Középvidék

Trintorinnak most már feltűnik, hogy a mocsári törpe sokadszor tapogatja a ruháját ugyanott, egy bizonyos helyen. Valami nagyon értékeset őrizhet ott és amilyen titkolózó, biztos nem osztja meg a fiatalemberrel. Trintorin ezt nem bánja egyébként. Nem egy minden lében kanál alkat. Szereti a jó történeteket, az izgalmakat, de megvan mások titkai nélkül is. A világban rengeteg felfedeznivaló hely vár rá és nem egy törpe zsebének a tartalma a legnagyobb rejtély, amit meg akarna ismerni. Hallgatja, ahogy Raman mesél. Szóval tényleg olyan hatalmasak, mint ahogy az eddig hallott mende-mondákban szerepeltek. Mint egy nagy ház a városban! Menionnál látott ilyen házakat. Akiknél szolgált, azoknál is szép nagy kúria volt. Trintorin elképzel egy akkora sárkányt. Szinte megelevenedik előtte az óriásgyík. Arról nem tudott, hogy ezek varázsolni is képesek. Ilyen történetet még nem hallott. A fekete sárkányok tűnnek a leghatalmasabbnak és legveszedelmesebbnek Raman elmondása alapján és hiába inti szinte óvva ezektől a fiatalembert, Trintorin nagyon kíváncsi. Szívesen találkozna egy ilyennel. Túl lehet élni, ha Raman is túlélte. Csillogó szemekkel hallgatja a törpét és elvigyorodik, ahogy elképzeli ezeket az állatokat.
- Igazán érdekfeszítő történetek! Te hol láttál ilyeneket? És hogy győzted le őket? Mi a gyenge pontjuk? Járt nálunk egyszer egy vándor, az azt mondta, hogy ezek emberré is tudnak válni. Úgy gyengébbek?
Trintorint tényleg érdekli mindez és Raman talán meg fogja bánni, hogy belekezdett, ha nem szeret erről beszélni. Nem csak a szájuk jár, hanem a lábuk is és már belegyalogolnak a délidőbe. A fiatalember bólogat, hogy ő is tudna már enni. A törpe zsákjában lévő finomságok jók, de valami komolyabbra, nehezebbre vágyik, amivel jóllaknának és útravaló is lenne. Megáll és vizslatja az erdőt, mezőt, ami van itt a környéken.
- Kéne fogni valami nagy állatot. Mondjuk egy vadkant – veti oda a törpének. Ha Raman benne van, akkor be is megy vele az erdőbe, hogy levadásszanak egy ilyet.

- Ki mondta, hogy legyőztem őket?
*Hökken meg a törpe. Risanra gondol, arra a sárkányra, aki egymaga egy kisebb sereggel is tud végezni.
Még hogy őt egy egyszerű törpe legyőzze. Persze eszébe jut a nagy büszkén emlegetett sárkányölése is, de a hogyan kérdés miatt semmi kedve fejtegetni a részleteket.
Jobban jár, ha megtartja magának, mielőtt újabb „rajongója” akad, mint az a a rabszolgakereskedő volt.*
- Sendelből egy varázsgolyó mentett ki, amit úgy kaptam. Elvarázsolt egy másik helyre a sárkány karmai közül.
A többiek elől pedig a legjobb menedék…a futás.
*Lehet, ezzel nagyon csökken az ember szemében, de neki is ezt ajánlja, ahogy az eszement surranónak is ezt mondogatta mindig.*
- Szerintem sehogy sem gyengébbek nálunk!
*Aztán Trintorin vadászatra sarkallja, de Ramannak a vadkanvadászathoz sem fűlik a foga. Ő sietne tovább a Hajnal felé, hogy minél hamarabb megszabadulhasson a levéltől, ami most is égeti ott, ahova dugta.*
- Inkább haladjunk, ne töltsük az időt mindenféle vadkanokkal!

Trintorin is igen veszélyesnek gondolta a sárkányokat és ha Raman látott ilyet, biztos legyőzte őket, így élte túl, gondolta magában. A varázslattal nem számolt, de most már érti. Ő harcos, a mágiához egyáltalán nem konyít, sose volt hozzá tehetsége. A mágusokat ettől még megbecsüli, elismeri, csak nem mindig gondol arra, hogy így is meg lehet valamit oldani.
- Te varázsolsz is? Vagy csak volt egy ilyen ereklyéd?
Nem nézi le a törpét amiatt, hogy a futást javasolja. Fölösleges lenne meghalni, mikor el is lehet menekülni. Ez nem gyávaság, csak az erőviszonyok felmérése ésszel.
Raman ellenkezik, mert valamiért nagyon siet. Trintorin nem érti, miért, de ő bizony nagyon éhes és akármilyen finom az a szalonna, kevés lenne kettejüknek.
- Nálam már nincs étel. Ha megkínálsz szalonnával, köszönöm, de kihúzzuk azzal a folyóig? Csak kéne valami állatot fogni, hogy rendesen belakomázzunk.

*Ha hallaná ezeket a gondolatokat, megállapítaná, hogy milyen diplomatikus ez a megfogalmazás, pedig Raman, ha teheti, bizony inkább fut el egy sárkány elől, semhogy szembeszálljon velük.
Ebben pedig semmilyen erőviszony felmérés nincs, ő biztos abban, hogy erősebbek nála.
Aztán Trintorin kérdése az, ami meglepi.*
- Hogy én varázsolok? Neeeem, azt egy kísértet adta…
*A nevet nem mondja ki, Singarme neve talán már feledésbe merült, hiszen még a háborúban halt meg, amennyire a törpe tudja.
Továbbra sem akar vadászni, csak az idő megy el vele és biztos benne, hogy akkor már nem érik el naplemente előtt a folyót.*
- Nálam van elég, de ha elfogy a folyóig, akkor majd szerzek másikat. Kenyerem és sajtom is van bőven.
*Bőven, mert a mocsári törpe, mint azt gömbölyödő hasa is jelzi, szereti a gyomrát. Persze azért magához mérten visz csak megfelelő mennyiségű ételt, elvégre a túl nehéz csomag is csak lassítaná és az a levél nagyon zavarja lelkének nyugalmát.
Türelmetlenül int is a harcosnak.*
- Ha enni akarsz, együnk, ne töltsük az időt vadászattal!

A mocsári törpe meglepődik és szinte kikéri magának, hogy varázsló lenne. Nem néz ki annak, inkább egészségesen földhözragadtnak tűnik, ahogy Trintorin is, de ettől még titokban érthetne a mágiához. A fiatalember elfogadja, hogy nem így van, a választ viszont nagyon érdekesnek találja. Raman találkozott sárkánnyal, kísértettel, ezek igen izgalmasan hangzanak.
- Mesélsz erről a kísértetről? Én még sose láttam olyat, csak történeteket hallottam róluk. Hol találkoztál ilyen lényekkel?
Trintorin nem számított arra, hogy a törpénél ilyen mennyiségű élelem van. A felajánlást viszont egy bólintással elfogadja. Ő is szereti a gyomrát, illetve inkább az erejét, aminek a megőrzéséhez enni is kell bőven. Kedvence a hús, ezért szokott vadászgatni, de most meg fog felelni neki alkalmi vendéglátójának a kínálata.
- Rendben, akkor ebédeljünk meg! Mit gondolsz, estére odaérünk már a Hajnal-folyóhoz?
Trintorin ezzel fát gyűjt és köveket, hogy tűzhelyet csináljon. Megtisztít egy kis területet, hogy ne gyújtsák magukra a vidéket. Ahogy elkaparja a fát és a füvet onnan, a tűzrakóhelyet körberakja kövekkel. Utána kisebb ágakat rak alulra, majd azokat meggyújtja és a halomra rápakolja a nagyobb fákat. Keres nyársnak valót is, amin meg lehet sütni a szalonnát. Magában egy kicsit nyers lenne, tűzbe lógatva sokkal ízletesebb.

*Raman végül beadja a derekát. Úgy véli, hogy mindenre csak nem mond nemet. Az a bő fél kiló kenyér, ami nála van és a szalonna elég lesz a mostani étkezésre, aztán talán már a folyónál lesz elég élelem is.*
- Ha sietünk, akkor elérhetjük a Hajnalt.
*A kövek és a fa azért előfordul, de a törpe sietségében még most is túl vontatottnak érzi, így besegít a gyűjtögetésbe.
Még ő, aki szereti is a gyomrát, hiszen melyik mocsári törpe ne szeretné, most inkább enné nyersen, illetve sózva, füstölve, kenyérrel és sajttal.
Amikor végre lobog a tűz, és nyársakon lógnak felette a szalonnák, a törpe megszólal.*
- Ők ott vannak, ahol lenni akarnak. Már nem élők és mégsem Dremer birodalmában vannak.
Lehet, hogy most is van itt egy….ki tudhatja, míg nem akarja magát megmutatni, nem láthatod.
De az sem valami jó látvány ám.
*Suttogja Raman, miközben előrehajol, hogy kezében kenyérrel megszagolja a szalonnát, aminek még sülnie kell.*
- Ha láttál már oszló halottat, ez is olyan, csak már nincs szaga.

Trintorin gyorsan teszi a dolgát, ahogy Raman azzal kecsegteti, hogy estére már a folyónál lesznek. A tű hamar meggyullad és lehet sütögetni a szalonnát. Nyárson lógatják a tűzbe a húst és mikor már jól átsült, a fiatalember ugyanazzal a módszerrel eszi. A lecsöpögő zsírt felfogja kenyérrel, harapja mellé a sajtot. Érdekes, amit Raman mond a kísértetekről, de úgy tűnik, a véletlen műve, hogy ki találkozik velük és ki nem. Trintorin próbálja elképzelni a lelket test nélkül, de mégis olyannak, mint egy rothadó hulla. Az igazat megvallva még rothadó emberi hullát sem látott. Friss halottat már igen, de több naposat vagy még régebbit nem. Mivel nem nagyon megy neki a képzelgés, a falatozás közben erre kérdez rá a törpétől:
- Nem vetett még a sors régóta bomló holttesthez. Milyen ez? Azon felül, hogy ronda...

- Az istenek úgy akarták, hogy olyan társaságba kerüljek, ahol nem is egy kísértet fordul meg.
*A törp nem akarja megemlíteni Lanur tornyát. Olyan az, amit titokban akar tartani. Főleg, hogy most épp egy kísértet levelét hozza magával, és őrzi, mint valami kincset.
Viszont eszébe jut még valami.*
- Nagyon büdös, a bőre és a húsa cafatokban lóg a csontjairól, a kísértet egyedül, abban különbözik, hogy se teste, se szaga, se kukacok.
Igaz is…
*Vált gyorsan témát, még teli szájjal.*
- Keresek egy nőt….
*Miután leesik neki, hogy bizony ez elég félreérthető volt, gyorsan folytatja, még mindig teli szájjal.*
- Egy nimfát. Olyan vörös a haja, mint a tűz. Ha látod, sosem felejted el. Rianának hívják. Nem hallottál róla esetleg véletlenül?
*Közben lassan el is tűnik a sült szalonna és a kenyér is, amit fogyaszt.*

Raman még tovább bonyolítja, már nem is a véletlennek, hanem az istenek akaratának tulajdonítja, hogy kísértetekkel találkozott. Amikor azt is elmeséli, milyen egy napok óta rothadó hulla, Trintorin már megbánja, hogy evés előtt kérdezősködött erről. Hányni nem fog és az étvágya sem megy el, de nem is firtatja tovább a témát. Így már el tudja képzelni a kísértetet és érti, miért olyan ronda. Arra gondol, hogy egyszer eljön az a nap, amikor ő is meghal és milyen rossz belegondolni, hogy ha meg is kapja a végtisztességet, utána a testének ugyanez lesz a sorsa. Ezt rejtik a sírok. A fiatalember örül is, hogy nem látott még ilyet élőben.
A következő téma már vidámabb és Trintorin teli szájjal válaszol még a bevezetésre is. Ahogy kiderül, hogy Raman nem a nőügyeiről akar általánosságban beszélgetni, hanem egy csodálatos lényt, egy nimfát keres, a fiatalember szeme felcsillan.
- Hát nőt én is keresek. De rendesebbet, mint ez az álnok szuka, akiről meséltem... Nem, nem találkoztam még igazi nimfával, csak az eredetükről hallottam a történetet. Kéne ismernem őt Menion környékéről? Vagy a Déli-dombságokról?
Trintorin is hamar befalja az ebédet és némi nyújtózás után szét is csapkodja a tüzet szép nagy, lombos faágakkal és eltünteti a tűzrakóhelyet, elkaparva a hamut. Utána pedig indulhatnak, hogy estére elérjék a Hajnalt. Trintorin szívesen találkozna egy nimfával, ahogy más mitikus, nagyerejű lényekkel is, akikhez még nem volt szerencséje. Felmerül benne, hogy Raman mellé szegődik megkeresni Riana-t, de ezt még nem veti fel, legfeljebb majd akkor, ha tudja, miért keresi. Ha ő Raman szerelme, akkor nem zavarná kettejüket. Más esetben viszont izgalmas kalandnak találná. És persze Raman is dönthet úgy, hogy visszautasítja, de a fiatalember már azon gondolkodik, hogy belecsöppen egy kiadós világjárásba mostani útitársa mellett, akit egyébként is megkedvelt.

*A mocsári törpe megcsóválja a fejét.*
- Bejárta már egész Lanuriát, de nem biztos, hogy találkoztatok. Csupán megpróbáltam, hátha találkoztál vele.
*Az étel gyorsan fogy, és hamarosan be is fejezik mindketten. Raman természetesen karjával törli le a zsírt a szájáról és szakállát is átfésüli vaskos ujjaival, mielőtt még részt venne a holmik összecsomagolásában és a tűz elaltatásában.*
- Riana jó barátom, és mondhatom, igazán csodálatos…attól függetlenül, hogy rendszerint valami nagy bajba keveredik.
*Jegyzi még meg. Az út nem túl sok eseménnyel telik. Raman reménykedett benne, hogy Trintorin esetleg látott hasonló lányt, mint akit ő keres, így ha átadta a papnőnek Singarme levelét, akkor délnek vehetné az irányt, megnézni, hogy a nimfa nem-e esetleg ott van.
Megtapogatja a rejtett irományt, és úgy halad útitársa mellett.
A magasra nőtt fiatalember nem az a szószátyár típus, de ezt nem is bánja. Ettől függetlenül még óvatos, és néha lopva a hátuk mögé tekint, meg figyeli a környezetüket is.
Előrehaladtukban a nap egyre alacsonyabbra száll, s már a hátukat melegíti.
A természet lassan egyre zöldebb és bujább lesz, ahogy a hajnal ezüstös-kék csíkjához közelednek.
Hamarosan az égi lámpás el is bújik a horizont mögé és az alkony lassan rátelepszik a tájra.
A törpe Trintorinra pillant, amikor végre meglátják a folyót.*
- Valahol itt kell lennie Telarnak, ott lehet majd hajót találni, ami levisz a tenger felé.

Trintorin meg is lepődött volna, ha csak úgy elfelejtene egy legendás szépséget. Még úgy is, hogy másba volt szerelmes. Talán van olyan mágia, ami képes erre, gondolja. A srác egy pár falevélbe törli a kezét és a száját, ami nem sokat segít. Így is zsíros marad, de Raman mellé pont passzol. Mókás, ahogy a törpén folyik mindehol a zsír és keni a kezével.
- Hát sajnos nem láttam ilyen csodát. Ő milyen nimfa? Erdei, vízi vagy másmilyen? Én nem úgy hallottam, hogy ezek bajkereső lények lennének. Mibe szokott keveredni a barátod?
A fiatalembert sokkal jobban érdekli a téma, de nem áll neki kikérdezni Ramant, csak szépen lassan adagolja a kérdéseket. A való életben kiderülhet, hogy a mendemondák és a történetek nem mindig igazak. Talán nem minden nimfa lakik a saját kis zugában egész életében? Trintorinnak csak tanították, de itt van egy mocsári törpe, aki első kézből tudja az igazságot. Remélhetőleg el is mondja.
Tényleg nem a bőbeszédűségről híres a harcos, de ezt nem bánja. Ha valakinek nem tetszik, általában talál mást, hogy beszélgessen. Itt az úton nem nagyon van más, de Raman nem is erőlteti a társalgást. Előtte egyedül utazott, biztos jól megvolt – ahogy Trintorin is, mielőtt találkoztak. Nagy lépésekkel igyekszik a folyó felé, de Ramant nem hagyja le túlságosan. Feltűnik neki, hogy a törpe mennyire tart az útonállóktól. Ő szerencsére nem találkozott még ilyen erdei-mezei rablókkal, se vérszomjas vadakkal, amióta vándorol, de kész megküzdeni velük, ha belefutnának egybe. Menet közben Trintorin nézi az eget, mert a naplementét mindig szerette. Egyre alacsonyabbra ereszkedik a nagy világító korong és ahogy telik az idő a sétával, már alakul a szép esti égboltozat. A folyót a sötétben is észre lehet venni és a fiatalember meg is áll és végigtekint a Hajnalon balra, majd jobbra. Próbálja meglátni egyik és másik végét, ami persze reménytelen próbálkozás és nem csak a sötét miatt. Lemegy a parthoz és odahasal, majd beleiszik a friss vízbe. A kulacsát megtölti, mert már rég elfogyott minden vize. Körülnéz, hogy lát-e tornyot, magasabb épületet vagy hajókat, amik talán épp a városba mennek. Felkiabál Ramannak:
- Melyik irányba kell menni? Telar mellett van az a nagy síkság, ahol a sárkányok mindenkit megöltek, mert volt köztük négy sebezhetetlen, ugye? Arra kíváncsi lennék. Azt mondják, még mindig ijesztő a hely...

*A mocsári törpe egész úton azon gondolkodik, hogy Rianáról elmondja-e, hogy milyen nimfa. Ehhez hozzátartozik, hogy ő maga sem biztos benne, de amikor a Hajnal életadó vonalát elérik, végül elhatározásra jut.*
- Föld nimfa.
Riana föld nimfa. Ő volt az, aki az Éj-hasadéknál bezárta a sárkányokat. Ha olyan jól értesült vagy a Kietlen pusztával kapcsolatban, erről biztosan hallottál.
Ez nagyobb dolog, mint bármi más. Ez zárta le a háborút.
*Arról, hogy Riana hogy kerülhet bajba, ezer, meg egy példája van, mégis, a törpe egyetlen olyan bajt tud, amiből talán még az ő vörös barátja sem tudná kivágni magát.
Ez pedig Risan. Az a Risan.
Gondolatai visszamerülnek egészen Sendelig. Ő ott találkozott vele, úgy, hogy azt sem tudta, hogy ő az.
Aztán Singarme szavai is eszébe jutnak. Gyanakvón sandít Trintorinra, aki akár Risan is lehetne. Kiben bízhat, ha egy ősi sárkány, aki Rianát keresi, bármilyen alakot tud ölteni?
Aztán Raman felnéz az égre. Egy bizonyos csillagot keres, ami először szokott megjelenni.
Ők, a Lussa-tőzeglápban csak Éjhozónak becézik.
Fényes, erős csillag, amikor megtalálja, körülbelül már tudja, merre is lehetnek.*
- Telart mondtam? Ahhoz még menni kell, biza. Vagy ha szerencsénk van, találkozunk egy folyami hajóval, ami megállt hamarabb.
*Mutat előre, ahol a fák takarásából egy apró zászló villan ki. Még nem gyújtottak lámpást, annyira nem sötétedett be…vagy ki tudja, talán nem akarnak feltűnni valakiknek.*
- Megpróbálhatnánk azt a hajót.

Trintorinnak feltűnik, hogy a kérdése és Raman válasza között milyen sok idő telik el. Úgy érzi, nem kéne erről kérdezősködni. A törpe válasza mégis pontos, sőt részletes. Sok mindent elmond és az Éj-hasadék történetéről már Trintorin is hallott. Mikor kiderül, hogy ez a Riana az a Riana, aki a hőstettet véghezvitte és hogy Raman ennek a nimfának a jóbarátja, a fiatalember csak ennyit mond meglepődötten:
- Amindenit...
Nem kérdez tovább, mert látja, hogy a mocsári törpéből harapófogóval kell húzni a szavakat Riana-val kapcsolatban. Feltűnik neki az is, hogy Raman méregeti, mintha valamit tervezne vagy valamitől tartana. Számtalan lehetősége lett volna eddig megtámadni Trintorint, úgyhogy másról lehet szó. Nem totojázik, megkérdezi:
- Mi van? Miért nézel ilyen sandán?
Már azon is gondolkodik, hogy Raman csapdába akarja csalni. Lehet, hogy majd az utolsó pillanatban akarja leütni és eladná evezős rabszolgának a hajóra vagy valami mást tervez. És egész eddig csak beetette volna, hogy a bizalmába férkőzzön? Trintorin szem előtt fogja tartani a törpét, a kezét pedig a kardján. Ha Raman nem sántikál rosszban, csak fél, a hajó akkor is ismeretlen a számukra. Lehetnek ott ellenséges alakok, akik nem örülnének két utasnak. Trintorin még nem indul el semerre, csak várja a mocsári törpe válaszát. Ő is gyanakodva néz az útitársára. Próbál rájönni, hogy van-e turpisság vagy nincs. Legutóbb nagyon csúnyán átverték és visszaéltek a bizalmával. Most már kicsit megfontoltabb. Eddig bízott Ramanban, de talán a város a és a hajó közelsége teszi óvatosabbá és most már ferde szemmel tekint rá.

*Raman nem is számított másra, mint meglepetésre, ha elmondja, hogy a nimfa, akit keres, AZ a nimfa.
Aztán érkezik a férfi kérdése a sanda nézésre.
A mocsári törpén a sor, hogy meghökkenjen.*
- He? Sandán?
*Egy rövid pillanat erejéig elgondolkodik, majd simít szakállán. Végtére is jobb a végére járni most a dolognak, mint bizonytalanságban tartani magát. Ha ez itt előtte Risan, nincs hova futnia. Akkor bizony ennyi volt a játék, hiszen Sendelben is látta, hogy megszökni a jól bevált futással előle nem lehet. A rejtőzködés pedig éppen olyan hasztalan, mint a futás.*
- Risan, az egyik ősi sárkány jutott eszembe. Ő bármilyen alakot tud ölteni. Az jutott eszembe, hogy akár te is lehetsz…
Risan pedig már ismer engem…
*Morogja ki szavait szakállából. Cseppet sem volt örömteli érzés, amikor legutoljára találkozott vele. Azt sem tudta, hogy ő az, ő csak egy rémisztő mágust látott, aki úgy játszott vele, mint macska az egérrel.
Őszintén szólva, tőle félti leginkább Rianát.
A hajó felé sandít, ami még mindig ott áll. Ha hajóval akarnak menni, itt az alkalom, vagy kénytelenek lesznek választani aközött, hogy letáboroznak a folyó partján, megvárva, amíg pirkad, vagy pedig éjnek évadján érkeznek Telarba. Utóbbinak nem örülne túlságosan.*

Egy legendás hőssel találkozni lenne a legnagyobb meglepetés, de már egy ilyen alak jóbarátját megismerni is nagy dolog Trintorin számára. Mindig lenyűgözték a történetek és azok hajszolták el otthonról, a jól működő gazdaságból. Raman válasza és meghökkenése még érdekesebb. A fiatalember néz rá, majd elfogja a röhögés és nagyot hahotázik. Aztán rájön, hogy talán nem kellene hangoskodni a hajó közelében.
- Nem vagyok sárkány. Mikor először megláttalak, nekem is eszembe jutott, hogy mi van, ha te egy sárkány vagy. Bár nem tudom, hogy mocsári törpévé is tudnak-e változni... Hej, fura ez a világ! Mindenki sárkányt lát a másikban.
Trintorin őszintének találja a törpét és már nem tart cselszövéstől. Érti a félelmét. Ramanon múlik, hogy hisz neki vagy sem, hiszen ez olyan dolog, amit nem lehet bebizonyítani. A fiatalember a fejével int a hajó felé és ha a mocsári törpe se gondolta meg magát közben, akkor indulhatnak oda. Trintorin halk léptekkel, de a lehetőségekhez képest gyorsan halad és figyel, nehogy egy őrszem vagy egy éji vad támadjon rájuk. Felcsigázza, hogy hajóra ülhet, bár nem tudja, miféle alakok vannak rajta. Ha harc lesz, az se rossz. Menionban megtanulta forgatni a kardot és a tőrt, úgyhogy nem fél.

*A hahotát Raman nem viszonozza. Magában puffogva tűri, hogy végre az a feneketlen jókedv abbamaradjon.
Ha lenne nála egy kisebb kavics, lehet, még azt is hozzávágná a magasra nőtt fiatalemberhez.
Azonban az ezt követő szavak még inkább meglepik.
Szemei kikerekednek.*
- Úgy, hát van még olyan ember, aki tudja, hogy a sárkányok mire képesek? Ez nem egy köztudott tény. Lanuria népeinek nagy része nem tudja, hogy emberi alakot is képesek ölteni.
*Utóbbi tudás megint szöget üt a fejébe, de nem köti Trintorin orrára.
Lehet épp ezért sárkány, mert ilyen biztosra tudja, mit tudnak…
Hejj, ha lehetne mások gondolataiba látni, most nagyon is szívesen megismerné a fiatalemberéit!
Azonban valóban fontosabb, hogy elinduljanak a hajó felé, mert a sötétség nagyon is gyorsan közelít hozzájuk.
A folyó homokos partjának egy szakasza felmagasodik, ahol a facsoport fáinak gyökerei megfogták a laza fövenyt, ott is kötött ki a hajó.
Csónak nincs, így ha akarnak, vagy felmásznak, vagy vizes lábbal gázolnak a partmenti sekély vízbe, ahogy tehették azok is, akik partra szálltak, vagy pedig így hívják fel magukra a figyelmet a lankás részről.
Raman ez utóbbit látja jónak, mert bár erre még nem találkozott azokkal a randa sellőkkel, máshol már igen, s nincs túl sok kedve egy újabb küzdelmet megvívni.
Elkurjantja magát.*
- Hé-hó! Hajósok!

A fiatalembert nem érdekli most, hogy a mocsári törpének rosszul esik, ahogy kineveti. Mókásnak találja a feltételezést és szabadjára engedi a kacaját. A kérdésre egy kis betekeintést nyújt abba, honnan ismer ő ennyi mindent:
- A Déli-dombságokon nőttem fel és a szüleimtől nagyon sok mesét, történetet hallottam. Egyszer járt nálunk egy vándor, aki erről beszélt. Tőle tudom, hogy a sárkányok ilyenre is képesek. Illetve tőled, mert azért messziről jött ember azt mond, amit akar. Ha viszont már ketten megerősítettétek, igazabbnak tűnik.
Trintorin elindul Ramannal együtt a folyóparton. Még így a sötétben is nagyon szépnek találja a kanyargó vizet és a partot a fákkal és a homokkal. Szívesen lakna ilyen helyen. Egy ideig. Utána viszont megint hajtaná a megismerés utáni vágy és tovább utazna messzi vidékekre, legendás helyszínekre.
A gyökereknél ő is látja, hogy a hajóra nem lesz könnyű felszállni. A víz nagyon trükkös, mert nem látni, mik úsznak benne és bizony ő is hallott már veszedelmes vízi lényekről. Ahogy a mocsári törpe elkezd kiabálni, Trintorin becsatlakozik, ő is üvöltözni kezd:
- Hahó, hahó!
A karjaival integet a feje fölött. Ha a törpe kis alakját nem is veszik észre, őt biztos meglátják majd.

*Trintorin is csatlakozott hozzá, s hangos kiabálásuk nem is marad hallgatóság nélkül.
A hajó tatján tűnik fel az első matróz, majd a második is és még néhányan.*
- Ne óbégassatok már, hallunk benneteket!
*Kiált vissza az egyikük, miközben a hajó oldalán kötéllétra ereszkedik le a vízbe.
A mocsári törpének és a fiatalembernek muszáj lesz a vízbe gázolni, ha fel akarnak menni a hajóra.
Persze attól, hogy még felengedik őket, korántsem biztos, hogy utazhatnak is velük.
Kívülről a vízi jármű egyszerű folyami hajónak tűnik, nem túl nagy merülési mélységgel, de megfelelő szélességgel, hogy sok minden elférjen rajta és benne is.
Raman oldalt pillant Trintorinra és ha a férfi megy vele, akkor el is indul.
Amikor a kötélhágcsón megpróbál felmászni, megcsúszik a lába és kis híján hozzá méltatlan módon, hanyatt vágódik a vízbe.
Fújtat is magában, amikor idejében megkapaszkodik kezével és így csak a köpenye széle lesz vizesebb, mint gondolta.
Ha felérnek a hágcsón, a hajó fedélzetén kövér cseppekben csepeg a köpenyből a hajódeszkákra a víz.
Raman körbenéz.*
- Hol a kapitány?
- Mit akartok?
*Kérdezi egy borízű hang a hátuk mögül.*

/Veron/

Gomora egy újabb éjszakai repülés alkalmával pásztázta az alatta elterülő földet. Sendeltől nem messze, valahol a Nyugati szeglet és Középvidék határán járt. Nem is olyan messze van tőlük Izra erdeje, így titkon azt remélte, hogy életében először egy nimfát vacsorázhat. No, ez nem volt túl rendhagyó az ő életében, gyakran álmodott arról, hogy egy nimfát vagy egy törpöt lakmározik.
Ám a hamarosan megpillantott tábortűz lecsendesítette vágyait egy kis időre, hiszen egy ember alakot látott egy csendes környéken. Igyekezett szemmel tartani, miközben még jobban a magasba emelkedett, hogy egyenesen fentről támadhasson zuhanórepülésben.
Nem sok volt hátra az összecsapásból, mikor megérezte a sárkány szagot és gyors elkerülő manőver után mellette landolt, karmait a földbe mélyesztve.
-Szia! Csak erre jártam vadászni. Gondoltam köszönök, hátha van kedved csatlakozni hozzám.
*A hüllő pofa széles mosolyra húzódott, hogy a következő pillanatban egy fehér vászoninges, barna bőrtáskás, fekete nadrágos és szandálos tünde jelenlen meg a helyén. Egyedül a mosolya emlékeztetve a ház méretű testre.
Miután a tűsarkúval nem rég megjárta a sivatagban, inkább nem kockáztat egy ideje, ha nem városba akar menni, inkább a környezethez illőbb ruhát választja.

Már régóta a középvidéken tanyáztam. Mint mindig mos sem volt ulti célom csak mentem a fejem után. Már régóta nem látatom értelmes élőlényt. Addig túráztam, míg rám esteledett. Eléggé hideg volt az éj ezért tábortüzet raktam. Számítottam rá hogy idevonz néhány vadállatot. De ami történt arra egyáltalán nem számítottam.
Épp a gondolataimba révedtem, amikor hirtelen valami mellettem landolt. Már majdnem kirántottam fagyhalált, amikor megszólalt
-Szia! Csak erre jártam vadászni. Gondoltam köszönök, hátha van kedved csatlakozni hozzám
A sárkány (merthogy az volt) szélesen mosolygott majd tünde alakot öltött.Eléggé meglepődtem, hogy valaki, aki talán meg akarta támadni udvariasan köszön nekem és még mosolyog is. De persze nem féltem csak furcsa helyzet volt.
-Szép estét. A nevem Veron. A középvidéket járom egyelőre céltalanul.
Gondoltam, hogy ez elég furcsán fog festeni, de végül is a helyzet sem volt túl egyértelmű

A nő továbbra is mosolygott, annak ellenére, hogy a válasz után értetlen elképedés is próbált boldog arcára kiülni, így kissé erőltetettnek hatott. Sosem látott még céltalan fajtársat, ő például sokszor úgy érzi, túl sok dolgot is kell egyszerre megvalósítania, így mindig időzavarban van.
-Nos, sikerült ma valamit elejtened vacsorára?
*A tűz felé nézve egyértelmű volt számára a válasz, ám igyekezett azt kimondatni az idegen sárkánnyal.

Az arcomról most is lehetetlen volt bármilyen érzést leolvasni. Elég kellemetlen volt a helyzet hogy egy erős férfi sárkány nem ejtett el semmit. Eltöprengtem, hogy mit válaszoljak. Egy hosszas töprengés után végül így válaszoltam:
-Sajnos eddig semmit. Ahhoz még túlfáradt vagyok. De még fiatal az éjszaka. Majd csak összejön valami. A tűz majd idevonz néhány az állatot. Egyébként hogy hívnak?

A völgyi leült a férfi mellé és kezeit a combjára tette.
-Én nem reménykednék a tűzben. A lángoktól félnek a vadállatok. Legfeljebb néhány elkószált, ostoba háziállatot sikerül idecsalogatnod. Ha csak... nem éjszakai lepkéket akarsz magad köré hívni.
*Ezzel megpaskolta a lábát és felállt.
-Én a magam részéről indulok, mielőtt még banditának nem néz minket néhány kétlábú és ijedtükben ők is elszaladnak.
*Ezzel átváltozva természetes alakjába meglengette szárnyait majd a levegőben visszafordult, hogy követi-e őt újdonsült társa.

A nő tele volt rejtéllyel, de végül is ez izgalmasabb, mint fel alá járkálni a világban céltalanul. Hirtelen távozásra készült. De én ezen is átláttam. Ez egy teszt. Arra kíváncsi, hogy maradok e vagy kaland reményében követem. Az utóbbi sokkal szimpatikusabb. De ha ö is játszadozik velem, akkor én is vele. Mikor már elég távol volt lehűtöttem a tüzet hogy kialudjon. Majd csendben, de fürgén követni kezdtem.
~Ez a nő csupa rejtély. De végülis ettől izgalmas az élet~

A völgyi furcsállta kissé, hogy társa magányosan követi, ám fejében már egy isteni szikra pattant ki, így igyekezett minél gyorsabban csúcssebességét elérni, útját egy közeli falu felé irányította.
~Nyomós ok nélkül nem támadnék meg egymagam ennyi kétlábút, ám ketten már vagyunk elég erősek, hogy ne keljen félnünk.
*Így ha követi a néhány házas emberi település felé őt a fehér, akkor hamarosan egy istállónak vélt tetőre ereszkedik le óvatosan, hiszen úgy véli, hamarosan be fog omlani alatta és ő a bent lévő jószágokra vetheti magát.

Rögtön rájöttem hogy miért megy a faluba. Ebben a helyzetben elég tehetetlen voltam. Végül arra a döntésre jutottam hogy nem veszek részt ebben. Gyorsan leszálltam és távolról kezdtem figyelni hogy mit csinál.
~Nem lopok. Talán meg tudom győzni arról hogy azután kezdtem el követni hogy  ételt lopott. Vagy talán azt kéne elhitetnem vele hogy elvesztettem a nyomát. Bár nem sokan vesztik el egy sárkány nyomát. Megvan. Majd azt mondom neki hogy rám támadtak. Nem akarok lopni de ez jó barátságnak ígérkezik~

Hamarosan a vörös a pajta hatalmas ajtaját szarvaival felöklelő bika hátán vágódott ki. Igyekezett a nála érezhetően kisebb testre rálapulni, miközben farkával ide-oda csapkodott vakon, hátha egy érzékeny szervét eltalálja a prédának.
-Dögölj meg! Dögölj már meg! Nem hallod? Dögölj meg!
*A ragadozó szagától és a hátába mélyedő karmoktól megvadult jószág nem gondolkodott józanul... ugyanis nem értette meg. Makacsul ragaszkodott rövidnek ígérkező életéhez. A rajta vágtató pedig kétségbeesésében úgy döntött, hogy igyekszik megnyugtatni azzal, hogy tüzet lehel az ablakon keresztül abba a házba, amely mellett sebesen elhaladtak.
~Mi történhetett Veronnal? Neki kellene hátulról biztosítania, hogy miután az első csapást beviszem ő kivégezze a zsákmányt. És gyorsan haladjunk tovább.

Érdekes volt távolról figyelni hogy a nő a bikával küzd. Amikor meghallottam a dögölj meg szót akkor már rá kellett harapnom egy rongyra hogy ne röhögjem el magam.
~Harcias nő. Csodálkozom hogy mén nem ölte meg a bikát. Jaj ne. Tüzez lövell. Mit tegyek. Talán eléggé el van foglalva a bikával hogy ne vegye észre hogy eloltom a tüzet. Az egy dolog hogy nem hagyom lopni, de ezzel ártatlanokat is megölhet.~
Gyorsnak kellett lennem. A nő bármikor végezhetett. Még jó hogy egy lakó sem ébredt fel.
~Talán segíthetnék neki. A bika így is-úgy is meghal de az emberek nem kerülnek veszélybe ha megölöm.~
Elbújtam az egyik ház mellett majd amikor a bika odaért hátulról gyorsan megöltem.
~Mennyi bajlódás. Megér ez a barátság ennyit?~

A hosszúra nyúlt küzdelem igen váratlanul ért véget. A vörös hüllő megpróbált átalakulni elf képébe, ám ennek az lett a következménye, hogy az összecsukló állat hátán körmei nem ugyan olyan hatékonyan tudtak megkapaszkodni, mint az imént a karmok így egy dicstelen bukfenc kíséretében gurult le a hátáról a talajra.
-Szép volt. -csattant fel elégedetten- Igyekezzünk minél gyorsabban eltűnni.
*Ezzel megfogta a két mellső lábat és próbálta a vállán átvetni. Ha a fagysárkány segít, tán hamarosan és észrevétlenül eltűnnek és jól lakhatnak egy tűz mellett.

Segítettem neki elhurcolni a bikát. Szerencsére senki sem vett minket észre. Nekem nem volt túl nehéz elcipelni.
~Most jut csak eszembe~
Miután elég messze voltunk megkérdeztem:
-Ha jól emlékszem te még nem válaszoltál egy kérdésre. Mi a neved?