Verinol

Az éjszaka kezd egyre hosszabbra nyúlni és egyre furább események sora zajlik. Azt most nem említem, hogy az a görcs nem gyógyított meg, de még csak abban se segített, hogy a kardom megkeresse. A közelről, Dremer ereje hömpölyög körbe, vajon ki cseszhette fel agyilag a mindig nyugodt istenséget. Mert abban biztos vagyok, hogy nem én. Vállat vonok, és tovább pakolok, már amennyire törött bordákkal egy izé mint én tehet bármit. Az mondjuk előny, hogy egy katona sincs errefelé, mert az megtámadna és én kivégezném érte, hisz sárkány vagyok és ők csak prédák. Hirtelen mozdulattal mosok be magamnak, kiverve a korábbi szavakat a fejemből Ha azon múlik ettől a testtől is megszabadulok, csak sárkánnyá változhassak. De erre mostanában nem sok opciót látok. Aranamophe, Ritalea, Haleran, és az a sárkányok szégyene Roober tudna segíteni rajtam. De mi a túrót kínálhatok nekik, Istenek kik csak figyelik a szenvedésünk, amit bárhonnan nézem ők okoztak. De az is igaz hogy az ősieknek is joga van élni, de éljenek odébb jó sokkal odébb. Ez a háború is nevetséges, és lássuk be gyerekes. Furia haragja tölti meg a levegőt, még én is beleremegek, pedig lassan senkitől se félek. Bár nem vagyok elpusztíthatatlan, csak belefáradtam a futásba, és a rettegésbe. Az sem sokat segített, hogy több száz évig az őrület keringett körülöttem. De most tojok a gyíkokra, és az életemre, a kardom is itt hever a közelben, így tovább dobálom a köveket, persze ha egy sárkány idejönne, hamar leszedem az égről, ha megtámad. Bár mágia nélkül nehezebb.

Balál szellemét könynedén környékezi a fekete szellem. A sötétség utat lel, s kacagva rázná le magáról ezt a lassú és hosszadalmas időt, mit kényszerűen a máfus gyermekkorát kutatva töltött el. Nevetése vészjóslóan harsan, mialatt eltűnik az égbolt, a fekete torony, s egyre nő az árnyék. Kacag, hiszen még jól is járt, a magus tökéletesen befogadásra kész állapotba került anyja halálának élményétől. Odabent nem jár, csak üresség, mit így harc nélkül foglalhat el. Meglehet, hogy évszázadokra hű szövetségesre lel gyilkos mészárlásainak tervéhez. Talán még sokkal többhöz is. Megragadni készül hát baráti ölelésre.
Amikor éles fény ragyog fel, mely a mélyülő homályban annál erősebb. Balál kinyitja a lelki szemeit. A fény és közte irdatlan mélységű feketeség sűrűsödött össze, egybegyúrva mindazt, ami a tünde szelleme maga.
Nem, az nem lehet, hogy ennek a szörnyűségnek engedjen. Inkább...És abban a minutumban Balál ragyogni kezd. Tűnékenynek cseppet sem látszó, földöntúli fénnyel. Ahogyan Ilerick tiszta ragyogása az övéhez ér, egyszersmint körbeölelik az óvatlan démont.
- Quisque lux illuminet sensus vestri usque in sempiternum! Pacem in tenebris Dryadalis!(Minden fényünk világosítson meg örökre! Béke veled sötét elf!)
Balál fizikai és szellemi testében is felragyog, s a fehér fények, ha képesek isszezáródni körülötte, akkor együtt, gömbjükbe zárják, és megtisztítva engedik végső szellemi útjára a lényt, kinek lelke fokozatosan kivilágosodik. A fény minden oldalról jól láhatóvá teszi és átvilágítja, átjárja a sötétet, ami így maga is fényessé válik kintről befelé haladva, eltűnik a legsűrübb feketeség is. Talán az istenek akaratára bízva, hogy végre eltávozhasson ebből a világból.
Balál pillantása megrezdül, s Illerickre kúszik. Utolsó leheletével szól:
- Tartsd meg a hajót barátom! Sokan jönnek a kapitány asszonnyal...Haleran és Dremer közel!
Majd görcsösen megfeszül és végül elernyed a teste.
Ki tudja, lenyúl-e érte is a halál istensége, s magával viszi-e a sötét elf ittragadt szellemével?
Netán itt hagyja, hogy segíthessen a rászorulóknak?

Meglepett Esmé megjegyzése, hogy nem ő tette láthatatlanná a hajót, mert bár a város tele volt mágusokkal, azt azért nem gondoltam volna, hogy azok pont egy kalózhajra pazarolnák az erőfeszítéseiket, ……hacsak………
- Minden bizonnyal a te hajód maradt az egyetlen, amelyik még menekülőképes és ezt pár mágus ki akarja használni. – intek a férfi felé, aki az előbb még a nagy semmit nézte maga előtt, most meg hirtelen eltűnt.
Természetesen, most, hogy megtaláltam, eszemben sincs elveszíteni a lányt, így elküldeni sem tudna, persze, hogy követem őt a vízbe, nem foglalkozva azzal, hogy pont most teszem pont az ellenkezőjét, amit Markus-nak mondtam, aki most nagyon csendben van, remélem csak azért, mert ráhoztam a szívbajt, de nincs semmi baja.
Jól úszom, de most nem szeretem, hogy fogalmam sincs mi van alattam, idegesen tempózik, de azért visszamosolygok, amikor Esmé körbenéz és láthatóan engem keres. A szívem még ebben a feszült helyzetben is megdobban, mert ezek szerint én is számítok neki.
Nem tehetek róla, de a lelki szemeim előtt már megjelenik, ahogy kimászik a vízből, a fehér, vékony ing elég sokat sejtető lesz………
A sárkányokkal úgy látszik nem lesz gondunk, ha csak a közeleső lilás fény nem közeledik még gyorsabban. A kezem előre tartom, mertha igaz, hogy a hajó láthatatlan, akkor nem szeretnék neki menni.

A szürkemágus eltűnt egy ponton szem elől. S én éppen pontosan oda tartok. Nem foglalkozom azzal, mit mond Jeremy. Esmë pillatását viszonzom, aztán gyorsabb karcsapásokra ösztönzöm magam.
Ha van ott valami, akkor varázslat takarja el. Ahol pedig varázsolnak, ott mágusok vannak.  Képesek lehetnek eltüntetni egy hajót? Hát persze!
Az ismeretlen biztos volt benne, hogy mit keresett a vízben, s meg is találta.
- Kell ott lennie még varázslónak. Ez az Jeremy! Vajon Balál mágus a közelbe repülhetett vagyis teleportalhatott a kocsmából? Istenemre, meg kell keresnem.
Vetem mintegy magam elé. Majd egymáshoz közelítve az orrunk előtt a hullámok megörnek.
Itt van. Magam is kinyújtom az egyik kezem és...nekiütődik valami keménynek.
- Szomjan lehet halni a tengerben? Úgy innék valamit, mielőtt Balált keresésére megyek. Hacsak...
 Köpködöm ki a sós vizet, amennyiben Esmëvel és Jeremyvel felkapaszkodunk. Ha mind velem vagy utánam tartanak, szép kis tömeg gyűlik össze...Öröm, hogyha vendegszerető népek.
Ám úgy látom, nem jobban, mint Franc.
Miért van az, hogy az ember félelmei sorra bekövetkeznek?
- Ezek tényleg kalózok? Hogyaza...Ugye nem 'Hosszú késes' Franc...?
Véletlenül mondom ki, de annál hangosabban.
Hallhatták a lila fényű csatából felpillantó, jöttünkre fegyvert rántó őrök, hallhatta Jeremy és sajnos Esmë is.
- Úgy értem...Ugye ismeritek veletlenül?
A hangom nem, de a tekintetem érzem, hogy árulóm. Nincs olyan isten odafent, aki segíthetne kimagyarázkodnom...
Behunyom a szemem. Mindegy, mi jön. Ki fognak adni neki, és nekem bele kell törődnöm. Hacsak nem itt van
e hajón. Elképzelem, hogy legjobb esetben is a rabszolgájává tesz egész hatralévő életemre, ami nagyon valószínű, hogy a kegyetlenkedéseinek hála, legalább jó rövid lesz. Azt el se tudom képzelni, ha meg akarna ölni, miféle agyafurtan véres és elnyújtott halált eszelne ki számomra.
Csak akkor nyitom ki a szemem, amikor a többiek hangja és a csata zaja közül jól ismert baritont hallok ki.
Megrázkódok.
- Balál?

Egyre bosszantóbb a kardom hiánya, de már a szagomat érzem, így a közelben lehet. Ha meglenne, a mágiám már rég a kezemben lenne, de így egyre nehezebb a dolog. Közben a sárkányok is visszatérnek. Megrázom magam, és túlélőket keresek, na meg azt a dobálózó nyavalyást. De első az emberek kimentése. De amint visszatér az erőm a mocsok gyíkok hamarosan verést kapnak. Na persze ez csak álom, és addig marad a civilek kimentése. Persze néha próbálkozom a varázslással, hisz fel akarom mérni Furia alattomos varázslatának idejét. De lassan egy órája tökölök itt sérülten nyűgösen, a haragom is újra nő amit az a mocsok vörös köpenyes semmisé tett a szavaival. Nem foglalkozom ember katonákkal, csak azt mentem a romok alól akit érdemes, míg a forró folyékony halál ide ér.

//Mese: Nyugat ékköve//

Nem tudtam miért olyan fontos Marcusnak ez a Balál nevű mágus, de abban egyet kellett értenem vele, hogy a hajót egy varázslat rejti és mivel az nem Esmé tudtával történik, akkor valakinek ott kell lenni, aki ezt csinálja.
- Fogalmam sincs, de azért nem árt vigyázni, mert a sárkányok is képesek mágiára, mi van, ha csapda az egész? – éled fel bennem azért némi egészséges életösztön, ha nem is akkor, amikor már az elején kellett volna.
Az udvariasság azt akarná, hogy megelőzzem a lányt, hiszen ki tudja mi vár ránk, de egyrészt a kalózkapitány ezt biztosan nem venné jó néven, hiszen az ő hajója, másrészt azt hiszem a vízből kiemelkedő látványa, a fogai között a késsel sok mindent megért nekem.
És, ahogy felérünk megszűnik a bűbáj és ott áll az egész hajó legénysége, régi, jó ismerősök, akik úgy néznek ránk és főként rám, mintha szellemet látnának és ott hever a kocsmából eltönő mágus és a másik is, akit követtünk.
Marcus habogása zavaros, nem értem mit akar ezzel a Franccal vagy kivel, de azt hiszem nagyon be lehet tojva tőle……
- Ja, kalózok. – bólintottam azért. – És remélem fiúk,…….nincs harag? – emeltem fel a kezem, remélve, hogy most tényleg sokkal, de sokkal nagyobb problémánk van, mint, hogy búcsú nélkül távoztam tőlük.
Nem hittem, hogy tudták volna, hogy összejátszottam a vezetőjükkel és ha nem tudták, akkor én még mindig a halállistájukon lehetek……

A kardom végre előkerül a romok alól, de mágiám még mindig nincs. Na meg ahogy elnézem emberi alakom se nagyon, így olyan könnyű lesz mozogni a humánok közt. Megkaparom az arcom, és most fakadok sírva hisz karmaim is vannak. További hülyeségre nincs időm, és még sérült is vagyok. Gyors tempóra váltok hisz mihamarabb ennem kell vagy az emberek között kezdek el tombolni, és azt a részt kihagynám. Ahogy haladok, egy kisebb csődületre leszek figyelmes. Nem a tömeg a gond, hanem amit tesznek. Dühösen intek be Dremernek, még hogy nincs haldokló sárkány a környéken, akibe bele tudna tenni.
- Duma. – Morranok fel, de sejtem, hogy csak a saját törvényeiket tarthatja be. Amikről nem igazán tudhatok. Ettől még szidom magamban a holtak urát. A csapatot egy ismerős alak vezeti, Leorin. Hogy ő mit keres itt az rejtély, persze én vagyok a hülye hisz ő is a védőkkel van itt. Épp a sárkányt gyilkolnák meg, de szerencsémre, nincs olyan fegyverük, ami könnyen áthatolna a pikkelyén. A saját karmaimat magam mögé dugom és sárkányvigyorra váltok. Borzasztó beteg terv jutott eszembe, ami mindenek mellett még veszélyes is lehet, de ha sikerül a sárkánytestet megszereznem ezektől a bénáktól, akkor hamarosan újra sárkánybőrben pihenhetek Sendel forró sivatagában. Persze csak azután hogy a környéken lebzselő sárkányokat levertem. De nulla agresszióval, és némi vidám köszönéssel kezdem. Ha körbe is vesznek, se tervezem őket bántani, hisz felfele még mindig szabad az út, és a buta lándzsáik úgy is lepattannak rólam. Remélhetőleg.
- Üdv Leorin jó látni végre aktívan dolgozó védőket. Tudnál nekem segíteni? Az a böszme nagy fekete sárkány megszívatott, és most nem tudok harcolni. De barom vagyok. Először bemutatkozom, mielőtt a segítséged kérem.
Sorolok a katonák és az esetleges mágusok figyelmének kereszttüzében a sárkányhoz.
- Shuga vagyok a Birodalmi mágusoktól, némi problémába ütközve, mint látod. Bár van némi előnye a dolognak, de szeretnék újra az eredeti alakomba lenni nem ebben az elátkozottban. Szóval, ha megtörnéd az átkot, én megölöm neked ezt itt.
Bökök a sárkányra, és hogy bizonyítsam, hogy meg tudom sebezni, könnyebben, mint ők, letépek egy pikkelyt az oldaláról. Majd laza mozdulattal kettétöröm.
-A jelvényem a ruhámmal egyetemben ebbe a testbe olvadt, szóval sokat segítene a dolgon egy kis tisztító mágia. És csak semmi szurkálódás. - Nézek a katonákra. - Vagy összetörlek titeket, míg tart ez a vacak.

//Mese Nyugat ékköve//

Balál tenyere anyja arcán nyugszik. Két kezébe veszi a bezáródó, gyönyörű arcot, melyen mélységes aggodalom hagy nyomot halálfélelem helyett. Ahogy reszkető teste hül, úgy veszi át hidegét Balálé. Hiszen mindig is őt kereste, apjával úttalan utakon hozzá igyekezett, s most kiderült, hogy minél távolabbra vitte őt tőle.
Bárcsak valóban megérinthetné. Hiszen a kisgyermek sem láthatta így. Apa mindent megtett, hogy távol tartsa a sebesülttől. Egy másik, nagyobb fiúcska rohan oda. Hang nélkül simogatja meg az arcot, s Balál átveszi egy pillanat törtrészére az érintését, talán így nem felejti el, történjék bármi a kinti világban. A fiú vékony alkata, keskeny arca, csillogó szeme mind anyjuké. Van, tehát tényleg van testvére, talán, ahogy apa mondta mindig, több is.
"Balált viszont nagyon jól ismerem..." Jut el hozzá a fiú ismerősen csengő ifjú hangja. Megrázkódik a lelke, ahogy a karját megragadja. Érzi melegedő, nedves tenyere a zakóján át, s a súlyt, mellyel aggódva ránehezedik. S egy másikat, a mellkasán. Az erőt, mellyel szíve rebbenését megtarthatja a mágus társa.
De a szíve épphogy csak megremeg. Mintha utolsót se akarna dobbanni, inkább anya hófehér fényű lelkével egyesülni. Mert bár nem ott, a torony tövében távozott e világból, Balál jól tudja már, hogy nem él. Találkozna vele, de érzi azt is, hogy az életben várják.
Itt a fiú, akiért felelős lett s a hajó. A kalózhajó, a gyönyörű kapitányával. Nem messze tőlük a víz felett pedig az egyik fekete sárkányóriás egyenesen a könyvéből, vadalanokkal vív csatát. Nem nyerhet. A hajót rejteni kell!

//Mese: Nyugat ékköve//

Leorin lehet a város egyik ura, de súlyos verés néz ki a számára. Viszont perpill erőfölényben vannak, legalább is a mágusok miatt. De őket könnyebb átverni, mint a katonákat. Túlságosan is ragaszkodnak a mágiájukhoz. Nos igen én is az enyémhez, épp ezért alkudozom itt velük. Hisz nekem kell ez a test. Ha roncsolni merik, darabokra tépem őket, fütyülve a körülményekre. De addig tőlem tegyenek amit akarnak, nekem a teste kell nem a lelke.
- Talán kezdetnek ezt a démonozást fejezhetnénk be nagyuram, mert kezd sértő lenni, és még ha hasznos is e test attól még nehéz kezelni. De ha a fekete sárkány mágiakötésétől megszabadítotok, az sokat dobna latba felém.
A mágikussá tett kard szúrása enyhe tickre késztet, és tényleg darabokra tépném a hadurat. De most jobb a szende kérőt játszani.
- Az jó ha van, főleg ha fehérek. Ők jelentősen csökkentenék a problémám gyökerét. Ha kérhetlek, szimplán szúrd le, itt. – Bökök egy pontra. –Bár ne a kardoddal, mert az nem éri el a kívánt távolságot.
Na meg a test is jobbára épségben marad, és könnyebbé teszik az elfoglalását, vagy a felemésztését. De nincs időm töprengeni. Amikor leköpi, a sárkányt felnevetek.
- Téged nagyuram nem is áll érdekemben fenyegetni, viszont ahogy már említettem. Korábban egy ideges katonád céltáblának nézett, miközben épp a leomló törmelékeket lassítottam le, nehogy bárki is a romok alá kerüljön. Mondhatom hálás dolog a segítőt megtámadni. Azt már nem is említem, hogy azt a ribanc feketét is lefoglaltam elég hosszú időre, hogy a védők kicsit ködbe veszett támadását sikerrel létrehozhassák. Szóval elég nehezen vagyok a sárkányok szövetségesének nevezhető. Pláne hogy egy fehér köpenyes mágus mentette meg az irhám a fekete első támadásaitól.
Sorolom a rész igazságokat, azt már kihagyom, hogy perfekt vagyok a sárkányok nyelvéből, és kicsit személyes sértettségem is van Furia felé. Na meg a csevegésem témáját se fogom az orrukra kötni.
- Így nagyuram beláthatod, hogy a haragom a szolgáid felé némileg jogos. – Hajtok fejet a tiszt előtt.
– De a kérésem is fontos lenne, ahogy e dög tetemének, is viszonylagos épsége a terveimhez. Hogy éle az engem totál hidegen hagy, csak maradjon egyben a főbb és szükséges testrészek. Így kicsit visszafogottabban kérném uram, hogy a fekete sárkány mágiamegkötését kicsit piszkálják meg. Az sem fontos ha elsőre nem sikerül de pár kisebb próbálkozás jelentősen lecsökkenti a tartósságát.

- Azt gondolom Marcus igazat mond, hiszen a kocsmában ő volt az első aki felhívta a sárkányokra a figyelmet. – intettem a fiú szavaira a földön fekvő, megkötözött mágus felé, aki úgy látom nincs túl jó állapotban.
Ha ő az aki a mágiát a hajóra varázsolta, - és mivel a másik mágus csak előttünk nem rég ért fel, ennek elég nagy a valószínűsége, - akkor elég erős lehet, hogy még ilyen állapotban is bírja tartani a láthatatlanságot.
- Remélem nem lesz az öregednek semmi baja…….- tettem Marcus vállára a kezem együttérzően, látva milyen kétségbeesett, - és Marcus, a félelmetes Balrog kapitány, ahogy Winnie jellemezte, előtted áll. – mutattam Esmé-re, akivel emberei oly nagy tisztelettettel bánnak, ami igazolhatja ezt a hírt, bár én egészen más oldalát ismertem meg.
Biztos voltam benne, hogy a sápadt mágusnak nem esik baja, ha tényleg a hajót védelmezte.
Ahogy abban is biztos voltam, hogy ha Esmé nem tesz valamit, hamarosan vagy a vízben vagy az árbócrúdon lógva találom magam, ha a legénységen múlik.
Hátrébb léptem, amikor Feketeszakáll a kardon tarva a kezét felém mozdult.
- Hallottad a parancsnokot, - fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt, - veletek vagyok és hidd el nem akarok bajt, ellenben a sárkányokkal. – böktem a levegőbe, ahol még mindig hevesen lángolt a csata.
Miután már nem láttam embert a vízben, Esmére néztem.
- Ideje lenne elhúzni innen.

//Mese: Nyugat ékköve//

Lekarmolom az arcom, ez most komolyan időt húz, mikor mindenki harcol, vagy csak óvatos és én vagyok a hülye. Utóbbi esetnél mindenki befoghatja, nem érzem a hibás logikát a tetteimben, de úgy látszik a kapitány igen. A szavai is igazak, de az kit izgat. Végig gondolom az előzményeket, és lehet hogy mégis igazat kell adnom neki.
- Annak, így utólag lehet, hogy igaza volt. Ugyanis a várfalon támadtam a sárkányokat, főkép a feketét, őt seggbe is lőttem, amikor egy sárkány úgy döntött kettétép vagy földhöz vág. Ez nem jött össze, sőt menet közben véletlenül megvakult egy barátom szerencsés támadása miatt. Mivel nem akartam meghalni és az a gyökér sárkány nem hallgatott rám, amit a toronyról mondtam. A torony dőlt, a sárkány zuhant, én meg ugrottam. Aztán mielőtt a romok komolyabb kárt tehettek volna lelassítottam a törmelékek zuhanását. Körülbelül ekkor támadott meg az a nyavalyás a dárdájával. Ami meg a képemet illeti Kapitány, a lényegi problémát elmondtam. Addig nem tudok visszaváltozni emberi formába, míg azt a nyavalyás mágia blokkot meg kéne törni.
A hadúr képét szívesen letépném a helyéről, de nem szabad hisz szövetséges.
- Nem tervezek addig keresőset tartani fehérmágusok között arról, hogy ki rakott rám egy marha erősnek tűnő védelmet. Amit az a dög. –Bökök Furia felé. – Lazán leszedett. Aztán kb 5 percre rá pofán vágott, én meg hallgathattam Dremer kioktatását a saját céljaimról. Szóval, legyünk őszinték, ha elbaszott sárkány lennék, simán leköpök mindenkit tűzzel egy magaslatról. Pechjére uram, földmágus vagyok, akit a fekete ribanc pofán vágott és még a bordáim is eltörtek. Azt egy betűvel se mondtam, hogy harccal tartottam fel. Ahhoz túl gyenge vagyok, és rohadtul nem vagyok neki ellenfél. De sikerült lelassítanom, és még túl is éltem nem épp hálás környéken. Egy kis segítséget kérek és jön itt nekem a bizonyítékokkal. Két apró kérést kértem, és emberi alakban állok segítségére, sőt, márha túléljük, szívesen meghalhatom a lecseszését is csak törjük már meg végre azt a fránya varázslatot.
Mordulok a tisztre, és már lépnék felé, hogy darabokra tépjem, amikor a falak felé int. Amikor elfordítom a fejem, a szemeim kigúvadnak, az állam leesik, ahogy a forró törmelék, lassan de biztosan folyik felénk, felemésztve és magába olvasztva mindent.
- Azt az elcseszett idióta hisztis Furia feketesárkánya, mi a túrót művelt itt. Na meg mi a francért lépett le? Oké, akkor még jobban támogatom, a törjük meg a mágiablokkolásomat. Mert ha kapok még pár játékszert, gyűrűt, és botot, akkor azt ott megállítom, és csinálhatok egy elég széles kiutat a menekülők számára. Ez talán elég lesz némi bizalomgerjesztéshez, és ha lehetne minél hamarabb, mert egyben van szükségem erre a tetemre, és nem hiszem hogy sokáig kitart a szerencsém, hisz eddig egy deka dög se jött érte. Így Kapitány, minél hamarabb törjük meg az átkom, annál hamarabb állítom meg azt a forró nyalánkságot ott.

Csak abban bízhatok, hogy Esmé még mindig keményen kézben tartja a csapatot, különben hamar rossz helyzetben találom magam, de szerencsére a legénység még mindig engedelmes és gondolom a veszély is inkább a sárkányok miatt aggasztja őket, nem szerény személyem miatt.
Annak meg még jobban örülök, hogy a lány nem habozik meghozni a gyors döntést és azonnal a javasolt távozás mellett dönt.
Jó lenne, ha a mágusok ég legalább addig bírnák, amíg kikerüljük a harcoló feleket és eltűnünk a balfenéken, mert a vizen harcoló fekete sárkány elképzelhetetlen borzalommal tölt el. Biztos vagyok benne, hogy ha nem jött volna ez a váratlan és ismeretlen segítség már felégett romok és hullák lennének a város helyén és mi sem inalhatnánk el észrevétlen.
- Hagy oldozza el Marcus és majd vigyáz rá. – javasoltam Esmé-nek a még látszólag mindig eszméletlen mágussal kapcsolatban. – Jobb szerintem, hogy ha megébred, nem gúzsbakötve találja magát, ellenkező esetben talán kevésbé lesz segítőkész.
Én meg ha kell mászok vitorlát engedni, hiszen az alatt a rövid idő alatt míg a kalózbanda társaságát élveztem ezt alaposan megtanultam.

//Mese: Nyugati ékköve//

A parancsnok szövege felhúz, és szívesen enném meg végre, hogy befogja a száját. Viszont pechjére vissza tudok neki vágni.
- Csak szöveg? Az első sárkányt én szedtem le az égből. Ha nem lövöm fel az égre azt a nyesett fénygömböt, te és a társaid már rég Dremerel diskurálnátok. Sőt már tovább is vitt volna rég benneteket. Ha nem látom meg az égen a vén csontarcot már én is hulla lennék. Szóval had halljam hol ebben a szöveg. Hogy a nyavalyában tudnék segíteni másképp? Említettem már hogy a fekete akkora pofont adott, hogy rám dőlt egy torony maradéka? Jó pár bordám el tőrt, és mire kiástam magam 2x is, elsőnél csak a lelkem jött ki és Dremer méltatott pár szóra, a másodiknál végre fizikailag is kijöhettem. Örültem, hogy élek, aztán jött a ciki érzés hogy nem tudom magam meggyógyítani, és még ez sem múlik el. – Bökök magamra. – Erre te azzal jössz, hogy másképp is tudnék e segíteni? Amint az a két határozatlan mágiatípusú idióta aki gőzjelzéssel, hívja fel a sárkányok figyelmét ránk befejezi a művét, és legalább a bordáimat helyre teszik, utána neki állok segíteni annak aki hajlandó megtörni az átkom.
Majd tényleg a szürkék felé fordulok, mert vagy bedobom őket a magmába, vagy elharapom a torkukat.
- Csak megjegyzem, ha víz helyett mély hasadékokat hoztok létre a folyam szélénél, azzal a terjedést megállítjátok egy időre. Ha emelitek a talajszintet annyira, hogy vissza folyjon, vagy legalább megálljon a terjedése az is hasznosabb, mint ez a pisáljuk le mert forró. Amint megállt, elkezdhetnétek a hőt elszívni belőle, és az égen lődörgő gyíkokra támadni a hősugarakkal. Vagy emeljetek falat a forró szmötyi elé, tegyétek gyémánt keménnyé, még az is lelassítja a haladását. De a legmerészebb ötletem az, hogy keressetek pár teleport képes mágust, rejtőzzenek a kikötőben, és a kikötő vizének aljára nyissanak egy kaput a forró anyag fölé. Így ugyan gőz keletezik, és aki a közelében marad, az kimúlik, de legalább elalszik a hő. Bár ha ügyesen szervezitek meg, akkor még a gőzt is fel tudjátok, fegyverként használni mielőtt bárki ember belehalna,a forró vizet meg mondjuk a területen elhelyezett új lukakba résekbe vezethetnétek, ezzel is lassítva a pusztulást.
Morranok rájuk, majd visszafordulok a tiszt felé és az arca elé hajolok, hogy ne fájduljon meg a nyaka, amikor rám néz.
- Elég hasznos segítséget adtam a probléma megoldására nézvést ahhoz, hogy egy fekete-köpenyes rendtársam, akinek amúgy kötelessége lenne a segítségnyújtás, segíthessen? Még úgy is hogy nem piperkőc fehér-köpenyes, akik többet prédikálnak mások megsegítéséről és az élet szépségéről, hogy inkább barna-köpenyesek közé álltam, totál unalmas bagázs piha, szóval végre segíthet rajtam, hogy mind mágikusan mind fizikai képességeimet bevetve segíthessek akár a harcban, akár a túlélők mentésében. Kapitány úr engedélyezi végre?
Ahogy közelebb hajoltam hozzá az orrom és a tudatom vészcsengői megszólaltak végre, bár amit jeleztek az lehetetlen, és igen az alak aki előttem áll csak ember.
- Miért van neked sárkány szagod? Pontosabban a ruhádnak és a bőrödnek. Nem erre a döglött egyed szagára gondolok. Te harcoltál egyel már és túlélted, de miért van humán szaga? Te Furia egyik kémével harcoltál nyilvánvalóan, minden tiszteletet megérdemelsz. Kevés embernek van szerencséje legyőzni egyet, és neked sikerült. Az eszem meg áll, Furia tuti kiakad ezen. Nem elég hogy a seregét is leamortizálják, de ha hazatér a sajátjai is kigúnyolják. He, megérdemli, kivéve ha kiakad és tombolni kezd, addigra az erőd megmaradt túlélőit jó gyorsan el kell tüntetni a környékről. Ha hisztis lesz, akkor itt kő kövön nem marad. Húzzunk bele a mentésbe, nem tervezek már megint meghalni Furia által. Háromszor is bőven sok volt, a negyediket már Dremer se nézné el nekem. A mocsok, mintha előre tudta volna.