Verinol

Érdekes beszélgetésnek voltam tanúja és érdekes, izgalmas új tudással lettem gazdagabb egy kereskedő volt-mágus meséje alapján. Azt állította, hogy felfedeztek egy újabb kontinenst, Vadalant, ahol valami ősi népek élnek és olyan kultúrájuk, hitük, kincseik és mágiájuk van, amit mi még csak nem is ismerhetünk. Elég nehéz ezt elképzelni, hogy vannak még ismeretlen tudások az elfek népe előtt, de úgy tűnik, hogy igaz. Gonosz mágusom hajtott hát, hogy jöjjek el ide a végvárba, és az első hajóval utazzak át erre a különlegesen fantasztikus kontinensre és keressek olyan mágiát - legyen az jó, vagy gonosz - amivel ismét életre tudom kelteni őt. Persze egyik felem nem akarja, hogy a gonosz mágus ismét ezen a világon legyen, másik részem viszont szívesen megszabadulna már a furcsa lélektől, akivel osztoznom kell a testemen. És sajnos ez a rész talán erősebb, mint a másik és ezt használja ki a mágusom is.
Tegnap éjszaka érkeztem meg, a lovamat leraktam a fogadóban, pihen, erőt gyűjt a hosszú kalandhoz. És én is. A végvár egyik falán ácsorgok, felfegyverkezve ugyan, de lazán könyökölve a falra és nézek a messzeségbe. Nézem a tengert, aminek a végén ott van ez a varázslatos új, ismeretlen kontinenst és a nép, a vadalanok.

Még éppen hogy felkelt a nap, de én máris talpon vagyok. Soha nem szoktam sokáig aludni, maximum egy kiadós éjszaka után, amikor kicsit dorbézolok, vagy éppen egy nagyobb harc után. És talán otthon. De ott a környezet, a kényelem miatt. Az itteni fogadóról nem mondható el, hogy kényelmes lenne. Persze aludtam már rosszabb helyeken is, az ilyesmiken már régen nem akadok fenn. A falon támaszkodva ácsorgok, és nézelődök a Remény tengerén. Elgondolkozom, hogy vajon honnan kapta a nevét és mért pont a remény szót választották. Ezen gondolkodva érzem, hogy enyhén megkordul a gyomrom. Hát igen, a nagy sietségben, hogy felfedezzem a várat elfelejtettem reggelizni. Habár jól bírom az éhséget, hiszen sokat vándorlok és sokat vagyok úton, mégis... Most, hogy itt a lehetőség arra, hogy jól belakjak, szeretném kihasználni az alkalmat. A pénzem még kitart, ha pedig értem, hogy csökken a tarsolyom súlya, majd keresek valami bérgyilkos munkát. Hiszen a jó bérgyilkosokat mindig busásan megfizetik, én pedig jól végzem a dolgomat. Ahogy ezen gondolkozom, léptek hangját hallom és oldalra pillantva egy magas férfit látok, akiből lágyan árad a mágia. Kíváncsi tekintettel méregetem a mágust, és elgondolkozom, hogy vajon milyen erős lehet és vajon milyen köpenyesekhez tartozik. A tekintetünk összekapcsolódik, én pedig nem fordítom el a tekintetemet, hanem kiegyenesedem, hangsúlyozva telt melleimet és csinos, vékony csípőmet, harcias testemet. Kicsit felé is fordulok és várakozóan nézek rá. Kíváncsi vagyok, meg mer-e szólítani és felismer-e, hogy ki vagyok...

Figyelem a férfit, és szinte látom a fejében átsuhanó gondolatokat, és hogy az agya lázasan pörög. Majd - csalódottságomra - egyszerűen elsétál. Nem fordulok utána, kicsit lesütöm a szememet és azon gondolkozom, hogy vajon mi baja van a férfinek. Hova tette a szemét? Tudom magamról, hogy a szépségem igen nagy ajándék, hogy vörös hajam, vörös szemem és telt ajkam igazán izgató csak úgy mint telt mellem, hosszú combjaim és vékony, sportos, harcias alkatom. Azonban persze megesik, hogy valakinek nem tetszem, vagy ilyesmi, de be kell vallanom, hogy ez a ritkábbik eset. Hosszú kalandozásaim során alig töltöttem egyedül olyan estéket, amiket nem akartam, mert mindig volt valaki ember, vagy éppen pont egy elf, aki elszórakoztatott. Eszembe jut a derék elf harcos, Taltaur, akivel együtt töltöttem egy csodálatos éjszakát az elf vezér látogatása idején. A testem is beleremeg, hogyha azokra az erős karokra, határozott érintésekre gondolok. Lehunyom a szememet és ismét átélem az éjszaka fontosabb percet, amikor is meghallom, hogy a mágus visszafordul és megáll mellettem. Kíváncsiságom nőttön nő, így lassan, kecses mozdulatokkal fordulok meg, egyik kezemet a várfalon pihentetem és úgy emelem vörös szememet a férfire. Körülbelül egyforma magasak lehetünk, talán én egy leheletnyivel alacsonyabb vagyok, ami nem megszokott, hiszen tiszta vérű vérelfként igen magasra nőttem az emberekhez képest. De úgy tűnik, hogy a mágus is. A kérdéseire elfojtok egy mosolyt, ám az nem tűnik el nyomtalanul, ott lapul ajkam szegletében és úgy hallgatom végig a férfit. A végén be is mutatkozik, amire határozottan kihúzom magamat.
- Üdvözöllek Balál. Mágus. - jelentem ki és fejet hajtok neki, de nem nyújtok kezet és nem s pukedlizek, hiszen sejtem, hogy rangban jócskán felette állok. A mágus szót azért tettem oda a végére, hogy tudassam a férfivel, bennem is csorog a mágia, így tudom, hogy ő is mágus.
- Valóban a vérelfek nemes fajához van szerencséd személyemben, méghozzá Lumel'Auvrea vezetőjének lányához. Merilien vagyok. - mutatkozom be én is. Hangomból süt a magabiztosság, a nemesi hangszín és persze egy kis enyhe fellengzősség is. Mélyen a férfi szemébe nézek, majd lassan elnézek a tenger felé.
- Vannak itt Vadalanok? - szólalok meg még mindig a tengert nézve, majd néhány másodperc múlva kérdőn fordulok vissza a férfi felé.

A férfin látszik, hogy mennyire meg van döbbenve és engem elönt az önelégültség és alig bírom ki, hogy ne telepedjen arcomra egy önelégült, széles vigyor. De hál'isten megállom, hogy ne vigyorogjak el, mint egy kislány, akit mindenki dicsér. A bemutatkozás igen hamar lejzajlik és végül a férfi nem is veszteget rá több szót. A kérdésemre azonban igen furcsán reagál. Egyszerűen mintha meglepődne, vagy valami furcsa, rossz emlék száguldana végig a fején és az emlékekben elmerülve szomorú lenne. Kíváncsian vizslatom a tekintetét és azt kívánom, hogy bár tudnám, mi is jár a fejében. Azt azonban érzem, hogy heves érzelmek futnak át rajta, hiszen szíve egyre hevesebben pumpálja ereiben száguldó forró vérét. Sejtem, hogy a férfi furcsa érzelemviharát a Tűz vihar váltotta ki, amiről csak pletykákat hallottam, semmi egyebet. Azonban úgy vélem, hogy jobb nem feszegetni ezt a témát. Vagy legalábbis nem most, hanem esetleg pár korsó bor után.
- Hajók... - hümmögök és ismét a tenger felé nézek. Felcsigáz az, hogy hamarosan talán vadalani rakománnyal tömött hajók térnek ide vissza. De nem igazán az árú érdekelt, hanem az, hogy mi lehet a kontinensen. El kell jutnom oda! És úgy tűnik, hogy ez a férfi már volt odaát. Jó vezető lenne belőle, aki eljuttat oda, ahova mennem kell. Sebesen száguldoznak a gondolatok a fejemben és végül arra a következtetésre jutok, hogy megpróbálhatnám itt marasztalni ilyen-olyan módszerekkel a férfit és talán arra is hajlandó lenne, hogy elutazzon velem a kontinensre. De addig is minél több információt szeretnék kiszedni belőle.
- Nos, ma még én sem ettem. Velem tartasz, Balál? - mosolyodom el csábosan, és lágyan a férfi mellé lépek és belekarolok a karjába, hogy a fogadó felé húzzam.

Igazán elgondolkodtat ez a vadalani dolog és el is határozom, hogy megpróbálok minél több információt kicsalni ebből a férfiből. És lehet, hogy nem is kell érte morbid eszközökhöz folyamodnom, elég csak néhány kedves szó, simogatás és bájos pillantást. Feldobom az étkezés ötletét, és ellentmondást nem tűrve karolok bele a férfibe és pislogok, mosolygok rá csábosan, hívogatóan. Balál persze nem mond nemet és meg is indulunk a fogadó felé, ahol most nem sokan vannak. Még igen korán van, csak néhány korán kelő reggelizik, vagy éppen néhány későn fekvő iszogat még mindig az asztaloknál. Enyhe cefreszag van a fogadóban, és kicsit el is fintorítom az orromat, majd lassan az egyik nagyobb, de kissé eldugottabb asztalhoz sétálok és leülök az ajtóval szemben, és a lábammal kirúgom a szemben lévő széket Balálnak. Egy csábos mosollyal invitálom, hogy üljön le.
- Szóval ragu? - szólalok meg és elmosolyodom, majd lassan felállok és ringó csípővel sétálok a pulthoz, hogy rendeljek magunknak egy rántottát, egy ragut, ami talán kicsit később készül el és egy kancsó bort. A borral visszaszambázok az asztalhoz, majd öntök a két kupába, és koccintásra emelem a poharamat.
- Örülök, hogy megismertelek Balál! - nézek mélyen a szemébe, majd még mindig fogva tartva a tekintetét belekortyolok a borba. Lehunyom a szememet, halkan cuppantok és élvezem a bor csodás ízét.

A fogadóba érkezvén hamar leadom a rendelést és tény, hogy az a célom, hogy minél tovább itt tartsam ezt a jó kiállású férfit. Tetszik a megjelenése, ez nem vitás és biztos vagyok benne, hogy én is tetszem neki. Így hát ki is használom a természet adta adottságaimat, és lassan közelebb csúszok a székemmel hozzá, és úgy koccintunk a borral, amiből egy kancsóval hozattam. A bor édes, és finom, lágyan csúszik le a torkomon, és telt ajkammal halkan cuppantok egyet, kiélvezvén az utolsó finom zamatát is a bornak. Még a szememet is lehunyom, hogy aztán tüzes pillantással nézzek a férfire, aki szintén iszogatja a bort. Igyekszem nem feltűnően csinálni ezt a csábítgatás dolgot, hiszen nem akarom, hogy Balál hamar rájöjjön, hogy mi is a célom. No meg... Ha nem is kísér el és nem is mond el többet Vadalanról, akkor is lehet vele egy kellemes éjszakám, mielőtt útnak indulok. Teljesen megfelel... Az őszinte vallomására egy pajkos mosoly jelenik meg az arcomon és halkan felnevetek. Talán máris sikerült megbabonáznom a férfit? Helyes! A kérdésére elgondolkozom és mélyen a szemébe nézek.
- Nem is tudom... De nem a szép ruhák, a szebbnél szebb ékszerek és ilyesmik vonzzanak. - mosolyodom el és kicsit oldalra döntöm a fejemet, hosszú, vörös hajam a vállamról előre omlik.
- Inkább a vadalani tudás, a furcsa nép ismerete. - jelentem ki határozottan, komoly arccal.
- A mágiájuk, a varázslataik és a tudásuk. Igen, azt hiszem ez az, ami arra a különleges, Új Világra vonzz. - hosszítom meg kicsit a mondandómat és kíváncsian figyelem Balál reakcióját a mágia témára.
- De... Ha jól veszem ki a szavadból, igen sokat tudsz erről a furcsa világról. Talán már voltál odaát? Talán onnan jöttél? - csillan fel kíváncsian a szemem és szinte arra csábítom a férfit, hogy meséljen.

Ahogy eszegetünk és iszogatunk, szépen flörtölgetni kezdek a mágussal, hiszen minél több információt szeretnék kiszedni belőle. Minél többet szeretnék megtudni erről az új kontinensről, a népről, a dolgaikról, a mágiájukról. A gondolatra belső mágusom halkan mocorogni kezd, de a flörtölgetésben ő nem vesz részt, így egyelőre még magam ura vagyok. Egyelőre...
Szerencsére igen hamar Vadalanra kerül a szó és hamarosan Balál nyelve is megered. Ki tudja, hogy a bortól, vagy a bűverőmtől, de nem is érdekel, csak figyelek, elraktározom minden egyes szavát, minden egyes mondatát, amiben értékes információt leheltek a későbbek folyamán. Látom, hogy mosolyog a férfi és igen kellemesen érzi magát. Ezt mindenképpen a bornak tudom be, hiszen én is érzem az enyhe melegséget a fejemben és a testemben, az arcom is kipirult kicsit. Érzem, hogy a férfi nagy titkokat fog most elárulni nekem, és kicsit folytatva a játékot, közelebb hajolok hozzá, felkönyökölve az asztalra, tökéletes belátást nyújtva a melleimhez. Mikor azonban Balál közli, hogy el akarja hagyni ezt a végvárat és vissza sem akar jönni, ráadásul már holnap, kimeredt, döbbent szemmel pislogok rá és néma "Nem!"-ez kiáltok. Azt hiszem, ez elég egyértelműen kiül az arcomra.
- Még ma menni akarsz? - szólalok meg és valami furcsa, hamiskás dallam van a hangomban és egy titokzatos mosoly jelenik meg a szám szegletében. Balál azonban elejt egy fél mondatot, hogy nincs más, csak én, ami itt tarthatná. Helyes! Akkor bizony ezt fogom kihasználni. Észreveszem a furcsa hangsúlya a mágus szónál, amit nem tudok hova tenni, de most jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekel, hogy érez Balál a többi mágus iránt.A férfi kicsit közelebb hajol és szavai halkak, ám elf fülem tökéletesen érti minden egyes szavát és kihallom belőle a burkolt célzást is. Lágyan felvonom egyik szemöldökömet és a titokzatos mosoly kicsit szélesedik. Lágyan felemelem a kezemet, majd látszik rajtam, hogy koncentrálok. Hogyha Balál nem védekezik, akkor érezheti, hogy az ő keze is lassan felemelkedik, közelít az enyémhez, majd az ujjaink egymásba fonódnak az asztal lapja fölött.
- Az biztos, hogy ÉN tudnék újat mutatni neked... - mondom hasonló hangsúllyal, mint ahogy a férfi az előbb beszélt és szavaim - a titokzatos mosoly miatt - igen csak két értelműen hangzanak.
- Ha Te mesélsz, Én mutatok. Rendben? - szólalok meg ismét, majd újra a vérmágiát alkalmazva állítom fel az asztaltól a férfit, vigyorogva a kezébe nyomom a bort, majd néhány perc múlva már egy szoba felé indulunk, az emeletre.

Balál

Érzem, hogy a férfi immár csupa tűz, csupa vágy, és magamon is érzem, hogyan pirul ki egyre jobban az arcom, hogyan száguld a forró vér az ereimben, és hogyan jelzi a testem, hogy vágyom a férfi érintésére, a csókjára, hogy az ajkai olyan helyen simítsák végig a bőrömet, ahol nem sok férfi... Lágyan összefűzöm az ujjainkat a vérmágia segítségével, és mélyen a férfi szemébe nézek. Szinte mintha áramot vezetnének minden tagomba, a sejteim vágyért kiáltanak, egyszerre állunk fel, és sebes léptekkel sietünk el a kocsma hangos zajától egy nyugodt, rejtett zugba, a kivett szobámba, mely az emeleten van, az egyik eldugottabb részen. Szeretem a magányt és a nyugalmat, így nem csoda, hogy mindig ilyen helyre kérek szobát. Na, meg ismerem már magamat, hogy kelleni is szokott ez a fajta nyugalom. Szorosan vonva magam után a férfit szinte felszáguldunk a szobák felé és elkapom az egyik felszolgáló lány mosolyát, aki tudja, sejti, hogy hova is rohanunk mi ketten. A lépcsőket magunk mögött hagyva Balál az egyik eldugottabb sarokban a derekamra teszi a kezét, úgy húz közelebb magához, hogy lágy csókot leheljen a nyakamba, simogassa forró leheletével az amúgy is felforrósodott bőrömet. Ahol megérint, mintha égne a bőröm. Hangos sóhajjal mosolyodom el, majd lágyan megfogom a férfi kezét és szembe fordulok vele. Lágyan végigsimítok arcán, nyakán, mellkasán, majd az ágyékán is, egy titokzatos, pajkos mosollyal csókot lopva, és megindulok a hosszú folyosón. Lépteim ruganyosak, szinte hangtalanul koppan a csizmám a padlón, és hamarosan kulcszörgés, majd ajtónyitódás hallatszik. Mire a férfi odaér, az ágyon fekszem, csábosan mosolyogva és hívogatóan intek a kezemmel.

/ / Folyt. köv. +18! //