Verinol

//Mese: Nyugat ékköve//

- Ebben nem lesz vita köztünk, teljesen egyetértek. - bólintottam Esmé szavaira. - Eddig is az volt a tervünk, hogy lelépjünk valahogy, csak volt egy kis nézetletérésünk egy sárkánnyal, aztán, hogy lerázzuk ezt a helyet szemeltük ki, de most már egyáltalán nem bánom, különben nem találtalak volna meg. - jelentettem ki és szívesen megöleltem volna, ám jó sok szempár szegeződött ránk e pillanatban is, így ezt meghagytam arra az időre, amikor vagy egyedül leszünk, vagy már Dremer karjai akarnak átölelni, akkor viszont nem fog érdekelni hányan bámulnak majd.
Úgy néz ki a rabok egyelőre elfogadják a vezetését, amit azért nem csodálok, mert van benne valami érdekes kisugárzás, ami még egy vén tengeri medvét is megszelidít, Marcus meg közben eltűnik egy benyílóban, aztán dárdákkal tér vissza, persze most sem tudja abbahagyni a bohóckodást.
Viszont az okoskodása nem rossz, ezért elégedetten megveregetem a vállát.
- Tudsz te, ha akarsz.
Esmé irányításával hamar megtaláljuk a csatornafedelet és van pár önkéntes vállalkozó, aki kérés nélkül is leveri a lakatot róla.
- Csak halkan és óvatosan Marcus. - mondom halkan a fiúnak, aki máris megy előre. - Egyáltalán tudod merre kell menni? Lehet elágazik a járat. - figyelmeztetem még, aztán megvárom, hogy mindenki, aki követni akarja utána másszon, én akarok legutoljára menni, szeretem biztonságban tudni a hátam.

//Mese A nyugat ékköve//
//Dremer, Glorien//

Nem az én napom a mai, illetve éjszakám, de ez apró probléma csupán. A támadásom kb annyit ért mintha egy gyémántfalat próbáltam volna betörni egy párnával. Totális kudarc, az ok még rejtély de rá fogok jönni a nyitjára. Illetve előbb éljem túl az eseményeket. Furia is megunta a marhaságaimat. Pár csapás után telibe talál, amit egész jól megérzek, na meg a falat is aminek neki csap. Egész addig kitart a tudatom, míg az említett fal és még azon kövek, amiket tartott rám omlanak.

Rövid vagy hosszú szunyókálásom, ehh minek becézem haldoklásom egy figyelő tekintet zavarja meg. A harag, amit érzek, elég erőt ad hogy ki ássam magam a törmelék alól,tudatalattim még időben nyúl a kardom után, hisz ahogy kimászom, az egész összeomlik. Dühödt bömböléssel keresem Furiát, majd kibököm ki is néz rám. Nos ezaz a pillanat, amit eddig kerülni akartam. Nem Furia, nem is egyik sárkánya néz rám, őket simán kibekkelném. Legnagyobb bánatomra Dremer néz rám a tulajdonképp arctalan és főképp szem nélküli fejjel. Mégis viszket a hátam a mindent átható tekintetétől. Első gondolatom az hogy meghaltam és végem van mint a botnak. Ennek ellentmondani látszik a tény, hogy eszméletlenül fájnak a törött bordáim, és valószínűleg van még jó pár súlyosabb sérülésem. Kezében egy nő, áll aki valahonnan ismerős, de most nem ő a fő gondom. Tehát még élek, de alig, így némileg rettegve, de megszólítom az istent. De hogy mi a halálért teszem, azt nem tudom, ha nem lennék valamelyest már így is az övé, sikítva rohannék el Verinolból, csak ne lásson engem. Mintha lenne értelme a dolognak…
-Üdv. –Intek Dremernek, aki felé lelkek százai, szálnak, na meg az enyém is érzi a késztetést, hogy örökre nyugalomra és békére leljek a tenyerén. Hirtelen pofán karmolom magam. ~Meg egy frászt fogom feladni, nincs az az isten, aki erre rávehetne még ő sem!~ Šebtiben meglopom a távozó holtakat némi energiából, ezt a gyógyításomra fordítom. De mi a frászt mondja egy istennek, mert az üdv minden csak nem tisztelet teljes. Nehéz sóhajjal, folytatom a rettegésem tárgyának megszólítását.
-Holtak ura, kéréssel fordulok feléd. –Ereszkedem térdre a zord kaszás előtt. –Kérlek, segíts nekem, hogy újra sárkánnyá változhassak. Vagy engedd, hogy a távozó lelkek energiáit hasznosíthassam ugyanezen célra. Vagy ha ezt nem is de tégy képessé arra hogy megtéphessem Furiát, és az ősieket.
Nesze neked visszafogottság, miért nem kéred meg hogy tegyen istenné, idióta . De folytatom a szövegem.
-Tudom, hogy e kérések nagy szívességnek számítanak, és csak úgy nem fogsz nekem segíteni. Azt is tudom, hogy ha azt ajánlom fel hogy halmozom a hullákat a számodra, az maximum gűrc lenne és nem üzlet. Így ezt az opciót elvetem, mint röhejest. Viszont, felajánlom szolgálataimat, bármilyen feladatra, hajlandó vagyok bármit megtenni, csak segíts nekem valamilyen formában. Nem vagyok épp tökéletes, és még dögrováson is vagyok. Tudom, hogy érzed, és ezért is vársz, hogy meghalok e vagy sem. Bármit megteszek, és nem fogok nemet mondani rá, ha segítesz. Azt tudom, hogy nem szokásod halandókkal üzletelni, pláne olyanokkal, nem akik már másodszor állnak előtted hasonló állapotban.
A válaszát vélhetően megfontolja, vagy szimplán kiröhög, mind két esély előfordulhat. Közben a távolról Furia parancsai zengik be a romokat, ami újult haragot gerjesztenek bennem, hogy megtépjem azt az éjszínű áspiskígyót.

Felesleges szaporítani a szót tovább, így csak egy mélyebb sóhajjal megingatom a fejem, aztán hagyom Marcus menjen a feje után. Igaza van egyébként eddig sem pesztrálta senki, mégis életben van, tud magára vigyázni és én is inkább a víztől tartok, mint, hogy ellenségbe botlanánk a csatornába.
Természetesen nem lep meg, hogy nem rózsa illat érinti meg az orrunkat.
- Mit vártál egy csatornától Marcus? Nem egy szép lány boduárjába másztál le. – szóltam utána, miután Esmé tanácsa elhangzott az útirányt jelző patkányokra vonatkozóan, aztán hagytam, hogy aki akar másszon
Aztán lent jobbnak láttam, ha a beszédet a lehető legkevesebbre szorítjuk, hiszen a víz messzire viheti a hangot. A fiú megjegyzésére viszont az ellenkezőjét tippeltem volna, nagyon is hihető, hogy a csatorna szennyétől a tengerben akartak megszabadulni, így ha jó irányba sikerül haladnunk, a kikötőnél kellene kibukkannunk.
Valószínűleg Marcus is ismeri a menekülő állatok természetét és megfogadja Esmé tanácsát, így mindig a legrövidebb utat választva haladunk előre, miközben a többfelől becsatlakozó járatokból itt-ott hasonlóan gondolkodó menekülők csapódnak hozzánk. A kiszabadított rabokkal kezdünk szép népes csoportot alkotni.
Nem habozok visszaszorítani a szívemnek kedves kalózlány kezét, amikor magával húz és töretlen lendülettel megy előre. Bízom benne, hogy az orra és a megérzései jó irányba vezetik.
- Ha ilyen szépen gyarapodunk, nehéz lesz észrevétlennek maradni a hajódig. Már, ha nem vált a sárkánytüzek martalékául. – jegyeztem meg a szememet meresztve, hátha meglátom a csatorna végét.

Én sem szerettem volna előre pánikot kelteni, ezért is csak Esmé-nek címeztem a kérdésemet, eléggé halkan, hogy csak ő hallja és a válasza után nagyon-nagyon reméltem, hogy tényleg sikerült jól eldugnia. Persze Esmé kalóz és nem hiszem, hogy a város kikötői hatósága nem lett volna elég felkészült, így talán van remény, hogy a sárkányok nem találták meg. Egy hajó el tud rejtőzni.
Csak ha messzebb van, akkor odáig el is kell jutni méghozzá egy egész kis csapattal.
Persze Marcust sem ejtették a fejére, hasonló aggodalmi támadnak, még ha ezt a maga szokásos stílusában, könnyedebben teszi fel.
Hát igen, először azonban ki kell jutni, amit megint csak egy rács akadályoz meg. Igaz, ennek leverésének hangja valószínűleg nem fogja senki figyelmét felhívni, amilyen káosz van odakinn.
Arrébb lépek, hogy egy fejszés jobban hozzáférjen, de egyetértek Esmé-vel, hogy nem szeretné, ha mindenki kizúdulna a nyíláson.
- Majd én körülnézek és ha tiszta a levegő jelzek. – ajánlottam fel és ha megszűnt az akadály, már surrantam is ki.