Verinol

//Mese-A nyugat ékköve//

Balál jól látja őkékségét kibújni a vízből és egész a közelükbe húzódni. Aldo, Gloriennel volt elfoglalva, a rejtő mágia alol kibújtak. Kettejüknek és a másik elf nőnek hirtelen aludhat ki élete lángja, hacsak nem csinálnak valamit azonnal... Na de az a démon csak hátráltatja őket, amíg ébren van a lány. Ideje volna újra eleltatni, azután...
- Aldo, cipelhetnénk Glorient felváltva, amig a hajóra nem jutunk!
Céloz Aldónak a visszaaltatásra, az ablakon át.
Mígnem a házhoz honnan, honnan nem, egy menekült toppan, aki pont az alatt az ablak alatt botlik el, aminek a másik oldalán Balál áll.
A másik szürke felé fordulva igy szól:
- Én is menekitésre gondoltam, Ilerick. Azzal a hajóval el tudunk menekíteni mindenkit, csak fel kell juttatnunk minél többeket a partról. Kérdés, hogyan tudjuk ezt megtenni? Az tény, hogy mindenekelőtt meg kell szereznünk és levédeni valahogyan azt a hajót.
Azzal a padló porába rajzol egy hevenyészett formát, nehogy megneszelje bárki is, mire gondol, hogyan lehetne titkon feljutni oda. Csak ketten tartózkodnak a helyiségben, így csak Ilerick láthatja Balál "találmányát", legalábbis egyelőre.
Függetlenül attól, hogy a másik rábólint-e, gyorsan kriksz-krakszokkal összefirkálja a rajzot.
- Jussunk el a partig és elmagyarázom a tervemet!
Azzal se szó, se beszéd, már ki is lép az ablakon, hogy felkarolja az elesett embert.
Aldóék a közelben vannak, s lathatóan a démon viaskodva távozik a nemes elfből.
Tényleg ennyi volt? De hová száll az árny?
A démoni lény kicsinyes bosszújának beillő hatásra nem számít.
Balál fájdalmas fintorral nyugtázza a szellemlényről jövő szörnyeteg látomásokat. Ez valóban egy szörnyeteg volt, a távoli föld szülötte, ahonnan Aldo is jött. Balált sorra rohanják meg az evolyrani események borzalmai, melyek bizony vetekednek a lanuriai háború szörnyűségeivel.
Térdre omlik, s az az ijedt férfi, akit az imént felkarolt, most még rémültebb támaszául szolgál. Jól láthatóan kavarog Balál kibomlott, éjfekete hajzuhataga, amibe váltakozva merülnek el es jönnek elő a fehér tincsek, szakálla vöröse beborítja elnyűtt arcát s mint ki rosszul van, megvonaglik térdre hullva a szokatlanul nagydarab mágus.
- Glorien...Az Istenekre, annyira sajnálom! Ilyesmit senki sem élhetne át!
Eszébe villan Markus, aki a háború kitörése óta szőrén szálán eltűnt, s hiába kereste látó lelki szemeivel, sosem talált rá. Atyja helyett ugyan vezetett annak idején atyát a kisfiú útjába Menionban, s mégis, mindig nevelgette ő maga is, amikor csak tehette, és nagyon sok időt töltött azzal hogy becsületes, de bátor gyerek válljon belőle. Mostanra az épsége felőli kétely és aggodalom rágta belül Balált, hogy nem tudta a csavargásról leszoktatni a fiút. Ugye nem került bajba? Egyáltalán, életben lehet még? Efféle gondolatok során együttérző könnycsepp gördült le a zord arcon, amit sajnos bárki láthatott. Felnőtt életében talán sohasem sírt könnyet.
- Merre vagy Markus?
Szólt az éjszakába, észre se véve, hogy Aldo és a két nő elindultak a partra.
Hogy Ilerick minderre hogyan reagált, vagy hogy látta-e ő is a sárkányt a közelbe mászni, sok minden függhet ettől. Mindenesetre Balált Aldo figyelmeztető kiálltása hozta vissza a jelenbe, de addigra igencsak megváltozott a külleme a távoli földről való látomások alatt, és megint nehezebb lett a szíve.
- A sárkány! Ilerick készülj!
Azzal felugrott, szembefordult azzal a résszel, ahol a bújó fenevadat sejtette, s a háta mögé tuszakolta az embert, ha az hagyta magát.
A kardot csendes surranással csúsztatta hátra, és nyilat tett a különleges íjra, felajzva azt. Az egymagában nem a legerősebb védelem újraéled körülöttük. Ha Ilerick segíti, akkor erősebb lesz. Megállapításának hangot ad:
- A legrosszabb az erőnk szempontjából, elszakadni a többi varázstudótól! A bestiák ellen muszáj koncentrálnunk az erőinket. Úgyhogy, ha egy lehetőségünk lesz, akár futhatnánk is!

// Mese: Nyugat ékköve Hali Furia //

A tervem ugyan jól alakul, de a sors megint közbe szól. Először egy fura pajzs anyagiasul körülöttem aztán Furia csap le rám, hát igen ez sem az a nap, aminek örülhetek. De a sárkány első támadása lezúzta a pajzsot, majd az üvöltésbe kezd felém, de azt én nem hagyom, mert a hölgy hangereje képes még a követ is megtörni. Képzelhetjük, mit tesz a csontjaimmal, ha nem reagálok rá, futni hülyeség, a hang gyorsabb, mint én. Teleportálás egyelőre még csak álom. Így hogy csak elcsúsztasson Furia üvöltése, de ne törjön össze, egy viszonylag azonos rezonanciájú üvöltéssel válaszolok rá Furia felé. Igaz az övé a nagyobb, de én csak túlélni akarok, ha a mágust megtalálom, felképelem még akkor is, ha megmentett az első csapástól. De ideje időt húznom és csevegni, már ha ez a veszett nőszemély hajlandó erre.
-Ag Furia waardeer my ook, maar ek is bly dat jy daar aangekom het. (Oh Furia is figyelemre méltat engem, de örülök, hogy megérkezett.) – Meg buggyantam mit kedveskedek, inkább figyelek a mozdulataira és a hatalmára. -Wat het my gebring, leier van jakkalse? Is daar nie meer torings oor vir veg nie? Of is dit as gevolg van my grap van Anzaros of my minnares? Ek het jou net nie beledig omdat jy my lastig geval het in hierdie stomme veldtog wat jy aan mense verstik het nie? (Mi hozott hozzám, sárkányok vezére? Nem maradt több torony amit vegzálhatnál? Vagy csak az Anzaros tréfám miatt vagy itt úrnőm? Csak nem megsértettelek, amiért zavarni mertelek ebben a kamu hadjáratban, amit az emberek irányába fojtatsz?)
Oké tuti agyamra ment az őrület, de most már ideje nem hergelni a nőt.
-Dus, mevrou, kan ek alles vir jou doen om jou terug te neem na Dragon Valley en daar te rus totdat die resultaat van jou vorige fout die wêreld in is? Ag Furia sê hoekom hierdie snaakse metgesel genoem kan word. (Szóval úrnőm, tehetek érted bármit, ami azzal jár hogy el húzzatok vissza Sárkányvölgybe és ott pihizzetek míg egy korábbi hibátok eredménye világra nem bukkan? Ó Furia mond, miért eme viccesnek is nevezhető kíséret. ) -Bökök a sárkányok felé. - Ek en jy weet dat dit net afleiding is. Maar op die beste het jy net die kinders gebring. Maar jy alleen sou almal vinniger kon klaarmaak. En selfs hierdie stomme tweedrag het in Sendel geleer hoeveel sterker jy was. Maar net by hulle. (Hisz te is és én is jól tudjuk, hogy csak zavaró tényezők. De legjobb esetben is csak ki hoztad játszani a gyerekeket. De te egyedül sokkal hamarabb végezhetnél mindenkivel. Azt meg még ezek az ostoba kétlábúak is megtanulták Sendelben, hogy mennyivel erősebb vagy náluk. De csak náluk.)
Igen, most már biztos, tuti halálvágyam van. Nem elég hogy megúsztam az első csapását, de még idegesítem is. Viszont a szavaim, igazak. Kérdés hogy méltat e válaszra, avagy sem. De továbbra is feszült figyelemmel lesem minden támadási szándékát, de talán, ismétlem, talán válaszol nekem. Ami felérne egy isteni csodával, de jelen helyzetben ilyesmire nem apellálok.

//Mese: Nyugat ékköve//

- Tudom Marcus, de most szerintem nem kockáztatják meg az emberi alakot, meg nem is tudja, hogy idejöttünk...... - nyugtatom meg a teljesen ki nem mondott félelmére.
Persze meg van az esélye, de nagyon nem akarok most arra gondolni, hogy ez is bekövetkezhet. Egyelőre legyünk biztonságban a lángoktól.....
Semmilyen más esetben nem próbálnám meggyőzni az őrt, hogy engedje el a rabokat, de
úgy vélem ő sem vak és látta mi van a városban, nincs értelme itt várni neki sem és a foglyoknak sem a halált, de........társam megoldja a problémát, ami talán gyorsabb, mint egy vita.
- Hát ezzel hamar megvolnánk. - kapom el a kulcsot és remélem ha felébredve meglátja az üres cellákat ő is elhúz innen és nem várja meg míg körbe zárják a lángok.
- Inkább segíts kiengedni őket, ne majomkodj ott. - vetem felé, miközben próbálgatom a kulcsokat és nyitogatom az ajtókat.
Aztán a döbbenettől a földbe gyökerezik a lábam, ahogy felnézve a következő rács mögött, nőies idomokat pillantok meg kalózruhába bújva és meghallom az ismerős hangot. Előrébb lépek és egyenesen Esmé tüzes, de most igen csak meglepett tekintetébe ütközök.
Mondjuk én sem számítottam rá, hogy itt találkozom vele.
- Esmé (bocs, de nincs umlajtos e betűm)!!! Te mit keresel itt? - bukik ki a számon és egy pillanatra még a kint dúló élethalál harcról is elfeledkezem, ahogy az emlékek végigsöpörnek rajtam.
Aztán észbe kapok és még kicsit remegő kezekkel keresem meg a zárba való kulcsot, hogy kiengedjem.

//Mese: Nyugat ékköve//

~…Na most kéne itt hagynom, de valóban segítségre szorul. Én ostoba, magamat próbálom gyógyítgatni már mióta, nem figyelve arra, hogy a környezetem még nagyobb segítségre szorul…~
*Egy évvel ezelőtt a valiani birodalmi kikötőnél ezek a gondolatok sarkallták rá arra az elhatározásra, hogy maradjon a megszállt Glorien mellett és próbáljon meg segíteni neki. És nem csak neki. Igaz, sok galád dolgot műveltek együtt, de azóta a találkozás óta saját problémáit háttérbe szorította, nem saját biztonsága volt az első helyen, és tényleg segíteni próbált. De végülis milyen végkifejletet vezetett az az egy döntéshozatal? Glorien meghalt a szemei előtt.
Balál halálos ágyán pár évvel ezelőtt Sendelben rádöbbent, hogy egy barátot veszített el akkor. Meglehet neki soha nem ismerné be, hogy barátnak tartja, de érzi, hogy fontos része annak a szűk körnek életében, ahová azon emberek tartoznak, akikre számíthat ha nagy baj van. Valószínűleg ezért is kiáltott felé értesítve őt a kék sárkány támadásáról. Segíteni próbált.
Segíteni. Nem idegeneknek, nem a városnak, csupán azoknak, akik számítanak neki valamit. És mit ért el vele? Bár a sárkánytól egyelőre megmenekült, de a démon mely az imént még Glorienben lakozott most őbele költözöt még nagyobb veszélybe sodorva ezzel is a szürke életét.
A támadás kezdetén ezért lehetett ez  szokatlan előérzete, talán ezért is fordult meg annyi idő után először a fejében, hogy Glorient hagyja itt, a bizarr gondola, amelyet persze rögvest el is hessegetett. Talán érezte már akkor, hogy itt ma nem tud senkin sem segíteni?
Egyáltalán ért valamit, amit eddig próbált? Jó lenni, jobb lenni, még ha csupán ha azokhoz is, akik meglátása szerint megérdemlik. Volt értelme eddigi lépéseinek, ha az eredmény ennyire lesújtó? Számított az az isteneknek, hogy ő jót akart? Lehetséges, hogy más  irányú szándékai hasonló vagy talán jobb következményeket szültek volna? Ennél rosszabbat már biztosan nem? Tehát erre mondják, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Mert ez itt a pokol. Nem más. Glorien meghalt. *
- Glorien!!! Neee!
*Hát pusztuljon a gyilkosa is, még ha ez lesz az utolsó cselekedete is ebben az életben. Menekülni már nincs értelme. Mégis miért? A rossz dolgok úgyis megtalálnak előbb-utóbb. Ezúttal ideje szembe nézni velük!
Felnéz az égre. A vörös, amely a végzetes tűzgolyót küldte Glorienre, ott köröz, nem messze tőlük a levegőben. Idő kérdése, hogy mikor támad újra. A kék bestia ellenkező irányból egyre csak közeledik a földön. Útjában talán még Balálékat találja, de lehet támadását a vörössel egyetemben mégis inkább Lysanorra és rá fogja koncentrálni.*
~Hát gyertek csak!~
*Tőrét előhúzva mondd rá egy igét, majd az égen szálló vörös sárkány fele hajítja egy erős mozdulattal. Ha sikerül a varázslat, tőréből több száz átlátszó, kéken ragyogó másolat válik ki, melyek követve az eredeti újtát a sárkányt fogják tűpárnaként kidíszíteni. Nem kérdés, nagyobb részük le fog pattanni a kemény páncélról, de elég lesz egy maroknyi, mely, ha lágyrészbe talál onnan giliszta módjára fogja befúrni magát a sárkány testébe minél mélyebbre rettenetes fájdalmat és véget okozva a bestiának.
Ha sikerül a vöröset kiiktatni vagy elriasztani, a kék nőstény irányába fordul kardja markolatát két kézre fogva és úgy várja az összecsapást újabb csatamágusi varázslatba kezdve A kérdés már csak az, hogy ő lesz az elsődleges célpont Lysanorral vagy a szürkék nem messze.*

//Mese: Nyugat ékköve//

Felnyögtem és kissé összegörnyedtem, amikor Marcus orvul a bordáim közé könyökölt, főleg mivel egyáltalán nem számítottam rá, mert még mindig megrökönyödve bámultam a rács mögött megtalált lányt, próbálva felfogni, hogy tényleg ő áll előttem.
- Kopj le Marcus, a fene beléd! - morogtam fel fájdalmas képpel, de nem csak az ütése miatt, hanem mert nem tetszett, ahogy Esmé-re nézett és ahogy beszélt vele.
Bíztam benne azonban, hogy a lány kellően meg tudja védeni magát egy ilyen bájgúnártól, aki közben úgy bámulta meg, hogy majdnem kiestek a szemei az üregükből.
Persze nem kellett Esmé-ben csalódnom, az a jeges pillantás, amit a bohóckodó társamra vetett, szerintem felért egy hideg zuhannyal valamelyik gleccserben.
Nem is méltatja válaszra a tetoválásával kapcsolatban, bár Marcus hangjában van valami, amiért egy pillanatra fürkészően nézek rá. Vajon tényleg aggodalmat hallottam ki a könnyed kérdés mögül?
- Aki kíváncsi hamar megöregszik. - adtam vissza a fiúnak az előbbi könyöklést, amivel egyben elértem azt is minden bizonnyal, hogy eltávolítsam az útból és biztosítsam Esmé-nek a kijutást végre a folyosóra.
Mélyen beszívom az oly régen vágyott illatát, ahogy közelebb lép és egy pillanatra lehunyom a szemem, amikor ujjai végigcirógatják az arcomat.
- Igen, igazad van. - biccentek aztán a szemébe nézve, a kezemet a kezére téve, míg csak arrébb nem lép. - Mielőbb el kell tűnnünk innen több okból is, de a legsürgetőbb, hogy egy kissé dühös sárkány loholt a nyomunkban még az előbb.- húztam el a szám, visszatérve a jelenbe.
Szétnézek a börtönbe, remélve, hogy nem dugtál el messzire a kalózlány kardját és ha meg van, gyorsan a kezébe nyomom.
- A kikötőt támadták meg elsőnek, nem tudom, hogy bármi is megmaradhatott-e ott, de szívesen teszek egy próbát, ha rólad és a hajódról, na meg a kijutásról van szó. - mosolyodtam el először mióta ez a téboly elkezdődött. - De készülj fel, nagy a felfordulás odakinn. - figyelmeztettem ismét.
De ha egy zsiványokkal teli hajót el tudott kormányozni, talán ezzel is boldogul.

Még mindig kicsit a váratlan találkozás hatása alatt voltam, de amikor Esmé kijelenti, hogy a hajója nem a kikötőben van, egy mosoly jelenik meg az arcomon.
~ Vajon miért nem lep meg. ~
Tekintetem próbálta beinni a kedves arc látványát és egy pillanatra elidőztem a homlokán lévő halvány sebhelyen. Az biztos, hogy nem volt ott, amikor elváltunk, csak nem bántották, bár persze csatában is szerezhette......De igaza van, a beszélgetés ideje nem most van.
A kardját nem volt nehéz megkeresni, több fegyver is volt a börtön egyik sarkában, ott volt az ővé is.
Marcus továbbra is hozta a formáját, bár levehette, hogy a lány nem igazán foglalkozik vele, ami megint csak jó érzéssel töltött el. Ezek szerint nem csak ő hagyott mély nyomokat a szívemben.
Egy kérdő pillantást vetettem társamra, hogy miért is érdekli ennyire egy kalóz, ám nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, ám Esmé visszakérdez és ez azt jelzi, hogy valami mégis csak van a kérdés mögött. Viszont, ahogy sok más kérdés ez is várhat, hiszen sürgető dolgunk, hogy kijussunk innen.
- A kint kőröző bestiák ellen jó ötlet, de ha még egyszer megemelik a vízszintje, ahogy az elején is láttuk, akkor mind vízbe fúlunk odalenn. - vetem fel, hogy mindenki tisztában legyen a kockázattal és körbenézek a közben kiszabadult és körénk gyűlő koszos, szakadt embereken, akik közül már többen kiszolgálták magukat a fegyverek közül.
- Odakinn viszont lángokban áll a város és sárkányok vadásznak minden mozgó célpontra. - sóhajtottam. - Mivel a kikötőt szinte teljesen elpusztították, talán megúszhatjuk a csatornában, így .......keressük meg azt a csatornát. Mindenki szabad és maga dönti el, hogy merre tart. - intek a volt raboknak. Nem tartok tőle, hogy Esmé-nek gondot jelentene a megregulázásuk, ezeknél keményebb fickókat vezet. - Keressünk valamit amivel felfeszíthetjük a rácsot.