Középvidék

A másik fekete kancája a sűrűsödő sötétben is az úton maradt. ~ Okos lány~ futott át a vadász-mágus fején, miközben egyszer s mint el is mosolyodott, mert terve kezdett beteljesülni. Mint tudjuk, előkészítette a terepet már előre, a vadról képet alkotva. Ha pedig a folyóhoz vette volna útját, mint a legtöbb utazó, pihenést remélve ott éjszakára s lovának is jólétet, akkor ott lepte volna meg. Így azonban a futár a terv szerint szépen maga sétált a csapdába.
Előbb még valami zörrent a bozótosban alig pár lábnyira onnan, Balálnak elég volt csak lova homlokára helyeznie a tenyerét, és a kanca meg se nyikkant.
A másik kanca ellenben felhördült, és vadul nyihogott párat, puffanások, csattanások, ijedelem és fájdalom hangjai jelezték a sötétben, hogy a csomag megérkezett. Még előző napon egy utonálló, rabló csapatot tettek ártalmatlanná a közeli Telar lakói, A rablók a kezükre játszó trollal egyetemben a gödör mélyén nyugodtak, mire a katonák kiszedték az egy rakásra hullt testeket onnan. A túlélőket az igazságszolgáltatás gondjaiba helyezte azóta a karhatalom, de a tátongó gödröt még nem temették be. Egy órája még egy  tábla jelezte a gyanútlan utazók számára a veszélyt, amit Balálnak csak el kellett távolítani, és az est egyenesen belevezette a lovast és lovasát.
Újra csend borult a tájra. Majd mintha az irdatlan gödörben zörrent volna valami.
Balál nesztelen közelebb lépdelt. A ló követte, patái mintha csak levegőt rúgnának, olyan hangtalan járt.

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

*semmi. Hiába fülelt csak a kavicsok bozótban való zörrenéseit hallotta. Már-már kezdett volna helyet keresni magának éjszakára a folyó partján, de szöget ütött a gondolat a fejében, hogy ~Túl egyszerű.~ és ez persze nem hagyta nyugodni. Érzékei szinte lángoltak a sötét némaságban de annyira a környezetét figyelte, hogy a lába elé nem nézett. Pedig drága nagyapja mindig mondta neki, hogy az is fontos, főleg sötétben. A fűvel oly ritkán takart talajon több folt is sötétlett, kisebbek-nagyobbak ki hitte volna, hogy van olyan marha aki az út közepére ás egy vermet. Na igen, az akadály amit a megbízó említett.
A következő pillanatban csak azt érezte, hogy Fella lefelé csúszik és kapálódzik a lábaival majd maga után rántja. Jó érzékkel elengedte a szárat de már késő volt. Csak annyi lélekjelenléte maradt, hogy íját a lehető legtávolabb tartsa el a testétől és hagyta a gravitációt dolgozni. Ha ellenáll jobban megsérül, így csak némi kék, zöld folttal lesz gazdagabb, egy sajgó fenékkel és lerombolt önbizalommal. Felláért jobban aggódott, a kanca igyekezett megvetni a lábait, némi sikerrel, de ezt a ráboruló sötétben nem látta.*
-Cseszd meg! A hasmenéses narvál üljön a fejedre!
*Fogai között szűrte szitkait az ismeretlenre aki ezt tette vele. Amint megállt vele a forgás, hátát megvetette a verem oldalában, nyílvesszőt húzott elő és az íj idegére helyezte.*
-Fella….csend!
*Suttogta a kancának mire az ledermedt és nem nyihogott tovább. Talán odafent azt hiszi az idegen, hogy már nem élnek vagy nincsenek maguknál. Abban reménykedett, hogy jól gondolkodik egyes számban és csak egy valakivel kell megküzdenie. Az viszont az ő kezére játszott, hogy a verem sötétséget borított rá míg a feltételezhetően közeledő támadót megvilágította a hold. Szemeivel a verem szélét fürkészte miközben igyekezett csak gondolati úton foglalkozni fájó testrészeivel és az orrába kúszó, gyomorforgató szaggal, mert akárki is esett bele utoljára ebbe a gödörbe, kissé széteshetett mire megtalálták. Arra nem gondolt, hogy a beste lelke nem egyszerű ember, halandó, útszéli zsivány. Bár ha tudja, hogy mágussal került össze, akkor sem tudta volna számba venni a különböző varázslatokat melyek rá vártak. Csak a pillanatra várt amikor egy sötét folt feltűnik, tekintete a verem peremét pásztázta.*

Mielőtt a gödör széléhez ért, mint egy palástot terített magára egy egyszerű védő varázslatot. A lány fegyverei most nem árthattak neki. Ha magánál is van, nem sokat tehet ellene. Nem mintha nem tudta volna megvédeni magát, de a sötétség pont úgy elrejti a lányt a szemei előtt, mint őt, ha nem még jobban, az ég felőli derengéssel számolva. Neki a levél kell, és már itt sincs.
Füle rá állt a természet zajaira, hozzászokott az évtizedek alatt a Hyarmenyában, hogy megkülönböztesse egymástól ezeket, hamar kiszűrte a csak nem szűnő alig észrevehető neszezést odalentről.
- Add ki a levelet! - Szólította meg a futárt, vagyis aki motozott és szuszogott a korom sötét veremben.- Dobd ki és békén hagylak!

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

*Hiába erőltette szemeit, semmit sem látott de még mindig nem feltételezett cseles mágust a csapdába ejtés mögött. Csak amikor a hang megszólalt és ő még mindig csak az éjszakát, a holdat és a verem szélét látta, merengett el azon, hogy nem csak csapdába, verembe terelték hanem jól ki is babrált vele sors. A faluban ahol felnőtt sokan megfordultak, az egyetlen kocsma kellemes pihenő volt két nagy város között. Hallott ő sok mesét, legendát és amikor egy sárkánylovas is leszállt a rozstábla kellős közepén, már bármit elhitt volna amit mondanak neki.
Mindez a tudás azonban kevés volt ahhoz, hogy a nadrágjába csinálva máris előkapja a levelet. A tekercs jó hlyen volt két keble között és még azt is megállta, hogy gondolatait követve odakapjon meg van-e még. Mind a százhatvaöt centijével és negyven kilójával azon volt, hogy átverje a láthatatlan mágust s mivel csupán a hangja után tudott tájékozódni, az meg talán egy elf íjásznak is a becsületére vált volna, meg sem kísérelte nyílvessző általi halálra ítélni a pasit. Mert az volt, ráadásul borzongató hangú. *
-Milyen levelet?
*Nyöszörögte fájdalmasan s nem is nagyon kellett rájátszania. A feneke lüktetett, a karja több helyen lángolt mikor mozdult és a gyomra háborgott a körülötte keringő szagoktól. A fészkes fene fogja bevallani mindjárt az első percben, hogy nála van egy levél. Különben is, csak ő tudta, hogy van olyan őrült Valian városában aki egy filigrán nőre bízná a fontos üzenetet. Meg kellett győzze az idegent, hogy ő csupán egy ártatlan áldozat.*
-Nem segítenél inkább? Azt hiszem megsérültem és a lovam is. Mégis ki az a marha aki vermet ás az út közepére és nem figyelmezteti a gyanútlan utazót?

Balál látta, hogy nem csak okos a lány, de bátor, nyelves és játékos is. Délen nagy divatja volt a vásári komédiáknak, ha ez kell a neki, hát megkapja. Mivel eszébe se volt bántani a lányt, de tudta, hogy fel van fegyverezve, ezért még gyorsabban végezni akart. Továbbra sem tévesztve szem elől, hogy neki csupán a levéllel van feladata, a futár sorsáról nem szólt a megbízó.
Leszedte a hátáról körbetekert kötelét, lasszót formált belőle és aprócska gömböt eresztett útnak a gödör mélyére a tenyeréből. Bár kardjával vágni tudta volna már a sötétséget odalent, mégsem kezdett el hadonászni vaktában.
- Biztos vagy abban, hogy nincs nálad semmilyen titkos írott üzenet?- Hagyott időt a válaszra, azután hirtelen fellobbantotta az apró fénygömböt egy idézettel.- Akkor biztos nincs nagyon ellenedre...
Ugyanabban a minutumban már irányította is a kötelet a lányra, törekedett elkapni, mint a marhát, ha sikerült, hiába kapálózott kihúzta a veremből. Pehely súly volt a varázslókhoz képest termetes férfi kézben. Odakötözte a fa derekához a kötelet. Mielőtt közelebb lépett - ...ha meggyőződöm felőle... Ihol, kívánságod így teljesül. Máris kinn lehetsz. Gondoskodom a kancádról is, ne aggódj! -

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

*Adria ezerrel gondolkodott mitévő legyen. A pasit nem lőheti le míg ki nem húzta, de mivel a levélre fájt a foga, azt sem hagyhatta, hogy túl közel kerüljön hozzá. Patthelyzet. Azt már tudta, hogy íjának nem sok hasznát veszi, ezért átrendezte fegyvereit. Volt ideje, szerzett magának egy kicsit a tereléssel, így íját visszatette a nyeregre és tőrét vette kézbe. megnyugtatta Fellát néhány simogatással mielőtt a fénygömb leért volna mellé. *
~A rohadt mágus.....van pofája.~
*Nem örült ennek a fejleménynek, tudta, hogy nem sok esélye van de azért még nem vesztette el teljesen az önbizalmát.*
-Szerintem tudnék róla ha lenne.
*Ez teljes mértékben igaz volt és az üzenetről sem hazudott. Csak egy ténymegállapítás volt és kész. Aztán lobbant fel a fény amire nem számított, kezével ernyőzte szemeit, hogy ne veszítse el tájékozódó képességét. A kötelet így is későn vette észre, már nem volt idő belekapaszkodni, a tekercs a testére tekeredett és már emelkedett is el a földtől. Nem volt nehéz, csekély negyven kilója olyan volt a nagy darab férfinak mintha csak egy madártollat tartana a tenyerén. *
-Héééé! Finomabban, megsérültem!
*Kiáltott fájdalmasan és próbált fogást találni a talajon a talpaival mikor kikerült a veremből. A férfi szavaiból ítélve nem nagyon hitt neki, persze fordított helyzetben ő sem hittt volna a másiknak, viszont határozottan nem volt kedvére való a felállás.*
-Húzd ki a lovamat is és oldozz el....! ~Te tapló!~
*Nem mondta ki amit gondolt, megmentőt soha nem sértegetünk, akkor sem ha hátsó szándékai vannak. Nem akarta felbosszantani a férfit de kifejezetten jólesett neki a gondolatban szőtt sértés. Közben kezével addig ügyeskedett míg a tőrrel a kötélhez nem ért, próbálta elnyisszantani és arra koncentrált, hogy ha sikerül, talpon maradjon.*
-Ne merészelj letapizni! Ez a legmarhább indok, hogy megfogdoss egy nőt. Jobb ötleted nem volt? Mondjuk egy csokor virág, édesség, szerenád az ablakom alatt.....jó nincs most ablak kéznél, de szívesen felülök a lovam hátára, hogy meglegyen az illúzió.
*Szóval kellett tartani a fickót, hogy elterelje figyelmét a kezéről amivel már egész jól haladt. Érezte ahogy a kötél lazul, de még nem szakadt el.*

- A mindenségit, de felvágták a nyelved! Mar, mint a mustár! //Masabi :d // Mindjárt kihozom a lovadat. Légy türelmesebb, annyira azért nem sérültél meg, te gyerek!- Szólt rá erélyesen Balál.
Majd káromkodva zsörtölődött egy sort a fogai között szűrve, a déli lázadó gazdák egy kevésbé ismert nyelvjárásában, hogy ne sértse a kapálódzó lány fülét. Igaz, meg kellett hagynia, annak sem muszáj a szomszédba szaladni, ha beszéd dolgáról van szó. Nagyszerűen próbálta a vadász figyelmét másra téríteni, mint fizikai valója. Nem is csinálta rosszul! Balál azonban hajthatatlan, tényleg végezne végre, ezért nyomban odalépett hozzá és vigyázva, nehogy megrúgja, vagy fellökje a kis ártatlan, elvette a fegyvereit s máris elkezdte alulról felfelé végigtapogatni, hiába is akaratoskodott a fiatal fehérnép.
- Nehogy már te diktálj!
Mit is akar, hiszen szinte még gyerek. Mennyi lehet, 16? Ki volna az az elvetemült, aki visszaélne egy ilyen gyereklány helyzetével?
Azért mégis enyhe zavarba jött az utalástól, miközben a combjait, csípőjét tapogatta végig s feljebb, a felsőtestének domborulataihoz ért.

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

-Gyerek??!! Te elvesztetted a szemed világát!
*Még hogy ő gyerek? Na jó, nem érett nő az biztos, nincs még túl a harmincadik telén, a huszonötödiken sem, de azért gyerek….Ha tíz évvel idősebb lenne és akkor vágnák a fejéhez, még tetszene is neki de így kész sértés. És még ő mar mint a mustár.* ~Mi az a mustár?~
*Hallotta de nem értette mit szűr a fickó a fogai között, de a hanglejtésből arra következtetett, hogy szitkozódik. Remek, legalább ő sem érzi jól magát. Addig is Adria próbálta tovább nyiszatolni azt a rohadt kötelet, fogalma sem volt miből fonták de minimum medvebélre hajazott, olyan szívós volt. Nem sokára sajnos már az sem volt, mármint a tőre, mert a pasi elvette tőle, Adria csak abban reménykedett, hogy sikerült annyira meglazítani a gúzst, hogy kibújjon belőle és kardjában bízott még amit korábban a ló nyergére rögzített az íjával együtt. Azok viszont még a veremben voltak Fellával. A kanca azonban megnehezítheti a mocskos szájú fickó életét, elég egyetlen szó Adria ajkairól és agyonrúgja vagy megharapja. Ez azonban egyelőre csak a jövő zenéje volt, a fickó elkezdte módszeresen megmotozni. Ez azt jelentette, hogy végigtapizta.*
-Ó, hogy száradna le a kezed! Ugye élvezed vén kéjenc! Másképp nem jutsz nőhöz igaz?...Hééé! Ott ne merészeld! OTT SE!...Ott aztán meg végképp! Mit képzelsz?! Perverz!
*Szavait a combjainál, majd kebleinél matató kezekre formázta s közben rendesen ficánkolt, hogy megpróbálja megrúgni a férfit. Közben érezhetően lazult a kötelék. A fickó meg egyre feljebb jött, hát talán felér az arcáig s ha igen, akkor Adria hátrahajtja a fejét majd nagy lendülettel megpróbálja fejével orrnyergen csapni. Persze ehhez az kell, hogy egy magasságban legyenek, a kebleinél matató pasi pedig pont így van jó helyen.*

Hova is rejtené a levelet, ha ő volna a kiscsikóként ficánkoló lány helyében? Ó hát persze! Milyen bolond volt, itt kellett volna kezdenie! Az igazi nő vigyáz, ki érintheti a nőiességét. Hát tessék, tán mégsem annyira gyereklány már, mint amilyennek kinéz a kis szépség! Meg van, ez az! Ujjai közt az összetekert levéllel felfogja ugyan a fejéhez vágott sértéseket, de elsősorban a túlzott fizikai közelséget készül pár mozdulattal megszüntetni, mert félő, hogy a gyereknek a tapasztalata is több lehet, a kinézetéhez viszonyítva. Ahogy a késsel a kötelékét nyesegette a háta megett, ugyanúgy másra is képes lehet... Készült felegyenesedni és már lépett is hátrább, de vajon elég időt nyer-e a mozdulattal?
A levélpecsét ismerős, ez amit mutattak neki...

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

*Hiába ficánkol és küzd, a fickó csak megszerzi a tekercset. Megengedi magának, hogy megforduljon fejében a pityergés gondolata, az jót tesz a lelkének. Lemondhat a pénzről amit ezért kapott volna, az erszénye meg nem igazán rejt pár darnánál többet. Arcán azonban nem az látszik amire gondol, hanem döbbenet. Ónix fényű szemei tócsányira kerekednek, még a száját is eltátja picit.*
-Nahát! Még ilyet.
*Közben tovább ficánkol, egyik kezét kiszabadítja a lazuló kötélből, a pasi pedig épp egy szintbe kerül vele. Lesz ami lesz, megpróbálja lefejelni a fickót, legfeljebb ő szédül bele de ha már elvette, legalább bűnhődjön a gaz. Ha sikerül majd elmereng más tettlegességen is. A fickó lenéz a levélre, mindketten tudják, hogy _az_ az a levél, rajta a pecséttel. Adria megvárja míg a pasi ismét feltekint, aztán nagyot lendít fején gondosan kiszámolva a magasságot és a távolságot. Nehogy a saját orrával menjen neki. Ha sikerül, a kezével áll neki kiszabadítani a kötélből többi testrészét.*

- Keményfejű... Önfejű gyerek vagy! - Emeli fel a hangját Balál kissé tántorogva egyensúyából. Baljában megvillan a kraftja//tőre//.
Hiába szabadul ki a keze, a lánynak valahogy nem jön ez össze. Hiába, Balállal akasztott bajszot, s ezért bizony kár. Bár a mágus igazán a finom vonalú ajkakra toluló elkeseredettséget és a párás fekete csillagoknak tetsző szemeket sajnálja. Mégis a következő mozdulattal vállal nekifeszül a lánynak és földre nyomja. Amaz izgága fészkalódása miatt a mágus megbotlik és rá is esik. A reakciót már nem is várja meg, a kés hegye nekifeszül a feszes tokának.
- Miért nem maradsz veszteg? Rossz mestered volt, aki nem tanított meg, hogy néha van olyan erőfölény, hogy jobb, ha meghúzod magad. Nem mellesleg pedig ki tudja, talán nem is akar mindenki  bántani, te gyerek!
Azzal Balál egy pillanatra behunyta a szemét, hogy nyugalmat erőltessen magára. A kraft ezután a lány orra előtt suhant a fa törzsébe ékelődni. Akkor felállt és a balját nyújtotta a lány felé, hogy megragadhassa a karját, és felsegíthesse kínos helyzetéből, a porból. Ha megtörtént, akkor rögtön el si engedte. Ha nem, akkor nem törődött tovább a földön fekvővel.
- Mondtam, hogy gondoskodom a lovadról, szeretem betartani az ígéretem. De ha te elveted a segítségem, gondoskodj róla magad!
Azzal megfordult madárfütty szerű hangot adott ki és lova már ott is termett mellette.

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

*Persze gondolhatta volna, hogy semmi nem úgy sikerül ahogy kigondolta. A fickó mérföldekkel jobb volt nála és nagyobb is. Meg nehezebb és erősebb is ami abból derült ki, hogy könnyedén a földre döntötte. Csak ne esett volna rá mind a százhúsz kilójával. Adria akaratlanul is felnyögött, úgy érezte a tüdeje menten kiáramlik a bőrén keresztül. Lehunyta szemeit s mikor újra felnyitotta, fémes villanás vágott a szemeibe. Naná, késé. De nem tudta visszafogni magát.*
-Gyerek a nagyanyád térdekalácsa! Te meg azt nem tudod elképzelni, hogy valakinek ennyire kell a pénz!
*A tekercs neki nem ért annyit, hogy meg is haljon érte, utána már úgy is mindegy, viszont több esze volt annál, semmint hagyja csak így elmenni a fickót. Láthatóan neki csak a tekercs kellett és nem Adria élete, ez minden bizonnyal nem volt benne az ő megbízásában. Elkapta a segítő balt és felállt, nem várta meg, hogy a zengőhangú a nyeregbe üljön.*
-Nem vetem el.
*Felelt immár könnyedén, egyik kezét a csípőjére téve. Fájt minden tagja, egyedül nem tudta volna kihúzni lovát a veremből. Ha tetszett, ha nem, szüksége volt a pasi segítségére.*
-Segítenél? És ha már annyira jól tudod, hogy rosszra tanítottak, mutathatnál pár trükköt, hogy legközelebb ne essen meg velem az a szégyen, hogy egy háromajtós szekrény nagyságú, sokat látott, tapasztalt fickó maga alá gyűr.
*Hogy irónia sütött volna ki a hangjából? Igen! S nem a férfi előnyére, mindazonáltal Adria kész volt tanulni akár tőle is, ahogy megtette otthon a falujában a vándoroktól.*
-Kihúznád a lovamat?

- Nem szégyen az ha legyőznek, csupán veszélyes, és mindig van egy erősebb- enyhült meg Balál. A hangja teljesen lágy lett önmagához mérten.
Mivel nem érte hátulról támadás, fogta a lószerszámokat és levette a lováról. Kihúzta a kraftot a fa törzséből és eltette. A lány cinizmusát úgy vette, mintha maga szólt volna. Piszkálta az önérzetét, hiszen ő is tisztában volt a helyzet fanyarságával. Kezdve ott, hogy őt egy ilyen teremtés után küldték. Folytatva ott, hogy a lány addig nyüzsgött, míg bizony sokan mások durván ártottak volna neki Balál helyében s talán az lett volna a legkisebb rossz, hogy egyszerűen megölik. A fakó holdfényben levitte a part felé a kancát és csendesen duruzsolva neki, megitatta. Nem tartott tovább néhány percnél. Addig nem foglalkozott a lánnyal, bármit csinált, beszélhetett, még csak rá se nézett.  Utána visszatette a nyerget és rákötötte a kötél egyik végét, amit láthatóan könnyedén leoldott magáról a fogja. A másik végét pedig  leoldotta a fáról, és lemászott a verembe a még mindig ott lebegő fénygömböcske fényénél.
- Ne aggódj, csak engedd megvizsgálnom. A javát akarom. - Nézett jelentőségteljesen a másikra, majd a kancára.- Felállt ugyan szépen, de ettől még lehet sérülése.- Ha a futár nem ellenkezett, fogta és a ló fejéhez lépett, megszagoltatta, majd a homlokára tette a tenyerét.- Jól van, no! Jól van!
- Nyugtasd meg! Hogy magához engedjen nyúlni...
Azzal míg amaz elfoglalta a helyét ő maga a ló jobb oldalához ment, apró mozdulatokkal simogatta az oldalát, a mellső felcombját, az alkarját, lábtövét, majd a lábaszárát, bokáját végig. Közben alig halhatóan, hogy ne zavarja meg a másik kettőt, beszélgetett valamit a lónak, hogy végig hallja a hangját. Amikor végre odaért, hogy megfoghatta, lágyan megszorította és hátra felemelte kissé a lábfejét. Azután ugyanazon az oldalon a hátsó lábig araszolt hasonlóképpen. Úgy tűnhetett, hogy órák tűnnek el a semmibe, de ez a szertartás kellett a ló bizalmáért.  Aztán a bal oldalon ugyanígy. Miután a bal hátsó lábát is felemelte, a ló kicsit megugrott, és magas hangon nyerített kettőt, majd prüszkölt. El kellett engednie.
- Megsérült a patája és a csüdje. Nem látom vészesnek. A szügyén is van egy kis horzsolás, de kitisztítjuk, semmi komoly zúzódás. Ezt a patát viszont meg kell gyógyítanunk, és utána újra patkoltatni. Addig nem ülhet rá senki. Ugye tied a ló?
A fegyvereket elővette a nyeregtáska rejtekéből és kifele indult. Megtorpant és visszafordulva a lány kezébe nyomta a kötél végét, s újra elindult felfelé.
- Ja, ezt erősítsd a lovadhoz! Csak irányítanod kell és nyugtatnod. Kisegítjük, mert magától biztos nem szívesen teszi meg ezt az utat felfele a meredélyen... Tudod, azt feltételezem, hogy te csalinak kellettél, ezért mégsem töltjük itt az éjszakát, pedig ezt terveztem, mert a lovakra ráfér a pihenés. Muszáj tovább mennem és elvinni a levelet, hogy biztonságba legyünk.

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

-Persze, mint most te.
*A férfi hangjából kiérezte, hogy sikerült pár kellemetlen pillanatot szereznie neki. Naná, hogy elégedett volt magával. Karba fonta a kezeit és úgy várta, hogy a fickó kihúzza a lovát a veremből. De azt várhatta, úgy tűnt a pasi nagyon ráér. Adria természetesen a sarkában volt mindvégig.*
-A tiéd igazán várhat, csak szomjas, az én lovam viszont megsérült.....most komolyan előbbre való ez?
*De minden hiába volt, a fickó levegőnek nézte Adria meg közben puffogott egy ideig aztán végül odament a verem széléhez, hasra feküdt és halk hangon nyugtatta Fellát. Duruzsolt neki mint a méhecskék és beígért neki még egy almát, az utolsót. Fella nyihogott és prüszkölt de szerencsére nem fájdalmasan, azt Adria kihallotta volna a hangjából. Szóval nem sérült meg súlyosan, talán néhány horzsolás akadhatott rajta. Már nem is remélte, hogy a fickó visszajön, azon kezdett agyalni, hogyan hozza ki a lovát. A saját kötele a nyergen volt, de ha lemegy, akkor nem tud feljönni.* ~A ménkű üsse meg ezt az átkozott vermet!~
*A fénygömb még mindig ott lebegett, de elég gyenge volt a fénye ahhoz, hogy Adria fentről lássa Fella állapotát, de úgy tűnt neki, hogy ezzel az izével jobban meggyűlik kancájának a baja mint kényszerű fogságával. Néha felé harapott de állkapcsa áthatolt rajta mint a füstön. A végén már mosolygott, mókás játék volt ez onnan fentről. Nagy sokára lépteket és patadobogást hallott, megkönnyebbült, hogy a fickó mégis visszajött.*
-Mi tartott ennyi ideig?
*Nem állta meg, hogy szóvá tegye a késlekedést, paprikás hangulatban volt és nem csak Fella miatt hanem az elvesztett tekercs miatt is. Nézte ahogy a pasi lemászik a nyergéhez erősített kötélen és egy gondolat kezdett megfogalmazódni benne. Persze előbb meg kellett nyugtatnia a lovát mert az idegen közelsége némi ingerültséget váltott ki belőle. Patájával kaparta a földet és prüszkölt. Saját lova és a fickóé között reptette tekintetét de aztán kénytelen volt ő is lemászni.* ~A fenébe is!~
-Fella! Nyugalom, minden rendben lesz. Nyughass! Barát.
*Nem kiabált, inkább halkan de hallhatóan beszélt a lovához s közben a fejét cirógatta. Magához húzta a fejét, beszívta az idegességtől fanyar illatát és a magáét dörzsölte a kanca orrához. Pár pillanat múlva Fella végre megnyugodott Adria meg nézte ahogy a fickó módszeresen vizsgálja a lovát, biztosan értett hozzá de ez nem derítette jobb kedvre.*
-Ez is a te hibád. Nem te ástad véletlenül ezt a vermet, hogy csapdába csalj?
*Ez is egy lehetőség volt és Adria nem hagyta veszni. Értetlenül nézte ahogy a pasi kifelé indul a veremből az ő fegyvereivel majd a kötél végét a kezébe nyomja.* ~De elővigyázatos, mintha ugyan én támadtam volna meg őt és nem fordítva. Hogy a ragya lepjen el!~
*Egyelőre azonban úgy állt a dolog, hogy a férfitől függött, ezért hát kénytelen volt azt csinálni amit mondott, a kötél végét rákötötte Fella nyergére.*
-Húzhatod!
*Ő maga belekapaszkodott Fellába és a nyeregbe, és igyekezett minél jobban segíteni a kancának. Amaz kissé sántikálva és remegő lábakkal ugyan de végül megindult mikor megfeszült a kötél. Adria közben nyugtatgatta, simogatta bár nem volt könnyű miközben neki is kellett figyelnie a lába elé. Végül aztán csak sikerült kijutniuk.*
-És hova viszed azt a levelet? Mi lenne ha én vinném el? Csalinak? Mégis kinek? De ha én csali vagyok, lehet, hogy az igazi levél már útban van a rendeltetési helyére.
*Érdekes de elgondolkodtató eszmefuttatás volt ez. Adria magára hagyta vele a fickót, Fellával foglalkozott, remélte valameddig eljutnak így is.*

Balál hagyta picit, hogy Adria megitassa a kimerült lovat, egyre nyugodtabb volt gazdája mellett. Addig Balál lova legelt egy kicsit. Saját nyergére tűzte a lány összes fegyverét. Azzal váratlanul nyeregbe pattant. Elviszi a levelet Telarba, ahol várják. Nem tudta még, mit is mondjon korábbi felvetésére, de bizony ő is pont erre gondolt, hogy nem is ezért a levélért ment a felhajtás, hanem ez egy elterelés volt az igazi futárról. Minő malőr: evidens, hogy így történt. következménye tehát mi is lehet, ha nem a jó küldeményt viszi? Maximum nem fizetik ki, de akkor biztos, hogy a patkolás árát még a fizetségen felül behajtja a megbízóin. Igyekezett úrrá lenni a dühe felett, ami csak nem akart elszállni, ahogy poroszkált a gondolatai között a Telar felé vivő útra fordulva. a gömböt jelentéktelen szórt fényével annyira maguk elé küldte, hogy őket ne zavarja a látásban, de esetleges leskelődők megugrását észre vehessék. Még az is lehet, hogy ezt a futárt likvidálni akarják a megbízói. Erről a sejtéséről még nem szólt semmit, Sőt azon kapta magát, hogy úgy elmélyült az elmélkedésben, hogy egyáltalán nem beszélt. Nem válaszolt a lány fél füllel azért hallott kérdéseire, sem pedig izgatott bizonytalanságára.
Eszmélve végre megszólalt, mint ki egy másik világból lépett elő hirtelen:
- Telarban megpihentetjük Fellát és kezelésbe veszem. Van ott egy fogadó a város szélén, ha ragaszkodsz a meleg fürdőhöz, vagy vetett derékaljhoz. Ott a piacon találhatunk patkoló kovácsot. Jártam már párszor a városban eligazodom. Amint magállunk, le kell venni a lábáról a patkót, ha gondolod magam megteszem azonnal ahogy megengeded. A továbbiakról holnap reggelnél előbb nem döntök. Kell ez az éjszaka, hogy eldöntsem kérésedre a választ. Tény, hogy akad mit tanulnod és nem akarom, hogy hasonló helyzetbe kerülj. Én viszont nem vagyok mentát alkat, tehát el kell fogadnod így, ahogy vagyok. Vagy hazamehetsz, ez jobb megoldás volna a problémádra.

// A futárszolgálat című küldetés vége: társ: Adria Belorian---
Tévedtem, elnézést mindenkitől: el kell vinnem még a levelet a megbízómhoz //

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

*A pasi kissé szétszórtnak tűnt azok után, hogy kimentette Adria lovát a veremből. Addig határozott volt és profinak tűnt, de amint kint voltak és mindent elrendezett maguk körül, mintha fátyol borult volna rá, vagy még inkább egy két méter szélességű fal. Nem jutott el hozzá semmi sem Adriától, hiába karattyolt a lány, hogy indulhatnak, hogy mi lesz a végén, mi lesz a tekerccsel és különben is, talán neki kellene elvinnie oda ahova való, mert a pénz őt illeti. Végül is a lány jelentkezett a munkára, a pasi csak akadály volt. Mindez mintha elszállt volna a férfi fülei mellett, vagy ha az egyiken be is ment a másikon kétszeres lendülettel távozott.
Adria a kanca mellett sétálva próbálta tartani a lépést a poroszkáló férfival, nem akart nyeregbe ülni, ezzel is egy adag terhet levett lovának hátáról. Amíg a pasi merengélt magában egészen jó is volt. Csak sétáltak a sötétben a fénygömb mögött, ami ugyan maga köré vetített egy két méter átmérőjű világos kört, de annál tovább nem láttak. Igazán romantikus volt. Aztán mintha csak egy troll verte volna fel legédesebb álmából, a férfi megszólalt és csak úgy dőlt belőle a szó. Adria bár jó néven vette a férfi ígért gondoskodását, nem igazán hitt benne. Már csak a korábbiak fényében sem. Viszont a férfi szavaiból ítélve másnap reggelig nincs választása, azonban legalább jó hír volt, hogy nem sokára valami városba érnek. Nem Ambaronba.*
-Sosem voltam az egyszerű megoldások híve.
*Vetette oda mosolyogva a pasinak bár nem biztos, hogy ez látható volt. Ezzel döntött is. Telarban, legyen az bármilyen város is, megpihennek, talán még meg is fürödhet, ehet valami meleget és Fella is el lesz látva. Volt azonban egy pici gond amiről Adria nem igyekezett most azonnal tájékoztatni a férfit. Egy árva kanyija sem volt.*

// Futárszolgálat küldi folyt. Adriával (remélem, nem nagy gond, ha eltérünk a kiírástól annyiban, hogy a Középföldön elhelyezkedő Telarban folytatjuk? Vagy ez talán nem is eltérés...  //

Balálnak ezen túlmenően nem sok mondandója volt Adriának azon az éjszakán. Amiről beszélt volna, azzal a lány még egymaga nem tudott volna mit kezdeni, így hát a fogadóhoz közeledvén kiosztotta a feladatait.
- Ha megérkezünk, ellátod a lovadat, én meg az enyémet. Csutakold is le Fellát még mielőtt nyugovóra térsz! Kiváló lovászaik vannak, de ma ne hagyd rájuk a gondozását, sem az ellátását! Etetés után magunkról is gondoskodnunk kell és ahogy elfogyasztottuk az estebédet, megyek, leveszem a patkót róla- biccentett a fejével Fella felé, akinek- örömmel látta, nem kellett terhet cipelnie saját súlyán kívül, mégha egy pehely súlyú gyereket sem. ~ Valóban szereti a lovát.~ Ezután megint az útra meredt, ahol a közelben kezdte elhomályosítani a fénygömböt Telar városának fénye a ritkás fasorok közül, melyek az út mentén követték egymást.- Tiszta, puha ronggyal és forralt vízzel tisztítsd meg külön a patáját és a pártáját a sérült testtájon, ugyanígy a rüsztjén a könnyű horzsolást is. A többit egyenlőre bízd rám és feküdj le! Meggyorsítom a gyógyulását, nem maradhatsz most sokáig egy helyen! Azt pedig ugyanebből az okból verd ki a fejedből egyszer s mindenkorra, hogy magad kézbesíted a levelet. Cselszövés áldozatai lettünk. Óvatosabbnak kell lenned!
Azzal kinyújtotta balját, és valamit medve hangján mormogott. A fénylő gömb nem enyészett el, hanem a tenyerébe csapódott és úgy tűnt, körülveszi a kezét. Majd felizzott és mintha felszívódott volna Balál testében. Olyan volt, mintha halványan felderengett volna cserzett kreol bőre mindenütt, ahol kilátszott a ruhából, majd fokozatosan halványult el a jelenség. Az lehetett a benyomás róla, mintha ehhez a világító gombhöz túlzottan sok energiát vont volna el saját magától a mágus és így kívánta visszavenni, hogy táplálja újra ez az erő, de igazából nem lehetett tudni. Azt meg végképpen nem, hogy a mágusnak is csak sejtései vannak erről a varázslatról, ami régebben kifejezetten kimerítő volt számára, annyira, hogy biztos volt abban, van ezerszer egyszerűbb módja is ilyen kicsi, hosszantartó fény felélesztésének. Talán a természet erőiből csiholva egy nap könnyebb lesz. Csupán a mágus egyszerű mimikája árulkodott róla, hogy nem fennhéjázni akart ezzel a színpadias jelenettel, egyszerűen csak nem tudott jobbat.
Elhúzta a száját, ahogy eszébe jutott, hogy ahogyan ez a lány, úgy ő sem kerülheti el a sorsát, hiába menekült előle egész világon való életében. A Tűz vihar óta tudja, hogy életveszélyes amit csinál. A mágiát kötelessége irányítani.

// Adria, folytassuk Telarban a Vén Kujon Fogadóban- az eddigi játékot köszönöm, élvezetes volt   //

[Balál - II. fejezet]

*Csendben tették meg az utat a veremtől Telarig. Adria azt hitte sokat kell menniük de úgy tűnt még vacsora előtt odaérnek. Nem volt tisztában a távolságokkal de örült, hogy nem sokára vízszintesen is elnyújtózhat. Elfáradt, kár lett volna tagadnia, látszott rajta de a világért sem ült volna Fella nyergében mikor lovának sérült patával kellett megküzdenie az úttal. Még nem értek a fogadóhoz mikor a férfi megszólalt, úgy tűnt komolyan vette azt amit Adria kért tőle, de kissé eltévesztette az irányt. Erről természetesen a lány azonnal tájékoztatta is.*
-Tudom mit kell csinálnom a lovammal, születése óta gondozom, nem mellesleg a családom állattenyésztéssel foglalkozik.
*Na, legalább ennyi tanítást megspórol neki. Pontosan tudta mit kell tennie és még egyszer sem hagyta másra a lovát. Különben sem óhajtotta mindenkivel összebarátkoztatni, az összes lovásszal megtehette volna akkor viszont a tanítás elvesztette volna a jelentőségét. Ám volt még valami amire úgy érezte fel kell hívnia a férfi figyelmét.*
-Ha cselszövés áldozatai lettünk és óvatosabbnak kell lennem, nem gondolod, hogy könnyebben menne ha visszaadnád a fegyvereimet? Talán jobban meg tudom védeni magam velük mint puszta kézzel.
*Frusztrálta a tudat, hogy a fickónál vannak a fegyverei, olyan volt mintha ruha nélkül lenne. Megemelt szemöldökkel nézett a férfira, várva a válaszát de amaz előbb a fénygömbjével játszadozott. *
-Ezt hogy csináltad? Én is megtanulhatom?
*Érdekelte a dolog, már csak azért is mert ha ezt megtanulhatja akkor mást is és ha mást is akkor azzal kibővítheti fegyverarzenálját. Úgy tűnt ez a világ veszélyesebb mint ahol eddig járt. Minden nap egy ajándék volt. De nem bánta meg, sokkal jobban élvezte mintha otthon maradt volna és istállót takarítana. Ahogy a gömb fénye elenyészett, úgy tűnt fel a fogadó épülete ahova igyekeztek.*

//Folytatás ott – detto   //

[Balál - II. fejezet, befejezetlen futárszolgálat - folytatás a fogadóból]

-Te is jobban beillenél egy lepcses vénasszonynak.
*Nem kell a szomszédba mennie, hogy visszavágjon. Hangján érezni lehetett, még akkor is ha Balál nem fordul felé és nincs előtte a lány arca, hogy szavai mosolygásba fordultak. A férfi eddig is vevő volt az ugratásra, bár Adria még nem lendült bele igazán. Csak kóstolgatta a férfit, próbálta felmérni meddig mehet el vele anélkül, hogy egy nyaklevest kapjon válaszul. Bár azt azért megtorolta volna a maga módján.*
-Biztos, hogy ez a ló elvisz oda minket? Nem szólok bele de nem túl nyugodt állat.
*Mikor csekély súlya Balál mögött landolt a hátas kissé megugrott, úgy látszik nem szokta a többletsúlyt. Adria nem szerette volna ha még mindig fájó testrészeit újabb atrocitás éri a nyeregből való ledobás miatt. Azért kapaszkodott veszettül Balál ruhájába, hogy legalább a férfit is magával rántsa ha esésre kerül a sor, hogy legalább puhára pottyanjon.*
-Nem feledem, de jobb lenne ha most elmondanád miről van szó, akkor biztosan emlékezni fogok rá.
*Bármennyire is kíváncsi volt, az ambaroni utat nem cserléte volna el, előbb a küldetés s csak aztán a szórakozás. Azt ugyan nem tudta min szórakozhat ő Balállal, hacsak nem azon, hogy minden második percben ugratja majd. Most megint ez volt soron. A kérdés váratlanul érte a lányt, de nem okozott gondot, hogy sajátságosan válaszoljon.*
-Te most vagy szimplán udvariatlan vagy, vagy tényleg nem tudod, hogy ilyesmit nőtől nem illik kérdezni, esetleg ez egy idétlen flörtölési kísérlet a részedről.
*Mégis miért érdekelhet egy férfit az, hogy ő hány éves? Minek azt tudni? Persze nem ő lett volna ha nincs egyből egy zsáknyi tippje, de inkább megvárta míg Balál válaszol.*

// Adria- még mindig Futárszoli Küldi //

Jól hallotta, ahogy Adria hangja megenyhül és megváltozik felé. Szarkazmus bújkált benne a mosollyal.
- Majd ha már végeztél a munkáddal. Had maradjon meglepetés visszafelé!.... Semmi DE...! Gyia!
Azzal gyorsabb ügetésre fogta a lovat. Gondolt is rá, hátha most komolyabb bizalmat kényszerül mutatni a lány, mert ha átkarolja, eséllyel maradhat nyeregben. Így meg...
-Az eszedbe sem jut, hogy szimplán csak nem tudom? Elnézlek, ha épp nyugton vagy- ami ritka mint szunyog a sivatagban-, és látok egy roppant fiatal lányt, ki már-már hölgyé válhat. Aztán kimutatva az arcod, olyan megrögzött fúria vagy, mint egy kamasz, vagy egy indulatos életművész. A külsőd gyönyörű, lágy, érőfélbe látszó vad gyümölcs, csiszolatlan fekete gyémánt, amit most bontottak ki az ásványokból. Egészében mégis gyermeknek látlak. Ám ha te mondod, hogy már nő vagy, biztosan úgy van te gyerek! Ezért volna jó tudnom kivel is van dolgom. Megkértél, hogy adjak abból, amit én tudok a harcról, te pedig nem. Ehhez bizalom kell és ismeret a másikról! Tehát hány éves is vagy?
Ismét ösztökélte a kancát, vágtához közelítő haladásra, hiszen a célja nem a kényelem, hanem a gyorsaság volt. Még pár óra így is, míg Ambaronba érnek.
Északabbra van egy gázló, ahol átkeljenek a nagy folyón mely zubogva susmorgott folyamatosan mellettük. Az út követte a partot.

[Balál - II. fejezet, befejezetlen futárszolgálat - folytatás a fogadóból]

-Ez nem ér!
*Dobta vissza a maga válaszát Balálnak de mit sem ért. A hangsúlyos „DE” egyértelművé tette, hogy a férfi semmilyen körülmények között nem fogja elárulni idejekorán a meglepetés mibenlétét, Adria pedig nem volt sem annyira kíváncsi, sem örömlány akinek bármi minden pénzt megér, hogy ennél a pontnál továbbmenjen és felajánlásokba bocsátkozzon. Szóval marad az oldalfurdalás és a tovább csevegés Balállal.*
-Jólvanna! Annyira nem fontos, hogy összetörjük magunkat. Előre figyelj!
*Mintha a ló nem tette volna meg. De bármennyire is ideges egy jószág volt, legalább a nagyobb gödröket meglátta és kikerülte.*
-Legalább nem vak.
*Szűrte a fogai között és esze bogában sem volt átkarolni Balált. Inkább a körmeit vájta a férfi ruhájába mindjobban és combjainak erejével, szorításával próbálta tartani magát a nyeregben, vagy inkább félig mögötte. Nem volt kényelmes utazás, annál is inkább, mert Balál magasról tett a kényelemre, úgy tűnt szívesebben lenne túl minél gyorsabban az ambaroni úton, ezért sebesebb iramra ösztökélte a megbízhatatlan hátast.
Adria nem számított költői túlzásokkal teletűzdelt magyarázatra a korát illető kíváncsiságra, ezért Balál hosszantartó monológja meglepte. Nem csak a hossza, hanem a tartalma is. Az „érő félbe látszó vad gyümölcs” emlegetésénél önkéntelenül is felkaccant, a csiszolatlan gyémántnál elégedetten hümmög, míg az újabb „gyerek” megszólításnál sértetten felhörren. Talán tényleg tisztáznia kellene a helyzetet. Azt tudta már régóta, hogy magassága, vagy inkább alacsonysága félreértésekre adhat okot, nem különben ártatlan tekintete melynek sötét fényébe néha makrancosság és forró érzelmű boszorkányság vegyül, de csak ha a megfelelő férfival találkozik. Nem volt már annyira ártatlan, de kétség kívül volt még mit tanulnia minden téren. Balál viszont abszolúte gyerekként kezelte ami sértette az önérzetét és női hiúságát. Igen, az utóbbiból is volt benne bőven de csak a megfelelő alkalmakkor. A mostani ilyen volt.*
-Huszonhárom telet éltem meg. Remélem elégedett vagy és végre felhagysz a gyerekes megszólítással. Tudod, lehet, hogy nem látszik, de marhára bosszant, pedig nem adtam rá okot. Te is olyan férfi vagy aki nem lát tovább a szeménél és ez egy fokkal rosszabb mintha a farkánál nem látna továáááább.
*Az utolsó szó mintha végszó lett volna a vásári komédiások műsorában, Balál vágtára utasította a nem normális lovat aki kivételesen engedelmeskedett. Adria a fogai között szűrt át egy szitkot és egy fájdalmas nyögést egyszerre, mert a nyereg vége a fenekébe nyomódott és rendre ugyanoda vágott vissza minden egyes hasonló elkövetkezendő ritmusváltásnál. Kénytelen volt előrébb csúszni ami azt eredményezte, hogy kezeivel is jobban átkarolja Balált. Még mindig nem volt ez a kapaszkodás szoros férfiszemszögből, de érezhetően jobban odasimult hozzá. Megfogadta magában, hogy Balál ezért még kapni fog, de természetesen csak akkor ha megérkeztek. Kiadós bokán rúgás nézett ki Balálnak.*

- Ó! Akkor bocsáss meg nagylány! - Vigyorodott el Balál. Annyira különleges lett az egyszerű mutatványból, amivel a majdnem idegen lovon ültek, hogy kedve lett volna tréfálkozni, de a lány szavai csak hergelték. Igyekezett vidáman felfogni és nem sértésnek venni, ahogyan eszerint amaz vette, hogy a koráról kérdezték. Mit tudta a lány, hogy a vadásznak nem nagyon volt gyerekszobája. Amit tudott illemről, annak felét-harmadát írásokból sajátította el, de sosem ez érdekelte igazán. valahogy úgy volt vele, hogy mindig a helyzet okozott fejtörést, mi illő és mi nem az. Nem is értette mit mond a lány, neki sosem okozott még gondot, ha a kora felől kérdezték.
- Ne szitkozódj folyvást, de főleg, sose becsülj alá! Tanuld végre meg, hogy nem minden az aminek látszik! Ez az első lecke. Emlékszel Adria Belorian?
Hamarosan túljutottak a gázlón és délig odaértek Ambaron határába, az erdő szélre. A páros belovagolt a fáradt lovon a városba.

// Folyt...Futárszolgálat: Ambaronban. Válassz helyszínt Nagylány! //

Vogon egy csavargó szavaira hagyott fel Telarban a rabszolgái árusításával, hogy egy pár napi útra lévő faluhoz induljon. Nem volt sok eladnivaló áruja, nem egy nyüzsgő standot hagyott a városban. Csupán négy emberrel, egy férfival, két nővel és egy gyerekkel tért haza a legutóbbi útjáról. Tarsis környékén tett rájuk szert egy másik kontinensről érkező idegentől, akinek tengerjáró hajója felfutott a Hajnal-folyó alacsony vízállása miatt egy zátonyra. Így az arra járó kalmár az összes pénzét arra fordította, hogy minél többet megszerezzen a rakományból, ami egyre vészesebben felette a már így is végét járó élelmiszer tartalékoknak.
A matrózok igen elégedettek voltak azzal, hogy néhány éhes hassal kevesebbel kell osztozkodniuk. Az pedig még jobban fokozta a hangulatukat, hogy az elf nem darnával fizetett értük, hanem friss étellel, amit a közeli városból vett. Így miközben a vontató gályára várakoztak, letettek arról, hogy be kelljen menniük oda, ahol nem szívesen látják a rabszolgahajók partra szálló tagjait.
De ez csak a múlt. Az óta a kislányt eladta már, de a három felnőttet nem sikerült az első nap új gazdához juttatnia. Így Annei néni házában hagyta őket, mikor az est közeledtével egy szedett-vedett fószer jött oda hozzá. Némi alamizsnáért elárulta, hogy az egyik faluban bajba került valaki, aki talán érdekelheti a fiatal kalmárt.
Bármilyen különös dolog is az, hogy majdnem üres zsebbel hátra hagy valaki három szolgát, csak hogy egy ilyen bizonytalan nyom után kutasson, a Beebebroxban pont az testesült meg, aki nem vonja kétségbe Eclair által küldött ajándékokat, hanem újból fellángolt vadász kedvvel veti bele magát a nyomozásba.
Így érkezett annak a mezőnek a szélére, ahol épp Ilsette dalolászott. A hangra felfigyelő elf kíváncsian fordította abba az irányba Sauruszt, hogy miközben rábukkan a gyönyörű hang forrására, paripája egy kis füvet is legelhet.
~Bárki is került bajba abban a faluban, ha eddig várt rám, ez után is várnia kell kicsit.

A rabszolgakereskedő mosolygó arccal lovagolt a fűből előbukkanó szépség után. Talán fél percig tartott, míg szótlanul szemlélte, ahogy csökken köztük a távolság. Nem szeretett volna ordítozva beszélgetésbe kezdeni ilyen távolságból. Nem lett volna bölcs dolog a kíváncsiságának teret engednie a türelmével szemben, hiszen náluk az időt évszázadokban mérik. Mi célja lehetne néhány percet megspórolni, ha cserébe a beszélgetőtársa könnyen lerázhatja, ha nem ízlik neki a távolsági kommunikáció?
Legnagyobb elégedettségére a nimfa vissza is fordult és immáron bevárta, hogy közelebb lovagoljon úgy kezdte maga a beszélgetést.
-Nem, nem tudok róla. NEM, azt egészen biztosan nem! -mivel az első kérdés annyira meglepte, hogy nem is tudott rá válaszolni, már zúdította is rá a lány a következő kérdést, így kicsit furán, de ő is egymás után, egymástól elválasztatlanul adta meg rájuk a választ.
Bár a két mondatból nem derült ki egyértelműen, hogy két külön kérdésre adnak választ, a második jóval másabb hanghordozású volt, mint az előző. A belülről jövő őszinte felháborodását tudatta azzal a felcsattanó éllel, amivel elutasított minden varázs- és gyógyfűre vonatkozó feltételezést.
Élete egyetlen rövidke pattanásos korszaka -inkább lehet mondani pár napnak- az emléke kielégítő ok volt rá, hogy akkor fogadjon el egy nimfától bármilyen segítséget az egészségével kapcsolatban, ha majd nem tud lábra se állni. Inkább elmegy egy kuruzslóhoz és fizet érte, mint sem nimfától elfogadjon ilyen jellegű segítséget.
-Ez még nem Elonar erdeje, ügye? -kérdezte hátra pillantva a kis facsoportra.

A Beebebroxot megnyugtatta a válasz, de egyben fel is kavarta ismét. Már-már úgy érezte, hogy sejti miért gondolja őróla a lány, hogy eltévedt, de csalódnia kellett ebben. Ha Izra gyermekei nem tekintik saját földjüknek azt az erdőt, ami a réthez legközelebb van, akkor mégsem lehet burkolt figyelmeztetés az első kérdés.
Ez persze koránt sem tekinthető a sötét elf számára elég indoknak, hogy ne figyelje továbbra is árgus szemekkel, hogy nem támadja-e meg őt természetfölötti erejével.
-Vogon Beebebrox vagyok, a Beebebrox családból. És telari becsületes rabszolgakereskedő. -adja meg saját válaszát a bemutatkozásra.- Remélem hallottál már rólunk, a felmenőim már évezredek óta ezzel foglalkoznak.
-Ambaron? Akkor pont egy felé megyünk. -hitetlenkedve hallgatta saját szavait, hiszen már 100 évesen úgy gondolta, hogy kinőtte a viselkedése gyerekes vonásait. Sőt! Már előtte 20 évvel is úgy érezte titkon, hogy sokkal felnőttesebben és érettebben viselkedik, mint sok fajtársa. Néhányan kihasználják az embereknél jobb adottságaikat arra, hogy kísértsék a halált, de ő mindig óvatos teremtés volt, aki jól kerüli a bajt. És mégis, most rá kellett jönnie megint, hogy 112 évesen még mindig ostobaságokat csinál, hiába hozta meg évekkel ezelőtt a szabályt, hogy egy nimfánál több nem kell neki.
A Tagana-öbölben kis híján Raman első szavára szövetkezett volna vele, még szerencse, hogy időben megtudta, hogy egy fekete sárkánnyal kellett volna harcolnia Riannáért. De Ritalea úgy tűnik konok fejébe vette, hogy egy nimfa miatt fog meghalni igen korán.
Ilsette barna szemeibe nézve lassan mégis nyugalmat erőltetett magára. Ha már ezt mondta, hát ezt mondta. Elkíséri az út egy részén és igyekszik nem engedni a sorsnak, hogy bármi bajuk essen. Legfőképpen neki saját magának ne essen baja.
~Ne essen bajunk? Hallom én, amit gondolok? Tsodaturmixnak csak egy csomagot adtam a kezébe, két perc múlva már bajba került. És még azt sem mondhatom, hogy Ilsette ne fogjon semmit, mert már mondta, hogy gyógyfüveket visz egy fiúnak.
Apropó...
Egy ötlet villant át az agyán, mely megoldja a szörnyű problémáját.
-Elveszem a varázsfüveket és viszem a lovam nyeregtáskájában. -mondta a kezét kinyújtva, miközben a lánc egy picit megcsörrent hátul- Csak hogy gyorsabban haladjunk.
Mosolya végre önfeledt volt újra. A családjában mindig úgy tartották, hogy a nehézségek leküzdésével tanulja meg minden lény, hogyan kerülje el legközelebb a felesleges gondokat. Márpedig a mostani sok okulást tartogathat neki.

A Beebebroxot nem lepte meg annyira, hogy egy nimfa nem hallott a családjáról, mint ahogyan azt a másik gondolta. A kereskedő múltjuk emlegetése most különösen inkább tudatos marketing fogás volt. Közülük majdnem mindenki a nagyvárosokban él. Ott, amiket a nimfák a legjobban kerülnek, hiszen a legtöbb veszélyforrásnak, támadónak vannak kitéve. Békésen kereskednek a maguk választotta áruval és már az ritkaság számba megy, hogy Vogon találkozott az isten teremtményeivel. Ez kapcsolatban lehet azzal, hogy az ő kedvenc városa igen közel van Elonar úrnő birodalmához. De még inkább annak, hogy nem szívesen tartózkodik sem ott, sem a többi túlzsúfolt településen. Inkább lehet őt látni vidéken új áru után kutatni.
Örömmel átvette a táskát és bár érezte, hogy van még valami benne, ami akár fegyver is lehet, de nem törődött vele. Jobb megfogalmazás az, hogy nem akart belegondolni, hogy esetleg a fegyvereit átadta neki a nimfa és egy támadásnál csak varázserejére számíthat... és persze megint csak őrá.
Ennek ellenére, amikor megkérdezte, hogy felszállhat-e, idegenül, a helyzethez nem illőnek hatott az élősködő kifejezés.
-Nem. -egy röpke pillanatnyi gondolkodás után még hozzá tett még egy mondatot- Annyira azért még nem kell sietnünk.
*Bármennyire is úgy tűnhet ez bárki számára, hogy szöges ellentétben van azzal, amivel a gyógyfüveket elkérte, ennek mégis megvolt a logikus magyarázata az elf számára. A legfontosabb, hogy bármennyire is könnyű az átvett csomag, mégis kényelmesebb anélkül gyalogolni, hiszen így nem húzza semmi oldalra vagy akadályozza a mozgásában. És így kétségtelenül gyorsabban is lehet haladni lábon is, mint ezzel együtt. De soha nem használná Sauruszt arra, hogy egy nőnek udvaroljon. Különleges kapcsolat van köztük, ló és lovasa, és ebbe ritkán fér bele egy harmadik személy. Főleg úgy nem, hogy a Beebebrox nem is tudta elképzelni magáról soha, hogy egy nimfának udvaroljon.
Kifejlődött benne a röpke évszázad alatt természetesen az a képesség, hogy meg tudja mondani, hogy mások mennyire látnak egy nőt vonzónak vagy mennyire nem. Ritkán tévedett a női rabszolgák árát illetően. És az előtte álló kétségtelenül gyönyörű volt, mégsem olyan, akiről ő mindig is álmodott. Egyedüliként egy nimfáról gondolt át ilyet, Ramannal való találkozásának első éjszakáján. Amikor lefeküdtek aludni, az járt a fejében, hogy nézhet ki Rianna? A vörös haj, ahogyan a törpe leírta neki pont az volt, akiért az ő szíve is dobogott volna. De túl keveset beszéltek ahhoz, hogy el tudja őt maga előtt képzelni. Így szabadon szárnyalt a fantáziája. Először világos kék szemekkel, majd sötét fekete az egész szembogara, majd miután úgy vélte, hogy a nimfák annyira tökéletesek kívülről, hogy a hajához ennyire nem harmonizáló szemeket sosem kapnának Izrától. Így a sötét kék és a vörös különböző árnyalataival játszadozott, ami meggyőzte őt arról, hogy IGEN, létezhet olyan nimfa, aki még őt is rabul ejti.
Amikor megpróbált egy hipotetikus világképet elképzelni a megismerkedésükről, akkor el kellett helyeznie többek között Ramant, a védelmezőjét és Risant a nagy erejű sárkányt, akire az előbbi vadászik. Miután nem jutott dűlőre azzal, hogy ezek ketten mégis hol lesznek az elképzelt világban, így inkább bizonyítottnak látta, hogy Riana zöld szemű, csúnya teremtés. Még mindig nem látta megcáfolva azt, hogy vörös nimfa csak átverte a mágia nélkül született teremtést egy bűbájjal és elhitette vele, hogy mégis létezhet ilyen hajú ebben a fajban. És ő egyébként is nagyon jó életet él akkor is, ha nem avatkozik bele még egy nimfa zűrös életébe. A Sárkányölő találja csak meg a maga társát, akivel végez azzal a döggel, ő meg örüljön, hogy Yldicce miatt nem halt még meg.
Viszont az elutasítás ellenére is a kérdés önmagában arra sarkalta, hogy átgondoljon egy olyan lehetőséget, hogy vajon felsegítené-e a nyeregbe, ha támadás érné őket és gyorsan kell menekülni. Bármennyire is idegesítette Vogont, a válasz igen volt. És egy hangos sóhaj kíséretében tudatta, hogy nagy fájdalmak gyötrik a szívét. Még ha nem is derült ki ebből mindenki számára, hogy ennek oka az, hogy látta szörnyű végzetét, hogy az „élősködővel”, ahogy utalt viszonyukra az imént, nem lesz olyan könnyű. Ő sosem tekintette őket annak, még ha kialakult benne az a meggyőződés, mikor először megpillantotta az egyiküket, hogy a nimfák mindig bajba kerülnek. És mindig egy elf az, aki végül kihúzza őket belőle.
Ezt az élet rendjének elfogadta, nem úgy, mint egy piócát a testén. De ettől függetlenül mindig emlékeztette magát, mielőtt hülyeséget csinált, hogy halott nimfát még életében nem látott. De még csak hallani se ilyen történetet. Ezzel ellentétben halott elfet már annál többet. Így bármennyi is az esélye annak, hogy a faja azért rendelkezik a többiekkel szemben sokkal jobb testi adottságokkal és lettek felvértezve még ezen felül természetfölötti képességekkel is, hogy hatékonyabban túléljenek, ez nem elég ok arra, hogy túlvállalja magát és Dremert kísértse Izra folytonos kisegítésével.
Telar piacán látott már nimfákat nem egyszer. És annak tulajdonította az odakerülésüket, hogy bármennyire is meg tudnak győzni más lényeket, hogy segítsenek nekik a bajban, néhányan közülük túlfeszítették a húrt és szabad akaratuk elvesztésével fékezték meg őket az istenek. Nem beszélt velük, mert jobbnak látta más árus ügyeibe bele se keveredni, de nem is feltétlen akarta tudni, hány elf halála volt az ára, hogy azok a nők oda kerüljenek és nem a földre vérükbe fagyva.
Így eme intelem újbóli agyába villanása elég volt ahhoz, hogy túl gyors elhatározását arra módosítsa, hogy ezen az úton még biztosan megengedi a lánynak, hogy felugorjon mellé a paripája hátára, ha a szükség feltétlenül úgy hozza, de ez semmi jövőbeli találkozásukra nem igaz. Azt majd ott helyben eldönti, ha újra összefutna vele. Nem szerette volna kísértenie magának tett ígéretével egyik istent se, hogy olyan helyzetbe hozza, ahol kénytelen lenne ezt megtenni.
-Szerintem mehetünk. Gyalog is kényelmes lesz most már, hogy nem nyomja a válladat a táska. -nézett ő is az ártatlan szemekbe.- És nem kell semmit meghálálni, nekem igazán nem kerül semmibe vinni a holmijaidat.