. Akkor viszont egy szót sem lehet belőle kihúzni, még hét sárkánnyal sem. Szavai közben már lép is a férfi felé, félelmét sutba dobva csak arra tud gondolni, hogy ujjaival is megcsodálja a kivételes szépséget amit a természet alkotott és amivel megajándékozott egy elfet. Lép és lép előre mindaddig míg a férfi meg nem állítja. De ha nem, akkor egészen közellép hozzá és emeli a kezét, hogy óvatos féltéssel megérintse az elf haját, arcát.*

// Adria //

Légből kapott haragja és sértődöttsége egy pillanat alatt tovaszállt. Be kell vallani, tetszett neki, ahogy a hölgy körbeudvarolta. Már épp szólásra nyitotta volna száját, mikor fajtája felől érdeklődött az idegen. Tán ha csak futólag kérdezett volna rá, de így kissé gyanúsnak vélte a hirtelen érdeklődést.
-Igen…elf vagyok. –Felelte kurtán.-
Ahogy a hölgy közeledni kezdett felé kicsit hátrahőkölt. Szokatlan volt számára ez a nyílt kíváncsiság és közelség. Egy pillanatig habozott, de végül megállt egyhelyben és enyhén lehajtotta a fejét.
Ezelőtt  még sosem hagyta, hogy ilyen körülmények között, vagyis egy most megismert személy hozzáérjen bármilyen formában. Arra gondolt, hogy ez talán egy jó első lépés annak érdekében, hogy nyitottabb legyen az emberek felé.
Hogyha Adria hozzáért a hajához, olyan érzés volt, mintha méz folyna szét ujjai között. A lágy, hosszú tincsek könnyedén siklottak végig Adria kezén. Ilián mindvégig a földet nézte némán. Ha a hölgy az arcát is megérintette, akkor hűvös, porcelánszerű tapintású volt. A vékony zöld erek talán mintha még hűvösebbek lettek volna, mint máshol az arca. A hölgy meleg érintése nyomán kissé felerősödtek a zöld színek, ahogy Ilián szemei is szinte szikráztak, mikor az ónix szemekbe nézett.
Még egy pillanatig hagyta a dolgot, majd egy határozott lépéssel hátralépett. Torkát megköszörülte. Ahogy gyorsan körbetekintett, még csak most vette észre, hogy a ló legelészni kezdett. Majd újra a hölgyre tekintett.
-Sikerült meggyőződnie, hogy valódiak? –Hangja kellemesen lágy volt, szája szélén mosoly bújkált.-

[Sárkánylesen – Ilián]

*Adria csak annyit érzékelt az elf hangulatának változásán, hogy a sértődöttsége elillant. A gyanakvását nem igen fogta fel de jelen pillanatban nem is érdekelte volna. Annyira odavolt meg vissza a soha nem látott különlegességtől, hogy csak azon tudott izgulni, vajon a férfi hagyja-e, hogy megérintse. És hagyta.
A lány izgatottan nyúlt a hajtincsek között megbújó zöld csíkokért. Ónix szemeiben csodálat, izgatottság, döbbenet és öröm vegyültek egymással. Még a lélegzetét is visszatartotta, mintha attól kellene félnie, hogy elég egyetlen apró lehelet és az egész tünemény semmivé foszlik. Mint egy álom, olyan volt ahogy a tincsek átfolytak karcsú ujjai között, érezte az illatát is, szemtelenül az orrába kúszott és életre hívta minden érzékét. De nem ez volt az ami gyermeki kacajt csalt ki a torkából hanem a férfi arcának érintése. Hűvös volt és sima, selymes mint a bársony, szinte kényeztette az ujjait. A zöld erek pedig felfénylettek az érintése nyomán mintha külön életet élnének. Egy röpke pillanatra el is kapta a kezét, az érzés nem de a gondolat arra figyelmeztette, hogy meg fogja égetni magát. De csak hűvös csiklandozást érzett és ez még több gurgulázó kacajt hívott életre belőle. Cseppet sem volt gúnyos, inkább olyan volt mint egy kislány és ha Balál most látta volna, minden bizonnyal okoskodón bólintott volna, hogy „lám, még is csak egy gyerek”.*
-Hűűű, ez….annyira szép. Egészen izgatott lettem. Vagyis….ó, egek, még sosem éreztem ilyet. Mesés…..vagyis, bocsánat….azt hiszem ebből nem jövök ki jól.
*ahogy a férfi hátralépett Adria is lehúzta a kezét de ujjait még mindig egymáshoz dörgölte, még érezte a bizsergést, a csiklandozást. A kérdésre mindkét szemöldöke a homlokára ugrott, ajkai széles mosolyba húzódtak, szemeiben pedig ékkövekéhez hasonló csillagok gyúltak. Először csak bólintott válaszképp, nem tudott azonnal megszólalni, aztán persze megint csak szóáradat következett.*
-Igen. Köszönöm. Olyan csodálatos….szép, mintha egy meséből lépett volna ki. Igazából azt hittem semmi nem tudja túlszárnyalni azt az érzést ha egy sárkányt érintek meg, de azt hiszem ez egy kicsit hasonlított rá, bár sárkányt még nem érintettem, de csak az lehet ennél felemelőbb érzés. Igazán, ez annyira….hűűű…..ne haragudjon, most biztosan valami vándorcirkusz látványosságának érzi magát. Nem akartam megbántani. Csak gyönyörködtem.
*Egyik kezét a mellkasára szorította és végre rendesen kapott levegőt. Az arcán azonban pír foglalt helyet és ott is maradt. Most tényleg úgy érezte magát mint egy kisgyerek és a jelen helyzetben igazat adott Balálnak. De tény és való, hogy ilyen élményre nem számított amikor eljött otthonról. Az viszont biztató volt, hogy az elf nem rántott fegyvert, nem szaladt el és nem volt mérges. A mosoly és hangjának kellemes színezete némi bátorságot öntött Adriába.*