Középvidék

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-03, 7:44 pm

// Fela időntúli //

- Igen, rendben van, igazad lehet.
Azzal gyors mozdulatokkal oldja meg bakancsát, majd veszi le a nadrágot, míg a lány elfordul, ki is teríti a többi mellé Visszatelepszik az iménti helyére és a nagy zsákját magához vonja. Pár lapos követ tesz a tűzhöz egészen közel.
Az eső csak nem akar szűnni, a hideg vaskos lett, mégis árad valami melegség ebből a déli szépségből, ami átjárja és fűti a helyet.
- Felesleges elfordulva maradnod, nem vagyok zavarban. Az én utam mindig elborzasztó és gyönyörű látomásokkal vonz el a dzsungelből, ami az otthonom. No és közrejátszik valami romantikus elvágyódás is. Mielőtt azonban egészen megrémítenélek, mert vannak varázserővel bíró lények, akik nem urai teljesen a hatalmuknak, addig mond csak el, miben mások, akikkel találkoztál, mint képzelted? Miféle szerzetekkel futottál össze eddig utad során és milyenek látsz minket?
szárított hússzeleteket tesz a kövekre a feneketlennek látszó zsákból és előkerül egy már megszegett cipó is egy vászonkendőből, amiből emberes szeleteket vág és a lány felé kínálja.
A vékony szelet húsok hamar sülnek, s addig kíváncsian tekint Felára.

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-04, 9:25 am

//Balál Tangeran időn túli játék//

*Hallom, hogy vetkőzik. A vizes ruha hangja, ahogy végigcsúszik a bőrén, elég hangos ahhoz, hogy tudjam, mit csinál.
Amikor leül és megszólal, én egyre zavartabb vagyok. Lehet, hogy ő nincs zavarban, na de én???
Egy idegen férfi vetkőzött meztelenre közvetlenül mellettem, akivel az eső miatt egy barlangba vagyok összezárva.
Kelletlenül fordulok meg, de azért kissé távolabb ülök tőle.
Vigyázok arra, hogy a szemeim véletlenül se tévedjenek az ágyéka közelébe, még ha rejti is a zsákkal. A tűz legalább kellemes meleget ad és a cípóból vágott szeletet is elfogadom.*
- Köszönöm!
*Elgondolkodok, hogy miket is láttam. Van, amiről nem is szívesen beszélek.*
- Találkoztam erőszakoskodó haramiákkal, olyan elffel, aki nő és harcos is egyben.
*Ebbe még inkább belevörösödök. Merilien emléke mindig azt az estét idézi fel, amikor nőként ért úgy hozzám, amit egy idegen férfitól illetlennek mondanának. És úgy, de úgy ért hozzám, ahogy azóta férfi sohasem. Pontosan tudta, mi a legjobb nekem és hogy mivel okozhatja a legnagyobb örömöt.
Magamról elfeledkezve sóhajtok egyet.*
- Ő mentett meg a banditáktól. Aztán találkoztam fura szerzetekkel, fehér hajú, vékony, magas férfival, akitől most is kiráz a hideg. Ő olyan…magamutogató volt.
Meg olyan nővel, akitől a hideg futkározott a hátamon, pedig embernek nézett ki.
De találkoztam varázslóval, elffel és láttam már sárkányt is!
*Belegondolva, hihetetlen, mennyi mindenen mentem már át.*
- Fehér hajú, piros köpenyes mágussal, harcosokkal, akik pont olyanok voltak, mint a szikla, amibe az idő barázdákat karcolt, de még kemény….
*Furcsa, hogy így megnyílok neki, de én is kérdeznék már tőle.*
- Milyen látomásokról beszéltél? Én a dzsungelba sosem mertem belépni. Azt beszélik, aki oda bemegy, soha nem jön ki. Különös, rémisztő állatokkal és növényekkel van teli…

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-04, 10:25 pm

//Raman, időn túli játék//

Ramannak kissé nehezére esik a nevem kiejtése, de nem róhatom fel neki, hisz nem is én választottam magamnak.
-Ha könnyebb hívj nyugodtan Quver-nek. - segítem ki kézszorítás közben.
Kérdésemre önérzetesen húzza ki magát, s büszkén jelenti ki a megviselt külsejű törpe, hogy ő nem tévedt még el. Majd elmondja, merről érkezett, s merre tart. Orkok tán még kihívás is lehetnének, de egy sárkány...az már nem játék.
Kérdésére megengedek magamnak egy könnyű mosolyt.
-Átutazóban vagyok, ám a bajtól csak nem óv meg az ég. Edzésben is kell maradjak, s csetepaté nélkül nem igazán lehet ezt kivitelezni. - Amíg beszélek a törp botjára támaszkodva méricskél, tán a tőreim miatt gyanakvóbb velem, s hajamon időzik a legtöbbet a pillantása.
-Zavaró, vagy csak fura? - mutatok a hajamra, miközben ő szusszan még egyet.

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-05, 2:02 pm

//Quver, időn túli játék//

- Tehát, Quver...
*Kezdi a törpe a választ. Így azért valóban könnyebb megszólítani, mint azon a mérhetetlenül hosszú néven.
Nem tudja, elmondhatja-e, ami valójában felkeltette az érdeklődését az elfnél.
Aztán rövid gondolkodás után arra jut, hogy talán ez is egy esély, hogy ráleljen Rianára.
Riana sem kerülte a bajt, ellentétben Ramannal, aki szerint jobb a békesség, mint olyasféle dolgokkal foglalkozni, mint a harc.*
- ...régóta keresem egy nagyon jó barátomat. Lehet, hogy hallottál is róla, hiszen a neve az előző háború óta ismert. Rianáról, a vörös hajú nimfáról van szó.
*Ejti ki végül a nevet a törpe. Nem is volt olyan nehéz, és még a hangja sem csuklott el neki. Bár lehet,hogy csak a remény miatt, hogy esetleg ez az elf hallott valamit a keresett személyről.
Riana volt a nimfa, aki végül az Éj-hasadéknál folyó csatában a sárkányok seregét, köztük több fekete sárkányt is a hasadék mélyére zárt. Ezt azonban nem részletezi a törpe, számára nem ezért fontos Riana. Sokkal inkább azért, mert a nimfa a szívéhez nőtt az évek során.
Reménykedve néz az elfre. Nagyon örülne, ha végre nyomra lelne, amely segítene neki.
Talán még a Mogan és Singarme által rá bízott feladatot is hanyagolná, hiszen mit érdekli őt a háború, ha Rianát megtalálhatja!*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-07, 5:23 pm

// Májusi küldetés, 5. küldetés – Banditák (Alamaise utazásainak idejében)//

*Mikor már úgy érezte, hogy Olassië minden szépségét felfedezte, Alamaise útnak indult, hogy a téli napforduló idején megtapasztalja Ambaron falujának vendégszeretetét. Mint mindig, most is felkészült az utazásra, mely számításai és az itteni szóbeszédek szerint ilyen havas időben három-négy napig is eltarthatott.
A piacon vásárolt magának élelmet és jó minőségű, vízálló csizmát. Az utazás során kiváló ménje is vele tartott, mely nemes, elfek tenyésztette vérvonal volt. Meg is szenvedett érte, míg sikerült észrevétlenül eltulajdonítania eredeti gazdájától, aki a város környékén lakott. Szerencsétlen flótásnak ez volt minden vagyona, de cserébe a sárkány nagyon hálás volt érte. Magával vitte még farkasbundáját is, hogy a hideg éjszakákon melegen tartsa.
Az indulás reggelén sűrű havazásra ébredt, aminek nem igazán örült, mert ez még inkább lassította. Felmálházta Ábránd nevű lovát, és nekiindult a világhírűen termetes fák övezte úton.
Utazása kellemesen telt, szerencséjére nem találkozott sok mindenkivel. Egyszer elment mellette egy karaván, aminek vezetője arról érdeklődött, messze van-e még a város. Nem úgy tűnt, hogy sokat járt erre, de Alamaise félvállról útbaigazította. Jó napja volt, ráadásul udvariasan szólították meg. Eztán, mikor úgy érezte egyedül jár az ösvényen még danolászott is egy kicsit. Dala a szeretetről és a békességről szólt, hangolódott az ambaroni ünnepségre. Már alig várta, hogy eljusson oda, valamiért ez a hely eddig teljesen elkerülte figyelmét. Egy zsoldostól hallott róla, aki nem hitt ebben az egész zagyvaságban, azonban egész másképp látja a világot, mióta ezen az ünnepen részt vett. Csak úgy áradozott a faluról, így a sárkány is úgy döntött, felkerekedik.
Első napja és éjszakája teljes békességgel telt. Nem háborgatta senki, így lefekvés előtt gyakorolt egy kis harci mágiát, amivel teljesen szétzúzott egy sziklát. Úgy érezte, az napi gyakorlása rendkívül eredményes volt.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-07, 5:26 pm

// Májusi küldetés, 5. küldetés – Banditák (Alamaise utazásainak idejében)//

*Másnap reggelre a havazás elállt, így Alamaise is gyorsabban haladhatott, aminek a nő nagyon örült. Egyhangúan ügetett az ösvényen, amikor gyanús jelekre lett figyelmes. Dulakodás nyomai látszottak a hóban, és két ló patkójának lenyomata, melyeknek úgy tűnt, megzavarták utazását.
– Banditák – sziszegte fogai közül bosszúsan a kék. Nem tellett sok időbe, az emlegetett vész máris megjelent. Az út közepére meglepően kecses mozgású, arcát eltakaró rabló szökkent.
– Szép jó reggelt, hölgyem! Veszélyes út ez egy nőnek egyedül, nemde? Magácskára való tekintettel ha most azonnal átadja értékeit, akkor szabadon és sérülések nélkül távozhat. – A fehér ruhás nyájas szavaira Alamaise nem ijedt meg. Gúnyos félmosoly húzódott végig arcán.
– Én tudok ennél egy még jobb lehetőséget. Meghagyom szánalmas életedet, ha most azonnal elkotródsz az utamból. Így megfelel? – válaszolta lenézően a sárkány.
– Nos, ez esetben úgy látom, nem jutottunk dűlőre… – a bandita szavaira még vagy tíz fehér köpönyeges rabló mászott elő rejtekéből, és fegyverüket mind Alamaise irányába szegezték. A kéket cseppet sem lepte meg a látvány sejtette, hogy ez a nyájas balfék nem egyedül lézeng itt az ösvényen.
– Add át a lovadat, és a pénzed!
– Neked vas jár, nem darna! – felelt hangosan az elf nő, és egy zöld lángcsóvát hajított a másik felé, aki hamar kitért a támadás elől.
Alamaise kihasználva a pillanatot vágtára ösztökélte paripáját, ami egy darabig engedelmeskedett is, azonban egy idő utál lassulni kezdett, majd rövid ideig tántorgott alatta, míg ki nem dőlt a nő alól. A farából egy altató nyílvessző állt ki.
– Ebből a ménből nektek semmi nem jut! – rántotta elő rövid kardját a sárkány. Még mindig jó kedve volt, így a játszadozástól nem zárkózott el. Ökleit zöld lángok ölelték körbe, és szemei méregzölden izzott, akár egy dzsinnek. Csuklyája még mindig fején volt, de maga körül hallott és érzett mindent. Láthatatlan burok védelmezte, mely arra szolgált, hogy a felé süvítő nyílvesszőket zöld lángok kíséretében elporlassza. Élvezte elf alakjában fürgeségét, ami sárkány alakjára már nem igazán volt fogható. Mindig is szerette feszegetni saját határait.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-07, 5:26 pm

// Májusi küldetés, 5. küldetés – Banditák (Alamaise utazásainak idejében)//

*Elsőnek egy nyílvessző süvített felé, mely elől elhajolt, hogy az egy nem messze álló fába fúródjon. Csak ez után rontott rá egy férfi dupla karddal. Őt még kettő másik követte. Az egyik idomai és hangja alapján nő lehetett.
Újabb két nyílvesszőt küldtek rá, melyet a védelem sikeresen megsemmisített, majd dupla kardos támadójára fókuszált. Gyorsaságának köszönhetően néhány kardcsapás után sikerült hasba szúrnia a férfit, aki hörögve a földre rogyott. Eztán a másik kettő egyszerre vetette rá magát. Itt már nehezebb dolga volt, mert a nőnél is dupla kard volt, míg a férfinél egy rövid. Ám ez még így is több, mint Alamaise egy szem rövid pengéje, így ezt kiegészítve ahol csak lehetett ütött és rúgott is. A nő mágiát is használt, kisebb jégszilánkokkal támadott, de amint észlelte, hogy a burok nem engedi Alamaise testéhez, így villámokkal próbálkozott, ami sikeresen elérte célpontját, hiszen a zöld lángos védelem nem ezt volt hivatott hárítani. Alamaise egy időre megtántorodott, mire két támadója, egyszerre szúrt felé. A szemből jövőt még el tudta ütni, azonban oldalról kapott egy szúrást. Felordított, és a nő nyakának irányába suhintott, aki későn hőkölt hátra, így még ha nem is halálosan, de Alamaisenak sikerült megsebeznie. Kezdték feldühíteni a kétlábú fattyak. Másik támadójának puszta kézzel ragadta meg karját, és a zöld lángok egészen csontjáig törtek utat maguknak, ám a férfi nem kapott lángra tőlük. Csupán ott hatottak, ahol a használó kéz érinteni tudott. A rabló fájdalmában ordítozott, végül a földre rogyott.
A nyaki sérült nő a földön vonaglott, így Alamaise könnyedén tudott végezni vele, a mögötte levő férfit pedig hasba döfte. Ekkor ismét záporoztak felé a nyílvesszők, de a mágikus burkolat nem engedte tovább hatolni őket. Azonban látták ezt a félkegyelműek is, és egy mágikus vessző röpült át a burkolaton, egyenesen a sárkány felkarjába. A nő összerándult, és egy tűzcsóvát röpített a támadó irányába, amit arcon talált vele, megsebezve ezzel bőre felszínét, s megvakította, mivel nyitott szemekkel érte a találat. Ez közel sem volt olyan pusztító, mintha kézzel ért volna hozzá, de mivel jó helyen találta el, hatékonynak bizonyult.
Az másik íjászt sikeresen mellkason találta tőrével, fa mögül kilógó vállát megsebezve, ám ő egy újabb vesszővel válaszolt. Eközben újabb három férfi termett ott, és mindnél az elf könnyű harcosok egyik kedvenc fegyvere volt, a dupla kard.
Alamaise kecses mozdulatokkal hárította a vágásokat, szinte táncolt a rablókkal, miközben mély sebeket ejtett rajtuk hol kardjával, hol pedig zöld tüzes markával. Szabad kézélével szúrt és vágott feléjük, nem törődve a karjában és az oldalában hasogató fájdalommal, ahol egyre nagyobb piros foltok váltak láthatóvá. Hogyan is törődhetne vele, hiszen túlerővel szemben harcolt. A tusa után kettővel végzett, és újabb két vágással gazdagodott hátán és mellkasán, az egyik pedig elszaladt, de a sárkány nem eredt a nyomába. Észrevette, hogy a gyávának két társa és a vezér lova körül ügyködik, mert az kezdett magához térni, és szerették volna magukkal vinni a szemmel láthatólag nemes mént. A nő felkapta az egyik rabló kardját, így már neki is kettő volt.
– Igyekezzetek! – szólt rájuk a vezérük, mivel észrevette, hogy a távolban Alamaise már kiszúrta őket, és pont feléjük tart szinte földet verdeső farkasbundájában.
A bandavezér intett az íjászoknak, akik újabb nyílzáport zúdítottak a nő irányába. Az egyik kis híján el is találta, átszúrta a bundát, és egy fába fúródott, mivel ahogyan Alamaise is fáradt, úgy védelme is kihagyni látszott.
Amint odaért hozzájuk azonnal ellátta a bajukat. A nő íjászba saját fegyverét mártotta bele, majd visszavette tőrét.
Eztán a lovához, és az azt körülvevő banditákhoz futott.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-07, 5:28 pm

// Májusi küldetés, 5. küldetés – Banditák (Alamaise utazásainak idejében)//

*– Jónak hiszed magad, igaz? Csak azért, mert néhány idiótával sikerült elbánnod? Akkor is enyém lesz a pénzed, és a lovad, de így már az a nyomorult életed is! Meglátjuk mit tudsz kezdeni velem! – szólt hevesen Alamaisenak az eddig nyájas rabló, majd két rövid kardot rántott elő, és üvöltve neki rontott. A nő orrüregét különösen édesék illat csapta meg. A pengéket méregbe mártották.
– Ravasz. Azt hiszed húzhatod az időt? Ma rossz elffel kezdtetek, meghalsz te is, ahogyan a többi félkegyelmű is – erőltetett mosolyt az arcára a nő, de arcán is látszódott, hogy fájdalmai vannak. A rövid szócsata után elkezdődött a tánc.
A nő ezúttal sokkal óvatosabb volt. Nem engedhetett meg magának egyetlen sérülést sem a mérgezett kardoktól. Tett néhány lépést és kitérést, majd megvágta a férfi arcát, aki erre haragos pillantással, és még agresszívabb támadással válaszolt. Ezáltal kevesebb figyelmet fordított saját védelmére, így a nő kihasználva ezt újabb vágásokat ejtett rajta.
Azonban sürgette az idő, mert eközben már hárman ügyködtek lova körül, mivel az aki elszökött előle most visszatért, és már az ébredező Ábránd hátán ült.
– Bocsáss meg, de nincs több időm rád – mondta hirtelen a bosszús rablónak Alamaise, és mivel sikerült elterelnie beszéddel a másik figyelmét, a következő pillanatban már mindkét kardját felső testébe mélyesztette. Tekintetében visszaköszönt a férfi meglepett arca. Alamaise felvillantotta előtte sárkány íriszét.
– Pusztulj, nyomorult! – sziszegte neki a sárkány, majd kihúzta belőle fegyvereit, és a maradék három rabló nyomába eredt, akik meglógtak lovával és málhájával.
Úgy rohant a hó borította talajon, amennyire a lábai bírták. Az útról egy fennsíkra pattant fel, hogy a túloldalon szökevények elé vághasson, ami csakhamar sikerült is neki. Szerencséje volt, hogy lábait eddig nem érte sérülés. A magaslatról rugaszkodott neki, és sikerült lovára pattannia a meglepetéstől levegőt sem vevő bandita mögé, akinek azonnal nyakát szegte, és letaszította a lóról. A másik kettő a fák mögé rejtőzött, az egyik talán el is menekült, de a sárkány nem szándékozott túlélőket hagyni. Az elf ruhája már csupa vér és mocsok volt.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-07, 5:43 pm

// Májusi küldetés, 5. küldetés – Banditák (Alamaise utazásainak idejében)//

*Ábránd megkerülte az egyik fát, és Alamaise onnan csapott le a rejtőzködő férfira. Kardja végigszántotta annak mellkasát, így az a földre rogyott, de nem halt meg, hanem a földön vonaglott. Néhány csepp vére a Ábránd szürke szőrére fröccsent. Csak később érheti a vég, ha már kivérzett, de a nőnek nem állt szándékában ezt megvárni. Otthagyta vérbe fagyva, és a másik után eredt, aki befutott a sűrűbe.
Az utolsó rabló is úgy rohant, mint az imént az alábecsült préda, akiből mindnyájuk vadásza és halálhozója lett. Alamaise megfáradt, és nem kívánt tovább játszadozni ezekkel a férgekkel. A ló hamar beérte a banditát, és mellé érve a nő akkorát rúgott rajta, hogy a fiú arccal előre bukott a hóban.
– Kérlek, ne ölj meg! – könyörgött neki – Tiéd lehet minden összerabolt kincs, csak hagyd meg az életem!
– Nem érdekel a mocskos pénzetek – vágta vissza fennhangon a sárkány – Kibelezlek, te romlott életű! – Alamaise már készítette is zöld lángjait, melyek egyre csak kövéredtek markain, és kúszni kezdtek a rabló felé a sárkány felé szegezett fegyverén keresztül.
– Várj! L-l-látom, hogy téged a mágia jobban érdekel! V-v-van a kincsek közt varázstárgy is! Megmutatom hol! Csak ne bánts! – tartotta fel üres kezeit a gyáva. Valószínűleg ő volt az, aki kétszer is futásnak eredt. Fejét a nőre emelte, úgy kérlelte. Ez a kétlábú is fehér köpenyt viselt, hogy jól rejtse a hóban. Tunikája vastag, jó minőségű anyagból készült, ahogyan kesztyűje és csizmája is. Nyakát szürke bunda melegítette, nyakában fehér sál, amit bármikor arcára tudott húzni, hogy elrejtse azt.
Alamaise gondolkodóba esett, nem válaszolt azonnal. Eközben haragos pillantással méregette az előtte állót, továbbra is méregzölden ragyogó szemekkel.
– Mid van, ami érdekelhet? – kérdezte összeszűkült tekintettel. Barna hajának néhány tincse az arcába lógott.
– Van… van nálunk egy nyaklánc, egy öreg mágustól vettük el, állítólag varázserejű. Smaragd, de nem tudom, hogy kell használni, nem vagyok mágus… Volt nála egy tekercs is, talán varázslatokat írt le benne, de le van zárva, nem tudtuk kinyitni – remegte a bandita.
– Tudatlan népség – vetette oda neki Alamaise. Mindig is lenézte az egyszerű, tanulatlan élőket, akik beérték azzal, amit látnak maguk előtt, és nem vágynak annál többre.
– Jól van, vigyél oda a fészketekhez. De semmi trükk, különben azonnal megöllek! – még szinte be sem fejezte, amikor a fiú felé lendítette karját, a zöld lángok eltűntek, és egy mágikus, zölden izzó kötél száguldott a gyáva kétlábú irányába, hátrakötözve kezeit, rákúszva derekára és nyakára, ahol tovább izzott színeiben.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-07, 5:44 pm

// Májusi küldetés, 5. küldetés – Banditák (Alamaise utazásainak idejében)//

*Nemsokára a barlang elé is értek. A bejárat előtt egy szintén fehér ruhás ember ücsörgött, és a tábortűznél melegedett. Valamit eszegetett éppen.
Alamaise tett a levegőben egy kézmozdulatot, mire két tűhegyes jégcsap száguldott a békésen üldögélő felé, belefúródva felső testébe. Az őr halk puffanással ért földet, mire két másik társa a zajra kijött, hogy körülnézzen. Még nem is látták mi történt, amikor feléjük is újabb jégcsapok száguldottak. Az egyik későn kapott észbe, az egyik nyakát döfte át, s élénkvörös vére szíve ritmusára spriccelt a magasba, beszennyezve a földet és elképedt társát, aki még időben kitért a halálos támadás elől. Rögvest íjat ragadott, és rögtön két nyílvesszőt engedett ki a pompás elf íjból, bár ő maga inkább embernek tűnt. Mindezek ellenére jól célzott. Az egyik Alamaise lába és foglya között süvített el, a másik azonban Ábránd farába fúródott, amitől az állat megriadt, és iszonyatos vágtába kezdett.
Alamaise azonnal összehúzta magát a megriadt állat hátán, hogy az le ne dobhassa, azonban kezében a mágikus kötél megfeszült, és megfeszült a fogoly testén, ezáltal nyakán is. De ha nem tört el azonnal a gégéje, akkor a ló rugdosta agyon, amint a sárkány maga után vonta egy kis szakaszon, amíg észbe nem kapott és meg nem szüntette a mágiát. Nem nézett vissza, de ha megtette volna akkor is csak egy mozdulatlan, szétzúzott testet láthatott volna.
A nő kihúzta a lóból a nyilat, és egy kis mágiával lenyugtatta, sebét – amennyire ez ott helyben lehetséges volt – helyrehozta, így legalább fájdalmát enyhítette. Ezt követően visszament a rablók barlangjához, ahol már elrejtőzött az életben maradt ember. Alamaise a levegőbe szagolt, hátha érzi merre lehet, de minden jel arra utalt, hogy odabent rejtőzött el.
Ábránd közelebb sétált lovasának ösztökélésére, majd a nő leszállt a nyeregből és egy közeli fához kötötte ki.
– Maradj itt, pajtás, mindjárt jövök – veregette meg hátasa nyakát, majd rövid kardját előhúzva besétált a sötétbe. Ezúttal nem vont ökle köré zöld lángokat, nehogy felhívja magára a figyelmet. Szemei sem izzottak. Csak láthatatlan pajzsát hagyta meg, mely elégette a vesszőket.
Odabent sötét volt, de sárkányként kitisztult előtte a kép, és kirajzolódott előtte a berendezés sziluettje. Elméjében sárga színként jelent meg a rejtőzködő ember szaga, mely egészen a barlang mélyére vezetett.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-07, 5:50 pm

// Májusi küldetés, 5. küldetés – Banditák (Alamaise utazásainak idejében)//

*A sötét folyosón egy újabb nyílvesszőt hárított a pajzs, majd annak forrása is megjelent kivont karddal a kezében, és a nőnek rontott. Ember létére egész jól harcolt. Alamaise kissé fáradtan és sebesülten volt kénytelen szembeszállni a kipihent gyilkossal. Mivel már nem kellett rejtőzködnie, ismét kigyúltak rajta a zöld lángok fényei, lidérces ragyogással táncolva a harcosok ruháin, és a környező tárgyakon, suhogásuk a falakon visszhangzott.
Alamaisenak sikerült az ő karját is megragadnia, hogy aztán a mágikus lángok csontig leolvasszák róla a húst, ám a rabló nem volt rest, és válaszképpen egy rövid kést vágott a nő bordái közé, nem sokkal előző sérülése felett. Erre a sárkány ordítva a másik arcára tapasztotta kezét, szétroncsolva annak arcát, amit már ő sem élhetett túl, és holtan rogyott le az elf lábai elé.
Minden jel arra mutatott, hogy nincs már itt senki, aki Alamaisera támadhatna, ezért ő is leereszkedett a földre, hátát egy ládának támasztva, de amint nekidőlt felszisszent, mivel hátára is kapott egy vágást. Jobbnak látta, ha inkább csak előre hajol, és így nyugszik meg.
Haja teljesen az arcába lógott, farkasbundáját szanaszét szabdalták, ahogyan bőr felsőjét is, amin ráadásképp saját és a banditák vére hagyott kisebb, nagyobb foltokat.
– Hát ez fantasztikus – lihegte a nő. Száját apró, fehér pamacsok hagyták el.
Így pihent még ki tudja meddig. Végül erőt vett magán, és többé-kevésbé ellátta sebeit. Leszaggatta áldozata fehér gönceit, hogy gyolcsot csináljon belőle. Hogy steril legyen forró sárkány lehelettel tisztította meg a csíkokat, csak ez után kötözte sérüléseire. Mindeközben gyógyító igéket mormolt, mely csillapította fájdalmát, s gyógyította sebeit.
Amikor úgy érezte készen áll felállt, valódi vörös lángot idézett tenyerébe, és körülnézett. A láda, aminek támaszkodott tele volt arannyal, ékszerrel, drágakővel, és ebben az üregben egész sok láda sorakozott. Ékes gyöngysorok, díszes fülbevalók, drága kelmék, szőnyegek és bundák, illatos fűszerek, parfümök, színes, díszített ruhák. Úgy tűnt, mintha ezek a gazfickók egész életükben raboltak volna, és azt mind ide halmozták fel.
Alamaise azonban közömbös maradt a drága kincsek iránt. Azt a két dolgot kereste, amit a fiú említett neki. Fordult néhányat, s csakhamar rá is akadt a tekercsre, és a mellette heverő nyakékre, amiket magához is vett. A tekercset egy egyszerű titokmágia védte a tudatlanoktól, amit a sárkány egyszerűen semlegesíteni tudott. Valóban varázsigéket rejtett, és különös rajzokat. A nyakláncban is érzett erőt, forgatta kezében, de nem tudta volna azonnal megmondani, mire való. Biztos ami biztos, azt is zsebébe süllyesztette.
Előrébb egy ládában hasznos ruhadarabokra lelt: egy törtfehér tunikára, egy könnyű, bőr fűzőre, és egy fehér rókabundára, ezeket mind magára is aggatta, régi ruháit pedig felgyújtotta. Szép, elf mesterek által készített lószerszámot talált, amit Ábrándra tehetett.
– Tessék, így már nemességedet is sikerült kiemelnem – mondta Alamaise a paripának – Igazán csodálatosan festesz!
A sárkány ez után megmaradt varázserejével beomlasztotta a barlangot, és amennyire lehetett, elrejtette a kíváncsi szemek elől.
– Gyí, Ábránd! Irány az ég alja! – Alamaise ügetésre ösztökélte lovát, és visszatért az Ambaronba vezető ösvényre, ahol nyugodtan sétálhatott tovább, jókedvűen és dalolászva.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-21, 11:22 am

//Fela

//

Miközben eszegetnek, a lánnyal meséltet, neki természeténél fogva nehezére esik a sok beszéd.
Szívesen elkerülné, látja hogy a lány nagyon türelmes. Ám végül magától nyílik szóra a szája, a varázserejű lényekkel való találkozását említi Fela.
Szájában éppen egy kevésbé filézett, inasabb húsdarabot forgat és erősen ráharap, majdnem lenyeli keresztbe. Ajka szegletéből kevés zsír is kicsurran, ahogy keresi a hangját. Érdes, lapát keze fejével dörgöli el lassan...
- Aldo Barras!? Lehetséges volna, hogy ily kicsiny Lanuria földje? Fehér hajú, vörösköpenyes mágus? Mond csak, hol és mikor találkoztál vele?
Megrágja jól az ételt, megfontoltan hallgatja Fela válaszát. Ha megkapja, ha nem s bármit mond is elveszett csatamágus barátjáról, Balál hallgat egy ideig Aldot illetően, akkor is, ha Fela visszakérdez. Aldo olyan pont a varázsló életében, amiről néha maga sem tudja pontosan, hogy micsoda, vagy hogy hogyan viseltessen irányában. Az emberi kapcsolatok amúgy sem az erőssége, hamarabb vonul magányba, hát még a mágusokkal való kapcsolatai milyen visszásak. Sóhajt egyet, s elhessegeti a rossz érzéseket a férfivel kapcsolatban s rájön, talán Aldo iránt is ezért érez furcsán, mert magához a mágiához kötik rossz emlékek. Itt az ideje, hogy felnőjön! Hogy szembenézzen mindennel, amit magában hordoz! Hallgatnia kell Dremerre, ő megmondta, hogy így lesz...
- Lanuria hatalmas és olyan tájai vannak, ahova egyszerű halandók be se tehetjük a lábunkat. A Hyarmenya valóban nem neked való hely. Engem kisgyerekkoromban atyai védővarázslatok óvtak, hogy egymagam elboldoguljak, de még nekem mágus létemre is kihívás a dzsungel...Sose menj be oda nélkülem! A dzsungel veszélyes, ott nőttem fel és túlélte! - Nevetett fel saját szójátékán.
- Mégis egyetlen dolog van, amiért otthagyom. A látomásaim. Egyre több van és mind távolabbról terhelnek... Sok olyan dolgot láttam, aminek ha nem megyek elébe, vagy nem nézem meg magamnak, sose hiszem el, hogy létezik, hogy megtörtént, vagy megtörténhet egykor... Ez az ami megvisel az életemben. Ki vagyok én, hogy lássak olyasmit, ami mások elől rejtve marad?
Lehunyta a szemét. Legszívesebben kiszaladt volna a szűnni nem akaró esőbe, vagy belekarolna ebbe a tiszta szívű teremtésbe. Bármilyen fedetlen is a teste, mindketőtől jobban érezte volna magát. Tudta, hogy a lány egy gyógyító az emberek között. Talán ezért vonzotta annyira a közelsége. Azon kapta magát, hogy megint bámulja...Mennyi lágyság és az a déli báj. Megijesztené, ha mesélne még. Így hát becsukta a száját, magába zárva önmagát. Most csak Fela volt előtte, más nem érdekelte, jól lakott volt, biztosan ő is az, majd megnyugszanak mind a ketten...Talán megnyugszanak, hacsak rövid időre is...

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-21, 2:58 pm

//Balál//

*Aldo Barras…a neve nem mond elsőre semmit nekem. Azon gondolkodtam, hogy ki is lehet, de végül a vörös köpenyes, fehér hajú mágusra ráillik a név.
Aldonak mondta magát, de hát azért az ember nem várhatja el, hogy mindenkire emlékezzek, akikkel a végzet istennője összehozott utam során.
Erre a mágusra inkább azért emlékszem, mert megmentett, amikor valami varázslat a Tűz fogadóba zárt minket és sötétséggel töltötte el az egész helyet.*
- Aldonak mondta magát a piros köpenyt viselő varázsló.
*Hajtom meg a fejem gondolkodás után. Meglepett az is, hogy ilyen hatást kelt Balálban, ebben a meztelen férfiban egy másik neve.*
- Norlanban, de lehet annak már két éve is. Nagyon telik az idő.
Egy különös varázslatból mentett ki egy másik harcos segítségével a Tűz fogadóból.
*Elfelejtem a város nevét megemlíteni, aminek a közelében van.
Fela a csendben hallgat kicsit. Balál semmit nem mond, és amikor újra beszélni kezd, már nem Aldóról beszél. Aztán már inkább a dzsungelről beszél, és még viccelni is képes, pedig az előbbi meglepetés szerintem mély nyomot hagyott benne.
Mondanám, hogy nem akarok a dzsungelbe menné, még a közelébe sem, de nem nagyon jutok szóhoz. Így inkább hallgatok. A Déli-dombság nem vonz, bár nem mondanék igazat, ha ilyet mondanék, mert ahogy telik az idő, úgy vágyok a testvéreim, a szüleim után, a meleg, eső mosta dombok zöldellő teteje, a friss, földszagú szántók után.
Mumbasa és az akkor történtek emléke és az, hogy most élhetek szabadon, úgy, mint azok a vándorok, akiket úgy csodáltam, minden nehézség ellenére még mindig arra biztatnak, hogy folytassam az utam.
Balál látó.*
- Te egy látó vagy…
*Tátom el a számat. Roza mama mesélt ilyenekről. Akiknek az istenek ajándékot adtak, hogy lássák a múltat, a jövőt, a betegségeket más emberekben….
Ajkaim megremegnek egy pillanatra. Mágust már láttam, ispotályokat is, járványt is, mindenféle sérüléseket, csatát, haramiákat, női szerelmet, férfi szerelmet…de látót még nem. És most itt ül egy előttem.
Kikerekednek a szemeim.*
- És…és te látod a betegségeit is a betegeknek? Az aurájukat? Szellemekkel is tudsz beszélni?
Roza mama mondta, hogy az istenek nem adnak semmit ingyen. Ha valamit adnak, el is vesznek valamit, megkérik a dolgok árát.
*Bár a pillantása, amivel nemrég ismét megajándékozott, zavar kicsit, de közelebb ülök hozzá a tűz mellett és megérintem a kezét barna ujjaimmal, mintha valami csodát látnék magam előtt.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-21, 4:55 pm

Balál nem jutott közelebb a válaszhoz, merre lehet vajon Aldo. Töprengett egy darabig erről...
Aztán Fela olyan kérdéssel állt elő, hogy mire képes a látásával. A mágus zavarba jött. Eltartott egy ideig, mig megszólalt.
- Vannak megérzéseim, de szellemekkel, meg szellemi erőkkel igazából nagyon gyenge a kapcsolatom. Ha valakiben varázserő van azt is érzem, néha oylasmit is, amitől beteg a szellemük, vagy ha varázslat telepszik rájuk, s mindez elvezet hosszabb-rövidebb látomásokhoz. De képzeteim inkább időben és térben mozgatnak. Olyanok, mint valami emlékképek, nem egyszer felülről látom az erdőket, mezőket, hegyeket elsuhanni alattam, mintha a szellememből egy látó rész, lebegne fent, akárcsak valami mindent látó madár és mindenhova bekúszhatna, ahová csak kedve telik, vagy ahová fontos... Sajnos nem tanultam még ki ezt, így igazából a látomásaim keresnek meg engem. Gyakran nem is tudom, mi valóság és mi álom. Mostanában hagyom kicsit jobban kibontakozni, hátha a tapasztalataim bölccsé tesznek. Sajnos nem szerettem, gyűlölöm Fela. Ha tudnék tenni ellene, nem lennék mágus, csak egy egyszerű vadász. A látásnak köszönhetően többször törtek kisgyermekként az életemre más nagy hatalmú mágusok. Egyikük életre szóló átkot is tett rám, amitől nem tudok szabadulni. A te déli testvéreidnek köszönhetem az életemet. És..elvesztettem emiatt az átkozott látás miatt a családomat is. Testvéreimet és a szüleimet. Anyám fehér mágus volt, apám fekete mágus. Egészen kicsi gyerekként maradtam egyedül a dzsungelben.
Balálnak megeredt a nyelve, hogy a lágy érintéstől-e, vagy attól, amire felfigyelt, hogy Fela gyógyító az emberek között, mint az ő édesanyja volt a mágusok között? Netán a halkuló esőkopogás tette, a felélénkülő szél, vagy a meleg tűz lángja? Maga is meglepődött. Alig beszélt valakivel ezekről a dolgokról, jobbára magában szenvedte el őket. Ahogyan a szörnyű emlékeket és szeretetlenséget is.
Tenyerébe vette a lány kicsi, hideg kezét és finoman megszoritotta,

Tárgy: Re: Középvidék 2016-05-24, 9:39 am

//Balál//

*A férfi megnyílik nekem. Látom, ahogy beszél magáról, a látásairól. Behunyom a szemem és elképzelem, milyen is lehet látni, de amikor tovább mesél, elborzadok azon, amiket hallok.
Nem azon, hogy látomások keresik meg és nem irányítja őket, tudom, hogy mindent tanulni kell.
Bár bennem nincs varázserő, nem mondhatom, hogy a többi dolgot a gyógyfüvekről, a tőrésekről, a fertőzésekről, amiket a falusiak sokszor gonosz szellemnek hittek, magamtól tudnám. Roza magam tanított rá.
A szüleim legalábbis eltűrték ezt.*
- Rossz, hogy a látás ilyen dolgokat tesz. Azt hiszem, az istenek ezt szánték neked…
*Tűnődök el.*
- Ha Roza mama itt lenne, őt biztosan tudna jó tanácsokat adni, ő nagyon bölcs…
*Pillantok a férfi szemébe, amikor az nagy és erős kezébe veszi az övét. Neke már nem furcsa, hogy egy világos bőrű férfi veszi az ő barna bőrű kezemet a tenyerébe, nem ez az első eset.
A mozdulat valahogy természetesnek tűnik és a másik kezemmel megsimítom azt a nagy kezet.
A tűz melege lassan szárítja a ruhát rajtam, még mindig hűvösnek érzem kicsit, de nem vészes.*
- El sem tudom képzelni, milyen lehet család nélkül élni….nagyon magányos életed lehetett.
*Suttogom. Valahogy a tűz fénye és a meghitt csend elhalkítja a hangom.
Balál most nem ez erős és sötét mágusnak tűnik, hanem egy férfinak, aki sebezhető, akinek a lelkében sok dolog lehet elzárva, amik bántják.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-06-22, 1:49 am

// Kain! ~1:50 perc csúszás, de talán még egyenesen! //

*Silarona egy pillanatra két kezébe fogja a kardot – egyik keze a markolaton, ahogy Kain mondta - , s úgy vizsgálja az egyensúlyt, azt, ahogy a kard fekszik a tenyerén. Aztán elengedi, csupán jobb karjával emelve meg: így szabadabb, kevésbé kötött érzés.
Az első mozdulat még merev, hiányzik belőle a magabiztos lendület, ami egy igazi küzdelemben kell, ahogy az ember nem hezitál. Az elf érzi, ahogy a férfi keze a magáéba foglalja az övét, a mozdulattal finoman megfeszülve rajta. Neki második természet ez, a mozdulat még így is könnyed, biztos. A lány háta mögött a teste újra és újra hozzáérő melege biztosíték a jelenlétéről, a támogatásáról – jelen helyzetben a szó mindkét rételmében.
Aztán lépnek. A váltás segíti a kard mozdulatát, több erőt és lendületet engedve. Az első itt is bizonytalan: a nő egyensúlya nem az igazi, ahogy Kain finom útmutatására reagálva mozdul. De ez nem sokáig tart: az ismétlődő formák hamar biztosabbak, szabadabbak lesznek, s mire Kain elengedi a kezét, a kard már szép ívben halad.
Silarona aprót arrébb lép, s kék szemek megtalálják a feketéket. Az első mozdulatok mások mint ami eddig sikerült: a támogatás és iránymutatás nélkül a lendítések túl nagyok, vagy épp túl hamar elbátortalanodnak, s idejekorán erejüket vesztik. Beletelik pár próbálkozásba, mire kitapasztalja, milyen erővel mozdulhat.
Az erdő azonban időtlen, s a két sárkányt körülölelő fák mozdulatlanságában az elf penge hamarosan visszanyeri az ívét – ha nem is olyan biztosan és kecsességgel, de lassan újra megjelenik.
Hacsak Kain meg nem állítja közben, még egy pár ismétlés, és Silarona leengedi a kardot. Egy halvány kérdés jelenik meg a tekintetében, ahogy az arany sárkányra néz – ez így rendben? Ha átmegy a teszten, készen áll rá, hogy folytassák.

A nap lassan mászik az égen, a másik irányba nyújtva az árnyékokat. A fák között két alak áll, egyikük kezében kard. Az imént fejezte be a mozdulatsort, ami az első gyakorlás óta igencsak kibővült. Az elf mellkasa mélyen süllyed és emelkedik, miközben nyakáról izzadság gördül le.*
- Kipróbáljuk most gyakorlatban? – *Nem ajánlat, csak kérdés. Ha igen, akkor is szüksége lesz egy kis pihenésre – a mozdulatok folyamatos ismétlése még a jól edzett (vagy a sárkányok izomzatával rendelkező) testet is kimeríti lassan. Az óra pedig Kainnak sem lehetett könnyű, hiszen nem csak át kellett vennie vele minden mozdulatot, de rajta múlt, megfelelően rögzülnek-e.
Akármit is választ a másik, a vörös sárkány egyben biztos.*
- Mindenekelőtt szerezzünk egy kis vizet.
*Bal karjával szétmaszatolja a homlokán és halántékán a sós nedvességet, hogy aztán csak megszokásból végighúzza – már ismerősebb – kardját a lábát fedő ruhán, mielőtt visszacsúsztatja a hüvelybe. Ha Kain hagyja, a vékony ujjak elkapják a kezét, finoman megszorítva az ujjait. A mozdulatban köszönet van.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-06-22, 1:22 pm

// Fela - remelem nem gond, h kozbe irok kain es sil. Udv ujra koztunk napsugaras lany! Fela toled pedig elnezest a varakoztatasert csak nem tudtam merre vigyuk tovabb. //

Balál hosszan elgondolkozik a lány szavain. Talán kicsit túlságosan is elmélyült a csend és az érzelmek közöttük. Nem szokott ilyesmihez a mágus. Kicsit megint elterelte a szót saját magáról.
- Mesélhetnél még Roza mamaról. Addig is leteríthetnéd ezt a köpenyt, vagy belebirkolózhatnál, mint rgy takaróba, hátha elpihennél. Vigyáznám az álmodat!
A lány kezéből mindebesetre nem szívesen húzta volna el a kezét,valahogy jól esett ez az emberi érintes. Rájött, hogy ehhez sincs hozzászokva. De megint a remeteéletre vágyott az utazás mellet ez megvalósíthatatlan. De egy ilyen természetes szépségtől ez a testi és lelki közelség ajándékszámba ment egy efféle magafajtának. Egészen felélénkítette az érzékeit Fela. Fokozta volna is, meg nem is. A lány erősnek tűnt és kívánatosnak, de a férfi nem bántotta volna egy ujjal se, hiszen fiatalnak és artatlannak látta. Megdobogtatta kicsit a kérges szívét.
- Ahogy látom, reggel indulunk tovább a városba. Ha nincs ellenedre, elkísérlek a fogadóba. Elég rendes hely, de nem való egy ilyen egyedülálló hölgynek. Útba ejtettem már néhányszor, ismerem azt a helyet.
Nem akart ő tőle semmi rosszat, de valóban nem szívesen hagyta volna magára.
Ha Fela időközben álomba szenderült, Balál felvette a nadrágot és a bakancsot, aztán az eső enyhülésével egy kis friss étek után nézett. Ez esetben talált némi ehető gumót a sárban és egy kis apróvadat is sikerült elejtenie. Mire felkelt a nap, megtisztította a parton, és sütögetni kezdte.
A vándor talán éhesen,de mindenképpen jó illatokra ébredhetett. Balál el-elnézte őt,ha aludt. Álmában meg sokkal szebb volt, vonásai kisimultak. Nagyon fiatalnak látta a felkelő nap finom fényében, ami besüthetett rá.
Nem ébresztette fel,hiszen hosszú volt ez az éjszaka mindkettőjüknek.
Gondolataiba merülve rajzolgatott a nagy kőnyvébe egy fatukón üldögélve, közel a bejárat nagy, nyitott szájához. Fürdette felsőtestét a napfényben.

Tárgy: Re: Középvidék 2016-06-22, 2:13 pm

//Sil, a várva várt.... Smile

//

*Amikor úgy tűnik, elég időt gyakorolt a segítségével, kipróbálhatja egyedül. Az arany sárkány magára hagyja a gyakorlásban a nőstényt, kissé távolabbról követi, ahonnan jól látja. Karjait összefonja széles mellkasán, s a fekete szemek nem engedik szabadon az elfet.
Az érzék gyorsan fejlődik, vagy inkább gyorsan áll helyre ismét. A mozdulatok pillanatról pillanatra válnak magabiztosabbá, s a karcsú test, saját törékenységét meghazudtolón mozgatja a fegyvert.
A tengerkék pillantásban azért elveszik minden alkalommal, amikor az övével találkozik. Fakó arca azonban továbbra is komoly, inkább figyeli az imádott test mozdulatait, az izmok játékát, a tartást, hiszen mindez önmagában elárulja neki, mennyire pontosan és hatékonyan hajtja végre a mozdulatokat.
Kain nem állítja meg a gyakorlásban Silaronát, inkább gondossággal figyeli, ahogy a mozgása mind könnyedebbé, mind gyakorlottabbá válik. Nincs szükség közbeavatkozásra, megy az magától is, csupán időre van szükség.
Az arany sárkány fekete pillantása a tengerkék szemekbe mélyed. Érti a kérdést, s talán, ahogy szótlanul közelebb lép hozzá, Silarona azt hiheti, hogy alakítani akar mozdulatain, de a hím csak csókot lehel az elf homlokára.*
- Szépen haladsz. Jöhet a következő.
*Új vágások, új védések, mozdulatok következnek. Annak mutatása, hogy a kard nem csak markolatból és pengéből áll, ugyanúgy használható a gomb, a keresztvas is ütésre, akasztásra, sérülés okozására. Egy ekkora fegyver a megfelelő erővel önmagában képes bezúzni valaki halántékát, főképp, ha kétlábúéról van szó.
A fekete alak a gyakorlás végére megválik sötét bőrkabátjától, haját is összekötve hordja már, hogy könnyebb legyen a mozgás, s látja Silarona mellkasán az intenzív légvételt.
Nem hajcsár, habár jól tudja, minél többet tud biztosan minél rövidebb idő alatt a lány, annál nyugodtabb lehet afelől, hogy biztosan megvédhesse magát legalább a kétlábúak ellen.
Kain pillanatig habozik a válasszal, s erre már érkezik is Silarona határozott felvetése. Vízre van szüksége.
Helyes elgondolás, bár kulacsukban akad még, ám ha a környéken fellelhető friss víz, érdemes inkább azt fogyasztani.*
- Keressünk hát forrást!
*Egyezik bele, s fakó arcán mosoly fut át. Lenyúl kabátjáért, és ahogy felemelkedik Silaronára néz.
Amikor a nő már eltette fegyverét és készen áll, akkor szólal csak meg ismét. Ujjaival visszaszorít, melegen, s ebből a mozdulatból most szeretet árad. Valaha, amikor még fiókaként nézte az ifjú sárkánypárokat Enionban, nem tudta elképzelni, miért is vannak olyan sokat egymás közelében. Már érti, tudja, milyen, amikor nincs jobb hely, mint minél közelebb ahhoz, akit szeret. Mégsem hagyhatja szó nélkül ezt a pillanatot.*
- Pihenés után jöhet az éles próba.
Nem szabad azonban elfeledni, hogy ha nincs mód a harc helyét és idejét nekünk kiválasztani, könnyen lehet, hogy fáradt, kimerült pillanatban ér a küzdelem. Úgy is helyt kell állni, hiszen nincs lehetőség később újravívni egy élet-halál küzdelmet.

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2016-06-23, 9:30 am

//Balál, ébredés az eső után Smile

//

*Nem beszélek tovább, látom, hogy Balál nem figyel annyira rám. Inkább elkalandozik. Eszembe jut, hogy milyen is lehet, amikor meglátogatja egy látomás.
Szívesen megnézném, de ő is mondta, hogy nem irányítja őket. Akkor jönnek, amikor akarnak.
A kérése váratlanul ér.*
- Nem is tudom. Nekem kortalannak tűnt. Amióta emlékszem rá, mindig ugyanúgy nézett ki, mintha nem öregedne. Ő volt a javasasszony a faluban, a gyógyító. Tudta, milyen főzet kell hűlésre, lázra, hogy kell a törött csontokat összeilleszteni, rögzíteni őket, hogy jól forrjanak össze.
*Még fogom a kezét, most nézek le rá és ki is húzom az enyémet, ha engedi.
Ha nem engedi, akkor kis zavarral arcomon folytatom.*
- Tudta, milyen levél való égésre, hogy mit kell tenni, ha valaki hőgutát kap. Nem volt olyan betegség, amit ne tudott volna meggyógyítani. Egyszer még úgy tűnt, mintha egy halálán lévő fiút is visszahozott volna az életbe…
*Elgondolkodok. Akkor nem lehettem ott mellette, nem láttam, hogy pontosan mit csinál.
És hiányzott, hogy nem vagyok olyan tehetséges a gyógyításban, mint ő.
De Roza mama türelmes volt mindig velem. Azt éreztette, hogy fiatal vagyok még, érnem kell és legyek türelmes.*
- Nem hallottam még, hogy a telari fogadó olyan veszélyes lenne.
*Emelem szemeitet a férfira, de nincs ellenemre, hogy elkísérjen. Olyan benyomásom van, mintha jó lenne neki a közelségem, hogy valakivel tud beszélni. Lehet, hogy a társaság hátráltatja a látomásokat, amiket nem is szeret igazán?
végül elnyom az álom a tűz mellett és egészen reggelig alszok.
Illatokra ébredek. Finom illatokra .
Kinézek, és meglátom nem messze onnan Balált, ahogy félmeztelenül rajzolgat a könyvébe egy fatuskón ücsörögve. A tegnapi ítéletidő már a múlté, csendes napsütés fogad, ahogy hunyorogva kilépek. Nem érzem hűvösnek és így nincs szükségem már a férfi kabátjára se. Vékonyabb ruhámban megyek ki és mosolyogva köszönök Balálnak.*
- Jó reggelt!

Tárgy: Re: Középvidék 2016-07-04, 9:35 pm

//Fela

//

Reggel, ahogy meghallja s meglátja őt, az az első, ami eszébe jut, hogy a kicsi tenyerével a kezében aludt el és mesélt neki.
- Neked is jó reggelt Fela!
Balál mosolyogva áll fel és kínálja hellyel a lányt.
- Ülj te ide a helyemre! Kissé nyirkos minden. Sőt, vizes, mint látod. Gyere, rögtön kész az étek. hajnalban szereztem be, minden friss, ropogós.
Aztán ha elköltöttük a reggelit, útra készülhetünk. Hidd el, így a napfényben már nem is lesz oly hosszú az út!
Balál összeszedi a szanaszét lévő holmiját és felöltözik rendesen, úgy étkezik a lánnyal.
A köves, sáros út legalább úgy csúszik, mint a parton a talaj, de ez már könnyű járat. A nagy tócsákat kerülgetve azért hamarosan megláthatják a várost.
Az ismerős fogadó, a Vén Kujon, amit jó szívvel ajánlani tud. A városnak ezen a felén van, kívül, az országútról leghamarabb látszó ház a hozzá tartozó istállókkal, melléképületekkel.

Tárgy: Re: Középvidék 2016-07-05, 9:02 am

//Balál//

*Balál a helyére invitál, pedig én is pihentem idáig. Ha közel van a folyó, akkor elnézek addig, ha nincs, akkor pedig csak Balálra mosolygok.*
- Előbb kicsit felfrissíteném magam. Mire teljesen kész lesz a reggeli, már itt is leszek.
*Ha a folyó közel van, akkor elsétálok addig és ott mosom meg a hűs vízben az arcom, ha nincs, akkor csak kicsit sétálok a kulacsommal távolabb és ott mosom meg az arcom. Nem Balál miatt, nem azért, mert egy férfi van a társaságomban.
Egyszerűen fontos nekem, hogy friss és tiszta legyen az arcom.
Mire visszaérek, Balál már felöltözött és így együtt ehetünk. Jó ízű, porhanyós az étel és jól is esik. Felmelegít belülről.*
- Finomat készítettél.
*Dicsérem meg az ételt, aztán pedig el is indulunk. A sáros, köves úton nem tudok olyan gyorsan haladni, óvatosnak kell lennem, ha nem akarok szégyenszemre elcsúszni út közben.
A város magasba törő tornyai nekem ismerősek, a hatalmas, vastag falak is messziről látszanak. Emlékszem még a kapukra is, amiken egészen nagy tömegek is beférhetnek.
A fogadó nekem nem ismerős. Lehet, hogy emlékeznem kellene rá akkorról, amikor korábban itt jártam, de nem emlékszem.*
- Mit tervezel az út végén?
*Fel sem tűnt, milyen csendben jöttünk. Én a tócsákra, a csúszós, sáros útra figyeltem. Balál lehet, hogy a gondolatai között járt. Nehéz élet lehet az övé.*

//Telarban, a Vén kujonban következik a folytatás.//

Tárgy: Re: Középvidék 2016-08-17, 5:13 am

*Sikerrel kelt át a folyón, s azóta is csak halad mind keletebbre. Középvidék azonban nem csendes hely. Fel van bolydulva, főleg, mióta Stern vára is elesett. Raman nem süket, és fajtájához mérten kellően intelligens is. jól tudja, hogy mit jelent a végvár eleste. A kis, falusi kocsmákban, fogadókban mindenki erről beszél.
Ő pedig féltve őrzi a mellényébe rejtett levelet. Pihenni nem sok helyen áll meg, de azért arról gondoskodik, hogy mindig legyen elegendő étel és bor.
Kezdi már sejteni, hogy a levél, amit visz, nem dönti el a háború sorsát, lehet, hogy Singarme levele valójában csak arra volt jó, hogy őt kimozdítsák a toronyból. De ha ez kiderül, az istenekre is, valahogy visszaadja még a kísértetek nagyurának.
Nem érzi, hogy hálásnak kellene lennie, hogy kimozdult végre a toronybéli szobájából. Erre legalább még orkok nincsenek. Minden esetre a mocsári törpe rendszeresen sandít az ég felé, saját háta mögé is, nehogy valamiféle sárkány, vagy ork szerzet meglepje.
Ha a levelet nem is, magát még mentenie kellene.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-09-14, 9:15 am

*Aztán csak eljön a pillanat, amikor menekülőkkel hozz össze Ritalea. Raman a maga egyszerűségében is inkább barna, koszos köpenye mélyére rejti magát. Vaskos alakja úgy fest, mintha egy kerek, csuklyás, feltűnően alacsony, kis lény. Rőt szakálla kilóg a köpeny alól, még rajta vannak a legutolsó étkezés morzsái is.
A törpe gyanakvó tekintete a menekülteket figyeli, s jól látja, hogy azok bizony mind északról érkeznek. Rossz hír ez számára, hiszen a háború közelít.
A törpe minden esetre kénytelen elvegyülni közöttük, s mikor azok végre szóba állnak a mocsári törpével, megtudja, hogy a főpapnő is északról menekül.
Raman arca némileg elfehéredik. Onoria serege vereséget szenvedett Sternnél. Ez több, mint rossz. Stern is elesett!
Legszívesebben a borosüvegért nyúlna, de azt már kiürítette, így hüledezve hallgatja a menekültek beszámolóit. Mi lesz így ebből a világból? Hol van Riana, aki megállíthatná talán ezt a borzalmat?
A következő éjjelen elválik a menekültek csoportjától és visszafordul, Telar felé.
Úgy okoskodik, hogy ha a papnő menekül az ellenség elől, leghamarabb ott szállhat meg. Neki pedig Onoriával van dolga. Az a levél neki szól. Talán már régen idejétmúlt, ami benne van, de elhatározza, hogy csak azért is átadja neki.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-09-27, 12:00 am

// Kain! Csakcsak kikerült... (Balál, köszönöm!<3 Még visszaszokás....) //

*A forrás jó ötletnek tűnik, mert nem csupán friss vizet ihatnak, de a lassan lehűlő izzadságot is lemoshatják, legalább a bőrük fedetlen felületeiről. A terület pedig nem szűkölködik vízlelőhelyben, még egy rosszabb esetben is hamar kereszteznének egy csermelyt vagy patakot, esetleg egy kisebb folyót. A folyóvíz ígérete pedig túl csábítóan frissítően hangzik ahhoz, hogy bárki az ő helyzetükben nemet mondjon rá.
Kain szavaira a vékony ujjak újra megszorulnak – ezúttal önkénytelenül. A test reakciója a fenyegetésre, felszabaduló feszültség és készültség. Még ha a vörös sárkány tisztában van is azzal, hogy most kevés az esély egy támadásra, Kain korábbi leckéje rajta hagyta a nyomát a tudatán. Most nem csak arra kellett figyelnie, a tájból mikor bukkan elő fenyegetés, de az „éles próba”, főképp a figyelmeztetéssel, elég volt, hogy Kain mozdulataira is élesebben figyeljen, készen hogy távolabb kerüljön egy pillanat alatt. Nem fél: tudja, hogy Kain nem ártana neki, ha nem muszáj. Amíg nem harcol vele, nincs oka félni – vagyis arra ráér majd később is.
Pár szívdobbanásnyi koncentrálással ellazítja készenlétben megfeszült izmait. Nem akarja, hogy Kain azt higgye, tart tőle a korábbi támadás után. Könnyen lehet, hogy az arany sárkány az életét mentette meg vele, s távolságot tartani tőle csak mindkettejükkel kegyetlen lenne.

A két sárkány maga mögött hagyja a facsoportot, víz csillanása vagy csobogása után kutatva a zöldben. A kissé monotonan változatos tájból nem sok marad el mire megtalálják. Egy, alacsonynövésű fák és néhány bokor közül felszabaduló, még viszonylag vékony vízfolyás vág át a mezőn, valamivel később eltűnve egy kissé nagyobb facsoport mélyén.
Silarona Kainra pillant, s hacsak ő meg nem vétózza, megcélozza a patakot, már kissé távolabb a forrástól – a föld mosta víz tiszta és ízletes tud lenni, de idő, míg a feltörés kosza leülepszik belőle.
Az elf letérdelve meríti bele a kezeit a vízbe, élvezve a hűvös érintést a bőrén. Belefekteti az alkarjait is a sekély vízbe, majd kiemelve hagyja, hogy az lecsurogjon – felcsurogjon – apró csíkokban egész a válláig. Egy-két merítéssel aztán az arcára fröcsköl, nem foglalkozva azzal, hogy felitassa mielőtt a mellkasára hullanának a cseppek. Az izzadtság ragacsát magával viszi a víz ahogy a vékony ujjak egy mozdulattal kisöprik azt az arcából, majd egy sóhajtással a nap melegére bízza a maradékot.*
- Ebből sosem lehet elég.

Tárgy: Re: Középvidék 2016-09-27, 10:37 am

//Silarona Smile

Segítek a visszaszokásban, itt a válasz, aztán jöhet a dráma Wink

//

*Kain nagyon is érzi a megszoruló ujjakat, érzékeli a készenlét okozta feszültséget, amely a nő egész testére kiterjed. Sötét szemeit szűkebbre húzza. Talán már érzi szerelme is, mibe keveredett, amikor életét tette fel arra, hogy Kainnal szorosabbra vonja a szálakat.
Az arany sárkány életének igen nagy részét élte le eddig is effajta készenlétben.
A kétlábúak tömegében, a csendes, éji erdők rejtekében, egy hajóúton, vagy csak a reggeli levadászásában is, mindig készen kell lennie a harcra.
Ha egyszer elbukik, csak az istenek kegyelmén múlik, lesz-e lehetősége javítani. S ő nem szereti életét az istenek kegyelmére bízni. Nem bízik bennük, sohasem tette.
Érzékeli a nyugalmat is, azt az érzést, amit az jelent, hogy foghatja a kezét Silaronának, hogy együtt lehetnek, s azt is tudja, hogy ez a pillanat nem örökre szól.
A vízfolyás csobogó hangja, tisztán hallatszik, amint közelednek hozzá. A ragadozók közeledtére, amely állatok megérzik jelenlétüket, sietve távoznak a víz mellől, átengedve az utat a világ által ismert leghatalmasabb ragadozóknak.
Csend telepszik a környékre, ahogy egymás kezét fogva a célhoz érnek.
Nem vétózza meg a vízfolyást, ám orrlyukai kitágulnak, ahogy igyekszik minden szagot felfogni a lágyan lengedező szellőből.
Hagyja, hadd menjen oda az elf, s oltsa szomját, mossa meg fedetlenül hagyott bőrét.
Nem tudja nem követni a vízcseppek vidám csillogását a tiszta, puha bőrön. Természetes, hogy abban a pillanatban meg is kívánja a gyönyörű, karcsú nőstényt, ám uralkodik érzésein, s vágyain is.
Talán, ha a tengerkék szemek odavándorolnak a férfi arcára, még láthatja, amint a sötét pillantásból a mohó kívánalom tüze tovaillan.*
- Leld kedved benne, kedvesem!
*Szokatlanul lágy a hangja, s ha a nő befejezte a forrásnál, maga is enyhíti a gyakorlás, vagy más okozta forróságot. Belülről égeti az, s így széles tenyerével emelve ki hűs forrásvizet, tarkójára, nyakára csorgatja azt. Most ő hagyja, hogy végig folyjon testén. Kabátja a víz mellett hever a füvön, s amikor végez, kulacsát is újratölti friss vízzel.
Ezután pillant fel a nőre.
Ahogy végignéz Silaronán, közelebb lép hozzá.*
- Akik ránk vadásznak, könnyen lehet, lesből támadnak. Az árulók sorsának része, hogy mindig készen kell lenni a harcra. Ha inni megyünk, ügyelni kell, ha vadászunk, ha pihenünk, ha dolgunk végezzük, sebezhetőbbnek hisznek minket, ám nem szabad annak lennünk. Nem viselném el az elvesztésed…
*Egészen közel lép a lányhoz, s ha az engedi, magához öleli, s megcsókolja kívánatos ajkait.

A napok gyorsan telnek, az arany sárkány igyekszik kihasználni az időt a gyakorlásra, hogy a vörös nőstény mind felkészültebb legyen, s mivel nem tud betelni régen látott kedvesével, el sem mozdul mellőle. Figyelve minden rezdülését, nem csupán testét kívánja edzeni Silaronának, hanem saját, s remélhetőleg a nőstény vágyait is ki kívánja elégíteni minden téren, s bőven hagy időt, hogy szívének mohó éhségét a szerelemre is csillapítsa szerelmének jelenlétével.
Ám minden jónak vége szakad egyszer, eljön a búcsú ideje, hiszen sokáig nem lehetnek biztonságban egymás mellett, s az arany sárkány ismét búcsúra szánja el magát.
Feltételezve, hogy a háború északról délre tart majd, nem a hegyekbe, vagy az északi fekvésű vidékekre beszéli meg következő találkozásukat a lánnyal.
S ha eljön a pillanat, ő távozik előbb. Mogorván, szívét mardosó érzéssel, hiszen fáj neki elhagyni a boldog, kis rejteket, a facsoportot, mely oly szép napok tanúja volt.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2016-11-13, 11:02 pm

// Kain! Köszönöm a játékot (és a türelmet irányomban)! Mint mindig, csodás volt! //

*A két sárkány belemerül a gyakorlásba ahogy az összemosódó napok észrevétlenül suhannak el kürölöttük. A facsoport egy foszlánnyi otthonná válik erre a rövid időre, egy hellyé, ahova szívesen térhetnek vissza egy-két kitérő után.
A nap minden perce kevésnek érződik, hogy eleget kapjanak. Kain tovább edzi Silaronát, felkészítve a harc lehetséges pillanataira, felkészítve túlélni. Hétszáz éve elfeledett mozdulatok jönnek vissza ahogy az ismerősség halvány rétege hamar ráülepszik egy-egy lendítésre, lépésre. A harc olyan mint egy ismeretlen tánc: csak az elemek végeérhetetlen ismerete teheti biztossá, hogy sosem lépsz félre.
Hagyják, hogy a megszokás egy pillanatra elvegye az élet élét miközben a nőstény élesítésén dolgoznak. És amikor a hosszú gyakorlások abbamaradnak elengedik magukat a víznek, a körülöttük suhanó szélnek, a minden figyelem ellenére is békés terészetnek. Feloldódnak egymásban, egy pillanatnyi sérülékenység.

De minden illúzió végetér egyszer, hiába próbálja ezt a vörös sárkány minden találkozásuk alkalmával elfeledni. A végeérhetetlen, gyors napok elmennek és mindketten tudják, hogy egy idő után figyelmük minden szelete sem lesz elég biztonságot hozni. A feltűnőt hiába öltözteti az ember szürkébe, el nem tüntetheti. És két sárkány feltűnő, bármily ügyesen is olvadnak a háttérbe.
Kain az első, aki kilép kettejük buborékjából. Mielőtt elmenne Silarona még vékony ujjai közé zárja a férfi erős kezeit, egy pillanatig csak erre az érzésre támaszkodva, az emlékezetébe vésve azt. Innen csak egy mozdulat még egyszer utoljára az ajkaihoz nyomni az ajkait: plüss puhaság, keserédes melegség. Mindketten tudják, hogy most nincs tovább, s még hosszú idő amíg biztosak lehetnek felőle, hogy a háború érintetlenül - életben - hagyta-e a másikat.

Aznap este Silarona vékony kétlábú alakja sötét foltként töri meg a fű egyenetlenségét, a holdfény változó ahhoz, hogy megvilágítsa. Egymásra hajtogatott lábaival és az ég felé fordított arcával épp oly mozdulatlan mint a rét maga: csak a már-már hideg esti szellő borolta szálak mozdulnak. Hagyja, hogy a csillagok beborítsák, lángra lobbantva a vágyat hogy közelebb és közelebb repüljön hozzájuk.
Másnap az alacsonyan tornyosuló bárányfelhő-halmokat szétlibbentve kerül az égbe, maga mögött hagyva a hideggé vált facsoportot.*

Tárgy: Re: Középvidék 2016-11-25, 1:51 pm

//Olassie felől//

Ahogy elhagyjuk az elfek erdejét, az eddig elfelejtett feszültség visszatért és a környezetemre fordítottam hamar a figyelmemet.
Nem sokkal ezelőtt még azt is elképzelhetetlennek tartottam, hogy Stern városát valaha bevehetik, így most már abban sem lehettem biztos, hogy ilyen közel Olassie városához, nem botlunk ellenségbe, még ha ez a Thalion felkészültségéből adódóan, elég valószínűtlenek is tűnik.
Na, de ahogy egyre haladunk és távolodunk ez a veszély egyre nagyobb lesz.
Jó ütemben kocognak a lovak, így hamarosan elérjük a folyót, ami egészen Telar-ig a vezetőnk lesz Sadir szavai szerint.
- És a part menti sűrű bokrok remek fedezékül is szolgálhatnak. – teszem hozzá, mert a nyílt terep sokkal több veszélyt hordozna magában. – Mennyi idő míg elérhetjük? – kérdezem a kapitányt, mert valószínűleg ő már többször megjárhatta a várost, én viszont még nem jártam ott.

Hozzászólások száma : 218

*A szabad tér a lovak kedvét is meghozza, s a kapitány, s társai jó tempóban hagyják tova Olassiët.
Nem mondhatni, hogy mindezt felszabadultan teszik, mindben ott motoszkál az az érzés, hogy az ellenség bármikor felbukkanhat. Az elf őrjáratok felderítés a várostól távolodva mind kisebb valószínűséggel bukkanhatna fel, azonban az kétségtelen, hogy ha még kapcsolatban akarnak maradni a Birodalom szabad részeivel, bizonyos útvonalakat, főképp a déli felé tartókat vigyázniuk kell.*
- Jól gondolkodsz, Jeremy.
*Hagyja jóvá a félelf gondolatait a folyóparti növényzet előnyeiről a kapitány.
A lovon a félelfhez fordítva fejét válaszol egészen gyorsan Sadir a feltett kérdésre.*
- Jó tempóban másfél nap alatt is ott lehetünk. Ahogy távolodunk északtól, az ellenség is mind kisebb valószínűséggel bukkan majd fel. Azok még birodalmi területek.
Nem hinném, hogy Filnoren, vagy az orkok távolabb juthatnának ez alatt a pár nap alatt.
*Jegyzi még meg, miközben tovább haladnak.*
- Ha a Kietlen pusztát megpillantjuk, az pedig már Telar felségterülete lesz. Narin úrnő és katonái biztosan felügyelik azokat az utakat. Onnan juthatnak csak el Olassië, s Gwaith-dúr felé az élelmet és egyéb árut szállító karavánok is. Azok nélkül a sötét elfek városa rövid úton elpusztul, ha nem akarnak lepaktálni a sárkányokkal.

Tárgy: Re: Középvidék 2016-11-27, 11:41 am

~ Hát meg van már a tapasztalatom, hogyan kell bujkálni. ~ szalad át a gondolat a fejemen és bár valószínűleg Sadir tisztában van azzal, hogy ki vagyok és mi a foglalkozásom, azért nem akarom ezt felvenni a beszélgetésünk listájára, jobb ha inkább elfelejti.
Másfél nap nem is olyan hosszú idő, így maximum itatni és kicsit a lovakat pihentetni kell megállni, az étel, amit a városban nagylelkűen az elfektől kaptunk ki fog tartani bőven.
- Hát igen, a sötét elfek.........- rágódok el kissé a kapitány megjegyzésén. - Jó párat láttam Filnoren-ben is, így ha szorulni látszik a hurok, talán tényleg megfordul a fejükben, ezt reális veszélyként kéne kezelni. - jegyzem meg halkan és valamiért viszketni kezd a tarkóm, amit meg is dörzsölök a kezemmel.
~ És még hányan próbálnak majd lepaktálni ahogy egyre több győzelmet aratnak a sárkányok és az orkok? ~
- Szerinted mi lesz, ha .........ha a sárkányok győznek az orkokkal karöltve? Mi lesz az ....emberekkel?
Rabszolgák leszünk vajon vagy.......rosszabb?

Hozzászólások száma : 218

*Sadir kissé lassítva hallgatja a sötét elfekről szóló gondolatokat. Ezzel a tempóval a halkabb szavakat is ki lehet venni.
A kapitány is ismeri az elfek hozzáállását sötét mágiát választó társaikról, s bár megvan a maga véleménye ezekről, nem foglal állást. Ez a belügyük, amibe ő nem szívesen avatkozna bele soha.*
- Úgy gondolom, hogy a Tanács hírszerzése ott kell, legyen Gwaith-dúrban is. Az a hely afféle senki földje, háborúskodott a sárkányokkal is, s mégis még létezik, míg a mi mágusaink is megfordulnak ott.
Ha átállna az egész város, rászorulna az orkok, sárkányok élelmezésére. Érdekes gondolat, de bízom a Tanács belátásában.
*Jeremy következő kérdésére Sadir maga is elgondolkodik. Jogos és nehéz kérdés ez. Vajon győzhetnek a sárkányok ellen? Erős ellenséges szövetség alakult ki, bizonyára régóta készülődtek a színfalak mögött, olyan vidékeken, ahova nem lát el a Birodalom.*
- A régi háborúban nem ejtettek foglyokat.
*Jegyzi meg a félelf felé. Ez számára is azt sugallja, bizony nem lehet túl sok esély.*
- Te elf vagy, talán fajoddal még kiegyeznek, de mi jövevények vagyunk, akik háborút nyertünk ellenük régen. Szerintem nincs más választásunk, mint felvenni a kesztyűt és ismét megnyerni a háborút. Lanur nélkül, Onoriával nyertünk, most sem várhatjuk, hogy más vívja meg a harcot helyettünk.
*Mindezek közepette az út tovább tart, s nem mutatkozik ellenség. A folyó mind közelebb kerül, s már érezni a víz szagát is. A part mentén látni szekerek, gyalogszerrel közlekedők nyomait, melyet az előző napi menekültek hagytak maguk után.
Ám Stern mellett más falvak is voltak, melyek lakóinak a vár elestét követően nincs maradásuk, ahogy a környékbeli nemesség is odébb kell, hogy álljon. Középvidéken könnyedén lehet most menekültekbe botlani.*