Középvidék

Vogon csendben halad útitársa mellett. Nem igazán erőltette a beszélgetést, mert a gondolataiba túlságosan belemélyedt, egészen addig, míg Ilsette nem kezdeményezte a beszélgetésüket.
- Milyen a világ többi pontja?
*Meglepte, hiszen a nimfák általában jóval hosszabb életűek, mint akár csak az ő faja. Ráadásul ő igen fiatalnak számít köztük is. Így feltételezte, hogy a hölgy jóval idősebb nála. És így jóval többet látott már. Viszont a kérdése pont nem ezt tükrözi, így kicsi gondolkodás után a következő képen válaszolt.
-Nagyon változatos. Bármit keresel benne, megtalálod. És annak az ellenkezőjét is. De sajnos nem ugyan olyan arányban. A legtöbb a durvaság, a sokszor indokolatlan erőszak és gáncsoskodás. De vannak azért nyugodtabb, békésebb szigetek is. De nem csak emiatt... Rengeteg a szépség benne, de néhány csúfság olyan förtelmes, mintha nem is csak az istenek megcsúszott vésője okozta volna, hanem külön törték a fejüket, hogyan lehetne őket így kifaragni. A fejeket elárasztják az ostobaságok, de mégis csodálatos, bölcs elmékkel találkozhatsz. -gondolkodott azon, mi ragadta meg őt legjobban az életben, hogy ezt a középpontba állítva mutassa meg a mellette sétálónak, miért is érdemes élni.- Viszont koránt sem láttam belőle mindent. Nem rég hallottam csak egy új kontinensről, és az óta szerencsém volt többekkel is találkoznom, akik hallottak már a kék elfek hazájáról.
*Nem próbálta kiejteni Vadalan nevét, mert ezt már Ramannal is megszenvedte. De igazából legfőbb gondja, hogy miért mondta ezt éppen. Egy ilyen veszélyes vállalkozáshoz, mint egy ismeretlen vidék lehetőségeinek feltérképezése, pont nem hiányzik egy olyan teremtés, aki bajba sodorhatja és külön figyelnie kell rá is...
~Vagy talán pont az tenne jót, ha kicsit éberen tartaná a figyelmemet?
Ha nem válaszol a nimfa semmit, akkor csendben haladnak tovább. Az út szélén az újabb jövőbe vezető tervezgetésből a világ egy csodája ragadta ki a Beebebroxot.
Nem szépségével sem pompájával nem volt lenyűgöző ami a szemük elé tárult. De annak ellenére, hogy néhány mindenki által is elsajátítható trükköt megtanult, nem képes varázsolni. Mégis családja miatt mindig érdekelte a sötét oldal.
Így számára az a délceg fiú, aki hangosan kántálta az átkok szavait olyasmi volt, ami miatt kicsit félre tette az elkövetkezendőkről a gondolatokat és csupán a pillanat varázsának beszippantásának élt. Egy fekete köpenybe burkolózó férfi. Mindig szem előtt tartotta, hogy az elmélet és a gyakorlat nagyon különböző lehet, de a fickó műve önmagában rejtély volt számára, hogyan hozhatta így össze. Amennyire figyelte a szavait, elkülönítette a kisebb átkokat, melyeket egymás után mondott ki. És várta volna, hogy valami nagyobb tervbe összeállnak, de leginkább csak összevisszaságra hasonlított.
Egy egész ültetvény rozsra szórta, mely túl nagynak tűnt ahhoz, hogy pusztán erőből ártani lehessen neki. Nem tudta, hogy a gazda melyik haragosa bérelte fel ezt az alakot, de szinte már lenyűgözte, ahogy sem térben, sem időben, sem jól meghatározható célpontra nem fókuszált a rosszakarat kimondásakor, mintha a boxban a csapkodás taktikáját használná. Ő, ha lenne benne mágia és minden képen ilyen sok növény ellen akarna bűbájt használni, akkor egy-egy részre koncentrálna. Mondjuk egyetlen gyökeret rothasztó igét mondana csak, nem pazarolná más részekre az energiáját. De leginkább megkeresné azt, hogy az időt figyelembe véve hol tudna a legkisebb beavatkozással a legtöbb kárt tenni.
~Valószínűbb, hogy nem közvetlen támadnék, ha csak nem direkten a növények elpusztítására kapnák pénzt, hanem virágzás előtt mondanék ki egy legfeljebb egy hétig tartó méheket és rovarokat távol tartó varázslást. Ha feltétlenül kombinálni akarnám más valamivel, akkor is a már elkezdett munkát kellene folytatni és mézbe kevernék egy meddőséget okozó varázsszert, amit elrejtenék valahol a közelben, hogy az illata odacsalogassa a rovarokat. Így ha valamelyik mégis beporozná a bibét, az átok felszívódna és átadná a többi virágnak.
Ezen gondolkodott, miközben őszintén csodálta azt a kontár munkát, amit fekete varázslótól, legyen az mágus, elf vagy bármilyen lény... még nagyon ritkán volt alkalma megfigyelni. Ahogy elhaladtak mellette a rabszolgakereskedő az övében pihenő tőrén nyugtatta a kezeit, hogy jelezze az egyre gyakoribb pillantás váltás közben a másiknak, hogy még ha nem is érdekli, kiért-miért cselekszik, ha őrá átkot mer vonni, azonnal támadni fog.
Így haladtak el mellette, ha Ilsette nem állt meg és nem fordult meg. Kicsit elhaladva és miután általános és gyenge mágikus támadást intézett a figyelme iménti tárgya a gyökerek, a szár, a levelek és a még meg nem termékenyült kalász ellen, a hangos kiabálás után felvette a földről a táskáját és vagy ötven méterrel mögöttük kutyagolva követte a nimfát és az elfet.
Vogon nem csak azt figyelte meg, hogy útközben a természet újult erővel borul virágzásba, de azt is, hogy az út szélén a növények a megátkozás egy jelentős részét is semlegesítik, noha úgy vélte, biztosan maradt még valami eme „remekműből” bennük. De az sem kerülte el a figyelmét, hogy bár az utánuk jövő fekete köpenyes mozdulatai már fáradt, kissé nehézkesek voltak, az utolsó szava még ugyan úgy éllel csattant, valószínűleg maradt még benne valami erő. Bár ettől inkább csak a nimfát féltette, mert nem tudta, hogy áll ilyen dolgok terén. Magáról biztosra vette, hogy kellő fizikuma van, hogy egy legyengítő varázs ellenében is még elérje a pojácát és kardélre hányja, mielőtt az felül kerekedhetne a kis trükkjeivel.

A sötét elf meglepődött a barátja nyíltságán, amivel arról mesél, hogy északon rabszolga volt. Legalább annyira, mint ahogy ő lepődött meg azon, hogy nyíltan elmondta a foglalkozását. Törte a buksiját egy darabig azon, hogy vajon mi lehetett a történet vége. Ismerte Telar új törvényét, de nem értett vele egyet. És legkevésbé sem gondolta egy percig sem, hogy egy városi határozat érvényes lenne más vidékekre.
Egyelőre viszont semmi kedve nem volt ennél többet megtudni, hiszen azt mondta, hogy becsületes dolgozója az egyik jó hírű vendéglőnek. És nem az ő dolga eldönteni most még, hogy azért dolgozik ott, mert megvette a tulajdonos, vagy egyszerűen csak megszökött és ott talált menedéket.
A benne rejlő bizonytalanság is oka lehetett talán annak, hogy amikor móresre tanította az ismeretlent, nem sietett beavatkozni a csatájukba. Bár szívében megértette a természetet féltő lányt, de épp annyira nem tudta elfogadni, hogy valakit csupán unszimpátia miatt megtámadjanak, minden jogi alapot nélkülözve, ahogy azt sem, hogy kiderüljön csekélyke eséllyel, hogy ne adják az istenek, a gazdájába botlott és egy szökevény mellé állna.
Így bal kezével előhúzta a tőrét, míg jobb keze a kabátjába nyúlt és ott pihent. Kíváncsian szemlélte a szemei előtt kibontakozó csatát. Az első tust kétségtelenül Ilsetté tudhatja magáénak. Legalább egy percig köhögve prüszkölt a fekete mágus, mire nagy nehezen összeszedte magát. De a járása az eddiginél is bizonytalanabb marad és láthatóan nem hallott semmit a lovasnak címzett szavakból.
Egészen közel jött és ha nem tesz semmit a nimfa ellene, akkor fejét lehajtva, dülöngélő járással egészen odáig jut, hogy neki csapódik, mint egy részeg és kezei kétségbeesve keresnek kapaszkodni valót rajta. Eközben pedig mint egy magáról sem tudva mormolja a szavakat.
-A cane non magno saepe tenetur aper.
*Vogon nagyon jól ismerte az árnyékvilág ezen bölcsességét a vadászkutyákról és a vaddisznóról. Az egyik legsunyibb támadásnak tartotta. Nem csak a könyvek miatt, de még őt, az ige ismerőjét is sikerült úgy megátkoznia vele Meriliennek Gwaith-dúrban vele, hogy nem vette észre. Nem tette szimpatikusabbá ennek bevetése a férfit a Beebebrox előtt, ám ha már szabad kezet adott nekik a vitájuk rendezésébe, próbált póker arccal nem jelzést adni egyiküknek sem.
Ez utóbbi igen nehéz volt, hiszen azért egy nagyon enyhén csöppet viccesebbnek hat így kívülről, mint saját bőrünkben átélni.
-Nortelonba tartok, a Fekete Rend Tornyába. Ha gondoljátok, velem jöhettek és ott kikérdezhettek. -felelte hirtelen kicsit jobb színben tűnő mágus, elárulva, hogy nagyon is tisztán hallotta az iménti szavakat.

// A varázsige leírását lásd saját feljegyzéseimben vagy juniusi 1. küldetés (Átok) leírásában! //

A lovas csendben kíséri tovább az úton immáron két útitársát, ami felettébb jó kedvre deríti. Még ha ki nem állhatják egymást, őt viszont nem bántják, így remek védelem a banditák ellen. Próbál nem arra gondolni, hogy ezen vidám hangulatába az is belejátszik, hogy a nimfa még nem vette észre arca elváltozását. És eredeti terveivel ellentétben nem áll meg annál a falunál, ahová eredetileg indult volna, hanem elkíséri Ilsettét, mert kíváncsi arra, mi történik, mikor egy tükröződő felületben észre veszi a változást. Vagy talán rábeszéli őket, hogy ugorjanak be ők is, hogy kiderítsék, ki került bajba.
~Jó lenne minél több ügyet elintézni, de jelen pillanatban ez a lány is épp elég nagy bajba keveredett. Fent, messzi északon van a város, ahová állítólag ez a fiú megy, még ha egy pillanatra is elhinnénk, hogy részletes magyarázatot akarna adni a tettére, Telar lenne a legközelebbi város. Az még rendben van, hogy oda mondjuk nem szívesen menne be Izra egyik teremtménye, a rabszolgaság fővárosát szeretik elkerülni annak ellenére, hogy olyan közel van úrnőjük erdejéhez... De mi a helyzet Észak Csillagával, Sternnel? Vajon mit találna ki arra a felvetésre, hogy a rend ottani székhelyében szálljanak meg és adjon ott magyarázatot a termés megátkozására?
Ezeken rágódva némán lovagolt mellettük, mikor hirtelen megtörte a csendet.
-Te ügye fekete mágusoknál vagy tanonc?
-Nem. Már kiálltam a próbát. Teljes jogú tag vagyok köztük. -mondta büszkén- Ez az egyik legszélesebb mágia ág. Ezer év is kevés megtanulni teljesen. Így nálunk mindenki tanul. De ettől nem válik „csak” tanonccá.
Szavaival Vogon is egyet értett. Bizony a legvénebb elfek is mindig találnak egy olyan könyvet, amiben valami apró morzsát még nem vettek észre és egy új oldalát fedezik fel a már ismert varázsnak. Vagy egy új dolog, amiről még nem olvasott. De amennyire egyetértett a szavakkal, annyira nem gondolta fontosnak rákérdezni, hogy a nagymesteri cím azért még nem esedékes-e a padawannak.
-Miért foglalkozik ezzel egy vér elf? -vette át a beszélgetés irányítását.
-Mert nem vagyok vér elf. -szavaiban nem kevesebb büszkeség volt, hiszen fajtársait gyengébbnek tartotta mindig az alfajánál, a jó fizikai adottságok ellenére is, amit ő viszont örökölt egyesítve minden előnyös tulajdonságot.- Vogon Beebebrox vagyok, a Beebebrox családból.
-Áááá... -mondta elégedetten- Egyik rokonod ott él a felhők városában. Azt hiszem, mintha egyik barátom vett volna tőlük valamit. Azt mondják rólatok, sötét elfek vagytok. De egyáltalán nem úgy néztek ki.
*Széles mosolyra húzódott a szája. Bizony, hogy van, ahogy minden nagyobb városban. De esze ágában se volt ott tőlük senkinek varázslással kapcsolatos üzletet nyitni. Az a hely zsúfolásig van mágikus teremtményekkel, az alapító levegő mágusok rég óta csupán a legnagyobb kisebbség, miközben különleges módon még nimfák is megfordulnak a falakon belül. A fehér rendet pedig volt szerencséje jobban megismerni az ottani kényszerű látogatása kapcsán. Rengetegen próbálnak a tudásukból pénzt szerezni, így az ottani Beebebrox-ház egy alig észrevehető áruval foglalkozik. Olyannal, ami kelt izgalmat ebben a színes és vonzó hegytetőre épült településben, mégis mindenkinek szüksége van rá.
-Igen. A családom kizáróan csak az árnyak bűbájával foglalkozik. No meg a kereskedéssel. -Saurusz lovasának fülig ért a szája, hogy ezzel henceghet, de hamarosan sokkal visszafogottabbá vált a választ halva.
-Hát majd próbálok tanítani én is néhány fogást. Gondolom jól fog jönni.
~Én meg megtanítalak a saját átok törő receptemre. Pont egy ilyen pancser fog nekem valami újat mutatni. Ha örököltem volna én is őseim képességét, akkor leiskoláználak, hogy még azt se vennéd észre, hogyan csináltam! Eltöröm az ujjadat, ha bármit rám küldesz, hogy „elkápráztass”. Már láttam a tudásodat és annyi elég is nekem.
Ha Ilsette nem kapcsolódik bele a beszélgetésbe, akkor tovább haladnak a poros föld úton. Bár kicsit megkedveli a fickót Vogon, de ez inkább tudható be annak, hogy hallott az egyik távoli bácsikájáról, illetve még mindig szimpatikus a rend számára, melynek tagja. De ezek alig árnyalják csak, hogy ugyan olyan felfuvalkodott hólyagnak gondolja a másikat, mint a találkozásuk elején.

Vogon arcán újult erővel tört ki a mosoly, mikor rákérdezett a lány a hatásra. Lelki szemei előtt látta azt a hatást is, amit majd kivált hamarosan. De egyelőre megadta az esélyt a férfinak, hogy maga árulja el. Fél szemmel rásandított, de ő is hasonlóan csak a földet bámulva kuncogott. Így úgy döntött, nem hagyja sokáig kétségek között a nimfát.
-Csak annyit mondott, hogy gyakran nem a nagy kutya fogja meg a vaddisznót. -szavai huncut összenézést hoztak a mágussal, aki azt hitte, hogy csak hasból mondott valami elterelést, az arca elsápadt, amikor meghallotta a folytatást- Ami hatását akár magad is megláthatod. Valóban egy rontást hív elő.
*Elővette a tőrét az övéből és oda adta úgy, hogy a markolat végét fogta az ujjaival és a pengét az alkarjának támasztotta. Ha Ilsette nem is venné át a kezébe, akkor is kicsit mozgatva úgy tartja, hogy pont az arca képe tükröződjön a szemébe, így apró részletekben, de lássa a mostani külsejét.
Kíváncsian várta, mi lesz a reakciója, miközben leolvasta másik útitársa arcáról, hogy csak a szavakat tanulta meg. Nem csodálkozott ezen, hiszen mást magán kívül még nem talált, aki külön értelmet is társítana a mágia nyelvéhez. Bármennyire is zavaró, hogy ő maga sem tudja, honnan ismeri és legfőképpen az, hogy nem szokta tudni biztosan, épp melyik nyelven is beszél. Bár majdnem mindig a népek közös nyelvén szólal meg, már nem egyszer kapta magát azon, hogy mások nem értik, miket mond.

A kalmár és a varázsló röhögve nézi a sértődötten távozó nimfát. Még ha ez utóbbi igen csak fájlalja férfiasságát, de gonosz vigyor ül arcán és még hangosan röfög is a megsértődött után. Ez utóbbit az elf nem találja olyan viccesnek, de egyszerűen nem tud azonosulni a lány viselkedésével sem. Csak két szélcsap lény vitája ez, először elhatározza, hogy leveteti magáról, de ahelyett, hogy jó kezdést befejezné, inkább elviharzik orrát felhúzva.
Legalábbis ez a véleménye. Ő már került párszor ilyen helyzetbe, de először csak megtanulta megtörni, lassan pedig megelőzni. Ez azt jelenti nála, hogy elsajátította a képességet, hogy addig püföli és kínozza az őt megtámadót, amíg az vissza nem vonja. Mivel sok vitát szül ez a módszer, így minden olyan esetben, amikor úgy érzi, valaki ki akar babrálni vele, a tőrét készenlétben tartva figyelmezteti arra, hogy meg se próbálja.
~A Conqueri bűbáj megtöri a gyengébb varázslatokat. A legerősebb rontásoknál is van annyi darab pofon, amivel leveszik rólad. Akkor melyik módszer az erősebb?
Miután leszállt felvenni a tőrét a földről, a távozott a kecses alakot körülbelül harminc-negyven méterről követték először szótlanul, míg a mágus meg nem szakította.
-Azt hittem vele vagy.
-Ilyen távolságról is szemmel tudom tartani.
-Mivel kereskedsz? Láncokkal? -kérdezte a nyereg mögé sandítva.
-Rabszolgákkal.
*A mágus szemöldöke magasba szökkent. Láthatóan meglepte őt ez a fordulat.
-Elkapjam neked? Megveheted tőlem, ha gondolod. -válaszolta kis habozás után kaján vigyorral.
-Egyelőre a küzdelmetek 2:1 a javára. Ha ilyen terveid vannak, akkor én összeszedném magam.
-Kettő egy? -őszinte meglepetéssel vette tudomásul az eredményhirdetést- Ne aggódj! Rossz időben kapott el. De ha így gondolod, akkor később még lesz folytatása. Hamarosan kipihenem magam és nem lesz esélye, ha teljes erőmmel néz szembe.
*A sötét elfnek ezzel kapcsolatban voltak kétségei. Ha ugyan csak kisebb részben afelől, hogy legjobb formájában már sokkal esélyesebb lenne, de abban nagyobb, hogy ez tényleg olyan hamar bekövetkezik-e... Ereje nagy részét megfontolatlanul lekötötte egy olyan szántóra, aminek természetes regenerációja van. És még így is kimondott egyet olyat Ilsettére, ami harci előnnyel nem jár, de tovább lassítja a valóban benne lévő hatalmas erő újbóli feltöltődését. Bár ellenfele által gyakorolt zöld mágia ágat nem tartotta vetélytársának a feketének, de kimondásuk után nem maradt vissza olyan hatás, ami a regenerációt akadályozná.
~„A falusi harcosok csatái még akkor is halálosabb, ha jóval kevesebb tudást vonultatnak fel, mint a nagymestereké. És külső szemlélőnek nem kevésbé izgalmas. Ugyan úgy vérre megy, csak a háború edzette keményebb katonák jobban figyelnek a védekezésre.”* ősei szavai jutottak eszébe, még ha tudta is, hogy ha útitársnője élete veszélybe kerülne, akkor közbe fog avatkozni és kardját mártja mostani beszélgetőpartnerébe. De ha el tudja kapni sértetlenül, akkor nem fog habozni kihasználni a helyzetet.
Ahogy igen nagy kedvvel venné meg fordított helyzetben a férfit is. Az, hogy mi kerül az adás-vételi szerződésbe, melyikük támadott melyikükre elsőként, az majd csata után ráért megfogalmazódni.
~Jaj, mibe kevertél már megint bele, Izra! Már látom a szomorú végemet, hogy ez a srác vére kicsorog a kardomtól és semmi hasznom nem lesz a néped folytonos kisegítéséből!

Vogon boldogan gyönyörködött a sértődött lány hátsójának lágy ringásában. Újra néma elmélkedésbe burkolózott, hogy vajon honnan kellene szereznie elég pénzt ahhoz, hogy visszatérjen Lafonten faluba a Tagana-öbölben. Nyomasztotta a tudat, hogy lassan eljön a megbeszélt idő, hogy találkozzon Navy Seallal és nyélbe üssék az első üzletet, mely végre nagy fogásnak ígérkezik.
Amikor visszafordult és elővette a vándorok barátját, megrántotta kantár szárát, hogy nehogy véletlenül megelőzze a mellette haladót. Sőt! Azt tervezte, hogy mögé kerül, de legnagyobb sajnálatára ő is megállt, hogy ruhája belső zsebéből egy rövid mágus botot vegyen elő. Hirtelen fél kézzel a föld felé szúrt, de még a levegőben megállította a mozdulatot. Az ifjú elf gyanakodva szemlélte, de nem varázslás történt, csupán egy kés hegye bukkant elő.
~A fegyverek terén legalább annyira fellengzős és megfontolatlan, mint a tudományában. Mindig próbálom az utolsó pillanatban elővenni a kardom, hiszen bármilyen jó lehetősége is volt az eddig észrevétlen lándzsával, csak akkor vált volna hasznára, ha azt a megfelelő időben játssza ki. Ahogy a rejtett hegye, melyet első támadásakor kellett volna, hogy elővillanjon a titkos tokból és igen komoly meglepetésként szolgált volna.
„Bármennyire is csatát eldöntő a meglepetés ereje, az mégsem okoz az ellenségnek túl sok kárt, ha meglepődik azon, hogy te a teljes arzenálodat felsorakoztatod a csata megkezdése előtt a mezőn.” A Beebebroxok ősi bölcsessége, ami bár soha nem vettek részt a háborúskodásban, valahogy bekerült az örökségükbe, melyet gyerekként magukba szívnak.
-Gyere kis csibém! Jaj nem, ez milyen állat is? Malacka vagy. Kövér disznó. -gúnyolódott rajta, láthatóan nagyon bízva férfiként a kicsit nagyobb testi erejében, de ezt az elfet soha nem hatja meg. Látott ő már földön feküdni nagy darab fickókat is és állni feledtük győzedelmesen mozgékony és jól mozgó gyengéket.

A rabszolgakereskedő tétlenül nézte, ahogy a két varázstudó egymásnak esik a fegyvereikkel. Nem ismerte Ilsette által kimondott igét, de azt azért látta, hogy ez valami támogató varázs, mellyel előnyhöz juttatja magát. A rendtag viszont egy mozdulat nélkül kivárt, mint egy kőszobor, míg nem amikor már majdnem szúró távolságba került a lány, ő hosszabb fegyverét kihasználva felrántotta a botot és szúrt.
Igen jól sikerült mozdulat volt, könnyen felnyársalódhatott volna, ha Izra kedves lénye a frontális támadást választja, miközben a jóval rövidebb tőrrel sehogy se tudta volna elérni. De a kitérés megkezdésére reagálva most a lábával is előre lépett a fekete köpenyes, hogy egy hátra felé mozgással se tudjon ellenfele megmenekülni.
~Gyorsabban mozog kézzel, mint fejben. Igen jó oktatói voltak, akik azt is megtanították neki, hogyan építsen fel jól begyakorolt mozdulatok egymás utáni komplex támadásokat. De kezdő hibákat vét és abban az időszakban van, mikor még nem az ellenfelére reagál, csak az előre kigondolt tervet kivitelezi.
Ha megtanult volna reagálni a másik válaszára, akkor most nem hasított volna a penge a bordái közé. De meglátjuk, hogy később is sikerül-e a beiskolázott mozdulatokat kivédenie Ilsettének... Vagy vált-e taktikát a mágus és közelharcban inkább kisebb, gyors rutin mozdulatokkal próbálkozik, mint sem három lépéssel előre gondolkodni.
Nem volt sok ideje nézelődni és mérlegelni az elfnek, mert miközben megpörgette a kezében a padawan a lándzsát és visszakézből szúrt, aközben ő maga is kilépett és megpróbált hátrálva teret nyerni, hogy ne kényszeríthessék a késnek kedvező testharcba. Ez viszont azt hozta, hogy az előbb az oldalába került nőtől pont Saurusz felé vonult vissza, így ló és lovasa igyekezett kitérni onnan és kellő teret hagyni a küzdőknek. Mégis igen szűken fordultak, hogy a rövid kard bármikor meg tudja továbbra is akadályozni a nimfa halálát és lesújtson, ha kell a férfira.

Ahogy megfordult a nyeregben a Beebebrox, hogy jobban lássa a lova helyezkedése közben a küzdelem minden mozdulatát, szeme elé tárult a mágus széles ívben visszafelé száguldó fegyvere, miközben a nő továbbra is oldalra és közelebb mozogva próbált kitérni némileg már ügyetlenebbül. A vadállat eltűnésekor az apró megingása és egyensúly keresése elég volt ahhoz, hogy a férfi a már nem fixen előre döfő mozdulatát szűkebbre tudja venni és a lazán tartott lándzsa a kulcscsont és a melle között olyan sebet ejtsen, melyben a rövid pengét tartó tok már megakad és megakasztja a vas további előre haladását, de a kb 15 centis fém a felszínhez közel ferdén beleállt. Nem hatolt át sem a tüdőig, sem mélyebb szövetekig, de a bőr alatt a felszíni rétegekben elég hosszan fájdalmat okoztak.
És fájdalmat okoztak az őket szemlélő barátjuknak is a szívében, aki a vért látva azonnal előkapta kaftánja alatt szorongatott kardját és lesújtott vele a férfi jobb vállára. A csapás olyan erejű volt a lovastól, hogy átvágta a váll izmát és megrepesztette a csontot. Térdre rogyott, miközben a sérült kezével elengedte a gyilkolásra készített botot, míg másikban szorongatva maga mellett a földre támaszkodva.
Sikerült időben kihúznia, de néhány pillanatig még nem tud támadni, míg össze nem szedi magát. De vajon mit gondolhat most? Nem kell sok idő, mire feleszmél, hogy nem az sebesítette meg ezúttal, akivel harcolt. De mi fog történni a váratlan beavatkozás hatására?

A fekete köpenyes értetlenül körbe nézett, hogy mi okozta a súlyos sebét a vállán. Nem került sokba rájönnie, hogy még mindig csak hárman vannak. Így felnézett a lovasra és értetlenül nézte őt a véres karddal.
Düh és döbbenet volt, ami leírt róla. Már-már érezte, hogy meglesz a kis áldozata, még ha neki is volt egy sebe az oldalán. Érzései, melyet nem próbált leplezni érthetőek voltak. Ha nem érte volna ilyen váratlanul, talán a sötét elf támadása sem okozott volna ekkora pusztítást. De ezen nem volt már mit keseregni, tudta jól, hogy ha számon kéri csak még jobban elássa magát egy elég kiszolgáltatott helyzetben.
Így a nimfára pillantott, akit szótlan szemlélt. A megmaradt büszkesége nem engedte, hogy ilyen hirtelen váltson ő is oldalt és egyszer csak a sértegetőből kedves, aranyos ember váljék. De örült annak, hogy láthatóan a támadása őt is visszavetette annyival, hogy nem kezdeményezett azonnal újra egy retust és nem akarta újra megmártani a vándorok barátját a vérében.
-Szerintem itt a vége. -szólalt meg az egyetlen sérülés mentes fél- Három kettő és pontozásos győzelem. Ez már messze túlment az első vérig tartó csatán is. De ha meg akarjátok egymást ölni, akkor nem szólok bele.
*Szemrehányó pillantással próbálta leplezni, hogy ha újból és újból a nimfa mártotta volna csak meg a kést a mágusban, akkor nem érezte volna fontosnak, hogy a halált elkerüljék. Az élet beteljesülésének fogta fel mindig is Dremer birodalmát, nem pedig olyannak, amit el kell kerülni. Ha valaki oda jut, akkor a végzet istennője fonta a fonalát, még ha ő maga igényt tartott arra a sok száz évre, amit még hiányzott az életéből. De most el kellett hitetnie mind a kettővel, hogy csak azért engedte nekik a küzdelmet, hogy a becsület szabályai között mérjék össze tudásukat. Halott rabszolgát úgy sem akart venni és így érdeke sem volt egy ilyenhez. Viszont kötelessége, hogy Eclair népe kisegítse újból Izráét a bajból.

Vogon nagy kedvvel nézegeti a vállról lekerülő pántot, még ha semmi intimet se lát, de azért tudja értékelni a gyönyörűen ívelt vonalakat. És örül annak, hogy útitársnőjük ennyire felkészült, hiszen ha rajta múlott volna, nem gonoszságból, de bizony még egy apró vágás is csak a maga természetes módján forrt volna be. Nem hogy ilyen sebek.
A fekete mágus szó nélkül ráteszi a kezét a kendőre és újabb varázsigét mormol. Energia halad át, hiszen ezúttal gyógyító varázslatot mondott. De a kérdésre, hogy le tudja-e venni csak egy rövid mondatot felet.
-Amit kaptam visszaadtam. Nem tartozom semmivel.
Hitetlenkedve hallotta a makacsságát a fiatal elf. Valamiért úgy érezte van bennük valami közös. Mintha a másik az iménti varázslattal teljesen kiütötte volna egy jó időre a hatalmát és most mind a ketten ugyan olyan mágianélküliek lennének.
De tudta, hogy ez egyáltalán nincs így. Nem érzi meg, csupán látta, ahogy elpazarolta. Így logikusan tudja, elméje pedig ezt a bizonyságot alakítja át olyanná, mintha az érzékelőiből jönnének. De egy olyan trükköt még kijátszhat, amihez nem kell -véleménye szerint- természetfölötti. Azt, amit akkor tanult meg, mikor Meri megcsókolta először és szájába került az átok törő ital.
-A megtöréséhez nem kell külön ige. Csak egy valamit megérteni. -felemelte a kezét és ragadozó karmokhoz hasonlóan behajlítva mutatta- Vulpis pilum mutat, non mores.
Elégedetten látta, hogy az ork sámán barátjával ellentétben most elsőre megértette az, akinek magyarázta, hogy a róka csak a szőrét változtatja meg, nem a természetét. Ennek a bölcsességnek az átadása úgy látszik tényleg mindig segít, hogy rájöjjenek az átok elszenvedői, hogy igazi természetük ott van belül, csupán nem szabad elhinni, hogy mind ez megtörtént velük. Számára ilyen egyszerűen kijátszhatónak tűnik ez.
Valószínűleg ezért a jó cselekedetéért kapta a puszit, mely igen boldoggá tette. Bármennyire is idegesítő, hogy a nimfák mindig bajba sodorják magukat, mégis szívet melengető érzés a hálájuk kimutatása. Most sem történik semmi, ha egyszerűen elsétálnak és nem vesznek tudomást mások magánügyeiről.
De végül két mondat hangzik el, mely egymásnak szöges ellentéte. Vajon miért siet annyira, ha fáradt?
~Nos, nem esek az általa elkövet hibába, megtartom jó természetemet. Mindegy miért mond ilyeneket, ha én tökéletesen készen állok.

A rabszolgakereskedő szótlanul lovagolt a nimfa és a mágus között. Egyiküknek sem volt kedve beszélgetni. Végül a lány egyszer csak közölte velük, hogy ő nem hajlandó tovább menni. Kicsit csodálkozott, hiszen eddig olyan határozottan lépkedett célja felé és már-már azt hitte, nem akar a Csillagfény előtt tábort verni.
-Akkor pihenjünk egy kicsit. Utána lefordulunk az útról és gondoljátok, kicsit megebédelünk a közeli faluban.
Szavai kedvesek voltak és mosolygott közben, de nem árulta el, hogy ez az a falu, aminek a nevét mondta a telari informátora, hogy valaki sorsa itt érdekelheti őt. Kíváncsi volt rá és talán kiderül, miért volna érdemes ide jönnie.

Ahogy letelepednek ők is a fűbe, a fekete köpönyeges fasírtot és két szelet kenyeret vesz elő és azt kezdi el enni egy fa tövében ücsörögve. Vogon pedig egy kis ideig még nézi az alvó nimfát, de utána hanyatt fekve az eget bámulja.
~Szép az idő. Ezek ketten meg lassan kibékülnek. És talán rá tudom sózni a nimfa védelmét a gyerekre, miközben én szép csendben lelépve valamikor visszatérek Telarba és folytatom a dolgaimat. Elég nekem Tsodaturmixra vigyázni.
Ezen morfondírozik és azon, hogy ha új rabszolgára tesz szert a faluba, hogyan tudna észrevétlenül elsurranni vele a többiektől. Hirtelen azon kapja magát, hogy fölötte áll a lány tettre készen.
-Helyes. Mehetünk. Éhes vagyok.
Így hamarosan letértek a városokat összekötő útvonalról és hamarosan megpillantották a zsákutcás falu első házait. Ha Ilsette nem kezdett beszélgetést, akkor az elf is inkább korábbi gondolatait fűzte tovább és azt találgatta, vajon miféle új lehetőség adódik most az útján.

Vogon egyenesen az ajtóhoz ment az elválás után, nem akarta feltartani. Leült egy középen lévő üres asztalhoz és követte őt a mágus is. Csendben pihentek, mikor pár perc múlva kijött a vendéglős.
-Mit parancsolnak?
-Én egy tál sült krumplit kérnék egy kevés hússal. Nem kell drága, csak a hasam legyen teli. És te? -fordul oda útitársához.
-Én semmit nem kérek. Már ettem az úton.
A Beebebroxot nem lepte meg a válasz, de úgy gondolta, hogy ennyi udvariasságot megengedhet, ha már majdnem levágta az egyik karját neki. A sebe még mindig nem múlt el, még ha gyógyulóban is van.
-Én egy pohár bort is kérnék, ha van.
-Természetesen. -mosolygott a fogadós, örülve a rendelésnek.
A varázslót láthatóan lekötötte az egyik szép leányzó, miközben az elf az étvágyát csillapította. Már félig megette az adagját, mikor odafordult a fiúhoz.
-Állítólag van itt valami üzleti lehetőség. Többet nem tudok róla, de ha kideríted, nem leszek hálátlan.
Az alkalmon kapva, hogy valamit csinálhat és még egy kis pénzt is állhat az házhoz az unatkozó elment. A lány érkezésekor nem volt bent.
-Nagyon tetszik nekem a falu.
-Foglalj helyet szerintem, míg megeszem. Farkas éhes vagyok. -arra a székre mutatott magával szemben, amin nem rég még a fekete köpenyes ült. Ha ott marad a nimfa, hamarosan visszajön harmadik társuk.
-El kéne tűnni innen minél gyorsabban. Három útonállót nem rég kaptak el, akik a környéket fosztogatták és felakasztották őket. Kicsit paprikás a hangulat.
Vogont szemmel láthatóan bosszantotta a dolog és fel is állt. Tányérján még egy kevés étel maradt, de inkább nem akarta megenni.
~Fenébe. Ha közülük legalább egy nem mondta volna azt, hogy inkább lesz a rabszolgám, mint a kötél, akkor nem vagyok rabszolgakereskedő. A csavargónak igaza volt, ez a lehetőség tényleg érdekel. De ha már felakasztották őket bizony jobb nem megvárni, míg valamelyik kötekedő megtalál minket.

Az ifjú elf visszaül az asztalhoz és ha már úgy is itt maradnak megeszi azt a pár falatot. Egyetlen bosszússága a varázsló volt, aki bár egy szó nélkül ült le melléjük, fülig érő szájjal leírt róla, hogy észre vette, hogy csak Ilsette miatt maradnak. És jó kedvűen forgatta a fejét hol az egyik étkezőt nézni hol a másikat.
-Nekem ugyan nem sürgős. A pihenés csak meggyorsítja az erőm teljes visszanyerését.
Mivel a kalmár direkt lassabban evett Izra teremtményénél, ezért nem kellett annyit várnia rá. Távozásuk során végig közvetlenül a mindig bajba kerülő mögött közvetlenül mentek, hogy határozottságot és tudatosságot sugározzanak. Mintha egy nemes úrnőt kísérnének fegyveres szolgaként.
Talán ez a fellépés volt az oka, hogy sokáig nem is bökte ki semmi, mi volt a gondjuk, mígnem egyik asztaltól oda szólt valaki.
-Jó volt az ebéd? Ti legalább tudtok enni. De nekünk tavaly alig volt mit aratni. És idén is már térdig kellene érnie az őszi búzának. De ehhez semmi közötök, csak egyetek itt jó ízűen és menjetek! Menjetek! Még ha nem is marad nekünk.

A Beebebroxnak olyan érzése volt, mint Gwaith-dúrban, a sötét fővárosban. Ugyan úgy egy nimfa állt társával a vádlottak padján, ahol az egybegyűltek a legkétségbeejtőbb vádakat fogalmazták meg. De mégis elítélték a végén és csak az ő húsz darnás segítségén múlott, hogy a törpével ellentétben nem halálra. Viszont igen csak tetszett, ahogy törődően kérdezett vissza. Nallalát megismerve ő sem tudott volna egy légynek sem ártani. De megismétlődik minden?
~Ritalea, a végzett istennője ezt a játékot szánta nekem mára? Megismerni Ilsettét és a nevét sem tudom még rendtagot, aki néhány darnáért vér komolyan támadt erre az ártatlan teremtésre. Tőle meg tudtam menteni, de vajon ez az érzés belül arra figyelmeztet, hogy ne álljak a nimfa jövője elé, hagyjam az elrendeltetettet megtörténni?
Gondolatai aggasztották, hiszen egyetlen istennel sem szeretne szembe szegülni. És pár óra alatt két figyelmeztető jel több, mint amit kívánhat.
-Hát az elmúlt évben mindenek előtt az eső hiányzott. Egész nyáron nem esett szinte egy szem sem. De most nem tudjuk. Valamiért átkot küldtek a fejünkre az istenek, hogy semmi se sikerüljön. A növények néhány része elrohad a bő tavaszi csapadéktól, míg mások az utána érkező napsütésben megy tönkre. Pöndörödik, fonnyadni kezd a levelük, azt sem tudjuk, mit kéne kívánnunk. Mintha a természet megbolondult volna. De gondolom, maga az erdőben jobban érti, mi történik. A nimfák dolga, hogy az ilyeneket rendbe tegye. Vagy csak az lenne!